Vasárnapi zárva tartás: ne ebben érjük utol Ausztriát!
2014. november 12. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Vasárnapi zárva tartás: ne ebben érjük utol Ausztriát!

zarva.jpg

Az elmúlt időszakban a KDNP újra felmelegítette a boltok vasárnapi zárva tartásának ötletét, ami a kormányon belül is vitákat generált.

Az általában minél szabadabb, s nem a minél korlátozottabb gazdaság és kereskedelem híveként elvből nem örülök egy olyan javaslatnak, amely szinte l'art pout l'art akarja korlátozni a kereskedelmet a hét egyik napján. A sokadik éve válságtól szenvedő, abból csak lassan kibontakozó, pont a fogyasztás alacsony volumene miatt botladozó magyar gazdaság érdeke a fogyasztás, a kereskedelem további felpörgetése, nem annak mesterséges korlátozása.

A vasárnapi zárva avagy nyitva tartás legyen a kereslet és a kínálat alakulásának a kérdése, a tízmillió kicsi láthatatlan kéz mozdulatainak eredménye; a vasárnapi munkavégzés pedig alapuljon a munkáltató és a munkavállaló megegyezésén, kölcsönös vállalásain.

Hogy a szabályozás az ideológia mögött a nagy alapterületű, külföldi áruházláncok ellen irányulna? Nos, ez is lehet, de azt azért szögezzük le: e nagy áruházak termékeinek egy jelentős része magyar cégek, vállalkozók által előállított magyar gyártmányú termék, élelmiszer, alkatrész, eszköz, kütyü, bútor, satöbbi. Az is a magyar gazdaság érdeke, hogy ezekben az áruházakban minél nagyobb mértékben minél jobb minőségű magyar gyártmányú, magyarországi előállítású termékek legyenek.

A magyar emberek többsége nem az Orbán Viktor kegyéből elnyert parlamenti mandátumuk vagy kormányzati tisztségük birtokában ötletelget a gazdasági folyamatokba és a társadalom életmódjába való beavatkozásról; hanem megpróbál dolgozni, túlélni és munkaidőn kívül kicsit élvezni az életet,. Ha akarja, vásárlással, ha nem akarja, más elfoglaltsággal.

A magyar emberek hétközben általában dolgoznak, a szerencsésebbje − akár fizikai, akár szellemi munkás − reggeltől estig nyomja a munkát, hogy egyről a kettőre jusson. Sokan akár a hétvégén, sőt vasárnap is dolgoznak, nem hobbiból vagy a keresztény-konzervatív értékek elárulása végett, hanem − még egyszer − azért, mert dolgozni akarnak, örülnek, hogy lyuk van a seggükön, és egyről a kettőre akarnak jutni. Az elmúlt egy-két évtizedben pedig a magyar tömegek hozzászoktak, hogy nagyobb vásárlásaikat hétvégén intézzék, akár szombaton, akár vasárnap. Vagy ha nem vásárolnak, hát csak nézelődnek, mászkálnak, multiplexekbe mennek, szórakoznak, bandáznak a plázákban. Vannak fiatalok, akik már ebbe az életmódba születtek bele. Ez ma a magyar valóság.

Ahogy G. Fodor Gábor írja, helyesen: „Az emberek ugyanis elég rosszul viselik, ha meg akarják nekik mondani, hogyan éljenek. Főleg, ha nem úgy szeretnének élni, ahogy azt mások megmondják nekik. Gondolom, így vannak ezzel még a kádéenpések is”. 

Feltenném a kérdést, hogy azok a politikusok és más hangadók, kommentelők, akik támogatják a vasárnapi zárva tartást, vajon eddig elvből soha nem is vásároltak vasárnap? Vagy azért előfordult már velük, hogy akár szükségből, akár szórakozásból a hét hetedik napján is vásároltak valamit? Majd ha a tömegek maguktól vagy egy mozgalom hatására elállnak, leszoknak a vasárnapi vásárlástól, újraszabályozhatjuk a témát.

Valóban, tőlünk nyugatra és északra pont a legfejlettebb, leggazdagabb, legirigyeltebb jóléti országokban, Ausztriában, Svájcban, Németországban és Skandináviában jellemző a vasárnapi kereskedelem nagyfokú korlátozása. Ott ez a hagyomány, ez a szokás. De mi, magyarok általában még nem ott tartunk, hogy minden kényelem birtokában és a hosszú távú létbiztonságunk tudatában a hétvégéinket az oldtimer autóink fényesítésével, mediterrán hétvégi házunk meglátogatásával vagy magashegyi extrémsportolással töltsük. Talán mert arra általában nincs pénzünk, nincs lehetőségünk. És aki mondjuk a német nyelvterületen eltöltött egy ásítóan eseménytelen, széles körű zárva tartással súlyosbított vasárnapi napot, talán nincs is oda az ezzel okozott kisebb-nagyobb kényelmetlenségekért. Nem a zárva tartás bevezetésével kellene utolérnünk Ausztriát.

Nekünk mások a hagyományaink, máshoz vagyunk hozzászokva. És a vasárnapi nyitva tartás nem jelenti azt, hogy ne lehetne vasárnap misére menni, kirándulni, otthon társasozni, gyerekekkel, nagyszülőkkel, egymással lelkizni, sok-sok gyermeket csinálni és szülni.

A vasárnapi nyitva tartás ugyanis nem szól bele az életünkbe és szabadabbá teszi a kereskedelmet. A vasárnapi zárva tartás ellenben beleszól az életünkbe és korlátozza a kereskedelmet.

Vasárnap. Vásárnap. Szent István óta. A vásártartás szabályai persze időközben hol így, hol úgy alakultak, de nálunk alapvetően ez a sok évszázados, a kommunizmus korlátozásai után újraéledt hagyomány. Hagyjuk hát a lehető legszabadabban, hogy a kereslet és a kínálat, a munkáltatók és a munkavállalók, a vásárlók és a kereskedők egymás között eldöntsék, hogy nekik mi a jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr146887641

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fizessenek koncessziós díjat az egyházak! 2014.11.12. 18:38:50

Fizessenek koncessziós díjat a hazánkban működő internacionalista egyházak!

Trackback: Zárják be a temlomokat is vasárnap! 2014.11.12. 18:38:31

Zárják be a templomokat is vasárnap! Tényleg hadd legyen együtt a család! Ne kelljen senkinek sem ilyen személyiségzüllesztő pártházakba menni, akkor sem.

Trackback: A tömeg nem fog beférni a vasárnapi misére 2014.11.12. 18:38:14

KDNP hibás elképzelése: Bezárjuk a teszkót vasárnap és ettől nem fog beférni majd a tömeg a misére.

Trackback: Vasárnapi zárva tartás: ne ebben érjük utol Ausztriát! 2014.11.12. 10:39:02

A vasárnapi nyitva tartás ugyanis nem szól bele az életünkbe és szabadabbá teszi a kereskedelmet. A vasárnapi zárva tartás ellenben beleszól az életünkbe és korlátozza a kereskedelmet.

Trackback: A KDNP-Fidesz és a vasárnapi nyitvatartás 2014.11.12. 09:05:34

A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza – jelentette be a KDNP frakcióvezetője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI.A szabad vasárnap bevezeté...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2014.11.12. 07:32:57

"Az általában minél szabadabb, s nem a minél korlátozottabb gazdaság és kereskedelem híveként elvből nem örülök egy olyan javaslatnak, amely szinte l'art pout l'art akarja korlátozni a kereskedelmet a hét egyik napján."

Nem l'art pour l'art. Ülj le, egyes, liberális kisbarátom!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.12. 08:59:31

@rajcsányi.gellért (ergé):

Hogy ez egy fontos kérdés, azt épp a vasárnapi zárvatartás elleni hatalmas ágálás, hisztizés bizonyítja. Gazdasági vonatkozása az ügynek minimális, mert a hét bármely más napján meg tudja vásárolni a maga vásárolnivalóját mindenki (és meg is teszi, ha szüksége van valamire), sokkal inkább elvi-szemléleti kérdésről van szó. Elsősorban antikrisztiánus reflex ez a felháborodás a tervezet ellen, de az okosabb tiltakozók valószínűleg pontosan tudják, hogy ez egy nagyjelentőségű, a társadalom szemléletére, gondolkodásmódjára komoly hatást gyakoroló lépés volna (és ők ezt valamiért nagyon nem akarják).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 09:07:42

@bbjnick: "Hogy ez egy fontos kérdés, azt épp a vasárnapi zárvatartás elleni hatalmas ágálás, hisztizés bizonyítja."

OK, befutott a sztálinizmus kisvonata is.
Már épp hiányoltuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.12. 09:10:22

"Az általában minél szabadabb, s nem a minél korlátozottabb gazdaság és kereskedelem híveként elvből nem örülök egy olyan javaslatnak"

tehát szdsz-es vagy, de hiszen akkor te GYAKORLATILAG a nagytőke szerekrét tolod, miközben a miniszterelnök honlapját se a szabad gazdaság keretében gondozzátok közpénzből.
sose felejtsd el.

