Kommentszűrés
’14 nov
16
08:01

Kommün a romokon, vasfüggöny a Vasfüggöny előtt

Írta: Redakció

tanacskoztarsasag.jpg

2014 az I. világháború századik, a rendszerváltás huszonötödik, valamint lap-ősünk, az Utolsó Figyelmeztetés születésének tizenötödik évfordulója. Az 1999-es indulás körülményeiről és az első évekről ebben a cikkünkben olvashatnak. Az UFi emléke szívünkben él – de egyébként az interneten is, hiszen akkori cikkeink nagy része most is elérhető a régi archívumban. Idén alkalmanként szemlézünk az egy évtizede megjelent cikkeinkből. Így teszünk ma is.

*

Kommün a romokon

Írta: Rézesy István

Egy­szer vég­re meg kel­le­ne ér­te­nünk, vagy leg­alább megközelítőleg át­érez­nünk azt a pok­lot, amely I. vi­lág­há­bo­rú né­ven vo­nult be az eu­ró­pai- (világ-) tör­té­ne­lem­be. So­kan mond­ják és gon­dol­ják, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni ren­de­zés­sel kezdődtek a prob­lé­mák.

Ez azon­ban nem igaz. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú­val kez­dő­dött a ren­det­len­ség kor­sza­ka, nél­kü­le nincs kom­mu­niz­mus, nincs fa­siz­mus, nincs ná­ciz­mus, fel­te­he­tő­en ho­lo­ca­ust sincs… de leg­fő­kép­pen a má­so­dik vi­lág­égés nem tör­té­nik meg. Csak azt a fél­mon­da­tot kel­le­ne át­érez­nünk, amit az egyik átélő-résztvevő-szemtanú ka­to­na­tiszt mon­dott ar­ról a há­bo­rú­ról: „A leg­fon­to­sabb fegy­ve­rünk a gya­log­sá­gi ásó volt… azzal ver­tük egy­mást agyon”.

Gyűlölet a köbön

Nos, eb­ből a po­kol­ból szü­le­tett meg a bol­se­vik for­ra­da­lom Orosz­or­szág­ban. A mar­xi el­mé­let­hez en­nek a for­ra­da­lom­nak vaj­mi ke­vés kö­ze volt, hi­szen a „nagy te­o­re­ti­kus” an­nak ide­jén azt jó­sol­ta, hogy a leg­fej­let­tebb ka­pi­ta­lis­ta or­szág­ban fog meg­va­ló­sul­ni. No­hát az 1917-es Orosz­or­szág sok min­den volt, csak nem a leg­fej­let­tebb. Le­nin és csa­pa­ta ki­vet­te Marx­ból azt, ami­re ne­kik a tö­me­gek for­ra­dal­ma­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ge volt: az osz­tálygyű­lö­le­tet. (A kép tel­jes­sé­gé­hez az is hoz­zá­tar­to­zik, hogy a bol­se­vi­kok el­len fel­so­ra­ko­zó fe­hér tá­bor­no­kok­nak hal­vány lö­vé­sük sem volt a po­li­ti­ká­hoz, plá­ne az ide­o­ló­gia-gyár­tás­hoz.

Rá­adá­sul a pol­gár­há­bo­rú alatt so­ha nem tud­tak ha­té­kony po­li­ti­kai represszív szer­ve­ze­tet lét­re­hoz­ni, el­len­tét­ben a bol­se­vi­kok­kal.) Le­nin­nek ren­ge­teg prob­lé­má­val kel­lett meg­küz­de­nie ha­ta­lom­ra ju­tá­sa­kor: például meg kel­lett te­rem­te­nie a mun­kás­osz­tály ural­mát egy olyan or­szág­ban, ahol – hogy ko­runk kép­za­va­rá­val él­jünk – a mun­kás­ság „tör­pe mi­no­ri­tás” volt. Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy Le­nin 1917-ben nem hitt ab­ban, hogy for­ra­dal­mi re­zsim­je élet­ben ma­rad­hat egy fej­lett eu­ró­pai or­szág tá­mo­ga­tá­sa nél­kül, ex­por­tál­ni kí­ván­ta esz­mé­jét. A leg­ké­zen­fek­vőbb­nek Né­met­or­szág for­ra­dal­ma­sí­tá­sa tűnt, de az egyéb le­he­tő­sé­ge­ket sem ve­tet­ték el, köz­tük az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chi­át sem. Ép­pen ezért meg­kezd­ték a meg­fe­le­lő he­lyi re­zi­den­sek fel­ku­ta­tá­sát, és meg­ta­lál­ták Kun Bé­lát.

