Kommentszűrés
’14 aug
8
10:31

A nemzetközi helyzet fokozódik

Írta: aristo

isis.jpg

„Leshetik, amíg én még egyszer forradalmat csinálok mások számára…” (Talleyrand)

Augustus uralkodása alatt történt, hogy a germán chrescus törzs fejedelmének, Segimerusnak daliás fia, Arminius római zsoldba szegődött, római katonának állt. Ki is képezték, annak rendje és módja szerint, katonai rangot és római polgárjogot is nyert. Senki nem vette észre: a többi germánnal együtt gyűlöli az idegen hódítókat, akik rájuk akarták kényszeríteni a maguk hitét és szokásait. Aztán egy napon a gyanútlan és elővigyázatlan Quintilius Varust és három légióját csapdába csalta és a teutoburgi erdőben – a mai Osnabrück közelében – egy szálig lemészárolta. A császárt roppantul bántotta a dolog: „Azt mondják, annyira leverte ez az esemény [ti. Augustust], hogy hónapokon keresztül megnövesztette haját, szakállát, s miközben fejét az ajtófélfához verdeste, ilyeneket kiáltozott: »Quintilius Varus, add vissza legióimat!« A vereség napján minden évben komor gyászünnepet ült” − írja Suetonius A caesarok élete című munkájában.

Amennyiben az amerikai elnököknek is szokása az ajtófélfák lefejelése az árulás és a veszteségek feletti fájdalom kimutatására, úgy azok igen megviselt állapotban lehetnek a Fehér Házban. De úgy látszik, az eddigiek nem voltak elegendőek. A hírek szerint az USA fegyvereket akar szállítani a „mérsékelt” szíriai lázadók számára. Ne mélyedjünk most el abba, hogy az „Arab tavasz” munkacím alatt futó vallási-, rabló- és bandaháborúk kontextusában mit jelent a „mérsékelt” szó. Talán arra a lázadóra használják, aki nem robbant fel, lő agyon, feszít keresztre napi tíznél több embert és nem iszik embervért. Talán.

*

A hír nagyszerűen illeszkedik abba a történeti fejlődésbe, melynek során Obama – az amúgy  jelentéktelen liberális–etnikai csakazértisból – az USA legkártékonyabb elnökeinek egyikévé válik. Mindenképpen nagyszerű ötletnek tűnik kiképezni és felfegyverezni egy csomó ütődöttet és csirkefogót, hogy minél nagyobb szakértelemmel gyilkolhassanak majd amerikaiakat is. Annál is inkább, mert tudott, hogy Európa iszlamizálódó országaiból önkéntesek mennek a szíriai polgárháborúba, hogy ott tapasztalatokra tegyenek szert a vallási köntösbe öltöztetett erőszakban és a terroristák által kedvelt fegyverek kezelésében. Miután megfáradnak a szent rablógyilkolásban, akkor majd „hazamennek” kipihenni a fáradalmakat, hogy majd „otthon”, Európában is kipróbálhassák a nehezen megszerzett kompetenciákat – és vissza is engedik őket, hiszen „franciák”, „angolok” vagy „belgák” ők. Miután valaki kitalálta, hogy Aszad rezsimje gonosz, autokrata és nem demokratikus – bármit jelentsen is ez a szó a Közel-Keletre értelmezve –, azóta mindenki, aki ellene van, az automatikusan „barátnak” minősül. Ez a megdöbbentően primitív logika tette lehetővé, hogy nyugati segítséggel lábra kapjon az Aszad-rezsim „demokratikus ellenzéke”; fegyver- és drogcsempészek, vallási fanatikusok vagy csak egyszerű rablógyilkosok tetszőleges egyvelege.

A lázadókat – Szíriában és másutt is – számtalan vallási és egyéb ellentét állítja szembe egymással, ám egyvalamiben megegyeznek: kivétel nélkül gyűlölik Izraelt, az Izraelt támogató nyugati világot és azon belül kiemelten az USA-t. Szemükben, teljes természetességgel, Amerika szerepvállalása Irakban vagy bármelyik mohamedán országban a keresztesháborúk folytatása. Láthatóan nem tudják, hogy a nyugat – a kereszténység nevében – nem hogy háborúra, már a békére is képtelen. A nyugat gyűlölete nem zavarja őket abban, hogy a nyugat talpát nyalják, amíg szükség van a támogatásra. Utána azután kibontják a próféta zöld zászlaját és dzsihádot hirdetnek a hitetlenek ellen.

A fentihez hasonlóan megkapó egyszerűségű másik gondolat, hogy aki a „zsarnok” – mint pl. Aszad – ellen harcol, az demokráciát akar. Van egy rossz hírem e nézet hívei számára: a felkelők vezetőinek nem a zsarnoksággal van baja, hanem a zsarnok személyével; jelesül azzal, hogy nem ők azok. Ha ők gyakorolhatják a hatalmat, akkor semmi kifogásuk az önkényuralmi módszerek ellen. Természetesen ameddig pénzt és fegyvereket várnak a nyugattól, a lázadások korai, romantikus korszakában a demokrácia híveinek vallják magukat és a segítség megérkeztével talán még a markukba is röhögnek. A közel-keleti kereskedő népek szívesen és sokat hazudnak, akár l'art pour l'art is, magáért a hazudozás gyönyöréért. Aki járt és alkudozott már valamelyik közel-keleti bazárban, az pontosan tudja, hogy mire gondolok; és senki se higgye, hogy a vezetők különbek, mint a bazár kereskedői. Sőt. Szemrebbenés nélkül mondják azt, amiről azt hiszik, hogy a hülye nyugatiak hallani akarják, és lássuk be: nem bonyolult kitalálni, hogy mit akarnak hallani. A hatalom közelébe kerülő hadurak pontosan olyan korlátlan hatalomra vágynak, mint amit éppen megdönteni igyekeznek; és ha siker koronázza a vállalkozásukat, meg is szerzik ezt a hatalmat.

E meglepően primitív gondolatok alapján jött létre az ISIS, az Iraki és Szíriai Iszlám Állam nevű, megkapó társadalom-átalakítási elképzelésekkel rendelkező szervezet is. Ők is a gonosz Aszad ellenzéke közé tartoztak, akiknek a nyugat oly lelkesen drukkolt. Még Budapesten is tüntetett a rezsim ellen és az ellenzéke mellett az Amnesty International; bár tőlük már semmiféle hülyeségen nem döbben meg az ember. Abu Bakr al-Baghdadi, a fent említett ISIS vezetője nem is csinál titkot abból, hogy pályázik a kalifa címére a frissen gründolt „államban”.

*

Újabb és aggasztó amerikai szokás, hogy az általuk „gonosznak” és diktatórikusnak nevezettek mögött Putyin árnyékát lássák felsejleni. A média hangneme kínosan kezd emlékeztetni a régi szép hidegháborús időkre, amikor minden rossz mögött vagy az imperialista ügynökök, vagy pedig a KGB állt; attól függően, hogy hol hallottunk az eseményekről. Az az érzése támad az embernek, elnézve a világ irányítóinak szellemi színvonalát, hogy visszavágynak a hidegháború kényelmesen áttekinthető korába, amikor számukra is felfoghatónak tűnő tényezők irányították a világot.  

