Mi is a helyes művészet? − Népszerű művészettörténet I.
2014. augusztus 02. írta: Redakció

Mi is a helyes művészet? − Népszerű művészettörténet I.

veronese_vacsora.jpg

Veronese: Vacsora Lévi házában

Vendégszerzőnk, Bátorfy Attila (Kreatív Magazin; Brotherhood of the Baby Powder) írása.

*

Még az Alföldi-féle István, a király kapcsán tűnt fel: a jobboldali véleményformálók körében elterjedt, hogy esztétikai fogalmakat használva próbáltak többnyire művészettörténetileg is jelentőséggel bíró állításokat tenni arra vonatkozóan, hogy mi a helyes, mi az illendő, mi a méltó, mi a történelmileg hű, mi fér bele az aktualizálásba, hogyan lehet az eredetivel bánni. Egyáltalán: milyen a helyes és az erkölcsös művészet?

Ezek a kérdések a művészet története során sem pusztán akadémikus, a korok intellektuális elitjei által egy villában vagy kávézóban megfogalmazott kérdések voltak, hanem pontosan az esztétikai-erkölcsi előírásaiknál fogva a művészet gyakorlatára is hatást fejtettek ki. A 16. század elejétől kezdődően kibontakozó, humanista gyökerű művészetelméleti/esztétikai irodalomnak szintén központi kérdése volt a helyénvalóság és az illendőség. Végső soron arra próbáltak válaszokat adni, hogy hogyan ábrázolhatóak helyesen a bibliai és történelmi személyek és események, és ennek milyen erkölcsi alapjai, illetve milyen erkölcsi következményei vannak?  Ez a folyamat elválaszthatatlan az akademizálódástól, a művészet teóriájával foglalkozó értelmiségiek céhesedésétől, továbbá a több évszázados hatású művészéletrajzok tartalmától.

Ma már könnyebben átlátjuk, milyen következményei voltak az ilyen elméleten alapú művészetnek, illetve értékelésének.

*

masaccio_kiuzetes.jpg

Masaccio: Kiűzetés

eyck_madonna.jpg

Van Eyck: Madonna a templomban

mantegna_keresztrefeszites.jpg

Mantegna: Keresztrefeszítés

Egészen a 19. századig a reneszánsz előtti középkori művészet elfajzott művészetnek számított, ahogy a reneszánsz és a barokk közötti manierizmus is. Az elméletírók válogatott jelzőkkel illették az Alpokon túli középkori és korabeli művészetet egyaránt: noha a mesterségbeli tudást sokszor elismerték, aránytalannak tartott alakjait förtelmesnek, visszataszítónak, undort keltőnek nevezték, kompozícióikról, színeikről azt állították, hogy hiányzik belőlük a harmónia, a kellem, a világosság, a jó modor, a fennköltség és a nemesség. A gótikában és a manierizmusban is a mértéktelenséget, a jó arányok hiányát korholták, mely jellegzetességek ráadásul a művészek és művészetük erkölcstelenségéről is számot adtak. Ez az akadémikus művészetszemlélet merőben idealisztikus volt. Számos festőt és szobrászt már pusztán azért kárhoztattak, mert úgy formázták meg az emberalakokat, amilyenek a valóságban és nem úgy, ahogyan az idea szerint lenniük kellene.

A barokk korban követendő példaként állított festők többségéről a múzeumok látogatóinak, illetve a legtöbb olvasónak aligha ugrik be bármi is, noha a maguk korában a legnagyobb hírnévnek örvendtek és a legjobb, legjövedelmezőbb megbízásokat is ők kapták. A teljesség igénye nélkül a kor művészeti irodalma magasztalta Correggiót, Annibale Carraccit, Guido Renit, Domenichinót, a franciáknál Poussin-t és Lebrun-t. A korszak elmélete és szemlélete azonban Caravaggiót, Rubenst, Rembrandtot, elmarasztalta, de még az addig megkérdőjelezhetetlenül hatalmas Michelangelo művészetéről is megsokasodtak a negatív értékelések.

