Kommentszűrés
’14 okt
20
07:01

Banalitások 1989-ről – Velünk élő rendszerváltás IX.

Írta: Redakció

rendszervaltas_111.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.

*

Banalitások 1989-ről

Tamás Gáspár Miklós filozófus írása.

tgm.jpgMagyarországon a rendszerváltás 1988-ban és 1989-ben ment végbe, 1989 őszére már minden eldőlt. Teljesen és maradéktalanul. 1989-et ünnepeljük – már aki ünnepli –, mert a miénknél fontosabbnak tekintett országokban (Kelet-Németországban, Csehszlovákiában, Romániában) akkor történtek a legfontosabb dolgok, és a nemzetközi politikai emlékezet és historiográfia nem törődik olyan apró részletekkel, mint félreeső kisebb helyek eseményei: mi pedig alkalmazkodunk ehhöz – s ahelyett, hogy a saját történelmünket illetően a saját történelmünkhöz ragaszkodnánk, ürügyeket hozunk föl rá, hogy miért kell nekünk is a huszonötödik évfordulóra emlékezünk, amikor ez valójában a huszonhat és feledik. Ráadásul október 23-a egy évforduló évfordulójának az emléknapja: színtiszta agyalágyultság.

Sebaj.

A magyar történelem egyik emblematikus figurája, akiről könyvek százai szólnak, s akiről képek és szobrok százai készültek – Dózsa György – valószínűleg soha nem is élt, mindenesetre nem tudunk róla semmi megbízhatót (az égvilágon semmit), ez azonban nem zavarja „a nemzeti emlékezetközösséget” abban, hogy évszázadok óta fantáziáljon róla, noha már a XIX. században is világos volt, hogy puszta fantom.

Miért ne folytatnók ezt a hagyományt?

Én magam aktív és a lehető legnyilvánosabb, ún. vezető részvevője voltam „az eseményeknek”, de mivel a rendszerváltásban betöltött vezető szerep mítoszáért viaskodó mai ideológiai frontok egyikéhez sincs szerencsém tartozhatni, ezért tanúként hála Istennek nincs rám szükség – ez csakugyan szerencse, hiszen az emlékezet csalóka, másrészt meg azért sok mindenre pontosan emlékszem, ami zavarba hozhatná a „konszenzus”, azaz a történelmi manipuláció (szokás szerint) szorgalmas dolgozóit.

*

Először is, a rendszerváltás eldöntött dolog volt 1981-ben, amikor a lengyelországi munkások mozgalmát nem tudta leküzdeni az uralkodó „kommunista” párt (a szó klasszikus értelmében vett kommunista pártok Európában már az 1930-as években valami egyébbé alakultak, mint eredeti alakjuk [a sztálini „szocializmus egy országban” doktrína folytán, illetve az antifasiszta népfront miatt megszűntek forradalminak lenni], ezért a szóhasználat teljesen megtévesztő már több mint fél évszázada, de ez se zavar sok embert), hanem katonai puccsot kellett szerveznie, s át kellett adnia a hatalmat a hadseregnek, mert a Szovjetunió nem volt se képes, se hajlandó beavatkozni. Azáltal, hogy a kelet-európai államkapitalista diktatúrák létét már nem szavatolta a Szovjetunió, mindenki tudhatta – és tudta is –, hogy vége a dalnak. De hát ezt sejteni lehetett már az 1950-es évek végén is, amikor a szovjet-kínai konfliktus miatt kettészakadt a sztálini világrendszer; vagy az 1970-es évek eleje óta, amikor a romániai „szocialista” rendszer a legnyíltabban fasisztává alakult, s a Nyugat erőteljes támogatásával két évtizeden keresztül fönntarthatta gyűlölködően, őrjöngően szovjet- és oroszellenes politikáját (a romániai magyarellenesség akkor is, most is a román-orosz [rossz] viszony függvénye volt és maradt). Efelől még az ellenállás veszélyes lehetett: olykor a végüket járó rezsimek – kétségbeesésükben – vérengző kedvűek. De „1989” – világtörténelmi jelentőségéhez képest – viszonylag kevés áldozattal járt.

A szovjet rendszert alapjában a lengyelországi, karakterében hagyományosan szocialista – a piaci reformok, azaz a bontakozó kapitalizmus elleni – proletármozgalom döntötte meg; s mint a régi proletármozgalmak (pl. 1917/19-ben), csak a kapitalizmus egy másik fajtáját hozta létre akaratlanul: akkor a keleti államkapitalizmust, 1981/89-ben meg a keleti piaci kapitalizmust.

Voltak spontán és reménytelen proletár utóvédharcok a rendszerváltás után (pl. a híres romániai „bányászjárások”, azaz mineriade, lengyel sztrájkok, effélék), de 1988/89-re már a mozgalmak a középosztály és a fiatal értelmiség mozgalmai voltak, irányuk pedig liberális.

