Kommentszűrés
’14 júl
22
07:01

Majdnem szabadság, majdnem Nyugat − Kádár és mi VII.

Írta: Redakció

kadar_janos_szabadsag.jpg

Vendégszerzőnk, Kiss Ádám (WeLoveBalaton) írása.

Pár éve egy kutatás azt vizsgálta, hogyan élték meg a zimmer frei-éra nyertesei, hogy Kádár halála és a Wind of Change romba döntötte a balatoni aranykort. A kutató érdekes megállapításra jutott: '89 előtt a Balaton majdnem olyan volt, mint a Nyugat, legalábbis akik nyakig ültek a valutában és a nagymellű keletnémet lányokban, ezt hitték. De amikor leomlott a fal, meghalt Kádár és eljött az igazi Nyugat, szörnyen csalódniuk kellett, mert nem azt kapták, amit elképzeltek. De nem is kaphatták azt, hiszen a maguk kvázinyugata, amihez az igazit mérték, egy illúzió volt.

A kádári alku lényegét rengetegen körülírták már, nincs is benne semmi vitatni való. A harmincas évek végétől a hatvanas évek elejéig a magyar társadalom minden rendű, rangú, vallású, politikai nézetű csoportját kiforgatták az életéből. Ki ne mondott volna igent arra az ajánlatra, hogy akkor innentől mindenki békén lesz hagyva, ha nem ugrál, cserébe kap munkát, Trabit, telket?

És igen, Kádár „jó király” volt. Olyan, mint Ferenc József és Horthy. Közvetlen volt, joviális volt, nép fia volt, nem olyan eszelős értelmiségi figura, mint a rákosisták. Az ilyet szereti a magyar, még ha véres kézzel is csinálja meg a boldog békeidőket. És igen, az ő idejében érte el a huszadik század modernitása Magyarországot. Még ha neki ehhez legfeljebb annyi köze volt, hogy hagyta a beatzenét átszűrődni a határon, és hagyta, hogy a kedvenc értelmiségijeit, Sartre-ot és más távoli bölcseket olvassanak itthon. Ő meg beérte a nyugati bunyós filmekkel, péntek esténként a Báthory utcai minisztériumi vetítőben, pirosaranyas szendvicset majszolgatva. A krumplipaprikást szerette, nem a bélszínt, ugyebár.

A Kádár-rendszer ördögi volta nem csak a fausti alkuban, a nagy lakótelep-építő modernizátorságban vagy a jó király-szerep hazugságában rejlik. Hanem a kvázinyugat, a majdnemszabadság illúziójának a felépítésében. Abban, hogy Kádár egy olyan diktatúrát alkotott, ahol a szabadság és a látszatszabadság közti határ tökéletesen elmosódott.

Egy kemény diktatúra és egy szabad ország között világos a különbség. Itt ütnek, ott nem. Ott elmondhatom, amit gondolok, itt nem.

Na de mi a helyzet azzal, ha itt is elmondhatom, amit gondolok, ha itt sem ütnek, ha átmehetek oda hűtőt venni, ha tobzódhatok a valutában, mint a zimmer frei-kor nyertesei? Ha elvileg itt is minden megvan, ami ott. Szinte minden. Akkor vajon meg tudom-e a két világot különböztetni egymástól? Felismerem-e a látszat- és a valódi szabadság közti finom különbségeket? Ha ebben a kettősségben szocializálódom, vajon lesz-e működő mércém?

Kádár nem direkt akarta így. Ennyire azért ő sem volt nagy koponya. Ő csak mindig adni akart valamit a népnek, hogy nyugi legyen. Egy kis telket, egy kis nyugatot, egy kis szabadságot. Mert rettegett '56 emlékétől, az „azóta elhunyt ember” rémétől. Különben sem volt az a dísztribünökről fenyegetőző diktátoralkat. Neki is jobb volt az a pirosaranyas, Bud Spencer-filmes langyi majdnemszabadság, amit csinált nekünk.

De a „kussolásért nyaralót” alkujával a gerincre mért csapást, a majdnemszabadsággal a lelket mérgezte meg.

És ez talán rosszabb. Mert az, hogy a magyar társadalom jelentős része ma is odaadná a fele szabadságát a garantált létbiztonságért, egyáltalán nem meglepő, és még csak nem is magyar sajátosság. A szocializmus-nosztalgia az egész volt keleti blokkban él és virul. De Kádár a szabadságmércénket is hazavágta: az általa felépített kváziszabadság hazug világképe alapján próbálunk boldogulni az igazi szabadsággal. Kevés sikerrel.

Sajtószabadságot akarunk, de aki rólunk rosszat ír, azt tiltsák be. Világnézeti szabadságot akarunk, de kurvára idegesek leszünk, ha valaki másképp képzeli el a dolgokat, mint mi. Legszívesebben jól kétségbe vonnánk a jogát a véleményéhez. Szabad versenyt, kapitalizmust akarunk, de önkéntelenül, kényszer nélkül rámegyünk a kiskapukra, a szabálykerülésre, versengés helyett az ellenfelek diszkvalifikálására. Gyanakszunk és irigykedünk a sikeresekre, a vagyonosokra, a kiemelkedőkre, a tényleg szabadokra.

Megelégszünk az önbecsapó kvázimegoldásokkal, akár morálisan, akár materiálisan. A lényeg úgyis a papír. A valóság papíron legyen meg, az nem baj, ha a valóságban nincs.

Akarjuk a szabadságot, viszont a játékszabályaitól irtózunk. De ez legtöbbször fel sem tűnik. Reflexből működik. Természetesnek vesszük, az élet részének. Így szoktuk meg. Nálunk így szokás. Sőt, nem is értjük, mi a probléma. Inkább haragszunk az EU-ra, a németekre, a luxemburgiakra, az amerikaiakra meg mindenkire, aki ezt szóvá meri tenni. Miközben irigyeljük tőlük a szabadságukat.

