Kommentszűrés
’14 okt
28
07:01

Az elmúlt és az elkövetkező 25 évről − Velünk élő rendszerváltás XVIII.

Írta: Redakció

rendszervaltas_18.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.

*

Az elmúlt és az elkövetkező 25 évről

Vári György, a Népszabadság munkatársának írása.

vari_gyorgy.jpgHabony Árpádnak igaza volt. Magyarországon 2010 áprilisában valóban a fülkék forradalma zajlott le, lett légyen bármilyen idétlen is ez a szlogen. A forradalmi ígéret a „a rendszerváltás rendszerének” (Tellér Gyula) lezárása volt. Az erre formált erős társadalmi igényt jelezte a kétharmadon kívül két dühös, establishment-ellenes „generációs párt”, a Jobbik és az LMP feltűnése és gyors felfutása is.

A rendszerváltás gyermekei, a jövő jövőtlen letéteményesei világossá tették álláspontjukat. Sokan elmondták, miért alakulhatott ez így. Én – óbudai, középosztályos, mindentől óvott hivatalnokgyerekként – az egyetem első két évében, pécsi, uránvárosi albérleteimben kezdtem megérteni, mi történt. Egy bányászözvegynél laktam a hátsó szobában, ami nem meglepő, tele volt a városrész bányászözvegyekkel. Viszonylag lassan múlt ki az uránbányászat, épp akkortájt, amikor a ’90-es évek derekán megérkeztem. A környék, Dél-Baranya nyomorúságával csak jóval később szembesültem, de egyre halkabban veszekedtem évről-vére a családommal, akik szerint a Kádár alatt igenis jobb volt. Pedig amúgy nekem volt igazam.

Újabban divat lett azt a tanulságot vonni le a siralmas hivatalos ellenzék igazán nem túl rejtélyes népszerűtlenségéből, hogy „az embereket” nem érdekli a joguralom meg a demokrácia, ezek afféle ködös elvontságok csupán, a népet a zabálás érdekli meg a rezsicsökkentés, esetleg az önsajnáló, felelősségáthárító, bezárkózó nacionalizmus. Hülyeség. Valójában ki ki ne szeretné, hogy ne mások, hanem maga alkothassa a törvényeket, melyeknek aztán mindenki engedelmeskedni tartozik?

*

A múlt rendszernek, a rendszerváltás rendszerének az volt a fikciója, hogy a népnek vannak politikai jogai és gyakorolhatja is őket, ezáltal Magyarországon az ő uralma érvényesül. Ezt természetesen senki egyetlen pillanatig sem hitte. „Azok ott fönn, uram, azok ott fönn” − mondották helyesen a népek, „á, nem is követem én már, minek”. Azok ott fönn lopnak, csalnak, hazudnak, tudjuk, hogy rájuk nem ugyanúgy vonatkoznak a törvények, mint ránk. És valóban. Az esélyek formális egyenlőségéről volt szó, amely megteremti a voltaképpeni verseny lehetőségét, teret ad a féktelen kreativitásnak és szédületes fejlődés motorjává lesz. Eközben régiók szakadtak le tartósan, az iskola már egészen korán elválasztott és a születés egyre súlyosabb mértékben és egyre véglegesebben határozta meg, számolta fel a lehetőségeket. Hosszú a sora: a múlt rendszerben mindenesetre a nép − és a joguralmat szimpla hazugságként éltük meg, ha hallottunk felőle.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere (szintén találó név különben) viszont már nem több a hatalmi függőségek finom szövésű hálózatánál, a közmunkástól a király személye körüli miniszterekig és oligarchákig bezárólag. Akár közmunkát akarsz a helyi polgármestertől, akár autópálya-építési megbízást, tudnod kell, hol a helyed. Csak annyi, hogy ne állampolgár légy, hanem alattvaló: ne Te akard kontrollálni a hatalmat, törődj bele, hogy a hatalom ellenőriz Téged. Minden alrendszer a függőség, a hatalomnak való kiszolgáltatottság stabilizálásán dolgozik. Az oktatás reformja az „olcsó munkaerő” előállítását célozza, a védtelenségből és eszköztelenségből csinálna árucikket és így tovább. Ezért nincs értelme például „korrupcióról” beszélni, mondjuk, a trafikügyben: mert ez nem anomália, hanem, mint a gondos szervezés mutatja, maga a rendszer. A „barátoknak, lekötelezetteknek” osztó politika az egész elgondolás fundamentuma. Lényege a juttatás és a függőség összekapcsolása. Kiszolgáltatottá teszi az új trafikost, akinek tudnia kell, kinek köszönheti a megélhetését; és kiszolgáltatottá teszi azt az addig saját lábán megálló kisvállalkozót is, akit kifoszt. Az, amit Orbán illiberális államnak nevez, nem több ennél: azért nem lehetnek jogaid, hogy semmi se védjen a hatalom, az „erős állam” ellen.

