Kommentszűrés
’15 már
29
12:11

Az alapjövedelmet szánja csodafegyvernek a baloldal

Írta: Redakció

alapjovedelem.jpg

Az „aki nem dolgozik, az ne is egyék” politikája helyett a „mindenki ehessen, hogy dolgozhasson vagy tanulhasson” politikájára van szükség, és ebben segítene az alapjövedelem, ami a megújuló baloldal jövőképe lehet – mondta Scheiring Gábor a PM pártalapítványának konferenciáján, ahol az alapjövedelem méltatása és kritikája mellett a baloldal jövőjéről is vitázott a hazai baloldal néhány nagy neve, TGM-től Babarczy Eszterig. Tudósításunk.

Karácsony Gergely PM-társelnök, Babarczy Eszter esszéista és Tamás Gáspár Miklós filozófus az örök témáról, a baloldal jövőjének kérdéséről folytatott eszmecserét, amit Papp Réka Kinga moderált. Első körben a „régi baloldali pártokhoz” való viszonyt járták körbe. Karácsony Gergelytől megtudhattuk, hogy tavaly tavasszal már ült ugyanezen a színpadon az Összefogás kampányzáró rendezvényén, de nem érezte jól magát, viszont ha újra csinálhatna mindent, ugyanúgy belemenne a választási együttműködésbe. Szerinte Magyarországot a Titanichoz lehetne hasonlítani, ami még nem döntötte el, hogy jobbra vagy balra kerüli-e meg a jéghegyet. A baloldal kapcsán kifejtette: le kell folytatni a vitákat, az alapjövedelem lehet egy új ajánlat, és „a régi baloldalt is meg kell fertőzni az újbaloldali gondolatokkal”, mivel szerinte olyan verzió nincs, hogy a régi baloldali pártok nélkül kormányra lehessen kerülni.

Babarczy Eszter szerint „krónikus közösséghiány” jellemzi a magyar társadalmat, amire a Fidesz és a szélsőjobb adott választ, amit ő ugyan nem kedvel, de akkor is adtak választ. Most úgy véli, az alapjövedelem koncepciója teremthet közösséget, hiszen egy új társadalmi szerződést ajánl azzal, hogy biztosítja: senki sem eshet ki a közösségből. Fontosnak nevezte, hogy az alapjövedelem mindenkinek járna, így kevésbé érvényesülne az újraelosztás miatt az állami hatalom az emberek felett.

Tamás Gáspár Miklós a régi baloldal pártjainál nem lát gondolatokat, „nem létező gondolatokkal pedig nehéz vitatkozni” – fogalmazott. Szerinte ezek a formációk belső félelmükből adódóan csak az ügyek vitelére, adminisztrációra képesek, offenzívára nem. TGM szerint a társadalom átalakítása nélkül reménytelen kihúzni az ország szekerét a sárból. Valakinek, mondjuk egy kispártnak, mint a PM fel kell vállalnia, hogy kimondja: „most már elég, kezdjük újra”. Az alapjövedelemről azt mondta: az alkalmas lehet arra, hogy a nagyobb állami újraelosztás hívei és a liberálisabb állam mellett állók is elfogadják.

Kiss Brigi tudósítását híroldalunkon olvashatják.

Címkék: tudósítás baloldal ellenzék alapjövedelem Scheiring Gábor TGM Babarczy Eszter Karácsony Gergely feltétel nélküli alapjövedelem

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr407315118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloodscalp 2015.03.29. 15:32:40

a baloldal elkúrása már épp hiányzott:) a háború folytatodik...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.29. 15:53:27

Ez az alapjövedelmes hack afféle uszítás, amire József Attila úgy reagálna, hogy "megőrült a sátán".

Toportyán Zsóti 2015.03.29. 16:38:15

Korábban rendszeres háborúkkal oldották meg a dolgot ne legyen annyi éhes száj.Illibsik szégyene hogy fogyo népesség mellett is háborut vivnak a magyarok jo része ellen és aki dolgozik annak sem akarnak tisztes bért adni,csak maguknak tolnak eszetlen dellát.

2015.03.29. 16:59:56

Alapjövedelmet és nyugdíjminimumot !
Majd kifizeti a kiváltságos, jelenleg nem adózói kör !

pitcairn (törölt) 2015.03.29. 17:36:53

@Diorella Queen:

az adókat csak hátrafelé lehet hárítani, az összes teher a középosztályon és a dolgozó szegényeken landol

pitcairn (törölt) 2015.03.29. 17:39:54

@bbjnick:

óh dehogy, fontos csodafegyver lesz ez az EU-integráció elmélyítésében:)

Unconditional Basic Income Europe
basicincome-europe.org/

kilóra meg fogják venni a választókat!

így működik a __Plutokrácia__...

pitcairn (törölt) 2015.03.29. 17:42:41

@bbjnick:

és így épül-szépül a mi egybesült Európánk a plutokraták nagy örömére:)

MEPs call for EU-wide minimum income to combat poverty
www.europarl.europa.eu/news/en/news-room/content/20101020IPR88468/html/MEPs-call-for-EU-wide-minimum-income-to-combat-poverty

pitcairn (törölt) 2015.03.29. 17:45:49

@bbjnick:

ihol lenne az Európai Bizottság elnökének az álláspontja:

"All countries in the European Union, we set in place a minimum social wage, a minimum income, a GUARANTEED MINIMUM INCOME."

