Kommentszűrés
’14 nov
10
09:01

Ózd, a Jobbik és a Centrális Erőtér

Írta: TuRuL_2k2

Október 12-én elmaradt az igazi áttörés a Jobbik számára. Bár Vona Gábor már akkor arról beszélt, hogy az önkormányzati választások eredményei alapján „a magyar belpolitika lényege: Fidesz vagy a Jobbik”, valójában nem sikerült igazán nagyot lépni abba az irányba, hogy 2018-ban a Jobbik valódi kihívója legyen a Fidesznek. Ugyan az ország nagy részén a Jobbik lett a második erő, de inkább látszatmásodik, ami csak annak volt köszönhető, hogy az MSZP, a DK meg az Együtt-PM egymással is rivalizált – valójában a régi MSZP-SZDSZ romjain osztozkodó pártokra jóval többen szavaztak, mint a Jobbikra. Ráadásul egyetlen igazán nagy durranás sem jött össze, nem sikerült egyetlen megyei jogú városban sem jobbikos polgármestert adni (Szarvas Pétert, a párt által is támogatott békéscsabai független polgármestert ugyan meg lehet itt említeni, de azért ő nem az igazi).

Könnyen lehet, hogy az ózdi megismételt polgármester-választással végül a Fidesz tett szívességet a Jobbiknak, és ez lehet 2014 Nagy Győzelme a párt számára, ha már tavasszal sem sikerült egyéni körzetet elhódítani a pártnak. És Nagy Győzelmekre minden politikai erőnek szüksége van, aminek komoly ambíciói vannak.

Ózdon már első nekifutásra is nyert a Jobbik 27 éves polgármesterjelöltje, Janiczak Dávid, de mindössze 66 szavazattal győzte le a regnáló Fürjes Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét. Ha ez akkor annyiban marad, az inkább csak bosszantó, semmint igazán fájó vereség lett volna a kormánypártok számára. Fürjes azonban megóvta az október 12-i eredményt – szoros választások esetén ez megszokottnak mondható eljárás. A helyi és a területi választási bizottságok után – nem kis meglepetésemre – a Debreceni Ítélőtábla is úgy gondolta, hogy meg kell ismételni a választást, mivel hiányzott hét szavazólap az urnákból. Ha ennyi mindig elég lenne ahhoz, hogy egy választást megismételjenek, akkor egymást érnék az ismételt választások, mivel a szavazólapok száma szinte sosem egyezik a megjelentekével, néhányan egyszerűen azzal szavaznak, hogy hazaviszik azt.

A megismételt választás több szempontból is megmutatta a Fidesz hatalmi konstrukciójának korlátait. November 9-én sokkal többen mentek el szavazni, mint októberben, a részvételi arány 38,6-ról 56,8 százalékosra nőtt, a részvételnél pedig csak a szavazatszámok alakultak érdekesebben:

jelölt november 9. október 12.
Janiczak Dávid (Jobbik) 10.299 4.214
Fürjes Pál (Fidesz-KDNP) 5.076 4.148
Veres Zoltán (DK-MSZP) 520 2.238
Kónya Béla (Munkáspárt) 60 128
Gál József (Szociáldemokraták) 14 170
Tóth Melinda Anna (JESZ) 13 29

 

A Fidesz egyáltalán nem bízta a véletlenre Ózd megtartását, még a választási kampányok taktikai atomfegyverét, Fásy mestert is bevetette:

Azonban még Fásy is hiába szólt népéhez, és adta elő hogy „polgármester én csak azt kérem, egy kis segélyt adjon nékem!”, Fürjes mindössze 20 százalékkal tudta növelni az elsőre szerzett szavazatait, ami – a sokkal nagyobb részvétel miatt – azt jelentette, hogy 38-ról 32 százalékra csökkent az eredménye. Ezzel szemben a fiatal jobbikos jelölt, akit többek közt azért bíráltak a kampányban, mert egy Hitler-imitátorral fényképezkedett, közel 150 százalékos szavazatszám-növekedést ért el, 38-ról 64 százalékra javítva eredményét.

A szavazatáramlás legizgalmasabb része, hogy mi történt a DK és az MSZP által indított jelölt szavazóival: túlnyomó többségükben alighanem a jobbikos induló mögött kötöttek ki. Ez azt jelenti, hogy a régi baloldal táborában a csak-ne-a-Fideszt motiváció sokkal-sokkal erősebb volt, mint a csak-ne-a-nácikat. Ez egyrészt súlyos üzenet a baloldalnak (a szavazóik igenis nyitottak lehetnek bizonyos helyzetekben a Jobbikra), másrészt komolyan veszélyezteti a Fidesz relatív többségre építő modelljét, ami azt feltételezi, hogy a többpólusú, kooperációképtelen ellenzék miatt 30-40 százalékos eredménnyel is kényelmesen lehet nyerni a választásokat.

