Megreccsent Oroszország: a putyini modell vége?
2014. december 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Megreccsent Oroszország: a putyini modell vége?

putyin.jpg

Beszakadó rubel, összeomló költségvetés, menekülő tőke, lefújt Déli Áramlat, infláció, áruhiány, pánik: pár nap alatt megrendült az elemzések illiberális sztárja, Oroszország. Pár nap múlva lesz a 15. évfordulója annak, hogy Vlagyimir Putyin először Oroszország elnöke lett, de e másfél évtized végére a keleti óriás oda jutott, ahonnan a kilencvenes évek végén elindult: mély, strukturális válságba. Megbukott a putyini modell?

Már csak azért is fontos ezt a kérdést feltenni, mert amíg az ezredforduló előtt több évtizedes hanyatlás, a Szovjetunió és az egész kommunista blokk összeomlása, a jelcini időszak vadkapitalista anarchiája vezetett az orosz csődhöz; a kétezres években a világgazdaság pénzbősége és az energiahordozók iránti, sokáig kimagasló kereslet óriási lehetőségeket adott Oroszországnak, hogy okos politikával hosszú távon fenntartható fejlődést biztosítson magának. Ehhez képest Oroszország ebben a pillanatban pont azt bizonyítja, hogy elherdálta a lehetőségeit: gyengeség, fenntarthatatlanság és a nemzetközi folyamatoknak való drámai kiszolgáltatottság jellemzi 2014 Oroszországát.

*

Tudjuk, Magyarországon (és a világban sokfelé) tömegek rajonganak a putyini modellért, és Oroszországban látják a „hanyatló” Nyugat felemelkedő ellenfelét, a jövő csillagát. Az idei hírek alapján hazánk kormányzatától sem állt messze a gondolat. Pedig elegendő csak annyit tenni, hogy összevetjük a nyugati világ, az Egyesült Államok, az európai nagyhatalmak, az EU egész tömbjének az alapvető gazdasági és társadalmi adatait, jellemzőit, folyamatait Oroszországgal. A meccs tulajdonképpen itt el is dől. Természetesen a nyugati világnak is vannak mély, alapvető problémái − ezen belül is inkább Európának, lásd a demográfia alakulását és a jóléti rendszerek fenntarthatatlanságát −; de Oroszországot, annak fejlettségét, jövőképességét így sem lehetett egy lapon említeni a Nyugat állapotával és lehetőségeivel. Az év elején összegyűjtöttem néhány alapvető, összehasonlítható adatot: látható, egyszerűen nem egy ligában játszanak a most sajnálatos konfliktusba keveredett felek; s a Nyugat az, melynek minden téren jóval nagyobb tartalékai vannak Oroszországhoz képest.

Hogy mije van Oroszországnak? Olaja, gáza − és sok-sok atomfegyvere. Hogy más nincs a tarsolyában, hogy az elmúlt szerencsés másfél évtizedben nem sikerült több lábra állnia, stabilabb alapokra építkeznie, azt pont az elmúlt napok eseményei mutatják. Azzal, hogy exportbevételeinek kétharmadát, költségvetésének felét az olaj- és gázeladások biztosítják, Oroszország ezen a téren nem látszik többnek egy egydimenziós olajsejkségnél.

Ugyan tisztában voltam az alapvető geopolitikai jellemzőkkel, de így is döbbenetes volt látni azt, hogy elég csak a szaúdiaknak pár hónapig nem csökkenteni az olajtermelésüket, és Oroszország térdre esik. Elég csak korlátozott gazdasági szankciókat hoznia a Nyugatnak, és az orosz gazdaság levegő után kapkod. Ha a nagy összképet nézzük: az atlanti világnak és a közel-keleti szövetségesnek elég volt a kisujját mozdítania, és megroggyan az olaj- és egyéb fegyverzetével kérkedő, Ukrajnából falatozó Oroszország.

A globalizált világ és annak intézményei, mechanizmusai ellenálltak és visszalőttek a régi vágású nagyhatalomként viselkedő, kardcsörtető Oroszországra − és Moszkva húzta a rövidebbet.

*

De nem érdemes triumfálni, még Oroszország megveszekedett ellenfeleinek sem. A jelen helyzet senkinek sem jó. Kicsi, nyitott, kitett gazdaságként mi is megérezzük az orosz megreccsenést. A gazdasági bizonytalanság, egy nagyhatalom megdőlése dominóhatást válthat ki a világgazdaságban. Az alacsony olajárnak megvannak a maga pozitív hozadékai, de negatív hatásaival is számolni kell. És ha hallgatunk a történelem leckéire, tudjuk, hogy egy militáns hatalom hogyan reagálhat a belső meggyengülésre: háborúval.

Nem tudom eleget ismételni: rendkívül szerencsések vagyunk, hogy immár a második, harmadik nemzedék nő fel úgy Európában, hogy nem kellett háborút átélnie. Európai békénk − és az ezzel biztosítható szabadság, növekedés, nyitottság, prosperitás − a legfontosabb megőrzendő értékünk. Nagyon remélem, hogy sem Oroszország, sem ellenfelei (főleg az Egyesült Államok) nem gondolkodik a konfliktus további szításában, az érdekellentét katonai megoldásában. Egy esetleges nyílt ukrajnai háború kirobbantóját történelmi felelősség terhelné. A jelenlegi szituációban győztesnek látszó, sőt, a közeljövőben a nemzetközi hatalmát az eddiginél is jobban kiterjeszteni képes Egyesült Államoknak is mértéktartást kell tanúsítania: nem lehet Oroszországot hermetikusan körülbástyázni, teljes mértékben sarokba szorítani, mert az a robbanáspont felé viszi el a konfliktust.

A most meggyengült Oroszországot nem kell − és nyilvánvalóan nem is lehet − véglegesen legyőzni. Ez nem is lehet senki célja. Senkinek nem érdeke zéró összegű játszmában gondolkodnia. Reméljük, hogy 2015 a kibillent orosz-nyugati viszonyok békés helyreállításáról, és nem a konfliktus további eszkalálódásáról fog szólni. Globalizált világunkban csak a stabilitás, a párbeszéd, a nyitottság, az együttműködés, a békés megoldások választása a jövőképes út. Ha valaki, hát most Oroszország tanulja meg a maga kárán, milyen az, ha valaki a 21. században felrúgja ezt a konszenzust.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr736994741

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Soros György lehet az Ukrán Nemzeti Bank elnöke? 2014.12.19. 11:05:38

Aki eddig azt mondta, hazugság, hogy Ukrajna a Nyugat kapcarongya lett, az most nyugodtan elkezdhet sűrűn bocsánatot kérni. A mignews.com.ua hírportál ma délután ezt a nem kicsit elképesztő hírt közölte: A cikk lényege, hogy a milliárdos amerikai üz...

Trackback: Tudtad, hogy Goodfriend egy frissen kirobbantott polgárháborúból érkezett Budapestre? 2014.12.19. 11:01:44

Más országból már rég kizavarták volna ezt az idegen belügyekbe avatkozó felforgató ügynököt, aki korábbi állomáshelyén, Szíriában részt vett a százezrek halálát követelő "Arab tavasz" nevű vérengzés kiprovokálásában. Mi is megtehetnénk, amit a nálunk ...

Trackback: Megreccsent Oroszország: a putyini modell vége? 2014.12.18. 12:52:01

Döbbenetes látni: az atlanti világnak és a közel-keleti szövetségesnek elég volt a kisujját mozdítania, és megroggyan az olaj- és egyéb fegyverzetével kérkedő, Ukrajnából falatozó Oroszország.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.12.18. 13:09:03

Nem lesz háború a nyugat és a kelet között. Ebben egyáltalán nem érdekelt az amerikai fél sem és eléggé világos volt, hogy Ukrajna esetében sem fognak seregeket küldeni. Ahogy nem küldtek miattunk sem 56-ban.

A nyugat ennél sokkal racionálisabb. Putyinnak kéne valami kis engedményt tennie, de ő meg olyan helyzetbe lavírozta magát, hogy nem mutathat otthon gyengeséget.

GGG54 2014.12.18. 13:17:57

Szivesen olvastam volna tovabb, hogy mit kell ebbol tanulnia OV-nak.
O is szeret kemenykedni, csak van akkora seggfej, hogy mindezt olaj, gaz es atomfegyverek nelkul adja elo.

Módfelett Kényelmetlen 2014.12.18. 13:26:17

aki kurvának áll, az ne csodálkozzon ha megbasszák
aztán ez így érvényes putyinra is meg a kisputyinokra is...

vizipipa 2014.12.18. 13:29:34

"A csőgyártók nem álltak le
Eközben orosz lapértesülés szerint a gázcsőgyártó cégek továbbra is szállítják Bulgáriába a Déli Áramlat Fekete-tenger alatt húzódó első szakaszához a csöveket. A Fekete-tenger alatti első vezeték létrehozásához 680 ezer tonnányi gázcsőre van szükség, ennek döntő többsége már Bulgáriában van, csak 10 ezer tonnányi vár elszállításra a gyártótelepekről. A gázcsövek 50 százalékát a német Europipe gyártja, másik 50 százalékát két orosz cég.
"

wantaan 2014.12.18. 13:29:51

Nem Oroszország ,hanem Magyarország reccsent meg.
Az orosz az már hozzá van szokva a keleti illiberális jóléthez.

A magyar az majd most kezdi érezni. ....lásd a vasárnapi zárva tartás böszmeségét pl. ..... de ettől függetlenül sajnos az ország a korrumpálható és korrumpált vezetői miatt part vonalon kívülre került. . Ráadásul tudatlanul is olyan érdekeket sértett lásd az Ukránokkal szembeni böszmeségek sorát amely pl súlyosan érint olyan befektetőket is amely mindkét ország szempontjából jelentős. Elég csak a Templetonra gondolni. Ezek után nehéz elképzelni ,hogy pl a Templeton mivel lehetősége meg van rá ....ne adna idővel elrettentő választ a magyar böszmeségre. S talán Matolcsy már arra gondolhatott amikor egy spekulációs támadás lehetőségét vetítette előre 2015-re.

Veridicus76 2014.12.18. 13:32:22

"Globalizált világunkban csak a stabilitás, a párbeszéd, a nyitottság, az együttműködés, a békés megoldások választása a jövőképes út. Ha valaki, hát most Oroszország tanulja meg a maga kárán, milyen az, ha valaki a 21. században felrúgja ezt a konszenzust."

Micsoda ocsmány hazugság! A konszenzust a tetves amerikaiak rúgták fel a kijevi puccsal.
R.G. mehet egy barackért Gúdfrendhez.

mrZ (törölt) 2014.12.18. 13:33:17

Az e hétévgi oroszország csőd adásunk ezzel megvolt.

Tények, számok:
www.cbr.ru/eng/hd_base/default.aspx?PrtId=mrrf_m
Azok ott millió dollárok a sorokban, tartalékban. És nem görög/olasz államkötvényben (mint mnb) hanem kincstárjegyben és számlapénzben. Látható hogy már egy éve folyamatosan csökkentik a valutakészleteket, semmi köze ennek az olajárhoz.
Nem az oroszok reccsennek hanem a nyugat mert az oroszok csökkentik a dollár és euró készleteiket, a kereskedelmet valutacserével oldják meg (mi is, már évek óta!!!), folyamatosan leválnak a nyugati pénzügyi rendszerről, és a keleti börzékre teszik át hitel-betét-befektetés tevékenységüket.

Igen szarban vannak mert kevesebbet kapnak az olajért. A gázár viszont nem olajfüggő. Eddig nekik ez 140mrd kereskedelmi bevétel kiesés, árfolyamon elvettek a spekulánsoktól 50mrd körül, részvényben is hasonló lehet. Mert közben a cégek olcsón kivásárolják magukat a hitelekből, visszaszerzik a külföldi kézben lévő részvényeket.

Az egész egy brilliáns spekulációs történet, és nem az oroszok vannak a szopás oldalon.

A legjobb hogy rg akkor kap észbe amikor éppen napok óta minden drágul, lehet hogy már elérték amit akartak?
twitter.com/russian_market/status/545543225394876417

Kérdésem a szerzőhöz: mikor állt meg az ukrajnából falatozó oroszország? van már békeszerződés? Mert ha nincs akkor miről beszélsz? vagy a jelenlegi vereségből akarsz győzelmet csinálni vietnam módra?

"Egy esetleges nyílt ukrajnai háború kirobbantóját történelmi felelősség terhelné."
Akkor a nem nyílt háború engedélyezett?
Minden mehet tovább?
Készen állsz rá?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.18. 13:41:11

Nem recseg, nem ropog. A fejlődés szakadatlan, s - a nyugat rémületére - megállíthatatlan.

Oroszországot az árfolyam tizedannyira sem érinti, mint Mo-ot, ez az igazság.

A devizahitel pl. szinte teljesen ismeretlen.

Ha megmarad ez a drasztikus árfolyamromlás, az nem fog 10 %-nyit sem rontani az összhelyzeten.

Emellett 2015. január 1-jén lép hatályba a BRIC-megállapodás, melyben a tagállamok egymás között nem fogják használni a dollárt mint elszámolási eszközt.

Tulajdonképpen a mostani árfolyamtámadás is az utolsó összehangolt kétségbeesett akció az USA részéről a BRIC-megállapodás ellen.

Ha nem lenne Oroszországnak atomfegyvere, az USA már nyíltan megtámadta volna. Az iraki háború fő oka is az volt, hogy Szaddám euróban kezdte árulni az olajat. Ugyanez 2 éve Líbiában, a líbiaiak át akartak térni euróelszámolásra.

Csak hát Oroszországot nem lehet megtámadni, mert a támadás után 15 perccel az összes amerikai nagyvárost atomrakéta érné el. (Az amerikai védelmi rendszer pontossága kb. 40 %-os, azaz 10 rakétából 6 átmenne a pajzson.)

A hiába van Oroszországnak csak feleannyi nukleáris rakétája, mint az USA-nak (USA: 6 ezer, Oroszo.: 3 ezer), ennek a 60 %-a bőven elég az egész világ ötszörös megsemmisítésére.

Szóval a Mercedes és a francia sajt drágáb lesz ezentúl Moszkvában, de az orosz gazdaságot ennél nagyobb árfolyamrtomlás sem képes még csak megingatni se, Oroszországnak valódi keményvalutája van: olaj, gáz, arany, gyémánt a nevük.

Valójában éppen az USA inog agyaglábakon, az amerikai dollár ma már a Kínai Nemzeti Banktól függ, a világ dollárkészletének legnagyobb része a kínai állam birtokában van. Ha Kína elkezd akár csak egy kis részétől megszabadulni, másnap 1 euró 2 dollárt fog érni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.18. 13:43:07

"Ha valaki, hát most Oroszország tanulja meg a maga kárán, milyen az, ha valaki a 21. században felrúgja ezt a konszenzust."

Oroszország nem rúgta fel a konszenzust. A szöveged olyan, mintha André Badfriend és Soros írta volna közösen.

Virág et. 2014.12.18. 13:45:19

@maxval bircaman szerkesztő: Nem lennék most az imperialisták helyében! :)

Komolyan, téged nem Bacsó Péter talált ki? Te létezel? :)

mrZ (törölt) 2014.12.18. 14:02:58

@Virág et.:

A bircának komoly reputációja van nálam ebben az ügyben, még tavasszal megjósolta hogyan fognak a uki katonák dezertálni, átállni a másik oldalra. Pontosan látta hogy lesz ukrajnából fasiszta diktatúra, és hogyan fog a konfliktus pánszláv orthodox ellenállássá összeállni.

Azért kötekedj, ez a felület erre van kitalálva, ez itt a troll paradicsom.
(én is azért ragadtam itt)

picur3ka 2014.12.18. 14:16:37

Igen, vannak ezek az illiberális, alsóbbrendű felek, akik folyton sajnálatos módon konfliktusba keverednek a felsőbbrendű nyugattal: Szíria, Irak, Líbia, Vietnám, Oroszország, stb. folyton felrúgják a megállapodást, az egyensúlyt. (mert súlytalanok)

Már csak azt kéne megírni, hogy az alsóbbrendű kelet-európai országok megtámadták szegény usákokat, a magyar nagykövet menstruáció ellenes tüntetést szervezett Capitol Hillen, a cseh miniszterelnök leváltotta Obamát, a bolgár kormány átvette a hatalmat a Kongresszusban. De meg fogják járni. Fel sem érnek a nyugat magasztos köldökéig.

Mi az a nyugat, különben? Mert Merkel meg lehallgatta McCaint és a svéd kormány is elfoglalta a Fehér Házat. Erdogán meg átvette a liberális média irányítását az államokban. De fel tudnak innen jönni, semmi gond. Mind meg fogják járni, egy szálig. Kellett nekik betámadni az 52. ukrán államot.

toportyánzsóti 2014.12.18. 14:47:59

Putinka felültette magát a szopórollerre ügyesen,először elbukja Ukrjnát a csak nekik 3-szorosára emelt gázárral,aztán addig blöfföl hogy neki mekkora tartalékai vannak hogy pár hét alatt államcsődközeli helyzetben találja magát,lassan kérhet kuszaszemtől némi dollárokat az MNB tartalékból amiről már meg is állapodtak a múltban csak olyan gyors volt a rubel esés hogy a csuti orálmuzsik nem merte bevállalni.

toportyánzsóti 2014.12.18. 14:50:50

@maxval bircaman szerkesztő: Oroszország olyan buta volt hogy még pofátlanul az azeriek gázvezetékét is felrobbantatta.Mekkora baromnak kell ahhoz lenni hogy olyan országot ajnározz ahol 4 rubelből 3-at ellop a nemzeti oldal?

IdomitottFoka 2014.12.18. 14:56:39

@maxval bircaman szerkesztő:
@mrZ:

Na, akkor számotokra fényes ösvény a meggazdagodáshoz vezető út:

orosz államkötvény, akár hitelből is.

Ha belinkelitek, mennyit vettetek, abból látszani is fog hogy mennyire hisztek a (rög)eszmében.

