Behódolás, iszlám, kereszténység, liberalizmus − miért is hanyatlik Európa?
2015. május 15. írta: bakó.bea

Behódolás, iszlám, kereszténység, liberalizmus − miért is hanyatlik Európa?

iszlam_keresztenyseg.jpg

Nem vagyok sem a kortárs francia irodalom, sem Michel Houellebecq munkásságának szakértője, ezért eleinte nem is akartam írni a szerző legújabb, nagy port kavart regényéről, a Behódolásról. A 2022-ben játszódó keserű utópiában – amely épp a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni dzsihadista merénylet napján jelent meg – egy muszlim politikust választanak elnökké a franciák. Az új elnök szépen fokozatosan felszámolja a szekularizációt, bevezeti a muszlim oktatást, a többnejűséget, és azon dolgozik, hogy az észak-afrikai és közel-keleti muszlim országokat bevegye az Európai Unióba, egyfajta „modern Római Birodalmat” alakítva ki. Amikor azonban megláttam Szőnyi Szilárd cikkét a Heti Válaszban, amely szerint a könyv egy „vádirat a liberális Európa ellen”, úgy éreztem, nem hagyhatom szó nélkül az önkritika teljes hiányát, ami a cikkből árad – ami a mindkét oldali értelmiségre egyébként sajnos nagyon jellemző.

Merthogy Szőnyi szerint a képlet ilyen egyszerű: azért tudják a könyv víziója szerint meghódítani a muszlimok az egykor keresztény Európát, mert a gaz liberálisok teljesen kiüresítették azt a nihilista individualizmusukkal. Tehát a Behódolás egy vádirat a liberális Európa ellen, így Szőnyi meg is ragadja az alkalmat, hogy a cikkben a „vádlottak padjára ültessen” néhány liberálist, pár bekezdésben megadva nekik a védekezési lehetőséget.

Véletlenül sem akarnám elmagyarázni Szőnyinek vagy bárkinek, hogy „mire gondolt a költő” – jelen esetben az író – már csak azért sem, mert nem vagyok gondolatolvasó. Viszont nekem ennél jóval összetettebb dolgot mondott a Behódolás: a könyv ugyanis szerintem a liberálisok mellett legalább annyira kritikus a „liberális Európa hanyatlásáról” – a Charlie Hebdo-merénylet óta mind hangosabban – huhogó tradicionális konzervatívokkal, és a megújulásra képtelen katolikus egyházzal is, amely a regényben tétlenül nézi, hogy az Istent kereső, valójában nem is igazi ateistákat hogyan szólítja meg a kereszténység helyett az iszlám. Nem is beszélve a szélsőjobboldali identitáriusokról, akik jelenleg olyan troll-akciókról ismertek, mint például sertéshúsos-boros ételosztás a muszlim negyedekben. A könyv sztorija szerint viszont sok képviselőjük utóbb átáll a muszlim oldalra, a patriarchális szent cél érdekében, miszerint a nőnek a konyhában a helye – sőt a muszlim verzióban mindjárt háromnak.

Ahogy a Szőnyi által „megvádolt” Nyáry Krisztián frappánsan összefoglalja „védekezésében”: a könyv „az európai értelmiség legnagyobb politikai, szociális és kulturális krízisét vetíti elénk brutálisan: azt, hogy megadással nézzük, amint a két, felvilágosodás ellenében létrejött szélsőség, a radikális szélsőjobb és a radikális iszlám felrúgja a játékszabályokat, mi pedig eközben egymást vádoljuk, hogy ki mit rontott el előbb”.

A jobboldalon sokaknak szitokszó lett a liberalizmus, pedig az egyéni szabadságot a középpontba állító klasszikus liberalizmus nélkül megnézném, hol tartanánk ma. Persze ezen ideológiának a posztmodern korban megjelent elkorcsosult túlzásait lehet és kell is kritizálni, de azért durva torzítás egyedül a liberalizmusra fogni az iszlám térhódítását és „Európa hanyatlását”. Az önkritika teljes hiányáról tesz tanúságot, ha valaki nem veszi észre Houellebecq könyvében az iróniát, például akkor, amikor az egyik iszlám hitre áttért korábbi identitárius szereplő egy patinás kávéház bezárásából egyenesen következtet arra, hogy Európa már véget vetett a saját életének.

Houellebecq ugyanis nem csak a találóan a „haladáspártiság döglődő múmiáinak” nevezett hatvannyolcasokat gúnyolja ki; de azokat is, akik mániákusan mantrázzák, hogy a kiüresedett, individualista, túlzottan toleráns liberalizmus taszítja hanyatlásba Európát – ami egyfajta önbeteljesítő jóslatként jelenik meg a könyvben.

