A másként gondolkodás újratanulása − Velünk élő rendszerváltás V.
2014. október 15. írta: Redakció

A másként gondolkodás újratanulása − Velünk élő rendszerváltás V.

rendszervaltas_4.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt. Kerek 25 év, negyed évszázad telt el azóta. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Mi az elmúlt huszonöt év mérlege, a rendszerváltás velünk élő öröksége? Erről kérdeztünk meg hozzánk, világlátásunkhoz közelebb álló, vagy éppen eltérő nézeteket képviselő véleményformálókat, publicistákat. A felkérésünkre válaszoló szerzők írásait Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban közöljük a Mandineren.

*

A másként gondolkodás újratanulása

Kardos Gábor filozófus írása.

kardos_gabor_1.jpg25 éve tart a „rendszerváltás” jelszóval folytatott állóháború, és a második kétharmad birtokában kezdenek csak úgy beszélni erről a regnáló hatalom képviselői, hogy talán mára a végső fázisába került és befejeződhet ez a történet. Ebből az is kiderül, mit is értettek voltaképp rendszerváltás alatt: a gazdasági és politikai hatalom megszerzésén túl egy másik oligarchia kiépítését, melybe a kommunista nomenklatúrából csak azok kerülhettek be, akik ideológiailag is kellőképp megtagadták a régi kommunista krédót, átvették a keresztény kurzus, illetve az orbánizmus jelszavait és nem utolsósorban új felkent vezetőben látják mindezek végső megtestesülését.

Könnyen ráismerhetünk a régi sémákra. A rezsicsökkentéssel még a kádári gulyáskommunizmust is sikerült újra feltalálni... illetve újra feltálalni. A közmunkaprogram a régi „társadalmi munka” rendszerére emlékeztet kísértetiesen. Már Paks 2 és a putyini alku előtt is feltűnő lehetett a kádárizmus visszarendeződése, de a történet újabban még az orosz érdekszférába visszakerülő ország rémével is kiegészült. Orbánt utolérte Kádár szelleme: azzal lett ismert, hogy kimondta: ruszkik haza, és most a sors iróniája, hogy mindez az ellentétébe fordul.

Hogy mi változott akkor mégis 25 év alatt? Ehhez a kérdéshez érve szinte kötelezően mondják fel a nyugati demokrácia leckéjét különféle megmondók, hogy azért ma mégiscsak lehet mindezekről szabadon írni, legalább néhány megmaradt felületen... Ennek a kincstári optimizmusnak is van előképe a kádárizmusban: amit akkor „vörös faroknak” hívtak, nevezetesen, hogy a kritikák ellenére is pozitív végkicsengést vártak el a szerzőktől... na és persze nem lehetett megkérdőjelezni a szovjet megszállást. Ma is vannak ehhez hasonlóan megkérdőjelezhetetlen globális tabuk. De a döntő mozzanat nem is ez, hiszen e tekintetben sincs túl nagy különbség a 25 évvel ezelőtti állapotokhoz képest.

Hogy mi változott meg leginkább? Az, hogy lényegében kiveszett a közép-európaiság legfontosabb kulturális hagyománya, ami identitásunk őrzője volt a kommunista elnyomás alatt: a másként gondolkodás.

*

Talán emlékszünk még, hogy minden „jobb családban” (és ezt nem bal-jobb relációban értettük!) a gyerekeket azzal küldték szüleik és nagyszüleik az iskolába, hogy ott jó eséllyel egy olyan hivatalos verziót fognak tanulni az ország történelméről és általában a világról, ami finoman szólva ellentmond a családtagok saját személyes élettapasztalatának, és legalábbis kritikával kell fogadni a hallottakat. Arra nevelték a gyerekeket sokszor még nem kifejezetten értelmiségi családokban is, ami az értelmiségi lét lényege volna: hogy semmilyen ideológiának ne higgyünk, csak saját tapasztalatunknak. Egy totális rendszer ugyan minden lehető eszközzel (akkor még sokkal kezdetlegesebb technológiával) próbálta elnyomni saját személyes életvilágunk szabadságát, de ez bizonyos értelemben még inkább megerősítette nem csak a szabadság vágyát, de annak mindennapi gyakorlását is – ami mára úgyszólván semmivé lett.

A rendszerváltásnak mondott átkosváltással hivatalosan beköszöntött az abszolút szabadság csodás világa, amelyben a szabad választásra épült az új, demokratikus rendszer, az új államiság és közélet, sőt, a gazdasági élet is. Valójában persze nem hozta el sem az egyén, sem a közösségek szabadságának kiteljesedését. De annyi biztosan történt, hogy még a jobb családokban is elmaradt a korábbi figyelmeztetés. A gyerekeket már nem nevelték arra, hogy nagyon oda kellene figyelni, mert a rendszer alapból hazudik: egészen mást mond, mint amit valójában tesz; és a szabadságunkról is legfeljebb azért szónokol, hogy megszerezze szavazatunkat, megvásárolja vágyainkat és végül minket, magunkat is. Nem szólt senki az új és még újabb generációknak, hogy a totális piacdiktatúra simán adja-veszi alattvalói lájkjait és közösségi oldalra kitett egész életvilágunkat, a jóval fejlettebb technológiával sokkal kiterjedtebb kontrollt gyakorolva felettünk és gondolataink felett, mint amiről a kommunista Nagy Testvér valaha álmodhatott.

Mondom: a döntő különbség az, hogy 1989 előtt még nagyon sokan morálisan, illetve kulturálisan fel voltunk vértezve és derekasan küzdöttünk egy sokkal tökéletlenebbül totális rendszer életünk feletti kontrollkiterjesztése ellen, abban a biztos tudatban, hogy valójában mi vagyunk normálisak és ők akarnak ránk kényszeríteni valami őrületet... Míg azok, akik ma dzsungelharcosként hasonló szellemi ellenállásra vállalkoznak (ami folyamatos aktív rezisztenciát jelent a globális nyomással szemben!), azok nagyjából olyan izolált őrülteknek tűnnek, mint anno a háború vége után évekkel is fegyveres ellenállást folytató japán dzsungelharcosok.

A sors iróniája, hogy az úgynevezett globális válságban, vagyis a nyugati civilizáció átfogó válságában nagyobb szükség lenne a másként gondolkodás képességére, mint valaha. Ma már nem csak a humán tudományokban vált létkérdéssé, hogy az alapoktól mindent teljesen újragondoljunk, illetve új, fenntartható alapokon építsük újjá civilizációnkat, hanem ugyanerre van szükség az emberi felsőbbrendűség téveszméjére bazírozott egész tudományos-technikai világnézet gyökeres felülvizsgálatát illetően. Ma, amikor már szinte teljesen kihaltak a hagyomány képviselői, nagyobb szükség lenne a másként gondolkodás közép-európai szellemiségének folytatóira, mint valaha.

*

Negyedszázad elteltével újra kiderült, hogy ugyanúgy ütközőzóna vagyunk, mint annak előtte. Ráadásul ismét egyre határozottabb jelei vannak, hogy az orosz érdekszféra felé sodródunk. Végső soron ismét csak önmagunkra, illetve közép-európaiságunk sorsközösségére számíthatunk.

Ma megvalósíthatatlannak tűnhet a visegrádi együttműködés kiterjesztésével a régi Monarchia, a néhai KGST és az európai uniós álmok romjain kialakítani azt a Közép-Európai Uniót, amely hosszabb távon biztonságunk és kulturális önrendelkezésünk megőrzésének záloga lenne, egyszóval az egyetlen kiút a történelmünkben ismétlődő geopolitikai csapdahelyzetből... mindez ma olyan őrültségnek tűnhet, mint amikor '56-ben a magára maradt Bibó felhívást gépelt a szovjet katonák által megszállt Parlamentben.

A közép-európai sorsközösség fontosságát legfeljebb az a néhány ember képes ma egyáltalán felfogni, akiből még nem veszett ki teljesen a másként gondolkodásnak az a hagyománya, ami a közép-európaiság lényege.

Ennek fényében legfeljebb azzal ünnepelhetjük az átkosváltás negyedszázados évfordulóját, hogy kimondjuk azt, ami éppoly kínos, mint amennyire igaz: szellemi szabadságunkat holmi „szabad választásokra” meg állítólagosan szabad piacra cseréltük. Lényegében üveggolyókért adtuk oda értékeinket, mint az indián őslakosok a földjeiket, most meg afféle „globális identitásunk” van egy mátrix-rezervátumban.

Innen szép nyerni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr696767501

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A másként gondolkodás újratanulása − Velünk élő rendszerváltás V. 2014.10.15. 07:39:01

Negyedszázad elteltével újra kiderült, hogy ugyanúgy ütközőzóna vagyunk, mint annak előtte. Ráadásul ismét egyre határozottabb jelei vannak, hogy az orosz érdekszféra felé sodródunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 08:59:46

Elszakadni a nyugattól, ez a civilizációs program. Nem szabad együtt menni a zuhanó és rothadó nyugattal.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 09:27:13

@maxval a bircaman: most hogy van ez? A keresztény Európa rohad? Akkor váltsunk muszlimra vagy mi? Az a trendi? Natrium benzoáttal tartósítva, vagy mi?