Az akadémizmus szemében mindegyikkel csak baj volt. Az egyikkel az, hogy válogatás nélkül festett meg csúnya embereket is, a másik pedig túlzott fantáziája miatt szenvedett kritikát. Ekkor már bőven a 17. században járunk, noha korábban is voltak botrányok. Az illetlenség miatt fogta perbe az inkvizíció 1573-ban Veronését, mert az Utolsó vacsorán mindenféle helytelen alakot is megfestett: zenészt, bolondokat, kurtizánokat, mértéktelenül evő és ivó vendégeket, német páncélos katonákat. Veronese nem volt hajlandó a képet átfesteni, ezért új címet adott neki: Vacsora Lévi házában címmel ma a velencei Akadémai Képtárban látható. Veronese nem mellesleg Michelangelo Utolsó ítéletével érvelt, noha a Sixtus-kápolna freskóját a nemi szervek ábrázolása miatt a korabeli pápai cenzúra obszcénnek és pornográfnak tartotta, ezért el akarta távolíttatni az egész freskót. Később − óriási kegy − Volterrával fügefaleveleket festtettek az Utolsó ítéletre. Ugyanez esett meg Masaccio alig száz évvel korábbi festményével, a Kiűzetéssel (Santa Maria del Carmine, Brancacci kápolna) is. Masaccio képéről mára eltávolították az utólag ráfestett fügefaleveleket.

A múlt alkotásait általában felmagasztaljuk: olyan, már-már misztikus erényekkel ruházzuk fel ismert, vagy ismeretlen alkotóikat, amely számos esetben jócskán túlmutat művészeti tetteik valódi nagyságán és értékén. A régi korok képeit elsősorban régiségük miatt szoktuk csodálni, ritkán gondolkozunk el azon, hogy Michelangelo Utolsó ítélete, Masaccio Kiűzetése egykor obszcénnek, Veronese Utolsó vacsorája szentségtörésnek, vagy Caravaggio alakjai túl hétköznapinak, csúnyának, ezért végső soron helytelennek számítottak volna. Ez a jótékony felejtés csak a múlttal való kapcsolatunk egyik oldala. Restaurálások után művészettörténészek döbbennek rá az „eredetire”, a közönséget sokkolja egy ortodox ikon megtisztítása, ahogy a Sixtus-kápolna vitatott megtisztítása is egy olyan Michelangelóval ismertetett meg minket, amilyenről korábban fogalmunk sem volt: a súlyos, pasztellszínekkel operáló rajzossal szemben a harsány, szemkápráztató koloristával. Gótikus katedrálisok ejtenek ámulatba bennünket, anélkül, hogy tudnánk, elődje egy monumentális román kori bazilika lehetett, melyet a gótika embere már nem tartott korszerűnek. Ugyanígy tűnhettek el középkori freskóciklusok templomokból, melyek sokszor levert helyére a reneszánsz újakat festett, hogy aztán azokkal se bánjon mindig kegyesen a történelem: Masaccio páratlan Szentháromságát például évszázadokon keresztül egy barokk oltár takarta el.

*

michelangelo_utolso_1.jpg

Michelangelo: Utolsó ítélet; restaurálás előtt és után

michelangelo_utolso_2.jpg

Ma tudjuk lemérni igazán, micsoda veszteség ért volna bennünket, ha a művészet történetét még ma is 16-17. századi szemmel és fogalmakkal írnánk, melynek hatása egészen a 20. század első harmadáig tartott. Most tudjuk megállapítani, milyen károkat okozna, ha ma is az önkényesen helyesnek, illendőnek, erkölcsösnek tartott ideáinkhoz mérnénk a jó művészetet. Most látjuk csak jól, mekkora öngólt tud rúgni az, aki a régi korokból erkölcsi-esztétikai alapon válogat, és úgy méregeti az abszolút igazságokat a helyesről, hogy ezzel saját maga alól húzza ki a szőnyeget. Mert egyszerűen nem tudná a helyeset választani, ha pedig mégis a helyeset akarná választani (mondjuk Carraccit vagy Correggiót), az nem biztos, hogy tetszene is neki.