@bbjnick: "Elsősorban antikrisztiánus reflex ez a felháborodás a tervezet ellen"

hát hogyne, "nyilván". csak épp nem az emberek többségénél

mi lenne, ha a kecske is megmaradna, meg a káposzta is? nyitva lennének a boltok, de senkit se lehetne kötelezni vasárnapi munkavégzésre, és emiatt ki se rúghatják a vasárnapi munkavégzés megtagadóját. így ugyanúgy a multik ellen megy jogosan, és nem érinti a családi boltokat (ami nem a CBA, most mondom a kormánynak..) illetve meg is lehetne emeltetni a vasárnapi pótlékjukat.

amúgy meg teljesen gumicsont az ügy, a kdnp-s nagylegények mernek keménykedni az ilyen csipcsup ügyön, tematizálnak feleslegesen, dohányzásellenesség, nyitvatartás. az elszámoltatás, lusztráció,( amerikai kitiltás, netadó földügy, trafikügy, NAV-botrány ) már nem ilyen fontos! még a végén kiderülne, hogy az összes besúgó volt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.12. 09:21:14

"Hogy a szabályozás az ideológia mögött a nagy alapterületű, külföldi áruházláncok ellen irányulna?"

és a CBA meg jól jár, de amúgy nincs így, mert a multik csalják az adót folyamatosan, fideszmszp-s segítséggel.
kkbk.blog.hu/2013/11/11/betelt_a_pohar_egy_adoellenornel

"e nagy áruházak termékeinek egy jelentős része magyar cégek, vállalkozók által előállított magyar gyártmányú termék, élelmiszer, alkatrész"

meg ahogy móricka elképzeli. mi a magyar termék amúgy? mert a mercedes amit itt gyártanak nem magyar, ugyanis nem magyar a tőke ami létrehozta, és nem magyar a haszon, amit elköltenek, nem magyar földön.
az hogy kikölcsönzik magukat a munkaerő kedvéért, miért lenne magyar? jobban megéri nekik egy napra olyan bért adni a magyarnak, amit egy órára a németnek kéne. és ez a ciki. aki meg magyarnak tartja magát, az legyen szolidáris a nemzettársával, mert éhes hassal nem lehet himnuszt énekelni.

„Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.”

tehát a magyar stabil gazdaságnak ez nem érdeke, főleg úgy, hogy politikai háttérrel nem is adóznak rendesen, és ebben a tisztességes képű, intelligens arcú vida ildikó és elődje, a sunyi vámosi-nagy szabolcs asszisztál. jelzem halálbüntetés párti vagyok.

Sütő Dezső - 1987-1991
Minarik György - 1991-1994
Pitti Zoltán - 1994-1996
Kékesi László - 1997-1998
Simicska Lajos - 1998-1999
Vida Ildikó - 1999-2002
Király László György - 2002-2005
Szikora János 2005-2010
Vida Ildikó 2010-

Urfang 2014.11.12. 09:23:47

@bbjnick:

Aki templomba akar menni az elmegy még akkor is ha nyitva van a pláza. Aki nem akar templomba menni az nem megy még akkor se ha zárva van a pláza.

Ha életbe lépne ez a szabály akkor pontosan ugyanannyian lennének a templomban, csak annyi változna hogy kuncoghatnátok ott magatokban, hogy a távol maradóknak legalább megtiltottátok a plázázást. Akkor nyilván majd csinálnak mást. Akkor majd azt is megtiltjátok nekik? Mire jó ez?

A KDNP inkább foglalkozhatna azzal, hogy a szegényebb devizahitelesek, akiknek nem volt lehetősége végtörleszteni kedvező árfolyamon, azoknak most ne hasítson szíjat a hátukból a fidesz. Vagy bármi hasznos dologgal, ahelyett hogy tök értelmetlenül megtiltanak dolgokat és szabadságot korlátoznak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.12. 09:25:33

@Counter: @bbjnick: "Hogy ez egy fontos kérdés, azt épp a vasárnapi zárvatartás elleni hatalmas ágálás, hisztizés bizonyítja."

vö.:

www.youtube.com/watch?v=4AUVNT8286k

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.12. 09:26:42

@Counter:

Mitől is sztálinizmus azt kijelenteni, hogy nagy visszhangja általában a fontos kérdéseknek van?:-)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.12. 09:29:57

@bbjnick: Ugyan már, mindössze arról van szó, hogy sokan nem szeretnénk, ha bbjnickek mondanák meg nekünk, hogy mikor nem vásárolhatunk. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 09:35:07

@tesz-vesz: Nem látom az összefüggést.

@bbjnick: Sztálinizmus megfordítani az okságot és közölni, hogy mivel nagy visszhangja van, ezért ez alapján biztos, hogy nagyon is fontos és ideologikus Ügyről van szó.

"Ütnek minket a kapitalisták, fokozódik az osztályharc, tehát a proletárforradalom a lehető legjobb úton halad."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.12. 09:35:56

(nem először, hanem sokadjára, kb 6x-ra, 7x-re látom a kb 10 év alatt Rajcsányi írásában az anális dolgokra való utalást. azt már nagyon látom, láttam korábban is, hogy ehhez neki valami perverz vonzódása van, amellett persze, hogy rohadtul nem szalonképes és én rohadtul nem akarok ilyen szavakat, szókapcsolatokat olvasni. volt még vmi hely kapcsán is, meg még sokszor)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 09:36:06

@Holger Hartland: Én nagyon szeretném, ha Harrach Péter is majomálarcban járna be szerepelni a Parlamentbe, de sajnos anélkül teszi.

Pelso.. 2014.11.12. 09:36:40

Semmi másban nem fogjuk utolérni Ausztriát, sőt, a szakadék inkább nő. Adjuk meg a nagyszerű esélyt a kdnp-nek, legalább ezzel bekerülhessen a történelemkönyvbe, hurrá.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.12. 09:36:59

@Counter: mert buta vagy:

"talán az mutatja a legjobban, hogy megint kifejezetten jó hír érkezett
kritikus hírportálok"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 09:39:18

@tesz-vesz: (nem először, hanem sokadjára, kb 6-7x látom, hogy maga a legkisebb anális utalásként is értelmezhető szófordulatot is kizárólag Anális Utalásként hajlandó értelmezni, és igazán nem akarok elgondolkodni azon, hogy miért van ehhez magának ilyen feltűnő affinitása; én például bizisten nem gyűjtögetem, hogy ki és hányszor engedi meg magának írott szövegben észrevenni és elismerni, hogy az embereknek (és így nyilván a férfiaknak is!) fenekük van, mi több, azon lyuk is található jó esetben)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 09:40:25

@tesz-vesz: Én nem gondolom, hogy a jelzett videón racionális értelmezésre érdemes szöveg hallható. És így is járok el.

Teljesen mindegy, hogy mit mond egy bolsevik agitpropos. _Teljesen mindegy_.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.12. 09:50:30

@Counter:

Magácska teljesen becsavarodott...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.12. 09:51:45

miért nincs itt egy szavazógép amúgy? az olvasók mit gondolnak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.12. 10:00:08

@Counter: na miért lenne te ostoba?
hitler is látens zsidó volt, mert kiirtotta a zsidókat?

amúgy a szalonképtelenség miatt szóltam mindig, nem tetszett, de most tűnt fel igazán, hogy ez tényleg egy fixácói lehet.
m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/rajcsanyigellert%20istenpapa.jpg

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.12. 10:00:36

@tesz-vesz: @Urfang: @Holger Hartland:

Nem olyan bonyolult dolog ez. Ahol heti hét nap lehet vásárolni, ott egy vásárlásmentes nap beiktatása különleges jelentőséget ad annak a napnak. Nem véletlen az, hogy a civilizált világban mindenütt létezik a hétvégi zárvatartás intézménye; az igazi kultúrák ragaszkodnak ahhoz, hogy legyenek ünnepeik, ha úgy jobban tetszik, legyenek törések a mindennapi rutinban, amik minőségileg más napok a többinél.

gyalog.galopp 2014.11.12. 10:05:57

Akkor nézzük, pontról, pontra.

"pont a fogyasztás alacsony volumene miatt botladozó magyar gazdaság érdeke a fogyasztás, a kereskedelem további felpörgetése, nem annak mesterséges korlátozása."

Kedves ergé, termelés nélkül nincs jövedelem, jövedelem nélkül nincs fogyasztás, mindkettő hiányában nincs adóbevétel, adóbevétel hiányában nincs állami szolgáltatás. Az idézett mondatod azt sugallja, hogy fogyasszunk hitelből, úgy ahogy még a szocirendszerben elkezdtük,aztán majd visszafizeti valaki......

" a vasárnapi munkavégzés pedig alapuljon a munkáltató és a munkavállaló megegyezésén, kölcsönös vállalásain."
Ezt ugye nem gondolod komolyan ?

"Az is a magyar gazdaság érdeke, hogy ezekben az áruházakban minél nagyobb mértékben minél jobb minőségű magyar gyártmányú, magyarországi előállítású termékek legyenek."

Neked aztán tényleg fogalmad nincs a mult i kereskedelmi láncok üzletpolitikájáról.