Jean Sol Partre 2014.10.15. 09:30:32

Elvégre a kereszténység alapvetően értékalapú, ekként mára meghaladott. Most az opportunizmus a menő, bálványokat a templomokba, ha jól megfizetik.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 09:33:18

@Jean Sol Partre:

A keresztény Európa Nyugat-Európában megszűnt. Manapság látjuk, hogy a Vatikán is lassan csatlakozik az ateista-liberális klubhoz, Francisco Conchita Buziglio Borgia Wurst, argentín celeb vezetésével, aki jelenleg ideiglenesen megszállva tartja Róma püspökének szent székét,

Ma a keresztény Európa Moszkvából igyekszik megtartani azt, amit még lehet.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 09:36:03

@maxval a bircaman: hehe, a legkeresztényebb KGB ügynök vezetésével. Ugyan mondd már, mi maradt a kereszténységből Moszkvában az ordas homofóbián kívül? Tényleg ez a közös nevező az igazhitűek között?

Pelso.. 2014.10.15. 09:37:43

@maxval a bircaman: Civilizációs, hogyne. A lóf@szt is nevezhetjük bárminek tetszés szerint, attól még az marad.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 09:41:10

@Jean Sol Partre:

Nem Putyin vezeti a kereszténységet, ő csak egy politikai vezető, aki lehetővé tette a kereszténység nagymértékű kibontakozását.

Egyébként Putyin napjaink Saulja. Saul hithű fanatikus keresztényüldöző zsidó vezetőből lett a kereszténység legfontosabb személyisége. Putyin ateista, marxista, vallásüldöző KGB-tisztből meg napjainak legnagyobb keresztény államférfije.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 09:43:35

@maxval a bircaman: viccnek ez kicsit erős. A kérdés második felére meg nem válaszoltál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.15. 09:44:01

@Kardos Gábor:

Nem tudom, Pesten hogy van, de itt mifelénk soha egy pillanatra nem szűnt meg a "másként gondolkodás"; a magyar vidék nincs abban a helyzetben, hogy megfeledkezzen magáról. Én is úgy neveltem a gyerekeimet (akik már nagykorúak valamennyien), hogy vértezzék föl magukat a (bárminemű) totális rendszerek életü(n)k feletti kontrollkiterjesztése ellen. Nekünk máig megvan a magunk véleménye minde(n)rű':-]

cselcsabi · http://cselcsabi.nolblog.hu/ 2014.10.15. 09:59:30

Hát ha az "izolált őrülteknek" van igazuk, akkor az újságíró-társadalom morális kötelessége, hogy felkutassa, és szót adjon nekik!

I_Isti 2014.10.15. 10:07:01

@maxval a bircaman:
A kereszténység legfontosabb személye Jézus Krisztus.
Pál - Saul soha nem vállalt politikai vezetői szerepet - nem véletlenül.

egyetmondok 2014.10.15. 10:21:27

Mintha nem lenne az a Közép-Kelet Európa, amiről mi itt olyan szívesen elhisszük, hogy valami döntően más, mint a Nyugat.
Szerintem sincsen ilyen.
Itt nem azért akart,akar minden nép "a" Nyugat része lenni, mert ott gazdagság van, hanem mert nincsen két európai társadalom fejlődés. Egy van, a problémánk annyi "csak", hogy mi itt, a mi helyünkön lemaradtunk, vagy elmaradtunk, sokszor nem is a saját hibáinkból, hanem mert így alakult a történelem. Ránk magyarokra nézvést ez meg fokozottan áll.
De ettől még nem lett ez a környék más, mint környék, mint a németeké, hollandoké, skótoké, norvégeké.

(Így nézve az orbáni kísérletet, hát, az egész egy átmeneti tévedés.)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 10:22:42

@I_Isti:

Jézus = Isten. Őt így nem számoltam. Őutána Pál a legfontosabb.

I_Isti 2014.10.15. 10:50:47

@maxval a bircaman:
Jézus után a Szent Lélek a legfontosabb... még mindig nem ember, hanem még mindig Isten... :)

TG69 2014.10.15. 11:07:43

"Könnyen ráismerhetünk a régi sémákra. A rezsicsökkentéssel még a kádári gulyáskommunizmust is sikerült újra feltalálni... illetve újra feltálalni. A közmunkaprogram a régi „társadalmi munka” rendszerére emlékeztet kísértetiesen. Már Paks 2 és a putyini alku előtt is feltűnő lehetett a kádárizmus visszarendeződése, de a történet újabban még az orosz érdekszférába visszakerülő ország rémével is kiegészült. Orbánt utolérte Kádár szelleme: azzal lett ismert, hogy kimondta: ruszkik haza, és most a sors iróniája, hogy mindez az ellentétébe fordul."

Egyébként a NER rendszer lényege pont a másként gondolkodás megtagadása. Nem tudom ki mit várt tőle, de ha valaki alaposabban átgondolja jobboldalon már 2010-ben, akkor nem érhette komolyabb meglepetés. Agresszív, cinikus, kapkodó, szakmaiatlan döntések sorozata volt az elmúlt 4 év (manyupok felszámolásán és pl a deviza végtörlesztésen át Paks2-ig) a megélt matolcsyzmus, a külpolitikai elszigetelődés és a másként gondolkodók sorozatos levadászása (Névbizottságtól, AB-tól a civil szervezetekig). Köszönjük Viktor (Bayer Zsolt után szabadon :))

Saddlenode 2014.10.15. 11:25:28

"a rendszer alapból hazudik: egészen mást mond, mint amit valójában tesz"

baromság. a kapitalizmus azt mondja: minden eladó, minden áru, és mindent a profittermelés motivál. És ezt is teszi.
Az persze igaz, hogy az ebből adódó katasztrófát próbálják letagadni a rendszerideológusok. De ez egyre lehetetlenebb feladat.

Kandeláber 2014.10.15. 11:37:22

Poszteszdéeszes duma.
Leginkább ez: "Hogy mi változott meg leginkább? Az, hogy lényegében kiveszett a közép-európaiság legfontosabb kulturális hagyománya, ami identitásunk őrzője volt a kommunista elnyomás alatt: a másként gondolkodás."
A "másként gondolkodás" Kardos és alomtársai olvasatában természetesen a szélsőliberális eszmerendszer prioritását jelenti mindenek fölött. Amikor ellenzéki pozícióba szorulva nem diktálhatnak a kultúra, az oktatás területén, máris éktelen visítozásba kezdenek.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 11:52:03

@maxval a bircaman: írnál valamit nekünk arról, miből is látszik Moszkvában a kereszténység nagymértékű kibontakozása?

I_Isti 2014.10.15. 12:05:38

@Kandeláber: Mer' az milyen jó, amikor hoffmann rózsinéni diktál az oktatás területén... :)

I_Isti 2014.10.15. 12:06:15

@Kandeláber: A kultúra területén meg b kategóriás rendezőcskék, és futottak még szobrászocskák...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 12:21:57

@Jean Sol Partre:

Oroszország levetette magáról a nyugatról reerőltett marxizmust, mint valamiféle piszkos ruhát, s nyoma sem maradt. Szellemi fellendülés indult be még a 80-as évek végétől.

Ma már az Oroszországi Kommunista Párt is, mely egyébként Lenint hősnek tekinti, Lenin hibájának tekinti az ateizmust.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.15. 12:26:41

@Kandeláber:

Én úgy értettem @Kardos Gábor: szövegét, hogy ő épp a Zeszdéeszt és köreit hibáztatja a másként gondolkodás hagyományának kifingatásáért. Ebben szerintem van velő, mert ha a társadalomból eltüntetni nem is, de jelentősen ellehetetleníteni azért sikerült (a másként gondolkodást) --- hiszen bevettettek ennek érdekében az antifasizmustól az emberijogosdin át a PC-terrorig számos eszközt.

Én a hetvenes-nyolcvanas években nőttem föl és alapélményem volt a rendszer ideológiai szorításának folyamatos enyhülése. Ez a folyamat 1990 után megfordult és (fokozatosan) egyre erősebbé vált ez az ideológiai szorítás. Ki merem jelenteni, hogy ma, ha nem akar magának bajt, sokkal óvatosabban kell megnyilvánulnia egy mezei polgárnak az iskolájában, a munkahelyén, általában a nyilvánosságban, mint, mondjuk, 1987-1988 környékén. Ez pedig kurva nagy gáz és a liberálbolseviki terror hozadéka.