A lényeg az, hogy a hatalmat és az erőt tiszteld az önállóság, az egyenlőség, a kölcsönösség és a szabadság helyett. Ez pedig olyasmi, amit csak jobb sorsra méltó, szerelmes természetű, a maradéktalan behódolást valamilyen okból férfias jellemvonásnak tekintő udvari ideológusok tesznek szívesen.

A magyar nép viszont, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem érzi jól magát Orbán Viktor rendszerében sem, ahhoz, hogy erről meggyőződjünk, bőven elég kimenni az utcára. Nem szeretjük a NER-t, viszont ismerjük és értjük, ez pedig valóban némi elismerésre és hálára késztet. Mert – hogy valami jót is mondjunk – Orbán a lényeges dolgokban nem hazudik. És nem csak a tusványosi szónoklatról van szó: „az nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk a kormányt, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó” − mondta a Vas Népének hó elején az önkormányzati választásról. Ahol olyan polgármestereket választanak, akik „képesek együttműködni a kormánnyal”, ott „kialakul az összefogás és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit”. Ahol nem, nem. Egyszerű, világos beszéd. Régóta halljuk, pontosan értjük, már a nagyszüleink is értették. Ez az ország politikai anyanyelve. Aki így beszél, annál legalább lehet tudni, merre hány méter. Így ment ez, mióta világ a világ, miért lenne ezután másképp. A rendszerváltás rendszere épp arra adott végleges bizonyságot, hogy aki bármi mást állít, hazudik. Valójában akkor sem érvényesíthettük semmiféle „jogunkat”, valójában akkor sem a nép uralkodott. Ugyan.

*

Úgy tűnik, hogy mindazoknak, akik itthon maradnak a rendszerváltás nagyon tágan értett nemzedékéből (20-tól 40-ig), akik még hosszú évtizedekig aktívak lesznek és akiknek szociális körülményeik lehetővé tesznek valamilyen politikai aktivitást, azoknak az lehet az egyik legfontosabb feladata, hogy megkíséreljék elhitetni: a nép uralmán alapuló joguralom tényleg lehetséges Magyarországon: hogy szabadság igenis létezik.

Ennek első számú előfeltétele elfogadtatni, működésbe hozni a politikai közösség fikcióját. Mert nem csak annyi közünk van egymáshoz, hogy mind ugyanazokra az egyre szűkülő újraelosztási forrásokra pályázunk. Épp ezért nem hagyhatjuk magára a szélesedő underclasst és a „munka világának” peremén tántorgókat, nem kezelhetjük a kilátástalan nyomort segélymegvonással, éhbérért végzett, jórészt értelmetlen közmunkával, olcsómunkaerő-képzéssel, a munkavállalói jogok és a sztrájkjog felszámolásával, folyamatos BTK-szigorítással stb. Ahogy a lecsúszó középosztály problémáit sem oldja meg sem a szegényellenes retorika (a hajléktalanüldözés), sem a rezsicsökkentés és a bankelszámoltatás kétségtelenül ügyes bűvésztrükkjei.

Hitelt érdemlően kell bizonyítanunk, hogy a politika egy közösség jól artikulált részérdekeinek, eltérő szándékainak és meggyőződéseinek folytonos összehangolása, nem a haza van kormányon és nem a haza van ellenzékben. Tudomásul kell vennünk, hogy nem Orbán Viktor a valódi baj, Orbán Viktor önmagában csak a súlyos és mély társadalmi krízis egyik különösen rémes következménye. El kell hitetnünk, hogy tényleg nem a NER az aránylag legkevésbé rossz dolog, amire magunktól, idegen megszállás nélkül képesek vagyunk.