Közben ettől az egésztől belül ugyanolyan rosszul érezzük magunkat, mint a Kádár-rendszer népe. Egyrészt, mert a kváziszabadság világában a valóságos dolgok a jegyautomatától a felsőoktatásig is csak kvázin működnek, és az folyton a bőrünkre meg a pénzünkre megy. Másrészt mert belül mardos a tudat, hogy az igazi szabadság, az mégsem ilyen. Csak arról nem elég papírt szerezni.

*

A Mandiner „Kádár és mi” cikksorozatát az alábbi linken olvashatják.

Címkék: történelem társadalom szabadság rendszerváltás szocializmus kádárizmus alku Kádár János Kádár és mi

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr116529541

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Majdnem szabadság, majdnem Nyugat − Kádár és mi VII. 2014.07.22. 07:26:02

Akarjuk a szabadságot, viszont a játékszabályaitól irtózunk. Inkább haragszunk az EU-ra, a németekre, a luxemburgiakra, az amerikaiakra meg mindenkire, aki ezt szóvá meri tenni. Miközben irigyeljük tőlük a szabadságukat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.22. 07:50:04

A keményebb kommunista államokban sokkal idealizáltabb kép élt a nyugatról.

Személyes bulgáriai emlékeim ma már hihetetlennek tűnnek. A bolgár átlagember meg volt győződva róla, hogy pl. a nyugati szakszervezeteket mind kommunisták és egyetlen céljuk a jó kapitalizmus lerombolása. Ezen kívül legendás híre volt a kapitalizmusnak, pl. mindenki éljenezte, hogy ott munkanélküliség van, ezt jónak hitte.

Aztán a bolgár kapitalizmus második évének közepére gyorsan elpárolgott az összes ilyen tévhit...

Volt is így egy vicc a 90-es évek elején:

- Mi Marx két legnagyobb bűne?
- Amit a kommunizmusról mondott, az mind hazugságnak bizonyult. Bezzeg amit a kapitalizmusról mondott, az meg mind igaz volt!

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.22. 07:52:46

sokat nem törte a fejét, ádámka. csak felütötte a közhelyszótárat a kádár fejezetnél. kötelező volt valaki írást leadni? ugye nem? akkor?
és aki a horthy kort a kádárral hasonlítgatja, az alember.

Lexa56 2014.07.22. 08:49:46

Nekem tetszett a poszt. Mutyiország polgárának az a baja, hogy mindig csak másnak a rovására szeretne szabad lenni. Tisztelet a ritka kivételnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.22. 08:55:15

A szerzo is egy francia forradalmar. A szabadsag mar regen meg van cafolva tudomanyosan.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/07/egyenlobbek.html

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.07.22. 08:56:45

Most akkor csodálkozzon valaki, hogy megbukott a hirszerző Kiss Ádámmal a volánnál.Az ilyen cikkekért amúgy még fizetnek?Vagy már lépett egy szintet a magyar sajtó?Elindult valami változás?Ez a "szabad sajtó" fogja megmenteni ezt az országot?Megannyi kérdés...

gyalog.galopp 2014.07.22. 09:00:40

Ez a sorozat nem is a Kádár korszakról szól, hanem grafomán írástudók szellemi sivárságáról, a bányászbéka valaga alóli kitekintésről.

MézesRozi 2014.07.22. 09:08:50

"Egy kemény diktatúra és egy szabad ország között világos a különbség. Itt ütnek, ott nem. Ott elmondhatom, amit gondolok, itt nem.

Na de mi a helyzet azzal, ha itt is elmondhatom, amit gondolok, ha itt sem ütnek, ha átmehetek oda hűtőt venni, ha tobzódhatok a valutában, mint a zimmer frei-kor nyertesei? Ha elvileg itt is minden megvan, ami ott. Szinte minden. "

tudja-e mit beszél?

egyetmondok 2014.07.22. 09:16:51

Szerintem a kép tisztul. 2010 után lett" papírunk" is, hogy nem akarjuk "a nyugat játékszabályait".

Bell & Sebastian 2014.07.22. 09:54:14

@gyalog.galopp: :D...

@MézesRozi: Ahogyan azt Móriczka elképzeli.

ingyenebed 2014.07.22. 10:41:58

"A kádári alku lényegét rengetegen körülírták már, nincs is benne semmi vitatni való."

na, várjunk egy kicsit, ennyire nem egyszerű.

ha elolvasod az mszmp pb üléseinek jegyzőkönyveit, mondjuk 55-56 elejétől kb, akkor azokból látszik, hogy ez a "kádári alku" tkp nem Kádár fejéből pattant ki.
megfigyelhető az 56 ősze utáni időszakban a pb üléseken egy Kádár-Marosán vita, melyben Kádár pp hogy nem az életszínvonal-politika mellett érvelt az újabb 56 megekadályozása kapcsán, hanem a direkt hatalmi-politikai ezsközök mellett (ügynököket a kritikus munkahelyekre, egyetemkre, megbízható kommunista vezetőket mindenhova), mivel ez nem okoz költságvetési problémát.
Marosán volt az, aki folyamatosan az életszínvonal emelése mellett érvelt, mondván, hogy az elégedetlenséget avval lehet kiküszöbölni.

később aztán nem tudom hogyan alakult Kádár véleménye, de kezdetben ő volt a keményvonalas ebben a vitában.

Bell & Sebastian 2014.07.22. 11:39:16

@ingyenebed: Kezdetben Bucigyuri akart nagyobb zsömléket és Kádár kisebb pofákat látni.

A pékmesternek két hibája volt; hajlam a túlnyalásra és a Moszkvába szaladgálás, de szerencsére gyorsan kitették a szűrét.
Mire ez kiderült, 1960 -tól szépen, csendben és fokozatosan leépítették a komisszár elvtársat, Imre bácsi utódát a KGB székében.

Urfang 2014.07.22. 12:25:01

Szerintem az vesse Kádárra az első követ, aki maga jobbat tudott volna kihozni a történelmi helyzetből.

