Kommentszűrés
’14 aug
6
10:51

Miskolci filmfeszt roma témák kizárásával? − Ilyen ország pedig nincs CDII.

Írta: pinter.bence

c4131fszm05a.jpg

Facebook-oldalán közölte a DunaDOCK dokumentumfilmes alkotói csoport, hogy nem vesznek részt a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. „Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban − terveinkkel ellentétben  nem szerepel magyarországi roma témájú film, vagy ha mégis, akkor az érintett filmek címe, tartalma és alkotóik nem lehetnek feltüntetve a fesztivál hivatalos programjában és semmilyen egyéb nyilvános fórumon” − szól az indoklás.

A CineFest vezetősége a DunaDOCK szerint úgy indokolta a lépést, hogy az önkormányzati választások előtt „a politikai konfliktusok elkerülése végett, és biztonsági okokból nem vállalnak semmilyen magyarországi roma témájú filmvetítést, sőt a szokásos roma programjukat sem tartják meg”.

Döbbenet.

A fesztivál helyszíne az a Miskolc, amely jelenleg az önkormányzati választások egyik legfontosabb, legkérdésesebb települése. Mondhatni az egyik fő szimbolikus csatatér. A Fidesz, a baloldali összefogás és a Jobbik harminc százalék körül teljesített a városban tavasszal. A fideszes városvezetés a kiélezett helyzetben a DVTK-stadion közelében lévő cigánysor lakóit vette elő: a bérleti szerződéssel rendelkezőket kompenzáció fejében, a többieket anélkül telepítené ki az önkormányzati lakásokból, hogy helyükre parkolót építsenek a megújuló stadionnak. A Jobbik hangosan deklarálta, hogy zsidó származású jelöltet indít a városban, nem tudom, mit akartak ezzel bizonyítani, mindenesetre ő is a cigányügyre koncentrál a kampányban. A baloldali összefogás pedig Pásztor Albertet, a 2009-ben cigányozó rendőrkapitányt indítja a városban. Az ügy kapcsán a DK politikusa, Eörsi Mátyás is romabűnözésről beszélt, még ha később bocsánatot is kért érte.

Tehát mindhárom párt jelöltje a cigánykérdés megoldásán keresztül látja Miskolc jövőjét. Tudjuk, sok súrlódás van Miskolcon, csak úgy, mint az ország sok más részén. A ki nem beszélt cigánykérdés, a félresikerült integráció, a cigányok közötti mélyszegénység és az ezekből következő rossz közbiztonsági helyzet fontos téma ma Magyarországon. Minden felelős állampolgár joggal gondolhatja, hogy ezzel foglalkozni kell.

A CineFest nem gondolja így. A kiélezett helyzetben, amikor szükség lenne arra, hogy a téma minél több aspektusa kerüljön a közbeszédbe, hogy minél több szempontból lehessen megvizsgálni egy kérdést; akkor sújt le az érthetetlen öncenzúra. Akkor dönt úgy egy filmfesztivál vezetése, hogy nem meri bevállalni a cigányokkal foglalkozó dokumentumfilmeket. Akkor, amikor egyre inkább eluralják a cigánykérdéssel foglalkozó beszéd tereit az egybites vélemények, az uszító hangok. Amikor már szinte esély sem látszik arra, hogy higgadtan és józanul oldjuk meg a kérdést.

Mitől fél a CineFest? Randalírozó náciktól? A Ku Klux Klántól? Állami vagy városi támogatások elmaradásától? A gyáva öncenzúra minősített esetével állunk szemben.

*

A nyitóképet Schiffer Pál Cséplő Gyuri című filmjéből vettük. Ezt a filmet sem mutathatná be a DunaDOCK a filmfesztiválon.