Hogy az ózdi történet egyszeri kilengés-e, vagy egy új politikai helyzet egyik jele, az csak utólag fog kiderülni – olyankor meg már úgyis okos mindenki. Hogy csak a legsúlyosabb válságrégió, a cigányok és nem cigányok közötti feszültségek egyik gyújtópontja képes-e ilyet produkálni, nem tudjuk. Ma úgy tűnik, hogy az október 12-i, a Fidesz által kényelmesen megnyert választásokat követő internetadó-tüntetések mellett ez is egy újabb komoly figyelmeztetés, hogy hiába az óriási szervezettségi és anyagi fölény, a közélet teljes dominanciája, a Centrális Erőtér konstrukciója közel sem olyan stabil, mint azt sokan gondolják.

Frissítés: Még némi adalék, ami segít megítélni Ózdot és a baloldal állapotát: 2006 őszén az MSZP jelöltje 35 százalékos részvétel mellett 6.449 szavazattal, azaz 61 százalékos eredménnyel nyerte meg a polgármester-választást.

Címkék: centrális erőtér Jobbik MSZP Fidesz DK Ózd Fásy Ádám Janiczak Dávid Fürjes Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr506882703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.11.10. 09:23:38

A centrális erőtérnek olyannyira nem stabil a dominanciája, hogy számra ennyi szavazattal a centrális erőtér 2006-ban és 2002-ben centrálisan pofára esett. Időközben viszont átalakult az ellenzék és ennek a megosztottságnak köszönhetően tud most a fidesz ismét tarolni. Ez viszont aligha megnyugtató többség és messze nem fog örökké tartani.

Annak, hogy a balos szavazók beálltak Janiczak mögé számos oka lehet. Az is, amit a szerző ír (ami nem is lenne meglepő, ha számba vesszük azokat az arrogáns kirhanásokat, amiket napi szinten rendeznek a túlságosan elbizakodott fideszes politikusok), de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy helyi választásról van szó, ráadásul Ózdon, ahol a szavazók legalább áttételesen, de azért ismerték a jelölteket. Ilyenkor a jelölt személye is fontos, sokak szerint a legfontosabb tényező. Fontosabb, mint a párt, ami támogatja. A megismételt választásokon meg már minden szavazó pontosan tudta: itt két jelölt közül kell választani.

Az, hogy Janiczak mennyire "náci", azt én nem tudom megítélni, ezt a szerzőre bízom.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.10. 09:54:22

Fásy a fidesz csodafegyvere? Ezt eddig nem is tudtam. :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.10. 10:03:39

korrekt poszt. turul legalább nem hazudozik, hallgat el fontos részleteket, mint a másikok

Urfang 2014.11.10. 10:25:14

Jelenleg még elég messze vagyunk ettől, de ha a jobboldal és a baloldal képes lenne együttműködni a fideszoldal leváltásáért és mindenhol visszalépni egymás javára, akkor érvényesülhetne egy tiszta választás a "csak a fidesz" és a "csak ne a fidesz" között.

Ez az egyik megoldás a fideszoldal leváltására, a másik megoldás pedig a most még csak csírájában létező új ellenzék kialakulása, amiből még bármi lehet.

Steve the Great 2014.11.10. 10:27:59

"ha számba vesszük azokat az arrogáns kirhanásokat, amiket napi szinten rendeznek a túlságosan elbizakodott fideszes politikusok"

A hírek szerint ebből itt sem lesz hiány. Fürjes a gratuláció után azzal folytatta, hogy nem fogják akadályozni az új polgármester munkáját, HA a Fidesz politikáját fogja folytatni. De gondolom (Esztergomhoz hasonlóan) itt is könnyedén fog olyan pontokat találni a fideszes testület, amely szerint nem a fidesz politikáját folytatja a polgármester.

Dzsentrisvihák 2014.11.10. 10:28:36

Azért a recski győzelem is megérdemelt volna egy említést, mert ott is nagyarányú győzelmet aratott a Jobbik. Persze, értem én, hogy egyedi, és megismételhetetlen balesetnek kell beállítani Ózdot, és sulykolni kell, hogy a Jobbik csak "látszatmásodik", de ez elég sovány próbálkozás...

A Fidesz részéről pedig a Fásy-mulató csak kedvcsináló volt, az igazi csodafegyver még mindig a Kubatov-lista, és a szavazók szállítgatása/megvásárlása, és a nemtelen rágalmazás.

Én amúgy arra leszek kíváncsi, hogy milyen gyorsan juttatják a sértődött fideszesek Esztergom sorsára a várost... A narancsos gőgnek teljesen mindegy, hány ezer ember életét keserítik meg, biztos vagyok benne, hogy itt is a dedós obstrukcióhoz fognak folyamodni.

