A Charlie Hebdo hősei és egy rettenetes forgatókönyv
2015. január 08. írta: AgentUngur

A Charlie Hebdo hősei és egy rettenetes forgatókönyv

ralph_peters_the_war_after_armageddon.png

„Az azonos időben történő bombarobbantások Berlinben, Hamburgban és Frankfurtban, valamint Párizsban, Brüsszelben Amszterdamban, Barcelonában, Milánóban, Rómában, Londonban és Manchesterben eddig is jelezték a dzsihád jelenlétét. Muszlim szélsőségesek kinyilvánították, hogy Európa már régóta elvesztette akaraterejét, ezért egy kis lökés is elegendő, ahhoz, hogy romba döntsék, és egy új kalifátust állítsanak fel. Mindez őrültségnek tűnt, hiszen az iszlamisták nem voltak elegen. Az európai muszlimok többsége nem akart részt venni az erőszakban, azonban ahhoz elegen támogatták az elgondolást, hogy azzal a többi társuk sorsát megpecsételjék.

(…) az iszlamisták túl messzire mentek. Miközben megszállottan követték álmaikat a kalifátus helyreállításáról, a keresztények között futótűzként terjedő reakciót váltottak ki. (…) Miközben a muszlimok dühöngve követelték a középkori birodalmuk újjáépítését, a keresztények arra gondoltak, hogy azok a városok, amiket keresztény bölcsőben ringattak, mára mind muszlim kézben vannak: Alexandria, a hit iskolája csakúgy, mint Antiochia, Damaszkusz, Ephesus, Türosz, Tarsus, Philadelphia, Izmir, Nicea, Isztambul (....) itt volt az idő egy keresztes hadjárathoz.

(….) Európa visszatér ősrégi szokásához – a nemkívánatos kisebbséget, zárt tehervagonokba gyömöszölni, ahogyan azt a németek tették. (….) a franciák még rosszabbak voltak, de mégis az összes közül, az olaszok váltak a legvérengzőbbé.”

Ezeket a képeket Ralph Peters amerikai író rémálmodta meg 2009-ben megjelent regényében, a The War After Armageddonban. Nem túl ismert, de nagyszabású könyv arról, mivé fajulhat a vallási fanatizmus. Nem az iszlám elítélése, szó sincs róla, hiszen a történet – spoilerveszély – nem elsősorban a két világ konfliktusáról szól. Hanem arról, mivé torzíthatja egy apró kisebbség, egy maroknyi iszlamista az európai és amerikai demokráciát.

Párizs után nagyon nehéz bármit is mondani. Sajnálom azokat, akik úgy reagálják le a dolgot, hogy a franciák megérdemelték, mert miért importáltak milliónyi afrikait volt gyarmataikról olyan munkák elvégzésére, amelyekre ők nagy jólétükben már nem voltak hajlandók. Kétségtelen, hogy a francia kormányok, elsősorban a Mitterand-időszak baloldali kormányai vakok voltak a veszélyre, és a bugyuta európai liberalizmus nagyon is valós és véresen kemény véleménydiktatúrája elnyomta az ellenző hangokat. Hogy szimbolikusan most pont őket, az európai liberális-baloldali köröket érte a támadás? Ezen sem kell nevetni, mert ez valójában minden európai értéket valló ember elleni támadás. Azok ellen is, akik hívők vagy nemzeti érzelműek és sokat sértette őket az a pár karikaturista. Ez a törés Franciaországban is megvan, legalább olyan élesen, mint Magyarországon, sőt… A Charlie Hebdo munkatársai, lehet bármilyen véleményünk világnézetükről vagy munkásságukról, mindenképpen hősök. Nem azért, mert meghaltak, nem is azért, amit írtak vagy rajzoltak, hanem mert nem hagyták magukat megfélemlíteni hosszú évek fenyegetései által sem. És ez a lényeg. Hogy ellenálltak a szájuk betömésére irányuló nyomásnak.

Visszatérve Peters forgatókönyvére, Európa most hatalmas dilemma előtt áll. Hogyan tud hatékonyan fellépni egy egyre brutálisabb iszlamista kisebbség ellen, amely franciául, németül, angolul, spanyolul beszél, de egy valójában sohasem volt középkori kalifátusban gondolkodik, ami szemben áll minden európai értékkel? El tud-e engedni bizonyos politikailag korrekt dogmákat a saját intellektuális kifinomultságától elájult európai baloldal? Lehet-e egyensúlyt találni, hogy úgy tudjunk fellépni hatékonyan a radikális iszlám ellen, és úgy integráljuk a bevándorlókat, hogy közben ne veszítsük el az európai demokrácia fundamentumait?

Peters nem egy egyszerű regényíró, hanem volt hírszerzőtiszt és komoly stratégiai gondolkodó. Szerinte erre nincs remény és a jelen válság a keresztény fundamentalizmus újjáéledésével, és a civilizációk háborús összecsapásával fog véget érni. Azzal, hogy a világon sehol sem lesz Charlie Hebdo, nem lesznek nyitott szájak, csak kinyilatkoztatásokat és dogmákat hallgató lehajtott fejek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr637052619

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Mi, mókás mártírok..." 2015.01.09. 01:31:50

Rendhagyó poszt következik, s aki a szerző zsenialitás sziporkáira számít, az bizony csalódni fog, mert alább egy kedves olvasónk, a méltán ünnepelt komikus, Maska Zoltán levelét adjuk közre. Már meg sem lepődünk azon, hogy ő is rajongónk!   Kedves B...

Trackback: Sírva fog nagyot kaszálni kollégái halálán a Charlie Hebdo 2015.01.08. 20:04:37

A jövő héten 1 milliót akarnak eladni az eddig 45 ezer példányban megjelent lapból. Hiába, business is business, ahogy azt a művelt francia mondja. Ha pár nap munkájával a 22-szeresére lehet növelni a heti bevétel összegét, amiből addig is nyilván kény...

Trackback: Öt kereszténygyalázó címlap a Charlie Hebdo-tól, amivel nem dicsekszik a média 2015.01.08. 20:02:25

Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi gúnyrajzokat. Csak hogy értse az ember, mi bajuk a radikális iszlamistáknak a prófétájukon gúnyolódó firkászokkal. (Szenthároms...

Trackback: A Charlie Hebdo hősei és egy rettenetes forgatókönyv 2015.01.08. 10:26:01

A Charlie Hebdo munkatársai, lehet bármilyen véleményünk világnézetükről vagy munkásságukról, mindenképpen hősök. Nem azért, mert meghaltak, nem is azért, amit írtak vagy rajzoltak, hanem mert nem hagyták magukat megfélemlíteni hosszú évek fenyegetései ál…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 10:18:20

@AgentUngur:

Azért történik mindez, mert képtelenek vagytok belátni, hogy a veszélyt nem a kereszténység jelenti (épp ellenkezőleg, a kereszténységben merült fel a gondolat először, hogy valaki egyáltalán szabadon fogalmazhasson meg véleményt), hanem a kereszténység, az emberi méltóságról alkotott fogalmának föladása. A liberalizmus (illetve az, amit ma akként emlegetnek) nem a szabad gondolatok Európáját hozta létre, hanem az értékrelativizmus, a véleményterror, a totalizált korrupció, a személyes vagy éppen hatalmi visszaélések átláthatatlan és áthatolhatatlan szövevényének Európáját. Hogy ez a káosz egyre képtelenebb rémségeket szül, azon semmi meglepődni vagy sajnálkozni való nincs, inkább az a csoda, hogy "még csak itt tarunk". Európa attól (volt) Európa, hogy keresztény (volt).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.08. 10:26:12

@bbjnick: Már a mohácsi vésznek is a kereszténységtől való elfordulás, a korabeli liberalizmus volt az oka. Egyértelmű.

Legyünk keresztényebbek, hogy ne gyűlöljenek minket az iszlamisták!

Virág et. 2015.01.08. 10:27:49

@bbjnick: Attól, hogy Európa szuperkeresztény lesz, attól még nem fog megszűnni a terrorfenyegetettség. Sőt, ha erőszakosan katolicizáljuk az itteni iszlámokat (amúgy kiutasítással fenyegetve őket), azzal csak újabb olajat öntünk a tűzre.

Amit te írsz, az nem a megoldás, az az egyik vészforgatókönyv, amiről Peters könyvében szó van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 10:42:11

@Virág et.:

Nem tudod, miről beszélsz!

