Kommentszűrés
’15 máj
30
08:01

A politikailag korrekt beszéd zsákutcájáról

Írta: aristo

politikai_korrektseg.jpg

„Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg lehet mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” (Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés)

Történt, hogy a szépséges Ausztriai Annát, Fülöp spanyol király jövendőbelijét ünnepélyes menetben vitték Madridba a királyi esküvőre. A királyi arát mindenütt ünnepélyesen fogadták, s egy helyütt a polgármester egy tucat selyemharisnyát nyújtott át ajándékul, ám a zord majordomus elutasította, mondván: „A királynénak nincs lába!” A hercegnő roppantul megijedt, mert azt hitte Madridban majd levágják a lábát (Ő sem volt a szellem sasmadara.) Holott csak arról volt szó, hogy voltak dolgok, amelyekről – a kor ostoba divatja értelmében – nem lehetett beszélni.

Nevethetünk ezen, pedig mint egykor, ma is vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetünk, mert félő, hogy akkor mindenféle bélyeget fognak ránk sütni. Régen az összeesküvő társaságokban titkos kézjelek, ruhadarabok, színek segítségével azonosították egymást a beavatottak, mára ennek szerepét a nyelvi jelek vették át. Mostanában a nyelvhasználat alapján megállapítható, hogy kinek milyen meggyőződése – vagy érdeke – van. A modern nyelvújítás azután mulatságos dolgokat képes produkálni.

*

Már a görög gondolkodás központi kategóriája volt a logosz, ami – egy olvasatában – a világos, tiszta beszédet jelenti. Enélkül nincs megértés az emberek között. Egyszerűen lehetetlenné válik a kommunikáció, ha nem a közmegegyezésen alapuló formájukban használjuk a szavakat. Itt aztán rögtön a dolgok sűrejében vagyunk, annál a kérdésnél, hogy mit is kell értenünk a „köz” alatt. Persze meg lehet próbálni a „közt” a megegyezésre rákényszeríteni. Ez folyik most, és az új középkor eljövetelének jeleként visszatérni látszik a realizmus kontra nominalizmus vita. „Universalia ante rem” – a fogalom megelőzi a dolgot – mondanák liberálisaink; vagyis ha megváltoztatjuk a dolog nevét, megváltozik a dolog, de legalábbis az emberek vélekedése a dologról.

Van azután úgy, hogy bizonyos dolgokról meg egyáltalán nem beszélünk, mert a fogalmak, amelyek leírnák őket, az újmódi liberális szótár szerint tilosak. Klasszikus példája ennek az oly sokakat megnyilvánulásra ingerlő bevándorlás-probléma. Alább kísérletet teszünk rá, hogy eredeti – értsd: értelmes – nyelven beszéljünk róla.

A migrációval kapcsolatos, gyakran használt érv a keresztényi szeretet, a „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” parancsa. Megjegyezném, hogy akik ezt hangoztatni szokták, meglehetősen felemás viszonyt ápolnak a kereszténység egészével kapcsolatban. Mondhatni, utálják. Így a kereszténységet érvként használni részükről meglehetősen érdekes. Roppant furcsa, hogy a muzulmán bevándorlók státuszának legalizálására azt a kereszténységet kívánják használni, amelynek ünnepeit, jelképeit – pontosan a fent nevezett bevándorlók érzékenységére tekintettel – egyesek be szeretnék tiltani. Hogyan működhet az oly igen kívánt „szekuláris állam” egy keresztény alapelv mentén? Továbbá hogyan van az, hogy ez esetben legyünk keresztények, vagy legalábbis viselkedjünk a keresztényi elvek szerint, ugyanakkor bármi másban – mint például az abortusz vagy az azonos neműek házassága kérdésében – tagadjuk a keresztény elveket? Tudom, ezek „ad hominem” érvek és nem az állításra, hanem az állítóra vonatkoznak, de akkor is. Egyébként pedig a mainstream keresztény teológia ismeri és elismeri az önvédelmet, márpedig a bevándorlás tiltása, vagy legalábbis korlátozása és szűrése – megítélésem szerint – ebbe a kategóriába tartozik.

A Bevándorlás Barátainak – ha már nyelvújítás, legyen röviden BeBa – következő fő érve, hogy Európa elöregszik, népessége fogy, ezért munkaerő hiány lép/lépett fel, aminek következtében szükség van a bevándorlókra. Szükség van rájuk továbbá azért – mondják –, mert vannak olyan alantas munkák, amelyeket az elkényeztetett, gazdag nyugat-európaiak nem hajlandóak elvégezni; bezzeg a bevándorlók. A jó hazugság alapja az, hogy mindig legyen benne valamennyi igazság is. Mert mindez igaz. A kérdés csak az, hogy vajon a bevándorlók mennyire alkalmasak betölteni a keletkező hiányt.

*

Mindenekelőtt meggondolandó, hogy mennyire helyes és etikus olyanokat importálni, akiket kifejezetten az „alantas” munkákra akarunk használni? Az „alantas tevékenység” ugyanis per definitionem társadalmi feszültséget vált ki, amennyiben ráébred valaki, hogy ezt teszi éppen. Nem véletlen, hogy a bevándorlók gyerekei és unokái a legelkeseredettebb ellenségei a befogadó társadalomnak. Ők ugyanis már tudják, hogy a munka, amit ajánlanak nekik, az alantas; és joggal vélik úgy, aki alantas munkát végez, az maga is alantas vagy legalábbis annak tartják. A szüleik, akik a munka fogalma alatt esetleg csak az ópiumtermelést vagy a kecskepásztorságot ismerték, természetesen nem tudták, hogy az itteni munkájuk „alantas” lesz. Egyébként is, az alantas fogalma alatt ők csak szomszéd törzsbelieket vagy a keresztényeket értették. Pontosan az oly divatos liberális szociológia értelmében is a társadalmi béke ellenében cselekszünk, amikor szándékosan létrehozunk egy ilyen robbanékony helyzetet.

Maradva a többség által is érthető célszerűségnél, megvizsgálhatnánk azt is, hogy tulajdonképpen milyen munkaerőre van szüksége a fejlett nyugatnak, már ha szüksége van ilyenre egyáltalán. Furcsa dolgokat tapasztalhatunk. Azt látjuk, hogy mindenféle szakmunkásokra, magasan képzett mérnökökre van szükség. A technikai világ ugyanis megváltozott. Merőben más volt a helyzet az ötvenes években, amikor a török vendégmunkásnak megmutatták, hogy hova kell kettőt ütni a kalapáccsal és hármat húzni a csillagkulccsal. Ezt hosszabb-rövidebb idő alatt megtanulta és máris hasznos tagja lett a társadalomnak. Egészen addig, amíg nem csináltak egy gépet, amelyik ezt sokkal pontosabban és gyorsabban megcsinálta − és még csak kebabot sem akart enni, valamint nem épített mecsetet. Ma emberre már csak ezeknek a gépeknek tervezésénél, programozásánál és karbantartásánál van szükség. Erősen kétséges, hogy a damaszkuszi bazárban hamis arany csecsebecsék árusításában szerzett tapasztalat felhasználható lenne ilyesfajta a feladatoknál.

Mit kezdhetünk a harmadik világból érkező bevándorló tömegekkel a „tudásalapú társadalomban” − amelyet oly vad verbális erőfeszítéssel akarunk elérni −, amikor velük a fogalom bármilyen értelmében a tudatlanságot engedjük magunk közé. A „tudásalapú társadalom” még a világ fejlett részein is elérhetetlen, mert a valódi tudás egyre szofisztikáltabb és áttekinthetetlenebb, ezért a társadalom döntő többsége ott is kimarad belőle – nem is hiányzik neki –, bármit tanítsanak is a CEU szociológiai stúdiumain. Különösebb kockázat nélkül leszögezhetjük, hogy a harmadik világbeli bevándorlókkal a népesség tudása és általában a modern, ipari léttel kapcsolatos kompetenciái nem növekednek. Sőt.

*

A másik munkaerő-éhes terület a szociális ágazat, amely a torz, családellenes változások hatására egyre meghatározóbb lesz szerte a gazdag országokban. Az élet itt hosszabb és betegebb lett. Az elöregedő társadalmakban egyre többen lesznek ápolásra szorulók, betegek vagy csak magányosak; és mert családjuk divatos módon vagy nincs, vagy nem törődik velük, pénzért igyekeznek szeretet vásárolni maguknak. Hogy erre alkalmasak lennének a bevándorlók? Természetesen a magatehetetlen, ám gazdag Hanzi bácsit vagy Stefi nénit egy, az irodalmi szuahélit vagy pastut ékesen beszélő bevándorló gondjaira akarják majd bízni a féltőn szerető rokonok. Majd felolvasnak szegény öregeknek? Csak szalonnát ne akarjon enni egyikük sem. Úgy gondolom, nem mindegy, hogy kinek a kezei között kell meghalnunk vénségünkre.

A szociális munka, ami, végül is nem más mint az ember személye körüli szolgálatok, nem elsősorban tudást, hanem nyelvismeretet és a kulturális azonosságot feltételező empátiát igényelnek. Ha valamire, hát erre biztosan nem alkalmasak a nyelvtudással, kulturális azonossággal nem rendelkező, más vallású, más szokások között felnövő bevándorlók.

Egyáltalában, mik azok az alantas munkák amikre a bevándorlók használhatóak? Kukás? Csatornatisztító? Mosogató? (Még azt is jobban csinálja a magyar bölcsész Londonban.) Nem igaz, hogy ilyenekre évente milliószámra szükség lenne. A helyzet az, hogy az EU gazdag mag-országainak valóban szüksége van külső munkaerőre. Akárhány Nobel-díjast szívesen befogadnának. Részben az elöregedés, részben a munka-ellenes szociális támogatások hatására sokan egyáltalán nem akarnak dolgozni arrafelé és nem is dolgoznak. Persze ha kérdik őket, akkor nem ezt mondják.

Sajnálatos módon a munkaerőhiányt a gazdag országok a közel-gyarmatokról, Kelet-Európából pótolják. Az innen érkezők minden tekintetben megfelelnek az elvárásaiknak. Ők otthon, az otthoniak költségére megszerezték a szükséges szakképesítést − vagy médiaszakosok ; és ez roppant költséghatékony is a befogadó országok számára. Még a cigányok sem kellenek nekik, azok csak maradjanak otthon.

Csakhogy – és itt jutunk újra a PC-beszéd lehetetlenségéhez – ezt nem lehet mondani. Nem lehet mondani, hogy nincs szükség írástudatlan négerekre, máktermesztő afgánokra és hasonló egzotikus népekre, hanem fehér, keresztény és olcsó munkaerőre van szükség, akikről feltételezhetjük, hogy ismerik az európai szokásokat és kultúrát. Mert ilyet mondani csúf rasszizmus, ezért azután a problémát nemhogy megoldani, még leírni sem tudjuk. Kizárólag azt lehet a PC szabályai szerint mondani, hogy vagy mindenki jöhet, vagy senki: ember és ember megkülönböztetése tilos, holott jól tudjuk (vagy tudtuk): az emberek igenis különbözőek.

Javaslom tehát, hogy a probléma kezelésére álljunk neki a „tudásalapú társadalom” Európában oly kimondhatatlanul sikeres, megvalósításának a harmadik világ minden szegletében. „Minden oázisba egyetemet!” – ez legyen jelszavunk! Tán még a CEU-t is áthelyezhetnénk Mogadishuba, hogy tényleg közelről segítsenek az elesetteken. Így aztán sokkal könnyebb lenne bánni a partjainkra tömegével érkező szociológusokkal és kultúrantropológusokkal, mert például elküldhetnénk őket az elmaradott országok fejlődését előmozdítani.

Címkék: kultúra társadalom bevándorlás migráció menekültek politikai korrektség civilizáció PC Európa menekültügy

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr567504294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 13:28:17

@gyalog.galopp: Világos.

@Jean Sol Partre: Az örömszerzés parancsa Bircára is érvényes.

bispora 2015.06.01. 13:37:06

@Lord_Valdez:

Egyre normálisabb a stílusod...
Az általam jelzett Science direct helyen valóban az eredeti cikk van, de annak elején ott a hiperhivatkozás: editor notes. Most ide rakom azt a Science direct helyet, ahol a bizottság állásfoglalása egyedüli tételként található. Légy szíves erősítsd meg, hogy 100%-ban azonos a google drive-ra feltettel- kifogásolt anyaggal. És ha kérhetem, rakjál már fel egy Personality and Individual Differences kamu cikket a goggle drive-ra, olyat, ami meg tud engem téveszteni. Egész idáig azon küzdöttél, hogy megkérdőjelezzél egy doi-számmal, folyóirat címmel, és kiadási dátummal + oldalszámmal ellátott, tehát kétséget kizáróan azonosítható cikket. Remélem, miután kiderült, hogy Nyborg cikke nem tudományos csalás, az abban foglaltak is felkeltik az érdeklődésed.

www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0191886915000446 Ez a direkt link, ellenőrizd kérlek.

Persze hogy nem hallottam a Flynn effektről, hiszen nem tudok olvasni. Az is elképesztő felismerés, fel is írom gyorsan, hogy két IQ teszt között kell némi szünetet tartani.
Tréfát félretéve: a Flynn effekt a Raven-tesztekhez hasonló szabályalapú teszteknél igazán kifejezett. Úgy is lehetne fogalmazni hogy a Flynn effekt miatt a fluid IQ nőtt (Raven), a kristályos IQ nem nőtt (WAIS verbális tesztjei) a korosztályok tekintetében. Ennek a televízió-internet-iskola nyújtotta rutinok, illetve valamilyen módon a testmagassághoz hasonlóan a felnőttkori intellektus akcelerációja, koraérés, lehet az okozója. Még egyszer: a Flynn effekt nem látható minden intellektus tesztnél. Nagyon érdekes, hogy a reakciósebességet mérő intelligencia tesztekben pedig éppen romlás, azaz a reakcióidő növekedése látható. Azokat különben naphosszat gyakorolhatnád, nemigen lenne sikerélményed a javulást tekintve.
Értem mit akarsz mondani a Flynn hatással- nyilván azt, hogy a populációk közötti intellektus gap már csak emiatt is eltűnik, de el kell hogy keserítselek: az USA-ban, ahol a legnagyobb irodalma van a fekete-fehér IQ gap-nak, jól látható hogy az nem szűkült napjainkig.

Előzőleg írtál a Nobel-díjas Feynman 125-ös IQ-járól, akit két lábon járó bizonyítékként használtak az IQ tesztek megkérdőjelezésére. Nos utána néztem a Nobel díjhoz szükséges IQ-nak és bizony a legtöbb ezzel foglalkozó anyag a 140+ IQ-t jelzi erre a csoportra. Másrészt tudod mikor mérték Feynmannál a 125-öt? 1930-ban, tizenkét éves korában! Szóval a felnőttkori kognitív képességéről ez bizony szinte semmit sem mond...

