Kommentszűrés
’15 már
6
07:51

Jóban Rosszban – a végrehajtó dala

Írta: Stumpf András

Gabriella a végrehajtónál könnyes szemmel kéri, hogy állítsák le a férje elleni végrehajtást. A jóságos, kulturált végrehajtó a lelkére beszél: mégse tegye. Dögunalom? Dehogy! Csak látni kell, mi van az egész mögött!

Ha azt hitte a kedves néző, hogy a Jóban Rosszban írói hirtelen érzékenyek lettek a társadalmi problémákra, netán a köztudottan mesteri dramaturgiához volt szükség efféle fordulatokra, akkor bizony a kedves néző hatalmasat tévedett.

A helyzet az, hogy egyszerűen megvették ezeket a jeleneteket. S hogy kik?

A lapostévék elhurcolából, kilakoltatásokból, adósságok behajtásából élő, állami feladatot ellátó Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarának dolgozó PR-cég.

Egy nem nyilvános, az Igazságügyi Minisztérium (IM) által rendelt jelentés szerint  tavaly majd' negyvenmillió forintot költöttek el a sorozatban való megjelenésre: májusban 19 900 000 forint + ÁFA értékben kötöttek szerződést az októberi részekre, júliusban pedig a november 4-től december 19-ig tartó sávra költöttek el ugyanennyit. A végrehajtók 2011-ben még csak 13, egy évvel később már 28, 2013-ban pedig már több mint 72 millió forintot fordítottak PR-re, hogy aztán tavaly már szerényebb, 52 milliós összeggel beérjék.

PR mellett négy- és ötcsillagos szállodákban tartott közgyűlésekre és külföldi utakra is bőségesen költött a kamara – a részleteket Bírósági végrehajtók: ötcsillagos közgyűlések és családias kiküldetések című cikkünkben olvashatják.

Címkék: luxus végrehajtók Jóban Rosszban Patyi

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr387244819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.03.06. 10:12:06

Ez felháborító! Nem kellene ezeket államosítani?

vizipipa 2015.03.06. 13:04:22

Stumpfnak feltehetően nem hír, de sokaknak újdonság lehet az a cikksorozat amit a kuruc évek óta publikál a végrehajtókról és a kamarájukról, meg különösen a vezetőikről.

Nem gondolom, hogy abból mindent kp.-nek kell venni, de már a tizedéért is a TEK-nek kéne hajkurászni őket régóta.

A nem zörög a haraszt... típusú mondást az IM mostani tevékenysége alátámasztja.
Csak azt nem tudni: miért tartott ez ilyen sokáig?

Persze lehet, hogy jobb kérdés lenne: kik miatt nem történt évekig semmi?

Persze a kuruc ad erre tippeket.

huKKK 2015.03.06. 15:16:52

Jó biznic a végrehajtás.
Pl. ott a 16 ezer forintos bkv büntetés, ha az illető nem bírja befizetni, tetemes summává duzzadhat évek során.
Ha időközben bevételhez/munkához jut a kuncsaft, akkor el lehet kezdeni bevasalni rajta a 160 ezret(vagy a többszörösét) havi húszezrével.
Mondjuk még nem nőttek fel teljesen a legügyesebb uzsorásokhoz, akiknél tízezerből több milliót kell visszafizetni a késedelmi büntik, egyebek miatt.

huKKK 2015.03.06. 15:30:43

@vizipipa:

"Stumpfnak feltehetően nem hír, de sokaknak újdonság lehet az a cikksorozat amit a kuruc évek óta publikál a végrehajtókról és a kamarájukról, meg különösen a vezetőikről.

Nem gondolom, hogy abból mindent kp.-nek kell venni, de már a tizedéért is a TEK-nek kéne hajkurászni őket régóta."

Rokonokat zargatni?

Szégyellje magát.

Robinzon Kurzor 2015.03.06. 15:54:42

@Doomhammer: "Nem kellene ezeket államosítani?"

Az államtitkár úr megpróbálta.
Már nem államtitkár.

index.hu/belfold/2015/03/04/lemondott_patyi_gergely/

huKKK 2015.03.06. 17:11:26

@Robinzon Kurzor:

Már csak maga hiányzott a konteókkal...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.03.06. 17:52:08

@Robinzon Kurzor:
Azért gondoltam, hogy az állam kezében lenne a legbiztosabb kézben ez a jól kiépített hálózat, mert különben lenyúlhatja egy oligarcha.
kuruc.info/r/6/136970/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.03.06. 18:13:32

@Robinzon Kurzor:
A független sajtó feltárta a visszaéléseket, most az összes politikai párt rendet követel a végrehajtások terén.
www.origo.hu/itthon/20150306-az-ellenzek-is-rendet-tenne-a-vegrehajtas-teruleten.html

huKKK 2015.03.06. 19:10:54

@Doomhammer:
Milyen oligarcha?
Állami vagy outsider?

"most az összes politikai párt rendet követel a végrehajtások terén."

Jogosítvány és erő is kell a követelés behajtásához.
Különben marad piár a követelés.

Bloodscalp 2015.03.06. 20:30:31

@Doomhammer: @vizipipa: hát igen, erősen hiányzik innen az a szó hogy navracsics:D de kell-e csodálkozni ha navra-kölke andriska is.

Bell & Sebastian 2015.03.06. 20:48:41

A felszámolóbiznisz is van ekkora volumenű, azt mikor és hol dobolják?

Erre meg azt mondom, aki formailag elvált és semmi sincs a nevén, az egyszerre gyanús, előrelátó és kitalálta a megfelelő választ ezeknek.

Az új divat a diliflepni beszerzése, nem vonható felelősségre, probléma megoldva.

Ma mondta a Führer, hogy több új adó nem lesz, inkább beszedik a régieket. Szép is lesz, ha mindenki visszaviszi a lopott holmit, már csak az a kérdés, hol fér majd el?

Az a helyzet, ha belekódolják a létigébe a lopást (többek közt túladóztatással és törvényes rablóbandák futtatásával), nem hangzanak túl meggyőzőnek az állam erkölcsi intelmei.

Utoljára az angolok vetemedtek törvényes útonállásra és kalózkodásra.

Ha ennyi okosság van a Talmudban, inkább ezt adnák elő dramatizálva a tévében és ne Hitlert szidnák orrba-szájba. Mivel elég régen meghalt, csak hát ugye a megállapításait felejtették el megcáfolni.

Most akkor kinek higgyen a jámbor magyar? A tévének vagy a szemének?

Lenne egy áthidaló javaslatom: Prohászka Ottokárnak.

Bell & Sebastian 2015.03.06. 21:01:41

@huKKK: Meg merné tippelni, mennyi a jogos (és nem törvényes) követelés, ami behajtásra kerül?

Tudja, hogy teljesen ismeretlen ember ellen is lehet elektronikusan, bármilyen összegre, végrehajtandó követelést benyújtani, teljesen törvényesen?

Amit ha nem sikerül bírósági útra terelni, vagy részrehajló a bíró, be is bukja a delikvens úgy, hogy életében nem találkozott az álhitelezővel és soha nem is tartozott neki?

Ezt minek nevezzük? Pechnek?

huKKK 2015.03.06. 21:36:35

@Bell & Sebastian:
"Meg merné tippelni, mennyi a jogos (és nem törvényes) követelés, ami behajtásra kerül?"

Nem.

"Tudja, hogy teljesen ismeretlen ember ellen is lehet elektronikusan, bármilyen összegre, végrehajtandó követelést benyújtani, teljesen törvényesen?"

Ez nagyon durva.

"Amit ha nem sikerül bírósági útra terelni, vagy részrehajló a bíró, be is bukja a delikvens úgy, hogy életében nem találkozott az álhitelezővel és soha nem is tartozott neki?"

Több mint pech. Gonoszság.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.03.06. 22:02:31

@Bell & Sebastian:
"Tudja, hogy teljesen ismeretlen ember ellen is lehet elektronikusan, bármilyen összegre, végrehajtandó követelést benyújtani, teljesen törvényesen?"

És azt tudja, hogy teljesen ismeretlen ember ellen is lehet bármilyen bűncselekményre feljelentést benyújtani, teljesen törvényesen?

És ha a bíró elfogult, akkor akár halálra is ítélhetné a delikvenst, ha lenne halálbüntetés, olyan bűncselekményért, amit el se követett.

Ez döbbenetes, nem?

Bell & Sebastian 2015.03.07. 00:06:04

@huKKK: Még annál is több, mészárlás az akolban. Jelen esetben birkának lenni pech, farkasnak születni kell.

@Doomhammer: Most jutottunk oda, hogy az egyik részről tegnap kétségbe vontuk a bíróságok hozzáértését, másik részről (ma) azt reklamáljuk, hogy okosan ki lehet kerülni a bíróságot (némi ügyeskedéssel), amivel megnyílik az ót az önkényeskedés, önbíráskodás, szabad rablás és haverjaik előtt.

Nem bizonygatnám különösebben, de O, még meg sem nyerte a választást (még javában B. ügynök gyakorolta a közhatalmat), amikor is többször szóltam, hogy ezeket a csorbákat kellene először kiköszörülni, ha élni akarunk.

Erre mi történt?
A helyzet csak tovább mérgesedett, pedig szinte minden delegált jogi végzettségű.

Jobban jártak volna, ha nem a zsebüket tömködik, hanem rendet vágnak a kodifikációban.

Hogy csak egyetlen példát mondjak, nincsen hatékony fogyasztóvédelem. De semmilyen téren!

Kinek jó ez? Nyilván azoknak, akik az átverős trükkökből élnek. Isszuk a levét és 5 év telt el az életünkből.

Erre mondják: na, ezek se normálisak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.03.07. 00:51:11

@Bell & Sebastian:
Én is a nyertesek közé akarok tartozni, szemben a vesztesekkel, akikhez nem akarok tartozni.