Már most számos nehéz és elsőre kekeckedőnek tűnő kérdés merül fel. Mit kezdenének abszolutizáló teoretikusként a kritikusok Jan van Eyck Madonna a templomban című képével? Hogyan húznák meg az illendőség határát, miként vélekednének az aktualizálhatóság kérdéséről? Mit gondolnának Mantegna Keresztrefeszítéséről, amelyen két ló is a seggét mutogatja a nézőnek? A következetesség azt is megkívánná, hogy a magyarországi historizmus festészetének egyik legemblematikusabb alkotásával, Benczúr Gyula Vajk megkeresztelésével kapcsolatban is kérdéseket tegyünk fel: történelmileg hű-e a templombelső, a keresztelőmedence, a ruházat, a háttéralak darutollas kalapja vagy a német-római császár jelenléte? Vajon ez a következetesség melyik Benczúr-képet tekintené eredetinek? Azt, amelyiket ma a Magyar Nemzeti Galériában láthatjuk, vagy azt, amelyet nyomásra átfestett, mert túl sok volt rajta a pogány alak?

Amikor egy alkotással szemben kritikaként merül fel, hogy egy „szakrálissá vált” eredetit aktualizált, a jelen problémáira akarta megfeleltetni, akkor a kritika könnyen kelti azt a látszatot, hogy többet állít annál, minthogy a kritikusának nem tetszik. Amikor a kritika a történelmi tapasztalatra, folytonosságra hivatkozva értékrelativizálást, „posztmodernt”, nemzet- és kereszténygyalázást, deheroizálást és kommunista-liberális aljasságot kiált egy alkotással kapcsolatban, akkor a művészetek történetét (minden művészetét) vagy zárójelbe teszi, vagy elő sem veszi, vagy éppenséggel a történelem folyamából kiragadva példálózik.

Amikor viszont valaki számon kéri a hiányt vagy felhívja a figyelmet az önkényességre, úgy a tudásról − melynek hiánya miatt ugyanúgy felháborodnak, mint a végeredmény miatt −, hirtelen az érzésekre, arányérzékre, a helyes ítéletre terelődik a hangsúly. Nehéz persze úgy vitába szállni, hogy az egyik oldal nem tesz fel kérdéseket, mert hite szerint vannak, amikkel kapcsolatban nem is lehet kérdéseket feltenni. Hajlamosak vagyunk mindnyájan ezt a fajta történelemszemléletet, ezt a fajta tabukra épülő megközelítésmódot legalább elvhűnek tartani, még akkor is, ha mi magunk nem értünk vele egyet.

A (művészet)történeti tudásanyag azonban rendre képes rámutatni, hogy ez a szemlélet sokszor csak a maga javára képes válogatni, hiszen a jelenben nem ütlegelne olyan alkotásokat, amelyekkel szemben a múlt felhozott, erkölcsös és helyes példái sem állják ki feltétlenül a szembesítés próbáját.

florence1.JPG

Masaccio Szentháromsága előtt az egykori barokk oltár helye

*

Megj1: példaként szándékosan nagyon ismert alkotásokat és történeteket hoztam fel.

Megj2: senkit nem akartam halálra untatni latin szavakkal meg lábjegyzetekkel, pedig elég sokat illett volna kitennem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr606561877

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi is a helyes művészet? − Népszerű művészettörténet I. 2014.08.02. 10:52:01

Most tudjuk megállapítani, milyen károkat okozna, ha ma is az önkényesen helyesnek, illendőnek, erkölcsösnek tartott ideáinkhoz mérnénk a jó művészetet. Most látjuk csak jól, mekkora öngólt tud rúgni az, aki a régi korokból erkölcsi-esztétikai alapon válo…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.08.02. 10:10:31

Ha jól értem a velejét, megint csak az a kérdés, elválik-e a mű az alkotójától (+ annak korától és esztétikai értékítéletétől)?

Van-e jogunk posztmodern (műanyag)ízléssel fanyalogni a kapott örökségen, legyen az akár a Hagyomány bármilyen megnyilvánulása?

Létezik-e sztenderdizált ízlés, amely például képes arra, hogy fillérre belője egy Mű értékét? Ha igen, kik a hordozói ennek a "sztenderdizált" megmondásnak?

Ha mást nem is, a szerző legalább annyit megtanulhatott volna egy (jó) középiskolában, hogy a jól feltett kérdés legalább fél (helyes) válasz.

