Kommentszűrés
’15 jan
27
14:21

A magyar kultúra születéséről − Szerb Antal emlékére

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

szerb_antal.jpg

Folklór, totemállat és népmese még nem tartoznak a szellem történetéhez, még nem kifejeződései a nép eidoszának. Ezek még mind szellemen inneni formák éppúgy, mint azok a primitív látásmódok, melyek a nyelv történetében maradtak ránk. A szellem birodalma a világos tudat. Története ott kezdődik, ahol először fejezi ki magát tudatosan.

A magyar kultúra születése egybeesik a kereszténység felvételével. Szent István nagy tette teremtette meg Magyarországon mindazokat a feltételeket, amelyek a kulturális élethez szükségesek. A kereszténység adott az országnak egy társadalmi osztályt, az egyházi rendet, mélynek hivatása az lett, hogy a kulturális javakat, hosszú ideig egymaga ápolja. A kereszténység hozta be az országba az írást-olvasást, bár az ősmagyarnak is volt írása, a rovás-írás, de amennyire tudomással bírunk róla, ez nem szolgált szövegek rögzítésére. Csak a kereszténység teremtette meg nálunk a jelentős szavaknak, rögzített szövegeknek (szentírás, liturgia) azt a mágikus borzongással határos tiszteletét, ami az irodalom alapja. És a kereszténység hozott először az országba olyan szellemi tartalmat, ami szövegszerű rögzítésbe, irodalomba kívánkozott.

A magyar szellemi élet születése egy nap történt megkereszteltetésével. A magyar kultúra eredendően keresztény kultúra, mint az Egyház legidősebb leányáé, a franciáé, és nem „megtért” kultúra, mint a germán népeké. Ezért visszás és komikus minálunk minden olyan törekvés, mely német mintára kultúránk kiteljesedését kereszténység előtti, nem látható ősutakon keresi.

A kereszténység a magyarság számára mindenekelőtt metafizikai tartalmat jelent. Feleletet azokra a végső nagy kérdésekre, melyek bizonyára az ősmagyarok lelkében is felmerültek, ha nem is kérdés, hanem mindjárt felelet formájában, mint a többi primitív népnél. A kereszténység azonkívül erkölcstant adott, szabályozta minden részletre kiterjedően, hogyan kell élnie az embernek az életét. Ez az életirányítás valószínűleg minden pontban ellenkezett a primitív magyarság természetével. Nálunk azonban nem maradt emléke, hogyan próbált a szellem középutat találni az össze nem egyeztethető ideálok között, mint amilyen a németek Heliandja, melyben Krisztus félig mint az evangéliumok Krisztusa és félig mint germán hűbéres fejedelem jelenik meg. De bizonyos, hogy a küzdelem Magyarországon is keserves és bénító volt.

A kalandozás hősi századait a befelé való hősiesség összeszorított ajkú századai követték. És mikor megszólalt a magyar hang, a küzdelem már véget ért, a keresztény erkölcs győzött, és a magyar civilizált nép lett. A magyar szellem eredendően civilizatorikus termék, a megfékezett indulatok, a diadalra jutott tudat hozta létre. A magyar irodalom nem az ős nyelvből, ős heroizmusból, ős spontaneitásból ered, mint a germán népeké, hanem a civilizáció legkésőbbi, féltve őrzött, büszkeséges hajtása.

*

Részlet Szerb Antal Magyar irodalomtörténetéből.

Szerb Antalt, a zsidó származású, ám gyermekkorában katolizált irodalmárt (keresztapja Prohászka Ottokár volt) ma hetven éve, 1945. január 27-én verték agyon nyilas keretlegények munkaszolgálat közben.

Címkék: kultúra történelem irodalom kereszténység zsidóság magyar irodalom irodalomtörténet 2. világháború Szerb Antal

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr677114919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.27. 14:36:16

"Folklór, totemállat és népmese még nem tartoznak a szellem történetéhez, még nem kifejeződései a nép eidoszának. Ezek még mind szellemen inneni formák éppúgy, mint azok a primitív látásmódok, melyek a nyelv történetében maradtak ránk. A szellem birodalma a világos tudat. Története ott kezdődik, ahol először fejezi ki magát tudatosan."

vegyük csak ezt micsoda tömény ostobaság. gondolják csak végig.
és egyébként is, egy irodalomtörténeti kókler, és roppant gyenge tollú író.
persze agyonverni rohadt dolog volt.

Bell & Sebastian 2015.01.27. 14:50:03

@jose maria padilla: Szerintem pont fordítva van, mint amit Szerb állít. A halálán is pont maga csodálkozik?

www.or-zse.hu/hacofe/vol4/kozma-szerbantalfele-zsidocsalad2012.htm

Mielőtt eldönti, hogy kinek szurkol, kiveszem magamnak a Szentlelket, marad kettő.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.27. 15:01:29

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ezzel szemben Arany János:

„(...)

Én, paraszt esztétikámmal, a szépet sem a népieshez, sem a nem-népieshez nem kötöm kizárólag. Nekem a szép szép minden alakban. Hogy inkább a népiest mívelem: oka hajlam, ismerése saját erőmnek, s talán némi principium is. Mert azt hiszem, hogy amely népnek nem volt, nincsen gazdag népköltészete: annak nem lesz önálló nemzeti költészete, hanem mások hulladékain fog élődni, mint Róma a Hellászén: Virgilje lehet legfölebb, de Homérja soha. Erre könnyű felelni persze, hogy ilyes népköltészetünknek már a Dentumogeriában kellett volna létezni, s Homérunknak Árpád alatt: de ha akkor nem volt, úgy bizony most nincs mit rontson a népköltészet. Mert vagy kifejlik belőle még ezután a nemzeti költészet, vagy nem. Ha ki, úgy kár volna elfojtani, ha nem, úgy még van időnk mások után sántítani. Denique is ezt a pert nem esztétikusok fogják eldönteni, hanem azon születhető zsenik, kik még most embriók az idő titkos méhében, s fognak-e valaha születni, nekünk magyaroknak, azt az Isten tudja. (...)

(...)” (Részlet Arany János Pákh Albertnek 1853. február 6-án írt leveléből)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.27. 15:19:35

@jose maria padilla: @Bell & Sebastian:

Egyszerű emberként egy egyszerű nézőponttal állnék elő.