Tanítsa meg nekem, hogyan tudok végrehajtatni úgy, hogy a bíróság nem szól bele.

annamanna 2015.03.07. 02:07:39

Én ebben a jelenetben mást láttam: egy exfeleség a válóper során megszerezte a férje vagyonát. A nő közben megsajnálta a férfit, de a szponzorált jelenet arra biztatja, hogy ne legyen bűntudata, nyugodtan tegye tönkre a férjét, megérdemli, hogy a férj által összekapart pénzből jól éljen.
Ilyen alapon a jelenetet bármelyik feminista szervezet is finanszírozhatta volna.
Mert végül is tökmindegy, hogy magáncég vagy lézerjani minisztériuma zsebeli ki az embereket, a végeredmény ugyanaz.
A válóperek reklámozása, illetve annak a lehetőségnek a reklámozása, hogy a nő a válóper során megszerezheti a férje pénzét, és akár teljesen tönkre is teheti, tehát ez a sugalmazott üzenet a nőket kurvává teszi, az államot pedig stricivé.

Ajánlom elolvasni Karinthy Frigyes Capilláriáját, mert amit leírt, az sajnos nagyon is találó.
Hol vagyunk már attól, hogy She works so hard for the money.
Most már inkább The winner takes it all, na meg: www.youtube.com/watch?v=URHFBhukycM
Egy tipikus példa arra, hogyan gondolkoznak az angyali feministák:
tarsam.blog.hu/2015/03/05/hogyan_szakitsunk
"Ugyanakkor fontos, hogy ne üljünk fel a nosztalgiának: hogy talán mégis jó volt és vissza kellene csinálni. Ugyanis a nosztalgia nem a kellemességgel áll a legszorosabb kapcsolatban, hanem az otthonossággal."
"Sokszor a sajnálat érzése is képes elérni, hogy visszatáncoljunk. A sajnálat azonban nagyon félrevezető érzés."
"Sokszor segíthet kicsit felkorbácsolni magunkban a szomorúság helyett a dühöt. Persze nem túlzóan, de jogosan. A szomorúság passzív tapasztalata helyett a düh aktivitást kölcsönözhet nekünk és időlegesen elfordítja a tekintetünket az önsajnálatról. (...) csak szomorúságot éreznek, amikor pedig a düh lenne a jogos érzés."
"Ne gondoljuk azt, hogy jót teszünk a másikkal, ha vígasztalni próbáljuk. (...) nekünk kell erősebbnek lenni"
Erről semmi más nem ugrik be, csak hogy aki így gondolkozik, az egy büdös kurva.
Bár Huffnágel Pista is egy nyomorult szarházi, de sok dologban igaza van. Marhára elég a feminista nyomulásból.
Bár már Salamon is megtapasztalta a feminista női logikát, ami így hangzik: "A piócának két lánya van: aggyál, aggyál!!" (Példabeszédek 30:15a)

annamanna 2015.03.07. 09:26:00

@huKKK: Á, kösz. Ez aranyos: "Jövőbehallásom régebben volt."

De ez ugye csak egy vicc: "Hallgassátok a Hit Rádiót, amely minden nap 4 órányi élő adásában olyan elgondolkodtató témákkal foglalkozik, mint pl. Hollywood és a Biblia kapcsolata, a családon belül erőszak, vagy a roma holokauszt. Érdekfeszítő témák, nagyszerű stáb!" ?

huKKK 2015.03.07. 16:19:02

@annamanna:
Még nem olvastam, de szerintem nem vicc.

annamanna 2015.03.07. 19:01:35

@huKKK: Ha nem vicc, akkor kinek az érdekét feszíti a roma holokauszt?

Bell & Sebastian 2015.03.08. 00:38:51

@Doomhammer: Támadjon meglepetésszerűen, használja ki az ellenfele gyanútlanságát, indítson közjegyzőnél, ha nem jön be, finomítson és ismételje a teljes sikerig.

Használja a megtévesztés szokott eszközeit a levelezésben.

(maga miért pont tőlem várja, hogy kikupáljam jogi csalástanból, ha ennyi erővel megkérdezhetne akár egy gyakorló ügyvédet is)

radix 2015.03.08. 11:20:33

A devizahitelező bankok után muszáj újabb koncot vetni az elégedetlenkedő tömegek elé, most a végrehajtókra került sor, őket úgyis utálja mindenki. És így a rezsim mellényzsebében élő revolverfirkász is hős oknyomozó újságírónak gondolhatja magát megint.

És ha a végrehajtók meg lettek leckéztetve, be lettek csicskáztatva avagy államosítva, vajon melyik csoport lesz a következő áldozat?

huKKK 2015.03.08. 11:22:56

@annamanna:

"Erről semmi más nem ugrik be, csak hogy aki így gondolkozik, az egy büdös kurva.
Bár Huffnágel Pista is egy nyomorult szarházi..."

Önmagával is ilyen szigorú?
Mi a véleménye a verbális önmérsékletről?

Jó vagy rossz?

(Nem érdekelnek a bibliai idézetei, magyarázatai, fejtegetései.
A kérdésre feleljen.
Egyszavas választ választ várok.)

annamanna 2015.03.08. 11:35:03

@huKKK: "Az Önét."
Nem.

"Önmagával is ilyen szigorú?"
Még inkább.

"Mi a véleménye a verbális önmérsékletről?"
Gyakorold!

huKKK 2015.03.08. 12:17:03

@annamanna:

"Még inkább."
Nem így tapasztaltam az írásaiból.
Tudja, úgy vélem sok hiábavaló, szentségtelen dolog kijöhet az emberből élőszóban.
Élőszóban.
Ahol általában nincs annyi idő átgondolni a mondandót.
Írásban viszont van több idő az átgondolt, józan kifejezéshez.
Sok materialistát, ateistát olvasok, akik magasan felülmúlják jellemben a keresztény hölgyek botrányosan vulgáris stílusát.
Öntől is több várható el.

"Gyakorold!"
:)
Igaza van.

De ezzel az ön ügye még mindig nincs rendezve.
Önnek felmentése van a gyakorlás alól?
Tudom, nincs inyére a számonkérés, de gondoljon arra, hogy ma vagy holnap lehet, hogy számot kell adnia egy törvénytisztelő zsidó férfi előtt.
Aki előtt meghajol minden térd.
Meg vagyok győződve, hogy az ön zsidó Bírája/bátorítója/segítóje/ura és parancsolója többet, jobbat vár Öntől.
Ismeri az Ön képességeit, tudja mi várható el Öntől, és el is várja a teljesítményt.
Ön mit gondol erről?
Kérem, most ne reagáljon zsigerből, csak akkor, ha már lehiggadt.
Előre is köszönöm a higgadt önkritikáját, önkorrekcióit.

annamanna 2015.03.08. 12:27:47

@huKKK: tehát, ez volt az általad kifogásolt szöveg:

Én ebben a jelenetben mást láttam: egy exfeleség a válóper során megszerezte a férje vagyonát. A nő közben megsajnálta a férfit, de a szponzorált jelenet arra biztatja, hogy ne legyen bűntudata, nyugodtan tegye tönkre a férjét, megérdemli, hogy a férj által összekapart pénzből jól éljen.
Ilyen alapon a jelenetet bármelyik feminista szervezet is finanszírozhatta volna.
Mert végül is tökmindegy, hogy magáncég vagy lézerjani minisztériuma zsebeli ki az embereket, a végeredmény ugyanaz.
A válóperek reklámozása, illetve annak a lehetőségnek a reklámozása, hogy a nő a válóper során megszerezheti a férje pénzét, és akár teljesen tönkre is teheti, tehát ez a sugalmazott üzenet a nőket kurvává teszi, az államot pedig stricivé.

Ajánlom elolvasni Karinthy Frigyes Capilláriáját, mert amit leírt, az sajnos nagyon is találó.
Hol vagyunk már attól, hogy She works so hard for the money.
Most már inkább The winner takes it all, na meg: www.youtube.com/watch?v=URHFBhukycM
Egy tipikus példa arra, hogyan gondolkoznak az angyali feministák:
tarsam.blog.hu/2015/03/05/hogyan_szakitsunk
"Ugyanakkor fontos, hogy ne üljünk fel a nosztalgiának: hogy talán mégis jó volt és vissza kellene csinálni. Ugyanis a nosztalgia nem a kellemességgel áll a legszorosabb kapcsolatban, hanem az otthonossággal."
"Sokszor a sajnálat érzése is képes elérni, hogy visszatáncoljunk. A sajnálat azonban nagyon félrevezető érzés."
"Sokszor segíthet kicsit felkorbácsolni magunkban a szomorúság helyett a dühöt. Persze nem túlzóan, de jogosan. A szomorúság passzív tapasztalata helyett a düh aktivitást kölcsönözhet nekünk és időlegesen elfordítja a tekintetünket az önsajnálatról. (...) csak szomorúságot éreznek, amikor pedig a düh lenne a jogos érzés."
"Ne gondoljuk azt, hogy jót teszünk a másikkal, ha vígasztalni próbáljuk. (...) nekünk kell erősebbnek lenni"
Erről semmi más nem ugrik be, csak hogy aki így gondolkozik, az egy büdös kurva.
Bár Huffnágel Pista is egy nyomorult szarházi, de sok dologban igaza van. Marhára elég a feminista nyomulásból.
Bár már Salamon is megtapasztalta a feminista női logikát, ami így hangzik: "A piócának két lánya van: aggyál, aggyál!!" (Példabeszédek 30:15a)

Megkérdezted, magammal is ilyen szigorú vagyok-e, azt feleltem, még sokkal inkább.

Figyuszka, ha csak ilyeneket tudsz nyökögni, azt Jézus nem fogja díjazni.

A büdöskurvázást meg kérd számon Jézuson, miért van tele a kurvák szidásával a Biblia.
Vagy lépj be a svéd feminista pártba jobbegyenes.blog.hu/2015/03/08/on_ferfi_es_hust_eszik_fizessen_tobb_adot
és indíts háborút a menny rendje ellen. Bár van egy gyanúm, hogy már így is részt veszel a harcban.

huKKK 2015.03.08. 13:08:38

@annamanna:
"tehát, ez volt az általad kifogásolt szöveg"

Nem ez volt.