Bell & Sebastian 2015.06.01. 14:25:19

@bispora: No most megnyugtatott: van esélyem a Nobelre, hajszálnyival több, mint ennek a feynmanusnak. Pontosabban volt, mert ha fel nem növök, ki tudja, mi lehetett volna belőlem, kiskoromban.

Robinzon Kurzor 2015.06.01. 14:45:33

Nyilvánvaló, hogy a szerzőt nem az eszéért szeretjük itt nagyon sokan, de azért ennyire nem hülye, mint amekkorának ebben a posztban mutatja magát.

Lehet itt szalmabáb-szurkálni a polkorrekt beszéd mítoszát, csak hát a szent hétharmad fogadta el az új Btk-t, benne a náci és komcsi bűnök vitatásának tiltásával.
Miért nem a legközelebbi Fidesz-irodában tetszik reklamálni?

Meg aztán az álnaív rácsodálkozás és értetlenkedés a fogalmakkal (menekült, bevándorló stb.).
Pontosan tudja még egy aristo is, hogy a déli és keleti határon át hozzánk illegálisan érkező külföldiek közül szinte senki nem akar itt maradni.
Tranzitország vagyunk, nem a bevándorlás célpontja; lófasz sem akar a nemlétező magyar szociális hálóból megélni: menni akar tovább, nyugatra mindenki.

A bevándorlás -- bár az EU ostobán kezeli a kérdést -- nem a mi problémánk.
A magyarok 95%-a csak az m1 Híradóban és a gyönyörű új stadionokban lát négert (utóbbi lelőhelyen illedelmesen banánnal is kínálja őket).

És akkor itt van ez a BeBa-baromság. Talán említettem már, hogy aristot nem az eszéért szeretjük, de annyira azért nem hülye, hogy ne tudná: a vita nem a bevándorlás ellenzői és barátai között zajlik. A bevándorlásnak nincsenek barátai (leszámítva a 2007-es Orbánt), ahogy a gravitációnak sincsenek.
Vannak ellenben olyan emberek, akik megpróbálják a jelenséget elemezve és értelmezve adekvét válaszokat keresni -- és vannak, akik néphülyítő hazugságokkal próbálják meg a jelenség lényegét elfedi, megmásítani.

Aristo az utóbbi csoportba pozícionálta magát, átvéve a nemzeti konzultációnak hazudott agitprop kampány hamis premisszáit, ostoba érvelési hibáit és frazeológiáját.

Aristo túl jelentéktelen figura ahhoz, hogy ezért bárki fizessen neki.
Meggyőződésből teszi. "Hazafias alapon", ahogy az egykori III/III-as beszervező kartonokon olvasni lehet.

gyalog.galopp 2015.06.01. 14:54:10

@Robinzon Kurzor:
Na még egy ilyen komment és bispora kitöltet veled egy IQ tesztet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.01. 15:05:15

@gyalog.galopp:

Bispora nevében nem szólhatok, de szerintem fölösleges lenne tesztet kitöltetni Kurzorral. A fenti kommentjével már bőven adott támpontott a szánalmasan szerény IQ-ja megbecsülésére.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 15:19:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nono, ez csak a magyar piacra szánt, lebutított változat. Ebből fontos extrák hiányoznak, úgymint: a négy kerék.

Robinzon Kurzor 2015.06.01. 15:38:16

@gyalog.galopp:

140 vót, amikor legutóbb mérték.

Robinzon Kurzor 2015.06.01. 15:40:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ja, hogy fogalmad sincs, mit mér az IQ?
Mondjuk ettől még lehet magas az IQ-d, ezért nem jelent az önmagában semmit.

Mellesleg megpróbálhatnád cáfolni, amit írtam.
Vagy legalább egy részét.

Mondjuk érvelhetnél amellett, hogy a sok néger a Földközi-tengeren át mind a NER-be igyekszik bevándorolni magát.
Na?

bispora 2015.06.01. 15:44:53

@Bell & Sebastian:
Egy Nobel békedíjat megszavaznék neked, az eddigi nyerteseket látva nincs az az IQ ami kilógna...

Az IQ kérdés azért nem vicces: egy átlagos MENA bevándorló az európai átlaghoz képes harmatos intellektuális képességgel rendelkezik, amit a PC-világban nem tanácsos feszegetni. Pedig, ha elolvasod Nyborg prof cikkét, abból a migráció egy olyan új veszélye körvonalazódik, amit jó lenne ha az átlag szavazó is megismerhetne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.01. 15:49:45

@bispora:

"a Nobel-díjas Feynman 125-ös IQ-járól, akit két lábon járó bizonyítékként használtak az IQ tesztek megkérdőjelezésére"

Aki olvasta Feynman nem fizikai tárgyú könyveit (Surely You're Joking, Mr. Feynman, What Do You Care What Other People Think?), az már ezekből is tisztában lehet azzal, hogy a 125-ös érték durva tévedés. 125-ös IQ-ja egy az átlagnál valamivel jobb egyetemistának lehet.

"tudod mikor mérték Feynmannál a 125-öt? 1930-ban, tizenkét éves korában"

Lehet tudni valamit arról, mennyire megbízható volt ez a teszt?

Lehet, hogy elfogult vagyok, mert Feynmant mérhetetlenül tisztelem (ilyenkor próbálok nem gondolni arra, mekkora szoknyapecér volt), de nála inkább a 150-es IQ lenne reális.

Talán az is belejátszik még, hogy az IQ nem minden, kell valami különleges adottság egy tudományterülethez. A 120 ezer Mensa-tag túlnyomó része semmilyen tudományos vagy műszaki területen nem kiemelkedő, s ez önmagában megkérdőjelezi azt, hogy pusztán az IQ-tesztek eredményéből túl sok következtetést lehetne levonni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.01. 15:52:32

@gyalog.galopp:

"Úgy látom az IQ számlálásból kifelejtettetek valamit, a motivációt és a morált.
Nem minden 140-es IQ-s akar atomtudós, matematikus, stb lenni. "

Igazad van, de kérlek, vedd figyelembe, hogy itt csupán kommentelgetünk, nem tudományos értekezést írunk az IQ-ról.

A motiváció eleve érdekes dolog, régebben olvastam, hogy kellő motiváció esetén ugyanaz az ember átlagosab 5 ponttal többet ér el egy IQ-teszten. Ez nem ugyanaz, amit te említesz, de árnyalja az IQ-tesztek eredményét.

"majd ha a Lauderban eléri a 30%-ot a bevándorlók, cigány tanulók aránya, akkor esetleg elhiszem a szegény hátrányos helyzetűek iránt érzett mélységes együttérzést és segítő szándékot."

Nagyon egyetértek.

bispora 2015.06.01. 15:57:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem tudom már ki volt az életrajzírója, de a visszaemlékezők közös véleménye az volt Feynmanról, hogy kivételesen okos kisgyerek volt.
A 12 éves kori teszt az egy nagyon labilis időben felvett mérés volt. A fiúk felnőttkori intellektusa később éri el a csúcsát mint a lányoknál, tehát jóval 18 éves kor után.
Mivel csak egy mérésről van adat, lehet aznap nem volt csúcsformában...

Bell & Sebastian 2015.06.01. 16:04:16

@bispora: Komolyra fordítva: az első három évben hiszek, ami harmonikus családot kíván (elsősorban anyát), ingerekben gazdag környezetet, megfelelő táplálékot és még sok mást.

Ekkor veszi fel az agy azt a fejlődési sebességet, amit tartani képes a későbbiekben.

Ezzel lehet számolni. Az IQ pillanatfelvétel, eleve szűrt képességeket mér és a kibontakozáshoz megfelelő környezet is kell(ene).

Ugyan már magam is unom a sok zsidózást, de ha az lennék (hiper-rasszista) és világuralomra törekednék, keményen mérném, azért, hogy a saját fajtámat kiemeljem, a többit pedig eltapossam. Mindezt úgy tenném, hogy lehetőleg ne legyen feltűnő.

Erre is való - erre is használják, miközben a természetes lehetőségeket mesterségesen lerontják (ez az eltaposás).

A zárt és belterjes intézményekről nem kell regélnem, ugye?

bispora 2015.06.01. 16:05:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Vigyázni kell az ilyen cikkekkel. Ha jól gondolom arra a publikációra gondolsz, ahol az azt hiszem afroamerikai tinédzsereknek fizettek ha jól sikerül az IQ teszt. Ezeknél a vizsgálatoknál a mintaszám általában igen kicsi, ezért nem teljesen megbízhatóak.
A másik, hogy gyakorlatilag az élet ilyen elven működik: ha jól teljesítesz megfizetnek. De azért ennek van erős limitje, Hofi is ezt karikírozta: tudsz úszni-nem-és ha megfizetem?

gyalog.galopp 2015.06.01. 16:05:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Maradjunk annyiban , az IQ egy lehetőség, aztán van ki jóra, van ki rosszra, van, ki semmire se használja.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 16:10:31

@bispora: Egy időben alkalmazta a szoci pszichiátria serdülőkori zavaroknál annak eldöntésére, hogy éppen egy komplett hülye vagy zseni formálódik éppen.

De szűrtek vele versenytársakat is, aki nem volt brancsbeli, annak attól fogva annyi volt, ha jól teljesített. Alattomosan ment a taposás / helyzetbe hozás.

Ennek irodalma semmi, azaz nulla. Vagy elhiszi, vagy nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.01. 16:14:51

@bispora:

Azt hiszem, erről volt szó. Úgy látom, erősen benne vagy a témában, ismered a szakirodalmat, így biztos igazad van. Nem is a tanulmányt olvastam, ha volt ilyen, csak egy cikket róla.

Na igen, bár Hofi nem volt a kedvenc humoristám, jókat szokott mondani az öreg.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 16:16:00

@gyalog.galopp: A meghekkelt szabad versenyre hozható legjobb iskolapélda az IQ körüli tintaköd.

bispora 2015.06.01. 16:16:01

@Bell & Sebastian:
"Komolyra fordítva: az első három évben hiszek, ami harmonikus családot kíván (elsősorban anyát), ingerekben gazdag környezetet, megfelelő táplálékot és még sok mást."

Természetesen a környezet szerepe nem elhanyagolható. De az idegrendszer fejlődésének gátlásához azért durva éhezés és környezeti szennyezők kellenek- pl az átlag afroamerikai, és bármilyen döbbenetes egy átlag cigány ettől fényévekre van. Az estimeséről viszont vannak irodalmak, hogy ártani nem használ...
A környezeti hatások nagy része tulajdonképpen de novo mutációk, és a gének által indított folyamatok, pl az agy huzalozása, szinapszisok kiépülése során fellépő "zaj" vagy hibák eredménye lehet. Ez eredményezi pl azt, hogy a 100%-ban genetikailag azonos egypetéjű ikrek, ugyanabban a családi környezetben felnőve, kognitív képességeiket tekintve nem 100%-osan azonosak, az intellektus öröklött faktorára valami 0.6-0.8 korrelációt mérnek.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 16:18:36

Mondjuk az egy jó kérdés, hogyan válogatta ki Soros a kísérleti nyulait? És mire ment vele?

De még ennél is fontosabb: hogy mi?

Bell & Sebastian 2015.06.01. 16:28:38

@bispora: Hogyne, adottság a java, valamilyen kombinációban. Endogámia felszaporít ezt-azt.

De elég kicsit belepiszkálni az agyba, átlökődik és váltó és máris kész a homokemberke vagy akármelyik disz- betegségben szenvedő.

Ezért nem jó a népvándorlás, mert mindenki másra van kondicionálva és ennek másik lépcsőfokán áll - eleve.

A virágot sem szoktuk ad-hoc ültetgetni innen oda, nemhogy embert.

A paleo-europoid, keverék faj másik tészta, mint például a pampák népe, vagy mauglik, oroszlánkirályok, sivatag homokja, és a többi.

A bambák népének ez már tökmindegy.

gyalog.galopp 2015.06.01. 16:35:27

@bispora:

az agy huzalozásában segíthet a motiváció, lásd Pető Intézet.
Ugyanakkor ennek fordítottja is igaz, ha egy rosszul huzalozott , alacsony IQ-val rendelkező emberben nem a képességeket motiválod, hanem az egoját erősíted, abból igen hülye dolgok jönnek ki.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 16:54:53

@gyalog.galopp: Arra kellene először válaszolni, hogy miről van szó? Testről, lélekről vagy szellemről? Ezek ugyan együtt laknak, mégsem ugyanaz a három.

A gyerek még őriz emlékeket a megtestesülése előtti időkből és világos számára, mi végre jött, mi a küldetése? Aztán ezt szép lassan elfojtják benne, törlődik, újraprogramozzák, resetelik.

Hihetetlen primitívség társadalom-mérnökösdit játszani az intelligencia méricskélésével.

Ha jól mérnénk, egy csecsemő nyerné, mondjuk 300 -zal.

Ami ebből hiányzik, az mind a romboló erők következménye. Arról nem is beszélve, hogy _mit_ mérünk?

Az életrevalóságot egy káprázatban, tömeghipnózisban? Kiben mennyi maradt Istenből?

De melyikből?

Robinzon Kurzor 2015.06.01. 17:39:18

@bispora:

Nem tudom, hogyan került ide az IQ-kérdés (és nem is fogom ezért a 300+ kommentet végigolvasni).

Viszont mivel az IQ(-teszt) kultúrafüggő, ezért pont nem értelmezhető egy más kultúrából érkezett ember IQ-ját egy jóllakott észak-német napköziséhez mérni.

Az IQ nem valami objektív, univerzális skála, tehát azokból ilyen jellegű következtetést levonni nettó ostobaság.

gyalog.galopp 2015.06.01. 17:48:18

@Bell & Sebastian:

most kicsit annamannát játszok, van néhány film arról, amikor egy un. "primitív" embert beraktak a civilizált környezetbe és fordítva. Hagyjuk figyelmen kívül a szórakoztatóipar kliséit, de egy biztos, az atomtudós a Kalahári közepén két nap után földobja a talpát, de a busman túléli a szitit.
Akkor most kinek hova tegyük az IQ-ját?

Társadalommérnökösködés, pontosan erről van szó, mihez mérem az IQ-t, az atomtudós túlélőképességéhez a Kalaháriban, vagy a busmanok integrálszámításhoz való affinitásában?

Valóban emberséges vagyok, ha az éhező busmant számítógép elé ültetem, vagy azt mondom, pucold ki a vécét és majd kapsz enni?
Vagy, ha egy sajátos kultúrában, szocializációban nevelkedett cigánygyerektől elvárom azt a teljesítményt, hozzáállást, motivációt, amit az átlag fehérektől?

kiir 2015.06.01. 18:07:49

@bispora:
Ez még ugyanaz a szakirodalom-jegyzék, amit korábban is bemásoltál?
mandiner.blog.hu/2014/12/16/szuk_utcaba_fordulva_ciganysag_kozmunka_szakiskola#comments

Mert akkor jelzem @Lord_Valdez: úrnak, hogy a listáról két cikket anno elolvastam, és egyik se arról szól, amit bispora kolléga belelátni szeretne. Őneki csak annyi fontos (és ez kapcsolja össze a cikkeket), hogy mindegyikben van cigány/fekete populációra vonatkozó és elmaradást mutató IQ-mérés. Sajnos a vonatkozó statisztikai apparátust teljesen figyelmen kívül hagyta e két cikk esetében.

