A Google és a törlés: a múltunk elkezdett követni minket?
2014. június 13. írta: Redakció

A Google és a törlés: a múltunk elkezdett követni minket?

cenzura.jpg

Egy spanyol férfi sikerrel perelte be a Google-t, amiért évtizedes tartozásait és ezzel kapcsolatos árverési ügyeit dobta ki a nevére a kereső. Az ügyben az Európai Bíróság május közepén kimondta, hogy a férfi jogosan kérte a találatok eltávolítását. A Google-hoz azóta tízezernél több törlési kérelem érkezett, és már űrlapot is rendszeresítettek erre a célra. Eljött az internetes cenzúra kora, és előbb-utóbb kitöröljük az internetet? Vagy egy normális társadalomhoz hozzátartozik, hogy az emlékezés szelektív? Riportunk a felejtés – pontosabban az elfelejtődés – jogáról.

Az, hogy az internet korában máshogy működik az emlékezet, nyilvánvaló. Hogy ez jó-e, vagy rossz, az már kevésbé. A téma egyik oxfordi szaktekintélye, Viktor Mayer Schönberger az ítélettel kapcsolatban azt írta a Guardian-ben: sem a sajtószabadság, sem a keresőprogramok nem fognak megszűnni emiatt. Szerinte látni kell, hogy az emberek nem ugyanazok, mint évekkel ezelőtt, a Google viszont ugyanolyan élességgel, az emlékezet tompító jellege nélkül hozza vissza a múltbeli eseményeket, adatokat. A digitális memóriának köszönhetően a „múlt elkezdett követni” minket, ami ellehetetleníti a felejtést – fejti ki Mayer Schönberger. Ha valakit „megguglizunk”, akkor csak információ-töredékeket kapunk róla, ami bizony félrevezető lehet, így tévesen alkothatunk ítéletet. Szerinte a társadalomban fontos a felejtés, mert az kell a megbocsátáshoz. „Ha nem tudunk felejteni, akkor olyan társadalommá válhatunk, amely nem tud megbocsátani” – írja a professzor.

Most úgy tűnik: a törlési kérelmek mérlegelésével elsősorban a Google dönti majd el, hogy az érzékeny kérelmezők közül kit fogunk elfelejteni és így kinek fogunk megbocsátani.

Bakó Bea riportját Jog.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr246299148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.13. 12:35:26

Ez annyira aljas, hogy fölfoghatatlan! A technika fejlődésével egyre mohóbbak az elitek a tömegek manipulálásában és lenyúlásában. Sztálinéknak még elég volt, hogy a könyvtári könyvpéldányokból a könyvtárosokkal kimetszették zsilettpengével a "nem időszerű" oldalakat, lassan már személyre szabott múltakat köp majd ki mindenkinek a gugli, kinek mi jár és ki mit tud megfizetni.

Huxley szép új világa!

És: Viktor Mayer Schönberger szimplán hazudik.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.06.13. 12:49:36

@bbjnick: mit gondolsz hazugságnak Schönberger megállapításaiból?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.13. 13:03:57

@rajcsányi.gellért (ergé):

Micsoda szar szöveg már az, hogy "a társadalomban fontos a felejtés, mert az kell a megbocsátáshoz. Ha nem tudunk felejteni, akkor olyan társadalommá válhatunk, amely nem tud megbocsátani."? Ilyet már hallottunk. Idézzem Lukács Györgyöt? S, természetesen, a Schönberger-félék fogják eldönteni, hogy a társadalomnak mit kell elfelejtenie és mit nem és hogy a személyek közül kinek mit lehet tudnia és mit nem. Fasza!

uckmuckfuck 2014.06.13. 15:00:21

A felejtes meg a megbocsatas 2 kulonbozo dolog.
A megbocsatas egy dontes.
A felejtes nem megbocsatas, csak erozio.

legeslegujabbkor 2014.06.13. 21:34:40

Erről az jut eszembe, mennyire gondolkodás nélkül osztanak meg minden hírt egyesek most már a neten, régebben csak az utcán sugdoshatott a szomszéd fülébe egy pletykás ember, de nem várhatjuk el minden felhasználótól, hogy csak olyan értesülést adjon tovább és terjesszen idegenek között is, aminek az igazságáról ő maga meggyőződött. Amilyen hebehurgyán osztanak meg emberek minden hülyeséget, nem csoda, hogy valakire egész hamar egy csokor rosszindulatú megállapítás ráragadhat.