"Az elmúlt egy-két évtizedben pedig a magyar tömegek hozzászoktak, hogy nagyobb vásárlásaikat hétvégén intézzék, akár szombaton, akár vasárnap. Vagy ha nem vásárolnak, hát csak nézelődnek, mászkálnak, multiplexekbe mennek, szórakoznak, bandáznak a plázákban. Vannak fiatalok, akik már ebbe az életmódba születtek bele. Ez ma a magyar valóság."

Szerinted tehát a multik, plázák a hétvégén keresik meg az egész heti bevételt. Már megint kit akarsz hülyének nézni?

"Hagyjuk hát a lehető legszabadabban, hogy a kereslet és a kínálat, a munkáltatók és a munkavállalók, a vásárlók és a kereskedők egymás között eldöntsék, hogy nekik mi a jó."

Ez az utolsó az olyan, mint a " gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded".
A nagy kereskedelmi láncok teljesen hazavágták a helyi kiskereskedelmet, ezzel összefüggésben a kis árutermelőket és közepes vállalkozásokat, moslékzabálókká butították fogyasztókat.

Virág et. 2014.11.12. 10:09:50

Az egész vasárnapi zárvatartásos történetben az a nem világos (naivan), hogy attól, hogy egy bolt nyitva van, miért ne lehetne NEM elmenni vásárolni. Miért kellene plázába menni csak azért, mert lehet. Amit érvnek felhoz a kdnp, az most is adott: lehet otthon a családdal maradni, ezt senki nem korlátozza.

A cél egyébként nyilvánvaló: a külföldi üzletláncoknak károkozás a cba-val szemben. A vasárnapi zárvatartás az ország legnagyobb foglalkoztatóit kényszeríti elbocsátásokra. Mindezt a haveri cba profitnövekedéséért.

Ennyi a magyarázat, minden más csak porhintés és hazudozás.

gyalog.galopp 2014.11.12. 10:19:38

@Virág et.:
Elárulom neked, hogy az olyan nagy kereskedelmi láncok, mint pl. a Tesco ideje lejáróban van, nem nálunk, nyugaton is.
Az áruik minősége a fogyaszthatatlanságig süllyed , túl sokat utazik az áru, túl nagy a szavatossági veszteség és hasonlók.
Az emberek egyre inkább a frissebb, egészségesebb termékeket keresik, még ha drágább is.
A mi teszkóinkba már csak a nyugati szemét kerül.

Pelso.. 2014.11.12. 10:31:40

@bbjnick: Ugye nem csupán a vasárnapi nyitva tartás miatt nem voltunk civilizált világ?:)
Gondolj bele, ha bejön a hatnapos nyitva tartás: óriásplakátok országszerte, üdv Mo. a civilizált féltekén! katartikus örömünnepélyek, stb.

Steve the Great 2014.11.12. 10:53:51

@bbjnick: Mondhattad volna úgy is, hogy a ballibek nagyon szűkölnek ellene, tehát biztosan jó ötletet vetett fel Semjén Zsolt, Orbán VT úr ideológiai jobbkeze - egyben vasökle.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.11.12. 11:14:03

@bbjnick: Szent István is antikrisztiánus reflexből kötelezte a népet a vasárnapi vásározásra? :D

mrZ (törölt) 2014.11.12. 11:29:51

A magyar gazdaság egyik legnagyobb baja a helyi árupiacok eltűnése, mszp-s önkorik általi ellehetetlenítése volt.

Mi van ha most a heti vásárokba akarják visszaterelni a népet?

Ez passzol a készpénz erőltetése, a házi termék engedélyezése, az őstermelői adókönnyítéssel.

Ideje Zacsek Gyula rehabilitációjának, már 89-ben megmondta.

S=klogW 2014.11.12. 11:31:20

@rajcsányi.gellért (ergé): ostoba vagy és ostobaságodban aljas

szent istván korában önellátó gazdálkodás folyt (subsistence farming, ha így jobban érted te anglomán tök), ami pedig nem nagyon engedett szabadságot sem a munka alól,
ráadásul akkoriban nem volt üzletláncok, amik a legkisebb faluba is helybevigyék az árut

a vasárnap adott lehetőséget, időt a temékek vásárba szállítására és eladására ill. beszerzésére

azt hiszem mégis inkább aljas vagy, mint ostoba

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.11.12. 11:51:25

"Ez ma a magyar valóság."

azért választottunk kétharmaddal kormányt, hogy a valóságon változtasson. balfaszkám, a vasárnapi mániákus vásárlás éppen olyan káros mint a drog, az azbeszt, és az autópályára szemből való ráhajtás.
az államnak az a dolga, hogy polgárait helyes mederbe terelje.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.11.12. 11:57:53

@rajcsányi.gellért (ergé):
értjük sváb geneteikai antiszemita célzásodat. szóval istván azért küldte mise előtt vásározni az embereket, hogy lássák templomelőtt az antikrisztus zsidókat?
ne is tagadd bazmeg! :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.11.12. 11:59:08

@S=klogW: maga hülye. szerintem inkább ostoba, és csak másodsorban aljas.

S=klogW 2014.11.12. 12:19:45

@jose maria padilla: de legalább nem vagyok aljas :)

amit meg fentebb leírtam, azt rg is jól tudja, mégis cinikusan és röhögve gúnyolódik

gyalog.galopp 2014.11.12. 12:41:17

helye lehet az iróniának, akár a gúnynak, néha egy kis cinizmus is elfér, de ezeknek így együtt, most nincs helye.
Árnyékbox a saját árnyékkal.

mrZ (törölt) 2014.11.12. 12:58:37

A vásározás a pénzben fizetendő adók miatt kellett. Természetben csak kurrens vagy feldolgozott terméket fogadtak be mint gabonák, ló, prémek, fa, kő, vászon, élőmunka.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.12. 13:43:42

@rajcsányi.gellért (ergé):

A vásárnap Szent István templomépítési és miselátogatási törvényeinek terméke.

I_Isti 2014.11.12. 14:41:21

@bbjnick: Azta! Tudtad azt, hogy ebben a pillanatban is embereket százszámra ölnek, kínoznak, erőszakolnak meg, fejeznek le csak azért, mert keresztények?

És a magyar keresztények meg temjén zsótival az élen jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak, vadászni járnak, meg lovon tetszelegnek mucsa népe előtt, mint valami messiás-király?

NEM ÉG LE AZ ARCODRÓL A BŐR?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.12. 14:53:24

@I_Isti:

Tudod, mi a poszt témája, ami alá kommentelsz?

A vasárnapi zárva tartás.

Vágom én, hogy egy defektes balfék vagy, akit beetetett valami destruktív szekta, de ahhoz sem ennek a posztnak, sem nekem semmi közöm.

vizipipa 2014.11.12. 15:01:29

rg voltaképpen ír a pro és kontra érvekből. A kontra érveket direktbe, a pro érveket közvetve, implicit. Meg persze lecövekel a kontra oldalon.

A kontra érvei hiányosak, sekélyesek, ostobák.

"Vasárnap. Vásárnap. Szent István óta." "Nekünk mások a hagyományaink, máshoz vagyunk hozzászokva" - ami nyilván királyi többes, mert egyetlen meghatalmazást se tud mutatni, hogy megbízták volna ez ügyben.

Az újszülöttnek persze minden vicc új, ezért elárulom rgnek, hogy 30 éve alig volt vasárnap is nyitva tartó üzlet (hagyjuk most a vendéglátó, virágbolt, ajándék, benzinkút féle cáfolatokat). Az azt megelőző 30 évben meg még annyi sem. Szóval mihez vagyunk mi szokva? Én például ilyen hülye állításokhoz semmiképp.

Azt a levezetést azért még hiányolom, hogy a szocialista rendszer is abba döglött bele, hogy nem volt vasárnapi nyitva tartás.

Azért, hogy a tényekről is essék szó. A vásárlások 11%-a történik vasárnap, 18%-a szombat.

mrZ (törölt) 2014.11.12. 15:02:01

@I_Isti:
Kihagytad hogy a nato-usa-israel által pénzelt és felfegyverzett katonák akik ölik a keresztényeket.

“Thanks to the terrible power of our International Banks, we have forced the Christians into wars without number. Wars have a special value for Jews, since Christians massacre each other and make more room for us Jews. Wars are the Jews’ Harvest, the Jew banks grow fat on Christian wars. Over one hundred million Christians have been swept off the face of the earth by wars, and the end is not yet.”

I_Isti 2014.11.12. 15:07:06

@mrZ:
Meg az ufólényeket is kihagytam, gondoltam az esti mese ideje még nem jött el az ovisoknak...

