Megtelt a Hősök tere? A legnagyobb tüntetés Orbán ellen? – Tüntetésmatek IV.
2014. október 28. írta: TuRuL_2k2

Megtelt a Hősök tere? A legnagyobb tüntetés Orbán ellen? – Tüntetésmatek IV.

hosok_tere_internetado.png

Tripla kampányév ide, tripla kampányév oda, régen volt tüntetésmatekos poszt. De nincs még veszve 2014, a kormányzat internetadóztatási ötletének köszönhetően határozottan felpezsdült a demonstrációs szcéna. Meg a demonstrációszakértői is, narratívák feszülnek egymásnak (jól öltözött fiatalok vs. vandál csürhe).

Hogy a mateknál maradjunk, Bede Márton írja„Pontos számot nehéz mondani, de az biztos, hogy Orbán Viktor és rendszere ellen ennyien az utóbbi négy évben nem tüntettek Magyarországon.”

De, tüntettek. Sőt, a vasárnapi megmozdulás szerintem az elmúltnégyév ellenzéki létszámdobogójára sem feltétlenül fért volna fel: a Milla 2011. október 23-án és egy évvel később is több embert mozgatott meg, ahogy a 2012 januárjában is nagyobb létszámban vonulhattak ki az összefogás erői az Andrássy útra, mint vasárnap.

Hogy mennyien lehettek? A tüntetésről szóló beszámolójában az Index és az ATV is azt jelentette, hogy megtelt a Hősök tere, de ezt a helyszínről, a tömeg közepéből általában kifejezetten nehéz megítélni: amerre néz a tudósító, rengeteg embert lát, de ez épp úgy lehet néhány ezer, mint néhány tíz- vagy százezer. Ezért nagy segítség az Átlátszó drónos légifelvétele, amin nagyon jól látszik, mennyire töltötték meg a tüntetők a teret:

Mint látható, a tüntetők nemhogy a teret, de még annak díszburkolattal fedett részét sem töltötték meg: az angyal és a Városliget közötti részen szinte senki nem volt, és az utak felé eső szélekre is fértek volna. Innen nézve azt mondanám, hogy lehettek tízezren, de a húszezret nem érte el a létszám – és egészen biztos, hogy meg sem közelítették a 44 ezet Facebook-résztvevőt.

Annak idején a MIÉP törzshelye volt a tér, sajnos nem találtam felülnézeti képet az összehasonlításhoz, pláne nem a párt fénykorából. Ez a kép 2007. március 15-én készült, akkor az Index ötezerre tette a résztvevők számát:

Végül érdemes megemlékezni az internetadós tüntetésmatek egy bájos mellékszáláról, amikor a magyar Tumblr-en felháborodva vonták felelősségre az Indexet a – József nádor téri létszámot elnézve – kifejezetten korrekt 40 ezer ember tüntetne az internetadó ellen, de csak 10 ezren mentek cím miatt:

Frissítés: Az élő közvetítéseket elnézve könnyen lehet, hogy a kedd esti második tüntetéssel már sikerült beállítani az elmúltnégyév kormányellenes csúcsát (az Index 30-40 ezres tömeget becsül).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr126839773

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megtelt a Hősök tere? A legnagyobb tüntetés Orbán ellen? – Tüntetésmatek IV. 2014.10.28. 14:52:03

A vasárnapi megmozdulás szerintem az elmúltnégyév ellenzéki létszámdobogójára sem feltétlenül fért volna fel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2014.10.28. 10:59:24

A korrupt posztkommunista Fidesz-KDNP lopott közpénzekből jól tartott házibloggerei is megtalálták a számukra egyik legfontosabb témát az elmúlt hetekben ránk zúdult fideszes botránycunamiból... :)

Amerikai kitiltási botrány, korrupciós vádak, ezer milliárdos áfacsalások?! Három per akárhányas egykori besúgók, egykori munkásőrök a miniszterelnök közvetlen munkatársai közt?! Sorozatos kormányzati választási csalások, az idei választások lezárultáig eltitkolt és lehazudott újabb megszorítások, újabb rekord adóemelések a lopott közpénzekből busásan finanszírozott „jobban teljesít” kampányok ellenére?! Újabb fideszes pálfordulás?! A minden szempontból analfabéta és egyre romló elmeállapota miatt szigorú orvosi felügyeletre és gyógyszeres kezelésre szoruló Orbán írja a 2015-ös költségvetés tervezetét?!

Neeeeem, dehogy...