*

Magyarországon – amely sok tekintetben mintaadónak bizonyult, de ezt is mintha mindenki elfelejtette volna – az a politikai kombináció alakult ki, amely aztán általánossá vált mindenütt. Ennek fő elemei köztudomásúlag a következők:

1. az állami tulajdonú termelő, kereskedelmi, szolgáltató egységek privatizációja, szabad piac, a „szocialistának” vélt állam kötelezettségeinek (pl. a teljes foglalkoztatásnak) a fölszámolása;

2. az adósválság megoldása az IMF és más nemzetközi pénzügyi intézmények közreműködésével, azaz teljes beilleszkedés a globális tőkés rendszerbe;

3. kiválás a szovjet katonai szövetségből;

4. katonai és politikai szövetség az észak-amerikai és nyugat-európai államokkal;

5. többpártrendszerű parlamentarizmus;

6. az emberi jogok eszményére támaszkodó alkotmányosság, a demokrácia plebiszcitárius, azaz részvételi aspektusainak a fölülírása a (nálunk 2010-ig) mozdíthatatlan alkotmányos alapelvek által (persze 2010-ben a részvételi-demokratikus elemeket se állították föl vagy vissza);

7. antikommunizmus (helyesen mindig idézőjelben, ha a „kommunizmus” is, tehát: „antikommunizmus”) mint közös világnézeti alap;

8. nacionalizmus. (Magyarországon „a határokon túli magyar kisebbségekkel való szolidaritás” – beleértve már akkor „a határokon átívelő nemzetegyesítést” – saját tartalmain túl rezzenetlenül folytatta az egykori nagy-magyarországi nemzetiségekkel, majd a kisantantban egyesült „utódállamok” népeivel szembeni ellenségességet. Már a Kádár-korszakban érezhető volt az állami nacionalizmus, amelynek ürügye volt először Tito „revizionista elhajlása”, 1968-ban Dubček és „a cseh tavasz” „revizionista elhajlása”, majd a Ceauşescu-féle román fasisztoid fordulat. Ez megfordítva is igaz: 1968-ban a három függetlenségre törekvő, „elhajló”, „revizionista” középhatalom összefogott a szovjet, a keletnémet és a magyar ellenséggel szemben, akár az 1930-as években. Nincs új a [nacionalista] nap alatt. A bős-nagymarosi vízierőmű elleni tüntetéseink éle is Csehszlovákia és a szovjet ízű KGST-függőség ellen irányult: azóta számtalan, még nagyobb környezeti veszedelem merült föl anélkül, hogy a magyar közvélemény a füle botját mozgatta volna. A csak mellesleg a magyar nemzetiségi lakosság ellen irányuló romániai „falurombolás” – az emiatt szervezett tüntetésen együtt szónokoltam Csurka Istvánnal – miatti fölháborodás őszinte volt, de hasonló fölháborodást senki nem észlelt a minden tekintetben hasonló „körzetesítéssel” szemben, amit szépecskén el is felejtettünk. Tehát a nacionalizmus és a liberalizmus együttállása adott volt, akár 1848-ban. Zárójel bezárva.)

*

A magyarországi rendszerváltással kapcsolatos kurrens füllentések legnagyobbika az, hogy ez „tárgyalásos” folyamat volt, és Németh Miklós, Grósz Károly, Pozsgay Imre stb. csak úgy uk-muk-fukk átengedte volna a hatalmat nekünk, sehonnai, mihaszna rongyosoknak. Németh Miklós, Grósz, Nyers stb. ugyan kiegyezett a Nyugattal jó néhány dologban, de a Kínai Népköztársaság is kiegyezett vele, ám ott fönnáll (mondhatni: virágzik) a piaci dominanciával dúsított egypárti diktatúra. Az MSZMP vezetői is ilyesmire gondoltak eleinte, bár megengedtek volna a mozdíthatatlan állampárt mellett kis jelképes ellenzéket, korlátozott hatókörű kis ellenzéki sajtócskát, rádiócskát, tévécskét – nagyjából ez a modell győzött mégis, de csak 2010-ben –; hisz ez mégis Ajrópa, vagy mi a szösz, s ebbe az egypárti kormány egyik hivatalnoka (Bíró kartárs) vezette ellenzéki párt talán (kelletlenül) bele is nyugodott volna. A közvélemény-kutatásokat ekkoriban „magasan” vezette a „munkás” szótól hálatelt szívvel megszabadult Magyar Szocialista Párt, ámde ekkor – bumm! Az SZDSZ és a Fidesz megcsinálta a „négy igenes” népszavazást. Ez volt a döntő fordulat.

A másik kurrens – egészen idióta, ezért széles körben elterjedt, elhitt, elfogadott – hazugság az, hogy a „négy igenes” népszavazás tétje az volt, hogy Pozsgayt, az állampárt PB tagját, „államminisztert” választják-e köztársasági elnöknek (ez egykönnyen megeshetett volna egyébként, ha az MSZP végig ragaszkodott volna a személyéhez, amiben kételkedem: az MSZP nem ment volna együtt a gyorsan jobbra tolódó MDF-fel, talán akkor még Pozsgay is meggondolta volna magát) vagy se. Ez lóság, ennek nem volt különösebb jelentősége.

Az SZDSZ vezetői – köztük több egykori (ellenzéki, pártellenes, üldözött, ám kitűnően képzett) marxista (én nem voltam, csak azóta lettem az, a többiek meg fordítva) – jól tudták, hogy mi a specifikuma a munkásmozgalmi régmúltból származó „kommunista” állampártoknak. Már a XIX. század elejétől kezdve – szemben a parlamenti sikerre törekvő polgári pártokkal – a munkáspártok nem területi (azaz választókerületi) szervezeteket hoztak létre, hanem (természetesen!) munkahelyi szervezeteket. Ezért 1917/18 előtt a szociáldemokrata párt és a szakszervezet nem volt két külön entitás, hanem – nyíltan – egy és ugyanaz! Ez csak a nagy skizmával (a szociáldemokrácia és a kommunisták szakításával) változott meg némileg. (Ezért voltak külön szociáldemokrata és kommunista szakszervezetek Franciaországban és Olaszországban; máig se egységesek).