Gondolom Kiss Ádám az ő helyében nem alkudott volna meg, olyan kapitalista konzervatív keresztény rendszert rittyentett volna ide nekünk a szovjet megszállás alatt, mint amilyen az Orbáné.

picur3ka 2014.07.22. 12:29:23

@gyalog.galopp:

Lol. Az újságírás nyugatszerte válságban van. Gyakran érdemesbb a kommenteket, mint a cikket olvasni.

vizipipa 2014.07.22. 13:34:07

@ingyenebed:

Azt a PB-t a népfelkelés előtt KV-nek (Központi Vezetőség), utána meg egy darabig IIB-nek (Ideiglenes Intéző Bizottság) hívták, de a lényeg persze nem ez.

Nem olvasgattam a korabeli jkv-ket, de elég kézenfekvő, hogy az 57 májusi több százezres tömeggyűléshez a korbács mellett mézesmadzag is kellett. Az pedig elhangzott a rádióban, megjelent a lapokban, sőt, még megvalósítani is elkezdték.

A lényege pedig kb. ez:
"A kormány november 10-i ülésén elhatároztuk, hogy legkésőbb január 1-i végrehajtási határidővel
a munkabéralapot fel kell emelni 10 százalékkal,
mégpedig úgy, hogy az 1200 forintnál kevesebbet kereső munkások bérét 15 százalékkal, az 1200–1500 forint közötti keresetű munkások bérét 8–10 százalékkal fel kell emelni.
Ugyanezen az ülésen elhatároztuk, hogy
a gyermektelenségi adót eltöröljük.
Megerősítette a kormány a dolgozó parasztságot sújtó beszolgáltatási rendszer eltörléséről hozott korábbi határozatot is. "

Népszabadság, 1956. november 12., I. évfolyam 7. szám

Bell & Sebastian 2014.07.22. 13:51:48

@vizipipa: Azon már gondolkodott, hogy a modern pénznek mi a fedezete, mióta Fort Knoxban csak egy zacskó gumimacit őriznek?

A munka és jövőbe vetett hit (fejlődés). Több munka > több áru > nagyobb fogyasztás. Tulajdonképpen ezek belső megoszlása vagy a sorrendjük is teljesen lényegtelen, csak a vég-összesen számít. Ha mindenki "dolgozik" valamit nem töri a fejét hülyeségeken, ami csak további előny.

Kádár csak pár, alapvető szabályt ismert, ezeket variálta. Kína sem sokkal bonyolultabb, csak nagyobb.

vizipipa 2014.07.22. 15:01:38

@Bell & Sebastian:

Tisztában vagyok a hit fontosságával. A Fidesz pl. abból él napjainkban, hogy igen sokan hiszik: más rosszabb lenne.

Bell & Sebastian 2014.07.22. 16:10:53

@vizipipa: A vezetőket nem a rózsabokorban találják, hanem helyette inkább kinevelik az összes oldalt (mindkettőt) a többit meg ezek szétmarcangolják, nagyon gyakran együttes erővel. Egymást nem bántják.

Ha baleset történik és mégis az élére esik az érme, a hármas hatalmi rétegződés korrigál. A látható és választható középhatalom ellen fordul az alvilág és magasabb rend.

Ilyenkor tökrészegen, autóbalesetben meghal a pederaszta. Mindenki nagyobb megkönnyebbülésére.

___________________________ (törölt) 2014.07.22. 17:48:52

@vizipipa: rosszabb a helyzet, nem más rosszabb lenne, hanem más lényegében nincs.

gyalog.galopp 2014.07.22. 18:00:16

@picur3ka:
Az újságírás olyan, amilyen, aki komolyan veszi meg is érdemli.
A baj az a szemléletmód, ahogyan az "értelmiség" szereti kezelni a társadalmat, azt a társadalmat, aminek ő maga is szerves része, alakítója.
Konkrétan, az ebben a sorozatban írogatók de akár kommentelők is úgy tekintenek a Kádár korszakra, mint egy izolációs kamrában a beöltözött kutatók valami büdös sejttenyészetre. ( akinek nem inge ne vegye magára).
Véletlenül sem tesznek említést arról, hogy ők maguk , vagy a felmenőik milyen státuszt töltöttek be abban a büdös tenyészetben, pedig valamilyet betöltöttek, mert nem a Holdról pottyantak ide egyből 89 után.

Az ő világukban a büdös sejttenyészet meghatározói a postás, a tsz fejőnő, a traktoros, esztergályos, stb, szóval azok , akiknek az álmai között a Trabant, a 30m2 alapterületű hétvégi ház a város szélén szerepelt. Nekik kellett volna fellázadniuk, picsán rúgni Kádárt a ruszkikkal együtt.

Remélhetőleg egy következő írásban arról olvashatunk, hogy az öntudatos ifjú 1984-ben hogyan verte szét az apukája fején a karácsonyra kapott C64-est, mert ő már akkor sem volt megalkuvó.

picur3ka 2014.07.22. 20:06:34

Hát, most már nagyon más, mert még szarabb... arról még se írhatnak.

laci_52 2014.07.22. 20:46:26

@picur3ka: Pedig éppen arról kellene írni, hogy mostanra miért lett még szarabb.

Egyébként Romsich Ignác a 20. század három legjobb politikusát megnevezve nem hagyta ki közülük Kádárt.

picur3ka 2014.07.22. 20:51:39

@laci_52:

Három legjobb Pesten, vagy milyen mezőnyben?

Egyébként többen tartják egy tehetséges, okos diktátornak.

♔batyu♔ 2014.07.22. 20:52:07

Jókora tévhitek ezek.

Az autó, a telek nem járt, nehezebb volt megszerezni mint ma és hűtőért sem lehetett külföldre menni. Amikor lehetett, akkor már nem volt igazi kádár rendszer.

Mellesleg simán elmondhattad, amire gondolsz, a probléma akkor volt, ha meg is akartad tenni.

Annyi, hogy akkoriban mások voltak a tabu témák és a szabad médiához nehezebb volt hozzájutni. (Bár ma is ezek betiltását akarják).

Én inkább azt látom, hogy a balliberális pártok és elvakultabb követőik akarják mindazt, ami a Kádár rendszer negatívumai voltak. Valahol érthető, a kádár rendszer bukása ezeket érintette a legrosszabbul. A bennfenteseknek sokféle kedvezmény járt, autó, lakás, kisvállalkozási engedély, stb.