Helyes Írás 2014.11.12. 15:40:03

Az igazság az, hogy a történeti érvelés inkább a vasárnapi kereskedelem ellen szól. Az államalapítás előtt is voltak vásárok. A történészek szerint első királyunk valószínűleg azért rendelte a vásárokat a templomi helyekhez és vasárnapra, hogy ezzel is ösztönözze a templomlátogatást, azaz a vasárnapi vásár valójában csali volt. Az egyház viszont gyorsan rájött arra, hogy a vásár inkább konkurencia és akadály (feltehetően volt alkohol-árusítás is), és nem segíti a lelki ráhangolódást az Úr napjára. Már néhány év múlva próbálták áttetetni a vásárnapokat szombatra. László király pedig már törvényben meg is tiltotta a vasárnapi vásárokat, s ez lényegében így maradt a 20. századig. A vásártartás mindvégig engedélyhez volt kötve és a vasárnapokat és ünnepnapokat tudatosan (nyilvánvalóan az egyházakkal egyetértésben) kerülték. Előfordultak vasárnapi és ünnepnapi vásárok, de csak kivételesen. Csak a 20. században oldódott fel a vasárnapi kereskedelmi tilalom, bevett szokássá pedig csupán a rendszerváltozás után vált a vasárnapi bevásárlás és a korzózás a plázákban.

Az igazság az, hogy a vasárnapi vásárlás eleinte igenis furcsa volt, de az ilyen kényelemhez könnyű hozzászokni. Az első években a kereskedelemben dolgozó nők sem szívesen vették a vasárnapi munkát, ma pedig már örülnek a dupla bérnek. Ez bizony nem „fejlődés”, inkább a szükség uralma. Meg lehet persze ideologizálni, hogy mi szegényebbek vagyunk, ne legyünk annyira „polgári” igényűek, de azért jobb lenne, ha legalább lenne némi lelkiismeret-furdalásunk és nem ünnepelnénk ezt a helyzetet, mint valami szabadságjogot. Mert ha a családok nem egyik napról a másikra élnének, akkor a kereskedelemben dolgozó anyák igenis inkább otthon lennének a gyermekeikkel vasárnap, és szívesebben készítenék a vasárnapi ebédet a családnak.

A KDNP azonban jobban tenné, ha egyelőre inkább a gazdasági jobblét érdekében dolgozna, mert egy népszavazás során most valószínűleg veszítenének és ezáltal nehezebben visszafordíthatóvá tennék az ügyet. Talán mielőbb eljön az az idő is, amikor maguk az érintettek érzik úgy, hogy elegük van a folyamatos vasárnapi munkából. A vasárnap is vásárló többség nem fogja kérni a módosítást, legfeljebb tudomásul veszi. Mert ahogy hozzászoktunk, úgy le is tudunk szokni róla. Nem életbevágó kérdés ez.

S=klogW 2014.11.12. 16:00:29

én vasárnapra a zárvatartás mellé elrendelnék

egy 4-16 óra közötti tvadásszünetet is

Pelso.. 2014.11.12. 16:20:53

@S=klogW: Ne álljunk meg itt, ehhez szervesen kapcsolódva,legyen komplexebb jövőkép: internetszünet pedig 16-04 óra között.

S=klogW 2014.11.12. 16:30:18

@Pelso..: nem, az nem szükséges

gyalog.galopp 2014.11.12. 16:48:13

Szegény mai magyar valóságfiatalok, hol a picsába fogják eltölteni a vasárnapjukat pláza nélkül, a kiscsajok hol fogják csorgatni a nyálukat a hamismárkás rucikra? Merhát ugye most is minden nagyobb falura, de minden városra biztosan jut legalább egy plázácska.

Pelso.. 2014.11.12. 18:21:32

@S=klogW: Bízom benne, hogy nem vetted komolyan (a tv-st én sem...).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 18:26:26

@gyalog.galopp: A Kárpát-haza magyar kéz alkotta kultúrtája fogja pár hónap alatt reszakralizálni a lelküket, s majd járnak fonóba, Árpád-kori körtemplomba meg helyreállítják a fokgazdálkodást is.

Ezért nemzeti sorskérdés, hogy fiataljaink esendő lelkét kiszabadítsuk a karvalytőke zsíros markából.

S=klogW 2014.11.12. 18:28:34

@Pelso..: természetesen a teljesen komoly a tévés javaslatom, ezért nem reagáltam komolysággal a gúnyolódásodra

a vasárnap békéjét csak zavarja a tévéből ömlő feces

gigabursch 2014.11.12. 18:32:19

Személy szerint egyetértek a kezdeményezéssel.
Függetlenül attól, hogy ki találta ki és még hányan fogják kitalálni.

S=klogW 2014.11.12. 18:35:39

@Pelso..: @S=klogW:

jav.: ezért reagáltam komolysággal

dont be such a jew 2014.11.12. 18:36:16

szerintem ezt a témát a legtöbben leszarják

Pelso.. 2014.11.12. 18:51:18

@S=klogW: A távkapcsolón akad egy gomb, ha akarom, ki-be, bármikor.
A bevásárlóközponton van ajtó, ha akarom, azon ki-be, bármikor.
- nem pedig bármely (bármely) politikus érdeke alapján korlátozva.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 18:56:57

@Pelso..: Fájdalom, a nép még nem érett meg arra, hogy saját valós érdeke szerint döntsön.

Ezért a KDNP-nek kell döntenie helyettünk.

Jól van így ez. Hiszen ezért szavazta meg őket a magyar nép nagy többsége.

S=klogW 2014.11.12. 19:20:17

@Pelso..:

én inkább a marihuánát legalizálnám (ezt is teljesen komolyan írom)

Pelso.. 2014.11.12. 19:34:46

@Counter: Így van. Valahol meg is található ez a választási programjaikban, na, ki keressen rá?

@S=klogW: Felőlem.

mrZ (törölt) 2014.11.12. 19:37:02

@Pelso..:

Ha van tv-d bekapcsolod, ha van söröd megiszod, ha van csokid megeszed.

Nem sok olyan ember él aki tudja használni a személyes akaratot. 99% nem érzékeli hogy mennyire rabja a környezetének megszokásoknak vegyi anyagoknak. A vizuális addikció különösen magas.
- Miért nézel tv-t?
- Miért ne?

Dobd ki a telit, két hónap múlva megérted. Idő kell a gondolatok letisztulásához. 2 év múlva már egy másik világban élhetsz.

Pelso.. 2014.11.12. 19:47:35

@mrZ: Rossz volt a párhuzamom, magam vonatkozásában, ugyanis nagyon keveset nézek tv-t. A lényeg persze a szabad akaraton van, széles körben alkalmazhatóan.

gyalog.galopp 2014.11.12. 19:59:24

@Counter:

Az a ritka pillanat, amikor teljesen egyetértek veled.
Végeredményben, ha ergé nem ezt a fals hangot üti meg, akkor talán értelmesebben is lehetett volna kibeszélni a kérdést.

Az árvalányhajat kihagytad, az is kell.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.12. 21:05:33

Ezt már egyszer kiveséztük.

Amúgy a vásárlók, a multik megérdemlik, nem árt kicsit megfékezni a fogyasztói őrületet, a dolgozókkal viszont tényleg kibaszás. Bármennyire is meglepő, a napi anyagi gondokkal küszködők versengenek a vasárnapi munkaidőért.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 21:20:01

@gyalog.galopp: Az egyetértés lehet alapos, de jelezném, hogy viszonylag fékevesztetten hülyéskedtem a hozzászólásban.

en.wikipedia.org/wiki/Poe%27s_law

Valóban, árvalányhaj is kell. De azt a fokgazdálkodás és a Kárpát-haza majd megtermi.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.12. 21:22:43

@Disznóvári: Hát igen. Nemzeti sorskérdéseink ezek.

1. Lehessen-e vasárnap 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlet nyitva?
2. Kelljen-e iskolaköpenyt hordaniuk a tanulóknak iskoláinkban?

Hm, mi van még.

3. Épüljön-e stadion a miniszterelnök kertje tövébe? Ja, ez már eldőlt, bocs. Akkor:
3. Legyen-e a közoktatás minél nagyobb hányada egyházi fenntartásban? Ja, basszus, ez is. Újabb próbálkozás:
3. Legyen-e a fodbal nemzetünk felemelkedésének kulcsa?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.12. 21:38:59

@Counter:
Na végre, valaki a szívén viseli a fokgazdálkodást!
Az a baj, hogy a fiatalság plázába jár és nem vízzel barátkozik hétvégénként. És ha kötelezővé tennénk nekik a vízhez járást?
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/06/szeressetek-vizet.html

S=klogW 2014.11.12. 21:40:39

@Counter:

a köpeny és a formaruha két külön dolog, de ezt te is jól tudod, csak a benned bujkáló aljasságot önkéntelenül, önmagad számra is észrevétlenül ki kell élned valamiben, hogy ne rohadj szét belülről

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.12. 22:00:10

@bbjnick: A mindennapi rutinban éppen elég "törés" az, hogy van hétvége. Aki sokat dolgozik, az nagyjából hétvégén tudja elintézni a heti bevásárlást (hétköznap egyszerűen nincs rá idő), ami, kapaszkodjon meg, családi program. Nem az egyetlen és nem is a legjobb, de családi. Ha a két hétvégi napból csak az egyiken lesznek nyitva a boltok, szombatonként iszonyú tömeg lesz. A másik oldalon pedig sokan elvesztenék a munkájukat, az még rosszabb.

