Kommentszűrés
’14 nov
12
13:01

Katalónia: egy „csakazértis” népszavazás magyar szemmel

Írta: Bölöni Katica

katalonia.jpg

Bár a katalán függetlenségi népszavazást a madridi kormány alaptörvénybe ütközőnek találta, majd az alkotmánybíróság letiltotta, Katalóniában mégis megtartották a szavazást vasárnap, állampolgári konzultáció címén. Egy határ menti városka iskolájában a környéken élő magyarként is részt vehettünk a szavazással párhuzamosan folyó aláírásgyűjtésen.

Este hét előtt érünk a francia-spanyol határon fekvő városkába, Puigcerdába, még másfél óránk van a szavazás végeztéig. A méltán híres Xoxolateria helyett az iskola felé vesszük az utunkat. A város még mozgolódik, de csendes, nyugodt a hangulat. Gyerekek játszanak a főtér játszóterén, dél-amerikai asszonyok csoportja beszélget, a kávéházak, szendvicsezők mind tele vannak, az utcán sétálók nézegetik a kirakatokat. Mint minden vasárnap este. Önfeledt ünneplésnek vagy aggodalomnak semmi jele. A szavazásra felhívó plakátok mellett felfedezünk egy röpiratot, amelyben az iskola tanárai tiltakoznak a szavazás megrendezése kapcsán az igazgatót és a vezető testületet ért atrocitások ellen.

„Egyesek örömhírként fogadták a népszavazás elhalasztását. De az örömhírek gyakran rövid életűek” − mondja Artur Mas katalán kormányfő. A madridi kormány elutasítása és az alkotmánybíróság döntése ellenére Barcelona úgy döntött, jogi érvényre nem lépő referendumként mégis megtartják a függetlenségről szóló szavazást. Madrid válasza az volt, hogy nem avatkozik közbe, ha a kormány távol tartja magát az eseménytől, és az a szeparatista függetlenségi szervezetek lebonyolításában zajlik. Az utolsó pillanatban Artur Mas mégis a rendezvény mögé állt. Mérsékelt jobboldali pártja köreiben élénk viták zajlanak, hogy a függetlenség vagy a spanyol államon belüli jobb gazdasági pozíciók kiharcolása-e a cél. Katalónia adja Spanyolország GDP-jének csaknem egyötödét. Mas valószínűleg a nemzetközi figyelmet kívánja felhívni a csakazértis megrendezett nemzeti konzultációtól. A függetlenséget támogató politikai szervezetek aktivistái és több mint 40 ezer civil önkéntes dolgozott a szavazás nyugodt lebonyolítása  érdekében. Több iskolában bombariadó késleltette a szavazatok leadását, úgyhogy nem meglepő, hogy Artur Mas már vasárnap reggel a nyugalom megőrzésére szólította fel a szavazókat, illetve teljes rendőri mozgósítást rendelt el az esetleges problémák kiküszöbölésére.

A puigcerdai szavazóhelyet is rendőrautók biztosítják, minden elhaladó autót lelassítanak és lassú elhaladásra kérnek. „Nálunk is volt bombariadó reggel. Bevizsgálták az iskolát és rendben folytatódott a szavazatok leadása. Említésre méltó esemény nem történt. Bár hallottuk, hogy Gironában valaki berontott és lerombolt több szavazóurnát, de nálunk minden rendben zajlott” − mondja egy huszonéves önkéntes, aki közben megkérdezi, részt veszünk-e az aláírásgyűjtésen, ahol a népszavazás megakadályozása ellen tiltakozhatunk az ENSZ, az Európai Parlament, az Európa Tanács, a Bíróság és más nemzetközi szervezetek előtt. „La positio espagnola es contraria a la practica international propia de paisos democratics com son el casos del Canada amb el Quebec i del Regne Unit amb Escocia.” „A spanyol álláspont ellentmond a demokratikus országokban bevett nemzetközi gyakorlatnak, mint Kanadában Quebec vagy Nagy-Britanniában Skócia esetében láthattuk” − olvasom katalánul a röplapon. Ütőképes kis csapatunk aláírja a nyomtatványt, személyi számmal ellátva, miközben biztosítanak róla, hogy ezek az adatok csak az uniós központokba kerülhetnek olvasásra. Hát jó. Közben felajánljuk, hogy szívesen létrehozunk a Facebookon egy „Magyarok a Katalán függetlenségért”oldalt. Az amerikai oldalon 662 like-ot ért el, vajon nálunk népszerűbb lesz a kezdeményezés? „Bale, benga!” − válaszolnak az önkéntesek, lefotózzuk őket és indulunk a forrócsokizó felé.