A fenti linken a kommentekben követhető akkori beszélgetésünk.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.06.01. 21:04:46

@bispora:
Mint mondottam volt a bizottság nem minősítette a publikációt, csak azt mondta, hogy nem plagizált és nem hamisított, azaz valóban létező adatokat használt. A módszertant nem minősítette, azaz hogy helyesen használta-e.
Emellett Nyborgnak nagy problémája, hogy erősen épít Richard Lynnre, akinek a munkássága, hát, khm, szóval némileg kétes.

A következtetését egyébként igen egyszerű kétségbevonni, mert az ő érvelésének lényege, hogy az alacsony társadalmi státuszú emberek szaporábbak és alacsonyabb az IQ-juk. Mind a kettő igaz.
A modellje szerint ez az IQ folyamatos csökkenéséhez vezet. A probléma, hogy ez az összefüggés (fertilitás vs. SES, IQ vs. SES) mindig is így volt, a megfigyelés viszont az ellenkezőjét mutatja. Erre ő azt állítja, hogy igen, de a Flynn-effektus miatt nem látszik. Teoretikusan lehetséges, de nincs rá bizonyíték.

"Tréfát félretéve:..."
Nagyon jó. Kár, hogy nem rég még ezt egalitárius hablatynak vélted.
Közeledsz ahhoz, hogy megértsd, hogy mi a különbség a metrika és a mérendő fogalom között. Nagyjából, mint az autó sebessége és a kilométeróra állása között.
(egyébként a reakció idő fejleszthető, de azt sokkal nehezebb, pláne az én koromban)

"az USA-ban, ahol a legnagyobb irodalma van a fekete-fehér IQ gap-nak, jól látható hogy az nem szűkült napjainkig."
A 70-es évekhez képest szűkült, de még mindig létezik.
www.brookings.edu/views/papers/dickens/20060619_IQ.pdf

Jelenleg nagyjából azt tudjuk biztosan, hogy a gyerek IQ-ját leginkább egészségi állapota befolyásolja. Ez akár a mérhetetlenségig is le tudja csökkenteni.
Azt is tudjuk, hogy a fiatalkori felnevelés akár 20 pontnyi különbséget is képes eredményezni.
A genetikai faktor súlyát nem ismerjük. Láttam olyan kutatást (és nem, nem keresem meg), ami szerint mindössze néhány pontot befolyásol a rassz.

Feynmant nem az IQ tesztek miatt szokták hivatkozni, hanem azért, mert van egy téves képzet, még pedig, hogy a zsenialitás és az IQ az valami szinoníma. Nos, nem az.
A Nobel-díjhoz igazából nem IQ kell (persze, nem árt, pláne a fizikaihoz), hanem kitartás és némi szerencse (,pláne a biológiaihoz).

Bell & Sebastian 2015.06.01. 21:58:49

@gyalog.galopp: Találtam egy jót:

>>>
Manent szerint azonban a fentieken kívül volt egy mélyebben fekvő ok arra, hogy a németek megkülönböztessék magukat más európai országoktól. Ugyanis Franciaország és Anglia nem egyszerűen Németország vetélytársainak tekinthetők, hanem civilizációs különbségek voltak közöttük. Franciaország a társulási intelligenciára, és a „modorra” épített, Anglia pedig az egyéni kezdeményezésre és a kereskedelemre alapozott. A 18. század vége és a 19. század eleje óta a német filozófia és a német műveltség elvetette a nyugati civilizációt, mint valami „külsődlegeset”, vagyis tartalom és szellem nélkülit, továbbá mint valami „felületeset” és „romlottat” a franciák esetében. Hasonlóan utasították el az angol és amerikai civilizációt, mint „haszonlesőt”, és „vulgárisat”. E nyugati civilizációkkal szemben a saját külön utas műveltségüket szegezték szembe. Tehát maga a vélt civilizációs különbségek is elmélyítették a német Übermensch-ben való hitet.
<<<

Ez egy nagyon lényeges megállapítás, ugyanis sokféle felsőbbrendűség van, napjainkban éppenséggel a mohamedán- kialakulását szívjuk. Az alábbi link bár basic, de összefoglalja.

www.mozaweb.hu/Lecke-MOZ-A_ver-A_fajelmelet-102700

Hogy miért lóg ki ebből a sorból az észak-európai felsőbbrendűség? A vészkorszak miatt, ami speciális, csak magyar szóhasználatban volt, a holocaust előtt.

De vajon igaz-e a distinkció? Nem igaz.

Azért azt mindenki tudja, hogy nyomasztó a német kulturális- és gazdasági fölény Európában, hát még ha odavesszük Ausztriát és Svájcot.

Ezért Amerika most harap harmadszor bele. Ezúttal biztosra megy, genetikusan irtja ki az árját, míg azok tátott szájjal csak nézik.

Nem sokáig nézik, mert lesz hozzá egypár, rossz szavuk (mármint az az EP és EB zsoldos-söpredékéhez).

Szerencsénkre most idejében kezdtünk behelyezkedni, ez a jó hír.
A rossz meg az, hogy diófát ültettünk, ha meghagyják, valamikor teremni fog.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 22:22:25

Az idézett szövegben -szerintem- vannak értelemzavaró hibák, amit fordításban vagy átírásban követhettek el. A dallama igaz, a szövegét meg mindenki javítsa, igény szerint.

A negyedik erő -slave- egyszerűen kimaradt. Ez attól baj, mert a vezetése ha nem is indogermán (ezt csak az Ahnenerbe gondolta, magáról), de legalábbis wiking.

Esélyek? Hacsaknem Putyin is kesztyűs báb a Szanhedrin kezén, nem sok. Mármint az atlanti fiaknak.

xclusiv 2015.06.01. 22:42:34

@Bell & Sebastian: "Már elnézést, mi kifogást állít egy kárpátaljai vagy erdélyi magyarral szemben? Ugyanis a fentebb emlegetett, kurrens árucikkek (veritas & maci) beszerzési forrásairól beszélünk. Ráadásul eszük ágában sincs bevándorolni, inkább őrzik tovább az ezeréves határt a felállítási helyükön."

Velük természetesen semmi, már azt leszámítva hogy szavazati joguk van, mégpedig abból is speciális, de erről persze nem ők tehetnek.

Viszont én végig a fidesz(esek) által üzemeltetett állampolgársági maffiáról beszéltem, amivel zömmel orosz és ukrán állampolgárok kaptak magyar állampolgárságot, pénzért. Olyan emberek, akik soha nem voltak magyarok, és persze az őseik sem, de - ha jól emlékszem tízezer eurós nagyságrendű kenőpénzért cserébe - szép magyar (EU-s) állampolgárságot kaptak.

Ha ez esetleg kimaradt volna, akkor bővebben:
index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget/

xclusiv 2015.06.01. 22:44:13

@picur3ka: "Savanyú a szőlő?"

Miért lenne az? Csak mert nem szaros a szám széle, mint egyeseknek?
Ugyan kérlek, én így érzem jól magam.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 23:49:45

@xclusiv: Ebben nincsen vita, jogos a reklamáció, de az ingyen betelepült román cigó se jobb. Kíváncsi lennék arra is, mennyi tallitos élt a lehetőséggel?

Silcon 2015.06.02. 00:12:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Aki olvasta Feynman nem fizikai tárgyú könyveit (Surely You're Joking, Mr. Feynman, What Do You Care What Other People Think?)"

Magyarul is megjelentek: Tréfál, Feynman úr? Mit érdekel a mások véleménye?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.06.02. 03:28:23

@Bell & Sebastian: No de úgy tűnik, "Putyin is kesztyűs báb a Szanhedrin kezén", akkor viszont mi van? Loxonizmus, ugyebár.

gyalog.galopp 2015.06.02. 07:13:52

@Bell & Sebastian:
Ami az angolokat illeti, ők nem hangoztatták kiválasztottságukat, hanem egyszerűen annyit uraltak, uralnak a világból , amennyit tudnak. Más uralkodásra alkalmas népség most nem is jut eszembe.

Szanhedrin is egy báb, akkor is ha szereti magát másként feltüntetni. ( igaz, hogy a nagymama kavarja a lekvárt, de nekünk a lekvárra van szükségünk:))
A világ pénzügyi, gazdasági rendszere annyira összeolvadt, hogy senkinek nem áll érdekében kockázatos lépésekkel bedönteni, marad a lassú , körülményes helyezkedés.

Bell & Sebastian 2015.06.02. 11:10:14

@Mihint: Inkább Gloire elmélete, amit szentpétervári forrásokkal támasztott alá, elég meggyőzően.

@gyalog.galopp: Japánok.

xclusiv 2015.06.02. 23:30:09

@Bell & Sebastian: "Ebben nincsen vita, jogos a reklamáció, de az ingyen betelepült román cigó se jobb. Kíváncsi lennék arra is, mennyi tallitos élt a lehetőséggel?"

Az se jó, az biztos. Viszont ők "EU-s jogon" jönnek, szóval - ha kezelni nem tudjuk - akkor mutogathatunk bőszen Brüsszelre, joggal.
Az viszont már a mi sarunk, hogy kinek adunk EU-s állampolgárságot és útlevelet. Hogy milyen maffiózók és egyéb bűnözők, netán KGB (akarom mondani FSZB) ügynökök járják a világot magyar útlevéllel.

Mert nem a szegény átlagukrán/átlagorosz tud tízezer eurókat kifizetni EU-s állampolgárságért, az is biztos. És nem is 1-2 ilyen eset volt.

bispora 2015.06.03. 10:02:56

@kiir:
Most azért kicsit szomorú vagyok. Én a vitákban általában meggyőzni és nem legyőzni akarom a beszélgetőtársakat. Nekem az nem férne bele, hogy ha egy vitapartnerem 2014 december 17-én jelentkezett utoljára a egy blogon, majd én ott egy új bejegyzést teszek 2015 január elején, amire nem kapok választ- akkor ezt úgy értelmezzem, hogy "nyertem".
Nyilván a jelzett blogon ezek után folytatjuk.

"Ez még ugyanaz a szakirodalom-jegyzék, amit korábban is bemásoltál?"

Tehát idejössz, nem nézel körül, csak röffentesz...
Az itt hivatkozott irodalmak nem átfedőek a másik blogon közöltekkel. Azaz még is csak: ugyanis ott december 17-én a cigány intellektusról általam összegyűjtött és hivatkozott irodalmak nagy részét felhasználták ebben az anyagban is (itt úgy hivatkoztam rá, hogy az idei Londoni Intellektus konferencia előadása):
Dalibor Jurášek, Jan te Nijenhuis, Jelena Čvorović: A meta-analysis of Roma intelligence. May 9, 2015, London

drive.google.com/file/d/0B3c4TxciNeJZRDhXZ3k3TzFoczA/view?pli=1

Tudom, most jön Lord úr, hogy google drive, ilyen anyagot ő is tud csinálni, és az az igazság jó is lenne ha csak egy tudományos csalás lenne az az átlag 74 IQ amit európai cigányokra találtak, mert ez így elég reménytelen a jövőre nézve.

pitcairn (törölt) 2015.06.03. 10:29:42

@bispora:

aki tudatosan készül a segghülye IQ tesztjeidre (mondjuk ilyeneken gyakorol...) az nagyságrendekkel jobban teljesít mint aki nem

kb. már ezen a ponton megbukott az egész alapkoncepció...

Bell & Sebastian 2015.06.03. 10:43:15

@xclusiv: Jól emlékszem, Kovács Miklós időben szóvá tette a lélekkufárkodást, ami nem idegen a magyar hagyományoktól, mert ki látott már kisebbségit tanfolyamon, mégis mindegyik vezet.

Mi lett belőle? Kovács Miklós lemondott, szegényebbek lettünk egy kiváló politikussal (ezzel a szoc-libek nyilván nem értenek egyet) és hasít a biznisz.

Egymillió pici biszkusz.

bispora 2015.06.03. 16:33:13

@Lord_Valdez:
Nyborg Jensenre is erősen támaszkodik, aki az egész fekete-fehér IQ -szakadék problémát a hatvanas évek végén először felvetette. Érdekes a rasszista szót nem használtad velük kapcsolatban, pedig ők az intellektus döntő faktorának a genetikát tartották\tartják. Különben az afroamerikaiak sokat köszönhetnek ezeknek a tudósoknak, mert a rasszok közötti IQ-gap eltüntetésére a environmentalista kutatók és döntéshozók olyan programokat vezettek be mint a Head Start, No Child Left Behind, melyek többe kerültek mint az Apolló program. Ezekben a komplex, a rossz SES viszonyokat kompenzáló beavatkozások mellett, iskola előkészítő -mentorokkal végzett foglalkoztató projektek, egészségügyi felügyeletet biztosítottak, még a helyes táplálkozásra is figyelve. Más kérdés, hogy ezeknek az után-követésekben nem volt mérhető eredménye a diákok 18 éves kora után.

" A probléma, hogy ez az összefüggés (fertilitás vs. SES, IQ vs. SES) mindig is így volt, a megfigyelés viszont az ellenkezőjét mutatja."

Nem mindig volt így. Gregory Clark angol levéltári adatokkal bizonyította, hogy a középkortól kezdve, jó 800 éven keresztül az angliai szegényeknek átlagosan 1,8 míg a gazdagoknak 3-4 gyereke érte meg a felnőttkort. Ez azt eredményezte, hogy Angliában az ipari forradalom elejére az ország lakosságának nagy része a gazdagok később lecsúszott utódaiból állt. Az 1000 körül élt leggyengébb képességű réteg utódai pedig szinte eltűntek. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a fogamzásgátló eljárások elterjedéséig a fertilitás és az IQ pozitívan korreláltak. Ez a folyamat amúgy egész Európában végbemehetett és ez volt az egyik fő oka a kontinens felvirágzásának.