A regény hátborzongatóan írja le, hogy hogyan hat a Muzulmán Testvériség a jobboldali szavazók érzelmeire a hagyományos értékek, a család respektjének helyreállításával. Hogy mindennek a respektjét egyáltalán helyre kell állítani, az valóban jelentős részben a liberalizmus elfajzott irányzatainak köszönhető. De az, hogy a regényben ezt a ló másik oldalára átesve, egy muszlim pártnak sikerül megvalósítania a keresztény egyházak, a jobbközép pártok és a konzervatív értelmiség helyett, az bizony legalább annyira súlyos vád az európai mérsékelt jobboldal felé is, amely a szélsőjobbal való „vállalhatatlan” lepaktálás helyett inkább „behódol” a „demokratikus ajrópéer” szoci-muszlim koalíciónak.

A regényben az a megdöbbentő, ahogy ez a fogalmi ellentmondásokkal terhelt forgatókönyv fokozatosan hihetővé és racionálissá válik. Szőnyi cikkében pedig az, ahogy egy fiktív utópia kapcsán is képes tovább építeni az önkritika nélküli egymásra mutogatás áldatlan kultúráját.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr737458660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bakó Bea: Behódolás, iszlám, kereszténység, liberalizmus – miért is hanyatlik Európa? 2015.05.15. 08:52:01

Houellebecq nem csak a találóan a „haladáspártiság döglődő múmiáinak” nevezett hatvannyolcasokat gúnyolja ki; de azokat is, akik mániákusan mantrázzák, hogy a kiüresedett, individualista, túlzottan toleráns liberalizmus taszítja hanyatlásba Európát.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.15. 07:07:32

Európa ateista, Az üres helyre jön be az iszlám.

Kivételt csak az ortodox Európa jelent. Ott erősek a hagyományok, s nem lehet az Egyházat belülről "reformálni".

A protestáns Európa már eleve ultraliberális, Krisztus- és Egyház-tagadó. Manapság ott homokosok viháncolnak áltemplomokban, miközben női álpüspökök hangosan menstruálnak.

A katolikus Európát pedig mostanában viszi el a protestantizmus felé egy argentín médiaceleb szélhámos, s ezt a katolikusok zöme nem is veszi észre.

evetto 2015.05.15. 08:42:34

@maxval bircaman szerkesztő: "Európa ateista, Az üres helyre jön be az iszlám."

Ezek szerint nem erted azt hogy mit jelent az ha valaki ateista. ;) "Ures hely" hahahaha.

Amikrol te beszelsz, az a kereszteny vallasbol kiabrandult, de a termeszetfeletti mesevilagbol szabadulni keptelen hivok.

toportyánzsóti 2015.05.15. 08:43:15

@maxval bircaman szerkesztő: Hangosan menstruálsz szerencsétlen homofób kérődző,nem vagy különb a keresztény gyilkos arab terroristáktól.

evetto 2015.05.15. 08:45:14

@maxval bircaman szerkesztő: (Jo amugy termeszetesen vilagos nekem, hogy te vagy itt a helyi troll, de a fentit valahogy nem tudtam szo nelkul hagyni. Tobb etetest azonban nem kapsz!)

rinaldo-rinaldini 2015.05.15. 09:04:04

Letezik egy elhallgatott legenda, hogy valahonnan Szent Istvan orszagabol fog jonni egy szegeny ciganyfiu, aki nagy vagyont szerez es kiralysagot, leszamol a liberalisokkal es a burzsujokkal es megmenti Europat.

Pelso.. 2015.05.15. 09:31:27

Járok arrafele gyakran, oly mértékben hanyatlik, sok-sok év még mindig kell neki, hogy utolérjen bennünket.
Bea, beajánljalak mosogatni kedevenc regensburgi éttermembe? - célszerű lenne élőben tapasztalni a hanyatlást, ha már.

TG69 2015.05.15. 09:59:35

Én is úgy látom Szőnyi mellett teljesen belehülyült az ellenségképzéssel konstruált identitásvilágokba Szilvay is meg még vagytok egy páran itt ebből a fajtából. Szomorú dolog ez olyan volt szdsz-es tempó. Itt tehát nem arról van szó, hogy mást teszek felelőssé, hanem hogy szar vagyok, de ha a másikat rugdosom, akkor egy kicsit többnek érzem magam. Erről szól a magyar politika teljes 25 éve.

Tündér_Lala 2015.05.15. 10:07:32

A regényt nem olvastam, tehát arról nem tudok véleményt írni.
Az viszont, hogy hanyatlik nem kétséges. Ne a mi jelenlegi béka perspektívánkból kell nézni, hanem mondjuk a 20-25 évvel ezelötti állapotokhoz.
Hanyatlik gazdaságilag, identitását és érdekérvényesítő képességét tekintve és az emberek életminőségét tekintve is. A jövőkép pedig zavaros és gyászos.

Ebben pedig szerepe van a liberalizmusnak, amely rombolta mindezeket a területeket: apró lépésekben. Az emberek pedig mindig kompromisszumokat kötöttek, aminek következtében mindig rolottak a viszonyok .

