Az év, amikor bármi megtörtént − Mandiner2014 VI.
2015. január 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Az év, amikor bármi megtörtént − Mandiner2014 VI.

under_pressure.jpg

20102011, 2012 és 2013 után immár ötödik alkalommal értékelnek évet a Mandiner bloggerei. Rajcsányi Gellért írása.

*

„Olyan világban élünk, amikor bármi megtörténhet.″ (Orbán Viktor; bálványosi beszéd)

 

Bármi megtörténhet, mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn, és a Fidesz 2014-ben megismételte a 2010-ben egyszerinek, kivételesnek és rendkívülinek tartott győzelmét.

Bármi megtörténhetett: a baloldali pártok − nem tanulva a 2010-hez vezető útból, az azóta eltelt évek tapasztalataiból, ellentmondva a régi bölcsességnek − a 2014-es választások előtt, alatt és után is képesek folyton ugyanabba a folyóba lépni.

Bármi megtörténhetett: a meglévő társadalmi elégedetlenséget nem tudták kihasználni az új ellenzéki mozgalmak, sőt, azt se tudják, hogy mozgalom akarnak-e lenni, meg úgy egyáltalán, kik ők és mit akarnak elérni.

Bármi megtörténhetett: a Jobbik akkor lett egyre sikeresebb és akkor vált az ország nagy részében második erővé, amikor fokozatosan halkított, tompított, s nem hangosított, erősített a politikai üzenetein.

Bármi megtörténhetett: a Fidesz-gépezetbe a megismételt teljes győzelmek után rögtön repedések jelentek meg, s az eddig háttérbe húzódó Simicska Lajos a jobboldali napilap címlapján üzen a jobboldal politikai erejének.

Bármi megtörténhetett: a jobboldal és annak nyilvánossága elkezdte észrevenni, hogy az egyazászló elve mögött egyébként mennyire sokszínű, sokrétű és sokszándékú ez a jobboldali tábor.

Bármi megtörténhetett: az illiberális demokráciáról szóló orbáni elmélkedések után magasabb fokozatba kapcsolt a Nemzeti Együttműködés Rendszerével szemben álló nemzetközi együttműködési rendszer.

Bármi megtörténhetett: egyre többen azt látják és azt vallják itthon, hogy Eurázsia helyett mindig is Óceánia ellen viseltünk háborút.

Bármi megtörténhetett: minden közéleti kavarás és a NER botladozásai ellenére egyébként az ország pénzügyi és gazdasági állapota s kilátásai jobbak, mint az elmúltnyolcév (értsd: 2007-2015) folyamán bármikor − ugyanakkor továbbra is iszonyatosan ki vagyunk téve a nemzetközi, mostanság igencsak huzatos széljárásnak és a magunk előtt görgetett össznemzeti problémahegynek.

És 2015-ben még huzatosabb lesz a világunk és még nagyobb lesz a magunk előtt görgetett össznemzeti problémahegy. Innen szép tovább hajózni a parttalan és feneketlen tengeren.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr327047511

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az év, amikor bármi megtörtént − Mandiner2014 VI. 2015.01.06. 16:00:01

Bármi megtörténhetett: az illiberális demokráciáról szóló orbáni elmélkedések után magasabb fokozatba kapcsolt a Nemzeti Együttműködés Rendszerével szemben álló nemzetközi együttműködési rendszer.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2015.01.06. 15:53:00

"minden közéleti kavarás és a NER botladozásai ellenére egyébként az ország pénzügyi és gazdasági állapota s kilátásai jobbak, mint az elmúltnyolcév"

De ez miből látszik? Komolyan kérdezem, hogy mitől tűnik úgy, hogy stabilabb lenne a gazdasági helyzet?

Sir Galád 2015.01.06. 16:14:43

"és a Fidesz 2014-ben megismételte a 2010-ben egyszerinek, kivételesnek és rendkívülinek tartott győzelmét."

Igen, és ha 4 év múlva, megint 800 000-rel kevesebb szavazattal lehet kétharmadot nyerni, akkor majd 1,4 millió szavazttal is megismétli majd az egszeri, kivélteles és rendkívülinek tartott győzelmét. Szánalom ergé, itt lenne az ideje a pálfordulásnak, döntsd el, hogy maradsz a dobray szinten vagy fellépsz végre Pintér Bence mellé.

Virág et. 2015.01.06. 16:16:25

"(értsd: 2007-2015)"

Aminek több, mint a fele, négy és fél - majd' 5 év Viktor Viktorovicsé.

Szuper, hogy négy és fél év után sikerült arra a szintre visszaharcolnia magát, ahonnan elindult, amikor állítólag javítani akart.

vizipipa 2015.01.06. 16:33:03

@Szindbad: "kilátásai jobbak"

Ki mit lát! :)

Én például azt látom, hogy nem a kilátások, hanem a helyzet, rosszabb, mint akár 2003-ban. Ehhez az alábbi KSH kiadvány: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/jollet13.pdf
20. oldalán lévő 2.3.1 ábrát ajánlom megtekintésre. És természetesen nem említem meg :-), hogy az elmúlt években a jövedelmi olló tovább nyílt. Vagyis ha az 1 főre jutó nettó éves jövedelemből (528 400 Ft) levonjuk a Mészáros Lőrinc & Tsai.-nál landolt milliárdokat, akkor lehet, hogy 2013-ban elértük a 2002-es szintet.

Pelso.. 2015.01.06. 17:02:45

@Szindbad: Az mindegy, jó sokszor le kell írni, el kell mondani, s lőn.
Ez bármi meg..., értelmezhető mint a teljes koncepció hiány okozta káosz előre magyarázása, a helyzet mosdatása, aztán le van tudva.

Gellért, innen szép továbbhajózni? Kösz, hogy megtehetjük, s még levegőt is vehetünk, nahát.

mrZ (törölt) 2015.01.06. 17:09:50

@Szindbad:

Itt van újrafelhasznált verzióban, már máshol ellőttem. Láthatod hogy stabilan megy felfelé a grafikon vonala. Ez a sikerpropaganda:

A fidesz 5 éve, egy grafikonon:
www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=5Y

Röviden: az adóterhek növekedése miatti céges kompetencia vesztést leértékeléssel ellensúlyozzák. És ezért élünk egyre rosszabbul, mert a 2%-os infláció a valóságban évi 8%. Aztán a sok hülye meg ujjong a gdp növekedésen, de az csak a kamu inflációs számmal növekmény, a valóssal korrigálva csökkenő lenne.