*

A CineFest szerda folyamán azt közölte: „A Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programját fennállása óta szakmai szempontok határozták meg – ez idén sincs másképpen. A DunaDock csapata a tavalyi fesztiválon együttműködött a CineFest szervezőgárdájával. Idén is megkerestek bennünket azzal, hogy egy roma témákkal is foglalkozó programot hoznának a fesztiválra, azonban mi úgy gondoltuk, hogy – mivel a fesztiválnak van hasonló programjai, idén ezt az összeállítást nem kívánjuk a programok közé felvenni. Így az együttműködést közös megegyezéssel nem újítottuk meg. A fesztivál szervezői külön hangsúlyt fektetnek a hetedik éve a rendezvény részeként megszervezett roma tematikájú programra, a Roma-Kép-re, melynek keretében idén sikeres, miskolci roma emberekről mutatunk be öt portréfilmet”.

Címkék: film társadalom roma cigány Miskolc CineFest DunaDOCK

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr696577059

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miskolci filmfeszt roma témák kizárásával? − Ilyen ország pedig nincs CDII. 2014.08.06. 11:13:02

Mitől fél a CineFest? Randalírozó náciktól? A Ku Klux Klántól? Állami vagy városi támogatások elmaradásától? A gyáva öncenzúra minősített esetével állunk szemben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

speirs 2014.08.06. 11:05:04

Mit várunk egy olyan országban, ahol a jellemtelenségnek és a gyáva megalkuvásnak ilyen komoly hagyományai vannak?

Bell & Sebastian 2014.08.06. 12:04:29

Elképesztő!

A DunaDock öt csajból áll (határozott politikai kötődéssel), tavaly engedték be őket először és ezek szerint utoljára. Az indoklásból kitűnik, hogy egy "pozitív" cigány blokk része a fesztiválnak, nem igényelnek mellé másikat.

Mi itt a probléma? Ha nincs kultúrpolitika az a baj, ha van, akkor meg az. Ha nem tetszik a rendszer, lehet szervezni ellen fesztivált (ha adnak rá zsét).

Libsi picsogás, 602. rész.

Bell & Sebastian 2014.08.06. 12:08:19

@speirs: A lényeglátás ebben az esetben úgy szólna, hogy nem csak a szél. Persze, az egységsugarú hozzászólótól nem várható el, hogy ellenőrizze a megmondást, sokkal egyszerűbb nyomni egy lájkot, geci Orbán, oszt ugorgyunk.

picur3ka 2014.08.06. 12:16:49

"A kiélezett helyzetben, amikor szükség lenne arra, hogy a téma minél több aspektusa kerüljön a közbeszédbe, hogy minél több szempontból lehessen megvizsgálni egy kérdést; akkor sújt le az érthetetlen öncenzúra."

Ez eleve hülyeség. A minél több aspektusból megvizsgálás soha nem volt cél, sőt, csak cigány aspektusból lehet megvizsgálni, mert minden más megközelítés náci, tehát tabu.

Ez a megközelítés, természetesen ellentétes az integráció fogalmával.

Jól látható váltás a Fidesz kormány roma narrítívájában a folytonos sírás helyett a pozitív mintaállítás, nagyon helyesen. Talán ezt látjuk itt is:

"A fesztivál szervezői külön hangsúlyt fektetnek a hetedik éve a rendezvény részeként megszervezett roma tematikájú programra, a Roma-Kép-re, melynek keretében idén sikeres, miskolci roma emberekről mutatunk be öt portréfilmet."

S=klogW 2014.08.06. 12:56:48

@speirs: "Mit várunk egy olyan országban"

A magad fajta disszociatív zavarosoknak nem kell várni semmit, hanem el kell menni oda, ahol nem kell meghasadtságtól szenvednetek.

Takács Bálint 2014.08.06. 12:57:01

Már a cikk címe is hazug, hiszen lesznek roma témák. Csak éppen nem az, amit a libsi lánycsapat erőltetni szeretne.