Füstös-Róka Giovinezza 2014.06.13. 22:25:42

Az eddig is úgy volt, hogy szerkesztett tartalomhoz lehetett csak hozzáférni, minél inkább tényező egy forrás, annál inkább.
Hogy a percemberkék szemetét megőrzik (ingyen, de pénzért) az idők végeztéig, az sem több illúziónál.

Hány cédula egy élet? Sok.

A felejtés képessége nélkül élni nem tudnánk. Mint ahogyan kollektív emlékezet nélkül sem. Örök élet a kutyának sem kell.

Jack Torrance 2014.06.13. 23:09:36

Fura. Ebben az esetben maximálisan egyetértek bbj-vel. Még szoknom kell :)

Robinzon Kurzor 2014.06.13. 23:58:00

@Jack Torrance:

Magát a linkelt riportot olvastad?
Csak mert bbj vagy nem olvasta, vagy nem érti; legalábbis az ő kommentjének semmi köze ahhoz, ami a "felejtés jogából" ténylegesen következik.

Jack Torrance 2014.06.14. 00:17:34

@Robinzon Kurzor: nem, csak ami be van ide idézve. De akkor elolvasom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.14. 00:25:13

@Robinzon Kurzor:

Szerintem pedig te nem érted, hogy mi is ez a "felejtés joga". Ez is, mint a legtöbb hasonló poszt-posztmodern kreálmány, csak arra "jó", hogy a szabadságodért a szabadságoddal fizess, hogy vissza lehessen vele élni. Ki mondja meg, hogy a "felejtés joga" kik, milyen eseteire vonatkozik és mettől meddig terjed? Ki mondja meg, hogy, hogy ezen ügyekben, érdekellentétek estében, kinek a joga élvez priolitást? Ki modndja meg, hogy az egyén joga és a közösségi érdek milyen mértékben kell, hogy érvényesüljön? Gondolkodni kéne, mielőtt minden csattanós maszlagot benyel a nép!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.14. 00:48:31

@bbjnick:

estében=esetében
priolitást=prioritást
modndja=mondja

Robinzon Kurzor 2014.06.15. 20:23:06

@bbjnick:

Én elég pontosan értem, hogy mi is ez a "felejtés joga".
Te pedig. ha meglátod a "jog" szót, akkor előkapod a jól bejáratott rögeszméidet, miközben már a kérdéseidből is látható, hogy fogalmad sincs a témáról.
Elképzelsz valamit, ami erről a két szóról eszedbe jut és ettől azt hiszed, hogy megértetted, hogy mi ez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.16. 05:54:31

@Robinzon Kurzor:

"Én elég pontosan értem, hogy mi is ez a "felejtés joga"." --- írod.

Azt látjuk!:-D Meggyőzően kifejtetted és bizonyságát adtad!:-D

Füstös-Róka Giovinezza 2014.06.16. 14:49:24

@bbjnick: Ez így igaz. Ha jön valaki, aki majd megmondja, mit vehet a pénzén, melyik hozzászólása kerül aktába és melyiket "felejtsük el", mit higgyen és mit nem a történelemből, az egyrészt kiskorúsítás (azaz jogok elvétele), másrészt fölösleges terhelés (azaz kötelességek előírása), mert valakinek ezt ellenőrizni is illenék.

Az ilyesminek általában az a vége, hogy a lefokozás marad, a kontrollról meg nagyvonalúan elfeledkeznek.

Robinzon Kurzor 2014.06.17. 14:07:42

@bbjnick:

Miért kéne nekem (aki érti, hogy miről van szó) kifejtenem, hogy miről van szó?
Ott van leírva a linkelt cikkben, Ormós elmondja a képregény-változatot (hogy a nem hülye laikusok is értsék), akit meg érdekel és van kellő alapképzettsége hozzá, az úgyis követi ezt az ügyet már évek óta és nagyjából képben van.

Pusztán annyi történt, hogy megállapítottam a tényt: amit te itt összehordtál, és amivel már egymást ijesztgetitek, annak köze nincs a valósághoz.