www.youtube.com/watch?v=3OLsEqCsu0Q

KissGecihuszár 2015.01.06. 21:06:11

Így igaz; bármi, bárkivel, bármikor megtörténhet! Pl. az, hogy az idén -így 25 "rendszerváltó" év elteltével tán már itt lenne az ideje!- kiborul a szaros bödön és abba csúnyán bele fog fulladni az eltelt negyed század politikusi "elitje", főként ha még eszkalálódik az Ororsz-Ukrán háborús helyzet, minek folyományaként esetleg bedől az Orosz gazdaság. S ha ez még nem lenne elég, Görögország kilép az Euro övezetből, s ha erre még mindig sokan legyintenének, akkor esetleg Anglia int pá-pát az Eu-nak, minek következtében az EU 3. legnagyobb nettó befizetője nevű fejőstehén tolat ki az ólból. S hogy milyenek ezek nélkül is a hazai gazdasági kilátások? Röviden:szarok, bővebben tragikusan szarok, ugyanis a 2-2.5%-os (a felső érték már most nettó sci-fi kategória, mert inkább a 2-t tartja minden higgadt elemző) GDP növekedés max csak arra jó, hogy pótoljuk az amortizációt, mert ahhoz, hogy végre-valahára érezhető társadalmi jobblét legyen, nos ahhoz olyan 5-6% kellene, ami az elkövetkező 2-3 évre nézve dettó sci-fi! Ha minden jól megy és nem lesz idén olyan grimbusz, mely esetleg veszélyeztetheti az EU-s csöcsünkből kiszopizható mannánk mértékét és annak időzítését, akkor talán olyan 2018-2019 magasságában érhető el a "szédítő" +5% körüli GDP. Ja és tessenek ráhangolódni a lassacskán tömegesen nyuggerré váló Ratkó gyerekeknek, akiknek átlagosan kirovandó 120 rugónyi nyugdíját is meg kéne még termelni, miközben ehhez hiányzik olyan 4-500ezer valódi értékteremtő melóhely, főként az ország Keleti és Déli megyéiben, -tehát Hazánk kb. 70%-ról beszélek- ahol nem minimálbér környékén foglalkoztatott bérrabszolgák, hanem legalább havi nettó 200ezerért dolgozók ténykednek. Azt hiszem, befejezem az esti mesét, mert már túl késő van, aztán sokan fognak majd álmatlanul forgolódni a pihe-puha ágyikójukban, ami meg kifejezetten káros a másnapi hatékony melóvégzés tekintetében... Jó éjt, Magyarország; jó éjt, Magyarok! Csóközön...

freehckr 2015.01.06. 21:18:21

Azt magyarázza meg nekem egyszer valamelyik retardált orbánista pöcs, hogy ő, aki mondjuk 2010-ben, de 2014-ben is a Fideszre szavazott, pontosan mi a büdös lóherétől lenne jobboldali?! :)

Tisztázzuk elvtársak: a Fidesz-KDNP egy posztkommunista, három per akárhányasokkal tömött baloldali populista korrupt bűnszervezet.

Talán nem kéne a jobboldali ideológiákat is úgy lejáratni, ahogyan az SZDSZ tette a liberalizmussal vagy az MSZP a baloldallal... mert valamelyikőtök emiatt lassan pofán lesz csapkodva... többször is... nem ilyen atyai pofozkodás lesz, hanem erőből, hogy fejezd már be a hazudozást, köcsög... :)

freehckr 2015.01.06. 21:20:51

„az ország pénzügyi és gazdasági állapota s kilátásai jobbak, mint az elmúltnyolcév (értsd: 2007-2015) folyamán bármikor”

Muhahahaha... :D Te is csak az M1 híradót nézed? :D

Herr Schwarze Liste 2015.01.06. 21:21:54

a pelso-padilla tengelyen kívül már rá se harap a nagyérdemű a kompromisszummentesen értékelvű, sommásan és kíméletlenül számvető független polgári kritikára?

meeeeh

Pelso.. 2015.01.07. 04:11:02

@Herr Schwarze Liste:Miféle rebellio ez már megint, számvetési időszak ilyen fényességes évekről?? nézz M1-t, de csak azt. Az csak akkor lesz, amikor engedélyezi a legfőbb, természetesen csak az ötvenes évekre valamint 2010-ig értelmezendő.

hoplita 2015.01.07. 08:38:39

Annak a szegény tojásnak a helyére a te tojásaidat raknám, ergéke.
Jó buli lenne...és ami késik, nem múlik.:)))

Virág et. 2015.01.07. 09:02:13

@huKKK: Ma a dollár kerül annyiba, mint az euró került a 2010-es NER-be lépéskor.

Már nem is vicces Navracsicsot idézni 2009-ből. Ez már csak szomorú.

Robinzon Kurzor 2015.01.07. 09:03:54

"az ország pénzügyi és gazdasági állapota s kilátásai jobbak, mint az elmúltnyolcév (értsd: 2007-2015) folyamán bármikor"

Pávatánc.
Mert arra az esetre is készülni kell, ha még egy ideig marad a NER.
Kellenek idézhető posztok arra is, hogy a Mandiner végig tisztában volt a NER sikereivel és nem is rejtette véka alá, hogy mennyire örül nekik.

TG69 2015.01.07. 09:23:02

@ergé: A gazdaságpolitikához olvasd el ezt :
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2015/01/07/illiberalis_vs_liberalis/

Ami most folyik az a lemaradásunk biztos záloga, gondolj a gyermekeidre, és hogy ez az egész baromság ami itt folyik gazdaságpolitika terén milyen jövőt kínál nekik.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2015.01.07. 10:39:16

@Robinzon Kurzor: cáfold meg, hogy a most aktuális alapvető államháztartási és gazdasági adatoknál, folyamatoknál, előrejelzéseknél volt egy összességében jobb időszak a 2007 óta eltelt időben Magyarországon. :)

Robinzon Kurzor 2015.01.07. 11:04:26

@rajcsányi.gellért (ergé):

Indokold meg, hogy miért lenne jobb a gazdaság helyzete és kilátásai.

Persze lehet olyan megfejtése is a feladványnak (ebben az esetben meg kell jegyeznem, hogy a főszerkesztő-helyettes úr valóban zseniális), hogy a NER 5 év kemény munkával elérte, hogy még ott sem tart, ahonnan elindult.

csak egy néző 2015.01.07. 11:40:22

„Olyan világban élünk, amikor bármi megtörténhet.″
Orbán Viktor vádlott: -Tisztelt bíróság.

MACISAJT 2015.01.07. 11:46:03

Érdekes a balliberális média és "közgazdászainak" reagálása a mostani makrogazdasági adatokra.
Hiszen előtte évekig ezt hajtogatták, hogy ez az üdvözítő megoldás:
export, külker mérleg többlet, államháztartás 3% alatt, csökkenő munkanélküliség,GDP növekedés.
Erre most mindezt megkapják ráadásul egyszerre és mit látunk?
Azon fanyalognak hogy majd 2016 után mindez csökkeni fog..

