Kommentszűrés
’15 jún
10
07:01

„Megint valami eszembe jut...” − John Lukacs előadása a Pázmányon

Írta: Redakció

john_lukacs.jpg

Vendégszerzőnk, Bödők Gergely írása.

John Lukacs úgy beszél, mint aki emlékezik és úgy ír, ahogy gondolkodik. Rövid szintézisei túl mutatnak időn és téren, ahogy talán egyedül érdemes írni és gondolkodni. A mostani könyhétre – hagyományosan az Európa kiadónál – megjelent új kötete apropóján érkezett. Ahogy vallja, bár Amerika az otthon, Magyarország a hazája. Ha pedig itt járt, tartott is egy előadást népről, nemzetről, országról és persze hazáról is. Rólunk, nekünk.

A legtöbb könyvét olvastam, de XX. század és az újkor vége, valamint a Budapest 1900-nál még az olvasás körülményeit is fel tudom idézni. Ez utóbbit rövid kézitusa után szereztem meg az Eötvös Collegium könyvtárából és reggelig olvastam. Már azok az első mondatai beszippantottak, amelyekben a Hősök terén felravatalozott Munkácsyról írt. (Ekkor kerestem ki a katafalk szót az értelmezőből.) Lukacs átkozottul jól írt, világa revelációként hatott; széles műveltsége, szellemi horizontja pedig roppantul imponált. Gesztusát, hogy, az alig egy éve Budapestre került csallóközi ficsúrt kalauzolta a főváros múltjában, sosem tudom eléggé megköszönni. Mondataiban szelíden, de határozottan beszélt, és mindvégig áradt belőle a város és lakói iránti szeretet, meg egy csipetnyi nosztalgia.

Budapest 2015

A társadalomtudományok közül a történettudomány művelői és az ő munkáik még mindig nagy társadalmi érdeklődést váltanak ki. Az idei könyvét bőséges könyvkínálatát szemügyre véve ez a viszonylagos jó pozíció csak újra megerősítést nyert. Az mégis ritkaságszámba megy, hogy egy történész előadására közel hétszázan regisztráljanak a Facebookon. John Lukacs az az előadó, akire politikusokon és hivatásos történészeken túlmenően a múlt iránti érdeklődő laikusok széles bázisa egyaránt kíváncsi.

Az új helyszínt a Centrál kávéház helyett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem biztosította, ahol kicsiny feszülettel a szemközti falon, közel telt házas terem várt a bejáratnál csöndesen diskuráló előadóra. A mostanra üres frázisokká koptatott jelzők ellenére John Lukacs nem csak egy remek történész, hanem egészen egyedülálló jelenség is: egy falatnyi Nyugat, diszkrét báj és nagy adag úriemberség. Azt a visszafogott elaganciát, ahogy a sötét nadrág és a fehér zakó duettjéhez tökéletesen illeszkedő pöttyös nyakkendőjét megigazította, nem lehet megtanulni. Olyanná csak válni lehet.

„Búcsúelőadások”

Két éve, 2013. májusában járt utoljára Magyarországon, ahol a „Búcsúelőadások” címmel tartott kétrészes felolvasást. Ekkor azt is mondta, utoljára látjuk hazai pályán, mert hajlott kora miatt berzenkedik már a kényelmetlenül hosszú repülőutaktól, egy tavaly őszi – az Országházban rendezett – első világháborús konferencián tartott „videóelőadása”, szintén csak ezen elhatározása komolyságát mutatta. Külön öröm ezért, hogy most mégis eljött, dedikált és előadott.

Persze nem klasszikus értelemben vett előadások immár ezek, sokkal inkább, mintha csak beszélgetne velünk, vagy talán, csak ha hangosan gondolkodna előttünk. A könyveiben tapasztalható stílusa, a Lukacsra jellemző összetéveszthetetlen egyéni hang most is ugyanaz, egy pillanatra sem válik terjengőssé és nem lesz unalmas. Ha valamiért a mondandóban megakadt, az élőbeszéd is olyan fordulatos, hangulatos, mintha jóval előre megírta volna. Ilyenkor Lukacs magán is mosolyog, és lezseren elnézést kér, mondván: „a tanári ember hibája, hogy ha valami közben eszébe jut, azt közölni akarja.” Na, ezekért szeretjük igazán.

