Kommentszűrés
’15 már
10
16:01

Fel kell lépni az Iszlám Állam ellen

Írta: Stumpf András

iszlam_allam_1.jpg

A Jobbik, az LMP és a PM nem támogatja, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelemben Magyarország harcoló alakulatokkal is részt vegyen. Az Együtt, a DK és Fodor Gábor viszont támogatják a fellépést, ahogy a Fidesz és a KDNP is. A szocialisták a hírek szerint kivárnak, de lehet, hogy ők is támogatni fogják a részvételt. Jó eséllyel tehát részt fogunk venni a műveletekben, s május környékén már vélhetőleg száz magyar katona lesz Észak-Irakban. Itthon pedig mintegy ötven katona fogja várni, hogy szükség esetén induljon a Közel-Keletre.

Azok a PM-es és jobbikos érvek persze tetszetősek, hogy csak a humanitárius részvétel indokolt; s az a meglátás sem légből kapott, hogy az Iszlám Állam létrejöttében az ellene harcoló nyugati koalíciónak is van felelőssége.

Van. Az arab tavasz utáni műveletek, az egyébként innen nézve persze borzalmasan ellenszenves diktátorok eltüntetése instabillá tették a helyzetet, amivel teret és területet adtak az Iszlám Államnak. Területet, amely nélkül az nem létezhetne.

Ennyiben más az Iszlám Állam, mint az al-Kaida. Utóbbi kis terrorsejtekből áll, illegalitásban működik, s nyugati célpontokat vesz célba. Az Iszlám Állam ezzel szemben elsősorban területet akar szerezni − sok minden más mellett ez is kiderül például abból a hatalmas munkával megírt, alapos cikkből, amely a The Atlantic-ban jelent meg.

Akinek ideje és tudása engedi, olvassa el. Akinek nem engedi, annak nagyon röviden: az IS nem dörzsölt fickók terrorcsoportja, amely csak álcaként használja a hitet; hanem olyan szervezet, amelynek tagjai nagyon is komolyan veszik a saját eszméiket, hitüket, s a vonzerejük is ebből következik. Nem igaz tehát, amit Obama mondott, hogy az IS-nek nincs köze az iszlámhoz. Van. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy amit művelnek, csak az következhet az iszlámból. Amikor a PM „álságosnak és felháborítónak tartja azt a keretezést, hogy itt értékrendek, kultúrák vagy vallások szembenállásáról, háborújáról lenne szó”, akkor a PM nem tudja, mit beszél. Persze ha az ő értékrendjük szerint rendben van homoszexuálisokat, más hitűeket, hitetlennek nyilvánítottakat nyilvánosan kivégezni, akkor értem a dolgot, csak ez nekem új. Mindenesetre ajánlom nekik is, hogy olvasgassák az idézett cikket és ne előre gyártott ideológiai kereteikben igyekezzenek közelíteni a helyzethez. A polkorrektség itt nem fog segíteni. (Értékrend- és lefejezésügyben persze nem csak az IÁ erős, konkrétan az izraeli külügyminiszter közölte a minap, hogy azoknak az araboknak a fejét egyszerűen le kellene csapni, akik nem lojálisak Izraelhez. Ezt talán az sem menti, hogy Liberman kampányol épp. Meg semmi sem.) 

A The Atlantic cikke szerint a kalifátus kifejezetten vallási alapokon áll, vonzerejét pedig egyebek mellett a próféciákba vetett hit adja. A „Róma” elleni nagy ütközet víziója, amely után szerintük a végítélet következik, része ennek, s ezért talán nem is volna ildomos azzal kísérletezni. Tovább növelheti a vonzerőt, azt, hogy éppen beteljesedik a jóslat, s ott a helye minden muszlimnak a kalifa csapataiban.

Az sem jó ötlet viszont, hogy semmit ne tegyen a nemzetközi közösség. Ha ugyanis a kalifátus további területeket szerez, megint csak tovább nő a vonzereje. Mert a kalifátusnak nőnie kell. Ez a kalifa kötelessége: hogy háborúzzon és területet foglaljon. Ha ezt nem tudja megtenni, legitimitásának alapja is megroppanhat. Csupán bombázásokkal vagy az LMP-nek a pénzügyi utánpótlás elvágásra vonatkozó javaslatával viszont aligha lehet megállítani a terjeszkedést. Oda kell menni. Akkor is, ha azok az amerikaiak kérnek rá minket, akik több szempontból súlyosan elbénázták az elmúlt éveket a Közel-Keleten. Azért, mert minél tovább terjeszkedik az IÁ, annál nagyobb veszélyt jelent majd ránk, európaiakra is. Ráadásul az, hogy megerősítjük a szövetségesi viszonyt az Egyesült Államokkal, szintén nem nagy baj jelenlegi nemzetközi helyzetünkben.

S hogy nőhet a terrorfenyegetettségünk, ha odamegyünk? Nőhet. Nem véletlen, hogy a tervekről tartott egyeztetésen nem csak a külügy, de az Információs Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium is részt vett.  De ha nem megyünk oda, ha kivonjuk magunkat az IS elleni fellépésből, az sem jelent semmilyen biztonságot. Az sem garancia a terrorveszély ellen.

Van persze érzelmi oldala is a dolognak. Amikor ártatlan, hitükért meghaló embereket és senkinek sem ártó kulturális kincseket pusztítanak el élő egyenesben, szinte nap mint nap, kiben nem megy fel a pumpa? Kiben nem üvölt ilyenkor, hogy valamit tenni kellene ez ellen? Egyedül persze kevesek lennénk, a realitásokat fel kell mérni. Ha viszont alakul egy nemzetközi koalíció, amelybe minket is invitálnak, borzasztó lenne ölbe tett kézzel ülni úgy, hogy majd mások megoldják. Erre a feladatra nem sajnálok sok milliárdnyi közpénzt sem.

Főleg, hogy nem ez lesz az első alkalom, amikor részt veszünk veszélyes iszlamista csoportok elleni küzdelemben. Afganisztánban sem kizárólag humanitárius feladatokat látott el a magyar hadsereg: kemény tűzharcokban álltak helyt a különleges erőink az egyszerűség kedvéért tálibnak nevezett csoport ellen, s − szerencsére − itthon akkor nem váltunk célponttá. Azt a missziót támogatták a szocialisták is. Nem tudom, ezt miért ne támogatnák most. 

Magyarország még mindig lerongyolódott hadserege egyvalamiben erős: missziós tevékenységben. A megszűnt missziók után pedig a katonáknak újabb lehetőség adatik, hogy gyakorolják a hivatásukat, megeddzék felkészültségüket, tudásukat. Ez az ő hivatásuk. Nem írnak színdarabot, szociológiai tanulmányokat, nem táncolnak és énekelnek színpadon a békéért, hanem ha kell, harcolnak és védik a védendőt − Észak-Irakban utóbbi lenne a feladatuk.

Sok szerencsét, egészséget, épséget és sikert kívánok nekik ehhez.

Címkék: iszlám háború honvédség hadsereg konfliktus Irak Szíria Közel-Kelet iszlamizmus Iszlám Állam

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr417257069

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Fel kell lépni az Iszlám Állam ellen 2015.03.10. 16:26:01

Amikor ártatlan, hitükért meghaló embereket és senkinek sem ártó kulturális kincseket pusztítanak el élő egyenesben, szinte nap mint nap, kiben nem megy fel a pumpa?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.10. 16:36:43

Mo-nak ki kell maradni ebből.

Persze értem a Fidesz logikáját, így próbál lavírozni az USA felé, hogy aztán szabadabb keze legyen az orosz kapcsolatokban.

Azaz taktailag helyes döntés, de stratégiailag súlyos hiba.

Veridicus76 2015.03.10. 17:10:55

Mit ígért Simicska, mi?

Veridicus76 2015.03.10. 17:15:14

Mit ígért Simicska, mi?

rinaldo-rinaldini 2015.03.10. 17:25:20

Mit is nyilatkozott a kozelmultban egy fityeszes koponya az ukrajnai esemenyek kapcsan ?

"Ha ez magyarokkal történik, már másnap megoldotta volna a TEK, felporszívózza a terepet, a holland államnak nincs meg az ereje, hogy a szakadárokat elhessegesse. Magyarország nem fegyvertelen rendőröket küldene."

Ha ezt a felcsuti csodakommandot elkuldjuk az IS ellen, nem lennek az iszlamistak helyeben... :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.10. 17:33:09

Valami itt nem klappol!

Most hallottam a híradóban, hogy amerikai kérésre 150 fővel vennénk részt a szárazföldi akciókban, egy észak-iraki támaszpont védelmét látnánk el; ehhez képest az iraki kormány egyik minisztere azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy ők egyedül is elbánnak az Iszlám Állammal, nem kértek és kérnek nyugati segítséget --- akkor hogy is van ez, (ismét) akaratuk ellenére segítjük az irakiakat???

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.10. 17:41:21

fel kell lépni, mert ez mondta a gazda? bravó

meg kell nézni hogyan jönnek át ellenőrizetlenül a határon az illegális bevándorlók:
kkbk.blog.hu/2015/02/20/hogyan_orzik_magyarorszag_allamhatarat
akkor hogyan jönnének a terroristák?

ny-európát, usát simán terrorizálják, akkor a magyar közbiztonsággal mit tudnának kezdeni? nulla közbiztonság, nulla bűnmegelőzés, csak a bűn után vannak rendfenntartók a helyszínen, meg csak az utakon figyelnek. még a cigányoknál se tudnak rendet tenni, majd a vérterrorstáknál fognak?
persze, nem a politikusok gyerekei fognak meghalni egy potenciális támadásnál, hanem a mieink, csak azért mert a gyarmattartó usa parancsolja, már hajbókolnak is a gerinctelen cseléd pincsik.

rinaldo-rinaldini 2015.03.10. 18:20:56

@tesz-vesz:

Ez a pavatanc eredmenye: Orban kinyalatta velunk Putinnak, most pedig az USA segget kell nyalnunk. Zsenalis ez az orbani kulpolitika.

rinaldo-rinaldini 2015.03.10. 18:29:41

@maxval bircaman szerkesztő:

"Persze értem a Fidesz logikáját, így próbál lavírozni az USA felé, hogy aztán szabadabb keze legyen az orosz kapcsolatokban."