Tény hogy ha idén, az év első felében végre valahára sikerül megszabadulni az ország alatt ketyegő devizahitelesek bombáján, akkor a bankokkal és a hitel minősítőkkel és végre valahára nyugvópontra juthat a háború.( Mint ahogy az is tény, hogy Orbánék négy évig küzdöttek ezzel a gondosan hátra hagyott örökséggel és szerintem túl sok áldozatot vállaltak be megmentésükért.)

Tény hogy az önkormányzati csődtömeget, adósságokat az állam átvállalta, az önkormányzatok ma már tiszta lappal indulva mutathatják meg hogy ki mennyit ér és gazdálkodik.

Tény hogy a közmunka a segélyek helyett rendszer bevált, mint ahogy az is tény hogy a közmunkások egy nagy részét lehetne hatékonyabban, ésszerűbben is dolgoztatni.

Ugyanakkor vannak érthetetlen kormányzati akarnokságok, pl. most az útdíj esetében, vagy a Várba költözés elfuserált koncepciójában, a stadionokról már nem is beszélve, ahol már régóta javaslom hogy nézzék meg a kézilabdában a Győr és a Veszprém példáját, előbb a világverő csapatok kialakítása, majd utána ha van rá közönség igény, csak akkor jöhettek a csarnokok...

MACISAJT 2015.01.07. 11:56:05

Arra az állításra pedig hogy bármi megtörténhet...

Ma Magyarországon, a magyarok körében valóban van egyre növekvő félelem, nem csak az usakok által vastagon vezényelt ukrajnai kijevi/majdani 2004-2014 fejlemények ismétlődésétől, exportjától...
De még akár az 1990 utáni SZDSZ bukás miatti magyarországi fejlemények ismétlődésétől is sokan tartanak( néhai mark palmer szerepében ma goodfriend andré), taxisblokáddal, polgárháborús hangulattal, hiperinflációval, gazdasági csőddel etc...

És valljuk be, emiatt minden magyarban jogos a félelem.

Mivel állnak elő most "ezek"?
Eléggé soványka ámde szokásos vízió,csak vesszen Orbán majd amolyan kijevi majdanos("akár polgárháború, essen szét a ház, majd csak lesz utána valami").Valóban?
Nézzük momentán konkrétan hogyan néz ki a demokratikus politikai választék:

1. Fidesz-Orbánék
2. Az agyonvert ballibák Dohány utcai lakodalmas kutyahányására emlékeztető egyvelege, andré badfriend vezetésével.
3. Operettnácik.
4. Halványzöldek a la Schiffer.

Ezek közül nevezze meg valaki/bárki a kormányzás képeseket. (Mert abban egyetérthetünk mindannyian hogy kormányozni muszáj valakinek.)

TG69 2015.01.07. 12:06:05

@rajcsányi.gellért (ergé): Nézd meg ezt. A 2007-2013-as időszakban Lengyelek, szlovákok, románok mind növekedtek, mi meg teljesen be vagyunk ragadva.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html

Az előrejelzések épp azt mondják, hogy iszonyú szerény pot GDP növekedésre ad teret ez a gazdpol és hogy régiós versenytársaink tovább előznek minket. Ez bizony gyurcsányi szint, de mondjuk ha te tudsz olyan gazdpol tényt rögzteni, ami sikeresnek mondható, akor azt megoszthatnád, mert nekem egy sem jut az eszembe :).

TG69 2015.01.07. 12:08:28

@MACISAJT: Fidesz Orbán nélkül, mszp gyurcsány nélkül, lmp bármelyik előző kettővel szövetségben, még nem létező új bal-jobbközép párt. stb

citrix 2015.01.07. 12:08:38

Bármi megtörténhetett: Magyarországon, a rendszerváltásban élenjáró, demokratikus berendezkedést célul kitűző országot mára egy neofasiszta diktátor és sleppje uralja. Putyin pincsije, Azerbajdzsán cimborája, a pávatáncos nemzetvezető. Putyin után a második legkorruptabb vezető. Szép új világ.

Törpe minoritás 2015.01.07. 12:11:56

Bármi megtörténhetett: Csak az nem, hogy egyszer a ti felelősségeteken is elméláznátok egy picit, hogy ugyanis mennyire rajtatok és a ti vakságotokon is múlt, hogy most bármi megtörténhet.

Virág et. 2015.01.07. 12:16:49

@rajcsányi.gellért (ergé): Az "elmúltnyolcév", így egybe írva, az mindenhol 2002-2010-et jelentette. Eddig.

Arról nem is szólva, hogy ebből 5 év a vezéré. A maradék 3 alatt meg a XXI. század legnagyobb világválsága volt, ami megrengette Amerikát, de mínuszba vitte a német (!!!) GDP-t is.

Szóval ennek is sok értelme volt. Nehéz eladni ezt a rendszert gazdasági sikerként, amikor a lemaradásunk csak nőtt és nemcsak a nyugathoz, hanem a saját szomszédainkhoz képest is. A NER 5. évében.

mrZ (törölt) 2015.01.07. 12:22:41

Úgy látom elbeszélgettek egymás mellett. Ha csak a tavalyi évet vesszük azzal kezdődött hogy az oroszok leállították a húsimportot mert lépfene, aztán az úniós szankciók majd az arra válasz. Ukrajna fizetésképtelen semmit nem importál amiért fizetni kell. A magyar gazdaság 1.-2.? legnagyobb árucsere forgalmi partnere az orosz volt. Legalább 3-4%-os az exportkiesés, a kárt valamennyire ellensúlyozza a készletek feltöltése, és európa felvevőképessége. Azért nagy különbség van a tényleges hasznot hozó kereskedelem meg a pénzbővítéssel kifizetett raktározás és dömpingáron kiárusítás között!! És az adóbevételekből hiányzik az a kb 200mrd ami ezt a termelést terheli, ezért (is) vannak az újabb adók. Illetve ezért nyomultak rá az alkohol nagykerekre, százmilliárdok kellenek sürgősen.

gdp 2-2,5% bővülés? Kérdem én: HOL? Az évi soktízezer elvándorlóval? Évente elmegy a versenyfoglalkoztatottak 2-3%-a, és az ő fogyasztásuk. Mi alapján lenne itt bővülés?

@MACISAJT:
>>....majd 2016 után mindez csökkeni fog..
Én ennél jobbat tudok! 2017-re a holdon leszünk, (2018-ban választási év!!!) meg mindenki ingyen szüzet kap!

>>Tény hogy ha idén, az év első felében végre valahára sikerül
>>megszabadulni az ország alatt ketyegő devizahitelesek bombáján, ....
Befejezem neked a mondatot:
ezután már semmi akadálya a forint folyamatos erőszakos leértékelésének.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.07. 12:29:49

@citrix:

Ez a "második legkorruptabb" szöveg már csúfosan megbukott, várd meg inkább Soros és Badfriend újabb szövegét, majd azt ismételgesd.