Geopolitika, tér és viszonyok

Előadása elején, némileg váratlanul Magyarország geopolitikai helyére és a világpolitikát alakító nagyhatalmaknak való kiszolgáltatottságára tért ki, és a hallgatóságban is ülő történészeknek ezen sokrétű viszony mély és alapos elemzését tanácsolta. A ma is tapasztalható „egocentrikus történetírás” helyett hangsúlyosabb nemzetközi látószöget javasolt. Az általa nagyra tartott, szövegeiben is gyakran citált Tocqueville borítékolhatóan ezúttal is előkerült: Lukacs egyetértően idézte a francia politikai gondolkodó 1831-es amerikai útján tett jóslatát, amely két jövendő hatalom (ti. az amerikai és az orosz) nagy történelemformáló szerepét vizionálta. Lukacs aligha függetlenül a jelen politikai klímájától úgy vélte, ez a viszony nemcsak most, de még jó darabig fenn fog állni, függetlenül attól, ki uralja majd Oroszországot. Arra az általa feltett kérdésre, hogy mennyire volt az ország a nagyhatalmak közti változó viszony áldozata, Lukacs már-már definíciószerűen felelt: „ha nem is teljesen, de jelentősen”.

Állam és nemzet

Lukacs (azért mindig furcsa ékezet nélkül írni) minden ízében és nyelvében régivágású történész, de ennek ellenére sem kerülte el a szakmáját érő új kihívásokkal, akárcsak a posztmodern jelenségével való foglalkozást. A történetírásnak az irodalomhoz való viszonyáról és – annak ellenére, hogy közismert az ódzkodása a prófétai futurisztikus megállapításoktól – a történetírás jövőjéről külön is értekezett. Már a Mindentudás Egyetemén tíz éve tartott előadása is jelezte, hogy érdeklődése régóta a mindennaposan használt történeti fogalmaink változó jelentéstartományai felé fordult. Állam, nemzet, nép és ország címet viselő mostani rövid előadását is alapvetően erre a korábbira építette, célja pedig a fogalmi pepecselés helyett, sokkal inkább az volt, hogy „valamit mondjon a változásról”.

„Inkább kifejezések ezek, mint fogalmak, mert a magyarok között a mondat sokszor nem a gondolat kifejezése, hanem annak befejezése.”

Az állam, a polgár, és a civilség fogalmai, bár koronként eltérő jelentéssel bírtak, mára összemosódtak. Amíg állampolgár a középkorban nem is létezett, a városlakó középosztálybelieket jelölő fogalom, a citoyen kiüresedett, de legalábbis furcsának és idegennek hat. Az állampolgár mára nem tipikusan középosztálybelieket és nem jellemzően városlakókat tömörítő fogalom – jelentette ki.

A nemzetet ugyanakkor az államtól régebbinek tekinti, amely kissé magában foglalja a népet is. Lukacs élesen szembeállította mondandójában a nacionalizmust és a patriotizmust, és hangsúlyosan az utóbbi mellett érvelt. Amíg ugyanis – álláspontja szerint – aki nacionalista, az „kirekesztő”, a patrióta (hazafi) a „tradíciók igazi védője”. A magyar történelem tragédiája az, hogy a múltunkban a „nemzeti” jelzőnek nem volt elég húzóereje. Példaként erre az 1848–49-es szabadságharc elbukott forradalmát, és az 1918–1919-es forradalmakat hozta, amik bizonyították, hogy – fájdalom – „a nemzeti gondolat hatalma nem volt elég”, mert se elég tömeget, se elég számú hadsereget nem tudtak mozgósítani.

Mi a helyzet akkor néppel? – kérdezett tovább.

„A nemzet és a nép nem ugyanaz, csak bizonyos mértékben fedték egymást.” A nép tartalma folyamatosan változott, az előadásához használt történeti etimológiai szótár szerint néha állatcsordát is jelentett. Lukacs szerint a fogalom csak „egy absztraktum, mert igazából nem tudjuk ki a nép”. A forradalmi Kossuth is sokkal inkább nemzetről, mintsem népről beszélt. A modern tömegdemokrácia hibájának rótta fel, hogy a közvélemény helyét mára a néphangulat foglalta el, ami viszont „könnyen manipulálható, szentimentális és cseppfolyós”.

...és az ország

Úgy vélte, az úr, az uradalom fogalmakból származtatott ország fogalom bír mind közül a legnagyobb történettel, amely földrajzilag és „egy jó darabig” még közigazgatásilag is körülhatárolható volt. Mivel pedig az előbbieknél maradandóbbnak bizonyult, így sokkal fontosabb. A történelmi Magyarországról és a jelen politikusainak feladatáról pedig így szólt: „Magyarország földrajzi egysége Isten adománya volt, de mi nem tudtuk betölteni! És ezért sajnos számot kell vetni azzal, hogy ami Trianonban volt: helytelen volt, hibás, rosszindulatú, de visszafordíthatatlan. Tehát nekünk most élni kell, persze óriási kötelességünk, hogy tartsuk a kapcsolatot, hogy támogassuk az országon kívül élő magyarokat”.

Útravaló

John Lukacs persze nem lenne az, aki, ha megspórolná a jótanácsot, és nagyon is jól van ez így. Utolsó gondolatában egy kis ország minden tagjának kötelezettségét hangsúlyozta, mielőtt dedikálni kezdett volna.

