Kommentszűrés
’15 feb
18
13:01

Putyin-látogatás: mindenki szerepzavarban?

Írta: Redakció

putyin_orban.jpg

Vendégszerzőnk, Papp Attila Zsolt írása. Az írás eredetileg a szerző Facebook-oldalán jelent meg. Fotó: Orbán Viktor FB.

*

A Putyin-látogatás kapcsán szórakoztató volt látni (amennyiben a tragikomikum szórakoztató), micsoda színeváltozáson képesek átmenni emberek aktuális politikai szimpátiáik és antipátiáik miatt.

Korábbi eltökélt antikommunisták és szovjetellenesek, akik ötvenhattal keltek és feküdtek, felfedezték magukban a megrögzött ruszofilt, és szemérmesen félrenéztek, amikor Vlagyimir Vlagyimirovics testvér abban a parcellában koszorúzott, ahol a szabadságharcosokat ellenforradalmároknak tituláló szovjet hősi emlékmű is áll.

És vice versa: olyanok, akik korábban túl soknak találták a kommunistázást, és szélsőjobbos huncutságnak tartották, ha valaki egy lapon emlegette a szovjet „felszabadítókat” a náci megszállókkal, most mintha gyorstalpaló továbbképzőn vettek volna részt antikommunista retorikából, és könnyen megfeledkeztek arról, hogy a sztereotipizálás akkor sem helyes, ha történetesen az oroszok ellen irányul.

Tudom, persze, nem is úgy van, és minden megmagyarázható, meg ezek az oroszok nem is azok az oroszok, a reálpolitika pedig mindig más (attól függően, ki gyakorolja), ésatöbbi, de ez a szerepzavar mégis lenyűgöző.

Mindenesetre nem lettem volna Wittner Mária helyében.

Címkék: kommunizmus antikommunizmus russzofóbia russzofília Oroszország Vlagyimir Putyin Szovjetunió

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr157185697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [Papp Attila Zsolt]: Putyin-látogatás: mindenki szerepzavarban? 2015.02.18. 13:52:02

A Putyin-látogatás kapcsán szórakoztató volt látni (amennyiben a tragikomikum szórakoztató), micsoda színeváltozáson képesek átmenni emberek aktuális politikai szimpátiáik és antipátiáik miatt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.18. 13:14:20

Már a ballibák gágogásában se lehet megbízni. Ha így megy tovább, Gyurcsány emlékművet emel Horthynak.

TG69 2015.02.18. 13:33:46

@poszt: tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/az-ujkor-1492-1914/magyarorszag-egyesul-1670-1711/magyarorszag-felszabadulasa-a-torok-uralom-alol

Itt sem azt ünnepeljük, hogy utána a Habsburg birodalom elnyomása alá került az ország, tehát nem szabadult fel, hanem hogy kiűzték a gaz törököt, felszabadultunk uralmuk alól.

Ezzel nem tudom hogy lehet menteni az 56-osok meggyalázását, a mostani szabad magyarország ejlképes bölcsőjének leköpését, de hát ez a szép munka legyen a posztoló lelkiismeretének a feladata.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.02.18. 13:34:23

konzervatív és férfias barátságok kezdetén szoktak olyat kérni amit a másik nem szívesen teljesít. megtörtént. most már gyimának vetve a hátunkat, arcon köphetjük az usát.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.02.18. 13:35:54

@TG69: az ötvenhatosokat az ávó gyalázta meg. azzal, hogy megrendezte a "forradalmat".

tableno 2015.02.18. 14:03:36

És mi van azokkal, akik sem azelőtt, sem most nem bírták a komcsi tempót, függetlenül attól, melyik oldal gyakorolja?

TG69 2015.02.18. 14:11:45

@jose maria padilla: AVO + KGB = Putyin képlet akkor is jó :).

Virág et. 2015.02.18. 14:18:06

Senki (komolyan vehető ember) nem szólna egy szót sem a mostani Putyin-látogatás miatt, koszorúzást ideértve, ha nem Orbán lett volna az, aki az átkos elmútnyócév alatt reggeltől estig putyinozott Gyurcsánynak, minden alkalommal kihangsúlyozta ő és akkor még russzofób, ma már russzofil lakájmédiája, hogy Fletó hogy lefekszik a Putyinnak, meg kitalálta ezt az egész "putyinpincsi" kifejezést is.

Ilyen kontextusban kellene vizsgálni a mostani történéseket. Olyan ez, mint pl. a tandíj. Azzal sem az a baj feltétlen, hogy bevezették, mert egy kormány ilyet megtehet, hanem az, hogy pont azok vezették be, akik pár évvel korábban, még harcosan kiálltak ellene, erre alapozták a legnagyobb politikai sikerüknek számító népszavazást is.

A ruszkikkal kapcsolatot kell tartani, Putyinnal üzletelni kell, akárcsak a kínaiakkal. Túl nagy és erős hatalom és túl közel is van ahhoz, hogy levegőnek nézzük. Csak most kéne elszámolni ugye a 8 év pincsizéssel meg a heti ad hominem Bayer-cikkek sokaságával, a "gyurcsányságokkal" meg a többiekkel.
A világ ma már olyan, hogy ha valaki segget csinál a szájából, azt kiröhögik és a büdös életben nem szabadul a sz.r hazug ember címkéjétől.

Na erről szól ez a történet most.

vizipipa 2015.02.18. 14:36:49

Azért nem ártana tisztázni: mit koszorúzott Putyin a temetőben.
Mert egyesek szerint ellenforradalom feliratú volt, mások szerint a 2. vh. halottait. Nem mindegy.

Az elsőt is megtehette, de nem volt udvarias lépés. A második teljesen rendben van. Orosz szemmel nézve.

Néztem az MTI híreket. Abból nem derül ki.

Tuco Benedicto Pacifico Juan Maria Ramirez 2015.02.18. 14:37:52

A cikk olvasása kapcsán szórakoztató volt látni (amennyiben a tragikomikum szórakoztató), hogy egyes büfé-ruhatár szakot (vagy még azt sem) végzett betanított médiamunkások micsoda szerepzavarban vannak.

A Csúf

Robinzon Kurzor 2015.02.18. 14:46:40

@tableno:

Pont akartam is kérdezni.

Mintha csak Bayer Zsótiból meg Népszavából állna a világ.

Viszont addig sem arról kell posztolni, hogy mi végett is volt ez az egész látogatás, vajon mi hangzott el odabenn (gáztározók?), ki dönti el, hogy meddig vehetünk gázt a korábban leszerződött (de nem le nem hívott) kontingens terhére, meg ilyenek.

Robinzon Kurzor 2015.02.18. 14:52:07

@vizipipa: "Néztem az MTI híreket. Abból nem derül ki."

Ha egyértelmű lenne, hogy nem koszorúzott ellenforradalmat leverőket, akkor azt megtudnád az MTI-ből.

Valami portálon láttam egy fotót a helyről: abból úgy tűnt, hogy egy koszorúzóhely van és több emlékmű körülötte, vagyis csomagban lehet koszorúzni.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.02.18. 14:53:27

@TG69: Bár az EU "nyomna el" minket ma úgy, ahogy egykor a Habsburgok...

Virág et. 2015.02.18. 14:54:33

@vizipipa: Ne az MTI-ből szerezz információt. Olvass inkább indexet, ott egész pl. pontosan leírják:

index.hu/belfold/2015/02/17/a_kreml_diszorsege_koszoruzik_a_fiumei_uton/

De a poszt szerzője is jól fogalmazott: a szovjet katonák parcellájában helyezett el koszorút a központi obeliszknél.

Ez egyébként egy oroszok által finanszírozott helyreállítási projekt végső eseménye. Putyin nem ment oda minden emlékműhöz és tett külön koszorút mindegyik mellé (van egy pár), hanem a központi, legnagyobb emlékműnél csak. Ezen is vannak meredek szövegek nyilván (felszabadító szovjet Vörös Hadsereg és társai), de a lényeg, hogy a parcella, aminek az átadója volt ez lényegében, az ennél jóval meredekebb frissen felújított emlékműveket is tartalmaz. A tiszteletadás pedig az egész parcellának szólt.

Hogy mennyire nem véletlen, az szintén kiderül a linkelt cikkből: még 2013-ban próbálták elérni Orbánék, hogy az "ellenforradalom" szó kerüljön ki az egyik oroszok által felújított és ebben a parcellában elhelyezett emlékműről. Putyinék nem engedtek.

Hát ennyire fordult szembe a mai orosz vezetés a régi szovjet időkkel. Semennyire.

Virág et. 2015.02.18. 14:56:25

@Robinzon Kurzor: Így van. Az egész felújított szovjet parcellát koszorúzta meg.