Láthatóan és közhelyszerűen a 21. század a média kora és így értelemszerűen a háborúk is médiaeseménnyé degradálódtak, ezzel pedig megkezdődött a háborúk fazonírozásának kora. A mediatizált háború pontosan olyan véres és ocsmány, mint a „hagyományos”, azonban a látvány legalább meg van komponálva, méghozzá a hollywoodi álomgyár konfekció-szabványai szerint, hogy a képernyők előtt nyálcsorgató kíváncsisággal ülők is megértsék. Romos épületek kellenek, az utcákon kiégett autók, üvöltő gyászolók és mindenekelőtt minél több vér és halott, ahhoz, hogy este főműsoridőben jól ki lehessen tölteni a műsoridőt két reklám között. Kell még néhány kellően lebutított számítógépes grafika, amelyek „bizonyítják”, hogy a gonoszok követtek el mindenféle rondaságot.

A lázadóknak figyelemre van szükségük, ha pénzt és fegyvereket akarnak szerezni, a média logikája szerint azonban ezt a figyelmet ki kell vívni. Nem könnyű dolog ez. Egy egyszerű, mindennapos vérfürdő már nem képes felcsigázni az érdeklődést. Valami különleges kell. Szíriában és másutt is, valami különlegesen gonosz tettre van szükség, olyanra amilyen még nem volt, valami új. Persze a képernyőket bámulók szellemi szintjét figyelembe véve, nem kell ennek olyan nagyon újnak lenni – a célközönség garantáltan rövid emlékezetű és fejében annyira összemosódnak a sohasem hallott nevű országok utcáin heverő halottak, előregyártott ENSZ-nyilatkozatok és a guárgumiból készült szafaládé reklámja, hogy egyik háborúról a másikra mindig elfelejtik az előzőt, illetve összekeverik azokat.

Így került azután elő Szíriában – Irak mintájára – a tömegpusztító fegyverek ügye, a szaringáz. Tény, hogy Szíriában valaki szarin gázt vetett be és sok civil halálos áldozata lett a támadásnak. Hogy ki volt a tettes, az máig tisztázatlan, ugyanis egyik harcoló felet sem lehet kizárni, és erkölcsi állapotuk miatt bármelyikük meg is tehette, ha szükségesnek látta. A tévében bemutatott grafikákon persze oda lehet írni, hogy a gázt az aszadisták vetették be. Miért? Mert oda rajzolták, és ez bőven elég, a szemüknek csak hisznek? A Németországban felfedezett szarin előállítása nem bonyolult, csak legyen gázálarc. Arra nézve is kerültek elő bizonyítékok, hogy a felkelők birtokában is volt a gáznak. Azonban, amekkora felfordulást okozott, olyan gyorsan el is múlt a nagy felzúdulás, a médiaesemények törvényszerűségei szerint: eltelik pár nap és hol van már a tavalyi szaringáz? Most már Ukrajnáról hallgatja a világ szeme a rádiót – hogy Rejtőt idézzük.

Miközben a világ a „ki tud nagyobbat és gyorsabban hazudni a lelőtt utasszállító ügyében” című tragikomédiával szórakozik; Izrael – példás helyzetfelismeréssel – rendre szoktatja a palesztinokat. A világ pedig rosszabb állapotban van, mint az elmúlt 10-15 évben bármikor. A nemzetközi helyzet fokozódik.

Címkék: külföld világ Izrael Palesztina Gáza Irak ISIS Szíria Közel-Kelet Arab Tavasz Iszlám Állam

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr806587393

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nemzetközi helyzet fokozódik 2014.08.08. 10:39:02

A világ rosszabb állapotban van, mint az elmúlt 10-15 évben bármikor.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andris89 2014.08.08. 10:53:27

jesszusom,ez az írás,ez mi a fasz?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.08. 11:28:21

Afganisztánban lejátszotta ezt az USA. Ott az Al-Kaida lett a vége az egésznek.

Virág et. 2014.08.08. 12:00:10

1. Jó reggelt. Az ne zavarjon, hogy a szíriai lázadókkal való szimpatizálás az kb egy-másfél éve már nem téma. Ahogy jöttek az egyre radikálisabb lázadók, úgy farolt ki szépen mögüle az USA és vele együtt a nemzetközi közvélemény szimpátiája. Most épp az a helyzet áll fenn, hogy Iránnal és Asszaddal közösen kell lebombázniuk az ISIS állásait az amerikaiaknak. Ennek a cikknek úgy 2012 végén, 2013. elején-közepén talán lett volna létjogosultsága. Cirka egy évvel el vagy késve.

2. Obama a legkártékonyabb? Ez minimum vitatható, főleg a te indokaid alapján. Obama legnagyobb hibái mind belföldiek és nem külföldiek. Augustus nem örökölte a bajt a példádban, hanem maga okozta, ehhez képest Obama nem vonult be se Afganisztánba, se Irakba, de még Szíriába se, max pénzt meg fegyvereket küldött, katonákat nem. Obama azzal nyert választást, hogy hazahozza a katonákat és nem úgy, mint a gazdátok, hogy "folytatjuk", aztán ebbe mindenki azt ért bele, amit akar, hanem konkrétan elmondta. A hanyatló nyugati demokráciák már csak ilyenek, elmondják a dolgokat, nem a nagyvezér napi szeszélyére bízzák. Ortodox fertő, tudom. A te logikád alapján a Bush fiúk micsodák? Apuka felfegyverzi Irakot, pici fiú meg leveri? Afganisztán?

Figyelmen kívül hagyod az idő múlását. Egyébként hasonló példát a mesés keletről is tudnánk mondani, nem kell messzire menni, elég csak Kambodzsáig. Azt épp a maoisták nézték be.

3. Attól, hogy a lázadók között sok a féreg még nem lesz Asszad egy szent, messze nem. Attól még az AI-nek teljesen igaza van, amikor Asszadot vagy annak idején Szaddamot kritizálták. Mert mindkettő egy szar alak, véres rezsimmel és nem zárja ki Asszad és az ISIS vagy a többi lázadók kritikája egymást. És a gyomrom forog, amikor valaki azt mondja, hogy ez a közel-kelet, itt ezt várják el. (Erre egyébként lehetne egy drinking game-et szervezni, garantált a májzsugor, akkor oltári nagy közhely.) Senki nem várja el, hogy elnyomják, bár az is igaz, hogy erőszakkal demokráciát sem lehet csinálni. A dilemma aztán marad, hogy mit kéne tenni. Ha semmit nem tesznek, mint Ruandában vagy Szudánban, akkor meg az a baj. Ha beavatkoznak, akkor meg az. Nem vagyok naiv, tudom, hogy az olaj a fő ok, de ha a mellékvágányon még életeket is mentenek, az azért nem baj.
Egyébként a kép ennél sokkal zavarosabb, az arab tavasz mögött sokan inkább sejtik a szaúdiakat, mint az amerikaikat, de minimum szövetségben voltak. Szíria és Irán (két szövetséges) meggyengítése az öbölben egyértelműen a szaúdiak és az emirátusiak, meg a katariak érdeke.