KissGecihuszár 2014.11.10. 10:31:01

Több dolgot is érdemes górcső alá tenni, mégpedig az okt. 12 és a tegnapi nap között történt országos vonatkozású események áttételes hatásait, de kétségkívül a legfontosabb, hogy mit (nem) tett a fidesz (sem) Ózddal az elmúlt 4, illetve 20-25 év alatt. Talán az elmúlt hetek "bőszítették fel" úgymond oly mértékben az Ózdi választó polgárokat, hogy a Dávidra történő mennél nagyobb arányú szavazás egyfajta protest volt az ellen a fidesz ellen, mely láthatóan egyre nagyobb k.oszba taszajtja az országot, mely egyébként kiolvasható a részvételi adatokból, de legfőbbképpen a Dávidra leadott szavazatok mindent elsöprő számából, melyre elmondható, hogy a választók quasi felmosták a padlót a fidesz jelöltjével. Ami pedig a helyi kontextust illeti; ilyen konzekvensen elbánni, kifosztani, cserbenhagyni, megerőszakolni egy várost, ha úgy tetszik; egy régiót, mint ahogy Ózddal, illetve régiójával tette az elmúlt 25 év mindegyik érája, nos ez vérforraló! Gyakorlatilag úgy pusztították ki az egykor a Magyar Ipar emblematikus cégeként aposztrofált OAM-et, illetve egyéb a városban működő ipari cégeket, hogy még csak elképzeléseik sem voltak, mit is kellene azonnal helyette a romokon teremteni. Eszükbe nem jutott, hogy fejlesszék a térség infrastruktúráját, gyorsforgalmivá fejlesszék legalább a 26-os utat, korszerűsítsék a vasúti hálózatot, olyan cégeket próbáljanak odacsábítani, akik partnerek lehetnek a szak, illetve a mérnökképzés képzés fejlesztésében. Ami viszont a legsúlyosabb, hogy elengedték a régióban mindig nagyszámban élő cigányság kezét, hiszen a módszerváltáskor az ő munkahelyeik szűntek meg a leghamarabb úgy, hogy senkinek nem volt éppkézláb elképzelése, mégis mi lesz azzal a kb. 50ezer cigánnyal, aki Ózdon és környékén él! Sajnos, az elbaszott 25 évet már nem lehet visszahozni, nem pörgethető vissza az idő kereke, de arra igenis minden esély megvan, hogy az új önkormányzat, élén egy energikus, fiatal, épp ezért még nem enervált, nem az öregedés miatt már a minél több közpénznek a saját titkos számláira csatornázásán ténykedő, összekacsintós, sógor-komázós, elvtelenül szopni- nyalni-gombot varrni mindig készséges pártkatona került a város élére Dávid személyében, akinek lesz 5 éve (politikában nagy idő ám!) arra, hogy minden erejét latba vetve igenis összekalapozza azt a bizonyos 60MRD-t, mely a saját erőkkel összerakva már kitehet 100-at is, amiből már sok szép, s főként a helyiek életminőségét emelő beruházást hozhat. Csak remélhetem, hogy a központi hatalom a sajnos tőle már-már megszokott hatalmi gőgből, sértődöttségből nem fog ott keresztbe tenni Ózdnak, ahol csak tud és igenis lesz pénz egy gyorsforgalmi úttá átépített 26-os, valamint egy, a várost Északról elkerülő 25-ös útra, illetve egy átépített, felújított pályaudvarra, vasútvonalra, ami nemcsak Ózd, hanem Putnok, sőt az Észak-Borsodi régió gyarapodását is szolgálhatja, nem is beszélve a határ menti gazdasági kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről. Dávid; részemről csak azt kívánhatom, hogy adjon a Jóisten neked sok erőt, egészséget, jókedvet az elkövetkező mocskos nehéz évekhez és amennyiben igényled, személyemben van 1 embered, aki "valamit" konyít -egyebek mellett- a közösségi közlekedéshez, melynek önkormányzati átvételével messzemenőkig egyetértek, hiszen nyilván jobban lehet csinálni, mint ahogy a Borsod Volán képes rá. Nem véletlen, hogy Kósa mester is elzavarta a Hajdú Volánt...

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.11.10. 10:34:48

Ezzel szemben a fiatal jobbikos jelölt (...) közel 150 százalékos szavazatszám-növekedést ért el, 38-ról 64 százalékra javítva eredményét.

Nemnemnem. Közel 250 százalékos szavazatszám-növekedést (4214 - 10.299, 244%) és 150% szavazatarány-növekedést ért el, ne keverjük a Gizikét a gőzekével ;)

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.11.10. 10:34:48

Ezzel szemben a fiatal jobbikos jelölt (...) közel 150 százalékos szavazatszám-növekedést ért el, 38-ról 64 százalékra javítva eredményét.