Juncker calls for minimum wage in all EU countries
www.euractiv.com/sections/social-europe-jobs/juncker-calls-minimum-wage-all-eu-countries-303484

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.30. 06:19:56

@pitcairn:

Juncker egy vén buzi szélhámos.:-(

program készítő 2015.03.30. 06:41:59

Látom,már ők is olvassák a növekedési pályázatom 2010-ből.Csak ennyit hagynak ki belőle!
1-0% munkanélküliség(aki akar dolgozhat)
2-Közmunka átalakítása egyszerű foglalkoztatássá(választható munkaidő)
Alapjövedelem nettó bérkiegészítés a keresetek európai szintre hozásához
Tehát nem alanyi jogon járó,munka nélkül megszerezhető jövedelemről volt szó.

rámenős 2015.03.30. 06:54:00

Ebben az országban hiánycikk lett a józan ész. Mindegy kiket nézünk. A Fidesz direkt hergeli az embereket, a baloldal meg őrült ötletekkel akar előre törni.
Különben egy népszavazásra kíváncsi lennék ebben a kérdésben. Megmutatná hova butult ez az ország.

Arthur Bloch 2015.03.30. 07:22:21

Ebben az országban mindig túzottan érvényesült a nagy "nemzethy" érzés,a "huszáros" hajrá tempó, a mások ill. a másik háttérbeszorítása és az ezzel együttjáró önsajnálat...-
Az az útkeresés,amit a "lét-pénz" jelenthetne sajnos hosszabb távon sem lesz kiindulási alap egy társadalmi szintű polémiához.Vadkapitalizmus kontra "kommunizmus"idea...ez M.O.-Sütő András mondta: "a magyar nem vész el,csak átalakul..."

Pelso.. 2015.03.30. 09:33:21

Nagyobb lelkesedésre számítottam, itt az ingyen lóvé-sör ikszedik variánsa, hajrá jónép.
Hát már a hülyeség sem a régi?

1000bocs 2015.03.30. 10:40:15

A baloldal annyira lent van, hogy már a Kétfarkú Kutya Párttal versenyeznek ígérgetés szinten.

"Ingyen ebéd, ingyen sör, ingyen nő mindenkinek!"

Igen, ez az a szint. Itt tartunk, ez a mi baloldalunk.

csergolec 2015.03.30. 11:25:41

@rámenős:

és a választók mindenre vevők!

Robinzon Kurzor 2015.03.30. 16:45:51

Csak aztán nehogy az legyen a vége, hogy a keményen dolgozó kisembereknek a végén még alapjövedelmük is lesz, a NER dicsőségére.

Persze nem most, azonnal: a termelő erők és a termelési viszonyok jelenleg ezt nem teszik lehetővé. Még.

Néhány további különadó és államosítás után viszont ... simán!

Robinzon Kurzor 2015.03.30. 16:47:12

Egyébként pedig milyen jó, hogy nem történik semmi érdemleges, amiről posztolni lehetne.

Helyes Írás 2015.03.30. 20:59:50

A hagyományos szociáldemokrácia és a mai nemzeti konzervatív politika azonosan gondolkozik arról, hogy a szociális felemelkedés a munkán, a tanuláson és a középosztály-erősítő programokon keresztül valósítható meg. A középosztály gyarapodása érdekében pedig az extraprofitot realizáló nagytőkét kell korlátok között tartani, ha szükséges, állami eszközökkel, mert a nagytőkével szemben a szakszervezetek nem képesek megszerveződni. Ezen felül a konzervatívok úgy gondolják, hogy a gyarapodó és szélesedő középosztályban kell ösztönözni a demográfiai fordulatot, semmiképp sem a középosztály alatti társadalomban.

Az alapjövedelem kétségkívül baloldali gondolat, de nem a szociáldemokrácia, hanem a marxista forradalmi baloldal hagyományának nyomdokában jár. Ez azonban valami egészen perverz marxizmus, mert a "szociális forradalmában" a nagytőkét a szövetségesének tekinti, s a "gazdagok" társadalmi rétege az állami jövedelemkorrekció célpontja. "Gazdagnak" pedig onnantól tartja a középosztályhoz tartozókat, ahol már van annyi jövedelem, hogy a progresszív adózást be lehet vezetni. Úgy véli, ha az adóztatható középosztályt kiszolgáltatja a nagytőkének, akkor ott automatikusan létrejön az a jövedelem, amiből a középosztály alatti rétegek felemelése végrehajtható.

