Cinema Inferno: a hatalomról és a propagandáról
2015. január 06. írta: Novák Tamás (spanyol)

Cinema Inferno: a hatalomról és a propagandáról

hatalom.jpg

Ma este az m1-en lesz a premierje a most elkészült történelmi-oknyomozó dokumentumfilmünknek, a Cinema Infernónak.

A történet még 2010 őszén kezdődött: a Biszku-film kapcsán Fruzsival találkoztunk Sárközy Endrével, aki 1949-56 között fiatal hadbíró volt, és a beszélgetés közben ő említette, hogy 1949-ben a Rajk és Pálffy-per után, mint fiatal, frissen végzett bírót − egy éves bíró képzés után − behajtották az Erkel-színházba és ott kötelezően meg kellett nézniük egy filmet, ami a Pálffy-perről és magáról a kivégzéséről szólt.

67-886.jpg

Megrökönyödtem a hatalom perverzióján, hogyan képes dokumentumfilmet készíteni valakinek a halálos ítéletéből és a kivégzéséről. Még akkor is, ha a II. világháború után azért előfordult hasonló történet.

Az interjú után nem sokkal felhívtam Kurutz Márton filmkutató-restaurátor barátomat, aki a Filmarchívumban dolgozik, az ő segítségével vágtunk neki a kutatásnak.

A kutatás több évig tartott, és a per, valamint a propaganda és a diktatúra nagyon érdekes, tanulságos, eddig még nem ismert epizódjait sikerült kiderítenünk.

Megdöbbentő volt olvasni, hogy Rákosiék mindenre kiterjedő figyelemmel készítették elő a pert. Abban bíztak, hogy ennek a nagy nemzetközi érdeklődéssel kísért pernek köszönhetően nem csak azt tudják bebizonyítani, hogy Tito a nyugati imperialisták ügynöke, hanem maga Rákosi is legalább kettőt léphet előre a nemzetközi kommunista hierarchiában. Rákosi közvetlenül be volt kötve a tárgyalás helyszínéhez, a munkások korabeli templomához, a VASAS-székházhoz. A rádió naponta többször élőben közvetítette a pert, s hogy a másnapi Szabad Népben naprakészen megjelenjen egy-egy tárgyalási nap, azok nem tarthattak tovább délután háromnál.

67-895.jpg

A per előkészítéseben akkori belügyminiszterként maga Kádár János is részt vett. Ennek volt köszönhető, hogy Kádár a hatalomra kerülése után, amint erre is jutott ideje a párt főtitkárának, szenvedélyes megsemmisítésbe kezdett.

kaszasz_kadar_61.jpg

De a megsemmisítésben nem csak filmszalagok égtek el. A propaganda − egy máig klasszikusként élő filmmel − megpróbált új mítoszt teremteni a Rajk-perhez. 

fortepan_berta_jozsef2.jpg

A filmünkben megszólalt Bokor Péter ismert dokumentumfilmes is, akinek sajnos ez volt az utolsó interjúja; beszélt a korabeli filmes világról Makk Károly filmrendező, akinek akkor indult a pályája; sok segítséget kaptunk Zinner Tibor történésztől és Ötvös Istvántól, a Pálffy-per egyik kutatójától. Beszéltünk több neves filmtörténésszel, és végül elmentünk Moszkvába is. Találkoztunk olyanokkal is, akik érdekes részleteket meséltek a perről és annak felvételéről, de ennyi év után sem akartak kamera elé állni.

A Cinema Infernót ma este 23 órakor láthatják az M1-en.

Aki lemarad, az hamarosan a Mandineren nézheti meg a filmet.

A film a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr787047193

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cinema Inferno: a hatalomról és a propagandáról 2015.01.06. 18:52:01

Ma este az m1-en lesz a premierje a most elkészült történelmi-oknyomozó dokumentumfilmünknek, a Cinema Infernónak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.01.06. 19:09:46

A nagy szervkereskedésnek -ezek szerint- a Duna tévé is áldozatául esett, pedig az úgy volt jó és eddig.

Félig kisült médiaszakmunkásokat nem engednék ilyen témák közelébe vakvezető kutya nélkül, mert óhatatlanul csak újabb hazugság és propaganda keveredik belőle. Az nem olyan biztos, hogy akit éppen föllógattak (megfojtottak), volt köztük a legártatlanabb alpesi gyopár és természetesen fordítva. Az se mind volt hős, akit elengedtek, sanszos, hogy inkább kisméretű tégla. Nagyobbacska tetű. Mondjak példát?

Nem szeretem ezeket a rókanyúzókat se.

legeslegujabbkor 2015.01.06. 19:31:05

Ha a kérdés az, hogy a hatalom miért szereti a propagandafilmeket mindenféle témában, akkor tényleg nem kellene ezzel a korszakkal foglalkoznotok.
Egyes vélemények szerint a buta népet mindig nevelni kell, és megmondani neki, mit lát. Ehhez fontos előfeltétel, hogy ne jusson hiteles forráshoz, és ne is akarja megpróbálni a retorziók miatt.

mrZ (törölt) 2015.01.06. 19:42:23

Ezt szeretem a film- és egyéb történészekben.
Rugalmasak, piacszemléletűek értik az idők szavát.

