Egy Bourbon, aki nem felejtett, de tanult
2014. június 14. írta: dobray

Egy Bourbon, aki nem felejtett, de tanult

janos_karoly_fulop.jpg

Eközben Spanyolhonban... Lemond a király, a Bourbon-ház sarja, a jobboldali, néppárti kormány válságkezelő intézkedései elégedetlenségeket szülnek, s a lemondás után utcára mennek a köztársaságpártiak, azzal a jelszóval, hogy hozd magaddal a saját guillotine-odat. Bolond lyukból bolond szél fúj. Lemondott a király, éljen a király, VI. Fülöp!

A spanyolokat nem nagyon érdekli a külpolitika, egy barátomat például arról kérdezték pár éve, szomszédunk-e Korea. Ami érdekli őket, az ugye inkább a hispán világ, meg Afrika észak-nyugati csücske Gibraltár miatt. Kicsit olyanok, mint az angolok, megvan a saját világuk. A külpolitikától való idegenkedés rokon vonás a spanyolok és a magyarok között, ahogy az előző spanyol választások is több párhuzamot mutattak a 2010-es magyarral. A spanyol király, I. János Károly lemondása nem csak nálunk, hanem egész Európában alulértékelt hír maradt, pedig... Pedig a dolog megér egy gondolatmenetet. I. János Károly király létére a spanyol demokrácia atyja, hiszen ő vezette át a Franco tábornok halálát követő átmeneten (transición) az országot.

A dolog nehézkesen indult, ugyanis a jogos örökös János Károly apja, János, azaz Don Juan barcelonai gróf lett volna, Franco viszont nem bízott benne, és inkább az irányíthatóbbnak tűnő herceget szerette volna. Végül sikerült elérnie, hogy a gróf lemondjon a trónról fia javára.

János Károly 1938-ban született Rómában. Keresztapja XIII. Alfonz, az utolsó, valóban uralkodó spanyol király, azaz a nagyapja volt; és Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa keresztelte meg. Az apja, Don Juan, aki angol tengerésziskolába is járt, 1936-ban karlista egyenruhában megpróbált csatlakozni a spanyol polgárháború nemzeti oldalán harcolókhoz, a híres Mola tábornok seregéhez; aztán megint megpróbálkozott ezzel 1937-ben is. Viszont mindkétszer felismerték és megakadályozták a csatlakozását, mondván, óvnia kell életét; persze a valódi ok az volt, hogy igazából a nemzeti oldalon sem mindenki volt monarchista, és nyugtalanságot keltett volna a trónörökös felbukkanása (pedig a csatlakozásra apja, XIII. Alfonz is biztatta). 

Don Juant liberális, angolbarát, Franco-ellenes trónvárományosként tartották számon, ám fiát, János Károlyt nem különösebben intelligens, zárdai körülmények között nevelkedett francoistának könyvelte el a spanyol közvélemény az első időszakban. De az átmenet folyamán János Károly bizonyított. A vezetésével készült az új alkotmány, a megalakult pártok kompromisszuma képpen: a szocialisták kénytelen voltak lemondani köztársasági álmaikról, elismervén, hogy a monarchia pillanatnyilag nélkülözhetetlen. Az alkotmány szerint Spanyolország szociáldemokrata jogállam, parlamenti monarchia; az alaptörvény kiemeli a katolikus egyház szerepét is. János Károly − habár nem rendelkezik a középkori vagy az újkori abszolút uralkodók hatalmával, szinte csak szimbolikus alak − fontos szerepet játszott a spanyol államéletben: egyrészt közvetítő személyiségként, másrészt egy katonai államcsíny megakadályozójaként, harmadrészt pedig rendkívül szerteágazó nemzetközi kapcsolatai révén. Személyében a Franco-éra utáni baszkföldi látogatásakor ötszáz év után lépett először spanyol uralkodó Eskuadi földjére.

