Kommentszűrés
’14 sze
25
10:31

Rendőrfotózás pipa, de messze még a nyilvánosság diadala

Írta: bakó.bea

trollfeju_rendorok_az_indexen.jpg

Montázs: Index.hu.

Nagyon örülünk az Alkotmánybíróság döntésének, amely kiiktatott egy – a médiamunkások életét feleslegesen nehezítő – idióta szabályt a sok közül, amikor kimondta: szabad fotózni az intézkedő rendőröket, és nem szükséges a hozzájárulásuk a fotó közzétételéhez.

Viszont: bőven nem a rendőrök fotózásánál kezdődnek a bajok.

A fenti, Index által készített montázsból is látszik, hogy már épp kezdte volna kreatívan kezelni az online sajtó a rendőrök arcának kitakarására vonatkozó kötelezettséget, amikor az Alkotmánybíróság váratlanul észrevette, hogy mekkora marhaság ez. A fenti montázsért is beperelték egyébként az Indexet, mert egyes érzékeny rendőröknek az is baj, ha látszanak, meg az is, ha nem. Az első fokon meg is nyerte a pert a portál, mert olyan bírót fogtak ki, akinek épp volt humorérzéke.)

A taláros testület döntése szintén az Index alkotmányjogi panasza kapcsán született, de ez nem a trollfejű rendőrök ügye, hanem egy korábbi, tüntetésről szóló beszámoló, ahol a rendezvényt biztosító rendőrök felismerhetők voltak a portál által közzétett fotókon. Az érintett rendőrök persze annak rendje és módja szerint pereltek is kártérítésért. Ugyanis általános gyakorlat volt már évek óta, hogy a rendőr nem közszereplő, ezért csak engedéllyel lehet róla felismerhető fotót lehozni. Ezt a gyakorlatot ráadásul meg is erősítette a Kúria egy 2012-es jogegységi döntése, a személyiségi jogaikban sértve érzett rendőrök pedig nem restelltek pár százezres kártérítéseket leakasztani a képüket lehozó médiumokról.

Az Alkotmánybíróság keddi határozatával ennek most vége. Az indokolás szerint a rendőri intézkedésről készült tárgyilagos felvétel a képen szereplő rendőr előzetes hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha ez közérdeklődésre számot tartó eseményről – adott esetben egy tüntetésről – készült, a nyilvánosság tájékoztatását szolgálja, és a képen látható személyt nem torzítja, az ő emberi méltóságát nem sérti. A rendőri bevetés akkor is ilyen eseménynek számít, ha a rendőrök csak biztosítják a rendezvényt, de nem aktív résztvevői a demonstrációnak, ezért a rendőrök a tüntetésekről készült csoportképeken minden további nélkül kitakarás nélkül megjelenhetnek. Arra felhívja a figyelmet az Alkotmánybíróság, hogy egy-egy emberről készült fotó esetén mérlegelni kell, hogy az mennyiben szolgálja az eseményről szóló tudósítást, vagyis egy rendőrt lefényképezni és így „kiemelni” a tömegből nem biztos, hogy lehet.

A testület leszögezi: az, hogy eddig a tüntetésekről készült felvételeken, fotókon a megjelenés előtt a rendőrök arcát retusálni kellett, a tájékoztatás alapos indok nélküli előzetes ellenőrzését jelentette. „A közérdeklődésre számot tartó eseményről a felvételek általában közterületen készülnek, rajtuk emberek sokasága látható, de nem mint egyedi személyek, hanem másokkal együtt, kiemelés (például teleobjektív használata) nélkül. A képek bizonyos fokú szabad felhasználása nélkül a modern tömegtájékoztatás nem létezhetne” – állapítja meg az Alkotmánybíróság. Úgy tűnik, az AB végre kezd tisztában lenni a modern tömegtájékoztatás egyes jelenségeivel − ha az összessel nem is, lásd például a szomorú kommentügyi ítéletet.

Viszont azt azért minden örömünkkel együtt is érdemes belátni, hogy bőven nem a rendőrök fotózása volt a legnagyobb probléma a sajtó és a sértett érzelmű közszereplők, rendőrök, kommentelők, satöbbi harcában.

Egyrészt a már emlegetett kommentes ítéletben az Alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy akár volt szűrés, akár nem, a portál felel az oldalán megjelent és nem szerkesztett, jogsértő kommentekért. Hogy ez miért nem oké, arról részletesen írtunk korábban.