Bell & Sebastian 2014.08.06. 13:08:08

@Takács Bálint: Üdv, maga semmit nem öregedett, mióta nem láttuk. :)

S=klogW 2014.08.06. 13:25:00

A CineFest vezetősége a DunaDOCK szerint úgy indokolta a lépést, hogy az önkormányzati választások előtt „a politikai konfliktusok elkerülése végett, és biztonsági okokból nem vállalnak semmilyen magyarországi roma témájú filmvetítést, sőt a szokásos roma programjukat sem tartják meg”.

Az idézőjeles rész a CineFest nyilatkozata, vagy a DunaDOCK fantáziálása?

S=klogW 2014.08.06. 14:06:15

@Bell & Sebastian:

Ebből az nem derül ki, hogy valóban ilyen indoklást kapott-e a DunaDock a CineFesttől, vagy csak hazudnak.

picur3ka 2014.08.06. 14:24:13

Ez a buta közhely is:

"a cigányok közötti mélyszegénység és az ezekből következő rossz közbiztonsági helyzet fontos téma ma Magyarországon"

Ezzel szemben, például:

"Meglehetõsen különös az aktuális szakirodalomban napjaink cigány népességét egységesen a „szubtársadalom”, „underclass” fogalma alá
soroló szerzõktõl olyan megközelítéseket olvasni, amelyek összecsengenek az 1950-es éveknek, a társadalmi szerkezetet és a csoportidentitást mesterségesen befolyásolni akaró marxista ideológiájával.

Ezzel az ideológiával, tudományos alkalmazásával, vagyis a cigány és nem-cigány népesség említett módon történõ szembeállításával nem értek egyet, több okból sem, de most csak egyet kiemelve: ...

A Kemény-féle 1971-es cigányvizsgálatban felmért 320 ezer fõs cigány népességnek 69%-a élt havi 800 forintnál kevesebb jövedelembõl, amit 1969-ben a társadalmilag elfogadható minimumként határoztak meg. 1968-ban Magyarországon az össznépességbõl 2,5 millió ember élt a 800 forintos határ alatti jövedelembõl.

Ennek a 2,5 milliós népességnek a hasonló jövedelmi színvonalon élõ cigányok (220 ezer fõ) az egytizedét sem tették ki." Nagy Pál

Ma is ilyen a helyzet. Jó lenne már felhagyni ezekkel az ideológiai megállapításokkal.

Bell & Sebastian 2014.08.06. 15:07:21

@S=klogW: Nem "hazudnak", hanem kikövetkeztették.

Bell & Sebastian 2014.08.06. 15:18:23

@picur3ka: Azért azt tegyük hozzá, hogy a szocializmus mélyebben belenyúlt mindenki mindennapjaiba, ami a prolikkal (így a cigányokkal sem) tett rosszat, '68 előtti statisztikát kár nézegetni, ugyanis "felemelésük" csak utána kezdődött, a mintegy hárommillió prolit nagyrészt sikerült is (átmenetileg) eltüntetni a nyolcvanas évek közepére.

Csak hát ugye, újratermelődtek, a környezeti veszélyre robbanásszerű szaporodással válaszolva, amit még fel is erősített okos elitünk, egyrészt szavazatszerzési-, másrészt demográfiai-, harmadrészt kultúrromboló-, negyedrészt népbutító (hátsó) szándékkal.

Mindegy is az, milyen színű az a berbécs, csak ne bégessen, ha nyírják.

caralho voador 2014.08.06. 16:30:01

A szerző nyilvánvalóan degenerált, esetleg véletlenül a mancs.hu-ra klikkeltem a mandi helyett.

picur3ka 2014.08.06. 16:44:33

@S=klogW:

Azt mondja: a DunaDock szerint.

♔bаtyu♔ 2014.08.06. 16:47:54

Gondolom, a közönség már kurvára unja, hogy a rendező(k) szerint életerős kancigányokat támadnak meg nap mint nap nyugdíjasok.

"CigánybűÖregezés"-nek hívják.