"A 70-es évekhez képest szűkült, de még mindig létezik."
A hivatkozott Dickens cikkre szerencsére jött cáfolat Rushtontól és Jensentől. Flynnék csak azokat a teszteket emelték ki a cikkükben ami alátámasztotta a mondanivalójukat és 4-7 pont különbség csökkenést mutattak ki ezekkel(Wechsler, Stanford-Binet, and Armed Forces Qualification). Azokat a teszteket, ahol minimális növekedés, stagnálás, vagy csökkenés volt azt meg nem vették figyelembe.
Amúgy a vegyes házasságok növekvő aránya amerikában külön metodikai problémát jelentenek, mert általában a mulat gyerekeket is afroamerikainak mérik- és a genetika törvényei miatt. ők jobbak lesznek mint afroamerikai társaik (Obama jut eszembe).
emilkirkegaard.dk/en/wp-content/uploads/The%20totality%20of%20available%2x0evidence%20shows%20the%20race%20IQ%20gap%20still%20remains.pdf

"A genetikai faktor súlyát nem ismerjük. Láttam olyan kutatást (és nem, nem keresem meg), ami szerint mindössze néhány pontot befolyásol a rassz"

Hát például az ázsiai- fehér rassznál 4-5 pont a különbség a sárgák javára átlagot tekintve, ha így érted a néhány pontot. A felnőttkori intellektust megszabó általános genetikai faktor (g) öröklődéssel kapcsolatos korrelációja adott rasszon belül 0,6-0.8, ezt nem igen vitatja már senki. Itt a probléma az, hogy nem szoktak különbséget tenni a rész vizsgálatokban kapott IQ érték, és e között. A különböző részképességeket (verbális, térbeli, matematikai, reakciósebesség) mérő tesztek közös kofaktora a g, ami ráadásul egyik teszttel jobban korrelál mint a másikkal (a Raven tesztnek pl kicsi a g "töltöttsége"). A Flynn effekt a nagy g-meghatározottságú tesztekben nem igen látható. A következő probléma az intellektus kialakulásának hosszú ideje. A felnőttkori intellektus a 20. életév után alakul ki. Ráadásul a tesztek szerint az intellektus öröklődő, genetikai komponense változó: kisgyerekkorban 20% aztán 8-10 évnél 40% és csak felnőttkorra érvényes a 60-80%. Emiatt a plaszticitás miatt van az, hogy egy pozitív környezeti beavatkozás nagy IQ változást eredményezhet kisgyerek korban, ez történt pl a HEAD START program első éveiben- csakhogy az után követésnél kiderült, hogy a felnőttkori intellektusban és annak következményeiben ( iskolai előmenetel, SES viszonyok, munkanélküliség)nem volt mérhető változás a kontrollhoz képest. Én ezt úgy fordítanám le hétköznapi nyelvre, hogy ebben az esetben a jó környezet előrehozta az intellektus érését, azaz nem volt netto intellektus növekmény a végén.

"A Nobel-díjhoz igazából nem IQ kell (persze, nem árt, pláne a fizikaihoz), hanem kitartás és némi szerencse (,pláne a biológiaihoz)."
Ezt én nem így látom, a múltkor is kértem példát arra, hogy tudsz-e természettudományos Nobel díjasról (akár biológiai is lehet) aki átlagos (100), vagy az alatti intellektusú volt. Feynman 125-ös értéke 12 éves korából származik- simán lehetett a felnőttkori IQ-ja akár 140-150 is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.03. 20:03:49

@bispora:

Megfelelő ismeretek híján én itt már rég kiléptem a beszélgetésből, de figyelemmel kísérem a párbeszédeteket, sokat tanulok belőle.

xclusiv 2015.06.03. 22:54:12

@Bell & Sebastian: Nem tudom h ki az a kovács miklós (?), de különösebben nem is érdekel.

A terelést meg hagyjuk már, hogy lélekkufárkodás meg egyebek. Lófaszt, köztörvényes bűncselekményről beszélünk, amivel sok bűnöző keresett elképesztő pénzeket. Annyit, amiről a keményen dolgozó kisemberek csak álmodhatnak.

Ha ezt a bűncselekményt szoci (vagy szoc-lib, ahogy tetszik) bűnözők követték volna el, akkor te hangosan követelnéd azoknak a felelősségre vonását, akik részt vettek ebben a világra szóló botrányban. Mint ahogy én is.

Viszont ezt fideszes bűnözők követték el, ami az én álláspontomon nem változtat: szerintem a narancsos bűnöző is pont ugyanolyan bűnöző, mint a szekfűs vagy a virágos, vagy épp a kettőskeresztes. Szóval az én álláspontom ugyanaz, nem változott.

Szerinted viszont ez máris _csak_ "lélekkufárkodás", ami ugye "nem idegen a magyar hagyományoktól", meg ugye a szokásos terelés, ha fideszes bűnözőkről van szó.
(Gondolom két évvel ezelőtt még simicskát is egy tisztességes vállalkozónak tartottad, és szerinted rendben volt, hogy a közgép TGV-vonal áron újít fel 160 km/h-ra magyar vasútvonalakat. Szerintem meg ez nincs rendben, és két éve is ugyanezt gondoltam. És a kőröshegyi völgyhíd sincs rendben, és a 4-es metró sincs rendben.)

gyalog.galopp 2015.06.04. 10:56:04

@Nemzetstratégia:
Bocsájtsd meg nekem, hogy nem a cikk alá írom, de valójában nem a cikket szeretném kommentelni, hanem az itteni gonolatokat.

A linkelt cikked szerzőjénél nem lehet figyelmen kívül hagyni , hogy az USA viszonyai között íródott.
Az USA-ban a börtön biznisz benne van a top tízben, de lehet az ötben is, magán börtönök vannak, akik piszok jó nyereséget termelnek a tulajoknak. Az állam náluk nem úgy műkszik, hogy a képviselők oligarcháznak, hanem, ha a képviselők által preferált oligarchák nem hozzák az elvárt teljesítményt, akkor a képviselők mennek a levesbe , jöhet a következő.
Nem fékeket és egyensúlyokat méricskélik, hanem a profitot, ugyanis, ha nincs profit nem fog a fék, borul az egyensúly.

A másik dolog a cikkel kapcsolatban, amivel egyébként egyet értek, hogy nem mond mást, mint, amit szerte a világon a józan ész diktál.
Az a megállapítás ugye, hogy az alacsony IQ nagyobb agresszivitással párosul a közvélekedésben is ismert, az "izomagyú, ereje van csak esze nincs ", stb kifejezésekben is tükröződik.

Kétségtelen, az IQ meghatározza az ember sorsát, de milyen értelemben.
Az biztos, hogy 80-90-es IQ-val senki nem lesz a haza bölcse, de bármilyen tudományban is csak legfeljebb megbízható kifutó lehet. Jó és akkor mi van , mért kéne mindenkinek zseniálisnak lenni, nem elég az, ha simán jól érzi magát a bőrében? Mért is kellene elhitetni mindenkivel, hogy korlátlan lehetőségek birtokosa, mikor nyilvánvalóan nem igaz?

Na, és itt érkeztünk el a PC beszéd lényegéhez. Amit ma PC beszédnek nevezünk, nem más, mint szerény képességű emberek hülyítése. Amikor szerény képességű embereket hülyítek, gyakorlatilag elveszem tőlük a személyes boldogság, elégedettség érzését, elveszem azt a lehetőséget, hogy trauma nélkül kiemelkedjenek a környezetükből.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.06.04. 20:42:17

@bispora:
Bámulatos érzéked van a kétes kutatók megtalálására. Mondjuk nem nehéz, ha célzottan keresi őket az ember :)

A tudományos igénytelenség jobban zavar, mint a rasszizmus.
Ha már itt tartunk, ezeket a programokat baromi sokat kritizálták a hatékonyságuk miatt és különösen a pocsék követés miatt. Ebből egyesek azt a következtetést vonták le (jó néhány logikai bakugrással), hogy biztos azért, mert az IQ genetikailag adott. Pedig ésszerűbb lett volna inkább azt levonni, hogy a kormányzati programok, bármit is célozzanak meg, ritkán érik el a céljukat.

Így volt. Fertilitásról beszéltem, nem a felnőttkor megéréséről.
Ez a közgazdász Gregory Clark? Egyébként végre egy komoly ember.
Mindazonáltal itt megint elkövetsz egy sor súlyos logikai ugrást.
1. Clark arról ír, hogy a gazdagok hagytak hátra több utódot. Nem azt, hogy az intelligensek.
Az, hogy manapság a "tudás alapú" társadalmak korábban az intelligensebbek átlagban gazdagabbak is, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy feudális, agrártársadalomban is így van.
Sőt, a konkrét esetben feltételezhető, hogy ez a feltételezés hamis, mert a születéssel járó jogok sokkal inkább meghatározták a sorsodat, mint az egyéni képesség.
2. Az az összefüggés, hogy a gazdagoknak több utódja marad életben, igaz volt a vélhetően az egész világon, mégse volt általános és különösen nem egyenletes a felvirágzás.
3. A fogamzásgátlás igazából egyidős a civilizációval, de ha azt mondom, hogy az 50-es években lett teljesen általános, akkor is gondban vagyunk, mert az átlagos IQ emelkedése nem állt meg.

"A hivatkozott Dickens cikkre"
Az egyik bajom Rushton személye, mint kétes kutató. A félreértések elkerülése végett mondom, hogy módszertanilag.
A másik, hogy nem tudom, hogy észrevetted-e, de azzal, hogy azt állítod, hogy egyes IQ tesztek szerint van növekedés, míg mások szerint nem, implicite elismerted az IQ tesztek korlátozott relevanciáját.
A harmadik, hogy a megint elköveted a correlation is causation hibát, illetve a fundamental attribution error nevű hibát. Abból, hogy a vegyesházasságból született gyerekeknek magasabb, nem következik a genetikai háttér. Azt feltételezed, hogy egyébként minden más tényezőben megegyeznek, ami nem igaz. Tudjuk, hogy jól, hogy a feketék nagyobb része szegény. Tehát legalább két tényező változik egyszerre és ebből te az egyiket kinevezted oknak.
(Amellett, hogy nem csak genetikus öröklődés létezik.)
A negyedik, hogy a feketékkel nem csak a vegyes házasságok miatt van gond, hanem a magas genetikai diverzitás miatt is. Két fekete között nagyobb genetikai távolság lehet, mint egy svéd és japán között.

A g-faktor nem genetikai faktort jelent, hanem egy IQ-hoz hasonló általánosabb kognitív metrikát, csak éppen még annyit se tudunk róla, hogy mit is mér pontosan.

Mint említettem a Head Start programot rengeten kritizálták, többek közt a rossz követés miatt.
A másik problémához hasonlóan a nem tartós eredményeknek is ezer oka lehet. Amit te feltételezel, mint magyarázat csupán egy a sok közül (és nem is különösebben megalapozott).
Másoknak viszont vannak más feltételezéseik. Pl. érdemes megfontolni azt, amelyik arra hivatkozik, hogy a programból való kikerülés után nem volt szükségük rá és sok tanulmány van arról is, hogy ha nem használod az agyadat, akkor gyorsabban hanyatlanak a szellemi képességek...

Nem nagyon szokták publikálni a tudósok IQ teszt eredményeit, tehát nem tudom.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.06.05. 00:37:29

@Lord_Valdez: A csávó egy volt RTL-klub fórumos, időnként benyögi a paranoid elméleteit, aztán mikor megcáfolják, elsunnyog. Mintha azt akarná kiprovokálni, hogy helyére tegyék a téveszméit.

gyalog.galopp 2015.06.05. 10:02:31

@bispora:

"Nem mindig volt így. Gregory Clark angol levéltári adatokkal bizonyította, hogy a középkortól kezdve, jó 800 éven keresztül az angliai szegényeknek átlagosan 1,8 míg a gazdagoknak 3-4 gyereke érte meg a felnőttkort. Ez azt eredményezte, hogy Angliában az ipari forradalom elejére az ország lakosságának nagy része a gazdagok később lecsúszott utódaiból állt. Az 1000 körül élt leggyengébb képességű réteg utódai pedig szinte eltűntek..."

Na baszki itt most tényleg megbuktál, ez gyengébb, mint az angol tudósok.... , ez az angol levéltárosok kimutatták bohózat.
Te tényleg fordítva ülsz a lovon, számolj már utána, egy X halmaz 20%-a nagyobb, vagy az X/100 30%-a?
Az arisztokrácia köztudottan degenerálódott a belterjesség miatt, fennmaradásukról a nők gondoskodtak azáltal, hogy a kellő pillanatban magukra rántottak egy jó genetikai mutatókkal rendelkező , hmm, beosztottat.
Nem mellesleg a kivándorló prolik alapították az USA-t a mai világ legfejlettebb gazdasági hatalmát.

pitcairn (törölt) 2015.06.05. 10:13:46

@bispora: @gyalog.galopp:

az USA elit "etnogenezisében" különben a deportált fegyencek is jelentős szerepet játszottak, Ausztráliában pedig egyenesen az ősatyákat/ősanyákat tisztelik bennük:)

Timewatch The Floating Brothel
www.youtube.com/watch?v=Glure7MEE-k

pitcairn (törölt) 2015.06.05. 10:18:27

@bispora: @gyalog.galopp:

az 1870-es évekre - az átlag életszínvonal tekintetében - pedig már az ex-fegyencekkel, ill. az ivadékaikkal telezsúfolt Ausztrália volt a világ leggazdagabb országa...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.06.05. 19:43:14

@Disznóvári:
Szerintem én már elértem a célomat. Az írásaiból látszik, hogy elkezdett utánaolvasni. A forráskritika terén még hova fejlődni, de igazából a blogkomment műfajtól már ez is szép eredmény.

picur3ka 2015.06.05. 23:29:07

@Lord_Valdez:

Hogy lehet ennyi hülyeséget öszehordani?

Az IQ süllyed, ez tudományos tény, sata, sata.

Bell & Sebastian 2015.06.05. 23:53:10

@xclusiv: Bocs, hogy az éjjeliőr műszak vette csak észre a reakciót, de nincsen mire válaszolni, mert a feltételezések ellenére nem vagyok barátja egyik rablóbandának sem, de érzékelek köztük különbséget.

Hogy Kovács a Fidesz alatt hagyta el a szétlőtt hajót, vagy dobták le róla a vízbe, számomra csak azt jelenti, hogy most volt rá lehetőségük, hát éltek vele. A szocik csak azért nem mert nem volt hozzá érkezésük. Mármint üzletelésre és az ehhez rossz képet vágó eltávolítására.

Mennyi állampolgárságot adhattak el sékelért? Tippelje meg, ha meri.

xclusiv 2015.06.06. 21:21:07

@Bell & Sebastian: "a feltételezések ellenére nem vagyok barátja egyik rablóbandának sem, de érzékelek köztük különbséget."

Különbség csak a dumában van.
Meg abban, hogy a maiak pofátlanabbak mint a korábbiak. Persze a korábbiak is mindig pofátlanabban voltak mint az őket megelőzők. A tocsik botrány szaros százmilliókról szólt, szerintem felerészben abba bukott bele a Horn kormány. Ma pedig már tízmilliárdokra is csak megvonjuk a vállunkat...
Szóval szerintem ez nem politikai oldal kérdése, hanem mi hagyjuk őket elpofátlanodni.

"Hogy Kovács a Fidesz alatt hagyta el a szétlőtt hajót"

Kovács továbbra se érdekel :)

"Mennyi állampolgárságot adhattak el sékelért? Tippelje meg, ha meri."

Én tízezres nagyságrendet tippelek.