Szakszervezetet kell csinálni, lakóhelyi, kerületi civil érdekképviseletet, önsegélyező egyletet, helyi környezetvédő mozgalmat stb. A beszélgetés, a közvetítés és a közös cselekvés fórumait. Megteremteni hosszú és nehéz munkával  a közösségi szolidaritás esélyét és ezen túl egy majdani valódi baloldali politika társadalmi bázisát. Rá fog menni a fél életünk, optimistán számolva.

 

Címkék: történelem 1989 társadalom demokrácia rendszerváltás Orbán Viktor Vári György NER Velünk élő rendszerváltás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr266813519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BISMARCK 2014.10.28. 07:40:55

ez az ország ilyen gyapi, vagy szokd meg vagy mehetsz oda ahol befogadnak
viszlát

Bell & Sebastian 2014.10.28. 08:17:11

Mantisa - egy maréknyi ráadás

Valóságérzékelés: 4/5
Artikuláció: 5/5
Végkicsengés: 3/5

Értékelés (átlag): -4 (az abszcissza negatív tartományán)

Tündér_Lala 2014.10.28. 08:57:22

Vári úr ez egy őszinte írásnak tűnik, hát őszintén válaszolok is rá.

Az emberek nem hülyék és nem szeretik, ha lenézik őket.
Vajon embebaráti gondolat-e az alapjövedelem ötlete, amely megfosztja az embereket az ambicióiktól, hogy tehessenek magukért és közösségeikért egyszóval dolgozhassanak? Nem az inkább az érdekük, hogy legyen munkahelyük ahol NEM ingyen pénzt kapnak, ahol hasznosnak érezhetik magukat, amely önbecsülést ad nekik.
Azután emberbaráti-e a "szent piac" korlátozás nélküli nyerészkedésének az engedélyezése , amely visszélve erőfölényével gátlástalanul foszt ki embereket, közösségeket?

Talán ez a két legfontosabb kérdés és minden további ebből következik. Ez pedig független az ilyen olyan ideológiáktól. Közös boldogulásunk alapja csak a munka lehet (vegyük észre, hogy a világ sikeres országaiban az emberek dolgoznak, aminek köszönhetően egyénileg és közösségeikben is anyagi alap létesül életükhöz, fejlődésükhöz).

Hogy ez a világ nyerészkedőinek nem tetszik ? Persze hogy nem. Szerintük annyit kell keresni (mindegy, hogy milyen áron és módszerekkel) amennyit csak lehet, a pénznek nincs szaga. Ezért azután nem számít nekik emberek, közösségek tönkretétele, kifosztása, zombivá züllesztése, akár halála sem.

Ez ellen pedig csak közösen tehetünk. Mennél nagyobb közösség tesz / tenne ellene, annál nagyobb sikerrel válna a világ gazdasága fenntarthatóvá (mind ökológiai, mind mind gazdaság egyensúlyi, termelés elosztási értelemben) és élhetővé.

Tündér_Lala 2014.10.28. 09:02:32

@Tündér_Lala: Maga szerint a ma baloldalinak titulált politikai oldal mennyire szolgálja ezt a célt, a valóban élhető jövőt ?

Bell & Sebastian 2014.10.28. 10:14:08

@Tündér_Lala: Ugyan nem engem kérdezett, de semennyire. Stabilan hozzák a gyárilag beléjük plántált jelszót: a forradalmi felfordulás szítását - zavarosban könnyebb halászni.

Ha a felülvezérelt forgatókönyv foglalt, van másik: az alulról jövő jövőé.

Vári archetipikus példánya fajának, ott lehet megfogni mindet, hogy beszélő szerszámnak tekintik az alembereket, míg magukat vezetésre hivatott főembereknek. Ami rendjén való is lehetne -tekintettel a kultúrfölényre- csak hát ugye; eddig mire használták (ki)?

Szirénhangon csábítani hét tenger matrózait, ez már az ókori görögöknél is csak részlegesen vált be.

El kellene végre dönteni(ük), hogy akkor most létezik alember / főember viszonylat (az élcsapat, mint narratíva, tipikusan baloldali agyalmány), vagy végső soron mindnyájan egyek vagyunk (Urbi et Orbi).

Mivel pártunk és kormányunk keresztény-szociális osztogatást folytat nemzeti-szociális politikai alapon, mire föl tekintjük jobboldalinak a fennálló rezsimet?

Megmondom, mert paravánnak az államegyházat szánták, ami eddig be is jött.

