Kommentszűrés
’14 okt
17
15:01

Egy kannibál levele az üst mellől

Írta: aristo

csenyete.jpg

„Az a személy, aki kívül áll minden hagyományon, híján van a vizsgálódás racionális forrásainak, s ezzel az ama kérdésre irányuló vizsgálódás forrásainak is, hogy mely hagyományt ésszerű előnyben részesítenie.” (Alasdair MacIntyre)


Tisztelt Lányi András!

Mindenekelőtt örülök, hogy válaszával megtisztelt. Higgye el, nekem ugyanolyan jó okom van kilétem leplezésére, mint Önnek arra, hogy ne tegye ezt. Úgy vélem, nem annak van jelentősége egy interneten folyó vitában, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond. Egyébként elmondanám, hogy nekünk, kannibáloknak, szokásunk álneveket választani: így csaljuk az üst közelébe a hittérítőt. De félre a bukolikus népi örömök taglalásával, térjünk a lényegre.

„Aki a rendszerváltozást megelőző fél évszázadban egyszer se volt üldözött vagy üldöző, vagy felváltva mindkettő, az nem Magyarországon élte át ezt a korszakot.” Mélyen egyetértek e megállapításával, azonban a probléma – meglátásom szerint – nem az üldözöttekkel van, hanem az üldözőkkel. Voltak ugyanis üldözők, akik a hóhér kötelén végezték, és voltak, akik kiemelt nyugdíjban; voltak rablók, akiktől elvették, amit raboltak, meg azt is, amit nem; és voltak rablók, akik privatizálhatták, amit annak idején elraboltak. Ez pedig egy mégoly utilitarista igazságosságfogalom szerint sem helyes. Pontosan ez az újonnan kialakuló tradíció – a következményeknélküliség – az, ami talán legtöbbet árt napjainkban, bár éles a verseny.

Hogy mindezt „értelmiségiként” kellett volna megbeszélni? Nos, úgy történt. Tökéletesen úgy beszéltük meg, ahogyan az elvárható attól az értelmiségtől, akit a Kádár-rendszer nevelt fel. Félve és zárójelben jegyzem meg, hogy a kommunista pártvezetésnek, sőt a belügyi vezetésnek is a nagyobb része értelmiségi volt. A feladat – nagyobb nem is lehetne – az, hogy új értelmiséget neveljünk fel, ennek viszont elengedhetetlen része a versengő történelmi narratívák megléte. Csukott szemmel kell élnie annak, aki nem látja: a fiatalok szívének megnyerése a tét. Hogy mindez többnyire általános vicsorgás közepette, aljas eszközökkel zajlik? Mit várt? A farkasok farkasmódra viselkednek, a békegalambot például egyből megeszik.

*

Semmiképpen sem szeretnék kompetencia-vitákba bocsátkozni a falusi társadalom problémái tekintetében, úgy vélem azonban, hogy mégoly hosszas kutatói tapasztalat sem vezet szükségszerűen helyes véleményhez. Több oka is van/lehet ennek. A „fenntartható vidékfejlesztés kutatójának” nyilván az a véleménye, hogy létezik/lehetséges ilyen fenntartható vidékfejlesztés, ez pedig meghatározza azt, hogy miként viszonyul kutatása tárgyához és – főleg – hogy milyen mintákat választ a vizsgálatokhoz. Másrészt – higgye el ezt nekem, öregedő vidékinek – az emberek többnyire tudják, hogy milyen válasz tesz jó benyomást a „fenntartható vidékfejlesztés kutatójára” és azt mondják neki. A jóindulatú értelmiségi tipikus problémája, hogy nem veszi észre azt, amikor hazudnak neki.

Az a minta, amit én látok, kedves Barátom, egészen másmilyen. Amit én látok, abban elöregedett falvak vannak, kifosztott kertek, pincék, tanyák, ágyukban pár forintért meggyilkolt öregek – félelem van és kilátástalanság. Az én tapasztalatom a volt szomszédasszonyom ijedt-szégyenlős mosolya, amikor a kisbaltát mutatja, amit éjjel az ágya mellé tesz, bár tudja: úgysem tudná használni azt a baltát. Fél, mert már több öreget kifosztottak, megvertek a faluban. Amit én látok, azok az üres udvarok, megműveletlen kertek – mert nem érdemes állatot tartani, kertet kapálni, ha úgyis másé lesz a haszna a munkának. Ez a polgárháborús helyzet. És ilyenek a „partikuláris közösségek” a magyar falvak nagy részének valóságában.