Kandeláber 2014.10.15. 12:29:18

@I_Isti: Ugye azok voltak a régi szép idők, amikor a Horn-Kuncze kormány idején a Török András nevű szdsz-es államtitkár újra akarta íratni a Himnuszt, mondván hogy a mostani túl pesszimista...
Vagy amikor be akarták vezetni a gender-óvodákat...
És Tarr Béla bácsi évente rendezett filmet...
És az általános iskolásokkal kötelezően megnézették a "Sorstalanságot"...

Kandeláber 2014.10.15. 12:46:16

@bbjnick: Szerintem Kardos - mint az úgynevezett filozófusok nagyjából kétharmada, hogy stílszerű legyek - alapvetően balliberális értékrendet vall.
Ennek megfelelően kizárólag az Orbán rezsimek negatívumait sorolja, a ballib kormányokról szinte szót sem ejt.
Amikor írta ezt a posztot, feltehetően még nem hallotta a maszopos Tóbiás beszédét, amelyben az új, önjelölt baloldali "vezért", Gyurcsányt küldte el a búsba.
Nem szavaztam a Fideszre, de azt kell hogy mondjam: inkább még tíz évig Orbán, mint egyetlen napig Gyurcsány.

Dub hadnagy 2014.10.15. 12:50:29

@Kandeláber: Véleményként megfogalmazhatsz hülyeségeket, de azért nézz utána, ha valami visszellenőrizhetőt állítasz: www.imdb.com/name/nm0850601/

I_Isti 2014.10.15. 12:51:25

@maxval a bircaman: Téged fizet a kgb? Tudod, mint a K. G. Bélát, akinek még feleséget is kerítettek, igaz, akkor már két férje is vó't sztereóba a csajnak, de nembaj...

Robinzon Kurzor 2014.10.15. 13:16:41

@Kandeláber: "Vagy amikor be akarták vezetni a gender-óvodákat..."

Ez akkor volt, amikor téged a Pataki Attilával együtt elvittek az ufók, ugye?
(Akik persze SZDSZ-esek, ezt nem is kell külön mondani.)

Bell & Sebastian 2014.10.15. 13:19:48

A gondolatmenet énnálam is ott bicsaklott meg, hogy mi van a másként gondolkodókkal, akiken nem fog a golyó, akarom mondani az aktuális ideológia.

Mihez képest másként gondolkodó? Amikor az alpja valahol a zsidó-keresztény hagyomány (Ó- és Újszövetség), görög-római örökség, esetleg kicsi humanizmus postludiumnak.

Hol lehet ezeket felszedni? Otthon, az iskolában, esetleg a templomban és a társadalmi interakciók során. Többé-kevésbé társadalmi szinten ezeknek az összetevőknek kellene érvényesülniük, teljesen függetlenül a gazdasági rendszertől. Szekularizált a kettő.

Itt most egy hasábot kihagyok arról, hogy mit tölt fejbe a család (már ami maradt belőle), az oskola (már amit meghagytak belőle), a rítus és hit (már aki gyakorolja) és a végletesen repedtsarkú állam, mint legfőbb integráló- és deriváló hatású szervezet.

Új jelenség a szuperfelsőbbségek beavatkozása az együttélésbe, legyen annak neve EU vagy Transzatlanti Világkormány, Összfegyvernemi Politikai Cionizmus, ugyanaz sárkány valamely feje.

Legitimációs problémák vannak. Egy részét ezeknek senki senki sem kérte, mégis kapjuk, mint áradó áldást, másokat pedig egyszerűen kivontak a forgalomból, levitte az örvény a szennyvízcsatornán.

A restaurációhoz van, amit vissza kellene hozni és megint másokat elfeledni. Csakhogy egyéni (nemzeti) egérutak lezárva, mivel az egész (antimilitánsként tálalt) csomag lényege, a nemzetek elkeverése egy óriási forrasztótégelyben méghozzá úgy, hogy a művelet egyben az optimális létszámot is beállítsa.

Vannak a zombiéletre és vannak a halálra szántak, több választás nincs. De mindenek felett a kiválasztottak.

Mit szól ehhez egy másként gondolkodó reakciós? Tökéletes recept a totális önpusztításra egy polarizált világ, amely az ellentétekre épül. Vagyis, külön-külön az egységre.

Jézus Krisztus földi királysága az Új Emberre és belülről vezéreltségre épül, ez meg a régire és felülről regulált.

Mi ebből a tanulság? Itten szó nincsen liberális kapitalizmusról, legfeljebb a szavak szintjén.

E bizony bolsevik (pedig kevesen vannak) kommunista (mert az internáci szabók vezetik) diktatúra, ami lerázandó. Minél hamarabb, annál kevesebben döglünk bele.

Hová tűntek a másként gondolkodók? A többség átállt jó pénzért a félistenek közé, kevesek meg extrém kalandvágytól fűtve csak tovább erőltetnék ezt az Új Ember -vonalat, mint a megmaradás zálogát.

Relatív többségük ide már nem elég (a hatályos játékszabályok szerint), abszolút- kellene, úgy kétharmad. De ez egy másik kétharmad.

Úgy tűnik, a érdekellentétet megint nem szavazás fogja feloldani, hanem az Úr angyala a sokkolóval, izé pallosával. Térdre és imához!

Jean Sol Partre 2014.10.15. 13:22:28

@maxval a bircaman: és ennek ugyan mi köze van a kereszténységhez?

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:22:51

@Jean Sol Partre: mégis mitől keresztény az a nyugat, ahol megtiltják a kereszt viselését a nyakláncon, vagy ahol nem léehet az iskolában a falon, ahol nem lehet karácsonyfának nevezni a karácsonyi fenyőt, sdőt nem is lehet feldisziteni közösségi területen, ahol au EU Alkotmányban egy szó sincs a keresztény gyökerekről, ahol a klasszikus értelemben vett család szitokszónak számit?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 13:24:39

@Jean Sol Partre:

Az, hogy e folyamat része a kereszténység térhódítása nagyon erős mértékben.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 13:24:48

@Jean Sol Partre: mármint az ateizmus részét értem, bár az nem igaz, a többi?

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:25:40

@TG69: persze, persze, lószemüveggel nézve s nem látva a fától az erdőt!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 13:27:39

@Jean Sol Partre:

Nemigen lehet ezt számszerűsíteni, ez a lelkiség dolga.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 13:28:23

@bölcsbagoly: ennek a fele se igaz persze, a másik felének meg semmi köze ahhoz, hogy keresztény-e a nyugat

Jean Sol Partre 2014.10.15. 13:32:12

@maxval a bircaman: magyarul beszélsz itt hülyeségeket, vagy hazudsz. Halovány dunsztod sincs az oroszok lelkiségéről, csak szopod Putyin farkát lelkesen.

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:32:51

@I_Isti: mert az milyen jó amikor Hungaro Valentin meg Hiller Piftike, netán Fodor Ggabika diktál nemde? jegyadás, buktatás megszüntetése, 18-éves korig lébocolás az iskolában, a tanárok szabadon szidása, sőt verése, drogozás, ergo az iskola gyermekmegőrzővé tétele, az érettségi devalválása, a felsőktatásban a hülye bolognai rendszer kötelezővé tétele, a ruhatáros/büfészakok tömegesitése, stb, stb.

I_Isti 2014.10.15. 13:34:05

@maxval a bircaman: Például a gonosz, elvetemült usában volt vagy 40 millió abortusz az elmúlt 50 évben. De mennyi volt a keresztény nagy-oroszországban?

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:34:53

@Jean Sol Partre: mi nem igaz? Brüsszelbe milyen karácsonyfák is lettek kiállitva? Dániában mit is tiltottak be egy városban? Olaszországban ki követelte a kereszt levételét az osztályterem faláról?

I_Isti 2014.10.15. 13:36:19

@maxval a bircaman: jaaa, tényleg, csak "évente körülbelül 1 millióan szakíttatják meg terhességüket"

Mennyivel keresztényebb ez az egymillió abortusz, mint a gonosz amerikai egymillió...

Jean Sol Partre 2014.10.15. 13:36:25

@bbjnick: én is így értettem Kardost és egyet is értek (a kommenteddel), annyi kiegészítéssel, hogy a Fidesz azért ebben is jobban teljesít, dirac deltával romlott a helyzet 2010 óta.

I_Isti 2014.10.15. 13:38:58

@bölcsbagoly: Persze, elmúttnyóccév!

Jean Sol Partre 2014.10.15. 13:41:31

@bölcsbagoly: egyrészt ha utánanézel, nem pont így történtek, másrészt nem jellemző esetek. Ezzel az erővel Béla bácsi (egy vidéki rokonom) istenkáromlására is hivatkozhatnál.

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:43:49

@I_Isti: Miért, nem volt? Nem rombolt mindent? Szeretnétek elfelejtkezni róla, eltemetni. Nem volt, nem értettünk hozzá jelszóval, nemde? De azokat fikázni akik takaritják a romokat utánatok és újraépitik az oktatást, ahhoz nagyon értettek, sok balfék niemand társadalom selejtje.