Épp az a bajuk, hogy az átlagember él a szabadságával. Civil szervezeteket alapít, elmondja, leírja a véleményét. Megfigyelhetjük, hogy a rendszerváltás óta a betiltani, megakadályozni, ellenőrízni kizárólag ballibsi szó.

Mr. Waszabi 2014.07.22. 20:54:36

A végén még rájöttök, hogy a legújabb kori magyar jobboldal sosem volt több halovány lepkefingnál - élen a MIÉP-pel, FIDESZ-szel. Szép felébredést kívánok:)
Hülyének lenni alapvető emberi jog, csak itt túl sokan visszaélnek vele. Be is kapják az eredmény rinocérosz faszát, nincs menekvés. Vagy Orbánét, vagy valamelyik segédjéét, az mindegy a szopás/ szopatás tényét illetőleg. Sebaj, tanulni sosem késő. Szép estét:)

Mr. Waszabi 2014.07.22. 21:02:07

Bocs, hogy alkalmatlankodom Kádár ügyben - de tény, hogy Kádárék sokkal kevesebbet loptak. Sokkal kevesebbet, mint az MSZP párt grémium az emúttnyócévben, és orbitálisan kevesebbet, mint a FIDESZ oligarchák az elmútt4-ben. Utóbbiak 4 év alatt sokszorosan túltettek az emúttnyócon is. Tehát a nemzet tolvajai címért már nem kell Orbánnak versenyeznie, megnyerte, úgy 150 évre visszamenőleg. Ez valóban siker, ha lehet az ilyesmit annak nevezni:)

♔batyu♔ 2014.07.22. 21:11:48

@Mr. Waszabi: Rengeteg dolog "járt", ezért nem kellett ellopni. Kádár lehet, hogy keveset lopott, de a beosztottjai annál többet. Főleg, hogy oknyomozó újságírás eleve nem is létezett.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.22. 21:13:26

'Mert az, hogy a magyar társadalom jelentős része ma is odaadná a fele szabadságát a garantált létbiztonságért, egyáltalán nem meglepő, és még csak nem is magyar sajátosság. A szocializmus-nosztalgia az egész volt keleti blokkban él és virul.'

- Ehhez képest az EU ban kizárólag a keleti blokk miatt van egyáltalán GDP növekedés, nélkülük recesszió lenne az egész hodályban.

Mr. Waszabi 2014.07.22. 21:23:39

@♔batyu♔: hát, például nem tudtak lopni, ez volt az alapállás. Volt egy erkölcsi mérce, amit be kellett tartani. És a többséggel betartatták, nagyon keményen.
Ha a maihoz nézed, a nyaraló felépítéséhez tudtak katonákat szerezni, vagy innen- onnan anyagot, de csak elsőséget szerezhettek, kifizetni ki kellett, nem lehetett ellopni a köz pénzét. De ez volt a maximum. Nem tudott ezer holdjuk lenni, mint Orbán, Lázár barátainak, és sok minden másuk sem lehetett. Ugyan nem szeretem a komcsikat, de igazságos vagyok, és elismerem, hogy sem Kádár, sem Grósz, sem a beosztottjaik nem lophattak anno a közösből sokat. Az később történt csak, amikor már Kádár kivonult a magyar politikából. Pontosan tudom, mivel az akkori cégem vezérigazgatója is akkortájt vonult nyugdíjba - 20 éven át nem lopta meg a céget, viszont sikerre vitte. Ellentétben az utódjával, aki vitorlarudakat meg hasonlókat vásárolt 1990-ben, miközben a csőd szélére került egy korábban 20 évig nyereséges gyár. Orbánék ahhoz képest is túltesznek mindenen, amit láttam. A nemzetpusztító enyhe kifejezés Orbánékra, nagyon enyhe. Kártevők.

Mr. Waszabi 2014.07.22. 21:38:53

A különbség az mszp és a fidesz közt, hogy az előbbiek azért szerették volna a demokrácia látszatát fenntartani, miközben lopták a köz pénzét, utóbbiak ellenben törvénnyé tették lopásaikat. Szerintem elég nagy különbség van a kettő között. Azt gondolom, hogy ezt a meglopottak közül sokan hasonlóképpen látják. Az összeharácsolt állami büdzsén élősködő nettó balfasz nemzetpusztító gecik szót sem érdemelnek. Nincs egál.
Még a neo-Horthysta álszent indokok sem tudják betakarni azt a pusztítást, amit Orbán és sleppje végeztek itt az emútt4évben. És amit szándékoznak a következőben. 2010-ben is úgy történt ez, hogy megvárták, agyon hazudták az önkormányzati választásokat, s csak azután kezdtek önkényeskedni. Most sem lesz másképp. Én szégyellem magam a fideszesek helyett is. Nem szép, nem dicső ma magyarnak lenni.

01234567 2014.07.22. 21:47:12

" A Kádár rendszerben a legrosszabb az ami utána jött!"-Moldova.
Érdekes módon Kádárral kapcsolatban előszeretettel emlegetik Nagy Imre kivégeztetését(aki egyébként szovjet állampolgár volt, a 30-as években a KGB ügynöke és kommunista, így azért talán vele kapcsolatban el kellene fogadni a kommunisták szemszögéből az áruló jelzőt, annak sorsa pedig...egyébként meg csak egy karrierista volt, rossz időben, rossz helyen), a 300 kivégzést a forradalom leverése után. Azért azt tudni illik, ezeknek a kivégzéseknek előzménye volt magukat megadó katonák kivégzése(úgy szovjet, mint magyar SORKATONÁK), politikai leszámolások során elkövetett gyilkosságok, és köztörvényes bűncselekmények is. De sajnos mint ilyen felfordulás után, ha a régi hatalom visszatér, valóban voltak leszámolások is. És azért azt is megemlíthetnék, Kádár alatt Rákosi nyomorban egy szibériai faluban döglött meg, Gerő sz.ros könyvtárosként végig megfigyelve, miután leülte jogos börtönbüntetését, sok más sztálinista idiótával az 50-s évekből. És szerintem Kádár abból ami neki jutott a legtöbbet hozta ki mindvégig, társadalmilag, gazdaságilag, politikailag, az a rendszer a saját keretei között a maximumon működött, míg ahogy ez a mostani meg a minimumon a saját lehetőségei között.

vizipipa 2014.07.22. 22:21:56

@01234567: "Kádár abból ami neki jutott a legtöbbet hozta ki mindvégig"

Ezt a mindvégiget igencsak vitatom. Az a rendszer gazdaságilag bukott meg, erről kár megfeledkezni. A 80-as évek nem a siker évei, 85 után meg már csak mentési próbálkozások voltak. Még vígan a Kádár kor, de már a bukás időszaka. Ez innen nézve már elég egyértelmű.