Nemnemnem. Közel 250 százalékos szavazatszám-növekedést (4214 - 10.299, 244%) és 150% szavazatarány-növekedést ért el, ne keverjük a Gizikét a gőzekével ;)

Virág et. 2014.11.10. 10:44:00

@Dzsentrisvihák: Lényegében egyetértek veled, de a tényekhez azért hozzátartozik, hogy a Jobbik azért látszatmásodik, mert ha összeadod a balos pártokat, az mszp-t, a dk-t, az együttet és a pm-et, akkor ők bőven megelőzik a jobbikot a választási eredmények terén. Ez azért nem butaság (mármint összeadni őket), mert amúgy a jobbik is mindig összeadja ezeket a pártokat, amikor említi őket és mert közösen vagy legalábbis egyeztetteten indultak.

Abban is van valami, hogy ezek egymás szavazóin osztoznak. Nagyon kevés olyan DK jelölt van, aki DK híján ne szavazna a szocikra és így tovább. Ez az egyik tragédiája a hazai baloldalnak: hogy képtelen új szavazókat bevonni.

Urfang 2014.11.10. 10:56:12

@Virág et.: Valóban nem tud új szavazókat bevonni a baloldal, de úgy tűnik a jobbik is elérte már a határait. A fidesz pedig pontosan erre építette a választási rendszerét, két kisebb kisebbség között a legnagyobb kisebbségnek lenni, és ezzel aránytalan többséget nyerni.

Ezen egy valódi nemzeti együttműködés segíthetne, a jobb és baloldal együttműködése, amellyel a fideszes legnagyobb kisebbséget felválthatná egy valódi többség. Bár az ideológiai ellentétek miatt erre nincs sok esély, hacsak egy valódi nemzeti együttműködés felül nem írná az ideológiát.

De az is lehet, hogy az új szavazók bevonása meg fog történni egy új ellenzék létrejöttével. Talán ez lenne a legjobb, ha létrejönne még egy jobbik avagy baloldal méretű tömb, egy új erő azoknak akiknek ez a felhozatal nem jön be.

Veridicus76 2014.11.10. 11:01:27

A netadó ötlete országos léptékben is kiverte a biztosítékot, ez, a NAV-ügy, a pökhendi és arrogáns országos és helyi fideszes megnyilvánulások szinergikusan összeadódtak. A Fideszben nagyon komolyan el kell gondolkodni a dolgokon, mert minél magasabban vannak, annál nagyobbat lehet esni. Az embereknek (a jobb híján Fidesz-szavazóknak is) tele van a tökük a kétségtelenül jó vagy többé-kevésbé jó, vállalható intézkedéseket kísérő vállalhatatlan, vérlázító, bicskanyitogató, pofátlan gazemberkedésekkel, a nyegle, pimasz, bárdolatlan terpeszkedéssel, azzal, hogy holmi nyikhaj köcsögök a közel egymilliós fizetésükkel azt ugatják, hogy 17 ezer forintból meg lehet élni; azzal, hogy jó nlhány esetben jutott föld, trafik, megrendelés, staffírung sógornak-komának-havernak - és ez semmiben sem különbözik az MSZPSZDSZ-kormányok gyakorlatától. A centrális erőtér vulkánon csücsül.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.10. 11:09:36

Egyrészt, a Jobbik győzelme példaértékű a jövőre nézvést, így kell ezt csinálni.

Másrészt az is példaértékű lesz az emberi aljasságra nézve hogy a 8:5 fidesztöbbség hogyan fogja Janiczak Dávid MINDEN EGYES előterjesztését leszavazni.

Jellemző a rendkívül aljas húzásra, hogy csupán a polgármester-választást kellett megismételni az önkormányzati tagok választását NEM. Pedig ha csalás történt (VOLNA), akkor a képviselőtestület tagjait is hamisan választották, tehát azt is meg kellett volna ismételni.

Minden egyes tény, amit a fidesz működéséről tudtunk és tudunk, azt támasztja alá, hogy Esztergom példája fog megismétlődni. Sajnos.

@tesz-vesz: Lószart korrekt. Kihagyja amiről beszéltem. Ez nem atomfizika, a hülye is látja mit művelnek a fideszgazemberek, ha lehetőségük nyílik megbénítani egy város normális működését, lásd Esztergom, lásd számos város ahol idén októberben a fidesztől különböző polgármestert választottak.

Ózdnak négy évre annyi. Én a Jobbik helyében rögtön az első képviselőtestületi ülésre odahívnék annyi médiumot (újság, TV stb) amennyit csak tudok, hogy dokumentálva legyen a fideszesek sunnyogó aljassága, amint a legalapvetőbb kérdésekben is nemmel szavaznak.

@Virág et.: "Ez az egyik tragédiája a hazai baloldalnak: hogy képtelen új szavazókat bevonni."