Néhány évvel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet, amit valamikor még a hetvenes években készíthetett a tévé. Szerbre emlékeztek rokonai, kor- és pályatársai. Egyikük (talán Zelk, de erre már nem mernék megesküdni) úgy mesélte, hogy Szerbnek volt egy enyhén szellemi fogyatékos (a visszaemlékező, azt hiszem, úgy fogalmazott, hogy hülye) testvére, akit szintén behívtak munkaszolgálatra és Szerb Antal azért nem élt a szabadulás lehetőségével, mert a testvérét nem akarta magára hagyni. Nem tudom, hogy valóan így volt-e vagy sem, mindenesetre érdekes, hogy erről soha, sehol nem esik szó, pedig, ha így volt, ez sokkal emelkedettebb emberi magatartás volt, mint a közkeletű verzióban mindenütt előadott baráti, pályatársi szolidaritásos történet.

Virág et. 2015.01.27. 15:26:18

Szerb, Radnóti, Rejtő és a többiek. Miattuk forog az ember gyomra azon az ocsmány relativizáláson, múltmosdatáson, ami ma a kánon.

Ezeket az emberek tisztességes, rendes, becsületes magyar emberek voltak. Kiemelkedő tehetségek a maguk területén. Jutalmul őket a magyar állam szisztematikusan megalázta, majd végül legyilkolta. Miattuk nem szabad sose felejteni és mindig figyelni. 45 egy folyamat végső állomása volt, ami nem a német megszállással kezdődött.

És mielőtt valaki ideírja, nem, a kommunizmus bűnei nem mentesítik ezeket a rémtetteket sem. A lopásra sem az a válasz, hogy majd innentől mi fogunk lopni.

(Mármint a NER-t leszámítva sehol a világon, nem ez a válasz a lopásra, de ez azt hiszem, inkább a NER-t jellemzi, mint a világot.)

Bell & Sebastian 2015.01.27. 15:54:20

@Virág et.: Elvtárs, magától többet várunk! A szoci általános iskolás történelem- és irodalomtanításán végre túl kellene lépnünk, csak nem megy, mert a magafajtája ott csücsül minden kilométerkövön és fals levegőt fú.

Persze, hogy értékesek. Csak volt még ezernyi más is a kultúrában, ami szintén értékes volt.

De most Szerb Antal a téma, mert hideg napok van.
Próbálja meg űberelni a megadott, kóser link megállapításait, de nem ám elemista fokon!

Mondjuk a posztírótól is elvártam volna, hogy előbb tölt, céloz majd lő. Elnagyolt véleményekre minket tartanak itt, a hivatásos legyen igényesebb.
Látszódjon azon, amit kiad a keze közül, hogy nemcsak úgy odacsapta, mert van benne nyoma bájnak, kellemnek, érzelemnek és értelemnek.

Ha nem érdekli (a gimiben harangoztak valamit róla, ide az elég lesz), írjon posztot a kártékony rozsomákról, vagy a frenetikus, rejtői humorról, mint a magyar kultúrába szervesült Boázról. Éntőlem Jákin is lehet, legfeljebb megcáfolom.

Bell & Sebastian 2015.01.27. 16:39:29

Attól tartok, túlságosan burkoltan küldtem el Virág elvtársat a kabbalisztikus francba. Ezért egyértelműsítek.

Ha volt kor, amiben még Szerb és Tormay egyenrangúnak számított intellektorálisan (miközben Reich Jenőt nem jegyezték), majd utána a kóser irodalomtörténet továbbra is fenntartja magának ezt a "különvéleményt", mi az lényeges peremfeltétel, aminek a teljesülése esetén a gójokat (alembereket) valami egészen mással próbálják megetetni?

Most akkor van fajelmélet vagy nincs?
Az "árjaság" nem választás kérdése. (csak megállapítom)

Jó lenne leszokni mások hülyére vételéről! Mindenki árja, oszt punktum! Először is a magyarok árják, még akkor is, ha halomra ciánozták férjeiket, mert ekkora alemberek.

Demokratának lenni nehéz, nem is szokott sikerülni! (Mondjuk én nem is vagyok az.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.27. 17:06:33

@Bell & Sebastian:

Ez a holokult. Mondjuk, az Elbától keletre ezt sokkal nehezebb lesz áttolni, mint Nyugaton, mert nálunk a majd fél évszázados ideológiai sulykolás kialakított egyfajta immunreakciót, épp az efféle agymosásokkal szemben. A fiatal nemzedékek azonban valóban kiszolgáltatottak...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.01.27. 17:42:00

Tanulságos poszt. Nem tudom, ergé szándékával egybeesik-e, de az idézet kiposztolása úgy is értelmezhető: lám, szegény Szerb Antal hiába volt a kereszténynél is keresztényebb, hiába kanyarított a későbbi vörös faroknak megfelelő abszurdumot az 1930-as években írt elemzésébe, a keresztény kurzus végül csak kiszolgáltatta őt megölésre azoknak, akik elől védelmet remélt nála.

Bell & Sebastian 2015.01.27. 19:40:25

@Holger Hartland: Nem. Ebből az a tanulság:

- a bőréből senki sem tud kibújni - sorsa elöl elszaladni
- a zsidó szekták közti átmenet is lehetetlen
- ha hitt a determináltságban (Szerb), maga lepődött meg a legkevésbé az eseményeken
- a saját korukban világosabban láttak
- az utókor hülyéi próbálnak rendet vágni

Maga is megpróbálja?