S=klogW 2014.08.02. 10:59:16

@Bell & Sebastian:

"kik a hordozói"

akik évszázadokon keresztül uzsorahitelezéssel összeharácsoltak műkincseket

S=klogW 2014.08.02. 11:10:25

@Bell & Sebastian:

"kik a hordozói"

akik évszázadokon keresztül uzsorahitelezéssel összeharácsolták a világ műkincseit

Bell & Sebastian 2014.08.02. 13:03:12

@S=klogW: Ha a művészet egyszeri és megismételhetetlen értékeket képviselne, nem lehetni hamisítani az "egyedi" stílust. Ebből az következik, hogy az alkotó általában a Mű elé soroltatik, ezért a kérdést, hogy szétválik-e a kettő, nem is érdemes feltenni.

A másik példa közismertebb, Szerző is hozza. Ha az új elfedi a régit, szabad-e a felszínre hozni a régit, ha ez egyben az új teljes megsemmisülésével is jár, csak azért, mert mai ésszel úgy gondoljuk, hogy az elfedett érdekesebb, értékesebb vagy jelentősebb?

Nem kell azon felháborodni, ha minden, művészeti hitközösség először szétválogatja a sugalmazottra és szemétre valóra a kanonizációja tárgyait.

A baloldali ág (egyesek szerint a művészet csak baloldali lehet, ami az Isten elleni lázadásnak csak egyik formája) ezt már régen megtette.

Az úgynevezett jobboldali ehhez képest fényévnyi lemaradásban van.

A szakrális meg évezredek óta megy a maga útján, kívülállónak belügyekbe nincs mit piszkálódnia.

Nem tévedek nagyot, ha kijelentem, nincs is jobboldali művészet, csak "teremtéspárti" és "evolucionista" van.

Az utóbbi az ördögé, mi dolgunk vele?

djanos 2014.08.02. 14:26:56

A cikkel semmi baj nem lenne a bevezetést leszámítva.

Az Alföldi - féle értelmezés ugyanis egyáltalán nem illik a cikkben felvonultatott tények és történések közé.

Hiszen Alföldi már maga is átrajzol, feldolgoz egy korábban többször eljátszott, megvalósított művet.

Teszi mindezt úgy, hogy a szerzők eredeti munkája mind a betéteket, a karaktereket, mind a jeleneteket illetően egy tudatosan és pontosan, adott szereplőgárdára tervezett alkotás volt (akárcsak az említett festmények)

A későbbi "alkotók" többek között Alföldi is, ezt a mérnöki pontosságú művet használja fel a saját véleményének közvetítésére.

Az ő munkássága sokkal inkább reakció ebben az esetben, mint az azt követő hisztéria.

picur3ka 2014.08.02. 15:41:07

Nekem ez így semmit nem mond, mármint érdemlegeset, lehet tovább is van az eredeti (nyilván, I. rész).

Egy gondolatot ébreszt bennem. Semmi baj a feldolgozásokkal, az át- és értelmezésekkel (jó lenne, ha az eredeti is megmaradna...), mi is lehetne más, a korok, ízlések, normák változnak. S változik a mindenkori hatalom beleszólási hajlandósága is.

Engem egy bosszant, amikor a polgárpukkasztást képzelik művészetnek. Ez önmagában nem az szerintem, hanem praktikus viccelődés, sokszor erős sértegetés. Káromkodni is tudni kell. Az is művészet. Egy bazmeg nem az.

Persze, manapság, ha valaki véletlen húz egy csíkot a porba maga után, már az is művészet. Meg homokozási alapismeretekből is lehet érettségizni és aki kettőig el tud számolni, az már egy külön kultúra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.02. 15:49:09

@Bátorfy Attila:

"Karinthy Frigyes: Nihil
(Recitativo)

Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz
És beszélgettem vele a lépcsőházban:
Bementünk, mert kint nagyon fujt a szél
És kemény csöppek estek.

Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem:
Aztán lementem a Rottenbiller-utcán
Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni
Találkoztam Biró barátommal.

Biró beszélt a neo-impresszionizmusról,
Én mondtam: mindent abba kell hagyni:
A művészetnek ne legyenek korlátai -
Se ütem, se vonal, se szín.

Vagyis az a művészet, amit az ember gondol
És ha nem gondol semmit, az is művészet -
És ha csak érez valamit, az is művészet
És ha neked nem, hát nekem.