TG69 2014.12.18. 15:07:41

ergé: Most ezt nekünk írtad, vagy Orbánnak? :)

Sir Galád 2014.12.18. 15:07:56

Amerika sosem volt a mértékletességéről híres, úgyhogy most sem lesz, de a németek és a többi európai ország ellensúlyozhatja őket ebben az ügyben. Putyin körüli varázsmítosz meg talán végre elkezd ledőlni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.18. 15:21:20

Oroszország megreccsenése egy dolgot kell jelentsen a magyarságnak: erősebb kontroll kell a média felett, különben a világörvénylés nálunk is a globalóma tölcsérébe taszít minket.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/12/zseb.html

Urfang 2014.12.18. 15:29:29

Viccesen fog indulni januárban az Eurázsiai Unió. Egy megreccsent gólem és két kripli akiket magával ránthat. Nagy szerencséje Ukrajnának, hogy kimaradtak belőle, bár az ár amit fizettek ezért brutális volt.

mrZ (törölt) 2014.12.18. 15:37:27

@IdomitottFoka:

Az államkötvény ára és hozama független az adott gazdaság folyamaitól, a leértékeléseket, költségeket, ADÓKAT, máshonnan kimaradt hozamot leszámolva biztos szopás, lúzerek világa. Jó még átmeneti betétnek, de az meg nem érdekel, nem vagyok sem cég sem maffiózó.
Magyarországon szerintem nincs senki aki oroszt jegyezne nyilvánosan, külföldi account fentartása rizikós és költséges, tisztán netes accounttot meg ki az a hülye aki tart, három perc alatt kiürítenek.

Természetesen ne zavarjon hogy sehol sem írtam orosz államkötvényről.

Egyenlőre a nagyok játéka, a cbr lemészárol mindenkit az fx oldalon, a többi meg infóval támogatott célproject.

Semmiben sem hiszek, nekem így látszik.

Attól még ott leszek majd a gbprub-on, amikor stabilan elindul felfelé, de a továbbiakban ez magánügy, amúgy jó próbálkozás volt, értékelem.

Kandeláber 2014.12.18. 15:46:56

Ukrajna annyira önálló, hogy a kormányban három amerikai állampolgár van, és ketten még csak nem is ukrán származásúak: egy grúz (mint Sztálin) másik litván.
És még véletlenül sem a CIA irányította és pénzelte a puccsot, á, nem...
Itt pedig a derék tüntiző kölkök meg dékás nyuggerek már nemcsak Goodfriendet szopják bő nyállal, hanem a szenilis McCaint is.
mandiner.hu/cikk/20141204_kabai_domokos_lajos_ukrajna_kulfoldiek_a_kormanyban

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.18. 16:01:52

@Urfang:
Az USA is nehézkesen indult, a britek egy ponton még a Fehér Házat is felgyújtották (előtte pedig megették az elnök vacsoráját). Aztán milyen sokra jutottak.

Az USA hanyatlása történelmi szükségszerűség, ami azt jelenti, hogy Oroszország csak emelkedhet. Relatíve.

Pelso.. 2014.12.18. 16:04:56

@GGG54: Azon tűnődöm, vajon OV látja-e, milyen durva s gyors következményei lesznek; ha tovább rázza a pofonfát, esetleg kintről különösebb erőfeszítés nélkül bedöntik a forintot.

picur3ka 2014.12.18. 16:09:04

@Pelso..:

Nagyjából mindegy. Az USA egy terrorista bully, általában véve. Most pedig éppen vagdalkozik össze-vissza, mind a csapdában vergődő állat.

picur3ka 2014.12.18. 16:18:11

@Veridicus76:

Dehogy. RG már régen is ezt mondta, linkelte is korábbi szösszenetét.

Csak azt felejtette ki a grafikonosból, hogy az a hatalmas nagy GDP-je a zusákoknak egyrészt hazugság, mert valamekkora része saját állami kölcsön, másrészt meg az adóssága nagyobb, mint a GDP-je.

Aztán már csak arra kell emlékezni, mit mond Marx a kapitalista válságokról.

Pelso.. 2014.12.18. 16:19:13

@picur3ka: Nekünk nem mindegy. Gyorsan ki kell jelölni az elvek és racionalitások határvonalait, külön-külön persze.

Herr Schwarze Liste 2014.12.18. 16:38:41

ergé bubus, készülsz a vekker utáni időkre? reszkess, az untergang előtt még statáriálisan kilövik a trockista-titóista elhajlókat a húsosfazék mellől. kockáról kockára bontja le értékeidet a lézerblokkolós bosszúja. a vincentbloggeres hatalomátvétel után meg mész a levesbe, mint most a galamuszi-nyuszik.

orbánistából sose lesz jó ormányista. majd eszedbe jut, amikor lesittelünk guantanamóba a többi mulatósterrorszekértolóval együtt.

Herr Schwarze Liste 2014.12.18. 16:42:23

@jose maria padilla:

cia bábja, vagy cicababája? sose lehessen tudni ezeknél drogosgyanús firkász értelmiségieknél. szólok kocsis máténak, készítheti a mobillabort a vármegye utcába.

Pelso.. 2014.12.18. 16:44:29

@Herr Schwarze Liste: Nana, olyan, hogy vekker utáni idő, nem létezik. Azon a napon megállnak az órák, meglásd.
Apropó, gyűjtöd a lóvét a zöldgárdához?)

picur3ka 2014.12.18. 16:57:22

@Pelso..:

Én nem tudok annyit, hogy azt ki tudnám pontosan jelölni. Csak remélni tudom, hogy nem kell román-litván pincsibe lemennünk.

Hogy ne létezne már? Ha a vekker elromlik, attól még Idő van.

Na de Zöldgárda... Most hülyéskedik, mi?

A Görögdinnye Hadsereg

wantaan 2014.12.18. 16:57:57

@Pelso..: ....vekker utáni idő?? ....+ ,hogy megállnak az órák???
Hát nem most állnak, azok az órák vagy járnak visszafelé? ....mert pár éve még 2ezer-akár mennyi volt ...ma meg már alighanem 1950 vagy mennyire ugrott a mutató .....
KI KELL DOBNI AZ ILYEN HÜLYE VEKKERT S VALAMI NORMÁLISAT KELL KERESNI! Ez tök hülye egy vekker ....

mrZ (törölt) 2014.12.18. 17:09:18

The Russians pointed out that economic shambles was the norm for Russia, and prosperity the exception. There is always the expectation that prosperity will end and the normal constrictions of Russian poverty return.

www.stratfor.com/weekly/viewing-russia-inside#axzz3MD8AbNxU

Pelso.. 2014.12.18. 17:11:26

@picur3ka: Nem nekünk kell kijelölni. Van arra (tényleg van?) ember, elcsépelt ugyan: de azért tartjuk.
A zöldet HSListe találta ki, én csak pártpénztárnok lennék...

Herr Schwarze Liste 2014.12.18. 17:27:16

@Pelso..: lóvét? az első szakaszt izibe fel is tudom fegyverezni, ha indul az ostromállapot. mit gondolsz mi a f*szért forgattak itt akciófilmeket utóbbi időben a hálivúdi tudjukkik?! csurka is tudta: így jön be a makkos pisztoly runcájsz spájzába. gyorsan be is fogtuk a száját.

ökopol semmit se ér ökopolicáj nélkül!

már csak arra várok, hogy a háttérhatalomnak dolgozó mandi-vincent tengely egyszerre posztoljon ki egy bizonyos cikket, abban lesz elrejtve a sípszó a harczra.

utána számítunk a segítségedre, amikor dzsonni svájci számlájának lefoglalásakor végig kell pörgetni a kötegeket. (maradjon elég egy látványos médiafotóhoz, a többit told a szokásos strómanunkon keresztül a liechtensteini fiókunkba, de pszt!)

picur3ka 2014.12.18. 17:43:12

Hahaha. Na, ez sokkal jobb, mint a DVD-evés. Ez jó. Abszolúte.

Egyébként a Fesz van-ban szó szerint ilyeneket játszanak magukban is...

Herr Schwarze Liste 2014.12.18. 18:03:38

@picur3ka: fogod még szomorúan mondogatni, hogy jaaajj, azt hittem a HSL csak viccelt...

HaKohen 2014.12.18. 18:12:44

@Veridicus76:

Persze hogy az amerikaiak tetvesek. Te viszont mindennap mosakszol.

Veridicus76 mehet egy barackért Putyinhoz.

HaKohen 2014.12.18. 18:15:47

@jose maria padilla:

jose maria padilla a kgb bábja.

most jó?

HaKohen 2014.12.18. 18:19:28

@picur3ka:

"Már csak azt kéne megírni, hogy az alsóbbrendű kelet-európai országok megtámadták szegény usákokat..."

Már megírták. Azt, hogy Magyarország kétszer üzent hadat az USA-nak: az első és a második világháború idején. És lám, mi lett belőle.

A többiekért nem vállalok felelősséget.

HaKohen 2014.12.18. 18:28:41

@mrZ:

Szerinted Ukrajna fasiszta diktatúra. (Valamit tudhatsz, talán meséld el szívecském.)

@Kandeláber szerint meg a CIA puccsolt.

A kettő együtt azért nehezen megy, pláne, hogy @jose maria padilla szerint még ergé is a cia bábja.

Írni kétségtelenül tudtok, no de olvasni... (meg picinyég gondolkodni)?

HaKohen 2014.12.18. 18:32:27

@Doomhammer:

"Az USA hanyatlása történelmi szükségszerűség..."

Ja.

Amint ezt már Sztálin elvtárs és a többi elvtársak is megjósolták az SZKP XIX. kongresszusán, 1949-ben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.12.18. 18:42:02

ALDI-reklám a Mandineren? ÁRULÓK. Nyugatbérencek.

picur3ka 2014.12.18. 18:43:37

@Herr Schwarze Liste:

Na ezért nem szeretem, mert általában marha komolyak.

De ez nagyon jó vót, attól függetlenül, hogy amikor megtörténik, nem vicces, de végig lehetett röhögni a rendkívül tragikus és véres ukrán sztorit is. mint a gyurcsány kormányt és a libi demonstrációkat, ezek az emberek szürreálisan nem normálisak.

picur3ka 2014.12.18. 18:44:31

@Holger Hartland:

Holger maga egyre szigorúbb mindenkivel. Hogy van mostanában?

picur3ka 2014.12.18. 18:46:38

@HaKohen:

Nagyon jól megy együtt, pedig. Sőt, magától értetődik.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.12.18. 18:47:00

@picur3ka: Köszönöm - csak robbantgatok, robbantgatok.

picur3ka 2014.12.18. 18:47:20

@HaKohen:

Mondták ők, hogy mikor?

mrZ (törölt) 2014.12.18. 20:00:56

@HaKohen:

Hadd idézzem géniuszok géniuszát, kohenek kohenjét:

>>Atyavilág!

>>Itt még senkihez nem jutott el a blogoszféra régi nagy bölcsessége?

>>"Ne etesd a trollt!"

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.12.18. 20:58:10

@jose maria padilla: Igazságtalan vagy te ezzel a Gellért gyerökkel. Nem rossz arc. (Egyébként Turul sem annyira, mint amennyire annak látszik. Én bizonyos okokból kifolyólag hálás vagyok nekik.)

Helyes Írás 2014.12.18. 21:06:23

A balliberális sajtóra jellemző, hogy rövid távú hatásokból von le a saját vágyainak és előfeltevéseinek megfelelő távlati következtetéseket. Tudjuk, hogy Magyarország már ötödik éve folyamatosan összeomlik a következő félévben. Nem szerencsés, ha a Mandiner szerzői is magukévá teszik ezt az elemzői beállítottságot. Ahogy az sem, ha a legostobább radikáljobbikos felfogást tekintik általánosnak a magyar társadalomban és ezt húzzák rá a kormányra is.

Nem kell hozzá kivételes tájékozottság, hogy el tudjuk helyezni Oroszország méretét, gazdasági és katonai erejét a világban. Oroszország a történelme során mindig egy erősen központosított, jelentős katonai erővel rendelkező szegény ország volt. Ez nagyjából ma is így van, bár megjegyzem, hogy a Wikipédián elérhető adatok szerint a 2012. évi egy főre jutó GDP-je nem 6600, hanem 14,5 ezer dollár, amely 2000 dollárral több, mint a magyar. Azt is tudtuk, hogy Putyin az energia-kitermelés állami ellenőrzés alá vonásával stabilizálta a Jelcin idején csődbe került országot, s a költségvetése rendkívül érzékeny az olaj világpiaci árára.

Azzal nem számolt senki, hogy az olajár hirtelen lezuhanhat. Az a valódi kérdés, hogy vajon miért zuhant le, s miért éppen akkor, amikor Oroszországot kereskedelmi blokád alá vonta az USA és az EU? S az a következő kérdés, hogy meddig maradhat ilyen alacsony az olajár? Ugye a szerző sem gondolja komolyan, hogy ezután tartósan ezen a szinten marad? Azzal pedig az oroszok nem számoltak, hogy szükség lenne több irányba is kiépíteni az olajszállítási kapacitásokat, mert egészen a legutóbbi hónapokig jó politikai és prosperáló gazdasági kapcsolatokat ápolt egymással az EU , az USA és Oroszország.

Akinek azonban olaja van, az rövid időre megroppantható, de tönkre aligha tehető a mai világban. Az is kérdéses, hogy vajon mekkora ez a mostani roppanás. Van-e akkora, mint amit a világgazdasági válság okozott az EU déli és délkeleti országainak?

Nem valószínű, hogy az oroszok emiatt elzavarnák Putyint, mert tudják, hogy ez a helyzet nem tarthat sokáig, és tudják, hogy az egészet az váltotta ki, hogy Oroszország megvédte a közvetlen katonai érdekeit (Krím visszacsatolása) és fellépett az ukrajnai oroszok érdekében. Mert történetileg vitatható Ukrajna keleti határa, mert tízmilliónyi oroszról van szó, és mert van elég ereje hozzá, hogy megtegye. Nekik van, nekünk nincs és már soha nem is lesz erőnk ahhoz, hogy helyreüssük azt, amit helyre kéne ütni az igazság és méltányosság nevében. De azért mert mi nem tehetjük meg, amit az oroszok, még nem kellene a bilit a saját fejünkre öntenünk. Elegendő lenne, ha hallgatnánk.

S nem kellene leírni olyat sem, hogy „a globalizált világ és annak intézményei, mechanizmusai ellenálltak és visszalőttek”, mert az már elég világos, hogy a globalizált világ „lőtt” előbb és az oroszok lőttek vissza. S az is nyilvánvaló, hogy a magyar kormány nem rajong a „putyini modellért”, csak éppen most, rossz történelmi pillanatban szerette volna megtenni azt, amit a Nyugat már a 90-es években megtett, hogy nagyot kaszáljon az orosz piacon. Hogy az orosz állam működését érdemes-e tanulmányozni, ahogy azt nyáron Orbán feltételezte – a fene tudja, de egyelőre lekerült a napirendről.

Abban egyetértünk, hogy „egy esetleges nyílt ukrajnai háború kirobbantóját történelmi felelősség terhelné”. Magam kezdettől fogva úgy látom, hogy Putyin az abház és a gagauz modelt szeretné Ukrajnában megvalósítani. Most már lehet, hogy kevesebbel is beérné. A háborús retorikát az amerikaiak és a seggükbe húzódott lengyel barátaink szítják.

HaKohen 2014.12.18. 22:10:52

@mrZ:

Na most mi van? Tehetek én róla, hogy olyan jó a memóriád?

Pfuj! Pukkadj meg!

(Ott a pont.)

Szindbad 2014.12.18. 22:13:59

Inkább az a kérdés, hogy ha Ukrajnában háború lesz, akkor melyikünk fog harcolni Kárpátaljáért.

Szindbad 2014.12.18. 22:25:36

@Szindbad: Egy kis magyarázat. Lázár szerint, ha Ukrajnában háború lesz, akkor Magyarországon háborúl logika mentén lesz kormányzás. A háborús logika pedig a területszerzési logika, adja magát, hogy ringbe szállunk Kárpátaljáért.

HaKohen 2014.12.18. 22:26:35

@Helyes Írás:

Érdekes amit írsz, sok igazság van benne, főleg amit arról írsz, hogy Oroszország ugyan rövid távon szarban van, de hosszú távon ki fog mászni belőle.

De két dologról nem kellene elfeledkezni:

1.) Ez a kisebb jelentőségű, de kommentedben kétségtelen ellentmondás. Az ukrajnai orosz népességre (kisebbségre) hivatkozol.

Ámde miért nem hivatkozol arra, hogy a volt Szovjetunió volt tagországaiban - ha nem is egyforma arányban - szintén nagyon sok, korábban betelepített nemzetiség él (pl. balti államok, belarusz stb.)

Akkor most, ha következetesek, mindenhol megvédhetnék az orosz lakosság érdekeit (bármit is jelentsen ez az ürügy), és egyesítenék újra egy új Szovjetunióban vagy ha jobban tetszik: Nagy-Oroszországban.

Ne mérj kettős mércével, ha lehet.

2.) És éppen ezzel függ össze a nagyobb probléma:

Ha sikerül kissé fölemelkedni a földről, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy itt egy globális geopolitikai (hatalmi) játszma folyik. Aminek éppen az a tétje, hogy létrejöjjön-e egy új eurázsiai birodalom orosz szupremáciával (akárhogyan hívják is) vagy ne.

És az amerikai (NATO, EU stb.) akciókat ennek fényében kellene nézni - én legalábbis így teszek.

Ez esetben viszont el kellene dönteni, hogy mi a jobb: egy NATO- és EU-tag Magyarország, USA-szövetséggel és egyebekkel - avagy vissza az orosz medve ölelő karjaiba, aki épp most ajánlja föl néhány mézesbödönét a magunkfajta csekély értelmű medvebocsoknak.

Lehet választani.

Bell & Sebastian 2014.12.19. 01:04:02

@HaKohen: Nem lehet választani. Amerika választott helyettünk. Eurázsia a velünk élő valóság (Putyinok jönnek-mennek), ugyanaz az elit itt is - ott is.

Az amcsi köcsögök az életükért játszanak, gazdasági potenciálban az EU erősebb, hordozója nincsen annyi.

Mertem remélni, hogy Kína (+ az Orosz, ezek szerint) egyszer kitapossa a belüket. A miénkkel együtt - ezek szerint.

New World Order, mi? Az kell ide, meg Galícia. Hegedűs a háztetőkre. Nem mondom, jól kitalálták.

Helyes Írás 2014.12.19. 01:16:36

@HaKohen:

Azt gondolom, hogy nem mérek kettős mércével. A nemzeti kisebbségek kérdésében mindent aprólékosan mérlegelni kell, s ha ezt tesszük, jelentős különbségeket találunk.