A középkori keresztény Európában is voltak muszlimok, zsidók és ki tudja még hányféle, hányfelől szalajtott népség, a különbség az volt, hogy akkor és ott világos értékrend és értékhierarchia uralkodott, míg ma abban a tébolyult elképzelésben él a sok megetetett marha, hogy ezek (értékrend és értékhierarchia) nélkül is létezhet bármiféle közösségi rend. A keresztény Európa kifejezetten "multikulturális" volt egy bizonyos szinten, a rendek, a felekezetek, vagy éppen a régiók autonómiájára (ha úgy jobban tetszik, meghatározott szintű privilégiumaira) épült a világi hatalom, ám ezek világosan hierarchizálva voltak: mindenki tudta, hogy mit tehet és mit nem, meddig mehet el, melyek azok a területek, amelyekben szabadon mozoghat és melyek azok, amelyekben igazodnia kell a többiekhez és a rendben fölötte állókhoz. Ez volt Európa.

I_Isti 2015.01.08. 10:42:22

@Virág et.: Ha ez az ember: www.libri.hu/konyv/juszef_moszab_hasszan.a-hamasz-fia.html
keresztény hitre tudott jutni, és térni, akkor bármelyik muszlim megteheti.
Sőt. A terrorizmus _nem_ az iszlám erejének, hanem pont a gyengeségének a megnyilvánulása. Persze azt nem lehet olvasni túl sűrűn, hogy az isis elől libanonba menekült eredetileg muszlim vallású emberek között úgynevezett "keresztény ébredés" van, és ezerszámra térnek meg, válnak kereszténnyé, pedig ez a helyzet.

Sir Galád 2015.01.08. 10:44:44

A keresztény fundamentalizmus újjáéledése. Hogyne. Muhaha.

Szerintem inkább az internet miatt fog véget érni. A globalizáció az iszlámra hatással van, nem véletlen az ellenhatás, de ez a folyamat megállíthatatlan és ahogy jönnek az új generációk egyre kevésbé lesznek szélsőségek. Ahogy felnőnek a generációk Franciaországban, már egyre európaibbak lesznek. Persze sokat segítene, ha Amerika nem akarna minden választási ciklusban lerohanni valakit.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.08. 10:48:00

az áldozatok véleményterroristák voltak. ideológiai öngyilkos merénylők.
isten legyen hozzájuk irgalmas.

Khonsu 2015.01.08. 10:49:24

Ha így folytatják, előbb utóbb kiharcolnak maguknak egy keresztes háborút. Még messze vagyunk tőle, de ha egyszer egy keresztény fundamentalisták vezette NATO megindulna, az csúnya lenne. Az úgy valószínűleg a történelem messze legnagyobb népirtását eredményezné. Akkor nem az okosbomba menne, hanem a napalm és az atom. Szerintem a fegyverzet arányából könnyű belátni melyik világ járna rosszabbul. A nyugati országokban élő muszlimok persze már valószínűleg a hadjárat elindulását sem élnék meg.
Persze onnantól a nyugat se lenne valami vidám hely egy fundamentalista kormányzat alatt.
Úgyhogy sürgősen le kéne állni, mielőtt kiprovokálják ezt a helyzetet.

Helyes Írás 2015.01.08. 10:50:20

Nem hősök, áldozatok, mert nem az európai kultúrát képviselték, hanem annak karikatúráját, mivel a korlátlan szabadság nevében meggyalázták az emberi méltóságot. Nem csak az iszlám híveinek emberi méltóságát, hanem a saját kultúrájuk hagyományait képviselők emberi méltóságát is.

Valóban nagyon fontos az egyensúly megtalálása, s ez bizony ennek belátásával kezdődik. S alighanem azzal folytatódik, hogy korlátozni kell az iszlám híveinek bevándorlását és fel kell venni a harcot az erőszakos fanatikusokkal. Minél később teszi ezt meg Európa, annál nehezebben tud majd megszabadulni a létére törő iszlám belső hadoszloptól, illetve az ettől való félelemtől és a félelem szabadságot korlátozó következményeitől.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 10:52:54

@jose maria padilla:

Az egész elcseszett Nyugat egy kibaszott ideológiai öngyilkos merénylő.

Khonsu 2015.01.08. 10:59:23

@Sir Galád: "A keresztény fundamentalizmus újjáéledése. Hogyne. Muhaha. "

Az a keresztény fundamentalizmus egy ugyanolyan elferdített dolog lenne mint az iszlám fundamentalizmus. Nagyjából annyira lennének keresztények mint a nácik. Az nem egy középkori Európa lenne, hanem egy Harmadik Birodalom, mint ahogy az iszlám fundamentalisták is egy olyan iszlám világot akarnak visszaállítani, mely soha nem is létezett.

dr poljakov 2015.01.08. 11:00:27

Tartsuk oda a másik arcunkat is?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.08. 11:00:28

le nem írom a nevét ennek a francúz lúdas matyinak, szóval a lap röhincsélő firkászai amerika áldozatai.
itt az idő, hogy ejrópa szövetséget kössön oroszországgal, az eurázsiai szövetséggel, barátságot kínával, amerika és csatolmányai ellenében.
ejrópa vezetését pedig ki kell csavarni a buzoid konzlibszoc idióták kezéből és putyini, vagy orbáni formátumok kezébe adni.

Virág et. 2015.01.08. 11:00:33

@bbjnick: Tudod mi nem volt még a középkorban? Terrorizmus. És tudod mi nincs most? Középkor. A mai problémákat a mai eszközökkel kell megoldani. Ma egy általad leírt keresztény fundamentalista visszarendeződés egy még erősebb terrorhullámot váltana ki. Emlékeztek még a csadorviselet tiltása körüli hisztire? Az amerikai katonákat így is csak "kereszteseknek" hívják a muzulmán harcosok. Amit te javasolsz, az lényegében ennek a tévképzetnek a megerősítése.

@I_Isti: Senkitől nem lehet elvárni, hogy megváltoztassa a vallását, csak mert a többségi társadalomnak ez kényelmesebb. Éppen ezért felháborító, ha atrocitás éri a közel-keleti (egyébként számos) keresztényeket és éppen ezért vannak most is nagy számban keresztények arab többségű országokban és senki nem bántja őket.

Ennyire nem kell rettegni a radikális iszlámtól, hogy cserébe megcsináljuk mi a magunk katolikus kalifátusát. Európa éppen azért jó hely, mert nincsenek ilyen tiltások.

S=klogW 2015.01.08. 11:01:40

@jose maria padilla: @bbjnick:

És ki küldi halálba fülébe sugdosott hamisságokkal?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 11:03:54

@Helyes Írás:

Nem kell beengedni Európába mindenféle népségeket és akik itt vannak, azoknak is a leghatározottabban a fejükbe kell verni, hogy mit lehet és mit nem: s ha nem tetszik nekik, akkor fel is út, le is út! Ezt a (ál)liberális demokráciásdit pedig a leggyorsabban el kell felejteni, egy háromezerfős poliszban (ahol mindenki ismer mindenkit) el lehet manipulálgatni a "népakarattal", de egy tíz-százmilliós államban mi gátolhatja meg a népet, hogy egy vezért vagy épp egy kalifát emeljenek hatalomba, ha éppen arra hangolódnak (vagy arra hangolják őket)?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 11:10:16

@Virág et.:

Nincs itt semmi tévképzet. Most közel 5% körüli a muszlimok száma Európában. Szerinted mi lesz, ha 10-15-20-stb.% lesz?

S=klogW 2015.01.08. 11:13:12

@bbjnick:

Mint a bagóst a cigi? >:)

I_Isti 2015.01.08. 11:14:22

@Virág et.:
El vagy tévedve! A közel-keleten nem atrocitások érik a keresztényeket, hanem irtják őket!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 11:17:03

@S=klogW:

Így van. De a bagós nem kényszerít másokat bagózásra, míg a hülye (ál)liberális individualista nemcsak önmagát, de maga körül mindent elpusztít.

Virág et. 2015.01.08. 11:18:04

@bbjnick: Mi lenne? 10-15-20 % lesz a muzulmánok száma, az lesz. Radikális iszlám =/= minden muzulmán.

@I_Isti: Ez egyébként nem igaz, illetve nem általánosan. Sok országban, például az általad is említett Libanonban senki nem bántja a keresztényeket.

Megengedve, de nem elfogadva ezt a felvetésed, a korábbi véleményed, hogy ők is áttérhetnek a keresztény vallásra, az ugyanúgy megáll a közel-keleti keresztények vonatkozásában is. Ők is áttérhetnek az iszlámra, akkor nem bántják őket. Ahogy a zsidók is kikeresztelkedhettek, hogy elkerüljék a deportálás. Vagy várj csak, nem is...

Ez éppen ezért és úgy alapjaiban is elfogadhatatlan. Mindenki olyan vallást gyakorol, amilyet akar. Senki nem lőheti le a másikat a vallása vagy akármije miatt. Erre nem ad felmentést egy amúgy nem túl vicces karikatúra sem. Semmi sem.