Lehet persze mindezért az államot, a politikát hibáztatni – van is benne igazság bőven –, csak ezzel nem írjuk le az okok egészét. Ameddig csak egyetlen szegény is van, aki nem használja ürügyként deprivált helyzetét a semmitevésre vagy bűnözésre, hanem tisztesen, küszködve viseli sorsát, addig senkit nem ment fel saját felelőssége alól a rossz egzisztencia. Lehet, a lelkes kutató úgy gondolja – és ezzel nincs egyedül –, mindenért a társadalom felel; és ha jobban élnének, jobbak is lennének. Ez azonban téveszme, az volt már Marxnál is, aki a bűnözés végét várta a kommunizmustól. Mindenki maga felel a tetteiért. Van egy tételmondat, úgy szól: Pistikéből bűnöző lett, mert rossz társaságba keveredett ÉS MERT JÓL ÉREZTE MAGÁT OTT. Úgy hiszem, ez nagyon is igaz.

Amúgy én is láttam jó példákat és működő programokat, igaz, keveset. Csakhogy én úgy láttam, hogy ennek nem sok köze volt az adott „közösséghez”. Többnyire egyes emberek, gyakran nem is odavalósiak voltak ezeknek a kovászai. Olyanok, akik rendelkeztek kellő erőszakossággal, elszántsággal – finoman nevezhetjük ezt akár karizmának is – és misszionáriusi hevülettel. Ha tetszik: rákényszerítették akaratukat a többiekre, hogy a jó irányba vezessék őket. Aztán amikor elfáradtak, elmentek, akkor minden visszatért a régi kerékvágásba.

*

„…ezek a közösségek többé nem rendelkeznek az önálló kezdeményezés anyagi, jogi és kulturális eszközeivel” − írja. Ezt a mondatot nem értem, különösen, ami az anyagiakat illeti. Ezektől a „közösségektől” nem vesznek el semmit, egyszerűen azért, mert nincs mit elvenni tőlük, nem állítanak elő semmit. Minden ilyen „közösség” puszta léte azoktól az erőforrásoktól függ, amelyeket pontosan másoktól vesznek el, hogy nekik odaadják. Már ameddig lesznek mások, akiktől el lehet venni. Hogy utána mi lesz, az a jövő méhében rejtőzik – én nem tudom.

Ami a hazai piacokat és azok védelmét illeti, nem tudom feltűnt-e a friss hír, miszerint kötelezettségszegési eljárást indít Brüsszel a földtörvény miatt, amely sérti az osztrák gazdák érdekeit. Ennek fényében nehezen tudom elképzelni az olyan piacvédelmet, ami nem veri ki az EU-nál a biztosítékot.

Tudja, végigolvastam az egészet, amit eddig írtam és eszembe jutott, hogy a fent idézett Alasdair Macintyre – akinek én is nagy tisztelője vagyok – azt is javasolja, hogy mielőtt vitát kezdenénk bárkivel, tisztázzuk, hogy milyen ismeretelméleti alapokon állunk. Persze ettől most eltekintenék, az olvasók érzékenységét és idejét kímélendő, ám szükségesnek látom, hogy rámutassak valamire, ami hasonlóan alapvető. Nagyon különbözően látjuk a világot. Ön úgy látja – mint a liberálisok –, hogy az emberek alapvetően jók, alkalmasak a közösségi életre, csak hagyni kell őket és szárnyra kapnak. Én azt hiszem, ez nem így van, és egy görög bölccsel, Biasszal vallom: az emberek többnyire rosszak és a civilizáció vékony máz csupán rajtuk. Ha nincs az állam, akkor az erőszak anarchiája szabadul el. Homo homini lupus est.

Az összebékíthetetlen nézőpontokból összebékíthetetlen következtetések keletkeznek: nyilván nem tudjuk meggyőzni egymást. Bár nekem – az álarcos kannibálnak – ez nem is célom talán.