"Mit akarsz hallani?"

Bell & Sebastian 2015.01.06. 19:47:01

@legeslegujabbkor: Ezt úgy kellene elintézni, mint a németek. Orrba-szájba hitlereznek nekik, de a legnemvártabb műsorokban, így értse, aztán időnként benyomnak az art tévéjükön (ez a Duna megfelelője) egy szenzációs, sosem látott dokut, higgadt alámondással. Amivel kiütnek három év izzadságot.

Herr Schwarze Liste 2015.01.06. 21:16:12

Manapság is papírja van a hírhamisításról az agitprop egyesnek. Majd arról is készít az utókor egy riportot.

huKKK 2015.01.06. 22:51:34

Nyolc perc múlva.

huKKK 2015.01.06. 22:55:02

Már csak öt percet kell aludni és kezdődik...

mrZ (törölt) 2015.01.06. 22:56:12

@huKKK:

Beszarsz?

Nehogy lekésd!!!!

huKKK 2015.01.06. 23:07:57

Szálasi, Baky, Endre kivégzése: youtu.be/UD9L6i3TvKs

Bell & Sebastian 2015.01.07. 00:33:45

Becsületes, popszakmai iparosmunka, minden bevontatva, ágyúk, rakéták, atombomba nem került elő, lőttek egy verebet.

Az eddig is tudtuk, hogy A tanu(sic!) minimum gyanús, Appel ötlete volt, Kádár Rajk szellemévek viaskodott egész életében, minden filmes kollaborált, ezért ivott és vagy hátba lőtte magát.

Egyszer előbányásztam orosz forrásból, hogy Rajkot a KGB jelentette Péter Gáboréknak, de román kémkedésért (erdélyi-szász), és nem Titóval láncos kutyálkodott.

A másik verzió szerint (ez kevésbé valószínű) a nyugati szolgálatok valamelyike mártotta be.
Valami volt, csak nem az, akkor és azokkal.

Az egy jó kérdés, hogy Kádár mit akart kiverni belőle és hogyan szedték rá a címszerepre. Nyilván zsarolták és beígérték neki a kommunista szentek oszlopcsarnokát.

Pontosan olyan ez a velünk élt szocializmus, mintha egy megkergült papnövendék hozta volna össze, annyira változatos a koreográfiája.

A kommunizmus atyamestere, Lenin, hoppá, nem is, inkább Trockij, hiszen Lenin csak később ült bele ennek a művébe..., de mindegy is most, egy napra egy izgalom bőven elég.

Haraszty Miklós 2015.01.07. 07:57:17

A búbánatos fa....at érdekli a hamisított történelem.

I_Isti 2015.01.07. 09:13:09

ugyanmár. Ez nem történelem, hanem a jövő!

ÁrPi 2015.01.07. 09:40:20

@Bell & Sebastian:

Nemtom jópéldaé vagy inkább analógia az
ami mondást valami nemfőiskolás színész-zsenitől vagy kitől lehetett hallani:
"Ha nem vették föl a színművészetire még nem biztos hogy színész-zseni lakozik benne".

.Hajólértem, ugye.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.07. 09:59:12

@Bell & Sebastian: "szász" :-)
Arcra teljesen Latabárra hasonlított, ez egy zs arc. A perében motyogott valamit a zsidótörvényekről, hogy ő most a hatálya alá tartozik, vagy nem. Ismerek abszolút zs arcot abszolút zs rokonsággal és politikai kapcsolatrendszerrel, aki hangzatosan erdélyi szásznak mondta magát, amikor nem is kérdezte senki. Valahogy úgy, ahogy Bayer henceg a svábságával.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.07. 10:02:40

@Bell & Sebastian: Érdekes ez, Aczél (Sztálin magyarul...) is belülről látta ezt, ahogy Kádár is, mindkettőről terjesztették a kiherélésüket is a fogságban, szerintem marhaság, de a pletykák éltek. Meg tudunk-e nevezni egy kultúrkört, ami szellemi forrása lehet a koncepciós pereknek saját főelvtársak ellen, ahol a megváltás évezredes receptkönyvében előfeltétel a Választottak zömének kiirtása, hogy eljöhessen a Messiás és a Maradék visszajuthasson a Kánaánba?

Virág et. 2015.01.07. 10:09:45

Hát, a trailer első mondata, hogy minél inkább diktatórikus egy hatalom, annál nagyobb szüksége van propagandára, az minimum elgondolkodtató Nemzeti Hírtévén innen, okleveles hírhamisítón, obersovszkyn, némethbalázson, napibayeren és napilovason túl.

Ugyan nem Rajk per, de talán azon is el kéne gondolkodni, hogy miért pont a választások (az előző, 2010-es) előestéjén vitték el az ügyészek előzetesbe a volt XI. kerületi szoci polgármestert - mindezt persze nagy médiavisszhang mellett. Akit azóta jogerősen felmentett a bíróság. És ez csak egy történet a sokból, bár a felmentés ténye legtöbbször el sem jut azokhoz, akiknek a propaganda-letartóztatások szólnak.