Hiába garantált a pénzügyi támogatás telített a téma, ahogy a holokausztos is. Ember ilyenekre legfeljebb tévedésből megy be.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.06. 16:53:09

@pinter.bence:

Helyes! Majd ha az én filmemet sem válogatják be egy fesztivál hivatalos programjába, majd én is visítok, hogy politikai üldözés áldozata vagyok!:-)

picur3ka 2014.08.06. 17:00:27

@Bellissimo

Na igen - mondjuk eltüntetni sem sikerült -, de ez nem a szocializmus érdeme, ez történelmileg mindig így van:

" időszakok a szimbiózis egy-egy új modelljét jelentik, amelyek Thomas Acton szerint addig élnek, míg a társadalom változásai alá nem ássák őket, s az újabb
válsághelyzetek ismét új megoldások keresésére kényszerítenek."

"„A legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a társadalmi problémák úgy etnicizálódnak, hogy a társadalom képtelen a létrejött új identitásokat integrálni.” – mondja Erős Ferenc.

Az utóbbi tíz esztendőben a kedvezőtlenebb alternatíva felé volt erősebb az elmozdulás."

picur3ka 2014.08.06. 17:03:07

@bbjnick:

Maga valóban az, ahogy van, nyugodtan visítozhat.

P1sty 2014.08.06. 17:05:01

Amíg ma a Groó Diána-féle "Vespa" és társai jelentik a cigánytémájú filmezést, addig tökéletesen egyetértek egy ilyen döntéssel.
(www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20100924-groo-diana-interju-vespa-csoda-krakkoban.html )

_most_ 2014.08.06. 17:17:15

szerintem elég gusztustalan amit Miskolcon művelnek, elég egyértelmű, hogy a cigányozással akar mindhárom párt választást nyerni.

Right Wing 2014.08.06. 17:27:16

@_most_: És szerinted miért? Elárulom; Miskolcon jelenleg a cigányok okozzák a legtöbb problémát.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.08.06. 17:39:37

Nem is tudom miről beszélünk ebben az olcsó politikai szándékokkal átitatott provinciális magyar filmes posványban. Kusturica irgalmatlanul pöpec alkotói eszközökkel már huszonéve mindent elmondott arról a problémáról, ami 2014 Magyarországán még mindig aktuális:

www.hbo.hu/movie/a-ciganyok-ideje-feliratos-valtozat_-68432

picur3ka 2014.08.06. 18:18:23

@tauglich:

Aktuális az máshol is. Különben, 1978-as filmet akarnak bemutatni.

Szúnyog 2014.08.06. 18:51:54

Újabb libsi-hiszti. Minden napra kell egy.
Lapozzunk!

Pan Modry 2014.08.06. 19:03:02

Akkor vegyuk csak az utobbi evtizedek nagy bunozoit:
Kulcsar attila - sokmilliard elsibolasa
Vizoviczky - kabszer, gyilkossagok, maffia
A pécsi lovoldozo ( o mondjuk inkabb csak szimplan elmebeteg)

Es meg van jobehany magyar bunozo, a szervezett bunozesben is tobb magyar van mint cigany.

Kivancsi vagyok hogy a nagy nemzeti keresztenyek mit szolnanak ahhoz ha a korrupciora es a szervezett bunozesre a magyarbunozest hasznalnak szinonimanak.
Pont az ilyen buta nemzetiek miatt tudnak a ciganyok nehezebben integralidni es valasztjak a bunozest.

Hat kapjatok be!!!

Pan Modry 2014.08.06. 19:06:01

@Szúnyog:
Hat ezt nagyon benezted kiskomam, a mandinert lehet nem szeretni de ha valakik nem libsik akkor azok eppen ok.

♔bаtyu♔ 2014.08.06. 19:12:02

@Pan Modry: Mielőtt nagyon elmerülnél a magyarozásban, a szervezett bűnözés Mo-n is, legfőképpen cigány és...zsidó.