A kerdes az, hogy mit adnak a Fidesznek az oroszok (a Fidesz logikaja szerint), amiert olyan fontos nekunk egy ujabb iraki haboruba keverednunk ?

rinaldo-rinaldini 2015.03.10. 18:30:40

@tesz-vesz:

"persze, nem a politikusok gyerekei fognak meghalni egy potenciális támadásnál..."

Minden egyes magyar aldozat a Fidesz es szemelyesen Orban Viktor felelosege !

hoplita 2015.03.10. 18:40:32

Kipróbálnálak AK-val a kezedben, kis untauglich köcsög Andriska.:)
Csokis lenne a gatya seperc alatt.:DDD

Pelso.. 2015.03.10. 18:40:32

Neked is ok szerencsét, egészséget, épséget és sikert kívánok ehhez, indulj.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.10. 18:46:18

Fel kell lépni az Iszlám Állam ellen"

lépj fel! forodgabit is el tudnám képzelni, ahoyg magyar zászlóval a kezében egyenest a csatába masírozik. golyófogónak se utolsó, tele az ország homokzsákokkal elvtársak!

"S hogy nőhet a terrorfenyegetettségünk, ha odamegyünk? Nőhet.
De ha nem megyünk oda, ha kivonjuk magunkat az IS elleni fellépésből, az sem jelent semmilyen biztonságot. Az sem garancia a terrorveszély ellen."

micsoda érvparádé!!!!

adriskám, JELENTŐSEN NŐHET a terrorveszély, ha fegyveresen beleavatkozunk!
a saját életeddel játszál, ne másokéval te jenkicsicska, a fodorgabis-fideszes anyátokkal együtt.

Szindbad 2015.03.10. 18:55:30

A katolikus pedofil lobbi már megint mindent eláraszt.

Kandeláber 2015.03.10. 19:26:27

Mi a gond?
Magyarországnak hivatásos (zsoldos) katonákból álló hadserege van, ők szerződést kötöttek, amely alapján oda mennek, ahová vezénylik őket.
Nem kell krokodilkönnyeket sírni a "mi fiaink" miatt.
Megkapják a pénzüket, ezért azt csinálják, amit mondanak nekik.
Ez ilyen egyszerű.

gyalog.galopp 2015.03.10. 19:43:21

Nem a hadsereg ellen kell harcolni, hanem a támogatóik ellen.
De most komolyan, mindenki utálja őket, az arabok is, fegyvergyáraik, tarmelő bázisuk nincs, akkor honnan, miből élnek, fegyverkeznek ?

rinaldo-rinaldini 2015.03.10. 19:58:34

Remelem, hogy a Vezenylo Tabornok ur szemelyesen fogja vezetni a magyar elit TEK csapatokat az iszlamistak ellen. Hajra magyarok ! Csak a Fidesz ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor ! Vik-tor !

Messzi Vetek 2015.03.10. 20:17:26

@rinaldo-rinaldini: értettük elsőre is, nem kell annyit fáradni a pötyögéssel. pihenjen.
5/16 komment és mind ugyanaz. nagyszerű, hogy megint van egy ilyen házibohócunk.

rinaldo-rinaldini 2015.03.10. 20:29:19

@Messzi Vetek:

Mit ertettel, te szerencsetlen ? Ki a f*szomnak vagy egyebkent a szovivoje, hogy tobbes szamban kommentelsz ? :D

Kandeláber 2015.03.10. 20:37:15

@Messzi Vetek: Toportyánzsóti kettő, csak ennek nincs magyar billentyűzete.
Talán valami mosogatófiú Londonban. :D

rinaldo-rinaldini 2015.03.10. 20:49:32

@Kandeláber:

Majd ha Semjen rad ugrik, megsarkantyuz es lovasrohamra indul rajtad az arabusok ellen, akkor majd ketfele fog allni a fuled, te mosogatofiu :D

Brother Hate 2015.03.10. 22:59:51

Stumpf, már indulhatsz is.

vizipipa 2015.03.11. 00:52:43

Stumpf!

Úgy gondolom jó lenne ha leszállnál az ideológiai vonalról a földre, és az igazság néhány apró részletét is kifejtenéd.
Például azt, hogy azok az amcsi műholdak amelyek felvételein darabra számolják az orosz határt Ukrajna felé átlépő tankokat és Gradokat, miért nem látják a Rakka környékéről naponta többször induló olajvonatokat, mondjuk Törökország felé. Írhatnál a Törökországban lévő több száz amcsi ügynök jelentéseiről, hogy az olajvonatok mit hoznak oda az olajon kívül - pl. sebesülteket - meg különösen, hogy mit visznek visszafelé. Csak az olajdollárokat bőröndben vagy netán hadianyagot?

Igaza van az LMP-nek! Amíg az IÁ forrásait nem zárják el, addig tartós sikerre nincs esély. Vagy örökre ott kell majd állomásozni, "rendet tartani"?

Irakban is az amcsik kivonulása után pár évvel fajzott el a helyzet, Afganisztánban ez a fázis még csak most jön majd. A megoldásnak nyoma sincs.

Stumpf!

Tudsz te gondolni a holnap mellett a holnaputánra is?

Segítek egy kicsit, olvasgasd ezeket is!

bijikurdistan.tumblr.com/
en.firatajans.com/
www.raqqa-sl.com/en/
rudaw.net/english
www.agathocledesyracuse.com/

Bell & Sebastian 2015.03.11. 01:56:57

Ha oda is kell mennünk, harcolás az nem lesz. A városi harc külön műfaj, szerencsére ehhez nincsen semmink (nem vettük meg a koptereiket), komoly emberveszteséggel járna.

A mutatvány lényege: az iszlámellenesség sulykolása és a semlegesek Usrael mellé passzírozása, a sakktábla felállítása az utolsó metélkedésre.

Nem a mi ügyünk, de segédnépként menni kell. Mintha már lett volna ilyen, többször is.

hoplita 2015.03.11. 06:14:25

@Kandeláber:
Van abban valami, amit mondasz, de ne keverjük már az önkéntes-szerződésest a zsoldossal.
Másrészt meg nincs olyan erőforrásunk, hogy szétszarjuk a világba a semmiért.
A koszovói jelenlétet még elnézem - duzzogva kicsit - de elnézem. de a muszlim világban nekünk nincs keresnivalónk, még ha mindig találunk is majmot a mogyorószedésre, akkor sem.

Virág et. 2015.03.11. 08:01:45

A NATO tagság kötelezettséggel is jár, erre azért gondoljon mindenki, mielőtt véleményt formál.

Az IÁ történetet pedig gyorsan rövidre lehetne zárni, ha a nyugati országok végre elhatároznák magukat. Obama nem akar harcoló katonákat küldeni Irakba - pont ezek kivonásával nyert választást, hogyan küldhetné most vissza őket? Érdekes helyzet ez. Mindenesetre azzal sem értek egyet, hogy az IÁ valami óriási globális fenyegetés lenne. Nagyokat beszélnek és az odautazó, nekik segíteni akarók segélymunkásokat és újságírókat le tudják fejezni, de itt véget is ért a nagy tudományok, max. a saját népüket tudják tovább terrorizálni. Az IÁ nem valódi állam, nincs gazdasága, lopott pénzből és lopott olajból egyik napról a másikra tartják fenn magukat, érdemi termelést nem végeznek. Ez egy ketyegő bomba, ami tarthatatlan hosszútávon még akkor is, ha az olcsó olaját el tudja majd adni a jövőben is. Haderejét tekintve lényegében egész fegyvernemek hiányoznak: nincs légi ereje, nincs légvédelme, nincs haditengerészete, nincsenek nehézpáncélosok vagy légidesszantosok sem. Igazából a járművei nagy része is civil jármű átalakítva, a maradék meg az amerikaiak által az irkaiaknak hátrahagyott terepjárók. Fegyvereik régiek, a katonáik inkább lelkesek, mint képzettek és számukban sincsenek sehol egy rendes középhatalom haderejéhez képest sem - pláne nincsenek a pályán egy nagyhatalommal.

Ehhez képest a térségben mindenki utálja őket. Asszádtól kezdve Iránon át az amerikaiakkal szövetséges arab országokkal és természetesen Izraellel bezáróan. Nincsenek nagyhatalmi szövetségesei sem: Kína teszik az egészre, az oroszok fejét meg pont úgy levágta az angol-kuvaiti srác, mint az amerikaiakét vagy a japánokét.

Adott tehát egy diszfunkcionális rablóbirodalom, gazdaság nélkül, agresszív ideológiával, gyenge haderővel és tele ellenséggel. Innen az út csak egy irányba vezet. A kérdés csak, hogy mikor: meg kell tényleg várni, hogy Obama elmenjen vagy még előtte meglépi? A demokraták kint nagyon vakarják a fejüket, mert egyik se jó döntés.

==T== 2015.03.11. 10:14:55

Rajta Stumpf András, téged akarlak látni az első sorban!

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.03.11. 12:12:12

@Virág et.: Nem teljesen igaz, hogy ne lenne szövetségese, az az ideológia, amit az IA képvisel, az délről jött - Szaúd Arábiából. Az sem lehetetlen, hogy az anyagaiak is, ami fenntartja őket. Éppen ezért pikáns a helyzet, ugyanis jelen pillanatban Szaúd Arábia az USA legfontosabb szövetségese a térségben.