Helyes Írás 2015.01.08. 11:21:05

@Sir Galád:

Hatalmas illúzió az internettől és a globalizációtól várni az iszlám kultúra humanizálódását. Láthatóan és tapasztalhatóan éppen ellenkezőleg hat az iszlám fanatikus híveire mindkettő. Az internet az ő merev kultúrájukat meggyalázó korlátlan szabadosságot testesíti meg számukra, s ebben a saját szempontjukból igazuk van, a globalizáció pedig a gazdagabb és erősebb európai és amerikai kultúra kizsákmányoló mivoltát, és sajnos ebben is igazuk van.

Az pedig már tény, hogy a muszlimok Franciaországban felnőtt új generációi nem egyre "európaiabbak" lettek, hanem egyre fanatikusabbak. Százával vannak olyan gettók Franciaországban, ahová nem tanácsos nem arabnak bemenni.

Aki pedig még mindig a keresztény fundamentalizmus újjáéledésétől fél, az semmit sem tud az európai keresztény kultúra lényegéről, a keresztény szeretetről és szelídségről. A keresztény fundamentalizmus mindig a hatalommal párban járt, ahogy az iszlám fundamentalizmus is a hatalomgyakorlásról szól. Itt a kereszténység sosem volt teljesen azonos a hatalommal, s már nagyon régóta nincs semmi köze hozzá. Az iszlám a hatalom megragadásáért született és azóta sem engedte el, vagy ahol egy időre kivették a kezéből, ott újra és újra vissza akarja venni. Hagynunk kellene, hogy játsszák le ezt előbb egymás között, nélkülünk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 11:24:00

@Virág et.:

Az lenne, hogy a hozzád hasonló nyálcsorgató buzeránsokat szabad prédaként kezelnék. És ez még csak nem is jó vagy rossz kérdése, hanem kulturális különbség kérdése. Az iszlám kultúra hierarchiá(k)ban gondolkozik és ha az európaiak nem mondják meg egy muszlimnak, hogy mi a játékszabály Európában, azt ő az alkalmatlanság és a gyengeség jelének tekinti és (saját biztonsága érdekében) megmondja ő a maga észjárása szerint.

Dzsentrisvihák 2015.01.08. 11:24:05

@Khonsu:

Már kiharcolta nekik a nyugati világ. Irak, Afganisztán? Nem rémlik? Nem a semmiből nőtt ám ki az ISIS.

Az amúgy rendkívül sokatmondó, hogy még csak nem is ezért vágtak oda, hanem a sorozatos vallásgyalázásért. Amit szintén nem lett volna kötelező művelni, de ugye "szólásszabadság" van, tehát ordenáré, tajparaszt bunkónak kell lenni minden kultúrával szemben...

És, igen, kurva sürgősen le kellene állni, mert az egész világ rábaszna egy ilyen konfliktusra.

aeidennis 2015.01.08. 11:25:13

Nem hősök, hanem kisgyerekek és értelmi fogyatékosok csodálkoznak azon, ha megeszi őket az oroszlán, aminek évekig húzgálták a bajuszát.

Helyes Írás 2015.01.08. 11:48:03

@bbjnick:

Egyelőre még nem fenyeget bennünket a "kalifásdi", de egyetértek, hogy ne is fenyegessen, korlátozni kell a bevándorlást és meg kell védenünk a saját kultúránkat. Nem is olyan régen még erőszakos hódító háborúk folytak a kultúrák között (és az egyes kultúrákon belüli konfliktusok "kezeléseképpen"). Mióta túl vagyunk gyarmatosításokon és világháborúkon, s bemerevedtek a kultúrákat és államokat elválasztó határok, mert nagy hatalmak képesek megakadályozni a nagy háborúkat (vajon meddig?), azóta a bevándorlás és a menekülés vezeti le a feszültségeket, s tölti be a "hódító" funkciót is. Az elkényelmesedett és elöregedett Nyugat az ostoba liberalizmusától nem veszi észre a lassan, alattomosan (s hamarosan egyre gyorsulóbban) fenyegető veszélyt.

Nehéz ügy ez, mert a kényelmes élet és a liberalizmus egyébként jó, nagyon jó, az egyén szempontjából. Elbújtattuk a szemünk elől a halált és tettünk róla, hogy még a kötelező katonai szolgálat rövid ideje se emlékeztesse a fiainkat arra, hogy is volt ez az eleinknél, s mit jelentene, milyen érzésekkel járna, ha visszatérne a régi világ - amely más kultúrákban ennyire azért nem számolódott fel. Maradt az ilyen eseményeket kísérő, nagyon is álságos együttérző ráolvasás-cunami, mint most is, meg az Ukrajnaihoz hasonló nemzetközi konfliktusokat kísérő karosszék-hősködés.

Sir Galád 2015.01.08. 11:49:25

@jose maria padilla: az csodálatos lenne. Aztán a nőktől elvehetnénk a szavazati jogot, meg attól is akinek nincs pénze, vagy nemesi származása, kivégezhetnénk mindenkit, aki szerint nem lapos a föld és inkvizíciót indíthatnánk az eretnekek ellen. Természetesen kell majd egy olyan vezető Orbán és Putyin után majd, aki még jobban a haverok érdekeit tartja szem előtt, hiszen a cél, hogy ők minél gazdagabbak legyenek, csak ők döntsék el, mi legyen az országgal, mi pedig alázattal kiszolgáljuk majd őket. Jaj várj, ez már volt! Úgy hívják középkor.

Virág et. 2015.01.08. 11:54:43

@bbjnick: Látod, nem azért nem beszél veled senki, mert egy idióta vagy (egyébként az vagy), aki ráadásul tudálékos is, hanem mert két kommentből buzizol meg anyázol. :)

Egyébként fogalmad sincs az iszlámról.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 11:57:15

@Virág et.:

"két kommentből buzizol meg anyázol" --- írod.

???

trigger happy 2015.01.08. 11:57:56

@bbjnick:

nagyon szeretitek ezt a hierarchia dolgot. gondolom akkor is így tennétek ha éppen a fütykös rosszabbik oldalára kerülnétek a nagy hierarchistáskodában, ugye?

Sir Galád 2015.01.08. 11:59:41

@Helyes Írás: Én nem félek a keresztény fundamentalizmus újjáéledésétől barátom. Sőt jobban tudom, miről szól a kereszténység, mint sok keresztény vagy keresztyény. De a kereszténység felett eljárt az idő, ahogy az iszlám felett is el fog. Egyszerűen a 21. században ez már nem ad választ számos kérdésre, és nem is életszerű. De nem akarok senkit győzködni erről, tőlem bárki bármilyen vallásban hihet.

Az internet és a globalizáció valóban így hat a fanatikusokra. Mégis ők is isznak Coca-Colát, ők is használják az internetet és a számuk hosszú távon egyre kevesebb lesz, ahogy az internet megnyitja a távoli közösségeket egymás felé, mialatt a globalizáció homogenizálja őket.

trigger happy 2015.01.08. 12:00:53

@jose maria padilla:

modntam már máshol is, de nem lehet elégszer ismételgetni. nehogy egyszer valakinek a te véleményedből legyen elege és egy kalasnyikovval mutassa meg, mondjuk amikor éppen a lányoddal sétafikálsz.

pont te mutatod meg, hogy mi is a szánalmasan szomorú a magát minden titkok tudójának vélő és a vele egyet nem értőket könnyű szívvel likvidálni akarókkal.

trigger happy 2015.01.08. 12:03:20

@bbjnick:

milyen lenne egy olyan putyini vezetőtegy rövid időre, akinek mondjuk pont a te és a tejero hasonmás lázálmaiból lenne elege és megmutatná milyen is, amikor a saját fegyveretekkel baszogatnak? 45-90 nem volt elég?

trigger happy 2015.01.08. 12:04:27

@bbjnick:

neked is ez kéne. megmondani, hogy merre, hány óra, rögtön tudnál viselkedni.

bispora 2015.01.08. 12:05:46

Európának az iszlám olyan mint egy AIDS-es homárnak egy nátha- akár meg is ölheti.
Michel Houellebecq hétfőn megjelent regénye a Submission le is írja hogyan. A fikcióban a 2022-es francia választásokon a szocialisták attól való félelmükben, hogy Le Pen kerül hatalomra, szövetkeznek a Ben Abbes vezette európai muszlim szövetség vezetőjével és megnyerik a választásokat. A győzelem után Franciaország nyomására az mediterán vidék arab országai is csatlakoznak Európához, a gazdag olajtermelők pedig finanszírozzák annak működését. Ez oda vezet, hogy az intézményrendszerek lassan felveszik a muszlim jelleget. A regény narrátora egy alkoholista, kurvázó egyetemi tanár, akit a muszlimok kirúgnak az állásából. Ő aztán a vesszőfutások hatására felveszi az iszlám vallást, visszakerül dupla fizetésért a régi munkahelyére és még a családi-szexuális élete is jóra fordul- kurvák helyett három felesége lesz: egy öreg a háztartás vezetésre, egy harmincas szexre és egy 15 éves mert megérdemli.
Hát valahogy így....