Senki sem találta a kiutat. Akárcsak most.

Az pedig hogy a 60-as, 70-es egyértelmű sikerei mennyiben Kádár és mennyiben a körülmények következményei ugyancsak megérne egy JÓ tanulmányt. Nem a lengyel vagy a román példára mutogatva, hogy volt rosszabb is, hisz nem azonos pályát futottunk be. Emellett voltak más példák is, NDK, meg Jugoszlávia.

Punxsutawney Mormota 2014.07.22. 22:32:46

@jm padilla: Van hasonlóság. Rendközpontiság, és az azt kísérő hullahegyek.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.22. 22:40:04

@Mr. Waszabi: 'hát, például nem tudtak lopni, ez volt az alapállás. Volt egy erkölcsi mérce, amit be kellett tartani. És a többséggel betartatták, nagyon keményen.'

nem az apád faszát.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.22. 22:41:30

@Mr. Waszabi: 'Én szégyellem magam a fideszesek helyett is. Nem szép, nem dicső ma magyarnak lenni.'

Amikor mindenben utolsók voltunk akkor viszont az vót, he?

picur3ka 2014.07.22. 22:43:29

@Punxsutawney Mormota:

Ugye viccel? Az összes kommunista ott majszolt a börtönben. (Nagyon helytelenül, szerény véleményem szerint, de könnyű utólag okosnak lenni.)

Hullahegyek, menjék már! Tán a Csillagban volt, hogy először találkozott Kádár meg Kopasz Gyilkos.

S idéznék egy korabeli cikket az újságból, nem szó szerint, csak úgy kb.:

"Remélem, hogy ezeknek a törvénytisztelő falusiaknak nem esik most bántódások, mert oly régóta hiába fordultak a környékbeli czigányok miatt panaszaikkal a hatóságokhoz."

vizipipa 2014.07.22. 22:47:46

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Czinege nem az utolsó napok embere volt. És egész jó házat épített neki az MN. Meg persze utat is hozzá. Csak ilyesmi közel sem olyan közismert. Meg a vezetők villái. Amik picit túlnőttek a 30 m2-en. Csak pár ezer ilyen volt. Lásd: Régi Magyar Filmek, Gyertek El A Névnapomra - 1983.
www.youtube.com/watch?v=cJs8VrdV-Hc

picur3ka 2014.07.22. 22:49:08

@Mr. Waszabi:

Nézzél, s olvassál több kordokumentumot!

Azt ismered, például, amikor elkártyázták a mezőtúri téeszcsét?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.22. 22:51:21

@vizipipa: Ezek eget rengető bizonyítékok, mint a bajai vidió.

picur3ka 2014.07.22. 22:52:12

@Mr. Waszabi:

Tegyél feljelentést akkor!

sokkal többet annál, hogy a legkorruptabb ország az EU-ban (Gyurcsány-éra), nem lehet

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.22. 22:53:41

@picur3ka: Az a legjobb amikor a bolsik egyik mondatukkal Kádározzák Orbánékat, másik mondatukban nosztalgiáznak a Káder rendszer után.

Mondjuk amíg a földön fetrengve teszik addig legalább vicces.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.22. 22:56:02

@picur3ka: Önmagában semmit sem számít a korrupció mértéke.

Ha a cégem vezérigazgatója 1000et csinál nekem és 300at ellop, akkor inkább ezt választom mint hogy -1000et csinál és csak 100at lop.

Ilyenkor mindig moralizálni akarnak a bolsik, Magyarország újkori férgei.

Nyehe

01234567 2014.07.22. 22:57:36

@vizipipa: Akkor hol volt tőlünk Románia, Csehszlovákia, NDK, Lengyelország, és hol vagyunk mi most. Egyáltalában saját magunkhoz képest hol vagyunk most. Reális kimutatások szerint a 89-es színvonalunkat még mindig nem értük el. Ez a gazdaság. És most társadalomról szó sem essék, így utólag a Kádár rendszer egykori "ellenségeként" is el kell ismernem nagyon sok dolgot tudott kezelni, igaz a maga módján.

kvadrillio 2014.07.22. 23:11:21

munka, trabi, telek...jahhhh....
MOST MEG MU NKANÉLKÜLISÉG, 100 %-OS KIHALT FALVAK, A TÁRSADALMI "STRUKTÚRHA", MELYET ORBÁN "ALKOTOTT" KÉTHARMADA A LÉTMINIMUMON VEGETÁL, KÖZBEN DRASZTIKUSAN LECSÖKKENT.......KIVÉVE A DERÉK ZSIDÓK, AKIK VISZONT RENESZÁNSZORNAK E MAGYAR FÖLDÖN...DÖN...DÖN......okos blogista-pista......:O)))))
BIZONY SOKKAL JOBB VOLT A SZOCIALIZMUS, MINT EZ AZ MŰCSINÁLT OLIGARCHIKUS FÖRMEDVÉNY AMIT A NÉP NYAKÁRA ÜLTETETT "KÉT EMBERKE" :o)
AKIK EL FOGNAK TÜNNI HAMAROSAN.....