Nyilván kitalálod miért.

Bell & Sebastian 2014.08.06. 19:23:02

@picur3ka: Legalább három literre való Coelho ezekben az igazságokban. Ezek a dolgok nemcsak "úgy" megtörténnek, hanem pontosan, előre eltervezett folyamatok.

Utólag pedig már nehéz visszalapátolni a lepényt a lóba, pedig a tehéné.

Az ilyen Pan Modry -félék persze ezt vagy nem értik, vagy éppen a szájuk íze szerint való. Ez is csak a bibsilibsizmus hozadéka, valakinek majd kapálnia is kell a kibuc földjeit. Ő persze azt hiszi, majd brigádvetető lesz makkos cipőben és pörge kalapban.
Pedig egy fenét! Az ekét húzatják majd vele.

♔bаtyu♔ 2014.08.06. 19:31:36

@Bell & Sebastian: A cigány a cigányt tartja megbízhatónak a zsidó a zsidót. A szervezett bűnözés egyik feltétele a törzsi azonosság. Nem véletlenül volt az USA-ban a szervezett bűnözés olasz és zsidó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.06. 19:42:18

@Bell & Sebastian:

"Ő persze azt hiszi, majd brigádvetető lesz makkos cipőben és pörge kalapban." --- írja.

Mindig mind azt hiszi, aztán ha jón a csalódás, azért is a bennszülött a hibás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.06. 19:42:53

@bbjnick:

jón a csalódás=jön a csalódás

picur3ka 2014.08.06. 21:27:54

Eltervezett folyamatok? Ugyan már, legfeljebb megálmodott. Az 50-es évek, 70-es évek, a mai, sőt, az abszolutizmus cigány integrációs szövegei szinte felcserélhetőek egymással. A gyanútlan olvasó alig mondaná meg, mikor írták azokat.

És ugyanúgy ismétlődnek az események, körbe-körbe. Az 50-es években felszámolták, beköltöztették, akkor még vasvillával kergették ki öket itt-ott, s aztán, végig a konfliktus generálódik ezekkel az erőszakos integrálási tevékenységekkel.

Amint integrálják őket egy rendszerbe valamilyen elfogadható arányban, változik a rendszer és lehet előlről kezdeni az egészet. Hogy ez miért van így, nem tudom, de így néz ki nagyon.

Viszont, ilyen §ar még soha nem volt, mint az elmúlt nyóc évbe lett. Egyáltalán, és akkor vegyük hozzá a népesség növekedését.

Csak gondoljon bele: az 50-es években Szabolcs (18 000 cigány) rájuk költötte az egészségügyi kiadásainak 80%-át. Nem fogják soha húzni az ekét.

Bell & Sebastian 2014.08.06. 21:35:11

@Pan Modry: Mármint hogy az öt segédhelyettes, filmrendező-asszisztens hölgy nem libsi? Járkál több, ingyenes szemészeti busz is, ugorgyá föl egyre!

@bbjnick: Ha már az ördögnek adta el a lelkét, hiába reklamál, nem kapja vissza. Esetleg ha beiratkozik a Clear -ek közé Hubbardhoz, náluk van reinkarnáció, nekifuthat még egyszer, csak ott meg bukja a lóvét.

Még annyija sem lesz, amennyivel a világra jött.

Éhes_ló 2014.08.06. 21:36:41

Ideje lenne végre magyarul megnevezni a cigányokat.

Így hívják őket mióta ideette a fene a fajtájukat.
De ha nem jó nekik itt, mehetnek haza, ahonnan jöttek.
A zsidó haverjaik is.

Mi magyarok elleszünk itt, mint nélkülük is elvoltunk.

Bell & Sebastian 2014.08.06. 21:40:10

@picur3ka: A csodálatos kenyérpusztító szaporítás egy negatív csoda. Ebből is sejthető, kinek a találmánya és kikkel hajtatja végre.

picur3ka 2014.08.06. 22:09:45

Hahaha!