A munkahelyi pártszervezetek és a munkásőrség (amely – ha tetszik, ha nem – a szociáldemokrata R-gárdák funkcionális utóda volt) fölszámolásával az SZDSZ (és a Fidesz) gyakorlatilag megszüntette a „kommunista” pártot. Az, hogy az „állampárt” belement ebbe a népszavazásba – elképesztően téves helyzetértékelés alapján – , öngyilkossággal ért föl. Ez volt a népszavazás tétje, nem szegény Pozsgay. Az üzemekből kitiltott munkáspárt – ilyen nincs, és nem is lehet.

A kései MSZMP/MSZP 1988-ban még (mindennek ellenére) osztálypárt volt. Vezetői azt hitték: minden megoldódik avval, hogy majd választásokat nyernek, hiszen az MDF-kisgazda-KDNP típusú jobboldal nyilván nem kormányozhatott sokáig, pár hónap után masszívan el is vesztette a helyhatósági választásokat, és világos volt kezdettől, hogy bármilyen borzalmas, még sincs jövője. Az MSZP csakugyan nyert választásokat (háromszor is), de minek? Hiszen elismerte a liberálisok politikai és intellektuális fölényét, nagyjából átvette ideológiájukat, és hiperkapitalista, neokonzervatív politikát folytatott (mint azóta egyébként mindenki, bárhogy tagadja). Még a nyugati szociáldemokrata („nagypolitikában” persze zömmel liberális) pártok is ott vannak a gyárakban és egyéb munkahelyeken. (Így lesz svéd miniszterelnök a rokonszenves hegesztő. Az MSZP-nek a vezetői között ma van egy munkás, de ő kivétel; hegesztőket még a kisvárosi MSZP-szervezetekben se nagyon látunk, legföljebb nyugdíjas hegesztőket; de hát effajta szervezetek se nagyon vannak. A mai dúsgazdag nyugati szocdem pártok – társadalmi összetételükben és retorikájukban – mérföldekkel balra állnak az MSZP-től és a többi kelet-európai szocdem-féle párttól. Ezt a magyar burzsoázia az egykori SZDSZ-nek köszönheti; gyűlölik is az emlékét a balosok; a Fidesz veteránjai jól tudják – hisz ennek köszönhetik a hatalmukat – , de igen okosan óvakodnak tőle, hogy hálájuknak hangot adjanak.)

*

Mindez teljesen banális és tökéletesen nyilvánvaló; az, hogy nem esik róla szó, csak annak köszönhető, hogy szép hazánkban úgyszólván megszűnt a szellemi élet.

Ráadásul mindaz, ami a korábbi rendszer természetéhez tartozik – s ami nélkül az átmenetet se lehet megérteni –, a szó pszichoanalitikus értelmében cenzúra alá esik (tabu), kivéve az olyan (egyre üresebb, elvontabb, tartalmatlanabb) kliséket, mint a „diktatúra” és szinonimái.

Ebből az is következik, hogy a politikai gondolkodás leállt. A fogalmakat mindenki helytelenül használja. „Baloldalinak” nevezik a nyugati szabatú neokonzervatívokat. „Populistának” nevezik a kimondottan népellenes fasisztákat. „Kommunistának” nevezik a liberális MSZP-t. „Civilek”-nek nevezik az NGO-kat. (A pártok, sőt: a piaci magánvállalatok, a szakszervezetek, az egyházak is a civil társadalomhoz tartoznak. A magyar médiamunkások és „politikusok” [?!] mintha nem hallottak volna történetfilozófiáról, társadalomelméletről, szociológiáról harangozni.)

Így nemcsak azt lehetetlen elmagyarázni, ami történt, hanem azt se, ami történik.

De azért megpróbálom pár szóban, noha tudom, hogy hiába.

*

Nemcsak a kapitalizmus, de még a piaci kapitalizmus se azonos a polgári társadalommal, a burzsoázia társadalmi uralmával. A feudalizmust Kelet-Európában nem a polgári forradalom döntötte meg (nálunk 1848 is, 1918 is kudarcot vallott), hanem a munkásság (és mögötte a Vörös Hadsereg), amely nem posztkapitalista rendet hozott létre (mint hitte), hanem posztfeudálisat. S aki azt állítja, hogy ebben – a terror, az ávó, Recsk stb. ellenére – nem voltak emancipáló, fölszabadító mozzanatok, az nem tudja, miről beszél. (Bár mindennek semmi köze a szocializmus vagy kommunizmus eszményéhez.) A személyi függés hűbéri állapota 1945-ben egyszer s mindenkorra megszűnt. Ezt az elvont függés (az államtól, most a piactól) nélkülözi az egyéni megaláztatás és a szubjektív szolgaság tulajdonságait, s ezt az antikapitalistáknak – mint e sorok írójának – is méltányolniuk kell.

Ezért a Kádár-korszak (a szociális biztonság, „biztos megélhetés”, teljes foglalkoztatás, egyenletes technikai és fogyasztási fejlődés, háborítatlan magánélet, bőséges – és plurális! – kulturális kínálat és í. t.) iránti „nosztalgia” nem azt jelenti, amit róla a konzervatívok és a liberálisok képzelnek. Nem a szolgalelkűség, nem az „antidemokratikus” lelkület. Hanem éppen az, amit mint „polgárit” hiányolnak Magyarországon a szabadelvű írástudók. (És föltűnhetett volna nekik, hogy a Kádár-kor volt a magyarországi klasszikus, „polgári” modernség aranykora, egyedülálló kulturális virágzással, amely minőségében fölülmúlja a kiegyezés és a [múltkori] századforduló teljesítményét. Mind az alkotás, mind a recepció mennyisége, terjedelme és minősége egyedülálló és megismételhetetlen. A kultúra virágzásának, úgy látszik, kevés köze van a politikai szabadsághoz, a politikai egyenlőséghez és tevékeny részvételhez.) A személyes függésből való fölszabadulás, az autonóm magánélet utópiája ekkor vitte a legtöbbre a jelek szerint. S hogy ez nem polgári villában történt, hanem a lakótelepen? Hát Istenem. Ennyi fantáziát – hogy ezt meglássuk – talán elvárhatnánk dicső értelmiségünktől.