(Hagyták a társadalmakat eltartó termelő szektorok elvándorlását. A nemzeti identitások rombolásával a közösségek meggyengültek és az ezen keresztül megvalósítható tágabb európai identitás sem tudott teret nyerni. Az életviszonyok pedig romlottak anyagilag (25 éve még az volt az alku tárgya, hogy a munkaidőt csökkenteni kellene, ma hogy egyáltalában legyen munkahely), és szellemileg mert a közösségek meggyengülésével önvédelmi képességük is lecsökkent. Ez a massza pedig így tágabb értelemben sem képes saját érdekeiért fellépni és cselekedni, csak sodródik és mások érdekei szerint történnek vele a dolgok. Számtalan jele van ennek.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.15. 10:17:43

@bakó.bea:

Megtenné, hogy elolvassa a posztját és megfejti nekünk, miről szól?

Például el tetszhetne mondani, hogy konkrétan miben rejlik a nem liberális demokrata európaiak felelőssége a liberális demokrácia válságában vagy hogyan tetszik elképzelni azt, ahogy a liberális demokrata Európát a nem liberális demokrata európaiak megmentik önmagától?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.15. 10:32:11

És ha már a népszabós Révész Sanyi bátya, a pedofilok nagy barátja, megpróbálta, igaz, sikertelenül, Hamvas Bélát megidézni a csútiführer és kormánya elleni nagy harcra, akkor hadd idézzem én is Hamvast a Houellebecq-könyv és Európa jelen helyzetének megértését megkönnyítendő:

„Ha valaki a mai művészetet, mondjuk a szürrealista festészetet, vagy a regényt, vagy a költészetet jól megnézi, vagy modern zenét hallgat, Bosch szörnyei és a mai gondolatok között való nyílt azonosságot tapasztalatilag észlelni fogja. Az egész élet egyetlen középpontból lüktet. Ez a középpont tudattalan, de közös. Csak úgy lehet felőle tudomást szerezni, ha az ember megvizsgálja a tudattalan és közös megnyilatkozást. A művészet mondja el az ember titkos gondolatait és félelmeit és azt, hogy mire sóvárog, mitől reszket és azt, amerre szédül. A művészet az a kulcs, amellyel az eszme arra, amit eltakar, visszanyitható. A felbőszült komiszság elemi kitörése, a viszályok kioldhatatlan világszövevénye, az embernyúzás technikájának megsemmisítő fejlettsége és mindehhez még a raffinált önsanyargatás módszereinek hallatlan virtuozitása, minderről csak a mai művészet beszél úgy, hogy világosabban már nem is lehet. Grillparzer, úgy látszik, jól látott, amikor azt mondta, hogy a modern emberiség a humanizmusból kiindulva a nacionalizmuson keresztül a bestializmus felé tart. Mintha az ember számára csak egyetlen élvezet lenne, a más szenvedésében való gyönyörködés, amelynél nagyobb csak a saját szenvedésében való gyönyörködés.” (Hamvas Béla: Titkos jegyzőkönyv, 1947-1948 in: Silentium. Titkos jegyzőkönyv. Unicornis. Vigilia, Bp., 1987., 89.-90. p.)

pitcairn (törölt) 2015.05.15. 10:43:52

@maxval bircaman szerkesztő:

egy fenét liberális, max. __szociálliberális__... (azaz de facto szocialista... ez a relatív leértékelődés oka)

különben ha már itt tartunk Európa a klasszikus liberalizmussal robbant a világ élvonalába...

pitcairn (törölt) 2015.05.15. 10:44:54

@Tündér_Lala:

az un. "szociálliberalizmus" lényegében a klasszikus liberális értékek tagadása

pitcairn (törölt) 2015.05.15. 10:46:43

@Pelso..:

relatív leértékelődésről azonban minden további nélkül lehet beszélni

100 évvel ezelőtt Európa toronymagasan vezetett most meg egyre inkább már csak "futott még" versenyző

Pelso.. 2015.05.15. 11:20:53

@pitcairn: A relatív szó használata esetén itt (is) elkerülhetetlen a mínősített halmaz alapos ismerete, s a klasszikus mihez viszonyítunk, mégpedig ma, s nem 100 évvel ezelőtti párhuzamban.

Veridicus76 2015.05.15. 11:31:24

A liberalizmus az emberiség mentális HIV-je.

Google 2015.05.15. 11:32:49

A liberalizmust nem pártokhoz kellene kötni, hanem mint szellemi áramlatot kellene felfogni. Mindent és mindenkit befolyásolt ugyanis. Ezért teljesen mindegy, hogy konzervatívok, egyház, liberális pártok a felelősebbek a jelenlegi helyzet kialakulásáért. Több-kevesebb mértékben mindahányan.
A lényeg a lényeg: ez az eszmeáramlat minden ajtót és ablakot tágra tárt, hideget-meleget megszökni engedett. Vagy másként: a fürdővízzel együtt öntötte ki a gyereket is.
Tényleg keletkezett egy űr a léte folytán, és ahogyan az lenni szokott, az űr betöltődött, tetszik , nem tetszik, hogy mivel.
Nem akartunk magunk fölé Istent, apát, királyt, más tekintélyt, hogy végül mi magunk legyünk mindezek, illetve szeretnénk azt hinni, hogy mindezek már mi vagyunk, így eljött az a pont, amikor már nincs kivel harcolni, mert mindenkit leépítettünk magunk fölül és magunkon kívül, így most saját magunkkal kerültünk szembe. Vagy olyanokkal, akiket még annyira sem ismerünk, mint magunkat. Legyen az mondjuk az iszlám.
Nem tudom, hogy ez ellen lehet-e tenni végül is valamit; vagy úgy van ez, hogy megint elsőkből utolsók és utolsókból elsők lesznek. És a világ körforog tovább.