A legizgalmasabb témájuk, hogy a hétvégi tüntetés nem is a legnagyobb ellenzéki megmozdulás volt az utóbbi években. :)

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.28. 11:03:37

Ma fog kiderülni, mi lesz.

Ha kevesebb ember lesz, mint vasárnap = nyert a Fidesz.

Ha megint lesz rombolás = nyert a Fidesz.

Most valószínűleg a kemény mag igyekezni fog a rendőröket provokálni, ez a valószínű terv.

De mindegy, mert ha most nyer a Fidesz, a ballib agytröszt csinál pár napon belül új tüntetését, valamilyen más ürüggyel és arra majd jobban megszervezik a focihuligánokat. A szálak André Badfriend kezében vannak.

Ez idegek harca mindig, a puccs egyfajta művészet.

Most arról van szó: Washington meg akarja dönteni minél előbb a törvényes magyar kormányzatot, a kijevi megoldás van jelenleg színen.

Az már a magyar vezetés okosságán is múlik, mi lesz pontosan. De ha Washington valakit kipecézett, annak vége. Csak az idő kérdése ez.

Bell & Sebastian 2014.10.28. 11:07:11

Mese a guminyúl-paprikásról

A szelep nyitására kitóduló szellenet mennyisége, minősége és állaga itt a tét, kérem szépen. Komoly.

A Vida híres nyája, az nem komoly. Mert nincsen róla légi felvétel, hányan és mennyit.

Eszi a fene.

freehckr 2014.10.28. 11:34:29

És akkor és akkor ez: www.origo.hu/gazdasag/20141028-nem-lesz-internet-ado-irta-az-origonak-a-szaktarca.html

„Azok, akik internetadóról beszélnek, megtévesztik az embereket, a 2015-ös adócsomag javaslatban nincs szó semmiféle internetadóról.”

Mindeközben: www.hirado.hu/2014/10/28/tallai-az-agazatnak-el-kell-viselnie-az-internetadot

„a szektor 70-75 milliárd forintos eredményt ért el az elmúlt évben, a kormány 20-25 milliárd forintot vár az internetadóból, az ágazatnak ezt a pénzügyi helyzetéből fakadóan el kell viselnie”

Lámpavas, bazmeg, lámpavas...

vizipipa 2014.10.28. 12:06:28

A gugli szerint a József Nádor tér kb. 50 x 130 méteres, ami cirka 6500 m2. A térre 6 órakor már semmilyen irányból nem lehetett bejutni akkora tömeg volt. A Vörösmarty tér irányában a Harmincad utcáig tartott a "népség".
A szokásos 4 fő/m2-el számolva ez kb. 25 ezer fő, plusz mondjuk 5%. Ez kb. ugyanaz a létszám mint ami a Milla tüntetésen vagy az Operánál jött össze.

Az utolsó kép - by Index - fél hat körül készült, nyugodtan rá lehet náluk kérdezni, az EXIF adatok egyértelműen megmutatják.

Ma pedig - gondolom - már a fele sem lesz. Bár ki tudja, már 44 ezren jelezték, hogy elmennek.

Virág et. 2014.10.28. 12:43:56

Nem mindegy, hányan voltak? Sokan és még többen vannak, akik nem mentek ki, de ellenzik a netadót. Például Deutsch Tomi vagy Bayer Zsolti, esetleg az egész fidesz 2008-ból.

Egyébként meg ha sokan vannak, akkor Majdan meg CIA, ha kevesen, akkor meg vicc az egész. Ezért nincs ennek értelme. Egy ekkora országban, 10-20-30 akárhány ezer elégedetlen ember az nem kevés. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ez nem a békemenet, a baloldali szavazók híresen nehez mozgósíthatóak. Amikor 2/3-al nyertek Hornék, akkor se volt sehol százazres tömeg a politikai rendezvényeiken.

bozon 2014.10.28. 12:44:15

Erősebb megjegyzést inkább nem teszek; egyelőre csak reménykedem, hogy a témához a Reakció csapata többet is hozzá tud majd tenni.

helikopter 2014.10.28. 13:23:37

Kicsit szomorú azért, hogy a Mandíner blog az elmúlt napokban az egyébként nagyon dícséretes rendszerváltós sorozat mellett nem igazán volt képes álláspontra helyezkedni a mindenféle politikai eseményekkel kapcsolatban az "ilyen ország pedig nincs" tematikát leszámítva. Emésztitek még a nyugatos gondolat immáron explicit jobboldali hanyatlását? Lesz erről valami hosszabb publi? Csak engem érdekel mondjuk ergé igazi véleménye? Ha már a válasz.hu is megírhatta, nektek se kell visszafognotok magatokat! :P