Kun tu­laj­don­kép­pen – a ma­ga szem­pont­já­ból – tisz­tes­sé­ge­sen járt el, hi­szen már 1918 ta­va­szán gyár­tott egy köny­vet, mely­ben le­ír­ta mit akar: Szov­jet-Ma­gyar­or­szá­got. Az szá­má­ra is nyil­ván­va­ló volt, hogy ez csak ter­ro­risz­ti­kus esz­kö­zök­kel le­het­sé­ges, ezen nincs mit cso­dál­koz­nunk. Az már más kér­dés, hogy a te­rü­le­ti prob­lé­mák­ra adott ka­to­nai vá­la­sza át­me­ne­ti­leg so­ka­kat té­vesz­tett meg 1919 ta­va­szán. (A má­sik ol­da­lon a ro­má­nok és cseh–szlo­vá­kok te­rü­let­fog­la­lá­sai olyan na­ci­o­na­lis­ta han­gu­la­tot hoz­tak lét­re, amely meg­aka­dá­lyoz­ta azo­kat az or­szá­go­kat az ilyen irá­nyú po­li­ti­kai moz­gás­ban. Te­hát tá­vol­ról sem a töb­bi kö­zép-eu­ró­pai or­szág ve­ze­tő ré­te­ge­i­nek vagy nép­ének ide­o­ló­gi­ai tisz­tán­lá­tá­sa tar­tot­ta tá­vol tő­lük az „új esz­mét”.) Egyéb­ként a fő célország 1919-ben még min­dig nem Ma­gyar­or­szág volt, ha­nem – a volt Mo­nar­chia te­rü­le­té­ről – Auszt­ria, mint amely be­lé­pő le­het Né­met­or­szág­hoz. Ott – az­zal együtt, hogy a kom­mün el­ma­radt – tar­tó­sabb si­ke­re­ket ér­tek el. Job­ban be tud­tak épül­ni a Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt­ba, nem vé­let­len, hogy Kun és csa­pa­ta nem ke­le­ti, ha­nem nyu­ga­ti irány­ba me­ne­kül­t, dics­te­len ural­muk bu­ká­sa után.

Átigazolások

Auszt­ri­á­ban egyéb­ként a va­ló­ban szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt men­tet­te meg a hely­ze­tet. A ma­gyar párt egyik tra­gé­di­á­ja ép­pen az volt, hogy po­li­ti­ká­ját ha­gyo­má­nyo­san a né­met test­vér­pár­té­hoz iga­zí­tot­ta, csak 1933-ban „iga­zol­t át” a fran­cia vo­nal­ra, majd 1945-ben az an­gol ori­en­tá­ci­ó­ra. (A mai hely­ze­tet ne ke­ver­jük ide, ah­hoz kell egy szoc­dem párt.) A né­me­tek­nél azon­ban egé­szen más volt a po­li­ti­kai kör­nye­zet. A né­met kom­mu­nis­tá­kat a kez­det kez­de­tén az a Paul Levi ve­zet­te, aki 1921-ben sem volt haj­lan­dó kö­vet­ni a Ko­min­tern uta­sí­tá­sát, ami­kor azt az uta­sí­tást kap­ta Moszk­vá­ból, hogy azon­nal rob­bant­sák ki a for­ra­dal­mat. Levi po­li­ti­ka­i­lag nem is él­te túl el­len­ke­zé­sét, le­vál­tot­ták, bár „nép­sze­rű­sé­ge” mi­att ez nem ment kön­­nye­dén. (A Moszk­va ál­tal ins­pi­rált po­li­ti­ka nem vál­to­zott meg ez­után sem, ké­sőbb a spa­nyol pol­gár­há­bo­rú so­rán is az egyik leg­fon­to­sabb cél­juk a komintern-hű kom­mu­nis­ta párt meg­szer­ve­zé­se volt. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni kom­mu­nis­ta pár­to­kat már ele­ve ilyen el­vek men­tén szer­vez­ték meg, és ve­ze­tő­ik a moszk­vai Lux-szál­ló­ban vár­ták, mi­kor lép­het­nek szín­re.)

De vis­­sza­tér­ve Kun Bé­lá­hoz, az ő fel­ada­ta ket­tős volt. Egy­részt egy Szov­jet-Ma­gyar­or­szág ha­té­ko­nyan gá­tolt egy eset­le­ges in­ter­ven­ci­ót – ami­re egyéb­ként egé­szen más okok­ból nem ke­rült sor –, más­részt „jó pél­dá­val” kel­lett vol­na szol­gál­nia.