Mindezt azért, hogy néhány vonalasabb keresztény jobban érezze magát? (Mintha már Jézus is mondott volna valamit az ember és a szombat viszonyáról. :)) Ha pedig a német nyelvű országokhoz akarunk felzárkózni, hát hajrá, de akkor kezdjük a fideszes lopás, korrupció, nepotizmus és szervilis idiotizmus felszámolásával, az alkotmányosság és a törvényes rend helyreállításával, fékekkel és ellensúlyokkal, no és persze sikeresebb gazdaságpolitikával. Esetleg importáljunk onnan politikai elitet is, mert a hazai felhozatal eléggé silány. :) Maga meg járjon elöl jó példával: szokjon le a dohányzásról! :D

Kandabula 2014.11.12. 22:17:05

Szerencsétlen KDMP mutatni akarja magát. Végül is ennyi. Semjén az állatokat öldököli, a másik (neve nem jut eszembe) pedig tompa.

Kandabula 2014.11.12. 22:22:39

Ja, Semjén is tompa. Állatgyilkos dögevő. Mint Lázár. Lelőni több száz fácánt? Értelme? Megeszi? Hol élünk? Gennyesek ezek mind.

Kandabula 2014.11.12. 22:29:15

Eszembe jutott: Harrach. Sötét agyú, primitív ember.

Kandabula 2014.11.12. 22:37:00

Hanem több száz fácánt lelőni... Az ám a valami. Nem tudom, egy töltény mennyibe kerül, talán 200.-Ft. Bár valószínű, hogy az uraságoknak olcsóbban számítják. Micsoda randalírozás! Meg élvezet! A végén csorog a nyáluk!

Kandabula 2014.11.12. 22:38:39

No, ennyit a vasárnapi nyitva-zárva tartásról.

Kandabula 2014.11.12. 22:39:13

No, ennyit a vasárnapi nyitva-zárva tartásról.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.12. 23:34:00

@Holger Hartland:

A vasárnapi zárvatartás bevezetésének épp akkora kulturális és társadalmi hatása lenne, mint, anno, a vasárnapi nyitvatartás bevezetésének. S ez, szerintem, elégséges érv ahhoz, hogy bevezessük. Valószínűsítem, hogy a vasárnapi zárvatartás bevezetését követően rövidesen a lakosság többsége helyes döntésnek tartaná azt, mivel megtalálná azt a napot, amit anno elveszített.

Személyes tapasztalatom van erről: amikor bevezették a vasárnapi nyitvatartást és megjelentek a hipermarketek, akkor feleségem szülei kicsit beleszédültek ebbe a shoppingmániába. Hétvégéken rendszeresen shoppingolni jártak, hosszú órákat töltöttek bevásárlóközpontokban nézelődéssel, vásárolgatással. Ezek az áruházak úgy vannak megépítve és berendezve, hogy nagy utat járj be bennük és míg bolyongsz botolj bele minél több, akciós és jóáras, ellenállhatatlan termékbe (mindent veszel, csak azt felejted el megvenni, amiért odamentél és mehetsz vissza). Mondtam is a feleségemnek, hogy vegye rá a szüleit, hogy ők is úgy vásároljanak, mint mi: hétközben írják föl egy listára, hogy mire van szükségük és ezzel a listával menjenek vásárolni, célirányosan azokat a termékeket keresve, más polcoknál, pultoknál nem álldogálva, nézelődve. Az öregek hálásan fogadták az észrevételt, belátták a szisztéma ésszerűségét, együtt járnak a lányukkal vásárolni, általában péntek este, néha szombat délután, rövid idő alatt beszerzik, amire szükség van, nem pazarolnak pénzt, időt, energiát feleslegesen. Hasznosabban töltik el a fölszabadult idejüket, mint a shopping.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.12. 23:53:14

@bbjnick: "hétközben írják föl egy listára, hogy mire van szükségük és ezzel a listával menjenek vásárolni, célirányosan azokat a termékeket keresve, más polcoknál, pultoknál nem álldogálva, nézelődve"

Tudod, mi a durva? Hogy a multik erre is gondolnak.
Időnként átrendezik az árukat, hogy nehogy "célirányosan" tudj vásárolni, beleütközz mindenféle akciós gagyiba. Meggyőződésem, hogy ez a célja az átrendezéseknek.

A legújabb trükk, amivel találkoztam:
nem csak 10-20-50 százalékos "akciók" vannak, hanem 3, 13, 42 meg ilyenek. Aztán, olyat is kiírnak, hogy valami mondjuk 52 ft-val olcsóbb. Erre az első benyomása az eccerű mammernak az, hogy 52%-os leértékelés van, aztán persze rájön, hogy nem, de addigra már benne van az árú a kosárban. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 00:44:35

@bbjnick: Nem érti, ugye? A lakosságnak az a része, amelyik szerint vasárnap vásárolni rossz dolog, ma is megtehetné, hogy vasárnap nem vásárol. Még népszavazást is fölösleges kiírni, az emberek egyszerűen a lábukkal szavaznak. Ha egyszer eljutunk oda, hogy már alig akar valaki vasárnap vásárolni, akkor pedig az üzletek szépen bezárnak, mert nem éri meg kinyitni.

(Amivel, ismétlem, a dolgozók szívnának. Hadd írjak példát én is: a környékünkön van olyan - egyébként kicsi - bolt, amelyik azért tart nyitva hétvégén, hogy a tulajnak ne kelljen egyik alkalmazottját se kirúgnia. A másik boltot, ami felénk volt, már tavaly tönkretette a trafiktörvény. Öt-hat ember vesztette el a munkáját.)

A soppingolás természetesen egy hülyeség, és látja, maguk is meg tudták tanítani anyósékat, hogy elkerüljék ezt a csapdát - kötelező vasárnapi bezárás nélkül.

De megint kérdezem kajánul: ha már ennyire megszabná nekem, hogy mikor vásárolhatok, a saját nikotinéhségének már tud parancsolni? :) (Megjegyzem, én is füstölök, de nem is írnám elő magának, hogyan éljen.)

Petyat 2014.11.13. 02:17:19

Na igen. vasárnap = vásárnap

Még halványan emlékszem arra, amikor vasárnap minden zárva volt. A jóhoz (kényelmeshez) könnyen hozzászokik az ember. November elsején felkeltem, benéztem a hűtőbe és elég jól visszhangzott amikor kiszaladt a számon, hogy "Hú, nincs itthon semmi ehető!"

Fogtam egy táskát és elindultam, hogy vegyek valami kaját egy szupermarketben. Gyanús volt a csend körülötte, egyből leesett, hogy lyukra futottam. Még szerencse, hogy a sarki kisboltban nem veszik olyan komolyan az ünnepnapokat.

Elég szokatlan érzés volt. Aznap nem főztem, mert rendes húst, zöldséget nem tudtam venni. Hozzáteszem másnap vasárnap volt...

Azt hiszem ez jó példa.

gyalog.galopp 2014.11.13. 08:28:22

@Counter:
mivel a vasárnapi nyitva tartás szakrális mederbe terelése zsákutca, ezért értettem ...

A vasárnapi nyitva tartás intézménye a hiper láncokhoz kötődik, ezek léte pedig alapvető gazdasági és kulturális hanyatlást okozott és okoz mai napig. Nem látom be mért jelent minőségi változást egy üvegkalitkába zárt kirakatnézegetés egy utcai sétálgatáshoz képest, a hétvégi ebédre valót, meg pénteken, vagy szombat délelőtt szokás megvásárolni.

De az egész probléma álprobléma, az internet szépen lassan hazavágja a hipereket, a vasárnapi zárás legfeljebb gyorsítja a folyamatot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.13. 08:47:52

@bbjnick: ja csak itt a kisboltok nyitva lesznek, meg esetleg a cba. akkor milyen vásárlásmentes nap?

emiatt lehet munkahelymegszünés is, mert nem tolódik át a forgalom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.13. 08:52:42

@Virág et.: "egy bolt nyitva van, miért ne lehetne NEM elmenni vásárolni. "

mert dolgozni kell. eladóként. azért.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 14:10:50

@Holger Hartland:

Botorságot ír. Számos szabályozás létezik, amelyek korlátozzák egy polgár szabad mozgásterét, választási lehetőségét, mégsem vonjuk azokat kétségbe, mivel közmegegyezés tárgya, hogy társadalmilag hasznosak. Évszázados vívmányként tekintünk például az ötnapos munkahétre is, pedig az is korlátozás, elvégre, aki nem akarna szombaton dolgozni, az megtehetné, hogy nem dolgozik és kész. Egy ilyen szabályozás normateremtő hatású és ha az efféle szabályozások létjogát tagadjuk, azzal a normák létét is tagadjuk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 15:27:10

@bbjnick: A vasárnapi zárva tartásról nincs olyan közmegegyezés, hogy társadalmilag hasznos volna, _egyetlen_ konkrét szabályozási javaslat elvetése pedig nem azonos _mindenféle_ szabályozás tagadásával.

Mondom, fordítsuk meg. A dohányzásról is mondhatnánk, hogy van közmegegyezés a károsságáról (és erről már sokkal inkább, mint a vasárnapi vásárláséról!), vagyis: tiltsuk be a dohányzást és ezzel teremtsünk normát. Magát már láttam itt ilyesmi ellen ágálni.