érdektelen 2014.10.28. 13:30:39

"Majd megunják, hazamennek"

Urfang 2014.10.28. 13:35:20

Sebaj, majd ma kétszer annyian lesznek :)

És ők csak a budapestiek, mindegyikük háta mögött ott áll még egy csapat vidéki jóbarát akik drukkolnak nekik.

huKKK 2014.10.28. 13:56:41

@Virág et.:
A drónfelvétel valószínűleg manipulált,de a Dajcstomi rendes,megszámol bennünket 50-re féláron,100ezerre akciósan.

citromfű55 2014.10.28. 14:27:33

Okéoké, értem, el akarjuk zavarni ezt a korrupt bagázst...de mi lesz UTÁNA?
A két legnagyobb erő az MSZP meg a Jobbik...
Ezekért nem éri meg. (Azt sem értem, az USÁnak meg az EUnak miért kedvesek annyira.)
Akkor inkább kifizetem azt a 700 FT-ot havonta.
Hátha 4 év múlva lesz kire szavazni.

freehckr 2014.10.28. 14:49:40

@citromfű55: „de mi lesz UTÁNA?”

Tehát azért maradjon hatalmon egy világrekord korrupt posztkommunista bűnszervezet, mert te annyira tájékozatlan és szűk látókörű vagy, hogy mást el sem tudsz képzelni kormányon?!

Remek, bár eddig sem gondoltam, hogy a fideszes szavazók intelligenciahányadosa megközelíti az életkorukat... :)

„akkor inkább kifizetem azt a 700 FT-ot havonta”

Meg a 700 forintot a bankadó miatt, meg az újabb 700-at a tranzakciós adó miatt, meg az újabb 5*700-at az egyéb szektoradók miatt, meg az újabb 10*700-at az országkockázati felárak miatt, meg az újabb 10*700-at a Fidesz-KNDP rekord korrupciós ügyei miatt...

Csakhogy ki nem sz.rja le, hogy te mi a f.szt akarsz még fizetni, vagy sem, amikor _az ország versenyképességét teszi tönkre_ a korrupt posztkommunista fideszes söpredék?!

kiir 2014.10.28. 15:16:34

@maxval birca hozzászóló:

Egyrészt nem állítasz magas mércét a kormánynak: nyilván kevesebben lesznek ma, mint vasárnap. Hétköznap van, később kezdődik, elmúlt az újdonság varázsa, úgyis bevezetik.

Másrészt engedd meg, hogy a hozzászólásod többi részét még párszor az orrod alá dörgöljem a következő hetekben. Sosem érdemes ilyen pontos jóslatokat/ígéreteket tenni, még komolyabb valóságismerettel is rém ritkán jönnek be :)

hoplita 2014.10.28. 16:02:41

@citromfű55:
A hídon akkor kelünk át, amikor a folyóhoz érünk.

Ha csak egy hangyafasznyival tisztességesebbeket ültetünk be, már az egy főnyeremény.

hoplita 2014.10.28. 16:07:02

Egyébként meg marhaság a poszt, mert én például, és a haverok hová számítok, ha a József nádor téren voltam, de a Hősök terén már nem?
Oda már nem battyogtam ki.
Az igazat megvallva jobb is, mert egész nap trécseltem, meg piáltunk, lehet kicsit megvadultam volna a Lendvai utcában és ez most még nem ér annyit....maj' lehet máskor, máshol fog.:)

huKKK 2014.10.28. 17:00:14

@freehckr:

"Tehát azért maradjon hatalmon egy világrekord korrupt posztkommunista bűnszervezet, mert te annyira tájékozatlan és szűk látókörű vagy, hogy mást el sem tudsz képzelni kormányon?!"

Szerintem indulatod hevében félreértetted a saját propagandádat.
Ő nem akar hatalmon tartani egy bűnszervezetet- ez a te következtetésed,vidd el a produkciódért te a balhét.

"világrekord korrupt posztkommunista bűnszervezet"
Ez ismét kizárólag a te műalkotásod.
Nem ők a világrekorderek.
Max dobogósak.
Fogalmazzunk precízen.

"annyira tájékozatlan és szűk látókörű vagy, hogy mást el sem tudsz képzelni kormányon"

Tisztelt tájékozott és széles látókörű honfitársam, te kit tudsz elképzelni kormányon?
Mszp&jobbik koalíciót?
Tegyük fel,hogy szövetkeznek.
Meg még másik 12 szervezettel.
És mit érsz egy elképzelt kormánnyal?
Mer ha mindent összeadsz, emmég akkor is karcsú.
Ne érts félre,természetesen neked szurkolok.
De mire mentél vele?