___________________________ (törölt) 2014.08.08. 12:19:33

@Virág et.:

>Senki nem várja el, hogy elnyomják

De. Úgy értve, hogy az egyszemélyi, nem túl demokratikus, erős kezű vezetést, azt simán. Ugyanis a liberális szabadságvágy egyáltalán nem univerzális emberi feature, nagyon erősen kulturális kérdés, olyannyira, hogy én annyira nem is értem teljesen. Igen, azt senki sem várja el, hogy megverjék, megkínozzák, vagy lecsukják, szóval az erőszakos hatalomgyakorlást, tehát a kimondottan erőszakos, és nem pusztán csak tekintélyelvű elnyomást, azt senki, nyilván. Legalábbis magával szemben nem és azokkal szemben nem, akiket támogat.

Tehát ezt érdemes kettéválasztani.

Virág et. 2014.08.08. 12:35:09

@Shenpen: Az elnyomást konkrétan úgy értettem, ahogy te írtad a bejegyzésed második felében. Az meg már sajnos történelmi tény, hogy az egyikből, az erős kezű vezetésből rendszerint következik a másik is. Nyilván nem lesz mindenkiből Pol Pot vagy Kim Dzsong Il, de azért egy Kadhafi és egy Szaddam is épp elég.

A helyzet az, hogy a manapság sokat szidott liberális demokrácia az egyetlen olyan államforma, ahol az egyszerű embernek van beleszólása a hatalomba. Még ha nem is túl nagy, de fényévekkel több, mint bárhol másutt. A mesés Oroszországban Putyin leválthatatlan. Obama - akármilyen kártékony - a választásokon elzavarható. Sőt, eleve underdogként indult még a demokraták között is (Hillaryt jósolta mindenki), kis támogatókból kalapozta össze a pénzt a kampányra és bizony rezgett az a léc.
Próbálta volna valaki Szaddamor választásokkal elzavarni. Vagy Kadhafit annak idején - a líbiaiak sokat tudnának beszélni erről.

gyalog.galopp 2014.08.08. 12:42:44

@Virág et.:

Jó dolog hülyeségeket beszélni? Nézd egyenes, sík , forgalom nélküli autópályán elég lehet kisujjal fogni a kormányt , a hegyi kanyargókon ez nem javasolt.

Azt a vezetőt, aki minden körülmények között csak kisujjal képes fogni a kormányt, el kell tiltani a vezetéstől.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 12:44:24

@Virág et.: Mitől öntötte el a szar az agyadat. Egyszerűbb lett volna bevallani, hogy kérem szépen, ez így van, de mivel mi egy akkora szakértők vagyunk, hogy csak na, tudom kicsit árnyalni a "festői" képet egypár részlettel anélkül, hogy a kompozíción és távlati szerkezetén módosítanék.

Egyébként az aristoi elemzés legnagyobb hibája, hogy állítja pellengérre a magyar sajtót és lekövető-üzemmódban, alapjáraton pöfögő, kiherélt diplomáciánkat.

Alaposan beleragadva a honi megmondásra, még a kínálkozó alkalmakat is rendre-sorra kihagyják, nemhogy offenzívan a zavarosban halásznénak, mint ahogyan azt szomszédaink teszik, például az ukrán konfliktusban.

Beszari bagázs ez is, legalább annyira belefeledkeztek az USA és Izrael farhátába, mint Virág elvtársék.

Az illegitim democsokrácia jövőképén vitatkozni azért nem szórakoztató, mert közben lemegy a napunk és csak lófasz és esti fény lesz a jutalmunk a tárgynyeremény sorsoláson.

Ha már a NYT zsidónácijaival huzakodunk, akkor annak legyen valódi tétje, ne csak parasztvakító, kínai tűzijátékot szervezzenek (kooperációban) a bamba népnek!

Aki hülye, ki fog halni, mint azt megtapasztaljuk.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 12:45:42

@maxval a bircaman: :)

@andris89: Vitaindító, szubjektív elemzés, mi más?

Bell & Sebastian 2014.08.08. 12:47:09

jav.: _nem_ állítja pellengérre

Virág et. 2014.08.08. 13:03:23

@gyalog.galopp: Ez marhaság. Azt gondolni, hogy a demokrácia az ilyen finomkodó izé, bezzeg a diktatúra, az kérem a férfias határozottság. Ez marhaság. A világ vezető katonai hatalma az Egyesült Államok, demokrácia. A világ vezető gazdasági hatalmai Kína kivételével mind demokráciák. G8, hello? Nem véletlen az az "és Oroszország". A világ legkívánatosabb helyei, ahová menekül a világ másik fele az mind demokrácia. Senki nem iszkol Jemenbe vagy Azerbajdzsánba, annál többen Németországba vagy Dániába.

@Bell & Sebastian: Az megvan, hogy semmit nem vitatkoztál vagy érveltél azzal szemben, amit leírtam? Ha valami gondod van, akkor fejtsd már ki, ha a cikkel vitatkozol, hogy aristo miket hagyott ki, akkor azt meg neki írd, ne nekem.

Virág et. 2014.08.08. 13:07:47

@gyalog.galopp: Egyenes, sík, forgalom nélküli autópálya? Ez lenne Nyugat-Európa, ahol eddig két világháború született, ami - mit ad Isten - pont egyenlő az összes világháborúval a világon? Ehhez képest a Közel-Kelet a kemény vidék, mi?

Az megvan, hogy a demokrácia nem a fáról esett le nyugaton sem, hanem évszázadok fejlődése és véres háborúi után alakult ki? Hogy olyan despotikus rezsimek voltak még Európában is, amelyek mellett az arab kiskirályok is elbújhatnak? Aztán a végén valahogy mégis itt kötöttek ki, ez a garantálta a békét a II. vh. után, nem pedig sok kis miniputyin Franciaország, Németország és a többiek élén. Valami oka csak lehetett.

vizipipa 2014.08.08. 13:20:53

Az a baj ezzel a cikkel, hogy csak a felszínt kapargatja. @Virág et.: naivitása is figyelemre méltó.

Meddig él az ISIS ha nem kap támogatást? " a szíriai lázadókkal való szimpatizálás az kb egy-másfél éve már nem téma"

Nem hát. Mivel lövöldöznek akkor "kb egy-másfél éve". Az elmúlt hetekben pl. elég sikeresen. Mert valamennyit nyilván lehet szerezni a mérsékelten lelkes/gyáva nyuszi, ám jól ellátott ellenségtől, de nem ennyit és nem ennyi időre. Az ipari hátterük közel nulla, folyamatos ellátás nélkül nem lehet évekig lövöldözni.

A dzsihád iránti lelkesedés ehhez kevés, különösen a kurdok ellen, akik mióta a világ világ folyamatosan harcolnak valakivel. Nem nyeretlen kétévesek.

Szóval ki fizeti a révészt? Meg úgy mellesleg, miért? A vatikáni valuta iszlám megfelelője nem elég ehhez.

bozon 2014.08.08. 13:21:51

@andris89: "jesszusom,ez az írás,ez mi a fasz?"
Elmondom. Aristo kolléga a világ összes vezetőjénél jobban tudja a frankót: a hülye, genetikusan alábbvaló népeket ott kellene hagyni, ahol vannak, nem beavatkozni a konfliktusaikba senkinek az oldalán, és akkor azok majd a saját országaikba bezárva szépen öldöklik egymást, s a fejlett világ eközben békésen elkoktélozgat egy hűvös medence partján.