Feketehumor...

picur3ka 2014.08.07. 13:47:11

Erről van film? Most olvasom a Nolon, hogy a rabszolgatartás és az uzsorázás kulturális népszokás.

Nem mintha nem tudtam volna, de hogy már a Népszabóság is megírja!

"A Közép-európai Egyetem Közpolitikai Intézetének Amerika-kutatója azért utazott Indiába, hogy rabszolgatartókkal találkozzon."

nol.hu/kulfold/szegenyek-es-szegenyebbek-1477693

Bell & Sebastian 2014.08.07. 15:55:40

@picur3ka: Ugye-ugye! Népszabadságot csak akkor olvas civilizált majomszabású, ha éppen ellenzékben vannak a bőrkabátosok. Akkor mintha jobban vágna az eszük, komótosan-lassan világosodnak.

Amikor a Jobbik ment Indiába szétnézni, nem hogy körberöhögték és pocskondiázták, de még az asztalra sem tehették ki a javaslataikat a büdös nazik.

Hány év is telt el azóta? Fordult a világ.

picur3ka 2014.08.07. 19:29:47

@Bell & Sebastian:

Áh, ott meg a tiniházasságok/terhességek ellen is úgy harcolnak, hogy csuda. Nálunk meg kulturális érték. Több hülyét válogatva se lehetne pozícióba tenni.

Sőt, ilyet olvasok a tudományos szakirodalomban, a cigányságot sok féleképpen definiálják, ..ez az amaz és 'kultúra nélküli szociológiai rétegként'. Ki dönt itt? Mi alapján? Muszáj, hogy a leghülyébb legyen az?

Bell & Sebastian 2014.08.07. 23:45:07

@picur3ka: Nemtom, mi alapján lettek kiválasztottak? Elveszett tíz törzs tévhite már nem játszik, valami más van mögötte.

picur3ka 2014.08.08. 14:26:52

Sok fejlett kultúra kihalt történelmileg. Aztán oly gyakran a barbárok/abbak nyernek. Egy kultúrát és örökségét sokszor egy másik nép magasabb fokon képviseli és őrzi. Ez a fejlődés titka. A kiválasztott nem egy egyén, egy etnikum, hanem az adott kultúra, tudás képviselője.

Az ilyetén törzsi szerveződés érdekes. Melyik törzs kerekedik felül?

Az oláh cigány törzsek között vannak a következők is:

posotári - zsebtolvajok
curári - késesek
drizár - rablók

Nincs lineáris történelmi fejlődés. Mikor ki kerekedik felül, határozza meg a társadalmi állapotokat. Teljes rombolás, vagy visszafejlődés jelentkezhet. Akár a rabszolgatartó társadalom felé is evezhetünk éppen.

picur3ka 2014.08.08. 15:14:16

Aztán meg ott van az önértelmezés kérdése is.

"Célunk az volt, hogy megmutassuk, a romák nem tartoznak a hindu (és különösen nem az indoeurópai) népek közé, hanem sémi típusú, egészen pontosan héber eredetű nép."
www.imninalu.net/Romagyar.htm

Bell & Sebastian 2014.08.09. 00:31:10

@picur3ka: Igen, ez az, kellően megtámogatva bibliai citátumokkal és népi hiedelmekkel. Mária T. még neocolonus -oknak neveztette őket és igyekezett tűzzel vassal helyhez kötni, integrálni a kóborló nagycsaládokat. Az elnevezésük (érinthetetlenek) és egy zacskóban magukkal hozott génkészletük indiai eredetre utal, de amekkora jövés-menés volt arrafelé, ki venne be ciánt erre? Én biztosan nem.

Mivel a közel-keleti eredet mondája csak aljas, politikai pecsenyesütögetésnek minősíthető és nemrégiben bukkant fel, a "kezelésük" -problémakör megoldására egyelőre még csak verbális és elméleti síkon vetették be a hindu sztenderdeket, ezért eredményességük nem bizonyított, a kérdés még nem eldönthető.