Amit pedig magának nem kíván, azt ne akarja megtenni felebarátaival. Ez itt nem Ausztria: sok bolti dolgozónak nagyon kell az a vasárnapi plusz pénz, a sokat dolgozó magyar lúzerközéposztály pedig hétvégén tud bevásárolni, és akkor már legyen erre két nap egy helyett.

sztd 2014.11.13. 15:31:31

Ez idén a második eset, hogy a KDNP értelmes célt akar elérni hibás kommunikációval.

Az első a Marx szobor esete volt, ahol nem azzal jöttek, hogy egy lényegében meghaladott, de a maga idején sok pusztítást hozó eszme kiagyalójáról és első terjesztőjéről van szó, hanem azzal, hogy antiszemita is volt. Mintha ez lenne bárkinek a baja Marxszal.

Ez a helyzet most is. A vasárnapi zárvatartás célja nem az, hogy a család együtt ne vásárolni menjen, hanem, hogy a bolti eladónak legyen egy fix szabad napja. A vasárnapi zárvatartást támogatom, ezért sosem vásárolok vasárnap. Az elv az, hogy miattam ne nyissanak ki.
- Az az érv, hogy majd a munkaadó és a munkavállaló elintézik egymás között egyszerűen komolytalan, hisz nem azonos szinten lévő emberekről van szó. Sosem voltak ezek azonos súlycsoportban (és valószínűleg sosem lesznek). Ha nem látnám, hogy itt írták le a Mandineren, el sem hinném!
- Az sem valószínű, hogy sok elbocsájtás lenne, két okból:
* Először is vasárnap élelmiszert az emberek 9%-a vásárol, míg szombaton 18 %-a. Több emberhez nyilván több kiszolgálószemélyzet is kell.
** Valószínűtlen, hogy tömegesen mennének szomszéd országokba (sokszor körülményesebben, vagy drágábban) vásárolni.
- A kérdés eleve nem az, hogy nekünk kellően kényelmes-e a vasárnapi vásárlás, hanem az, hogy hány rabszolgát ugráltassanak erre hivatkozva? Persze lehet népszavazni is a kérdésben, csak akkor a kérdés legyen ez:
Ön szeretne-e vasárnap is dolgozni, amennyiben a munkája elvégezhető lenne a hét többi napján is?

Személy szerint csak a családi boltoknak engednék nyitvatartást ott, ahol a családtag maga, és nem az alkalmazott fogadja a kedves vásárlókat.
Elismerem, hogy a vendéglátóhelyeken, közlekedésben és az állattartásban is vannak alkalmazottak, de ez nem azt jelenti, hogy aki pihenhetne, az ne pihenhessen.

+1: Azt nem tudom, hogy a fogyasztás mennyiben csökkenne (szerintem valószínűleg nem igazán), de az országnak még elég sok adósságot kell kifizetnie, hogy ne fogyassza el a jövedelmét, hanem törlesszen, ha tud.

gyalog.galopp 2014.11.13. 15:36:14

@Holger Hartland:
"sok bolti dolgozónak nagyon kell az a vasárnapi plusz pénz, a sokat dolgozó magyar lúzerközéposztály pedig hétvégén tud bevásárolni, és akkor már legyen erre két nap egy helyett. "

A sok bolti dolgozónak a normális napi bér kell nem a vasárnapi munka, a középosztály azért lúzer, mert az egész heti robottal se tud vasárnap étterembe menni a családjával.

Most akkor melyik legyen előbb a tyúk, vagy a tojás, lúzerke?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 15:51:42

@Holger Hartland:

"A vasárnapi zárva tartásról nincs olyan közmegegyezés, hogy társadalmilag hasznos volna..." --- írja.

Honnan tudja? Megkérdezte a közt?

"A dohányzásról is mondhatnánk, hogy van közmegegyezés a károsságáról (és erről már sokkal inkább, mint a vasárnapi vásárláséról!), vagyis: tiltsuk be a dohányzást és ezzel teremtsünk normát." --- írja.

Ki akarja betiltani a vásárlást?

"sok bolti dolgozónak nagyon kell az a vasárnapi plusz pénz, a sokat dolgozó magyar lúzerközéposztály pedig hétvégén tud bevásárolni, és akkor már legyen erre két nap egy helyett." --- írja.

zaol.hu/belfold/vasarnapi-zarva-tartas-a-szakszervezet-tamogatja-de-csak-ha-minden-uzletre-vonatkozik-1657207

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 16:24:17

@gyalog.galopp: "Több pénzt az embereknek!"
(Faék úr, Mandiner-törzskommentelő)

@bbjnick: "Megkérdezte a közt?"
Annyira biztosan, mint maga a vasárnapi zárva tartásról.

"A szakszervezet támogatja": várjunk csak, nem ez az a szakszervezet, amelyikről kiderült, hogy fideszes államtitárka anyukája futtatja? :)

Amúgy mit szív? Mert ha a PM vagy a BAT gyártja a kedvenc dohányát, akkor a kormány szándékai szerint bizony búcsút inthet neki:
444.hu/2014/11/13/uj-sarcot-vet-ki-a-kormany-a-dohanyiparra/

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 16:30:10

Nem, ez nem az a szervezet, hanem egy másik, a "Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség":
fn.hir24.hu/gazdasag/2014/11/11/a-magyar-nemzeti-kereskedelmi-szovetseg-tamogatja-a-vasarnapi-nyitvatartast/
"Az államtitkár anyukája is támogatja a vasárnapi zárva tartást"

gyalog.galopp 2014.11.13. 17:22:56

@Holger Hartland:

esetleg a faék egyszerűségével elmagyaráznád, hogy az a faék egyszerűségű , egész héten güriző lúzerközéposztály mi francnak vásárol két napig a hétvégén, hiszen úgyse tudja élvezni, mert hétfőn kezdődik a güri?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 17:36:16

@gyalog.galopp: Egy faéknek magyarázzam? :) Próbáljuk meg: a lúzerközéposztály tagjai nem két napig, hanem kb. max. egy óráig vásárolnak, de ha vasárnap is nyitva van a bolt, akkor eldönthetik, hogy melyik napon, és így a tömeg is jobban eloszlik.

gyalog.galopp 2014.11.13. 17:47:37

@Holger Hartland:
Tekintettel a magyar középosztály papírvékony szeletére, miattuk akár szombaton is zárva tarthatnának a ... akár a boltok is.
Na, a középosztály lúzer rétege mióta tömeg?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 17:51:53

@Holger Hartland:

1) Én nem állítottam, hogy közmegegyezés van a vasárnapi zárvatartás pozitív voltáról, maga állította, hogy nincs. Ismét kérdezem: honnan tudja?

2) Ilyen inszinuációs izékbe (hogy melyik szakszervezeti izé kinek izé és izé) engedelmével nem folynék bele. Ezt meghagyom magának.

3) Nagyon szeretne a dohányzásról beszélgetni? Nekem a maga által idézett hírről az jutott eszembe, hogy milyen érdekes, hogy miután az USÁ-ban tömeghisztériát gerjesztettek a dohányzás és még inkább a dohányosok ellen (ma már, ha jól emlékszem, Észak-Carolina állam kivételével sehol nem lehet nyilvános helye(ke)n dohányozni, legtöbb helyütt már (nyílt légterű) közterületen sem) elkezdték módszeresen legalizálni (a dohánynál legalább ötször rákkeltőbb) marihuánát. Washington, Colorado és Oregon államban már szabadon lehet forgalmazni és fogyasztani a marihuánát, egyre több helyen tervezik népszavazás kiírását a témában, és Obama elnök is akként nyilatkozott, hogy támogatja a legalizációt. Érti ezt maga, mert én nem:-)

mrZ (törölt) 2014.11.13. 18:04:21

@bbjnick:

Tisztelt uram

Sokféle módja van a kenderfélék helyes felhasználásának, és nemhogy rákkeltő hanem rákellenes hatásúak.

Továbbra is tessék hülyeségeket írogatni, legfeljebb le leszen ugatva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 18:09:59

@mrZ:

"Sokféle módja van a kenderfélék helyes felhasználásának" --- írja.

Az már igaz. Például kötelet lehet belőlük fonni, amivel föl lehet aggatni azokat, akik pszichotikus drogokra akarják rászokatni a társadalm(ak)at.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 18:24:47

@gyalog.galopp: Direkt azért írtam, hogy "lúzer", mert úgy már tömeg: mondjuk a magyar társadalom felső felének az alsó négyötöde. De menj el egyszer vasárnap, nem vásárolni, csak megnézni, hogy tényleg vannak elegen, akik aznap vásárolnak. (És ez pl. a szombaton vásárlóknak sem rossz, mert akkor szombaton kevesebben vagyunk, nincs elviselhetetlen tömeg.)

@bbjnick:
1) Ja, ha nem állítja, hogy a vasárnapi zárva tartásról közmegegyezés van, akkor ejthetjük is ezt a javaslatot, ugye?

2) Rákerestem, ez a szakszervezetis egy ősbalos, és olyan alapon akar zárva tartást, a dolgozók (vélt) érdekében. Ettől még vele sem értek egyet, de ő legalább tisztességes.