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:45:00

@Jean Sol Partre: de pont így történtek s egyre jellemzőbbek nyugaton.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 13:45:42

@I_Isti: de lássuk be, Oroszországban legalább van rendes keresztény homofóbia.

I_Isti 2014.10.15. 13:50:14

@bölcsbagoly: Ezer év múlva is elmúttnyócévezni fog a viktoriánus magyarzsák?

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:52:00

@I_Isti: miért , csak ti emlékezhettek meg hetente a benneteket ért sérelmekről?

I_Isti 2014.10.15. 13:53:40

@Jean Sol Partre: Az egészben az a szép, hogy ha a homokos lobbi teljesen és sikeresen kinyírja a kereszténységet és a nyugat keresztény erkölcsi gyökereit, akkor ezzel magát is kinyírja, mert az alternatíva az iszlám állam, ahol nem homofóbia van, hanem csak simán, homofóbia nélkül levágják a melegek nemi szervét, és a szájukba helyezik...

bölcsbagoly 2014.10.15. 13:54:45

@Jean Sol Partre: egy keresztény /zsidó/moszlim/buddhista, stb. (őket mért is nem emlegetitek vajon?) miért is kellene homofil legyen?

legeslegujabbkor 2014.10.15. 13:57:08

@bölcsbagoly: Mivel már 5 éve Orbán mondja meg, mit tanítsanak az iskolában, az alsósoknak már tipikus Fideszpolgároknak kell lenniük. Még pár év és újra megnyerünk minden matekversenyt. (ja a tantervben tornaórák vannak, bocs)

I_Isti 2014.10.15. 14:01:24

@bölcsbagoly: Tudtad, hogy az új, hoffman-czunyiné rendszer szerint a hetedik-nyolcadikos lányok csak akkor tartózkodhatnak a kötelező úszásoktatás alatt a medencén kívül, ha orvosi igazolást visznek arról, hogy megjött a menzeszük?

Aki ilyet kitalál, az szerinted normális?

Robinzon Kurzor 2014.10.15. 14:02:48

@bbjnick:

Ezt úgy kell érteni, hogy a NER égisze alatt tombol a liberálbolseviki terror?

A fiam iskolájában (általános) konkrétan az volt most a kampány alatt, hogy aki ki meri ejteni bármelyik párt nevét, az kap egy beírást az ellenőrzőjébe.

Magyar Bálint idejében még nem jártak iskolába a gyerekeim, akkoriban vajon tarkót lőtték a liberbolsevikok a gyereket egy ilyenért?

I_Isti 2014.10.15. 14:05:19

@Robinzon Kurzor: nem, csak a szemüket lőtték ki!

Jean Sol Partre 2014.10.15. 14:07:24

@bölcsbagoly: nem kell, hogy az legyen. De hogy ez legyen az önmeghatározás és az összetartozás alapja, nem túlzás szerinted?

Izo 2014.10.15. 14:08:15

@maxval a bircaman: @Jean Sol Partre:
Nem ez az igazi kérdés. A rómaiak óta minden diktátor arra használja a kereszténységet, hogy segítsen a pórnépnek beletörődnie alárendelt helyzetébe (vö. add meg a császárnak, ami a császáré). Így aztán nem nagy csoda, hogy Putyin is támogatja.

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:09:39

@legeslegujabbkor: hazudsz!
1. Az új tankönyvek csak a ciklust kezdő osztályoknak jelentek meg. ergo, a régebbi könyvekből tanul a többi.
2. Amit a kedvenceid elrontottak pár év alatt ahhoz évtizedek kellenek a kijavitáshoz. csak egy hülye nem tudja, de ő (mint te) viszont pofázik róla.
3. mi a franc bajotok van azzal hogy az elhízott kölykeitek hetente 5x fel kell emeljék a seggüket a padról? matekóra meg annyi van mint eddig.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 14:09:52

@Jean Sol Partre:

Ezt meg kell érezni.

De számszerű adat lehet a templomok száma például.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 14:11:25

@Izo: nyilván, egy gondolkodó ember pedig nem dől be neki.

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:12:35

@I_Isti: ted idióta, miért baj az ha a lányok meg kell tanuljanak úszni? s hol a fenében kellene tartózkodjanak úszás oktatás alatt, a diszkóban? Ja hogy fülhallgatóval nem lehet a vízbe menni...sorry.
Amúgy egy országban, ahol évente több százan fulladnak vízbe mert nem tanultak meg úszni, ilyen marhasággal érvelni eleve idiotizmus.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 14:13:33

@maxval a bircaman: és mondd, mit érzel az orosz lélekből?

És vannak számszerű adataid a templomok számáról? És az ugyanolyan összefüggésben van a lelkiséggel, mint a stadionok száma a focieredményekkel?

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:15:20

@Jean Sol Partre: ha egyszer más az értékrendje, akkor miért kellene kompromisszumot kötnie a saját elveivel? Én nem lévén vallásos jól megvagyok meleg ismerőseimmel s általában tolerálom a létüket/másságukat, kivéve amikor visszaélnek vele.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 14:18:27

@Jean Sol Partre:

Ne kapaszkodj bele apróságokba. Most fontosabb dolgok vannak. El is készítettem már nyílt levelemet a római ellenpápához. Itt bircahang.blog.hu/2014/10/15/nyilt_level_438 olvasható.

nu pagagyí 2014.10.15. 14:19:43

Az átkosnak és az Orbán-rendszernek is a fő jellegzetessége az egyéni felelősség hiánya. Mindenki parancsot hajt végre, saját tetteiért nem felel. A kettő közti időszak kivétel volt, be is szart rögvest az egyszerű ember: elvileg azt tehet, amit akar, de rá is faraghat, ha hülyeséget csinál. A gilisztabiznisz, a teleshop, a piramisjátékok és a devizahitelek egész társadalmat lefedő károsultjainak tömege a bizonyíték arra, hogy ennek a népnek nem való az egyéni felelősséggel járó szabadság. Kell egy direkt gonosz és rossz rendszer, amelyre mindenki ráfoghatja saját sikertelenségét. A rendszer vezetői, akik szintén pályáznak a tehetetlen, de jó ember státuszra, külső kényszerekkel magyarázhatják saját inkompetenciájukat, hogy a felelőtlenség teljeskörű legyen.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.15. 14:20:32

@Kandeláber: "Tarr Béla bácsi évente rendezett filmet..."

Tarr Béla a rendszerváltás után 4 filmet rendezett.
Számolni tudol-e? Vagy csak egy műveletlen faszkalap vagy?

legeslegujabbkor 2014.10.15. 14:20:39

@bölcsbagoly:
4 éve van kötelező tanterv.
Másoknak pár évet adsz, ennek a kormánynak viszont évtizedeket? Ennyi kellene hogy látszódjon, valamit csinál is?
A padsorok közötti nyújtózkodást én is szerettem fiatalkoromban, akkor 38-an jártunk egy osztályba, és csak az udvaron volt tornaóra.

I_Isti 2014.10.15. 14:21:36

@bölcsbagoly: Figyelj, ha nem érted, akkor tényleg az elmúttnyóccévben nem tanultál meg olvasni, mert hogy a szövegértésed az nulla, az tény!

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:21:45

@nu pagagyí: ne hülyülj, a libsiknél vannak csak jogok és nem ismerik a felelősséget és a kötelességet. Ne magadból indulj ki.

Kandeláber 2014.10.15. 14:25:09

@Dub hadnagy: Nos, ez a tipikus reakció a hozzád hasonló libbantak részéről, ha nekik nem tetsző véleménnyel találkoznak, akkor hülyeségnek nyilvánítják azt.
Oké, a vén alkesz nem forgatott évente filmet...
De új Himnusz gondolata a szadeszes államtitkártól, továbbá a gender-óvodák, illetve a kötelező Sorstalanság-megnézés csak nem hülyeség, ugye?
Amúgy a legtöbb Nobel-díjasunk a Monarchia iskoláiban tanult, a porosz iskolarendszerben...

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:25:18

@legeslegujabbkor: tanterv az van, de volt hozzá végtelen számú könyv és nem létezett ellenőrzés arra vonatkozóan, hogy mit is tanít s miből a tanár az órán! Ez csak a tanfelügyelői rendszer visszaállitása után történhet meg.
Teljesen mindegy, hogy az osztályban, folyosón vagy egy tornateremben mozogsz két elméleti óra közt. A cél a fontos s nem az eszközök amivel eléred.

I_Isti 2014.10.15. 14:25:43

@maxval a bircaman: Az abortuszok száma nem lehet számszerű adat? Ha nem, akkor miért nem?