Bell & Sebastian 2015.01.27. 19:48:10

@bbjnick: Ne legyen naiv, mert ránk nézve tragédia, hogy a saját nyelvünkbe vagyunk zárva. Általánosságban Nyugaton nem államvallás a holokultusz, ott nyomják csak, ahol szükséges. Kitüntetetten a németeknek (újabban az osztrákoknak) és nekünk, magyaroknak. De higgye el, a java belőle nem nekünk jut, mi ezt csak úgy érezzük. Már a svárcváldi falióra sem kakukkol, hanem Endlösungot mond, annyira durva a helyzet.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.01.27. 21:22:42

@Bell & Sebastian: Vigyázzon, szeléről ítélem a lyukat. :)

Éhes ló 2015.01.27. 22:37:40

Senkinek nincs róla fogalma miként halt meg, miért halt meg ez a szerencsétlen ember.
Akkor, amikor ő meghalt, tízmilliószám égtek el, haltak éhen, estek el repeszektől, lövedékektől szaggatva, pusztultak el olyan betegségekben, melyeket békeidőben már akkoriban is rutinként gyógyítottak a világ minden sarkában.
Egy volt a sokmilliónyi halott között.
Az itt posztolt írása butaság.
Magyar kultúra volt Géza és István előtt is, még akkor is ha a térítők és a nyugati zsoldosok elégettek, megöltek, elpusztítottak mindent ami a mocskos karmaik közé került ebből.
Népdalaink, mondáink, legendáink, őseink sírleletei megőrizték nekünk, még ha ez a galiciából hozzánk menekült gyüttment nem is értette meg frissen kikeresztelkedve, hogy volt magyarság, volt istenhit és volt - nem is akármilyen - élet a nyugati kereszténység tombolása és véres terrorja előtt is.
De mit tudhat erről egy kazárivadék?

huKKK 2015.01.27. 22:52:40

Idén május elsején töltené be 114-ik életévét Szerb Antal.

huKKK 2015.01.27. 22:57:28

@Éhes ló:
Kazárivadék?

Egyébként Árpád Apánk is nagy valószínűséggel felvette a zsidó vallást a kazár szövetségesei hatására.
Ha nincsenek zsidó gyökereid akkor csak kamumagyar vagy!

Éhes ló 2015.01.27. 22:59:10

@huKKK: agyadra ment a sok kárpótlás mesüge...

huKKK 2015.01.28. 00:52:56

@Éhes ló:

A beszéde is elárulja magát.
Na ugye, hogy vannak zsidó gyökerei!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.28. 06:12:02

@Bell & Sebastian:

Én genetikusan naiv vagyok:-)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.28. 07:53:48

@jose maria padilla: Se nem kókler, se nem gyenge tollú író.
Ja, Pozsonyi Bucó aztán fasza gyerek, nagyobb szellem, mint Szerb Antal. Meg náci barátotok, Bell&Sebastian is.

I_Isti 2015.01.28. 08:14:31

@Éhes ló: Igen, ez volt az a korszak, amikor a magyarok ősei milyen hatalmas kultúrát is hoztak létre. Például? Ja, hát példa az éppen nincs rá?

(Hukk sztrovacsek arra célzott, hogy a magyarok annó az úgynevezett kazár birodalom részei voltak, éppen akkor, amikor a kazárok vezetői felvették cakk-pakk a zsidó Egyisten hitet. -> a magyaroknak volt némi zsidós beütésük már a honfoglalás előtt sokkal. Sőt. Mondjuk olyan apróságokat már inkább ne is említsünk, hogy sem a honfoglaló magyarok, se az árpád-házi királyaink többsége nem volt antiszemita. Pedig akkoriban a "keresztény" katolikus tévedhetetlen tradíció roppantul antiszemita volt. hu.wikipedia.org/wiki/Kaz%C3%A1rok
)

I_Isti 2015.01.28. 08:19:19

@Bell & Sebastian: Hát mondjuk egy Salul nevű rómiai állampolgárságú zsidó férfinak elég jól sikerült a farizeus gyökereiből megtérni, és krisztus egyházának az egyik legnagyobb apostolává válni.
Az ő példája nyomán fel lehet tételezni, hogy önnek is sikerülni fog a megtérés. Bár ahhoz - Pál apostolhoz hasonlóan - a tevékenységének nagy részét szemétté kell nyilvánítania. Mert az.

ÁrPi 2015.01.28. 09:32:27

@I_Isti:

Érdemesebb azt feltételezni hogy a HuKKtárgyalt 7. évszázadban a Magyarok (elnézést a nagy M betüért, sőt mea culpa) elhagyták és ha szemernyi szemérmetlen ellenszenvet megengedhetnénk éppen azért hagyták el a Kazár Birodalom területét mert
a maradéktalan és leginkább talán (egyébként "nomád" civilizációkban abszurdan hipotetikus) "intézményes"
zsidóhitre térülés vonatkozásában is különvéleményt
képviseltek ők azaz az a hét magyar meg három kabar törzs, és elváltak útjaik a Kazár-Birodalomban maradókétól, és elindultak a Kárpátok felé.

Egyébként véleményem szerint a szkíta (törökös-szkita, Askuzza-askenáz-török) népet már az első évszázadban Jézus hitére térítgethette (Szent)András és Fülöp Apostolok -- Tehát eképpen SzerbAnti téved a civilizált, jó szellemet illető állításaiban:
Vagy az a SzentAndrás vagy a kazáriai zsidóság utóbb, már megismertette őket Jézussal vagy a Monoteizmussal.)

Az Akadémikusunk (-aink?) akik Árpádot zsidó hitünek tételezik tévedhetnek bizony.

I_Isti 2015.01.28. 09:53:52

@ÁrPi: Szerintem pedig ez a rántott-csirkecomb effektus.
Ugyanis nem tök mindegy annak a csirkének, amelyik combja éppen a vasárnapi tányéron fekszik éppen kirántva, hogy az őseit melyik évezrede kihalt dinótól eredezteti?
Az egyetlen fontos paramétere az, hogy finom legyen.

ÁrPi 2015.01.28. 10:05:52

@I_Isti:

Ki
finomult bendőfiloszófus historikusz vagy :-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.28. 11:21:48

@I_Isti:

1) Ha annyit megteszel, hogy felütöd a Gesta Hungarorumot és elolvasod a bevezetőt

mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm#1

máris szembesülhetsz vele, hogy mekkora tökfej vagy. Ugyanis az nem szól másról, minthogy Anonymus művének programjaként azt jelöli meg, hogy a korban élő rendkívül gazdag szájhagyományos történeti emlékezetet a kora "tudományosságának" megfelelő formába öntse.