És ha neked ez nem képez művészetet
Kedves Ernő: hát akkor nem művészet -
Nem is az a fontos, hogy művészet-e
Vagy sem; - nem az a fontos.

És ha ez nem művészet: hát nem az
De akkor nem is kell művészet -
Mert az a fontos, hogy figyeljenek
Az emberek és jól érezzék magukat.

Biró dühösen ott maradt az utcán
Én még bementem egy kávéházba:
Akkor egy szélroham jött veszekedve
És bevágta az ajtót.

A szélnek mondtam egy gorombaságot
Kávét ittam és olvastam egy lapot:
Valami cikk volt a versköltészet céljáról
De nem egyeztem meg vele.

Ja igaz: a lépcsőházból lejövet
(Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam,
Hogy most meg kellene dögölni
És kiölteni a nyelvemet."

S=klogW 2014.08.02. 16:14:51

"Hogy most meg kellene dögölni
És kiölteni a nyelvemet."

Ezt megfogadhatnák a mai szellemi utódok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.02. 16:17:03

@Bátorfy Attila:

"Amikor egy alkotással szemben kritikaként merül fel, hogy egy „szakrálissá vált” eredetit aktualizált, a jelen problémáira akarta megfeleltetni, akkor a kritika könnyen kelti azt a látszatot, hogy többet állít annál, minthogy a kritikusának nem tetszik. Amikor a kritika a történelmi tapasztalatra, folytonosságra hivatkozva értékrelativizálást, „posztmodernt”, nemzet- és kereszténygyalázást, deheroizálást és kommunista-liberális aljasságot kiált egy alkotással kapcsolatban, akkor a művészetek történetét (minden művészetét) vagy zárójelbe teszi, vagy elő sem veszi, vagy éppenséggel a történelem folyamából kiragadva példálózik." --- írja.

A szerző ugyanazt a gyakorlatot folytatja, amit kritizál. Csakszólok.

picur3ka 2014.08.02. 16:18:47

Valaki beleválogatta ezt a legszebb 30 magyar versbe, nem tudom, miért.

persze, ez egy igen furcsa válogatás, tele van meglepő darabokkal mindenféle szempontból

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.02. 16:27:04

@picur3ka:

Szerintem ez egy igen jó vers:-) Azért idéztem, hogy fehívjam vele a szerző figyelmét, hogy ugyanazt a gyakorlatot folytatja, amit kritizál. De aztán elbizonytalanodtam, hogy megérti-e és egy újabb kommentben is leírtam: A szerző ugyanazt a gyakorlatot folytatja, amit kritizál.:-)

picur3ka 2014.08.02. 16:31:53

@bbjnick:

tudom, hogy nem azért tette be

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2014.08.02. 22:08:43

Van nálunk pár dolog, amihez mindenki alanyi jogon érteni vél. Pölö futball, und i tak dalse. A művészethez is már minden tőről metszett faszparaszt hozzászól. Leszarni. Normális ember futballoz, és nem ugat róla. Normális ember a kultúrjavakat termeli és/vagy fogyasztja, de semmiképpen sem azzal foglalkoz, hogy más mit, miért, hogyan.

Bell & Sebastian 2014.08.03. 05:10:36

@Kinyílott a pitypang. Megírom.: Jogos. Állami maceratúra esetén nem jogos.

Jó lenne tisztán látni, hogy például az ominózus Alföldi -darab jegyára mellé mennyit tett le az állam. Alapból 80% ugyebár, ám meglehet, ez kicsit nagyon több lett, jubileum, mifene.

De azt is gondolhatom, mi közöm hozzá, nem értek én ehhez. Még annyit sem, mint azok, akik belelapátolták a lóvét. Oszt minek?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2014.08.03. 07:47:07

@Bell & Sebastian:

1. mecénás mindig volt, jó eséllyel oda is föstettette magát a képre még a mikelándzselóval is
2. roncstársadalomban nincs semmi állam nélkül
3. konkrétan ma, Mo-n semmiféle színház nem volna közpénz nélkül - többek között azért, mert a sok bugris megszokta, hogy szarér-hugyér jár neki

Ad Dio 2014.08.03. 09:51:06

@bbjnick:

Szerensé(nk)re később kiderült, hogy a humor a teljes igazság :-).