A spanyol királyi család nem az egykori királyi palotában lakik, amibe amúgy Franco beköltözött, hanem Zarzuelában, egy szerényebb hajlékban. A király fő hobbija a vitorlázás (hajója a Fortuna II), de szeret fotózni, lelkes rádióamatőr (két kollégájával és barátjával, a jordán Husszeinnal és a marokkói II. Hasszánnal, akik szintén amatőr rádiózók, szívesen beszélgettek így), szeret síelni, autót vezetni, kedvenc motorja pedig egy Harley-Davidson. Évente nyolc öltönyt varrat magának, négyet nyárra, négyet télre. 

juancarlosysofia.jpg

Zsófia királyné, Dona Sofia görög királylányként ment hozzá János Károlyhoz. Igazi királynéi alkat, okos, bölcs asszony, rendkívüli kisugárzással rendelkező személyiség, aki szereti a politikát. János Károly mindig is azt mondta, hogy a felesége a legközelebbi munkatársa. Spanyolország Zsófia kapcsolatainak is sokat köszönhet.

carlosysofia1961.jpg

Fia, a most trónra lépő Fülöp 1968-ban született, közel két méteres figura, kedveli a Pink Floydot, rengeteget sportolt, magashegyi túrákra járt, apjával backgammonozott, atletizált, focizott, a zöld övig jutott a dzsúdóban, síel, vitorlázik; a sárkányrepüléstől viszont eltiltották gyerekkorában. Emellett furulyázott és gitározott. Először a zaragozai katonai akadémiára járt (anno ennek volt a vezetője Franco, akit ott egyébként nagyon szerettek), majd belépett a tengerészethez Galíciában. Ugyanazon a hajón szolgált, amelyiken az apja, és a személyzetből volt valaki, aki harminc évvel korábban János Károllyal is együtt szolgált: a szakács. Fülöp az Egyesült Államokban jogi és politikatudományi tanulmányokat folytatott.

Jellemző, hogy amikor Fülöp vásárolt egy rezidenciát Madridban, nekiesett az építészszakma, hogy ízléstelen és nincs benne semmi kortárs, csak kőklasszikus dolgok. Mint kiderült, Fülöp a berendezéskor a családi hagyatékból válogatott. Fülöp felesége Letizia Ortiz, a spanyol tévé korábbi bemondónője, akivel 2004-ben házasodtak össze, ő lett 180 év után az első spanyol hercegné. 

felipeyletizia.jpg

Érdekes egyébként, hogy az európai uralkodócsaládokban van egy másik, ismert Fülöp herceg, II. Erzsébet brit uralkodónak a 93. születésnapját a napokban ünneplő férje, aki Zsófiához hasonlóan az egykori görög uralkodói családhoz kapcsolódik. Az ő szexepilje a politikailag súlyosan inkorrekt beszólások eleresztése, a lapok általában az ezekből való válogatásokkal emlékeznek meg róla.

Várható volt, hogy a spanyol polgárháborút és a Franco-érát túlélő köztársasági mozgalom hívei János Károly lemondása kapcsán utcára mennek. Erre jó apropó a spanyolokat erőteljesen sújtó válság is: van, aki a monarchiára fogja a dolgot, nagyjából olyan realitásérzékkel, mint amikor az itthoni ősmagyar ezoterikusok a Szent Korona kegyét akarják elnyerni, hogy annak a kisugárzása mentse meg az országot.

A spanyol köztársasági mozgalom teljesen idióta dolgokat tud művelni, például a munkásosztály nevében lépnek fel a tüntetők, olyan jelszavakkal, hogy „hozd magaddal a saját guillotine-odat”. Franco ilyen esetben talán lövetett volna, de egy demokrata királyt nem izgatnak az ilyen bohócforradalmárok, akik szerint kétpártrendszer okkupálta a spanyol politikai életet. Ilyenkor a jobbos, épp kormányzó Néppártra és a balos szocialistákra gondolnak, amelynek képviselője a tüntetések kapcsán azt válaszolta a tévé riporterének: természetesen a szocialisták köztársaságpártiak, de ugyanakkor alkotmányos talajon állnak. Ez nagyjából annyit tesz, hogy a köztársaság ügye elnapolva, most jó a királlyal is. Talán leginkább Mariano Rajoy kormányfőnek adhatunk igazat: a monarchia a stabilitás alapja. 