Sálálá 2015.05.15. 11:45:40

@maxval bircaman szerkesztő:

Teljes mértékben egyetértek, kár, hogy ezt nagyon kevesen veszik észre. Sztárolják Ferenc pápát, pedig sok kijelentése vastagon súrolja az eretnekség határát.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.15. 12:29:51

@Sálálá:

Az illető keresztényellenes ateista. A katolikusoknak ki kellene kergetni őt a Vatikánból vasvillával, majd bedobni egy Argentínába induló gép csomagterébe, aztám ott hadd kössön házasságot egy kisfiúval.

pitcairn (törölt) 2015.05.15. 12:34:08

@maxval bircaman szerkesztő: @Sálálá:

a protestánsok különben eredetileg olyan __vallási fundamentalisták__ voltak, akiket undorral töltött el az elvilágosodó katolikus egyház

szóval nem igazán értem ezt a párhuzamot...

különösen mivel a katolikus egyház pont a __vaskalapos__ protestáns konkurencia miatt kapta össze magát

különben a klasszikus liberalizmus gyökerei is a katolikus egyházhoz kötődnek, pl. efféle figurákhoz:

The Learned Extremist: Juan de Mariana
mises.org/library/learned-extremist-juan-de-mariana

1000bocs 2015.05.15. 13:11:59

"A regényben az a megdöbbentő, ahogy ez a fogalmi ellentmondásokkal terhelt forgatókönyv fokozatosan hihetővé és racionálissá válik. "

Ezek az ellentmondások csak a valósággal hadilábon álló liberális fejecskékben léteznek. Az elvont okoskodás helyett le kell szálni földszintre, és a dolgokat nevükön nevezni. Sokat segít.

Normális ember számára egyértelmű, hogy ha olyan játékszabályokat hozunk, ami bárányokra van szabva, semmit sem tudunk kezdeni az ajtón belül került farkasokkal.

Ha még arra is szabályt hozunk, hogy nem szabad megkülönböztetni a farkasokat, és nem szabad zárni az ajtót előttük, akkor mi védi a bárányokat?

Ez a valóság. Nem mindenki bárány. A "szent szabadság" európának annyira fontos, hogy néhány generáció multán európa sem lesz, csak valami kalifátus. (Miért ne lenne? Engedjünk be eleget, hagyjuk hogy teleszüljék európát, adjunk nekik szavazati jogot, és bizony élni fognak a lehetőséggel)

Liberális és nagyon demokrata európaiak látják hogy a fal felé száguldunk, de mivel a liberális kánon szerint nincs megoldás, marad a pótcselekvés, okoskodás.

pitcairn (törölt) 2015.05.15. 13:19:11

@1000bocs:

szabadosság =/= szabadság

szociálliberalizmus =/= liberalizmus

IdomitottFoka 2015.05.15. 13:27:26

@pitcairn: Egy monomániás vallási fanatikust mivel lehet bármiről is meggyőzni? Akinek az anglikán felekezet is protestáns, és kész. De legalább fel lehet készülni egy iszlamistára is: Maxval + agresszivitás.

@Sálálá: Bírálni a főnököt elég liberális húzás, meg ne üsd a bokád.

@evetto: Nem csak helyi.

Tündér_Lala 2015.05.15. 14:28:49

@pitcairn: A "szociálliberalizmus" nem elsősorban a liberális "értékek" tagadása, hanem működésképtelen.

Működhet (nem nagyon jól) a liberalizmus amerikai formája : te individum vagy azt csinálsz amit akarsz, úgy élsz meg ahogy akarsz. De ha bajba kerülsz vagy úgy születsz hogy bajban vagy, ne várj segítséget senkitől, oldd meg ahogy tudod.

Működhet a régebbi európai modell. Közösség vagyunk. A közösség tagjai felelőssséget vállalnak a közösség más tagjaival szemben (ha bajba kerülsz segítenek), de ennek az az ára, hogy a közösség sikeresebb tagjai ezért áldoznak, a rászorulók pedig törekszenek tenni a közösségért és igyekeznek vissszakapaszkodni.

A kettő rossz részeinek kevercse működésképtelen. (2002-2010) Individum vagy nincs közösség, de a szárnyaidat levágjuk. Agyon adóztatunk, de ezért nem kapsz semmit. Ráadásul az eltartottakkal szemben tilos elvárást megfogalmazni, hiszen ők individumok.