Az első, amit említettél, a betelepítések vagy betelepülések kérdése. A Krímben az oroszokat betelepítették, de az a szörnyű helyzet, hogy a krími tatároknak csak a töredéke tért vissza a kollektív kitelepítésből, a többség megsemmisült. Ukránok viszont soha nem éltek ott, a Krímet párthatározattal tolták át az ukrán párt irányítása alá. Ha az önrendelkezés megilleti őket, akkor nyilván az oroszok szava dönt a tatárokkal szemben. Ugyanakkor az elcsatolásban nem ez, hanem az orosz katonai stratégiai szempont (ez az egyetlen melegtengeri bázisuk) volt a meghatározó.

A másik a történeti szál. A SZU birodalom idején többségi nemzetek közé betelepült oroszok helyzete, csak jogvédelemre ad erkölcsi felhatalmazást, területszerzésre vagy területi autonómiára nem. Az Észtországi és Lettországi oroszok sokkal kevesebben vannak, mint Ukrajnában, az EU polgárai, s még jogfosztottan is jobban élnek, mint Oroszországban élnének. Ráadásul a gyermekeik, akik az iskolában megtanulnak észtül és lettül, már nem lesznek jogfosztottak. Ez a népesség tehát nem is akar Oroszországhoz kerülni.

Kelet-Ukrajnába nem betelepüléssel kerültek az oroszok, hanem őslakosok ott. Az etnikai határ elmosódott arrafelé, mert a nemzeti öntudat sem volt soha olyan erős, mint az önálló állammal rendelkező, polgárosult népek körében. Vannak határozott orosz identitású térségek, mint a Donyeck, és vannak oroszul beszélő, de inkább ukrán identitású térségek, főleg Kijevtől észak-keletre. Ukrajnában tehát jogosan vetődik fel a nemzeti önrendelkezés kérdése, ráadásul húsz éve elnyomják az oroszok autonóm törekvéseit.

Ugyanakkor nem véletlenül említettem az erőt. Az oroszok sem elvszerűek és következetesek. A kaukázusi népek önrendelkezését ők is vérbefojtják. Sok okunk tehát az oroszok mellé állni, nincs.

Ezt az új orosz birodalomépítési törekvést azonban szerintem nem lehet tetten érni. Ez valójában csupán a gazdasági érdekszféra meghatározását jelenti, területi hódítást nem. Nekünk még ettől sem kell tartanunk, mert csak az egykori SZU szláv államaira és a belső-ázsiai államokra vonatkozik.

Sajnos egyre inkább körvonalazódik, hogy az USA saját gazdasági érdekei miatt vette blokád alá Oroszországot. Egyrészt a kínai-orosz pénzügyi együttműködés jött létre a dollár kiváltása érdekében, és ezt szeretnék elszigetelni, másrészt az amerikai multik palagázt akarnak kitermelni Kelet-Európában, s emiatt le akarják választani a térséget (benne Magyarországot is) az orosz energia-ellátási rendszerről.

A lengyelekről pedig azt gondolom, hogy történeti okok miatt saját érdekszférájuknak tekintik Nyugat-Ukrajnát, ugyanakkor szintén történeti okok miatt távolságtartóak a németekkel és persze az oroszokkal szemben, ezért igazodnak inkább Amerikához. Érthető ez, csak számunkra nem követhető, mert mi ugyancsak történeti okok miatt szorosan kapcsolódunk Németországhoz, és ha nincsenek itt, akkor nincs okunk viszolyogni az oroszoktól.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.19. 01:59:27

@Helyes Írás:
"Ezt az új orosz birodalomépítési törekvést azonban szerintem nem lehet tetten érni. "

www.freerepublic.com/focus/f-news/1077038/posts
"MOSCOW Feb. 12 — President Vladimir Putin used a campaign speech Thursday to declare the demise of the Soviet Union a "national tragedy on an enormous scale," in what appeared to be his strongest-ever lament of the collapse of the Soviet empire. Putin, a former agent of the Soviet KGB spy agency, has praised aspects of the Soviet Union in the past but never so robustly nor in such an important political setting.

"The breakup of the Soviet Union is a national tragedy on an enormous scale," from which "only the elites and nationalists of the republics gained," Putin said in a nationally televised speech to about 300 campaign workers gathered at Moscow State University.

The president's language was sure to send a chill through the 14 other former Soviet republics that have been independent from Moscow rule for more than a decade.

In the past and to audiences from the former republics, Putin has sought to ease fears about Russia having designs on rebuilding the old empire.

In September remarks after a meeting of the Commonwealth of Independent States the grouping of former Soviet republics Putin said:

"The Soviet Union (was) a very complicated page in the history of our people," adding "that train has left."

But on Thursday, he spoke in a much stronger tone, appearing to play to Russian nationalism.

"I think that ordinary citizens of the former Soviet Union and the post-Soviet space gained nothing from this. On the contrary, people have faced a huge number of problems," he said.

"Today we must look at the reality we live in. We cannot only look back and curse about this issue. We must look forward," he said."

Szindbad 2014.12.19. 08:14:10

@Bell & Sebastian: De bakker, mindent a liberális demokráciának köszönhetsz. Az internetet, a modern autókat, modern orvostudományt, sajtószabadságot, mindent, amiért a mai korban érdemes élni, azt a liberális demokráciának köszönhetsz.

E.Katolnai 2014.12.19. 08:54:42

állandóan temetni szeretnétek az oroszokat és a fideszt, de lehet a ti temetésetek jóval előbb fog bekövetkezni

no_successful2 2014.12.19. 09:01:03

Én csak ettől a gyenge olajártól tartok.
Ha vége lesz az olajháborúnak, szerintem ennek terheit drágulással fogják kompenzálni.
Lesz itt még 500 körüli üzemanyag ár.

Ennek az olajháborúnak a kimenetele azon fog múlni, hogy kinek van több lőszere a tárban.

mrZ (törölt) 2014.12.19. 09:03:37

@Helyes Írás:

@I_Isti:

A liberális demokrácia társadalmi politikai környezetet, a kapitalizmus gazdasági környezetet biztosít. Mindkettő a népesség kis százalékát kitevő merkantilistákat szolgálja. A társadalom és gazdaság többi része pedig rajtuk vegetál.
A merkantilista nem igazán aranyember, de szükségünk van rájuk a civilizációs versenyben.

high up! 2014.12.19. 09:04:39

@E.Katolnai:

Mi a rendszerváltás?

A kommunizmusból a kommunizmusba való átmenet leghosszabb szakasza.

A panelproli fideszbolsikat (akik 2/3-adban egykori MSZMP-s Átlaghülyemagyarok és 3/3-as söpredék) Orbaneszku olyan lazán szovjet vallásúvá tette, hogy az a rekordok könyvében lesz feljegyezve.

És a sok barom fidiótája most meg még próbálja is megmagyarázni, hogy nincs itt kérm semmiféle agyi leépülés: visszatérni a szovjet diktatúrához és a szovjet birodalomba - ez egy "Nömzöti" kúrmány alatt a legtermészetesebb cél!

Mindig mondtam, 80%-nyi Átlaghülyemagyar országa ez. Ilyen IQ hiányos néppel sose lehet elérni a nyugati életszínvonalat, ilyen néppel csak az Ural-menti sátortábor alapú társadalmat lehet konzerválni.

FOYLTASSUK!

Rive 2014.12.19. 09:12:20

Korrekt írás.

Annyit hozzá, hogy:
- a 'nyugati' oldalon fel se merül, hogy ne tanusítsanak afféle 'önmérsékletet'. Nem egy permanens gazdasági csődben fetrengő, kereskedelmi partnerként (is) megbízhatatlan 'izé' kell nekik, hanme egy prosperáló, nyitott gazdaság, akivel lehet kereskedni.
- a 'keleti' oldal viszont a történelem tanulsága szerint mindig elmegy a falig: csak a teljes megsemmisülésből képes tanulni - de van, hogy még abból se.

Ennek a történetnek messze nincs még vége. Se Putyin, se a putyinimádók nem fognak tanulni ebből az (igazából tényleg csak aprócska) leckéből. Ha enyhül a szorítás, akkor azt tálalják, mint győzelem, és tovább rázzák a pofonfát.

Max 1-2 év, több nem, és újra ugyanitt fogunk tartani.

Rive 2014.12.19. 09:17:57

@no_successful2: ~ stimmelhet. Van rá esély, hogy az aktuális extrém alacsony olajárakat extrém magas árak követik.

Ettől persze Putyin elszáll, és előbb-utóbb kiprovokálja a figyelmeztetés után az odacsapást is.

Ja.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 09:26:09

@Helyes Írás:

A Baltikumban élő oroszok NEM a szovjet korban kerültek oda, legalábbis nagyobb részük, hanen őslakosok.

Józsi01 2014.12.19. 09:30:10

dehogy az ukrán helyzet, vagy az olaj áresés a fő itt. A spekulánsok, pont mint a maláj eset, angol eset. Kinek/kiknek volt az köszönhető?

Most a fő probléma a "demokratikus, liberál, stb..." nyugatnak az, hogy az oroszok ismét létrehozzák az ázsiai gazdasági uniót (szerencsésebb lett volna, ha nem uniónak hívják), ahonnét kitiltották a dollárt és az eurót. valamint a bankközi ügyletekre a swift rendszert leváltják és egy sajátot hoznak be. Így a nyugati "független" pénzügyi hatalmak nem tudják kényük/kedvük szerint manipulálni majd a térség valutáit/pénzét. természetesen ennek a bevezetésére és elterjedésére idő kell, ezért támadta meg a nyugat most az oroszokat, hogy még csírájában elfojtsa ezeket a kezdeményezéseket. Az ázsiai együttműködés 2015.01.01.-től indul a bankközi elszámolás leváltása majd még később még nincs is időpont meghatározva. Legalábbis amilyen infokhoz én a publikus felületeken hozzájutottam.

Véleményem szerint ezek a fő motivációs tényezők.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 09:31:52

@Urfang:

Az eurázsiai projekt és a BRIC a nyugat vesztének utolsó állomása.

Ez a nyugaton is sokan látják, ezért erősödnek nyugaton az új népmozgalmak: Nemzeti Front, Sziriza, UKIP, Podemos, stb. Ezek mind - ellentéteik ellenére -szimpatizálnak Oroszországgal.

terrer 2014.12.19. 09:38:01

Most már csak azt kéne tudni, melyik titkosszolgálat embere a posztoló, meg úgy ez az egész blog. Hiszen lázálmokat ír, meséket, hazugságokat, köze nincs nyomokban se a valósághoz. Politikai és közgazdasági analfabétizmus az egész.
Bár alighanem sejtjük.
Vajon mennyi fizetést kapnak az ilyen nyomorult bábok, hogy olyanokat írjanak le, amik miatt írás közben maguk is vinnyogva-sírva röhögnek? Mennyi ma az eladott lélek ára? Mennyiért korpásodik ebben a válságban a haj, mennyiért roppan a gerinc?
Fillérek, ugye?

IdomitottFoka 2014.12.19. 09:38:06

@mrZ: Számomra teljesen elfogadható, hogy más rubel alapú eszközt veszel, tehát a gbprub is. Na de majd csak akkor, ha már stabil up? Ez számomra inkább azt jelenti, hogy nem hiszel te annyira az orosz gazdaságban, mint amennyire szóban kiállsz mellette. Vagy csak kivársz, amíg megy ez lejjebb is? :)

Rob67 2014.12.19. 09:45:43

@Veridicus76: Pont ugyanzt a puccsos faszsagot tolod az 56-os magyar forradalom kapcsan? Mert erzek nemi athallast itt.
Vagy 56 az igazi forradalom, Kijev meg csak egy puccs?
Hogy mi a forradalom es mia puccs, azt a tett helye es ideje donti el... 56 puccsnak indult, mara mar forradalomkent latjuk.
Az hogy te valamilyen frusztralt amerika/rockendroll ellenes eletfelfogasbol utalsz mindent ami moszkva ellenes, attol meg nem biztos hogy a kijevi esemenyek nem forrdalomkent lesznek bekonyvelve.
Foleg nem igazan illendo oroszokat vedeni azzal az ukrajnaval kapcsolatosan akiknek 7 millio allampolgarait a te oroszaid 1932-33ban halalra eheztettek, kvazi megoltek... Tobb tiszteletet es kisebb arcot kerek a nevukben is...

IdomitottFoka 2014.12.19. 09:49:47

@maxval bircaman szerkesztő: Elárulok neked vmit. A gazdasági szövetségek előbb-utóbb megtalálják egymással a hangot. A BRIC nem tud és nem is fog lemondani az USA és az EU piacáról, sem felvevői sem beszállítói szinten. Ezek nem zéró összegű játszmák.

Salzi 2014.12.19. 09:50:30

Mielőtt messzemenő következtetéset próbálnának egyesek levonni egy esetleges amerikai-orosz konfliktusból felhívnám a figyelmet,hogy az USA a második világháború óta nem nyert háborút,akkor is orosz segítséggel.Egyszerűen csak be kéne zárni a tőzsdéket és a nagy manipulátorok szépen térdre esnének.Véget érne az ingyenpénz és nem tudnák tovább kavarni a szart.Az oroszokat sokan próbálták a történelem során lefektetni,érdekes módon ez senkinek sem sikerült.Az meg hogy melyik modell a putyini vagy a nyugati jobb,hát elég véleményes.Egy velejéig korrupt,agyament nyugat nem épp követendő példa.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.19. 09:50:46

@IdomitottFoka: Többek között róla (sőt először róla) mostanában meg a fideszbarmokról jut ez eszembe.
Már írtam is valahova,hogy a :Sziget nem süllyed el...
:))

Wandál 2014.12.19. 09:53:49

@maxval bircaman szerkesztő:

végetek van, mint a botnak. tetves hazaárulók.

Bell & Sebastian 2014.12.19. 09:55:25

@Szindbad: A vaskort is. Amit felsorolt, csak játékok, gyerekeknek. Nagyon buta, vihogós bakfisoknak.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 09:55:39

Istenem, aki ennyire buta és együgyű, azt miért engedik billentyűzet közelébe???

Oroszul tudsz olvasni, GYERMEK?

Arabul, kínaiul esetleg?

Vagy kizárólagossággal a nyugati "sajtóból" szeded az értesüléseidet? És közben az átlagnál "tájékozottabbnak" képzeled magad, te szegény?

És cseppet se zavar, hogy a "posztjaiddal" egy agyatlan eszköz, egy furkósbot vagy az atlantista érdekkörök kezében?

Szó sincs a rubel "beszakadásáról", pláne nincs szó orosz államcsődről.

Arról van szó, hogy KÉT HÉT múlva indul az Eurázsiai Gazdasági Közösség, és az USA meg az EU végső kétségbeesésében, mivel megakadályozni ezt nem tudja, megpróbál a MÉDIÁN keresztúl ÁRTANI.

Az EGK-ban ugyanis nem lehet majd egymás között USD-ben elszámolni. Megszűnik az USD "világpénz" jellege, és minél több állam csatlakozik majd a közösséghez, annál inkább a nyugati világ "helyi" valutája lesz az USD.

Az EURO bevezetésekor az USA ugyanezt a hisztit vágta le, csak arra már senki nem emlékszik.

Úgyhogy fel a fejjel, csillagbogár, nem fog itt beszakadni semmi :)

Oroszország a kőolaj- földgáz- és egyéb ásványkincseiből akkor is megélne még 50-100 évig, ha január elsejétől senki nem dolgozna az országban semmit.

Ha meg hiteles forrásokból akarsz tájékozódni, kezdj el oroszul tanulni. Érdekes évtized elé nézünk, kár lenne a szarrá manipulált nyugati média szemüvegén át nézni az eseményeket :)

Nőlj már fel, Gyermek, és ne írogass hülyeségeket, mert szar ügy lesz 20 év múlva, érett fejjel visszaolvasni a széles nyelvcsapásokkal, lihegve közzétett hülyeségeidet!

picur3ka 2014.12.19. 09:57:10

@HaKohen:

"Ez esetben viszont el kellene dönteni, hogy mi a jobb: egy NATO- és EU-tag Magyarország, USA-szövetséggel és egyebekkel - avagy vissza az orosz medve ölelő karjaiba, aki épp most ajánlja föl néhány mézesbödönét a magunkfajta csekély értelmű medvebocsoknak.

Lehet választani."

Van egy-két probléma azonban. (félreértés ne essék, nem vagyok olyan naív, hogy azt gondolnám, a demokrácia szempont)

Választani nem lehet. A magyarok különösen nem akartak rendszerváltást tömegesen 90 körül. Mind a NATO, mind az EU, 3 millió szavazat, ezzel nem lehetett volna csatlakozni.

A társadalmi realitások érzékelése szempontjából fontos ez. Van egy szűk elit, aki még talán jól is járt, aki atlantista.

Tömegek nem állnak e mögött. A kelet-európai országokban az emberek súlyos exisztenciális problémával szembesültek, s ez mindent felülírva elsődleges:

1. sokuk rosszabbul él, mint a kommunizmusban (nálunk ez a szám különösen magas)

2. sokan az USA-t tartják a legnagyobb veszélynek a világbékére

Tehát tömegek érzik létükben veszélyeztetve magukat a nyugat által. Számukra ez dönt. Az, hogy bábkormányok mit beszélnek, ebből a szempontból lényegtelen.

Az, hogy Biden, Sikorski, Porosenko vagy nálunk Jóbarát, Gyurcsi és társa kormányváltást és nyugatot akar, tömegfüggetlen, egy szűk kiszolgálói elit ügye.

Adatokat tekintve pedig mi állunk legközelebb Ukrajnához a térség országai közül.

Wandál 2014.12.19. 09:57:52

@polyvinyl: lámpavason fogtok lógni.

Ladislav 2014.12.19. 10:03:08

@no_successful2:
Egyetértek.
Az, hogy az olajkitermelő országok az árak szinten tartása miatt nem csökkentették a termelést, csak valamilyen földi halandó számára nem látható háttéralkuk eredménye lehetett. A válság miatti 2009-es olcsó olajárat is egy nagyon drága időszak követte. Így állt egyensúlyba a költségvetésük, némi túlkompenzációval.
...és igen, méregetik, hogy kinek nagyobb a rakétája :)

lófüle elemér 2014.12.19. 10:05:34

@polyvinyl:

Baromarcú ortyincsicska.