Ahogyan egy chemtrail-hívőt, vagy a magyar fociban az előrelépés csalhatatlan jeleit látó drukkert sem lehet észérvekkel meggyőzni arról, hogy szopatják, úgy téged sem lehet észérvekkel eltántorítani semmilyen rögeszmédtől.
Miért akarnálak téged bármiről is meggyőzni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.17. 14:39:53

@Robinzon Kurzor:

Ormós elképesztő balfaszságokat beszél. Ha te ezt nem látod, az a te problémád. Mondjuk, tőled nem is várja senki, hogy értelmi funkcióid túllépjenek a trollüzemmódon.

Robinzon Kurzor 2014.06.17. 16:37:07

@bbjnick:

Nyilván meg tudod ítélni, hogy Ormós (vagy bárki más, bármilyen szakmában) elképesztő balfaszságokat beszél-e.

Én például egy csomó dologhoz nem értek, és meglepő módon ezeken a kérdésekben nem is állok neki osztani az észt.

De szerencsére te -- mint ahogy aristo írta a jó kommunista fő ismérveként -- mindenhez értesz.
A mozgalomból hoztad ezt a hasznos tulajdonságot?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.27. 02:33:14

...a Google letiltotta a pro-life oldalak hirdetéseit... Hányan használjuk naponta a Google böngészőt? Több milliárdan. Mostantól azonban, ha rákeresnénk a pro-life, azaz a terhességmegszakítás ellen küzdő, a várandós, elbizonytalanodott nőknek tanácsokat, lehetőségeket adó, a baba megtartását szorgalmazó egészségügyi intézmények, szervezetek hirdetéseire, meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy nem igazán találunk érdemi információt. Ez pedig azért van így, mert a Google letiltotta a pro-life oldalak hirdetéseit. Az ügyből nemzetközi botrány lett. Íme a részletek:

csaladhalo.hu/cikk/hatter/google-cenzura-kitiltott-pro-life-hirdetesek

Bell & Sebastian 2014.09.27. 10:05:20

@bbjnick: Maga érti ezt a skizofrén helyzetet?

Feltételezem, hogy túlnépesedő harmadik világ nem pont a világhálón ébred és fekszik, azaz aktivistáék pont a fejlett Nyugat reprodukcióját blokkolnák, amikor már így is komoly bajok vannak, mikre rossz válaszokat ad ugyanez a kör, amiből csak még komolyabb gondok származnak.

Legalább annyi eszük lenne (ha már...), hogy differenciált propagandát nyomatnak. De nincs.

Kezdem azt hinni, ez megint csak az a farizeus minta, amit mindenki másnak mutatnak fel, magukra nézve pedig teljesen más a kása.

Nyugtasson meg, hogy ez nem így van és ennek semmi köze a rafinált fajnemesítéshez, mindez csak túlhajtott, tudományos libsizmus.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.27. 17:40:04

@Bell & Sebastian:

Winston Smith mondja Orwell 1984-ében: „Azt értem, HOGYAN csinálják, de nem értem, hogy MIÉRT”. Így vagyok ezzel én is.:-) De azt tudom és értem, hogy ezek nekem az ellenségeim, akik a vesztemet akarják (hogy miért, azt csak ők tudják) és ahogy öregszem, egyre inkább úgy gondolom (és érzem), hogy muszáj egyre bevállalósabban szembefordulnunk velük.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.09.27. 19:06:55

@Bell & Sebastian: @bbjnick: Ti tényleg kezdtek bebuzulni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.27. 19:43:29

@ALFI:

A fantáziás játszik veled, @ALFI:! Nyilván, szeretnéd, hogy értett férfiak ápolgassanak, ezért látsz úton-útfélen efféle tettre kész figurákat:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.27. 19:44:21

@bbjnick:

A fantáziás játszik veled, @ALFI:! = A fantáziád játszik veled, @ALFI:!

Bell & Sebastian 2014.09.28. 08:43:45

@bbjnick: Kell, hogy legyen értelme, de bizonyára még tovább kell öregedni és radikalizálódni a felismeréshez.

Jean Sol Partre 2014.09.28. 12:10:17

@bbjnick: ki is próbáltad? mert simán rá lehet keresni és jönnek is a találatok. mit tiltott le akkor?

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 15:24:12

@bbjnick:

Bébéjé, te igazán hálás közönsége vagy bármilyen internetes trolletetésnek.

