Ha az EU elfogadja, nem maradhatunk ki a TTIP-ből
2015. március 27. írta: Redakció

Ha az EU elfogadja, nem maradhatunk ki a TTIP-ből

ttip_2.jpg

Örülne a transzatlanti egyezmény (TTIP) amerikai tárgyalója, ha Magyarország pogácsát exportálna az Egyesült Államokba, annak ugyanis nagy rajongója. Elena Bryan biztosra veszi, hogy a GMO-tilalom miatt egy amerikai cég se fogja választottbíróság elé citálni Magyarországot, viszont a TTIP hatálya alól nem fogják kivonni a mezőgazdaságot. A tárgyaló az amerikai nagykövetség által szervezett beszélgetésen világossá tette: nincs olyan, hogy egyes EU-tagállamok kimaradhatnának ebből az egyezményből, ha egyszer az Unió intézményei megszavazzák.

Elena Bryan szerint a szabályozást kell sok területen összehangolni: az amerikai és az európai előírásoknak általában ugyanaz a célja, de ezt különbözőképpen érik el. Ezért meg kell találni a közös nevezőt például a közegészségügy, közbiztonság, munkavédelem, környezetvédelem és a fogyasztóvédelem terén – sorolta. A szabályozási kérdések közé egyrészt olyan horizontális ügyek tartoznak, mint az átláthatóság: Amerikában a javaslatok nyilvánosak és véleményezhetők, és azt szeretnék, ha az EU is javítana a jogalkotás átláthatóságán abban a szakaszban, amikor a Bizottság előkészíti az EU-s jogszabályokat. Bryan hangsúlyozta, hogy az amerikai fél számos előkészítő iratot feltett a honlapjára, és szerinte a kritikák ellenére ez a legátláthatóbb ilyen tárgyalás, amit eddig folytattak.

Bakó Bea tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr147310184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2015.03.27. 16:59:16

@Doomhammer:

Mi az, hogy az EU elfogadja? Abban már benne van a szavazatunk!

Meg kell vétózni!

Bell & Sebastian 2015.03.27. 17:01:44

Azt találom furcsának, hogy megint a farok csóválja a kutyát, ugyanis a földrajzi Európa (az Orosz nélkül) gazdasági teljesítményben megelőzi az USÁ -t.

Ezekből az uniós széklábfaragókból ki sem nézem, hogy hogy képviselik az érdekeinket, ha mindenhol a Goldman Sachs emberei ülnek, Reykjavíktől Kijevig.

Aki nem szereti a génmódosított papit, ne zabáljon szóját. Mondjuk mekis, krumplipépből fröccsöntött, 8 x 8 milliméteres, változatosan adalékolt kutyaeledelből már bárki megtanulhatta volna, milyen az amerikai, mezőgazdaságról és élelmiszariparról vallott felfogás.

Az ipari hulladékukat pedig adják el másnak, anélkül is elvagyunk.

Veridicus76 2015.03.27. 17:12:15

Így van, vétózni kell. És ha az EU-tagság totális önfeladást jelent, akkor ki kell lépni. Pont.

pitcairn (törölt) 2015.03.27. 19:32:12

@vizipipa: @Bell & Sebastian: @Veridicus76:

ez előbb-utóbb (inkább előbb...) úgy is át fog menni

ez lenne az EU után a nemzetállami projekt logikus továbbfejlesztése

a nemzetállami projekttel együtt járó progresszív centralizációnak tovább kell mennie

csak így lehet (ideig óráig) fenntartani a nemzetállami projekt keretében kiépített fenntarthatatlan rendszereket...

pitcairn (törölt) 2015.03.27. 19:34:47

@Veridicus76:

az EU-ból?

kilépni? :)

baltával kéne akkor nekimenni a költségvetés kiadási oldalának...

nincs olyan párt a jelenlegi magyar politikai palettán amely komolyan gondolná az EU-ból való kilépést

(a jobbik szokott ilyenekről elmélkedni, de az általuk összegründolt kollektivista-populista programmal 100%, hogy nem lehet kilépni az EU-ból)

Pelso.. 2015.03.27. 19:41:57

@Veridicus76: A kilépésnek lennének gyors negatív következményei, vajon melyik politikus vállalja, hogy lenyomja a jónép torkán?
Egyébként meg, ennek az országnak nem mindegy...?

Bell & Sebastian 2015.03.28. 00:25:42

@pitcairn: Értem. A fosztogatás így háromszintűvé válik, aminek a végén lószar se marad a póniból.

Bell & Sebastian 2015.03.28. 00:30:03

@Pelso..: Nagyjából annyi negatív következménye lenne: az értelmi szerzőről kiderülne, hogy egyszerre náci és buzi, miután részegen felcsavarodott egy fára valamelyik mellékúton egy viharos éjszakán.

És csendben a nyáj után oldalognánk.

Tündér_Lala 2015.03.28. 08:16:06

De uraim fantasztikus jövőképet fest elénk: Exportálhatunk pogácsát.

Ha ezt lenyomják az EU torkán, a periféria rettenetesen ráfarag megint.

Pelso.. 2015.03.28. 09:02:44

@Bell & Sebastian: Gazdasági következményei lennének. S ha feltesszük a kérdést a mindenféle elitünknek, hogy milyen stratégiáik vannak ezek ellensúlyozására, buta csend lenne a válasz mindössze.
Tényleg midegy, hány szinten zajlik a fosztogatás, a mérték mindösszesen fontosabb.

pitcairn (törölt) 2015.03.28. 12:11:17

@Bell & Sebastian:

a sztori az általad felvázolt állapot felé vezet, de menet közben, rövidtávon azért vannak un. "méretgazdaságossági eredmények"

és pontosan ezért fog végigmenni ez a történet
süti beállítások módosítása