De ezt ön is tudja.
Még azt is pontosan tudja, hogy mi volt az általam kifogásolható szöveg.
Többek között az Obamás megnyilatkozása.

"Megkérdezted, magammal is ilyen szigorú vagyok-e, azt feleltem, még sokkal inkább."

Ha ez igaz, akkor konkrét példát is tud erre.
Nem tud.
Nem az itt a fő gond, hogy vágánynak, felvilágosultnak szeretne látszani.
Ezt egyébként megtehetné korrekt módon is.
A problémát abban látom, hogy önmagát próbalja becsapni, győzködni arról, hogy jó, modern, korszerű az a hozzáállása
ami nem jó, nem modern és nem is korszerű.
Ne akarja magát becsapni.

Bell & Sebastian 2015.03.08. 13:21:36

@radix: A felszámolás mintájára beleültetik a havereket, oszt Káposzta Análiát is elhárították, Mekk Elek is jóllakik, darabig kuss lesz, majd jöhet Vak Justitia szemműtétje.

annamanna 2015.03.08. 13:40:32

@huKKK: "Többek között az Obamás megnyilatkozása."
Nos, talán sikerült elfelejtened annak az előzményét - követelőztél, hogy írjam le, honnan vettem azt, amit írtam.
Mi jogod van számon kérni? Mi jogod van követelőzni?
Másrészt azt írtad, ezt biztosan nem magamtól írtam.
Mi ez, ha nem szexista megvetés?
Azt a választ kaptad, amit megérdemeltél.

"konkrét példát is tud erre."
Konkrét példát arra, hogy nem kurválkodom?
Hát erre valóban nagyon nehéz konkrét példát találni.

"vágánynak, felvilágosultnak szeretne látszani.
Nem óhajtok vágánynak látszani.
A felvilágosodáshoz sincs közöm.

"önmagát próbalja becsapni, győzködni arról, hogy jó, modern, korszerű az a hozzáállása
ami nem jó, nem modern és nem is korszerű."
Mármost nem értem - szerinted a kereszténység nem jó, nem modern és nem korszerű?
Vagy a kereszténység valamiféle beszédstílus? Valamiféle kimódolt, nyakatekert, folytonosan ráutaló, simulékony modorosság? Mintha nem tudnád, a Bibliában milyen sok a nyers, nyílt, dühös odamondás. De hát ezt kár is idehozni, mert a Bibliában az égvilágon mindenre van bizonyíték.

Azt neked is kellene látnod, hogy ebben a korban a nők megítélése rendkívül távol áll a Bibliától. Miféle reklám az, ami nyíltan válásra és a férj kizsebelésére biztatja a nőket?
Ez érdekes módon nem zavar, csak ha leírom azt a kifejezést, hogy büdös kurva.

huKKK 2015.03.08. 13:41:37

@annamanna:
Nem figyelt arra amit írtam.
"ne reagáljon zsigerből, csak akkor, ha már lehiggadt."

Nem várta meg míg lehiggad, zsigerből reagált.
Ez az átgondolatlansága egy valótlan dolog feltételezésére, blöffölésre késztette önt, ahelyett, hogy megkérdezte volna mi volt az általam kifogásolt szöveg.
Rendszeresen mennyei rendre, istenre hivatkozik, olyanokra amiket nem lát.
Pedig még azoknak a mondatait sem érti meg(ill. tendenciózusan félreértelmezi, félremagyarázza) akiket megkérdezhetne, megláthatna.

"Figyuszka, ha csak ilyeneket tudsz nyökögni, azt Jézus nem fogja díjazni. "

Ez az Ön álláspontja, egy olyan hölgyé, aki elég bátor ahhoz,
hogy saját istene ellen hadakozzon a menny rendjére hivatkozva
miközben tetteivel negligálja azt.
Ne legyen már ilyen komolytalan.
Szedje össze magát.
Többre képes.

annamanna 2015.03.08. 13:53:28

@huKKK: hát nézd, én nem tudom, te milyen keresztény csoportosulásnak vagy a tagja, mert nem írtad le - de az biztos, hogy egyetlen egyház vagy gyülekezet sem nézi jó szemmel a válás reklámozását, és hogy a nő a válás után még végrehajtókat is küldjön a férjére, mert ő ezt a "kisebb vagyont" MEGÉRDEMLI!
Olvasd el, érdekes: nyisdkiaszemed2012.blogspot.hu/2012/02/szabadkomuvesek-illuminatusok.html

huKKK 2015.03.08. 14:07:50

@annamanna:
"Mi jogod van számon kérni?"

Engem számon lehet kérni.
Minden ember számonkérhető.
Még Isten is.
Ő maga teszi ezt lehetővé, sőt felszólítja erre minden teremtményét!
"Próbáljatok meg engem. (v.ö. Kérjetek számon")
Önt miért ne lehetne számonkérni?

A blogger közszereplő.
Egy közszereplő tűrjön többet.
Pláne, ha egy olyan világnézet híve, akinek a vezetője életét adta a teremtményeiért.
Ha meghalnia, szenvednie nem is kell, de azért az átlagosnál nagyobb önuralom, türelem elvárható lenne öntől, ha valóban hisz abban, hogy fontos jó gyümölcsöket teremnie.
Hisz ebben?
Nem látszik.
Higgyen benne.

Ne keressen okokat arra, hogy miért lenne joga vulgáris kifejezéseket használni.
Ne éljen ezzel a jogával.
"WWJD?"
Gondoljon arra, hogy mit nyilatkozna, mit tenne Jézus bácsi az ön helyzetében.
Ne velem kössön békét.
Ez amúgy sem fog menni önnek addig, amíg a saját Istenével nem köti meg a békéjét.

annamanna 2015.03.08. 14:38:59

@huKKK: 1. nem vagyok blogger.
2. úgy követelőztél, mintha valami beosztottad lennék. Elég furcsa a megvetésed ahhoz képest, hogy általában milyen simulékony a modorod.
3. Majd kiderül, jól teszed-e, hogy pont velem kötekedsz. Most is én zavarlak, az érdekes módon nem, hogy a válást és a férjek kizsebelését reklámozza ez a jelenet, mert a nő megérdemli!
4. Mik a te jó gyümölcseid?

huKKK 2015.03.08. 14:40:39

@annamanna:
"Mi jogod van számon kérni?"

Engem számon lehet kérni.
Minden ember számonkérhető.
Még Isten is.
Ő maga teszi ezt lehetővé, sőt felszólítja erre minden teremtményét!
"Próbáljatok meg engem. (v.ö. Kérjetek számon")
Önt miért ne lehetne számonkérni?

A blogger közszereplő.
Egy közszereplő tűrjön többet.
Pláne, ha egy olyan világnézet híve, akinek a vezetője életét adta a teremtményeiért.
Ha meghalnia, szenvednie nem is kell, de azért az átlagosnál nagyobb önuralom, türelem elvárható lenne öntől, ha valóban hisz abban, hogy fontos jó gyümölcsöket teremnie.
Hisz ebben?
Nem látszik.
Higgyen benne.

Ne keressen okokat arra, hogy miért lenne joga vulgáris kifejezéseket használni.
Ne éljen ezzel a jogával.
"WWJD?"
Gondoljon arra, hogy mit nyilatkozna, mit tenne Jézus bácsi az ön helyzetében.
Ne velem kössön békét.
Ez amúgy sem fog menni önnek addig, amíg a saját Istenével nem köti meg a békéjét.

huKKK 2015.03.08. 16:31:00

@annamanna:

"nem vagyok blogger."
Blogger, kommentelő, keresztény, nekem mindegyik közszereplő.

"úgy követelőztél, mintha valami beosztottad lennék"
Az?
Beosztottam?
Hát akkor?
Ne akarja magát ilyen agresszíven alám rendelni.
Én egy ilyen számonkérős, de figyelmen kívül hagyható karakter vagyok.
De ha utolsó bitang senkiházi lennék, önnek akkor sem kéne vulgárissá válnia.
Ne legyen ürügye a közönségességre.

Nem követne el azzal bűncselekményt, ha önből nem ön, hanem az alkotója természete nyilvánulna meg.
Ne szégyellje Őt, sem az Ő természetét ez előtt a "gonosz, parázna nemzedék előtt".
Bátorság.
Lépjen ki magából bátran,ne ön legyen, hanem Ő.
Nincs még elege önmagából?
Elég baj.

"Mik a te jó gyümölcseid?"

Induljunk ki abból a hipotézisből, hogy nincsenek jó gyümölcseim.
Mégpedig éppen azért induljunk ki ebből, hogy rámutassunk arra, hogy nem egymáshoz viszonyítva kell élnünk, hanem bizonyos univerzális normák alapján.
Ha ön tolvaj, nem hivatkozhat a bíróság előtt arra, hogy ismer egy huKKK nevűt aki gyilkos, azaz sokkal bűnösebb mint ön, és ezért ön felmentést érdemel mivel kevésbé vétkes.
Ne kezdje relativizálni, bagatellizálni a saját viselt dolgait, még akkor sem, ha ön mindenkinél becsületesebb a környezetében.
Mert nem a környezete a mérce.

" Majd kiderül, jól teszed-e, hogy pont velem kötekedsz."

Nem akarok önnel kötekedni.
De muszáj.
Erre indít engem belülről valami, valaki, úgy gondolom éppen az ön istene akarja önt csiszoltatni velem. Ön egy csiszolatlan gyémánt. Apró jellembeli fogyatékosságokkal.
Pontosabban én nevezem ezeket apróságoknak, a relatív fogalmaim alapján. De, ha az Ön istenének az értékrendje alapján nézem, ezek az "apróságok" az ön üdvösségét meghiúsító tényezőknek bizonyulnak.
*Féltelek.
Szeretlek.