*

Friss, múltheti médiahír: az Organized Crime and Corruption Reporting Project megválasztotta Orbán Viktort a 2014. év második legkoruptabb személyiségének.

E hírrel kapcsolatban a Fehér Ház táviratot intézett Orbánhoz:

Tisztelt Orbán Úr!

Amennyiben Ön továbbra sem támogatja vakon és szófogadóan politikánkat, fennáll a veszélye, hogy februárban egy másik neves, szintén független, teljes mértékben civil szervezet, az Ex-Soccer Players Reporting Project Önt fogja megválasztani minden idők második legtehetségtelenebb volt focistájának. Márciusban pedig egy másik nemzetközi hírű, mértékadó civil szervezet (mely szintén természetesen teljesen független tőlünk, ezt szeretnénk aláhúzni), a Small People Reporting Project pedig esetleg Önt fogja választani 2014. második legcsúnyább alacsony emberének.

Viszont amennyiben Ön változtat eddigi politikáján, az Organized Crime and Corruption Reporting Project visszamenőleg törölni fogja az Ön mostani korrupciűs ezüstérmét, s Ön lesz a Good People Reporting Project (ismét egy független, civil szervezet) 2015-ös listáján a világ legszebb és legjobb embere.

Tisztelettel:

Sárgabarack Obama s. k. nevében:
André Veesenmayer Badfriend

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.07. 12:31:44

@MACISAJT:

Amerika el van keseredve, nem jött össze a Majdan Budapesten. A ballib ellenzék olyan gyenge és szánalmas, hogy már Sorosék is leírták őket.

Most tehát teljes erővel egy Fideszen belüli puccs van a terítéken. A Soros-közeli 444 immár ballibeket gúnyol! Ezt nem lehet nem észrevenni.

Egyes sértődött főfideszesek már be is jelentkeztek Sorosnál: Németh Zsolt, Pokorni Zoltán.

Ne feledjük, ez itt egy háború.

Netuddki. 2015.01.07. 12:32:24

index.hu/gazdasag/2015/01/07/kormanyszovivo_a_megyei_matrica_celja_hogy_az_autosoknak_konnyebbseget_jelentsen/
"A kormányszóvivő kiemelte, hogy eddig nagyjából 200 ezren vettek matricát, tehát "van érdeklődés" a megyei matricák után."

Qrva annyuk picsáját! A büntetés fényében még szép, hogy volt "érdeklődés"!
Nem kellett volna senkinek megyematricát venni, oszt nem lett volna "érdeklődés". Lehet még gyorsan vissza is vonták volna ezt a baromságot...

MACISAJT 2015.01.07. 12:42:20

@maxval bircaman szerkesztő: ("Most tehát teljes erővel egy Fideszen belüli puccs van a terítéken. A Soros-közeli 444 immár ballibeket gúnyol! Ezt nem lehet nem észrevenni.
Egyes sértődött főfideszesek már be is jelentkeztek Sorosnál: Németh Zsolt, Pokorni Zoltán.
Ne feledjük, ez itt egy háború. "

Valóban háború.
De egy másik valamit se feledjünk: a szavazók szemében Orbán nélkül nincs Fidesz.
És egyetlen pártütő, áruló sem úszná meg a cselekedetét.
Tehát aki arra spekulál hogy majd megbuktatja és a helyébe ül, az pont olyan hülye mint anno Brutus és tsai...akik ugye milyen jól végezték.

citrix 2015.01.07. 12:45:38

@maxval bircaman szerkesztő: Most komoly ez a kérdés? A baltás gyilkos szabadon engedőjére gondolok: Orbán Viktorra. Hazaküldte ahol előléptették, kitüntették, pénzt-paripát-fegyvert kapott. Azerbajdzsán diktátorának fényesre nyalta az ülepét a mi Viktorunk. Obama hogy jön ebbe a történetbe?

citrix 2015.01.07. 12:49:04

@maxval bircaman szerkesztő: Kérdés: társadalmi munkában dolgozol Orbánnak vagy pénzt is ad ezért a NER?

Jean Sol Partre 2015.01.07. 12:54:18

@maxval bircaman szerkesztő: "Ez a "második legkorruptabb" szöveg már csúfosan megbukott"

miről maradtam le? Vagy csak a hangok mondták a fejedben?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.07. 13:10:05

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Vagy talán azért van érdeklődés az autópálya-bérletek iránt, mert sokaknak valóban megéri az új rendszerben bérletet vásárolni. Apósom, aki az egész orbánrezsimet bármikor meg tudná fojtani egy kanál vízben, olyan vak indulat él benne velük szemben, épp a napokban mondta, hogy ez, az ő szempontjából, egy nagyon méltányos díjrendszer: két megyében használ viszonylag rendszeresen autópályát, eddig éves bérletet kellett vennie, ezután csak két megyei bérletet, negyedannyiból megússza, mint eddig.

csak egy néző 2015.01.07. 13:11:29

@bbjnick:
Szerintem ezzel a megyei matricával ez az idióta kormány, akár még támogatókat is szerezhetett volna, mert tényleg sok autósnak könnyítették volna az életét, ha nem veszik bele az M0 és a bevezető szakaszokat. Semmi cirkusz sem lett volna, sokan örömmel fizették volna ki azt a "két gombóc fagyit", mert akik eddig az agglomerációból jártak ki/be a fővárosba/ból, gyorsabban és kevesebb környezetszennyezéssel közlekedhetnének. De az idióta kormánynak ezt úgy sikerült megoldania, mint amikor a vendéget megkínálom egy finom étvágygerjesztő sütivel, de előtte ráköpök egy jó nagyot. - See more at: iflgazdasag.blog.hu/2015/01/05/fidesz_a_kocsmaban#comment-form

Khonsu 2015.01.07. 13:15:28

@hoplita: Annak a szegény tojásnak a helyén a sajátjaimat érzem. Ez volt az első ami a képről eszembe jutott. Éljen a NER...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.07. 13:24:49

@csak egy néző:

Kérdezhetek valamit, egy budapesti vagy bp.-környéki állampolgár mennyivel felsőbbrendű, mint, mondjuk, egy borsodi vagy egy szabolcsi? Ha a borsodinak vagy a szabolcsinak evidencia, hogy fizetnie kell, a budapesti vagy bp.-környéki számára miért az a magától értetődő, hogy őt kedvezmények, kivételezett eljárás illeti meg?

Khonsu 2015.01.07. 13:33:48

@maxval bircaman szerkesztő: Nincs itt semmiféle háború, csak a régi pártelitek kezéből csúszik ki lassan az irányítás.