*

Lányi András írása rendszerváltás értékelő vitasorozatunkban: A változás rendszertelen, a rendszer változatlan.

Aristo válaszcikke: Kapitalizmus, vagy amit akartok.

Lányi András reagálása: Válasz valakinek.

Címkék: közösség vita társadalom demokrácia rendszerváltás falu

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr766802065

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy kannibál levele az üst mellől 2014.10.17. 16:13:01

Amit én látok: elöregedett falvak vannak, kifosztott kertek, pincék, tanyák. Amit én látok, azok az üres udvarok, megműveletlen kertek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.10.17. 15:26:21

Csak üdvözölni tudom a rendszerváltásról kibontakozó értelmiségi vitát. Egy dolgot hiányolok: a beszélgető feleknek nyíltabban ki kellene fejezniük azt, hogy 1989-ben nem a szabadság jött el, hanem a szolgaság.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/10/uj-kozbeszed-terv.html

Határozottabban, keményebben! A sok egyrésztmásrészt között elsikkad a cél!

TG69 2014.10.17. 15:34:52

@poszt: A kérdések továbbra is fenn állnak:
a1) Miféle értelmiségi diskurzus a farkasok üvöltése? Lehet-e ebben valakinek igaza? Van-e értelme, ha ebből láthatólag a fiatalok nem kérnek (disszidálnak a legjobbak)?
a2) Mégegyszer hogy vezet el a magyar vidék néhány sikeres önállóan életképes modellje a görög poliszig? Miféle harc következig belőle?
a3) És te mért gondolod, hogy többet tudsz a vidékről, ha annak feltárásához nincs tudományos hozzáértésed és csak a saját élethelyzetetd projektálod ki az egészre? Ez mitől hitelesebb?
a4) A hazai piacok védelmét lehet idiótán és kevésbé idiótán csinálni. Én úgy látom a kormányunk eleve szereti élezni a helyzetet, mert a harc állapota a nyerő közeg Orbánnak és követőinek. Legalábbis egyelőre. Ez sincs ellentétben Lányi állításaival.
a5) Állam kell közösség kell érdektelen ebbe belekeverni az ismeretelméleti alapot. A kérdés az hogy kinek mikor mekkora szerep jut. Ha egy konzervatív nekem levezeti azt, hogy az állam szerepe akkor tökéletes ha ... akkor valami nagy zűr lehet annak a fejében.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.17. 15:47:56

" Higgye el, nekem ugyanolyan jó okom van kilétem leplezésére, mint Önnek arra, hogy ne tegye ezt."

Az az okod, hogy egy beszari, gyáva alak vagy.

Ruprecht. 2014.10.17. 15:52:40

"Aristo, Botos Máté dékán. Anyuka intézte el a dékánságot, Botos Katalin."
mandiner.blog.hu/2010/08/13/az_arulas_2/full_commentlist/1#c10731227

calabria04 (törölt) 2014.10.17. 15:54:13

újabb felszínkarcolgatás

értelmiségi "eszmecsere" = üres locsogás

vizipipa 2014.10.17. 15:56:40

Ritka eset, de lényegileg egyetértek aristoval.

Amiben nagyon nem:
"nem annak van jelentősége egy interneten folyó vitában, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond"

Mindaddig amíg a hitelesség kérdése fel nem merül. De mikor nem merül fel az ilyen témakörökben?

aszterixagall 2014.10.17. 16:01:39

"Ön úgy látja – mint a liberálisok –, hogy az emberek alapvetően jók, alkalmasak a közösségi életre, csak hagyni kell őket és szárnyra kapnak. Én azt hiszem, ez nem így van, és egy görög bölccsel, Biasszal vallom: az emberek többnyire rosszak és a civilizáció vékony máz csupán rajtuk."

Az ember furcsa élőlény. A legtöbb szociális állathoz hasonlóan nagyon magas nálunk a csoportok közötti agresszió szintje, de a többiektől eltérően hihetetlenül alacsony csoporton belül. (Ha már Hobbs-ról volt szó, akkor a 'state of nature' igenis létezett csak nem egyedek gyilkolták egymást, hanem törzsek. ) Ez antropológia vagy még inkább biológia tény, ugyanúgy, mint ahogy tény, hogy két lábon járunk.