Virág et. 2014.08.08. 13:25:33

@vizipipa: Ki fizeti? Miért, ki fizeti az iszlamistákat a világon? Azt is az USA, hogy legyen mire lőniük? Mert milyen lenne már, ha a tálibok nem lőnének vissza Afganisztánban pl, nem? A fegyverek nem olyanok, hogy elvesznek, amit a nyugat adott még a szíriai lázadóknak (vagy inkább amit a tőlük kapott pénzen vettek maguknak) vagy amit az iraki hadsereg használt Szaddam alatt, na azt használják ezek ma is. A lőszert meg veszik a szokásos iszlamista forrásokból, amiből fizetik a tálibokat meg a többieket.

Te komolyan azt gondolod, hogy az amerikaiak, akik épp ma szálltak fel, hogy lebombázzák az ISIS-t még ma is fizetik őket? Hogy legyen mivel lelőniük a saját gépeiket vagy miért?

Bell & Sebastian 2014.08.08. 13:28:54

@Virág et.: Eszem ágában sincs kiskegyeddel vitába szállni. Aki azt hiszi, hogy különös jelentősége van annak, hogyan hívják mondjuk az amerikai elnököt, az más galádságra is képes.

Te turbóztad Aristo postját, rád az vonatkozik, hogy nem látsz a dühtől (első bekezdés). Alapvetően legitimációs vitába próbálod átrángatni a témát, amiből is látszik, nem sok fogalmad van arról, milyen filmet nézel.

A felszínén liberális demokrácia is lehet sokkal rosszabb, mint egy vérnősző barmok által működtetett diktatúra. Semmit nem számít a neve, rangja, fegyverneme, beosztása. A liberális demokráciák mindegyike kőkeményen elnyomó rendőrállam. Pont.

Hogy a beltagnak lenni jobb, mint kültagnak? Persze hogy, hiszen fordított az összefüggés a kettő között.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 13:35:43

@bozon: Vagy nem. Ha valójában sehol sem az emberiesség nevében avatkoznak be, nem ritkán ENSZ -felhatalmazás nélkül, titkosszolgálati eszközökkel, hanem jólétért és profitért, befolyásért, hullahegyeket termelve, akkor az ugyebár teljesen rendben van.

Egyenes beszéd. Te, szerencsétlen.

Virág et. 2014.08.08. 13:36:20

@Bell & Sebastian: Nem vagyok dühös, aristora végképp nem. Ő olyan, mint egy családtag már, mint az a nagybácsi, akit senki nem szeret igazán, de azért nem örülne, ha nem lenne ott a karácsonyi vacsorákon.

Dühös mondjuk a Bajor ügy miatt vagyok az MTVA pitiségére, na arra dühös vagyok, pedig nem nézek heti hetest már ezer éve, Orbán alatt egyszer sem néztem pl. És engem annak idején idegesített Oli úr a Szomszédokban. Ennek ellenére a pitiség dühít.

"különös jelentősége van annak, hogyan hívják mondjuk az amerikai elnököt"

Pedig van ám neki. Ha mondjuk most nem Obamának, hanem Bushnak hívják, akkor biztos nincs ISIS, helyette van szíriai meg iráni háború, mert ezek vonultak volna - így, sorjában. Ez azért elég nagy jelentőség nekem.

Még akkor is, ha értem a célzást az amerikai elitre vonatkozóan. Meg olvastam is Tocqueville-t annak idején, ha nem is verem nagy dobra.

"felszínén liberális demokrácia is lehet sokkal rosszabb, mint egy vérnősző barmok által működtetett diktatúra"

Lehet, de akkor az nem liberális demokrácia, hanem csak annak látszik.

"A liberális demokráciák mindegyike kőkeményen elnyomó rendőrállam"

Ja, például Norvégia, ahol jól elnyomják a népet. Pl. a tömeggyilkost elavult játékkonzollal kínozzák. Rendőrállam és terror a javából. Ehhez képes a kambodzsai börtönök Pol Pot alatt ötcsillagos wellness hotelek voltak!

"Hogy a beltagnak lenni jobb, mint kültagnak?"

Kültagnak, nincs személyes felelősség. De még jobb nem bt-t alapítani. Ha már.

picur3ka 2014.08.08. 13:49:50

Azért annyira ne szaladjunk. A média szolga. Ide süllyedt. Nem róla szól a világ, ő csak eszköz.

A nemzetközi helyzet meg az USA világhatalmi pozíciójáról szól. Aztán senki az épp eszén nem szereti, ha elfoglalják.

Az USA sajátos(preferált) gyarmatosítási technikája természetesen adja a vázolt bonyodalmakat, amiken aztán minden hüye rágódhat. Belső, helyi erőket használ, saját ágyútöltelék helyett. Olcsóbb is, meg el lehet adni helyi civil háborúnak, mossa kezeit.

Ilyen megvehető szerencsétlenek, akik butaságból vagy gonoszságból eladják a hazájukat, a hatalomért, vagy bármi másért, mindig, mindenütt lesznek. Ebben semmilyen közel-keleti vagy egyéb sajátosság nincs. Vö: Bajnai látogatja Obamát, miközben legalább a fél ország utálja mindkettőt.

Ekkor talán értelmezhetjük a következőt:

" A nyugat gyűlölete nem zavarja őket abban, hogy a nyugat talpát nyalják, amíg szükség van a támogatásra. Utána azután kibontják a próféta zöld zászlaját és dzsihádot hirdetnek a hitetlenek ellen."

Az első mondat kifejtése fent, a második a helyi sajátosság is: errefelé kulturálisan nincs forradalom, mint megújulás. Ha megölted a zsarnokot, akkor jön iszlám.

Az USA kulturálisan buta és arrogáns. Ez különbözteti meg például az oroszoktól. Valószínűleg érdekes elemzés lenne összevetni a római hódításokkal is, ha már ezzel kezdődik az írás. Hogyan működnek a provinciák és a helytartók?

Olybá tűnik, az USA felforgat. Iszonyú nagy romhalmazt és szemétdombot teremt és hagy maga után. Egy infernót.

Természetesen fokozódik a nemzetközi helyzet, ez persze nem a mustárgázról, hanem a hatalmi átrendeződésről szól.

A média pedig buta és arrogáns, mint az ura. Mindenről szól, csak arról nem, ami történik és szinte semmit nem is ért. Boldogan megvitatja és közvetíti a euró-atlanti felsőbbrendű világlátást és narratívát, miközben a valódi hírmondók borogatják a katlant.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 13:50:42

@Virág et.: Ki az a Bajor Imre? Valami celeb?

Amerikai elnököket sorba rendezni geciségük alapján embert próbáló feladat az első világháború óta, vagy még inkább a polgárháborútól számítva, de az is lehet, hogy a kolonizáció idejétől.

Amerika minek látszik, mondjuk az Arab -öbölből?

Norvégia jó példa. Breivik.

Az amerikai beltagok pont leszarják, hogy hány kültag patkol el, csak olcsó legyen a gasoline. Ez a hozzáállás terjed.

picur3ka 2014.08.08. 13:52:55

@Virág et.:

Az USA nem demokrácia. Japán is igen érdekes. Császárság van. stb.

Virág et. 2014.08.08. 13:56:12

@Bell & Sebastian: "Amerikai elnököket sorba rendezni geciségük alapján embert próbáló feladat"

A lista elején Nixon áll, az biztos. A többi az attól függ, kit kérdezel. Ha az angolokat, akkor Washington tuti dobogós, ha a Japánokat nyilván Truman.