Kandeláber 2015.03.11. 14:13:04

@hoplita: Nem keverjük.
A szerződéses katona gyakorlatilag zsoldos, csak nem így hívják.
www.raketaezred.hu/index.php/toborzas-74/192-a-szerzdeses-katona-jarandosagai

fehérfarkas 2015.03.11. 16:45:14

@bbjnick:

Irak folyamatosan kérte a Nyugat érdemi segítségét. Nem látszat segítséget, hanem érdemit. Csak a magyar médiából az kimaradt, hogy mivel a Nyugat érdemi segítséget eddig még nem adott Iraknak, így az iraki kormány Iránhoz fordult. Irán pedig régebb óta harcol az ISIS ellen, mint az USA. Ráadásul Irán nemcsak néha odabombáz egyet, hanem szárazföldi alakulatokkal.

fehérfarkas 2015.03.11. 16:49:39

@gyalog.galopp: "Nem a hadsereg ellen kell harcolni, hanem a támogatóik ellen.
De most komolyan, mindenki utálja őket, az arabok is, fegyvergyáraik, tarmelő bázisuk nincs, akkor honnan, miből élnek, fegyverkeznek ? "

Ez az 1 millió dolláros kérdés. Csak azt nem tudom, hogy Langleyben (CIA központ) vagy Washingtonban (Fehérház, Kongresszus) tudnák rá pontos választ adni :D

fehérfarkas 2015.03.11. 17:05:16

@hami: "Nem teljesen igaz, hogy ne lenne szövetségese, az az ideológia, amit az IA képvisel, az délről jött - Szaúd Arábiából. Az sem lehetetlen, hogy az anyagaiak is, ami fenntartja őket. Éppen ezért pikáns a helyzet, ugyanis jelen pillanatban Szaúd Arábia az USA legfontosabb szövetségese a térségben. "

Szaúd Arábia az ISIS ellen van. A szaúdi nagymufti már számtalanszor elítélte és az iszlámmal ellentétesnek nyilvánította az ISIS-t.
Szaúd Arábia 30.000 katonát vezényelt az iraki-szaúdi határhoz a védelmet megerőssíteni + 900 km hosszú hi-tech kerítés építését kezdte el építeni (ez már évek óta tervben van, de csak most az ISIS miatti veszély miatt kezdődött el a tényleges építése).
Szaúdban, ha egy mezei terroristát elkapnak, akkor azt bebörtönzik - és a terrorista sejtek vezetőit végzik ki, meg azokat, akik részt vettek merényletben. Az ISIS esetében azonban a sima szimpatizánsokra is halálbünti vár, meg mindenkire aki átmegy Szíriába vagy Irakba harcolni (Szaúd Arábiából kb 4000-en mentek ki Szíriába és Irakba a terrorista csoportokhoz csatlakozni).
Idén februárban Teherán és Kairó után Mekkában is rendeztek egy nemzetközi konferenciát a muszlim vallási vezetőknek a világ minden részéről, ahol szintén elítélték az ISIS-t és az iszlámmal ellentétesnek nyilvánították.
Emellett Szaúd Arábia évek óta rendszeresen bombázza a jemeni al-Kaida sejtjeit és részt vett Egyiptom és Egyesült Arab Emirátusok társaságában a tavalyi líbai terrorista csoportok bombázásában is.
Továbbá Az Arab Liga vezetője egy egységes arab hadsereg létrejöttét javasolta a terroristák (mert szétaprózódva külön-külön nem elég hatékonyak az arab országok, hanem csak közösen, közös hadsereggel)
Március végén az Arab Liga egyiptomi konferenciáján erről is lesz szó, és az egyiptomi elnök is támogatja, meg Szaúd Arábia, Egyesült Arab emirátusok, Kuvait és Jordánia is.

hoplita 2015.03.11. 17:55:17

@Kandeláber:
A szerződéses-önkéntest zsoldosnak nevezni pongyolaság.
Ne menjünk bele, de a zsoldos idegen zászló alatt harcolót jelent.

hoplita 2015.03.11. 18:01:32

@fehérfarkas:
Szaud egy a jenkik kegyéből létező műállam.
Vahabbita seggfejek, korrupt, velejéig rohadt, kétkulacsos...az arab és az iszlám világ szégyene.
Sajnos Mekka és Medina a területükön van...de a kilátásai hosszútávon igencsak karcsúak.

fehérfarkas 2015.03.11. 18:30:45

A The Atlantic beli cikk szerzője hibás dolgokból indul ki. Ugyanis az ISIS-t nem ismeri el egyetlen muszlim ország sem iszlám államnak, sem kalifátusnak. Abu Bakr al-Bagdhadi álnevű fickót pedig nem kalifának, hanem terrorista vezérnek tartják.

Az OIC (Iszlám Konferencia Országai), az Arab Liga, a Muszlim Világ Liga, a muszlim vallási vezetők, muszlim országok politikai vezetői mind elítélik az ISIS-t.
Az ATO (arab idegenforgalmi szervezet) az arab országok összefogását sürgeti a műemlékek és régészeti helyek megóvására és védelmére a terroristákkal szemben.
A környező muszlim országok pedig harcolnak az ISIS ellen: Irak, Szíria, Irán, Jordánia, Libanon.
Azt tudni kell, hogy az ISIS eredeti neve Daesh, és eredetileg az al-Kaida iraki sejtje.
Szaúd Arábia évek óta bombázza az al-Kaida jemeni sejtjét. Egyiptom, Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd Arábia tavaly a líbiai terroristákat bombázták közösen. Idén Egyiptom az ISIS líbiai sejtjét bombázta (válaszul arra, hogy azok 21 Líbiában dolgozó koptot kivégeztek).
Az Arab Liga vezetője egy közös arab hadsereg felállítását javasolta a terroristák ellen, amelyet a március végi konferenciájukon fognak megtárgyalni.

Ráadásul szerzővel ellentétben a muszlim országok egyáltalán nem nézik jó szemmel, hogy az ISIS az ő területüket rabolja és szállja meg (egyelőre még csak Szíriáét és Irakét, mert a többire nincs ereje átmennie).

Vagyis a szerzővel ellentétben a muszlimok között az ISIS egyáltalán nem olyan vonzó, mint állítja. Az 1,6 milliárd muszlimból csupán tízezren csatlakoztak az ISIS-hez, és ezek többsége sem a normális, hanem a szélsőségesek közül való. Vagy más szélsőséges csoportok tagjai állnak át a korábbi csoportjukból az ISIS-hez. Pár ezer a valóban újoncok száma.
Az 1,6 milliárd muszlimnak az ISIS a 0,01%-át sem teszi ki.

Az ISIS ellen harcolni kell és el kell őket takarítani a föld felszínéről, de azért nem kell itt olyan hülyeségeket vizionálni, hogy az ISIS-hez hatalmas tömegekben fognak a muszlimok csatlakozni csak azért, mert 1 évvel ezelőtt átnevezte magát Iszlám Államra és Kalifátusra.

Vagyis míg a szerző az ISIS

fehérfarkas 2015.03.11. 18:32:26

@hoplita:

Én most nem erről beszélek, hogy kinek mi a véleménye Szaúd Arábiáról, hanem arról, hogy ők sem támogatják az ISIS-t.
Ha jobban tetszik neked, akkor úgy fogalmazok: az ISIS-t még a wahhabita Szaúd Arábia sem támogatja :)

fehérfarkas 2015.03.11. 18:42:05

@fehérfarkas:
az előbb lemaradt a vége.
Vagyis míg a szerző az ISIS-t összemossa a muszlimokkal, aközben a muszlimok elítélik az ISIS-t.

profilo 2015.03.11. 18:44:34

@fehérfarkas:

"...az ISIS-t még a wahhabita Szaúd Arábia sem támogatja..."

Dehogynem.
:)
Ahogy az FSA-t, úgy ezeket is támogatják pénzzel szaudi törzsi vezetők.

fehérfarkas 2015.03.11. 19:30:28

@profilo:

Mintha az FSA-t az USA támogatná jelenleg is. Sőt, Obama az idei beszédeiben is azt mondta, hogy továbbra is támogatja az FSA-t Assad ellen.

Szaúd korábban valóban támogatta (ahogyan az USA egyéb háborús dolgait is), csak mivel már tavalyelőtt kiderült, hogy az FSA valójában nem "szír mérsékelt ellenzék diktátor ellen a demokráciáért harcoló szabadságharcos lázadó", hanem olyan szélsőségesek, akik Assad után a szaúdi királyi családot is meg akarják dönteni, így Szaúd Arábia az elsők között vonta meg tőlük a támogatást. (az USA egy másik kontinensen biztonságban ezektől a szélsőségesektől máshogy értékeli a helyzetet).

Ha kell, akkor beteszek neked cikkeket ezzel kapcsolatban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.11. 19:42:52

Fel kell lépni az Iszlám Állam ellen!

De előtte a Zsidó Állam ellen kellene fellépni!

Utána meg az Egyesült Állatok ellen.

profilo 2015.03.11. 19:44:01

@fehérfarkas:

Mindennek ellentmond,hogy az ISIS által kitermelt olaj szinte kizárólag szaudi területen(határon) keresztül jut ki Irakból és kerül értékesítésre feketén.
Az Iszlám Állam által vásárolt fegyverek szintén a szaudi határon(és bármily meglepő,a török határon)át jutnak iraki területre.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.11. 19:49:37

@==T==:

"Rajta Stumpf András, téged akarlak látni az első sorban!"