Például nektek, mandiner-fogyasztók, -szerkesztők.

ÁrPi 2015.01.07. 10:38:46

" talán azon is el kéne gondolkodni, hogy miért pont a választások (az előző, 2010-es) előestéjén vitték el az ügyészek előzetesbe a volt XI. kerületi szoci polgármestert "

El kéne gondolkodni!

Ugye azt gondoljuk (Te Virág elvtárs és én (is ÁrPi lennék)) hogy már a 2010-es választások előestéjén is a másnap :) hatalomrakerülő
viktátor markában volt az ügyészség. Később patyolattiszta urat nem tudták a zügyészek elítélni csakis minden csúnya vád alól felmenteni, hacsak nem tévedek, a két vaksi szemünkkel látható módon bizonyítva hogy lám nem egy habostorta történet!

pl.: Le a ficcs felminősítés hazug propagandistáival :-D

Virág et. 2015.01.07. 11:07:09

@ÁrPi: A 2010-es országgyűlési választások áprilisban voltak, az önkormányzati októberben. Molnár szeptember végén gyanúsították meg.

"minden csúnya vád alól felmenteni"

Az a bíróság, amelyik felmenti. Az ügyészség az, amelyik egyik illusztris vezetőjét tisztikereszttel jutalmazta a NER. A NER utáni rendszer után ő lesz a Közgép vagy a Mészáros és Mészáros új jogtanácsosa.

Bell & Sebastian 2015.01.07. 11:11:54

@ÁrPi: Jól.

@ArmaGedeon: Mire nem jó a konyha-német, ugyebár. Ezt a zsé -vonalat ugyan nem erőltettem, de céloztam rá, hogy JVDZ / Sztálin (= acélos) idő előtt szeretett ki az ortodoxiából, de nagyjából azt a mondakört permutálta, amit érteni vélt. Lenin ugyanez, csak zsében, a mieink pedig megoszlottak, valahol a kettő között, moszkovita és berlinista ágra.

Ebből a szempontból a mai örökösök is százszor inkább Adolf lába nyomában haladnak elfele, mint Sztálinéban.

Érdekes megfigyelés, hogy milyen változatosan tud megjelenni az ördög, aki tudvalevőleg ravasz és véget nem érő vitában áll teremtőjével, időnként bedobva az oltárkőre egy vagy hatmillió áldozatot. Nesze, válogasd szét a tieidet!

Ezzel a filmmel az a bajom, hogy nem bír elszakadni a hőskultusztól.

A falusi paraszt -bölcsen- azt tartotta, hogy amíg ezek egymást nyírják, addig se velünk foglalkoznak.

Rajkot elsősorban az Eszme nyírta ki, másodsorban Sztákin, Kádár "csak" megverette. Nagyjából ez a sorrend, ha felelőst keresünk. Ha ezzel Kádárt akarták lerántani, az most pont nem sikerült.

De az látszik, hogy nem véletlenül Appel és Czermanik vezette az össztáncot, a kínálatból ezeknek volt a legtöbb esze. Nehéz átírni a történelmet, csak a Wikipédiát lehet, de még az se végleges.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.07. 11:34:08

@Bell & Sebastian: Érdekes, de úgy vélem, ezt a párost szinte azért csukták be, mert terveik voltak velük. A koncepciós perekben régi kommunista zsidókat agyonverő ávós hóhérok egy részét később agyonverik a börtönben. Acél lényegében Kádár tartótisztje volt későbbi regnálásuk idején, de nem annyira Moszkva, mint inkább Tel Aviv és a Wall Street felé.

Bell & Sebastian 2015.01.07. 11:45:37

@ArmaGedeon: Ezt nevezem berlini ágnak. Minden felvonás végén Svájcba települ egy korosztályuk, ha már egyszer ott a lóvé, de még véletlenül sem a Tajgába, befagyott, húzós kútból inni és mosakodni, medvével osztozni a málnácskán.
Ebből a szempontból Igazságtalan Mátyás kivétel, ám ő moszkovita volt és nem nem-zeti nazionalist.

Bell & Sebastian 2015.01.07. 14:33:57

@ArmaGedeon: Maradt egypár, elvarratlan szál. Melyik áramlathoz tartozott Trockij és Lenin?

Kádár elpuskázott lehetőségei. Hruscsov által, '56 -ért (Lee ilyen fiú) felkínált Kárpátalja, Csautól élősúlyban vásárolható székelyek. (Szerintem a javából vettünk.) Rajk érintettsége a kémügyben. Letartóztatása után a románok azonnal válaszlépéseket foganatosítottak, Nagyékat K. mégis Snagovba küldte wellnessezni, pedig úgy utálta a dákókat, hogy csak Debrecenig engedte be Csaut.

A moziban ilyesmit nem vetítenek, ezért mozi, hogy ámuljon a nép.
süti beállítások módosítása