Kommentszűrés
’14 aug
20
07:01

Országom felett − Citadella CCV. (Saint-Exupéry)

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

szent_istvan.jpg

Így világosodott meg előttem az ünnep értelme, az ünnepé, amely az a pillanat, amelyben egyik állapotból a másikba lépsz, amikor a szertartás megtartása újjászült téged. Már beszéltem neked a hajóról. Miután hosszú ideig olyan volt, mint a ház, amelyik a deszkák és a szögek szintjén épült, felvitorlázva, kötelekkel ellátva a tenger menyasszonyává lett. Most férjhez adod. Itt az ünnep pillanata. Csakhogy egész életedre nem rendezkedsz be hajók vízre bocsátására.

Elmondtam már ezt neked a gyermekeddel kapcsolatban. Születése ünnep. Ám esztendőkön át nem dörzsölgetheted a tenyeredet, hogy, íme, megszületett. Hanem vársz egy másik ünnepre, valami változásra, mint például az a nap, amelyen fád gyümölcséből új fa sarjad, és tovább származtatja dinasztiádat. Elmondtam már a termés begyűjtésével kapcsolatban is. Elkövetkezik a csűrbe hordás ünnepe. Aztán a vetésé. Aztán a tavasz ünnepe, amelyik az elvetett magot sarjadó búzatáblává változtatja, amelyik oly lágyan ring, mint a frissen töltött medence vize. Aztán vársz még egy kicsit, s már itt van az aratás, és megint a csűrbe hordás. És ez így megy tovább, ünnepről ünnepre, egészen a halálig, mert nincs végleges készlet. És nem ismerek olyan ünnepet, amelyre nem valahonnan érkezel, és amelyről ne mennél tovább. Sokáig gyalogoltál. Kitárul az ajtó. Itt az ünnep pillanata. De ebben az ünnepi teremben sem élsz tovább, mint a többiben. Ám mégis azt akarom, hogy örvendj, amikor átléped a küszöböt, amely valahová vezet, és mindaddig őrzi örömödet, amíg majd széttöröd a gubódat. Mert gyenge fókusz vagy, és nem minden pillanatban következik be az őr megvilágosodása. Elteszem, ha lehet, a trombitaszótól, dobpergéstől hangos győzelmi napokra. Mert új erőt kell gyűjtenie benned valaminek, ami olyan, mint a vágy, és gyakran szükséged van a pihentető alvásra.

Lassan sétálgatok, lassan lépegetek aranyszínű kőlapról fekete kőlapra palotám mélyén. Délben a falai között foglyul ejtett hűvösség miatt úgy érzem, mintha ciszterna lenne. És elringatnak lépteim: célom felé igyekvő fáradhatatlan evezős vagyok. Mert többé már nem ebből az országból való vagyok.

*

Lassan vonulnak el előttem az előcsarnok falai, és amikor a boltozat felé fordítom tekintetemet, úgy érzem, lassan hintázik, mint a hajófedél íve. Egy lassú lépés az arany kőlapon, egy lassú lépés a fekete kőlapon, lassan végzem a munkámat, mint a kútfúrócsapat, mikor felszállítja a törmeléket. Laza izmokkal húzzák ütemre a kötelet. Tudom, hová megyek, nem vagyok már ebből az országból való.

Csarnokból csarnokba folytatom utazásomat. Ilyenek a falak. Ilyenek a falra függesztett díszek. Megkerülöm a nagy ezüstasztalt, amelyen a kandeláberek állnak. Kezemmel gyengén megérintek egy-egy márványoszlopot. Hideg. Még mindig. De aztán a lakott területekre hatolok be. Úgy érkeznek hozzám neszei, mintha álomban, hiszen már nem ebből az országból való vagyok.

De kedvesek számomra a házi zajok. Mindig kedves az embernek a szív meghitt éneke. Semmi sem alszik egészen. Még a kutyáddal is megtörténik, ha elnyomja az álom, hogy aprókat vakkant, és meg-megmozdul valami emlékre. Akárcsak a palotám, jóllehet delem elaltatta. A csendben most becsapódik egy ajtó, nem lehet tudni, hol. És a szolgálólányok, az asszonyok munkája jut az eszedbe. Mert bizonyára ez itt az ő birodalmuk. Összehajtogatták frissen mosott fehérneműdet a kosaraikban. Kettesével vitték imbolyogva, mint a hajó. És miután mindent elraktak, most zárják be a magas szekrényeket. Arra, valahol, megtörtént egy mozdulat. Végrehajtottak egy kötelességet. Valami teljesült. Mert bizonnyal pihennek, de mit tudok én? Már nem ebből az országból való vagyok.