Azt nem értik ezek a széplelkű újbaloldaliak, hogy a középosztály alatti és az alsó középosztályi helyzetet, az iskolázatlanságot, a munkaképtelenséget és munkakerülést nagymértékben a mentális és kulturális deficit tartja fenn, nem csak a jövedelemcsapda. (Iskolai és munkahelyi versenyképtelenség, mentális betegségek, alkoholizmus, összezáró és visszahúzó szubkultúra.) Ha ezek a rétegek nem ösztönző módon jutnak jövedelemhez, ha nem kell ezért valamilyen teljesítményt nyújtaniuk, hanem járadékként, akkor ez konzerválja a mentális helyzetüket és a versenyképtelenségüket. Ráadásul, ha a gyermekvállalás ebben a társadalmi rétegben jövedelemforrásként rögzül, akkor a versenyképtelenség bővítetten termelődik újra, a középosztály rovására. Annak a középosztálynak a rovására, amelyt a "szövetséges" nagytőke kizsákmányol, az állam pedig az intézményei fenntartása és az "alapjövedelem" előállítása érdekében szétadóztat, s már a saját reprodukcióját sem lesz képes biztosítani, mint 2008 és 2010 között.

Nem valószínű, hogy a gazdasági válságot átélt és a sokkból még most éledező magyar középosztályt ennek az újbaloldali forradalomnak a támogatására rá lehet venni. Úgy tűnik inkább választja a jobboldali forradalmat, amely a mentálisan szétesett, versenyképtelen leszakadókat bűnbakként kezeli és a velük szembeni erőszakra buzdít.

rámenős 2015.03.31. 06:57:00

@Helyes Írás: Alapvetően nagyon jól leírtad a lényeget, csak az utolsó mondatoddal nem értek egyet.
Ha a Jobbikra gondolsz akkor a nevükben nem tudok állást foglalni, de nem a bűnbakkeresést érzékelem a programjukban, hanem némi józan észt, amit hiányolok a többinél. Pláne nem buzdít tettleges erőszakra. Azt ismerték fel amit a harmadik bekezdésben fejtegetsz. Ezt a szubkultúrát csak szelíd erőszakkal lehet munkára szorítani. Akkor viszont ott terem a mentális probléma, a lopás, lógás, stb, ami a hozzáállásukra jellemző.
Vona már elmondta párszor, hogy nem a cigányokkal van a probléma, hanem a renitens emberekkel. Legyen az magyar vagy bármilyen náció. Ezt a mondatát mindig elfelejti közölni az aktuális média.

korxi 2015.04.01. 00:01:09

A baloldal? Mit akar már megint a fidesz?

Helyes Írás 2015.04.01. 15:58:47

@rámenős:

A Jobbikra is gondolok de a Jobbik csak a politikai megjelenítője egy társadalmi közvélekedésnek és magatartásnak, amely bűnbakképző logikával közelít a leszakadt társadalomhoz is, elsősorban a cigánysághoz. Mióta a Jobbik összeállt és a baloldaltól is magához szívta a rasszokról (zsidókról, cigányokról) hőzöngőket, s felszabadította a nyilvános gyűlölködés erkölcsi gátjait, azóta mindenhonnan árad ez a primitívség.

Vona ahogy az várható volt, felismerte, hogy a pártjának akkor lesz esélye hatalomra kerülni, ha középre húz, s visszavett a cigányozásból, sőt pozitív példákat emel ki közülük. Ahogy az antiszemita politikusoknak is mindig volt egy-egy zsidó barátjuk vagy "példaképük". (Van is már emiatt balhé az ősJobbikos tagság körében.) Ha kell, még azt is elhiszem, hogy az ő esetében a cigányozás jórészt felvett politikai szerep volt. Ugyanakkor mindig kerülte és ma sem beszél a cigányság felemeléséről, integrálásáról. Nála mindig a büntetés és a rendszabályozás a megoldás, erőből akarja elintézni ezt a társadalmi problémát (is).

Erőből nem lehet kormányozni, legfeljebb egy-egy megrekedt ügyet elintézni. Orbánék is mindig akkor követik el a legnagyobb hibákat, amikor erőből próbálnak összetett kérdéseket kezelni.

rámenős 2015.04.01. 16:41:34

@Helyes Írás: Nem tudok vitatkozni a leírtakkal.
Mint korábban is írtam, a meglátásod jó, csak néhány megközelítése idealista. Nem tudom hogyan képzeled a renitensek megrendszabályozását. Ez csak erőből lehetséges. Viszont nem szabad összekeverni a dolgokat. Nem CSAK erőből politizálnak a programjukban. Lásd pl a brókerbotránnyal kapcsolatosan Volner felszólalását a parlamentben. Már 2010-ben javasolták a szigorításokat.
Minden pártban vannak szélsőségesek. Most az ilyen kilengésekkel lesz tele a média. Érdekes módon viszont nem hallani arról a jobbikosról akit kémkedéssel vádoltak meg az oroszok javára. Csak az ilyen csendből lehet következtetni, hogy nem találtak fogást.
Ne hagyd magad a média által megvezetni.
Eltértünk ugyan a tárgytól, de a Jobbiknak a legnagyobb próbatétel lesz ha hatalomra kerül. Nem látok más alternatívát, mint a bukást. Lásd a görög Siriza példáját.
Óriási a várakozás, A nép csodát remél. A világ meg összefog ellenünk, mert nem hagyhatnak egy ilyen rendhagyó nemzetet boldogulni. Nincs az országnak tartaléka.