Vesd össze a két számot:

1 darab agyhalott birca a keleti Kánaánban és 500000 darab honpolgár a leszakadt, mocsokban, koszban és Coca Cola mámorban fetrengő bukott kapitalimusban.

Így már érted miért vagy hülye?

Janos Mohacsi 2014.12.19. 10:07:36

Erdekes... Az igazi valsagok nem penzugyiek, hanem strukturalisak. A hosszu tavon nem megoldott kerdesek jelentik:
1, demografia(nem allnak jol, de Europa es az USA haitizalodik es hosszu tavon emiatt dol majd be)
2, gazdasagszerkezet (Oroszorszag szegyene kulfoldrol hadihajokat venni). Az EU es USA kiszervez szinte mindent. Novekszik majd a munkanelkuliseg.
3, nepjolet(ez van most veszelyben)
4, hatalmi-politikai(ebben nem allnak rosszul)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.19. 10:10:07

csapataink harcban állnak. lehet dönteni, ki ki mellé áll. /persze aki rossz oldalra áll, azt falhoz állítjuk/ egy olyan rohadó birodalom kell ahol egy savas sátáni ektoplazmát refluxáló nigger cipőpucoló tapsol a szinte kötelező anális szexnek, vagy olyan, ahol félmeztelenül tigrist győző férficár a király?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.19. 10:10:24

@polyvinyl:
"Szó sincs a rubel "beszakadásáról", pláne nincs szó orosz államcsődről."

itar-tass.com/en/economy/767869
"Russia’s international reserves drop to $414.6 bln over week

In late December 2013, international reserves amounted to $511.6 billion

MOSCOW, December 18. /TASS/. Russia’s international reserves mostly comprising gold and foreign currency fell by $1.6 billion in the week of December 5-12 to $414.6 billion, the Central Bank of Russia reported on Thursday.
...
According to the Central Bank’s data, the regulator has spent about $75 billion in the first eleven months of this year to defend the ruble or about 5% of GDP.
Therefore, the volume of the Central Bank’s foreign currency funds spent on supporting the ruble exchange rate, excluding December, can be compared to twice the amount of Russia’s debt on external bonds ($39.3 billion) and 1.5 times the amount of the country’s sovereign foreign debt ($53.7 billion)."

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.12.19. 10:10:52

Az a baj, hogy az orosz vezetésnek nem érdeke tanulni. Ha ugyanis megtanulnák, akkor Oroszország lehet, hogy jobban járna, de a saját személyes egzisztenciájuk veszélybe kerülne. Ők csak addig számítanak valakinek, amíg el tudják játszani ezt a szerepüket (ld. Putyin népszerűség a Krím annexiója előtt és után).

vezér01 2014.12.19. 10:11:24

Kedves liberális barátaim,akik még hisztek a piac szent mindenhatóságában ! Tényleg elhiszitek,hogy az olajár mostani zuhanását a piac törvényei okozzák,és nem a háttérhatalom politikai szándéka ? Addig csökkentik az olaj árát,amíg Putyin be nem dobja a törülközőt. Ezzel persze a "baráti"olajosok is rosszul járnak,de őket majd kárpótolják dollár-milliárdokkal. Ez ugyanis csak nyomdai kapacitás kérdése,egészen addig,amíg a világ elhiszi,hogy a dollárnak értéke van. Jól járok én is a tankolásnál,és jól jár Kína is,aki a világon a legtöbbet "tankol". Amerika igazi urai dönthetnek: Putyint akarják megdönteni,vagy Kínát tovább erősíteni.

grigorij 2014.12.19. 10:11:30

@maxval bircaman szerkesztő:
Te most ezeknek szurkolsz?
Akkor a családod nem szenvedte meg ezen mocskok sokszori tetteit!
Vagy a besúgóhálózat fizet?

Cormorant 2014.12.19. 10:14:32

@mrZ: Barátom, neked fogalmad sincs arról, hogy mit jelent megroppanni. Fogalmad sincs milyen a helyzet Oroszországban, mi változott az elmúlt héten.
A tények: Igen, vannak tartalékaik. Nem, a tartalékok semmire sem elegendőek, ha így folytatják.
Beszélned kellene egy-két orosszal, be kellene nézned egy-két boltba és étterembe Oroszországban - és nem csak Moszkvában, hanem az egész országban-, hogy megértsd a problémát. Hidd el, a helyzet NAGYON SÚLYOS!
Képzed el a szitut: egy év alatt elveszted a jövedelmed minimum 40%-t, ebből ezen a héten kb. 20%-ot. Nem kapsz új hitelt. Bemész a boltba és nem adják el neked az árut (IKEA, gépkocsi, stb.). Bemész az "Auchanba" és a korábbi nyugati árukkal teli habzsi-dőzsi helyett már szinte csak az orosz árut találod - azt viszont horror áron. Eddig is drága volt, most még drágább lett. Minden szolgáltatás ára folyamatosan, már bejelentés nélkül emelkedik.
... és ami elképzelhetetlen volt idáig, kezdődnek az elbocsátások! Most még nem veszélyes, elvileg van munka, de ha jövőre a tendencia felerősödik - márpedig ez várható-, akkor ez súlyos társadalmi feszültséget fog okozni. Az oroszok nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy munkanélküliek legyenek és vadásszanak az állásokra.
Nos Oroszországban most ez a helyzet és Putyin a következő két évre nem is ígért semmi pozitívumot.
Szerinted mit jelent a megroppanni, ha nem ezt?

Tudományos libsizmus 2014.12.19. 10:14:42

"Globalizált világunkban csak a stabilitás, a párbeszéd, a nyitottság, az együttműködés, a békés megoldások választása a jövőképes út. "

Ja. Meg a kamumerényletek, ENSZ felhatalmazás nélkül vívott gyarmati háborúk, kijevi puccsok, és így tovább.

Ladislav 2014.12.19. 10:15:04

@Rive:
Tökéletesen leírtad a kétféle világszemléletet.
Nem tartozik ide szorosan, de az ilyen jellegű vitához a múltkor a vietnámi-háborút hoztam fel példának, hogy orosz vagy keleti-típusú mentalitással az amerikaiak, ha nem is könnyen, de megnyerték volna a háborút.
A nyugati-típusú mentalitás is képes, ha más formában is, de hasonló szintű túlkapásokra, amit a keleti-oldal jogosan felhánytorgathat. Pl. iraki támadás=iraki olaj.
Végül nagyon találó ez a mondatod és jól érzékelteti a keleti lelkivilágot: "Ha enyhül a szorítás, akkor azt tálalják, mint győzelem, és tovább rázzák a pofonfát. "

grigorij 2014.12.19. 10:15:26

@vezér01: És persze a piac törvényeit nem ám az aktuálpolitika irányítja?
Vagy ez csak neked újdonság? Ez volt már ezer éve is!
Ha kiszámolták, hogy az egy lábon álló mocskot hogyan lehet leküzdeni, és ez az energiahordozók árának lenyomásával tehető meg, akkor a politika ez percek alatt megteszi!
Csak ugye a szélsőjobbosok azt hiszik, hogy ők találták fel a orosz-viaszt!
Ne izgulj haver!
Mi is egy lábon állunk!
Az EU pénzekből élünk!
Majd a politika dönt és elzárják a (pénz)csapokat!
És nekünk atomfegyverünk sincs, fegyverünk is minimális és az is a ti ellenfeletek, a gyűlölt USA fizeti...

mrZ (törölt) 2014.12.19. 10:15:55

@IdomitottFoka:
Mi köze van valamiféle elméleti értékeknek és azok egymáshoz viszonyának a valósághoz?

Nem a lejjebb a lényeg hanem a volatilitás. Túlélni fontosabb.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.19. 10:18:25

ki szabadította ide ezeket a buta kis seggfejeket?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 10:19:26

@grigorij:

Én mindig annak szurkolok, akinek igaza van. Ez a szokásom 20 éve nagyjából, amikor szakítottam a párthűséggel.

Ladislav 2014.12.19. 10:19:27

@jose maria padilla: Nem is tudom...Nekem egyik sem szimpatikus. Nem-e lehetne inkább semlegesnek lenni?

Cormorant 2014.12.19. 10:20:55

@polyvinyl:
1. Tudok oroszul, Moszkvában élek, hallom, olvasom az orosz médiát
3. Tudok angolul is, hallok és olvasok minden elérhetőt
4. Annak, amit írsz kb. 20%-a igaz, a többi baromság.

Tények:
1. RUB beszakadt
2. Oroszország megroppant
3. Oroszországot senki nem fektette két vállra, nem is fogja és nem is célja senkinek
4. Az okokat sok féle képpen lehet magyarázni, mindben van igazság. Ettől még a tények tények maradnak.

Fekete Pestis 2014.12.19. 10:21:20

@mrZ: "A gázár viszont nem olajfüggő"

a gázár olajárindexált. az olajár teszi ki a ruszkik bevételének a többségét, nem a gáz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.19. 10:21:26

@vezér01:
"Putyint akarják megdönteni,vagy Kínát tovább erősíteni. "

Ma minden erő Nyugat-Európa, Oroszország és Kína szakrális szövetségében van.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/11/arc.html

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 10:21:50

@Wandál:

Nincs végünk, az igazság örök. Az igazság szenvedhet vesztes csatákat, de sosem lehet eltiporni.

A hazaárulás pedig mindig csak nézőpont kérdése.

lófüle elemér 2014.12.19. 10:22:02

@maxval bircaman szerkesztő:

Aha. Akkor miért nyalod orsósvitya seggét? Talán ő az egyetlen akinek bírósági papírja van arról, hogy hazudott.

Ladislav 2014.12.19. 10:22:26

@Janos Mohacsi:
"Europa es az USA haitizalodik es hosszu tavon emiatt dol majd be" Ettől tartok nagyon. A gyerekem mire felnő már csak nem is a mostani lesz Európa arca. Túlzásba vitt liberalizmus.

ca2 2014.12.19. 10:29:46

igazán most már nem nagyon értem, hogy a hasonszőrű posztok szerzői maguk tök hülyék vagy másokat néznek annak... egy éve napi 10 hír jelenik meg arról, hogy a ruszkik ma mentek éppen csődbe, de még odáig sem jutottunk el hogy az orosz gazdaság recesszióba forduljon..a gdp arányos adósság 20% körüli az ezzel szemben álló tartalékokról meg jobb ha nem is beszélünk..
megértem én, hogy az újságírót azért fizetik, hogy a népet hülyítse, de ebben a posztban is pl annyi baromság van, hogy ezzel már vitatkozni sem lehet...

IdomitottFoka 2014.12.19. 10:32:51

@polyvinyl:
Istenem, aki ennyire buta és együgyű, azt miért engedik billentyűzet közelébe???

Angolul tudsz olvasni, ÖREG?

Németül, franciául esetleg?

Vagy kizárólagossággal a PRAVDÁBÓL szeded az értesüléseidet? És közben az átlagnál "tájékozottabbnak" képzeled magad, te szegény?

És cseppet se zavar, hogy a kommenteddel egy agyatlan eszköz, egy furkósbot vagy az orosz érdekkörök kezében?

"Szó sincs a rubel "beszakadásáról", pláne nincs szó orosz államcsődről."

Igen szó sincs. De az orosz gazdaság és jóléti szint esik és esni is fog, ha ez így marad. Persze nem az oligarcháké.

"Arról van szó, hogy KÉT HÉT múlva indul az Eurázsiai Gazdasági Közösség, és az USA meg az EU végső kétségbeesésében, mivel megakadályozni ezt nem tudja, megpróbál a MÉDIÁN keresztúl ÁRTANI."

Kétségtelen, hogy változni fog a helyzet, de az EGK nem nivellálja az EU és az USA gazdasági hatalmát.

"Az EGK-ban ugyanis nem lehet majd egymás között USD-ben elszámolni. Megszűnik az USD "világpénz" jellege, és minél több állam csatlakozik majd a közösséghez, annál inkább a nyugati világ "helyi" valutája lesz az USD."

És a kínaiak tapsolnak majd, hogy a temérdek dollár alapú államkötvényük elértéktelenedik? Vagy megvédik az érdekeltségüket?

"Az EURO bevezetésekor az USA ugyanezt a hisztit vágta le, csak arra már senki nem emlékszik."

Tényleg nem, de mit számít? Azóta a dollár elvesztette a jelentősségét?

"Úgyhogy fel a fejjel, csillagbogár, nem fog itt beszakadni semmi :)"

Most még nem, de az oroszok elmehetnek a falig.

"Oroszország a kőolaj- földgáz- és egyéb ásványkincseiből akkor is megélne még 50-100 évig, ha január elsejétől senki nem dolgozna az országban semmit."

Most beleköthetnék abba, ha senki sem csinál semmit, akkor az olaj és a földgáz hogy bújik ki a földből és változik minden földi jóvá, de inkább arra válaszolj, hogy ha továbbra is csak ebből él meg Oroszország, akkor mégis mi akadályozza meg, hogy az EU, az USA vagy Kína bármikor ugyanígy megszorongassa?

"Ha meg hiteles forrásokból akarsz tájékozódni, kezdj el oroszul tanulni. Érdekes évtized elé nézünk, kár lenne a szarrá manipulált nyugati média szemüvegén át nézni az eseményeket :)"

Minek? A Lenin összes megvan magyarul is. Vagy van vmi új hazugság is?

"Nőlj már fel, Gyermek, és ne írogass hülyeségeket, mert szar ügy lesz 20 év múlva, érett fejjel visszaolvasni a széles nyelvcsapásokkal, lihegve közzétett hülyeségeidet! "

Mégis ki olvas 20 éve írt újság cikkeket, amik mindig a jelen helyzetre reagálnak éppen rendelkezésre álló információk alapján? És ne írj vissza az orosz kormánysajtó tartalmáról. Te sem veszed semmibe a "nyugati" média üzeneteit, én is így vagyok a bizonyítvány magyarázással. Mellesleg elég ránézni az orosz tőzsdére. Igazi sikertörténet mostanában.

picur3ka 2014.12.19. 10:35:15

@Tudományos libsizmus:

Ennyi süketelést a kommunizmusban sem lehetett hallani.

IdomitottFoka 2014.12.19. 10:38:04

@maxval bircaman szerkesztő: Értem. Eltemeted a nyugatot, kivéve a piacát, az mindentől függetlenül valahogy megmarad. Vagy mégse?

Ladislav 2014.12.19. 10:39:00

@Doomhammer: Elolvastam és egy másik írást is.
Van amiben egyetértek, van amiben nem.
Pl: "A tét, mint megszoktuk, óriási. Nem kevesebb, mint a magyarság túlélése. Így hát nem szőrözhetünk olyan apróságokkal, mint korrupció és jogállam."
A nagy, intézményesített korrupció, ami az elmúlt évtizedekben folyik csak egy szűk hatalmi elit és csicskásaik érdekeit szolgálja, nem a "maradék" 90%-ét, ezért mindenképpen "szőröznék" vele és még finoman is beszéltem.
A tét a magyarság túlélése, ez igaz, de csak tiszta alapokkal. Vagyis az ezért hozott áldozatok mindenki számára hasonló szinten legyenek érezhetőek.

wolves84lb 2014.12.19. 10:40:58

@maxval bircaman szerkesztő: esténként sokat sírdogálsz, hogy sajnos nem orosz földre születtél? és közben suvickolod a putyin-babád kobakját?

IdomitottFoka 2014.12.19. 10:40:59

@mrZ:
"Mi köze van valamiféle elméleti értékeknek és azok egymáshoz viszonyának a valósághoz?"

Sok befektető valóságérzékeléséből származik az árfolyam.

"Nem a lejjebb a lényeg hanem a volatilitás. Túlélni fontosabb."

Na ez igaz. De ezek szerint, bár az orosz gazdaságban hiszel, azért inkább fontot veszel. Nem tűnik túl hitelesnek a hited.

mrZ (törölt) 2014.12.19. 10:43:20

@Cormorant:

Mivel olyasmit írsz amit mások nem tudnak, gondolom kint vagy. De kiolvasható még a menő csávó és az elnyugatiasodott kényelmes mindent pénzben mérő nagypofájú mindenttudó felkapaszkodott olcsójános yuppi, akit az orosz könnyűpénz csalogatott oda.
Szubvilágban élsz. Most haragszol mert a valódi oroszország benézett az ablakon?
Lazíts fiam, iratkozz könyvtárba, vagy csak vegyed a bolhán, tv kikapcs, hamis kaviár kidob. Aztán ha megnyugszol majd csak csinálod tovább, még a munkahelyről sem basznak ki mert csak egy kis geci voltál, lesz respect, little bow, és rájössz hogy mi az ami OROSZORSZÁG.

hozzám meg visszajössz két év múlva a köszönő leveleddel, én meg berakom a többi mellé.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.19. 10:44:25

A Putyin elleni szankciok az oroszok utan az USA kelet-europai szovetsegeseinek faj legjobban. De olyan szovetsegi rendszerben van Magyarorszag, amibol nincs kikacsintgatas.
Az is bebizonyosodott, hogy az oroszoknak lehet akarmennyi atomtoltete, a penzugyi vilaghatalom osszehangolt tamadasa tud valsagot eloidezni. Ez egy eleg riaszto jel, tavvezerlessel barmelyik vezetot spekulativ ugyletekkel meg tudjak puccsolni. En Putyint nem sajnalom, de Oroszorszag valsaga pont az EU-nak fog nagyon fajni, amit viszont pont az EU tagok nem akarnak. Az USA-nak nem draga semmi most, az EU gazdasagat siman bealdozza, az EU-s vezetok meg gyengek ahhoz, hogy nemet mondjanak a szankciokra es ahhoz is, hogy Oroszorszaggal szemben ellensulyt kepezzenek.
A kinaiak legalabb be tudnak majd nyomulni az orosz piacra. Kina lesz itt a nagy nyertes.

mrZ (törölt) 2014.12.19. 10:49:42

@IdomitottFoka:

>>De ezek szerint, bár az orosz gazdaságban hiszel, azért inkább fontot veszel.
Lófaszt. Rubelt. Az fog visszaerősödni. A gbp a viharos időkre való.
hagyjuk ez légyszi, nem pénzügyi fórum itt, hanem troll paradicsom.