Ad Dio 2014.08.03. 10:01:27

@Kinyílott a pitypang. Megírom.:

Az átlagember (aka "tőről metszett faszparaszt" - TMF) nem igazán akar mérvadó, véleményformáló kinyilatkoztatóvá válni egy-egy mű kapcsán kifejtett véleményével. Egyszerűen csak elmondja amit gondol a kérdésről. Sok mindent nem lehet állítani anélkül hogy bele ne lehessen kötni :-) a művészettel kapcsolatban, de a közönség elé tárt alkotásokkal kapcsolatban azért lehetetlen tagadni a közösségi mivoltukat :-o. Ezeket a műveket a közönség számára készíti a művész, bármit is halandzsázik róla utólag :-D. És ilyen értelemben a TMF véleménye bizony igenis releváns.

Én mint jeles TMF tag, leszarom hogy ki rendezte azt a bizonyos darabot, ha egyszer csapnivalónak, gagyinak, szájbarágósnak találtam, tele gyönge szinészi teljesítménnyel és/vagy zenei borzalommal. És ha annak találtam, ki is mondom. Nem akarok ezzel senki véleményén erősíteni vagy gyengíteni, egybecsengeni vagy ellentmondani. Csak elmonom a véleményemet. "Szar volt."

Btw ha az inkriminált TMF-ek nem releváns véleményformálók, akkor ki az?...

S=klogW 2014.08.03. 11:25:10

@Kinyílott a pitypang. Megírom.:

"A művészethez is már minden tőről metszett faszparaszt hozzászól."

Jól is teszi! Ha egyszer a "művészet" (propaganda) mindenbe beleüti az orrát!

Bell & Sebastian 2014.08.03. 12:29:30

@Kinyílott a pitypang. Megírom.: Ha hajlandó magát ideológiai lobotómiának alávetni a paraszt, legalább fizesse a TB. Én meg azt mondom, meg kellett volna állni a további tovább-lefokozással, ennyi proli már sok a többnél. Alapból a paraszt nem igényli, hogy mindenáron átvezessék a zebrán.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.08.03. 13:28:36

Látja, drága Anne, 7 évnyi elzárás után végül sok mindent megtanulok. Mindenekfelett azt, hogy a létezők még akkor is azt hiszik, hogy élnek, mikor már halottak. Abban a tévhitben élnek, hogy az életnek ideje van, és nekik egyfajta sorsot kell megvalósítaniuk ezen a földön. Viszont én már egyáltalán nem hiszem, hogy saját sorsunkat e földet illetően töltenénk be, mert a valóságban mindannyiunk lelke elhagyta már az életet. -- Az igazat megvallva, és ez már néhány év óta így van, számomra az élő emberek már csak kísértetek, egy másiknak a kísértetei, a Másiknak, aki többé nincs jelen. És ahogy telnek az évek, egyre inkább kíséretetekké válnak, kíséretetekké, vagyis démonokká. Ezek a démonok makacsul ragaszkodnak az élethez, mintha még emberek volnának, miközben már csak démonok. És ez a helyzet velünk, mindannyiunkkal. Velem is. Azzal töltöm az időmet, hogy lelkemet, amely a levertség, a szenvedés és a borzalom okán minduntalan elhagy, visszavezessem a testembe. -- Csúf ez a világ és az emberek benne aljasak és kárhozottak. Nem tudnak róla, és nem akarják elhinni. Mégis ez az igazság. -- Mindezt csak azért mondom el Önnek, hogy lássa: 7 éve szenvedek már, és elegem van. Nekem is, képzelje, nekem is szükségem lenne egy kis földi boldogságra. De ez a föld ezt sohasem volt képes megadni nekem. Egy olyan életnek a sűrűjében látom magamat, amely már csak szimulákrum, ahol az emberek ugyanazokat az üres szólamokat szajkózzák a szeretetről, a nagylelkűségről, a jóságról és az irgalmasságról, holott belül tisztátalanok, és benső életükben úgy viselkednek, akár a disznók. -- Nincs többé művészet, nincs irodalom, nincs színház és nincs költészet, csak háború és éhség van mindenütt.

Advanced Flight 2014.08.03. 16:51:12

Alföldi munkásságának jelentős része olyan szinten átpolitizált szemét, hogy azt még az Orbánról ciki festményeket gyártmányoló seggnyalói is megirigyelhetnék.