Jean Sol Partre 2014.10.15. 14:26:32

@bölcsbagoly: legyen kompromisszumképtelen otthon, a négy fal között, de ne kérkedjen vele :)

De nem ez a kérdés, hanem a homofóbia csak egy érték, ami nem is következik a Bibliából (összesen 2 idézetet tudnak felsorolni az Ószövetségből, egyik sem Istentől származik). De már ott tartunk, hogy a magát pápát is megkérdőjelezik, csak mert toleránsabb hangot ütött meg a témában. Azt a pápát, aki a saját vallásuk szerint megkérdőjelezhetetlen, de inkább vállalják ezt, mint hogy kicsit elhalkulnának. És rohannak a kgb-s Putyin karjaiba, mert az még rendesen utálja és üldözi a buzikat. Mióta próbálok más érvet kihúzni belőlük mellette, eredménytelenül.

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:26:37

@I_Isti: mégis mit kéne másként érteni a háborgásodon?

I_Isti 2014.10.15. 14:27:28

@bölcsbagoly: Látszik, hogy soha, de soha életedben nem sportoltál...

legeslegujabbkor 2014.10.15. 14:29:03

@bölcsbagoly:
Nem éred el a célt, ha az a mozgás megszerettetése.
A tanulók csak kis százaléka lett Fideszgyermek? A tanárok nem tanítottak a javasolt könyvekből?

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:30:20

@Jean Sol Partre:
- kérkedni nem a heterók szoktak, nemde?
- osztom maxval véleményét az új pápa gyanúra okat adó céljait illetően;
- érdekesek vagytok! nem fogadjátok el, ha valaki jó útra tér, annál inkább a rosszban megátalkodottakat.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 14:30:26

@maxval a bircaman: mi az apróság? Közlöd, hogy Putyin felér Paulussal (azaz közvetlenül Jézus után következik), érvként pedig azt hozod fel, hogy _talán_ a templomok számával lehetne igazolni, hogy mitől is annyira keresztény most Moszkva. Más jele semmi, de te _érzed_. Nincs másba kapaszkodnom, mert nem mondasz semmit.
Ennél azért jobb szoktál lenni, tehát erős a gyanúm, hogy most még a szokásosnál is nagyobbat blöfföltél. Más magyarázatom nincs, mint hogy Putyin biztos Nutellát kent a farkára.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 14:33:45

@bölcsbagoly:
- a homofóbiájukkal a homofóbok kérkednek
- te oszthatod a véleményét, de egy katolikusnak alapból nem lehetne ez a véleménye
- szerinted Putyin jó útra tért? Őszintén!

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:34:28

@legeslegujabbkor:
- a mozgást legkevésbé is a tornaórán kellene megszerettetni! Hülye aki ezt mondja.
- mit nem értesz azon, hogy csak mostantól vannak kötelező tankönyvek, s eddig szabadon választhatók voltak?
- az elvbarátaid (főleg a magyar irodalom és a történelemtanárok) pont emiatt háborognak. Derogál nekik azt tanítani amit kérnek tőlük.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 14:34:59

@Jean Sol Partre:

Konzervatív értékek védelme, csattanód pofon a homoklobbi pofájára, az ukrán fasiszták megállítása, nemzetközi alternatívák képviselete. Mindez kevés neked?

legeslegujabbkor 2014.10.15. 14:36:47

@bölcsbagoly:
Az iskola arra van, hogy megszerettesse a tanulást, érdeklődővé tegyen, legkevésbé arra, hogy kényszerítsen dolgokra.
Nem kérdezed meg magadtól, hogy a tanárok miért tartanak egy tankönyvet jobbnak a másiknál?

Kandeláber 2014.10.15. 14:37:18

@Disznóvári: '90 óta tizenhármat, kis analfabéta proli. A"Sátántangó" is '94-es.
Takarítsd ki az óladat, bunkó.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 14:38:51

@maxval a bircaman: ebből a homoklobbi az egyetlen, aminek köze van a kereszténységhez.

Pont erről beszélek, pont úgy néz ki, hogy az egész kereszténységből ez az egyetlen, ami neked fontos.
Az, hogy újságírókat ölet meg, hogy lop, hogy a politikai ellenfeleit koncepciós perekkel bebörtönözteti, az nem számít, ha utálja a buzikat, akkor már biztos nem kgb-s, és megtért. Pedig simán lehet, hogy ő csak egy homofób kgb-s.

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:39:29

@Jean Sol Partre: a homofiliájukkal meg a melegek és a falvédők! Pride-t kik is szerveznek, hát meleg olimpiát, fesztivált, filmhetet, könyvvásárt, stb.?
Miért, ti megkérdőjelezitek, hogy Orbán, Szűrös, Pozsgay megváltozhatott, bezzeg Moldova maradhat az aki volt.
Putyin miért ne változhatott volna meg?
Ti valszeg nem éltetek az átkosban, aminek akkor senki sem tudta a végét, ergo ha valaki a képességeit kamatoztatni akarta, akkor biza álarcot kellett öltenie. S ti meg őt hibáztatjátok mert le merte venni s nem azokat, akik álarc nélkül voltak azok akkor és ma is.

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:41:27

@legeslegujabbkor: óriási és nagyon buta tévedés! A tanulást nem szeretni, hanem gyakorolni/csinálni kell! Minél eredményesebben, minél kevesebb energiával de annál hatékonyabban. A TUDÁST kell szeretni, de ahhoz csak a tanulással lehet eljutni! capisci?

nu pagagyí 2014.10.15. 14:41:34

@bölcsbagoly: Egy liberális rendszerben neked is lennének jogaid, nem kellene csicskának lenned. Sőt, ha tényleg értékes az, amit csinálsz, saját magad arathatnád le a babérokat, nem csak egy név lennél a fizetési listán.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 14:41:54

@Jean Sol Partre:

Putyin politikus, nem egyházi vezető. A politika szabályait meg kell tartania. Viszont tevékenysége komoly teret biztosított a keresztény értékek kiteljesedéséhez.

I_Isti 2014.10.15. 14:43:06

@bölcsbagoly: Aha, csak voltak, akik jelentettek a barátaikról, és voltak, akikről jelentettek! Most a fideszben túl sok olyan ember van, és került pozícióba, aki jelentett...

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:45:07

@legeslegujabbkor: okoska, egy tanárnak sokkal többet kell tudnia arról az anyagról mint amennyi a tankönyvben van! Ergo, fog tudni szelektálni és azt adja át, amit a legcélravezetőbbnek talál. Bármilyen tankönyvből. Csak a lusta, alkalmatlan pedagógusok hivatkoznak a "rossz tankönyvre". Persze, mert felolvassák az órán. vagy még azt sem.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 14:47:26

@Jean Sol Partre:

Tegyük eleve hozzá: Putyin hírszerző volt, s sosem dolgozott a KGB belső elhárításánál, mely a szovjet lakosságot

terrorizálta. Persze, erre mondhatod azt, nehéz az egyes részlegeket elválasztani egy kommunista

titkosrendőrségnél, mert ott minden összefüggött, s ebben igazad is van, de mégis: Putyin hírszerző volt.

Ez pedig nem szégyen, minden országnak szüksége van hírszerzésre és kémelhárításra, a demokráciáknak is.

Ezen kívül a saját elmondása szerint a 90-es évek közepén lett hívő. Formailag persze mindig keresztény volt, csecsemőkorában az anyja titokban megkereszteltette őt.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.15. 14:51:20

@Kandeláber: Abból 4 nagyjátékfilm, faszparaszt.
Mindegyiket minimális költségből forgatta egyébként.

Persze azért vagy műveletlen és buta, mert nem ismered Tarr életművét. Hanem mert sablonokban gondolkodsz, az indulataid vezérelnek, beszopsz minden (hozzád hasonló tahók által szított) uszítást, alapvetően tájékozatlan vagy a kultúra területén. Archetípusa vagy a magyar "konzervatív" jobboldali tahónak.

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:52:25

@I_Isti: ez természetes is, hiszen :
1. a pártagoknak kötelességük volt az éberség, s őket nem is lehetett beszervezni besúgónak.
2. Besúgók ergo a nem párttagok közül kerültek ki, hiszen ők nem voltak jók arra.
3. Mivel az mdf-ben, FKGP-ban, MIÉP-ben, Szdsz-ben Fideszben rendkivül kevés a volt párttag - ők lehettek besúgók, az mszp-sek zömét kitevők viszont eleve párttagként tevékenykedtek! capisci?
Ezért hibás a gondolatmenetetek a III/III-sokról is. Őket akarjátok megalázni, nem a volt párttagokat cseszegetni, hiszen ők továbbra is a jó embereitek, nemde? (persze, ha közben nem váltottak!)

bölcsbagoly 2014.10.15. 14:54:42

@nu pagagyí: nem szeretem az olyan rendszert,a melyben mindenkinek csak jogai vannak s azok nem járnak kötelességekkel! A kettő ugyanis függő viszonyban van. Neked most milyen jogaid nincsenek?