A másik tragédiája pedig hogy képtelen a parazitáitól (gyurcsány és a baloldali véleményformáló háttérértelmiség -konrád, heller, galamus stb) megszabadulni. Aminek a jobboldal csak örülhet.
A hazai baloldal hagyományosan nemzetellenes, amiben az etnikai háttér is szerepet játszik, ez pedig 'rosszul veszi ki magát' a magyar választók körében.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2014.11.10. 11:14:24

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron):
'Nemnemnem. Közel 250 százalékos szavazatszám-növekedést (4214 - 10.299, 244%) és 150% szavazatarány-növekedést ért el, ne keverjük a Gizikét a gőzekével ;)'

Sosem volt gondom a matekkal, szerintem most is pontosan fogalmaztam: a 10.299 a 4.214 244%-a, azaz helytálló, hogy közel 150%-os a _növekedés_. A szavazatarány ellenben nem nőtt 150%-kal, csak bő 150%-ra.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.10. 11:20:34

@Urfang: Nemzeti együttműködéshez a nemzetből származók kellenek.

Most félretéve azt hogy mi a magyar identitás vagy mi nem, egy dolog biztos: aki például öntudatos zsidónak vagy cigánynak (-> e népek tagjának) vallja magát, az per definitionem nem magyar. Mert nem is akar magyar lenni. Mert ő talált egy (szerinte) "jobbat" magának. Egy idegen kultúra történelmével, szokásával (-vallásával) azonosulva idegen testet képez a magyarságban.

Amint a baloldal vagy újbaloldal vagy akármi képes lesz a kiválasztottaktól megszabadulni, ott elkezdődhet valami. Nehéz lesz, mivel Budapesten a kiválasztottak uralkodnak.

strangeworld 2014.11.10. 11:32:39

Egyertelmu, hogy a Fidesz valtopartja a Jobbik lesz. Persze ezt a nyomorult ballibsik nem akarjak megerteni, inkabb becsapjak sajat magukat es naciznak egyet. Majd pofara esnek.
Csak a Jobbik az a part aki jelentosen novelni tudja meg a taborat, a ballibsik erre keptelenek - foleg ha tovabbra is ezen az uton haladnak amint azt teszik. En ugyan nem vagyok Jobbikos, sot, budan lakom a hegyvideken.. de hamarabb szavaznek a Jobbikra mint a balosokra annyi szent, es minden ismerosom igy van ezzel, egyszeruen undorodom a ballibektol.
Azok az emberek akik a Fideszbol kiabrandulnak, soha nem fognak a ballibekre szavazni ez 100%, nekik marad a Jobbik.
Szepen lassan halnak ki a homokadarikuszok is (jelentos baloldali szavazobazis), a fiatalok nagyresze pedig Jobbikos - leszamitva a (bel)pesti hippiket.
Ez az ozdi szavazas egy oriasi uzenet mind a Fidesz, de legfokepp a ballibsik szamara.

Zb74 2014.11.10. 13:23:50

@TuRuL_2k2: Pont ezt akartam írni. A szavazatszám az októberi 244%-a, tehát a növekmény 144%, ami valóban "közel 150%", ahogy a cikkben is áll. A százalékszámítás terén kihívásokkal küszködőket - khm, @The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): - még azzal lehetne sokkolni, hogy ez a részvétel változását is figyelembe véve 26 százalékPONTos szavazatarány-javulást jelent. :) De azt már tényleg nem hiszem, hogy föl tudnák fogni...

Bell & Sebastian 2014.11.10. 13:48:08

Ellenséges testülettel semmire sem fog menni. Általában a szavazóknak van annyi esze, hogy sz általa polgármesternek gondolt haverjait húzgálja be.

Ebből is látszik, machináltak a fijjug.

Hogy aztán megérte-e nekik (frontális támadást vezetni egy homokbuckáért), azt nem tudom, de hogy a lakóság most ráfarag, az tuti. Pürrhoszi győzelem ez. Csak a Kakadémia szerint nem így kell helyesen írni.

vizipipa 2014.11.10. 13:48:24

Nyilván jól esik sokaknak a Fideszt ekézni és fekete-fehérre festeni a képet, csak nem biztos, hogy jó úton járnak.

Egyrészt, nem tudjuk, hogy az ózdi fideszesek mennyire gombnyomogató marionett bábuk. Pedig ez fontos lesz, 5 évig.
Másrészt, tessék nézegetni a mostani esztergomi eredményeket. Az elmúlt 4 év után. A polgármester fideszes lett, bár csak kb. 10%-al verte hírhedt elődjét. Az egyéni körzeteket meg besöpörte a Fidesz. Mindet. Összesen két körzet volt ahol nem döntő fölénnyel.

Vagyis a választópolgárok többsége nem úgy gondolkodik, mint az itt kommentelők többsége.

Tudományos libsizmus 2014.11.10. 13:55:38

Ismét hamisnak bizonyult egy "liberális demokrata" alapvetés. A rejtőzködő szavazók nagy része úgy tűnik, jobbikos.

Tudományos libsizmus 2014.11.10. 14:01:06

@Dzsentrisvihák:
Nem. A Fidesz csodafegyvere Gyurcsány.