*üzeni rajtam keresztül egy Szeretet nevű illető Önnek.

annamanna 2015.03.09. 02:39:31

@huKKK: "Ne legyen ürügye a közönségességre."
Sajnálom, az élet sokszor rendkívül közönséges.
A Jelenések könyve két fejezeten keresztül ujjong azon, hogy a büdös babiloni kurva végre kinyiffant.
Nem tudom, tisztában vagy-e vele, legalább egy picit, hogy az ájtatos és szemforgató kereszténységen belül micsoda bűnök vannak elsikálva, megmagyarázva, elnézve, elhazudva.
A vallásoskodó erőtlenséget nem lehet kegyes szavakkal felturbózni, a valóságot látszattal helyettesíteni, mert a tét a kárhozat.
A Biblia éppen a paráználkodó asszony kapcsán említi, hogy az olyan, mint aki megtörli a szája szélét és azt mondja: nem cselekedtem semmi gonoszt.
A kereszténység pontosan azért van "korszerűtlennek" bélyegezve, mert "nem fut a kicsapongás áradatában".
Mások "begyöpösödöttnek" tartanak, rajtad kívül még soha senki nem azt kérte számon rajtam, hogy miért akarok "jónak, modernnek és korszerűnek" látszani, hanem sokkal inkább fordítva.
Tehát a nemiség, a nemi szerepek megítélése az egyik legfontosabb választóvonal a kereszténység és a világ között. Most is mi volt épp? Nőnap. A nők luciferi fényben tündökölnek, angyalok, félistenek, bálványok, akiket imádni kell, feddhetetlenek, hibátlanok, nekik minden jár, nincs bűnük, blablabla.
Nagyon tanulságos annak az Erzsikének az esete, akiről disznóvárival "beszélgettem". Sajnos egyre inkább tipikusnak mondható a nárcisztikus önimádó személyiségzavar.
Hát persze hogy nem szabad kimondani azt a szót sem, hogy kurva! Ahogy Hobó mondja a Vadászat lemezen: Különös látvány, ez egyik sem ringyó, mind királylány!
Ha nem látod, vagy nem akarod látni, hogy a női szerepzavar milyen mélyen rombolja az emberiséget, akkor legalább a Capillária előszavát olvasd el.

Nem tudom, emlékszel-e a '90-es évek szektabotrányaira, ahol a legfontosabb vád az volt, hogy a felnőtt(!!) korú gyermekeket elszakítják a szüleiktől. Kik hápogtak emiatt? Persze hogy az (elvált) anyák, akik sokszor Éva módjára szinte férji rangban kezelik a gyerekeiket (mert a saját férjeiket nem becsülték meg).
A férfi-nő kapcsolattal kezdődött az emberi történelem és azzal is fog véget érni, ennek a zavara, megromlása, megrontása az egyik legfontosabb megoldandó kérdés és kijavításra váró feladat. Az pedig úgy nem megy, ha azon is felháborodsz, ha valaki kimondja, mi a baj.
A nők elkurvultak, akár tetszik, akár nem, ez tény. Tömegesen önimádók.
Természetesen a férfiak is megérik a pénzüket, de szerinted jobb lenne, ha a férfiak hibáira koncentrálnék és azon visítanék? Szerintem nem lenne jobb.
A "szeressük egymást gyerekek" -mentalitással hová lehet eljutni? A Biblia azt mondja, ha fenyítés nélkül valók vagytok, korcsok vagytok és nem fiak. A hibákat és bűnöket néven kell nevezni, és az egyik legalapvetőbb hiba és bűn éppen ez.

"nincsenek jó gyümölcseim"
Kezdjük azzal, hogy mi a jó gyümölcs? Szerinted, ha valaki nem lop, az jó gyümölcs?
Biztosan olvastad: "Annakokáért ő általa vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét." (Zsid 13,15)
És mi az Ő neve? Jézus bácsi? Erről a névről teszel bizonyságot? Hol van az istenfélelmed? Mitől félsz?

"Féltelek."
Ha ezt komolyan írtad, éppenséggel jólesik.
De meg kell gondolni, az ember mitől féljen.
"Azt mondja a rest: ordító oroszlán van az úton! oroszlán van az utczákon!"
És még: a hideg miatt nem szánt a rest; aratni akar majd, de nincs mit.
Tehát a hidegtől és az oroszlántól félhetünk, de az nem segít rajtunk.

Van a magyar történelemben egy érdekes eset: Kőszeg ostroma. Szulejmán szultán Bécs ostromára indult, és útba esett ez az aprócska vár.
A török sereg létszámát 60 és 120 ezer fő közé teszik.
Jurisichnak volt 8 gyalogosa, 10 nehézfegyverzetű lovasa és 28 huszárja.
Velük védte Kőszeget a szultán 60-120 ezres seregével szemben.
A török több mint három hétig ostromolta a várat (a részletek elképesztők); végül feladta és hazatakarodott.

Jurisich úgy volt vele, NEM HAGYJA EL A HELYÉT, ott hal meg, ahol kell. De végül túlélte az ostromot, a török pedig eltakarodott.

Ha nem csinálunk semmit, attól nem leszünk nagyobb biztonságban. Ahogy Pajor énekelte: "Ez a biztonságos világ egy szörnyű tűzhely, kelj föl a fotelból és menekülj el!" Vagy ahogy Jézus mondta az őt sirató asszonyoknak: ne rajtam sírjatok, hanem magatokon, mert ha a zöldellő fával ezt teszik, akkor mi lesz a szárazzal?
Addig csináljunk valamit, amíg van lehetőségünk rá, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem tehet semmit.
Ennyit a féltésről.
Te nyilván nem erre gondoltál, de én meg erre.
Az üdvösséget nem hiúsítja meg, ha leírom azt, hogy büdös kurva.
De ha valaki elássa a tálentumait, az sokkal veszélyesebb.

annamanna 2015.03.09. 04:07:27

@huKKK: tessék, itt van egy cikk pont az általad ajánlott oldalról: vigyazo.blog.hu/2015/03/08/magzat_mint_rakos_daganat_az_ep_szerint_a_terhesseg_betegseg

Ez egészen konkrétan arról szól, amit írtam: "tehát ez a sugalmazott üzenet a nőket kurvává teszi, az államot pedig stricivé."

Ugyan hogy lehetne erről finoman beszélni?
A következménye gyilkosság.
Jak 2,11 Mert a ki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, ezt is mondotta: Ne ölj.

Ugyan mit lehetne ünnepelni nőnapon?
Olyan sok a hazugság és fájdalom, hogy hasznosabb a problémákról beszélni, mint hízelegni.

huKKK 2015.03.09. 07:09:31

@annamanna:
"Az üdvösséget nem hiúsítja meg, ha leírom azt, hogy büdös kurva."

Egyrészt nem erre utaltam, hanem az obamás dologra, másrészt meg csínján kell bánni az erős kifejezésekkel,
mértékkel,
ahogy a biblia.

Ne keverje össze magát a bibliával. A bibliának nem "szavajárása" a kurvázás.
Korrekt módon nevén nevez dolgokat, állapotokat, személyeket.
De nem egy üzeneten (kommenten) belül kétszer v. háromszor...
Nem is kommentenként.
Nem dömpingben és nem a nevén nevezés a cél.
Vannak dolgok, pl szóismétlésektől, "szavajárásoktól" való óvások a bibliában.
Ilyen pl. az uramuramozás problematikája.
Pedig az uram szó nem profán kifejezés, mégis kizárhatja használóját az üdvösségből ha jogosultság nélkül ill. nem megfelelően, nem kellő tisztelettel, hanem kötőszóvá silányítva él vele a használója.

A bibliánál éppen, hogy a szentségéből fakad a nevén nevezés és ez érezhető is.
Önnél nem érezhető a szentség, holott az úsz szellemiségének nem mond ellent, hogy szentnek kell lenni, sőt, hogy nem elég annak lenni, de annak is kell látszani.

Az ön személyiségéből fakadóan elképzelhető, hogy ezt is félreértelmezi majd,
mintha egy látszatkeltésre,
vagy valamiféle képmutató magatartásra szólítanám fel
simulékony modorban, simabeszédű, képmutató gonosz kígyóként, akinek egyébként is a pokol tüze van fenntartva és jobban tenné, ha inkább magával foglalkozna és nem önnel.

Higgadjon le, nem erről van szó.

Nyilván más a habitusunk, mások a törekvéseink a verbális önuralomra vonatkozóan.

A posztról.
Offolom a posztot ha nem vette volna észre.
Nem mintha nem érdekelne a téma, de az ön reakciói jobban érdekelnek mint a poszt.
Az Ön meglátásainak lényegével többnyire egyetértek.
Viszont önt éppen az emberi jószándék, az indulat, a sebesség, a lendület akadályozza a hatékonyságában.
Lehet, hogy rosszul látom, de így látom.

gyalog.galopp 2015.03.09. 08:18:22

@annamanna:

Bocs, hogy belekotyogok, nem is akarom megzavarni a párbeszédet, de neked van igazad, ezt így látja igen sok elvált férfi , de még nő is. Az általad vázolt jelenségre tökéletesen megfelelő, társadalmilag elfogadott a büdös kurva és strici kifejezés.

Valamikor , még a 80-as évek végéig volt egy " közveszélyes munkakerülés " nevű bűncselekmény, ahol rendkívül magas volt a közép és felsőfokú iskolákat végzettek aránya a többihez képest. Ezek a "bűnözők" a válás után vagyonuktól, egzisztenciájuktól megfosztott, alkoholistává tett kis és középvezető férfiakból kerültek ki jelentős számban.

Családjogi ügyekben a jogszolgáltatás sablonok, sztereotípiák alapján működik, azért mondom, hogy működik, mert a tételes jog ettől sokkal színvonalasabb ítélkezésre ad lehetőséget.

huKKK 2015.03.09. 16:10:20

@gyalog.galopp:
"Bocs, hogy belekotyogok, nem is akarom megzavarni a párbeszédet"

Jól tette, hogy belekotyogott.
Még ahhoz képest is.

