Az egész ország rossz pályán mozog – Béndek Péter a Mandinernek
2015. május 11. írta: Redakció

Az egész ország rossz pályán mozog – Béndek Péter a Mandinernek

bendek_peter_interju.jpg

Szeretnék a konzervativizmus jegyében egy okosan építkező, versenyképes, az autonómia és a család értékeire sokat adó értékközösséget szervezni – mondja Béndek Péter filozófus, blogger, a Polgári Konzervatív Párt alapítója. Béndek szerint nem létezik más út, mint a nyugatos fejlődésé; a konzervativizmus nem az, amit a Fidesz képvisel; a százötven éves megosztottságokat pedig meg kell haladni. A pártszervező bloggertől megkérdeztük azt is, rajta kívül mennyien vannak még a pártjában, és megkereste-e már őt Simicska Lajos. Interjúnk.

„Mit jelent a programjában az, hogy »a százötven éves magyar közéleti megosztottság felülírása a különleges ország perspektívájával«? Hiszen azt mindenki tudja, hogy a magyarok különlegesek: egy főre jutó Nobel-díjasok, Európa védőbástyája – ismerjük ezeket a közhelyeket.

A kiegyezés már egy olyan törés volt a magyar politikai kultúrában, ami egyre inkább széthúzta a társadalom politikai kultúráját. Végül a jobboldalon a nacionalizmus vált uralkodó politikai formává, különösen Trianon után; a baloldalon pedig akkor még egy erős szociális töltetű, egalitárius gondolkodás, aminek azóta hírét sem látjuk. Ebbe a jobboldali-baloldali, népi-urbánus felosztásba belemerevedett a magyar politikai kultúra anélkül, hogy ennek mára bármiféle reális alapja lenne. Ugyanazt a megosztottságot próbáljuk rákényszeríteni a magyar politikára, ami az utóbbi százötven év kudarcait kitermelte. (...)

Felnőtt egy olyan generáció, amelyet már semmilyen trauma sem ért a rendszerváltozás után. Ez a megosztottság továbböröklődik a következő generációra?

Szerintem ez a megosztottság különböző hangfekvésben mindig újratermelődik. A magyar politikai kultúra egyetlen hagyománya, hogy kétosztatú, ahol az emberek ellenségként kezelik a másikat. Ez most ráadásul úgy történik meg, hogy semmi alapja nincs. A Fidesz nem jobboldali párt a nyugati értelemben, mégis ezt tartják jobboldaliságnak; ezt pedig összevetik azzal a baloldalisággal, ami szintén nem baloldali: nem egalitárius, nem jogkiterjesztő. Van két olyan közeg, ami összecsap olyan elvek mentén, amelyek valójában nem léteznek. Ez egy borzasztó, kifacsart, hiteltelen állapotot hoz létre, amelybe nehéz belelépnie a magyar polgárnak. Nehéz ebben értelmesen részt venni. Egy csomó ember érzi, hogy a politika nem a realitásokról beszél, ezért idegenedik el tőle.

Ha a Fidesz nem konzervatív, akkor mi?

A Fidesz történelmileg az Orbán Viktor személyes ambíciói köré szerveződő, politikailag rendkívül volatilis közeg. Tud lenni baloldali radikalizmus, át tud menni valamiféle liberalizmusba, ennek lehet polgári, nemzeti vagy éppen a szélsőjobbal kokettáló kicsapása. Amíg Orbán Viktor most erodálódni kezdett hitelessége és funkciója a magyar választók egy részének körében intakt... Gondolja el, mi lenne a Fidesz Orbán Viktor nélkül? Tegyük fel, hogy eltűnik holnapra. Holnap mit csinálna a Fidesz? Fogalmunk nincs.

Mit képvisel ön szerint a baloldal?

Én mindkét nagy pártot és a magyar politika fősodrát a posztkommunizmushoz sorolom. Mind a kettő posztkommunista társaság olyan értelemben, hogy a kommunizmusban kialakult korrupt viselkedésmintákat termeli újra a politikai közegben. Az a céljuk, hogy az állam folyamatosan hatalma alatt tartsa a társadalmat. Nagyon vigyáznak arra, hogy a társadalom véletlenül se alakítson ki autonómiákat, ne növelje az önkormányzatiságot. Ilyen értelemben a két oldal teljesen ugyanaz. Az úgynevezett baloldal alapvetően két dologgal operál. Az egyik, hogy ők a demokrácia letéteményesei: ez sosem volt igaz. A másik pedig, hogy a Fidesznél egalitáriusabb felfogást képviselnek. Ezért szavaznak rájuk még esetleg a nyugdíjasok, de csak azok, akiket meg lehet győzni arról, hogy a nacionalista frazeológia kevésbé fontos már, mint az egalitárius frazeológia. A nyugdíjasok érzelmi biztosítékok mentén választanak. Az egész társadalomra igaz ez általában: mindenki valami etatista képpel rendelkezik a politikával kapcsolatban, ezért megerősödnek azok az inkompetenciák, amelyek lehetetlenné teszik a versenyképes reakciót a nemzetet ért kihívásokra.”