A vasárnap megtartott szavazáson a katalán kormányzat által közzétett adatok szerint 2,3 millióan vettek részt, és közülük 80 százaléknyian szavaztak Katalónia állami függetlenedésére.

*

A katalán nyelv, bár számunkra nagyon hasonlónak hangzik, de nem azonos a spanyol (kasztíliai) hivatalos nyelvvel. Az anyanyelvűek úgy fogalmaznak: „nemigen van egyezés”. Mára megoldott a katalán nyelvoktatás egész Katalóniában és a francia határon túl is: Észak-Katalóniában most már több Escola Catalan et Mültilingue működik. Korábban azonban ez sem spanyol területen, sem Franciaországban nem volt jellemző: „Parlez Français soyez-propres!” „Tisztálkodj és beszélj franciául!” − hirdeti még mindig az ayguatebiai falusi iskola falán a csaknem száz éves felirat. Az identitási, oktatási, kulturális, nyelvi kérdéseken felül azonban a katalán függetlenség kérdése szélesebb gazdasági-kereskedelmi folyamatokba is illeszkedik, amely mind a spanyol, mind a katalán gazdaságot komolyan érintheti.

Címkék: külföld konzultáció népszavazás függetlenség Spanyolország Katalónia Artur Mas

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr806885867

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Katalónia: egy „csakazértis” népszavazás magyar szemmel 2014.11.12. 13:26:01

Egy határ menti városka iskolájában a környéken élő magyarként is részt vehettünk a szavazással párhuzamosan folyó aláírásgyűjtésen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.11.12. 14:40:25

"Egy határ menti városka iskolájában a környéken élő magyarként is részt vehettünk a szavazással párhuzamosan folyó aláírásgyűjtésen." ezmilyenmár? egy vendég részt vesz egy ország szétszakítási kísérletében. a sátán szemtelen.

aeidennis 2014.11.12. 14:43:44

@jose maria padilla: mintha valaki svédként kiment volna a gyulafehérvári gyűlésre '18-ban Románia mellett tüntetni.
Majd jönnek ide bosszúból spanyol aktivisták az abaúji v. ormánsági népszavazásra. :)

Leskelődő 2014.11.12. 14:59:41

@jose maria padilla:
Már Skóciában is az volt, de ott pofára esett.

".. Itt semmilyen papírt, igazolványt nem kértek. Csak bement az ember, bemond­ta a lakcímét és a nevét, s már me­hetett is ikszelni. Szintén érdekes volt, hogy a 4,5 millió szavazó mellett a 400 ezer itteni külföldi diák is szavazhatott. Azért elég furcsa, hogy ők döntenek egy ország függetlenségéről."
www.borsonline.hu/20140920_kulfoldi_szavazok_dontottek_skociarol__interju

Ma chi è questo Joker? 2014.11.12. 17:01:29

Nem hangzik nagyon hasonlónak "számunkra", max. számodra.

vendegmunkas66 2014.11.12. 18:24:44

Na az biztos hogy szàmotokra nem, de mi nem jàrtunk màr latinra, meg görögre az ovodàban is.

vendegmunkas66 2014.11.12. 18:29:29

De az a sok romàn zàszlo nekem is feltünt, de mondjuk Ormansagnak milyen az összterméke?

Áronside 2014.11.12. 18:46:01

Vajon mennyi esze van Bölöni Katicának?
Nincs azzal semmi baj, hogy nem adott észt neki az Úristen, de miért kérkedik ezzel?