"de neked van igazad"

Hát ezt egy kicsit másképpen gondolom.

"ezt így látja igen sok elvált férfi , de még nő is."

Igaza van.
Sokan látnak sokféleképpen sokmindent amiben nagyon sok igazság van.
Nagyon hasonlít egy tiszteletreméltó úriemberre akit Közvélemény - nek hívnak.
Nem ön az véletlenül?
Valamikorra kérhetnék egy időpontot?Érdekelne az álláspontjuk pár kérdésben.
Majd egy önöknek is alkalmas időpontban feltennék itt írásban pár kérdést, ha nem zavarnék.
Nem sürgős. Ráér később is.
Addig is köszönöm a türelmüket.
Minden jót.

annamanna 2015.03.10. 04:41:00

@huKKK: majd holnap még írok, most csak ennyit (nyilván nem lesz újdonság a számodra):

"Egyszer egy összejövetelen tartottam előadást, és Isten megnyitotta a szememet egy olyan dologban, amiről nem prédikáltam még. Arról kezdtem el beszélni, hogy mennyi asszony uralkodik a férjén, a családján – tulajdonképpen akaratán kívül. Megpróbál mindenkit az uralma alá hajtani. Rámutattam, hogy az ilyen otthonokban a férfi nem tudja elfoglalni azt a helyét, amit Istentől kapott. Lehet sikeres az üzleti életben, a munkahelyén, de soha nem lesz teljesen kifejlett szellemi ember, mégpedig azért nem, mert állandó nyomás alatt él otthon, s ez a feleségétől jön. A benne lévő varázslástól. Rámutattam, hogy ez általában lázadást okoz a gyermekekben, s széttöri az otthont. A varázslás a világon az első számú romboló erő.
Az Egyesült Államokban több ilyen varázslás történik, mint bárhol a világon. Itt a válások és a szétesett családok száma egyenes arányban van a varázslás erejével. Ennek a tanításnak a végén egy nő, akit ismertem, akinek férje és gyermekei vannak, és mindnyájan Szent Szellemmel betöltekezett keresztények, odajött hozzám, és azt mondta: „Most láttam meg először, mi van bennem! Prince testvér, engem írtál le! Én pünkösdi varázslónő vagyok. Imádkoznál értem? Az egész családom meg van keresztelkedve Szent Szellemmel, de nincs békesség az otthonunkban.” Elkezdtem imádkozni érte, s elcsodálkoztam a sátáni erők megnyilvánulásán ebben az asszonyban. A kezét a hátgerincére tette, valami fájdalom volt ott, ami nem akarta elhagyni a testét. Dicsőség az Úrnak, hogy a végén mégis megszabadult! Ekkor Isten megnyitotta a szememet."
www.vadaszrepulok.eoldal.hu/cikkek/a-varazslas-avagy-vedd-eszre-ha-leuralnak.html

Milyen erő az, ami a nőket szinte isteni rangra emeli, akiket imádat illet meg?
Miért nem lehet beszélni a nők bűneiről, például a varázslásról? (Ami sokszor szexuális csábítás, tehát kurválkodás!)

Még két link, ami pici bepillantást nyújt a sátánista jövőképbe (ahol nyilván nem valami sok férfira lesz szükség! - ahogy Egyiptomban se tartottak igényt a férfiakra):

www.youtube.com/watch?v=OUb9Yb2ucZI
www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To

A kaptár egy luciferiánus szimbólum, amivel a társadalmat írják le. A kaptárban sok nőstény dolgozó van, néhány here, és legfelül a királynő.
A többit majd holnap.

huKKK 2015.03.10. 08:17:42

@annamanna:
Tetszik a vadászrepülős link.

annamanna 2015.03.11. 03:13:04

@huKKK: "A Náhum 3:4 Ninivéről szól: „Mert rengeteget paráználkodott ez a parázna, szépséges és bűbájos asszony (a hitetés mesternője), aki népeket ejtett rabul paráznaságával, és nemzetségeket bűbájával.” Ezt teszi a varázslás! Nemzeteket ejt meg, és családokat. Ninive a varázslás, a sátáni hatalom tudatos gyakorlásának a központja volt."

"Az Újszövetségben Babilon a neve az utolsó utálatos, vallásos csoportnak, amely paráznává lesz."

"Van egy személy, aki a Bibliában mintegy megtestesítője a varázslásnak: Jézabel. Hétszer említi őt az Ószövetség, és egyszer az Újszövetség."

"Jézabel mindenre elszánt, könyörtelen kényura volt Isten szolgáinak."

"Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét,…” Isten ezen a történeten keresztül megmutatta nekem a varázslás erejét egy nőben, Jézabelben. Ha rágondolok, hogy még Illés is elfutott előle! Ennek a gonosz erőnek a hatalmára igazán akkor jöttem rá, amikor ezt olvastam. Mert ha volt valaha Istennek nagy embere (az erő, a bátorság embere), akkor az Illés volt, de még ő is elfutott Jézabeltől, a varázslónőtől. Addig, amíg az emberek, a férfiak szeme nem nyílik fel arra, hogy meglássák, miben vannak, addig nem tudnak szembeszállni a varázslónőkkel. Nem tudják megharcolni ezt a csatát. S azt látjuk, hogy ahol a varázslás működik, ott a férfi szellemileg tönkremegy!"

"Akháb azt tette, amit Jézabel mondott neki. S az mindig rossz, amikor egy férjet a feleség irányít. Különösen egy olyan feleség, aki mindig gonosz. (Talán hallottatok már arról az emberről, aki elmondta a barátainak, hogy milyen jól él a feleségével, nincs semmi bajuk egymással. Mert amikor összeházasodtak, megállapodtak, hogy ő hozza a nagy döntéseket, a felesége pedig a kicsiket. S nem volt soha problémájuk, mert nem volt soha nagy döntésük!)"

"Ez Jéhu beszéde (ezúttal nem vizsgáljuk meg a hátteret), azt mondta: „Hogy lehetne békés, amíg anyádnak, Jezábelnek PARÁZNASÁGA ÉS SOK VARÁZSOLGATÁSA (BOSZORKÁNYSÁGA) TART?!” JÉZABEL PARÁZNA ÉS VARÁZSLÓNŐ VOLT. A KETTŐ ÁLTALÁBAN EGYÜTT VAN. S JÉHU, ISTEN BOSSZÚÁLLÓ ESZKÖZE, AZT MONDTA, HOGY ENNEK A KIRÁLYSÁGNAK SOHA NEM LESZ BÉKESSÉGE ADDIG, AMÍG JÉZABEL FOLYTATJA A PARÁZNASÁGÁT, ERKÖLCSTELENSÉGÉT, ZÜLLÖTT ÉLETÉT ÉS VARÁZSLÁSÁT."

"„Azután Jéhú megérkezett Jezréelbe. Amikor Jezábel ezt meghallotta, kifestette a szemét, feldíszítette a fejét, és kinézett az ablakon.” Mit tett ő valójában? MEGPRÓBÁLT SZEXUÁLIS VONZÁST GYAKOROLNI JÉHURA, HOGY ŐT IS URALMA ALÁ HAJTSA."

www.vadaszrepulok.eoldal.hu/cikkek/rick-jojner_-a-varazslas-legyozese-1-resz.html

"Amikor érzelmi nyomást akarunk használni mások manipulálására, ez a varázslás alapvető formája."

"Ez a szeretet nem keverendő össze a szentségtelen sajnálattal, amely jóváhagyja azokat a dolgokat, amelyeket Isten helytelenít."

"Jezábel, a Szentírásban a varázslás őstípusainak egyike, arra használta erejét, hogy ellenőrizze a férjét, akinek akkor hatalma volt Izrael felett. Olyan depressziót tudott Illésre hozni, hogy ő a halált kereste az élet helyett, éppen a legnagyobb szellemi győzelem után. Nagy erő van ebben a gonoszban. Azokat, akik tudatlanok felőle vagy önelégülten figyelmen kívül hagyják az őket befolyásoló hatását, nagyon gyakran pusztulásba viszi, általában anélkül, hogy tudnák, mi is történt velük.

Aháb könnyen felülmúlható figura, Illés azonban nem volt egy nyámnyila alak. Egymaga szembeszállt és elpusztított több mint nyolcszáz hamis prófétát. Ez volt Isten ereje legnagyobb bemutatásának egyike a gonosz felett az egész történelemben, mégis, ezek után, egy, a varázslás erejében működő asszony képes volt arra, hogy a kétségbeesésbe kergesse a legnagyobb prófétát.

Hogyan történhetett meg ez? Vesd össze Isten erejét a gonosz minden erejével, s láthatod, hogy nincsenek egy súlycsoportban! (...) Hogy van tehát az, hogy az ördög mégis legyőz minket? Ez azért van, mert a Sátán nem erővel száll szembe Isten népével, hanem megtévesztéssel vezeti félre őket.

A nyolcszáz hamis prófétához képest ki volt ez az egy asszony, aki kihívást intézett Illéshez? Bizonyosan könnyebben legyőzhette volna erejét, mint ahogy elpusztította a hamis próféták erejét. Nem ésszerű az, hogy Illés annyira elbátortalanodott Jezábel fenyegetése miatt, de éppen ez a döntő ebben; ez a támadás nem az érvelésen keresztül érkezett; ez egy szellemi támadás volt. Az érvelésnek általában nem sok köze van a varázsláshoz.