öreg_répatorta 2014.10.28. 17:03:43

@freehckr: Tökéletes összefoglaló. Ennél jobban nem lehetett volna megfogalmazni a jobbos média vergődését. És mi lesz majd ha kiderül, hogy a németek által említett: Vida, Heim, Habony, Gíró-Szász, Seszták (lézer) Lázár a valóságos kitiltottak listája. Vajon mnelyik áll fel és mond le? Vajon melyik ellen kezdeményez az ügyészség eljárást! Orsós pár napja azt mondta nem tudja a neveket. Tessék!!! Lehet intézkedni! (Persze az is lehet, hogy a Janó gyerek már veszélyes a vezérre és azért mártották be? He-he.)

huKKK 2014.10.28. 17:37:51

@citromfű55:

"de mi lesz UTÁNA?"

Jó kérdés!
Ez az, ki garantálja, hogy kizárólag jobb lehet?
Ezt mondatja velünk 25 év tapasztalata?
A kocsit is le kéne cserélni.
De mindenáron?
Ráadásul rosszabbra?

huKKK 2014.10.28. 17:47:44

@öreg_répatorta:

"És mi lesz majd ha kiderül, hogy a németek által említett: Vida, Heim, Habony, Gíró-Szász, Seszták (lézer) Lázár a valóságos kitiltottak listája."

Egy vezető német újságíró nemrég adott ki egy leleplező botránykönyvet a német média működéséről.
Az érintettek hallgatnak.
Honnan a nyavalyából tudod 100%-os biztonsággal, hogy ezt pár nevet nem a titkosszolgálat-politika-nagyvállalatok triumvirátusa szülte-e?

shwarcz bácsi 2014.10.28. 19:24:10

@citromfű55: ezekre nem. akik az elmúlt 25 évben politikai közszereplők voltak, nem indulhatnak. komolyan akkor baj az, hogy nem a fidesz-mszp-lmp-jobbik vonulat az alternatíva? kinek fognak hiányozni.?

Virág et. 2014.10.28. 19:45:04

Na, most kezd el számolni, Turul, hogy mennyien vannak ma és azzal már meg is lesz a holnapi cikk is.

Virág et. 2014.10.28. 19:47:46

Forradalmár Csaszit kicsit meglocsolják sörrel meg csúnyákat mondanak rá és ma már külön biztonsági cég kíséri... :) Érdekes, amikor a "kígyóvállú" (Bayer Zsótinak kösz az új buzz wordért) indexes újságírót verték véresre, akkor és azóta sem kísérte a libsiket semmilyen biztonsági brigád.

Nyilván a szavak jobban fájnak, mint az ütések. :) Egy vicc még a médiátok is, gyerekek.

Balt 2014.10.28. 19:48:07

Jó, hogy nyilvánosságra került ez a felvétel: meglepően kevesen vannak.

(De hogy Deutsch Tamást idézzem: netadót NEEEEEEEEE!)

Silent Bob 2014.10.28. 19:48:40

Ja, hat nincsenek ketmillioan, mint ti a Kossuth teren az teny.

Jolka40 2014.10.28. 19:51:03

Az este 6 óra kizárja a vidéket, mert nem tud hazamenni. M.o. 4/5-e nem mehet el, mert sehogyse tudna hazajutni. Így számoljatok.

Virág et. 2014.10.28. 19:52:53

@Silent Bob: A Kossuth téren legalább 300 millióan voltak. És az csak egytizede egy átlagos Békemenet felének.

@Jolka40: Úgy érted most nem jönnek Széles Gábor buszai, hogy hozzák-vigyék az embert, akár Varsó-felsőig? :)

Virág et. 2014.10.28. 19:54:58

@Virág et.: A minap néztem egy Vice dokut, ahol a liberális, kígyóvállú és nyilván a magyar belügyekbe beleszóló imperialista újságíró végigjárta a libériai ebola-telepeket. Védőruha nélkül beszélt az emberekkel, orvosokkal, megnézte a házakat, beszélgetett betegekkel.

Azok újságírók voltak. Csaszi csak Csaszi. Biztonsági céggel együtt meg csupakisbetűs csaszi marad.

Igaz, a Vice az HBO-n megy, ezek meg a nyomorult Hír tévén. Ide pont ez való.

colonel Tigh 2014.10.28. 20:22:25

@Jolka40: Nyugi, vidéken is ki lehet menni az utcára. Szegeden pénteken ott leszünk, ne aggódj...

gyalog.galopp 2014.10.28. 20:33:33

@Virág et.:
Öleld a kebledre, csókold meg, de ne gyertek vissza Európába.

hoplita 2014.10.28. 20:34:02

@Balt:
Neked tompika való, faszfej fityiszmajom.