:DDDDDDDDDDD

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.11. 19:52:24

"Az Együtt, a DK és Fodor Gábor viszont támogatják a fellépést,"

És most elképzeltem a Szigetvári Viktort, a Gyurcsány Ferencet, meg a Fodor Gábort, ahogy teljes harci díszben, a gyalogsági első sorban üvöltve fellépnek az Iszlám Állam ellen :)

Megyek röhögni :D

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.11. 19:56:12

@tesz-vesz:

"forodgabit is el tudnám képzelni, ahoyg magyar zászlóval a kezében egyenest a csatába masírozik. golyófogónak se utolsó, tele az ország homokzsákokkal elvtársak!"

Zseniális :D

pitcairn (törölt) 2015.03.11. 20:00:37

@Virág et.:

"Az IÁ történetet pedig gyorsan rövidre lehetne zárni, ha a nyugati országok végre elhatároznák magukat. "

és befejeznék végre a terroristák támogatását:)

pitcairn (törölt) 2015.03.11. 20:04:26

@fehérfarkas:

na persze, hisz kőkemény konkurenciát kaptak a "ki nagyobb farizeus?" versenyben:)

Spot The Difference: ISIS Or Saudi Arabia
www.zerohedge.com/news/2015-01-23/spot-difference-isis-or-saudi-arabia

pitcairn (törölt) 2015.03.11. 20:08:26

@hoplita:

inkább a Standard Oil Company of California volt az értelmi szerző:)

Desert Venture - Oil Exploration - Part I (ca1948)
www.youtube.com/watch?v=tkieEvsErn8

I_Isti 2015.03.11. 20:09:48

@fehérfarkas: A kép sajna nem ilyen biztató: van egyszer egy terrorista muszlim kisebbség, meg van egy mérsékelt muszlim kisebbség, amelyik szemben áll a terrorizmussal. A muszlimok többsége azonban passzív, amit az okozhat, hogy nem tudják eldönteni, hogy a koránt szó szerint értelmező terrorista kisebbség-e az igaz muszlim, vagy pedig a nem szó szerint értelmező mérsékeltek?
Aztán ha én iszlámista propagandista lennék, akkor persze hogy azt állítanám a zsírmulya ajrópaiaknak, hogy nem terroristák korán értelmezése az igazi, hanem a mérsékelteké, közben meg hergelném interneten a fiatalokat hogy álljanak be dzsihádistának, a gonosz nyugat ellen...

fehérfarkas 2015.03.11. 20:11:53

@profilo: "Mindennek ellentmond,hogy az ISIS által kitermelt olaj szinte kizárólag szaudi területen(határon) keresztül jut ki Irakból és kerül értékesítésre feketén.
Az Iszlám Állam által vásárolt fegyverek szintén a szaudi határon(és bármily meglepő,a török határon)át jutnak iraki területre. "

Ebben te olyan biztos vagy? Ráadásul Szaúdnak miért kellene egy konkurencia?
Nekik az lenne a legjobb, ha senki nem árulna rajtuk kívül olajat. De ha már árul más is, akkor ők lehessenek a legolcsóbbak.

De van egy másik logikai bukfenc az érvelésedben is: földrajz.
Az ISIS által uralt területek és Szaúd Arábia egymással nem határosak. A 2 terület között ott van Iraknak az a területe, amelyet nem sikerült az ISIS-nek elfoglalnia.
Az ISIS által uralt területekről Törökországon keresztül tud olaj jönni. És onnan pedig érkezhet ide Európába is az orosz olajat és olajfüggőséget sökkenteni. És akkor ezzel a kérdéssel elérkeztünk oda, hogy vajon a Nyugat (amely a világ legerősebb hadseregével rendelkezik) miért is nem akar érdemben beavatkozni - miért csak tessék-lássék módon tesze-toszáskodik.

Az iraki olajvezetékek elhelyezkedése:
www.zerohedge.com/sites/default/files/images/user3303/imageroot/2014/06/20140613_map3.jpg
Az iraki olajvezetékek és az ISIS által uralt területek térképe:
thecriticalmind.com/wp/wp-content/uploads/2014/09/ISIS-and-oil.jpg

Egyébként nagy valószínűséggel az elmúlt pár hónapban az ISIS már nem nagyon ad el olajat külföldre (a szankciók miatt), hanem saját maga számára hasznosítja (ez is sokat jelent neki, mert nem függ más országtól az olaj és földgáz ügyében).

fehérfarkas 2015.03.11. 20:40:24

@pitcairn:

Van benne pár hiba: Szaúd Arábiában bírósági tárgyalás után ítélik el a bűnösöket. Míg az ISIS mindenkit bűnösnek tart, aki nem ért velük egyet, és nem az ő torz ideológiájukat követi.
Szaúd Arábiában nincsen megkövezés.
Szaúd Arábiában nagyon szigorú szabályok vannak, de ezek miatt inkább unalmas az ország (az ottani törvények miatt nincsenek olyan szórakozási lehetőségek mint pl. Egyiptomban, Libanonban, Jordániában, Egyesült Arab emírségekben, Kuvaitban vagy Törökországban), de nem félelmetes. De ez legyen az ő saját döntésük, az ő belső magánügyük.
Szaúd Arábiában nem lő le a rezsim az utcán ártatlanul, azért mert nem vagy elvakult fanatikus, míg az ISIS igen.

A wahhabita Szaúd Arábiát sok mindenért lehet teljesen jogosan bírálni, de az ISIS-szel összemosni hazugság.
Ha Jordániához, Malajziához vagy Törökországhoz kell hasonlítani, akkor nem fogom védeni a szaúdi királyságot - de az ISIS-hez hasonlítani nagyon durva hazugság.

pitcairn (törölt) 2015.03.11. 20:55:09

@fehérfarkas:

egy kissé elnagyolt volt a zerohedge ábra, de arra nagyon szépen rávilágít, hogy a szaúdi is egy meglehetősen elvakult hely

fehérfarkas 2015.03.11. 21:04:07

@I_Isti: "A kép sajna nem ilyen biztató: van egyszer egy terrorista muszlim kisebbség, meg van egy mérsékelt muszlim kisebbség, amelyik szemben áll a terrorizmussal. A muszlimok többsége azonban passzív, amit az okozhat, hogy nem tudják eldönteni, hogy a koránt szó szerint értelmező terrorista kisebbség-e az igaz muszlim, vagy pedig a nem szó szerint értelmező mérsékeltek? "

Egy másik blogban már többször is válaszoltam neked, úgyhogy most is csak ugyanazt tudom mondani, amit már ott elmondtam: a tényeket.
A muszlimok többsége elítéli a terrorizmust. Az ISIS-t pedig nemcsak a muszlim vallási vezetők ítélik el (ugyanúgy mint a többi terrorista szervezetet), hanem több muszlim ország hadserege harcol is ellenük: Irak, Szíria, Irán, Jordánia, Libanon.
Szaúd Arábia a jemeni al-Kaida sejtjeit bombázza évek óta. Egyiptom, Egyesült Arab Emirátusok, és Szaúd Arábia közösen pedig a líbiai terroristákat bombázzák.
Az Arab Liga a március végi konferenciáján egy közös arab hadsereg létrehozását fogja javasolni a terroristák ellen, amely ötletet támogatja Egyiptom, Szaúd Arábia, Egyesült Arab emirátusok, Kuvait és Jordánia.
A pakisztáni hadsereg pedig a Pakisztánba átszivárgott tálibok ellen harcol.

2006-ban az Ammani Nyilatkozatban több mint 500 muszlim vallási vezető jelentette ki, hogy mi számít az Iszlám vallás részének, és a terrorizmus megszegi az iszlám vallás törvényeit.
Az Iszlám Konferencia Országai (OIC), a Muszlim Világ Liga és az Arab Liga elítélték a terrorizmust és az ISIS-t.
Tavaly az ISIS miatt a Letter to Bagdhadi címmel nyilt levelet írt több mint 120 muszlim vallási vezető, amelyben elítélik az ISIS és a terrorizmust.
Novemberben Ferenc pápa az isztambuli nagymuftival közösen fohászkodott a Kék mecsetben, majd utána a sajtótájékoztatón elítélték a terrorizmust és az ISIS-t.
Decemberben a kairói al-Azhar Egyetem és Mecset (a szunnita iszlám szellemi központja) rendezett konferenciát, ahol 100 ország több mint 700 vallási vezetője (keresztény és muszlim közösen) ítélte el az ISIS-t és a terrorizmust.
Szintén decemberben a siíta Irán is rendezett egy vallási konferenciát, ahol 72 ország 550 vallási vezetője ítélte el az ISIS-t és a terrorizmust.
Idén februárban pedig Szaúd Arábia Mekkában rendezett vallási konferenciát, ahol elítélték az ISIS-t és a terrorizmust.
A Charlie Hebdo merénylet után szintén elítélték a muszlim a vallási vezetők a merénylőket (még a C.H-t elítélők is elítélté a merénylőket, mondván a lapot betiltani kellene és nem pedig megölni az újságíróit).
Sőt, még a Hamasz meg a Hezbollah is elítélte a C.H. merénylőit (sőt, a Hezbollah szíriában és Irakban harcol az ISIS ellen).

De nemcsak a terroristák ellen harcolnak a muszlim hadseregek, hanem az ENSZ békemisszióiban is részt vesznek. Sőt, az ENSZ békefenntartóinak legjelentősebb hányadát pont a muszlim országok adják.
Az ENSZ békefenntartói közül India mellett Pakisztán és Banglades adja a legtöbb békefentartót.
Míg az európai országok összesen adnak 6000 békefentartót az ENSZ-nek, addig Pakisztán és Bangdlades éves átlagban kb. 8000-8000 katonát adnak (tavaly Banglades 9300-nál többet, Pakisztán pedig 7700-nál többet).
Az európai országok összesen adják a 6,1%-át a 98.000 békefentartónak, míg Pakisztán és Banglades együtt a 16,3%-át (külön-külön pedig a 8,65%-át).
Egyiptom 2750 békefentartót ad (2,8%), míg a csöpnyi Jordánia 3374 katonát (3,44%).
Az USA az ENSZ békefentartóinak csupán 1%-át adja.
(hozzáteszem cserébe az USA fizeti a teljes ENSZ költségének 22%-át, ezzel valamennyire kompenzálja, hogy katonailag alig vesz részt a békefenntartásban)
Törökország pedig az ENSZ 16. legnagyobb finanszírozója, valamint a NATO legnagyobb és legaktívabb hadseregét adja az USA után.