Ladislav 2014.12.19. 10:52:21

@aki mást mond az hazudik:
"Kina lesz itt a nagy nyertes."
Ettől félek én is.
Azért a nyugat-európai országok jóval kevésbé kitettek egy gyenge Oroszországnak, mint mi. Például az úgynevezett hidegháború alatt is megvoltak az orosz piac nélkül. De a periféria 6-8 országa komoly bajba kerülhet, míg a nyugat túléli ezt is.

dhrbikes 2014.12.19. 10:54:28

@mrZ: Már hogy lenne független az államkötvény kamata a gazdasági folyamatoktól??

mrZ (törölt) 2014.12.19. 11:01:21

@Fekete Pestis:
>>a gázár olajárindexált.

Az import gázár szerződéses, putyin azért a főellenség mert elszakította az olajártól, benne levő energia árától, és politikai gazdasági fegyverként használja. nem olajindexált hanem célindexált.
A világ az ami olajindexált, minden ára attól függ. Így idővel a gázárban is megjelenik.

wolves84lb 2014.12.19. 11:01:34

@terrer:
"Most már csak azt kéne tudni, melyik titkosszolgálat embere a posztoló, meg úgy ez az egész blog. Hiszen lázálmokat ír, meséket, hazugságokat, köze nincs nyomokban se a valósághoz. Politikai és közgazdasági analfabétizmus az egész.
Bár alighanem sejtjük.
Vajon mennyi fizetést kapnak az ilyen nyomorult bábok, hogy olyanokat írjanak le, amik miatt írás közben maguk is vinnyogva-sírva röhögnek? Mennyi ma az eladott lélek ára? Mennyiért korpásodik ebben a válságban a haj, mennyiért roppan a gerinc?
Fillérek, ugye? "

Helyesebb lenne feltenni ezt a kérdést inkább a kormány- és orosz-védő hozzászólások szerzőivel kapcsolatban.

Alick 2014.12.19. 11:02:55

"elég csak a szaúdiaknak pár hónapig nem csökkenteni az olajtermelésüket, és Oroszország térdre esik."

Ha az olajtermelők és Kína úgy dönt, hogy a "vagonszámra nyomtatott" dollár helyett csak valami valósabb fizetőeszközért fog majd szállítani, az usákok is bajban lennének - figyelembe véve az eddig maguk előtt görgetett deficitet.

wolves84lb 2014.12.19. 11:04:36

@Salzi:
"Az meg hogy melyik modell a putyini vagy a nyugati jobb,hát elég véleményes."

Valamiért gondolom te sem Szibériába jársz nyaralni, sem Kalinyingrádba hosszúhétvégézni, vagy bevásárolni.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.19. 11:06:08

@Ladislav: ja, en nem felek, nekem ez pozitiv, mondjuk ez osszefugg azzal, hogy hol elek es milyen cegekkel allok kapcsolatban :) Nem europai arcok vesznek korul, na.
A magyarok, lengyelek, szlovakok, csehek, baltiak es meg a nemetek is jo nagyot fognak szopni, most meg tapsikolnak, hogy Oroszorszag valsagba kerul (en szemely szerint Putyint nem is sajnalom, se az oroszokat), csak nem latjak, hogy az USA gyakorlatilag semmit nem veszit most a szankciokon, mig az amugy is doglodo EU bele fog roppanni

Az oroszok atszoknak a Great Wall meg hasonlo kinai automarkakra meg visszavesznek a fogyasztasbol. Van benne tapasztalatuk. A nyugati cegek meg atadjak helyuket a kinaiaknak.
Az USA meg koszoni, megszabadul az eros Oroszorszagtol es az EU is billegni kezd, igy szabadon keverheti a kartyait, az EU gyenge vezetoi tovabbra se egyenrangu partnerei.

wolves84lb 2014.12.19. 11:06:49

@polyvinyl: MUHAHAHAHAHAHAHAHA

"Ha meg hiteles forrásokból akarsz tájékozódni, kezdj el oroszul tanulni. Érdekes évtized elé nézünk, kár lenne a szarrá manipulált nyugati média szemüvegén át nézni az eseményeket :)"

Nőlj már fel, Gyermek, és ne írogass hülyeségeket, mert szar ügy lesz 20 év múlva, érett fejjel visszaolvasni a széles nyelvcsapásokkal, lihegve közzétett hülyeségeidet!

ca2 2014.12.19. 11:12:06

@ca2: csak egy -kettő a cikk orbitális baromságai közül..
-azt még a hasonló cikkek szerzői is elismerik tiszta pillanataikban, hogy az oroszok bajában max 30% ami a szankciók következménye.. a ruszkiknak sokkal nagyobb gond mondjuk a kínai gazdaság lassulása mint az hogy az orosz olajvállalatok nem jutnak hitelhez a nyugati tőkepiacokon..
a problémák nem is most kezdődtek, már bőven az ukrán válság kirobbanása előtt prognosztizálható volt. hogy rövid távon komoly kihívással kell az oroszoknak szembe nézni..
- az orosz olaj és gáz kitermelési költsége a világon az egyik legalacsonyabb.. vajon ki viselne el inkább tartósan egy 50 dolláros olajárat... aki 4-6 dolláros vagy aki 30-40 dolláros hordónkénti áron termel..
persze nyilván minden kitermelő jobban szeretne 100 dolláros árat, de a norvég olajipar sokkal hamarabb ki fog vérezni, ha mondjuk beáll egy 50 dolláros ár mint az orosz..
jelen árak mellett mondjuk az amerikai cseppfolyós gáz európába szállítása is totál reménytelen..
-és még egy nagyon fontos dolgot nem nagyon szeretnek figyelembe venni a bércikkírók.. az oroszok ellen a szankciós politika még akkor sem nagyon lehet eredményes ha tartósan gondokat lehet(ne) vele okozni az orosz gazdaságnak, ugyanis a ruszkik nem teljesen a nyugati logika szerint működnek.. egyrészt egy hatalmas ország, amely szinte külföldi kapcsolatok nélkül is működő képes, másrészt lakosság stressztűrését nem a nyugat -európai szinten kell elképzelni,, attól ott még nem fog kitörni a forradalom, ha nem mehetnek a nyugdíjasok minden évben egy hónapos déltengeri nyaralásra...
az oroszok jelentős része szimpatizál putyinnal, hiszen a jelenlegi helyzetet a nyugat által támogatott alkoholista moszkvai párttitkár országlásához képest valóságos szárnyalásnak liki meg...

igazi Ténytár 2014.12.19. 11:14:54

@ "Tudjuk, Magyarországon (és a világban sokfelé) tömegek rajonganak a putyini modellért, és Oroszországban látják a „hanyatló” Nyugat felemelkedő ellenfelét, a jövő csillagát. "

_________

bircahang.blog.hu/2014/05/20/a_nyugat_bukasa_793
________

MACISAJT 2014.12.19. 11:15:55

"Természetesen a nyugati világnak is vannak mély, alapvető problémái − ezen belül is inkább Európának,"

Inkább, mi? Muhaha.
A valóság az hogy Európának azért vannak -és lesznek- inkább egyre nagyobb problémái mert vezetői belemennek hogy az USA az itteni országok farkával verje a csalánt és az orosz medvét...

Másrészt mert az USA (amely most amúgy a olajállamokra kényszerített árpolitikával "falatozik" ) valójában gazdaságilag úgy áll hogy Kína bármely pillanatban térdre kényszerítheti...

A történelemben sokan, sokféle módon próbálták térdre kényszeríteni az oroszokat.
Hosszabb távon soha nem jött be.
Ez a mostani értelmetlen háború ami Ukrajna ürügyén zajlik sem végzi másképp.
Még Kuba is kibírta...

wolves84lb 2014.12.19. 11:16:56

@mrZ: azért van arcod b+...

wolves84lb 2014.12.19. 11:20:58

@ca2: sztem ezt a hozzászólásodat mentsük el mindketten, és vegyük elő fél év múlva is.

netnepper 2014.12.19. 11:22:56

Ha Orbán-elvtársnak most egy csöpp kis esze lenne, - persze tudjuk hogy nincs neki - akkor bepakolná az arany vécékeféjét a guccsi táskába és hamargyorsan elhúzná a belét az azeri haverjához tartós letelepedésre.
Cserencsére megvárja a kötelet, vagy ahogy Kaddhafi és Szaddam is végezte, egy pöcegödörből húzzák majd elő tök szarosan, hogy ott helyben ki is terítsék.
És most kérek egy kapuccsínót...

alfacharlybravo 2014.12.19. 11:23:15

Ha kicsit alábbhagy az alleluja majd el lehet gondolkodni azon, hogy Putyin honnan hozta fel Oroszországot a Jelcini káoszból. Most azért könnyebb helyzetben és nehezebben is van ott vannak a tartalékai és az energetikai ipar a toppon van, arra várni kell amíg újból az embargó hatására lerohad és ha kelet felé fordulás és végre a diverzifikálás is sikerül akkor nem tudom ki nevet a végén? Az EU az biztosan nem annak vége lesz mint a botnak, Angéla néni azért igyekszik legalább a Németeknek valamit megmenteni, meg a 32 Milliárd dollár költséget sem tudja az EU odaadni az Ukránoknak, ha meg lerohadnak és kitör egy forradalom akkor még az is lehetséges hogy Orosz segítséggel megtámadják a tetű nyugatot.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 11:24:04

@lófüle elemér:

Nem vagyok orbánista. Tulajdonképpen sosem voltam az.

Viszont miért ne érthetnék egyet vele, ha igaza van? Vagy bármilyen egyetértés tilos?

igazi Ténytár 2014.12.19. 11:24:55

@MACISAJT: Ugyan mivel? Beintenek nekik és nem fizetik vissza a kölcsönt.

Vagy a kereskedelemmel? Akkor Kína kinek adja el a termékeit? Majd pont az oroszoknak mi?

Vagy a termeléssel? Ujjongani fognak az amerikai alkalmazottak ha a termelés teljesen visszamegy.

Hova megy az összes kínai kutató és diák ha kipateroljak őket az USA-ból?

Egymásra vannak utalva, bármennyire is reménykedtek.

outsider1015 2014.12.19. 11:24:59

Tanulság:
Két nagy liberális állam (USA-Szaud Arábia) összefogása esetén nincs esélye még a legnagyobb illiberális államnak sem!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 11:26:18

@wolves84lb:

Orosznak kell lenne ahhoz, hogy az ember támogassa a putyini irányt?

monddazigazatmar 2014.12.19. 11:27:46

Nagyon tetszenek az ilyen posztok, amik annyira örvendeznek, hogy az USA milyen könnyen tönkre tud baszni valamit. Gyakorlatilag annak örültök, hogy az van a világban, amit ők diktálnak.
Az egész olyan, mintha a szomszéd boltot elkezdem tönkretenni az akciós áraimmal, csak azt nem veszem figyelembe, hogy a boltos két méteres és boxoló.
Nagyon meg lennék döbbenve, ha az oroszoknak nem lenne néhány ex-KGB ügynöke Szaud-Arábiában és nem azt tanulmányoznák hogy mekkora robbanóanyagot hova kell elhelyezni, hogy visszavessék a termelést.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 11:28:19

@Wandál:

" lámpavason fogtok lógni."

Ti meg paprikasprén fogtok lógni :DDD

De csak miután a tüntizésért osztogatott szerekről lejöttetek :DDD

igazi Ténytár 2014.12.19. 11:30:45

@aki mást mond az hazudik: "Az USA-nak nem draga semmi most, az EU gazdaságát simán beáldozza,"

Ja, mert az USA érdeke, hogy a legfőbb szövetségesét tönkretegye.

Elhiszem, hogy most Orbán miatt kötelező az USA-t utalni az 40 évig megszálló ruszkikat hirtelen imádni de azért használd mar az eszedet is néha.

IdomitottFoka 2014.12.19. 11:33:14

@MACISAJT:
"A valóság az hogy Európának azért vannak -és lesznek- inkább egyre nagyobb problémái mert vezetői belemennek hogy az USA az itteni országok farkával verje a csalánt és az orosz medvét..."

Egyáltalán nem csak USA érdek, hogy Oroszország szomszédai ne legyenek újra szovjet tagköztársaságok.

"Másrészt mert az USA (amely most amúgy a olajállamokra kényszerített árpolitikával "falatozik" ) valójában gazdaságilag úgy áll hogy Kína bármely pillanatban térdre kényszerítheti..."

Ez Kína részéről öntökönszúrás lenne. A kínai és az amerikai gazdasági kapcsolat egy egyensúlyi kapcsolat, amit drasztikusan nem lehet anélkül változtatni, hogy csak az egyik fél viselje a károkat.

"sokan, sokféle módon próbálták térdre kényszeríteni az oroszokat.
Hosszabb távon soha nem jött be"

Leninnek sikerült. Bár még mindig nem értitek. Oroszország saját határain belül azt csinál amit akar (ők is embargóznak, de a németek ezt (még) nem érzik a bőrükön). Külföldről nem kap pénzt, és egyesek nem utazhatnak külföldre. Ez miért is térdre kényszerítés? A külföld akkor szolgáltat dolgokat Oroszországnak, ha az teljesít bizonyos feltételeket.

"Még Kuba is kibírta... "

Csak a kubaiak nem. Legalábbis azok akik inkább átúsztak Floridába. 60 év embargó és Kuba simán kijött belőle, mi?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 11:33:34

@Janos Mohacsi:

"(Oroszorszag szegyene kulfoldrol hadihajokat venni"

A tervrajzot nem akarták odaadni, pedig sokkal olcsóbb lett volna, mint a kész hajókat megvenni :DDD

Alick 2014.12.19. 11:36:03

@wolves84lb: "Valamiért gondolom te sem Szibériába jársz nyaralni"

Érdekes kérdés... Szentpétervárt azért szívesen megnézném, eddig a válsággal küszködő Görögország és a nem éppen demokratikus Dubai elég jó célpontok voltak.
De baráti beszámolók alapján (KGST szinten megszokott szigorúság és szivatás a határon) az USA-t inkább kihagynám...

Fekete Pestis 2014.12.19. 11:38:03

@maxval bircaman szerkesztő: "Az igazság szenvedhet vesztes csatákat, de sosem lehet eltiporni."

ej-ej. Az igazság ( ha nem természettudományos értelemben használjuk e szót, hogy egy tétel igazságát/nem teljesülését kimondjuk) mindig viszonylagos. Relativeren, meneer ;)

"Ki akarna lemondani a piacról? A cél nem is ez. "
Házi feladat: tessék elgondolkodni arrról, hogy most miért a (rothadó, stb) "Nyugat" piaca a legnagyobb. Nem pedig a ruszkiké, stb.

igazi Ténytár 2014.12.19. 11:40:24

@polyvinyl: "Az EGK-ban ugyanis nem lehet majd egymás között USD-ben elszámolni. Megszűnik az USD "világpénz" jellege, és minél több állam csatlakozik majd a közösséghez, annál inkább a nyugati világ "helyi" valutája lesz az USD."

Mar lassan 7 éve ezen lovagoltok. Irán, Venezuela stb majd euróban számolj az olajat és USA tönkremegy.

www.spiegel.de/wirtschaft/bush-vs-iran-die-legende-vom-petro-euro-krieg-a-405160.html

vagy ha nem csak azért mert az usa lebombázza őket büntetésből isten bizi...

Fekete Pestis 2014.12.19. 11:43:53

@monddazigazatmar:
"Gyakorlatilag annak örültök, hogy az van a világban, amit ők diktálnak."

tévedés. annak örülök, hogy nem az van a világban, amit a putyin + co akar (mindenki pofát befog, kollektivizmus, áldozat a "közért", korrupció, tízezer család gazdagodása, stb. Nem is beszélve polgári gépek lelövéséhez valo asszisztról, más országok annektálásáról.).

Sajnos a talibánosdi még mindig a kisebbik rossz, legalábbis én így látom.

Az egészet meg lehetett volna spórolni, ha a ruszkik nem úgy viselkedtek volna, mint a 2 VH-ban Magyarország "felszabadításakor".

MACISAJT 2014.12.19. 11:44:15

Brutális összeggel tőkésíti fel az orosz bankokat Putyin
2014. december 19. 11:14

Az orosz parlament (Duma) alsóháza elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében feltőkésíthetik az orosz bankszektort - írja a Reuters.

Pénteken az orosz parlament alsóháza elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében akár 1 ezer milliárd rubellel (durván 17 milliárd dollárral) feltőkésítik az orosz bankszektort. A javaslatot gyorsított eljárásban tárgyalják - és fogadják el - ha a felsőház is megszavazza, és Vlagyimir Putyin orosz elnök is aláírja."

Persze, a "vincenteken" már azon örömködnek hogy összeomlik a rubel..:-P

Olyan lesz ez ez a háború is feleim, mint mindegyik háború amit az USA az utolsó évtizedekben folytatott "demokráciaexport címszóval( Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Líbiában etc.) :
hosszú, értelmetlen, felbecsülhetetlen károkat okozó és nem kevés emberáldozatokkal járó.

U.I. Olvasom hogy Soros "George"-t szemelték ki az ukrán pénzügyek vezetésére, másik komoly jelölt Strauss-Kahn...
Meneküljön, ki merre lát..

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 11:44:52

@Cormorant:

"Képzed el a szitut: egy év alatt elveszted a jövedelmed minimum 40%-t, ebből ezen a héten kb. 20%-ot."

Badarság. Attól, hogy a rubel árfolyama a dollárhoz képest csökken, attól se az árak nem mennek feljebb, se a rubelben kapott fizetésed vásárlóereje nem csökken az országon belül.

Vagy neked talán csökken a forintban kapott fizetésed értéke, amikor egyszer-egyszer "beszakad" a forint?

-

"Nem kapsz új hitelt."

Orosz polgár orosz bankban miért ne kaphatna rubelben hitelt?