Na, nyomás, rángasd kicsit magad felé anyádat.

Tudományos libsizmus 2014.10.28. 20:36:33

A Hősök terét annak idején a MIÉP simán betöltötte. Apropos Hősök tere: Csintalan azóta is tartozik nekünk egy cipőevéssel.

Pár ezer romkocsmás libsi Muttersönchen nem számít semmit. De még annyit sem.

zkdqts 2014.10.28. 20:48:28

Ez nem mandiner, hanem kapufa.

gizmo26 2014.10.28. 21:05:13

A Békemeneten 1 millióan lesznek, az a lényeg.

turista a saját országában 2014.10.28. 21:49:05

A tüntetéseken min. 6-7 millió ember ott volt. Ha azokat is hozzávesszük, akik fizikailag nem, de lélekben ott voltak a tüntetőkkel együtt és ugyanazt mondják Orbánék hülyeségéről, amit ők. Mindazokat, akiket érint az adótervezet. A mai magyar társadalom túlnyomó többségét.

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2014.10.28. 22:21:17

A tömeg méretét növeli, hogy nem busszal szállított lajstromozott emberekről, nem Erdélyből és Lengyelországból vakációztatott tüntető turistákról, és nem állásukat féltő CBA dolgozókról és közmunkásokról van szó!!
kenyszerbagoly.blog.hu/2014/10/28/_78727

dhrbikes 2014.10.28. 22:31:28

@maxval birca hozzászóló: Többen voltunk, nem volt rombolás. Na ilyenkor mi van?

áasdklfjáasn 2014.10.28. 22:50:35

@citromfű55:
Azt ugye tudod, hogy a 700 Ft az a nettó, ami a 27% rekordtréfával együtt már majdnem 900 Ft?

@maxval birca hozzászóló:
A rongáló, gyújtogató, rendőröket provokáló focihuligánok a Fidesz által szervezett rendbontásokon szoktak jelen lenni.
De tudom, te túl hülye vagy ehhez.

@hoplita:
Én a hídon akkor kelnék át, ha a hídhoz érek.
Mert ha a folyó ott van, de a híd nincs, akkor baszhatom a hídon átkelést.

@huKKK:
"Nem ők a világrekorderek.
Max dobogósak."
Igaz, lehet, hogy valahol Afrikában vannak náluk korruptabbak. Az MSZP, akikre te gondolsz, ipari tanulók sem lehetnének Orbánék mellett.

Egyébként lehetne olyat is, hogy pártfüggetlen szakértői kormány.
Abba mondjuk fideszes nem nagyon kerülhetne be, max. a Korrupcióügyi Minisztériumba.

"Ráadásul rosszabbra?"
Ennél rosszabbra nem lehet, mert olyan nem létezik.

@Virág et.:
"a "kígyóvállú" (Bayer Zsótinak kösz az új buzz wordért)"
Ne bassz, hogy új, már vagy 35 éve is használták Miskolcon.

huKKK 2014.10.28. 22:58:24

@áasdklfjáasn:
De.
Lehet rosszabb is.
Lesz is.
Látni fogod.
Ha nem lehetne rosszabb, megmondanám.

2014.10.28. 23:01:47

@dhrbikes: Birka jövőbe lát. Amikor az általad érzékelt jelen nem felel meg birka jóslatának, azt jelenti, valami liberális quantum jelenség miatt megnyílt féreglyuk beszippantott. Egy párhuzamos, hamis téridőben vagy. Birka kinyilatkoztat, az ő szava az úr szava. Persze lehet hogy csak a pravoszláv területen működik a dolog...

Tyreo 2014.10.28. 23:06:02

@maxval birca hozzászóló: ezt akkor most újra kéne értékelni.

Pagnar 2014.10.28. 23:41:13

@freehckr: szepen torold meg a szadat parasztgyerek, mert mar minden tiszta nyal a zinterneten a degeneralt frocsogesedtol.

Pagnar 2014.10.28. 23:46:36

@Virág et.: "Nem mindegy, hányan voltak? Sokan és még többen vannak, akik nem mentek ki, de ellenzik a netadót."

Lol, haat persze.
Pont, mint a valasztason.
Itt igazabol mindenki a fidesz ellen szavazna, csak epp valasztani nem mentek el.

Ertjuk mi ezt.

Szanalmas egy faszfej vagy, a tobbi retardalt ballib fereggel egyutt.