2) A magyarság honfoglalás körüli történetéről nyugati, bizánci és arab forrásaink is vannak. Szó van ezekben mindenféléről; hogy lehet, hogy épp az nem tűnt föl a kortársaknak, hogy a magyar elit zsidó vallású? Úgy, hogy nem volt az.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.28. 11:27:46

@Disznóvári: nem tudom mikor vettettem össze szerbet bucóval, de lehet hogy megesett.
szerb irodalomtörténete, ejrópaiaskodó, felületes, mondhatnók eszdéeszes. mindenesetre magyar eredet gyűlölő-kitagadó-elimináló.
nagy-nagy-nagy regényecskéje az utas meg egy szépelgő, nyálas, hamis, könyvtárszagú fos. rajcsányi is írhatta volna. :)

I_Isti 2015.01.28. 11:46:48

@bbjnick: Mesekönyv. Olvasgassa az, akinek van ideje rá.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.28. 11:49:58

@jose maria padilla: Nem nagy regény, de szerintem jó könyv egy jó tollú írótól. Nekem jobban tetszik, mint Márai.
Bucó meg egy félművelt tahó. Csak azért hoztam fel, mert ott van a blogod ajánlójában. Jó, mondjuk Holger is ott van, szóval ez nem sokat jelent. :)))

Éhes ló 2015.01.28. 19:14:42

@huKKK: megtiszteltelek mesüge, azon a nyelven neveztelek meg, amit talán megértesz.
De nem.
Ezért vagy mesüge.

@I_Isti: megértem, hogy bármit képesek vagytok meghamisítani, sőt elismerem, hogy még hazudni is tudtok kiválóan, de a magyarok történelmét illetően nem gondolom, hogy akár egy kikeresztelkedett, akár egy magadfajta kibuclakó elmebaja lenne a mérvadó, mint arra egy olvtársam is - helyesen - utalt előttem.
Ehhez nektek NULLA közötök volt és most sincs semmi, mert ez itt a magyarok országa. Nem csak a neve miatt, hanem a dédapáitoknak otthont és boldogulást adó békés, befogadó többség okán is.
Az persze egy más kérdés, hogy ti az emberiség pestise vagytok, a gazdanépek, melyeket kifosztotok, megaláztok az útilaput a talpatokra kötik évezredek óta előbb, vagy utóbb, amint felénk is megesett az ezeregyszáz év alatt nem kevésszer, elég ha az aranybullát elolvasod, ott és akkor sem csípték a fajtátokat a magyarok - gondolom tapasztalataik okán tartották fontosnak, hogy takarodjatok a közügyek, közpénzek közeléből.
Okosabbak voltak, mint a maiak, az egészen biztos.

Ez saját, a bosszúálló istenetektől ajándékba kapott sorsotok az idők végezetéig és ha sokat piszkoltok magatok köré, ismét és ismét megesik veletek az, ami miatt itt is ajvékoltok megállás nélkül.

Elképesztő mennyire képtelenek vagytok bármit tanulni ez alatt a nem kis idő alatt a veletek történtekből.
De ez legyen a ti gondotok, a magyaroknak is meg van a maguké.

huKKK 2015.01.29. 20:26:54

@Éhes ló:

"ez itt a magyarok országa"

Imrédy Béla bácsi is így mondaná.
Shalom a maga dédmamijának is!

Éhes ló 2015.01.29. 21:10:02

@huKKK: ezt sajnos nincs, nem is volt alkalma elmondani, mert a magadfajta rosenfeld, eisenberger féle zsidó hóhérok sok sok felszabadított örömüvöltése mellett felakasztották sok sok más tisztességes emberrel együtt.
De amit tett az bizony magáért szól, mert a kisujja körme alatti piszokban is több tisztesség volt mint a fajtádban összesen.

Felénk magyaroknál nem így köszönnek, sosem is köszöntek így, csak mesügék tesznek ilyet akiknek a rebe vagy az apjuk nem tanította meg, hogy a befogadókat, akikkel, akikből élnek a zsidók, nem illik ezzel provokálni, mert az sosem vezet jóra.
De nem tanultok ti semmiből, soha.
Ez a sorsotok, istenetektől kaptátok, a bosszú istenétől.

huKKK 2015.01.29. 21:34:43

@Éhes ló:
"felakasztották sok sok más tisztességes emberrel együtt."

Ártatlansága áldozatává vált.

"befogadókat, akikkel, akikből élnek a zsidók, nem illik ezzel provokálni..."

De nem ám, mert a zsidó Árpád vezér kuruc leszármazottai ellátják bajukat!

Bell & Sebastian 2015.01.29. 23:02:21

@I_Isti: Mi fáj, téged is kizártak a gettóból?

huKKK 2015.01.29. 23:41:03

@Bell & Sebastian: 2015-01-29 23:02:21
Hát én sokmindent nem értek amióta éhesló rebe körülmetélt és pajeszt festett rám.
Kortyintok egy kis meggy likőrt itt, hátha rájövök a csízióra:
youtu.be/JXbFxDJU8vY

Kasperl 2015.01.30. 14:00:30

kedves Gellért,
Szép gesztus. Szerb Antal valóban a Nyugat-Európában legérthetőbb írónk. Akárcsak Radnóti, Szerb is mélyen keresztény volt zsidó származásuk ellenére (Szerbnek az amúgy "fura írásokat" publikáló Prohászka volt a keresztapja, míg Radnóti piarista szemináriumra járt.
erkölcsi tartására a az itt gyűlölködőknek:

'1943. április 23.
Mélyen tisztelt Zolnai Béla Professzor Úr!
Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magamban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom esztendős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették, - ezért gondoltam így. S azért, - bár tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam, - mert azt hittem, hogy ez a megőrült és aljas világ csak rendbe jön addig, megszűnik a zsidóüldözés, magánügy lesz az én megkeresztelkedésem is, nem gondolhatja senki spekulációnak, vagy menekülésnek. A világ ugyan ma őrült és aljas igazán, de spekulációnak vagy menekülésnek valóban nem hihető ma már a megkeresztelkedés, hisz semmi reális előnye nincs. Erkölcsi aggályaimat így elmosták a burjánzó törvények és rendeletek.
Sík Sándor keresztel május 2-án, vasárnap, a Szent István Bazilikában. Szeretném Professzor Urat felkérni a keresztapaságra.
Mély tisztelettel és szeretettel köszönti régi tanítványa.

Radnóti Miklós'

Éhes ló 2015.01.30. 21:50:03

@Kasperl: kétségbeesett törleszkedés, beteges identitásvesztés, tragikus vég. De senkinek nincs róla fogalma miként halt meg, miért halt meg ez a szerencsétlen ember (is).
Akkor, amikor ő (is) meghalt, tízmilliószám égtek el, haltak éhen, estek el repeszektől, lövedékektől szaggatva, pusztultak el olyan betegségekben, melyeket békeidőben már akkoriban is rutinként gyógyítottak a világ minden sarkában.