Csarnokról csarnokra, fekete padlókockáról aranyszínű padlókockára lépegetve lassan körbejárom a konyhákat. Felismerem a porcelánok csengését. Aztán egy megkoccantott ezüstkancsóét. Aztán egy nagy szárnyú ajtó gyenge sóhajtását. Aztán a csendet. Aztán siető léptek neszét. Valamiről megfeledkeztek, ami hirtelen megköveteli, hogy ott legyenek, például a kifutó tej, vagy a felsikoltó gyerek, vagy egyszerűbben valami ismerős zúgás váratlan megszűnése. A vízpumpában, a nyársban vagy a lisztmalomban elakadt valamelyik alkatrész. Szaladnak, hogy továbbfolytassa alázatosan mormolt imáját...

De a léptek zaja elhallgatott, mert sikerült lekapni a tejet a tűzről, a gyermeket elcsitították, a pumpa, a nyárs vagy a malom újra rákezdte litániáját. Elhárítottak valami bajt. Meggyógyítottak egy sebet. Helyrehoztak valami feledékenységet. Mifélét? Fogalmam sincs róla. Már nem ebből az országból való vagyok.

*

Most az illatok birodalmába hatolok be. Palotám olyan, mint a gyümölcsei mézét, borai aromáját lassan érlelő présház. És én mintha mozdulatlan tartományokon át hajóznék. Itt érett birsalmák. Behunyom a szememet, messziről is érezem őket. Amott faládák árasztanak szantálillatot. Emitt meg egyszerűen frissen mosott kőpadló szagát érzem. Minden szag nemzedékek óta kialakította a maga birodalmát, még a vak is kiismerné magát bennük. Bizonyára már atyám is uralkodott e provinciák felett. De én erre nem is igen gondolok, csak megyek. Már nem ebből az országból való vagyok.

A találkozásra érvényes rituálénak megfelelően a rabszolga félreállt, és a falhoz húzódott, ahogy elhaladtam mellette. De én így szóltam hozzá jóságomban: „Mutasd meg a kosaradat” − hadd érezze, milyen fontos ő a világon. Ő pedig fénylő karját behajlítva óvatosan leemelte a fejéről. És lesütött szemmel mutatta be datolyáit, fügéit és mandarinjait. Beleheltem illatukat. Aztán elmosolyodtam. Erre ő is széles mosolyt derített rám, és egyenesen a szemembe nézett, hiába parancsol mást a találkozások rituáléja. Aztán behajlított karjával újra felemelte a kosarát, még mindig egyenesen a szemembe nézve: „Mi ez a felgyulladt lámpa?  tűnődtem magamban . Mert úgy támadnak a lázadások meg a szerelem is, mint a tűzvész! Miféle titokzatos tűz lángol palotám mélyén, e falak mögött?” És úgy néztem a rabszolgára, mintha feneketlen tenger lett volna. Ó,  gondoltam magamban , hatalmas az ember misztériuma! És tovább folytattam utamat, anélkül, hogy megoldottam volna a talányt, mert én már nem ebből az országból való voltam.

Áthaladtam a pihenőtermen. Átmentem a Tanácstermen, ahol megsokszorozódtak lépteim. Aztán lépésről lépésre lementem az utolsó csarnokba vezető lépcsőn. És amikor föl és alá kezdtem benne sétálgatni, hatalmas tompa zajt és fegyvercsörgést hallottam. Elmosolyodtam elnéző jóságomban: valószínűleg aludtak az őreim, mert délidőn olyan volt palotám, mint alvó méhkas, meglassulva, alig-alig megremegve az elpihenni nem tudó szeszélyes méhek rövid rebbenéseitől, az elmulasztottat helyrehozni igyekvő feledékenyek szaladgálásától, vagy az örök hebehurgya kapkodásától, amelyik soha nem szűnik meg valamit rendbe tenni, megigazítani vagy összezavarni. A kecskenyájban is akad egy, amelyik mekeg, az alsó városból is mindig felhangzik valami érthetetlen hívás, sőt a legholtabb holtak városában is van legalább egy éjjeli őr, aki lassan bandukol. Lassú léptekkel tovább folytattam hát az utamat, fejemet lehajtottam, hogy ne lássam, amint őreim kapkodva rendbe szedik magukat, mert mindez nem fontos: immár nem ebből az országból való vagyok.

Ezért hát magukat jól kihúzva tisztelegnek, kitárják előttem a kétszárnyú ajtót, én meg hunyorgok az éles napsütésben, és egy pillanatra megállok a küszöbön. Mert ott vannak a földjeim. A kerek dombok, amelyek a napon melengetik szőlőtőkéimet. Rendekbe rakott aratásom. A földek krétaillata. És egy másfajta zene, a méheké, a szöcskéké és a tücsköké. És az egyik kultúrából egy másikba lépek át. Mert most készültem magamba szívni a dél illatát országom felett.