kvadrillio 2014.07.22. 23:13:02

@kvadrillio: ...ÉS remélem a szabadság téri szabadkőműves "míves mon strum" is eltűnik a sok szabadkőmíves hamar-tacepaókkal együtt....örömódás kísérettel...:O)))))

kvadrillio 2014.07.22. 23:15:22

orbánka meg a pereputtyával költözzön izraáhelbe a betelepített fajtársaival együtt !
MERT MÁR ÍGY IS SOKMILLIÁRDOT NYÚLTAK LE A TACCSRA TETT LÉTMINIMUMON ÉLŐK ELŐL....

kvadrillio 2014.07.22. 23:16:24

ENNEK MEG NE HIGGY :), MERT ILYENKOR GYILKOLNI TUDNÉK ! :).........

kvadrillio 2014.07.22. 23:18:38

@kvadrillio: :)...EZ LEGALÁBB ANNYIRA MEGTÉVESZTŐ, MINT A SZABACCSÁGTÉRI ZSIDÓ TÜNTETÉSEK A GÁBRIELES SZOBORJUK ELLEN !!! :)

picur3ka 2014.07.22. 23:42:45

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Ezt ugyanabban a mondatban is meg tudják tenni többen, sőt, még hortiznak is közben.

butyko 2014.07.23. 04:06:57

@vizipipa: Cinege hadseregtábornok 12 szobás villája valóban felháborító volt akkoriban.Azután jött - később - a Tocsik-ügy a maga 600 milliójával,azóta csak a milliárdok röpködnek.Van nagyságrendi különbség. Hozzáteszem :az a villa itt maradt Magyarországon,akár elvehető is lehetne,de az ellopott milliárdok már régóta külföldön vannak és az ország számára elveszettnek tekinthetők.

butyko 2014.07.23. 04:12:01

@Tiszteltetem Brüsszelet: Ha kimondjuk,hogy az MSZMP-sek loptak,akkor tudni kell azt is,hogy létezett egy pártszabályzat és pártfegyelem is.Ha az illető lebukott,lebuktatták és senki sem húzta ki a szxrból,akkor el is ítélték,mehetett a börtönbe.Kizárták a Pártból,mehetett tarhonyát kapálni.
Erre is vonatkozott az egyenlőség elve: ne lopj többet,mint a többiek,mert fejbeütnek.

butyko 2014.07.23. 04:16:24

@01234567:" A kommunizmusban az a legrosszabb,ami utána következik..." Moldova György: Európa hátsó udvara (hátsó borító)

butyko 2014.07.23. 04:21:00

@vizipipa: Az " Új Gazdasági Mechanizmus"-ról hallottál-e? Akkoriban kezdték el megvalósítani Kádár egyetértésével,de a keményvonalasok megfúrták,és a félbehagyott program több kárt okozott a kelleténél.Azután jött az olajválság,a KGST részéről a cserearányok felbomlása és kakukk.

butyko 2014.07.23. 04:23:01

@Mr. Waszabi: Kádár János,ha szőlőt kívánt,beérte fél kilóval,nem pedig több száz hektárral. - Moldova után

butyko 2014.07.23. 04:31:54

@vizipipa: Nagy Imre 1950. december 1-jén ,mint élelmezési miniszter (a kötelező beszolgáltatás legfőbb irányítója volt), újra a Politikai Bizottság tagja lett. Magyarul: Ő söpörte le ,söpörtette le a parasztok,kulákok padlását. Ő a felelős az itt megjelenő atrocitásokért,jogtalanságokért. Senki sem fekete vagy fehér a politikai sakktáblán.

gyalog.galopp 2014.07.23. 05:13:36

@Mr. Waszabi:
Az alapállás az volt, hogy mindenki azt tudott lopni, amivel foglalkozott. A gépírólány gemkapcsot és géppapírt, a virágkertész muskátlit, az esztergályos hurkatöltő és betonkeverő alkatrészt fusizott, a traktoros maszekban szántott, a fejlettebbek pl.Cinege klán fegyverben utazott, a tuti a külkeres volt, ők egy komplett gyárat is ellophattak Líbiában úgy 150 millió usd értékben.

A szocialista gazdasági modell eleve gyári hibás volt, a 70-es évek végére minden lehetőségét kifuttatta . Kádár semmit nem értett a gazdasághoz, pénzügyekhez meg aztán pláne nem, ezzel ő maga is tisztában volt, ezért lehetőség szerint engedte érvényesülni azokat, akiknek volt valami elképzelésük. Mint egy ideológiai alapon szerveződött diktatórikus rendszer vezetője ezzel a hozzáállással tette a legtöbbet a nép boldogulása érdekében, ez volt az ő egyetlen erénye.

A nép a világ minden pontján, minden rendszerben a saját boldogulását kereste és keresi ma is.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.23. 09:01:49

"Világnézeti szabadságot akarunk, de kurvára idegesek leszünk, ha valaki másképp képzeli el a dolgokat, mint mi. "

Ez így van. De már korábban is így volt. Herczeg Ferenc már a századfordulón leírta, hogy "A magyar ember úgy képzeli el a demokráciát, hogy majd ő megmondja mit kell tenni, a többiek meg szó nélkül megteszik."

És igen, amikor a hetvenes években a komcsi rendőr simán megverhette az Edda-koncertről hazatérő (és bulizó) fiatalokat, akkor szidták a komcsi rendszert, ahol nincs szabadság, ahol a rendőr ilyet megtehet, hogy csak üt és kész - most, ennyi év elteltével, meg szidjuk a rendszert, hogy a rendőr miért nem tudja egyszerűen jól megverni a gicányokat, akik éjjel mennek hazafelé a buliból és kukákat borogatnak...

Kivlov 2014.07.23. 09:46:42

"...Ő csak mindig adni akart valamit a népnek, hogy nyugi legyen..."