Szerintem nincs tehát arról szó, hogy létezik egy emberi alaptermészet, amit elrejt a civilizáció. Sokkal inkább az a helyzet, hogy a civilizáció egyfajta környezet, amelyik különböző kulcsingerekkel ki tudja váltani az ösztönös emberi viselkedés széles repertoárjából a legkülönbözőbb elemeket, népirtástól az ingyenkonyha nyitásig.

Hogy használhatjuk ki a fenti, megmásíthatatlan emberi tulajdonságokat? Szerintem ideális esetben a társadalom olyan kis csoportokból áll, amelyek nemcsak hierarchikus viszonyban állnak egy mással, hanem átfedésben is vannak. Így elkerülhető a csoportok közötti agresszió és megmarad a csoporton belüli együttműködés... Persze nem az a lényeg, hanem az, hogy már megint nem értek egyet Aristoval.

egyetmondok 2014.10.17. 16:15:26

" Amit én látok, azok az üres udvarok, megműveletlen kertek – mert nem érdemes állatot tartani, kertet kapálni, ha úgyis másé lesz a haszna a munkának. Ez a polgárháborús helyzet. És ilyenek a „partikuláris közösségek” a magyar falvak nagy részének valóságában. " --

ejnye,ezt inkább meg kellene becsülni.
Ha a többségi magyar társadalom nem lenne ennyire hihetetlenül kiábrándult, passzív, visszahúzódó, akkor nem csak "helyzet" lenne, hanem polgárháború.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.17. 16:58:43

@egyetmondok:

Hogy egy mifelénk közkeletű népi fordulattal éljek:

Dögöjjmeg!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.17. 17:05:49

Én (emlékeim szerint) kb. 1991 óta nem olvastam olyan nyilvános(!) vitát, amely annyira érdemi lett volna, mint ez az itteni Lányi-Aristo-cicaharc. Komolyan mondom, valamikor a nyolcvanas évek végén-a kilencvenes évek elején mertek emberek ennyire (is) nyíltan vitatkozni nyilvánosan, aztán mindent elöntött az ideológiai-hatalmijátszmás sz_rtenger és f_shab. "És mi most itt vagyunk, és amit mi tudunk és mi belénk szorult, nem tudjuk magyarul, s nincsen megírva az angolul." És rácsodálkozunk Lányi hiúságának és Aristo cinizmusának koccanására és érteni (pontosabban: érezni) véljük, hogy mit is vett el tőlünk az elmúlt húsz év, mi is a liberálbolsevizmus legnagyobb bűne.

wantaan 2014.10.17. 17:30:55

Most olvastam az "Iván Gyenyiszov egy napját. Valami tökös irodalmár megírhatná az "Egy közfoglalkoztatott egy napját Hajdú/Szabolcs/Békés/Borsod megyében"-t.

Éljen és virágozzék a munkaalapú illiberális társadalom (mint anno a Hitleri v. a Sztálini v. a Rákosi féle vagy az Orbán féle?) ....ugye nem. .....vagy mégis???

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.17. 17:46:01

tök jó, hogy butaságokról beszéd folyik itten, mikor itt az alkalom, hogy a fidesz kirakatpert rendezzen a belső ellenség ellen.

index.hu/belfold/2014/10/17/vida_ildiko_nav-elnok_tenyleg_nem_mehet_amerikaba/

hülyéknek: a belső ellenség nem az, csak kinevezik. a párt tisztasága lesz itten bizonyítva :)

legeslegujabbkor 2014.10.17. 18:48:13

@jm padilla: Vida Ildikónak is kell egy gyönyörű, aranyozott vécékefe. Mit sajnálod tőle? Csak annyit kellett mondania, hogy mennyit ér egy adószám felfüggesztés.

Bell & Sebastian 2014.10.17. 19:43:56

@jm padilla: Az el-eltűnő, évi ...ezer milliárd nyomában. Ezt értem, oszt hol tűnik fel. És kinek?

Bell & Sebastian 2014.10.17. 19:55:25

@bbjnick: Összefoglalnám. Mindketten azért vannak éppen ott, ahol, mert előre látták; a másik útja zsákutca.
Abból tudni, kivel vagyunk, hogy a döglegyek többnyire az ellenség felől röpülnek a radarba. Eddig Aristo enyhe technikai fölényt mutat, ám Tasziló még belehúzhat a harmadik menetben.