Bölöni Katica 2014.11.12. 19:09:31

@Leskelődő: Hàt màrpedig itt biztosan kérték a személyi adatokat, de biztosan nem tették közszemlére mint azon a papiron, amit mi irtunk alà kint, öt fokban, a személyi szàmunkkal és ahol semmi màsért nem tiltakoztunk, mint a népszavazàs kézzel-làbbal valo megakadàlyozàsàért. Amugy szavazhattunk volna is ha nem eszak hanem dél kataloniai lakosok vagyunk unios polgàrként, több mint egy éve. a Szerdànyi fennsik màsik oldalàn lakunk, amit ketté vàgtak, amikor a Lajos kiràly elvette a Spanyol Màriàt. Nna ! Ehez szoljon hozzà az a sok waldorsalàtàn nevelkedett tarajosgyik akik szerint màr nem trendi tartomànyoknak önàlloskodni.

Bölöni Katica 2014.11.12. 19:26:52

@Leskelődő: @jose maria padilla: 4, 7 millio katalàn szavazopolgàr között gondolom ott vannak a Guatemalaiak, az Ugandaiak, Nikaraguaiak, a Columbiaiak, Barcelona egész kinai, afrikai és dél-amerikai közössége, a muzulmàn szamoszaàrusok, a magyar és romàn riksàsok, minden unios betelepülö a dàn nyugdijasoktol a holland-francia vegyeshàzassàgban élö cégvezetökig, és ehhez képest tényleg sok a szavazat. A nemzetközi sajto zöme pozitivan értékeli a Nov 9- i alternativ
népszavazàs eredményeit, a francia sajto a nacionalistàk, a BBC az independantistàkrol beszél. Szeparatistàkat senki sem emleget. A BBC a NYT a Le Monde a Reuters internetes oldalain még nem talàltunk pontositàst a szavazàs pontos eredményeiröl. A nàluk joval naprakészebb HVG Oline az MTI nyomàn Nov 10-én a legkevesebb 1,65 millio szavazorol szàmol be, ezt nem pontositja késöbbi cikkében sem, amelyben a Katalàn kormànyzati rendszert érö informatikai tàmadàsrol szàmol be. A francia sajto szerint mint részvétel /ök 1,8 millio szavazorol tudnak, igaz csak 88%-os feldolgozottsàg mellett/ mind imàzs tekintetében szimbolikus gyözelmet értek el a Katalan törekvések. A spanyol sajto 2,2 millio szavazot ismer el, a Wiki szerint 2,305,290 a szavazok pontos szàma. Abban mindekni nagyjàbol egyetért, hogy a szavazournàk elé jàrulok 80 %-a az önàllo és független Katalàn allam mellett hozta meg voksàt.

vendegmunkas66 2014.11.12. 19:37:03

A ramblàn màr csak pekingi sör kaphato.

Bölöni Katica 2014.11.12. 19:45:19

@Áronside: Van annyi amennyi ide pont kell, egy màkszemmel se több. De hol tudok kommentelni a Mandiner.hu ra ahol màr sokkal több és szinvonalasabb hozzàszolàsom is van?

Pienaar 2014.11.12. 21:48:59

Kedves Katica, azt azért érzed hogy az egész felhajtás a maga szimbolikájában csak annyit ért hogy évekre megkeményedjenek a szembenálló álláspontok? Szerinted a nacionalisták ezek után tárgyalhatnak bármi értelmesről és reális engedményekről a spanyol kormánnyal? Azonnal pengellérre állítanák a szavazóik amiatt hogy puhányak. Gusztustalan politikai játszmává válik az egész.
Amúgy logikusan a spanyol egység hívei sokkal nagyobb számban maradtak távol mint a függetlenségpártiak, hiszen a jelenlegi helyzet fenntartásáért nem kell harcot vívnia senkinek, így nagyon is torz adat a 80%. Átérzem én a katalán nacionalisták minden kínját amiatt hogy Madridból osztják az észt, de nem jó úton járnak, ezt beláthatnák.