Egy volt (ő is) a sokmilliónyi halott között, valakinek kedves, valakinek idegen.

Kasperl 2015.01.30. 22:07:16

@Éhes ló: Mármint melyikükre gondolsz. Radnótira vagy Szerbre? Természetesen rengetegen szenvedték meg a világégést és az azokat megelőző és követő rezsimeket, de vajon ettől kevesebb lesz bármelyikük tragédiája? Talán kisebb veszteség bármelyikük is csak mert több tízmillióan haltak meg feleslegesen? Nem tudom, szerintem nem. Igazad van abban, hogy mindenkinek a saját szívéhez közelebb álló emberek elvesztése fáj jobban. De hát ez természetes, nem kell se szégyelni se rádöbbenni erre mint valami eddig elkendőzött nagy rejtélyre. Valószínűleg a cikk írójának, akárcsak nekem Szerb Antal halála jobban sajog mint neked, amitől te nem leszel rosszabb ember. Amúgy a halálának 70. évfordulóján nem tartom a többi milliók halálával szembeninek ha megemlékezünk róla. Ami fura, hogy vannak emberek, akiket zavar ha egyes emberekről vagy embercsoportokról megemlékeznek és mondjuk a Holocaust emléknapján odabiggyesztik mindenhova a "haltak meg a Don Kanyarban meg a kommunizmus alatt is" megjegyzéseiket. Amik ugyan igazak, de nem megyek el egy temetésre és kezdek ott azon hőzöngeni, hogy haltak ám meg a szomszéd faluban is tavaly, minek szomorkodnak akkor ma itt? Persze nem elítélem ha valaki ilyen, csak sajátmagam nem szeretnék ilyen emberré válni. Én is csak egy leszek a több milliárd meghalt ember közül egyszer de remélem lesz aki nem ügy emlékszik majd rám legalább a halálom napján, hogy " egy volt ő is a sok halandó közül". Gondolom te is így vagy ezzel

Bell & Sebastian 2015.01.31. 09:41:56

@Kasperl: valasz.hu/itthon/itt-jart-nalam-az-uristen-szarnyas-angyala-aki-visszaadta-az-emberisegbe-vetett-hitemet-108940

www.or-zse.hu/hacofe/vol4/kozma-szerbantalfele-zsidocsalad2012.htm

A zsidó identitás nem levethető, mint egy foszlott télikabát és ezek szerint a zsidó vallást sem egyszerű kicserélni keresztényre. Ha megmarad a Kabbalába és kiválasztottságba (árjaságba) vetett hit, akkor az bizony csak hobbikereszténykedés-mimikri.

Természetesen Isten ítél, de ezért még nem kell elszakadnunk túlságosan a tényektől!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.31. 09:51:32

@Bell & Sebastian:

látod, az iszlám cimbijeid nem is szaroznak, irtják a kerkókat még mielőtt moszlimnak hazudnák magukat. :D :D :D

Bell & Sebastian 2015.01.31. 10:03:04

@mavo: Jaja, a maszatos főnökük utasítására, mi? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.31. 10:46:42

@Bell & Sebastian:

most szólok, sok volt neked mára kannás.

Bell & Sebastian 2015.01.31. 11:13:18

@mavo: Nem mondod, hogy az IÁ vezére nem zsidó? Nevezzük séminek, ha ettől visszanő, ami összetart titeket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.01.31. 11:25:39

@Bell & Sebastian:

egy dolgot azért hadd kérdezzek meg ha nem baj: hogyan lehetséges, hogy teljesen jogos elkövetni egy olyan gyilkosságsorozatot ami valójában meg sem történt?

Bell & Sebastian 2015.01.31. 11:36:48

@mavo: Melyikre kérdezel rá ily körmönfontan, indirektben? Soá? Az bizony megtörtént, hiába tagadod.

Kasperl 2015.01.31. 12:45:09

@Bell & Sebastian: Ah pár dolgot nem értek.
1: Miért baj ha valaki nem vetkőzi le a "zsidó identitását" ha keresztény lesz. Az hogy valaki az őseit kutatja vagy mindenféle pszichoanalitikus játékokat játszik (amik a 20. század elején sokaknak foglalkoztatta a fantáziáját és ami itt le van írva ebben a Kozma cikkben, az boncolgatja a bibliai tézist miszerint a bűnök öröklődnek és erre keres szociológiai, otthonról, illetve a családi mítoszokból eredő tanult reflexeket, amik kihatnak az egyén viselkedésére, életére).
A másik (Válasz.hu-s bejegyzés csak megerősít abban, hogy Szerb tisztességes és hívő ember volt. Bár lehet valaki úgy is tisztességes ha nem hívő vagy ha "zsidó identitása, vallása" van. szóval ezt a részt nem értem)
hobbikereszténykedés: na ez egy olyan fogalom, amit ha valaki kimond másra, akkor egy lépéssel messzebb kerül Istentől. Nagyon nagy divatba jött mostanság megmondani, hogy a másik igaz, vagy jó keresztény-e vagy sem. De még ha esetleg nem is értek egyet mások felfogásával, akik szintén kereszténynek mondják magukat és még ha kritizálom egyes döntéseiket, tetteiket, mondataikat az Írás tükrében (és valószínűleg én magam is sokszor nem felelek meg annak), akkor sem venném soha a bátorságot, hogy beüljek az ítélőszékbe és megkérdőjelezzem bárkinek a hitét. Gondolhatom úgy, hogy nem jól értelmezi az rást, meg is indokolhatom miért, de azt, hogy őszintén hisz-e az csak az ő lelkén nyugszik és aki ebben ítélkezni mer az maga próbálja lelökni istent a trónáról és így válik istentelenné. Ezeknek az embereknek szoritok, hogy észrevegyék ezt és meg tudjanak változni a saját érdekükben.
Amúgy mi ez az irdatlan nagy ellenszenv itt mindenkivel kapcsolatban aki zsidó? Hogy már a nemzeti értékeinkhez mindannyiunknál, akik itt posztokat írnak vagy kommentelünk, többet hozzátevő, az istent őszintén kereső, és aljas módon lemészárolt Szerb Antal halálának 70. évfordulóján is le kell becsmérelni, le kell sajnálni és az életművét és magát az életét is abuzálni kell.? Nincs olyan téma a bloggon, ahol a vége ne az legyen hogy ezer komment jön mindenféle zsidó összeesküvésről, magukat kereszténynek való emberektől.