"Amerika minek látszik, mondjuk az Arab -öbölből?"

Hát, ha már Arab-öbölnek hívtad a Perzsa-öblöt, akkor azoknak, akik így hivatkoznak rá, azoknak egyszerű: szövetséges. Akik meg nem, azoknak nyilván ellenség.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2014.08.08. 13:57:50

@Virág et.:
Lehet, hogy nem téma, azonban - mint írom is - az apropót az adta, hogy mostani hír volt: az USA fegyvert szállít a "mérsékelt" lázadóknak.

Nem a "legkártékonyabb", egyike a legkártékonyabbaknak. Nagyon erős a mezőny. Lehet, hogy nem küldött csapatokat, azonban az arab tavasz, a világ egyik legkényesebb részének destabilizációja és az ebből fakadó temérdek vér és fájdalom az ő sara. Amit pedig Ukrajnában művelnek az nagyon veszélyes és azt is ő csinálja.

Nem mondtam, hogy Szaddam és a többiek nem gazemberek. Csak azt mondtam, hogy tengernyi vár ás szenvedés árán egy gazembert elcserélni egy másikra: nem túl jó üzlet, márpedig ez történik.

Virág et. 2014.08.08. 14:06:19

@aristo: Az arab tavasz annál picit kuszább, mint ahogy a konteósok sejtetni engedik. Nyilván én sem tudom a részleteket, de az azért árulkodó, hogy a szaúdi királyi család tagja ment kopogtatni a szíriai lázadók érdekében Moszkvába. Benne voltak az amerikaiak is, de az igazi nyerteseket azok között kell keresni, akiket a vihar elkerült: Szaúd-Arábia, Katar, UAE.

"Csak azt mondtam, hogy tengernyi vár ás szenvedés árán egy gazembert elcserélni egy másikra: nem túl jó üzlet, márpedig ez történik. "

Attól függ, honnan nézzük. Az USA birodalmi politikát folytat, neki nyilván jó üzlet a baráti diktátor. Az ellenségesnél biztosan jobb.

Egyébként meg a minap néztem egy VICE dokut az afgán rendőrségről, akiket az amerikaiaknak kéne kiképezniük, hogy a tálibokat féken tartsák. Ennyi hitvány gazembert, ami ott van, az hihetetlen. A rendőrök közönséges emberrablók, gyermekerőszakolók, bűnözők. Ebből az emberanyagból nehéz minőségi változást elérni, az biztos.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 14:09:22

@Virág et.: Megküzdhetsz a kettesért. A mentőkérdés az, hogy mi mozgatja Amerika világpolitikai szerepvállalását / fellépését? Segítség annyi; nem az elnök de személy. Olyasvalami.

arlequin 2014.08.08. 14:09:29

kedves uraim csaxólok, bogy canada (norad-usa kirendeltség) elkezd fegyvert szállítani porosenkoéknak

tehát

igen

"apu! kezdődik!"

arlequin 2014.08.08. 14:12:15

@aristo: nem egyre cserélik le hanem többre. mármint a gazembert.
sajnos.

egyébként a szösszenet nem rossz. mindig jó olvasni. letisztult, egyszerű, mégis tengerszem a nagy atomsivatagban. :-)

Bell & Sebastian 2014.08.08. 14:15:02

@arlequin: Nocsak. Atomhatalom nő ki a trágyadombból? Ennyi eszük van.

arlequin 2014.08.08. 14:17:26

azt hem igazán említették kit szállítanak...

gondolom mindenféle rakettát. persze főleg "védelmi fegyverzetet". ki tudja?

Virág et. 2014.08.08. 14:20:34

@Bell & Sebastian: "mi mozgatja Amerika világpolitikai szerepvállalását / fellépését? Segítség annyi; nem az elnök de személy."

Ez túl könnyű, ő:

cdn.thewire.com/img/upload/2013/04/02/LizardMan/large.jpg

Bell & Sebastian 2014.08.08. 14:24:18

@arlequin: Amivel egyúttal a önálló Európa is odalett. Az orrunk előtt, kicsiket lépegetve lefokoztak egy egész kontinenst, kültaggá. Vége a vidám vasárnapnak.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 14:25:48

@Virág et.: Blaszfémia, mert igazából kecskefeje van.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 14:30:17

Ami a legszebb az egészben, hogy a mostani Európa GDP -je is meghaladja az USA -ét (az UK -val és társultakkal), az Orosz Föderációt is beleszámolva impozáns (lett volna) a fölény.

Ennyi balfaszt egy rakáson! Szinte fáj.

bozon 2014.08.08. 14:30:54

@Bell & Sebastian: "Vagy nem. Ha valójában sehol sem az emberiesség nevében avatkoznak be, nem ritkán ENSZ -felhatalmazás nélkül, titkosszolgálati eszközökkel, hanem jólétért és profitért, befolyásért, hullahegyeket termelve, akkor az ugyebár teljesen rendben van.

Egyenes beszéd. Te, szerencsétlen."

Megmondom, mi van, te másik szerencsétlen. ENSZ-felhatalmazás jószerével semmihez sem lesz, amíg világ a világ. Ha az emberiesség nevében történnék is a beavatkozás, Oroszország, Kína és Bell & Sebastian úgyse szavazná meg, mert aljas szándékokat látna mögötte. Közben meg termelődnének a hullhegyek.

Az anyagi érdekből való beavatkozást meg védtem én? Nem. Én csak annyit mondtam, hogy ha nem veszünk tudomást a problémáról, attól az még létezik. Sőt, súlyosbodik.

gyalog.galopp 2014.08.08. 14:32:23

@Virág et.:
Az egyenes, sík autópálya az a világ, amit a liberális hívők látni szeretnének, maguk előtt, szeretnék elhitetni, hogy ilyen autópályát egyáltalán lehet építeni.

picur3ka 2014.08.08. 14:34:37

@arlequin:

Adjon Isten! Maga még él?

Bezony!

picur3ka 2014.08.08. 14:39:40

@Virág et.:

"Egyébként meg a minap néztem egy VICE dokut az afgán rendőrségről, akiket az amerikaiaknak kéne kiképezniük, hogy a tálibokat féken tartsák. Ennyi hitvány gazembert, ami ott van, az hihetetlen. A rendőrök közönséges emberrablók, gyermekerőszakolók, bűnözők. Ebből az emberanyagból nehéz minőségi változást elérni, az biztos."

Na a gyarmatosítónak mindig meglesz ez a problémája. Mindig egy hitvány társadalmi réteg lesz az, aki eladja a hazáját, és hajlandó vele együttműködni.

S=klogW 2014.08.08. 14:39:53

@Virág et.:

"a szíriai lázadókkal való szimpatizálás az kb egy-másfél éve már nem téma. Ahogy jöttek az egyre radikálisabb lázadók, úgy farolt ki szépen mögüle az USA"

Ó, hát persze, már nem szimpatizálnak velük!

Az ne zavarjon te ostoba, hogy eleve az USA építette fel ezeket a fegyveres szervezeteket. Valakinek a nem kevés pénze kell, hogy ezek a szervezetek fenntartsák magukat. Az USA pénze nélkül szétszélednének.

Az se zavarjon te ostoba, hogy legszélsőségesebb iszlamistákként eszükbe nem jut Izraelt fenyegetni és Izrael hisztizi tele a világsajtó(já)t miattuk.