(A leggazdagabbak mindkét rendszerben más kategoria. )

pitcairn (törölt) 2015.05.15. 14:36:14

@Tündér_Lala:

a liberalizmus amerikai formája folyamatos __önkéntes__ közösségépítésről szólt

azaz az "individuumok" adott esetben nem az államtól, hanem az általuk szabadon választott közösségtől vártak segítséget (ez lehetett vmi egyházi közösség, vagy önkéntes segélyegylet vagy bármi más)

brumm.a.tejbe 2015.05.15. 14:41:31

Hmm... vagy 10-15 éve olvastam egy sci-fi antológiában egy magyar szerző novelláját, ami pont a fent vázolt helyzetről szólt (kicsit erőteljesebben lefestve), érdekes hogy már a 'nyugati' irodalomban is megjelenik ez a motívum...

brumm.a.tejbe 2015.05.15. 14:45:05

Meg is van:
Kim Lancehagen: Dzsihád

Bell & Sebastian 2015.05.15. 15:39:14

@Pelso..: Hogy maga mit vél látni, az a maga baja. Szokott is beszélgetni valódi, mély nyugatival? Nem is híg nyugatival, mert abból annyi van, mint kommunistából a körmeneten.

Na szóval, én szokok, valahogy megtalálnak. Ők bizony keletről képzelik a megváltást, mert ahhoz kétség sem fér (a fejükben), hogy beszart a halott.

Nem kellene a Nyugat szájától megvonni a szót, hogy egyszer már Lővyt is idézzek.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.05.15. 16:07:58

@Bell & Sebastian: Várjon, ezt elhamarkodta :)

Sálálá 2015.05.15. 16:37:35

@pitcairn: Valóban, a hangsúly az 'eredetileg'-en van. Mi lett belőle? Rengeteg eretnekmozgalom. Valóban a reneszánsz kori Egyháznak meg kellett újulnia, és meg is fizette az árát.

@IdomitottFoka: Látom nem sok köze van a katolicizmushoz. Mellesleg a magyar nyelv magázódó, szóval a továbbiakban kerülhetné a sértegetésemet.

Pelso.. 2015.05.15. 19:24:32

@Bell & Sebastian: Szoktam, innen is, onnan is. Hurráoptimizmus ugyan ott sincs, de konkrét hanyatlást senki nem említ. Ha már problémák: elsősorban a közösségek lokális gondjai merülnek fel. Ami hozzánk képest ég s föld: stabilitás és tervezhetőség széles körben.

Bell & Sebastian 2015.05.15. 19:25:58

@Mihint: Őrzők ott is vannak - itt is. Nem mindenki adta be az agyát a mosodába. Az Új Erőre adandó válasz késik. Az Új Erő az itt felnevelkedett, nemzeteken és vallásokon felülemelkedett vezetéselméleti konstrukció, amely a legfelsőbb szint és a többség számára láthatatlan, de megtapasztalható.

Nevezzük akár szabadkőművességnek, illuminátusnak, diaszpóra-cionizmusnak, külön-külön vagy egyben, a lényeg az, hogy szétoszlottunk alávetettekre és felülemelkedettekre, innen kezdve teljesen fölösleges a démosz beleszólásával ámítani a jó népet.

Az a helyzet, hogy nincsen Társadalmi Szerződés, nekünk meg még úgyse. Az alaptörvény parafrázisnak elmegy, s annyit is ér.

A Nyugatnak onnan kampec, ha nincs már kit (és mit) kirabolni, éhbérért nem szedik tovább a gyapotot a rabszolgák.

A hatalmi játszmák szorosan kapcsolódnak ökoszisztémákhoz, de a harc _mindenféle_ erőforrásért permanensen zajlik, mert kicsit többen lettünk a kelleténél.

Mindez háborúkhoz, összlétszám-csökkenéshez és életszínvonal zuhanáshoz fog vezetni.

A paleoeropoid rassz még mindig fölényben van. De már rajta vannak a témán, hogy ez ne maradjon így.

Azaz:
- Az európai katolikus a teremtés koronája. Ezért Lucifer megpróbálja eltüntetni, csak mi nem hagyjuk!
De most átmenetileg nála az adogatás, amit úgy érzékelünk, hogy nekünk meszeltek.

Bell & Sebastian 2015.05.15. 19:33:48

@Pelso..: Lsd.: Mihint eszmefuttatása az amcsi és európai modell közti különbségről. A romlás virágai már felütötték fejüket a Nyugaton is, csak még nem mindenkinek nyilvánvaló. A leglátványosabb dekonstrukciós folyamatok már beindultak - pontosan a tradicionális közösségek felbomlásával, ráadásul minden szinten. Amivel oda a szolidaritás is. Röviden.

Pelso.. 2015.05.15. 19:38:46

@Bell & Sebastian: Lehet, de az ebből fakadó válságig még nagyon sok idő van hátra, megkockáztatom: generációk.