-

"Bemész a boltba és nem adják el neked az árut (IKEA, gépkocsi, stb.). "

Hanem? Visszaviszik Svédországba, meg ahonnan odavitték? Szerintem a külföldi cégek NEM a terméket, hanem a termékek eladásával megkeresett pénzüket akarják december 30-ig, az Eurázsiai Unió elindulása előtti régi szabályok szerint kivinni :)

-

"Bemész az "Auchanba" és a korábbi nyugati árukkal teli habzsi-dőzsi helyett már szinte csak az orosz árut találod"

Az EU embargó utáni helyzethez képest mennyivel is rosszabb helyzet ez? Még több élelmiszert kell Svájcból, meg Ázsiából importálni? Vagy miben?

igazi Ténytár 2014.12.19. 11:48:37

@IdomitottFoka: Pontosan. mennyi is a kínai tulajdonban levő $ államkölcsön-papír összeg?

valami 1,4 billió $.

usgovinfo.about.com/od/moneymatters/ss/How-Much-US-Debt-Does-China-Own.htm

Biztos érdekük hogy ne érjen semmit, csak azért hogy a magyar usa fikazoknak kedvere tegyenek.

Hiszen ugye Orbánt is mennyre támogatják a keleti nyitása közben ;-)))

Arról meg ne is beszéljünk hogy ezen hatalmas kínai kölcsön ellenére ( ami alig több a szövetséges japánnénál!) az összadósságuk SAJÁT irányban van.

" the truth is the bulk of the $14.3 trillion U.S. debt - $9.8 trillion in all - is owned by the American people and its government."

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 11:48:52

@Ladislav:

"az ilyen jellegű vitához a múltkor a vietnámi-háborút hoztam fel példának, hogy orosz vagy keleti-típusú mentalitással az amerikaiak, ha nem is könnyen, de megnyerték volna a háborút"

Mit keresett az USA Vietnamban?

És miért is kellett volna ott nekik háborút nyerni?

igazi Ténytár 2014.12.19. 11:51:36

@MACISAJT: Magyarul az ossz tartalékukat arra költik, hogy megmentsek a bankjaikat.

És akkor ugyanott vannak ahol elindultak, TARTALÉK nélkül.

Igazad van, hatalmas siker! Mint az angoloknak volt 1992 a fontjukkal (ha mar Sorost előhoztad ;-))

Fekete Pestis 2014.12.19. 11:51:41

@polyvinyl:

"Szó sincs a rubel "beszakadásáról", pláne nincs szó orosz államcsődről."

Hát nem tudom, ha egy deviza 100%^-ot értékelödik le az USDvel szemben egy év alatt ( ebböl mintegy 40%-t másffél hónap alatt), azt én beszakadásnak hívom. Lehet, hogy te nem ;)

Fekete Pestis 2014.12.19. 11:52:36

@maxval bircaman szerkesztő:

aha ... és a "történelmi ok" a fán nöl, minden további nélkül, igaz?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 11:52:59

@Cormorant:

"Tudok oroszul, Moszkvában élek, hallom, olvasom az orosz médiát"

Hát persze :)

ca2 2014.12.19. 11:53:29

@wolves84lb: nem kell erre félévet várni,,, nézzük meg féléve hol tartottunk.. a british brainwashig corporation napi több cikkben tudatta velünk nagy örömködve, hogy na most aztán már végképp vége a ruszkiknak, mert az általuk bevezetett élelmiszer embargó is visszájára sült el, és hatalmas a drágulás, meg az élelmiszer hiány és 1-2 hónap és oroszországban nem lesz mit enni..
minket meg nem is érint max a gdp 0,1-0,2 %-a mértékig, ami semmiség..
ehhez képest most hol is tartunk? a ruszkik úgy látom azért egyenlőre még nem haltak éhen . viszont 1-2%-os gdp mérséklődésről beszélünk a 0,1-0,2% helyett a k-európai országok esetében az orosz helyzet hatására..

igazi Ténytár 2014.12.19. 11:53:33

@polyvinyl: Kérdezd meg Rákosit es az akkori magyar lakosságot erről hogy vajon miért kellett...

Szilveszterkor a Szovjet himnuszt fogod énekelni ugye?

Fekete Pestis 2014.12.19. 11:54:12

@polyvinyl:
"Orosz polgár orosz bankban miért ne kaphatna rubelben hitelt?"

talán kérdezd meg a sberbankot, hogy miért állította le a lakossági hitelezést pár napja ;)

MACISAJT 2014.12.19. 11:56:30

És még valami.
A kínai-orosz gázszállítási szerződés aláírása után Vlagyimir Putyin orosz elnök december 10-én és 11-én részt vett Újdelhiben az orosz–indiai csúcstalálkozón. (Ezt a magyarországi "liberális" sajtó szinte meg sem említette.)
A világ legnépesebb országának elnöke, Narendra Modi kijelentette hogy Indiának Oroszország marad a fő „védelmi partnere” és azt is leszögezte, soha nem fog csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz.

Kínai-orosz-indiai tengely?
Miközben az USA gondosan csakis mások farkával ( EU, arab olajországok) veri/verné a medvét?
Érdekes fejlemények várhatóak...
Például abban (is) hogyan adagolják be majd az EU-s polgároknak (köztük a magyarok többségének) azt hogy csakis a csődbe jutott , kifosztott, szétrabolt Ukrajna miatt viszik őket ismét háborúba...

IdomitottFoka 2014.12.19. 11:57:10

@polyvinyl: "Orosz polgár orosz bankban miért ne kaphatna rubelben hitelt?"

Kaphat. Eddig 10% volt az alapkamat, most 17%. Ez azt jelenti, hogy ekkora hitelkamat alatt nem kap hitelt az orosz polgár. Mivel a hitelkockázat is nőtt, még az is hozzácsapódik. Tehát egy normál kereskedelmi bank hitele kb egy provident hitel költségeit fogja viselni. De ez az orosz polgárnak ugye mindegy is.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.19. 11:57:29

@egy igazi Ténytár: te hulye, en Orbant a pokolba kivanom, az USA-val kapcsolatban nincsenek illuzioim, se az proszokkal
Az EU-bol az USA-nak a UK fontos (a britek tavolodnak is az uniotol eleg nagy leptekkel), a tobbi unios orszag csak annyira szamit az USA-nak, hogy ne okoskodjon tul sokat es ne kozeledjen az oroszokhoz, ez a romanoknal, lengyeleknel, baltiaknal alapbol igy is van, mert joggal tartanak az orosz terjeszkedestol.
Szlovak, magyar es a tobbi meg be lesz fenyitve.
Az egesz EU katonailag az USA-tol fugg, ezert az USA barmit rajuk kenyszerithet, lasd orosz szankciok.
Az amerikaiaknak kb. semmit nem szamit, ha mondjuk a magyar gazdasagot picit megroppantja az orosz piac elvesztese. Nem a teljes gazdasagot, de bizonyos orosz piacra termelo szektorokat meg fog roppantani. Sertes, baromfi, vetomag, konzervipar... Meg jol is fog jonni egy kis valsag, no az elegedetlenseg, Orbant elzavarja a tomeg. Az USA ezzel a szankciosdival semmit nem kockaztat.
A nemet ipar es kelet-europai beszallitoi azok fognak szopni. Meg az agrarszektor, ami ugyan a gazdadagnak kisebb szelete, de a piacok elvesztese komoly szocialis feszultseget fog szulni Lengyelorszagban es Magyarorszagon is. De a nemet jarmu es gepipar is meg van love orosz piac nelkul, es a cseh, szlovak, lengyel, magyar cegek, amik oda termelnek.

Az oroszok meg a kinaiak keblere menekulnek varhatoan. No az amugy is eros kinai ipar, befolyasuk az orosz piacon.

En is szivesebben elek demokraciaban, mint putyini illiberalis allamban, de attol meg nem dugom homokba a fejemet.
Aki azt hiszi, hogy az orosz valsag az megall az EU hatarainal, az nem tekint vissza 25 evet se. Minden orosz valsagot megsziv Kelet-Europa es a nemetek is.
Az USA megvedi europai szovetsegeseit, cserebe azok belemennek az orosz szankciokba, kizvetve egy kis valsagba, picit no az elegedetlenseg, ez pedig alkalmat ad arra, hogy az USA megbizhato emberekkel toltse fel a kelet-europai kormanyokat, leszamoljon az oroszbarat politikai erokkel. Tiszta ugy.

zulu1111 2014.12.19. 11:57:40

Erre nem volt még példa a nagy és hosszú Orosz-szovjet hatalomba;
Ezzel a szemét Putyinnal baj van, csak az Oroszok érdekeit képviseli. (legyen az Oroszországon belül vagy kívül)
Tarthatatlan felfogás egy választott vezetőtől, még a végén másokat is megfertőz.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 11:58:19

@IdomitottFoka:

"@maxval bircaman szerkesztő: Értem. Eltemeted a nyugatot, kivéve a piacát, az mindentől függetlenül valahogy megmarad. Vagy mégse?"

Mi haszna volt Magyarországnak a Nyugat piacából az elmúlt 25 évben?

Sorolnád tételesen?

♔bаtyu♔ 2014.12.19. 11:59:13

Röviden:
1. Az oroszok túlélik
2. Nekünk az oroszokkal való kapcsolat is nagyon fontos.

Az EU és az USA (egyenlőre) nem ugyanaz, az EU egyik legfontosabb piaca pld. Oroszország.

Nekünk hasonló helyzetben kell kerülnünk mint Ausztria 1989 előtt. Nem harciaskodni, hanem profitálni abból, hogy a frontvonalban vagyunk.

Lehet Orbánozni, de úgy látom, Orbánék ezt szerencsére értik.

Ez a "keletre kerülünk" pedig marhaság, az osztrákok sem kerültek azzal keletre, hogy mint az állat üzleteltek velünk és rajtunk keresztül a többi KGST országgal, hanem szépen meggazdagodtak ezen a 40 év alatt.

A finnek dettó.

Fekete Pestis 2014.12.19. 11:59:21

@ca2:
a. kétség kívül a szankciók szerencsésen egybeesnek az olajár zuhanással, különben hatásuk korlátozott lenne
b. lehet hogy olcsó a ruszki olajat kitermelni, de a ruszki kv 90UDS/barrel-es szintre csökkent
c. az egyéb konjunkturális [kína=>olajár, plusz a kardcsörtetéshez pénz kell] okokból létrejövö likviditáshiányt nem lehet nyugati forrásokból pótolni a szankciók miatt. Ez adja a szankciók erejét.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.19. 11:59:40

@MACISAJT: mondjuk haboruba nem viszik a magyarokat az usakok, csak valsagba
A mas faszaval csalan veres az,stimmel, egyelore gazdasagilag

Szúnyog 2014.12.19. 12:00:53

Micsoda förmedvény ez a cikk.
Arról van szó, hogy Amerika retteg attól, hogy a dollár elveszti a világpénz szerepét, s utána nem lehet havonta milliárdokat egy enter lenyomásával kibocsájtani. E ekkortól megindulnak szépen lefelé a lejtőn.
Az ilyen RG-k mégis mit képzelnek, amikor ilyen hülyének nézik az embert?

♔bаtyu♔ 2014.12.19. 12:02:44

@Fekete Pestis: megoldják ezt az oroszok.

A 80-as években a 386-os processzor embargós listán volt.

Az osztrákok rajtunk keresztül árusították, persze "rendes" felárral.

Most mi vagyunk, leszünk az "osztrákok". (Remélhetően).

♔bаtyu♔ 2014.12.19. 12:05:06

@Szúnyog: Igen, úgy néz ki az erős ember már csak egyre nagyobb agresszíóval tudja megtartani a túlélését biztosító csapatát.

Én inkább azt találom gondnak, hogy ehhez nálunk az USA talál partnert.

Persze kiket? Azokat, akik harminc éve még az oroszok seggét nyalták, a volt kommunistákat és azokat, akik ott "liberálisok" lettek.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.19. 12:07:08

@MACISAJT: igen, az oroszok jo kapcsolatai a kinaiakkal es indiaiakkal szepen tovabb javulnak majd. Kinat es Indiat azert nem szolithatja labhoz olyan konnyen az USA, mint az EU-t. Az egesz helyzet nagy vesztese az orosz gazdasag es masodsorban az EU lesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.19. 12:07:35

@♔bаtyu♔:
"A finnek dettó. "

A finnek ki is használták ezt az időszakot arra, hogy a finn néplélekhez jobban illő illiberális demokráciát hozzanak össze egy leválthatatlan szakrális vezetővel, akit úgy hívtak, hogy Urho Kekkonen.
en.wikipedia.org/wiki/Urho_Kekkonen

Az például szép pillanat volt, amikor Kekkonen 1973-ban szükségállapotot vezetett be, hogy további 4 évig elnök maradhasson.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.19. 12:11:58

@♔bаtyu♔: erre nem sok esely van
Magyarorszag beall a sorba, kulonben olyan nyomas ala lesz helyezve, hogy Orban fule ketteall, az "osztrakok" olyan allamok lesznek, ahova az USA keze nem er el.
A kinaiak, indiaiak szepen megszerzik az orosz piacot.Az EU viseli a szankcio terheit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.19. 12:13:29

@Ladislav:
"A tét a magyarság túlélése, ez igaz, de csak tiszta alapokkal. "

A falig hátráltunk már, nem lehet most erkölcsi vitákat folytatni. Tisztán látszik, hogy a Nyugat leírt minket és a magyarságot meg akarja szüntetni konzumidióta-zombivá való agymosással és a demográfiai katasztrófába hajszolással, a szennymédiáján keresztül pedig lejárat mindenkit, aki erre rámutat. "Érdekből vagy számításból mellékes, ha melléd áll", ahogy az államalapításunkról szóló műben áll, ha a magyarságot Putyin menti meg, akkor vele kell menetelni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 12:14:54

@netnepper:

"Ha Orbán-elvtársnak most egy csöpp kis esze lenne, - persze tudjuk hogy nincs neki - akkor bepakolná az arany vécékeféjét a guccsi táskába és hamargyorsan elhúzná a belét az azeri haverjához tartós letelepedésre."

Mi van? Goodfriend elvtárs a hanuka-gyertya meggyújtásával adta meg nektek a korrupcióellenes világforradalomra a jelet?

Mint Lenin apátokról meg az Aurora cirkáló ágyúlövéséről mesélik a régi szockó öregek?

Vagy mitől lett ekkora szád ember? :DDD

ca2 2014.12.19. 12:16:49

az amúgy nem tudom feltűnt-e a rubel értékvesztésében az oroszok végét látó bérkomentelőknek, hogy az oroszok árbevétele a drasztikus olajár esés ellenére ma rubelben kifejezve több az olajkereskedelemből mint 1 éve volt... nyilván a leértékelésen alapuló haszon nem tekinthető egy kilábalás gazdasági alapjának (bár a magyar gazdaság is kb 40 éve ebből próbál élni..) de azért jó darabig tartható belőle egy viszonylagos belső stabilitás amennyiben az olajbevételeken nem akarnak amerikai palagázt venni... :)
..oroszországban a vodkát rubelért adják...

Szúnyog 2014.12.19. 12:22:46

@♔bаtyu♔: ne feledjük a tudatlanokat se, akik mindent beszopnak, s nyomják a divatos mantrát. Szerintem RG is ilyen.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 12:30:42

@egy igazi Ténytár:

"Mar lassan 7 éve ezen lovagoltok."

Te tényleg nem tudsz a világról semmit :)

Január elsejével indul az Eurázsiai Gazdasági Unió. Már most tudni, hogy a területén belül a cégeknek NEM lesz lehetőségük arra, hogy a tonnaszámra, fedezet nélkül nyomott USD-ben számoljanak el egymással. Kizárólag a helyi nemzeti valutákban számolhatnak majd el.

Gyuri bácsinak meg nem lesz lehetősége arra, hogy a jó öreg spekulációs ostorát elővegye az oroszokkal szemben.

A külföldi befektetők meg most éppen azon dilemmáznak, hogy kivigyék-e a pénzüket az orosz piacról, és átadják a kínai konkurenciának a piaci részesedésüket, vagy esetleg maradjanak, és helyi valutára váltott pénzben fektessenek be.

Jelenleg azt látjuk, hogy akik már a kivonulás mellett döntöttek, azok most éppen viszik ki a pénzüket.

Ám ha hirtelen nagyon sokan akarnának nagyobbacska összegecskéket USD-ről, vagy EUR-ról rubelre váltani, hogy az új, eurázsiai unió piacán is jelen lehessenek, tudod, az nem éppen a rubel árfolyamát roggyantaná meg.

De ez a kérdés még a jövő kérdése :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.19. 12:31:26

@Fekete Pestis:

A nyugat lett a világ vezető ereje a XV. sz. környékén, ki tudta jobban használni az adottságokat. Ez mostanában ér véget.

Cormorant 2014.12.19. 12:34:17

@mrZ: Ahol elfogynak az érvek, marad az erőszak.

chrisred 2014.12.19. 12:37:54

@picur3ka: Ez csúsztatás. Annyira egyöntetűen mindenki ezt a megoldást akarta (amit az ellenszavazatok száma is jelez), hogy érdemi vita nem is alakult ki. Ezért nem volt aktivitás a szavazásokon.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 12:39:07

@MACISAJT:

"Például abban (is) hogyan adagolják be majd az EU-s polgároknak (köztük a magyarok többségének) azt hogy csakis a csődbe jutott , kifosztott, szétrabolt Ukrajna miatt viszik őket ismét háborúba..."

Sehogy.

Magyarország előbb fog kilépni a NATO-ból is meg az Unióból is, minthogy magyar embereket küldjön vágóhídra idegen érdekek mentén.

Ha ez a helyzet előállna, akkor a Jobbiknak csak egy csettintésébe kerülne, hogy egy füst alatt szavaztassa meg a magyarokat Orbán menesztéséről, valamint az EU-ból és a NATO-ból való kilépésről.

Cormorant 2014.12.19. 12:41:41

@polyvinyl:
Rossz lehet információs vákuumban íráskényszertől szenvedni. A téjékozódás segíthet ...

mrZ (törölt) 2014.12.19. 12:43:36

@Cormorant:

Félreérted, gyorsan olvasol, én meg nem magyarázok.

Tied a jövő. Ott van előtted, csak vedd fel.

Itt egy little bow előre.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 12:43:45

@IdomitottFoka:

"Kaphat. Eddig 10% volt az alapkamat, most 17%."

Nálunk, Magyarországon most mennyi is egy sima személyi kölcsön átlagos THM-je, kicsim?

Nálunk, Magyarországon hol is állt a jegybanki alapkamat mértéke 2002-2010 között, kicsim? És azelőtt? Mondjuk a gengszterváltás idején, 1990-1998 között? Amikor diktatúrából hirtelen jóléti piacgazdasággá lettünk?