Ha neki bármi baja lett volna az ellenforradalom kifejezéssel, akkor 1) az az emlékmű nem lett volna kb 2 m-re a központ szobortól, 2) nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy benne maradjon a magyarok 2013-as kérése ellenére.

Robinzon Kurzor 2015.02.18. 15:03:10

@jose maria padilla: "konzervatív és férfias barátságok kezdetén szoktak olyat kérni amit a másik nem szívesen teljesít"

Na, mesélj, te mit tettél meg konzervatív és férfias barátságok kedvéért?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 15:04:14

Tisztázzunk valamit: az a katona, aki hadicselekményekben veszíti életét, az hősi halott. Akár német az, akár orosz (akár szovjet), akár brit, akár magyar, akár...

Rudkinói magyar katonai temető, Voronyezs mellett (a gyengébbek kedvéért, a Don-kanyarba): rudkino.uw.hu/

Kultúrnépekben van annyi méltóság és tapintat, hogy tudják ezt kezelni egymás között.

Virág et. 2015.02.18. 15:14:08

@bbjnick: 1956 leverését és a civil lakosság elleni agressziót azért nem lehet egy világháborús hadművelettel egy lapon emlegetni.

Amúgy szép ez a nézőpont, még osztanám is, de valahogy nehéz pariba állítani az évtizedes "Szabadság téri szovjet szörnyemlékmű" körüli jobbos hisztikkel. Vagy az nem ér?

Tényleg nem tűnik fel, hogy a KONZISZTENCIA hiánya az, ami miatt megy a kritika Orbánék felé? 5 éve pontosan az ellenkezőjét csinálják annak, amit korábban mondtak és ezzel a tegnapi performansszal elértünk oda, hogy a saját pártjuk alapításának origóját is sikerült szembe köpniük. Ezzel teljesen körbe is értünk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 15:29:16

@Virág et.:

B*szod, ha már konzisztencia: az konzisztens, hogy az a Gyurcsány-bagázs hisztizik Putyin koszorúzása miatt, akik közül számosan '56 leverésének haszonélvezői voltak? Gyurcsány KISZ KB tag volt, cs*szd meg!

Ha a történelemkönyvekben emlegetnék '56-ot ellenforradalomként, akkor én is ideges volnék. De ha egy szovjet hősi temetőben egy síremléken emlegetik így, az szívük joga. Nem te írod, hogy kértük, hogy az ellenforradalom szót változtassák meg az oroszok? Nem tették. Ennyi. Azok a katonák, akik itt estek el '56-ban azzal a tudattak adták az életüket, hogy egy "gaz nyugati imperialista ellenforradalmat" jöttek leverni, megvédeni a szocializmust. Ennyi.

Pelso.. 2015.02.18. 15:32:58

@Robinzon Kurzor: Itt én már a címet sem értem, hisz korántsem mindeki van szerepzavarban, akiknek pedig ugyancsak kellene, azoknak rinocéroszi képükön a bőr.

Virág et. 2015.02.18. 15:44:08

@bbjnick: 1. Gyurcsány a mérce? Akkor minek volt a NER? Gyurcsányék ma semmilyen állami tisztséget nem töltenek be, egy képviselő a 200-ból, lényegtelen, hogy mit mond. Miniszterelnökből viszont egy darab van csak.
Egyébként 56 leverésének haszonélvezőiből is sokkal több fővel rendelkezik a fidesz. Vagy Pozsgayt már el is felejtettük? A KISZ tagság meg az egész alapítótagságra áll.

2. Szinte szó szerint ezt írtam le én is a II. vh-s szovjet halottak emlékművével kapcsolatosan, talán épp itt a mandineren, alig néhány éve. Az akkor még russzofil nertársaid persze teli szájjal hazaárulóztak meg komcsiztak érte.

Nagyon csábító lenne most visszaadni, de van olyan mélység, ahová nem merülünk. Egyébként a háborús emlékmű és a szabadságharcot leverő katonáknak állított emlékmű nem azonos kategória. Nem véletlen nem állítunk és pláne nem koszorúzunk Haynaunak készült emlékművet sem. Pedig ők is csak katonák voltak. De mondom, még egyet is értenék veled, csak az a fránya emlékezet, az ne tréfálná meg az embert mindig.

Virág et. 2015.02.18. 15:47:39

@Virág et.: russzofil helyett russzofób

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 15:55:34

@Virág et.:

A Szabadság-téri szovjet emlékműnek a temetőben a helye. Mi sem Moszkvában, a Vörös téren, állítottunk magyar hősi emlékművet, hanem Voronyezs mellett a pusztában hoztunk létre katonai temetőt. De a katonai temetőben ott helye van és azt vésnek föl rá az oroszok, amit jónak látnak.

Virág et. 2015.02.18. 16:02:55

@bbjnick: Hát, ez is előrelépés ahhoz a néhány éve még általános jobbos állásponthoz, hogy robbantsuk fel az egészet a fenébe.

Egyébként meg ettől a rezsimtől ne várd, hogy egy centit is mozdítsanak a Szabadság téri emlékművön. Konkrétan a Moszkva-teret is visszacsinálják (tudom, hogy nem ugyanoda), pedig ezen is röhögtek itt a mandin a nertársaid, amikor jeleztem, hogy az orosz maci nem fog örülni a Moszkva-tér átnevezésének. Aztán meg valahogy megint nekem lett igazam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 16:24:37

@Virág et.:

Te összevissza zagyválsz. Ez nálad betegség vagy hivatás?

vizipipa 2015.02.18. 16:43:44

@Virág et.:

Az index ezen cikkében:
index.hu/belfold/2015/02/18/putyin_orban_egyezmenyek/

van egy kép, aláírása ez VOLT: Putyin megkoszorúzta az '56-os forradalomra ellenforradalomként hivatkozó szovjet katonai emlékművet a Fiumei úti sírkertben.

Volt, azóta ugyanis átírták, most ez van ott: Putyin koszorúzott a Fiumei úti sírkertben a szovjet katonai parcellában, ahol az '56-os forradalomra ellenforradalomként hivatkozó obeliszkek is állnak

Ez utóbbi már stimmel.

Az általad linkelt index cikk szerint a központi obeliszken többek között ez a szöveg van:
Nyugodjatok békében drága elvtársaink az az ügy, melyért harcoltatok az a zászló melyet hordoztatok, hőstettekre és hősies munkára lelkesít bennünket.

Akkor ezt most folytatom, mert ez is ott van: Az emlékművet emelte és a temetőt rendezte Budapest Székesfőváros hálás közönsége 1947 évben...

Putyin koszorúja pont ezen felirat előtt van.

Virág et. 2015.02.18. 17:57:53

@bbjnick: OK. Nem is vártam érdemi választ.

@vizipipa: Nem olvastam a korábbit, nyilván elírták és gyorsan javították. Egyébként az általam beidézett két indexes cikket is olvasd el (nem hosszúak) és látni fogod, hogy valójában mit is koszorúzott meg Putyin és miért. Az összes emlékművet még mi magyarok csináltuk 1945 és 1989 között (nyilván az előbbihez közelebb), ám azokat most újította fel egy orosz milliárdos és ő rendezte be az egész parcellát is ezekből. Putyin a parcella egésze előtt tisztelgett, a koszorút pedig a központi obeliszknél rakta le. A szovjet katonai parcella kb egyharmada egyébként meglepő módon nem is a II. vh-val, hanem 56-tal kapcsolatos.

Olvasd el a cinken GA írását. Az amúgy eléggé jól belövi, hogyan is viszonyulnak a mai oroszok ehhez a szovjet érához.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 18:07:21

@Virág et.:

Érdemi választ csak érdemi felvetésekre lehet adni. Mindenféle zizzent összevissza zagyválásokra csak viszontzagyválni lehetne, az pedig nem az én műfajom.

Virág et. 2015.02.18. 18:18:14

@bbjnick: A Szabadság téri emlékmű helyét is nemzetközi egyezmény szabályozza, ezt se tudjuk arrébb tenni az oroszok engedélye nélkül. Egyébként nem is tenné ez a kormány, ha valami, hát ennyi teljesen világossá válhatott mindenki számára ezen a héten.

Ha ez neked zagyválás, akkor tessék megtanulni a magyar nyelvet.