I_Isti 2014.10.15. 14:55:57

@bölcsbagoly: Szóval te is jelentettél? Vagy párttag voltál?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.15. 14:56:39

@Kandeláber: Ja, látom, még arra sem vagy képes, hogy különbséget tegyél aközött, mikor valaki filmet forgat, forgatókönyvet ír, vagy róla készítenek filmet.

Kandeláber 2014.10.15. 15:02:02

@Disznóvári: Te pedig szoclib-archetípus vagy, agresszív, intoleráns fröcsögő.

bölcsbagoly 2014.10.15. 15:06:13

@I_Isti: ebből is látszik, hogy a seggeden van még a tojáshéj. Aki élt pár évtizedet az átkosban, az nem kérdez ilyen hülyeséget anonim fórumon.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.15. 15:09:04

@Kandeláber: Idegesnek tűnsz, nyomorék. Na, akkor hány (mondjuk 10 percnél hosszabb) filmet rendezett Tarr Béla a rendszerváltás óta?
Nem vagyok szoclib. Ezt is csak az ostobaságod miatt gondolod. De valóban okádnom kell a tahó fajtádtól.
Amúgy ha valaki hasonló stílusban "beszél" egy ballibbel, mint én veled, akkor a te nyomoronc fajtád szerint nem agresszív, hanem jófej. Ha még buzizik, zsidózik is mellé egyet, akkor a fajtád fetrengve röhög, és csettint egyet, hogy ejjj végre valaki megmondta a tutit.

I_Isti 2014.10.15. 15:09:39

@bölcsbagoly: Én például nem voltam párttag, és nem is jelentettem senkiről. Viszont az zavar, amikor volt besúgók osztják az észt erkölcsi és egyéb kérdésekben!

Szúnyog 2014.10.15. 15:14:29

Libero-értelmiségi szófosás. Ennyi az egész. Ráadásul naív, de nagyon. Mert nézzük csak pl. ezt:

"Ma megvalósíthatatlannak tűnhet a visegrádi együttműködés kiterjesztésével a régi Monarchia, a néhai KGST és az európai uniós álmok romjain kialakítani azt a Közép-Európai Uniót, amely hosszabb távon biztonságunk és kulturális önrendelkezésünk megőrzésének záloga lenne, egyszóval az egyetlen kiút a történelmünkben ismétlődő geopolitikai csapdahelyzetből..."

Kardos! Az ilyen középeurópai uniósdi kétféle némbernek fordult meg az agyában. Az egyik féle az, amelyik soha nem fogja fel, hogy itt rég le voltak osztva a lapok, azért is gondolkodhatott hangosabban "másképp", s laposztás nem a középeurópásdi játékban történt, a másik féle az az szdsz-es, aki mindig együttműködik a szomszédos országok "másként gondolkodóival", s mindig megmagyarázza, hogy ott a nagy másként gondolkodás közepette miért mindig a magyar húzza a rövidebbet.

Amiről Kardos ír uncsi, szerencsére lejárt lemez.

bölcsbagoly 2014.10.15. 15:16:12

@I_Isti: Akkor forditsuk le a fiatalabbak kedvéért:
1. nem voltál elég jó párttagnak.
2. nem voltál elég érdekes besúgónak (nem volt miről, kiről jelentened, az emberek zöme ilyen volt).
Ugyanis ha az lettél volna, akkor 100% megkörnyékeztek volna s ha visszautasítod, akkorra ráfizethettél volna. Persze, tehetted magad hülyének és használhatatlan jelentéseket adsz, de az sem lett volna jó, ha a szakmádban előbbre akartál volna jutni.
Az igazán hasznos besúgók nem a megzsaroltak voltak, hanem az önkéntes buzgó mócsingok, akik jól körülhatárolt előnyökért tették azt amit.
Érdekes módon, nem őket szokták megtalálni az irattárban kutakodva.

I_Isti 2014.10.15. 15:18:33

@bölcsbagoly: Hoppá! Aztaaa a kibertérben fogtam egy igazi besúgót! Legszívesebben azt mondanám, hogy nem hiszem el, de minden jel arra mutat, hogy igaz!

oszt jónapot 2014.10.15. 15:20:47

@I_Isti: "1. nem voltál elég JÓ párttagnak."

Aztakurva.

Dub hadnagy 2014.10.15. 15:22:43

@Kandeláber: esetleg fuss neki még 1x az előző hozzászólásomnak, és döntsd el, hogy tényleg azt írtam-e, hogy hülyeség volt a hozzászólásod, amúgy ismerve az eddigi munkásságodat, eszem ágában sincs vitatkozni veled

bölcsbagoly 2014.10.15. 15:22:45

@I_Isti: nyúzd meg, süsd meg....gratula.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 15:27:12

@bölcsbagoly: éppenséggel éltem az ákosban, nem is keveset.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 15:28:32

@maxval a bircaman: tehát ha a keresztény ember politikus, szabad ölnie, csalnia és lopnia. Értem, nincs több kérdésem.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 15:33:23

@Jean Sol Partre:

Csalás, lopás nem történt. Putyin ma is szinte puritán módon él, legdrágább vagyontárgyai az órái, melyeket gyűjt. Igen, meg lettek ölve idegen zsoldban álló kémek külföldön (pl. a iszlám fanatikusokat szolgáló, azokat nemzetbiztonsági szempontból érzékeny adatokkal ellátó Litvinyenko), akiket nem lehetett bíróság elé idézni.

bölcsbagoly 2014.10.15. 15:33:57

@Jean Sol Partre: nem igen látszik a gondolkodásodon. olyan Demszkys...

Jean Sol Partre 2014.10.15. 15:34:18

@bölcsbagoly: nem. nem is maszatolok róla ennyit.

Kandeláber 2014.10.15. 15:34:45

@Robinzon Kurzor: Nos? valasz.hu/itthon/semlegesnemu-gyerekeke-a-jovo-28367
@Dub hadnagy: Egyébként a Tarr Bélára vonatkozó állítás erős túlzás természetesen, de annak is szántam.

I_Isti 2014.10.15. 15:35:42

@bölcsbagoly: nézhetsz új nick után! :)

nu pagagyí 2014.10.15. 15:36:33

@bölcsbagoly: Egy társadalom akkor a leghatékonyabb, ha mindenki a képességeinek megfelelő dolgokkal foglalkozik. Az általános iskola legfőbb feladata pont az lenne, hogy előhozza és tudatosítsa a gyerekekkel saját képességeiket. Olyan, hogy TUDÁS nincs, pontosabban sokféle tudás van, amelyet mindenki más-más mélységben, saját képességei és ambíciói alapján sajátít el. Vannak persze olyan alapismeretek, amit el kell sajátítani, de ennél fontosabb, hogy megtanítsák, hogyan lehet az ismereteket megszerezni. Annyiban egyetértek veled, hogy tanulni kell megtanítani a gyerekeket, de az is fontos lenne, hogy minden gyerek kapjon valami sikerélményt, hiszen mindenki alkalmas valamire. Ezért is fontosak a készség tárgyak (testnevelés, ének-zene, rajz, művészeti) a hagyományos, inkább elméleti tudást igénylők mellett. Nem értek egyet az egyen iskolával, ami a gyerekek nagy részének börtön.

Egy szabad országban meg kell adni a szülőnek a jogot, hogy megválaszthassák, milyen tanárok és tanterv felel meg legjobban a gyereküknek. Ehhez a szülőnek szabad iskolaválasztási és beleszólási joggal kell rendelkeznie, az iskoláknak pedig, a szükséges minimális kötelező szabály mellett, lehetőséget kell kapniuk önálló tantervek kidolgozására.

I_Isti 2014.10.15. 15:37:47

@Kandeláber: "„Először álljanak fel a lányok! Most a fiúkat kérem ugyanerre! Végül álljanak fel, akik még bizonytalanok!" Ezzel a provokatív mutatvánnyal indította 1992-ben a genderről szóló előadását egy teológusnő egy hollandiai keresztény ifjúsági konferencián. "

háhá...

Jean Sol Partre 2014.10.15. 15:38:33

@maxval a bircaman: "Csalás, lopás nem történt"

szerintem ennek még olvasgass utána, vagy nézz bele jobban a lelkébe.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 15:40:50

@bölcsbagoly:

Formailag így volt, a valóságban nem.

A 80-as években minden tizedik felnőtt magyar párttag volt, ez azt is jelentette, a párttagság teljesen formálissá vált, senki sem hitt semmiben és nem is teljesített semmit. Az átlag párttag befizette a tagdíjat és elment a gyűlésre, ha nagyon kellett, és kész.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 15:41:31

@Jean Sol Partre:

Putyin az a típus, akit a pénz nem érdekel, csak a hatalom izgatja.

Kandeláber 2014.10.15. 15:44:57

@I_Isti: Keresztény teológusnő is lehet híján az ép elmének, mint ahogyan a pedofil katolikus pap is ugyanolyan bűnöző, mint a "civil" pedofil.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 15:45:55

@maxval a bircaman: ettől aztán nagyon szimpatikus lett. Igazi keresztényi érték.