Mindenki bújjon vissza az előbőrébe, mert itt marxista alapokon nyírja egymást két szárny, amire pedig áhítoznánk az nincsen is, csak a projektor vetíti.

Ötvenhat újrajátszása folyik végletesen belassítva. Vári űr egy vak tyúk, aki szemfelszedőnek meglehetősen halovány.

Forgatna ő fel, ha volna mit? Forog az körbe, vele együtt!

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.28. 11:04:55

vári úr, mehet kácsor után. szépen sorban tessenek elhagyni az országot. ez nem a maguk világa. csak ha uralkodnak. naná.
de mostan egy ideig nem fognak. úgyhogy, sipirc innen.

S=klogW 2014.10.28. 11:51:48

Kedves Vári György!

Az aliázás továbbra is nyitott lehetőség.

Legyünk őszinték:

Mindnyájan tudjuk, hogy

1.
ha a 1919-es vörösterrorra válaszul ostoba és jogilag megalapozatlan megtorlás helyett Horthy hajlandó lett volna összefogdosni, bíróság elé állítani és hazaárulásért - teljes joggal - felakasztatni a népbiztosokat és aktív bolsevik/kommunista szimpatizánsokat,

vagy

2.
ha nem Horthy nem állíttatja le a zsidóság deportálását,

akkor ma nem szenvednénk egy ELMARADT POLGÁRHÁBORÚTÓL,

amit a(z egykor) mintademokráciák mind megvívtak kialakulásuk folyamán.

S=klogW 2014.10.28. 11:53:50

@S=klogW:

jav.:

2.
ha Horthy nem állíttatja le a zsidóság deportálását,

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.28. 13:24:46

A harmadik bekezdés nagy butaság, és pont a cikk többi részéből derül ki, hogy miért. Vári György pedig természetesen maradjon itthon, ha egyszer ez a hazája, még ha itt egészen ritka rossz emberek is ajánlgatják neki a távozást.

S=klogW 2014.10.28. 13:32:11

@S=klogW:

Dénes Béla cionista orvost épp mielőtt sikerült volna Izraelbe távoznia Magyarországról fogta le az ÁVO/ÁVH és maga meséli el önéletrajzi visszaemlékezéseiben, hogy meglepődve tapasztalta, az ÁVO bugyraiban mennyi zsidó őrrel, pribékkel, aparatcsikkal találkozott.

Pelso.. 2014.10.28. 13:36:15

Együttműködő polgármesterek, - az önkormányzatiság pofátlan újradefiniálása.

S=klogW 2014.10.28. 13:54:15

@Pelso..: ideje a közénk vetett verseny viszálymagjai helyett megtanulni az együttműködést a valódi ellenfelekkel sezmben

kiir 2014.10.28. 15:48:20

Ha van itt valaki (az eddig megszólalók nagyrészt senkik voltak - tisztelet a kivételnek), akkor érdemes megfigyelnie, hogy ez a szösszenet nagy vonalakban kb. ugyanazt a diagnózist és ugyanazt a terápiát állítja föl az országról, mint a tegnapi Mike Károly-szösszenet.

A hozzászólásokban mégis megnyilvánuló különbséget valószínűleg a szösszenetek mellé rakott fényképek magyarázzák.

(Hej, de sokat kell még tanulnia ennek a társadalomnak...)

BISMARCK 2014.10.28. 15:57:03

@kiir: kösz a minősítést, te is mehetsz vele

mit kellene tanulnunk váritól, az epe hányást?
vagy azt, hogy csak az ő brancsa látja jól a dolgokat, mi meg felesleges majmok vagyunk?

kiir 2014.10.28. 17:58:24

@BISMARCK:
Ne reménykedj, engem oda nem vesznek be. Itt maradok veletek. Nekem se könnyű - együtt sírunk, együtt nevetünk.

Egyébként írt ő pozitívat és írt negatívat, de te ezt nem veszed észre, mert "az ő brancsától" hályog ül a szemedre. Aki erre az írásra csak zsidózni tud, az annyit is ér. De tudod mit, segítek: első lépésként mondjuk fordulj tanácsért kollégádhoz:
@S=klogW: "ideje a közénk vetett verseny viszálymagjai helyett megtanulni az együttműködést"

kiir 2014.10.28. 18:00:48

@BISMARCK:
Tényleg, miért gondoltad magad automatikusan a senkik közé? Mindegy, nem kell válaszolni.