Ha Majdan-t akartak volna, megtehették volna, van hozzá elég feszültség, de nem tették. Mindössze annyit tettek, hogy megerősítették az embereket gyanújukban.

Sértődött főfideszesekről meg csak annyit, hogy ők belülről valószínűleg még jobban látják a kudarcot mint mi kívülről és elindult a kihátrálás, még mielőtt olyan negatív érzések társulnak hozzájuk általánosan a társadalomban, mint az előző bandához.

Robinzon Kurzor 2015.01.07. 13:36:43

@bbjnick:

Ebből is látszik, hogy a NER súlyos problémákkal küzd.
Eddig a mindenki számára egyformán szar intézkedéseket is simán le tudták nyomni az emberek torkán valami ostoba magyarázattal ("szabadságharc" stb.)

Már viszont abból is csak szívás van, ahol sokak számára kedvezőbb az új verzió.

Ettől függetlenül sokak számára értelmetlen pénzbehajtás az új fizetési rendszer: fizetniük kell valamiért, amiért eddig nem kellett.

Robinzon Kurzor 2015.01.07. 13:38:20

@bbjnick:

A nagyobb városok (nem csak Budapest) körzetében eddig ingyenes volt az autópálya. Pl. azért, mert elkerülő útként is funkcionált.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 13:45:02

Azt mondja egy "szakértő" itt az indexen, hogy kukába való a munka alapú társadalom.

"Egy modern gazdaság alapvetően már nem a munkára épül. A modern gazdaság az értéktermelő képességre épül. Olyan tevékenységre, ami nagy, minél nagyobb értéket, illetve hozzáadott értéket képes termelni."

Persze ha azt nem ismeri fel a szerző, hogy az értékteremtés munka, akkor hogyan ismerné fel azt, hogy a közmunka nem a munkaalapú társadalom legfontosabb alkotója, hanem egy kényszer és ezért szinte teljesen olyan kevésbé gépesíthető tevékenységeket tartalmaz, mint pld. a szerző szarának az ellapátolása.

Szóval amíg balliberáliséknál ezek a szakértők, addig ezerszer Orbánék.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 13:48:00

@Robinzon Kurzor: Elkerülő utakat eleve baromság volt ebbe a körbe bevenni. Akkor vezették volna be egy évvel előbb a dugódíjat, annak legalább van értelme.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 13:52:25

@MACISAJT: Pontosan így van. Pokorny akkor lehetne Orbán helyett, ha ugyanazt csinálni mint Orbán. Viszont ha ugyanazt csinálná, Sorosék kirúgnák a picsába.

Ha viszont nem ugyanazt csinálja, a szavazók rúgják valagba.

csak egy néző 2015.01.07. 13:53:45

@bbjnick:
Talán csak annyi, hogy a fővárosnak kicsivel nagyobb a vonzáskörzete, mint egy borsodinak vagy szabolcsinak. Szerintem kicsit többen járnak a főváros vonzáskörzetéből dolgozni, mint szabolcsból vagy borsodból. De

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.07. 13:56:09

@citrix:

Nekem egyenesen Putyin fizet, mert kiemelt ember vagyok. Minden hónap elején békaemberek hozzák a tiszteletdíjamat. Színaranyban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.07. 13:57:43

@Jean Sol Partre:

A történet lényege: Soros nem kedveli Orbánt. De ezt eddig is tudtuk. Hol az újdonság a hírben?

Jean Sol Partre 2015.01.07. 14:01:28

@maxval bircaman szerkesztő: arra gondoltam, esetleg valami nagy leleplezés, valami tény, bizonyíték, ilyesmi, tudod, amit szoktak, ha olyasmit mondanak, hogy "csúfosan megbukott" valami. De te csak jártatod a szád és hajtogatod a hülyeségeidet.

Jean Sol Partre 2015.01.07. 14:03:02

@bbjnick: de minek kellett ehhez fizetőssé tenni az elkerülő utakat?

Jean Sol Partre 2015.01.07. 14:05:52

@bbjnick: eddig sem volt különbség, a Budapestiek ugyanúgy fizettek az autópályákért mint a vidékiek.

Khonsu 2015.01.07. 14:08:47

@♔bаtyu♔: Akkor te sem érted, fuss neki mégegyszer. Nem állít benne olyat a szerző, hogy a munka nem lenne értékteremtés, hanem arról ír, hogy az értékteremtés ma már az innovációnál indul, és amúgy többek között munka is abból lesz. Ha az innováció kintről jön és nekünk csak a folyamat végén lévő összeszerelő üzem szerep jut, az egyenes út a gyarmati léthez, miközben a hasznot az innováció birtokosa fölözi le, akik ez esetben nem mi vagyunk.

Nem lennénk-e sokkal előrébb, ha az orszégból kinőne egy Google, Facebook, egy Tesla Motors, stb?
Vagy legalább valami olyan fejlett alkatrészt fejlesztenénk ki, amit tőlünk vásárol a világ. Az oktatás elsorvasztása mindenesetre nem segít a helyzeten.

A közmunka filozófiája nem rossz, csak nem úgy jó ahogy megcsinálták. Az egész rendszert át kéne gondolni.

citrix 2015.01.07. 14:13:08

@maxval bircaman szerkesztő: Nézd, nem szégyen az csak kellemetlen.

MACISAJT 2015.01.07. 14:18:07

@♔bаtyu♔: ("Azt mondja egy "szakértő" itt az indexen, hogy kukába való a munka alapú társadalom. ")

Nézd meg az életrajzát...
Naná hogy a soros-féle CEU....

Az ilyeneken ne csodálkozzunk hogy a munka szerintük kukába való...
Ők ugyanis másból élnek/szeretnek élni.

Bell & Sebastian 2015.01.07. 14:19:11

@bbjnick: Az infrastruktúra kiépítése és üzemeltetése szempontjából olcsóbb ugyanakkora alapterületre sok embert összezsúfolni, mint kevesebbet. Azaz: vidéken minden drágább. És még annál is drágább, mert fejetlenül fejlesztenek, azt nyomják ami a divat, józan észhez köze nincsen, inkább ahhoz, amit politikának nevezünk. A világ népsége gyorsuló ütemben bevándorol a városokba.

Hogy ezt a nem kívánt folyamatot lassítsák, minden trükköt bevetnek. De alapvetően mi okozza az elvándorlást? Gazdasági folyamatok. És azokat mi gerjeszti? Esetünkben a Szent Piac. Tulajdonképpen kergeti a jó népet Pestre.