És most születtem meg.

Címkék: nemzet ország állam királyság államalapítás augusztus 20. Szent István

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr916617889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.08.20. 08:28:46

érdekes ez az exupery. kizárólag undorítóan bírt írni.
úriember éppen ezért nem idézi, nem olvassa, nem hivatkozza.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.08.20. 09:51:29

@jm padilla: Egyetértek.
Mormogi szerint írt jót is, de hát ő frankomán. :)

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.08.20. 10:22:49

@ALFI: ez az expupéry egy szegecsekkel kivert buzibőrruhába bújtatott coelho volt. mondjuk nem is csodálom, hogy rajcsányi herélt irodalmi erkcióban fetreng a spermájában. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.08.20. 10:47:20

@jm padilla: ember, ajánlom tanulmányozásra S-E életét, ennél férfiasabb, macsóbb életút nem nagyon volt a 20. századi irodalomban :D en.wikipedia.org/wiki/Antoine_de_Saint-Exup%C3%A9ry

A Citadella meg egy biblikus hangvételű, mélyen tradicionalista, organikus, konzervatív elmélkedés-gyűjtemény

mek.oszk.hu/00300/00382/html/

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.08.20. 10:53:20

@rajcsányi.gellért (ergé): Hát attól, hogy az életútja férfias volt, amit írt, az nyál.

Izé, volt egy film:
www.imdb.com/title/tt0082783/

Már nem emlékszem pontosan mit mondtak róla, de jól kivesézték benne ezt a Exmicsodát.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.08.20. 11:05:12

"Ne halmozzátok el az embereket üres formulákkal, hanem olyan képekkel, amelyek rendszereket hordoznak magukban. Ne töltsétek meg a fejüket holt ismeretekkel. Hanem tanítsátok meg őket stílusra, hogy meg tudják ragadni az igazságot. Ne ítéljetek képességeikről ilyen vagy olyan irányban tanúsított, látszólag könnyű felfogásuk alapján. Mert az jut legmesszebb, és az aratja a legtöbb sikert, aki a legtöbbet dolgozott önmaga ellen. Mindenek előtt tehát a szeretetre ügyeljetek. Ne helyezzétek a súlyt a használatra. Hanem az ember alkotására, avégből, hogy híven és becsületben gyalulja a deszkáját, és akkor jobban fogja gyalulni.

Tanítsátok tiszteletre, mert a gúnyolódás a tehetségtelen tulajdonsága és az arcok elfeledése. Küzdjetek az embernek az anyagi javakhoz való kötődése ellen. És alapítsátok meg az embert az ő gyermekében azzal, hogy mindenekelőtt a maga elcserélésére tanítjátok meg, mert csere nélkül nincs egyéb, mint kiszikkadás. Tanítsatok elmélkedésre és imádságra, mert a lélek ettől tágul. És a szeretet gyakorlására. Mert ki helyettesítené azt? És a magunk szeretete a szeretet ellentéte.

Mindenekelőtt büntessétek a hazugságot és az árulkodást, amely, igaz, hasznára válhat az embernek és, látszólag, a közösségnek. De egyedül a hűség alkot erősségeket. Mert nem létezik hűség csak az egyik táborban, s a másikban nem. Aki hűséges, az mindenkor hűséges. És nem hűséges az, aki el tudja árulni vele dolgozó társát. Nekem erős városra van szükségem, és ennek erejét nem az emberek megromlására alapítom. Tanítsatok a tökéletesség szeretetére, mert minden mű haladás Isten felé, és csupán a halálban fejeződhet be." (Citadella)

tényleg csupa nyál :D

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.08.20. 12:01:57

@rajcsányi.gellért (ergé): Az, mégpedig bő lére eresztett.

Olvass inkább Nietzschét.

Bell & Sebastian 2014.08.20. 13:36:35

Azt a részt nagyon szerettük, amikor a Százholdas Pagonyban Micimackó beszorult a Nyuszi odújának bejáratába, mert kizabálta a mézet minden köcsögből.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.08.20. 14:40:09

@rajcsányi.gellért (ergé):
balfaszkám, mit gondolsz, miért a szegecsekkel kivert bőrruha? láttál már férfibuzikat? nem a prájdos barátaidra gondolok.
kettő dolog nem megy. pláne manifeszt. a tudatlanság, és a szentimentalizmus magunk alá eresztett csiganyála.

Szindbad 2014.08.20. 16:40:44

@rajcsányi.gellért (ergé): GFG is azt mondaná rá, hogy nem elég férfias.