Részben ezért sz*punk még mindig. Mert az osztogatás mögött fedezet nem volt...

teknős 2014.07.23. 10:23:47

@MézesRozi: Aham. ezek szerint te nem tudod, hogy voltak itt abban az időben olyanok, akiket ütöttek. Tudod lehet, hogy te a támogatott, vagy a tűrt kategóriában voltál, de voltak itt olyanok is , akik a tiltott kategóriába tartoztak. Azokat bizony ütötték.

teknős 2014.07.23. 10:26:47

@Urfang: Egészen furcsa álláspont. Az meg fel sem merül benned, hogy nem kellett volna Kádárnak lenni, nem kellett volna kollaborálni.

mrZ (törölt) 2014.07.23. 10:36:21

nem volt minisztériumi filmvetítő, a báthory utca csak a kijárata a hungarofilm(filmimpotőr) vállalat vetítőtermének. csütörtökön- és pénteken ment a nyugati filmek előnézete, amikor egy bizottság döntött a megvételről.
Kádár nagyon ritkán volt jelen, nem szerette a buta filmeket.
a cikk bullshit, óvatosan vele.

sas70 2014.07.23. 10:38:58

A Kádár-rendszer nagy alkuja az volt, hogy ha befogod a pofád és nem ugatsz, nem ugrálsz sokat, akkor szépen élhetsz.
Kis ház, kis autó, kis tisztesség, kis lakás, hétvégi telek. Lehúzod a 8 órát a gyárban és nem szólok bele, mit csinálsz a másik 8-ban, ha nem a rendszert szidod. Nem vagy többre hivatott, nem akarsz nagy dolgokat véghez vinni, csak szürke van.
És igen, ez okozta a legtöbb kárt. Az alkuk, a megalkuvás országa, népe lettünk. Kicsit mindenki ügyeskedett, fusizott, hála pénzt, bonbont adott, boldogult ahogy tudott és kussolt. Nem kellett éhezni, nem kellett gondolkozni, a PÁRT és az ÁLLAM eldöntötte.
Szép világ volt! Szép világ volt?

laci_52 2014.07.23. 10:40:01

@teknős: Ha nem lett volna Kádár, kollaborált volna helyette más: Münnich, Apró, Marosán és még néhány ugyanazt elvállalta volna.

Azt meg már sohasem fogjuk megtudni, jobban jártunk volna-e, ha Kádár helyett más veszi át az ország vezetését '56 után.

Mérnork 2014.07.23. 10:51:48

@teknős: Mivel a 2. VH. végén Mo.-t a demokratikus nyugat szépen odaadta a ruszkiknak játszótérül (persze a többi volt szocialista országgal együtt), így ha nincs Kádár, lett volna helyette más, valószínűleg sokkal rosszabb.
Aki élt akkoriban, az csak jól járt vele, hogy nekünk nem egy Ceaușescu féle megalomániás vadbarom jutott diktátornak, hanem egy egyszerű puritán ember, aki valószínűleg kellően tisztában volt a saját korlátaival.
És ha már román példa, ők baromi jól jártak, hogy nekik nem jutott "összekacsintós" jólét, hanem volt helyette masszív nélkülözés, ahonnan Mo. igazi Kánaánnak tűnt.

diszkriminans (törölt) 2014.07.23. 10:55:36

@♔batyu♔:
Tök jól körbeírtad a Fideszt, csak azt nem értem, miért nevezed őket ballibnek?

diszkriminans (törölt) 2014.07.23. 11:00:41

@butyko:
Pontosan, ha Nagy Imre lett volna tartósan a vezető a szocializmusban, akkor ma ő lenne legjobban fikázva, viszont azzal, hogy a többi komcsi elintézte a forradalom leverése során, hős lett. Nagyon jó példa, hogy egy történelmi szereplő esetében sok esetben a körülmények miatt lesz pozitív vagy negatív a megítélése.

diszkriminans (törölt) 2014.07.23. 11:08:42

@sas70:
Szerintem, ami a cikkben is benne van, hogy emellett a nyugatról is ott volt egy illúzió. A Kádár rendszer ugyanis olyan volt, hogy ha kussoltál, nem lehetett tönkremenni, a kapitalizmusban meg amellett, hogy sokkal jobban lehet élni, ha az ember tesz érte, de tönkre is lehet menni, és ami még fontosabb, tenni is kell a saját jólétünkért. A Kádár rendszer embere meg látva a nyugati jólétet, összekombinálta azt a fejében a saját rendszerével, és elképzelte, hogy ott nem kell tenni az embereknek a saját jólétükért, és tönkre sem lehet menni, ellenben rengeteg a lehetőség a meggazdagodásra. Aztán ugyanezt várták a rendszerváltástól, hogy kolbászból legyen a kerítés, de a többség tenni azt nem akart, nem akar érte. Amikor kiderült, hogy a dolgok nem így működnek, akkor meg jött a kádári nosztalgia, a politikusok meg máig ezzel akarnak választást nyerni, ezzel újra és újra visszasüllyedve.

gizmo26 2014.07.23. 12:32:43

Nekem nem kell a szabadság, csak vesztegessenek meg. De sajnos a korrupcióból abból kihagynak, ezért utálok mindenkit, akit nem. Viszont még így is büszkén csalok adót ha tehetem, és örülök, hogy ezt sem a magyar állam kapja meg.

sas70 2014.07.23. 12:34:52

@diszkriminans: A nyugati illúzió is benn volt ez biztos. Persze azt se felejtsük el, hogy a konszolidált, nagyjából jóléti nyugat, nem csak illúzió volt. Gyorsabban fejlődtek mint mi, nem volt annyira vészes a létbizonytalanság, persze nem volt kolbászból a kerítés, de sokkal jobban éltek, mint mi. Sokan persze azt hitték, hogy elég lesz a cuclista rendszert leváltani és itt is rögtön az jólét köszönt majd be, csak közben azért nagyot változott a világ. Ráadásul az iszonyatos ipari lemaradásunkkal csak akkor szembesültünk igazán, mikor kiderült, hogy a világszínvonalúnak hitt termékeinkről kiderült, hogy senkinek nem kell nyugaton és a bődületes nagy pofára esés az volt, hogy egyáltalán nem támogatnak bennünket annyira, mint korábban szavakban tették. A nagy illúzió az volt, hogy majd mi is egy Marshall segélyhez hasonlóval 10 év alatt utolérjük azt a szintet. Helyette kaptunk a nyakunkba összeomló ipart, tengődő mezőgazdaságot, balfasz politikai elitet és privatizációt, ami inkább lopás volt. A munkanélküliek tömege, a visszaesett életszínvonal, az elszegényedés meg szinte törvény szerűen hozta magával "boldog béke idők" utáni vágyat. És sajnos erre játszik most rá a fidesz és a megcsömörlött, megfáradt embereknek már nincs elég akartuk arra, hogy újra küzdjenek, inkább elfogadják, hogy úgyis minden a fejük felett dől el és úgysem tehetnek semmit, csak úgy mint Kádár alatt, befogják a pofájukat, ügyeskednek és megkötik a kis alkuikat, hogy békén hagyják őket élni és lehajtott fejjel güriznek, hogy hátha majd a gyerekeiknek jobb lesz.