Jezábel azonnal lecsapott Illésre a nagy győzelme után, és erőt vett rajta. Gyakran a nagy győzelmek után vagyunk a legsebezhetőbbek erre a támadásra, mert hajlunk az óvatlanságra, és ilyenkor vagyunk a legnyitottabbak a gőgre. Tehát az ellenség varázslás okozta támadása vagy bármilyen más taktikája elleni első számú védelmünk az, ha megmaradunk az alázatban, tudva, hogy csak Isten kegyelméből állunk."

annamanna 2015.03.11. 03:34:44

@huKKK: hitrehangolva.blogspot.hu/2012/11/derek-prince-varazslas-alruhaban-3.html

"Még egy fontos területe van a varázslásnak: a szexuális csábítás. Amikor férfiak szorongó nőket pásztorolnak, elhanyagolt nőket, gyengédségre vágyó nőket, szexuális erkölcstelenséggel végződhet. A férfi szolgálóknak meg kell védeniük magukat ezen a területen. Nem szabad egyedül gondozni egy nőt.
Nőket gyakran elcsábítanak szellemi tekintély pozíciójában lévő férfiak. Van valami, ami miatt a nők futnak a papok után. Mindenki ki van téve ennek a kísértésnek.

(Péld 7:21) És elhiteté őt az ő mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá őt.
(Péld 7:22) Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítő békóba;
(Péld 7:23) Mígnem átjárja a nyíl az ő máját. Miképen siet a madár a tőrre, és nem tudja, hogy az az ő élete ellen van.
(Péld 7:24) Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.
(Péld 7:25) Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.
(Péld 7:26) Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.
(Péld 7:27) Sírba vívő út az ő háza, a mely levisz a halálnak hajlékába."

"A lényeg, hogy hagyjátok abba a varázslást."

hitrehangolva.blogspot.hu/2012/11/derek-prince-varazslas-alruhaban-2.html

"A varázslás elsősorban a test cselekedete.
(Gal 5:19-20) A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalóak, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések."

"A házasságokban is gyakori a varázslás. A férj a megfélemlítést alkalmazza, a feleség pedig a manipulálást. És általában a nő győz. Féltékenységgel is lehet kontrollálni, duzzogással is. A felség általában a megbántott viselkedést veszi fel, könnyek, felháborodás, érzelmi zavarok. Ezek nincsenek megtervezve, mind a láthatatlan, természetfeletti világban van. Egy másik mód a feleségek részéről, a bűntudat. Emlékezteti finoman a férjét, hogy milyen rosszul bánt vele. A Szent Szellem soha nem kelt bennünk bűntudatot, ő meggyőz a bűnről, de nem ad bűntudatot. A manipuláció valójában varázslás. A férjből egy szörnyeteget csinál ezzel, kezelhetetlen lesz. A varázslás női vonalon öröklődik nemzedékről nemzedékre.

Mindkét nem részéről varázslás, ha visszatartják a szexuális kapcsolatot. Ezt kifejezetten megtiltja a szentírás.

(1Kor 7:3-5) A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.
A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg nem kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.

Hogyan manipulálnak a gyerekek? Általában lázadással, hisztizéssel. Ne engedjétek, hogy a gyerekek manipuláljanak. meg kell ezt fékezni, mert felnőtt korukban rémesek lesznek. A szülők részéről az a manipulálás, mikor kialakítják, hogy a gyerek tőlük függjön. A másik mód a kizsákmányoló szeretet: Ha szereted, anyut lemész a boltba. stb. A manipuláció következő formája, ha hagyod, hogy a gyerekeid azt higgyék, hogy az irántuk való szereteted a jó viselkedésüktől függ. A szülők szeretetét nem kell kiérdemelni, azt ingyen kell adni. Minden gyereknek abszolút biztosan kell érezniük azt, hogy apjuk és anyjuk szeretik, még akkor is, mikor szófogadatlan."

"A nárcisztikus emberek maguk a csábítás nagymesterei"
pszichologiater.blogspot.hu/2013/02/a-narcisztikus-szemelyisegzavar-teljes.html

"Az önimádó könnyen válik intrikussá és rángatja a szálakat, úgy, ahogy neki tetszik. Manipulatív személyisége miatt jellemzően jól érvényesül"
www.dormeo.hu/cikkek-dormeo/cikkek_kapcsolatok/onimado_a_parja.htm?t=a

huKKK 2015.03.11. 05:29:33

@annamanna:

Manipuláció.Varázslás.

Érdekes, hogy Izabella Illésre hatott,
Jéhura meg még kipingálva sem.

"A nárcisztikus emberek maguk a csábítás nagymesterei"

De kiket tudnak csábítani?
Akik immunisak a nárcisztikus természetre?
Vannak minden nagymesternek korlátai.
Még Chuck Norrisnak is.
"Chuck Norris elszámolt a végtelenig.
Kétszer."

Ezek szerint harmadszorra már nem tudott!

annamanna 2015.03.11. 11:44:37

@huKKK: ó, hát ez egyszerű: Jéhu legalább tízszer akkora szent volt, mint Illés! Minimum!
Vagy pedig - mert Jéhu célzottan arra volt beállítva, hogy átvegye a HATALMAT, és ehhez megölje Jézabelt. Ez volt a dolga, amivel Isten célzottan megbízta ezt a hatalmas szentet. "De Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől, a ki vétekbe ejté az Izráelt, nem szakadt el Jéhu, az arany borjúktól, melyek Béthelben és Dánban valának."

"De kiket tudnak csábítani?
Akik immunisak a nárcisztikus természetre?
Vannak minden nagymesternek korlátai."
Neked elég sok van.
Például nem vagy nő.

annamanna 2015.03.11. 11:57:07

@huKKK: nagyjából biztos vagyok benne, hogy azért nem tartod ezt problémának, mert magad is a része vagy: "De van valami kevés panaszom ellened, mert megengeded amaz asszonynak, Jézabelnek, a ki magát prófétának mondja, hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek."

huKKK 2015.03.11. 13:33:38

@annamanna:

A jutub link tartalmát inkább írja le pár szóban. Csak a lényeget.

"nagyjából biztos vagyok benne,

hogy azért nem tartod ezt problémának, mert magad is a része vagy"

Elképzelhető.
De...

Öntől megszokott, hogy kérdésfeltevések nélkül is hajlamos a belső megérzéseire hallgatva villámgyors következtetéseket levonni.
Tét nélkül nincs mit veszíteni egy kijelentésen. Így van?
Mintha már régebben kész lett volna Önben ez a reakció.
Node mi van, ha ... ?
1.Mit tesz, ha kiderül hogy téved?

Valószínűleg úgy véli, Önt, mérlegelő képességét "nagyjából biztosan", mondjuk 86%-ban Isten vezeti, ezért 14% esélye van a tévedésének, ami elhanyagolható mérték.

De tételezzük fel, hogy egyszer véletlenül a személyes tapasztalatain alapuló érzését mondaná ki a tuti hite helyett.
2.Sosem fordult elő?
3.Mi ilyenkor a biblikus teendő a Szentírás szerint?
Mármint, ha elég bátor nyilatkozni, de mégis mellétippel "önhibáján kívül".
4.Ilyenkor engedi a Biblia önnek, hogy nagy nyilvánosság előtt korrigálja magát (már úgy értve, ha a mellétippelése nagy nyilvánosság előtt történik), vagy ki kell tartania a végsőkig az állításának pontossága mellett, alátámasztva azt bibliai idézetekkel?

(Egyébként legyőzendő dolognak tartom a jezabel szellemiséget, de ezt a témát most egy komment erejéig ugorjuk át.)

Amint felelt a kérdéseimre,
folytathatjuk, kifilézhetjük ezt a jezabel problematikát
akár a jezabel által elnyomott szerencsétlen, vak, tudatlan személyem analízisének keretében is.
De megkérném, haladjunk szisztematikusan.
Javaslatom:
Először feleljen a 4 kérdésemre.
Azt követően kitérhetünk akár arra is, hogy önhibámon belül hogyan tettem szert milyen jellemhibákra amikor alávetettem magam,
mint Illés a befolyásnak, ahelyett, hogy Jéhuként elejét vettem volna a további szövődményeknek.
Rendben?

annamanna 2015.03.11. 14:13:16

@huKKK: 1. A videót nézd meg, tök rövid, nem folyik ki közben a szemed.

2. ha te jelen pillanatban tagja vagy egy keresztény egyháznak (vagy gyülekezetnek), akkor szinte biztos, hogy tudnod kell okkultista kapcsolatokról (és elnézed azokat, avagy magad is része vagy).
És a szellemi kurválkodás valamiképpen együtt jár a fizikaival is.

3. A nárcisztikus nő viselkedése és környezetére gyakorolt hatása miatt nagyon ajánlom elolvasásra Bartis Attila: Nyugalom c. regényét, vagy legalább a belőle készült Alföldi-filmet: www.youtube.com/watch?v=yfuW3KgodoM
Udvaros, aki a főszerepet alakítja, megkérdezte az írót, hogy ismeri-e az ő anyját, mert az épp olyan, ahogy Bartis leírta a könyvben. Egyszerűen hajmeresztő az a pokol, amit képes maga körül teremteni, és tényleg nem tudom, miért nem lehet tőle megmenekülni.

4. Ez ugyan más, mint a kereszténység jelenlegi halála, de nekem úgy tűnik, az eddigi barátaim olyanok, mintha egy mutáns óriáspókos film szereplői lennének, mármint áldozatok, elraktározva későbbi elfogyasztásra, hálóval befonva, bénán, süketen és vakon.
Nem tudom, mi ennek az oka, és azt sem tudom, hogy általában egy nárcisztikus nő miért képes életképtelenné tenni a környezetét, és miért nincs a hálójából menekülés, de ezt tényként látom magam körül, nem egy esetben. Nincs változás, nincs kiút, nincs remény, csak valami élőhalott állapot.
Vagy például, ha az ország vezetője nárcisztikus, akkor az egész ország belemegy a semmibe, nincs előrelépés, nincs javulás, nincs gyarapodás, csak düh van, káosz, háborúság.
Nehogy azt gondold, téged ez nem érint, és immunis vagy rá. Szerintem senki sem immunis.
Én csak azt szeretném, hogy Isten könyörüljön rajtunk és Jézus jöjjön vissza minél hamarabb, mert ez itt a teljes apória.

huKKK 2015.03.11. 15:03:36

@annamanna:

1. Köszönöm, biztosan igaza van, de továbbra is várom válaszát.
Ha nem megy két-három mondatban, vegye úgy, hogy felmentést kapott az első kérdés alól.