Ladislav 2014.12.19. 12:50:24

@polyvinyl:
"Mit keresett az USA Vietnamban?"
Ugyanannyi keresnivalója volt, mint az oroszoknak Karéliában és a balti államokban, vagy akár Magyarországon.
Itt most nem ez volt a lényeg, csak Doomhammerel folytatott eszmecserénk része a fenti mondat.

picur3ka 2014.12.19. 12:53:38

@chrisred:

Hogy lehet konkrét számot csúsztatásnak nevezni?

Három millió. Ennyivel nem lehet csatlakozni. Pont.

A csúsztatás az, hogy a 'nagy egyetértés miatt nem szavaztak többen'. Ezt milyen felmérésből tudod? Ugye?

Vitát kialakulni nem hagytak. Más vélemény teret nem kapott indulásból, lásd Ukrajna most.

Ladislav 2014.12.19. 13:03:01

@Doomhammer:
Természetesen további a további hátrálás már nem megengedett, de erkölcsi vonatkozásban igenis fontos, hogy hiteles, nem korrupt vezetőink legyenek.
A konzumidióta agymosásról még egyelőre példaként tekinthetünk a nyugatra, mert onnan ered.
A médiát fegyverként, propagandaként nem csak a nyugat, hanem a keleti sajtó is használja. Ott is agymosó, propaganda célokat szolgáló közmédiumok vannak.
Természetesen, ha valaki velem van, azzal könnyebb szót érteni, de személy szerint nem támogatnám, hogy túlzott mértékben szolgáljuk és kiszolgáljuk Putyint. Sem a nyugati, sem a keleti irányvonalat nem szeretném teljes mértékben követni. Mindkét oldalon van amit jónak vélek és van amit kevésbé, de elvileg még egy szuverén ország vagyunk, ezért haladjunk a saját objektív érdekeink mentén. Ha ez egyezik más nemzetekével, akkor egy darabig együtt is haladhatunk, de kellő kritikával, nem behódolva.

Cormorant 2014.12.19. 13:13:23

@polyvinyl:
Csak egy kicsit tényszerűen, az első cikk csak neked angolul is, hátha nem tudsz oroszul:
1. Áruk visszatartása orosz üzletekben:
www.ikea.com/ru/ru/
"Важная информация Компания ИКЕА временно приостанавливает продажи кухонной мебели и бытовой техники в связи с большим количеством заказов, находящихся в обработке. Продажи кухонной мебели и бытовой техники возобновятся с субботы, 20 декабря. Также в данный момент мы обновляем информацию о ценах на сайте, в связи с этим указанные здесь цены могут отличаться от стоимости в магазине.

IKEA Russia temporarily stops sales of kitchen furniture and appliances due to a large number of customer orders. Sales of kitchen furniture and appliances will be resumed starting Saturday, December 20. Also, prices on the site are currently being updated, therefore they may differ from prices in stores. "

2. Hitel kérelmek befogadása:
Számtalan módon kereshetsz, segítek neked kicsit, pl. ezt üsd be a barátodba, aki gugli: "прекратили кредит". Aztán persze olvasd el oroszul a cikkeket, neked ez lazán menni fog, hiszen másokat nagyon le tudsz szólni.

Nem folytatom a sort, mindenre van rengeteg példa.
Sajnálom, szar lehet ott a foteled magányában ékes magyar tudással felvértezve véleményt okádni.

átlátó 2014.12.19. 13:14:31

A rágógumi ára ne változzon, amúgy meg az idő és tér végtelen. Jön a tavasz és a fűnyírótraktort leporolom, ha nem lesz benzin, kézzel kaszálok, oszt jónapot. Megbaszhatja az anyját mindenki.

lófüle elemér 2014.12.19. 13:20:30

@maxval bircaman szerkesztő:

"Tulajdonképpen sosem voltam az."

Dehogy. Hogy lennél már az. Igaz, olyan írásod még nem volt, amivel ne orbán seggét nyalnád és a fidesz ellenségeit szapulnád, de nem vagy orbánista. Hajtogasd még, akkor talán elhiszed.

IdomitottFoka 2014.12.19. 13:20:59

@polyvinyl: Ha neked nem elég, hogy a magyar export 80%-át az EU szívja fel, akkor semmi.

Jean Sol Partre 2014.12.19. 13:21:35

@polyvinyl: fogalmad sincs, miről beszélsz

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 13:22:35

@Cormorant:

A 144 milliós Oroszországban működik 11 darab IKEA lerakat összesen :)

Valami ütősebb példával nem tudnál előállni? :D

Tudom, hogy távol az orosz valóságtól, egy moszkvai magyar kolónia beteg légkörű üvegbúrája alatt ez hatalmas kihívás neked, de azért meg kellene próbálni :DDD

lófüle elemér 2014.12.19. 13:23:42

@monddazigazatmar:

Gondolkodj el azon, ha van mivel, hogy az összes általatok istencsászárnak kikiáltott világból biza "nyugatra" (kinek merre esik) megy mindenki szerencsét próbálni, még véletlenül sem az imádott oroszaidhoz. Ha olyan jól csinálnák a muszkák, akkor fordítva lenne.

MACISAJT 2014.12.19. 13:25:46

@polyvinyl: ("Magyarország előbb fog kilépni a NATO-ból is meg az Unióból is, minthogy magyar embereket küldjön vágóhídra idegen érdekek mentén.

Ha ez a helyzet előállna, akkor a Jobbiknak csak egy csettintésébe kerülne, hogy egy füst alatt szavaztassa meg a magyarokat Orbán menesztéséről, valamint az EU-ból és a NATO-ból való kilépésről. ")

Ne legyünk naivak. Ha a fent említett hatalmak eldöntik hogy márpedig háború lesz háború lesz, akkor bizony háború lesz...
Orbán? Jobbik? A magyarok ? Ugyan kérem.
Annyi szerepük lenne mint Horthynak Hitler időszakában mikor a Szovjetunió ellen kellett vonulni.
Magyarország gazdasági kitettsége okán olyan mint egy átjáróház, Dunára néző ablakokkal.
Itt tegnap egy veeselmayer puccsolhatott, holnap még akár egy goodfriend is kitűzheti a hanuka zászlót, a Nyugati-tér helyett a Parlamentre.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 13:26:31

@Jean Sol Partre:

Ez az, elvtárs! Ha érveid nincsenek, személyeskedj :DDD

IdomitottFoka 2014.12.19. 13:27:51

@polyvinyl: kicsim? nyasgem.

"Nálunk, Magyarországon most mennyi is egy sima személyi kölcsön átlagos THM-je, kicsim?

Nálunk, Magyarországon hol is állt a jegybanki alapkamat mértéke 2002-2010 között, kicsim? És azelőtt? Mondjuk a gengszterváltás idején, 1990-1998 között? Amikor diktatúrából hirtelen jóléti piacgazdasággá lettünk? "

És ennek mi a fasz köze van ahhoz, hogy most Oroszországban magas lesz a hitelkamat? Talán mert itt is magas, attól az orosz polgárnak jó? Vagy csak muszáj egy kicsit emútt 8-20 évezni?

IdomitottFoka 2014.12.19. 13:30:08

@polyvinyl: Mert tőled aztán távol áll minden személyeskedés.

picur3ka 2014.12.19. 13:30:20

@Cormorant:

Az IKEA-s hír semmit nem mond, csak utal valami áremelésre.

A másikban erre a 3 napos kacsára gondolsz, amit a bank azonnal cáfolt?

МОСКВА, 16 декабря. /ТАСС/. Сбербанк опроверг информацию о прекращении кредитования физлиц, сообщили ТАСС в пресс-службе. "Сегодня некоторые СМИ опубликовали информацию о том, что Сбербанк якобы прекратил кредитование физических лиц. Данная информация не соответствует действительности", - заявили в пресс-службе.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 13:33:03

@MACISAJT:

"Annyi szerepük lenne mint Horthynak Hitler időszakában mikor a Szovjetunió ellen kellett vonulni."

A 2. vh-ban a magyart egyrészt a területi igényei kielégítésével hülyítették, másrészt az információ se volt két kattintásra elérhető, sokkal nagyobb szerepe volt az ellenőrizhetetlen propagandának.

Ma senki nem hinné el, hogy 25 év hazudozás és az ország iparának, mezőgazdaságának TUDATOS felszámolása után a Nyugat BÁRMIT is adna a magyaroknak, ha az beleegyezne, hogy idegen érdekek miatt hajtsák a fiatal magyar férfiakat a vágóhídra.

Hiszen eddig se adott semmit, csak rabolt.

Brix 2014.12.19. 13:44:20

Az a probléma, hogy amit az USA csinál, az gazdasági terrorizmus, de sajnos ennek az európai országok is "megisszák" a levét. Mi nem lennénk kötelesek a szankciókban részt venni, vagy ha igen, akkor fizessenek kártérítést. A rubelt mesterségesen gyengítik és ennek a forint is áldozatul esett. Nagy pofátlanság az USA részéről, hogy tönkre vágják a szövetséges országok fizetőeszközeit is. Putyin helyében egyszerűen lefoglalnám a nyugati spekulánsok pénzét, ennek a devizapiaci játéknak, már semmi köze a valósághoz. Ez nyílt háború, egy ország ellen!

Jean Sol Partre 2014.12.19. 13:46:01

@polyvinyl: ez nem személyeskedés hanem tény. Olyanokat irkálsz itt amikről süt, hogy fogalmad sincs róla.

picur3ka 2014.12.19. 13:46:55

@polyvinyl:

Ugyan, itt is láthatod, mennyien elhiszik. A propaganda működik, ezért nem hagyott még fel vele senki.

mrZ (törölt) 2014.12.19. 13:47:28

@IdomitottFoka:

A magyar(eu) külker kétharmada cégen belüli árumozgás.
A ténylegesen megvett eladott áruk MENNYISÉGE alapján az oroszok (esetleg a németek?) a legnagyobb kereskedelmi partnerünk!!! ÉRTÉKBEN számolva biztos hogy a németek.
Viszont az tuti hogy az orosz ex-imp termék hazai cégek általi előállítása feldolgozása több embert foglakoztat mint a németé. A német csak bérmunkáztat, még ha kereskedelemnek és termelésnek látszik is.

A statisztika arra van, hogy elfedje ezt.

sas70 2014.12.19. 13:51:00

@MACISAJT: Csak az a baj, hogy az orosz vállalati szektor adóssága ha jól emlékszem több mint 200 milliárd dollár. Szóval ez max egy szépségpötty.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.19. 13:51:39

@Ladislav:
Itt nem Putyin kiszolgálásáról, hanem kölcsönös, jól felfogott érdekekről van szó. Putyin Oroszországa is és Magyarország is a liberális globáldiktatúra célkeresztjében van, mivel nem vagyunk hajlandók elfogadni a szakrális értékek feladását az öncélú konzumálás érdekében. Magyarországra és Oroszországra is zúdul a pergőtűz, tehát most előnyös feltételekkel szövetkezhetünk az oroszokkal. És igaz az, amit itt mondott valaki, ha van olaj, akkor olyan mindegy, hány rubelt vagy forintot ér egy euró. Én sem bízom az oroszokban, de abban viszont bízom, hogy a közös érdekek egy erős szövetséget alapozhatnak meg. Az idő nekünk dolgozik, hiszen az USA minden nappal gyengébb lesz. Csak ki kell várni, amíg a média- és "szabadpiaci" hisztéria alábbhagy.

Jean Sol Partre 2014.12.19. 13:51:53

@picur3ka: "A propaganda működik"

ti vagytok rá az élő példa :)

Alick 2014.12.19. 13:56:47

@MACISAJT: "holnap még akár egy goodfriend is kitűzheti a hanuka zászlót, a Nyugati-tér helyett a Parlamentre"

Kövér László "this is Hungaryyy!" kiáltással bele is lövetné a Dunába. :)

mrZ (törölt) 2014.12.19. 13:58:08

@sas70:

70mrd $ plusz a bankoké szintén annyi. Piti.
www.cbr.ru/eng/statistics/print.aspx?file=credit_statistics/debt_corp-sector_e.htm

A magyar hasonló összeg, az életünk és adónk a fedezet, a lakosság van zálogba csapva, ezen aggódjál.

IdomitottFoka 2014.12.19. 14:13:29

@mrZ: Bár nem látom miért volna tuti, és azt se látom, hogy miért ferdítene minden statisztika, de a kommentedből sem következik, hogy polyvinyl állítása (azEUcsakkirabolminketésnemadsemmit) érdemileg figyelembe vehető lenne. Lehet, hogy az EU úgy üzletel velünk, hogy nem veszi figyelemebe a mi érdekünket, de hogy miért gondolja bárki, hogy majd pont az oroszok fogják, az számomra felfoghatatlan.

IdomitottFoka 2014.12.19. 14:22:15

@MACISAJT: Egy ilyen háborúban nyilván mindenki Magyarországot szeretné a sorai között tudni, hiszen a mi harci potenciálunk lesz a döntő, a mérleg nyelve. Eh.

mrZ (törölt) 2014.12.19. 14:41:48

@IdomitottFoka:

Hol mondtam én hogy az oroszok lesznek a jófiúk?

Az orosszal üzletelünk, bocsi üzletelnénk mert most nem szabad, a németet meg kiszolgáljuk. Régen meg a némettel üzleteltünk, és az oroszokat szolgáltuk. Az orosz kevésbé volt kapzsi, és nem tiltotta le a bizniszelést, így élhető ország voltunk.

Statisztika: nem mind hazudik, de ott is tudni kell melyik sor mit jelent, és ha már tudod akkor már látszik a propaganda.

chrisred 2014.12.19. 14:48:54

@picur3ka: Nem a szám, hanem az abból levont következtetés csúsztatás. Miért nem arra utalsz, hogy mintegy félmillió ellenszavazat volt mindkétszer, vagyis a szavazásra jogosultak közül úgy minden tizenötödik ellenezte a csatlakozást?

A példád szintén értelmetlen, már hogyne lett volna Ukrajnán belül vita? Most is van, nem is kicsi.

monddazigazatmar 2014.12.19. 14:59:24

@lófüle elemér:
"Gondolkodj el azon, ha van mivel, hogy az összes általatok istencsászárnak kikiáltott világból biza "nyugatra" (kinek merre esik) megy mindenki szerencsét próbálni, még véletlenül sem az imádott oroszaidhoz. "
Na, látod, te vagy a legalja. Az igazi sötét fasz ballib.
Egyszer sem mondtam, hogy imádom az oroszokat, hogy istencsászárok lennének. De ettől még nem fekete meg fehér a világ, és azon az oldalon is van némi igazság. Hiába nem tetszik a gazdáidnak, te féreg. Nyalj be csontig amerikának, csak az a jó amit ők diktálnak.

wolves84lb 2014.12.19. 15:03:21

@maxval bircaman szerkesztő: hát magyarnak semmiképp sem. Ahogy a franciákat sem szeretjük, úgy a ruszkikat sem. Tudom, neked nem érdekesek a hagyományok, a történelmünk...

wolves84lb 2014.12.19. 15:06:22

@monddazigazatmar:
"Nagyon tetszenek az ilyen posztok, amik annyira örvendeznek, hogy az USA milyen könnyen tönkre tud baszni valamit. Gyakorlatilag annak örültök, hogy az van a világban, amit ők diktálnak."

Jah, sokkal jobb volt, amíg a szovjetek IS diktáltak. Sőt, nekünk inkább csak ők diktáljanak. Ugye?

wolves84lb 2014.12.19. 15:12:28

@Alick:
"Érdekes kérdés... Szentpétervárt azért szívesen megnézném, eddig a válsággal küszködő Görögország és a nem éppen demokratikus Dubai elég jó célpontok voltak.
De baráti beszámolók alapján (KGST szinten megszokott szigorúság és szivatás a határon) az USA-t inkább kihagynám... "

1. Szentpétervár(a)t én is megnézném. Sőt, még Moszkvát is. De azért tudjuk jól, Oroszország nem ezt a két várost jelenti.
2. USA: ízlések és pofonok. Azért évi sok tíz-millió turista valahogy mégis bejut abba az országba.

I_Isti 2014.12.19. 15:15:36

@Doomhammer: öreg komcsik várták hetven éven át, hogy az usa kipurcanjon, ehelyett mi történt? A nagyszovjetunió purcant ki. Hogy mik vannak...

wolves84lb 2014.12.19. 15:18:10

@polyvinyl:
"Badarság. Attól, hogy a rubel árfolyama a dollárhoz képest csökken, attól se az árak nem mennek feljebb, se a rubelben kapott fizetésed vásárlóereje nem csökken az országon belül.

Vagy neked talán csökken a forintban kapott fizetésed értéke, amikor egyszer-egyszer "beszakad" a forint? "

Igen. Ha máson nem, a havi törlesztőjén ezt mindenki pontosan látja.

"Bemész a boltba és nem adják el neked az árut (IKEA, gépkocsi, stb.). "

Hanem? Visszaviszik Svédországba, meg ahonnan odavitték? Szerintem a külföldi cégek NEM a terméket, hanem a termékek eladásával megkeresett pénzüket akarják december 30-ig, az Eurázsiai Unió elindulása előtti régi szabályok szerint kivinni :)"

Javaslom olvass...és csak utána gyere ide hülyeségeket bögöfni.
Esetleg írj az Apple-nek, h akkor a ruszki Store-jukat most el lehet-e érni, vagy sem? :)

I_Isti 2014.12.19. 15:22:34

@wolves84lb: Tudsz mondani orosz számítógéptípust? Televíziót? Monitort? Mp3-lejátszót? Mobiltelefont?

harcsapaprikás 2014.12.19. 15:29:49

Van egy olyan érzésem, hogy ez az Eurázsiai Gazdasági Unió egy egy iszonyat jelentéktelen formáció lesz. Három ország vesz részt benne. Oroszország mellett Kazahsztán és Fehéroroszország. Összes gazdasági teljesítményük nagyjából Kaliforniával vetekszik.

wolves84lb 2014.12.19. 15:30:47

@polyvinyl:
"Ám ha hirtelen nagyon sokan akarnának nagyobbacska összegecskéket USD-ről, vagy EUR-ról rubelre váltani, hogy az új, eurázsiai unió piacán is jelen lehessenek, tudod, az nem éppen a rubel árfolyamát roggyantaná meg."