Bloodscalp 2014.10.17. 20:46:00

@jm padilla: de kérlek:) ideszarsz a mandira, ezzel a szöveggel hogy lopják az ezermilliárdokat amikor gellérték épp bízonyitják hogy itt milyen magas szintű eszmecsere zajlik?nem szép dolog.

Hidvégi Mihály 2014.10.17. 21:09:54

Hamis vagy Aristo, kutya-hamis. Beszélsz összevissza, idehozol öregasszonyokat, akik valósan félnek, s ezzel zagyválsz, s isteníted ezt a kurva államot, amit az orbán kölök jobb ötlete híján s etikai tartása híján, na meg populizmusból akkorára akar nagyítani, mint a kommunisták. Ócska dumád van, öreg, nem szoktál templomba járni sem, legalábbis nem hittel, mert akkor hinnél az emberi jóságban, nem pedig az emberi ördögségben, olyan lehetsz, mint gazdád.

egyetmondok 2014.10.17. 21:37:14

@bbjnick:
Oksi, Te nem tartozol ahhoz a magyar többséghez, amely kiábrándult,passzív, visszahúzódó, semmi se érdekli (csak a 13.havi nyugdíj, rezsicsökkentés, stb.).

Tök jó, a Te kisebbséged miatt nincsen polgárháború.

(Na jó,megsúgom, én is ebbe a kisebbségbe tartozok, szóval nyugi, esély sincsen, hogy szemközti barikádok mögül Te meg én lőjünk egymásra...:-)
Minoritás vagyunk.
Ezért van béke.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.17. 21:51:20

azért késik mindig annyit a dékán úr, mert hülyeségeket írogat a netre, ennyi szabadideje van, bár nekem is elintézné anyám az aranyállásomat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.17. 23:09:45

@jm padilla: Szerintem annyiban változott a helyzet, hogy most már nem a ballib az ellenség. A hazaáruló ballibek elől végleg elvettük a hatalmat, itt az ideje, hogy a saját portánkon tisztogassunk. "Ki kell nyírni" a kisnyilasokat, a nácikat, a félművelt tahókat, a moráltalan erkölcscsőszöket.

Bell & Sebastian 2014.10.17. 23:49:25

@Disznóvári: Elvi okokból még te "kinyírásodat" sem támogatom. Mert ha támogatnám, már nem "élnél". Honnan szeded, hogy Padilla veled tart a kábulatba? Ha apakomplexusod is van, válaszd inkább Aristot, hátha ragad rád kevéske tisztesség, mert Padilla téged is csak csattogtat, hogy így mondjam, kicsi botulizmus baktérium.

Bell & Sebastian 2014.10.18. 00:36:10

@Disznóvári: Hozzád képest teljesen biztosan nem ül egyik sem. Egyébként: ennek csak számodra van ekkora jelentősége, Matyi.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.18. 09:19:37

@Disznóvári:
nem, a pártnak most arra van szüksége, hogy bizonyítsa, tiszta, és leszámol a párt tisztaságát beszennyező befurakodott vagy megromlott elemekkel. ez elmehet akár a néhány kiszemelt és lejárt szavatosságú, vagy túlhatalmú oligarcha levadászásáig. csak mondjuk ez utóbbi nehéz. simicska nagyon belülről jött, nagyon tud mindent, és nagyon dokumentálta is. :)

Robinzon Kurzor 2014.10.18. 09:21:26

Ha nagyvonalú vagyok, azt mondom: kármentés.
Ha nem, és miért lennék az egy @aristoval, azt mondom: a Fekete Lovag döntetlent ajánl.

pocaklakó minimanó 2014.10.18. 10:20:39

@wantaan:

Tényleg olvastad az "Iván Gyenyiszov egy napját?" Nem hiszem el. :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.18. 11:14:07

Lányi helyében én most nem újabb posztot írnék, hanem regisztrálnék a nevemen és kommentekben folytatnám a "vitát".