Bell & Sebastian 2015.05.15. 20:33:25

@Pelso..: Maga is egy generáció - én is. Ha csak arra gondol, mennyi minden barázdálta a mi agyunkat -igen rövid idő alatt-, máris lehetségesnek fogja látni azt, amit el sem tud képzelni, mert turbó -üzemmódban minden nagyon más. Ezért azt gondolom, nemhogy 100 év, de még mi is látni fogjuk a végjátékot. Ezért vettem is egy svájci bicskát és dinamós zseblámpát. Mondjuk a csigás íj se lenne hülyeség, mert kiürítették a Nemzeti Töltényboltot.

Pelso.. 2015.05.15. 21:21:04

@Bell & Sebastian: No, akkor direktbe: szerinted érdekli az átlag francia-német, sőt olasz embert, ha majd a Földközi tengeren folyamatosan 4-5 hordozó kötelék cirkál, mint mondjuk B tipusu végkifejlet megelőzendő, - ha az életszínvonala megmarad?

pitcairn (törölt) 2015.05.15. 22:24:06

@Bell & Sebastian: @Pelso..:

ugyan már először vmi ménkű nagy transzatlanti birodalom fog összeállni a fejlett világ helyén támadt csődtengerből

a válság kb. arra lesz jó, hogy az un. "nemzetállamok" egymás karjaiba omoljanak:)

Bell & Sebastian 2015.05.16. 00:22:48

@Pelso..: Amerika akar itt mindenáron békeharcot, csak ezért cseréltette el velünk a csöbrünket vödörre.
Azt én elhiszem, hogy az ilyen Barroso -félék mindent odadobnának azért, hogy beállhassanak a hordozók árnyékába (és fordítva). Ezért az ilyeneket a falovukban fojtanám a tengerbe.

@pitcairn: Érdekes, akkor miért vertek szét minden föderatív konstrukciót? Lásd: Jugoszlávia.

Nem a nem-nemzetállam itt a lényeg, hanem az atomizálás / elbirkásítás! A koherencia feloldása, chipet bele, oszt mehecc legelni.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.05.16. 01:33:56

@Pelso..: Nincs annyi idő, nekünk kell valahogy megoldani.
@Bell & Sebastian: Ha harc, hát legyen. Ott leszek én is.

Conchobar 2015.05.16. 09:12:35

"A jobboldalon sokaknak szitokszó lett a liberalizmus, pedig az egyéni szabadságot a középpontba állító klasszikus liberalizmus nélkül megnézném, hol tartanánk ma. Persze ezen ideológiának a posztmodern korban megjelent elkorcsosult túlzásait lehet és kell is kritizálni, de azért durva torzítás egyedül a liberalizmusra fogni az iszlám térhódítását és 'Európa hanyatlását'" - Ami a klasszikus liberalizmust illeti, az szükséges volt a feudalizmus maradványainak szétrombolásához, lebontásához (a XIX.sz-ban), emiatt viszont nincs már rá szükség a kapitalizmus keretei között, ami hasznos és előrevivő volt, az a mindennapoknak a része lett. Nem a túlzásai váltak, hanem maga a liberalizmus vált destruktívvá. A kapitalizmus keretei között, a XX.sz-ban már nem a feudális maradványok és kapitalista berendezkedés között, hanem máshol húzódtak a törésvonalak. Ami meg az iszlám európai térhódítását illeti, az aligha a (bevándorlásellenes) jobboldalnak és szélsőjobboldalnak köszönhető, bármennyire is igyekszik a poszt írója áttolni rájuk (is) a felelősséget

Pelso.. 2015.05.16. 09:13:56

@Mihint: nekünk? valahogy?
@Bell & Sebastian: Nem lesz C variáns. Vagy beállunk az árnyékukba, vagy minket lőnek.

pitcairn (törölt) 2015.05.16. 09:52:40

@Bell & Sebastian:

egy nagyobb föderatív konstrukció kedvéért, elvégre az EU már de facto az

pitcairn (törölt) 2015.05.16. 09:54:08

@Conchobar:

ami ma "liberalizmusként" fut (lásd szociál-liberalizmus) annak semmi köze sincsen az egykori klasszikus liberalizmushoz

Herr Sion Liebhaber 2015.05.16. 10:01:11

behódolás? iszlám? piha, itten a csuti csudastadion felé szokás igazítani az imaszőnyeget, a kalifa mutatja az irányt az igaz hívőknek. a hitetleneknek nincs létjogosultsága focisztánban sem.

Pelso.. 2015.05.16. 10:07:52

@Herr Sion Liebhaber: közmunkásként se?? ne légy már olyan; olyan.

Herr Sion Liebhaber 2015.05.16. 10:27:45

@Pelso..: a közmunkás nem hitetlen, hasznos. körüket bővíteni kell. az úr uralkodik, a szolgák szolgálnak. ez a siker kulcsa. tessék behódolni!