Nyírjeslakó 2015.02.18. 18:29:16

@vizipipa: Az erről szóló hírek csúsztatások. Ez a parcella halott szovjet katonákat nyughelye. Ebben a parcellában több emlékoszlop van. Az egyik az a bizonyos "ellenforradalmi", nyilván 56 után emelték, az 56-ban itt meghalt szovjet katonák emlékére, és valóban ellenforradalomnak mínősíti az eseményeket. Putyin nem ezt koszorúzta meg, hanem a másikat, amely a II. vh. során itt meghalt szovjet katonákat méltatta. A megkoszorúzott oszlopon nem volt általunk kifogásolható szöveg. Függetlenül attól, kinek-mi Putyinról a véleménye, "...az igazat mondd, ne csak a valódit!"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 18:30:02

@Virág et.:

Hogy jön ide a nemzetközi egyezményről? Én a hősi halottak kérdésében a kultúrnépek közötti méltóságról, tapintatról és méltányosságról beszéltem. Mondom, hogy összevissza zagyválsz!

toportyánzsóti 2015.02.18. 18:31:19

Putin mennyire orosz azon lehet gondolkozni kgb-s főtiszt inkább bolsevik mint orosz,200 milliárd dolláros magánvagyon sem az orosz néppel azonosulást látassa,inkább 1 geci offshorkkot lát ilyenkor normális emberfi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 18:31:29

@bbjnick:

Hogy jön ide a nemzetközi egyezményről?=Hogy jön ide a nemzetközi egyezmény?

toportyánzsóti 2015.02.18. 18:36:58

@jose maria padilla: Balfasznak itt vagyol te disznóólban szocializálódott illibsi.

Maxvall a kloáka (törölt) 2015.02.18. 18:42:26

@maxval bircaman szerkesztő: mindenesetre ha a görénységnek, a józan ésszel fel nem fogható idiótaságnak is szobrot emel valaki, azt rólad mintázzák majd.

@toportyánzsóti: like :)

toportyánzsóti 2015.02.18. 18:42:32

2 orbitális választási csaló találkozott és jót röhögött az impotens unijón oszt jónapot.

toportyánzsóti 2015.02.18. 18:48:08

@maxval bircaman szerkesztő: Csak égeted magad ezzel a sutkával homofób kérődző.Kidobott minden kopek amit kapsz tolvaj és gyilkos gazdádtól.A végén neked is polóniumos teaivás lesz a sorsod,ideje jobban teljesítened.

Jenő Horváth 2015.02.18. 19:11:55

@bbjnick: mivel, annál tovább nem ért a magyar hadsereg

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.02.18. 19:27:43

@toportyánzsóti: disznóólban egyszer voltam életemben. akkor is csak azért, mert anyádra vezették a kant. aztat mán csak megnézem, gondoltam.

Bell & Sebastian 2015.02.18. 19:29:07

Gesztus és nem gusztus dolga, népe követeként kötelessége meglátogatni népe hőseit.

Amennyire mi negyvennyolcazunk vagy nagyimrézünk, annyira fasisztáznak vagy zendüléseznek ők, miközben egyik sem igaz, ám roppant praktikus.

Budapest tartotta föl az Ármádiát negyedévre, ami negyedmillió szovjet életébe került. Majd visszajöttek még egyszer a lófütyiért. Érthető, ha nem őszinte az örömük.

Bell & Sebastian 2015.02.18. 19:30:18

@jose maria padilla: Öö, nem az ólban szokás ugratni.

mikka 2015.02.18. 19:50:23

AZ INDEX.HU HAZUDIK.
( általában )

Illene bocsánatot kérni az olvasóktól..A szerkesztő meg menjen a picsába..vagy ha úgy tetszik, monnyon le

" Nem Orbánon, hanem Áderen fogott ki Putyin "

" Korábban azért írtuk, hogy Putyin Orbánt hívta meg, mert a sajtótájékoztatón ez hangzott el.
( index.hu )

Két napja arról írnak különböző pöcsfejek az index.hu-n hogy Orbán majd az Észak Koreai diktátorral ünnepel Moszkvában..

Csak és kizárólag azért hogy össze lehessen mosni Orbánt az Észak koreai vezetővel. Mert azt ugye senki nem hiszi el hogy ne tudna senki oroszul vagy angolul az index.hu szerkesztőségében.. Rosszindulatú, ostoba és pitiáner viselkedés a liberális demokrata sajtó digitális vezérhajójától...

Miért?

Mert nézem az élő közvetítést a parlamentből, az RT élő YouTube csatornáján, nézem a sajtót, a magyart is, az index.hu dezinformálós oldalt, hogy mennyire jelentenek akkurátusan..Jegyzetelek, hallgatom Putyint oroszul, angolul és persze még figyelek a magyarra is. ( mert ebben az országban kell..sajnos, mert hát ugye az újságírói objektivitás és igazmondás ritkább mint a fehér holló )Ekkor jön az ominózus meghívás Putyin részéről.. Gondoltam is hogy lecsap majd a "libretard média" a magas labdára és megcsavarja Orbán kárára.. Hát persze..Objektív, igazmondó liberális magyar sajtó :)

Gondoltam gyorsan írok az index.hu helyszínen jelenlévő tudósítójának hogy nem jó amit ír..hátha helyrehozza a hibát..

**********************************************
Címzett: nyilasg@mail.index.hu - Putin / Orbán
Feladó: xxx xxx
Dátum:2015. február 17., kedd, 20:17:45

Ember ha már jelentesz legalább jól csináld..
Putin nem Orbánt hívta meg Moszkvába hanem Áder Jánost..
Hallgasd meg újra..

********************************************

Nem sikerült nekik..csak most, és még mindig azt állítják hogy Orbánt hívta meg Putin...

Na akkor nézzük meg együtt..

Putyin azt mondja:
www.youtube.com/watch?v=ykC6Oxbe11o#t=6803

time: 3:08.37
szó szerint leírva:

I also looking forward to my meeting with the Hungarian president tonight and I would like to confirm my invitation to him to participate in the ceremony of the 70th anniversary of the end of the II.world war in Moscow this may...

Kedves index.hu..

The president of Hungary in János Áder...

colonel Tigh 2015.02.18. 20:14:34

@bbjnick: Gyurcsány kiszes volt? Téééényleg? Na akkor nézzük csak tovább:
Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály – KISZ-titkár
Rogán Antal – KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár
Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)
Járai Zsigmond – MSZMP-tag
Matolcsy György – MSZMP-tag
Martonyi János – MSZMP-tag
Pintér Sándor – MSZMP-titkár
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János – MSZMP-tag
Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
Harrach Péter – MSZMP-tag
Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
ésatöbbiésatöbbiésatöbbi...

Kövér mondta, hogy "kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna". Hát nem lett belőlük, az biztos.

toportyánzsóti 2015.02.18. 20:41:57

@jose maria padilla: Látom tégedet anyád kidobott azért lettél ekkora barom,lehet tévedtem nem disznóólban nevelkedtél hanem patkányfészekben.

colonel Tigh 2015.02.18. 20:47:44

@mikka: 1., az Index helyreigazítást közölt az ügyben, ellenben a fideszes lakájmédiától hol, mikor lehet ilyet látni?
2., tévedni emberi dolog, nem hiszem, hogy szándékos félrevezetés lenne. Érdekes módon se a jobbos sajtó, se a lakájmédia nem mondott erről semmit, pedig egy ilyenre mint légy a szarra, ugye. Ellenben a többi médium is a tolmács hibájának tulajdonította a dolgot.
3., biztos nem lett meghívva Orbán? index.hu/belfold/2015/02/18/video_orban_putyin_facebook/
A videó végén, amikor elköszönnek a kocsinál, jól halhatóan: Putyin tolmács -...örömmel várjuk Moszkvában... Orbán -sok szerencsét, menni is fogok, köszönöm...
Nyilván ez lehet egy szimpla gesztus, és nem célzottan a parádéra való meghívás. De szerintem ezen teljesen felesleges rugózni. Semmivel nem fog jobban kinézni, ha Áder virít majd Putyin mellett.
Szóval lehet libsibolsikomcsit fröcsögni, Orbánék olyan szintű köpönyegforgatást villantanak, ami kurva kínos. Tudjuk, nektek nem.

mikka 2015.02.18. 20:49:40

@colonel Tigh: olvasd el újra amit írtam, nézd meg a videot, olvasd el mit ír az index. Valamit nem jól csináltál elsőre.

kvadrillio 2015.02.18. 21:07:31

@Virág et.: he-he-he.......ÍHA 56-OT LEVERTÉK VÓÓÓNNNA, ZOLTAI MA NEM LENNE LÁZÁRKA TANÁCSADÓJAHHH ! :o)))))

kvadrillio 2015.02.18. 21:08:17

@kvadrillio: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.02.18. 21:09:59

@jose maria padilla: ja , hogy nyugodtan lehet gyalázni a nemzeti függetlenséget orbán vendégeként, ha nincs jelen a legfőbb hiv. méltóság, legfőbb képviselője az országnk.
főleg h nem lett volna orbán beszervezve, akkor még zavarta volna is

a főoldalon már kitárgyaltuk:
mandiner.hu/cikk/20150218_megjavitotta_a_fiumei_uti_szovjet_emlekmuvet_a_4k

kvadrillio 2015.02.18. 21:13:54

@kvadrillio: a környék lakói azóta sírnak, mióta eszement táncolók mécsimre és magyarfruzsina nevű felesége, társaival körültáncikálta a SZABADSÁG TERÜNKET !!!, Hogy ezt a fasz sasfészket odalophassák az éj leple alatt.....