___________________________ (törölt) 2014.08.08. 14:42:43

@Virág et.: én inkább ott kezdeném, hogy a demokrácia és a diktatúra között nincsen éles határ. A demokrácia annyi, hogy a kormányzottak beleegyezésével kell gyakorolni a hatalmat, tehát amíg egy diktátor népszerű, addig demokratikus is. Putyin leválthatóságáról sem érdemes most filozofálni: minek, ha egyszer népszer? Majd ha nem lesz, majd kiderül, hogy mi lesz. Ha egy vezető már nem népszerű, de még ragaszkodna a hatalomhoz, és ilyenkor kellően hamar beleállítja a hátába a gladiust a pretoriánus légió (a metafora direkt Aristo kedvéért), akkor az úgy körülbelül még mindig demokratikus. Amit általánosságban demokráciának nevezünk, az a nem más, mint a forradalmak _formalizálása_ - hogy kelljen folyton felszedni a síneket, hát inkább négyévente fékezett habzású forradalom van a szavazófülkékben.

Más a liberális demokrácia, amit úgy fogalmaznék meg, hogy tanácskozó demokrácia. Tehát ahol nem az a lényeg, hogy egyszemélyi vezetőt emelnek fel, hanem az emberek maguk vagy küldötteik, képviselőik ilyen parlamentekben, meg városi tanácsokban, meg szakszervezetekben, küldöttgyűléseken meg igazgatótanácsokban meg az anarchisták álmában, az üzemi munkástanácsokban tanácskoznak és szavazgatnak.

Ez utóbbi a problémásabb, ez utóbbira - tehát nem a demokráciára, hanem a tanácskozó, azaz liberális demokráciára mondható el, hogy gyakran tehetetlen, túl sok duma és kevés akció.

Igen, ez most valahol egy kicsit fasiszta szöveg, tudom. De az a baj, hogy a fasizmusból téves következtetéseket vont a modern világ. Megijedtünk attól, hogy igenis népszerű volt, és ezért megpróbáljuk az összes elemét izomból elfojtani. Ehelyett inkább, hogy is mondjam, megszelidíteni kellene, tehát valami olyan módon kellene kiszolgálni a kvázifasizmusokra vonatkozó tömegigényt, vágyat, hogy az azért mégse olyan borzalmas eredményeket hozzon, mint akkor, meg valóban, elszámoltatható legyen meg korlátozott meg ilyenek. Például lehet, hogy a kvázifasizmust teljesen a magánszférába kellene szorítani, a Henry Ford és Steve Jobs fajta népszerű üzleti diktátorok, cézárok világába (mind a kettő rettentő nagy seggfej volt és pont ezért szerették őket az embereik, ez tényleg így működik, a hatalom szexis, Foucault is megírta ugye), vagy valami, lehet ezen ötletelni, a lényeg, hogy inkább el kellene fogadni ennek az igénynek a létezését, és valahogy valami szelídebb csatornába terelni.

Ez eléggé hiányzik a mai világból, pláne a mai európai világból, amelyik a cézárizmus legkisebb jelére is azonnal gyanakvó lesz.

Az amerikai rendszer például cézáristább, jobban kiszolgálja ezt az igényt. Míg egy miniszterelnök a miniszterek elnöke, tehát elsők között egyenlő, addig egy amerikai elnök sokkal nagyobb potentát, egyszerre állam-és kormányfő, és nem miniszterei vannak, hanem titkárai, oktatási titkár, védelmi titkár, és az is jellemző, hogy az ő lakhelyére járnak be ülésezni, ez is olyan királyias vonás.

Mindegy, lehetne ezt forszírozni, a lényeg az, hogy sokszor, sok helyen van igény kevésbé liberális-tanácskozós jellegű demokráciára, és inkább cézárosabb demokráciára, Weber-i értelemben vett vezérdemokráciára. És a mai liberális demokrácia hajlamos ezt elfojtani, ennél okosabb lenne ezt az igényt elismerni és szelíd csatornába terelni.

Ennek az igénynek sokféle oka van, részben a gyors döntéses válságmenedzselés iránti igény, de mélyebb oka is van, ahogy Weber feltárta. Az ember szeretne szabad lenni, tehát saját dolgairól önkényesen, ha úgy akarja, akár irracionálisan is dönteni. De mivel közösségi lény, erre nincs mindig lehetősége. Vannak kollektív döntések. Innen kezdve vagy alárendeli magát egy tanácskozó folyamatnak, aminek az eredménye mondjuk egy pár választási programja, ezzel az a baj, hogy személytelen. Vagy választ egy cézárt. Ez annyiban jobb, hogy a cézár dönthet önkénesen, tehát személyesen, tehát legalább valahol megvan a rendszerben az a szabadság, amit önmagának szeretne.

Mindegy, lehetne ezt forszírozni, a lényeg az, hogy nincs annyira éles határ demokratikus és diktatorikus vezetők között. Viszont eléggé éles határ van az egyik oldalon a vezérdemokrácia-vezérdiktatúra, a másik oldalon a tanácskozó demokrácia és tanácskozó diktatúra (kb. a desztalinizált Szovjetunió volt az utóbb) között.

vizipipa 2014.08.08. 14:43:51

@Virág et.:

Tudod, ahogy Szíria szomszédait nézegetem - Törökország, Irak, Jordánia, Libanon - nem merül fel bennem a gondolat, hogy a Moszad/CIA páros ne tudná ki szállít, merre és mit. A miből(kitől) sem egy bonyolult kérdés elvi szinten, bár az apró részletek lehetnek igen kuszák is.

Amikor Szíriához hozzácsapom Irakot akkor sem áttekinthetetlen a dolog, mert csak Kuvait, Irán és Szaúd-Arábia jelenik meg plusszként.

Szóval az, hogy az USA "kb egy-másfél éve" nem szállít az ISIS-nek (direktbe), az csak egy kibic pozíció.

___________________________ (törölt) 2014.08.08. 14:46:01

@Virág et.: " A világ legkívánatosabb helyei, ahová menekül a világ másik fele az mind demokrácia. Senki nem iszkol Jemenbe vagy Azerbajdzsánba, annál többen Németországba vagy Dániába."

Bocsánat, de ez annyira gagyi már! Az emberek oda mennek, ahol a pénz van. Ezért például Dubai-ba is mennek dolgozni, akinek van rá esélye, mert nagyon jó a pénz. Dubai az a hely, ahova még az angol is a pénz miatt vándorol ki. Márpedig az minden, de nem demokrácia. A pénz meg hosszú távon keletkezik és ezernyi faktora van. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor fúj demokrácia, csak annyit, hogy ennek marha sok oldala van és nem kellene leegyszerűsíteni.

___________________________ (törölt) 2014.08.08. 14:49:11

@Virág et.: "Aztán a végén valahogy mégis itt kötöttek ki, ez a garantálta a békét a II. vh. után, nem pedig sok kis miniputyin Franciaország, Németország és a többiek élén."