A muszlimok többség nem közönyös, hanem békés civil, aki a mindennapi munkáját végzi. Akár hiszed akár nem, de az átlag muszlim ugyanúgy munkából él mint mi európaiak. És ugyanúgy dolgozni megy, hogy a családját el tudja tartani. És ez nem passzivitás. Hanem ugyanolyan normális békeszertő emberek mi, aki munkából élnek meg, hogy eltartsák a családjukat.

Ezek a valódi muszlim hadseregek:
Top 10 Islamic Forces 2012
www.youtube.com/watch?v=OEU4VHEg2-M
Algéria, Marokkó, Malayzia, Szíria (amit 4 éve kb 70 országból odament szélsőségesek nem tudnak legyőzni), Indonézia, Szaúd Arábia, Egyiptom, Irán, Törökország, Pakisztán.

Iranian Police Special Force (NOPO)
NOPO stands for Anti-Terror Special Forces
Iran Anti-Terror and Anti-Riot forces held exersices at the presence of the military attaches of several embassies in Tehran.
www.youtube.com/watch?v=Ltr0OVyQ7Vk

SAUDI ARABIA SPECIAL FORCES
www.youtube.com/watch?v=bKOMENGJEIQ

Ez pedig az Egyesült Arab Emirátusok hadserege (és egy hivatalos propaganda film, amely a hadsereg mellett az UAE nevezetességeit is bemutatja nagyon szép légifelvételekről - már csak emiatt is érdemes megnézni):
www.youtube.com/watch?v=nBSd5C7AQy0

I_Isti 2015.03.11. 21:25:49

@fehérfarkas: "A muszlimok többsége elítéli a terrorizmust."

Na ez nem tény, hanem propaganda!

Még ha ismernéd is a világ muszlimjainak a többségét, - amit kétlek - akkor sem lehetnél benne biztos, hogy tényleg elítélik a terrorizmust! Pont ez a probléma: ha _tényleg_ elítélnék a fundamentalistákat, akkor az iszlám terrorszervezetek labdába sem rúghatnának!
Csak akkor a fundamentalistáitok előrángatnák a koránt, és megmutatnák belőle azokat a verseket, amelyek tényleg gyilkosságra, tényleg az iszlám politikai és katonai erővel történő terjesztésére vonatkoznak szó szerint!

pitcairn (törölt) 2015.03.11. 21:37:02

@I_Isti:

a nyugati titkosszolgálatok már több mint 100 éve szervezik ezeket a remek iszlamista csoportokat...

The Kaiser's jihad
www.express.co.uk/news/history/521532/Kaiser-provoked-Islamic-Holy-war-among-Muslims-soliders-World-War-1

pitcairn (törölt) 2015.03.11. 21:38:56

@I_Isti:

Max von Oppenheim - a modern dzsihád-kártya kiagyalója - még az __Abu Jihad__ becenevet is kiérdemelte a rajongóitól...

en.wikipedia.org/wiki/Max_von_Oppenheim#First_World_War

pitcairn (törölt) 2015.03.11. 21:40:50

@I_Isti:

az pedig közismert tény, hogy a CIA kulcsszerepet játszott az iszlamisták térnyerésében...

Operation Cyclone
en.wikipedia.org/wiki/Operation_Cyclone

egész konkrétan __dollármilliárdokat__ ölt a felfegyverzésükbe és a kiképzésükbe...

fehérfarkas 2015.03.11. 22:41:29

@I_Isti: "Na ez nem tény, hanem propaganda!
Még ha ismernéd is a világ muszlimjainak a többségét, - amit kétlek - akkor sem lehetnél benne biztos, hogy tényleg elítélik a terrorizmust! Pont ez a probléma: ha _tényleg_ elítélnék a fundamentalistákat, akkor az iszlám terrorszervezetek labdába sem rúghatnának!
Csak akkor a fundamentalistáitok előrángatnák a koránt, és megmutatnák belőle azokat a verseket, amelyek tényleg gyilkosságra, tényleg az iszlám politikai és katonai erővel történő terjesztésére vonatkoznak szó szerint!"

Amiket leírtam tények. Nyugodtan megcáfolhatod, ha tudod. Ha az állítod, hogy a fentieket csak kitaláltam, akkor szívesen megadom a forrásaimat is. :)

A tény az, hogy a muszlim terroristák a terrorakcióik 99%-át muszlim országokban követik el, és áldozataik 99%-a muszlim.
Tény az, hogy Nyugaton (USA, Európa, Ausztrália) a muszlim terroristák az összes Nyugaton történő terrorizmusnak kevesebb mint 6%-át követik el.
Az USÁ-ban 9/11 óta több mint 190.000 embert gyilkoltak meg. Ebből muszlimok által elkövetett gyilkosság 37 (FBI adatok). Jól olvasod: a 190.000-ből csupán 37.
Európában a terrortámadások kevesebb mint 3%-át követik el muszlimok - de vannak évek amikor 0%-ot (Europol adatok).

A muszlim terroristák ott tudnak megerősödni, ahol gyenge az állam: gyenge rendőrség, gyenge titkosszolgálat, gyenge hadsereg. Nem véletlen, hogy néhány fekete-afrikai ország mellett a szovjet-afgán háború utáni Afganisztán, az USA által "demokráciaexportban" részesített Líbia, Irak és Szíria lettek a terroristák fészkei. Illetve Pakisztán törzsi területe, ahová a talibán beszivárgott.
Ja tényleg, az FSA-t ki is támogatja még mindig Assad ellen? Melyik is az FSA legerősebb szervezete? John McCain szenátor kikkel is tárgyalt 2013 nyarán Szíriában?
Miért is van az, hogy az USA a keresztényeket védő Assad elleni terrorista csoportokat támogatja továbbra is, és Assaddal nem hajlandó még az ISIS ellen sem összefogni? Ahogyan Irán sem hajlandó összefogni az ISIS ellen? Biztos, hogy az USA számára az ISIS a legnagyobb ellenség?
Egyébként észrevetted, hogy az ISIS 3 hónap alatt hatalmas területet hódított meg, de azóta csupán pár tíz km-t tudta növelni a területét, de az is úgy, hogy az FSA legerősebb szervezete, az al-Kaida szír leányszervezetének, az al-Nusra Frontnak egy része átállt és beolvadt az ISIS-be? (na ennyit arról, hogy mennyire "a diktátor ellen a demokráciáért szabadságharcoló lázadók" az FSA tagjai - az FSA többi szervezete is hasonló ideológiájú, csak katonailag gyengébb)

fehérfarkas 2015.03.11. 22:42:08

@I_Isti:

Érdemes elolvasni:
www.thedailybeast.com/articles/2015/01/14/are-all-terrorists-muslims-it-s-not-even-close.html
"In December 2013, FLNC terrorists carried out simultaneous rocket attacks against police stations in two French cities. And in Greece in late 2013, the left-wing Militant Popular Revolutionary Forces shot and killed two members of the right-wing political party Golden Dawn. While over in Italy, the anarchist group FAI engaged in numerous terror attacks including sending a bomb to a journalist. And the list goes on and on.

Have you heard of these incidents? Probably not. But if Muslims had committed them do you think you our media would’ve covered it? No need to answer, that’s a rhetorical question.
(...)
Have you heard about the Buddhist terrorists? Well, extremist Buddhists have killed many Muslim civilians in Burma, and just a few months ago in Sri Lanka, some went on a violent rampage burning down Muslim homes and businesses and slaughtering four Muslims.
(...)
An FBI study looking at terrorism committed on U.S. soil between 1980 and 2005 found that 94 percent of the terror attacks were committed by non-Muslims.
(...)
since the 9/11 attacks, Muslim-linked terrorism has claimed the lives of 37 Americans. In that same time period, more than 190,000 Americans were murdered
(...)
But the media will have on expert after expert discussing how can we stop these scary brown Muslims from killing any more Americans despite the fact you actually have a better chance of being killed by a refrigerator falling on you. ... Now, I’m not saying to ignore the dangers posed by Islamic radicals. I’m just saying look out for those refrigerators."

fehérfarkas 2015.03.11. 22:43:29

@I_Isti:

Meg ezt a cikket is érdemes elolvasni:
thinkprogress.org/world/2015/01/08/3609796/islamist-terrorism-europe/
"In fact, in the last five year, less than 2 percent of all terrorist attacks in the E.U. have been “religiously motivated.”
In 2013, there were 152 terrorist attacks in the EU. Two of them were “religiously motivated.” In 2012, there were 219 terrorist attacks in EU countries, six of them were “religiously motivated.”
In 2011, not one of the 174 terrorist attacks in EU countries in 2011 were “affiliated or inspired” by terrorist organizations. 2010, 249 terrorist attacks, three of them were considered by Europol to be “Islamist.” In 2009, of 294 terrorist attacks, only one was related to Islamist militancy – though Europol added the caveat, “Islamist terrorists still aim to cause mass casualties.”
(...)
Of 152 terrorist attacks in 2013, 84 of were motivated by ethno-nationalist or separatist beliefs. That’s more than 55 percent.
(...)
According to FBI data compiled by the Princeton University’s Loon Watch, Islamist extremists were responsible for just 6 percent of terrorist attacks between 1980 and 2005 — falling behind Latino groups, Extreme left-wing groups, and Jewish extremists.
(...)
“The United States suffered approximately 14,000 murders in 2013. Since 9/11, Muslim-American terrorism has claimed 37 lives in the United States, out of more than 190,000 murders during this period.”
Despite the low frequency of Islamist militant attacks, fears around them are continually stokes by politicians, law enforcement officials, and even the media which tends to highlight religiously-motivated attacks over political or environmental ones."