Éhes ló 2015.01.31. 12:48:46

@Kasperl: Bármelyikre.
Nem természetesen szenvedték meg rengetegen a világégést és az azokat megelőző és követő rezsimeket.

Természetellenesen szenvedték meg, jórészt következmények, végtelenített kárpótlás, kultusszá válás, kultuszhelyek és kultisták nélkül, nem is szólva a törvényi szintre emelt dogmáik tragikusan egyoldalú hiányáról.

De vajon ettől több lesz bármelyik zsidó tragédiája?

Talán nagyobb veszteség bármelyikük is csak mert identitásvesztett, magyarul író zsidók voltak?

Szerintem nem.
Amúgy a halálának 70. évfordulóját nem tartom előrébb valónak senki halálának évfordulójánál, hiszen százmilliók alkottak korszakosat a világban és közülük sajátos módon csak pár halála került az új kultuszban kanonizálásra.
Én ezt elutasítom.
A felsorolt elvi okokból.

A hasonlatod sántít, mert nincs vallás, nép, nemzetiség (ezek között lavíroznak tetszés szerint a kultusz alanyai) aminek a valamikori nyomorúságából országok tucatjaiban, földrészeken átnyúló állami kultuszt, végeláthatatlan kárpótlásokat és közpénzeken fenntartott kultuszhelyeket, kultisták százezreivel és persze népekkel, országokkal, bűnös nemzedékekkel, emberszázmilliókkal kreáltak volna és hetente többször okádnák az arcukba minden közoktatási és médiaszennycsatornén a kultusz immár soha sehol le nem írt, de mindenkitől törvényi fenyegetéssel számonkérhető dogmákká nyomorodott közhelyeit.
Én nem teszem kötelezővé a családtagjaim haláláról, szenvedéseiről történő megemlékezést, nem kötelező őket gyászolni, nem kötelező a sírjaikat közpénzeken fenntartani, nem kötelező a szenvedéseik és ártatlanul elszenvedett (hősi)haláluk kapcsán meaculpázni.
Még nagyon sok minden nem kötelező emberek milliárdjainak a szenvedései és halála kapcsán.
Senkinek.
De van akik kapcsán ez 70 évvel a haláluk, szenvedésük után is kötelező.
Ekkor bizony nem hőzöngés elmondani, leírni, hogy haltak ám meg még mások is akkor, ártatlanul, embertelen szenvedések után.
Persze nem elítélem ha valaki csak hallgat és tűri, hogy halott és halott, áldozat és áldozat, gyilkos és gyilkos között ilyen képmutató módon tegyen különbséget, csak sajátmagam nem szeretnék ilyen emberré zülleni Szophoklész után párezer évvel.

A temetők pótolhatatlan emberekkel vannak tele. Nem leszek köztük sosem, mert a poraimat elviszi a tenger.
Ahogy ma is, akkor is csillaghamu leszek és a génjeimen, emlékemen kívül nem marad semmi utánam ami érne bármit is számodra egy olyan korban, ahol egy beteges kultusz elmebeteg kultistái határozzák meg ki lehet csárli és ki nem, melyik halott érdemes kárpótlásra és melyik nem, börtönbe zárva bárkit, aki nem úgy csárli, ahogy nekik tetszik és azt meri gondolni hogy bárki halála nem ér egy petákkal sem kevesebbet, sem többet, mint Szerbé, vagy Radnótié.