BISMARCK 2014.10.28. 18:07:35

@kiir: pl. mert én voltam az első és várit a helyére raktam

Pelso.. 2014.10.28. 19:03:18

@S=klogW: Ám legyen. Kik is azok a valódi ellenfelek/ellenfeleink?

kiir 2014.10.28. 19:59:45

@BISMARCK:
Ugyan, folyton ez a kisebbségi érzés, tartsd magad többre. Én tartalmilag minősítek, nem időrendben.

A te írásodban az volt a baj, hogy (1) megváltoztathatatlannak véled az országot, (2) a te szavaiddal élve nem "fogadsz be" valakit, aki az ország javításán gondolkodik, ahelyett, hogy vitatnád az állításait. Egyikben sincs igazad.

BISMARCK 2014.10.28. 20:03:02

@kiir:

1. Magyarország nem lesz soha Svédország, sem Ausztria, sem Németország, sem USA (és a sort még lehetne folytatni)

2. nem gondolom,h vári (v bárki abból a brancsból, szocik, dk, együtt, népszavás és népszabis újságírók, mancsos újságírók, stb) az ország javításán gondolkodnának. volt erre ha szűken vesszük nyolc évük, ha tágan akkor húsz és az ő gondolataikkal oda jutottunk ahova

Homo Criticus 2014.10.28. 23:32:48

@jm padilla: Ostoba. Szekértábor-gondolkodás: odasorolod Vári Gyurit, ahova nem tartozik, így már nem is kell érdemben foglalkoznod azzal, amit ír. Hát, ha neked jó így, akkor élvezd ki, mert ez sem tart örökké. Szerencsére.

Bell & Sebastian 2014.10.29. 00:32:51

@Homo Criticus: Nem kizárt, hogy személyesen ismeri. :)

@tesz-vesz: A schwechati pacsirta lenyomná.

Croma Soma 2014.10.29. 07:07:27

A postban egyetlen elhibázott gondolat van, ami konkrétan nem mondatik ki, csak sugallódik :). A baloldal nem jobb a jobboldalnál! Az Orbán párt egyébként se jobboldali, csak lózungokban, a konkrét intézkedéseiben inkább komcsi...

Homo Criticus 2014.10.29. 07:15:55

@Croma Soma: Nem sugallódhat, mert @Bell & Sebastian én valóban ismerem Vári Gyurit, és tudom, hogy nem úgy gondolja. Ballib oldalon is félig pária már.

Homo Criticus 2014.10.29. 07:17:09

@tesz-vesz: a nettó rasszistáknak meg ott a szívlapát.

Croma Soma 2014.10.29. 08:33:57

@Homo Criticus: kár belemenni, hogy a jelenben baloldalnak nevezett erők sehol nem baloldaliak. Egyrészt egy szélsőségesen (agyamenten) liberális, de nem is liberális, hanem inkább közösség romboló, retorikát folytattak, párosulva egy teljesen szabados gazdaság politikával, ami egyáltalán nem vette figyelembe, hogy a tőke működése során nem veszi figyelembe az externáliákat, és hogy Magyarországon az egész társadalom az externáliák közé soroltatott...

high up! 2014.10.29. 09:23:49

A választást mindig az dönti, el hogy ki tudja a 80%-nyi Átlaghülyemagyarból a legtöbbet maga mellé beszopatni.

A ballibsiknek ez 2002-ben sikerült az államkassza teljes kifosztása árán.
gyúrtcsánynak ez 2006-ban sikerült ordas hazugágok árán
Orbaneszkunak ez 2014-ben sikerült a nemzeti ódazengés segítségével. Az addigra már teljesen agyhalottá és alternatíva mentessé vált Átlaghülyemagyarokat nem volt nehéz befognia.

Csakhogy most fordulat van: Átlaghgülyemagyar azt látja, hogy az emberek nagyon nem szeretik már Orbaneszkut. Aztán mivel az Átlaghülyemagyar de facto divat szavazó, ha most azt látjha, hogy az a divat, hogy Orbaneszkut seggbe kell rúgni, akkor azt fogja csinálni.
Mert közben azért lassan felgyúl benne a világosság, hogy hádemá tényleg, mi a lófaszt is kaptam én Óbántól? Max. a rezsicsökkentést, amit két körben el is iszok.