fehérfarkas 2015.03.11. 23:09:20

@pitcairn:

Nagyon jó cikk :)
Nem ismeretlen előttem a németek x@rkavarása, de Oppenheim sehol sincs Arábai Lawrence, Gertrude Bell és John Philby triójától :D
(John Philby lett a brit titkosszolgálat vezetője, és egyébként John Philby fia is "híres" lett: ő lett a hidegháborúban a "híres" kettősügynök)
De már 1840-ben az egyiptomi Mohamed Ali ellen lázadást szíttak a britek az akkori Szíriában (akkor Szíria még nagyobb volt a mostani területénél, mert a mai Szíria mellett Libanon, Jordánia nyugati része, Izrael, Ciszjordánia is a részei voltak - csak az 1. világháború után a britek és franciák feldarabolták), és 22.000 fegyvert osztottak ki Mohamed Ali ellen felszított lázadóknak.
(mivel Mohamed Ali túlerősödött és ezt a britek már nem nézték jó szemmel)

Tényleg, csak egy kérdés: hogy lehet az, hogy tavaly óta már az összes öbölmonarchiában is (még Szaúd Arábiában és Katarban is, ahonnan korábban finanszírozták a szervezetet) terrorista szervezetnek számít a Muszlim Testvériség, de az USA és az EU országaiban még mindig nem?

fehérfarkas 2015.03.11. 23:22:05

@pitcairn:

Akkor még nem voltak terroristák. Akkor még Oszama bin Laden is a szovjetek ellen szabadságharcoló hős volt. Meg a Rambo III és James Bond: Halálos rémületben (The Living Daylights) filmekben az afgán mudzsahedeket (mert ugye a mudzsahedín többesszám, és így azt már nem tesszük többesszámba) hősöknek mutatta be.

Itt az eredeti The Independent cikk még 1993-ból. Érdemes a dátumra különösen figyelni, mert 1993 február 26-án történt a WTC elleni sikertelen terrormerénylet (csupán a mélygarázs sérült meg a robbanásban), míg ez a cikk 1993 decemberében, 11 hónappal!!! később készült. Márpedig hivatalosan az 1993-as WTC elleni terrortámadásért is az az al-Kaida a felelős, akinek Oszama bin Laden a vezetője. Vagy akkoriban ezt a The Independent újságnál még nem tudták? :D :D :D

"Anti-Soviet warrior puts his army on the road to peace
The Saudi businessman who recruited mujahedin now uses them for large-scale building projects in Sudan. Robert Fisk met him in Almatig.
1993. december 6.
>>>"What I lived in two years in Afghanistan, I could not have lived in a hundred years elsewhere," said Osama Bin Laden<<<
képaláírás:
Osama Bin Laden surveys the 800km road he is building in northern Sudan"

Ekkor még szovjet ellenes harcos és USA barát, üzletember, elmaradt 3. világbeli országnak segítő, videóüzenetek helyett interjúkat adó.
Jogos a kérdés: WTF???
8 évvel később az USA 1. számú ellensége, akinek keresése/bújtatása miatt Afganisztán szétbombázta és megszállta (hogy végül kiderüljön, hogy Pakisztánban bújkált, nem messze a CIA legnagyobb ázsiai főhdiszállásától abban a városban, ahol a legnagyobb pakisztáni katonai bázis van,
aztán a holtteste pedig véletlenül kiesett a helikopterből a tenger felett, miközben Pakisztánból Afganisztánba vitték volna az amcsi katonai bázisra - csakhogy Pakisztánból repülve Afganisztán irányába nincsen tenger!!!, vagyis egy "V" betüt tettek???).
img.index.hu/imgfrm/8/3/2/7/BIG_0012468327.jpg

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.03.12. 11:42:54

@fehérfarkas: Persze a szaúdi állam jó szövetségeshez méltóan rendez időnként egy bombázást - ami mint azt legalább a hezbollah elleni izraeli háború óta tudjuk - nagyjából semmit nem ér gerillák ellen. Ezzel szemben állnak olyan dolgok, hogy a legnagyobb terrorista mozgalmakról általában ki szokott derülni, hogy jellemzően a szaúdiaktól pénzeli őket valaki. (Volt olyan is persze, hogy egy másik öbölbeli monarchiából kaptak pénzeket, de ez a ritkább). Nyilván nem a királyi család, mert akkor nagyon kilógna a lóláb. Az ISIS, Al - Kaida és hasonszőrű szervezetek ideológiai alapját a vahabiták jelentik. A nyugat európai országokban élő muszlimokat jellemzően a szaúdiaktól érkező vahabita imámok tüzelik fel. Persze szép dolog az, hogy az ilyen dolgokat elítélik mértékadó muszlimok. A jobbik is el szokta ítélni időnként az antiszemitizmust..

Szaúd Arábiára visszatérve, vagy az a helyzet, hogy az állam nem ura a helyzetnek, ezért a sok onnan érkező anyagi és ideológiai támogatás a szélsőségeseknek. Vagy pedig maga a kormányzat is kétszínű politikát folytat - ami lássuk be, egyáltalán nem idegen a muszlim világtól.

A muszlim szélsőségességet nem lehet azzal lesöpörni, hogy egy törpe kisebbség sajátja. Az ISIS konkrétan nem véletlenül ellenőrzi gyakorlatilag Szíria és Irak szunnita területeit, hanem mert valós támogatottság van mögötte. Ez lehet, hogy passzív, de ha nem lenne, nem lennének sikeresek. A talibán is ezért volt képes ellenőrizni Afganisztán területének 99%-át. Ezért lehet képes hamarosan a boko haram is ellenőrizni Nigériában a kanurik lakta területeket. Ennek persze megvannak a társadalmi okai. A muszlim szélsőségességet visszaszorítani úgy lehet, ha az ideológiai alapjait képező vahabizmus (azaz Szaúd Arábia) ideológiai terjeszkedési lehetőségeit korlátozzuk, vagy szüntetjük meg. Ez Szaúd Arábia jelenlegi berendezkedésének szétcseszését jelentené, ami viszont nem fog megtörténni, mert USA szövetséges. Esetlegesen az gyengítheti őket, ha kénytelenek lesznek a saját szomszédságukra koncentrálni Irán miatt. (szunnita - sííta háborúk) Ez történik most gyakorlatilag Irakban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.12. 14:45:54

@I_Isti:

"Pont ez a probléma: ha _tényleg_ elítélnék a fundamentalistákat, akkor az iszlám terrorszervezetek labdába sem rúghatnának!"

Hülye vagy.

Az "iszlám" terroristákat az USA és Izrael pénzeli.

Nézd már meg, hogy milyen gyártmányú járműveken állva, milyen gyártmányú fegyverekkel a kezünben pózolnak a neten.

Vagy szerinted ezek a járművek, meg ezek a fegyverek VÉLETLENÜL kerültek hozzájuk?

Meg a benzint, meg a lőszereket, meg az egyéb apanázst is véletlenül kapják hozzá?

Netán az USA meg Izrael nem tudja visszavenni tőlük, amit megkaparintottak?

Kandeláber 2015.03.12. 15:06:27

@hoplita: Igazad van, utána néztem.
De a hivatásos katona lényegesen különbözik a sorozottól, hiszen önként és fizetésért teljesít szolgálatot.

pitcairn (törölt) 2015.03.12. 20:27:29

@fehérfarkas:

a fene tudja, egyesek szerint Oppenheim dzsihád-politikája jelentős szerepet játszott az örmény népirtás kibontakozásában

New Evidence of German Guilt
www.keghart.com/Tutunjian-German-Guilt

mondjuk abban igazad van, hogy Oppenheim sehol sincs ma Arábiai Lawrence hírnevéhez képest.

fehérfarkas 2015.03.13. 00:15:32

@hami: "A muszlim szélsőségességet nem lehet azzal lesöpörni, hogy egy törpe kisebbség sajátja. Az ISIS konkrétan nem véletlenül ellenőrzi gyakorlatilag Szíria és Irak szunnita területeit, hanem mert valós támogatottság van mögötte. Ez lehet, hogy passzív, de ha nem lenne, nem lennének sikeresek. A talibán is ezért volt képes ellenőrizni Afganisztán területének 99%-át. Ezért lehet képes hamarosan a boko haram is ellenőrizni Nigériában a kanurik lakta területeket. Ennek persze megvannak a társadalmi okai."

A muszlim szélsőségesek azokban az országokban tudnak megerősödni, és területeket elfoglalni, ahol gyenge a kormányzat, és emiatt nincsen erős rendőrség/titkosszolgálat/hadsereg.
Afganisztánban a szovjet-afgán háború előtt erős kormányzat volt (királyság, majd köztársaság), rendes rendőrséggel és hadsereggel. A háború alatt a teljes afgán hadsereg felszámolódott, ahogyan a kormányzat is megszűnt létezni. A háború után kormányzat és állami hadsereg nélküli kaotikus helyzet állt elő, ahol a háborúban megerősödött hadurak egymással kezdtek el polgárháborúzni.
A tálibok ezen kaotikus polgárháborús helyzetben győzték le egymás után az egymással harcoló hadurakat.
Az USA a szovjet-afgán háború idején nem a hivatalos afgán hadsereget támogatta és fegyverezte, hanem a CIA pakisztáni bázisán ún. mudzsahíd harcosokat képezett ki gerillaharcokra. A tálibok is ezek közül kerültek ki.
Valamint az USA ezek mellett külföldi gerillaharcosokat képzett ki. Főleg Szaúd Arábia küldte ezen harcosokat, akiket a CIA pakisztáni bázisán képeztek ki gerilla harcokra. Ők az ún. "afgán arabok".