Helyes Írás 2014.11.10. 14:11:07

Ebben az eredményben valószínűleg benne van a Fidesz amerikai kitiltási üggyel kapcsolatos "öngyanúsító" mellébeszélése is, mégis elsősorban helyi összjáték lehet. Ózd kilátástalan helyzete, a cigányproblémák és a pofátlan fellebbezés egyvelege hozhatta ezt az eredményt. És valamiért alighanem elegük lett az embereknek a korábbi polgármesterből.

Előrelépés viszont aligha lesz. A Fidesznek többsége van a testületben, nélkülük semmi nem megy át. Ha a Fidesz nem tudott érdemi fejlesztést végrehajtani a régióban, a Jobbikos polgármester hogy tudna, honnan szerezne forrásokat? Ez a fiú épp csak kijött az iskolából, fiatal és tapasztalatlan. Néhány hét vagy hónap múlva elmúlik a lelkesedés, jönnek a lassú és változatlan hétköznapok. Hacsak nem egy kivételes politikai zseni, akkor nevetséges szimbolikus politizálással vagy iszapbirkózással telnek majd el az évei.

_most_ 2014.11.10. 14:14:32

ritka gusztustalan húzás volt a fidesz részéről, hogy megismételtették a szavazást, nem csodálom, hogy ez sokaknál kiverte a biztosítékot és csak azért is a jobbikos jelöltre szavaztak.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.10. 14:16:39

@Bell & Sebastian: Sok múlik azon, hogyan kommunikálják. Tétényit lehetett démonizálni, amikor megjelent az ATV-ben (valszeg akkor ásta el magát végleg), Janiczakkal ezt nyilván nem lehet megtenni.

Azon is múlhat, hogy a fidesz az elsöprő többséget látva amivel a polgit megválasztották, vajon képes lesz-e taktikusan legalább a látszat kedvéért pár-pár döntést megszavazni, hogy ne legyen túl egyértelmű a dolog. Valószínűleg nem. Tehát az új polgármester lesz az áldozat, akinek nem hagyják hogy végezze munkáját. He ezt így elő lehet adni, akkor még nyerhet is rajta valamit. De Ózdnak mindenképp rosszabb lesz.

phaszfej 2014.11.10. 15:14:09

A félelem győzött az önimádat fölött.

ebella 2014.11.10. 15:32:07

Ez nagyon kemény figyelmeztetés a Fidesznek. Nem lehet dolgozó emberek millióit minimálbér (ami alatt van a hivatalos létminimumnak), vagy az alatt foglalkoztatni, miközben sokaknak egyre nagyobb a jövedelmük azok közt is, akik bérből élnek és az államnak dolgoznak. Elege lett a mellőzötteknek.

gyalog.galopp 2014.11.10. 15:34:18

rosszul látjátok, működni fog.
Van rá egy söröm, jó , van egy ládával na.

Sir Galahad 2014.11.10. 15:45:22

Ha lehet ebből a választásból következtetést levonni, akkor az az, hogy a szavazók - a baloldaliak is! - adott esetben a Fidesz helyett a mellesleg masszívan Amerika-ellenes, oroszbarát Jobbikot választják. Kíváncsi vagyok, ezen elgondolkoznak-e a magyar politikát nagy igyekezettel destabilizáló amerikai követségen.

Dzsentrisvihák 2014.11.10. 15:54:59

@Virág et.:

Elméletben hiába adogatják össze a szavazataikat, az, szerencsére, a gyakorlatban nem segít rajtuk. Egyébiránt, sok helyen már összeállva sem tudnák megverni a Jobbikot, hiába erőlködnek. Egy folyamatosan erodálódó bázist tépnek egymás közt, és ezt még csak föl sem fogják. De én ugyan nem fogok értük könnyet ejteni, sokkal súlyosabb dolgokat érdemelnének ők, tekintettel arra, mit "köszönhet" nekik az ország...

@Tudományos libsizmus:

Az ózdi, és a recski választásokhoz Gyurcsánynak max. nagyon közvetve volt köze, és akkor sem úgy, ahogy azt a Fidesz szerette volna. Maradt a cigány utaztatás, és az ajándékosztás.

@Urfang:

A Jobbik épp most kezdi kitolni a határait, pont erről szólt a tegnapi nap. De négy/öt év önkormányzati bizonyítási lehetőség erejét sem becsülném le olyan könnyedén.

Remek ez az "új ellenzék" dolog, csak semmi értelme. Mit értesz ez alatt? Azokat, akik most az utcán bohóckodnak a netadó, meg a kitiltós hülyeség ellen? Azokhoz én nem fűznék nagy reményeket, plusz Demszky Gábort sem nevezném olyan húde újnak...

troni 2014.11.10. 16:13:33

Érdemes megtekinteni a számokat (melyek ugye makacs dolgok). Márpedig a számok szerint a Jobbik "új" szavazói háromszor annyian voltak tegnap, mint az állítólagos balról átszavazók.