2. Eldöntendő kérdés volt: "Sosem fordult elő?"
Igen vagy nem?

3.Ismét nem a kérdésre felelt.
Röviden, max. két mondatban elég.
A kérdés rövidítve:
"Mi a teendő?" E/1-ben, ha kérhetném. Köszönöm.

4."Engedi?" Igen vagy nem?

Nézze, ha körítésre, szószra, rizsre vágyom, elmegyek a kínaiba.
Félre ne értsen, érdekes a személyisége, tisztelem is önt, imponáló, meg érdekel még maga az a stílus is, ahogy igyekszik megkerülni a kérdéseket, de
...csak a kérdéseimre adott rövid válaszai után.
Nem helyettük.

Tehát akkor továbbra is várnám a 2,3,4-es kérdésekre a rövid célirányos válaszait.
Utána jöhet a szósz, rizs, vitaminbomba, gyümölcskosár stb. mindentbele alapon padlógázzal.
Köszönöm.

annamanna 2015.03.11. 18:49:59

@huKKK: Ez a válaszom.
Ha téged nem érdekel, az a te dolgod.
Engem sem érdekel ennél jobban az, hogy téged mi érdekel.

huKKK 2015.03.12. 05:07:36

@annamanna:

Inkább a politikus pályát javaslom.
Ott szokás megkerülni a kérdéseket.
Keresztényektől elvárható az egyenes beszéd.
A személyes tapasztalatom az, hogy akik okkultizmusban szenvednek, ill. foglalkoztak vele régebben, de nem sikerült teljesen megszabadulniuk, ők azok, akik képtelenek értelmezni egyszerű kérdéseket.
A démonok elvonttá teszik gondolkodásukat, titkolózóvá, szétszórttá teszik az okkultizmus rabszolgáit, akik képtelenné válnak egyszerű, rövid, lényegretörő egyenes feleletekre.
Ehelyett tucatjával, százával íratják velük a témába nem vágó oldalakat, így gyötrik őket.
Szabadító szolgálatot javasolnék önnek is, mert látványosan mellébeszél, képtelen a kérdésekre koncentrálni.
Regényeket offoltatnak önnel láthatatlan rabszolgatartói.
Nem jól van ez így.
Menjen el a hitgyülibe, ott ipari méretekben foglalkoznak démonűzéssel ami ingyenes szolgáltatás.
Vállalja be, csak nyerhet vele.
Higgye el, ha hajlandó életmódváltoztatásra is, utána sokkal jobban lesz.
Ne csüggedjen, Isten jó.
Nemcsak meg akarja, de meg is tudja szabadítani az embereket a démonikus megkötözöttségektől.

Sőt, nemcsak az embereket, a nőket is.
Tudja, az asszony nem ember, a lány nem gyerek, a medve nem játék...
Szabaduljon meg a medvéktől, mielőtt széttépnék...
Sok sikert kívánok a szabadulásához.
Isten óvja önt.

huKKK 2015.03.12. 05:19:19

@annamanna:
"ó, hát ez egyszerű: Jéhu legalább tízszer akkora szent volt, mint Illés! Minimum!
Vagy pedig - mert Jéhu célzottan arra volt beállítva, hogy átvegye a HATALMAT, és ehhez megölje Jézabelt"

Látja, ez a probléma önnel.
Bizonytalan.
A dolgok megítélésének képessége nem azonos a tippmix-szel.
Ez nem haakaromfehér, haakaromfekete.
Nem vagy-vagy.

gyalog.galopp 2015.03.12. 08:50:01

@huKKK:

Igazán megtisztel, hogy személyemben a Közvéleményt véli felfedezni.
Tudom, a Közvéleményt általában lenézik, ostobának ,befolyásolhatónak, alaktalan masszának tartják, de engem nem zavar, ha összetévesztenek vele.
Minden ellenkező véleménnyel ellentétben a közvéleménynek igenis van tartása, van gerince, könnyen hajlítható, de nehéz megtörni, mindig visszaáll az alaphelyzetébe.
A közvéleményt az ellentétes erőhatások tartják egyenesben. Akik konkrét esetekben akarják hajlítani, sikerülhet nekik, de csak időleges sikereket érnek el.

A közvélemény sokrétű, sokszínű, valójában nem is létezik, csak azok fejében , akik hivatkoznak rá.

huKKK 2015.03.12. 17:07:05

@gyalog.galopp:
Tisztelettel megköszönöm a részletes tájékoztatót.

"A közvélemény sokrétű, sokszínű, valójában nem is létezik, csak azok fejében , akik hivatkoznak rá."

Magának sem lehet könnyű.
Állandóan próbálják befolyásolni, pedig nem is biztos, hogy létezik?
Kérem, hogy a többieknek ne árulja el, hogy csak az én fejemben létezik.
Köszönöm és sok sikert kívánok önnek fiktív személyként.
Halottam, hogy most nagyon nyerőben volt egy fiktív személy...

Ó ha fiktív személy lehetnék
Rámszállnának mindig a lepkék...

gyalog.galopp 2015.03.12. 19:32:09

@huKKK:
Hát , most vagy Ön értett félre engem, vagy én értem félre Önt.
De most akkor is egészségére ürítem poharam.
,... hukk!

huKKK 2015.03.12. 20:19:52

@gyalog.galopp:

Egészségére.

"Hát , most vagy Ön értett félre engem, vagy én értem félre Önt."

Én biztosan félreértettem önt.
Viszont nekem van rá mentségem.
Hogy direkt csináltam.
Ön miből gondolja, hogy félreértett engem?
Mit értett máshogy, ill. mit nem értett úgy ahogy gondolta, hogy kellett volna?

A fiktív személyről egy konteó jutott eszembe, ami a mostani brókerbotránnyal kapcsolatos.
Miszerint hol volt hol nem volt,
volt egyszer egy fiktív személy,
akinek a számláján láss csudát, megjelent pár tucat milliárd.
De mivel a fiktív személy
az idős korára való tekintettel
elfelejtett létezni,
ezért nem tudta egyedül lehívni
a számlájáról a mindennapi betevőjéhez szükséges milliárdokat.
De a gyámjai, ügyvédei, pénzügyi tanácsadói miután keresztülbucskáztak a fejükön, jól magukbaszálltak és segítettek neki.
Lelkiismereti okokból.
Mindenki jól járt, mivel a fiktív személynek nem a milliárdokra volt szüksége, hanem a lelkiismeretre.
A segítőinek meg fordítva.
Boldogan éltek, amíg...
...amíg az árfolyam ingadozás ördöge bé nem kopogtatott az ablakon, s le nem leplezte a drága műalkotást.
Itt a sok milliárd végre, fuss el véle.
Aki nem hiszi, járjon utána.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.13. 20:20:22

@annamanna:

"Én ebben a jelenetben mást láttam: egy exfeleség a válóper során megszerezte a férje vagyonát."

Az exfeleség a kiskorúnak bíróság által megítélt tartásdíjat követelte az exférjen, több évre visszamenőleg, mire az exférj tanúk előtt kijelentette, hogy nem fizet. Erre a végrehajtó egy eléggé életszerűtlen akcióban vitte az exférj luxusjárművét.

annamanna 2015.03.14. 04:40:09

@beszélő majom: Egyszer egy nőtől életem egyik legkeményebb mondatát hallottam: egy nő gondolja meg, hány gyereket vállal. Annyit szüljön, amennyit egyedül is hajlandó felnevelni.
Ez a nő három fiút nevelt fel egyedül, a legkisebbel még terhes volt, amikor elvált az alkoholista férjétől. Takarítónőként dolgozott, segédápolóként, mezőgazdasági segédmunkásként. Nem a levegőbe beszélt, amit mondott, az a szájából nem volt üres lózung.
Azt is hozzátette - a nők azt hiszik, majd mindig ott lesz a férj. De a válás mellett más is közbejöhet, betegség, lerokkanás, halál, és a nő ottmarad egyedül a gyerekekkel. Ezt mindenkinek be kell kalkulálnia.

De persze senki sem kalkulálja be.
Pedig az egész emberi történelem erről szólt - a férfiak könnyen haltak, háborúban, balesetben, expedícióban, akárhol. És mindig rengeteg nő maradt gyedül a gyerekeivel. Minden korban jellemző volt, hogy rengeteg nő volt kénytelen egyedül felnevelni a gyerekeit, mindenféle segítség nélkül.