Amúgy az egész probléma abból fakad, hogy a liberális demokráciák életképtelenek- nem tudják reprodukálni saját lakosságukat. A bevándorlók pedig született képességeik eltérései okán nem képesek integrálódni, így inkább saját képükre formálják azt.

annamanna 2015.01.08. 12:08:09

" A Charlie Hebdo munkatársai, lehet bármilyen véleményünk világnézetükről vagy munkásságukról, mindenképpen hősök. Nem azért, mert meghaltak, nem is azért, amit írtak vagy rajzoltak, hanem mert nem hagyták magukat megfélemlíteni hosszú évek fenyegetései által sem. És ez a lényeg. Hogy ellenálltak a szájuk betömésére irányuló nyomásnak."

Hát persze, kérlek. Ezért kapták a fizetésüket. Ha másért kapták volna, akkor mást rajzolnak. Mármint ha más irányt írnak nekik elő, akkor mást rajzolnak. De ez az irány volt megadva, ezt az irányt kellett hozni, hát rajzoltak, PÉNZÉRT. Ebben nincs az égvilágon semmiféle "hősiesség", neked fogalmad sincs a szó jelentéséről!

"Peters nem egy egyszerű regényíró, hanem volt hírszerzőtiszt és komoly stratégiai gondolkodó. Szerinte erre nincs remény és a jelen válság a keresztény fundamentalizmus újjáéledésével, és a civilizációk háborús összecsapásával fog véget érni. Azzal, hogy a világon sehol sem lesz Charlie Hebdo, nem lesznek nyitott szájak, csak kinyilatkoztatásokat és dogmákat hallgató lehajtott fejek."

Ó, hát persze, kérlek. Peters egy szarházi, aki azt szeretné, hogy a jövő ilyen legyen.
Mondjuk egy olyan gonosz, agresszív kisebbség tagja (NEM muszlim kisebbségre gondolok), akik előkészítették és végrehajtották ezt a kis tervecskét, és akik az egész szart a muzulmánok fejére öntik, hogy a keresztényeket felhergeljék, azok önfeláldozó módon kiűzzék Európából a muzulmánokat, és a kontinens az ő zsákmányuk legyen. A valódi agresszív, mindenre elszánt kisebbségé! Akik nem Allahot imádják, hanem Lucifert!

Khonsu 2015.01.08. 12:08:36

@Dzsentrisvihák: Irak és Afganisztán két külön történet. Afganisztán indokolt volt, azt ők kezdték, Irakot kamu indokkal támadták meg. Az ISIS a szíriai polgárháborúból nőtt ki, csak kihasználta Irak gyengeségét.

"Az amúgy rendkívül sokatmondó, hogy még csak nem is ezért vágtak oda, hanem a sorozatos vallásgyalázásért."

Európában ilyesmiért egy ideje már nem égetnek embereket. Azt nem képesek néhányan felfogni, hogy itt nekik kellene alkalmazkodni. Ha valaki Európából költözne mondjuk egy arab országba, ott neki is alkalmazkodnia kéne. Erről az újságról lehet vitatkozni, kinek tetszik és kinek nem, de az a helyzet, hogy Franciaországban jelent meg, nem Irakban és a franciák elfogadták.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 12:09:06

@trigger happy:

Mondtam már, én rád nem haragszom, hanem szánlak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 12:10:22

@bispora:

"három felesége lesz: egy öreg a háztartás vezetésre, egy harmincas szexre és egy 15 éves mert megérdemli" --- írod.

Hát érdemes ez ellen küzdeni? :-D (...) :-D (...) :-D ...

hoplita 2015.01.08. 12:16:44

@Virág et.:
"... az itteni iszlámokat ..."

Ó, te barom.

Khonsu 2015.01.08. 12:21:14

@jose maria padilla: A már egy kis olajáreséstől is összeomlás szélére sodródott Oroszországgal, az épphogy megalakult, de már széthúzó Eurázsiai Unióval, az amerikaival összemérhető világhatalmi ambíciókat dédelgető, gazdaságilag rendkívül megosztott, és a szép számok ellenére a válság határán egyensúlyozó Kínával?
Bölcs gondolat...

hoplita 2015.01.08. 12:37:28

@Khonsu:
"... előbb utóbb kiharcolnak maguknak egy keresztes háborút. Még messze vagyunk tőle, de ha egyszer egy keresztény fundamentalisták vezette NATO megindulna..."

Ja...
Karöltve a konfuciánus kínaiakkal...és beleszállhatnának a vudu hívői is.

Újabb barom.

Khonsu 2015.01.08. 12:42:34

@hoplita: De te okos vagy, az a lényeg :)

Virág et. 2015.01.08. 12:45:24

@bbjnick: "a hozzád hasonló nyálcsorgató buzeránsok"

Már arra sem emlékszel, amit fél órával korábban írtál?

@hoplita: Ó, b.szki, a szőrszálhasogató fajtádat. Az iszlám vallás itteni követőit.
Így megfelel a méltóságos úrnak? Átjött az üzenet? Sikerület megérteni esetleg a lényegét is annak, amit leírtam vagy van még pár dolog, amibe bele lehet kötni?

hoplita 2015.01.08. 12:52:24

@aeidennis:
:DDDDDD
ű
Addig jár a korsó a kútra, amig megbasszák a vízhordólyányt.:)

Khonsu 2015.01.08. 12:53:04

@Sir Galád: Az iszlám talán a leghatékonyabb térítő vallás. Annyi iszlám hívő van már Európában, hogy arról a bázisról simán elterjed hosszabb idő alatt.

Mindössze két dolog állíthatná meg a folyamatot. Az egyik ha efféle akciókkal végül kiprovokálnak egy fundamentalista ellenerőt, a másik, ha bekövetkezik az az új felvilágosodás amit írsz, és kioltja a vallásokat.

Esetleg harmadik lehetőség lehetne még valami új korhoz igazodó új vallás megjelenése, ami még gyorsabban terjed.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 12:57:45

@Virág et.:

És ez szerinted buzizás? Tehát, ha azt mondom, hogy ne cigánykodj vagy azt, hogy de skót vagy, bakker, akkor az pedig cigányozás és skótozás? Értem.:-) És az anyázás hol marad?

Sir Galád 2015.01.08. 12:58:49

@Khonsu: Fura, azt hinném, hogy a buddhizmus az. A bevándorlók száma miatt növekszik a iszlám hívők száma. De egy európai fogyasztót azért elég nehéz rávenni, hogy mohamedán legyen és imájda Allahot

hoplita 2015.01.08. 13:03:07

@Virág et.:
A pongyola megfogalmazás pongyola gondolatokat takar.

Ennyi, bazmeg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 13:03:14

@Sir Galád:

"De egy európai fogyasztót azért elég nehéz rávenni, hogy mohamedán legyen és imájda Allahot" --- írod.

Mert arra könnyebb volna, hogy vesse meg az anyagi létet?:-D

hoplita 2015.01.08. 13:06:13

@Khonsu:
Javasoljak pár könyvet, hogy ne halj meg ennél is hülyébben?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.01.08. 13:06:25

A francia lövöldözés hatalmas tanulságokat fogalmaz meg a magyarok számára is a multikulti fenntarthatóságáról.

Magyarország hatalmas dilemma előtt áll. Hogyan tud hatékonyan föllépni egy egyre brutálisabb cigány kisebbség és zsidó uszítóik ellen, mely uszítók franciául, németül, angolul beszélnek, de valójában a többségi társadalom szétverésén munkálkodnak, ami szemben áll minden magyar értékkel?

A magyar termékenységi szám 0,83 szülőképes nőre vetítve. A tévéből /a fidesz áldásával/ továbbra is ugyanúgy ömlik a fogyasztói szemét. A történelmi tankönyveinket pont most írják át, amelyben a zsidó álláspont kerül bemutatásra, a magyar értékek helyett.

Mit lehet tenni ez ellen?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 13:07:16

"Újabb lövöldözés volt Párizsban csütörtök reggel: a főváros déli részén, Montrouge városrészben lőtt rá két rendőrre automata fegyverrel egy golyóállómellényt viselő elkövető. A két rendőr egyike – egy rendőrnő – belehalt a sérülésekbe. A feltételezett elkövető szökésben van, a helyszínről metróval menekült el.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölése szerint az elkövetőt sikerült azonosítani, egy 52 éves férfit pedig őrizetbe vettek. Állítása szerint esetnek nincs köze a Charle Hebdo elleni támadáshoz.

Több mecsetet is megtámadtak

Az Euronews arról is ír, hogy a Lyontól északra fekvő Villefranche-sur-Saône településen robbantás történt egy mecset közelében lévő étterem előtt; szerda este nyolc óra körül pedig két ismeretlen Aude város mecsetére nyitott tüzet.