Tudták, mit akarnak?

Ha­ta­lom­ra ju­tá­sá­hoz azon­ban – a vesz­tett há­bo­rút kö­ve­tő sok­kon túl – még két do­log­ra is szük­ség volt. Egy­részt 1918 őszén, lé­nye­gé­ben egy puccs so­rán ha­ta­lom­ra ju­tott az a Kár­olyi Mi­hály, aki­nek sem­mi­lyen ér­de­mi el­kép­ze­lé­se sem volt ar­ról, ho­gyan to­vább. A föld­osz­tást és más ha­son­ló pro­pa­gan­da-fo­gá­so­kat most hagy­juk, Kár­olyi­nak sem bá­zi­sa, sem po­li­ti­kai ru­tin­ja, sem meg­fe­le­lő kény­sze­rí­tő esz­kö­zök nem áll­tak ren­del­ke­zé­sé­re, de nem is tett sem­mit azért, hogy lét­re­hoz­za eze­ket. En­nek egyik oka az volt, hogy az ál­lam­ap­pa­rá­tus már 1918 nya­rán bom­lás­nak in­dult, ahol még­is meg­ma­radt a kor­mány le­gi­ti­mi­tá­sa, ott Kár­olyi és „csa­pa­ta” ha­té­ko­nyan ver­te szét. Más­részt a ma­gyar po­li­ti­kai elit a du­a­liz­mus ötven éve alatt – sa­ját li­be­rá­lis dokt­rí­ná­já­ba zár­kóz­va – egy­ál­ta­lán nem volt ké­pes az­zal fog­lal­koz­ni, ami­vel kel­lett vol­na: a nem­ze­ti erők szisz­te­ma­ti­kus meg­szer­ve­zé­sé­vel, vagy a szo­ci­á­lis prob­lé­mák leg­alább rész­le­ges meg­ol­dá­sá­val.

A kom­mu­nis­ták „ter­mé­sze­te­sen” pon­to­san tud­ták, mit akar­nak. A dez­or­ga­ni­zált or­szág­ban a de­ma­gó­gia ér­te­lem­sze­rű­en kön­­nyen ka­pott láb­ra. A tár­sa­da­lom for­ra­dal­ma­sí­tá­sá­nak már ki­dol­go­zott mód­sze­re­it hoz­ták ma­guk­kal Moszk­vá­ból. A pa­raszt­ság tel­jes és to­tá­lis ki­fosz­tá­sá­ra tö­re­ked­tek, hi­szen az a le­ni­ni esz­mék sze­rint a „re­ak­ció me­leg­ágya” volt. A ter­ror­kü­lö­nít­mé­nyek sza­ba­don ga­ráz­dál­kod­tak, a kü­lön­fé­le va­gyon­tár­gyak „tár­sa­dal­ma­sí­tá­sa” csak azért nem ment a „meg­fe­le­lő ütem­ben”, mert kül- és bel­po­li­ti­kai prob­lé­má­ik nem tet­ték le­he­tő­vé a tel­jes „si­kert”. Az em­be­re­ket elég kön­­nyen meg le­he­tett ar­ról győz­ni, hogy a for­ra­da­lom után nem kell dol­goz­ni, rá­adá­sul a fel­vi­dé­ki te­rü­le­tek fel­adá­sá­ig a kom­mu­nis­ták úgy tűn­het­tek fel, mint a nem­ze­ti ügy fel­ka­ro­lói.

Mi­u­tán eb­ből a be­teg­ség­ből ki­gyógy­ult a nem­zet, szin­te azon­nal meg is bu­kott a Kun-re­zsim. A ro­mán be­vo­nu­lás már csak az utol­só la­pát föl­det dob­ta a kom­mu­nis­ta rend­szer sír­já­ra. Bár Bratianu ro­mán mi­nisz­ter­el­nök ké­sőbb az­zal ma­gya­ráz­ta be­vo­nu­lá­suk szük­sé­ges­sé­gét, hogy az Al­föld ki­rab­lá­sa nél­kül Ro­má­nia min­den bi­zonnyal nem él­te vol­na túl na­gyobb éhín­ség nél­kül 1919–20 te­lét. Az megint más kér­dés, hogy ké­sőbb – egy jobb­ra to­ló­dott eu­ró­pai po­li­ti­kai kör­nye­zet­ben – már ide­o­ló­gi­ai küz­de­lem­ként tün­tet­ték fel „hő­si” fel­lé­pé­sü­ket. A meg­szál­ló ro­mán ka­to­ná­kat egyéb­ként Bu­da­pes­ten kü­lön­bö­ző pin­cék­ben rej­te­get­ték, mert ron­gya­ik­ban al­kal­mat­la­nok vol­tak az ut­cai őrjáratokra… A kom­mün ma­ga vé­res és ér­tel­met­len volt. Bár Kun Béláék bíz­tak ha­tal­muk meg­őr­zé­sé­ben, hi­szen még azt is pre­cí­zen fel­mér­ték, hány nap­ra ele­gen­dő tű­zi­fát biz­to­sít­hat­nak Bu­da­pest szá­má­ra a Vá­ros­li­get és a Nép­li­get fá­i­nak kivágásával… Ezt akár jel­ké­pes­nek is te­kint­het­jük, hi­szen a kom­mün va­ló­ban és min­den ér­te­lem­ben egy pusz­ta or­szá­got ha­gyott vol­na ma­ga után.