Fülöpöt, Asturia hercegét, akinek teljes nevében benne foglaltatnak minden szentek és Görögország is (Felipe Juan Pablo Alfonso de Todos los Santos de Borbón y de Grecia), június 18-án koronázzák spanyol királlyá, várhatóan VI. Fülöp néven.

„Mire jó a spanyol király?” – kérdezte egyszer egy spanyol lap, válaszolva is a kérdésre: „Semmire, de nélkülözhetetlen.”

*

Ajánlott irodalom: Bertrand Meyer-Stabley: János Károly és Zsófia királyné. A spanyol uralkodó pár. Jószöveg Műhely, 2005.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr396280935

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy Bourbon, aki nem felejtett, de tanult 2014.06.14. 09:52:01

János Károlyt nem különösebben intelligens, zárdai körülmények között nevelkedett francoistának könyvelte el a spanyol közvélemény az első időszakban. De a demokratikus átmenet folyamán János Károly bizonyított.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.14. 08:25:24

Igen, a Spanyolországi Köztársaságban (República de España) semmi szükség álkirályra. Népszavazás kell az álkirályi tisztség eltörlésére.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.14. 08:28:43

"a legtöbb országban beszélt hivatalos nyelv a spanyol"

Tévedés.

E tekintetben a spanyol csak negyedik helyeezetes. Több országban hivatalos nyelv az angol és a francia, mint a spanyol.

Hivatalos nyelvek:
- angol – 59 országban,
- francia – 29 országban,.
- arab – 25 országban,
- spanyol – 20 országban,
- portugál – 8 országban,
- orosz – 7 országban,
- német – 6 országban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.14. 08:31:14

"a monarchia a stabilitás alapja"

Igen, az ateizmus, a balliberalizmus, a pornó, s a homokos "házasságok" stabilitásának a biztos alapja a spanyol álmonarchia a Spanyolországi Köztársaságban.

Urfang 2014.06.14. 11:20:28

Nem a köztársaság a megoldás, de jelenlegi formájában a királyság sem tartható fenn többé. A királyi háznak és a főuraknak trendibbé kell válnia, hogy visszaszerezzék a polgárság bizalmát. A celebkirályság lényege, hogy ha a király elmegy valahova haknizni azt leírhatja az adójából és a parlament támogatást nyújt, hogy kiadhassa a saját cd-jét, de ezekkel a bevételekkel be kell érnie a fenségnek.

Fülöp király tehát jogilag munkanélküli lesz, de a celebséggel járó hasznok természetes jövedelemként adódnak majd a munkanélküli segélyéhez és közmunkára sem kell járnia.

Bloodscalp 2014.06.14. 11:40:40

ebbe a királyi seggnyalásba a regnum is belepirulna, szép volt doby.

sztrelnyikov 2014.06.14. 13:55:23

"Eskuadi földjére" helyett Euskadi földjére.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.06.14. 14:04:26

bugyuta írás. az átmenet franco műve, a király csak báb volt. jól meg is szívatták a komcsik, akik nem oly régen a híres csodaátmenet minden megállapodáselemét szépen felrúgták. spanyolországban sincs más út, mint a baloldal teljes felszámolása.

GERI87 2014.06.14. 18:29:04

@maxval a gondolkodó birca:

Minek?
Minek és mitől jobb egy 4-5 évre választott, megszavazott alkotmányjogászból, ügyvédből, íróból stb. lett közt. elnök?

Semmivel!

Ugyanolyan "senki" aki a parlament (kormánypárt) embere (bábja, bohóca),
és valakinek úgysem tetszik, mert ezmegaz...

Előbb utóbb 4-8 év múlva meg leváltják úgy is.