A Russia Today szerint egy Le Mans-i mecsetre pedig gránátokat dobtak, de senki nem sérült meg."

mandiner.hu/cikk/20150108_ujabb_lovoldozes_volt_parizsban

Alakul ez, alakulgat!:-[

Khonsu 2015.01.08. 13:09:19

@hoplita: Inkább ne, a túl sok tudás is megárthat, látod veled is mi történt :)

hoplita 2015.01.08. 13:24:49

@Khonsu:
Valami ilyesmit mondott anyád is.:)

Khonsu 2015.01.08. 13:25:11

@Sir Galád: A "buddhizmus" sokkal inkább divatként, érdekességként terjed nyugaton, mint vallásként, és úgy se gyorsan. Nagyon kevesen válnak valóban hívő buddhistává.

"De egy európai fogyasztót azért elég nehéz rávenni, hogy mohamedán legyen és imájda Allahot "

Ne hidd. Az IS soraiban és Afganisztánban is gyakran tűnnek fel nyugatiak (és nem bevándorlók). Ha azt nézzük, hogy a terroristák nagyon kis hányada szerepel a híradásokban, továbbá az iszlámra áttértek nagyon kis részéből lesz terrorista, akkor nagyjából el lehet képzelni mennyire hatékony lehet a térítés.

Helyi példa. Itt egy magyarországi kisvárosban is ismerek olyat aki áttért, egyszerűen csak úgy magától elkezdett érdeklődni az iszlám iránt és ez lett a vége. Akkor el lehet képzelni, hogy egy 10%-os iszlám népességű nyugati nagyvárosban, ahol a közösség és a vallás teljes infrastruktúrája rendelkezésre áll mennyien térhetnek át.

Khonsu 2015.01.08. 13:26:53

@hoplita: Mondott ő még cifrábbakat is, amikor úgy beszéltem, ahogy te most írogatsz :)

Helyes Írás 2015.01.08. 13:28:09

@Sir Galád:

Ezek (eljárt-e az idő a vallások felett, homogenizál-e a globalizációnak nevezett új monopolkapitalizmus, leszereli-e az internet a fanatizmust) valóban hitkérdések (is).

Csak két dolgot jegyeznék meg, nem a vita szándékával.

Ahhoz, hogy így legyen, hosszú távon csökkennie kell a világban a konfliktusoknak. Ha csak a Föld környezeti állapotára, a század második felére várható környezeti változásokra, illetve a népesség bővülésének ütemére gondolok, ezt nem tartom valószínűnek.

Ön, stílusából és beállítottságából ítélve, erőtől és önbizalomtól (mondhattam volna akár a rosszabbul hangzó önhittséget is) duzzadó fiatal ember. Jómagam már az életem lefelé hajló ágában járok, s tudom, milyen életérzés ez. Sajnos már azt is tudom, mi kell ahhoz, hogy az ember hithez való viszonya és vallásról való vélekedése az önéhez képest árnyalódjon. Ez valamilyen módon és mértékben önnél is elkerülhetetlenül be fog következni. Szerencsés(?) lesz, ha minél később kerül rá sor.

Sir Galád 2015.01.08. 13:32:11

@Khonsu: Szerintem viszont ezek száma elenyésző. Akik nyugatról lesznek IÁ-sok, azoknak valamelyik felmenője mohamedán.

hoplita 2015.01.08. 13:38:40

Vááááááááááúúúúúúúúúúúúúúúúú....

Belecsapott ergéke is a lecsóba, megjött a zsidó ukáz....

Mikor csatlakozik a magyar szélsőjobb az Iszlám Államhoz?
Az, hogy Magyarországon valami végképp fordítva van bekötve, mi sem bizonyítja jobban, hogy ha Allahot éltető terroristák Európa szívében mészárlást hajtanak végre - ami kiváló táptalajt ad az európai szélsőjobb további erősödésének, s amitől még muzulmán szervezetek egész sora is elhatárolódik -; akkor a magyar szélsőjobb talpasok még hangosabban zengik az iszlámbarát, szabadságellenes, nyugatellenes, Európa-ellenes szólamokat, megértve, elfogadva a tettesek motivációit.

Tényleg, miért nem költöznek már ki az Iszlám Államba, tárt karokkal fogadnák őket, hiszen ott végre egy olyan világot építenek, amiről mindig is álmodoztak.

hoplita 2015.01.08. 13:43:55

@Khonsu:
És milyen cifrákat mondott a kedves szájbakúrt anyukád...?:)))

Ha a szövegértésed nem lenne rikárdói szinten, akkor most elszaladnál anyád csecsére, te gyökér.:)

Sir Galád 2015.01.08. 13:50:38

@Helyes Írás: Nem a konfliktusok száma a lényeg, hanem a konfliktusok kezelése. Ha a múlttal válaszolunk új kérdésekre, csak a múltat kaphatjuk. Ha van, valami ami a kereszténységből megmarad és a világnak hasznára válik, az pont a lényege. A szelídség és a szeretet.

Annyira azért nem vagyok önhitt, hogy ne tudjam, tíz év múlva mindent másképp látok és hogy az utánam következők még nálam is többet tudnak majd.

Khonsu 2015.01.08. 14:01:07

@hoplita: Akadj már le rólam. Boldogíts mást, én már unlak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 14:03:31

@Sir Galád:

Akkor milyen buddhizmusról beszélsz?

Helyes Írás 2015.01.08. 14:11:17

@Khonsu:

A buddhizmushoz nem divatozásból vagy az érdekessége miatt közelednek a nyugati emberek, hanem filozófiaként fogják fel. A szertartásokat és vallási előírásokat nem követik ugyan, de a filozófiai felfogással és útmutatással azonosulnak. Ilyen értelemben sokkal többen válnak buddhistává Nyugaton, mint Mohamed próféta követőjévé.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.08. 14:12:17

hősök? na menj már a fenébe
inkább ostobák

img.444.hu/charliehebdo31.jpg?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201501

egyeseknek az ostobaság is hősiesség, nagyon ciki

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 14:16:07

@Helyes Írás:

Aki buddhista filozófiát olvas, esetleg hathajógával wellnessel vagy buddhás szövegekkel csajozik, az attól még nem buddhista:-)

Dzsentrisvihák 2015.01.08. 14:17:31

@Khonsu:

Két külön történet? Mindkettő során nyugati hadseregek gázoltak le arab országokat, nyersanyagokért, geopolitikai befolyásért, mondvacsinált indokokkal (ha neked pl. szeptember 11-e olyan egyértelmű, akkor bajok vannak...).

Az ISIS az Amerika által nagyra hizlalt Al-Kaida ultraradikálisaiból, valamint a szintén amcsi pénzen kitenyésztett "szír lázadókból" lett az, ami (nem is véletlen, hogy ellenük nem indult "terrorellenes háború", legfeljebb némi elszórt bombázgatás...). Remélem így már világos az összefüggés.

"Európában ilyesmiért egy ideje már nem égetnek embereket." - Az lehet, csak a liberálisok által teremtett, szép, új "világfaluban" már kissé anakronisztikus ilyesmire hivatkozni. Ha keleten valakit fölcsesz egy Mohamed-karikatúra, akkor jön ide ezért lövöldözni, amikor csak kedve van.
És, ahogy a mellékelt ábra mutatja, ide is fog jönni, valamint pont leszarja, hogy akár egy sajtópert is indíthatott volna, ahogy az itten szokás, mert otthon nem az a módi.

A nyugat eddig, vélt sérthetetlenségének teljes elbizakodottságával folytathatott keletre "demokráciaexportot" (azaz népirtó rablóháborúkat), és gúnyolta nyakló nélkül a különféle kultúrákat/vallásokat. Ideje lenne kicsit átgondolni ezt a hozzáállást.

Sir Galád 2015.01.08. 14:20:52

@bbjnick: Egyáltalán miről beszélek?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 14:32:35

@Sir Galád:

Azt szerintem neked kéne tudni!:-D

Sir Galád 2015.01.08. 14:47:57

@bbjnick: Úgy értem, olvass is néha. Azt mondtam, "azt hinném", nem? De.

Vajon ebből az egy szempontból megállapítható, hogy melyik vallás a térnyerőbb? Aligha.

Helyes Írás 2015.01.08. 15:54:09

@bbjnick:

Ez a "csajozik" megjegyzés enyhén cinikus, nemdebár.

A buddhista filozófiával szimpatizálók vallás-statisztikailag nyilván nem buddhisták, mert nem intézményesülnek. Sőt, sokukat valószínűleg a "maguk módján keresztények" között veszik listába. (Igaz vannak, akik szerint Krisztus korában a lélekvándorlás tana általánosan elfogadott nézet volt és sokáig a korai keresztények is így gondolkoztak.)