S=klogW 2015.06.06. 23:03:19

@xclusiv: "a maiak pofátlanabbak mint a korábbiak"

ha az 5 évvel ezelőttiekre akarnál célozni ezzel, borzasztóan mellétrafáltál

1.: még mindig jobb ha a lopásból épül is valami és eközben munkát kapnak melósok, mintha egyszerűen a külföldi leánybankokon keresztül kilopják az országból a pénzt

2.: szerinted milyen hazai befektetők és miből veszik a magyar államkötvényeket?

Bell & Sebastian 2015.06.07. 01:01:49

@xclusiv: Államtitok lehet, mert pont erről nincs statisztika. Kétszázezerre becsülik a számukat, ezek többségének régóta van, az ötvenezer újabb hihető.

Azt sem vitattam, hogy a 300 - 1.000 eurós darabárat Romániában és Ukrajnában kik engedhetik meg maguknak?
De olyan is van, hogy meghitelezi a magyar rabszolgatartó, akinél ledolgozhatják.

Bell & Sebastian 2015.06.07. 12:33:06

@S=klogW: Nincsen jó és rossz lopás. Még akkor sincs, ha egyes falozófusok többet engednének meg a vezérnek, mint az alattvalóinak.

A közönséges lótolvaj, Rózsa Sándor legalább huszárokat képzett és harcolt penitenciaként, megénekelték, megverselték, megfilmesítették, megszoborták.

De szentkép sosem lesz belőle, ebből meg éltében.

S=klogW 2015.06.07. 18:34:27

@Bell & Sebastian: Mondjuk úgy, hogy a fentebbi relációban/szituációban - azaz: meglopjuk az államot a ránk ruházott közhatalom segítségével - nincs jó és rossz lopás, és ez igazi is, magam sem gondolom így és nem is állítottam ilyet. Csak jobbról és rosszabbról beszéltem, ahol a jobb csak a rosszabbhoz képest az - de akkor a pontos deskripció és helyes értékítélet-alkotás végett nevezzük kisebb rossznak.

De annyira nem rugaszkodnék el a Realpolitik-tól, hogy kategorikusan és általános érvénnyel kijelentsem, hogy "Nincsen jó és rossz lopás.". Pl. ha a Kis-Antanttól sikerülne valamilyen vagyont akár lopás útján is visszaszerezni, nem hiszem, hogy kárhoztatni kellene miatta magunkat. Persze ahol visszaszerzésről van szó, a "vissza" menti az ügyet.

A két régi (meg a sok újsütetű) SIMóniákustól sem ártana visszavenni némi vagyont - ha nem államkötvényt vettek belőle.

xclusiv 2015.06.07. 19:44:06

@S=klogW: "ha az 5 évvel ezelőttiekre akarnál célozni ezzel, borzasztóan mellétrafáltál"

nem hiszem.

"1.: még mindig jobb ha a lopásból épül is valami és eközben munkát kapnak melósok, mintha egyszerűen a külföldi leánybankokon keresztül kilopják az országból a pénzt"

Korábban is épült, meg ma is épül. (Persze mindkét esetben baromi drágán és/vagy szar minőségben, de leginkább és).
És "kilopás" is volt mindig is, van ma is. (És az olyan mindegy. hogy külföldi lánybank vagy offshore. Még akkor is, ha a "külföldi leánybank" párját ritkító ostobaság.)

"2.: szerinted milyen hazai befektetők és miből veszik a magyar államkötvényeket?"

Gondolom abból, hogy dübörög a gazdaság xD
De ez már lejárt lemez, szóval komolyra fordítva a szót: korábban az egyik legnagyobb vevő a templeton volt. Ma pedig az MNB próbálja a kéthetes betétek korlátozásával az államkötvény-vásárlásra ösztönözni a bankszektort. Ennyit a hazai befektetők (a te fogalmaid szerint: közpénztolvaj haverok) befektetői aktivitásáról.

De még ha igaz is lenne amit sugallsz, vagyis hogy a "haverok" a sokszorosan túlárazott közbeszerzések hasznából finanszírozzál a magyar államot, akkor is van két probléma:
1. ha nem a reális ár 3x-osáért vinnék el a haverok a közbeszerzéseket, akkor sokkal kisebb lenne az állam finanszírozási igénye (vagyis kevésbé kellene eladósodni).
2. tök jó dolog, hogy a tőlünk lopott pénzt kölcsönadják nekünk, hogy ebből finanszírozhassuk a további lopások forrását, és még kamatot is fizethetünk nekik ezért.

xclusiv 2015.06.07. 20:06:36

@Bell & Sebastian: "Államtitok lehet, mert pont erről nincs statisztika. Kétszázezerre becsülik a számukat, ezek többségének régóta van, az ötvenezer újabb hihető."

Annyi biztos, hogy a 2014-es választáson 128,5 ezer leveles szavazat volt, ezekhez nyilván tartozik 1-1 állampolgárság.
De amúgy nem értem, hogy milyen statisztikára gondolsz. Olyan biztos nincs, hogy x db "valós" magyar állampolgár és y db pénzért vett magyar államolgárság, és ez szépen leírva, aláírva, pecsét, dátum meg minden apámfasza.
Én amúgy ez utóbbiról beszélek, erre a 200 ezer túl sok (legalábbis remélem hogy az, ez az EU lakosságának kb. a fél ezrelékét jelentené), az 50k nem tudom mennyire reális, de kb. a közepe annak amit én tippeltem (10k és 100k-1 között). Én még ezt is soknak tartom, de fene tudja...

"Azt sem vitattam, hogy a 300 - 1.000 eurós darabárat Romániában és Ukrajnában kik engedhetik meg maguknak?"

Nem románokról van szó, ők is EU állampolgárok, szóval náluk ez nem játszik. Főképp orosz és ukrán állampolgárokról van szó, a 300 ojró pedig egy masszív alulbecslés.
Idézem: "Aztán tavaly, amikor valamelyikük tudott angolul, rákérdeztem, hogy miért nem turistáskodnak. Mire simán elmondták, hogy apu már magyar, középvezető volt Moszvákban, de forró lett a lába alatt a talaj, ezért 10 ezer euróért (nagyjából 3 millió forintért) vett egy magyar állampolgárságot, és gyorsan kiment Németországba. Most a család többi tagjánál várnak az eskütételre, pár órán belül mindenki magyar lesz, és mehetnek ők is utána."
És: "A szervezők mindennek megkérték az árát,
5–30 ezer euróért (1,5–9,4 millió forintért) intéztek el egy kérelmet.
Ez gyakorlatilag csak egy komoly valódi költségtételt foglalt magában, az önkormányzati hivatalnok, jellemzően a polgármester, máshol a jegyző vagy az anyakönyvvezető megkenését."
Innen: index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget/

"De olyan is van, hogy meghitelezi a magyar rabszolgatartó, akinél ledolgozhatják."

Ez hülyeség.
A magyar rabszolgatartónak simán van jóformán ingyen magyar "csicska", vagy épp román, az EU miatt szintén ingyen. És kis szerencsével ez utóbbi is beszél magyarul valamennyire.
Amúgy se nagyon van itthon tízezerszámra olyan "munkahely", amiért a "rabszolgatartónak" megérné fejenként sokezer eurót (forintban milliós nagyságrend) kifizetni, még ha le is dolgozza a "csicska".

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.07. 21:23:41

@xclusiv:

ráadásul a korrupció mellett az sem kis probléma, hogy oroszországból a nyilván arrafelé nemigen élő magyar kisebbség helyett leginkább orosz bűnözők, és ami még nagyobb baj, orosz kémek jönnek az euba.

az természetesen nem is lehet kérdés, hogy ezeknek nem gond az a tízezer euró.

S=klogW 2015.06.07. 22:21:51

@xclusiv: Rég láttam ekkora hülye okost.

"az olyan mindegy. hogy külföldi lánybank vagy offshore"

Mert az offshore számlára hogy került a pénz? Vitték bőröndökben a százmilliónyi Deákot a Kajmán-szigetekre ugye

"a "külföldi leánybank" párját ritkító ostobaság"

Talán nem külföldi tulajdonosi hátterű leánybankok üzemeltek többségében az országban a harmadik Orbán-kormányig?

"korábban az egyik legnagyobb vevő a templeton volt"

Valóban? Hát, ha nem mondod, biztosan azt hinnám, a Hasenstab az valami bécsi cukrászlegény.

"Ma pedig az MNB próbálja a kéthetes betétek korlátozásával az államkötvény-vásárlásra ösztönözni a bankszektort. "

A kéthetes betétek 1000miliárdso korlátozása még csak most fog megtörténni, eddig az alapkamatcsökkentéssel terelték a pénzt az állampapírok - jellemzően _közvetlenül_ a kereskedelmi banki betétekből, azaz elsősorban magánszemélyek volt azok, akik állampapírba fektettek bankbetét helyett.

A bankszektor pedig továbbra is kb. fele arányban külföldi, nem hazai, tehát a bankszektor által eddig vett állampapírok csak korlátozotan tekinthetők hazai kézben levőknek.

"ha nem a reális ár 3x-osáért vinnék el a haverok a közbeszerzéseket, akkor sokkal kisebb lenne az állam finanszírozási igénye"

Ez szintén jelentős ostobaság:
egyrészt azért mert a GDP, a költségvetés bevételei, a költségvetési hiány és az államadósság között annál bonyolultabb a kapcsolat, hogy egy ilyen félmondattal elintézd,
másrészt kb. annyira ostobaság a kijelentésed, amilyen arányban van a a költségvetés annak hiányához - márpedig egy 3%os hiány mellett az egy jó nagy szám.

"tök jó dolog, hogy a tőlünk lopott pénzt kölcsönadják nekünk, hogy ebből finanszírozhassuk a további lopások forrását, és még kamatot is fizethetünk nekik ezért"

Ahhoz képest feltétlenül jobb, hogy
egyrészt a kifizetett kamat nem külföldi kézbe kerül,
másrészt a kötvényt kibocsátó államhoz kötődő belföldi tulajdonos korántsem ad olyan könnyen túl a papírjain mit egy idegen.

Azt hiszem, nekünk nincs miről a továbbiakban ez ügyben szót váltanunk.

Bell & Sebastian 2015.06.07. 23:55:23

@xclusiv: Arról nincsen statisztika, mennyit és hol, kiknek osztottak ki - állampolgárságból. Az orosz / ukrán vonalat, a délvidékit és a románt ismerem, az onnan ide beszivárgókból tudok extrapolálni.

A mezőgazdasági rabszolgatartás -legalább három megyében. román cigányokkal működik, a kisipari- ukránokkal. Úgyhogy, ezekben a témákban nem veszek leckét, inkább adok.

Bell & Sebastian 2015.06.08. 00:06:20

@S=klogW: Kádárnak az volt a véleménye (eddig hajlandó is lennék elmenni, ha életszerű lenne a vázolt szituációban), ha országon belül maradt az, amit elloptak a közösből, az bocsánatos bűn. Ezt Czinege vadászkastélyára és az odavezető műútra mondta, állítólag.

De mivel az én iparágamat fosztogatják úgy, hogy ezzel tönkretettek tízezernyi magyar céget és rengeteg munkaadót, megfosztva sok munkavállalót a jövedelmétől, okosan preparálva a törvényt és kézi-irányítva a hatóságokat, nyíltan zsarolva a helyi hatalom szerveit, visszaszorítva az árakat 20 évvel ezelőtti szintre, inkább azt mondanám, azt fogom mondani az első, adandó alkalommal, hogy menjenek a picsába!

Erkölcsi fontolgatás nélkül.

S=klogW 2015.06.08. 07:37:00

@Bell & Sebastian: Mivel maga egyénileg is érintett, egy ilyen nézőpontból teljesen teljesen jogos a tiltakozása.
Ugyanakkor az egyéni hátrányok nem feltétlenül jelentik a köz hátrányát is ill. nem feltétlenül forrásai annak.

Ha maga nem generálkivitelező, hanem csak alvállalkozó, hiába fizetik ki magát - és persze akkor minden más alvállalkozót is - nyomott ár helyett tisztességes áron, maga/uk attól még nem fog/nak államkötvényt venni, de komolyabb beruházást sem eszközölni, sőt sokan talán még vissza sem forgatják a saját vállalkozásukba.

Ne értse félre, nem magáról van szó, hanem általában az alvállakozókról: ők sem szentek.

Ez a rendszer sajnos több szinten rohadt, rendet tenni csak szigorú ellenőrzéssel és elszámoltatással lehetne, csak akkor valószínű az is leállna a rendszeben ami még megfelelően működik benne.

E tekintetben akad hasonlóság az eü-vel:

Egy szakterületen az ellátott esetek ~70%-át 4-5 kórkép teszi ki. Általában hasonló stádiumban válik a beteg számára olyan zavaróvá az állapota, hogy orvoshoz menjen. Mivel a z ellátás volumene a finanszírozás által korlátozott (korlátozott munkaerő, korlátozott eszközhazsnálat, volumenkorlát), nem kerül mindenki rögtön sorra. Innentől kezdve a hasonló esetek közt hálapénz alapján szelektál az orvos. Az így hátrébb sorolódó betegnek egyénileg ez nyilván hátrány, de a rendszer működése szempontjából ez indifferens, hiszen az erőforrásai (ellátási képessége, keresztmetszete) ki van használva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.08. 08:01:21

@S=klogW:

"Ugyanakkor az egyéni hátrányok nem feltétlenül jelentik a köz hátrányát is"

Már megbocsáss, de a közösből való lopás mindig a köz hátrányát jelenti. Akkor meg főleg, ha rengeteg munkahely megszűnéséval is jár.

S=klogW 2015.06.08. 08:35:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Csakhogy én nem a közösből való lopásról írtam, hanem az alvállalkozók átb.szásáról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.08. 08:48:36

@S=klogW:

Na és az mennyivel jobb? Ezzel is lopás, sőt a közösből is lopás, mert az alvállalkozók és dolgozóik nem tudnak adót és járulékokat fizetni, helyettük meg nem fizeti azokat be a tolvaj fővállalkozó. Aztán munkahelyek szűnnek meg, emberek mennek tönkre.

Másfelől az alvállalkozók tönkretétele az adott iparág koncentrációját eredményezi, ami nem más, mint illegális piacszerzés. Egyik eredménye a verseny csökkenése lesz, ami magasabb vállalkozói árakat eredményez, vagyis nagyobb állami kiadásokat.

Szóval hatásaiban nemigen tér el a közpénz közvetlen ellopásától.

S=klogW 2015.06.08. 09:25:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Na és az mennyivel jobb?"

Nem jobb, csak más szempontok érvényesek.

A magam részéről teljes mellszélességgel támogatnám a generálkivitelezők átfogó iparági ellenőrzését és büntetések kiszabását, az elektronikus pénztárgép bevezetését a kifizetések határidejének 30 napos maximalizálását stb.