I_Isti 2014.10.15. 15:47:09

@bölcsbagoly: tudod ez olyan, mint amikor egy jehova tanujának, vagy más vallásos embernek mondom azt, hogy: akkor mondd ki a száddal, hogy "én hiszem, hogy Jézus Krisztus Isten fia, aki szűztől született, a földön, testben élt és járt, és meghalt az ÉN bűneimért eltemették, de a harmadik napon feltámadt a halálból..."
Ha hiszi, akkor ki tudja mondani, ha nem hiszi, akkor nem tudja kimondani, mert valóságosan nem hiszi a szívében.
Aki nem jelentett, az ki tudja mondani elsőre, hogy "én nem voltam besúgó", de aki jelentett, vagy párttag volt, az inkább megmagyarázza, hogy miért volt érték az, ami szemét volt az életében...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 15:49:13

@Jean Sol Partre:

Mi ezzel a gond? Ez a profi politikus lényege: hatalmat akar eszméi megvalósításához.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 15:52:11

@maxval a bircaman: "Ez a profi politikus lényege"

így van. Ellentétben az igaz keresztényekkel.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 15:55:25

@Jean Sol Partre:

A keresztény politikus is célokat akar megvalósítani.

I_Isti 2014.10.15. 15:55:30

@bölcsbagoly: ja, és a szépség az, hogy amíg nem szembesítem őket azzal, hogy a keresztény hit szerinti üdvösség lényege pontosan a fentebb említett mondat, és az, hogy ezt az ember megvallja, mert "Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre." - addig nagy a szája a vallásos embereknek, és addig mindenki kereszténynek állítja be magát, de amikor ki kellene mondaniuk a keresztény üdvözítő hit lényegét, akkor már csak nyökögni tudnak, mert valóságban a lelkiismeretük jelzi, hogy valóságban nincs igazi bibliai hitük...
ja meg jön az, hogy ők mennyit jártak templomba ...

Jean Sol Partre 2014.10.15. 16:07:29

@maxval a bircaman: keresztényi eszközökkel. Vagy pedig mégsem keresztény.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:13:44

@Jean Sol Partre:

Mi a nem keresztény eszköz egy keresztény politikus esetében?

I_Isti 2014.10.15. 16:17:50

@maxval a bircaman:
Mondjuk elválni a feleségétől.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:19:44

@Jean Sol Partre:

Minden, ami egy tisztességes politikus eszköztárában szerepel. Keresztény célok érdekében.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:20:50

@I_Isti:

Sajnos megesik ez. Néha egy kapcsolat elromlik visszavonhatatlanul.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 16:23:33

@maxval a bircaman: emberölés, korrupció, csalás, lopás? (ne mondd el mégegyszer, hogy nem lopott, az nem bizonyított, hogy magának, de az üzletfeleinek igen).

bölcsbagoly 2014.10.15. 16:25:46

@maxval a bircaman: írtam én egy szót is a párttagok ideológiai elkötelezettségéről? Amit írtam, hogy a 60-as évek közepétől már nem akárkit vettek fel tagnak, ahogy az előzőleg volt. Ergo, aki nem jelentkezett magától és nem olyan posztra akarták emelni, ahol elvárás volt a tagság, azt senki sem kötelezte rá. Ezért non sens ma azzal ágálni, hogy bezzeg ő nem volt párttag. Nem volt, mert sem ő nem akart az lenne, sem a párt nem pont rá vágyott!

bölcsbagoly 2014.10.15. 16:27:02

@I_Isti: aki nem vallásos az ne foglalkozzon a hívőkkel. Mi a franc közös van hozzájuk?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:27:56

@bölcsbagoly:

Ez is szakmai kérdés volt. Egyes területeken vezetői pozícióba is lehetett kerülni párttagság nélkül, másokon meg az alappozíciókhoz is kellett.

bölcsbagoly 2014.10.15. 16:28:20

@I_Isti: az hogy ki mit jelent ki, az miért lenne mérvadó? Pláne egy anonim fórumon.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:29:54

@Jean Sol Partre:

Miféle lopásról írsz?

Putyin inkább visszavett sok előzeleg ellopott vagyont, lásd pl. a nyugati befolyási ügynök Hodorkovszkij esetét.

Igen, néha egy keresztény politikusnak is kell ölnie. Pl. háborúben meg kell védeni az országot az ellenség megölésével.

bölcsbagoly 2014.10.15. 16:30:23

@maxval a bircaman: persze, mindig az adott helyzet számitott. Egy fegyvergyárban nem ugyanazok voltak az elvárások mint egy fogpiszkáló gyártóban! Ahogy egy külkereskedelmi cégnél mint egy belkereskedelminél, stb.

I_Isti 2014.10.15. 16:33:28

@bölcsbagoly: Akkor te fogpiszkálógyári besúgó voltál?

Jean Sol Partre 2014.10.15. 16:33:28

@maxval a bircaman: és persze a politikus bármikor deklarálhat egy háborút, néha titokzatos elemekkel, mint zsidók, külföldi ügynökök, hasonlók. És olyankor szimplán meg is ölethet bárkit, újságírókat, ellenzéki politikusokat, akit kell. Értem. Mindezt főleg és leginkább a kereszténység nevében.

Robinzon Kurzor 2014.10.15. 16:33:39

@Kandeláber:

Tehát a "a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése", vagyis ha egy lány kezéből nem verik ki a kisautót ("a lányok ilyennel nem játszanak") vagy a fiúk kezéből a játék főzőkanalat ("a fiúk ilyennel nem játszanak"), az már egyenlő a semleges nemű gyerekkel.

Térjünk erre vissza, ha majd tisztában leszel a szavak jelentésével.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:34:07

@Jean Sol Partre:

Oroszországban van korrupció, ez tény, de ennek Putyinhoz kevés köze van.

oszt jónapot 2014.10.15. 16:35:18

@Jean Sol Partre: Na de ha keresztény célok érdekében loptak? :D

I_Isti 2014.10.15. 16:35:39

@bölcsbagoly: Voltak olyan emberek, akik jelleme nem tette lehetővé azt, hogy párttaggá váljanak, ezért inkább nem futottak be szocialista karriert, mert tudták, hogy vége lesz az egésznek, mint a botnak, és azt is tudták, hogy ha esetleg ez nem következik be belátható időn belül, akkor is a mocsok mocsok marad, a seggnyalás meg seggnyalás...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:39:34

@Jean Sol Partre:

A diplomácia nehéz dolog, különösen akkor, ha egy nagyhatalom diplomáciájáról van szó. A nyugat azt hitte vége Oroszországnak, Gorbacsov végleg kivégezte. De nem, Oroszország feltámadt hamvaiból Putyin alatt, s ma már kikerülhetetlen tényezővé vált. Ezt különösen az Ukrajna elleni washingtoni támadás kudarca bizonyította be: a nyugat kénytelen volt visszakozni, mert rájött, hogy nincs eszköze Oroszország ellen. Ráadásul az Oroszország kínálta civilizációs modell egyre több hívet szerez nyugat, mind a jobboldalon, mind a baloldalon. Obama csúfosan vesztett, pont mint ahogy elődje, Bush vesztett 6 éve - Obama azt hitte, ő jobban képes Oroszországot támadni, mint elődje, de keserűen tévedett: a hatalmas keresztény erődöt nem volt képes az ateista Amerika bevenni.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 16:43:06

@maxval a bircaman: persze. Biztos csak nem szóltak neki, különben már intézkedett volna.

Jean Sol Partre 2014.10.15. 16:46:38

@maxval a bircaman: aha, Putyin imái megmentették Ukrajnát.

Mi a fenét szívsz ember?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:48:04

@Jean Sol Partre:

Egy ekkora beruházásnál nem mennek a dolgok korrupció nélkül.

bölcsbagoly 2014.10.15. 16:50:24

@I_Isti: marhaság! senki sem tudhatta még a 80-as évek f vége fele sem, hogy hány évig fog még tartani! S mindenkinek egy élete van, ergo ha ki akarta használni a tehetségét pl. akkor kompromisszumokat kötött vagy emigrált! Sem Kodály sem mások nem emigráltak és nem is kezdtek el mással foglalkozni! Antall pl. miért nem ment el vagont rakodni, ahelyett hogy múzeumigazgatóként tengődött?
Mese a belső ellenállás, önfeláldozás az elvekért. Persze, pár ilyen agyalágyult mindig akad, de ők orvosi esetek, akik végtelen önzőségükben nem törődtek a családjukkal sem.

bölcsbagoly 2014.10.15. 16:51:54

@I_Isti: te csak tudod! ott mit lehetett jelenteni?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:52:31

@Jean Sol Partre:

Igen, Putyin támogatása a kelet-ukrán antifasiszta partizánoknak leállította a kijevista hunta embertelenkedését. Obama meg gyorsan leállította az egész hadműveletet, csak odaküldött pár tucat szakértőt, de a kényszersorozott ukrán kiskatonák nem foghatók komoly harcra az orosz nép ellen, nem akarnak meghalni Washington és Brüsszel érdekeikért, ezen még az amerikai szakértők sem képesek változtatni. A nagy második narancsos puccs összeomlott mára, manapság már az új hatalom ellen tüntetnek Kijevben, sok olyan ember is, akit korábban átvertek, és emiatt támogatta a puccsot.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:56:00

@I_Isti:

Milyen jellem kell egy üres valamibe való belépéshez? Az MSZMP állampárt volt, nem valódi párt, a tagság semmit sem jelentett.