Nigéria egy 150 milliós multietnikumú, és vallásilag szinte fele-fele arányban megosztott fekete-afrikai ország. Gyenge a központi kormányzat, és gyenge a hadsereg is. Nigéria számos tartományában a központi kormányzatot nem ismerik el hivatalosnak.
Egy ilyen megosztott, gyenge kormányú, és gyenge hadseregű ország a terroristák számára kitűnő terep.

Szíria a 2011-es arab tavaszig a világ egyik legbékésebb és legnagyobb közbiztonságú országa volt, és az arab tavasz előtti évben 8 millió külföldi turistát fogadott. Majd hirtelen magától kitört egy polgárháború?
Csak ma már nem titok, hogy több mint 70 országból mentek oda szélsőségesek, csak Európából kb 10-15 ezren. Az USA pedig először titokban, de 2013 második fele óta már nyíltan elismerve is a kormány ellen harcolókat támogatja, pénzeli, fegyverzi. Obama a mai napig nem hajlandó a szír kormánnyal megbékélni, hogy közösen harcoljanak az ISIS ellen. Inkább azt az FSA-t támogatja az Amerikai Kongresszus, amelyik legerősebb tagja az al-Kaida szír leányszervezete: az al-Nusra Front.
Az ISIS egyébként az al-Kaida iraki leányszervezetéből jött létre (eredeti arab nevének rövidítése: Daesh).

Irak 2003 után vált a nemzetközi terrorizmus fészkévé, miután az USA teljesen szétverte az iraki kormányt, a hadsereget és a nemzeti gárdát. Ugyanakkor az USA az általa megszállt Irakban az olajkutak biztonságán kívül mással nem nagyon törődött. Persze, mert valójában 2003-ban Szaddamnak nem volt sem atomfegyvere (amivel először vádolták), sem vegyifegyvere (amit a hamis atomvád után találtak ki). Ez csak egy kamu indok volt.

Líbia 2011-ig Afrika legmagasabb életszínvonalú, és egyik legfejlettebb országa volt, ahol Kadafit lehet őrültnek mondani, de a világ legnagyobb mesterséges ivó és öntözővízcsatornáját építtette meg, és ezzel hatalmas mezőgazdasági területet hozott létre a sivatagban. A szomszédos Egyiptomból számos fellah ott talált megélhetést.
Majd 2011-ben ott is kitört az arab tavasz. Csak mivel a helyi Kadafi ellenesek kevesen voltak és nem volt elég fegyverük sem, ezért külföldi szélsőségesek lettek "beimportálva". És amikor a külföldi szélsőségesek is kevésnek bizonyultak Kaddafi megdöntéséhez, akkor amerikai és európai bombázók kezdték el Kadafi hadseregét bombázni. Így végül Kadafi elbukott. Az ország meg azóta is káoszban van, 3 részre szakadva.
Szíriában ez a forgatókönyv azért nem működik, mert a nyugat nem tudta Assad seregeit bombázni, mivel Oroszország megmondta: ha a Nyugat Szíria területére lép a hadseregével a szír kormány ellen, akkor Oroszország Szíria oldalán lép be a háborúba (és Kína is támogatásáról biztosította a szír kormányt). Oroszországnak ugyanis létfontosságú Szíria: ott van Oroszország egyetlen katonai Földközi-tengeri kikötője Tartusban. Valamint Assad Oroszország szövetségese, és nemet mondott az arab olajmonarchiák és Európa közt építendő gázvezetékre, mondván az orosz üzleti érdeket sért.
2013-ban a szaúdi király Putyint meg akarta vásárolni, hogy álljon el Assad támogatásától, de Putyin visszautasította a szaúdi "ajánlatot", és azt mondta, hogy Oroszországot nem lehet megvesztegetni.

Van egy közös Líbiában, Irakban, Szíriában és Nigériában: az olaj. Mindegyik területén van olaj.
(Szíriában ugyan nem sok, de pont Európa és az öbölmonarchiák közt tervezett szárazföldi vezeték útján fekszik) És egyik sem volt az USA szövetségese.

fehérfarkas 2015.03.13. 00:43:45

@pitcairn:

Az örmény népírtás a szekuláris Ifjú Törökök Mozgalmához kapcsolódik. És a szultán avatkozott közbe ezt leállítani.
Csak mivel a szekuláris Atatürk buktatta meg a szultánt, és hozta létre a szekuláris Törökországot, amely a Nyugat szövetségese, és NATO tag (a NATO 2. legaktívabb tagja, és 2. legerősebb hadserege), így ezt a nyugati média inkább elhallgatja.

Ez olyan mint Irán atomprogramja: még a Nyugat bábdiktátora (és az olajszektort bagóért elprivatizáló) Pahlavi sah kezdte el, és akkor ezért a nyugati média még dicsérte. De 79 után, hogy az olajszektort államosító, és az USÁ-val ellenséges viszonyba kerülő teokratikus rezsim lépett hatalomra, ugyanaz az atomprogram máris nemzetközi szankciókat vont maga után, és minden évben a nyugati sajtó démonizálja Iránt, hogy atombombával el akarja pusztítani a Nyugatot.
(amiből persze egy szó sem igaz. Iránban 12 éve folyamatosan vizsgálódik a NAÜ és eddig atombomba gyártásra még nem találtak bizonyítékot - ráadásul Irán aláírta az atomsorompó egyezményt, míg Izrael, India és Pakisztán úgy rendelkeznek atomfegyverrel, hogy nem írták alá az atomsorompó egyezményt, de azokkal az USÁ-nak nincs semmi baja)
Valójában itt sem az atombomba a valós érve (hiszen Iránnak pont úgy van atombombája mint Szaddam Husszein Irakjának volt: sehogy), hanem az olaj.
1953-ban a CIA és az MI6 közös hadműveletben, az Operation Ajax keretében megpuccsolta a demokratikus, de az olajszektort államosító Moszaddek-kormányt, hogy diktátor Pahlavi sahot helyezzék a hatalomba, aki bagóért elkótyavetyélte Irán olajszektorát a brit és amerikai olajvállalatoknak. Majd 1979-ben a forradalom megdönti a diktátor sahot, és az új rezsim államosítja az olajszektort. Irán pedig ellenséggé vált, akit nemzetközileg szankciózni kell az atombombagyártásra hivatkozva.
(persze közben 8 évig egy háború is folyt, amikor a Nyugat Szaddam Husszein Irakját támogatta Khomeini vezette Irán ellen - csak a Nyugat pechjére Szaddam nem tudta legyőzni Iránt, és Iránban a rezsim maradt tovább, és az olajszektor továbbra is állami kézben)

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.03.13. 09:08:36

@fehérfarkas: Azt én nem vitatom amit írsz, csakhogy ez csak a történet egyik része. A másik meg az, hoyg egy adott csoport a kialakuló káoszban a vahabiták által inspirált szélsőségesekben találta meg a helyzetükön javítani képes politikai erőt. Afganisztánban a tálibok pastuk, az északi szövetség pedig tadzsik, vagy üzbég. Szíriában Asszad Alavita, és emellett a drúzok és keresztények támogatását élvezi, az ISIS ugye szunnita. Irakban ugyanezek a siítákkal, és a kurdokkal harcolnak. Nigériában a boko haram kanuri, és áll szemben a területükre betelepült keresztény ibokkal, meg a a környékükön élő többi muszlim népséggel is. A vahabiták térnyerése ezekben a válsággócokban talán magyarázható azzal, hogy a többi szunnita gyökerű politikai irányzat végső soron elbukott. Mind a világi alapú mozgalmak, (mint a baath párt Irakban), mind a mérsékelt vallásos irányzatok, az amerikabarát mozgalmakat meg a többség nyilvánvalóan bábnak tekinti.
Lehet azt mondani persze, hogy az USA baszta szét ezeket az országokat (Afganisztánt kivéve, bár abban is volt szerepük) - és ez jogos is - de a hatalmi vákumba ideológiailag a szaúdiak vonultak be. Ez az igazi probléma. Ráadásul olyan helyeken, mint pl. Bosznia, vagy Koszovó, Macedónia is jelen vannak. (Albániában érdekes módon nem igazán).
Ha a szélsőséges iszlámot meg akarjuk szüntetni, akkor az ideológiai hátterét kell, az pedig Szaúd Arábia. Az USA egyik legfontosabb szövetségese...

pitcairn (törölt) 2015.03.13. 10:02:35

@fehérfarkas:

felső szinten lehet hogy szekuláris volt, de alsó szinten meglehetősen keresztényellenessé vált

Oppenheimet pedig már 1915 óta kapcsolatba hozzák ezzel...

"In late 1915, British High Commissioner in Cairo Henry McMahon claimed in a report that Oppenheim had been making speeches in mosques approving of the massacre of Armenians initiated by the Young Turk government earlier that year."

en.wikipedia.org/wiki/Max_von_Oppenheim#First_World_War

fehérfarkas 2015.03.13. 15:14:09

@hami:
A wahhabiták térnyerése 2 dolognak köszönhető: a Nyugatnak és az olajnak. E kettő nélkül ma egy kis szekta lennének Arábia sivatagjának közepén Rijád környékén. És akkor a terület neve sem Szaúd Arábia lenne.