áasdklfjáasn 2014.10.28. 23:49:09

@huKKK:
Gondolod, hogy kommunista párttitkárod, Orbán Viktor kitalál még valamit?

Remélem, valaki felköti érte.

Pagnar 2014.10.28. 23:50:21

@hoplita: "egész nap trécseltem, meg piáltunk, lehet kicsit megvadultam volna a Lendvai utcában és ez most még nem ér annyit....maj' lehet máskor, máshol fog"

Hat persze te kis keyboard warrior.
Majd maskor meg mashol megmutatjatok.
Istenbizony.
Geci szanalmas ez amit tolsz.

áasdklfjáasn 2014.10.28. 23:50:36

@Pagnar:
És legalább jól fizetnek azért, hogy mellig Orbán-szaros a szád?

Pagnar 2014.10.29. 00:00:22

@áasdklfjáasn: Ha engem a fidesz fizet, akkor teged pedig az ellenzek, ugye?

Ennyi. Nem bonyolult ez, mi?

Szoval a vona gabi tologat hatulrol mikozben gepelsz, vagy a ferko?
Esetleg threesome-ba nyomjatok?

áasdklfjáasn 2014.10.29. 00:01:55

@Pagnar:
Dehogy, anyádat kúrogatom.

Pagnar 2014.10.29. 00:08:46

@metalbobby: egy fidesz alltal fizetett berkommentelo a lendvay utcabol.
Te?

parandroid 2014.10.29. 00:11:50

csak a hídon elfér 40ezer ember. a híd előtt és után is tömegek voltak. meglepő, hogy a mandiner is a bagatellizálást és a tagadásban élést választja. félő, hogy amíg a tisztelt életre-halálra kormányhű publikum a számháborúval, a bagatellizálással és a különféle konteókkal van elfoglalva, túlhaladja őket a történelem. az ember néha megáll, és megkérdezi, biztos jól csinálja-e, amit csinál. kormányoldalon mintha ez nem lenne most észrevehető.
@maxval birca hozzászóló: akkor kijelenthetjük, hogy nem nyert a fidesz?

metalbobby 2014.10.29. 00:14:38

@Pagnar: Magyar,balliberális,romkocsmás

Pagnar 2014.10.29. 00:30:23

@metalbobby: "Magyar,balliberális"

Ez eleg paradoxul hangzik.

gizmo26 2014.10.29. 00:59:59

@parandroid: Az Erzsébet-híd 379 m hosszú, és 27 m széles, vagyis kb. 10.000 m2 összefelületű. A 40.000 emberhez 4 fő/m2 sűrűségben kellene álnia rajta az embereknek.

A 28/2011 (IX. 6.) BM rendelet 22. melléklet 3. táblázat 10. sora alapján szabadtéri tömegrendezvények esetén 4 fő/m2-el kell számolni, ebben az esetben megállja a helyét az érvelésed.

Bele akartam kötni, de nem megy...

Pagnar 2014.10.29. 01:46:40

@Tudományos libsizmus: "Pár ezer romkocsmás libsi Muttersönchen nem számít semmit. De még annyit sem."

:)))))

kamerasmobil 2014.10.29. 01:48:31

@gizmo26: A tomeg surusege valtozo volt - szuk keresztmetszetekhez erve nyilvan jobban osszesurusodott. Az Erzsebet hid viszont ennek pont ellentete a szelessege miatt es seta kozben is ugy lattam hogy valamivel lazabban voltunk mint mondjuk amikor az Astorianal jobbra kellett kanyarodni a Korutrol.

De azert meg a fele suruseggel szamolva is boven 50 ezer folott jarunk azt hiszem... :)

áasdklfjáasn 2014.10.29. 01:54:29

@gizmo26:
Amikor a híd budai oldalán volt a tömeg eleje, a vége még túllógott az Astorián. Ez nagyjából 1 km, és számoljunk csak 20 m széles úttal meg 3 emberrel négyzetméterenként, ez akkor is 60 ezer ember.

parandroid 2014.10.29. 02:25:31

@gizmo26: azistenfáját, ilyet is ritkán tapasztalni. mit iszol?:)

Krumpli Bogart 2014.10.29. 06:29:44

Senki sincs, ki elringasson......

:)))

Old Shatterhand is Dead 2014.10.29. 06:56:04

@Pagnar: bazmeg :-) egy fideszes retardaltozik, ertitek, egy fideszes! :-))

wolves84lb 2014.10.29. 07:42:15

@Tudományos libsizmus: anyád nyelt volna le...az lett volna a lényeg.

wolves84lb 2014.10.29. 07:46:20

@Pagnar: te most tényleg a fideSS mellett állsz? Komolyan? És nem köpöd szemen magad minden kibaszott reggel a tükörben??