Egyébként szerintem a művészet a 21. sz-ban jószerével halott. Esztétikai értékek már rég nincsenek, a filmeket/zenéket vagy a harmadik világ giccset habzsoló fogyasztóinak, vagy buta tiniknek csinálják; nézetformáló, aktívan és szabadon politizáló polgárság nincsen, a közbeszéd tematizált, a legtöbb érzékeny témáról mindenkinek kötelező ugyanazokat a közhelyhalmokat felböfögni, különben megbélyegzik stb.
Ilyen környezetben műalkotás legfeljebb úgy születhet, hogy arról senki nem értesül, nem kap nyilvánosságot. Kb. mint Van Gogh.

Bell & Sebastian 2014.08.03. 23:10:21

@Advanced Flight: A Gondolatrendőrség tevékenysége sokrétű. Nemcsak a Gondolat üldözése a fő feladata (elsődlegesen azt érdemes, mert a prevenció mindig minden téren a legolcsóbb mód), hanem a Kijelentést és annak Tárgyiasulását is, ugyanazon eszközök igénybevételével. Ezek lehetnek például az elhallgatás, félremagyarázás, dekonstruálás, tiltakozás és a többi, unalomig ismert, sátáni hagyomány. Ezért evidencia, hogy a Gondolatrendőrséget a sátáni hagyomány hordozói alkotják.

Tevékenységük a Szabad Akarat befolyásolására irányul, legfontosabb eszköze a média. Ezért a média a múlt végképp-eltörlője, sötét nemszentlélek.

"S a közjó majd életre kél." Vagy nem.

picur3ka 2014.08.03. 23:56:57

'a Szabad Akarat befolyásolására irányul, legfontosabb eszköze a média'

multi-média, meg a művészetek

nem kell hadsereg az elnyomásra, az hazamehet már, amint ezek feltöltődtek megmondókkal

Egyébként már nem a gondolat-, hanem az érzelemrendőrségnél járunk. Aki nem akar csókolózni egy etióppal, az osztályellenség.

Jólét nélkül meg nincsenek művészetek. Leisure. the Basis of Culture.

picur3ka 2014.08.03. 23:57:39

@Kinyílott a pitypang. Megírom.:

Kéttő darab ilyen színház van, ha jól tudom.

Bell & Sebastian 2014.08.04. 00:26:50

@picur3ka: Szakrális nincsen jólét nélkül, a másik meg felfordulásban tenyészik, mint a kolera. Most -jellemzően- egyik sincs.

picur3ka 2014.08.04. 00:49:49

Blue Collar Intellectuals
Daniel J. Flynn - 12/06/11
The following is an excerpt from Daniel J. Flynn’s brand-new book, Blue Collar Intellectuals: When the Enlightened and Everyman Elevated America.

Stupid is the new smart.
Consider the nostrums of the digital era. “Video gaming is just a new form of literacy.” “Reality shows . . . challenge our emotional intelligence.” “Who cares if Johnny can’t read? The value of books is overstated.” “If you’re not on MySpace, you don’t exist.” Watching cartoons is “a kind of mental calisthenics” for small children. “The truth is, we need multitasking as much as we need air.”
Translation?
World of Warcraft is not altogether different from The Canterbury Tales. Vicarious existence through reality television contestants enables us to enjoy healthier interactions with real people. Ignorance is underrated. Living is interacting through online intermediaries. Let your television babysit your kids. Attention deficit disorder is strength, not malady.
Welcome to Idiotville, population seven billion.

The Invasiveness of Stupidity
Pop culture is a wasteland.

Szúrófény 2014.08.05. 05:57:59

@Bell & Sebastian: Nem "alföldi" galícíai! . Ahonnan ez az elem beszivárgott, az orosz városok gettóiból, nem hozhatott magával sem tisztaságot sem magasabb erkölcsi színvonalat, sem a testi fáradságnak megbecsülését, sem szociális ösztönt, sem kultúrképességet. Nekünk a máshonnan kisepert a jó!
A széles néprétegeknek az, az érzése, hogy az ország nem a népé, hanem néhány tízezer emberé, akik a hatalmat gyakorolják, és a hatalommal visszaélnek, hogy minden állami intézmény milliók szenvedése árán csak eme kevesek rövidlátó politikáját és önző céljait szolgálja
Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás, Bécs, 1920. szept,
„Akkor nem búsultak az urak: oláhok jöttek a magyarok helyébe, s az oláh olcsóbb volt és alázatosabb. Ha a magyar jobbágy makrancos volt, menjen isten hírével, s egész vidékek így cserélődtek fel népességükben." (Ady: Baj van a paraszttal 1907)
Nyelvében él a nemzet?