Bölöni Katica 2014.11.12. 22:11:24

Miért szerinted mi a cél?

Bölöni Katica 2014.11.12. 22:49:38

@Pienaar: Ez a szokincs kicsit kiment a divatbol a téma kapcsàn, legtöbb nyelven independentistàkrol beszélnek. A spanyol sajto eleinte még mindig kisérletzett az ügy kapcsàn a szeparatista jelzövel de nem sok sikerrel. Valamiféle àltalànos paradigmavàltàsrol lenne szo? A dehogy! Nyugodjunk meg àlliberàlis közhelyeinkben.

Pienaar 2014.11.12. 23:07:16

@Bölöni Katica: Ugyan egy szóval nem említettem szeparatistákat, az independentist meg magyarul függetlenségpártit jelent... Na de nem is ez a lényeg, hanem a cél. A rövidávú cél pedig a jelenlegi politikai helyzetben nem lehet egy Spanyolországtól független katalán állam megteremtése, hiszen ez akár polgárháborús állapotokhoz is vezethetne végső soron, Európa is ettől fél (no meg egy esetleges EU-n belüli osztódásos precedenstől, ami lavinát indithatna el). Megérteném a katalánok elszántságát ha még mindig Franco diktatúrája alatt lennének elnyomva, de ma azért már illene úgy beszélni a szuverenitás témájáról hogy ne a zászlólobogtatás legyen a fő érvük.

vendegmunkas66 2014.11.12. 23:13:36

kb 5 évtizede kemények az álláspontok vagy 6, csak mostanra gyengült meg a madridiak hatalma annyira, hogy ez bekövetkezhessen de az is igaz, hogy a második vh a nyugat Európai verzio szerint a Spanyol polgárháborúval kezdődött szerintem meg mikor az Oroszok lerohanták Ukrajnát. de a Katalánok most igen elszántak szóval nem lesz egyszerű, ha most írnánk 1936-ot nem is tévednénk sokat, "Imre"

vendegmunkas66 2014.11.12. 23:19:14

@Pienaar: te nacionalistàkrol beszélsz a szo pedig eleve a nemzetàllamisàg gondolatàhoz kötödik, nemdebàr? De. Nem. Hanem?

vendegmunkas66 2014.11.12. 23:24:17

@aeidennis: Hogy azok a voksturistak majd felvàsàroljàk a finom hàzi gyümölcslekvàrokat? Csak azt ne!

Pienaar 2014.11.12. 23:31:30

@vendegmunkas66: Nem érdemes a felek felcimkézésével bíbelődni, árnyaltabb annál a kép, a nemzetállamiságot meg végképp ne keverjük ide, hiszen a homogén etnikai összetétel nem éppen Katalónia jellemzője, a katalánok és spanyolok mellett él vagy 20% bevándorló arrafelé.

Bölöni Katica 2014.11.12. 23:48:14

@Ma chi è questo Joker?: és aMandier.hu-n Zokni! Bölöni Zoknirol nem tudok a csalàdfàn. A katalànok szerint, amit a szomszédos faluban gyakran megfordulo Morvay professzor a budapesti katalàn szak megalapitoja is csak megerösitene, kevés az egyezés a katalàn és a kasztiliàn között! Mindkettö latin nyelv, a katalàn egy nagymultu dialektus a trubadur-lira egy jelentös része okatalànul, ujlatinul irodott. A kicsit se mediterràn ragzonyelvek szemszögéböl vannak strukturàlis és etimologiai egybeesések, de ezt hagyhjuk a komparatisztikàra. Egy katalàn mesélte,hogy Szardiniàn milyen jol megértették. Andorràban is hivatalos.

