Kommentszűrés
’14 dec
22
14:21

Kádár János utolsó mosolya − Mandiner2014 I.

Írta: Novák Tamás (spanyol)

fortepan_10846.jpg

Idén 20102011, 2012 és 2014 után immár ötödik alkalommal értékelnek évet − és elmúlthuszonötévet a Mandiner szerzői. Novák Tamás írása.

*

Szokásos nyár volt. Ahogy vége lett az iskolának, iszonyú hőség lett, a vakációzók legtöbbje víz mellé menekült, mintha csak a strandlobbi rendezné ezt az egész időjárás dolgot. Persze mindez a két öreget nem nagyon érdekelte, gyerekük, unokájuk nem volt, bár az évzárókra régen el-el hívták őket, de ha tehették már akkor sem mentek el.

Most az erős nap elől a fedett verandára menekültek, az öreg a sakktábláját igazgatta, a felesége meg borsót fejtett. Nem nagyon beszéltek, nem is volt már nagyon mit, meg a hőségben úgyse esik jól a felesleges szájalás. Csend volt, így aztán pontosan lehetett hallani, amikor lentről valaki kinyitotta az ajtót és katonás léptekkel felfelé indult a kis kerti lépcsőn. Az öregek fel sem emelték a fejüket, tudták, csak a szokásos déli őrségváltás van és csak beköszön a túlbuzgó katona.

„Jó napot kívánok − hangzott bizonytalanul a katona köszönése a veranda sarkán. Az öreg felnézett, de nem szólt semmit. Persze a felesége visszaköszönt és süteménnyel is megkínálta a zavarban lévő katonát, aki hebegett-habogott, azt mondta, hogy akkor este 8-ig ő lesz itt, hogy új fiú és Zoltánnak hívják, s hogy itt vannak az újságok. Látszott, hogy új fiú, a régiek már nem hozták fel az újságokat: vagy nem merték, vagy inkább az öregekre voltak tekintettel. Ezt ők sem tudták eldönteni.

Talán egy fél óra is eltelhetett, amikor újra felnézett az öreg és akkor vette észre, hogy a felesége az egyik újság címlapját bámulja. A betűket már nem tudta elolvasni, de a címlapképre pont rálátott ő is. Sok ember volt rajta és talán a Hősök terén készülhetett. 

„Olvasd el, ha érdekel” mondta feltűnően tisztán az öreg, ami meglepte a feleségét.

Ő pedig olvasni kezdte. Olvasta, olvasta egyre nagyobb szemekkel, aztán egyszer csak kifakadt. „Nézd már miről beszélnek ezek, emelte fel a lapot. Mi az, hogy a Párt diktatúrája?? Mi van?! Mi az, hogy az Orosz Birodalom feltétlen szolgálata, meg hogy ázsiai zsákutca? Hát ezeknek elment a józan eszük? Meg hogy önállóság, meg hogy a sajtó szabadsága? Meg hogy európai polgári demokrácia? Hát teljesen megőrültek?”

„Ugyan, csak gyerekek még” − mosolyodott el Kádár János.

Címkék: 1989 szabadság demokrácia rendszerváltás évértékelő 2014 évértékelés Kádár János

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr816836839

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sose találnád ki, hogy kit tennének az Ukrán Nemzeti Bank élére! 2014.12.22. 22:19:04

Az egyik ukrán hírportál ma délután az alábbi nem kicsit elképesztő hírt közölte. Aki eddig azt mondta, hazugság, hogy Ukrajna a Nyugat kapcarongya lett, az most nyugodtan elkezdhet sűrűn bocsánatot kérni. A cikk lényege, hogy a milliárdos amerikai ...

Trackback: Hogyan kell Putyin diktatúráját a Nyugat módszereivel kiéheztetni - a liberális újságírók szerint? 2014.12.22. 22:17:11

Az oroszoknak secperc alatt végük lesz, ha nem kapnak nyugatról fenyőbútort, mikrosütőt, meg tabletet - állítják az egyik liberális hírportál szerkesztőségében. Hogy miért pont az IKEA-val, a mikrosütővel, meg az okostelefonnal példálóznak? Nyilván az...

Trackback: Kádár János utolsó mosolya − Mandiner2014 I. 2014.12.22. 14:26:02

„Ugyan, csak gyerekek még” − mosolyodott el Kádár János.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huKKK 2014.12.22. 17:28:04

Tamás bátya,
volt a
János bácsinak pipája?

Bloodscalp 2014.12.22. 21:12:51

jézus, tart még ez az ámokfutás is? Aki teheti meneküljön erről a spamhegyről!

Idén már nem teszem a lábam ide, és ezt tudom javasolni másnak is. Nem éri meg.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.22. 22:11:37

Hát nem egy örkényi tehetség a szerző, annyi szent :)

huKKK 2014.12.22. 23:01:24

Nojszen, korlátozás feloldva?

huKKK 2014.12.22. 23:10:58

@polyvinyl:
Nem.
Valóban.
Jobb.
@Bloodscalp:

Jöttél menekülni agitpropmatyi?

Kellemes ünnepeket!

Bell & Sebastian 2014.12.22. 23:59:11

A többiek még a Hanukán vonatozást pihengetik. Aki speedet is szedett, nem bírt aludni.