A személyes függés hiánya és a szociális biztonság megléte: ez volt a kelet-európai polgári korszak (s ez volt nálunk a Kádár-éra) csaknem beteljesült álma.

A piac (s vele az egész micsoda, ami azóta van) az egyik összetevőt kiiktatta, és ez a kelet-európai népek, főleg a magyar és az exjugoszláv populációk saját polgári eszményének a halála volt. Nálunk éppen a piac vetett véget a polgári álomnak. Ezt a liberálisok nem láthatják, s amíg liberális voltam, én se láttam. Természetesen.

*

Ugyanakkor én nem osztom a polgári eszményt, sem a valóságosat (a „kádáristát”), sem az utópikusat (az „SZDSZ-est”). Azt azonban – éppen mert (remélhetőleg) van történelmi érzékem – megértem, hogy a magyar nép többsége számára a rendszerváltás: katasztrófa. A Fidesz „illiberális állama” csak beteljesítette, valósággá tette ezt a rossz érzést. Hiszen a társadalom önvédelmének fölszámolása – „a munkahelyi politizálás” kiiktatásával, ami a rendszerváltás forradalmi magva volt – nem a rendszerváltás megdöntése, hanem örökségének radikalizálása, a kapitalizmus igazsága.

(Mindez nem jelenti azt, hogy hálátlanul megfeledkezném 1988-90 magával ragadó szabadságmámoráról. Ez persze nem fogta át az egész nemzetet, de aki az akkori SZDSZ és az akkori Fidesz táborába tartozott valamiképp – pár százezer ember –, az átélte: mindannyiunk életének varázslatos epizódja volt. Nem csoda, hogy ma is lankadatlanul gyalázzák és rágalmazzák. Az SZDSZ és a magyarhoni szabadelvűség legautentikusabb története itt olvasható és itt, Kis János tollából. Érdekes baloldali antiliberális kritika itt, Gagyi Ágnestől.

Mindezek miatt a parlamentarizmus, az alkotmányosság, a bírói függetlenség, a szabad médiapiac (és persze az egyéni szabadságjogok) helyreállítása – a hivatalos ellenzék szerintem jó szándékú restaurációs programja – akkor sem oldaná meg azt a problémahalmazt, amelyet népünk mindenütt észlelhető mély boldogtalansága, melankóliája – és elképesztő elszegényedése, a döbbenetes egyenlőtlenség és a kulturális-szimbolikus javaktól való megfosztottság, amely ezt okozza – jelez, ha netán sikerülhetne. A közügyekben való népi részvétel, a radikális demokrácia gondolata – amelyet paradox módon éppen az ezt tartalmilag megszüntető népszavazás kínált föl először mint élményt, de csak mint szubjektív élményt – az, ami talán valaminő kigázolást ígérhet. Talán.

Címkék: közélet történelem 1989 társadalom szabadság demokrácia rendszerváltás Tamás Gáspár Miklós Velünk élő rendszerváltás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr566798163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.20. 08:21:59

Hát ez csúsztatásokkal és naívitásokkal teli írás. A legrosszabb az eddigiek között. TGM jobbakat szokott írni.

látens liberális 2014.10.20. 09:27:14

Ha netán valaki nem tudná, hogy ki TGM, akkor csak a mihez tartás végett:- a CEU vendégprofesszora.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2014.10.20. 09:31:04

Hát, ez már igazán kínos, ez a szakállkas bácsi immáron totál megmakkant...

marko11 2014.10.20. 09:36:25

Korrekt és fontos megállapítások a Kádár-kori "nosztalgiáról".
Nem nagyon emlékszem, hogy az elmúlt 20-25 évben írt volna valaki ilyet. Persze éppen az szdsz egyik (egyetlen?!) - máig élő - sikere a rendszerváltást megelőző 2-3 évtizedünk lehazudása Ceaușescu Romániája szintjére.

TG69 2014.10.20. 09:51:44

Én azt hiszem a mandi szerkesztői tanulhatnának ebből az írásból a legtöbbet. A kádár kor, mint proli éthosz vs a magaskultúra csúcsteljesíményei és azok permanens fogyasztása. Egyébként ez igaz a Horthy rezsimre a végét kivéve. Pezsgő szellemi élet, fejlődő gazdaságú ország, triani utáni talpraállás stbstb. Egyik sem volt tökéletes, de én nem tagadnám már meg egyiket sem.

látens liberális 2014.10.20. 09:55:53

@TG69: Így van.Korrekt meglátás.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.20. 10:40:02

"A magyar történelem egyik emblematikus figurája, akiről könyvek százai szólnak, s akiről képek és szobrok százai készültek – Dózsa György – valószínűleg soha nem is élt, mindenesetre nem tudunk róla semmi megbízhatót (az égvilágon semmit), ez azonban nem zavarja „a nemzeti emlékezetközösséget” abban, hogy évszázadok óta fantáziáljon róla, noha már a XIX. században is világos volt, hogy puszta fantom."