Egy uralkodó viszont "évtizedekre szól"képes a nemzet egységét kifejezni, szimbólum, állandóságot képez...
Az állandóság is érték!
Nem a monarchiát kell eltörölni hanem a parlamentáris formáját!
Erősebb alkotmányos monarchiára lenne szükség, ami képes erősebb kontrollt gyakorolni a csak rövidtávú önös érdekeiket néző pártok felett, hogy ne az legyen hogy 4-8 évenként mindig valami teljesen más irány van!
Lehet furcsa, de ez a mediterrán világban és K.-Európában lenne főleg értelmes dolog, ahol nincs mélyebb polgári és demokratikus kultúra, így a populizmus és a politikai dilettantizmus melegágyai.
Egy király és tanácsadói köre, arra lenne jó, hogy már megélt 30-50 évet a közéletben, politikában és tapasztalatával segíti a parlament munkáját, nem csak pártemberként, öltönyös senkiként (közt. elnök) mond beszédeket ünnepekkor.

neworldisorder 2014.06.15. 14:33:20

Nem tudom ki irhatta ezt a cikket, de egyertelmuen nagyon keves fogalma van a "spanyol" valosagrol. Nagyon keves annyira megosztott orszag van Europaba, mint Spanyolorszag es peldaul Katalonia szamara a Bourbon dinasztia uralma egyenlo az o sajat hagyomanyaik - tobbek kozott a kiraly parlament altali megvalasztasa - lassan 300 eves elnyomasaval. Ez egy tipikus, teljesen feluletes leegyszerusitett iras, tokeletes harmoniaban a mandiner iroira jellemzo modon, ahogy a vilagot kizarolag a sajat konformista csovokun keresztul kepesek szemlelni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2014.06.16. 14:16:40

@jm padilla: Franco meghalt, az átmenet ezzel kezdődött. Franco a sírból vezérelte volna le?

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.06.16. 14:51:05

@dobray: nézzen utána a történetnek, mielőtt alaptalanul fölényeskedni tetszene a nincsmire. tisztességtelen tudás nélkül írni, bár magára jellemző. a második google találat az átmenet, franco halála keresésre: /kiváncsi voltam mennyi időbe tellett volna magának némi ismeretet szereznie/

"Franco politikai végrendeletének megfelelően János Károlyt 1975. november 22-én a diktatúra parlamentje királlyá választotta, s így visszaállította a monarchiát. Franco tudatosan készült a halála utáni időszak rendezésére, és felismerte, hogy az ország elszigeteltségéből csak az alkotmányos monarchia restaurálásával törhet ki. János Károly trónra léptetésével pedig a békés átmenet intézményi garanciáját is sikerült megteremtenie...

a szerénység, tudom, nem katolikus erény, de magának lenne mire.

Füstös-Róka Giovinezza 2014.06.16. 15:08:29

Nna, már megint kezdik a nagyimrézést. Így van ez, ha egy ordas hazugságot beleég a magyar káposztafejbe, utána nem akar onnan kitisztulni, az istennek se.

Kapcsolt áru lehet, mivel az oroszokat se Victor kergette ki, államközi megállapodás keretében akkor már két éve folyt a kivonásuk, mikor az ifjú Petőfi -epigon oktalanul beleavatkozott. Meg is lett az eredménye.

A hálátlan utókor meg Németh Miklósnak és Horn Gyulának osztogat plecsnit. Ki érti ezt? :)

Alfőmérnök56 2014.06.16. 18:13:11

@Füstös-Róka Giovinezza: " véres horror 2013.10.19. 20:53:35
@Bell & Sebastian: ragika, ragika... te semmit sem változol. Épp akkora barom vagy, mint húsz évvel ezelőtt voltál. Illetve még ostobább, mert ugye öregszel."
mandiner.blog.hu/2013/10/19/egy_honvedtiszt_hagyateka_fotografiak_a_masik

"hayward 2006.06.23 17:31:44 © 25
Hehe...
"ragi az apád farka"
Érezd magad megtisztelve, hogy Raginak néztek :).

"Tudtad, hogy két Ragi volt?

Az egyik aki itt született a Index ösével amit Ianno nternetto-nak hívtal. A regisztrási száma a százasokban volt. Elesett az ARK (Anti Ragika Kommandó) hacokban. Illetve visszaadta a nicket.
Aztán volt egy késöbbi Ragi akit a Mumu-Kobzar-eke trio tett lapátra."
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9144967&na_order=

Alfőmérnök56 2014.06.16. 19:30:34

@Füstös-Róka Giovinezza: Buta náci vagy, ragika, ez van.
Mikor beazonosítottak, zavarba jöttél, össze-vissza halandzsáztál, és megint összekevertél valakivel.