Herr Sion Liebhaber 2015.05.16. 13:57:04

@Pelso..: tanulhatnál egy kis alázatot a dobray-tól. trú alávaló, izé, alattvalóként még a pápából is rögvest kiszeret, ha nem elég férfiaschan férfiasch ostoros vezérként tereli a nyájat. de még te is sokkal többnek érezhetnéd magad egy erős kéz irányatása alatt. soha többé bizonytalanság, kétkedés, reszketés kinn egyedül a hidegben. i require only that you kneel...

Kandeláber 2015.05.16. 15:19:02

A neoliberalizmus hanyatlása már megkezdődött.
Nagy-Britannia sem kér belőlük, és a kohnbandi- féle pedofilok kiszorulnak az EU-parlamentből is.
A honi fodorgabik, gyurcsányok és hasonló politikai mikiegerek szánalmas kis pojácák, akiknek a sivítása csak azért hallatszik, mert erősítőt használnak.
A néhány százezres szavazó- és szimpatizánstáboruk pedig csak a melegfelvonuláson röffen össze, esetleg egy tüntin.

Kandeláber 2015.05.16. 15:22:28

@pitcairn: No igen, egy Kossuthot vagy egy Deákot nem igen lehet összehasonlítani egy Ungár Kláráva. :D

Herr Sion Liebhaber 2015.05.16. 21:47:59

@Bell & Sebastian: kezdhetsz reszketni, jönnek utánad az illuminátus konspiráció legújabb fenevadjai: mandiner.hu/cikk/20150516_nacivadasz_mozgalomma_alakul_schmuck_andor_partja

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 01:20:28

welbek moszlimjai csak megvalósítják a bébézsuzsikák álmait.

Bell & Sebastian 2015.05.17. 01:33:45

@pitcairn: Ez így, ebben a formában nem igaz. Pontosabban: annyira, mint a népuralom mítosza. Az EU számára a nemzet fogalma csak annyit ér, mint a WC papírra nyomtatott Anjou liliom a felhasználónak: ha ettől érzi királynak magát, hát megkapja.

Ez a gellert kapott (post-schumani) eszme úgy emészt fel bennünket, mint a rák.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.05.17. 01:41:54

@Pelso..: Igen, nekünk, valahogy. Van ötleted?

Bell & Sebastian 2015.05.17. 01:42:35

@Herr Sion Liebhaber: Asztalnál meghalna ez a guruló napsugár.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 01:43:20

egyébként tényleg ez a rettenetes ebben. a szőnyiszilárdok sikoltozva élveznének welbek iszlám diktatúrájára ha az nem iszlám, hanem keresztény lenne. de bezzeg, ha iszlám, akkor a kibaszott rohadék libsik bűne.

Bell & Sebastian 2015.05.17. 01:50:47

@mavo: A libsik bűnbakká tétele konkrétan Birnbaum és Finkelstein ötlete. Mondjuk a magyar libsikről el is tudom képzelni, hogy 1 centért kiállítják a saját anyjukat a kamionparkolóba. Járókerettel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.17. 01:58:05

@mavo:

Ha neked kívánatosabb opció, hogy nyilvánosan kövezzenek halálra vagy nyiszálják el a torkod a sárija szellemében, minthogy belásd, a seggbekuki, gyerekek megrontása és az állattokkal való barátkozás nem azonos minőség a szentségi házassággal, akkor váljék egészségedre.

Herr Sion Liebhaber 2015.05.17. 07:12:25

@Bell & Sebastian: na látod ez a dolog szépsége: bármennyire is turbóznak, mégsem szilvay-k, szőnyik, marisok, miegymások a magyar konzi elit szellemi apostolai, haneeem: miszter finkelstein, aki homoházasságban élő ószövetségista.

teljes illuminátus győzelem. bilderberges "balodal", birnbaumos "jobboldal". mindenki az óperencián túlról kapja a kottáját tőlünk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 08:30:44

@bbjnick:

ostoba kurva, képtelen vagy rájönni, hogy a buzi, állat- és persze gyerekbaszó libsik ebben a kérdésben a keresztények pártján állnak?

iszonyatosan kínos, hogy te még a vallásodat is szembeköpöd, csak hogy ne a rohadt libsiknek legyen igazuk. jézust is arcbahugyoznád érte, az a szép.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 08:41:27

@maxval bircaman szerkesztő:

"Európa ateista"

érdekes, az ostoba fajtád tetszőleges más esetben azt nyomatja, hogy európa mélykeresztény.

most hazudsz, vagy olyankor?