Kasperl 2015.01.31. 14:00:33

@Éhes ló: elnézést de félreértettél.
Megint olyan dolgokat teszel a számba amiket nem mondtam, aztál azzal vitatkozol a végén meg nagyon szép mondatokkal (valóban azok) felteszed a koronát egy általam meg nem ejtett sebre rajtad.
Nem akarok belemenni ebbe a kultusz dologba, mert én nem érzek semmi kultuszt a saját életemben ezzel kapcsolatban. Szerintem leírtam, hogy egyikük halála sem fontosabb mint a többi tízmillióé (megnéztem, többször is leírtam). Sosem mondtam, hogy kötelező neked gyászolni vagy megemlékezni erről a két emberről (megnéztem, nem hogy nem írtam de még azt is írtam, hogy "nem leszel attól rosszabb ember", ha nem gyászolod őket). nem hinném, sőt biztos vagyok benne hogy nem igaz az, hogy Radnóti vagy Szerb valami aljas összeesküvés keretein belül szándékosan választotta a sorsát, csak azért, hogy amikor te csillaghamu leszel valamelyik tenger áramlataiban utazva, akkor ne maradjon meg utánad semmi, ami értékes lehet ennek a Világnak. Az sem igaz, hogy az a 6 millió zsidó, akit legyilkoltak az ezért, önként halt volna meg, csak hogy neked rossz legyen és hogy valami általad idevizionált (szerintem nagyon nem igaz, de ez az áldozatok szempontjából mindegy is) kultusz legyen.
Kárpótlások mondjuk abból is adódnak, hogy az emberi áldozatokon felül , ezen áldozatok ingóságait is elvették, megsemmisítették. Gondolom nem tartod gondnak, hogy ha ellopják a kocsidat és megtalálják a tolvajt, akkor az térítse meg a károd. Rengeteg kárpótlás ment amúgy az összes olyan országnak , akiket a németek megszálltak. Volt olyan kárpótlási rendszer (málenykij robot) amit én például nem tartok helyesnek, de ezt pont az antiszemitizmusáról híres Szovjetunió erőltette. Az, hogy szerinted nem kötelező a lemészárolt emberek sírjait közpénzen fenntartani azt elfogadom, mint a véleményedet, de nem tudok vele egyetérteni. nekem már az a gyakorlat sem tetszik, hogy 50 meg nem tudom mennyi év után ha valakinek nem fizetik tovább a sírhelyét, akkor fogja az állam azt kihantolja a maradványait és egy nagy közösbe bedobja, mintha ha valaki nem fizet akkor már a saját anyaföldjében való örök békére sem lenne joga, miközben meg megy a gejl giccseskedés arról mennyire tisztelnünk kell az eleinket. tehát én minden (legyen az család nélküli hajléktalan vagy sikeres miniszter, esetleg rossz útra tért bűnöző) halottunknak a sírját fenntartanám közpénzből, akinek a családja ezt nem teszi meg. Ezzel nem csak őket hanem magamat is megtisztelve, ezzel nem nekik szívességet téve, hanem magamnak. De erről lehet mást gondolni, nem foglak érte lenácizni vagy ilyenek. Továbbra sem értem, hogy egy olyan cikkre, amit ERGé nem muszályból, valami kultusz előtti behódolásból, hanem tiszteletből és kegyeletből írt, ott miért kell fröcsögni a halottra. Miért baj az ha egy embernek vannak identitásbeli belső küzdelmei. Olvassad el az Újszövetséget és rájössz, hogy sokkal fontosabb és szentebb személyeknek is volt. Szerintem ez hozzátartozik az emberi sorshoz. Mindenkinek van csak van aki nincs tudtában ennek, van aki meg agyon analizálja ezt magában. Óbudán meg szoktuk ünnepelni a Lengyel katyini mártírokat is, szerintem nagyon sok helyen emlékeznek meg a második világháború nem csak zsidó származású áldozatairól is, akárcsak a kommunizmus áldozatairól. Elég csak a színvonalas terror háza kiállításra vagy arra az egyszerű tényre gondolni, hogy már csak párat kell aludnod és itt van ennek az emléknapja (február 25.). Például aznap ha valaki megemlékezik bármelyik áldozatról, Ergé ír egy főhajtó cikket kovács Béláról vagy bárki másról, akkor sem jönnék ide azzal, hogy ne de miért épp róla, mi ez a kultusz, miért nem a Holocaustról beszélnünk. van ez az emléknap rendszer, ezt nem kell szeretni, de ennek alapján van tematizálva éppen kikről emlékezünk meg, Ez nem teszi kötelezővé hogy te is gyászold őket, vagy szégyelld magad vagy nem tudom miket írtál még ide, csak ad egy lehetőséget hogy ha meg akarod tenni ezt a főhajtást akkor ezt közösségben is meg tud tenni 8mivel az az emberi lelkület egy nagyon magasztos kifejezési fóruma). Te meg kiválaszthatod hogy melyik eseményt ünnepled, emlékezel meg róla és melyikről nem. Gábor névnapon is felköszöntjük Gábort (vagy nem ha nem szeretjük), de nem megyünk oda ganézni a bulit, hogy miért nem a Gézákat ünnepeljük, hiszen a gézák is emberek és nekik is vannak összertört szerelmeik és ők sem rosszabb emberek. Ennyi. érte mire célzok?

Kasperl 2015.01.31. 14:15:38

@Éhes ló: a nem természetesen .. megjegyzésre meg annyit, hogy ez természetesen, egy direkte félreértelmezése a nagyon egyértelmű mondatnak, nem haragszom érte, de olcsónak tartom, ha valaki feláldozza az igazságot a dramaturgia oltárán. De tolerálom az ilyen devianciákat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.31. 15:05:45

@Kasperl: Én többször figyelmeztettem az itteni kommentelőket, hogy Bell&Sebastian egy elmebeteg náci. Mind az elmebeteget, mind a nácit szó szerint értem. Nem hittek nekem, sőt, engem tartottak abnormálisnak ezen állításom miatt.
Próbáljon vele valaki nem a mocskoszzzzsidóóóókról "beszélgetni", megtapasztalja.

Éhes ló 2015.01.31. 17:40:45

@Kasperl: mondatról mondatra válaszoltam, volt amire kérdéssel.
Nem vádoltalak meg semmivel, nem foglalkoztam a személyeddel, szót nem ejtettem rólad.
Azzal foglalkoztam amit leírtál.
Sajnálom, ha nem ismertél a saját szövegedre ennek kapcsán.
Bocsi.
Mégsem, mert terelsz.
Feleslegesen.
Nem a te kultuszodról írtam, hanem a radnóti és sorstársai (hitsorsosai) kapcsán kialakított kultuszról.
Az értékrombolás kapcsán sem a rég halottakról szóltam, nem is rólad, hanem azokról a kultistákról, akik tegnap, ma, holnap is hasznot húznak a kultuszukból és inkvizítori hévvel járnak/járhatnak el - az állammal a hátuk megett - bárki eretnek ellen.

Arról pedig nem tudtam meg semmit tőled sem, miért is lenne szerinted egyik ártatlan áldozat után pénzt behajtani jogos és miért nem az a másik után, mert ez már olyan mélysége az egész kultusznak és annyira embertelenül aljas, amitől hányok.

Aki számára (számodra is, jól olvashatóan) a halott és halott, áldozat és áldozat, gyilkos és gyilkos között ilyen különbségtétel elfogadható, az más aljasságokra is képes.

És pont ezért én itt be is fejezem veled, mert terelsz, teszel mások érzéseire, halottaira, kárpótlás- és emlékezetpolitika ügyben is érvtelen és következetlen vagy.
Nekem ez nem kóser.
Hosszasan fejtegettem miért, nem ismétlem meg, mert nem túl elegánsan túlléptél rajta, válaszod nem volt, csak terelés.