„Nemcsak a hagyományoknak a szentimentális megőrzése fontos, hanem [azt tudatosítani] hogy ide tartozunk, itt vagyunk, ide lettünk!”

Reméljük, jön még felénk, és mesél még az időről, a térről és a mindenkori változókról.

Címkék: nemzet történelem ország nép John Lukacs

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr137530382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.06.10. 12:16:43

Ezzel vissza is repült Amerikába, betölteni az életterét.

Az a baj ezzel a történelemmel (-szemlélettel) is, hogy a múltban vájkálása csak hamis következtetések levonására tesz alkalmassá (minket), a jövőre nézve.

De kiválóan igazolja a jelenkori, amerikai hozzáállást, expanzív külpolitikát, medvetáncoltatást és így tovább. Hinti a malasztot.

Hogyan szól a latin, Hamvas jelmondata?
- Sorsunk a jellemünk.

mno.hu/grund/john-lukacs-hitler-forradalma-meghatarozobb-volt-mint-lenine-1162805

Persze...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.10. 12:24:13

Csodálatos. Mi lenne velünk az ilyen hatalmas lángoszlop nélkül aki az örök humánum hangján szól hozzánk? A 2013-as előadása például nagyrészt a holokausztról szólt, arról hogy sose szabad elfelejteni hogy az őrjöngő ordas eszmék mire képesek.

Oy vey!

"Ha pedig itt járt, tartott is egy előadást népről, nemzetről, országról és persze hazáról is. Rólunk, nekünk."

Rólunk, nekünk.

Értünk.

:))))

Nagyszerű hogy az X+1-edik zsidó történészt Y+1-edszerre is sikerült megszólaltatni. Az embereknek már hiányérzete volt.

Egyébként ha valaki jó történelemre vágyik, alaphangon pl. AJP Taylort ajánlanám.

Egy bejegyzés tőle:
nemzetstrategia.blog.hu/2013/07/22/esettanulmany_de_gaulle_ezredesrol

Európa tündöklése és bukása, (2003 Scolar Kiadó) egy nagyon könyv tőle. Utálja a németeket mint a szart, de ezt egy britnek nem nagyon lehet fölróni.

Bell & Sebastian 2015.06.10. 12:52:19

@Nemzetstratégia: Ebben az a szomorú, hogy megint a Pázmány neve forog, amit az ellenállás központjának szántunk (protest-CEU). A minimum az lenne, hogy -amint az filmklubosoknak ismerős- egy avatott tanár kiáll előtte vagy utána és visszadugja a csapot a fészkébe.

Oktatás van, nevelés nincs. Az ifjúság mákonnyal kábítása nem bűn? Vakolecz kísértete bejárja a Campust? Nem hinném, hiszen minden teremtmény Istennek alárendelt, így a fekete angyalok is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.06.10. 18:37:22

John Lukacs úgy beszél, mint aki emlékezik és úgy ír, mint aki gondolkodik.

Bell & Sebastian 2015.06.10. 23:50:02

Ezzel a poszttal lyukra futottam, mert későn jelzett az iróniamérőm. Úgy meg finom. Bocs.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.11. 10:03:32

@Bell & Sebastian: Nem hiszem hogy ez irónia lenne haha

Másik: Vakolecnek elég kétes hiedelmei voltak, de nem hinném hogy egy épület hatással lehet a benne tanulókra (ha arra gondolt).

Itt inkább arról van szó hogy az egyház letette a fegyvert a polkorrektség előtt, a kereszténység mint vallás helyébe a polkorrektség mint álvallás lép.

A polkorrektség vallásában pedig az számít bűnnek, amit a polkorrektség kitalálói bűnnek gondolnak. Ennyi.

Bell & Sebastian 2015.06.11. 18:05:40

@Nemzetstratégia: Mondjuk a templomépítészetből itthon kizárták - nagyon helyesen. Az Egyháznak mindig is voltak szabad bástyái, ami úgy tette lehetővé a behatolást. hogy házhoz jöttek a kuncsaftok. Pannonhalma például kiváló keltetője volt a komcsifiókáknak és izraeliták sem csak turistáskodás céljából keresték fel.

Nem tisztem a Pázmány mentegetése, annál is inkább, mert szerintem túlspílázzák a felvett szerepüket, de manapság mindenki, kivétel nélkül elköveti azt a hibát, hogy addig néz, ameddig lát, azaz élete végéig. Hátha nem látjuk a taktikától a stratégiát.

Ugyanis buta katolikus pappal még nem találkoztam, főleg ideológiai kérdésekben szoktak kemények lenni.

Az intézményt -állítólag- Erdő kézi-vezérli, az ellen pedig apelláta nincsen. Elborzasztó gyilkolászás folyhat a háttérben és mi a rebbenő függönyből vonunk le következtetéseket.

Nem biztos, hogy jókat.