MERT ŐKET SEM KÉRDEZTE MEG SENKI...., HOGY TELE AKARJÁK SZARNI A MEGBECSÜLT TERÜKET !.

kvadrillio 2015.02.18. 21:15:42

ÉS.....MIÓTA MÉRVADÓ EGY BBJNICK MAGYARORSZÁGON ??????

MIÓTA AZT HISZI MAGÁRÓL ?????

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 21:17:50

@colonel Tigh:

Te tényleg ennyit tudsz vagy csak lányos zavarodat akarod a hülyeség mögé rejteni?

Tudod, hogy mi az, (így önmagában) hogy KISZ-titkár? Az olyan komám, mint az őrsvezető vagy választott brigádvezető:-) Egy középiskolai osztály vagy egyetemi csoport vagy (25 év alattiakból álló) munkahelyi közösség választ maga közül egy szószólót. A függetlenített KISZ-titkárok voltak azok, akik pártmegbízatásként, főállásban tolták az ipart. S tudod mi az, hogy KISZ KB titkár vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának alelnöke? A második ember a KISZ-ben. No, e két utóbbi, függetlenített KISZ-titkár, majd később a KISZ KB titkára, majd alelnöke volt Gyurcsány. Katonai hasonlattal élve, míg a mezei KISZ-titkár kb. egy szakaszvezető, addig a KISZ KB alelnöke egy vezértábornok, maga a vezérkari főnök.

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 21:19:03

@colonel Tigh:
Légyszi, tegyél fel nekünk ide egy listát erről is:

- Hol és mikor volt Merkel FDJ titkár az NDK-ban.

- Ki volt az NSZK első titkosszolgálatának vezetője (válasz: Gehlen ezredes, a Nürnbergben kivégzett Keitel által vezetett OKW keleti hadseregek osztályának vezetője).

- Mely egykori náci párttag kormányában volt külügyminiszter a trockista norvégiai ellenálló Willi Brandt (válasz: Kiesinger, 1966-69).

- Ki volt a napokban elhunyt Weizsäcker egykori nyugatnémet kancellár édesapja (válasz: Ernst Weizsäcker, a Nürnbergben kivégzett Ribbentrop első helyettese a náci külügyminisztériumban, az általános [figyelem: nem Waffen-SS] SS vezérőrnagya).

- Mit csinált Helmut Schmitt a II. vh.-ban (válasz: a náci légierő első osztályú vaskereszttel kitüntetett tisztjeként szolgált, a vaskeresztet a szovjet fronton érdemelte ki).

- Amikor az NSZK 1955-ben belépett a NATO-ba, ki lett kis híján az első nyugatnémet védelmi miniszter, ha nem vétózzák meg az amcsik (válasz: [figyelem libsik: a Krimet meghódító] Manstein vezértábornagy).

Ha fel tudod magadban dolgozni, hány egykori náci játszott szerepet az újabban libsikedvenc Németország közéletében, akkor majd visszatérhetünk a középiskolai KISZ-titkár listádra. OK?

colonel Tigh 2015.02.18. 21:19:34

@mikka: "Gondoltam gyorsan írok az index.hu helyszínen jelenlévő tudósítójának hogy nem jó amit ír..hátha helyrehozza a hibát.." egy újságíró, a világ 2. nagyhatalmának vezetőjének a sajtótájékoztatóján vesz részt éppen (és dolgozik a helyi tolmácsolás alapján), és nem a mailboxával foglalkozik... oh, micsoda egy liberális tetű, de tényleg.
És igen, két napja csak erre készültek, hogy majd jól megtekernek egy ilyen bakit, és nyilván a tolmács is a Gyurcsány kottájából játszik.
Így meg már mindjárt más, hogy csak Ádernek kell Putyin meg Kimi mellett pózolni, ugye? Mert az nem hordozza ugyanazt az üzenetet? Amúgy bocsánatot kérek, én vagyok a hülye, minek írok ilyen helyekre...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.02.18. 21:22:16

@vizipipa: itt van:
kepkezelo.com/images/nkpxwnandoiwhjcdpbt4.jpg?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201502&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201502

putyin korábbi beszéde tök jól hangzik, amiben elismeri az 56-os magyar szuverén törekvést, csak ha most egy 56-ot gyalázó szobrokkal teli helyen koszorúzik egy orosz 56 ellenes szobrot, akkor lenulláza a korábbi beszédét. nem?
ha akkor méltatja 56-ot, most 56 ellenes akkor melyik az aktuális? a legújabb.

mert elég sok orosz szöveg van itt, ahogy ismerem az orosz mentalitást, hogy lenin még mindig ott van bebalzsamozva moszkvában, ahát akkor elég valószínűnek tűnik, hogy 56 ellenes a felirat oroszul.

de mondom, itt a magát nemzeti kereszténynek hazudó posztkomcsi párt a hibás hogy nyusziként semmit nem tett, nem is volt fontos ez neki.
nyilván orbán apjánál már számít hogy jó elvtárs volt, orbán meg beszervezett komcsi.

Bloodscalp 2015.02.18. 21:25:40

@Virág et.: haha:) vén komcsi troll:) élvezi viktor seggét, ennyi.

Hagrid 2015.02.18. 21:27:19

Mit értetlenkedtek? Egyszerű mint az 1X1. A Jobbikéknál (és picit a Fidesznél is) kitalálták, hogy Oroszország antiszemita, hogy Putyin lazán falhoz keni a zsidókat, ráadásként még szerencsétlen buznyákokat is rendőrrel vereti és máris beállt a jobbikos merevedés és a keményvonalasabb narancs fütykös is!

Az más kérdés, hogy Putyinnak 3-4 zsidó származású, netán orosz-izraeli milliárdos támogatója van és Horodkovszkij buktája a politikai álmai voltak, de akkor is...az a kis álmodozás...

Így nem csoda, hogy a korábbi antikomcsi jobboldal most tapsol, a ballib, judeofil csapat pedig, akik a vörösökért odavoltak, most undorogva nézik Putyint...

colonel Tigh 2015.02.18. 21:28:02

@Tudományos libsizmus: annyira, de annyira leszarom, mi volt az ötvenes, hatvanas NSZK/NDK-ban, hogy azt el sem hiszed.

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 21:31:58

@colonel Tigh:
De hiszen az antifázásból éltek 25 éve:)

Mások esetleg pedig azt szarjék le annyira, de annyira, hogy hol volt Orbán és Kövér 17 éves korában gimista KISZ titkár. Érted.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.18. 21:39:07

@Bell & Sebastian:

"Gesztus és nem gusztus dolga, népe követeként kötelessége meglátogatni népe hőseit." --- írja.

Így van. Ennyi, sem több, sem kevesebb.

colonel Tigh 2015.02.18. 21:44:55

@Tudományos libsizmus: na figyi, fingod sincs ki vagyok, azt, hogy milyen nézeteim vannak végképp nincs fogalmad. Amúgy nekem sincs, simán csak utálom a hazug, tolvaj, köpönyegforgató embereket. Kiszezni nem én kezdtem, az a lista egy válasz volt erre: "B*szod, ha már konzisztencia: az konzisztens, hogy az a Gyurcsány-bagázs hisztizik Putyin koszorúzása miatt, akik közül számosan '56 leverésének haszonélvezői voltak? Gyurcsány KISZ KB tag volt, cs*szd meg!"
De ez mindent el is mondd a hozzád hasonlóakról. Gyurcsány-pfujj rohadt komcsi kiszes... ugyanez másik oldalról? Na, akkor hogy is van ez? A tököm tele van már a hozzád hasonlóak miatt koptatni az ujjam, szóval viszlát, rugózzál még ha akarsz.

gmihaly 2015.02.18. 21:46:41

Csak egy kis "putyinszkaja sutka" volt az egész. Ennyit alapelvekről és egyebekről.

mikka 2015.02.18. 21:46:42

@colonel Tigh: tényleg hülye vagy, ezen nem vitatkozunk.

Gazz 2015.02.18. 21:49:20

Nyaron, mikor a melegfelvonulason valaki egy faszt rajzolt a nagymagyarorszag terkepre, akkor az osszes jobbikos habzo szajjal duhongott, verte a facebook virtualis asztalat okollel, provokacionak, hazaarulasnak, meg a jo eg tudja minek nevezte a dolgot.

Most, mikor az 1956 temakorben ilyeneket kell kobe vesett verzioban olvasni, hogy ellenforradalom, meg hogy szovjetunio, meg mindennek a tetejen ott van egy fasza kis voros csillag, nos, ezen erzekenylelku jobbikos barataink nemhogy nem haborodnak fel, az ingerkuszobuk erzekelobimbocskait meg se kozeliti a tema.