És ha még csak erről lenne szó. De ráadásul ott van az is, hogy az ember elsődleges feladata, amivel Isten megbízta, ez: "És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon."
Ebből a szaporodás érthető. De ha a férfi energiáját teljesen leköti az utódokról és a feleségéről való gondoskodás, akkor hová lesz a többi feladat? Akkor ki fog elmenni, hogy felfedezze a földet, hogy uralkodjon a tenger halain stb? Ki fogja birodalma alá hajtani a világot?
Hogy konkrét példát mondjak: Az 1492 c. filmben, úgy emlékszem, Kolumbusznak már volt családja, amikor elindult. Mi lett volna, ha a felesége azon jajveszékel, hogy nem bír nélküle meglenni, mert úgyse jön vissza többet, és férfi nélkül hogy bírja fenntartani magát és a gyerekeket?
Vagy mi lett volna az Odüsszeiából, ha Pénelopé férjhez megy valaki máshoz, amint Odüsszeusz kiteszi a lábát az ajtón, mert egyedül nem tudja etetni a gyerekét?
Amikor Káin megölte Ábelt, "elfutott az Úr elől". Nem az a baj, hogy elment - az a baj, hogy nem ment el már hamarabb. Lefogadom, hogy Éva azt duruzsolgatta neki: kicsi fiam, mi lenne velünk nélküled! Úgyhogy Káin folyton az anyja rendelkezésére állt, egészen addig, amíg végül fel nem robbant a dühtől.
Amikor Erőss Zsolt meghalt, az anyja jajveszékelt a médiában, hogy mi lesz ezután ŐVELE. A feleségének felajánlották, hogy segítik, de azt mondta, nincs szüksége segítségre, van diplomája, majd dolgozik és az elég lesz. Gyökeresen más hozzáállása van a két nőnek, és sajnos az utóbbi nagyon ritka. A megszokott mentalitás a jajveszékelés.
Egyik nap ezt a cikket ajánlotta a mandiner: gumiszoba.com/2015/03/09/peticio-noi-passziv-ellenallas-gyertek-nok/
"szülésre akarnak minket rávenni anélkül, hogy megfelelő TÁRSADALMI SEGÍTSÉGET BIZTOSÍTANÁNAK egy gyerek felneveléséhez."
Sajnos a világ problémáinak egyik alapvető oka az, hogy a nők szent meggyőződése, hogy nekik segítség JÁR az életben bármihez, nekik mindenben segíteni KELL, olyan nincs, hogy autonóm módon létezzenek. Ők biztosan segítséget fognak kapni, mert ez a világ rendje.
És mindez ahhoz képest alapvető a nők számára, hogy a Biblia határozottan azt állítja, a nő rendeltetett a férfi segítő társául, és nem fordítva. A Biblia sehol sem állítja azt, hogy a nő segítségre szorul, csak azt, hogy a férfinak van szüksége a nő segítségére. A nőről csak annyi ír, hogy "gyöngébb edény".
"A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak." (1Péter 3:7)
Tehát a világ fordítva működik, a férfiak a nők segítőtársai, és tyúkanyó üzemmódban élnek. Ebből pedig az következik, hogy semmit nem tudnak megvalósítani abból, amire Isten elhívta őket. Nem uralják a világot, hanem annak a rabszolgái.
A változtatás azért nagyon kemény, szinte lehetetlen, mert a nőknek be kellene látniuk azt, hogy amit a férfiaktól követelnek meg, azt saját maguknak kell megcsinálniuk. Nem lehet a férfiaktól megkövetelni azt a biztonságot, anyagi ellátást, amit ma természetesnek vesznek. Ha a férfi minden energiáját a nőre (és a gyerekre) szánja, akkor nem marad semmi, amiből bármi fontosat el tudna érni.
Ennek a kínját roppant érzékletesen leírja Karinthy a Capillária c. regényében (és a férfiakat kifosztó nőhöz a mintát természetesen a saját felesége, Bőhm Aranka szolgáltatta).
Persze racionális indok mindig akad, hiszen ott van a gyerek. Sajnos azt látom, hogy nagyon sok (talán egyre több) nő a gyereket befektetésnek tekinti, tehát a gyerekszülés az az ár, aminek révén a maga számára megvásárolja az anyagi biztonságot, és hosszú távon leköti a maga számára a férfi anyagi erejét.
Ezzel persze lehet vitatkozni, meg lehet rajta finomítani, de alapvetően sajnos nagyon is létező probléma.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.14. 11:33:01

@annamanna:

Nekem a Bibliából az derült ki, hogy az Úr számára kedves, ha az ember családot alapít, és az életét arra teszi fel, hogy a gyerekei jó emberekké váljanak.

De én úgy értettem, hogy az még kedvesebb, ha valaki lemond a családalapítás örömeiről és terheiről, és az így felszabaduló energiáit teljes egészében arra fordítja, hogy a közösség fejlődését szolgálja vele.

A családot alapító emberektől nem lehet elvárni, hogy az ezzel járó súly és felelősség alatt még más, tudományos, vagy egyéb területen kiemelkedő teljesítményt is nyújtsanak. Hiszen az ilyen teljesítmény TELJES embert kíván.

annamanna 2015.03.15. 01:19:01

@beszélő majom: Természetesen tökéletesen igazad van. Hogy valamivel mégis alátámasszam azt, amit írtam, nem kisebb példát hozok rá, mint az Úr Isten és felesége/menyaszonya, az Anyaszentegyház példáját.
Jézus Krisztus (a férj vagy vőlegény) úgy lépett le, mint Láng Vince: Egy óra múlva itt vagyok!
Mindenki meg volt győződve arról, hogy Jézus hamar visszajön. Azóta eltelt 2000 év, és most is rengetegen meg vagyunk győződve ugyanerről.
Tehát az egyház, mint valami "egyedülálló anya" 2000 éve kénytelen fenntartani magát és ellátni a gyermekeit, megszervezni az életét a "férj" látható jelenléte, nyilvánvaló támogatása nélkül. Kénytelen egyedül arra támaszkodni, amit a "férj" itt hagyott neki - a Bibliára.
A kereszténység jelenlegi állapota sajnos jól mutatja, hogy milyen keserves és szegényes, nélkülöző élet vár arra a nőre, aki férfi segítsége nélkül neveli a gyerekeit. Szánalmas az egyház állapota.
De mégis az jár jól, aki hajlandó ebben a nyomorúságos szellemi viskóban tengődni. És jaj lesz annak, aki úgy viselkedik, mint a Példabeszédek szajhája, aki alig várja, hogy a férj kitegye a lábát a házból, máris új faszit fog magának: biblia.hu/biblia_k/k_20_7.htm
Tehát jaj lesz annak, aki más szellemi hatalmakhoz dörgölőzik, csak azért, mert Krisztus késlekedik a hazatéréssel.

Hogy visszatérjek a kiinduló problémához - ha az Isten is megcsinálta azt, hogy 2000 évre magára hagyta az asszonyát, akkor miért kéne csodálkozni azon, hogy sok nő sorsa az, hogy egyedül kell megbirkóznia a gyerekneveléssel.
Tény, hogy ez valóban keserves és hősies vállalkozás: www.youtube.com/watch?v=MX7MbG6MiQs

És az is tény, hogy az alábbi klip minden nő közös álmát jeleníti meg: www.youtube.com/watch?v=8fpjuoKhfJo minden nő arra vágyik, hogy legyen egy bátor és erős férfi, aki megmenti a veszélytől, és aki mellett biztonságban élhet.

De a biztonságos, nyugodt, csöndes, kiszámítható, zavarmentes életre nem csak a nők vágynak, hanem a férfiak is.
És attól tartok, hogy a legtöbb ember mindenféle trükkök és önhazugságok árán lemond az élet teljességének megéléséről, a biztonságért cserébe.
A nők és a férfiak együttesen egy szűk helyre préselik magukat, ahol a nő a férfit, a férfi pedig a nőt biztosítja arról, hogy ott biztonságban van. És ez így is van, egészen addig, amíg egy szellő el nem fújja a biztonságot (például a devizahitel, vagy a létszámleépítés, vagy egy műtét).
Nehezebb vállalni az élet teljességének megélését, mert abba ugyan hogy fér el a család, aminek fenntartásához biztonság KELL?
Hát ez valóban nehéz kérdés. :(

Hogy a gyereknevelésre, a családra pontosan mennyi energiát kell szánni, ahhoz szerintem érdemes belegondolni abba, hogy a múltban hogyan működtek a családok és mi változott meg időközben.
Úgy gondolom, hogy régebben a szülők és a gyerekek között sokkal nagyobb volt a távolság, mint ma, a gyerekek töredék ennyi figyelmet kaptak, mint ma, sokkal hamarabb váltak önellátóvá és készültek fel testileg-lelkileg arra, hogy felnőve a saját külön életüket éljék, és ne maradjanak apu-anyu életének elválaszthatatlan részei.
A szülők jórészt a saját munkájukkal, a saját életükkel, a saját kapcsolataikkal voltak elfoglalva. Például Jézusnak nagyon jó szülei voltak, de 12 éves korában úgy tűnt el Jeruzsálemben, hogy a szülők három napig még csak nem is keresték. Három napig ESZÜKBE SEM JUTOTT a fiuk. És nem voltak elhanyagoló, rossz szülők.
Vagy Luther és felesége 16 gyereket nevelt fel (6 saját "gyártmányú", 10 elhalt rokonoktól "örökölt" gyerek). Luther folyton írt és egyházi ügyekkel foglalkozott. A felesége, Katharina von Bora pedig szekerezett, sört főzött, panziót vezetett, zöldségeket termelt, a férje betegségeit kúrálta.... és mellette olyan háztartást vitt, ahol nagy volt a vendégjárás és még emellett volt 16 gyerekük. Vajon menyi energiát szántak arra, hogy jó gyerekeket neveljenek, akiknek folyton tele van az "érzelmi tankjuk" blablabla, ahogyan azt ma az összes pszichológus sulykolja?
Szerintem nagyjából semennyit, vagy alig valamit, a mai pszichológiai elvárások töredékét.
És nem hiszem, hogy rosszul csinálták. Inkább mi festjük az ördögöt a falra. Juj, nem szabad a nőket kitenni anyagi problémáknak. Juj, nem szabad a gyerekeket érzelmileg elhanyagolni, folyton rajtuk kell lógni és hagyni kell, hogy ők a szüleiken lógjanak, mert az a jó szülő, aki totál kinyúlik attól, hogy gyereket nevel, és a tisztességes ember minden pillanatát, minden fillérét, minden egyes idegszálát föláldozza a család oltárán.
Sőt, minél fogyatékosabb a gyerek, annál több áldozatot kell hozni érte, tehát annál szentebb lesz a szülő, ha ő maga beledöglik a gyerek fölnevelésébe.

Azt gondolom, hogy régen kevesebb energiát szántak az emberek arra, hogy mások életét menedzseljék, és több energiát szántak a saját feladataik és problémáik megoldására.
A gyerekek önállóbbak voltak, a családtagok nem másztak ennyire egymásra. És mégis tartósabbak voltak a házasságok, valami különös csoda folytán.