Gyere már egyszer szembe velem, én leköplek szívesen...ha nincs elég turhád.

Virág et. 2014.10.29. 07:48:51

@gyalog.galopp: A Vice amerikai tartalomszolgáltató, a riporter New Yorkba ment vissza és nem Európába. Egyébként ha nem jött volna át, akkor arra akartam célozni, hogy vannak a világon még olyan újságírók, akik kimennek a valódi veszélybe és tudósítanak. És van a hír tévé, ahol a "kigyóvállúaktól" berezelnek és csak szekrényekkel mernek egy lépést is tenni.

@Pagnar: Általában nem válaszolok az ilyen marháknak, mint te, de te olyan szinten hülye vagy, hogy most az egyszer mégis.

Nem, választásoknál nem mindegy, hogy hányan vannak, miután szavazatszám alapján szerzik az emberek a mandátumot. Ezt honnan vetted, te szerencsétlen? Hol írtam én ezt? Mutass rá vagy fogd be a szád és takarodj máshova hazudozni.

A tüntetés az neked választás? Mire voksolsz, amikor vekkerrel a seggedben bégetsz Széles mögött a birkamenetben? A saját hülyeségedre?

wolves84lb 2014.10.29. 07:49:32

@Pagnar: gondolom, kint voltál a tegnapi tüntetésen, és ezt elmondtad ott is mindenkinek...ja nem, egy ócska szaros net-provokátor vagy a narancsvidékről.

Gyere el, én a markó utca 7-ben dolgozok. Szívesen megmutatom neked, mennyire tele van a faszom a főnököddel és a veletek, fideszzombikkal. De komolyan, várlak.

Vagy csak a pofád nagy, te majom?

wolves84lb 2014.10.29. 07:56:05

@Pagnar: a fidesz-univerzumban persze...de a rendes világban nem annyira.

Írhatott volna annyit is, hogy NEM-FIDESZES.

jet set 2014.10.29. 09:37:34

@freehckr: Mégis kinek kellene kormányoznia szerinted?

kellys 2014.10.29. 09:44:17

@wolves84lb: +1, kurvara megertelek...

bagzatamagzat 2014.10.29. 09:57:26

Hiába voltak többen a Milla tüntetésein, de azok a rendezvények unalmas, zenélő majálisok voltak, rendkívül zavaró amatőrséggel. Őket nem lehetett komolyan venni, a mostani szervezés és beszédek sokkal jobban sikerültek. A Milla meg is szűnt, mert a tömeg csak unatkozott azon a szervezésen.

ingyenebed 2014.10.29. 10:03:27

@maxval birca hozzászóló:

remélem is, hogy folyamatban van.
:-D

2014.10.29. 10:06:20

@maxval birca hozzászóló:
Egy bejelenetéssel megállíthatnák: Nem lesz semmilyen netadó.
Szerintem szép lassan elahalványodna a a tiltakozás, drasztikusan lecsökkene a demonstrálók száma.
Ugyanis a korrupciós ügy miatt a tömeg töredéke sem fog kimenni az utcára. Itt csak fillérese zsebbe vágó kérdesek mozgatnak meg tömegeket.
De nem, ragaszkodnak körömszakadtukig a netadóhoz.
Vagy OV is fizetést kap azért, hogy a puccsot kiprovokálja? :-)

seggarcubarom 2014.10.29. 10:08:47

mit nekünk internet adó! senki sem beszél a hamarosan bevezetésre kerülő új és kiterjesztett termékdíjról
és mi van a tervezetben? mire terjesztik ki?
hát úgy nagyjából mindenre amit most megveszel nap, mint nap a boltban
elméletileg ebbe nem tartoznának bele a környezetbarát termékek, hiszen elméletileg az eredeti célja az lett volna a termékdíjnak, hogy elősegítse ezen termékek térnyerését a piacon
ezzel ellentétben most mindenre ki akarják terjeszteni

salv 2014.10.29. 10:14:23

Ha kormanyparti tuntetes lett volna, akkor tobb szazezerre becsulnek a resztvevok szamat. Ha Filip is ott lett volna, akkor 2 milliora.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.29. 10:32:39

@Z69:

Jó lenne, ha neked lenne igazad, s én tévednék...

huKKK 2014.10.29. 10:37:09

@Z69:
Nem a netadóból akarják emelni a rendőri fizetéseket?

freehckr 2014.10.29. 10:51:05

@jet set: „Mégis kinek kellene kormányoznia szerinted?”