Én nem akarok sem cinikus lenni, sem tudálékos, csak arra utaltam, hogy bizonyos jelek (pl. könyvkiadási adatok, a dalai láma népszerűsége, stb.) arra utalnak, a nyugati kultúrkör nem hívő keresztény részére nagy hatással voltak, vannak a buddhista filozófiai nézetek. Messze nagyobb hatással, mint pl. az iszlám.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 15:57:05

@Sir Galád:

Én pedig azt mondtam, ha azt hinnéd, ne hidd azt.

Valamint: abból a szempontból, hogy "te mit hinnél", valóban nem könnyű megállapítani, hogy melyik vallás a "térnyerőbb", egyébként elég nyilvánvaló.

Sir Galád 2015.01.08. 16:12:02

@bbjnick: Őöö nem, nem ezt mondtad. Nem olvasod el, amit írok, magadról meg nem tudod miket írsz. Ha ez megváltozik, folytathatjuk ezt a beszélgetést. A kötekedés nem érdekel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 16:15:38

@Helyes Írás:

Ha ennyire izgat a téma, beszélhetünk róla:-)

A buddhizmus, szerintem, gyakorlatilag semmiféle hatással nem volt a Nyugat kultúrájára, sokkal inkább az a nyugati kulturális elit, amely köreiben a XIX.-XX. században (több körben) divatozott az orientalizmussal (többek között a buddhizmussal) való foglalkozás. Ennek az elitnek a művei (szépirodalom, zene, képzőművészet, film stb.) épültek be a nyugati gondolkodásba és tették a közgondolkodás részévé a buddhizmust is. Azonban ez nem buddhizmus, semmi (pontosabban: nagyon kevés) köze a buddhizmushoz, hanem egy nyugati kulturális fikció. Ezt a fikciót időnként előveszi a kultúr-, életmód- stb.-biznisz és divatot csinál belőle...

Helyes Írás 2015.01.08. 17:11:42

@bbjnick:

OK. A biznisz és a divat kifejezéseket nem érzem a témához illeszkedő kategóriáknak (ezt tettem szóvá eredetileg is), a többivel egyetértek.

A buddhista kultúrát szelíd és mélyen intellektuális emberi kultúrának érzékelem, ezért csodálom. Azt gondolom, hogy másoknak is hasonló megfontolásból szimpatikus, Európában azonban nem honosítható meg, mert a mi individualista, teljesítményelvű világunkba, különféle kapitalizmusainkba nem illeszthető be. Szellemileg azonban hat ránk.

Amit a kínai kommunista barbárság a tibetiekkel művel, az gyalázatos, korunk legnagyobb tragédiája, mert egy ősi és nagyon mély szellemi kultúrát pusztít el a szemünk láttára, a Nyugat kicsinyes üzleti szempontú asszisztálása mellett. Elképesztő árulás, amelyből mi magyarok is kivesszük a részünket.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.08. 17:20:48

@bbjnick: Ismét bődületesen nagy faszságot sikerült írnod.
Hamvas Béla bácsi nem lenne büszke rád.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.08. 17:40:28

@bbjnick: 1. kijelented, hogy "a buddhizmus, szerintem, gyakorlatilag semmiféle hatással nem volt a Nyugat kultúrájára"

2. utána leírod, hogy hogyan volt hatással a Nyugat kultúrájára LoL (Hatással lenni valamire, nem azt jelenti, hogy azonosulunk vele.)
Ráadásul leírásod felületes, hiányos.

mrZ (törölt) 2015.01.08. 17:49:38

@bbjnick:

Az egész nyugat egy fikció, szexi tamponok, pisilős babák, seggformáló nadrágbetétek, alkoholmentes sörök és eldobható kiskutyák világa, vakító cukormázzal leöntve. A háttérben meg fartúró papok, transznemű rabbik, pedo anglikánok vigyorognak.
Vallás az nincs! Hit van csak, az is csak addig amíg működik a hit elkártya.

Emmett Brown 2015.01.08. 18:30:15

miért volt annyira fontos baszkurálni MOhamedet? ezt magyarázza el nekem valaki.

hoplita 2015.01.08. 19:06:53

@tesz-vesz:
Ezért még én is leszerválnám az elkövető fejét egy ásónyéllel.

Rémbódess 2015.01.08. 19:10:17

@Emmett Brown: Mert a fontos európai alapértékek közé tartozik az is, hogy bármit és bárkit lehet baszkurálni. Ebben az értelemben a karikaturisták csak az alapértékeinknek megfelelően cselekedtek... Ez nem Mohamedről szólt, mint ahogy nem Jézusról vagy Mózesről, akiket szintén baszkuráltak...

Ad Dio 2015.01.08. 19:23:36

Azon gondolkozom, lesz-e olyan blog, ahol végre _őszintén_ szembe mernek nézni a terrorizmus okaival is. Mert a jelenséget elítélni, önkényes módon hősöket avatni és azt követelni, hogy mostmárasztánna', legyen VALAMI, a könnyebb része a feladatnak...

Emmett Brown 2015.01.08. 19:35:32

@Rémbódess: nem hinném, hogy a baszogatás joga oké lenne. Nem gondolom, hogy van bármiféle értelme is annak, hogy embereket teljesen feleslegesen megbántunk.
Természetesen azzal semmi gondom nem lenne, ha mondjuk egy muftit/papot/rabbit valami huncutságon rajtakapnak, akkor róluk hasonló karikatúrák meg mémek készüljenek, mint most a gyökér politikusokról meg celebekről, de mások vallásába teljesen felesleges belegázolni, még akkor is ha jog szerint megtehetnénk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 19:35:58

@Rémbódess:

"Mert a fontos európai alapértékek közé tartozik az is, hogy bármit és bárkit lehet baszkurálni." --- írod.

Mondjuk, ez éppen nem igaz. Soroljam, hogy kiket és miket nem lehet büntetlenül baszkurálni Európában?

"Ez nem Mohamedről szólt, mint ahogy nem Jézusról vagy Mózesről, akiket szintén baszkuráltak..." --- írod.

Hanem miről?

hoplita 2015.01.08. 19:37:46

@Emmett Brown:
Hát, mos'mán nem baszkurálják.:))

Khonsu 2015.01.08. 19:50:37

@Ad Dio: Melyik fajta terrorizmusnak? A vallási terrorizmusnak, az etnikai terrorizmusnak, állami terrorizmusnak, kommunista terrorizmusnak, gazdasági terrorizmusnak... ? Sokféle van, más más okkal. A vallási terrorizmus oka pl. az erőszakos szekták létezése a vallásokon belül.

J.László 2015.01.08. 19:52:32

A két rendőr, azok a hősök, nem ezek a tetves firkászok.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 19:58:09

Tehát ha az egész életemet fröcsögéssel, mocskolódással, mások érzelmeinek a megsértésével,a hitének a meggyalázásával töltöm, egészen addig, amíg az életem vége felé (igen magas volt a szerkesztőségben az átlagéletkor) valakinél elszakad a cérna, és lelő, mint egy kutyát, akkor én valójában egy hős vagyok?

Nem pedig egy szerencsétlen lúzer, aki az egész életét fröcsögéssel, mocskolódással, mások érzelmeinek a megsértésével,a hitének a meggyalázásával töltötte?

Hmmm.

huKKK 2015.01.08. 19:58:57

"Visszatérve Peters forgatókönyvére, Európa most hatalmas dilemma előtt áll."

Oldja meg!

"Hogyan tud hatékonyan fellépni egy egyre brutálisabb iszlamista kisebbség ellen, amely franciául, németül, angolul, spanyolul beszél, de egy valójában sohasem volt középkori kalifátusban gondolkodik, ami szemben áll minden európai értékkel? El tud-e engedni bizonyos politikailag korrekt dogmákat a saját intellektuális kifinomultságától elájult európai baloldal? Lehet-e egyensúlyt találni, hogy úgy tudjunk fellépni hatékonyan a radikális iszlám ellen, és úgy integráljuk a bevándorlókat, hogy közben ne veszítsük el az európai demokrácia fundamentumait?"

Ha mindenki a saját szakterületén tevékenykedik, rend lesz.
Az elméleti szakemberek találjanak elméleti megoldást,
csak ne legyenek láb alatt, hanem támogassák a gyakorlati szakembereket,
akik nekilátnak a probléma elhárításának.

A muszlim fizikai terror elhárításának megvan a konkrét módja, tudható kik a legprofibbak ebben.

A muszlim ideológiai terror elhárításának is megvan a konkrét módja.

Dobó István, Hunyadi János nemzete vagyunk. Legjobb védekezés a támadás. Az ogre nem ijed meg túlerő esetén sem.

Holnaptól feküdjön neki mindenki a terrorelhárítás alapjai elsajátításának.

Ha szorgalmasak lesznek, holnap után elmagyarázom, miként tud egy ogre,
egy fogpiszkálóval kéz érintése nélkül 12 terroristát ártalmatlanná tenni.

Tudja meg végre az egész világ, a magyarokkal nem lehet kukoricázni.

