Vasárnap nem kell szakképesítés − Ilyen ország pedig nincs CDVI.
2015. június 11. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Vasárnap nem kell szakképesítés − Ilyen ország pedig nincs CDVI.

vasarnap_kereskedelem.jpg

A kormányzat egyre idiótább kereskedelem-korlátozó szabályozásairól nem egyszer írtunk már. Arról is, hogy a különböző okokból bevezetett korlátozások egyrészt egyre inkább ütköznek a hétköznapi élet szokásaival és a józan ésszel, másrészt pedig már egymással is.

Emlékeznek arra, hogy az országos szabályozás alá eső nemzeti trafikokban olyan környéken is lehet alkoholt kapni éjszaka, ahol egyébként más éjjel-nappali kisboltokban a helyi alkoholárusítási korlátozások miatt ez tilos? Vagyis amivel az egész korlátozás az értelmét veszti?

Vagy arra, hogyan is bonyolították tovább a trafikok működését?

És arra emlékeznek, hogyan gabalyodott bele a korlátozást forszírozó szabályozó abba, hogyan is lehetnek a benzinkúti boltok nyitva, mit árulhatnak és mit nem vasárnap? Aminek az eredményei idétlen, gányolt elkerítések meg bódéállítások lettek?

Most a vasárnapi nyitva tartás szabályozása kapott egy újabb tragikomikus csavart: vasárnaponként mostantól nem kell szakképesítés bizonyos áruk eladásához. Más napokon viszont kell.

A 444-en keresztül olvastuk a Blokkk nevű oldal bejegyzését arról: a Magyar Közlöny június 9-i számában megjelent a nemzetgazdasági miniszter 17/2015. számú rendelete, amely módosítja az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges szakképesítések rendjét szabályzó előírást, a 21/2010. NFGM rendeletet. Az egyes termékek esetében az eladást végző személynek szakképesítéssel kell rendelkeznie, ezt a kereskedelmi törvény világosan kimondja. A termékek felsorolását, ahol a szakképesítés kötelező, az említett nemzetgazdasági miniszteri rendelet tartalmazza.

No, de most egy olyan módosítás született, ami szerint zárva tartási időszakban (vasárnap, munkaszüneti nap, éjszaka) mégsem kötelező a szakképesítés megléte a következő termékek eladása esetén: élelmiszer (kivéve húst, hentesárut, halat); kozmetika, háztartási vegyicikk; kertészeti cikk; óra, ékszer; fotócikk; állat, állateledel.

A szakképesítés alóli vasárnapi felmentés vonatkozik az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozóra, egyéni cég tagjára, gazdasági társaság legalább 1/5 tulajdoni résszel bíró természetes személy tagjára, valamint a Kszvmtv. szerinti segítő családtagokra.

Még egyszer, rendes nyitva tartási időben a fentiek árusításához szükséges a szakképesítés. Éjszaka, vasárnap, munkaszüneti napon viszont nem.

Ez mi ez?

Vasárnap nincs szükség a szaktudásra? Vasárnap vakációra mennek a fogyasztóvédelem, a népegészségügyi védelem alapelvei? Vasárnap jöhet a hasmenés?

Vagy ha vasárnap nincs is szükség a szakképesítés meglétére, akkor valójában a többi napon is eltúlzott, fölösleges, bürokratikus akadályt jelentenek csak a heti egy napra felfüggesztett előírások? Talán nélkülük is jól el tudna működni a kereskedelem?

Mi jöhet még? Vasárnap nem kell majd bekötni a biztonsági övet? Vasárnap a nővérke is beugorhat majd műteni? Netán mostantól vasárnaponként mindenki árusíthat dohányt?!