Aztán ott vannak a híresen érzékeny lelkű közszereplők, Papcsák, Lázár, és így tovább. Ugyan az Alkotmánybíróság a közszereplők kritizálásával kapcsolatban egy év eleji ítéletben kimondta, hogy méltányolható közérdek nélkül is lehet őket kritizálni, de továbbra is csak az emberi méltóságuk sérelme nélkül. Ez is fából vaskarika, hiszen bármilyen kritika sérti többé-kevésbé az emberi méltóságot, így tulajdonképpen bármilyen vélemény, kritika perelhető, aztán dönthet majd az igazságszolgáltatás.

Van azonban még egy idióta szabály a Ptk-ban, ami legalább annyira fontos, mint a rendőrök arca, a kommentelők ügye, vagy a politikusok érzékeny lelke: mégpedig a „közösségek méltóságának megsértése”, ami miatt elvileg kollektíve perelhetnek a kisebbségek, pontosabban a nagyon ráérő jogvédők. Az ugyanis tényleg nonszensz, hogy valaki, aki bármilyen etnikai identitásában vagy vallásában közösségileg sértve érzi magát, akkor az egész közösséget (és nem őt konkrétan) szerinte sértő sajtóközlés miatt pert indíthat. Egy ilyen szabályt egyébként már elkaszált az Alkotmánybíróság, ennek ellenére a jogalkotó teljes nyugalommal beleírta az új Ptk-ba.

Összefoglalva tehát, a problémák:

– rendőrök fotózása: pipa;

– közszereplők kritizálása: rossz a törvény, de szerencsére a joggyakorlat viszonylag lazán értelmezi;

– kommentek: teljes nonszensz, hogy minden esetben a portál felel értük;

– „közösségek méltóságának megsértése”: a negyedik alaptörvénymódosítással ügyesen beleírták az alkotmányba, nehogy alkotmányellenes lehessen.

És ez még csak a Ptk. Az állam ugyanis ezen kívül még a büntetőjoggal üldözi a rágalmazáson és a becsületsértésen kívül a különböző önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadását, meg a becsületcsorbító felvételek készítését is. Akárhogy is nézzük, lenne még hova fejlődni a nyilvánosságbarát jogi környezet felé.

Címkék: média jog rendőrség belföld igazságszolgáltatás nyilvánosság sajtószabadság véleményszabadság BTK Alkotmánybíróság PTK

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr156727031

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rendőrfotózás pipa, de messze még a nyilvánosság diadala 2014.09.25. 11:00:01

Örülünk, de bőven nem a rendőrök fotózása volt a legnagyobb probléma a sajtó és a sértett érzelmű közszereplők, rendőrök, kommentelők, satöbbi harcában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.09.25. 11:03:09

fel nem tudom fogni, hogyan alakulhatott ki ez a most talán véget érő, szánalmas gyakorlat, hogy az állami erőszakmonopólium alkalmazói, a köz pénzéből fizetett, közrendet fenntartó, jobb helyeken munkájukat, felelősségüket, arcukat, tevékenységüket büszkeséggel vállaló rendőrök közül jó páran nálunk bevállalták ezt a sunyi, hivatásuk méltóságát sárba tipró, keresetkiegészítgető hobbit. örülök, h végre egy józan döntés született.

Veridicus76 2014.09.25. 11:18:15

Sajnos a bűnözők pofáját még mindig ki kell takarni, merthogy nekik emberi jogaik vannak, hogy rohadnának meg!

gyalog.galopp 2014.09.25. 11:27:31

Én is úgy gondolom, hogy a nyilvánosságot semmilyen álszenteskedéssel, álpécéskedéssel nem szabad megsérteni.
Igen , reméljük ez csak a kezdet!

___________________________ (törölt) 2014.09.25. 11:44:30

Nagyon kérek mindenkit, a rage comics arcok divatját be vegyük már át, ez iszonyúan dedós, infantilis, debil dolog!

Az internet előtt az emberek többnyire a saját korosztályukkal beszélgettek, kommunikáltak, vagy amikor nem, akkor tisztában voltak vele, hogy a másik kb. mennyi idős. Megnézték a gyerek rajzait, megsimogatták a fejét, hogy tök ari, ennyi.