Pintér Bence interjúját híroldalunkon olvashatják.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr177450250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.11. 15:48:56

A fanatikus ballib Péntek vagy Béndek, nem tudom pontosan mi a neve jó pályán mozog... halad előre, hogy Gyurcsány adjon neki 1 darab képviselői helyet 2016-ban, ő lesz a DK homokos frakciójának a képviselője. Ettől még Gyurcsány is irtózik, így átadja ezt a kétes szerepet a homokos Pénteknek.

Google 2015.05.11. 19:15:56

Kedves Mandiner!
Ha már filozófus: talán Noah Chomsky Euronewsnak adott interjúját nem szabadna kihagynotok a választékból. Többet nyomna a latba, mint 280 Béndek együtt. Vagy na jó, legyen 560 is.
Fenti interjúalanyotok sokat beszél, beszélt, de eddig semmi érdemlegeset. Orbánirigységének számtalan tanújelét adta, sárga színét virította már eleget, de ezzel megyünk mire is?
Szemben a Cambridge-i egyetemi professzorral, aki mond is valamit. Nemcsak beszél bele a levegőbe.

Google 2015.05.11. 19:33:23

Vajon nagyon meglepődne Filozófus urunk , ha megtudná, nem csak Magyarország, de az egész világ mozdult el egy kissé rossz irányba? Nem lehet, hogy mi esetleg csak lekövetjük ezt az egész rossz útra tévelyedést?
Egy kicsit kellene csak kinézni a megkonstruált szörnyű Magyarország világukból, hogy lássák, valahol sántít az egész sirámrendszerük. Hiába akarják leválasztani a társadalmat a politikáról, a politika mindig irányítani fog. Az ilyen vagy amolyan színű politika - váltógazdaság van. Jöhetnek az amolyan színűek is amúgy, de azt még egy filozófus is felméri, gondolom én, hogy akkor mások lesznek elégedetlenek.
Meg lehet szüntetni a szembenállást, persze, hogy meglehet, de rövid idő alatt csupán erőszakkal. Nem hiszem, hogy van, ki erre vágyik.

Robinzon Kurzor 2015.05.11. 20:53:49

Akkor majd ő lesz a blogozófus?

kiir 2015.05.11. 21:04:56

@maxval bircaman szerkesztő:
Miért érzed szükségét, hogy elsőként kommentálj egy cikket, aminek még a címében szereplő nevet sem tudod reprodukálni?

Gondoltál már arra, hogy az érzelmi szintű buzizás talán a rejtett melegekre jellemző, mert az elfojtott irritáció szüli?

Szindbad 2015.05.11. 22:22:30

@kiir: Persze, maxval közismerten a buzi-pedofil katolikuslobbi harcos aktivistája.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.11. 22:31:59

Béndek Péter buzi? Akkor azért ilyen hisztérikus!

Herr Sion Liebhaber 2015.05.11. 22:54:44

kiváló pályán mozog az ország: a teljes elit vész esetében kézi vezérelt illuminátus irányítás alatt van. más nem számít. se a szélsőpolkorrekt kirakatjobber béndek, se a riport formában simicskaista kapcsolatai után szimatoló rezsimbloggerek.

pár milliárdot még kivonunk, aztán a zaccot lefőzhetitek magatok

Bloodscalp 2015.05.11. 23:55:38

@bbjnick: te is hisztérikus vagy:(

I_Isti 2015.05.12. 08:04:16

Fikázni könnyű, értelmes, vitaképes gondolatokat megfogalmazni Béndek úr egyes _tény_ állításaival szemben kissé nehezebb...

Messzi Vetek 2015.05.12. 09:19:29

@I_Isti: aki a utóbbi időben _tény_-ekről beszél, szinte teljesen bizonyos, hogy hazudik. kiváló példa erre a ténytár blog.
ez egy nagyon jó újbeszél szavunk. na jó, a "gazdaság" azért még mindig az etalon. meg a "demokrata". és at.

I_Isti 2015.05.12. 12:47:46

@Messzi Vetek: Tény például, hogy a(z olcsó, valszeg import) tej ára az orbán-kormány ideje alatt az azt megelőző 160-180 forintos árról fölment kb 220-230 forintra.
Ezek után egyetlen egy kormánypárti ideológia agymosó se fogja nekem megmagyarázni, hogy nekem a zorbánkormány által nyújtott szar jobb, mint az gyurcsányfletó által nyújtott szar.