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 21:49:20

@colonel Tigh:
Figyelj már. Jössz itt a 30 évvel ezelőtti KISZ titkár listáddal a gimiből? B-listázni nem akarsz te liberális demokrata?

Gazz 2015.02.18. 21:52:26

@maxval bircaman szerkesztő: No hát egy pillanatig se volt kérdésem, hogy te mint antimagyar, egyetértesz azzal, hogy putyinék ellenforradalomnak hívják 56-ot.

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 21:54:56

@maxval bircaman szerkesztő:
Nem azért, de lassan már magam is erre várok:)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.18. 21:55:27

@jose maria padilla: Na, szerintem pont erről írt a post írója. Köszi a bemutatót. :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.18. 21:57:36

@Vallalhatatlan fordulat: No megint klónozódtam? Ez élvezetes dolog? Örömöd? :-)

Megtisztelő, bár LESZAROM.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.18. 21:58:45

@Tudományos libsizmus: Miért nem teszed te ide ezt a listát? Jogod van kommentelni, nem?

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 22:00:12

Az emlékmű koszorúzást véleményem szerint kiválóan rendezte le mind az orosz, mind a magyar diplomácia.

Putyin nem a Szabadság téren koszorúzott, hanem egy temetőben (nem az "ellenforradalmi" izébizét koszorúzta meg, habár tagnap ezt híresztelte, bocsánat, hazudta az index, hanem egy II. vh.-s emlékművet). A Szabadság térbe még bele lehetett volna politikai felhangot magyarázni, ha a libsikre bízzuk az ügyet. Orbán nem vett részt e koszorúzáson.

Pont.

Abban talán mindenki egyetért, hogy a harcban elesett katonát megilleti a tisztelet, akkor is, ha orosz.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.18. 22:14:47

@ArmaGedeon: A habsburgok többek között az akkori Magyarország teljes arany-, ezüst-, és rézkészletét külföldre vitték (pénzt verni, ipari termékekre stb), Bécs ebből polgárosodott és gazdagodott. Emellett nemzetiségeket telepítettek tömbben, a határok mellé, plusz tarka mozaikokban, miközben a magyar letelepedni akarókat fegyverrel üldözték el. A bécsi politika a nemzetiségeknek az államalkotó magyarság elleni kijátszásán alapult évszázadokig. Szintén a liberális habsburgok alatt, a kiegyezés idején indult meg a galíciaiak mértéktelen beözönlése.

Aki a habsburg elnyomást pártfogolja, az egy rohadt hazátlan áruló.

_most_ 2015.02.18. 22:19:56

hatalmas, ahogy a jobbikosok a kgb-s Putyin faszát szopják, rengeteget lehet röhögni az agyhalott jobboldaliakon, hihetetlen, hogy észre se veszik, Putyin mennyire megveti a fajtájukat :D Putyin megkoszorúz egy 56-os ellenforradalom dicsőséges vérbefojtásának emléket állító szobrot és az elvileg antikommunista jobbikosok, nem hogy nem döntik le másra ezt a szobrot, de még a szavukat se emelik fel, iszonyatosan szánalmas. Lehet azt mondani, hogy baloldal most szándékosan ezzel támadja Orbánt, de gondoljunk bele mi lett volna, ha Gyurcsány követ el ilyen merényletet az ország ellen, fidesz éjjel-nappal kommunistázott volna, másnapra meg Orbán felgyújtatta volna megint fél Budapestet.

_most_ 2015.02.18. 22:22:13

@Tudományos libsizmus: szerintem azokat is megilleti a tisztelet, akiket ezek a hősi katonák megöltek.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.02.18. 22:27:48

@_most_: A kurucmítoszos történelemhamisítás az Antant és a Kisantant legfőbb ideológiai fegyverei voltak az ötödik hadoszlop kezében. A magadfajta agymosottak lényegében helyeslik Trianont. A HAbsburgok 400 éve alatt végig szüntelen tőkeexport volt Magyarország felé az örökös tartományokból, az osztrák sajtó sokat kesergett ezen a 19. században. 1526 és 1918 között a magyar és az osztrák életszínvonal különbsége csökkent. Mármint az osztrák előny csökkent. A Habsburgok csak behoztak, ki nem vittek, ez a könnyen ellenőrizhető gazdaságtörténeti tény.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.18. 22:30:02

@Tudományos libsizmus: :-) Igen, már beszélgettünk erről. Csak nem közöd van a klónozódásomhoz?

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 22:31:02

@_most_:
Ha Obama letesz egy koszorút egy amerikai temetőben Németországban, akkor a Merkelnek lekurvázzátok az anyját és obamacsicskénak csúfoljátok? Vagy hogy megy ez nálatok?

Tudományos libsizmus 2015.02.18. 22:55:32

@Vállalhatatlan fordulat:
Ilyenkor magammal beszélgetek. De nyugi, ez csak az első stádium.

_most_ 2015.02.18. 23:25:23

@Tudományos libsizmus: szerintem, itt most az 56-os ellenforadalom szovjet "áldozatiról" volt szó, azért az nagyon más, mint a második világháborúban elhunyt szovjet katonák helyzete.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 23:59:19

@bbjnick:

"Kultúrnépekben van annyi méltóság és tapintat, hogy tudják ezt kezelni egymás között."

Itt van a lényeg.

"Ha a történelemkönyvekben emlegetnék '56-ot ellenforradalomként, akkor én is ideges volnék."

Én nem. A szót a kommunista diktatúra tette szalonképtelenné, amúgy minden forradalom valami ELLEN történik. Ma már lényegtelen, hogyan nevezzük (jó, tudom, egyesekben rossz emlékeket ébreszt a szó).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 00:00:02

Pontosabban a kommunista diktatúra találta ki a szót.

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 00:03:11

@_most_:
Az egy indexes kamuhír, amit tegnap egész nap tolt a liberális hazugsággyár, habár többen több helyen cáfolták.

Putyin egy második világháborús emlékművet koszorúzott meg. A koszorúzáson Orbán nem vett részt.

Egyébiránt halálra röhögöm magam, amikor az 56-ot rendre ellenforradalomnak nevező, magukat "liberális"-nak nevező ősbolsik most hirtelen elkezdtek ötvenhatozni.

Erő e-meló 2015.02.19. 00:04:37

@mikka:
Ez már a vég a ballibbantaknak, még rendesen dezinformálni se tudnak. Legalább olyat hazudnának, amivel nem buknak le perceken belül

Semmit se okultak a bajai kaumvideó példájából, ugyanott folytatják ahol abba se hagyták

Erő e-meló 2015.02.19. 00:11:54

@Tudományos libsizmus:
Még sokáig nem az lesz a történelem nekünk, mint az oroszoknak vagy a németeknek vagy a zsidóknak. Ezzel együtt kell tudni élni

De ha már összehasonlítjuk, mégiscsak tiszteségsebb, hogy Putyin emelt fővel megkoszorúzza amit sajátjának gondol, mint az, hogy idejön Merkel és nem is akar találkozni a helyi németség képviselőivel, hanem helyette tudjuk kikkel

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 00:28:28

@Erő e-meló:
Nem tudom, hogy fogják megmagyarázni a németek, hogy Gauck nem megy el május 9-én Moszkvába. Hiszen ezeken nekik ott kell lenniük, nekik kell elmondani a díszbeszédet, hogy ők mekkora gecik.
www.youtube.com/watch?v=GUKP_fB8Fws

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 00:49:34

@Erő e-meló:

"De ha már összehasonlítjuk, mégiscsak tiszteségsebb, hogy Putyin emelt fővel megkoszorúzza amit sajátjának gondol..."

Egyetértek.

@Tudományos libsizmus:

"nekik kell elmondani a díszbeszédet, hogy ők mekkora gecik."

Majd elmondja Jeruzsálemben. :D

_most_ 2015.02.19. 00:54:36

@Tudományos libsizmus: ott van a szobor azt ellenforadalom felirattal és a vörös csillaggal a tetején, megnézheted saját szemeddel,hiába próbálod megmagyarázni, kommunisták lettetek.

_most_ 2015.02.19. 00:57:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: szerintem mondjuk nincs annál undorítóbb, mikor egyes népek mindent a német megszállásra kennek,a németek a szövetségeseink voltak, együtt voltunk benne a háborúban, de nekünk még annyi gerincünk sincs, hogy vállaljuk, amit tettünk.

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 01:11:11

@_most_:
1.) Nem azt koszorúzta Putyin, hanem egy másikat.
2.) Orbán nem volt ott a koszorúzáson.
A Fiumei út véletlenül igaz.

Az egész egy tegnap az index által bedobott hazugság. Ugyanolyan, mint a mai hazugság, miszerint Putyin meghívta Orbánt május 9-re.