Én még emlékszem jól. A rendszerváltáskor 22 éves voltam. A Kádár-rendszer utolsó 15 évére jól emlékszem: ha valaki tényleg hitt a marxista eszmékben, azt a háta mögött kiröhögte a párttagok 90 %-a, az ilyen embereket "balosnak" nevezték, s ez súlyosan pejoratív szónak számított, jelentése kb. "szegény barom, komolyan elhiszi a hivatalos szövegeket".

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:57:49

@I_Isti:

S az utolsó 20 évben már segget se kellett nyalni. Elég volt nyilvánosan nem szólni a rendszer ellen, és ha kérdezték, némán egyetérteni a hivatalos szöveggel.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:58:22

@Jean Sol Partre:

Gondolod, hogy minden vállalkozó keresztény volt Szocsiban?

Jean Sol Partre 2014.10.15. 16:59:17

@maxval a bircaman: és ennek megint mi köze a kereszténységhez? Mutass már fel valamit abból a nagy felvirágzásból Oroszországban!

Jean Sol Partre 2014.10.15. 17:01:06

@maxval a bircaman: nyilván, hisz legtöbben Putyin személyes barátai voltak. És hát ő maga sem tett ellene semmit.

bölcsbagoly 2014.10.15. 17:38:31

@maxval a bircaman: amelyik országban keményebb volt a diktatúra ott több előnnyel járt a tagság, ahol lágy mint Mo-on ott kevéssel.
Csak két adat:
1. Mo: 10 millió lakos 800.000 párttag ( a felnőttek kb. 10%-a);
2. Románia: 23 millió lakos, 8 millió (!!) párttag (a felnőttek kb. 40%-a).

I_Isti 2014.10.15. 20:32:00

@maxval a bircaman: @bölcsbagoly: 1987-ben adták ki a Samuleson-Nordhaust magyarul. Aki csak belenézett a könyvbe tudta, hogy a szociálizmusnak annyi. Aki el is olvasta, az pedig még azt is tudta, hogy mi fog következni a következő néhány évben.
Önmagában az a tény, hogy kiadták magyarul azt jelenti, hogy látszott a vég. Lehet, hogy kádár akkor még nem tudta, de akinek egy csöpp esze, és rálátása volt a világgazdaságra, és a magyar gazdaságra, az már tudta.
Sőt. 1988-ban született a VI. törvény, a "1988. évi VI. törvény a gazdasági társaságokról".
Részlet belőle: "232. § (1) A részvénytársaság előre meghatározott összegű és névértékű részvényekből álló alaptőkével alakuló gazdasági társaság, amelynél a tag (részvényes) felelőssége a társasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért a részvényes egyébként nem felel.
"
Milyen szocialista ország az olyan, ahol lehet részvénytársaságot alapítani?
Sőt. Amikor a "baloldali kommunisták" megfúrták a 68-as új gazdasági rendszert, akkor azt pontosan azért tették, mert annyira sikeres volt...
Sőt. Most nem emlékszem fejből, de már a '70-es években a magánszektor - jóval nagyobb mértékben adta a magyar gdp-t, mint ahogy azt a pártvezetők szerették volna, de az agyonadóztatáson kívül nem tudtak mit kezdeni vele, mert a központosított állami irányítás alatt álló vállalatok annyira rossz hatásfokkal, és teljesítménnyel működtek...

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.15. 23:55:21

@Kandeláber: "a Tarr Bélára vonatkozó állítás erős túlzás természetesen, de annak is szántam."

A lófaszt szántad annak.
Lehet, hogy Jancsóval keverted, mert egy alultájékozott fasz vagy. Azt biztos nem fogod bevallani, hogy tévedtél. Ilyenek vagytok ti, "konzervatív", "értékelvű" hulladékemberek, nem csoda, ha a ballibsik lenéznek titeket, mert műveltségben, a magyar kultúra ismeretében messze elmaradtok tőlük.
És hazudtok, saját magatoknak is.
Boááááááá

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.16. 00:02:53

@Disznóvári: Nem szabad ennyire túlkompenzálni. Önfegyelmet gyakorolj, ha az a szándékod, hogy bármilyen hatást gyakoroljál(úgy tűnik, ez a szándékod, tehát legalább csináld jól!).
Persze butaságokkal is foglalkozhatsz, ha az a szíved vágya, azonan ezt te magad is tudd, és úgy csináld, hogy engedtél a magad gyengeségének. Uff:)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.16. 00:28:39

Íme Tarr kisfilmje, amit Magyarország EU-csatlakozása kapcsán készített, szerintem rendesen odabaszott vele az EU-nak.
www.youtube.com/watch?v=IkxBoGYu1-w

Arra nem vállalkoznék, hogy szellemi éhenkórászoknak elmagyarázzam, hogy mi a "message", de aki intelligens, az szerintem érti.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.16. 00:39:07

@Disznóvári: Íme, a kis önző, azt gondolja, mindenki most szembesült vele először. makmak, mi?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.16. 00:58:00

Ezt hallgasd meg szépen, aztán csukjad le kicsi szemed:

www.youtube.com/watch?v=Iu5S68RimPk

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.16. 02:29:08

@Mihint: Lennon jó arc volt, de ez egy tipikusan komcsi/utópista dal. Jobban kedvelem a politikai üzenettel kevésbé átitatott szerzeményeit.
www.youtube.com/watch?v=L_j-tpmdPlI

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 05:40:13

@Jean Sol Partre:

Az orosz szellemi felvirágzás alapja a keresztény hit ismételt terjedése.

Jean Sol Partre 2014.10.16. 10:24:54

@maxval a bircaman: ezt a bullshitet már mondtad, de alátámasztani még nem sikerült.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 10:59:47

@Jean Sol Partre:

Mi lenne ha nem lett volna keresztény újjászületés? Romok és kilátástalanság.

Jean Sol Partre 2014.10.16. 11:08:33

@maxval a bircaman: a háborút ugye az erőteljes keresztény fegyverkezés segítette, a beruházásokat a durva keresztény korrupció, az ellenfeleket a keresztény gyilkosságok segítségével tüntették el. Ezeket magyaráztad el eddig. Egyéb jelek a keresztény újjászületésből? Mi van a keresztény élelmiszerhiánnyal, a növekvő keresztény szegénységgel? Annak ellenére, hogy rengeteg keresztény olaj és gáz készletük van (és épp most foglaltak el egy új gazdag keresztény készletekkel rendelkező félszigetet)? Hol van a keresztény ipari fellendülés például?

Miközben a keresztény újjászületésről és virágzásról beszélsz, összesen egy keresztény kgb ügynökről papolsz. Nem tudom, fizet-e neked onnan valaki, vagy ingyen vagy ilyen ostoba, de baromságokat beszélsz, az biztos. Korábbi vitákban legalább érvelni próbáltál néha, most meg a legrosszabb jehovista dumákkal jössz csak, meguntalak, csá.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 11:33:06

@Jean Sol Partre:

Oroszország a túlélésért harcol, s ebben globális hasznot is hoz. De szeretnél olyan világban élni, ahol a liberális értekek terrorja uralkodik?

aszekelyek 2014.10.17. 10:30:13

@bbjnick: a legjobb példa, ami a face-en megy, ismerősök között is erről.. Ja, ha másként gondolkodsz, akkor már mindenvagy csak szép és okos nem , és fujj. és kizárlak... Náci-e vagy ? Hogyképzeled , hogy neked tetszik , ami történik , mióta kirúgta az ország a ál-liberálisokat ? Nem beszélve azokról , akik valamiért el akarják adni magukat baloldalinak , neokonként... Zavarosban halászkodás a mottó. Hogy PC legyek...

aszekelyek 2014.10.17. 10:33:04

@Jean Sol Partre: nem a kérdésre adott válasz ez.
Pont erről van szó.. Leminősíted válasz helyett. mer másként gondolkodni? Akkor robot... ? Gratulálok , nagyon meggyőző.... Tartalomra a dott pontszám nulla.nulla

Jean Sol Partre 2014.10.17. 13:22:35

@aszekelyek: olvasd végig a beszélgetést, utána ítélj.
süti beállítások módosítása