Kasperl 2015.01.31. 18:00:18

@Éhes ló: soha nemm beszéltem semmilyen kutluszról, amíg nem hoztad szóba. így nincs mire ráismernem. soha nem foglalkoztam a halottak kárpótlásával amíg nem említetted szóval itt sincs mire ráismernem. Radnóti és sorstársai szerintem megérdemlik az emklékezést te szerinted meg nem. Ezen nem veszünk össze. Sosem mondtam hogy neked bárkit gyászolnod KELL.
terelés: Senki nem terel semmit. írtál valamit a megjegyzésemre, aminek semmi köze nem volt, ahhoz amit írtam, aztán mikor rákérdeztem akkor írtál megint valamit aminek semmi köze nem volt az addigi írásaimra, majd mikor nem értettem veled egyet és nem értettem mit miért írtál, akkor megint elkezdesz valami teljesen másról beszélni.
Radnóti értékromboló volt? Gondolhatid így de szerintem többet tett a nemzetért mint én vagy a legtöbben (téged nem ismerlek ezért nem mondom hogy nálad is) Szerb detto.
Az hogy szerinted valaki ezt rád erőlteti arról megint nem tudok mit mondani, csak hogy rám nem erőltette soha senki hogy jobban gyászoljam a Holocaust áldozatait mint másokat. Abban biztos vagyok, hogy senki nem kényszerített arra, hogy ide leírjam, hogy örülök, hogy ErGé megemlékezett az egyik kedvelt magyar írómról (igen magyar, ha tetszik ha nem) és majdnem biztos vagyok, hogy ErGét sem kényszerítette semmiféle háttérhatalom, hogy megírja ezt. Az hogy téged mi kényszerített hogy idezsidózz azt nem tudom, de gondolom te is szabad akaratodból tetted ezt. Csak arra nem válaszoltál, hogy miért érzed kényszerét hogy a szabadidődben olyan emberek halálával foglalkozz, akik nem érdekelnek, és akiknek a halálával való foglalkozást állítólag valami kultuszt építő titkos társaság rád akar kényszeríteni. ezek szerint sikerült elérniük nálad, amit akartál nem? Én például nem megyek oda olyan áldozatok vagy halottak megemlékezéseire akik nem érintenek meg annyira. nem mondom,hogy nem szabad ezt tenned, csak szerettem volna megérteni.
terelés II. Az a terelés, hogy amikor megkérdezik, miért foglalkozol olyan dologgal amiről hirdeted, hogy nem érdekel és nem hagyod hogy rád kényszerítsék , hogy azzal foglalkozz, akkor neki állsz csillagporokról (szép kép volt de nem volt semmi köze a kérdésemhez vagy a témához) meg óceánban úszó lemészárolt emberi nemességről könnyezni. vagy összefüggéstelen háttérmachinációkról revelálsz.
de engem nem zavar ha terelsz.

Kasperl 2015.01.31. 18:06:42

@Éhes ló: azt sem mondtam, hogy az egyik halott után járó kárpótlás jogos a másiké meg nem. de mondjuk a Szovjetuniót megtámadó majd lemészárolt magyar hadsereget tragikus sorsú és ebben a történelmi öngyilkosságban vétlen katonáit ki kárpótolta volna? A Portugáliába menekült és ott urizáló Horthy? Ugye a németek nem, mert magyar döntésre mentek ki, a szovjetek nem, mert őket megtámadták, csak védekeztek, . A lemészárolt német katonákat ki kárpótolja ugyanezen logika alapján. Szerinted kiknek kellett volna kárpótlást és milyet kapnia, hogy ne utáld így ezt a két zsidó származású, keresztény magyar zsenit, akiket a saját honfitársaik öltek meg ilyen "nyilas poénból"? A keresztény szentekról sem lenne szabad megemlékeznem, mert annyi embert gyilkoltak le azokban a zavaros időkben, és miért pont ezeket az embereket vesszük ki? Jézust sem, mert tele volt megfeszített emberekkel a Golgota? nem értelek komolyan mondom, de nem utállak emiatt, csak nem értelek, ennyi.

Pelso.. 2018.02.12. 18:30:04

@Doomhammer: Nincs kedve ugyanerről az oldalról még néhány mai hírt linkelni....?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.12. 21:03:46

@Pelso..:
Most ez keltette fel a figyelmemet. Hogy miért, annak magánjellegű okai vannak.

Rávezetésképpen:
en.wikipedia.org/wiki/Cabbage_roll

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.17. 21:50:47

@Pelso..:
Vajon azért kellett államosítani a tüzoltóságokat, hogy mindenkire rányomhassák ezt az autót?

Pelso.. 2018.02.19. 12:39:45

@Doomhammer: Kis tétel az csupán, hisz 2010 után pl. feltűnő gyorsasággal emelték át önkormányzati fenntartásból központi államiba a komplett oktatást és eü-t, valamint megszülettek a kancelláriák.
Biztos véletlen, max valaki úgy ébredt egy reggel, hogy mindezeket sürgősen meg kell lépni a nemzet érdekében.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.20. 15:13:08

@Pelso..:
Nehéz kérdés, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. A központosított állam hívői és a leendő nemzeti bajnokok szövetségest találtak egymásban és hogy kinek a fejéből pattantak ki az ötletek, azt nehéz megállapítani.

Megtörtént már, a Kádár-rendszer iparbáróinak korában. Onnan származik az adósság, amit a mai napig görgetünk.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/07/kollaboransok.html

Pelso.. 2018.02.21. 08:43:21

@Doomhammer: A központosítás (pontosabban kézivezérlés) indokaként elhangzott anno néhány kikínlódott álmagyarázat.
Csak egy apróság: az azóta levezényelt néhány központi közbeszerzés eredménye siralmas, sok esetben többlet kiadást eredményeznek az intézményeknek, akik számára a finanszírozás jó esetben maradt a régi.

Visszatérve, ugyan mi katalizálhatta volna jobban és egyáltalán a centralizálás folyamatát, mint a jövőbeli üzletek lehetősége?
Azon mit ért, hogy "nemzeti bajnokok"?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.21. 10:52:27

@Pelso..:
Azért kikínlódott a magyarázat, mert mindenki tudja, aki látott már ilyet egy nagyvállalatnál, hogy miről szól a központosítás. Költségcsökkentésről. A központosítás azért csökkenti a költségeket, mert a hivatalosan költségvetéssel rendelkező egységek azt nem tudják elkölteni. Nem vehetnek a nyomtatóba festéket vagy papírt, hiába van rá elvileg pénzük. A jóváhagyás pedig hosszú időbe kerül, az alatt meg hátha feladják.

Ezt azért mégse mondhatták el a tankönyvek vagy a kórházi gyógyszerbeszerzések kapcsán. Hát mondtak mást. Mit is? Gazdasági szabadságharc volt vagy valami más? Fene se tudja, ezek nagyüzemben gyártották a hülyeségeket, csak ne kelljen kimondani az igazságot.

A nemzeti bajnokok:
en.wikipedia.org/wiki/National_champions

Régi ötlet, mondhatok egy párat a Kádár-korszkból: Videoton, Rába, MOM. Valahogy mindegyik megsínylette a rendszerváltást, pedig papíron nagyon erősek voltak.