Erről szeretnék egy kicsit többet tudni :)

Gyóni Gábor 2014.10.20. 10:44:40

"Ezért a Kádár-korszak (a szociális biztonság, „biztos megélhetés”, teljes foglalkoztatás, egyenletes technikai és fogyasztási fejlődés, háborítatlan magánélet, bőséges – és plurális! – kulturális kínálat és í. t.) iránti „nosztalgia” nem azt jelenti, amit róla a konzervatívok és a liberálisok képzelnek. Nem a szolgalelkűség, nem az „antidemokratikus” lelkület. Hanem éppen az, amit mint „polgárit” hiányolnak Magyarországon a szabadelvű írástudók. (És föltűnhetett volna nekik, hogy a Kádár-kor volt a magyarországi klasszikus, „polgári” modernség aranykora, egyedülálló kulturális virágzással, amely minőségében fölülmúlja a kiegyezés és a [múltkori] századforduló teljesítményét."

EGYETÉRTEK.
Az 1980-as ÉVEKBEN KÖZELEBB ÁLLTUNK a NYUGATHOZ, MINT MOST. NEM SZERVEZETILEG, HANEM MENTÁLISAN. Most szervezetileg a Nyugat részei vagyunk, de távolabb állunk tőle, mint 1985-ben,
"Ami kijön a szájból, az a szívből származik"

"soha nem voltunk olyan közel a Nyugathoz, mint éppen a ’80-as években. Nem anyagi-jóléti értelemben (akkor a ’70-es éveket kellett volna példaként felhoznom, hiszen a ’80-as években már Magyarország kezdett leszakadni a Nyugattól, ami lényegében ma is tartó folyamat), hanem mentálisan.
Az emberek hittek a Nyugatban és rá akartak hasonlítani. A Nyugat mágnesként vonzott. Persze mi ezt nem ideologizáltuk meg gyerekként, de ezért játszottunk éppen „Csillagok háborújásdit”, ezért építettek, akik tehették (akkoriban sokan tehették) olyan családi házakat, mint amilyenek a nyugati filmekben vagy személyes nyugati útjaikon láttak, ezért próbálták átalakítani egy alföldi kisváros belvárosát – lényegében „tájidegen” módon – bajor-osztrák mintára."

"A Kádár-rendszerben kialakult egalitárius-„jóléti”-„középosztályi” társadalom „szerkezetileg” sokkal jobban hasonlított a Nyugathoz, mint a ’90-es évek nyomorba taszított, szétszakadó, de a felső-középosztály számára a felemelkedést (az igazi nyugati jólétet) lehetővé tévő közege. A ’90-es évek az öntudatos, a mindennapi életben a jogaival élő (alkalmasint gyárigazgatókat leváltó), művelt (a Kádár-korban a „prolik” jelentős része is az olcsó könyvtár szépirodalmi műveit olvasta, olyan könyveket, melyeket ma az egyetemisták se vesznek a kezükbe, a könyvespolcnak akkortájt még státuszszimbólum értéke volt) „kádári kisemberből” megalázott bérrabszolgákat tettek. Az, hogy ez bekövetkezett, abban jelentős szerepet játszott a ’90-es években újraszülető hagyományos magyar - a nemesi szemléletből táplálkozó – elit-mentalitás, amely jobbágyként és alsóbbrendű emberként kezeli a munkavállalókat."

nepibaloldal.blog.hu/2012/07/04/azok_a_80-as_evek_574

Gyóni Gábor 2014.10.20. 10:48:21

"A magyar történelem egyik emblematikus figurája, akiről könyvek százai szólnak, s akiről képek és szobrok százai készültek – Dózsa György – valószínűleg soha nem is élt, mindenesetre nem tudunk róla semmi megbízhatót (az égvilágon semmit),"

Ez azonban nem igaz. Székely (Dózsa) György biztosan élt, számos egymástól független forrás említi. Vagy TGM is kitalálta a "kitalált középkort"?

gyalog.galopp 2014.10.20. 10:49:41

A 89-es banalitásokat kezdhetjük akár TGM-el is.
Meg be is fejezhetjük.

látens liberális 2014.10.20. 11:38:49

@Dózsa György: Magyarországon az elmúlt száz évben nem volt olyan szellemi-művészeti " nyüsgés", mint a nyolcvanas években.Rengeteg izgalmas, újszerű zenekar játszott, a legjobb könyvek, filmek ( bár ebben a műfajban a hatvanas-hetvenes években is készültek remekművek) ebben a korban születtek.A mai " modern" kor szart sem ér, az akkorihoz képest.

Gyóni Gábor 2014.10.20. 11:46:28

@látens liberális:
Egyetértek, de ahogy mondod, a hatvanas-hetvenes, sőt, még az ötvenes évek kultúrája is izgalmas volt.
Micsoda magyar filmek készültek az ötvenes években! Bakaruhában, Föltámadott a tenger, Melyiket a kilenc közül, Hannibál tanár úr stb.
Micsoda PASSZIONARITÁS volt akkor az emberekben.

1990 után nem több lett a SZABADSÁG, hanem kevesebb.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.20. 13:25:43

@Jean Sol Partre: Valóban, de hát a történettudomány nem is Ady nagypapájaként említi Dózsát :)

vizipipa 2014.10.20. 13:42:19

Érdekes írás. Egy igazi, jó, TGM-féle katyvasz.

h.kovacs 2014.10.20. 15:32:18

kíváncsi lennék TGM mivel magyarázza, hogy az ugyanolyan alapról induló, s velünk együtt átalakult többi kelet europai országban mégsem alakult ki a mienkhez hasonló rezsim, ha ez szerinte annyira törvényszerű volt

Muad\\\'Dib 2014.10.20. 16:24:17

"A magyar történelem egyik emblematikus figurája, akiről könyvek százai szólnak, s akiről képek és szobrok százai készültek – Dózsa György – valószínűleg soha nem is élt, mindenesetre nem tudunk róla semmi megbízhatót (az égvilágon semmit), ez azonban nem zavarja „a nemzeti emlékezetközösséget” abban, hogy évszázadok óta fantáziáljon róla, noha már a XIX. században is világos volt, hogy puszta fantom."