Bölöni Katica 2014.11.13. 00:00:35

@Leskelődő: Köszi! A Skotokra mar a Trainspotting ota kivancsi vagyok. Azota csak fejlödtek. Néha használják a Walesi Hercegség kifejezést (walesiül Tywysogaeth Cymru. ezt jol kiwikiztem :)

Bölöni Katica 2014.11.13. 01:09:48

@jose maria padilla: az jo kérdés hogy ki a Vendég? Mennyi ideje éljen milyen stàtusszal azon a helyen ahol él ahhoz hogy joga legyen dönteni adott kérdésekben. De mi csak arra jàrtunk, volt egy külsö szempontbol szimpatikusnak tünö demokratikus kezdeményezés, ami nagy nehézségek aran de mégis békésen lezajlott. Ez klassz. A függetlenség az ö dolguk. A katalàn szavazok, ahogy làttam nem bedühitett nacionalista futballhuligànok, hanem egyszerü csalàdok. Gyerekekel jöttek, idösekkel. Nem voltak tul polgàrhàborus hangulatban, bocs vendégmunkàs!

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.13. 05:44:55

Kékcédulás cirkusz, semmi egyéb. Aki komolyan veszi, vessen magára.

Valójában Katalónia erősen megosztott a kérdésben, mindkét tábor 50 % körül van.

egysmás 2014.11.13. 08:15:38

Megy a jöttment magyar konzervatív, aki magyar szemmel néz, és szavaz a spanyolnak.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.11.13. 12:45:53

@Bölöni Katica: külső szempontól szimpatikusnak tűnő demokratikus kezdeményezés....

adnék én magának olyan demokratikus kezdeményezést, hogy a fal adná a másikat. liba.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.11.13. 12:49:40

egyébként egy kis próbaidőre elengedném a katalánok kezét. néhány év alatt rájönnének, hogy ördögi éceszgébereik hazudtak nekik. katalónia magában életképtelen. szellemisége sátáni, kommunista gyökerű, vagy degenerált, mint gaudi ördögszarta giccstemploma.

Bölöni Katica 2014.11.13. 18:56:51

@jose maria padilla: Kikérem magamnak, legfeljebb helyesiràsi liba! Tolja ide az ocsmàny dalibajszos pofàjàt és akkoràt kap, hogy a hód adja a másikat-

Bölöni Katica 2014.11.13. 19:44:30

@jose maria padilla: Bravo! Ön minden várakozást felűlmúl! Ezt a tiszti főiskolán tanulta? Minden szava olcso manipulàcio. Az ördögszarta Gaudi templomot kivéve mert azzal egyetértek, bàr ez nekem kinos. A kommunista pàrtok valoban nagyon aktivak és sokkal radikàlisabbak az elszakadàsban mint a jobb-közép. De a képen làthato zàszlolengetök egyike sem ezt a vonalat képviseli, mert akkor vörös lenne a csillag. Ezt tudhatnà ha az ördög ügyeibe probàlja àrtani magàt.

Bölöni Katica 2014.11.13. 20:03:56

@egysmás: ezért kàr volt a bejelentkezéssel bibelödni, de elteszem a lajstromra, konzervativnak eddig nem titulàltak még. A mondat többi részéhez nem szolok hozzà mert minden szohoz làbjegyzetet kellene irni, hogy megértse, miben téved.

Bölöni Katica 2014.11.14. 00:07:30

ezt a mandiner.hu-s hozzàszolàst szeretném megköszönni és ide beollozni, mégpedig azért mert oda nincs hozzàférésem. Köszönet :
átugró 2014. november 12. 14:03
Mi magyarok, természetesen szolidárisak vagyunk az elszakadásért, autonómiáért, önigazgatásért harcoló - önkényesen, igazságtalanul nemzetállamokba kényszerített, minden népcsoporttal. Az erdélyi magyarság-székelység igazságos küzdelme, a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai (...) magyarok miatt is, de természetes szabadságszeretetünk okán is.
A skótok, katalánok, baszkok, stb. példája azt mutatja, hogy semmi sem végleges az emberiség történetében...

Bölöni Katica 2014.11.15. 12:17:38

Tegnap làttuk a Habannera c. Verdaguer filmet érzékien kosztümös és humortalan, a katalàn hajok szerepéröl a rabszolgakereskedelem hajnalàn.