Hát persze, de gondolkozzunk már ennél mélyebben, ennél azért sokkal "értelmiségibbnek" kellene lenni. Ha egy rendszer pont arra jó, hogy az aggressziót csökkentse, akkor annak mellékhatása is lehet, mint a nyugtatónak. És nem mindig, nem minden esetben jön jól a lecsökkent aggresszió. Ezzel most megint nem azt akarom mondani, hogy akkor a demokrácia rossz és a diktatúra jó, hanem csak hogy mélyebben gondolkozzunk, ha mindkettőnek lehetnek esetleg lehetne mellékhatásai, akkor lehet, hogy időnként keverni kell őket - például a második világháború alatt, mint válsághelyzetbe, a demokratikus népek is kevésbé demokratikusan működtek.

___________________________ (törölt) 2014.08.08. 14:52:09

@Virág et.: az vágási, persze, hogy Szaúd-Arábia papíron vahábita állam csak, ezért kénytelen mindenféle konfliktusokba exportálni azokat, akik a vahábizmust komolyan vennék, mert azok három perc alatt rúgnák le a trónról a királyi családot és bevezetnék a talibánt.

Robinzon Kurzor 2014.08.08. 15:55:18

Ebola járvány, egyesült iszlám hadsereg ... ez olyan, mintha Tom Clancy írta volna.

Jé, meg is írta, vagy húsz éve.

Virág et. 2014.08.08. 16:19:45

@S=klogW: Először is, senki nem szólt hozzád, te kommunikációs zéró. Amíg nem tudsz személyeskedés nélkül válaszolni, addig nem is fog. Húzzál vissza oda, ahonnan előmásztál. Ha megtanulod az elemi kommunikáció szabályait, akkor majd beszélgetünk, addig foglald el magad.

@Shenpen: Értem mit mondasz. Az amerikai prezidenciális rendszer ugyanakkor nem példa nélküli Európában sem: a franciáké is hasonló. Azért az viszont tény, hogy óriási a különbség egy amerikai rendszer és mondjuk egy putyini Oroszország között. A népszerűség egy dolog, a többség támogatása ugyanakkor nem jogosít fel senkit, hogy a kisebbséget semmibe vegye. Pontosan ez zajlik most Oroszországban, az ellenzékieket kriminalizálják, az újságírókat lelövik, a civil szervezeteket idegen ügynököknek bélyegzik. Hitler is népszerű volt annak idején, sőt még Sztálin is. Még a gulágról is írtak neki, hogy a drága Sztálin elvtárs segítsen már, mert ő biztos nem tud ezekről a dolgokról, amik történnek. A népszerűség nem jelent önmagában sokat.

@vizipipa: Szerintem ez az egész ISIS (ma már csak IS) dolog túl van dramatizálva. Azért olyan sikeresek, mert mi volt Moszulban is? Két puskalövés után szaladt az egész iraki hadsereg. Olyanok, mint az afgánok: sz.rnak bele mindenbe. De ne félj, a kurd reguláris hadsereggel már nem mernek összetűzni, azok nem futnának. Erről az egészről a sierra leone-i krízis jut eszemben, amikor a lázadók már a fővárost fenyegették és az államfő leszerződött az akkor még fel nem oszlatott zsoldossereggel, a volt rodéziai katonákból álló Executive Outcomes-szal. A zsoldosok 10:1-hez emberhátrányban voltak, de minimális veszteséggel, hónapok alatt szétverték a lázadókat. Ilyen az IS is, sok lelkes civil, a lefoglalt, széttöredezett Asszad-hadsereg és a szánalmas iraki milícia ellen hatásos. Egy rendes, reguláris, képzett és felszerelet hadsereg viszont szétveri őket. A kalifátusuk fapálcika lábakon áll.

Virág et. 2014.08.08. 16:22:29

@Shenpen: A példád nem jó. Dubaiba nem mennek az emberek dolgozni. Legalábbis nem úgy, ahogy nyugatra. Dubaiban borzalmasak az egyszeri munkások munkakörülményei, konkrétan rabszolgaként vannak dolgoztatva. Oda nem menekül senki. Oda a képzett munkaerő megy, de az meg megy Azerbajdzsánba is, ha kap olyan állásajánlatot, meg kb bárhova, ahol pénz van. Igen, Moszkvába is, sok expat van ott is. Dubaiba ugyanakkor üzletelni szoktak menni az emberek inkább és nem dolgozni, mert üzleti központ elsősorban.

@Robinzon Kurzor: Ott Sívának hívták és Marburg-vírusból csinálták, de stimm. Érdekes könyvek voltak.

arlequin 2014.08.08. 16:44:55

@Bell & Sebastian: hej emberfia. ezek nem húsz-harminc-nyolcvan éve kezdtek el sakkozni. putyin ilyen szempontból fiatalember, bár meglehetősen ügyes.

arlequin 2014.08.08. 16:46:32

@Shenpen: platón? állam? demokrácia-diktatúra körforgás? semmi? ismerős?

Robinzon Kurzor 2014.08.08. 17:08:15

45 éve mentek át a Bitliszek a zebrán, 40 éve mondott le Nixon ... és ma ez a kiváló poszt aristotól.

Ez nem lehet véletlen egybeesés.

Zb74 2014.08.08. 17:40:51

"a felkelők vezetőinek nem a zsarnoksággal van baja, hanem a zsarnok személyével"

Ez ismerős! A magyar országgyűlésen is volt egy manus, aki néhány évvel ezelőtt ekképp nyilatkozott:

"a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát"

S=klogW 2014.08.08. 21:42:09

@Virág et.:

Nem értem, miből gondoltad, hogy kommunikálni akarok olyannal, aki a kommentje alapján felszínes ostobának tűnik.

Azért reagáltam a kommentedre, hogy felhívjam mindenki figyelmét (tiedet is), milyen ostobaság az, amit írtál.

unionista. (törölt) 2014.08.08. 23:15:34

@Shenpen:
a demokrácia is diktatúra. és megfordítva. mert a demokráciában sokan tanácskoznak. a diktatúrában meg nem annyira. hűha. ez jó kis teória. te találtad ki?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.08. 23:29:10

Furcsa szerkezet az emberi psziché. Van kb három alapvető feltétel, hogy elfogadható módon létezhessen. Ne éhezzen, ne fázzon, ne féljen. Ha ezek hiányoznak, van feladat, valamelyik teljesülése esetében van némi rész sikerélmény, bizonyos fokú elégedettség. Ha viszont mindhárom feltétel adott, elemi erővel tör ki a sírás-rívás, elégedetlenség. Merthogy micsoda szar egy dolog a libsizmus, a demokrácia, a spájz meg dugig van elnyomorító fantomokkal.

Bell & Sebastian 2014.08.09. 00:06:43

@biboldó: Furcsa dolog a magyar libsizmus, mert éhezést, hideglelést és félelmet hozott, Maslowot meg elküldte a... csatába.

picur3ka 2014.08.09. 02:01:13

@Bell & Sebastian:

Furcsa a konklúzió kérem, bibike vagy fázik, vagy fél, vagy éhezik, mert neki nem fáj a libsizmus.

S=klogW 2014.08.09. 08:19:58

@Bell & Sebastian:

Maslow elméletének létezik érdemi kritiája, nem biztos, hogy teljesen helytálló az elképzelése.

marko11 2014.08.09. 12:02:27

@Bell & Sebastian: A magyar rendszerváltással kb. a lakosság 10%-a járt jól. A többség számára meg a Maslow piramis alsó szintjei, de leginkább a safety&security is már az álomvilágba tartoznak.
A véleményformálók (?!) meg 25 éve csodálkoznak azon, hogy a magyarok nem örvendenek a "szabadságnak" és a "demokráciának".

gyalog.galopp 2014.08.09. 12:05:51

@S=klogW:

a piramisát egy olyan időszakban szerkesztette, mikor a világ konjunktúrában volt, recesszióban nyilván elégtelenül működik , más hatások lépnek be.