A jogalkotó ezekkel a kesze-kusza, sete-suta, utólag a valósághoz igazítani próbált újraszabályozásokkal csak bohócot csinál magából, idegroncsot a működni és megélni próbáló kereskedőből. És persze öntudatlan libertáriust az értelmetlen korlátozások miatt magukat felbosszantó átlagpolgárokból.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr977534234

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Vasárnap nem kell szakképesítés − Ilyen ország pedig nincs CDVI. 2015.06.11. 16:13:02

Vasárnap nincs szükség a szaktudásra? Vasárnap vakációra mennek a fogyasztóvédelem, a népegészségügyi védelem alapelvei? Vasárnap jöhet a hasmenés?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2015.06.11. 16:02:33

„Ilyen ország pedig nincs...”

De van... hála nektek...

„Mi jöhet még?”

Azt teljes mellszélességgel támogatnám, ha vasárnaponként büntetlenül lehetne fideszes politikusokat lincselni... :) Na ez egy-két hét alatt megoldaná az ország jelenlegi legsúlyosabb problémáit, ami maga a fideszes kormányzat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.06.11. 16:47:19

A poszt jó, de sajnos kimaradt a sorozatból a plakátőrzés.
"Cserjés-23 jelenti: Ilyen ország pedig nincs"

Jean Sol Partre 2015.06.11. 16:49:00

Egyszer már olyan szívesen olvasnék valami mea culpát is mindezekért a mandiner kedves szerzőitől.

Bell & Sebastian 2015.06.11. 17:40:46

Itt van például ez a Feljelent Elek, aki naponta írja a baromságait a Vincenten akkor, amikor matematikus lévén -fele energiával- le is modellezhetné ezt a vénuszcsapdát, ami egy virág, amiben a légynek csak egyfelé vezet az útja, a kényeztető fürdőbe.

Arra keressük a válasz, hogy a kormány ócsárlása kinek hasznos, kinek árt vagy kinek tökmindegy?

Stratégiát kellene váltani, mert haszontalannak tűnik minden kritika, jöjjön akár belülről, akár kívülről.

Azt már tudjuk, hogy az olimpiáért vannak a stadionok. Ez már valami! Azt is, ha hozzányúlnak Fideszék valami ortodoxhoz, attól csak exponenciálisan emelkedik tovább a megoldandó problémák száma.

Igazán fontos dolgokhoz pedig nem nyúlnak, a fene tudja miért, talán megtiltották nekik.

Kezdem azt gondolni: csak össze-vissza tekergetik a gombokat úgy, hogy nem értenek hozzá, Vak tyúk is talál szemet! -alapon.

A szocik bolondokat beszélnek, de legalább nincsen benne rendszer. Ezek meg rendszerszintűen tűnnek bolondnak.

Úgyhogy, tedves libsi testvéreim, bizony a Jobbikra fogtok szavazni. Ezt akartátok, hát megkapjátok.

Jean Sol Partre 2015.06.11. 18:07:26

@Bell & Sebastian: "Ami egy rossz világban rossz volt, az egy még rosszabban óhatatlanul jóvá nemesedik."

nosztalgiával szeretnél visszatekinteni a mára?

pitcairn (törölt) 2015.06.11. 19:13:20

@Bell & Sebastian:

és a jobbik is kb. ugyanolyan lesz mint a többi:)

jobbik = fidesz = mszp = dk = a fasz se tudja:)

Valaki2 2015.06.11. 19:32:34

Most őszintén, a felsoroltakhoz minek kellett eddig is képesítés? Bemegy a kisállatkereskedésbe, kér egy nyulat, és kap egy lámát? Vagy hogy?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.06.11. 21:05:50

@Holger Hartland: A sorozatból 2 teljes évad maradt ki kb.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.06.11. 21:40:37

@Counter: Kifulladt. Idén ez az első. Mindent meg lehet unni.

vizipipa 2015.06.12. 00:28:16

@pitcairn:

jobbik = fidesz = mszp = dk = a fasz se tudja:)
-----------------------------------------------------------

Nem igazán értem én ezt az elégedetlenséget. A fentieket egy demokratikus (úgy, ahogy) államban, demokratikus módon (többé-kevésbé), az állampolgárok (szavazó része) megválasztották.

Ez volna a baj? A népakarat kifejezése?

Mert ha nem, akkor mi?