Nem biztos, hogy ez így van jól, sőt. A politika azzal dolgozik, amije van, pénzzel (az nincs), törvénnyel és erőszakkal.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 14:28:56

@Khonsu: Na most semmi nem cáfolja azt, hogy Orbánék gyakorlata szerint az értékteremtés az innovációval indul, a közmunka pláne nem és a közmunkát behelyettesíteni az oktatás helyére (mintha a innováció helyett gondolnák) főleg annak fényében demagóg, hogy Orbánék kifejezetten az oktatás innovációt eredményező oldalára csoportosították át a pénzeket. Még középfokon is.

Szóval ez egy szokásos liberális csúsztatás, koncepció.

Mellesleg inkább az oktatókat fésülném át "tudásügyileg", ugyanis elképesztő hiányosságok akadnak egyetemi szinten is. Az, hogy hülye a digitális táblához szinte alap, ezen már meg sem lepődsz. Pedig neki nem hogy használnia kellene tudni, de akár minőségi tartalmat is kellene tudnia készítenie.

És nem keres keveset.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 14:30:49

@MACISAJT: Gondoltam, hogy ilyesmi lehet.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 14:32:54

@Bell & Sebastian: Elég sokat járok vidékre és Bp. kb. 5-20%-al drágább.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 14:40:06

@Khonsu: Ezért idéztem a szerzőt:

"Egy modern gazdaság alapvetően már nem a munkára épül. A modern gazdaság az értéktermelő képességre épül. Olyan tevékenységre, ami nagy, minél nagyobb értéket, illetve hozzáadott értéket képes termelni."

Az értékteremtő képesség munka befektetésével jön létre, tehát a modern gazdaság nagyon is munkára épül. Oktatás, úgy hívják a magábafoglaló egyik legfontosabb MUNKAkört.

(Persze a szerző az innovációt eredményező tevékenységeket nem tartja munkának, a közmunkát azonban igen. Amúgy pedig a közmunkának is van innovációs eredménye, csak nyilván alacsonyabb szinten, a pali hozzászokik a felkeléshez, a közösséghez, a fegyelemhez, nagyobb esélye van a magasabbrendű innovációt eredményező tevékenységekhez, önképzés, esti iskola, tanfolyamok).

Bell & Sebastian 2015.01.07. 14:44:58

@♔bаtyu♔: Fizetéshez képest nem. Ha nem mozdul a létszám, egyensúlyi helyzet állt be. A csalás ott van, hogy Pesten kívül több nagyváros is van, azokkal már igaz, hogy fifty-fifty a lakosság. A most (mesterségesen) előállított régiós központok is bevonzzák a népet, de nem Pesttől fogják elszívni. Romlani fog az arány.

Gyanítom, a KKV -k szembeköpése és megnyúzása okozza a vidék elnéptelenedését, további züllését.

Valahogyan nincsen pariban az, amit mondanak és tosznek.

Egéridomár 2015.01.07. 14:52:28

@maxval bircaman szerkesztő:
Ez a kisé szenvedősre sikerült izzadságszagű kicsit sem humoros kotyvalék már az első közlésedkor is gázos volt.
Most pedig übergáz. Bizony ez az irónia elég nehéz műfaj, és ez sem megy akárkinek. Neked főleg nem.

I_Isti 2015.01.07. 14:55:45

"Azt mondhatjuk, hogy egy teljesen átlagos magyar állampolgár egy teljesen átlagos élettel, egy 12 éves autóval jelenleg a megkeresett 298 ezer forintjából 210 ezret ilyen vagy olyan formában befizet az államnak.

Vagyis a teljesen nettó jövedelmének 70,47%-át elveszi az állam mindenféle jogcímen keresztül. Másként fogalmazva az év 365 napjából 257-et az államnak dolgozik."

kiszamolo.blog.hu/2015/01/07/ennyi_adot_fizetsz_2015-ben

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.07. 14:57:42

@Egéridomár:

Nekem tetszik. Most olvasom tizedszer, s még mindig jót mulatok rajta.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 15:07:21

@Bell & Sebastian: Így már valóban így van.

Ezzel is egyetértek, a magyar tulajdonú kis cégeknek kellene húznia a vidéket, nem pedig az osztrák paplangyárnak.

Sajnos a kormányokat vonzza az, hogy 3 teszkó egyszerűbben ellenőrizhető mint 500 kisközért.

Aztán most, hogy bevezették az elektronikus pénztárgépeket, továbbá végeztek pár elemzést, már látják, hogy a teszkó hosszabbtávon nagyon nem buli.

Azzal együtt sajnos ma is az a jellemző, a kormányok a vállalkozásokban afféle balatoni lángossütőt látnak.

Én is vállalkozó vagyok, egy bérmunkásnak hozzánk képest aranyélete van.

Khonsu 2015.01.07. 15:12:23

@♔bаtyu♔: Persze minden attól függ mit értünk a munka alatt. Tulajdonképpen minden értékteremtő tevékenységet annak tekinthetünk. Ellenben azt látom, hogy a kormány kifejezetten az ipari és mezőgazdasági munkát (+közmunka) érti alatta.

Az oktatásban nem látom a gyakorlati elmozdulást az innovációt előállító ágazatok felé, csak a duma megy róla. Miközben pl. a bölcsész, gazdasági, stb. képzésből kivonják a forrásokat vele párhuzamosan az ott megszűnő helyeket nem csoportosítják át a mérnöki és természettudományi területekre. Ott marad minden ahogy volt, csak legfeljebb nem szorítanak akkorát mint máshol.

A képzés elmozdulását sem látom elméletiből gyakorlati irányba. Informatika szakokon pl. továbbra is elméletet magoltatnak a hallgatókkal, ahelyett, hogy pl. rendesen megtanítanák őket programozni. Erre a jelenleg meglévő gyakorlati óraszám és keretek között egyszerűen nincs lehetőség.

Abból nem lesz innováció, ha az egyetemről úgy jönnek ki az emberek, hogy nem tudják alkalmazni a megszerzett tudást, mert nem is nagyon tanítottak nekik igazán alkalmazható ismereteket, legfeljebb érintőlegesen. A hallgatók se lesznek boldogabbak attól, hogy miután átküzdötték magukat a kőkemény vizsgákon és kezükben a diploma, kénytelenek az egyetemen kívül elsajátítani a szakmát, mert az elmélettel nem sokra mennek.

mrZ (törölt) 2015.01.07. 15:38:05

@Khonsu:

Nálunk nincs mire fejleszteni, eltűnt a termelői bázis.