A vasfüggöny lehull

Ez utób­bi nem si­ke­rült, azon­ban két do­log nyil­ván­va­ló. Egy­részt a Ta­nács­köz­tár­sa­ság annyi­ban min­den­képp hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés ép­pen olyan lett, ami­lyen, hogy tel­jes kül­po­li­ti­kai el­szi­ge­telt­ség­be ta­szí­tot­ta az or­szá­got, így kép­vi­se­lői csak ak­kor ju­tot­tak Pá­rizs­ba, ami­kor már kész té­nyek elé ál­lí­tot­ták őket.

Más­részt to­vább mé­lyí­tet­te azt a sza­ka­dé­kot, amely már a fel­vi­lá­go­so­dás óta – bi­zo­nyos ér­te­lem­ben már ko­ráb­ban – el­vá­lasz­tot­ta a kö­zép­ső eu­ró­pai te­rü­le­te­ket a nyu­gat­tól. Mert a vas­füg­göny iga­zá­ból nem 1945 után ala­kult ki. Már a fel­vi­lá­go­so­dás óta meg­volt a nyu­ga­ti­ak fe­jé­ben, csak ép­pen szel­le­mi, gon­do­la­ti szin­ten.

Tér­sé­günk ugyan­is so­ha nem volt an­­nyi­ra eg­zo­ti­kus, hogy ér­dek­lő­dést vált­son ki, más­részt so­ha nem volt an­­nyi­ra nyu­ga­ti, hogy ezért le­gye­nek ránk kí­ván­csi­ak. Ez a va­ló­di vas­füg­göny év­szá­zad­ok­kal előbb szü­le­tett és nőttön nőtt 1945-ig. A ma­gyar Ta­nács­köz­tár­sa­ság min­den­kép­pen to­vábbfon­ta en­nek a vas­füg­göny­nek a szö­ve­dé­két.

Címkék: történelem kommunizmus vasfüggöny 1919 1914 1. világháború Trianon Tanácsköztársaság UFi

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr116897191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2014.11.16. 09:08:03

A román hadvezetőség tehát az Antant tisztek közvetítésével már a támadás megkezdése előtt 36 órával ismerte a Vörös Hadsereg haditervét. (A haditervet Gömbös Gyula „megbízható elvtárs” vitte át!) De Julier nem elégedett meg az egyszerű árulással. Rendelkezéseivel, a hadműveleti irányítással megkönnyítette a románok helyzetét és lelkiismeretlenül vesztükbe vitte a magyar katonákat... A hadsereget ezzel az árulással Teleki Pál és Julier kelepcébe csalták. A vereség elkerülhetetlen volt... A történelem ítélkezni fog: Horthy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.
(Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat átadni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor!
Teljes szöveg szemcseppek.blog.hu rózsaszín ködlátás ellen Mi az, hogy Trianon?

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.16. 09:29:08

@Szúrófény:

Az ország érdeke volt a Tanácsköztársaság veresége, ezt ne feledd el. Azaz ezek az árulók valójában jót tettek.

kunzoo 2014.11.16. 11:54:24

@maxval birca hozzászóló:
A vörös hadsereg katonái nem szellemek voltak hanem magyar emberek. Egy elveszített háború, több év szakadatlan harcai után mégis vállalták a küzdelmet. Stromfeld Aurél is vállalta.

Ha Gömbös és társai valóban elárulták a haditerveket, akkor ők magyar katonákat küldtek a vágóhídra!

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.16. 11:57:35

@kunzoo:

Jól tették. Gondold meg mi lett volna, ha Kunéknak sikerült volna stabilizálniuk a rezsimüket.