Magyarul beszél, gyakran sehogy máshogy. Neve román, sváb, vagy tót! Aszerint, hogy apja mi vót! Kettőskereszt nevű, vagy rubint, gyémánt átverés gyanánt! Jött a szakadt, elűzött, kocsmát bérelt, harminc év, hamar milliomos lett! Később bankár, vagy gyáros, mindenképp káros, tisztessége sáros.

Szúrófény 2014.08.05. 06:06:00

@S=klogW: Valóban Magyarország?

Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.
„István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, kinek kóbor lovag-szállítmányairól talán csak a liberális angol premier tudhatna méltón megemlékezni.” Ady:
Nyelvében él a nemzet?

Magyarul beszél, gyakran sehogy máshogy. Neve román, sváb, vagy tót! Aszerint, hogy apja mi vót! Kettőskereszt nevű, vagy rubint, gyémánt átverés gyanánt! Jött a szakadt, elűzött, kocsmát bérelt, harminc év, hamar milliomos lett! Később bankár, vagy gyáros, mindenképp káros, tisztessége sáros.
A széles néprétegeknek az, az érzése, hogy az ország nem a népé, hanem néhány tízezer emberé, akik a ha¬talmat gyakorolják, és a hatalommal visszaélnek, hogy minden állami intézmény milliók szenvedése árán csak eme kevesek rövidlátó politikáját és önző céljait szolgálja
Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás, Bécs, 1920. szept
„Akkor nem búsultak az urak: oláhok jöttek a magyarok helyébe, s az oláh olcsóbb volt és alázatosabb. Ha a magyar jobbágy makrancos volt, menjen isten hírével, s egész vidékek így cserélődtek fel népességükben." (Ady: Baj van a paraszttal 1907)

S=klogW 2014.08.05. 07:06:45

@Szúrófény:

A magyar identitás már évszázadok óta nem származási, hanem eszmei-kulturális alapú:

a magyar nemességbe nem csak magyar származásúak emeltettek be.

Bell & Sebastian 2014.08.05. 11:11:19

@Szúrófény: Tudtommal egész Európában ment a lélekkufárkodás, a túlszaporulatot (egyes zordabb vidékek eltartóképessége kisebb volt, mint a felperzselt végeké) skrupulusok nélkül úgy adta-vette saját hűbérura, mint a marhát, vagy manapság vállalkozó az automata gépsort.

Aki adta, megváltást fizettetett a jobbágyágyával és fejpénzt szedett a megrendelőtől, aki vette, átmeneti adómentesség után benyújtotta a számlát, az útra keltek pedig, miután kifizették urukat, 3 évi túléléshez szükséges tartalékkal kellett, hogy rendelkezzenek.

Úgy is mondhatnánk, kereskedelmi alapon zajlott a népesség elosztása, a vándorlás irányát a még szabad erőforrások szabták meg.

A döntést lényegében háromoldalú szerződésrendszerekbe rögzítették.

Senkinek sem volt erőszak a disznótor. A hely szelleme megszabta, milyen nemzetkarakter az odavalóbb. Mocsárba nem tehettek birkapásztorokat, domboldalhoz szőlő illett városba kerekedő, királyi udvarba, kő-, szék-, és rímfaragó, pusztába lovas és kovács és így tovább.

A királyság és nemesség intézménye Európában mindig is nemzetek feletti volt! (Birodalmi eszme.)
(I.) Szent István csak betagozódott ebbe, "túszcserékkel" biztosítva a békét.

Akik beletrombitáltak a nullás lisztbe (és a kialakult tradícióba), azok ki mások is lehettek volna, mint a tuggyukkik, a maguk forradalmaival, mindig változó zászlók és jelszavak alatt.
süti beállítások módosítása