_most_ 2015.02.19. 01:11:38

@Erő e-meló: mondjuk eddig a hazaáruló jobboldal azzal mentegette magát, hogy az oroszok nem egyenlőek a szovjetekkel, hát pedig Putyin szerint de, ez meg ügye azt jelenti, hogy ti meg komcsik vagytok :D

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 01:15:18

@_most_:
nol.hu/belfold/katonas-rendetlenseg-1516567

Kiemelés tőlem:
"Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök csak néhány órás villámlátogatásra érkezik ma Budapestre, szakít időt arra, hogy koszorúzással emlékezzen meg a Fiumei úti Sírkertben A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT SZOVJET KATONÁKRÓL."

A Népszavának csak hiszel.

_most_ 2015.02.19. 01:16:49

@Tudományos libsizmus: nyilván nem lehet minden oldal annyira hiteles, mint a hidfo.kgb.szu, bocs de inkább az indexnek hiszek, mint a komcsi Putyin bérenc nemzetáruló turulbaszó fajtádnak :D

_most_ 2015.02.19. 01:18:17

@Tudományos libsizmus: népszavát csak kommunisták olvassák :D

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 01:22:45

@_most_:
Ez a baj veletek, libsibolsikkal. Kitaláltok magatoknak egy kamuhírt, aztán addig lovagoltok rajta, amíg ti magatok is el nem hiszitek.

Azzal nálam ne gyere öcsém, hogy kommunista így meg kommunista úgy, mert ti vagytok a legnagyobb vérbolsik baszod, mindenki jól tudja. Ennyire nem kéne mindenkit hülyének nézni kishaver.

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 01:24:57

@_most_:
Látod, e beszólásokkal árulod el, hogy egy gané tetű ávéhásporonty bolsi vagy: turulbaszó. A kurva anyádat kedves barátom.

Erő e-meló 2015.02.19. 01:38:25

@_most_:
Nagyon a múltban élsz, ezért fogjátok elveszíteni a következő választásokat is

A ballibbant tábor nem képes tanulni saját hibájából. Néhány alaptétel segítségként:

- a jelent átírni nem lehet, mert hamar lebukik a zember (lásd Orbán meghívása a győzelem napi ünnepre - hazugság, bukta)

- a múltat meg nem érdemes, mert már elmúlt (a komcsik rohadék hazaárulók voltak világéletükben Kun Bélától Rákosiig)

Az oroszok nem akarják átírni a múltat, amin persze a saját szemszögükből átélt múltat kell érteni. Mi sem tesszük, mert szabadok vagyunk. Ezt a szabadságot most nem elsősorban Oroszország fenyegei, hanem egy másik hatalom

Erő e-meló 2015.02.19. 01:43:09

@_most_:
"a németek a szövetségeseink voltak, együtt voltunk benne a háborúban, de nekünk még annyi gerincünk sincs, hogy vállaljuk, amit tettünk"

Arra gondolsz, hogy munkaszolgálatosként te ástad a lövészárkot a németeknek? Piszok nácibérenc!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 02:17:45

@_most_:

Mostantól itt szűrlek. Máshol sajnos nem tudlak, mert nincs rá opció.

nu pagagyí 2015.02.19. 06:13:15

Nincs itt semmi szerepzavar. A vérbeli kommunisták már régen a Fidesz törzsközönségét alkotják és előtte sem demokratikus pártokban tüsténkedtek. Az erő vonzza őket, mert primitív lényük csak hatalmaskodásban tud kiteljesedni. Csak úgy lehetnek a szemétdomb királyai, ha minden lepusztítanak maguk körül.

toportyánzsóti 2015.02.19. 06:21:56

@Vallalhatatlan fordulat: Rossz duma 1 illibsi geci imádótól.Húzzál vissza a kopekbaszó gazdádhoz.

Tudományos Libsizmuss (törölt) 2015.02.19. 06:54:34

Egy mocskos kommunista vagyok, puryinra rejszolok

Virág et. 2015.02.19. 07:39:00

@bbjnick: Te tényleg, őszintén nem érted, ami le van írva? A magyar nyelvvel vannak problémáid vagy csak általános szövegértési bajok?

MACISAJT 2015.02.19. 09:10:22

index.hu/belfold/ormagy0329/

Mikor a gyurcsányok és a gömczkingák leharapták volna bárki fejét, szavolszkij védelmében...

MACISAJT 2015.02.19. 09:13:48

Belpolitikai vita az Orbán-Szavolszkij pengeváltás miatt
MTI
2007.03.29. 17:50

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sértésnek tartja, ami Fidesz által a Római Szerződés 50. évfordulójára szervezett szerdai konferencián az orosz nagykövettel történt. A kormányfő erről újságíróknak nyilatkozott csütörtökön a parlamentben. Gyurcsány szerint egy politikusnak nem dolga minősíteni egy népet, indokolatlan és oktalanság bármely nemzetnek az önérzetét megsérteni.

Orbán Viktor szerdán a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából a Fidesz által szervezett konferencián - az energiapolitika kapcsán - azt mondta, hogy az orosz és az európai gondolkodásban számos különbség van: míg a Európában a politikától független, piaci észjárás jellemző, addig Oroszországban nem a piaci, hanem állami, politikai alapú logika működik. A politikus szerint míg Európában a piac szereplői elfogadják a verseny szabályait, az üzleti tranzakciók átláthatók, addig Oroszországban nem a verseny elfogadása, hanem a monopóliumra való törekvés a jellemző.

A konferencián - bár nem volt előadó - Orbán Viktor szavait követően szót kért Igor Szavolszkij, Oroszország budapesti nagykövete, aki azt mondta: az energiapolitikából nem kell politikát csinálni. "Nem kell ebből politikát csinálni Elnök Úr, (...) le kell ülni tárgyalni" - mondta, majd hozzátette: nem kell eltérő észjárásról beszélni, hiszen csak piaci szempontok döntene, a gázt és az olajat pedig nem az állam, hanem a vállalkozók szállítják.
Gyurcsány felszisszenne

"Nekem az a dolgom, hogy a károkat elhárítsuk, és világossá tegyük, soha nem fog Magyarország egyetérteni azzal, hogy politikai, gazdasági vagy bármilyen természetű vita kapcsán megkérdőjelezzük egy másik népnek vagy nemzetnek saját önhitét, büszkeségét, identitását" - szögezte le Gyurcsány Ferenc csütörtökön, majd hozzátette: minden ilyen törekvés árt Magyarországnak.

A kormányfő úgy látja: magyarként felszisszennénk, ha egy másik állam vezető politikusa megkérdőjelezné, hogy mi más észjárást követünk, más a lelkiségünk, karakterünk mint az európai. "Az a jó - mondta Gyurcsány Ferenc - ha azt gondoljuk, hogy ez egy szerencsétlen, nem kívánt, talán nem is tervezett mondat volt és többet ilyen nem hangzik el. Legfeljebb aki ezt mondta, azt mondja, nem úgy gondolta, nem azt értette ez alatt" - fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy szerinte bocsánatot kellene-e kérnie Orbán Viktornak, azt válaszolta: ezt majd ő eldönti.
Fidesz: nem Oroszország-ellenesség

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc ma ahelyett, hogy a magyar nemzeti és a közös európai érdekek mellett foglalt volna állást, immár nyíltan az orosz hatalmi törekvések szószólójaként lépett fel. Ezt az ellenzéki párt közleményben tudatta csütörtökön. "Kibújt a szög a zsákból. Gyurcsány Ferenc ma ahelyett, hogy a magyar nemzeti és a közös európai érdekek mellett foglalt volna állást, immár nyíltan az orosz hatalmi törekvések szószólójaként lépett fel" - fogalmaz a közleményben Német Zsolt, a Fidesz Külügyi Kabinetjének vezetője. A Fidesz szerint szomorú és elfogadhatatlan, hogy a magyar miniszterelnök "Magyarország gazdasági érdekeivel és a közös európai törekvésekkel szemben az orosz érdekeket védelmezi".

Az ellenzéki párt szerint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket egyértelműen az szolgálja, ha hazánk csatlakozik az EU közös energiapolitikájához, ezzel csökkentve egyoldalú függőségét Oroszországtól. Ez - mint a közleményben olvasható - "nem Oroszország-ellenesség, hanem monopólium-ellenesség".
Göncz: károkat okoz a Fidesz

A külügyminiszter veszélyesnek tartja, hogy a Fidesz elnöke szerdán egy konferencián olyan jellegű minősítést használt külkapcsolati témában, amelyet eddig a belpolitikában alkalmazott. "A Fidesz radikális politizálása nemzetközi szinten igazi károkat tud okozni Magyarországnak" - hangsúlyozta Göncz Kinga azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor és Igor Szavolszkij vitába keveredett egymással. A magyar diplomácia vezetője szerint a Fidesz elnökének szóhasználata nagyon hasonlít ahhoz a megosztáshoz és minősítéshez, amit az ellenzéki párt és elnöke a belpolitikában alkalmaz.