A NYUGATon most a fősodor az "értékteremtés", és a cégek legnagyobb haszna jelenleg a pénzügyi műveletekből származik. Hitel, hitelközvetítés, áru- és valuta spekuláció, kreatív könyvelés, korrupció(lobbizás), versenytársak tönkretétele, derivatívok, öncsőd, transzferárak, sok sok megoldás. A fejlesztés ilyen költségek mellett és ilyen dekadencia mellett nem jövedelmez. A németekben még van motiváció, de arra születni kell. A léhűtők erősebbek és szemtelenebbek, egyszerűen ellopják tőlük. Mint ami mostanában lengyelországban megy, amerikai hitelből, amerikaiak által a németektől ellopott technológiával épülnek hipermodern gyárak.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 15:47:45

@freehckr:

Én a Fideszre szavaztam 2010-ben és 2014-ben is.
2018-ban is rájuk szavazok, ha Gyurcsány vagy az MSZP lesz a kihívó ismét.

Szerintem kategóriákkal jobbak gazdasági szempontok alapján, mint az MSZP.
Ez nem azt jelenti, hogy jók, és ne szavaznék bárki másra, ha feltűnik a színen, hanem azt, hogy az MSZP-től az EU-ban nincs bénább gazdasági mutatók alapján.

De megértem azokat is akik szerint a Fidesz szarabb sokkal és emiatt szavaznak az MSZP-re, amit egyébként ugyanúgy nem szeretnek, mint én a Fideszt.

Nem is vitatkozom azon szívesen, hogy ki a szarabb, és leszavazok egy harmadikra ha lesz majd.

De amíg nincs, addig mindent megteszek, hogy az MSZP és Gyurcsány ne juthasson kormányra.

Bell & Sebastian 2015.01.07. 16:02:27

@mrZ: Igen-igen jó megmondás. Ilyesmi ott van, ahol nagyon-nagyon béna a gazdasági kormányzás és ellenőrzés (NAV), azaz nálunk. Még húsz kommandós a fejés oldalán hátul sem korrigálja a szénaelosztás hibáit, elöl.

Hiába nyerünk nemzetközi triatlont, ha még a ló sem a mienk, amin ülünk.

freehckr 2015.01.07. 16:07:04

@Trompf: Gyurcsány, Orbán, Gyurcsány, Orbán... MSZP, Fidesz, MSZP, Fidesz... ez nem sok, haver, igen, nem, true, false, 0, 1... ezt szokták úgy jellemezni, hogy „egybites”... :)

Elárulok egy titkot, ami csak a magadfajta „agyontájékozottak” előtt nem volt világos eddig: a legutóbbi országgyűlési választáson tucatnyi politikai szervezet indult. Te meg a két legkorruptabb posztkommunista bűnszervezetet vetted csak észre, amelyek balkáni cigány szintre züllesztették az országot két évtized alatt, miközben kifosztották a lakosságot, és jelenleg már a nyugati szövetségeseink is csak legyintenek ránk. Erre nincs mit mondanom... talán csak annyit, hogy te véleményed az egyik legjobb érv a választójogi cenzus mellett.

„addig mindent megteszek, hogy az MSZP és Gyurcsány ne juthasson kormányra”

Hajrá... majd ha már csak ti, a cigányaitok és a proli rezsiharcos nyugdíjasaitok maradnak ezen a balkáni szemétdombon, kíváncsi leszek kinek a közpénzeiből fog mesésen gyarapodni a Szijjártó, Lázár, Habony, Orbán vagy Rogán család...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 16:07:43

@Bell & Sebastian:

A rossz önnálló kormányzati koncepciótól csak az a rosszabb, ha eladunk mindent lovaktól, tehéntől, tejtől, a szánán keresztül, a kommandósokig bármit bárkinek ugyanolyan korrupciós környezetben.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 16:09:04

@freehckr:

Te kire szavaztál 2010-ben és 2014-ben ?
Kire fogsz 2018-ban ?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 16:21:01

@Khonsu:

Te ismersz munkanélküli informatikust ?
Én nem.

Mitöbb TTK-n végzett, valamit a programozáshoz konyító munkanélkülit se ismerek.

Az átlag fizetést megkapja azonnal juniorként.

freehckr 2015.01.07. 16:21:24

@Trompf: Jobbik, Jobbik, és 18 k.rva messze van, azt még nem tudom eldönteni. :)

Szívem szerint egy jobboldali liberális pártra szavaznék, de ilyen nem volt, és egyelőre biztosan nem is lesz Magyarországon. Addig pedig „súlyozom” az értékrendem szerint a problémákat, és jelenleg a Fidesz-MSZP nevével fémjelzett posztkommunista korrupt söpredék az ország legnagyobb problémája, amire egyedül a Jobbiknak van megfontolásra érdemes, és szerintem megvalósítható programja. Tehát ezért... :)

Azt megértem, hogy sokan voltak akik 2010-ben a Fideszre szavaztak, mert addigi kommunikációjuk ellenzékben reménykeltő volt, elszámoltatást ígértek, radikális adócsökkentést, radikális bürokráciacsökkentést, adósságcsökkentést, államreformot... sőt, ebbéli szándékukat választási program formájában is kinyilvánították. Még én is drukkoltam, hogy meglegyen a kétharmaduk, és az ígéreteiket bármiféle ellenzéki egyeztetési vagy megegyezési kényszer nélkül tudják megvalósítani.

Na de könyörgöm, 2014-ben, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a 2010-ben meghirdetett programjukkal szöges ellentétben kormányoztak négy kib.szott éven át, és szinte nem csináltak semmit, csak letarolták az országot közpénzek után kutatva, majd azt nagy mértékben felosztották saját maguk és gazdasági holdudvaruk közt, hogy a f.szba lehetett rájuk szavazni?! :) Semmit nem váltottak be ígéreteikből, de nagyobb rőssel fosztogatták a közpénzeket, és jóval nagyobb károkat okoztak az országnak, mint MSZP-SZDSZ tezsvírpártjaik nyolc év alatt...

freehckr 2015.01.07. 16:29:30

@Trompf: Ja, és akkor még erre reagálnék: „kategóriákkal jobbak gazdasági szempontok alapján, mint az MSZP”.

Mostanában a GDP növekedésre verik a pöcsüket a fideszes megszállottak, bár azt nem teszik hozzá, hogy csak a szocialista tervgazdálkodás, az állami pénzszórás eredménye az a kis tavalyi növekedés, de a második cigány Orbán-kormány 10-14 közti átlag GDP növekedése alig több mint 1%. Az MSZP-SZDSZ a 2009-es recesszióval együtt is jobban teljesített ezen a téren, szóval tényleg nem értem a fideszes retardáltakat... Nincs semmiféle alapja ezeknek a bullshit fideszes propagandáknak.

Ráadásul ha jobban teljesítenének a fideszes elvtársak, akkor mi a f.szért kell újabb és újabb sarcokat a vállalatokra, vállalkozásokra és a lakosságra kivetni? Négy éve vannak kormányon, b.zmeg, ennyi idő alatt egy gyermek megtanul járni, vécézni, beszélni, énekelni... :)

A jelenlegi megszorításokra már csak és kizárólag a Fidesz-KDNP dilettantizmusa miatt van szükség. Mert elk.rták... nem kicsit, nagyon...