Most pontosan csak azt tudom megmondani, kiknek nem: akiknek a 90-es évek elején el kellett volna tűnniük a közéletből, tekintve sötét szocialista múltjukat, valamint azoknak, akik azóta is szabotálják a rendszerváltást, és csak tömik a saját és haverjaik zsebét közpénzekkel.

Jelenleg Jobbik szavazóként még egy LMP kormánnyal is beérném, bár a könyökömön jön ki a több évtizedes baloldali kormányzás, de az LMP legalább ugyan olyan elkötelezett a rendszerváltás, az állambiztonsági múlt feltárása, és a korrupció felszámolása, az elmúlt évtizedekben ámokfutó politikusbűnözők felelősségre vonása mellett mint a Jobbik.

Egyébként meg „beállítottságom” szerint egy jobboldali, kissé liberális, kissé konzervatív, de teljes mértékben piacpárti politikai szervezetre szavaznék... de ilyen meg nincs Magyarországon, soha nem is volt, nem csak kissé liberális, kissé konzervatív, de semmiféle jobboldali politikai szervezet sem. :) Remélem hamarosan lesz, mert ma már nemhogy a velünk, de lassan az utánunk csatlakozott uniós tagállamokkal sem tudjuk felvenni a gazdasági versenyt...

oszt jónapot 2014.10.29. 11:24:58

@Z69: " Vagy OV is fizetést kap azért, hogy a puccsot kiprovokálja? :-) "
Soros aktiválta az alvó ügynököt. :D

gyalog.galopp 2014.10.29. 13:29:40

@Virág et.:
Amire utaltál az átjött, bár....,de mindegy.
Amire én utaltam, az pedig az, hogy fertőzött területen védőruha nélkül közlekedni, kezeket rázogatni, az nem bátorság, hanem büntetendő felelőtlenség.

Virág et. 2014.10.29. 18:52:16

@gyalog.galopp: Az ebola csak testnedveken keresztül terjed. Nem rázott kezet, kerülte a fizikai konfliktust és minden este a szállodában vegyszeres vízben lemosdott. De minek tépem a szám, nézd meg te is, a hanyatló nyugat még nem ismeri az internetadó csodáját, ezért a youtube-on elérheted ingyen az egész riportfilmet:

www.youtube.com/watch?v=ANUI4uT3xJI

Az alapvető biztonsági intézkedéseket betartotta. Tudomásom szerint meg sem fertőződött senki a stábból. Ugyanígy járt el egyébként az általam nem nagyon kedvelt Tvrtko a román lepratelepnél vagy Csernobilban.

Ezt hívják helyszíni riportermunkának, újságírásnak. Amit a hírtévé csinál, azt máshogy hívják.

Virág et. 2014.10.29. 18:53:13

@Virág et.: Sőt, a fizikai konfliktuson túl még a fizikai kontaktust is kerülte.

(Bocsánat.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.29. 19:18:12

@Virág et.:

ettől függetlenül én elítélem, hogy vegzálták a hírtévéseket. jó, persze, vicces volt, hogy a 2006-os egészen pöttyet erőszakos forradalom lelkes hívei egy kis hírtévétakarodjtól meg egy atiskára öntött sörtől annyira beszartak, hogy egy tucat biztonsági védte az egy szem riporterüket, atiska meg ki se merte dugni a cuki orrocskáját, de ettől még a hírtv is valahol sajtó és ezért nem illik bántani.

bájerzsótti földbe ásása ellen természetesen kicsit kevésbé tiltakoznék, ő ugyanis nyomokban sem tartalmaz újságírót. (iróniamétert nem otthon felejteni!)

Pagnar 2014.10.29. 23:26:28

@wolves84lb: lol, te kis 40 kilos romkocsmas hulyegyerek, megeszlek reggelire a libsi haverjaiddal egyutt.

Barmikor szivesen talalkozok a magadfajta kis szarhazi ivadekokkal az utcan ha ez a kivansagod, csak ne csodalkozz ha kezfogas, meg az "uljunk le dumlalni" helyett teliverem azt a kis sapadt, beesett arcodat.

Szoval hol es mikor?

jet set 2014.10.30. 09:54:33

@freehckr: Pont ez a bajom nekem is, azzal a kiegészítéssel, hogy szerintem sem a jobbik sem az lmp nem kormányzóképes.

Pagnar 2014.10.30. 23:34:04

@wolves84lb: mindjart gondoltam hogy eltunsz, beszari kis kocsog
süti beállítások módosítása