Ezt az ordenáré hülyeséget vajon honnan vette?

látens liberális 2014.10.20. 16:38:05

@h.kovacs:
Valóban nem alakult ki ilyen rezsim, mégsem tudott egy sem felzárkózni a nyugathoz.Kb. ugyanolyan életszínvonalon élnek az emberek a régióban.( itt a visegrádiakra gondolok.)
A lengyeleknél korábban állandóan kormányváltás volt ( mostanában éppen nem, de a politikai botrányok mindennaposak), cseheknél dettó a politikai botrányok állandósága, a szlovákok meg a soviniszta kormányaik miatt szívnak.A lengyeleknél a ballib oldal szintén a nullára küzdötte le magát, ott csak azért nincs abszolút hatalom, mert több jobboldali párt is van, lehet választani közülük.Nálunk meg csak egy jobboldali párt van és az sem jobboldali.

Veridicus76 2014.10.20. 16:41:21

" Már a Kádár-korszakban érezhető volt az állami nacionalizmus..:"

Édes Istenem, milyen mértékű hazaárulás kell ennek a kreténnek, hogy ne aggódjon?

nemecsekerno_007 2014.10.20. 17:04:43

1978 óta Londonban él és szerintem ennyi a lényege a Kádár rendszernek:
Ezt meg kéne mutatni minden középiskolásnak.

1. rész
www.youtube.com/watch?v=9fLbxIhIbvQ

2. rész
www.youtube.com/watch?v=L02XFPXuDFc

nemecsekerno_007 2014.10.20. 17:05:23

meg esetleg lehetne M1-en fő műsoridőben nyomni.

Ad Dio 2014.10.20. 17:28:03

Mi történt TGM-el? Ez az írás egy... nem is tudom minek nevezzem... ostobaság. Tele vágybeszéddel ferdítéssel, tényszerű tévedésekkel... nem értem... ennél jobbakat szokott... lehet öregszik?...

teleorman 2014.10.20. 18:37:09

Én igazán nagyon megértő vagyok TGM-mel, hiszen bár sokszor zagyva és sületlen (rengeteg emészthetetlen és így emésztetlen baloldali gyomortartalom nyomja a bendőjét), de legalább sosem konformista. Ám kiskutya legyek, ha az alábbiaknak van valami értelmük, szemantikailag, szintaktikailag és minimélis formállogikai követelmények szerint:
"6. az emberi jogok eszményére támaszkodó alkotmányosság, a demokrácia plebiszcitárius, azaz részvételi aspektusainak a fölülírása a (nálunk 2010-ig) mozdíthatatlan alkotmányos alapelvek által (persze 2010-ben a részvételi-demokratikus elemeket se állították föl vagy vissza);"

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.10.20. 20:08:51

@Dózsa György:

Olyannyira nem létezett, hogy leszármozattai ma is élnek:

hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3zsa_Gy%C3%B6rgy
Sokáig vita folyt származásáról, mivel tévesen több korabeli forrás Székely Györgynek tünteti fel. Azonban minden kétséget kizáróan bizonyítja származását az az okirat, amelyet Barlabási Lénárt erdélyi alvajda és székely alispán írt 1507. július 17-én, és amelyben latinul Dózsa Györgyöt Georgius Dosa Siculus de Makfalva in Sede Maros existente-ként jelöli meg.[2] Eszerint Dózsa György a makfalvi Dósa család az Örlöcz-nem Szovát ágán levő székely lófő család tagja.[3]

Érdekesség, hogy Vályi Gábor statisztikus és Vályi Gyula matematikus is a Dózsa család leszármazottjai.[

Szúnyog 2014.10.20. 20:28:03

TGM egyre hülyébb. Dózsa nem létezett, azonban volt a Kádár korszakban állami nacionalizmus, a négy igenes tétje nem Pozsgay volt, stb. Mind baromság, nem is olvastam tovább.
Ez a figura vajon miért "véleményformáló" a mai napig? Vagy lehet az, s formál olyan véleményeket, melyek nem hízelgőek rá nézve. :)

Szúnyog 2014.10.20. 20:37:35

@Dózsa György: "1990 után nem több lett a SZABADSÁG, hanem kevesebb."

A népSZABADSÁG példányszámáról beszélsz?

Szúnyog 2014.10.20. 20:38:44

@Veridicus76: "Édes Istenem, milyen mértékű hazaárulás kell ennek a kreténnek, hogy ne aggódjon? "

:))) +1 Pontos és jó a kérdés.

Szabványok 2014.10.20. 21:06:19

@marko11: Igazad van.
Annyiban pontosítanék, hogy azok az idők "liberális" idők voltak.
Miért volt akkor liberalizmus?
Mert a korlátlan lehetőségek hazája voltunk. Az állam adott egy alapot, szociális hálót, fizetésecskét. Az emberek meg keresték a boldogulásukat. Itt vagy ott. Háztájiban, fusiban vagy PJT-ben. Csak meg kellett taláni a Vasipari Kutató Intézetben a megfelelő embert és máris csinált egy rozsdamentes acél kipufogót a Zsigulira. Mindketten jól jártak. A parasztok fóliáztak, a tsz gépeivel, vegyszereivel művelték a háztájit és a magyar falu meggazdagodott. Aki tudott, aki dolgozott, az boldogult.
Mi más lenne ez, mint a liberális állam ideája megvalósulva?