Úgyhogy kormányváltás csak akkor lesz, ha az Átlaghülyemagyart sikerül bevoni a diktátor elzavarásának az örömébe.

FOLYTASSUK!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.29. 09:29:18

@Holger Hartland: "Vári György pedig természetesen maradjon itthon, ha egyszer ez a hazája, még ha itt egészen ritka rossz emberek is ajánlgatják neki a távozást."

Patkányka, most nyilván padilla fenti hozzászólására utalsz. És mi a véleményed arról, mikor valaki mások felakasztására buzdít? (aristo · aristo.blog.hu/ 2012.05.24. 13:26:30
@tevevanegypupu: Budai esélytelen volt. A projektek átmentek az NFÜ hihetetlen bürokráciáján, tehát - formailag - támadhatatlanok voltak, azt pedig előre bocsájtották, hogy tartalmi kérdéseket, tehát hogy volt -e "értelme" a pénz elköltésének, nem vizsgálnak. Ez - sajnos - borítékolható volt, amint borítékolható Fletó&Co. felmentése is. Itt csak a spontán igazságszolgáltatás segíthet: kötélre velük. )

, vagy mikor azon sajnálkozik, hogy a nácik nem végeztek elég alapos munkát, ki kellett volna irtani az összes zsidót?

"Ez a sok hiteles zsido, tele az pocsom minddel, mindre rabasztunk. Aki nem baszott ra, az, aki kiirtotta oket. Azok jol el vannak komam, senki nem basztatja oket a holokausztert, latod. Azok pedig meg is csinyaltak, erdemes volt, ennyi az uzenete a tortenetnek."
delphoijosda.blog.hu/2012/11/03/xxiv_786/fullcommentlist/1#c18214786

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.10.29. 09:33:49

Régi munkamegosztás, hogy a kormányon levő zsidókat támadják az ellenzéki zsidók. Pl. a megrendezett 56-ban a Rádió ostrománál ott volt a tömegben (a provokátorok irányjtójaként???) az a Komlós János, aki csak egy-két évvel azelőtt szerelt le ÁVH hóhéri szerepéből. a kisávósok védték a rádiót, a nagyávósok suzervezték az ostromot. MAjd 57-ben, amikor a megtévesztett felkelők börtönbe kerültek, Komlos, a rádió ostromlója a rádióba került az irodalmi osztályra, aztán a Magyar Nemzethez, majd a Népszabihoz kulturális rovatvezetőnek. A Grősz-per egyik mellékperének főkihallgatói állása, amiben 5 kivégzést és egy börtönbeli halált produkáltak, (ebben az egy mellékperben a huszonvalahányból, összesen 17 tényleges akasztás), kicváló előélet volt e kulturális funkciókhoz. Meg a Rádió ostrom is. Majd a Mikroszkóp szinpadon úgy "bírálja" a rendszert Komlós, és Hofi, hogy Kádár és Aczél rendszeresen ott töltik a nézőtéren a szilvesztert. A Komlósra visszaemlékezőket olvasva kiderül, hogy az ÁVH-ban és a magyar kultúrában, meg a szocialista politikában aki élt és mozgott, az zsidó volt. Meg az ezeket "megdöntő" saját gyermekeik is...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.29. 17:59:08

@ArmaGedeon:

magyarország a tizmillió zsidók országa.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.30. 21:46:10

@Holger Hartland: "Vári György pedig természetesen maradjon itthon, ha egyszer ez a hazája, még ha itt egészen ritka rossz emberek is ajánlgatják neki a távozást."

Patkányka, most nyilván padilla fenti hozzászólására utalsz. És mi a véleményed arról, mikor valaki mások felakasztására buzdít? (aristo · aristo.blog.hu/ 2012.05.24. 13:26:30
@tevevanegypupu: Budai esélytelen volt. A projektek átmentek az NFÜ hihetetlen bürokráciáján, tehát - formailag - támadhatatlanok voltak, azt pedig előre bocsájtották, hogy tartalmi kérdéseket, tehát hogy volt -e "értelme" a pénz elköltésének, nem vizsgálnak. Ez - sajnos - borítékolható volt, amint borítékolható Fletó&Co. felmentése is. Itt csak a spontán igazságszolgáltatás segíthet: kötélre velük. )

, vagy mikor azon sajnálkozik, hogy a nácik nem végeztek elég alapos munkát, ki kellett volna irtani az összes zsidót?