Bell & Sebastian 2015.01.08. 20:11:38

@Disznóvári: Figyu, azt te nem érted, hogy nem a összkultúrát mérgezte, hanem proccos úri gyerekek fejét? Lásd Yoko Ono felesége. Azért mérgezte, mert a megvilágosodásban addig jutottak, hogy kasztrendszer nélküli hinduizmust akarunk és most pedig szívjunk el egy dzsangát!

Erre egy européer fejbe lőtte fent nevezett urat. Meglepő módon.

J.László 2015.01.08. 20:18:20

@beszélő majom:
"...igen magas volt a szerkesztőségben az átlagéletkor..."

Vénül már a '68-as "nagy generáció":)

huKKK 2015.01.08. 20:39:55

@Emmett Brown:
"miért volt annyira fontos baszkurálni MOhamedet? ezt magyarázza el nekem valaki."

Ott az istene allah, védje meg ő.
Egy közszereplő tűrjön többet.
Akár próféta, akár isten.
Pláne a követői.

huKKK 2015.01.08. 20:42:36

@Disznóvári:
"Hamvas Béla bácsi nem lenne büszke rád."

Meglehet.
Én meg a Béla bácsira nem lennék büszke.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 20:48:15

@huKKK:

"A muszlim fizikai terror elhárításának megvan a konkrét módja, tudható kik a legprofibbak ebben."

Először talán tisztázni kellene, hogy VALÓBAN muszlim terroristák voltak, és nem annak LÁTSZÓ amerikai ügynökök. Kinek volt inkább érdeke?

Ha jobban megnézzük, a kérdés megválaszolása nem is olyan egyszerű.

bgp 2015.01.08. 21:04:36

@bbjnick: Abban van valami, hogy aki nem tud viselkedni, azt ki kell dobni Európából. De én nem adnám fel a liberalizmust. Ha nem viszik tűlzásba, akkor sokkal haladóbb, mint a középkori (ill. 20 századi magyar) keresztény ideák.

Allesmor Obranna 2015.01.08. 21:18:24

Ahogy elnézem, itt azt senki se kérdezi, mi volt a baj anno Mohammeddel, mi volt a baj az ő munkásságával, amiből ez a csakis önnön igazságát hírdető, még életében többször alkalmilag revideált, könnyen félreértelmezhető életvezetési tanács burjánzott el.

A Brit Nemzeti Párt (BNP) egykori vezetője Nick Griffin korábban azt mondta:

hogy az iszlám "ócska, gonosz vallás", amelyet "elmebetegek terjesztenek országról országra már 1300 éve (...) nemi erőszak útján gyarapítva a hívek számát".

Igen erős, durva kifejezés. Mondhatni primitív. De akkor keressünk rá az interneten, hogy az Iszlám Állam területén milyen újfajta "etikai kódexek" jelentek meg ez elmúlt hónapokban az elfogott női rabszolgák tartásával kapcsolatban, mely utasításokat amúgy minden muszlimnak követnie kell...

huKKK 2015.01.08. 21:23:09

@beszélő majom:

Szerintem nem feltétlenül, de nekem mindegy, hogy az iá bérelt-e fel profi ateista magyar bérgyilkosokat, hogy azt kiabálják, "kemikáliás és alkaloidás vagyok!", a terroristát akkor is el kell hárítani.

Nyilván a muszlim propagandagépezet is elmondja majd a mondókóját a békevallásról.

Én meg majd egy amcsi konteóverziót tálalok fel neked duplaburgerrel, sültburgival, kólával és egy hatalmas ajándékmacival.
Jó étvágyat mindenkinek.
Éljen a rezsicsökkentés, lekvár után visszajövök!!!

kewcheg 2015.01.08. 21:23:23

Van a közelemben olyan szaracén, aki itt él, valamilyen okból kifolyólag,(asszony magyar:((( ) de mélyen megvet, sőt gyűlöl minket. Fiával súlyos gondok vannak a közösségekben.Szocializáció, nevelés.Nos, az ilyenek miért is élnek itt..?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.01.08. 21:26:15

A Charlie Hebdo HŐSEI

kuruc.info/r/6/137980/

A befogadó, többségi nemzetet ha gyalázod, mocskolod, gúnyolod, és golyót kapsz érte, HŐS lesz belőled!

legyenek már mindjárt MÁRTÍROK, úgy lenne igazán kerek a történet!

ogli dzsí 2015.01.08. 21:27:53

A firkászok nem hősök hanem szánalmas provokatőrök akik nélkül szebb lett a világ.

A terrorizmus olyan mint a háború, normális ember nem érthet vele egyet de amit a nyugat ezeknek a 'hős' szabadságharcosoknak az országával müvelt, azután érthető az indulat.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 21:30:14

@Allesmor Obranna:

Tudod, az iszlámnak vannak békésebb, és vannak keményvonalasabb, puritánabb irányzatai.

Ugyanúgy, mint ahogy a kereszténységnek is vannak békésebb, és vannak szélsőségesebb, a tagjaitól többet követelő egyházai, sőt a saját híveit kifosztó, vagy öngyilkosságba hajszoló szektái is.

Aki arról beszél, hogy "az iszlám" így, meg "az iszlám" úgy, az csak annyit árul el magáról, hogy az egész kérdésről nem tud semmit.

huKKK 2015.01.08. 21:30:44

Jav.:
mondókájájájáját
ájjjájjájjáááj

huKKK 2015.01.08. 21:54:53

@beszélő majom:

Maga nagyon jól beszél.
Hozzáfűzném a magamét.
Vannak békés muszlimok, akik aposztaták a Korán alapján.
Aztán vannak a Koránban hívő igazhitűek, pl. a vahabiták.
A vahabita tanítók csádból a nyolcvanas években szivárogtak be ideodamindenhova, pl. a középafrikai köztársaságba és elkezdték a magvetést prédikációikkal.
Előtte a keresztények és muszlimok közt béke volt.
A gyömölcstermés nem maradt el.
Folyammá dagadt azóta a gyaúrok vére.
Gyaúr nemzettestvéreim, tartsátok nyitva vigyázó szemeiteket.
Bécs, már vahabita centrum.
Budapest is tervben van.
Ha allah is úgy akarja.
De én még nem mondtam ki a végszót.
Ogre vagyok.
Egy ogrénak allah nem diktálhat.
De én neki igen.
Uff.

Sir Galád 2015.01.08. 23:34:54

@bbjnick: Akkor ezt meg is beszéltük. Vagy nem, de végülis mindegy, nem?

tisztapista 2015.01.09. 00:31:40

Világok harca

Tényeg azt hitte valaki, hogy 3 csápon közlekedő idegenek írtják majd ki az emberiséget? Talán a mozikban.

Valójában a 3 csápos űrlények dokumentált áldozatainak száma az elmúlt 2000 évben: 0 (nulla) db
A vallási fanatizmus áldozatainak száma: több százmillió. Majd valaki mondja meg, hogy mi lehet a pontos szám, én tippeltem.

Akkor most ebben az évben melyik jelent nagyobb fenyegetést? Csak az eddigi tapasztalatok fényében kérdezem.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.09. 05:46:39

Hogyan lettek belőlük hősök? Kinek hős az olyan ember, akinek alaptevékenysége az etnikai és vallási alapú gyűlölködés? Vagy ezentúl mindenki hős, akit meggyilkolnak?

empoftla 2015.01.09. 06:23:03

@maxval bircaman szerkesztő: Egyetértek! Aki bármilyen formában (viccesen vagy nem, akár csak pálcikaemberként) le meri rajzolni Mohamedet az nem hős! Egyenértékű azzal, mintha maga ölt volna meg sok-sok mohamedánt, és valahol érthető ha rajzára válaszért golyó jön szembe. Szóval kicsit vissza kéne fognia magát az ilyeneknek nem pedig rajzolgatni/karikatúrázni! Persze azért talán nem kell azért lelőni: börtön, szaudi munkatábor a megfelelő elhelyezése az ilyeneknek!

empoftla 2015.01.09. 06:32:10

@beszélő majom: "Először talán tisztázni kellene, hogy VALÓBAN muszlim terroristák voltak, és nem annak LÁTSZÓ amerikai ügynökök. Kinek volt inkább érdeke?"

Igen! Ilyet jól nevelt iszlám-hitű békés terrorista nem csinál (hacsak nem kap pénzt érte az USA-ból).

Mérges 1234 2015.01.09. 08:20:22

Gyerekek mindenki ki van, mindeki az iszlám visszaszorítását akarja, de van e ennek demokratikus módja?????

Szerintem nincs sajnos, mivel vallás szabadság van, így pl. nem lehet vallási alapon megtagadani a bevndorlást.

Ki tud demokratikus megoldást????

Szerintem nincs olyan. Ráadásul ha nem is jön több, akik már itt vannak túlszaporodnak minket.

mrZ (törölt) 2015.01.09. 09:29:32

@Mérges 1234:

>>Gyerekek mindenki ki van, mindeki az iszlám visszaszorítását akarja, .....