Bell & Sebastian 2015.06.08. 21:12:01

@S=klogW: Valóban, évek óta gondolkozom azon / fejtörést okoz, hogy ki képviselje az érdekeimet?

Mivel a társadalmi szerződés úgy szól, hogy a demokratikusan megválasztott kormány a Nemzet érdekeit tartja szem előtt, ezért kénytelen vagyok magammal törődni. Tudomásul véve, hogy ötcsillagos konyakot a demokratikusan megválasztott kormány által ihatok, miként a Guccsi / Vutton táskák beszerzésében is számíthatok a segítségükre.

De van egy határ. Amikor azt látom, hogy a pénzzel egyszerűen nem tudnak már mit kezdeni, holland királyi birtokot vesz magyar, magánszemélyként, hogy a holland királynő (vagy -né) visszabérelje tőle, miközben ugyanennek az alkalmazottai 300 euró körül keresnek, azt gondolom, túlzásba viszik a dinasztiaalapítást.

Ekkora jövedelemkülönbség Európában már nem divat, nem vitatva, hogy Csádban még elképzelhető, sovány marhában számolva.

A teljesítményt meg kell jutalmazni! Ebből viszont sürgősen le kell faragni, mert látok összefüggést a politikusok és kitartottjaik dőzsölése és a 300 eurós, havi jövedelmek közt.

Arról nem is beszélve, hogy a tököm tele van a gügye állami beruházásokkal és az elszabott, pályázati mindenhatósággal, a vidék trágyába fojtásával, a pösti gyökerek nyígásával.

Nagyjából ezért mondom, legfőbb ideje véget vetni a szabad rablásnak és érvényt szerezni a törvényességnek. Mert nem is tudom, melyik fáj jobban?

Ha ez nem megy, hogyan akarunk összeakaszkodni az amcsi multikkal? Nem is nyelnek, úgy köpnek le.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.08. 21:20:02

@S=klogW:

remek dolognak tartom én is a lakossági államkötvényre való áttérést. ha az állam ne adj isten kicsit túlköltekezik, akkor nyugodtan kivethet rá teszem azt egy remek 98 százalékos nemmegszorítós különadót, és utána elmagyrázhatja a sok butának: a zemberek ne tőzsdézzenek, hanem örüljenek, hogy lyuk van a seggükön.

xclusiv 2015.06.08. 22:33:03

@S=klogW: Rég láttam ekkora okoskodó hülyét

"Mert az offshore számlára hogy került a pénz? Vitték bőröndökben a százmilliónyi Deákot a Kajmán-szigetekre ugye"

Egyrészt kurvára részletkérdés, másrészt meg tök lényegtelen, hogy külföldi leánybank vagy színmagyar.
A szalmabán érvelésed pedig szánalmas.

"Talán nem külföldi tulajdonosi hátterű leánybankok üzemeltek többségében az országban a harmadik Orbán-kormányig?"

Talán ez ad valami jelentőséget az "egyszerűen a külföldi leánybankokon keresztül kilopják az országból a pénzt" félmondatodban annak, hogy "külföldi leánybankokon keresztül"?
Mert értem én a narancsnyik propagandát, hogy ugye ami külföldi az fúj, és ami bank az is fúj, szóval a külföldi leánybank az meg aztán legalább fúj a négyzeten, szóval mennyivel fújabb ez, mint amikor a mostaniak lopják ki a szemünket. (Jobb esetben közvetlenül a sámán seggéből kilógva, rosszabb esetben pedig valamelyik sameszáéból.)
Értem én ezt a "logikát", csak hát szánalmasnak tartom értelmes emberek közti beszélgetésben,

"Valóban? Hát, ha nem mondod, biztosan azt hinnám, a Hasenstab az valami bécsi cukrászlegény."

A külföldi leánybankos csacskaságod után ezen se csodálkoznék :)

"A bankszektor pedig továbbra is kb. fele arányban külföldi, nem hazai, tehát a bankszektor által eddig vett állampapírok csak korlátozotan tekinthetők hazai kézben levőknek."

Egen, csak ugye továbbra se ez a lényeg, hanem az, hogy valójában mekkora szerepet is vállalnak a korrupt közpénztolvajok az állam finanszírozásában.
Mert ugye előbb a templeton, aztán a jegybanki kamat leverése, most pedig a bankok szopatása kell ahhoz, hogy legyen mit ellopni. Szóval továbbra se látom azt, hogy a közpénztolvajok hatása jaj de jó lenne.
Márpedig a kettes pontodban valami ilyesmire célozgattál:
mandiner.blog.hu/2015/05/30/a_politikailag_korrekt_beszed_zsakutcajarol/full_commentlist/1#c27253988

"Ez szintén jelentős ostobaság:
egyrészt azért mert a GDP, a költségvetés bevételei, a költségvetési hiány és az államadósság között annál bonyolultabb a kapcsolat, hogy egy ilyen félmondattal elintézd,
másrészt kb. annyira ostobaság a kijelentésed, amilyen arányban van a a költségvetés annak hiányához - márpedig egy 3%os hiány mellett az egy jó nagy szám."

Na nézzük mit is írtam: "ha nem a reális ár 3x-osáért vinnék el a haverok a közbeszerzéseket, akkor sokkal kisebb lenne az állam finanszírozási igénye"

Vagyis azt állítom, hogy ha nem lopnának el X mennyiségű pénzt, akkor az az X mennyiségű pénz nem hiányozna a költségvetésből, vagyis nem kellene hitelt felvenni ennek az ellopott pénznek a finanszírozására.

Ezt kellene cáfolnod, kiscsillag, nem pedig ostobaságozni szakmányba, tl;dr módon, érdemi érvek nélkül.

Nézzünk egy kisebb tételt: 444.hu/2015/06/02/van-amire-nem-sajnaljak-a-penzt-az-orszaggyulesben/
Itt pl. 24 milliót terveznek elközbeszerezni, miközben a valós költség valszeg ennek max. a negyede lehet. Szóval joggal feltételezhetjük azt, hogy itten 18 milliót el fognak lopni, ha pedig a korábbi 15 milliós közbeszt is figyelembe vesszük akkor mégis inkább a teljes összeg, 24 millió a fölösleges kiadás.
Szerinted ez a 18/24 millió nem csökkentené egészen pontosan 18/24 millióval az államadósságot, ha nem basznák el erre a hülyeségre, és persze nem lopnák el ezt a pénzt más módon?
Erre egy egyszerű igen/nem válasz pontosan megfelelő.

Mert nyilván lófasz ez az éves ezermilliárdos minuszhoz képest, de mégis hányszor lopnak el "csak" tízmilliókat, százmilliókat? Hányezerszer? Hány tízezerszer?
Szumma azért már jelentős összeg azért.

De ha neked problémát okoz a szorzás vagy az összeadás, akkor nézzük az m4 projektet. Ezt odaadták simicskának amikor még haver volt (még védték is, mert másnak is feltűnt hogy mennyire lopás), aztán lefújták miután összekaptak (és mutogattak az eu-ra, pedig már ezer éve visszavonták az eu elől).
Eddig elment rá 60 milliárd, és 30%-osan készült el. Valszeg odaadják majd egy aktuális havernak. Repkednek a tízmilliárdok, ez azért már a ktgvetési hiány szempontjából is látható összeg...

"Ahhoz képest feltétlenül jobb, hogy
egyrészt a kifizetett kamat nem külföldi kézbe kerül,
másrészt a kötvényt kibocsátó államhoz kötődő belföldi tulajdonos korántsem ad olyan könnyen túl a papírjain mit egy idegen."

Egyrészt: nem, nem jobb, ugyanolyan szar.
Másrészt egyáltalán nem biztos, hogy a közpénztolvaj haver államkötvényt vesz belőle, vagy ha azt is vesz nem száll ki előbb, mint pl. a templeton.

"Azt hiszem, nekünk nincs miről a továbbiakban ez ügyben szót váltanunk."

Amíg le nem veszed a narancsos szemüveget, addig valóban nincs. Pedig egészen értelmes ember lehetnél a hited nélkül...

xclusiv 2015.06.08. 22:34:21

@mavo: pont ezt írtam korábban asszem.

xclusiv 2015.06.08. 22:47:13

@Bell & Sebastian: "Arról nincsen statisztika, mennyit és hol, kiknek osztottak ki - állampolgárságból."

Ja vagy úgy. Így már értelek.

"Az orosz / ukrán vonalat, a délvidékit és a románt ismerem, az onnan ide beszivárgókból tudok extrapolálni."

Szerintem nem alaptalan feltételezés, hogy a pénzesebb "újmagyarok" (értsd: pénzért állampolgárságot vásárló orosz, ukrán, szerb, stb. "gazdasági bevándorlók") többsége számára egyáltalán nem cél az országban élni, sokkal inkább egy EU-s útlevéllel simán dobbantani nyugatra.
Ha így nézed, akkor bármilyen extrapolálás hibás lesz.

"A mezőgazdasági rabszolgatartás -legalább három megyében. román cigányokkal működik, a kisipari- ukránokkal. Úgyhogy, ezekben a témákban nem veszek leckét, inkább adok."

OK, és ezen tapasztalatod alapján mennyire tartod valószínűnek, hogy egy magyar rabszolgatartó simán kifizet 5-30 ezer eurót, forintban számolva 1,5 millió és 9,5 millió közötti összeget egy rabszolgáért?
Még ha van is mennyiségi kedvezmény?
Még ha le is dolgozza?
Szerintem ez kurvára életszerűtlen, már ha nem elit kurváról van szó...

xclusiv 2015.06.08. 22:47:52

@Bell & Sebastian: elmúlt a link, az előző Neked szólt.

xclusiv 2015.06.08. 22:49:00

@xclusiv: hát most se link, fasz se érti.
blogmotor rulez

xclusiv 2015.06.08. 23:01:33

@S=klogW: na végre valami.

Csak ugye ne tekintsünk el az egyszeri hatásoktól.
Ugye bedőlt egy csomó brókercég (még ha a haveri kvesztor haveri befektetőit meg is mentik a pénzünkből), és ez odabaszott a bizalomnak a brókerek felé.
Banki kamat pedig gyakorlatilag nincs is, szóval marad az állampapír.

Aki kiszállt a brókerektől, az állampapírt vesz.
Aki megkapta a "devizahiteles kárpótlását", az is állampapírt vesz.
Felpörgött a (budapesti) lakáspiac, aki eladja a lakását valszeg az is állampapírt vesz.

Ez indokolja a májust, ami kb. fele annyi, mint a korábbi 4 hónap szumma összege. Csak azokkal számolva bőven nem lesz meg ebből az idei finanszírozási igény.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.08. 23:54:15

@xclusiv:

az eddigi tapasztalatok alapján természetesen a fideszes haver is offsórcégbe tolja át a zsetont, ugyanis ha állampapírt vesz, akkor adóznia kell, amivel ugye csak az a baj, hogy egyrészt kurva sokat elvinne, másrészt lopott pénzbőlaz ilyesmi macerás tud lenni.

elég egyértelmű, hogy az ofsórcégekkel csak addig volt bajuk, amíg a másikok kicsit többet menekítettek oda, mint ők. most, hogy már csak hozzájuk megy a pénz, és csak ők talicskázzák ki ofsórcégbe, az ofsór már nem csúnyarossz. kifejezetten nagyon megszépült. nem én mondtam, egy vezető fideszes, amikor rákérdeztek. érdemes megnézni a "közeli" vajna cégbirodalmát, minden szálon valami ofsór a végállomás. simicskáról, a királyi vőről és a királyi gázszerelőről kábé mindenki tud, ám ott van az államkötvényes bevándorlók "illetéknek" elkeresztelt sápja, ami már költségvetési hibahatáron van, mert csak tavaly olyan 50 milliárd körüli pénz (172 milliárd államkötvény eladásáért, vagyis brutális extraprofitról van szó) ismeretlen rogán-közeli nemoligarchák ofsór számláin landolnak. ebből az egyetlen egy évi öszegből magyarország 100 évig adhatná be vígan az eu-s pénzek mellé a menekültügyi önrészt.

az 50 milliárdhoz képest simicska konkrétan aprópénzeket keresett eddig. ennek az 50 milliárdnak egyértelműen a költségvetésben lenne a helye, hiszen valójában úgy érné meg az állampapírért magyar papírokat mozgalom, ráadásul az állampapír árusok semmiféle valós értéket nem tesznek hozzá a dologhoz. bagóért meghirdetik, ki ne akarna eu-s paírokat, tehát jönnek rá ezerrel, aztán az állam helyett valójában ők kaszálnak, és annyi. ennél látványosabb, ráadásul minden eddiginél durvább és minden eddiginél kevesebb munkával a haveri körnek pénzcsorgatás magyarországon eddig nemigen volt. mások szaros 24 millió 999 ezer hufokért baszkódnak 5 meg 8 oldalas halandzsák összeollózásával. ezek a pénzek természetesen nem kerülnek magyar bankokba, külföldi bankok leányaihoz pláne nem, és majd hülyék lennének állampapírt venni és leadózni. mennek egyenesen ofsórszámlákra.

ismétlem, simicska, vagy a királyi vő ehhez a rogán-féle körhöz képest kispályás versenyző. orbán valamelyik szája, valószínúleg a géfodor, nemrég nem lacafacázott, hanem büszkén és egyértelműen kijelentette, ők márpedig elitcserét csinálnak. vagyis mindenkit, aki nem ők azt kinyírnak, maguknak pedig annyi pénzt osztanak ki, hogy mások belátható időn belül a nyomukba se érhessenek. a királyi vő szegény még csak olyan félmilliárdocskát lapátolt ki a rendszerből, a királyi gázszerelő viszont az elmúlt öt évben durván multimilliárdos lett, simicskának még mindig csurog egy kis pénzecske az eddigi milliárdok után, és hát igen, 50 milliárd évente ismeretlen nemoligarcháknak, cherry on the pie, az elvtárs értelmezése szerint ebből az évi 50 milliárdból valamik épülnek, meg munkásokat fizetnek ki. nos, konkrétan lófaszt. ami ezekből épül, az csak az ismeretlen nemoligarchák vagyona.

ugyan már, mi a fasznak ragozzuk? az elvtársnak jó, ha ezek lopnak, még ha egyre biztosabb, is, hogy többet. el kell fogadni. ha fideszes lop az jó. mert csak. ha egyszer egy fideszes odamegy hozzá, hogy bocs, hű elvtársunk, de a szádba akarunk szarni, akkor boldogan a segg alá fog állni. istenkém, kinek mi a perverziója. nem akaályozhatjuk meg benne.

Bell & Sebastian 2015.06.09. 00:13:50

@xclusiv: Mese, ennyibe nem kerül. 300 - 1.000 €

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.09. 02:57:57

@Bell & Sebastian:

otoba nácika, olvasd már el azt a kurva cikket bazd meg, és aztán vartyogj baromságokat!

ehhez nem elég megkenni egy megyei tisztviselőt, az egész környezetét meg kell kenni, különben lebukik. stróman is kell, aki elmondja a delikvens helyett magyar szöveget, ki kel fizetni az ügyvédet, és kurvára nem utolsó sorban a hamisítót, aki magyar ősöket fabrikál neked, etc.