"Ez a sok hiteles zsido, tele az pocsom minddel, mindre rabasztunk. Aki nem baszott ra, az, aki kiirtotta oket. Azok jol el vannak komam, senki nem basztatja oket a holokausztert, latod. Azok pedig meg is csinyaltak, erdemes volt, ennyi az uzenete a tortenetnek."
delphoijosda.blog.hu/2012/11/03/xxiv_786/fullcommentlist/1#c18214786

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.30. 23:04:49

@Disznóvári: A kitartódra utaltam. Védd meg, hátha fizet még egy italt, de most nehogy ledrogosozd, vagy valami még rosszabbat mondj róla vagy a családjáról! :)

Ami aristót illeti:
ő egy jó ember, aki olykor bolondságokat ír,
te meg egy bolond ember, aki sosem ír jókat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.30. 23:18:31

@Holger Hartland: Te egy ostoba és aljas ember vagy.

Nem tudom, kicsoda aristo, de aki olyanokat ír, mint ő, csak egy rongyember lehet.

Hogy egy szellemi éhenkórász szarember szerint én bolond vagyok, azt magasról leszarom, sőt, néha még büszkeséggel is tölt el. Szerencsére nálad mérföldekkel intelligensebb emberek másként vélekednek rólam. Te csak egy kis szánalmas szarkupac vagy (lehet, hogy egzisztenciálisan nem, de emberileg, szellemileg biztos).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.30. 23:26:28

@Disznóvári: Azért nevezlek bolondnak, Alfi, mert nem hagyod abba. Kurvára kiszivárgott rólad már minden. Lassan sajnálni fogunk, ahogy előadod itt a Napóleont. Nem kötök bele olyan emberbe, akiről tudom, hogy egy félresiklott életű, nyomorult szerencsétlen, de ha egy ilyen kötekedik velem, nem biztos, hogy mindig van lelkierőm kitérni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.30. 23:50:58

@Holger Hartland: Akik engem sajnálnak, azokat én leszarom. Nem vagyok félresiklott életű, nyomorult szerencsétlen, maximum a ti miniuniverzumotok törvényei szerint.
Ismétlem: nálad nem csak intelligensebb, hanem tekintélyesebb emberek mást gondolnak rólam, mint amit terjeszteni próbálsz, te ostoba kis féreg.

Egy gátlástalan moral insantity féreg vagy, aki nem tudja elviselni, hogy valaki, aki egzisztenciálisan nincs olyan szinten, mint ő, jóval értelmesebb nála.
Figyelj nyomoronc, mikor te beléptél a blogszférába, mi már rég új stílust, műfajt hoztunk létre, te megpróbáltad utánozni, nem sikerült, innen a frusztrációd.

Amúgy honnan tudtad meg, hogy kicsoda aristo? Nyilván nem saját kútfőből, hanem valaki megsúgta neked. Az én személyemet se a te zsenialitásodnak köszönhetően azonosítottad be. De kurva büszke vagy a tudásodra, és lenézed azokat, akik nincsenek annak a tudásnak a birtokában, amire te nem a saját zsenialitásodnak köszönhetően tettél szert. És ha valaki sarokba szorít téged, ostoba kis személyeskedésekkel jössz elő, megpróbálod lejáratni azokat, akik szarrá aláztak. Egy szartróger, hulladékember vagy, szégyelld magad!

M.K.-ról, meg a MTA Nemzeti-Etnikai Kisebbségkutató Intézetéről sem tudsz semmit, te kis humor herold.

huKKK 2014.10.30. 23:57:24

@Disznóvári:

Szerintem te is jó ember vagy, csak ügyesebben titkolod mint a többiek.

huKKK 2014.10.31. 00:09:26

@Disznóvári:

Bibí, nekem is van egy legintelligensebb, legtekintélyesebb spanom.
Ha ma meglátnád, elájulnál.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.31. 00:21:12

@huKKK: Hogy jó ember vagyok-e (ha már IRL-személyiségjegyeket firtatunk), annak azok a megmondhatói, aki ismernek.
Egyébként jósdás ellenfeleimet - gloárt, loxont, mézesrozit - is többre tartom, mint ezt a kis patkányt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.31. 00:25:13