"@véres horror: Ugyanmá Alfika, neked coki. "
mandiner.blog.hu/2013/10/19/egy_honvedtiszt_hagyateka_fotografiak_a_masik_magyarorszagrol/fullcommentlist/1#c20848137

Ez kb. a 10-edik mellélövésed volt velem kapcsolatban, csak azóta van sejtésed róla, hogy ki vagyok, mióta MézesRozi "leleplezte", hogy ki működtetni Alfőt. Ennyit tudsz, te kis paranoid korcs, magadtól soha nem jöttél volna rá.

Alfőmérnök56 2014.06.16. 22:00:00

@Füstös-Róka Giovinezza: Szánalmasan ostoba buzi náci vagy, ragika.

Alfőmérnök56 2014.06.16. 22:19:23

@Füstös-Róka Giovinezza: Nincs semmi közöd a magánéletemhez, te kis ostoba buzi náci.
Menj a jósdásokhoz, ők vevők az elmebeteg náci szövegeidre.

Alfőmérnök56 2014.06.16. 22:50:51

@jm padilla: Azért szerintem valahol te is érzed, hogy mekkora gigamegalol, hogy te nem vagy jósdás.
Te magad mondtad, hogy a titokjósdán voltak, akik buzdították gloire-t, hogy jelentsen föl (nyilván azzal a céllal, hogy kibasszanak a valós személyemmel).
Na, ki vele, kik voltak azok?
Mi akadályoz meg benne, hogy nyilvánosságra hozd?
Csak nem az, hogy mégis jósdás vagy, és ha nyilvánosságra hozol titkos információkat, akkor áruló lesz belőled?

Füstös-Róka Giovinezza 2014.06.16. 23:46:26

@Alfőmérnök56: Te vagy a legutolsó, harcoló kriptoeszdéeszes. Ironikus.

Alfőmérnök56 2014.06.17. 00:03:56

@Füstös-Róka Giovinezza: Megint mellélőttél, szánalmas náci korcs.

Alfőmérnök56 2014.06.17. 00:16:54

@Füstös-Róka Giovinezza: Ja, és még valami te hulladékember.
Lehet, hogy más értelme is van annak, amit írsz, "madárnyelven" akarsz közölni valamit.
Csakhogy amit írsz, annak az elsődleges jelentése akkor is rágalmazás, jó hírnév megsértése.
Más esetben persze a szövegeid másodlagos jelentése a botrányos, és sunyiságra, gyávaságra vall, hogy nem mered explicit "kimondani", amit gondolsz, tán mert tudod, hogy ez esetben elküldenének a picsába minden normális közösségből. (Hogy a jósdán megtűrnek, sőt néhányan "kedvelnek", annak az illetők ostobasága és/vagy hitványsága, silánysága az oka. De hangsúlyozom, ettől ők még nem nácik, csak ostobák, silányak, vagy hitványak.)
Egy szánalmas szarházi, sunyi, gyáva alak vagy, aki a pokolban fogja végezni.

trigger happy 2014.06.18. 15:25:31

@jm padilla:

te pont olyan ostoba vagy mint tejero. az átmenet az operación ogro érdeme.

Bell & Sebastian 2014.06.18. 20:15:45

@trigger happy: Mondja, maga már megint mit zagyvál itt össze? Vagy csak reflexből cáfolná, persze akkor, ha tudná.

>>> ...
When Prince Juan Carlos took the oath as king of Spain on November 22, 1975, there was little reason to foresee that he would be the architect of such a dramatic transformation. Franco had hand-picked Juan Carlos and had overseen his education. He was considered an enigma, having publicly sworn loyalty to the principles of Franco's National Movement while privately giving vague indications of sympathy for democratic institutions. More was known of his athletic skills than of his political opinions, and observers predicted that he would be known as "Juan the Brief."
... <<<

countrystudies.us/spain/25.htm

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.06.19. 10:19:16

az persze jellemző, hogy a faszari karrierkatolikus szerző eltűnt. :)
süti beállítások módosítása