Pelso.. 2015.05.17. 08:49:57

@Mihint: Hogyne lenne, bár helyzetem stabil.
Oldják meg, akiknek ez a feladatuk, s jövedelmet húznak belőle.
Egyébként meg pontosan oly mértékben érdekelnek a közösség gondjai, mint az enyémek a közösséget.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.17. 08:54:51

@mavo:

Sosem mondtam azt, amit nekem tulajdonítasz. Idézz tőlem ilyen hozzászólást.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 09:13:48

@maxval bircaman szerkesztő:

hahó, béla, bizonyítsd be, hogy nem. nálatok ez a szokás, tartsd magad ehhez.

téged amúgy a buzilobbi fizet? annyira gusztustalan féreg vagy, hogy hozzád képest tetszőleges buzi egy úriember. tuti, hogy ez a cél?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.17. 09:15:45

@mavo:

Bizonyítsd be, hogy nem vagy leszbikus marslakó.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 09:24:34

@maxval bircaman szerkesztő:

én köztudottan leszbikus marslakó vagyok. te jössz faszarc.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 09:29:30

@maxval bircaman szerkesztő:

csak akkor, ha te meg fasszopó buzikurva vagy. simán benne vagyok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 09:37:43

@maxval bircaman szerkesztő:

ha nem haragszol meg, nem hagyom, hogy leszopj. baj?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.17. 09:49:31

@mavo:

Nézz körül jobban a blogok között. Majd csak találsz valami hozzád hasonló agyatlan fideszest, aki vevő lesz hülyeségeidre.

Szurkolok neked.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.17. 10:01:45

@maxval bircaman szerkesztő:

szasz fasszopókurva, nem szólhatok hozzá ott, ahol akarok?

az a durva, a hozzád hasonló iszlamista söpredék szokott így zokogni, ha kidobják minden normális blogról.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.18. 06:10:37

@mavo:

"ostoba kurva, képtelen vagy rájönni, hogy a buzi, állat- és persze gyerekbaszó libsik ebben a kérdésben a keresztények pártján állnak?" --- írod.

Mármint miben? Abban, hogy "sikoltozva élveznének welbek iszlám diktatúrájára ha az nem iszlám, hanem keresztény lenne. de bezzeg, ha iszlám, akkor a kibaszott rohadék libsik bűne"? Te ugyanis fentebb ezt állítottad.:-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.05.18. 08:56:49

@bbjnick:

á, természetesen még mindig nem tudsz olvasni, és természetesen még mindig szándékosan. nem A Keresztények élveznének sikoltozva, mert az átlag keresztény nem ostoba fasz. az te fajtád lenne, vagyis a sültostoba turbókeresztények. nem mintha ezt nem tudnád.

az átlag kereszténnyel a jóistennek hála semmi baj. eldolgozgat, neveli a kölköket, hasznos tagja a kibaszott liberális demokráciának és természetesen senkire sem kényszerítené rá a hitét. egy átlagos liberális és egy átlagos keresztény nagyon kellemesen megfér egymással. a szélsőség pedig mindenből rossz.

érdekelne, amúgy, neked a hiteddel hogy fér meg, hogy egy kibaszott nagy troll vagy? azért nem jár ám meghitt kis hokkedli az úrjézus jobbján, tudod-e?

Rodeo36 2015.05.21. 06:32:09

épületes vita az épülettelen cikkről ami persze abból következik, hogy a Hulla Beck nevű izé összefirkált egy csomó jobbsorsra érdemes papírlapot, és néhányan elolvasták, majd olyan, mint a szlivay és a többi mondvacsinált szószátyár mit mond az sem nem oszt sem szoroz...amíg az ember lesz a politikáért addig megoldás nem lesz mert ugye a politkának kellene az emberért lennie de akkor miből élne az OGV és mitől lennének vele főszerepben Brüxel-i Ünnepi Játékok, meg az, hogy ki is akarja a világot meghódítani és miért is hozta létre "azellenséget" mert ugye nem volt ellenség egy darabig és az egész atlantida baromság kétségbe volt esve, még majd dolgoznia kell a Donald Trump-nak kapálni és ásni? na ez nem megy gyorsan lett ellenség (asztmost iszlámállamnakhíjják de lehetne a azamerikahangjaarabúlarról hogyan írcsunk ki minél több arabot)most ez folyik a levantén és a maghrebben és kurvára teccik ahogy az az északkórea amit a földalatti nyomorba taszajtottak és ott tartyák vasfüggöny megett most nukleáris és fenyegeti a nagyokat és a kedves vezetőjük frizuráját másolja az összes atlantida...a többiek is akik nem gazsulálnak azok fekete seggűek (mert kimongyameghogykijafeketeseggű? naki?) és libsibolsik meg hasonlóak ez is gumicsont de már szét is csócsáltátok volna ha nem lenne a sifonérban ott a Department-ben mindíg egy mégújabb és akkor lesz egy maroknyi balfasz győzhetetlen iszlámállam mert nem legyőzni akarják hanem titokban támogatni, hogy írcsák egymást törzsi és vallási alapon huti, muti, sziszta buszta délzsidó észak néger és a többi amíg hullanak addig mindíg kell majd új fegyver mert az jól eladható cashdeal és adómentes még akkor is ott a pocsolyán túl edgymást lövik a motoros gang-ek meg a rendőrök még nukleáris nincs benne de nem sok hiányzik hozzá és akkor van ...na mi ??? kalamjka abban lehet halászni mint a zavaros tóban
ti meg csócsáljátok tovább a gumicsontot
süti beállítások módosítása