Mindkettőben van valami, de teljesen egyik sem igaz.

Bell & Sebastian 2014.08.09. 00:52:29

Kiegészítés. Utánaolvasva, harmadiknak van még egy iráni szál is. Szóval, teljes a kavarodás. A nagymenő "szakértők", akik természetesen cigányok és tudományuk nagyját az ujjukból szopják, Lombrosohoz hasonlóan rasszjegyekből következtetve azt állítják, párhuzamosan van jelen a háromféle eredet, közben még arra is vállalkoznak, hogy például megtippelik a csehországi romák összetételét: zsidó / iráni / indiai -bontásban.

Erről az jut eszembe, amikor az egyik cigány "értelmiségit" arról faggatták a tévében, hogyan kerültek Európába a cigányok, halál komolyan azt válaszolta; az angolok hurcolták be őket Indiából, kávéházi muzsikusnak. (Mi másnak?)

'S ennyit is ér.

picur3ka 2014.08.09. 02:22:22

@Bell & Sebastian:

Minden hülye okoskodik bizony, de én nem hiszem, hogy a genetikusokat túl könnyű átvágni.

Mán még azt is felfedezték, hogy hiába csakják be őket az oskolába. Még az Origo is megírta. Le is izzadok, ha valami változások is lesznek.

www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/nepbetegseg-a-koraszules-magyarorszagon-432843

"a maradandó károsodást szenvedett – vak, süket, tanulási nehézséggel küzdő – gyermekek zöme is koraszülött...

érdemben csak akkor szorítható vissza a koraszülések száma Magyarországon, ha az egészségpolitika a legnagyobb kockázatú roma nőkre koncentrál. A Balázs Péter vezette kutatócsoport a 2009 és 2012 között a négy észak-kelet-magyarországi megyében szülő 18 ezer szülő nő adatait elemezve többek között arra a megállapításra jutott, hogy a magukat romának vallók körében lényegesen magasabb volt mind a koraszülötteket, mind a kis súlyú újszülötteket világra hozó nők aránya: 10,7 százalék volt a koraszülött roma csecsemők, míg 7,9 százalék a nem roma babák aránya, míg a 2500 grammal született a roma kicsik 14,2, míg a nem romák 7,6 százaléka.

Magyarországon az újszülöttek 8,4 százaléka jön világra kevesebb, mint 2500 grammal...

Az Európai Unión belül Magyarországon jön világra a legtöbb koraszülött. Évente nagyjából nyolcezer gyerek születik idő előtt, közülük majdnem másfél ezer kritikusan alacsony súllyal."

Hány éves a kapitány? Házi feladat Kurzós kollegának:

Mekkora a roma újszölettek száma, aránya? Calculate! You have all weekend!

Bell & Sebastian 2014.08.09. 23:39:16

@picur3ka: 500 éven keresztül mindenkinek meggyűlt a baja a cigányokkal, Európában tájidegen elemek maradtak mind a mai napig. Ha a tudományos libsizmus megoldotta volna a beilleszkedésüket, ez a mese is hamarabb véget ér... -t volna, de sajnos a pillanatnyi helyzet az csak felszaporítani és fellázítani sikerült őket a befogadók ellen, amit azok valahogyan, valamiért nem tolerálnak.

A francnak van kedve visszasüllyedni a törzsközösségi, mindennapi csetepaték szintjére, amikor a többség ezen már ős régen túllépett.

A tudományos libsizmus törzsi eszme - Máj Károly rajongó pubiknak.

picur3ka 2014.08.10. 14:21:10

Na, Kurzós? Mennyi jött ki?

-----

Tájidegen elem... BSZR (ezt bevezettem a nyelvújítási mozgalmamban, annyit tesz: beszarok a röhögéstől)