Anselmo 2014.10.20. 21:09:47

Végülis megírta, hogy miért hiszi szépnek ma is sok ember a Kádár-rendszert: szociális biztonság, vagyis az állam eltartott mindenkit. Csak az a baj, hogy külföldi kölcsönökből, és ahogy mondani szokás, "a szocializmussal az a probléma, hogy előbb-utóbb kifogysz mások pénzéből". Ja, és nem ez volt az a korszak, amikor egész Magyarország Bécsbe járt vásárolni?

Annak meg nagyon örülök, hogy a munkahelyen nincs politizálás. A munkahelyünkön dolgozunk, és az adónkból tartjuk el a filozófusokat.

Szabványok 2014.10.20. 21:32:21

@Dózsa György: Nagyjából egyetértek azzal, amit írtál.
De azért ne feledkezzünk el arról, hogy abban a liberális(!!!) társadalomban törvényszerűen kialakultak az egyenlőtlenségek. (Most nem a főpármuksókra gondolok.)
Akiknek nem volt mellékese, nem tudott fusizni, az kénytelen volt fizetéséből élni, amiből meg lehetett élni, de 20 évet kellett válni egy lakáskiutalásra és még tizet egy ikertelefonra.
Akik meg ügyesek voltak, azok előttt nagy lehetőségek álltak. Bizony akkor is vettek magyar emberek BMW-t. Pl. az orvosok (különösen a nőgyógyászok) piszok jól, gyakorlatilag nyugati életszínvonalon éltek.
De nemcsak ők, hanem sok más is.
hogy mondta Kazal? Jól keres a kabinos, még jobban keres a gebines, de legjobban a gebines kabinos.
Máig emlékszem, hogy amikor '73-ban meséltem holland diákoknak a magyarországi jövedelemkülönbséekről nem hitték el.

Miért volt elviselhető a nagy jövedelemkülönbség (szemben a maival, ami nem elviselhető)?
a) Mert alulról korlátos volt. A semmirekellő, a lusta, a buta embernek is volt állása, fizetése, amivel elviselhető életszínvonala volt.
b) Mert a gazdagok szégyelték a gazdagságukat, titkolták, nem kérkedtek vele. (Meghát a törvények is korlátozták, pl. egy lakása lehetett, stb.)
c) Mert úgy tartották a gazdagok a maguk ügyességéből lettek gazdagok. Nem tőlük loptak, hanem az államtól, amit mindenki utált, senki nem azonosult vele.
d) Azért a gazdagok sem volt olyan brutálisan gazdagok, mint manapság a dél-amerikai típusú társadalmunkban.

Másik oldalról szabadság volt a munkahelyeken is. Hiszen nem volt a főnöknek hatalma. Pár éve olvastam egy jó cikket arról, hogy pl. a mérnökök előtt micsoda lehetőség volt. Igen. Nyugatról nem sok minden jött be, részben devizahiány, részben a COCOM miatt. Tehát a mérnök azt csinált, amit akart, nem jött azzal a gazdaságis, hogy olcsóbb lenne megvenni. Pl. 1980-ra Magyarországon 200(!) különböző cég fejlesztett 200(!) tök különböző mikroprocesszoros rendszert.

Harmadrészt a stabilizálódott szocializmus felvilágosodott volt. Az alternatív kuruzslások, energiacella, asztrológia és hasonló ostobaságokat a materialista ideológia a helyére tette. A média normális volt ebben a tekintetben, egy konzisztens, tudományos világképet közvetített.

A kultúrpolitika is egyre felvilágosultabb volt. Persze nem lehetett szidni a rendszert. De nem lehetett egy kupac szart sem kiadni könyv címén.
A "magaskultúra" óriási támogatást élvezett és ez a 40 év alatt óriási társadalmi színvonal emelkedést jelentett. Soha annyi komoly zenét nem hallgatott a magyar, mint akkor. Csepelre vitték a zenét, 60Ft volt egy (nagyon jó!) komolyzenei LP.

Ezek után csoda, hogy az emberek visszasírják azt a kort? Persze kommunisták nélkül.
Ezt ígéri Orbán. Szavakban. De tettekben nem.

Szabványok 2014.10.20. 21:41:31

@Ad Dio: TGM '89-ben egy zseniális, liberális ember volt. Élvezettel hallgattam minden megszólalását. Publicisztikáit is szerettem, bár nem volt elég egyszer elolvasni.
Aztán elkezdett balra csúszni.
Idealista lett, nem vette figyelembe a tényeket, ugyanúy álomvilágot kezdett kergetni, mint az igazi(!!) kommunisták.
Eleinte nem, de később sajnos írásainak színvonala is csökkenni kezdett.
De ez az írása engem is meglepett, ebből nem egy világos elme logikus gondolatai sugároznak, hanem ez már csak egy átlagosnál alig okosabb ember írása.

tarackos 2014.10.20. 21:42:26

@h.kovacs: Sztem azért mert az emberek nem tudták/még ma sem, kiket is kellett volna lapátra tenni. A többi országban a vezetés vagy erőszakkal került hatalomra (csehek:68, lengyelek 80 körnéyke) vagy nyíltan diktatórikusak voltak (csau, ndk). Nem az volt ami nálunk, hogy aki nincs ellenünk az velünk van, azaz elfogadott volt a kollaboráció, hanem volt egy vonal amit nem lépett át az aki nem akart abban részt venni.