@Disznóvári: Lám, Alfi, ezt sem érted. Ha terjeszteni akarnék rólad bármit, már megtehettem volna. Most is megtehetném. De én csak jelzem: nekem hiába produkálod magad, nem fog menni. Ha netán súgtak is rólad, azért lecsekkoltam. Minden más az én zsenialitásom eredménye. :) (Fenéket, a szanaszéjjel hagyott információmorzsáké.) M.K. levert egy lécet, azóta viszont átugrott egy alacsonyabbat, míg te a saját szarodat sem vagy képes átugrani. Annyit akarok mondani, Alfi, hogy nekem semmi dolgom veled.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.31. 00:33:18

@Holger Hartland: Nincs is dolgunk egymással, egy ostoba szarházival nekem nincs dolgom. Csak bosszant, hogy mások nem látják, hogy mekkora moral insanity tróger szellemi éhenkórász vagy.
De az értelmesebbek előbb-utóbb talán csak rájönnek. Ahogy páran már rájöttek.

Rosszul informáltak M.K.-ról, és/vagy te is olyan szarember vagy, mint akiktől az infót kaptad.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.31. 01:00:49

@Disznóvári: Ha szerinted sincs dolgom veled, akkor miért írsz nekem kommenteket? Figyeld meg, az utóbbi kb. 2 évben mindig te kezded a kötekedést, nem én szólok elsőnek hozzád. Azon meg ne csodálkozz, amit válaszul kapsz tőlem - és még humánus is vagyok.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.31. 07:04:51

@Holger Hartland: "Vári György pedig természetesen maradjon itthon, ha egyszer ez a hazája, még ha itt egészen ritka rossz emberek is ajánlgatják neki a távozást."

Patkányka, most nyilván padilla fenti hozzászólására utalsz. És mi a véleményed arról, mikor valaki mások felakasztására buzdít? (aristo · aristo.blog.hu/ 2012.05.24. 13:26:30
@tevevanegypupu: Budai esélytelen volt. A projektek átmentek az NFÜ hihetetlen bürokráciáján, tehát - formailag - támadhatatlanok voltak, azt pedig előre bocsájtották, hogy tartalmi kérdéseket, tehát hogy volt -e "értelme" a pénz elköltésének, nem vizsgálnak. Ez - sajnos - borítékolható volt, amint borítékolható Fletó&Co. felmentése is. Itt csak a spontán igazságszolgáltatás segíthet: kötélre velük. )

, vagy mikor azon sajnálkozik, hogy a nácik nem végeztek elég alapos munkát, ki kellett volna irtani az összes zsidót?

"Ez a sok hiteles zsido, tele az pocsom minddel, mindre rabasztunk. Aki nem baszott ra, az, aki kiirtotta oket. Azok jol el vannak komam, senki nem basztatja oket a holokausztert, latod. Azok pedig meg is csinyaltak, erdemes volt, ennyi az uzenete a tortenetnek."
delphoijosda.blog.hu/2012/11/03/xxiv_786/fullcommentlist/1#c18214786

kiir 2014.10.31. 14:18:13

@BISMARCK:

(1) Abból, hogy Magyarország sohasem lesz Svédország stb. (a sort még lehetne folytatni), vajon mennyiben következik, hogy nem érdemes nálunk változtatni a dolgokon? Sőt, erről gondolkodni sem szabad?

(2) Abból, hogy valakiről azt gondolod, hogy hibázott (bár Váriról konkrétan tévesen), vajon mennyiben következik az országból való távozása?

Ugye, milyen hülyeségeket válaszoltál? És bár a két kérdésben nem jutottunk előrébb, hadd fejeljem még meg egy harmadik kérdéssel:

(3) Az előző két pontból vajon mennyiben következik a nettó zsidózás?

Összefoglalóan: Én értem, hogy ez van a fejedben és erről sokat tudsz beszélni, de ismerd föl azokat a helyzeteket, amikor nem ez a téma, és ott maradj csöndben. Különben összefüggéstelennek fogsz látszani.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.10. 21:44:01

@Holger Hartland: Jó, hogy végre megszabadultunk tőled, patkány, és már csak a másik nickeden nyomulsz a mandineren.
mandiner.hu/felhasznalo/soren_vlagyimirovics_delgado_fohadnagy

Hamarosan onnan is leradírozunk, féreg.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.11. 06:44:52

@Disznóvári: Alfi, neked így fáj, hogy létezem?
Akkor sokáig fog még fájni. Get a life. :)