300 valahány ezer forint ehhez bagó. nem üzlet. főleg, ha figyelembe veszed, mennyit kockáztatnak, ha lebuknak. ennyiért egy csalót kapsz maximum, aki levesz a zséről, aztán eltűnik. de persze nácika mindent jobban tud. :D

egyébként egészen konkrát ukrán és orosz oldalak hirdetik ezeket.

a maffia tízezrével osztja a cuccost, a bizniszben ezidáig a moszkvai magyar konzulátus embere is nyakig benne volt, csodával határos, hogy végül kibaszták. gengszterek, maffiózók, orosz kémek jutnak be rajtunk keresztül az eu-ba? ki a faszt érdekel.

az nem probléma, csak az az évi pár száz valódi menekült.

mindeközben hangulatfestésként a háttérben egy ostoba náci fajgyalázásról vartyog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.09. 07:46:23

@mavo:

"csak tavaly olyan 50 milliárd körüli pénz (172 milliárd államkötvény eladásáért, vagyis brutális extraprofitról van szó) ismeretlen rogán-közeli nemoligarchák ofsór számláin landolnak"

Az egészben az a fölháborító arcátlanság, hogy mindez már teljesen nyíltan mehet. Mert vajon miféle magyarázatot lehet adni arra, miért nem közvetlenül az állampénztárba megy az a 172 milliárd, mi szükség ebből 50 milliárdot lefölöző közvetítő cégekre?

"az nem probléma, csak az az évi pár száz valódi menekült."

Azért te is biztosan tudod, hogy nem pusztán évi pár százról van/lenne szó.

Nem kell összemosni a két dolgot. Attól, hogy a jelenlegi banda a korábbi maszop-szadesz bűnbandát megszégyenítő méretekben és pofátlansággal lop, messze nem következik, hogy a menekültügyben nem képviselnek helyes álláspontot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.09. 07:55:35

index.hu/belfold/2015/06/09/nagyon_durvan_beszolt_a_kormanynak_az_et/

Olvasd el, ebből is látható, hogy máris beindult az úthenger. Miközben elismeri, hogy a törvényi lazítások miatt nőtt a menekültek száma, további lazatást követel. Hm.

Mégpedig minden fronton, mert pl. "A jelentés a romaellenes rasszista erőszakot az egyik legsúlyosabb magyarországi problémának nevezi. Felidézi, hogy félkatonai csoportok szerveztek felvonulásokat és törvénytelen őrjáratokat a roma közösség megfélemlítése érdekében."

Valahogy arról nincs egy szó sem, hogy ezeken a településeken a cigányok megfélemlítik a magyar lakosságot, és a magyar rendfenntartó szervek semmit nem tesznek ezellen.

xclusiv 2015.06.09. 23:25:23

@Bell & Sebastian: "Mese, ennyibe nem kerül. 300 - 1.000 €"

Szerintem meg ez a mese.
Ez a 300-1000 ojró simán elmegy csak a pógi vagy jegyző zsírozására, per papír. De ezen kívül másokat is illik megkenni, hogy ne legyen tűnjön fel nekik az, ami amúgy túl fentűnő.
Meg ugye az utazgatás, telefonálgatás, honlap fentartás, hirdetés, stb., csupa valós költség.
Aztán még ott van a profit is, ami ugye a cél, ha ez nem lenne akkor miért csinálnák ezt az élelmes khm... vállalkozók?

Ne mondd már azt nekem, hogy ebben az "üzletben" mindenki csak (forintban) szaros tízezrekért viszi vásárra a bőrét...

xclusiv 2015.06.09. 23:31:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem kell összemosni a két dolgot. Attól, hogy a jelenlegi banda a korábbi maszop-szadesz bűnbandát megszégyenítő méretekben és pofátlansággal lop, messze nem következik, hogy a menekültügyben nem képviselnek helyes álláspontot."

Semmilyen álláspontot nem képvisel.
Nyom egy propagandát a pórnépnek, elsősorban a jobbik szavazóknak. Erről szólt a levelezés, erről szól a plakátozás.
A többi meg kurvára nem érdekli, a költségeket kilencvenvalahány százalékban állja az EU, ami marad az meg csak aprópénz...

xclusiv 2015.06.09. 23:50:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "index.hu/belfold/2015/06/09/nagyon_durvan_beszolt_a_kormanynak_az_et/

Olvasd el, ebből is látható, hogy máris beindult az úthenger. Miközben elismeri, hogy a törvényi lazítások miatt nőtt a menekültek száma, további lazatást követel. Hm. "

Höhö, ezen felsírtam, hogy beszólt íti :D

No de lássuk a cikket, kezdjük az elején:
"A magyarországi menekültbefogadó állomásokon nagyon rosszak a körülmények, durva a bánásmód"

Ezt asszem a hungárián ombuccmann is megállapította, nincs ebben semmi meglepő.

"Mint írják, 2013 januárjában kedvezően változott a menekültügyi törvény, és a menekültekkel szemben addig főszabály szerint alkalmazott őrizetbe vételre már csak kivételes jelleggel került sor. Ez növelte a menekültek beáramlását: a 2012-es 2157 fővel szemben 2013-ban már 18 900-an adtak be menedékkérelmet Magyarországon."

Hát nemtom a menedékkérők mennyire voltak jól értesültek a törvény kedvező változásáról, szerintem azért más történések nagyobb hatással voltak erre.

"Az őrizet körülményeit egyébként a legfelsőbb szinteken, magyar oldalról is bírálták. Az alapvető jogok biztosának sokkoló jelentését ebben a cikkünkben ismertettük."

Nohát nohát, a 2013-ban megválasztott ombuccman is ojrópai júniós felforgató lenne? Piha, mik vannak...

Innen Téged idézlek: "Mégpedig minden fronton, mert pl. "A jelentés a romaellenes rasszista erőszakot az egyik legsúlyosabb magyarországi problémának nevezi. Felidézi, hogy félkatonai csoportok szerveztek felvonulásokat és törvénytelen őrjáratokat a roma közösség megfélemlítése érdekében."
"

Ami amúgy igaz. Persze a másik fele nincs kifejtve, a romák által elkövetett erőszak és egyéb bűncselekmények, valamint a hivatalos rendfenntartó szervek évtizedes töketlensége, tehetetlensége, stb...

"Valahogy arról nincs egy szó sem, hogy ezeken a településeken a cigányok megfélemlítik a magyar lakosságot, és a magyar rendfenntartó szervek semmit nem tesznek ezellen."

Igen, ez a legnagyobb problémája ma az országnak.
De ezt nem az eu-nak kellene megoldani, pláne annak egy x-y szervezetének, hanem a témagyar államnak.
Nemrég olvastam valamilyen rendőrök elleni támadással kapcsolatos cikket, ott egy rendőrtisztis kiképző elmondta, hogy hiába vannak elvileg jó törvények, de amíg a gyakorlatban egy hatósági személy elleni erőszakot meg lehet úszni pénzbüntetéssel, addig csak bohóckodás az egész.

Itt is van: 444.hu/2015/06/03/a-magyar-rendor-nem-chuck-norris/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.10. 06:52:01

@xclusiv:

"Semmilyen álláspontot nem képvisel.
Nyom egy propagandát a pórnépnek, elsősorban a jobbik szavazóknak."

Ebben igazad van, a plakátok színtiszta propaganda. Ám ez semmivel nem rosszabb, mint anno a maszop riogatása a 23 millió románnal, szóval ez a politika része, ez van.

Ám elég baj, ha emögött nem veszed észre a kormány valódi álláspontját. Mert van neki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.10. 07:16:23

@xclusiv:

"Ezt asszem a hungárián ombuccmann is megállapította, nincs ebben semmi meglepő."

Valahogy az az érzésem, hogy az olasz befogadó állomásokon sem lehet sokkal jobb a helyzet. Őket valahogy mégsem basztatja az ET.

"Hát nemtom a menedékkérők mennyire voltak jól értesültek a törvény kedvező változásáról, szerintem azért más történések nagyobb hatással voltak erre."

A menekültek bizonyára nem, de az embercsempészek biztos. Persze tudjuk, hogy az áradat pár hónappal ezelőtti durva növekedése más miatt történt.

"Persze a másik fele nincs kifejtve, a romák által elkövetett erőszak és egyéb bűncselekmények, valamint a hivatalos rendfenntartó szervek évtizedes töketlensége, tehetetlensége, stb..."

Pont ezt akartam tőled olvasni. Ha a cigányokkal kapcsolatos problémát az ET ilyen egyoldalúan ítéli meg (szándékosan kifelejtve a cigánybűnözést stb.), akkor nemigen lehet ugyanezt a jelentést tárgyilagosnak és elfogulatlannak tekinteni a menekültkérdésben. Vagyis lehet, de akkor az hazugság és demagógia lesz.

"De ezt nem az eu-nak kellene megoldani, pláne annak egy x-y szervezetének, hanem a témagyar államnak."

Az EU-nak is, hiszen ezért is vannak az EU-s felzárkóztató programok. Továbbá egy ország menekültbefogadó képességét nem lehet a belső problémák figyelembe vétele nélkül megítélni, márpedig az EU pontosan ezt teszi, és bizony ebben igaza van a kormánynak. Egy a lakosság 8-10%-át kitevő, integrálhatatlan (ez Nyugaton sem sikerült), bűnözésre hajlamos, képzésre nemigen hajlandó népesség önmagában akkora teher Magyarországnak, hogy nem várható el a menekültáradat kezelése még a javasolt kvóta szerint sem. Az meg főképp nem, hogy az EU ki nem mondott tervei szerint mi legyünk az az ország, ahová visszazsuppolják az EU-területre érkező menekülteket, mert ugye nekik sem kellenek ezek.

"Nemrég olvastam valamilyen rendőrök elleni támadással kapcsolatos cikket..."

Ugye nem tévedek, ha feltételezem, hogy az illető család cigány volt?

Vedd észre, hogy a rendőrség legfőképp azért tehetetlen, mert ha indokoltan erőszakot, netán fegyvert használ, az ún. jogvédők meghurcolják, a bűnözőket áldozatként beállítva - ha az illetők cigányok, akkor a rasszizmuskártyát is bevetve (pl. TASZ). Vagyis ezért az állapotért igen jelentős mértékben azok a (bal)lib, bűnözőpártoló körök felelősek, amelyek a menekültügyben is oly hangosan bírálják a kormányt.

gyalog.galopp 2015.06.10. 08:36:08

Ha már felmerült az IQrvaság, a 14 perctől érdekes számomra:

www.youtube.com/watch?v=JIed29tmfKo

Mindannyiunk kedvenc professzora is azt mondja, lapvetően a szocializációs, motivációs problémákat kell kezelni, mégpedig az alapoktól.
A következő probléma, hogyan, milyen eszközökkel, módszerekkel lehet ezt a motivációs, szocializációs problémáét a leghatékonyabban kezelni.

xclusiv 2015.06.11. 22:32:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ebben igazad van, a plakátok színtiszta propaganda."

Ennyike.

"Ám ez semmivel nem rosszabb, mint anno a maszop riogatása a 23 millió románnal, szóval ez a politika része, ez van."

Ám erről kár is beszélni, hogy máshogy mondjam: ne terelj.
A "fidesz lop" témában kurvára nem érv az, hogy "de az mszp is lopott". Igaz, de lényegtelen. Nem kell ilyesmivel mentegetni a mostaniakat.

"Ám elég baj, ha emögött nem veszed észre a kormány valódi álláspontját. Mert van neki."

1. Elég baj, hogy nekem a sorok között kellene olvasnom, hogy megtudjam a kormány ún. álláspontját
2. Még nagyobb baj, hogy bárki szerint is a kormány álláspontjával kellene foglalkoznom. A kormány ugyanis végrehajtó hatalom, aminek a _tetteivel_ kellene foglalkozni, azt kellene megítélni, nem pedig az ún. álláspontját. (Persze tudom, hogy jelenleg a kormány, a parlament és az állam is egy az egyben a fideszt jelenti, de ez rendszerhiba.)
3. Pontosan tudom, hogy mi a valódi _célja_ ezzel a pártállamnak. És én erről beszéltem.
4. Ha pedig tényleges álláspontja lenne erről, és ezt fontosnak tartaná a tudtomra hozni, akkor nem ezt a demagóg szart tolnák az arcomba, az én pénzemből...

xclusiv 2015.06.11. 23:17:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Valahogy az az érzésem, hogy az olasz befogadó állomásokon sem lehet sokkal jobb a helyzet. Őket valahogy mégsem basztatja az ET."

Valahogy az az érzésem, hogy:
- fogalmad sincs, hogy milyen a helyzet az olaszoknál,
- mint ahogy arról sem, hogy baszogatja-e őket ezért az iti,
- de azért ezzel a feltételes móddal mentegeted a fideszt,
- amúgy meg a fidesz mindent megtett azért az elmúlt 5 évben, hogy ahol csak tudnak belerúgjanak az eu-s és egyéb szervezetek (még ha ezzel sajnos Magyarországot is eltaláljál),
- viszont ez az egész kurvára nem érdekes.

Nem érdekes, mert:
- a magyar ombuccmanus állapította meg, hogy
- a magyar állam (vezeti a kormány) illetékes szervei
- a magyar törvényeket nem tartják be,
- értve ezalatt különösen magyarország alaptörvényét (sajnos ezt csak kis betűvel tudom írni), lánykori nevén az Alkotmányt,
- amit amúgy pont a fidesz (parlament, kormány, állam) hozott
- és szarja telibe nagy ívben,
- legalábbis az általuk kinevezett ombudsman szerint.

"Persze tudjuk, hogy az áradat pár hónappal ezelőtti durva növekedése más miatt történt."

Igen.

"Pont ezt akartam tőled olvasni."

Hát elolvashattad. Nem vagyok vonalas liberális, pláne nem vagyok baloldani, leginkább konzervatív-liberális irányvonal áll hozzám közel. Viszont itt élek és látom amit látok, és a kéket nem nevezem zöldnek csak azért, mert valaki szerint annak kellene neveznem.

"Ha a cigányokkal kapcsolatos problémát az ET ilyen egyoldalúan ítéli meg (szándékosan kifelejtve a cigánybűnözést stb.), akkor nemigen lehet ugyanezt a jelentést tárgyilagosnak és elfogulatlannak tekinteni a menekültkérdésben. Vagyis lehet, de akkor az hazugság és demagógia lesz."

Ez így ebben a formában hülyeség.
TFH orbán (gyurcsány, vona, tetszőlegesen választott antipatikus politikus) bizonyos témában olyat állít, ami nem igaz. Ettől automatikusan hazug lenne az állítása egy másik témában?
Pl. egy közlekedési baleset tanújaként tett vallomása?
Amivel egyébként egybevág egy másik tanú vallomása is?
Aki hivatalból köztiszteletnek örvend, mert ő az alkotmányos jogok őrzője, az ombuccman?
Ezt szerintem gondold még át...