A szadesz javaslata nem volt rossz: szavazzunk de legyen iratnyilvánosság viszont a kettő csak együtt működik és ebből csak a szavazás valósult meg mind a mai napig.

Csoda ha reprodukálták a rendszert a valódi elvtársak és neveltjeik a fideszes kisz vonal? (meg pl. Feri)

Bell & Sebastian 2014.10.20. 22:23:07

Stand up megmondás, hülyeség, de legalább nem lehet bealudni rajta. Fura, hogy emberek ilyesmiből képesek megélni.

Danubium 2014.10.20. 23:39:38

@Szabványok: "Az alternatív kuruzslások, energiacella, asztrológia és hasonló ostobaságokat a materialista ideológia a helyére tette."

A "felvilágosult" materialista ideológia maga is egy ugyanilyen ostobaság, a természettudomány tekintélye mögé bújva primitív sémákat végtelenít, amiből az igazhitű a lét mindenségét kiokoskodhatja, mert a lét mindensége az, ami a sémákból kiokoskodható.
Lásd: eliminatív materializmus.

Legföljebb annyival volt jobb, hogy nem kényszerült hülyítőversenyre a dominanciáért.

Attila K. Kun 2014.10.20. 23:48:55

...Igen, így volt és lett. Ismét sokban igazat ír TGM. Jórészt a Kádári polgárosodásról, a (volt) szabadabb kulturális-értelmiségi fejlődésünkről (meg a jelen visszafejlődésünkről, elbutításunkról, és újrafüggő boldogtalanságunkról).

Bell & Sebastian 2014.10.20. 23:54:25

Asszem sikerült felfogni, onnan, hogy mi is volt a Kádár korszak, kezd jó lenni, a végkövetkeztetése (a négyigenes, becsali szavazás valamiféle visszafordítása) elég merész, e nem rossz, sőt jó, legalábbis filozófiai síkon.

Nagy kár, hogy bármennyire briliáns elme, az alkalmazott filozófiához nem konyít. Pedig az az első, tétován határozott félrelépéseket az alkalmazott filozófiának köszönhetjük, az állampárt maradéka még költött futurológiára.

Hogy most hogyan, azt nem tudom, de szerintem már azzal meg lennénk elégedve, ha elitünk legalább a valósággal tisztában lenne. De nincs, a végletesen leromlott részegségek egyenkénti reparálása reménytelen feladat. Hát még ha öt év alatt bele se kezdtek. A tespedésnek és semmit nemtudásnak sajnos ez a velejárója, varázsigék ráolvasásától még az Orion tévé sem javult meg, a mienkre például rá kellet baszni egy embereset, hogy helyrejöjjön a kontakt és derengjen végre valami a hangyaháborún fölül.

KissGecihuszár 2014.10.21. 09:39:37

@látens liberális: Ezt most komolyan mondod?? Ja, nomen est omen, biztosan vérlibsi vagy, aki permanensen képes elrelativizálni dolgokat, mégpedig úgy, hogy pofátlanul összekeveri a politikai stabilitást a gazdaságival! Méghogy a velünk egy ívású Visegrádiak nem állnak jobban nálunk GAZDASÁGILAG??? Na, ezért voltatok, vagytok -és amennyiben létezni fogtok a jövőben akkor pláne- ti kibaszott veszélyesek erre a szerencsétlen Hazánkra nézve! Sorry, hogy csak most reagálok, de tengap nem volt időm ránézni a bolgra...

marko11 2014.10.21. 12:06:35

@Szabványok: Ez jó! De hol voltak itt kommunisták? Pláne, ifjú kommunisták?!
Csak olyan (gyurcsány)félék voltak, akiknek, mindegy volt, hogy milyen ideológia, milyen rendszer, csak ők járjanak jól!
És persze volt még néhány, egy kevés, az öregek közt, aki, annak idején még hitt az eszmében. Nem úgy, mint az ifjú kommunisták, akik már csak a pénzben, a sok pénzben hittek. Lásd még Bächer Iván: "A kommunista" ! (Körkép, 1990.)

marko11 2014.10.21. 12:20:16

@Bell & Sebastian: A négyigenesre rosszul emlékszik TGM.
Amikor "választani" lehetett, hogy pl. legyen-e munkásőrség vagy munkahelyi pártszervezet, akkor már a Németh kormány eldöntötte, hogy ne(m)!
Egyébként így váltottunk rendszert is. Előbb váltottak, aztán "választottunk".

Ja, és az, hogy a négyigenes után lemondunk-e a közt. elnök közvetlen megválasztásáról, igen aljas módon volt megkérdezve, így:
"Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?"

Bell & Sebastian 2014.10.21. 18:26:38

@marko11: A szövegre talán rosszul emlékszik TGM, de a dallamára annál jobban; kutyakomédia keretében lemondatták a népet a kevéske, maradék hatalmáról.

Pozsgayval jobban jártunk volna, mint Rágcsáló elvtárssal, mondom utólag.

Zb74 2014.10.22. 21:11:04

@Dózsa György: Nekem is a kitalált középkor ugrott be.

wantaan 2014.10.22. 22:08:26

@Bell & Sebastian: Popzsgay egyenes gerince és bátor megalkuvást nem ismerő erkölcsisége, már már úri tartása. Szikla szilárd jelleme, elv és nemzet hűsége .....hej de az lett ám vóna a nemzet hasznára!!!!

ja ,hogy Te Pozsgayiról írsz??? Na azt aztán soha.....