Ami biztos, nincs univerzális, időtlen okos modell, kétséges, hogy egyáltalán létezhet-e ilyen, szerintem az olyan dolog, mint a perpetuum mobile.

Begren 2014.08.09. 12:19:55

A mai szellemi ínségben olyan nagy szükség van utálkozó, felszínes és cinikus cikkekre, mint egy falat kenyérre. Köszönet érte a szerzőnek. A fenébe az ósdi, libeális faszságokkal, mint tárgyilagos elemzés...

fefe79 2014.08.09. 13:01:54

Kis okoskodás: "kik rájuk akarták kényszeríteni a maguk hitét ", mármint a rómaiak a germánokra.
Ilyen nem volt, a rómaiak tiszteletben tartották más népek vallását. A császárkultuszt sem erőltették kizárólagos jelleggel.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 13:08:37

Úgy tűnik, az USA mára szépen betöltötte a Szovejtunió által üresen hagyott teret.

Megérne egy cikket az is, hogyan változott át az USA a szabad világ megtestesítőjéből a világ második legutáltabb országává.

Egyébiránt tesztik a cikk. Ritkán olvasni ilyet index címlapon.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 13:10:18

@Begren:
A liberális és a tárgyilagos elemzés. Ezen akkorát röhögtem, mint talán még soha:)

Kandeláber 2014.08.09. 13:18:47

"Izrael - példás helyzetfelismeréssel - rendre szoktatja a palesztinokat."
Csak irtsák egymást a sémik, legyen belőlük minél kevesebb.
Oblama pedig most készül leradírozni a térképről az iraki "kalifátust", ahol keresztények ezreit ölték meg a Vona által imádott muszlimok.
Amíg a hazai ún. szélsőjobb nem ismeri fel, hogy a muszlim sémik is ellenségeink, csak a nevetség tárgyai lesznek.

Bell & Sebastian 2014.08.09. 13:20:42

@Tudományos libsizmus: Sajnálom, de engem a maga neve ingerel fékevesztett vidámságra. :)

Bell & Sebastian 2014.08.09. 13:26:42

@Kandeláber: Most hülyeséget mondott. Éppen hogy amerikai pénzen vett, kiképzett és felfegyverzett, kétes származásúak irtják (többet között) a keresztényeket.

A destabilizálás elsősorban Izrael érdeke, nem a muzulmán többségé. A destabilizálás lényege; mindenkit mindenkivel összeugrasztani a sövényen túl, hogy ne foghassanak össze és ne ugorjanak át hozzánk kávéra és süteményre.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 13:32:49

@Virág et.:
"Az megvan, hogy a demokrácia nem a fáról esett le nyugaton sem, hanem évszázadok fejlődése és véres háborúi után alakult ki?"

Hát, igen. Néhány véres forradalom (a franciáknál vagy négy-öt), két világháború, Hitler, Sztálin után végre beköszöntött a demokrácia Európában. Már önmagát reprodukálni sem képes, ha nincs évi 1,5 millió bevándorló. Tényleg jó üzlet volt ezen az áron elérni, hogy több legyen a köztárság, mint a monarchia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.09. 13:54:42

@Alick:

Ami jó Milo Minderbindernek...

:-[

picur3ka 2014.08.09. 13:58:31

@Bell & Sebastian:

És ezen már akkor is szabad volt nevetni. Nem tudom, hogy a Dialektikus Oboaizmust még beveszi-e a gép.

picur3ka 2014.08.09. 14:00:10

@Alick:

Attól függ, hogy érti a csapdát.

Kandeláber 2014.08.09. 14:04:36

@Bell & Sebastian: Manapság minden lehetséges, és mindennek az ellenkezője is.
Én továbbra is ugyanúgy utálom a bigott-terrorista muszlim-sémiket, mint az Izrael nevű terrorista államot.
És mélységesen egyetértek a derék svájci polgárokat, akik népszavazással akadályozták meg, hogy a hazájukban még több minaretet építsenek a betolakodók.
Amellett herótom van attól, hogy a városom utcáin egyre több undorító arab és nigger flangál.

Kandeláber 2014.08.09. 14:20:35

@Bell & Sebastian: A szíriai lázadókat természetesen a jenkik pénzelik, bár - állítólag - Izrael egészen jól kijött Aszaddal, Szíria pedig az egyik legbiztonságosabb ország volt a Közel-Keleten.
Amúgy a cikkel teljesen egyetértek.

Begren 2014.08.09. 17:24:15

@Tudományos libsizmus: igen, a liberalizmus is már csak egy ideológia, amit nagyon nyomatnak nyugatról. Itt nálunk meg a jobbos szóhasználatban csak sima szitokszó. Pedig ezerszer inkább egy liberális Deák Ferenc, mint egy ""konzervatív"" nyomi Orbán.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.09. 21:45:42

@Bell & Sebastian: Merthogy ugyebár a libsizmus előtt csupa dal, móka, kacagás volt az élet:)
Rendben, hogy mindenki tudja, mi a szarfos a rendszerben, de az már némiképp cikibb, hogy senki nem tud jobb alternatívát kínálni.
Nos, akkor bizonyára van elképzelésed arról, hogy mikor volt fenékig tejfel és mi lenne az ideális?

Tehéntőgy 2014.08.09. 22:15:39

Cheruscus, nem chrescus. És a rómaiak senkit nem akartak megtéríteni Germaniában semmire (amúgy másutt sem), szokás szerint megfeleltették a többé-kevésbé hasonló funkciójú germán isteneket a sajátjaikkal, mármint az a kevés történetíró, akiket érdekeltek egyáltalán komolyabban a germánok vallási hiedelmei (így ír Tacitus a Germaniában germán "Mercuriusról","Marsról" és "Herculesről").

Szúrófény 2014.08.10. 04:40:08

@andris89: Az emlÍtett szaporító eszköz te vagy!

Szúrófény 2014.08.10. 04:44:09

@Shenpen: Egy hülyének van felelőssége, gyakorlata, élőképzettsége, képességei, mivel diktátor lett! Választott hülyének milye van? Reklámja, átvert hívei!

Tudományos libsizmus 2014.08.10. 20:09:42

@Begren:
"...liberális Deák Ferenc..."

Jókat nevetek, amikor a mai liberálisok Deákkal és Kossuthtal jönnek, mint akik szintén liberálisok. Az előző századforduló előtt a liberalizmus egészen mást, bizonyos értelemben az ellenkezőjét jelentette, mint ma.

Az akkori liberálisok pl. erőteljesen nemzetiek voltak. Deák és Kossuth ma ugyanúgy le lenne nácizva, mint Orbán vagy Antall a '90-es években.

Gunboat-Diplomat 2014.08.11. 22:47:36

@Virág et.:

"A helyzet az, hogy a manapság sokat szidott liberális demokrácia az egyetlen olyan államforma, ahol az egyszerű embernek van beleszólása a hatalomba"

Muhhahahahhahhahhahahhahhhahaha.