Herr Schnitzel Lutscher 2015.06.12. 07:12:48

szubbotnyik után a vasárnapnyik lesz a menő, kedves efftársak

ismét jól túljártunk az imperialisták eszén, nem lennék a helyükben!

nu pagagyí 2015.06.12. 10:38:58

Vasárnap nem kell orvosi végzettség az operáláshoz.

halaloszto 2015.06.12. 10:49:45

nektek is feltűnt a nemzeti konzultációs banner?

nu pagagyí 2015.06.12. 10:56:40

@vizipipa: " egy demokratikus (úgy, ahogy) államban, demokratikus módon (többé-kevésbé), az állampolgárok (szavazó része) " által megválasztott törvényhozók által összegányolt törvényeket az emberek (nagyjából-egészében) leszarják. A való világ (előbb-utóbb) a valós igények miatt, kiküszöböli a törvényhozók életidegen baromságait.

nu pagagyí 2015.06.12. 10:58:18

@halaloszto: Hogy lehet letépni a bannert?

Köldök_szösz 2015.06.12. 11:04:20

@Valaki2: Jó kérdés, de mégis kellett. Persze most előjön a megkérdőjelezése.
Javaslom hogy a Vida Ildikós ügy után ne kelljen nyelvvizsga sem a diplomák nagy részéhez "mer minek az ahol, úgyse használják"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.12. 11:44:46

@rajcsányi.gellért (ergé):

A 444-nek a vallása tiltja, hogy értse, de neked azért illene érteni: az "engedmény" egyéni és kisvállalkozások (rész)tulajdonosaira és kisegítő családtagjaira vonatkozik. Ilyen vállalkozás csak akkor indítható, ha van a vállalkozásban megfelelő képesítéssel rendelkező személy és az engedmény, nyilván, ennek helyettesíthetőségére irányul.

Traktoros lány 2015.06.12. 12:22:35

@nu pagagyí: "Hogy lehet letépni a bannert?"
Fújd le spray-el!

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.06.12. 12:59:39

@bbjnick:

Ez csak az izzadságszagú magyarázata annak, ami mindenki számára világos eddig is: ha a képesítéssel nem rendelkező munkavállaló vagy vállalkozó nincs ott, akkor a jogszabály által szűkre vont körű, vasárnap is árusít(hat)ó "személyzetre" ne legyen kötelező ez az előírás.

A te vallásod viszont úgy tűnik, azt tiltja, hogy belásd: ez a szabályozás a - hányszor is?, hatszor? - módosított, gránitszilárdságú Alaptörvény után nagyszerű bizonyítéka a jelenlegi kormány jogalkotási inkompetenciájának, illetve akarnokságából fakadó elkúrásának: ilyen eredményre vezet, ha kihagyják a közigazgatási egyeztetést, ami ugyan nem a leggyorsabb, de pont az ilyen többkörös, kapkodó, a kivételek kivételének a kivételét szabályozó, patchwork jellegű jogalkotás kiküszöbölésére van.

Rémlik még az, hogy állandóan szóba kerül az ország aktuális értékelése kapcsán a jogbiztonság hiánya? Na, pont az ilyen f*szságok miatt van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.12. 13:22:00

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Látom, neked is tiltja a vallásod, hogy értelmesen gondolkozz vagy a másik embert gondolkozó lénynek nézd! Mióta a jogbiztonság hiánya az, bárhol a világon, hogy egy egy-néhány fős kisvállalkozásra és egy többezer-többtízezer alkalmazottat foglalkoztató multinacionális cégre nem azonos szabályozás vonatkozik?

Bell & Sebastian 2015.06.12. 13:58:36

Itt, Magyarországon, minden szart papíron szabályoznak.

Németországban megkérdeztem, hogyhogy nem szakács a séf?Erre azt mondta a tulaj: ez itt senkit sem érdekel, amíg nincsen valami bibi, mert akkor lakat kerül a cégre, van olyan, hogy végleg.