"A bizalmatlanság nem tesz jót az üzleti kapcsolatoknak, az ilyenfajta magatartás, a Magyarországra emiatt vetülő gyanakvás után a külkapcsolatokban megint a kármentéssel kell foglalkozni" - mondta Göncz Kinga csütörtökön az MTI-nek, miután telefonbeszélgetést folytatott az orosz nagykövettel. A külügyminisztert Szavolszkij tájékoztatta a konferencián elhangzottakról, Göncz Kinga biztosította az orosz nagykövetet, hogy az Orbán Viktor által a szerdai konferencián elmondottak távol állnak a kormány álláspontjától.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 09:16:34

@MACISAJT:

Jé, hogy megfordultak időközben a szerepek. :O

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.19. 11:27:43

@ArmaGedeon: : "A kurucmítoszos történelemhamisítás az Antant és a Kisantant legfőbb ideológiai fegyverei voltak az ötödik hadoszlop kezében."

Ez egy ideológiai megállapítás, kb annyi értelme van, mint annak hogy a "trockista és buharinista férgek a szovjet népgazdaság és minden elért eredmény lerombolására törekedtek".

"A magadfajta agymosottak lényegében helyeslik Trianont."

Egy soknemzetiségű birodalom soha nem tartható hosszú ideig egybe. Kelet-Európában a faszburgoknak ez azért sikerült, mert a török ellen kellett küzdeni, valamint a nyugati hatások később értek ide.

Anglia már I. Erzsébet idején nemzetállam volt, a Hollandok már a17. században azok voltak, a Franciák Napóleon idején lettek azzá, a germánok több-kevésbé 1871-ben.

Ausztria egy dinasztikus csökevény volt, tudható volt hogymint az uralkodóház megbukik, onnantól vége.

Ferencjóska egyébként magyarok százezreit vitte a mészárszékre az Első Világháborúban. A magadfajta buzeránsok úgy tudnak sírni amikor egy magyar is meghal (pl. Erőss Zs.), de amikor százezernyi faszburg vezénylet alatt elesett magyar katonáról van szó, akkor mélyen kussolnak.

"A HAbsburgok 400 éve alatt végig szüntelen tőkeexport volt Magyarország felé az örökös tartományokból, az osztrák sajtó sokat kesergett ezen a 19. században. "

Ahhoz hogy tőke keletkezzen, valamiféle alap kell. Mo esetében ez nyersanyag, ércek, szén, stb voltak, amit külföldre vittek, majd ami késztermék készült, azt nagy kegyesen visszaengedték. Ez a gyarmat leírása.

Ahhoz nem kell fantázia, hogy kiviszi Bécs a körmöci aranyat, ver belőle aranypénzt, majd azt elkölti Magyarországon. Amit vesz a pénzen, az Bécsé lesz, legyen föld, árú, szolgáltatás stb. Ettől kell annyira beszarni?

Az osztrákok mindig is provinciálisak voltak, persze hogy keseregtek ezen (hiszen e pénzt Bécsben is elkölthették volna). Egyébként mióta lett a sajtó hivatkozási alap, bármi máshoz képest (dokumentumok, történetírás stb)?

"1526 és 1918 között a magyar és az osztrák életszínvonal különbsége csökkent. Mármint az osztrák előny csökkent."
Mátyás idején még mi voltunk fejlettebbek, ez a királyi- bánya- és egyéb jövedelmekből könnyen belátható. Amikor a török fölperzsel tájat csinált, és az habsburg-igazgatás alatt jött rendbe, nos ilyen értelemben persze hogy csökkent a különbség, a füstölgő romokhoz képest.

"A Habsburgok csak behoztak, ki nem vittek, ez a könnyen ellenőrizhető gazdaságtörténeti tény."

Attól hogy igazi félművelt proli módjára tudálékosan összetett szavakat használsz, a hazugság még hazugság marad.

nemzetstrategia.blog.hu/2014/02/24/tenyek_es_tevhitek_a_magyar_tortenelembol_ii

wolves84lb 2015.02.19. 12:20:11

@bbjnick:
"Azok a katonák, akik itt estek el '56-ban azzal a tudattak adták az életüket, hogy egy "gaz nyugati imperialista ellenforradalmat" jöttek leverni, megvédeni a szocializmust"

Ja, a moszkovita Nagy Imrétől...ezt te sem gondolod komolyan, ugye??? Nem a szocializmust akarták akkor megdönteni, csupán a szovjetektől akartak szabadulni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 12:21:36

@Nemzetstratégia:

"Egy soknemzetiségű birodalom soha nem tartható hosszú ideig egybe."

Gyanítom, hogy egy soknemzetiségű ország sem, de azért csak nyomják le a torkunkon és egész Európa torkán a miénktől idegen kultúrájú bevándorlókat meg a multikultit.

wolves84lb 2015.02.19. 12:22:20

@bbjnick:
"De a katonai temetőben ott helye van és azt vésnek föl rá az oroszok, amit jónak látnak. "

Hát max a te párhuzamos univerzumodban. Vagy a SAJÁT katonai temetőjükben, otthon, oroszországban.

wolves84lb 2015.02.19. 12:29:06

@mikka: ja, sokkal jobb, ha a köztársasági elnöki pozíciót süllyesztik le kimdzsongil szintjére. Így orbán teljes nyugalommal válthatja majd le ádert, mint a hős, aki SOHA NEM INTEGETETT DIKTÁTOROKKAL EGYÜTT A KREML FALÁRÓL. :)

wolves84lb 2015.02.19. 12:32:31

@Tudományos libsizmus: szép kis próba volt a csubakka-védelemre, de ez most nem jött össze :) kis hülye :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 12:36:07

@wolves84lb:

Meg fogsz lepődni, de az a SAJÁT katonai temetőjük, a saját halottaikkal. A felújítását is ők fizették.

Mellesleg kár ezen rugózni, bbjnick jól írta korábban, hogy "kultúrnépekben van annyi méltóság és tapintat, hogy tudják ezt kezelni egymás között.".

wolves84lb 2015.02.19. 12:36:13

@Tudományos libsizmus: ilyenkor jövök rá, hogy neked egyvalamit érdemes írni: a jó édes kurva anyádat, te patkány :)

wolves84lb 2015.02.19. 12:40:06

@ArmaGedeon:
"A Habsburgok csak behoztak, ki nem vittek, ez a könnyen ellenőrizhető gazdaságtörténeti tény. "

Pontosan. Ahogyan a rómaiak is csak a fürdőket és utakat akarták mindenhová eljuttatni...eszükben sem volt lefölözni egyik provincia hasznát sem. :)

A Habsburg-birodalom egyik tartománya voltunk - valószínűleg a legjelentősebb - így is kezeltek minket.

wolves84lb 2015.02.19. 12:43:39

@Erő e-meló:
"Semmit se okultak a bajai kaumvideó példájából, ugyanott folytatják ahol abba se hagyták "

Szörnyű, hogy 1,5 évente elő tudtok kaparni nagy nehezen valamit. Nem úgy, mint a fidesz, ami jó pillanataiban naponta lehoz 3-4 ennél fajsúlyosabbat :)

Gondolom, az nem zavar...mesélj már a kitiltási-ügyről :)

wolves84lb 2015.02.19. 12:45:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
""De ha már összehasonlítjuk, mégiscsak tiszteségsebb, hogy Putyin emelt fővel megkoszorúzza amit sajátjának gondol..."

Egyetértek. "

Remélem, a nagyszüleid-szüleid-rokonaid, akik esetleg 56-ban nem az orosz segget nyalták, mint te most, forognak a sírjukban.

wolves84lb 2015.02.19. 12:48:20

@Tudományos libsizmus:
"A Népszavának csak hiszel. "

1. Ez a Népszabadság online felülete...:)
2. Mióta mérvadó nektek bármelyik ballib média? :)

Annyira de annyira szánalmas vagy.

wolves84lb 2015.02.19. 12:50:50

@Erő e-meló:
"A ballibbant tábor nem képes tanulni saját hibájából. Néhány alaptétel segítségként:

- a jelent átírni nem lehet, mert hamar lebukik a zember (lásd Orbán meghívása a győzelem napi ünnepre - hazugság, bukta)

- a múltat meg nem érdemes, mert már elmúlt (a komcsik rohadék hazaárulók voltak világéletükben Kun Bélától Rákosiig)

Az oroszok nem akarják átírni a múltat, amin persze a saját szemszögükből átélt múltat kell érteni. Mi sem tesszük, mert szabadok vagyunk. Ezt a szabadságot most nem elsősorban Oroszország fenyegei, hanem egy másik hatalom "

Te batyu vagy, csak álnéven???? :))) Ekkora faszságot, régen röhögtem ennyit :))))

Nem akarjátok átírni a jelent-múltat, mi? Lásd a kis pénzhamisító-ifjúFIDESZes-kisfasz esete :))))

A kurva anyádat....:)))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 12:54:16

@wolves84lb:

" akik esetleg 56-ban nem az orosz segget nyalták, mint te most"

"Annyira de annyira szánalmas vagy. "

"A kurva anyádat....:))) "

" a jó édes kurva anyádat, te patkány :) "

"kis hülye :) "

Ugye nem haragszol, ha a fentiek után csak röhögni tudok rajtad?

wolves84lb 2015.02.19. 13:00:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hát persze...egy falatnyi oroszország, magyarhon közepén. Kell oda útlevél is, hogy beléphessek?