"Az EU-nak is, hiszen ezért is vannak az EU-s felzárkóztató programok."

Nix, ez hülyeség. Felzárkóztató programok vannak szarásig, volt a szocik alatt is, volt/van a fidesz alatt is. (Az más kérdés hogy a pénz nagy részét mindig ellopták és vagy magukra költötték a kormányközeli cigányok).
Viszont itt kurvára nem erről van szó, hanem arról, hogy a témagyar államnak van egy ún. erőszakmonopóliuma, illetve van olyan vállalása, hogy garantál bizonyos jogokat az állampolgároknak. Élethez való jog, vagyonhoz való, oktatáshoz való, közbiztonság, hadd ne soroljam.
És ezt a fidesz is papírra írta a saját tákolmányában is, mint ahogy a korábbi (konszenzusos) Alkotmányban is benne volt.
És ezt a fidesz is baszik a gyakorlatban garantálni, mint ahogy a korábbi kormányok is hasonlóan jártak el.

És ebben nem tud segíteni az EU, se az USA, se senki, mert ezt a mi kormányaink basszák el a saját tehetségükből, állami hatáskörben.

"Továbbá egy ország menekültbefogadó képességét nem lehet a belső problémák figyelembe vétele nélkül megítélni, márpedig az EU pontosan ezt teszi, és bizony ebben igaza van a kormánynak."

Csakhogy ennek a terepe nem a óriásplakát, nem a nemzeti levelezés, hanem a tárgyalóasztal. És nem, nem itthon, hanem odakünn. És ehhez nem ártana az sem, ha lenne egy _reális_ felmérés a problémáról, annak méretéről, súlyáról. Mert sajnos nincs.
Másrészt pedig minden állam könnyen talál annyi problémát otthon, hogy felteheti a kezét, hogy "eztet én már nem tudom vállalni".

"Egy a lakosság 8-10%-át kitevő, integrálhatatlan (ez Nyugaton sem sikerült), bűnözésre hajlamos, képzésre nemigen hajlandó népesség önmagában akkora teher Magyarországnak, hogy "

Nem ez az igazi kérdés, ez csak kifogás. Az igazi kérdés az, hogy mit tesz a jelenlegi (és amúgy a mindenkori) magyar kormány ennek a megoldására?
Mert ahogy jelenleg kinéz (és ez az elmúlt 25 év összes kormányának és parlamentjének a bűne) ez a probléma agyonnyomja ezt az országot akkor is, ha egy darab menekült se jön ide. Ehhez képest pártízezer menekült nem oszt, nem szoroz...

"Az meg főképp nem, hogy az EU ki nem mondott tervei szerint mi legyünk az az ország, ahová visszazsuppolják az EU-területre érkező menekülteket, mert ugye nekik sem kellenek ezek."

Ez nettó hülyeség, kormány/jobbik propaganda. Az igaz ebből, hogy aki _itt_ lép be az EU-ba és _itt_ regisztrál, majd _innen_ tovább megy, _azt_ visszaküldhetik ide. De ez nem terv, ez a jelenlegi szabályozás.

folyt. köv.

xclusiv 2015.06.11. 23:58:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

és akkor a vége

"Ugye nem tévedek, ha feltételezem, hogy az illető család cigány volt? "

Nem tudom hogy tévedsz-e, pontosabban hogy tévedünk-e, mert én is ezt feltételezem. Az elmúlt években ez az előítélet (inkább utóítélet, tapasztalat) többnyire bejött, egy eset volt amikor tévedtem. Nem emlékszem már hogy mi volt ez, arra igen hogy volt, egy.

De még egyszer: nem az a lényeg, hogy cigány volt-e, vagy ukrán, vagy tarsolylemezes nagymagyar.
A lényeg az, hogy itt tart a magyar ún. rendfenntartás (mert ez már csak nevében az).

"Vedd észre, hogy a rendőrség legfőképp azért tehetetlen, mert ha indokoltan erőszakot, netán fegyvert használ, az ún. jogvédők meghurcolják, a bűnözőket áldozatként beállítva - ha az illetők cigányok, akkor a rasszizmuskártyát is bevetve (pl. TASZ)."

Ez ismét csak hülyeség.
Egyrészt a "rasszizmus", nevezzük nevén: a cigányokkal szembeni negatív előítélet van, létezik. Én is tapasztalom, magamon, én is így állok hozzájuk úgy általában. (És persze tisztelet a kivételnek, és van cigány barátom, és stb., de tényleg.)

Viszont a kutya (jogvédő) ugat, a karaván halad. A döntést ugyanis nem a jogvédők hozzák, hanem a jogalkalmazók, azon törvények és egyéb szabályok alapján, amit a törvényhozók eléjük tesznek.
Ha a bíróság rasszizmust mond, akkor az remélhetőleg úgy is van. Ha pedig elutasítja ezt a "vádat", akkor akármit is mondhat a jogvédő.

A probléma nem a rasszizmus témával kapcsolatban van, hanem az ítéletek súlyával.
Erről írta a linkelt cikk ezt: "A baj nem a jogszabályokkal van, mind a rendőrségi törvény, mind a Büntető törvénykönyv a kiképzők szerint nagyon jó. Szerintük az ítélkezési gyakorlat jelent gondot. Hiába ad sok lehetőséget a rendőrnek a jogszabály, ha utána meghurcolják érte, a rendőr nem fogja alkalmazni a megengedett eszközöket sem. ...
A Btk. nagyon jó büntetési tételeket fogalmaz meg az intézkedő rendőr védelmében, de ha nem szabják ki azokat a rájuk támadókra, akkor semmit nem érnek. Az oktatók szerint “Amíg egy hivatalos személy elleni erőszakot meg lehet úszni pénzbírsággal, addig nem lesz visszatartó ereje az elvben szigorú büntetéseknek.”"

Hol vannak itt a jogvédők?
A bírói székben?
Az elmúlt 5 évben is?
No way...

"Vagyis ezért az állapotért igen jelentős mértékben azok a (bal)lib, bűnözőpártoló körök felelősek, amelyek a menekültügyben is oly hangosan bírálják a kormányt."

Emmeg aztán már a hazugság csimborasszója, mert:
1. itthon menekültügyben nem nagyon kritizálják a kormányt, a kritika 99%-a politikai célú (amúgy demagóg és hazug) pénzszórás miatt éri őket,
2. ellenben a bűnözőpártolás nagyon igaz a kormányra, főleg azokra vonatkozóan akik nagyban lopják a közpénzt (jut eszembe: kibaszták már vidaildit?),
3. a jelenlegi állapotokért elsősorban az a felelős, aki 5 éve kormányon van, és ez se nem bal, se nem lib,
4. mert az elmúlt 5 évben (gyakorlatilag teljhatalommal) nem javítottak semmit a dolgokon,
5. sőt, a helyzet rosszabb, mint 2010-ben volt.

Basszus, a rendőr lófaszt se keres, és ez melegágya egyrészt a korrupciónak, másrészt pedig a kontraszelekciónak.
Másrészt meg ugye az ítéletek, a rendőrségi kiképző mondja, hogy "amíg egy hivatalos személy elleni erőszakot meg lehet úszni pénzbírsággal", ugyanmár, nem az 5+ éves élményeiről beszél.

És akkor még nem beszéltünk a rendőrség felszereléséről és munkakörülményeiről, mert az autó csak egy dolog. (Jut eszembe: olvastam olyat blogon, hogy katonáéknál már ott tartanak, hogy tök mindegy milyen bakancs van a katona lábán, még ha nem is honvédségi de fekete, akkor már nem szólnak érte. Mert hiába gyűlt össze többszázezer forintnyi ruhapénzük, amire szükségük lenne az vagy nincs (vagy a méretükben, vagy egyáltalán nincs), vagy ha van akkor olyan szar minőségű, hogy inkább vesznek helyette valami használhatót egy military shop-ban, túraboltban, vagy csak simán a decathlon-ban.) Pár éve azt olvastam, hogy a tűzoltóknál olyan vonulóruhát akartak bevezetni (szintén valami havertól gondolom), amiben a tűzoltó egy rutinfeladat alatt égési sérüléseket szenvedett a tesztek alatt. Szerintem a kékeknél is ez van.)

És akkor ott van még a parancs alapján működő rendszerek fő problémája, a parancs. Ma pl. a közlekedési rendőrök nagyrészt traffipaxos pénzbehajtással foglalkoznak. Mert az a feladat, amúgy meg könnyű, kényelmes. Az senkinek nem tűnik fel, hogy este Pesten az autók legalább 80%-a közlekedésre alkalmatlan csak a lámpája miatt. Félszemű, reflektoros, ködfényszórós, barkács xenon, barkács ledsor (ami fényes nappal is vakít ha ránézek), stb. Tízből nyolc. A félszem, reflektor és ködfényszóró amúgy egyre gyakoribb a rendőrök, mentősök, taxisok és buszsofőrök között is, pedig elvileg ők hivatásosak.

Na itt tartunk...
És ezért nem a jogvédőket kell utálni, hanem, ugye...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.12. 06:17:50

@xclusiv:

"TFH orbán (gyurcsány, vona, tetszőlegesen választott antipatikus politikus) bizonyos témában olyat állít, ami nem igaz. Ettől automatikusan hazug lenne az állítása egy másik témában?"

"Csak" a szavahihetősége szenvedne komoly csorbát. Akkor pedig alapos okkal lehet kételkedni egyéb állításaiban is.

"Ez így ebben a formában hülyeség. "
"Nix, ez hülyeség."
"Ez nettó hülyeség"
"Ez ismét csak hülyeség."
"Emmeg aztán már a hazugság csimborasszója"

A fentieket mind, kivétel nélkül az én állításaimra írtad. Talán nem veszed rossz néven, ha ezek után itt befejezem veled. Hülyézzed és hazugozzad a jó kurva édesanyádat.

xclusiv 2015.06.13. 00:54:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ""Csak" a szavahihetősége szenvedne komoly csorbát. Akkor pedig alapos okkal lehet kételkedni egyéb állításaiban is. "

Csak ugye ebben a témában a hungárián gáverment által kinevezett ombucmanus is leírta kb. ugyanezt. Szóval a szavahihetősége ide vagy oda, ha szeretnél "kételkedni" a témában tett "állításaiban is", akkor a fidesz által kinevezett ombuccmann állításában is kételkedned kellene, mint már többször leírtam.

"A fentieket mind, kivétel nélkül az én állításaimra írtad."

Így van. Ha a te post-odra válaszolok, akkor a te állításaidra írom a válaszomat, arra reagálok. Ez azért nem túl meglepő.
Már normális emberek között, mert a fideszes (bér?)kommentelők kedvenc módszere a szalmabáb érvelés. De ugye én nem vagyok fideszes (bér?)kommentelő, szóval ilyet ne várj tőlem.

"Talán nem veszed rossz néven, ha ezek után itt befejezem veled."

Nem veszem rossz néven, hogy nem kísérletezel tovább a vitával, ha az érveimre nem tudsz érdemben válaszolni.
Sőt, ezt kifejezetten értékelem!

"Hülyézzed és hazugozzad a jó kurva édesanyádat."

Hétfőn egyeztetek az ügyvédemmel, és szerintem hamarosan találkozunk a bíróságon, kedves kovácsné... Ott majd megvitathatjuk az Édesanyámról írt véleményedet...

Én nem is illetném hasonlóan szép szavakkal a tiedet, mert egy bizonyos szint alá azért nem mennék. Pláne hogy lehet becsületes, tisztességes nő is, még ha a gyermeke ilyen is lett...

Amúgy meg nem hülyéztelek, csak rámutattam ha hülyeséget írtál.
És nem hazugoztalak, csak rámutattam hogy hazugság amit írsz.
És amúgy érdemben érveltem is, amire te úgy látszik nem vagy képes.

Na viszontlátásra.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.14. 19:34:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

ha már ismeretlen okból reagáltál, többek között arról is szólt ez a kis történet, hogy pusztán a pénzükért több ezren kaptak tartózkodási engedélyt mindenféle extra vizsgálat nélkül. több ezren. akik utána gyorsított eljárásban kaphatnak állampolgárságot.

tényleg, ahhoz mit szólsz, hogy a csempészek ne vegyék el a magyarok munkáját?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.14. 20:01:13

@mavo:

"ha már ismeretlen okból reagáltál"

Ha már ismeretlen okból reagáltál a posztra...

Bodcsáss meg, ő bölcs efendi, nem tudtam, hogy előzetes engedélyt kell kérnem tőled ahhoz, hogy reagálhassak a kommentedre.

Amúgy menj a kurva anyádba.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.14. 20:19:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Ha a cigányokkal kapcsolatos problémát az ET ilyen egyoldalúan ítéli meg (szándékosan kifelejtve a cigánybűnözést stb.), akkor nemigen lehet ugyanezt a jelentést tárgyilagosnak és elfogulatlannak tekinteni a menekültkérdésben."

kezdjük azzal, hogy nem Az ET. hanem az ET rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága. óriási különbség. igen, tudom, "az index kezdte", de erre nem az a megoldás, hogy te átveszed. nem ez a dolga. de legyen egy fél percre ez a teljes ET - de annak sem dolga, ugyanis az ún. "cigánybűnözés" alapvetően rendészeti kérdés - ld xclusiv ezzel kapcsolatos megjegyzéseit a rendőrség állapotáról.

mutogatni, hogy miért nem foglalkozik azzal, ami nem a dolga, majd erre hivatkozva kétségbe vonni a szavahihetőségét: nos, ez alsó hangon nem úriemberhez illő vitamódszer, ugyanis ilyen alapon bárki véleménye vagy állítása két mondtattal anullálható.

amúgy majd olvasd magadat vissza, mert van itt valami nagyon izgalmas: bármikor szóba kerül, hogy ez, vagy az mintha mostanság nem lenne egészen tökéletes, akkor reflexből jön tőled valami, ami úgy kezdődik, hogy "de".

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.14. 20:29:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

igen, így reagál egy kultúrember. :) kiragadja egy mondatomat, gúnyolódik rajta, arra viszont gondosan ügyel, hogy a lényegi tartalommal egy vessző erejéig sem foglalkozzon, majd ráadásul kurvaanyázik is.

most nagyon bebizonyítottad a kultúrfölényedet, és fogadjunk, hogy te valahol retorikát oktatsz. :)

_______

"Ha már ismeretlen okból reagáltál a posztra..."

nos, arra pont egy szóval sem reagálam. :-DDD

az ismeretlen ok természetesen annak szólt, hogy a hozzászólásodból nem derül ki az, MIÉRT reagáltál. már azon túl, hogy elsüthess plusz egy dramaturgiailag indokolatlan férfi segget. akarom mondani szadeszmaszopozást. :)