Robinzon Kurzor 2015.05.12. 13:10:38

@bbjnick: "Béndek Péter buzi? Akkor azért ilyen hisztérikus!"

Te szintén emiatt vagy ilyen hisztérikus?

Messzi Vetek 2015.05.12. 15:26:05

@I_Isti: na hát például ez a tény is úgy _tény_, hogy 201-ről ment fel 249-re (2009 vs 2014). legalábbis a KSH szerént.
nota bene: a szarságokon nem fogunk összeveszni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.12. 17:56:03

@Bloodscalp: @Robinzon Kurzor:

És ez titeket miért is érdekel annyira?:-)

Bell & Sebastian 2015.05.12. 19:56:51

Fogalmam nincsen, minek ide ez a beléndek, amikor bőven sok nekünk (a Termelési Központba) a Tankörkormány (from Biboldó Kollégium).

Hétről-hétre fellendülünk. Mondom: hétről-hétre. Számottevő, nem?

Bell & Sebastian 2015.05.12. 19:59:16

@bbjnick: Megveszett a Rókám, csak maga fölé viszem a kurzoromat és átvált a blogjára. :)

Tulajdonképpen adhatná egyből, bármit is gépelek a keresőmezőbe. :)

Herr Sion Liebhaber 2015.05.12. 23:16:27

@Bell & Sebastian: @bbjnick:

indul a gay bear party és engem kihagytok?

Bell & Sebastian 2015.05.12. 23:29:55

@Herr Sion Liebhaber: Magának a Bernhardinert ajánlanám hármunk közül, aki kan, kilencven kiló és legtöbbször keverik a moszkvai őrkutyával.

www.web4dog.de/sites/default/files/rassen/bernhardiner%20langhaar%2012-1.jpg

www.akutya.hu/fajtakepek/eredeti/271moszkvai%20orkutya.jpg

Alkalmasint hívjon, ha pont elsodorta egy lavina büszkélkedés közben.

Robinzon Kurzor 2015.05.13. 00:19:21

@bbjnick:

Nem te vagy érdekes, hanem a jelenség: amikor valakinek valahogy mindenről a buzik jutnak eszébe.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.13. 05:00:34

@Robinzon Kurzor:

Akkor talán fordulj bizalommal a jelenséghez, hátha nála nagyobb megértésre találsz:-)

Herr Sion Liebhaber 2015.05.13. 07:30:48

@Bell & Sebastian: vitán felül cukker egy szőrös, de ez sajna nem tudna a performansz közben politizálni. mert semmi se izgibb, mit amikor egy ernst röhmös eksön közben indul a konteózás, aaaaaah mein verfüüührer

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.05.13. 08:40:28

@Google: Maguknak internacionalista, szélsőbalos zsidó filozófusok az új hőseik?

Érdekes.
Hogy nem repülnek ki a kanyarokban?

@Bloodscalp: :-)
Vö.:
www.hir24.hu/belfold/2015/05/06/fosos-liberalisokat-sejt-erpatak-polgarmestere-a-melegporno-ragalom-mogott/

@Messzi Vetek: Nincsenek is tények, ne is beszéljünk róluk.
Beszélgessünk kommunikációs terekről, kinek-a-hordája-az-erősebb kérdésről, kinek-az-apukájának-nagyobb-a-farka kérdésről esetleg.
Tényekről viszont, mivel ilyenek nincsenek, szó többé ne essék.

Robinzon Kurzor 2015.05.13. 09:25:37

@bbjnick:

A jelenséghez érzelemmentes, objektív érdeklődéssel fordulok, ezzel kapcsolatban a megértésed megléte vagy hiánya teljességgel érdektelen.

Nyugodtan buzizz egyet máskor is, ha bármiről (lényegében akármiről) megint eszedbe jut.

Bell & Sebastian 2015.05.13. 11:46:34

Elegendő élettapasztalattal gyorsan ki lehet szúrni / szűrni a buzerantot. Megnyugtatásul közlöm (arra az esetre, ha már maguk is rágós szélkakasok), hogy általában a fiatalabbakra buknak-nának.

(Aranyos, midőn az ember búcsúzkodik a családjától és az arra vetődő kendó művész is beáll a sorba egy elvtársi, hármas cuppantásra. Ezért nyilvános házakban és tereken, közeli helyeken, dombokon, hegyeken mindig résen kell lenni.)

A szatírákhoz nem értek, de szeretnék.

Robinzon Kurzor 2015.05.13. 13:42:02

@Bell & Sebastian: "Elegendő élettapasztalattal gyorsan ki lehet szúrni / szűrni a buzerantot."