A szkeccs végkicsengetésén finomítanék. Árva gyerekek -jobb lett volna. Harmadik árvák, jár nekik, ami jut.

huKKK 2014.12.23. 02:56:27

@Bell & Sebastian:

5.Járna,de nem jut
4.Nem
3.Ne
2.Legközelebb ne szedd
1.Kipihented?

huKKK 2014.12.23. 02:57:08

@Bell & Sebastian:

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.12.23. 07:21:49

Ezt a posztot majd három év múlva elő lehet venni, hogy a mandineren már 2014-ben (!!!) orbánoztak a sorok között. Akinek szeme volt a látásra, az láthatta.

És most jöjjön egy kis gyurcsány.

A nép fia 2014.12.23. 07:52:45

Én egy fotóra számítottam, amin mosolyog az öreg. Ehelyett csak bla-bla....

micsoda? 2014.12.23. 08:33:15

Hát, elég érdekes gondolatmenet, főleg a borsófejtés tetszett:)

huKKK 2014.12.23. 09:11:21

@Kettes:

2014 -ben?
@A nép fia:
Bla -Bla gut?
@micsoda?:
Úgy vagy az aktuális János bácsival mint borsó meg a héja?

mrZ (törölt) 2014.12.23. 10:17:43

Gondoljátok hogy "spanyol" olvasta a "gyarmatok menedzselése, helyi népvezérek által" kézikönyvet? Végig vette volna a hasonlóságot a két pinokkió, kádár és orbán között mielőtt ő sem tudja mit ideböffentett?

Kádár szép ívet futott be: az idealista rögtön ítélő milicistából lett komisszár, majd 56-os áruló és a kommunista maffia vezére, aztán már célba érve kegyelmes don(63), később "én mint isten" népvezér(67), aztán az önkritikus "nép egyszerű kerekfejű gyermeke", majd kirakatbábu a 75-82 közötti tímármátyásizmus(komp átkelés), és hagyjatok békén nyugger a 82-től már nyugathoz tartozó országban.

Már megint a kérdés:
tudjátok mi volt itt a kommi 35 évben (47-82), vagy elég az aktuális propagandát béééégetni? Mert hamis alapokon igen nehéz lesz akármi értékelése.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2014.12.23. 10:28:39

És utolsó mosolyának kíséretében utoljára még hívatta Zoltánt, egy rendkívüli személyes feladatra. Zoltán bólintott, gyors léptekkel elindult célja felé, majd ő maga hajtotta végre a tömegbelövést!
Az Isteni gondviselés vezette a kezét, mert szerencsére senki nem halt, meg, de egy bizonyos narancsos körnek nagyon elvette a kedvét a politikától, s inkább zugügyvédkedtek hátra lévő életükben. A másodévben kirúgott kollégista társ is kevesebbet drogozott, s levelezőn fejezte be tanulmányait.
2014 ezen dimenziójában tudjuk, hogy Zoltán egy hős!

Virág et. 2014.12.23. 10:35:37

Akkor ezek szerint a Fidesz már "felnőtt", ma már nem érdekli őket a sajtószabadság, az európai polgári demokrácia és nem büdös az orosz birodalom feltétlen kiszolgálása sem. Sőt, ma újra divat lett Amerikát szidni, meg büdös imperialistázni. Mondjuk azt sem gondoltam volna 1990-ben, hogy lesz olyan pártszónoklat az átkosból, amelyet néhány apró módosítással, de lényegében teljes egészében fel lehet használni majd 2014-ben a kormányoldalon.

A MN és az MTI közben a legszebb kommunista hagyományoknak megfelelően "tudósít". Pl. a legutóbb Goodfriend "DK-s rendezvényen való részvételéről", ahol csak azt felejtették el hozzátenni, hogy a cseh, olasz, brit és szlovák követség is ott volt, mivel egy külügyi fórum volt, nem pártrendezvény. Valahogy nem hallom, hogy a cseh vagy az angol nagykövetről cikkezne bármelyik rezsimszolga.

Megy a propaganda, a hangulatkeltés és a hazugság reggel, délben meg este. Hamisítják a híreket, összevágják a tudósításokat, kitüntetik a hamisítókat. Az ellenzéki politikus, ha százmilliós vagyonnal bukik le előzetesbe kerül, a kormánypárti ellen eljárás sem indul.

Pelso.. 2014.12.23. 15:13:04

Erről is lehetne ám egy kisfilmet készíteni, akár két évig is dolgozhat rajta a stáb.

recommented 2014.12.23. 21:53:07

Ugyanazok építik ezt az új rendszert, mint azt a régit.
A katonák maradtak, csak az öregek mások.

huKKK 2014.12.24. 08:56:54

@recommented:
Az "ugyanazok" közül sokan már nem is élnek.
Az "öregek" és a "katonák" is cserélődnek.
Ha részlegesen egyet szeretnék érteni veled, azt mondanám, a régi szellem megmaradt.
De nem lenne igazam, mert még az is változott, még ha nem is az elvárható mértékben.
Hasonló, de nem azonos.
Szerintem.

huKKK 2014.12.24. 09:12:23

@recommented:
+
Az lehet a véleménykülönbségünk oka, hogy a "régi" alatt régebbit értek, mint Ön.(visszatérnék a magázódásra ).
Legalább a 40-es évek második felétől mérném.
Ön valószínűleg nagyrészt a nyolcvanas évektől méri a régit, mert ebben az összefüggésben értelmezhető a megfogalmazása.