Általánosságban az jellemző, hogy az önkontrollra építenek, ha az nincs, odasomnak akkorát a péklapáttal, hogy rögtön lesz.

A válság elején az osztrák parasztnak megengedték, hogy számla nélkül adjon szállást és étkezést a betérő turistáknak, de csak a maga termelte élelmiszerből.

Senki nem lett rühes / kapott ételmérgezést.

Itt meg az van (például az építőiparban) hogy elvállalják áron alul és megépítik kismillió szabálytalansággal, sokszor jogosulatlanul, mert ugyebár fő a pénzügyi eredményesség. Ha közben elkezd ugribugri, lecsapják. Ha utólag, megint lecsapják.

Itt egy rendszer épül ki a szabálytalanságokra (meg az adósrabszolgaságra), amik Damoklész (régebben Demoklész volt ő, csak magyarosított) kardjaként lebegnek mindenki feje felett.

Ezért, akit el akarnak takarítani az útból, az például nem vehet fel kölcsönt a munkahelyétől végtörlesztésre még akkor sem, ha törvény megengedi, mit engedi, egyenesen biztatja rá a munkaadót, mert kiszerkesztik a Liberó Ürgebőrben és jól megnézheti magát.

A Párt ökle a Szabál. Szabál szabál hátán, olyik már vérfertőzéssel szaporodik. Teljesen szabáltalanul.

Robinzon Kurzor 2015.06.12. 13:58:58

@bbjnick:

Vagyis ha van egy taxis cégem, akkor ettől még vasárnap a jogsival nem rendelkező nagymama beülhet a volán mögé, mert az úgy rendben van.

Oké, tudom, szerinted ez cégméret kérdése: a multis taxisnak kell a jogsi, a kisvállalkozónak nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.06.12. 14:01:02

@bbjnick: Nem a cégekre vonatkozik az eltérő szabályozás, hanem a tökegyforma tevékenység végzésére – attól függően, hogy vasárnap végzik-e vagy sem.

nu pagagyí 2015.06.12. 14:04:22

@bbjnick: Ha az állam akarja meghatározni, hogy egy adott tevékenységhez kötelező-e szakképesítés, akkor ennek minden szolgáltatóra vonatkoznia kell. A tevékenység független attól, hogy nagy vagy kis cégnél végzi valaki. Nyilván a fogyasztók érdekében szabályoz az állam. Mi másért?

Ja, hogy célzottan tönkre akarnak tenni egy célcsoportot? Na, azt egy jogállamban nem lehetne megcsinálni. Magyarország persze már 5 éve nem jogállam.

Bell & Sebastian 2015.06.12. 14:13:24

Ha van a cégnél olyan külsős vagy belsős, akinek jogosultsága van Saab vadászgépek futóművének szerelésére, gond nélkül próbálkozni, mert a szakmérnöknek csak az aláírása fontos. Aki valószínűleg fészbúkon látható csak este 7-8 -ig.

Ez csak példa, a valósággal egyezés a véletlen műve. Ha beletaláltam, elvisz valamelyik hárombetűs és pezsgőt bontanak a Liberó Ürgebőrnél.

A példa nem bizonyít,, csak szemléltet, mert pékáru és áfacsalt UHT -tej eladására nem áll meg.

Bell & Sebastian 2015.06.12. 14:16:26

@nu pagagyí: Az utolsó, jó húzás a Zárt Számok voltak. Húú...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.12. 14:23:23

@Robinzon Kurzor: @Counter: @nu pagagyí:

Mondjak megdöbbentőt? Ha nekem van egy kis boltocskám, abban vígan verhetem a pénztárgépet pénztáros-szakvizsga nélkül, míg ha nyitok egy szupermarketet, ott csak olyan munkavállalót ültethetek a pénztárba, akinek speckó pénztáros-szakvizsgája van. Ez eddig nem tűnt fel a 444 hitgyülekezetének?