A britek segítségével hódították meg a 20. sz. elején Arábia 3/4-ét. Igazi népírtást csinált a wahhabi al-Szaúd törzs a hódítások alatt. Elűzték a Hidzsáz terület vezetőjét, Mohamed próféta családjának egyenes ági leszármazottját, a Hashemita dinasztiát (cserébe a britek a Hashemitáknak adták Irakot az újonnan kreált Jordániét), Majd az olaj felfedezése után, és a brit birodalom hanyatlásakor a britek szövetségét lecserélték az USÁ-éra, ami azóta is a mai napig tart.

A wahhabita ideológiát én már évek óta nagyon komolyan bírálom a magyar social médiában a kommentjeimben.
Ugyanakkor egy teljes országot nem lehet ennyire demagóg módon megítélni.
Az valóban igaz, hogy a muszlim terroristák túlnyomó többsége wahhabita ideológia befolyása alatt áll. De ez a wahhabizmusnak is egy nagyon eltorzított változata.

Vegyünk egy példát: az ISIS, al-Nusra Front és a Boko Haram mindent pusztítanak ami az útjukba kerül: ókori épületeket ugyanúgy, mint a régi kalifátusbelieket.
Ezzel szemben az igazi szaúdi wahhabik csupán Mekka és Medina régi épületeit rombolták le, és helyükre moderneket építettek. Dzsidda régi történelmi városrészét ugyanúgy meghagyták, ahogy az ókori nabateus sziklaváros Madain Saleh (Petra déli ikertestvére) romjait is.
Miért? Mert a wahhabik szerint a zarándokokat Mohamed próféta és társainak épületeinek meglátogatása bálványimádásra és társításra késztetheti.
Ezen wahhabi ideológia miatt lerombolták Mekka és Medina 1400 éves történelmi belvárosait (amiket a muszlimok 13 évszázadán át őriztek, óvtak, gondoztak), amely ellen a nyugati világnak egyetlen egy rossz szava sem volt!!!
De más műemlékeket békén hagytak.

És még lehetne hosszan mondani, hogy a wahhabizmus milyen károkat tett az iszlámnak és a muszlim civilizációnak...
...de azért az elmúlt 80 évben sok minden történt. És az egykori beduin arábiai sivataglakókból mára városlakók lettek. Ma már sokkal urbanizáltabb Szaúd Arábia mint az európai országok.
Mekka új kormányzója már múzeumot nyitott, hogy abba állítsa ki a történelmi Mekka megmaradt emlékeit (amit az előző mekkai kormányzók romboltattak le pár évtizeddel ezelőtt), és régészeti feltárásokat is kezdeményezett.
Ráadásul most már újra látogatható Híra-hegy barlangja, ahol Mohamed próféta a legelső kinyilatkoztatást megkapta. Évtizedeken keresztül a szaúdi wahhabik ezt lezárták a zarándokok előtt, mondván bálványimádásnak számít. Az új mekkai vezetés szerint már nem számít bálványimádásnak.

Ráadásul mivel a wahhabiknál van klérus, így a klérusból az elmúlt 2 évtizedben több mint 3000-et cseréltek le. Azokat, akiket szélsőségesnek tartanak, folyamatosan távolítanak el a klérus tagjai közül.
Ezen kívül a terrorista csoportokblei tagság börtönnel jár, aki pedig részt vesz terrorista akcióban, vagy ilyen sejt vezetője, azt pedig kivégzik.

Az, hogy Szaúd Arábia a saját országán kívül támogatott wahhabi szélsőségeseket? Igen.
Olyan helyeken, ahol az USA érdekei is azt kívánják: Kínával és Oroszországgal túlságosan szoros kapcsolatot kialakító afrikai és közel-keleti országokban. A délszláv háborúban Milosevics ellen harcolni. Oroszország ellen harcolni a csecsenekhez. A szovjetunió ellen harcolni az afgánokhoz. stb...

Az ISIS, Boko Haram, al-Nusra Front teljesen más. Ezek már rég nem a szaúdi wahhabizmust követik, hanem a wahhabizmusnak is egy nagyon eltorzított és kifacsart változatát. Sőt, ezen szervezetek számára a szaúdi királyi családot is meg kell dönteni, mert korrupt, áruló, az ellenség szövetségese.
Amihez az al-Kaidának köze van, az Szaúd Arábia számára ellenség és vica versa. Az al-Kaida a szaúdi királyi család tagjai ellen is folyamatosan próbál meg merényleteket elkövetni.

fehérfarkas 2015.03.13. 15:44:19

@hami:

Néhány cikk az elmúlt időszakból Szaúd Arábia és a terrorizmussal kapcsolatban:
"King Abdullah stressed: “We shall not rest till we eradicate terrorism along with the misguided sect that has used Islam as bridge to achieve its vested interests and unlawfully stigmatizes the beauty of Islam with their misleading thought.” "
www.arabnews.com/featured/news/640031

"King: Zero tolerance for terror

“Saudi Arabia has left no stone unturned in the fight against terrorism,” King Salman said at the opening of an international conference on counterterrorism organized by the Muslim World League.
(...)
The king denounced terrorism and radicals, terming them as “threatening Muslims” who are tainting and vilifying the image of Islam among non-Muslims across the world.
He stated that Muslim countries are threatened by the infiltration of terrorists who kill, oppress and pillage in the name of Islam, “fueling the international opinion against Muslims,” King Salman pointed out.
(...)
Calling out for moderation and forgiveness, King Salman highlighted these traits as characteristic of Islam and reminded the audience of the Kingdom’s efforts to curb extremism. In recent years, Saudi Arabia has established centers and organized conferences to further dialogue, not only between Muslim groups, but also between Muslims and people of other faiths."
www.arabnews.com/featured/news/708661

"Grand Mufti: IS ‘in direct violation of Islamic principles’

The Grand Mufti Sheikh Abdul Aziz Al-Sheikh stressed that IS does not represent Sunni beliefs and values due to its corrupt practices in direct violation of the principles of Islam. He said Sunnis cannot be associated with the harsh behavior and killing of people, especially as IS’ interpretation of holy jihad and means to claim the caliphate are religiously unacceptable and promote bloodshed.

He warned young people against joining the group in name of religion, as the organization explicitly takes advantage of young people merely to kill for them."
www.arabnews.com/saudi-arabia/news/716271

"Saudi clerics declare Isis terrorism a 'heinous crime' under sharia law

Saudi Arabia's senior clerical leadership has issued a new fatwa, or legal ruling, declaring terrorism a "heinous crime" under sharia law – part of an intensifying campaign by the conservative kingdom to undermine the legitimacy of Islamic State (Isis) insurgents in Iraq and Syria and to discourage support for the extremists.

"Terrorism is contrary to the purposes of the great religion of Islam, which came as a mercy to the world … and to ensure the system of worldly coexistence," said the 21-strong council of senior scholars, according to the Saudi Press Agency. "Terrorism has nothing to do with Islam, which is innocent of this deviant ideology … [terrorism] is nothing more than corruption and criminality rejected by Islamic sharia law and common sense."

Any Muslim who thinks that jihad (which means "struggle") means joining a terrorist group "is ignorant and has gone astray", the clerics declared on Wednesday."
www.theguardian.com/world/2014/sep/17/saudi-clerics-fatwa-declares-terrorism-heinous-crime-sharia-law

"Terrorism is not linked to any religion or region and can only be defeated by a coalition of moderate forces across the world, Muslim scholars said in a declaration issued at the Muslim World League (MWL) conference in Makkah on Wednesday.
“The elimination of terrorism and religious extremism will not be achieved by the spread of Islamophobia or fighting against Islam. It can only be achieved by cooperation with Muslim countries, scholars and their institutions,” the declaration said at the end of the three-day event.
(...)
The international conference entitled “Islam and the Fight against Terrorism” was opened on behalf of Custodian of the Two Holy Mosques King Salman by Makkah Gov. Prince Khaled Al-Faisal, who is also adviser to the king, on Sunday at the headquarters of the MWL in Makkah.
The declaration stated that the Holy Qur’an condemns all forms of terror and extremist tendencies. It also called for the launch of an Islamic Court of Justice, a comprehensive strategy to cut off funding to terrorist groups, the promotion of trust between people and their leaders, anti-corruption policies, poverty alleviation and job creation projects, and the protection of human rights."
www.arabnews.com/featured/news/710251

Vass Dávid 2015.03.18. 04:25:53

- Nem -
Több okból:
- felesleges erre adófizetők pénzét költeni,
- kockáztatjuk a katonáink életét,
- talán ezzel a lépéssel kivívhatjuk valahol az
ellenszenvet Mo. ellen,
- okot adunk a iszlám terrorista csoportoknak,
hogy elkövessenek itt is valamit, talán kis eséllyel,
- az egész dologban csak egy kis szerepet töltünk ki.
Megértem azt is, hogy kell tenni a törekvések ellen,
de ameddig nem kötelez valaki rá, egy ilyen kis
ország ne szerezzen több ellenséget magának.
Az is igaz, hogy akkor most talán a katonák nem
kapnak annyi munkát, de maradjanak itthon,
tartsanak inkább itthon gyakorlatokat, megemelhetik
a költségvetést feléjük.
Nem látszik még hová fajul a dolog, nem nyomunk
akkorát az egészbe. Ettől még lehetünk az iszlám
állam ellen, de Mo.-nak a világpolitikába egyébként
sincs nagy beleszólalása, minek vállaljunk olyanért
kockázatot, ami talán nem is ránk tartozik egészen.
Másrészt úgy tudom, ha hadat üzennek bármilyen
NATO tagállamnak, akkor nekünk kötelező
belépnünk. Úgy hiszem ez nem történt meg, akkor
ne erőltessük.
Még akkor lenne indokolt, ha Mo.-on is történt volna
olyan konfliktus, mint a nyugati országokban.