Az a terület Magyarország része. Ha mi úgy döntünk, hogy ott senki nem fog koszorúzni, akkor ott bizony senki nem fog koszorúzni. Ha putyin a hátán vergődik, akkor sem.
Én a magam részéről örülnék neki, ha ott valóban CSAK a IIvh-ban elhunyt szovjet katonáknak lenne emlékmű - ha már van egyáltalán.

Ugyanis, ahogy te is írod, kultúrnépekben van annyi méltóság és tapintat, hogy tudják ezt kezelni egymás között. Ahogy azt is kellett volna, hogy nem megyünk kibaszott tankokkal egy másik, baráti ország polgárai ellen, csak azért, mert ők már nem szeretnék, ha mi diktálnánk nekik továbbra is MINDENT.

wolves84lb 2015.02.19. 13:03:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Furcsa humorod van, ha ezen röhögsz. És nem azt látod ki belőle, hogy egy alapvetően értelmes állampolgárnak már tele a töke veletek, orbán-hívőkkel, akik akár naponta köpik szembe a múltunkat, amire annyira szeretnek hivatkozni?
De lelked rajta...ahogy azon is, hogy szerinted az mennyire becsülendő, hogy putyin idejött, és koszorúzott.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.02.19. 13:33:40

@Nemzetstratégia: @wolves84lb: Annyit fröcsöghettek, amennyit akartok, de ez gazdasági tények, statisztikák kérdése. A magyar üzlet a Habsburgoknak rossz üzlet volt, egyáltalán nem gyarmatosították hazánkat. A körmöci aranyakat Körmöcön verték, máig működik a pénzverde és pl. Mária-Terézia aranyakat is ver, egyes afriaki országokban népszerű. Persze kurucoknak hiába magyarázok gazdasági statisztikáról, annak megértéséhez agy is kell. Hitgyülis agymosottak vagytok.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.02.19. 13:40:12

@Nemzetstratégia: "Mátyás idején még mi voltunk fejlettebbek, ez a királyi- bánya- és egyéb jövedelmekből könnyen belátható."

Hoznál valami adatot erre? Csak mert a gazdaságtörténészek nem így tudják. Érdemes mondjuk a tízezer lakos után beszedhető adójövedelmet összehasonlítani a Lajta két oldalán.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 13:52:09

@wolves84lb:

"Furcsa humorod van, ha ezen röhögsz."

Nem ezen, hanem rajtad röhögök. Semmivel sem vagy különb, mint az egyoldalú, szemellenzős Putyin-imádók, csak te egyoldalú, szemellenzős Putyin-gyűlölő vagy.

Putyint nem kell imádni, de gyűlölni sem. A saját hazájának érdekeit képviseli, miközben korrekt üzleti partner, pontosan betartja a szerződéseket, lehet rá számítani. És nem akar NATO tagállamot közvetlen szomszédként, ami érthető.

"veletek, orbán-hívőkkel"

Kiskancsó, ha visszaolvasol pár kommentemet, láthatod, hogy csöppet sem vagyok Orbán-hívő, épp elégszer szidom a Fideszt és Orbánt: korrupció, vasárnapi zárva tartás, netadó, cigánypolitika (hiánya), simicska stb. De ha valamit szerintem jól csinál, akkor nem fogom csak azért szidni, mert most az a sikk vagy valaki Orbán-faszszopónak nevez, ha nem ezt teszem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 16:00:07

"Az ENSZ a segélycsomagok haladéktalan szétosztását követeli az ukrán hatóságoktól az után, hogy kétszáz tonnányi élelmiszerre bukkantak egy kelet-ukrajnai kisváros raktárában. Az élelmiszerek szavatossága hamarosan lejár, miközben a városban több mint ötezer kelet-ukrajnai menekült nyomorog a helyiek kegyelemkenyerén."

http://www.origo.hu/nagyvilag/20150219-elsikkasztott-ensz-segelyre-bukkantak-ukrajnaban.html"

Na ezt tessék Putyin nyakába varrni.

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 16:09:51

@wolves84lb:
Ezt a csubakka védelem rizsát melyik wiki címszóban olvastátok? Az összes libsi ezzel jön, ha megakad a falat a torkán.

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 16:12:04

@wolves84lb:
A tiédet kedves barátom. Bár ez teoretikus felvetés, hiszen libsi vagy, ezért két apád van. Tehát vedd úgy, hogy a jó édes kurva apádat libsi gané.

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 16:14:47

@wolves84lb:
Légy szíves, ne gyere csubakka védelemmel. A Népszava a ti autentikus hírforrásotok.

Egyébiránt szeretném látni azt a forrást, amely bizonyítja, hogy Orbán Viktor megkoszorúzta az "ellenforradalmi" emlékművet. Kopizd ide légy oly kedves.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.19. 16:25:17

@ArmaGedeon: A gazdasági tény hogy évente 3,5 millió forint értékben vittek ki aranyat és ezüstöt, valmint 3,5 millió forint értékben rezet a 18. században. (ifj.Barta János: a kétfejű sas árnyékában Gondolat, 1984, 198. old.) Itt van a forrás. E számok bizonyítják hogy a gyarmatosítás létezett, sőt élt és virult.

Az hogy a Ferencjóska magyarok százezreit mészároltatta le az első világháborúban, nem fáj neked, csak az Erőss Zsoltért meg a II. Rákóczi György csapataiért tudsz siránkozni, mivel nem vagy magyar, csak egy hazátlan féreg.

Az hogy a körmöci bánya működik mire bizonyíték? hogy most tótia húz hasznot az aranyból? Igen, azelőtt meg faszburgok húztak hasznot. Egyébként sem az a lényeg hol verik a pénzt, hanem hogy kinek a felségjoga alatt teszik.

"Hitgyülis agymosottak vagytok. "

Ezt nem egy Lengyelországban élő (direkt oda kivándorolt) hazátlan féreg fogja megmondani, ugye Csabika?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 16:28:21

@Tudományos libsizmus:

Azt hiszem, innen szedte:

en.wikipedia.org/wiki/Chef_Aid#Chewbacca_defense

"hiszen libsi vagy, ezért két apád van. Tehát vedd úgy, hogy a jó édes kurva apádat libsi gané. "

Kihagytad, hogy az apja análisan szülte. :D Kevésbé finomkodóan úgy is mondhatnánk, hogy kiszarta magából.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.19. 16:29:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez amerikai hatás. Egyelőre még Amerika a világ egyetlen birodalma, amely szabadon rombolhat mint veszett elefánt a porcelánboltban. Az egyedüli dolog ami Amerikát óvatosságra inti, a kínai és orosz atomfegyverek, semmi más.

A mostani világ szuperpólusa Amerika, rajta kívül még két pólus létezik, Kína és Oroszország. A mostani szankciók pont e két utóbbit közelítették egymáshoz. Amint Amerika hatalma bármi miatt megrendül, onnantól kész vége ennyi volt.

Maxvall a kloáka (törölt) 2015.02.19. 20:01:04

@Tudományos libsizmus: hogy b@szna ki innen is az isten te kártékony (ál?)libsigané a lopott nikjeiddel együtt

2015.02.19. 20:28:53

Szar a PR .
Az orosz üzleti partner volt és lesz is mindig.

Tudományos libsizmus 2015.02.20. 00:12:55

@Maxvall a kloáka:
Csak nem cenzúrázni akarsz überdemokrata libsi?
Nem is tudom, hányszor kérdeztem már, igazán elárulhatnád: a norvégok fizetnek neked, hogy nickeket lopkodj, te kis patkány?

Maxvall a kloáka (törölt) 2015.02.20. 18:09:16

@Tudományos libsizmus: igen kisfiam, és vannak ettől súlyosabb ötleteim is

soha, sehol nem állítottam,hogy demokrata lennék, ne gyere ezzel, leszarom, nyifogsz itt baszod mint valami kis pöcs, akinek elvették a kislapátját a homokozóban