Krisz11 2014.11.10. 16:47:42

Szép volt Janiczak! Kérdés, hogy mennyi elképzelését tudja keresztülvinni a fideszes többség ellenében, vagy leszavazzák-e

Ad Dio 2014.11.10. 17:05:21

Már egy éve látszik, hogy a baloldal egyetlen esélye jelenleg a Fidesz megszorítására, ha összefog valahogy a jobbikkal. A szavazótábor már egy ideje meglehetős könnyedséggel mozog a két párt közt.

Persze most nagyon kínos a folyamatos nácizás. Melyik kezembe is harapjak?...

freehckr 2014.11.10. 17:41:26

@vizipipa: „Vagyis a választópolgárok többsége nem úgy gondolkodik, mint az itt kommentelők többsége.”

A választópolgárok 44%-a szavazott az októberi választásokon, tehát a _többségük_ nem is szavazott, így nyilvánvalóan nem tudunk levonni következtetéseket a választópolgárok többségére hivatkozva. Legfeljebb annyit, hogy sz.rtak bele magasról...

Egyébként meg az MSZP-SZDSZ nagyobb arányban nyerte újra a 2006-os választásokat mint a 2002-es kormányváltáskor. Aztán lásd mi lett belőle pár hónap elteltével... Most ugyan ez a történet kezdődik elölről, csak picit lassabban: hazugságokkal és trükkök százaival újra választást nyertek a fideszes elvtársak, nem bontották ki az igazság minden részletét, három választásra egyetlen programot sem tudtak felmutatni. Majd mostanában, a választások után kezdték nyilvánosságra hozni tervezett intézkedéseiket, amelyek sok mindent tükröznek, de azt távolról sem, hogy az ország jobban teljesítene...

A Fidesz-KDNP az MSZP-SZDSZ sorsára fog jutni pár hónapon belül, és ez így van rendjén... ha már a Fidesz-MSZP két évtizede szabotálja a rendszerváltást, akkor a legjobb megoldás ha az általuk összerakott sz.rkupac a suttyó prolijaik nyakába borul... :)

Bell & Sebastian 2014.11.10. 19:17:12

@Nemzetstratégia: Érzékelhetően nem sokan láttak itt még önkormányzatoz belülről. A polgármester tematizál és reprezentál, a testület dönt, jobb esetben besegít a jegyzőnek (aki az adminisztráció feje és munkáltató) a végrehajtásba, ezért a fejőszék harmadik lába a nótárius. Ha a polgi le tudja cserélni egy olyanra, aki neki segít, a testülete vagy a zavarkeltésben jeleskedik vagy szépen beáll a sorba, harmadik eset nincsen.

Az előbbire tippelnék, de adok esélyt az utóbbinak is, mivel a vidék talán még nem annyira átpolitizált, mint Büdöspest, szakkérdések vannak, számolatlanul.

De ismerve a párttagkönyvesek küldetéstudatát és helyzetüket, ami egyre inkább kutyaszorítóra hajaz, inkább veszett harapdálást jósolok. És piszkos játékot.

Tudományos libsizmus 2014.11.10. 19:35:39

@Dzsentrisvihák:
Azzal együtt nagy szarban lehetnek a liberális demokraták, ha annak örülnek, hogy nem a Fideszre szavaznak az MSZP-sek, hanem a Jobbikra:)

Dzsentrisvihák 2014.11.10. 20:38:56

@Ad Dio:

A Jobbik sosem fog össze az ún. "baloldallal", akárhogy is sugalmazzák ezt a Fidesztől, és a Maszoptól egyaránt, ilyen-olyan okokból.
A párt pont e tandem leváltása érdekében jött létre, önmagát köpné szembe, ha szövetségre lépne akármelyikkel is.
Az pedig, hogy akár baloldali szavazók is átszavaznak rájuk, nem jelenti azt, hogy a Jobbik baloldali politikát folytatna, vagy kokettálna az MSZP-vel. A semmiből nem jöhetnek egy új párt hívei, a legtöbb radikálisnak van előző pártreferenciája, legyen az Fidesz, MSZP, vagy bármi más. A hangsúly a politikusaikon van, ők pedig következetesen harmadik utasok.

@Tudományos libsizmus:

Annyira nem örülnek neki, hidd el. Nagyon is eszik a kefét, hiszen voltak olyan titkos reményeik, hogy ebből az egész hajcihőből - főleg a netadó elleni tüntetések mámorától megrészegülve - majd ők fognak profitálni, mint nevető harmadik. A 3-as szám bejött, csak nem éppen úgy, ahogy ők várták :D
A frusztrációjukról mi sem árulkodik jobban, mint, hogy már kezdik elővenni az "A Jobbik erősödéséért a Fidesz a felelős, avagy náciveszély forevör" című lemezt...