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2014.10.18. 13:00:38

"Higgye el, nekem ugyanolyan jó okom van kilétem leplezésére, mint Önnek arra, hogy ne tegye ezt"

hát igen, aki lecselédezi és ledisznópásztorozza a hallgatói felmenőit, az joggal félhet a következményektől. mekkora poén már hogy pont ez a patkány értekezik a következménynélküliségről.

remélem mihamarabb kiderül a kiléte

Bell & Sebastian 2014.10.18. 14:12:08

@.Pierre Bezuhov.: Ki kéne ezt is rúgatni az állásából, mint azt a másikat, mi? Neked aztán van bőr a pofádon, vincentes.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2014.10.18. 18:47:44

@Bell & Sebastian:
az egész országot a fajtátok irányítja, és még ezek után is féltek felvállalni a neveteket?
gyáva szarok :)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2014.10.18. 19:04:48

@Bell & Sebastian:
csak annyit kérek, hogy lépjen elő a félhomályból az aristo nevű ízeltlábú és vállalja a véleményét nyíltan. aztán majd a környezete - az ottani erkölcsi mérce szerint - ítélkezik felette.

ott van pl böszörményi nagy geri(robin masters) esete, a mandi másik patkány szerzőjéé. az ominózus esetnél ugyebár ő maga árulta el, hogy köztisztviselőként szeret névtelenül ellenzékieket inzultálnia és szexre invitálni közéleti blogokon. aztán mi lett? semmi. mivel a KIM patkányfészek és ott ez erkölcsileg elfogadott. ennyi.

Bell & Sebastian 2014.10.18. 20:13:00

@.Pierre Bezuhov.: Kurvára el vagy tévedve, mi az, hogy _mi_ irányítunk? Melyiknek gondolsz az Orbán -féle puszta ötösből? Aristo meg egyenesen a csikós rajtuk, mi?

Inkább verném a bosszúálló fajtátok orrát a ló seggébe, mint bárkit pedikűrre adjak be hozzátok.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2014.10.18. 22:29:23

milyen bosszúállás az, te faszarcú semjén-klón, ha a hallgatók megtudják azt, hogy az egyik dicsű arisztokrata tanáruk cselédezi és disznópásztorozza őket?

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 22:55:28

@.Pierre Bezuhov.:

inkább csak magát égetné ezekkel az "értelmiségi" posztokkal, jót tesz neki az anonimitás...

Bell & Sebastian 2014.10.18. 23:16:48

@.Pierre Bezuhov.: Valamit félreérthettél, Dinamit Nobel, mert kifejezetten a cselédek és disznópásztorok unokáit nevezte cselédek és disznópásztorok unokáinak, azaz prolizott egy jót. Mióta szívügyetek a proletár, bőrkabátosok? Uljanovból kikandikálás óta? Mint a bumeráng, vissza a német zsidó-oligarchia kebelére, mi?

Bell & Sebastian 2014.10.18. 23:18:24

@calabria04: Konkrétan mire gondolsz? Hogy megismerni az értelmiségit büszke járásáról?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.18. 23:35:01

@bbjnick: Tölgynek volt egy hülye botlása, amit a vincentesek felfújtak és sokak, többek között Botos Máté közreműködésével kinyírták.
Aristo meg folyamatosan nyomatja a suttyó, tahó, súlyos morális defektusról árulkodó szövegeit. Soha nem titkoltam, hogy örülnék neki, ha "kinyírnák". Az ilyen "emberrel" ki kell baszni, mert a társadalom selejtje (és valószínűleg magas beosztásban van).

Egyébként kérdezném a szerzőt, hogy mire utal a MacIntyre-idézettel? Hogy Lányi kívül állna a magyar hagyományon? Mivel volt már hozzá szerencsém, tudom róla, hogy magyar identitású ember. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy ez aristo részéről ismét csak egy sunyi zsidózás.

Bell & Sebastian 2014.10.18. 23:51:25

@Disznóvári: Ne tetézd és ne forgasd ki, bazmeg, mert a te pedigréd se az ablakba való. Az csak a te elméleted, hogy itt ki kicsoda? Erkölcsi ítéletek kimondására pedig végképp alkalmatlan vagy, megjelenített haverjaid, ~tévedéseid számtalansága, ~tenyérbemászó pofátlanságod és ~skizofréniád alapján. Nem kéne itt kompenzálni, kelj fel és éld a saját életed. Mert a virtuális személyiséged is egy katasztrófa, akárcsak a valódi.