És miért kellene nekik pont rubelt venni, ha részt akarnának venni azon a piacon? Gondolom, ha te ilyen jól tájékozott vagy a 21"-os monitorod mögül, a rothadó nyugatiaknak is van ennyi eszük, és már csak azért sem rubelt fognak venni. Hanem bármilyen más valutát.

MACISAJT 2014.12.19. 15:32:43

@IdomitottFoka: ("Egy ilyen háborúban nyilván mindenki Magyarországot szeretné a sorai között tudni, hiszen a mi harci potenciálunk lesz a döntő, a mérleg nyelve. Eh. ")

Lehet ezen demagóg módon poénkodni,hát persze.

De egyeseknek azért beugrik, hogy nű, ha Magyarország ennyire nem számít(-ana), akkor hogy van ez hogy ennek a semmit nem számító ország miniszterelnökének egy nyári szabadegyetemen elmondott mondatain rugózik fél év óta a komplett "világsajtó" és a "világpolitika"...

Egyesek rácsodálkoznak hogy Goodfriendtől Melia Thomason át, Nulandig, a Krugmanokon Scheppelékig Gatival spékelve hogyan és miért ugrott rá a komplett "globális világhatalom"
( fedőneve: "kohnok és neokohnok") erre az ugyebár mit sem számító országra...

Ez egyébként a jövő zenéje. Mármint annak tisztázása hogy VALÓJÁBAN mit akarnak "ezek" Magyarországtól és Ukrajnától...
Ami miatt ezt a -egyelőre még "csak"- gazdasági háborút most kirobbantották.
Ukrajna esete kezd világosodni, naná mert 2004-ben már volt ott "forradalom", a most kirobbantott polgárháborúig és államcsődig eltelt tíz tanulságos év, amiből sokan leszűrhetik a hátteret.
Ezt az ukrajnai példát/ időszakot/átmenetet viszont Magyarország esetében szívesen megspórolnám...

wolves84lb 2014.12.19. 15:35:15

@polyvinyl:
"Tudom, hogy távol az orosz valóságtól, egy moszkvai magyar kolónia beteg légkörű üvegbúrája alatt ez hatalmas kihívás neked, de azért meg kellene próbálni :DDD"

Azért ez kőkemény...itthonról oltod azt az embert, aki kint él Moszkvában, azzal kapcsolatban, hogy mi történik jelenleg OTT.

MACISAJT 2014.12.19. 15:36:35

@harcsapaprikás: ("Van egy olyan érzésem, hogy ez az Eurázsiai Gazdasági Unió egy egy iszonyat jelentéktelen formáció lesz".)

Lehetséges.
Viszont arról milyen érzésed van, Ukrajnát ki fogja majd finanszírozni?
Ki fogja érzéseid szerint azt az árat kifizetni, hogy Ukrajnában évekig/évtizedekig fenntartsa a jelenlegi "nyugatbarát" rezsimet?
Az USA? Az EU?
Muhaha.

wolves84lb 2014.12.19. 15:38:41

@mrZ:
"A magyar(eu) külker kétharmada cégen belüli árumozgás.
A ténylegesen megvett eladott áruk MENNYISÉGE alapján az oroszok (esetleg a németek?) a legnagyobb kereskedelmi partnerünk!!! ÉRTÉKBEN számolva biztos hogy a németek.
Viszont az tuti hogy az orosz ex-imp termék hazai cégek általi előállítása feldolgozása több embert foglakoztat mint a németé. A német csak bérmunkáztat, még ha kereskedelemnek és termelésnek látszik is.

A statisztika arra van, hogy elfedje ezt. "

Kurvajó nekünk, hogy vagy te, polyvinyl, batyu, blogger géza, stb...nélkületek még a pattintott kőkorszakban élnénk.

Jean Sol Partre 2014.12.19. 15:40:38

@MACISAJT: tudod, egy szál penészgomba se érdekel senkit. Viszont ha a kenyered szélére telepszik, már odafigyelsz rá.

harcsapaprikás 2014.12.19. 15:41:28

@MACISAJT: Bocs de nem értelek. Ha ezt az EGU-t jelentéktelennek tartom, akkor Ukrajnáról is kellene mondanom valamit? Ki fogja finanszírozni 60 dolláros olajár mellett az orosz katonai jelenlétet és a szakadárokat?

wolves84lb 2014.12.19. 15:42:47

@IdomitottFoka: látom magam előtt, ahogy a Vereckei-hágón a hős Viktor király és 300 katonája a haláláig harcol a gonosz támadó oroszok/amerikaiak ellen. :)

wolves84lb 2014.12.19. 15:44:39

@maxval bircaman szerkesztő: igazság? ezt ki dönti el? max a történelem. de annyi időnk nincs várni.

wolves84lb 2014.12.19. 15:46:31

@I_Isti: TV-t igen: Zenit :)))

Apukám ampervadász a szakmáját tekintve, rohadt sok régi TV és rádió volt a padlásunkon. Köztük az említett Zenit is. Kb 2x akkora és nehéz, mint egy korabeli magyar.

És volt Duna meg Tisza márkájú is, kulcs kellett hozzá, és 1 csatorna volt rajta :)

picur3ka 2014.12.19. 15:51:35

@chrisred:

Teljesen mellément neked ez az egész. Ez csak egy példa volt, érted?

"Nem a szám, hanem az abból levont következtetés csúsztatás."

Tehát nem ebből levont következtetésről van szó pusztán. Egyéb szavazások, adatok, felmérések, statisztikák. Pl.: www.oecdbetterlifeindex.org/topics/life-satisfaction/

"Miért nem arra utalsz, hogy mintegy félmillió ellenszavazat volt mindkétszer, vagyis a szavazásra jogosultak közül [ez nem igaz, a szavazók közül, sic.] úgy minden tizenötödik ellenezte a csatlakozást?"

Mert az csúsztatás vagy butaság lenne. Ez lényegtelen. A lényeg: a szavazás érvénytelen, a szavazásra jogosultaknak még csak a fele sem ment el. Ez a lényeges rész, nemcsak a hangulat és érdektelenség, hanem a téma (a felütés, amire reagáltam: "Lehet választani.") szempontjából is.

Ha lehetett volna választani, akkor ennyi szavazattal nem csatlakoztunk volna.

"A példád szintén értelmetlen, már hogyne lett volna Ukrajnán belül vita? Most is van, nem is kicsi."

Ukrajnában nem vita van, hanem népirtása annak, aki másképp választ. Ettől világosabban nem tudom érzékeltetni, hogy mennyire nincs választási lehetőség. Elég egyértelműen közölte itt a nyugat, hogy mi van natóilag meg euilag.

Csak csatlakozáspárti propaganda lehet, mint ahogy nálunk is csak az folyt a csapon is. Még meg is változtatták a törvényt a szavazás előtt...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.19. 16:10:10

@Ladislav:
"A konzumidióta agymosásról még egyelőre példaként tekinthetünk a nyugatra, mert onnan ered."

De most már nagyon gyökeret vert a magyar fejekben is, sajnos. Különben miért csámcsogna a szennymédia Habony Árpád feltételezett orosz barátnőjén?

www.origo.hu/itthon/20141219-megmutatjuk-habony-arpad-budapesten-elo-ukran-baratnojet.html
12.kerulet.ittlakunk.hu/arcok/141219/martonhegyi-uton-berel-most-lakast-habony-arpad-ukran-szeretoje

dr doktorka 2014.12.19. 16:10:23

@MACISAJT: "a Jobbiknak csak egy csettintésébe kerülne, hogy egy füst alatt szavaztassa meg a magyarokat Orbán menesztéséről, valamint az EU-ból és a NATO-ból való kilépésről. ")"

És a szintén RUSZKI BÉRENC Jobbikot az Európát akaró magyar nemzet úgy fogja seggen rúgva hazazavarni Moszkvába, mint a magyar tartótisztjüket, a szintén Putyinnak dolgozó ruszki ügynök Orbányát és a fidesz nevezetü maffia államát.

Lezdheted a futó edzéseket te hazaáruló fidesz ügynök! A magyar nemzet le fog győzni titeket, ti ruszki bérenc fideszesek.

MACISAJT 2014.12.19. 17:16:21

@dr doktorka:

Sajnos elmebetegkém, ez mellé ment...
Ugyanis észrevehetted volna hogy az idézőjelbe tett mondatok a Jobbikról (is) nem tőlem származtak, hanem más hozzászólásából idéztem , én pusztán arra reagáltam.

picur3ka 2014.12.19. 17:27:15

@Doomhammer:

Nekem már az is sok volt, hogy a táskáján csámcsogtak, kijafrancot érdekel?

Honnan tudják különben is, ez a sok mélyszegény tüntető? Randa táska vót, osz kész.

Helyes Írás 2014.12.19. 18:24:39

@maxval bircaman szerkesztő:

Kedves uram, provokálni akar, vagy miért ír nekem ilyet? Ma már percek alatt meg lehet bizonyosodni a netről is olyan tényekről, hogy mikor kerültek be az oroszok a balti államok területére. Az orosz birodalom a 18. század elején annektálta az észt és lett területeket, amelyek korábban sokáig német, s rövidebb ideig svéd uralom alatt voltak. Ekkor kezdődött az oroszosítás, ám a 20. század elején ennek ellenére 90% körüli volt a balti népesség aránya. 1945 után az iparosítással ismét szándékos oroszosítás zajlott le, s ennek következtében a függetlenné vállt Lettországban 30%, Észtországban 28% volt a szláv (túlnyomó részben orosz) népesség aránya.

igazi Ténytár 2014.12.21. 05:04:35

@MACISAJT: "akkor hogy van ez hogy ennek a semmit nem számító ország miniszterelnökének egy nyári szabadegyetemen elmondott mondatain rugózik fél év óta a komplett "világsajtó" és a "világpolitika"..."

Ha a Vatikán egy ismeretlen papja nyilvánosan arról nyilatkozgatna, hogy mostantól vége a orthodoskatolicizmus megbukott és cölibátusnak annyi női és meleg kardinálisok lesznek, akkor az világhír lenne, akkor is ha azt se tudjak kicsoda az a pap, csak az EU -izé - Vatikán tagja.

Ha Orban-Lukasenko-Kim mondta volna senkit nem érdekelne, hisz természetes.

picur3ka 2014.12.21. 12:31:27

@egy igazi Ténytár:

teljesen mindegy, mit mond, folyton Orbánt vitatják meg.

Silcon 2014.12.21. 13:07:24

Nógrádi György előadása a Magyar Páneurópa Unióban 2014.10.07. : "Volt egyszer egy Koszovó. Amikor a koszovói háború volt, akkor a nyugat azt mondta, hogy van egy új elvrendszere és ez az elvrendszer azt mondja, hogy egy nép önrendelkezési joga fontosabb, mint a fönnálló államhatárok kérdése. Zárójel. Ezze,l a nemzetközi jog alapjait fölrúgtuk. Abban a percben, hogy ezt mondtuk, az oroszok azt mondták rendben van, jött a pekingi olimpia idején - ha emlékeznek - az orosz grúz háború, most pedig majd elmondom, hogy ukrajna kapcsán itt a precedens a krímnél." A kínaiak ugyanezt mondják, szavaztassuk le húsz év múlva szibériát, hova akarnak csatlakozni, hát persze, hogy miután kínai többség lesz persze, hogy kínát fogja választani."

"Szaddam Husszeint elzavartuk azzal, hogy a terrorizmust támogatja - ez nem volt igaz - és hogy tömegpusztító fegyvere van - ez sem volt igaz. Az, hogy egy mocskos diktátor, az igaz volt, de ilyen alapon el kellene zavarni a világ vezetőinek kétharmadát."

"Mi az USA következő célja? A cél egyszerű, akinek szovjet (orosz) technikája van, haditechnika - ezek a balti országok, Lengyelország, a korábbi Csehszlovákia, Magyarország, Bulgária, Románoknak kevésbé - ócskavas áron adja át Ukrajnának és vegyünk új haditechnikát az USA-tól. Különösebben nem kell magyarázni. Ezek után jött egy apró kérés, hogy írjunk hivatalos levelet a NATO-nak - a sajtóban helyhiány miatt nem jelent meg -, hogy kérjük, hogy területünkön amerikai és NATO erők állomásozzanak. A három balti ország kérte, a lengyelek, a románok kérték, csehek a szlovákok és mi elutasítottuk. Szeretném elmondani, a visegrádi négyek nem egységesen reagáltak erre a kérdésre sem. Egyetlen megjegyzés. Huszonégy órán belül az amerikaiak azt kérték, hogy szállítsunk tovább gázt ukrajnának, az ukránok azt kérték szállítsuk, az oroszok közölték, hogy ha jót akarunk ne szállítsunk. Leálltunk. Óriási nyomás jött ránk. Érdekességként mondanám, hogy most volt az ENSZ közgyűlése. Az amerikai külügyminisztérium két felső vezetője bekérte az ott lévő volt szocialista országok külügyi vezetőit és apró kéréseket fogalmaztak meg - szintén nem jelent meg a sajtóban csak helyhiány miatt -, az egyik ilyen kérésük az volt, hogy együtt lépjünk föl a németek ellen. Még egyszer mondom. Együtt, a volt szocialista országok az USA-val lépjünk föl a németek ellen, mert a németek meg akarják szüntetni az Oroszországgal szembeni szankciót. Az USA is, valamikor később. Abban a percben, hogy az oroszok válaszszankciókat hoztak, a lengyel zöldség-gyümölcs export - 54%-a ment Oroszországba - meghalt, a görög narancs meghalt, az olasz tészta meghalt, Magyarországnak az embargó évi négy és fél milliárd dollárjába kerül, az amerikaiak azt mondták, hogy látják, hogy ez súlyos probléma és köszönik, hogy vállaljuk az áldozatot. Tehát ne térjünk erre ki, ugyanott tartunk, hogy a politikában csak érdekek vannak, semmi más nem létezik."

"Eddig, az ukrán hadsereg technikájának kétharmada veszett el a háborúban."

"Az Egyesült Államok, a három balti állam, lengyelország és Románia katonai megoldást szeretne. Walesben az amerikaiak bejelentették - szintén helyhiány miatt nem jött le az újságba -, hogy fegyvert szállítanak csöndben Ukrajnának, olyan fegyvereket, amire Ukrajnának szüksége van."

"Az Egyesült Államok helye, szerepe a világban csökken, viszont kiváló az amerikai hírszerzés. az amerikai hi-tech, az amerikai hadiipar."

"A számomra legnegítívabb élmény az, hogy egy pár hónappal ezelőtt azt hittem, hogy Európa képes legalább az Európát érintő fő kérdésekben egységesülni és érdekeit képviselni az Egyesült Állmokkal szemben. Nem képes. Ez egy szörnyű negatív élmény."

picur3ka 2014.12.21. 14:43:01

@Silcon:

Én azokat soroznám be elsőként, akik folyton lökik az atlantista liberális szöveget már egy éve, meg a tüntetőket.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.12.21. 18:45:49

Ergé, Soros mennyit fizetett ezért a zagyvaságért?
Mondd, hogy fizetett és ne magadtól vagy ennyire tájékozatlan!

picur3ka 2014.12.21. 23:04:18

@Mr Falafel:

Ez ettől rosszabb. Nézzél be a chat oldalra, tele van Nagy-Magyarországos, harcra buzdító reklámmal.

huKKK 2014.12.23. 06:06:53

"Ha valaki, hát most Oroszország tanulja meg a maga kárán, milyen az, ha valaki a 21. században felrúgja ezt a konszenzust."

Nem tanulja meg.
Inkább harcol.
Van mivel.

zuglo007 (törölt) 2014.12.26. 21:58:12

@huKKK:

az is lehet, hogy a Putyin-Obama galeri lényegében egy csónakban evez...

elvégre az orosz kardcsörtetés valóságos __áldás__ a transzatlani __birodalomépítő__ álmok számára

hiszen az orosz veszélytől rettegve az összes k-európai állam ész nélkül ugrik fejest az európai , ill. a transzatlanti integráció elmélyítésébe...

huKKK 2014.12.27. 05:59:56

@zuglo007:
Nem értek egyet.
Valószínűleg pontatlanul, félreérthető fogalmaztam amikor Oroszország harcos természetért utaltam.
Úgy gondolom különbséget kell tenni Oroszország kommunikációs háborúja és fegyveres harca között.
A fegyveres hódítás gondoltam. Úgy gondolom, hogy ez nyersanyagcentrikus lesz, ha lesz, és délre irányulnak. A közel-keletre. Izrael ideális célpontjai tűnik még kiaknázatlan, hatalmas földgáz,kőolajkészletei miatt.
Kína is hasonló cipőben jár
...

huKKK 2014.12.27. 06:06:28

Javítás:
természetére,
irányul,
célpontnak

Okostelefonom népköltészetéből kezd elegem lenni.

igazi Ténytár 2015.01.22. 04:41:44

@ magyarinfo.blog.hu/2015/01/21/orban_megvetozza_az_oroszorszag_elleni_szankciokat

a magyar kormány tényleg készül megvétózni a szankciókat. Csakhogy ennek beláthatatlan következményei lennének, amelyek többe kerülnek, mint az orosz export 13%-a. Az ország végelegesen elköteleződne a putyini érdekszférába, és a nyugati hatalmak legjobb esetben is a semleges, de valójában inkább az ellenséges zónába könyvelnék el. Ez pedig nem valószínű, hogy vonzaná a külföldi befektetőket, beruházásokat, sőt, alaposan megnehezítené a már most is itt lévő cégek helyzetét is.

De egy ekkora keleti fordulat magával hozná a szabadság csökkenését is, hiszen a csökkenő nyugati befolyás és Putyin védelme mellett a kormány számos olyan lépést megtehetne, amire eddig nem volt lehetősége.

toportyánzsóti 2015.01.22. 08:12:42

@Silcon: Európa 2X lett volna öngyilkos az USA nélkül a múlt században,nincs abban a helyzetben hogy az USAkoktól függetlenkedjen,szociopata nagytőkéje lehúzta már a budin azt az állapotot,röhögőgörcsöt kap az ép elme az amerikafóbiás bucitoktól.

toportyánzsóti 2015.01.22. 08:15:29

Putinkát megvezették a nemzeti offshorkkjai,akik 4 rubelből 3-at ellopnak...Ilyen ország hiába álmodozik nagyhatalmi státuszról.
süti beállítások módosítása