Nem vagyok mindenki, és nem zavar az iszlám. Azért nem vagyok mindenki mert nem értem a dolgokat, a hivatalos verzió nem kerek.

csak példaként, de sok sok dolog van még:
A hebdo rendőri őrzéssel működött, fegyveres rendőr volt kint, plusz két fegyveres testőr bent. Miért nem lőtt a külső rendőr? Vagy ha őt lőtték le előszőr, meg valami melóst is, belülről miért nyitottak ajtót? Hogy jutottak be a támadók, mert a hivatalos magyarázat szerint elkapták az egyik rajzolót és azt kényszerítették az ajtó kinyitására. Mit csinált a két testőr és a rendőr ezalatt? A támadók miért nem lőtték le azt aki az ajtót nyitotta nekik? Miért van több hivatalos verzió fent? Miért van olyan verzió hogy a támadók megkérdezték hol van a hebdo bejárata. Egy tervezett akciónál nem furcsa ez? Meg az autóban hagyott igazolványok. Meg a rendőr akit útközben lelőnek, nem kapott rádión információt, meg a kiszivárgott felvétel ami mutatja az akciót de sem előtte másodperceket sem utána, meg a félvétel hiányosságai fentebb már kötekedtem. Meg hova lett az üldöző rendőrautó? Meg hol a többi rendőrautó, párizsban ezrek vannak.

Nagyon nem kerek, kisértetiesen hasonlít a sandy hook esetre, csak a sok emlegetett halott, sem vér, sem fegyverek, sem hibátlan bizonyíték. Semmi. Csak a blabla.

2015.01.09. 10:11:38

@hoplita: Valami ilyesmit mondott anyád is.:) "

Beszéltél az anyjával és elmondta, hogy hülye vagy????

2015.01.09. 10:24:09

@Dzsentrisvihák: Nem lehetne, hogy azonos véleményre kerüljetek? Mort akkor az iszlámisták gyilkoltak, vagy az amerikaiak?
Olyan bizonytalan vagyok. Azt sem értem, hogy miért kell védenetek az iszlámistákat? Joguk van gyilkolni, mert egy számukra idegen kultúrában élnek? Miért élnek itt? A jobb körülmények miatt? Az nem lehet, mert az azt jelentené, hogy jobb neki itt, mint a saját környezetében. Az meg ugye nonszensz, hogy egy vallásában igazhitű ne Allahot, hanem a jobb anyagi körülményeket kövesse.

Szerintem aki ennyire hű Allahban, az bizony el fogja vágni a te torkodat is....

2015.01.09. 10:25:31

@mrZ: Igen, tuti, hogy az amerikaiak! Sőt, inkább a zsidók!
De te csak védjed az iszlámistákat, hisz a te fejed is levágják, ha úgy tetszik nekik, hogy megsértetted a vallásukat.

2015.01.09. 10:27:10

@empoftla: Igazad van, mást gyalázni, megölni csak egy muszlimnak van joga!

mrZ (törölt) 2015.01.09. 10:54:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Miért védeném? Hol írtam olyat? Miért magyarázol mellé? Miért hazudsz?

És igen, nagyon sokszor megsértem őket, viccelek velük, időnként nagyon durván. Többen már megtanultak nevetni, felszabadulnak az iszlám mentális abroncs alól, szocializálódnak, fejlődnek, és közben még a little bow-t is egyre mélyebbre hajtják, ami a tiszteletem növekedését mutatja.

Mert az iszlám személyes vallás, a te dolgod meg allahé. És van aki így van aki úgy. És nyugaton legalább szabadon lehet ezt tenni, itt nincs hatalma a korrupt iszlám hierarchiának, mint ahogy a koptok, baptisták, meg a többi keresztény szekta is boldogabb a vatikán nélkül.

Én torkomat? Ők? Soha!!! Nekik mrZ nagy tanító, allah ostora vagyok.

Te viszont hülye vagy fiam, .......

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.09. 11:12:50

@bgp:

És mitől liberalizmusabb az a liberalizmus, amit te korlátozol, mint az, amit a keresztény ideákosok?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.09. 11:25:40

@empoftla:

Az iszlám terroristák - akik ugye csak a MI szemünkben terroristák - az övéik szemében hősök - nos ők NEM ÍGY végeznek az ellenfelükkel, akit halálra ítéltek.

Egy csomó mindenben más lett volna az ő forgatókönyvük, de két dologban egészen biztosan: megsemmisítették volna az iroda berendezését ÉS nem patkány módra menekültek volna a helyszínről. Valószínűleg nem is az irodában öltek volna, ha nem lett volna céljuk az adathordozók megsemmisítése is.

Ez a forgatókönyv, amit láttunk, egy olyan forgatókönyv, amit egy hollywoodi irodában találnának ki valami ZS-kategóriás akciófilmhez, a nyugati világ nézői számára legyártott terrorista-panelek szerint.

A "sofőr" gyerekről, akit kerestek, kiderült azóta, hogy ott se volt, mert 230 kilométerrel arrébb, egy középiskolai órán ült. Valaki manipulatív céllal dobta be a köztudatba a nevét és a fényképét.

Nem lenne meglepő, ha a másik két "elkövetőről" is az lenne az IGAZSÁG, hogy ők se voltak ott, csak az FBI dobta be a nevüket meg a fényképüket, mert amíg a média a "nyilvánvalót" tudja tálalni a népnek, meg azt, hogy "azonosították" az elkövetőket és "gőzerővel" dolgoznak az ügyön, a buta konzumidióta nép addig se nyugtalankodik, és addig se kezd el kombinálni.

Az az egyébként nagyon kézenfekvő lehetőség, hogy a két "elkövető" valójában nem is követett el semmit, sőt OTT SE VOLTAK, ahogy a harmadik személy se, és a személyazonosságukat csak FELHASZNÁLTÁK arra, hogy fedjék vele a VALÓDI elkövetők kilétét a közvélemény felé, az a felszínes, tompa agyú médiafogyasztók közül úgyse érdekel majd senkit.

mrZ (törölt) 2015.01.09. 13:49:39

@beszélő majom:

Majd mindenféle ellenőrizhető bizonyíték nélkül bejelentik hogy tűzharcban lelőtték őket.

Igazságosztás megvolt, lehet visszatérni a bombázásokhoz, mintha a franciák is ott hősködnének irakban-szíriában, meg líbiába készülnek, rendkívül fontos dolguk van, segítenek az usákoknak:
www.reuters.com/article/2015/01/07/us-mideast-crisis-strikes-damage-idUSKBN0KG1ZM20150107:
Kiemelem ide a találati listából mert nagyon tetszik:
- 259 oil infrastructure sites.

empoftla 2015.01.09. 17:08:39

@beszélő majom: "Az iszlám terroristák ... nos ők NEM ÍGY végeznek az ellenfelükkel, akit halálra ítéltek."

Ezt írtam! Ezen eseményeket csakis a CIA/Mossad háttéroperációjával lehet megmagyarázni. Lehet, hogy a “terrorsták” (hacsak maguk is nem CIA/Mossad ügynökök voltak) akkor nem is tudják hogy mint a marionett-babákat rángatják (rángatták) őket az USA és Izrel ügyökei.

“megsemmisítették volna az iroda berendezését”

Ezt nyilvánvalóan azért nem tették meg mert maga a Charlie Hebdo is egy CIA kihelyezett tagozat, amivel a feszültségkeltés az amerikaiak célja.

empoftla 2015.01.09. 17:47:43

@empoftla: Bocs, a Mossad kiesett (@maxval bircaman szerkesztő: megmagyarázta az okot). A többi viszont a színtiszta igazság.

Sumaragu Waldemar 2015.01.09. 23:39:03

@hoplita: á.... tudod mit? én is barom vagyok! így egyszerűbb, ne strapáld magad.

hoplita 2015.01.10. 13:54:32

@Sumaragu Waldemar:
Nem vagy köteles magadra nézve terhelő vallomást tenni, de te tudod.:)

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.11. 19:20:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:

akkor is ilyen szenvedélyes lennél ha mondjuk a masszívan muzulmán ellenes __fasiszta__ Front National központját rohamozták volna meg z iszlamisták?

esetleg büszkén kitűznéd a __Je suis le Front National__ "tacepaot" magadra?!

és ha nagyon szereted a szólásszabadságot akkor a holokauszttagadók jogaiért is kiállnál?

csak ebben az esetben lehetnél következetes...

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.11. 19:22:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:

persze ez egy bestiális akció volt, de amikor pl. Pim Fortuyn-t, Theo van Gogh-ot vagy Lee Rigby-t gyilkolták meg, akkor vmi olyan duma ment, hogy maguknak okozták a náculásukkal a bajt...

igen nagy itt a kettős mérce...
süti beállítások módosítása