3) Igen, nagyon szeretnék a dohányzásról beszélgetni, mert tudom, hogy maga dohányzik, ezért magával szerintem ezen keresztül lehet a legjobban megértetni, hogy miről van itt szó. Meg a kereszténységére is apellálok, az a helyzet. :) (Szokott vasárnap is rágyújtani? Hát vétkezőkre követ dobni? A templomban hálát adni, hogy nem olyan gonosz, mint az a vámszedő ott hátul? :))

4) A marihuánáról nem akarok beszélgetni, de valószínűleg annyi történt, hogy az amerikaiak a sok évi "War on Drugs" után rájöttek, hogy azt legfeljebb elveszíteni lehet, és akkor már inkább legalizálják és megadóztatják azt a szarságot.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.13. 18:27:00

@bbjnick: Az alkohol is pszichotikus.

www.nt.gov.au/health/healthdev/health_promotion/bushbook/volume2/chap1/sect1.htm

"Psychoactive drugs are divided into 3 groups:

depressants: they slow down the central nervous system; for example: tranquillisers, alcohol, petrol, heroin and other opiates, cannabis (in low doses)
stimulants: they excite the nervous system; for example: nicotine, amphetamines, cocaine, caffeine
hallucinogens: they distort how things are perceived; for example: LSD, mescaline, 'magic mushrooms', cannabis (in high doses)"

De a nikotin is.

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/2033559

"Nicotine is a paradoxical drug in that it both stimulates and depresses functions. It affects the central nervous system, the peripheral nervous system, the cardiovascular, the skeletal, and the gastrointestinal systems. Its psychoactive effects and drug dependency potential as well as some therapeutic approaches to smoking cessation have been reviewed here."

Vadász, vadász...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.13. 18:29:19

@Holger Hartland: Ad 4)

Az egy érdekes externáliája az amerikai legiszlációnak, hogy a mexikói kender ára _csökken_ a legalizáció hatására. Logikus, hiszen az ár ennek eredményeképpen csökken.

Úgyhogy a szegény mexikói kendertermesztők állítólag átálltak a máktermesztésre.

mrZ (törölt) 2014.11.13. 18:29:26

@bbjnick:

Nono az előbb még rákkeltő most meg pszichotikus.

Uram, az egész élet pszichotikus, még az önnel való vita is. És akkor mi van? Aki kába akar lenni az úgyis kába lesz. Akkor már legyen kába egészségesen, jókedvűen, békésen, biotermékből.
A sörgyárak meg zárjanak be, eleget mérgeztek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 18:43:24

@Counter:

Maga is pszichotikus mégsem vesszem egy kalap alá egy sorozatgyilkossal. Rosszul tenném?

Ha maga szerint ugyanazon megítélés alá kell, hogy essék egy enyhe stimuláns és egy depresszáns és hallucinogén hatású anyag, akkor az a maga problémája.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 18:45:52

@Counter: A mexikói drogkartellek meg mindjárt lobbiznak majd a visszaszigorításért, különben oda a bizniszük.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 18:46:53

@mrZ:

Ezt csak azért mondja, mert nem olvassa a kommentjeit:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 19:01:59

@Holger Hartland:

1) Miért ejtenénk? Csak olyan témában születhet törvényjavaslat, amiben közmegegyezés van? Ez számomra új.

2) Mondom, ilyen személyeskedős, inszinuációs sztorikba nem folynék bele.

3) Majd ha a vásárlást olyan mértékben korlátozzák, mint a dohány(o)zást, térjünk vissza a témára.

4) Ha egy devianciával nehezen boldogulunk, akkor az a megoldás, hogy legalizáljuk?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.13. 19:02:15

@Holger Hartland: Lassan mondom, hogy értsük: mák-ter-mesz-tés.

A mexikói kartelleknek mindegy, a lobbizásról pedig amúgy is unortodox fogalmaik vannak. A köznép lassan visszasírja az aztékok uralmát.

@bbjnick: Mak-mak.
Egyébként meg se értette a szöveget: az alkohol egy depresszáns pszichotikum.

Magának pedig általában véve a pszichotikumokkal volt baja, de várom a "kivéve a gyevi bírót" elvű huszárvágását.

Tehát mit csináljunk azokkal, akik pszichotikus drogokat kínálgatnak a társadalomnak, mondjuk alkoholt? Hogy az előállításának és forgalmazásának könnyítését ne is emlegessük.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.13. 19:04:58

@bbjnick:
1. A törvényhozásnak kifejezetten a feladata, hogy az élcsapat által meghatározott, a tömegek társadalmi-politikai tudatosságának aktuális fokán még egészében át nem látott, meg nem értett, sőt elutasított, de progresszív, helyes, tudományosan megalapozott javaslatokból törvényt faragjon.

2. Jaj, eszem a finom lelkét :-D Most mit kellemkedik?

3. Vasárnap dohányozhat?

4. A deviancia elleni fellépés kártékony externáliáiról megfeledkezik. Egyébként igen, az a megoldás, ahogy például a dohányzás betiltásával se boldogultak a XVI-XVII. századi Európában, s így aztán legalizálták.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 19:16:22

@Counter:

Én sehol nem beszéltem az alkoholról: sem mellette, sem ellene. Ez a maga tripje.

gyalog.galopp 2014.11.13. 19:30:29

@Holger Hartland:
én a saját mércém szerint az alsó középosztályba sorolom magam, és mint ilyen alapvetően a minőségi életvitelre törekszem.
Egyik szombat este egy ismerős házaspár bejelentkezett , hogy látni szeretne bennünket vasárnap. Életem értelme eldöntötte, egész héten gürizett, ő már nem fogja szétszakítani magát, elvisszük őket egy étterembe, aztán meg .....
Az étterem és az egész nap nagyon bejött, mindannyiunknak.

A másik alkalom egy másik párral, hűséges társam úgy döntött, hogy megmutatja, tud ő , nem kell nekünk étterem.
Az 1,6 kg hús még el sem készült, mikor már a felére összement, stb, stb, idegbaj...
Az ebéd, udvarias mosolyok, felejthető, mosogatógép, pakolás, takarítás, hullafáradt ...

A kirándulással összekötött étterem felüdülés 1/4 -el került többe , mint a házi szenvedés.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.13. 19:49:32

@bbjnick: Maga a pszichotikumok ellen volt. Az alkohol pszichotikum. Ellene van az alkoholnak? I/N.

Maga eközben a stimuláns pszichotikumok mellett van, mint például a nikotin. Holott stimuláns pszichotikum a kokain vagy a speed is. Azok mellett is kiáll? I/N.

mrZ (törölt) 2014.11.13. 19:52:22

@gyalog.galopp:

Így kell ezt, egyedi esetből rendszerszintű következtetést levonni.

Nem emlékszel esetleg volt ott még fekete macska keresztben, vagy kiborult só? Sokat segítene a további következtetésekben.

Kandabula 2014.11.13. 19:55:05

@gyalog.galopp: anyám! Ekkora baromságot régen olvastam. Van még? Talán valamit az összement húsról! Az teccett legjobban. Meg a megbánt udvarias mosolyok... Olyanokat hívtok meg, akiket utáltok? Meg a takarítás... összehánytatok mindent? Kiket hívtatok meg? Szerencsétlen hülye.

Kandabula 2014.11.13. 20:01:03

@gyalog.galopp: egyébként "életed értelme" , egyben "hűséges társad" tud főzni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.13. 21:08:35

@Counter:

Föl tudja dolgozni lelkileg, ha nem ugrok az elcseszett provokációs, manipulációs kísérleteire? I/N

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.13. 21:13:50

@bbjnick: "kötelet lehet belőlük fonni, amivel föl lehet aggatni azokat, akik pszichotikus drogokra akarják rászokatni a társadalm(ak)at. "

Aztán elkezd szemezgetni a pszichotikus drogok között azon az alapon, hogy amit maga fogyaszt, az maradhat, amit maga nem fogyaszt, az meg a Sátán műve.

Robinzon Kurzor 2014.11.13. 23:25:26

Na, látom bébéjé nagy formában van ...

Bell & Sebastian 2014.11.13. 23:41:15

Ami tömeges nemdolgozáshoz és élettagadáshoz vezet, az a társadalom számára káros és valószínűleg Istennek sem tetszik, ha szabotálják a becsináltak az üstbéli rotyogást. Szabira lehet menni.

Aki mákot akar, annak mákja van, a nekünk rendelt Jóbarát majd jól elmagyarázza, hogyan lehet kereskedelmi mennyiségben szerezni, egyenesen Afganisztánból, jelentéktelen Beszerzési Áron, aki valószínűleg már az ószövetségi időkben is ilyesmivel kereskedhetett, két bálványimádás között.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.13. 23:50:31

@bbjnick:
1) A közmegegyezéstől indultunk, hadd ne idézzem, ott van fönt.
2) Kár, mert nem a személy a lényeg, hanem a jelenség.
3) Pedig hasonlít. Mindkét esetben valaki más akarja seggfej módra megmondani, hogyan éljünk, csak a dohányzás még tényleg káros is. :)
4) Ha a deviancia tiltásával csak még rosszabb devianciát éltetünk (drogmaffia, bűnözés), akkor tiltás helyett más taktikát kell választanunk.