Tehát teljesen mindegy, hogy te vagy a hozzád hasonlóan agyontájékozott haverjaid a Fideszre vagy MSZP-re szavaznak, ugyan az a balfék kategória vagytok mindannyian. Egy kib.szott korrupt, semmihez nem értő dilettáns posztkommunista bűnszervezetet szavaztok állandóan a nyakunkra...

mrZ (törölt) 2015.01.07. 16:31:30

@Trompf:

Amikor a kevésbé rosszra szavazol akkor is hibát, énszerintem bűnt követsz el. A nem szavazás az egyetlen becsületes dolog. A hatalom legitimációja a leadott szavazatokkal erősödik, lehet hogy nyer valaki 326 összes szavazattal, de a gyenge eredmény feljogosítja a polgit a felelősségre vonásra.

Nem véletlen van a tüntetés, az állandó "kétharmad"olásnak nincs sok alapja, mert tudatosan, célszerűen, nem kényszerből és nem kisebbik rosszból talán ha fele szavazott a fideszre. Az pedig 1millió, kb annyi a közszol... izé a rablók és családtagok haverok száma.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 16:33:27

@freehckr:

A Jobbik nálam nem jöhet szóba, boccs.

Mennyi idő kéne szerinted az összes EU-s támogatás befagyasztásához, a legkülönbözőbb eddig még terv szinten se felmerült szankciók alkalmazásba léptetéséhez, és ennek következményeként az EU-ból való kilépésünkhöz, vagy kiebrudalásunkhoz ?

Én cirka 2-3 hónapra saccolok max.
És én EU párti vagyok.
Nemzetekben gondolkodó EU párti.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 16:38:43

@mrZ:
A felmérések szerint, a jelenlegi rüntetők 90%-a olyan gyönyörűen leszavazott az összefogásra, hogy csak na.

A maradék az LMP-re vagy másra (na velük tudnék azonosulni pl, ha lenne esélyük)

Akinek a tüntetésekhez van elég öntudata, annak a szavazáshoz is.

freehckr 2015.01.07. 16:43:19

@Trompf: „Jobbik nálam nem jöhet szóba, boccs”

Ezt mindjárt gondoltam, nálad a posztkommunista nemzetellenes korrupt bűnszervezetek a nyerők, de nem arról volt szó hogy tanácsot adjak, hanem csak azt kérdezted, én kire szavaztam. :)

„Mennyi idő kéne szerinted...”

Semennyi, az EU a kétezres évek elején is belebukott a Haider elleni szankciókba, végül pár hónapon belül meghátrálásra kényszerültek, és azóta sem nyúltak ehhez az eszközhöz, és nem is fognak. Az EU el fogja fogadni a demokratikus választások végeredményét, ha úgy alakul, hogy a Jobbik kerül kormányzati pozícióba. Persze lenne ajvékolás, de az most is van, pedig nem a jobbik van kormányon. :)

„cirka 2-3 hónapra saccolok”

Mondod mindezt úgy, hogy szerinted csak két párt indult a tavalyi országgyűlési választáson... LOL... :D A tájékozottságod már alapjaiban van megkérdőjelezve, ezt ne feledd. :)

Persze te annak ellenére szavaztál a Fideszre 2014-ben, hogy az unióval konkrétan „hidegháborúban” vagyunk a Fidesz, és az elmebeteg Orbán miatt... ennyit a te EU pártiságodról.

Khonsu 2015.01.07. 16:58:10

@Trompf: Akad olyan, bár igaz nem sok. Eleve kevés van, sokkal több kéne, erről írtam.

Illetve elég nagy baj, hogy aki kijön informatika szakról, csak "konyít" a programozáshoz, miközben azért járt oda szerencsétlen, hogy megtanulja. És nem azért nem tanulja meg mert lusta, hanem mert elméletet kénytelen magolni helyette. Az meg nem válasz, hogy tanulja meg otthon magától. Bakker, azért ment egyetemre, hogy megtanítsák vele. Neki is 24 órából áll a napja, és még esetleg dolgozik is mellette, ha netán levelezős. Továbbá "konyításból" nem lesz Google.

A felsőoktatási reform bemondásra úgy nézett volna ki, hogy pl. közgazdász helyett képzünk mérnököt.

Hogy néz ki a gyakorlatban? Kevesebb közgazdászt képzünk ugyan, de helyettük nem képzünk több mérnököt. Csak kiszivattyúzták a pénzt, aztán ennyi.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 17:00:39

@freehckr:

Van egy olyan érzésem, hogy meg fogjuk tudni melyikünknek van igaza.
De én nem asszisztálok hozzá.

Ugyanis a Fidesz általi indulatok gerjesztése úgy néz ki, a Jobbikot táplálja leginkább, a Soros féle és az amerikai célokkal szemben.

Lásd Ózd.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.01.07. 17:04:43

@Khonsu:

Sorra nyitják az irodáhazákat külföldi informatikai cégek, akik ezekre a programozókra építkeznek.
Tudtommal a Budaörsi úton is most fog épülni pl egy irodaház, már most a bérleti jogra leszerződött Indiai, és Német cégekkel, akik cirka 100-2000 ilyen informatikust fognak felszívni.
Persze lesz néhány senior is, de a többség az kezdő lesz.

Ettől még igazad van abban, hogy lehetne alaposabb, és gyakorlatiasabb az informatika oktatás, de én úgy tudom, így is nagyon kelendőek a magyar informatikusok.

freehckr 2015.01.07. 17:25:49

@Trompf: Orbán is Soros csöcsein nőtt fel... erről meg röviden ennyit.

Khonsu 2015.01.07. 17:39:31

@freehckr: Szerintem azóta Soros ezt már nagyon bánja.

freehckr 2015.01.07. 18:26:18

@Khonsu: Sorost lesz.rom, leginkább viszont nekünk kellemetlen a „teremtménye”... :)

huKKK 2015.01.08. 00:15:24

@Robinzon Kurzor:

"Indokold meg, hogy miért lenne jobb a gazdaság helyzete és kilátásai."

Mert jobb szemmel nézi.
Maga meg bal szemmel.

balfa 2015.01.08. 23:51:09

@MACISAJT: "Tehát aki arra spekulál hogy majd megbuktatja és a helyébe ül, az pont olyan hülye mint anno Brutus és tsai...akik ugye milyen jól végezték." - én ezt speciel várom. augustus alatt jó volt rómainak lenni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.23. 13:34:17

"Isten, küldd e helóta népre
Földed legszörnyübb zsarnokát,
Hadd kapjon érdeme dijába'
Kezére bilincset, nyakába
Jármot, hátára kancsukát!"
süti beállítások módosítása