Bell & Sebastian 2014.10.19. 00:09:34

@Disznóvári: Ne azt kérdezd, mit tett érted Aristo, te mit tettél vele? Honnan tudod, mi hangzott el négy fal közt négyszemközt? Jól emlékszem arra, amikor józan percedben (akkoriban még volt ilyen) Bébéjét azzal nyugtattad, amíg nincs elegendő információ, ne akciózzon.

Tán neked van arról, hogy mi történt? Nincsen. Ha pedig nincs, kussolj. Folyamatosan idekevered a hallucinációidat, elmebeteg mitugrász.

Ha kihajítottak a szalonból, köpködhetsz a saját trágyadombodon, ez jogodban áll. Legalább élvezd, vagy tegyél úgy!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2014.10.19. 15:58:57

@Bell & Sebastian: szart sem érdekel, hogy mit hadoválsz elvtárs.
inkább gyűjtsétek szorgosan a vagyonkát a kölykeiteknek, az offshore számláitokon. mert egyszer véget ér a milliós állami megrendelések, szakértések, honlapkésztések kora és onnantól kutyavilág jön rátok. és nem csak anyagilag :)

Bell & Sebastian 2014.10.19. 20:29:49

@.Pierre Bezuhov.: Nocsak, hová lett a kultúrfölény? Ha még ott tartotok, hogy a negyven év zongorázás most is elegendő előny lesz, hát nagyot fogtok csalódni.

A megszólítást követő fenyegetést ha nekem címezted, állok elébe, ávóspatkány háver. Mondom, hogy alaposan el vagy tévedve a polgárháború és békében.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.19. 20:51:01

@Bell & Sebastian:

A buzik ilyen stikkesek. Itt van például Houston leszbikus polgármesternője, ő is teljesen híján van az önkontrollnak: 2009 óta reformlázban ég, legutóbb betiltotta a közterületi dohányzást, majd buziegyenlőségi rendeletet hozott és amikor az egyházak szembefordultak vele, akkor rendeletbe adta, hogy a "problémás" papok, lelkészek, prédikátorok kötelesek neki bemutatni prédikációikat...!!!

www.washingtontimes.com/news/2014/oct/15/houston-backs-off-church-sermon-subpoenas-in-trans/

Bell & Sebastian 2014.10.19. 21:16:57

@bbjnick: Ne hagyja ki a római polgárok vezetőjét sem, mint farkalókkal táncolót és az olasz törvényekkel + Vatikánnal packázót.

Egy ilyenhez volt szerencsém, a baj nem jár egyedül, "gerincsorvadásban" is szenved. Nem való általánosítani, nem túzok, jobb ma egy buzi, mint holnap egy leszbika.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.23. 12:05:21

Úgy tűnik, sajnálatos módon nem fogjuk megtudni, hogy mi oka van rá aristonak, hogy leplezze kilétét. :(

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.25. 12:13:09

Kár, nagy kár, hogy nem fogjuk megtudni, mi oka van rá aristonak, hogy leplezze a kilétét.
(Egyébként kétlem, hogy "ugyanolyan jó oka" van rá, mint Lányinak, hogy ne tegye ezt. Bazmeg, te tahó, saját nevén publikált valamit, hát mi ebben a különleges, te műkonzervatív alember?!)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.27. 20:53:50

"a plebsz sohasem tudott volna a szociális és kulturális élet minden területére betörni, ha a királyok és az arisztokraták valóban alkalmasak lettek volna kezükben tartani a kardot és a jogart"

Julius Evola

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.02. 23:33:28

Én még mindig kíváncsi lennék rá, hogy aristonak mi az oka rá, hogy leplezze a kilétét. (Egy konzervatív ember csak fel tudja vállalni a véleményét. Ennyi elvárható tőle, ha meghalni már nem is képes másokért.)

Meg azt sem értem, hogy mire céloz a MacIntyre-idézettel? Lányi minden hagyományon kívül állna? Miért gondolja ezt az szerző?

pocaklakó minimanó 2014.11.03. 13:53:42

wantaan meg csak olvas... :) Gyenyiszovot... :)