@Counter: Na és ha majd az ópiumot is legalizálják? Bár nem tudom, legális fű mellett mekkora kereslet lesz opiátokra. Fogalmam sincs. Mindegy, furcsa, hogy én a drogbűnözők bukását szeretném, bbj pedig a prosperálásukat! :)

@gyalog.galopp: Kerek történet, de nem értem, hogy a te tapasztalatod miatt miért kellene a vasárnapi vásárlást másoknak megtiltani. Hadd döntsék el az emberek, mit csinálnak hétvégén. A terelgetés komcsi dolog, és nem működik. (Ha már történet, nekem meg nincs kedvem pl. szombaton a boltban, vasárnap meg a hegyen a kilátónál tolongani és sorban állni.)

Bell & Sebastian 2014.11.14. 00:12:52

@Holger Hartland: Nem baj, csak egészség legyen, baszd meg! (Hogy klasszikust idézzek.)

Ez (Mo.) pont nem az az ország, ami belátható időn belül szabadkőműves Hollandiává válik. Erről elsősorban a szabadkőműves hollandok tehetnek, nem mi.

Ha ezzel a ténnyel problémái támadtak, beszélje meg a hollandokkal. Mintha valami azt súgná, hogy a fű után húzta meg a határt. Más meg előtte.

A heti egy pihenőnap mindenkinek jár, a cuclizmus kettőt is adott. Azt nem várom el, hogy csendőr pofozza a zsinagógába a jó szántóvetőt, de nem jó az senkinek, ha vasárnap is munkálkodnak a legények és leányok. Szentelje meg mindenki a maga módján és béke lészen. Második lépcsőben tőlem akár jöhet a szombat is. Nem kell folyton konzumálni, a Karácsony is csak legújabban két hónapos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.14. 15:33:15

@Holger Hartland:

1) Lehet, hogy nem ugyanazt a kommentsort látjuk?

2) Ó, tehát a személyeskedés magánál csak egy jelenség szemléletesebbé tételére szolgál?! [........../.]

3) Csak az a jó, ami korlátlan? Érdekes megközelítés.

4) De, ugye, azt nem akarja mondani, hogy ha nem büntetünk, akkor bűn sincs?

gyalog.galopp 2014.11.14. 17:25:18

@Holger Hartland:
A faék egyszerűségű példával azt szerettem volna érzékeltetni, összhangban korábbi véleményemmel, hogy a vasárnapi nyitva tartással nem az a baj, mert vasárnap nyitva vannak üzletek, hanem az a fogyasztói , gazdasági , kereskedelmi kultúra, ami mögötte van.

A hiperek megjelenésével olyan negatív verseny alakult ki a kereskedelemben, ahol már semmi szerepe nincs a fogyasztó tényleges érdekeinek, a versenyt csak a minőség erőteljes rombolásával lehet tartani.

Harminc évvel ezelőtt, a példában említett húst a vevő a hentes fejével klopfolta volna ki, az állami pékségek se mertek volna olyan kiflit , kenyeret piacra dobni, ami most általános. A kereskedelem leszoktatott az igényesség minden formájáról, zombivá nevelt bennünket, szépen csomagolt olcsó szart zabáltat velünk.

A vasárnapi nyitva tartás a faék egyszerűségénél komplexebb gondolkozást igényel, talán ezért nem tudott megbirkózni a feladattal a poszt írója sem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.14. 18:14:51

@gyalog.galopp: Sírok.

Hát persze hogy a kereskedelem tett tönkre mindent, különösen a magántulajdont nem is ismerő, egalitárius, osztályok nélküli ősközösségeket, amilyenben a magyar nemes vademberek is éltek 1990-ig.

Amikor is beütött a krach, összeomlott a fejünk fölé önzetlenül védőernyőt nyújtó nagy Szovjetunió, és bejöttek a tőkés kizsákmányolók tönkretenni mindent, ami jó volt.

Elsősorban a vasárnapi zárvatartás szakrálhagyományait.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.14. 18:49:29

@gyalog.galopp: A verseny, ami rossz a fogyasztónak. Zseniális.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.14. 19:03:01

@bbjnick:
1) "Számos szabályozás létezik, amelyek korlátozzák egy polgár szabad mozgásterét, választási lehetőségét, mégsem vonjuk azokat kétségbe, mivel közmegegyezés tárgya, hogy társadalmilag hasznosak." Ezt a vasárnapi zárva tartás mellett érvelve írta - tehát?

2) Így van. A nevezett államtitkár-anyuka tizenéve amúgy még SZDSZ-es önkormányzati képviselő volt. Nézze csak a 2003-mas naptárát:
gyujtemeny.zsibvasar.hu/naptar-kartyanaptar/kartyanaptar-2003-szdsz-szatmaryne-jahl-angela-6151645.html
És nem a személye az érdekes, lehetne más is, van sok durvább eset. Pusztán példaként érdekes. Meg vicces is persze.

3) Csúsztatni tetszik? A korlát igenis kell (majd megírom, ha még érdekli a Mandinert a rendszerváltás, mert ígérgettem, de sajnos időm nem volt rá). De nem mindegy, milyen korlát, és ki állítja kinek.

4) Mondhatjuk talán úgy, hogy egy nagyobb bűn megelőzése érdekében egy kisebbel szemben a büntetés helyett más úttal próbálkozunk. Az ideális az lenne, ha senki nem drogozna, nem is inna és nem dohányozna - mondjuk szerintem egy szivar és néhány korsó sör (másnak bor) vasárnaponként (másnak szombatonként) még beleférne. :) Csak az a kérdés, hogyan haladunk efelé.

Tehetetlen Dodó 2014.11.14. 19:38:24

@Holger Hartland: Zseniális bizony.
Főleg, hogy meg bírták csinálni és le tudják a nép torkán tolni.
Mit letolni: még azt is elérték, hogy az idióták a szabadságjogaikra hivatkozva, üvöltözve követeljék az ellenük felépített beteg rendszer fenntartását.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.14. 19:46:59

@Tehetetlen Dodó: Milyen szerencse, hogy kegyed és társai jobban tudják a népnél, hogy mi kell neki. Ha a történelmi szükségszerűség úgy kívánja, akkor az élcsapatnak kell vezetnie az önérdekét hamis tudata miatt fel nem ismerő népet a boldogabb jövőbe!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.14. 19:53:44

@Holger Hartland: Magánál is elszakadt a cérna, betelt a pohár, és még a bicska is kinyílt a zsebében?

Helyes. Egyben gratulálok angyali türelméhez, amellyel kitartásban éveket vert az én, egyesek szerint szintén angyali türelmemre. Ez utóbbit akkor most át is értékelném.

@Tehetetlen Dodó: Csak láncainkat veszíthetjük, rabszolgahad, indulj velünk.

Az elnyomott osztályok politikai tudatosságának alacsony fokán ne keseregjen, kamarád; azt majd a Forradalom győzelme után az agitprop pártmunkások lángra keltik és fel is szítják.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.14. 20:28:07

Ideje lenne új "két fasz beszélget"-típusú (mint amilyen Hacsek és Sajó volt pl.) párosokat szabadalmaztatni (bbjnick és Counter, bbjnick és Holger).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.14. 20:58:32

@Disznóvári: Ne filozofáljon és képzelegjen róla, hanem csinálja.

Ez az élet más dolgaira is megálló tanács.

2014.11.15. 05:08:35

@Holger Hartland: inkább 'nanny state'.

Tölgy persze teokráciának nevezné.

Mindkettő kurva nagy bukta itthon.

gyalog.galopp 2014.11.15. 07:25:08

@Counter: @Holger Hartland:

angol tudósok kimutatták, hogy a Tesco túlzott mértékű fogyasztása agysorvadást okoz.
Aki ízlésbeli és fogyasztási szokásokat képtelen politikai kontextus nélkül értelmezni, ott igen előrehaladott elmebajról lehet szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.15. 11:23:52

@Holger Hartland:

Erősen gondolkodnom kellett, hogy kommentjére érdemben válaszolni tudjak --- úgy, hogy azzal sem magát, sem magamat nem alázom meg.

De végülis csak sikerült érdemi választ kiötlenem. Íme:

Ha gyűjti a régi kártyanaptárokat, megkérdezem a tesókámat, hogy megvan-e még neki a gyerekkori gyűjteménye, mert abban sok szép és izgalmas óvilági darab található. Bizonyára jutányosan hozzájuthatna tőle egy-egy több példányban meglévő darabhoz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.15. 11:24:57

@Disznóvári:

Tegnap nekem is valami hasonló jutott eszembe:-D

Tehetetlen Dodó 2014.11.16. 18:43:56

@Holger Hartland: @Counter: Jézusmária, ehhez a beteges, ironikusnak vélt módszerhez miért kell két nicket fenntartanotok?
Kidobott pénz.

2015.03.28. 05:18:21

Első lépés a Fidox bukásához: a non-stopok kinyírása.

hvg.hu/enesacegem/20150327_Vajon_kinek_jo_ez_a_hulyeseg__az_ejjeln
süti beállítások módosítása