De a Digg, 9gag, Reddit és a többi nagy nemzetközi közösségi oldal elterjedésével nem lehet tudni, hogy aki feltett egy képet, nem egy 11 éves gyerek-e. Jó, mondjuk lehet sejteni, hogy egy Anal_Destroyer nicknév mögött talán mégsem egy 56 éves jogászprofesszor rejtőzik, mégis.

Szóval ezzel szépen összekeverednek a felnőttek által és gyerekek, kistinédzserek által gyártott tartalmak, és időnként az utóbbiból lesz divat, nem kis mértékben infantilis felnőttek által is terjesztve.

De én meg azt mondom, azért vegyük már észre, ha valami jellegzetesen általános iskolás humor, és úgy kezeljük! Mert a rage comics arcok azért az a höhö gyújtsuk meg a fingot szintjén van, 12 évesen teljesen bejött. (Pont olyan arcot vágtunk hozza, mint a kép balszélén levő csőszájú.)

Mielőtt valaki rákérdez: igen, a Polandball is dedós ("gib clay!"). Bár egy fokkal jobb, törilecke.

Más a dedós és a más a minimalista. Az XKCD szerintem minimalista, és jó. The Oatmeal dedós (bár nagyon tehetséges).

Na. Mém-félóránkat hallották :-)

A témáról meg annyit, hogy szerintem a rendőr-fotózás fontos szimbolikus jog, nem annyira praktikus, de folyamatosan a felelősség, elszámoltathatóság, tényleg a polgárokat szolgálni és védeni üzenetét küldi, szóval fontos.

A kommentekről meg annyit, hogy legyen egyszer egy próbaper, vigyék el akár Strasbourgig, verjen hullámokat a mainstream médiában, aztán majd rájönnek, hogy életszerűtlen. A jogalkotó biztos keveset internetező 60 éves, aki lemaradt a fixre épített, nem adatbázis-vezérlésű weboldalaknál meg a havi három hozzászólást tartalmazó vendégkönyveknél, 1999. Tehát amikor lehetett azt mondani, hogy ez egy publikáció, egy újság, aminek felelős szerkesztője van, aki kvázi kiszerkeszti az olvasói leveleket, és ha hagyja is, hogy az olvasók maguk tegyék, akkor is folyton moderál. Majd rájönnek, hogy ma már ez inkább olyan, mint egy vendéglő sanghajban, ahova bemegy kétszáz ember és egyszerre ordít.

Blogger Géza 2014.09.25. 21:33:32

Szerintem meg az röhejes, hogy valaki azt elhiszi, hogy nem létezhet modern tömegtájékoztatás úgy, hogy kipixelezik a rendőrök arcát. Miben segít nekem a tájokozódásban az, hogy látom Kiss zászlós szép kék szemét is?

A közösségek méltóságának megsértése pedig nyilván ellenpontozza a holokauszttagadás és relativizálást, merthogy ugye az sérti a zsidók érzékenységét. Elég abszurd, hogy a magyar állam pont csak egy közösségét védi így, akkor már egyenlőségnek kell lennie. (Amibe persze az is beleférne, hogy semmilyen közösség méltóságát ne védjük.) Van ugye már olyan ország is, ahol az örmény népirtás tagadása is bűncselekmény. Ezért volt hiba a holokausztot beemelni a jogba, mert ez egy cunamit indított el, aminek nem látszik a vége.

Amúgy nem lehetetlen úgy kritizálni valakit, hogy azért a méltóságát ne sértsük meg.

Blogger Géza 2014.09.25. 21:38:58

@rajcsányi.gellért (ergé): Abból, hogy elmész rendőrnek, messze nem következik, hogy címlapfotón akarsz szerepelni akaratod ellenére (!). Ők legtöbbször úgy kerülnek egy-egy ilyen történetbe, mint Pilátus a krédóba. Mondjuk lefotózzák, amint ott áll a maffiavezér mellett, és őrzi.

Blogger Géza 2014.09.25. 21:44:27

@kvadrillio: Neked tényleg nincs jobb dolgod, mint az összes blogot teleszemetelni a témához nem tartozó hülyeségeiddel meg nagybetűzéseiddel? Szerintem fordulj ezzel orvoshoz, ez már kóros...

kvadrillio 2014.09.26. 16:29:03

@Blogger Géza:.....jahhh....TÉLLEG SOK A SZEMÉT CIKK ! :o)))))))))))))))))))))))))....