Dzsentrisvihák 2014.11.10. 20:55:22

Ja, és még annyit, hogy rohadt vicces, ahogy az ilyen-olyan politológusoktól, a hírportálokig mindenki úgy csinál, mintha nem látott volna még olyan települést, ahol az egykori balos szavazók a Jobbikra húzták az x-et, sőt, még kényelmes többséget is szavaztak nekik egy városban.

Ilyen rövid lenne az emberek agya, hogy máris elfelejtették Tiszavasvárit?

Vagy a baloldali maffia annyira kétségbeesett, hogy próbálja magát rátolni a Jobbikra, hátha a levitézlett garnitúrájuknak is csurran-cseppen némi népszerűség?

Vagy a Fidesz próbálja rátolni ezzel a kínjában sült hülyeséggel a balliba pártokat a nemzetiekre, hátha ragadós a népszerűtlenség, és a vörös polip árnyával elrettenthetők a csalódott fideszesek a Jobbiktól (én ez utóbbira tippelnék)?

Akármelyik verzió is igaz, attól, hogy a Jobbikra olyanok is szavaznak, akiket előtte akár 20 éve az orruknál fogva vezettek a vörösök, csak egyet jelent: az emberek kezdenek felébredni, és végre talán ejtik azokat, akik eddig vetésforgóban baszták el az országot.

Tudományos libsizmus 2014.11.10. 21:17:22

@Dzsentrisvihák:
Persze, valami ilyesmi lesz belőle: náciveszély.

Aztán még egyik liberális demokrata sem jött rá, miközben 2010 óta minden nap megszámolja a le nem adott szavazatokat, hogy tisztán pártlistás választási rendszer esetén ma senki nem tudna a Jobbik nélkül kormány alakítani. Ők sem.

Annak nyilván jobban örülnének, Badfriend barátjukat is beleértve:)

Ad Dio 2014.11.11. 07:40:36

@Dzsentrisvihák:

Nem mondtam hogy létrejön egy ilyen összefogás, azt viszont igen, hogy a mai állapotok alapján a két blokk összefogása kellene ahhoz hogy megszorítsa a Fideszt. Az átjárások alapján a két szavazótábor nem annyira összegezhetetlen mint egyesek hiszik.

Dzsentrisvihák 2014.11.11. 17:28:42

@Ad Dio:

A szavazótábor valóban nem - bár nem azon okokból, mint egyesek sugalmazzák - de a politikusok, és a pártok alapvető politikája, ideológiája, és célja igen.

Ad Dio 2014.11.11. 17:32:20

@Dzsentrisvihák:

A profi politika elsősorban a hatalom megszerzésére és megtartására irányul. Így nem ideológiája van, hanem marketingje.

H a szavazótábor elbírja, akkor létre is jön a koala - vagy nem elég jó a politikus.

Dzsentrisvihák 2014.11.11. 18:01:36

@Ad Dio:

A Jobbiknak van egy szilárd világnézeti alapja, többek között ebben is különbözik a többi, köpönyegforgató, szélkakas párttól. És ez minőségi különbség.

A Jobbik célja nem a koala, és nincs is szüksége ilyesmire. Az pedig nem koalíció, ha egy másik párt csalódott, vagy újra vágyó szavazóit sikerül a maga zászlaja alá csatornáznia. Az a valóban jól működő politikai marketing, melynek önmagában is komoly ereje van.

Ad Dio 2014.11.11. 18:51:21

@Dzsentrisvihák:

"A Jobbiknak van egy szilárd világnézeti alapja,"

Ha igazad van, akkor bukni fog.

Dzsentrisvihák 2014.11.11. 19:10:48

@Ad Dio:

Hányszor hallottam ezt már :)

picur3ka 2014.11.11. 22:45:48

"Az ózdiak állítólag amiatt is büntették Fürjes Pált, hogy a cigányokat akarta felhasználni a kampányában.

– Azt hitte, hogy a nem cigányok nagy része amúgy is rászavaz, és úgy számolt, hogy az a hatvanhat szavazatnyi különbség meglesz, ha a romák közül legalább ennyit maga mellé állít. Volt a cigánysoron krumpliosztás, van róla fénykép is,"

- írj a NOL.

Gyerekek. Semmi egyébről nincs szó, igen sok a cigány. Meg fogják határozni az életet. Lesz sok gettó meg mindenki segélyen fog élni.

Dzsentrisvihák 2014.11.12. 11:54:52

@picur3ka:

Nyilván ez is benne van. A Jobbikon kívül az összes párt a kisebbségi szavazatokra utazik/utazott, és ott használta föl a cigókat, ahol nem szégyellte. Most pedig a Fidesznek van meg az infrastruktúrája, hogy hatékonyan kihasználja ezt a "rejtett erőforrást", aminek az egyetlen, releváns ellenpólusa a radikális párt.
De csak erre az aspektusra leegyszerűsíteni a dolgot, túl nagyvonalú gesztus...