Igen, pontosan ez történt.

Robinzon Kurzor 2015.05.13. 15:02:47

@bbjnick:

Nos, akinek valahogy (megint) a buzik jutottak eszébe, és aki nem tud azóta sem lekászálódni a témáról ... az bizony kiszűrődött.

Vajon ki lehet az?

Google 2015.05.13. 15:42:54

@Counter:

Kirepülnénk, ha maguk nem tartanának! De ölég jól tartanak...
No, de félretéve a tréfát, Chomskyt nem kell magától megvédenem, ő egy márka, súlya van annak amit mond, maga csak bélyegezze nyugodtan, ahogyan akarja. Mindenki azt csinálja, amihez ért. Ő is, maga is.
(Miért reagált ennyire későre?)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.05.13. 16:32:24

Csak én nem tudom, hogy mi az a nyugatos fejlődés?

Bloodscalp 2015.05.13. 18:56:39

@bbjnick: @Counter: amint látod, C. egy remek példával mutatja mi a gond a hisztérikus hülyékkel...semmi gond nem lenne ha kisfaludban/településeden mondanád a kis butaságaid. Megmosolyognának és kész.

De te..megszorod a netet a hülyeségeddel. Hát ha még némi hatalmat kapnál:) Rögtön átmennél veszélyes hülyébe.

Bell & Sebastian 2015.05.13. 19:10:12

@Mr Falafel: A nyugatos fejlődés az, amikor munkával több pénzt lehet keresni, mint szelvényvagdosással, ezért a Hitel betöltheti valódi funkcióját.

A keleti lepusztulás ezzel szemben az, hogy mindenki hitelből próbál jól élni, ezért mindent megtesz azért hogy ne kelljen visszafizetni.

Mindenki hitelnyújtó és egyben felvevő is.

Akárhogyan is csavargatjuk, a munka alapú társadalom létezik, csak nem itt.

Ez a társadalom jogász alapú, ezért várható egy szuperprodukszió Endi Margarina menedzselésében, aminek szinapszisa a következő:

Maroknyi jogász de jure megmenti a világot. Összetételük vegyes, van köztük többféle színű, vallású és szekszuális orientációjú. A cigányleszbizsidó természetesen pénzt lapátol a Dagobert toronyban.

Siker garantált!

Hogy akkor mi bennük a közös, magyar szuperhérókban? Hogy egy napot nem dolgoztak és Horváth István a keresztannyuk térgye kalácsa. Vagy ez a másik, Abú Bakr Muhammad ibn Zakarijja ar-Rází, aki dízellel vajákolta a bárányhimlőt, közismert eredménnyel.

Bell & Sebastian 2015.05.13. 19:15:26

Szinapszis vagy szinopszis az tökmindegy, ha ingerült az ember fia.

2015.05.14. 13:13:49

@Mr Falafel: jogállam, a lehető legjobban felügyelt tiszta verseny, erős középosztály kialakulása, ami nem függ az államtól és nem is hagyja a társadalmi intézményeket lerombolni 4 évente. ilyen az oktatás, a bíróságok, a tájékozódáshoz való jog, sorolhatnám. transzparencia minden szinten: átlátható, számonkérhető politikai döntések. Béndeket lehet szeretni és nem szeretni. de előbb-utóbb, ha országos méretűre szervezi a pártját, akkor el lehet gondolkodni rajta, hogy a hernyógerincű orbánisták, vagy az idealista filozófusok-e a jobbak. szerintem érdemes megvárni, milyen neveket és programot virít. addig aristo és a hozzá hasonló talpasok elvégzik a feladatukat, ott gyilkolják, ahol tudják. eszerint jó úton jár a PKP

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.05.14. 13:35:19

@storker: Amit te mondasz, annak semmi köze semmilyen nyugathoz, a maihoz meg pláne, mert az fénysebességgel hanyatlik.

2015.05.14. 14:59:44

@Mr Falafel: nyugatos fejlődésről volt szó, nem a nyugat jelenlegi állapotáról. a konzervativizmus pontosan azért jobb, mint a liberalizmus, mert nem engedné be töménytelenül a bevándorlókat, vagy mittomén most épp mi a nevük

Gerilgfx 2015.05.19. 02:01:07

,,egalitárius frazeológia''

ezért látogatnak minket olyan ritkán az idegenek.

bakika 2016.01.19. 12:49:14

Nem vagyok egy Béndek párti, mivel ő sem konzervatív, maximum a gazdaságpolitikája, kulturálisan viszont inkább marxista, de abban igaza van, hogy a fidesz politikája nem igazán volt konzervatív, de az utóbbi időben viszont konzervatív fordulatot hajtott végre...szerencsére, minden épeszű ember örömére.
süti beállítások módosítása