A szabályozás nem pusztán arra szolgál, hogy alkalmasságot (képzettséget) szűrjön, hanem arra is, hogy a munkavállalók jogait védje.

halaloszto 2015.06.12. 14:25:38

@bbjnick: a jogbiztonság hiánya az, hogy a szabályokat félévente toldják foldják, ezzel lehetetlenné teszik hogy előre tervezz. eddig az volt a szabály, hogy kell a végzettség. az egyik boltos keresett szakképzett férjet a lányának. a másik elküldte a fiát az okj tanfolyamra. mindkettő jó sok pénzbe került neki. a harmadik meg leszarta, szabálytalanul árult és kész. és megint kiderült hogy neki volt igaza.

pont mint a nyelvvizsgákkal. az egyik elköltött félmillát tanfolyamra, nyaralás helyett görnyedt, de meglett a nyelvvizsgája és a diplomája. a másik megvárta amíg lett ingyen állami tanfolyam. a harmadik még kivár, hátha eltörlik.

ezzel nem csak az a gond hogy nem lehet tervezni. az is nagy gond, hogy ez így azt jutalmazza, aki kivár és aki direkt nem tartja be a szabályokat. cserébe bünteti azt, aki példásan betart mindent, jóval határidő előtt megcsinálja a kötelezettségét.

ebből nem tud normális élhető ország kifejlődni.

Vajk

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.12. 14:35:21

@halaloszto:

Ez nem a jogbiztonság hiánya, hanem a kiszámítható tervezhetőség hiánya. Az elmúlt negyed század így telt el.

halaloszto 2015.06.12. 14:41:12

@bbjnick: de, ez a jogbiztonság. hogy a jog biztonságot ad, nem pedig bizonytalanságot. ami az egyik nap jogszerű, a másik nap nem az. és fordítva. a jogrend maga az egyik oka a tervezhetőség hiányának.

Vajk

Robinzon Kurzor 2015.06.12. 14:41:32

@bbjnick: " ha nyitok egy szupermarketet, ott csak olyan munkavállalót ültethetek a pénztárba, akinek speckó pénztáros-szakvizsgája van"

Az a tény, hogy ebben tévedsz (mert nem szükséges "speckó pénztáros-szakvizsga" a nagyobb üzletekben sem, csak nézz meg egy Auchan-álláshirdetést), vajon megváltoztatja-e a véleményedet?

Vagy még nagyobb hülyeséggel fogsz visszajönni?

vizipipa 2015.06.12. 14:45:27

@nu pagagyí: Hogy lehet letépni a bannert?

Adblock.

Robinzon Kurzor 2015.06.12. 14:49:44

@nu pagagyí:

De itt még csak nem is erről van szó, bármennyire is próbálja bébéjé ebbe az irányba terelni.

Itt arról van szó, hogy amihez a kisvállalkozásnak is hétfőtől szombatig speciális szakértelmű alkalmazott kell, arra vasárnap már nem kell.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.12. 14:53:13

@Robinzon Kurzor:

Nem változtatja meg a véleményemet. Nem üzemeltethetsz szupermarketet, ha nincs pénztáros képesítésű alkalmazottad, kisboltot viszont üzemeltethetsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.12. 14:59:45

@Robinzon Kurzor:

Nem végezhetsz, csak ha tulajdonos vagy segítő családtag vagy.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.06.12. 17:32:43

@bbjnick: Nézze, arról van szó, hogy egyazon tevékenység végzéséhez hétfőtől szombatig szakképesítés kell, vasárnap viszont szakképesítés helyett – családjogi kapcsolat.

Robinzon Kurzor jogosítványos példája tökéletes analógia.

A kormány pedig tipikus társadalommérnökösködést produkál: rohan a saját idióta szabályozásai okozta defektusok után, újabb és újabb defektusokat létrehozva.

www.infinitelooper.com/?v=ZnHmskwqCCQ

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.12. 22:13:18

@Counter:

"arról van szó, hogy egyazon tevékenység végzéséhez hétfőtől szombatig szakképesítés kell, vasárnap viszont szakképesítés helyett – családjogi kapcsolat" --- írja.

És ez miért probléma?
süti beállítások módosítása