Vannak olyan helyzetek, amikor az ellenség segítése a kisebbik rossz. Pl. 1945-ben is ez volt a helyzet. Szálasi bukása volt az ország érdeke.

Gondolod, mindig a fennálló kormány támogatása a helyes, bármi áron?

kunzoo 2014.11.16. 12:10:25

@maxval birca hozzászóló:
Hát én nem így gondolom. A hadsereg a kommün mellé állt, ha nem lett volna társadalmi támogatottsága akkor nem is maradhatott volna hatalmon. A régi rendszer megbukott, hisz összehoztak egy vesztes háborút, utána csak a zűrzavar maradt.

A forradalmakat követi egy konszolidáció, valamiféle társadalmi kiegyezés. Tehát egy forradalom sose lesz olyan mint amit a vezetők terveztek.

Azt meg ki tudja hogy pl. a jelenlegi kormányunk milyen döntéseket hozna, ha közeledne Budapest felé két ellenséges hadsereg. Tehát ez egy stresszhelyzet, azonnali döntéseket kíván. Naná hogy sok lesz a rossz döntés, de egy rossz döntés is jobb mint a döntésképtelenség. Pl. Károlyi kormány vagy hozhatnánk példának Nagy Imrét, aki már csak akkor kezdte a harcot amikor késő volt.

Nagy Imre esetében is kérdéses hogy milyen rendszer jött volna ha hatalmon marad. Moszkovita kommunista volt ő is! Most nemzeti hős.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.16. 12:17:19

@kunzoo:

A hadsegek 1945-ben is Szálasi mellett volt. Na és?

Nagy Imre jelenleg egyetlen okból hős: azért, mert Kádár kivégeztette.

Ha nyert volna a forradalom 1956-ban, ma csak a történészek ismernék Nagy nevét.

kunzoo 2014.11.16. 12:33:54

@maxval birca hozzászóló:
Akad egy "kis" különbség. 1945 re a magyar hadsereg gyakorlatilag felbomlott. Az itt harcoló csapatok harcereje 90 százalékban a német csapatokon múlott. Meg is szálltak minket. Nem volt az a kevés katona döntési helyzetben. Be voltak osztva a német alakulatokkal vegyesen, Itt volt a Gestapo, mondhatnánk hogy a "hű maradsz vagy meghalsz" közül választhattak.

1918-19 ben a hadsereg dönthetett, ki mellé áll. Nem volt a nyakukban egy "baráti ország" sem a szuronyaival. Úgy ért véget a világháború hogy Magyarország földjén (akkor még) nem is voltak idegen csapatok!! Azok főként az utána jövő káoszban kerültek ide. Ráadásul az akkori ellenfeleink közül kettő le is lett győzve (Olaszország, Oroszország) Románia is beadta a kulcsot. Onnan buktuk el az egészet. Naná hogy nem volt a nép oda a régi vezetőkért.

KissGecihuszár 2014.11.16. 15:30:42

"Egy­részt a Ta­nács­köz­tár­sa­ság annyi­ban min­den­képp hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés ép­pen olyan lett, ami­lyen, hogy tel­jes kül­po­li­ti­kai el­szi­ge­telt­ség­be ta­szí­tot­ta az or­szá­got, így kép­vi­se­lői csak ak­kor ju­tot­tak Pá­rizs­ba, ami­kor már kész té­nyek elé ál­lí­tot­ták őket." Ennyi! Azért néhanapján -lehetőleg étkezés után, bár akkor is veszélyes, mert még a végén okádunk egy derekasat- érdemes belegondolni, mi lett volna ebből a szerencsétlen országból, ha már '19-ben győznek ezek a gyökértelen senkiházi moszkovita komcsi-zsidók, ezek a gennyedző ödémák, nettó hazaárulók, népnyomorítók! Ezért kell igenis minden, a Hazáját szerető embernek minden erejével azon lenni, ha netántán esetleg megbukik az orbán kormány, nehogy "véletlen" az elmúlt 20 évtized "emblematikus" politikusai jöjenek vissza, mert akkor végünk lesz!!!!

KissGecihuszár 2014.11.16. 15:31:58

Bocsi; elmúlt 2 évtized... Sorry!

2014.11.16. 19:28:23

A blognak igaza van!
A második VH az első miatt keletkezett. Többek közt a németeket nyomorították le és ők nem akartak fizetni!

quodlibet 2014.11.19. 14:31:55

@Szúrófény: Érdekelne, hogy ezeket milyen dokumentumokkal (könyv, folyóirat cikk) tudod alátámasztani. üdv.