♔batyu♔ 2014.07.23. 12:36:04

@01234567: "Kádár abból ami neki jutott a legtöbbet hozta ki mindvégig, társadalmilag, gazdaságilag, politikailag, az a rendszer a saját keretei között a maximumon működött, míg ahogy ez a mostani meg a minimumon a saját lehetőségei között. "

Az a rendszer gyakorlatilag csődbe ment, az uccsó 15 évben már csak komoly hitelekből tudott megélni.

Azt sem mondanám, hiszen Mo.-nak jót tett a "kapitalizmus". Leszámítva persze 2002-2010 között amikor eléggé lemaradtunk és amikor Kádár utódjai kormányoztak.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.23. 13:04:33

@butyko: lehet más a handa-banda?

A Kádár rendszer növekvő hitelekből élt végig az egész 80as években, ilyen 90 után a megyó-gyurcsány-bajnai mestetriónál fordult csak elő.

És az elit lopásával az a baj, hogy akkor az alattvaló is lopásra szocializálódik, ez volt a Kádár kor.

pocaklakó minimanó 2014.07.23. 13:54:04

Hálistennek, vége lett ennek a rezsimnek. Nagy megkönnyebbülés ez mindenki számára.

Bell & Sebastian 2014.07.23. 14:11:59

@Tiszteltetem Brüsszelet: Népszerű tévhit. Itt a teljes sztori, amikor 36% on állt GDP arányosan a hitelállomány, behívták az IMF -et. Nagyberuházásokra, autópályára és fejlesztésre kellett a pénz.

Amitől megszorultunk, az az import mérleg borulása volt, drágán vettünk nyugatról és olcsón adtunk, miközben a KGST -be adott élelmiszer alulértékelt volt, amiért gyakran gyatra minőséget kaptak.

Amikor lezártuk a jóvátételt a Nyugat felé, megindult a zsozsó (és a technológia), aminek egy részét tulajdonképpen transzferáltuk a SZU -ba.

Tanulságnak ez nem volt elég, mert a rendszerváltás után ezt még egyszer eljátszottuk, csak sokkal nagyobb méretekben.

Így jár mindenki, aki tőkehiányos, ha akarja, ha nem akarja.

www.archivnet.hu/gazdasag/magyarorszag_csatlakozasa_az_imfhez_es_a_vilagbankhoz__ii._resz.html

mrZ (törölt) 2014.07.23. 15:23:09

@Bell & Sebastian:
A valuta készlet egy része a konsumex & skála közereműködésével, fogyasztási termékként konvertálódott. Elég érdekes árakon, 10%-os jutalék mindig megvolt a külkeresnek. Most mondjam hogy hány száz zsivány dolgozott a két cégnél?
Volt néhány cég akik a (cocom listás) reexportot futtatták(kutesz, labormim, gamma), de ezek egyébként is olajért bartereztek(transz.rubel) az oroszokkal. 82-re már mindenki tartotta magát a petrodollár rendszerhez, nekünk is kellett, leginkább az olajimportunk ürítette a kasszát, ebben az imf nem hibás, pont ellenkezőleg, bármikor kisegítettek.

polgári kór 2014.07.23. 15:37:51

@Bell & Sebastian:' Itt a teljes sztori, amikor 36% on állt GDP arányosan a hitelállomány, behívták az IMF -et. Nagyberuházásokra, autópályára és fejlesztésre kellett a pénz.'

Kellett, mi? Apád faszát.

'Amitől megszorultunk, az az import mérleg borulása volt, drágán vettünk nyugatról és olcsón adtunk, miközben a KGST -be adott élelmiszer alulértékelt volt, amiért gyakran gyatra minőséget kaptak.'

Ezt nevezik hitelből élésnek, és ebben is ugyanolyan volt a kádár mint a megyógyurcsókbajnai, az elqrt külkereskedelmi mérlegben.

nonest 2014.07.23. 16:49:10

@teknős: Bár ma is ott tartanánk, hogy néhány tucat hülyét ütnek, a tömegek meg elfogadható életnívón élnek.

nonest 2014.07.23. 16:54:37

@sas70: Aha...Beütött a nagy szabadság! Hol vannak a betiltott remekművek, csodálatos ötletek? 25 év alatt miért nem álltak elő a meg nem értett zsenik? Eladósodottságunk ma sokszorosa a Kádár-rendszerének, az eredmény pedig siralmas! Szellemi és materiális életünk romokban, a nagy habzás a mocskot terítette szét a felszínen, rablók, szélhámosok országa lettünk! Köszönjük, kapitalizmus!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.07.24. 06:05:00

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Államadósság
2010 május 19330 milliárd
2014 május 24317 milliárd

hol a 3000 milliárd manyup?
Ez négy év alatt már a szocik 8 éves teljesítményéhez közelít. Ja és a szocik adóssága a manyupban volt részben.
Ja hogy akkor a fidesz 4 év alatt már több pénzt vert el!

MézesRozi 2014.07.24. 17:24:30

@teknős:
drága teknős,
de hát éppen arra vonatkozott a megjegyzésem, hogy a kádár-kor nem olyan volt, amilyennek a szerző beállítja, aki azt írja, hogy voltak a kemény diktatúrák és volt a majdnem szabad kádár-kor. a kádár-kor diktatúra volt.