Kétség nélkül, élvezettel beszopsz mindenféle, forrás nélküli, fogalmi zagyvaságoktól hemzsegő információt, aztán még lelkesen meg is osztod a nagyvilággal, hogy mindenki lássa, hogy mennyire ostoba vagy.

A találati lista a Google-nél az pont nem a hirdetést jelenti, tehát onnan nem lehet hirdetéseket eltávolítani, mert ott olyanok nincsenek.

A "pro-chocie" nem abortuszpártit jelent, ahogyan az általad linkelt oldal hazudja, hanem választás pártit.

És hát a hirdetésekre vonatkozóan vannak olyan szabályok, hogy tilos bennük hazudni: ha abortusz elvégzését ígérik egy hirdetésben, de a hirdető szervezet ilyet nem végez, akkor bizony hazudik.

Te tényleg nem érted, hogy ez a "hír"egy hazug manipuláció vagy érted, csak nem zavar?

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 15:26:12

@Jean Sol Partre:

Kit érdekelnek a tények, amikor az önkép részét képező mániáról van szó?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 16:40:33

@Jean Sol Partre: @Robinzon Kurzor:

1) Írjatok be a gugliba egy keresőkifejezést és meglepődve fogjátok tapasztalni, hogy igen gyakran (nyilván, ha van hirdető) a keresőlista tetején hirdetések jelennek meg (a félreértések elkerülése végett még oda is írják, hogy: HIRDETÉS).:-)

2) Logika, @Robinzon Kurzor, logika! A te "procsojsz" szervezeteid nem valamiféle választás mellett, hanem a művi abortusz mellett kampányolnak...

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 18:38:40

@bbjnick:

1.
Ennyire nem vagy te segghülye, pontosan tudod, hogy a találati listában találatok vannak, nem hirdetések.
A találati lista felett lehetnek hirdetések, de ezek nem a találati listában vannak.
A találati listában lévő hirdetés fogalmilag kizárt.
Ezt még egy kisiskolás is tudja. (Szerintem te is tudod, csak mivel én dörgöltem az orrod alá, inkább játszod a hülyét, semmint hogy elismerd, hogy tényleg.)

2.
Igazold már valamivel azt az állításodat, hogy a pro choice szervezetek (az összes) az "abortusz mellett kampányolnak", vagyis az abortuszra akarnak rábeszélni olyan nőket, akiknek ez egyébként meg sem fordult a fejében.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 19:01:42

@Robinzon Kurzor:

Én valószínűleg valóban nem vagyok segghülye, de te több, mint valószínű, hogy az vagy:-)

Attól, hogy fogalmi csűrcsavarba próbálod csomagolni a jelenséget, az még az marad, ami. A találati listák tetején ott virítanak a keresőkifejezésre felkínált találatok, hirdetés megjelöléssel (aminek az az oka, hogy a gugli a listák élére pakolja azokat a találatokat, aminek élrepakolásáért fizetnek). Aminthogy egy a művi abortusz jogáért "küzdő" szervezet sem lesz soha procsojsz, mert nem a választás jogáért, hanem az abortusz jogáért küzd. (Ha én Géza mellett kampányolok egy választáson, akkor nem a választás mellett kampányolok, hanem Géza mellett.)

Rossz nézni a szánalmas vergődésed, gusztustalan; ha hallgatsz a jótanácsra, nem erőlteted.

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 21:01:46

@bbjnick: "A találati listák tetején ott virítanak a keresőkifejezésre felkínált találatok, hirdetés megjelöléssel"

Akkor mégis segghülye vagy.

A hirdetés nem találat.
Nem a keresőmotor találja relevánsnak az adott tartalmat a kereső kifejezésre.
Hanem azért van ott a link, mert egy megrendeli, hogy ha valaki az adott kifejezésre keres, akkor hirdetésként jelenjen meg.

Ha ennyire nincs fogalmad arról, hogy az interneted mi a hirdetés és mi nem, akkor nem csoda, hogy minden hülyeséget elhiszel.

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 21:04:18

@bbjnick: "aminek az az oka, hogy a gugli a listák élére pakolja azokat a találatokat, aminek élrepakolásáért fizetnek"

Hülye vagy, ez nem így működik.
Ha életedben lettél volna csak közelében bármilyen online marketing kampánynak, akkor nem írnál ilyen hülyeségeket.

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 21:07:29

@bbjnick: "Aminthogy egy a művi abortusz jogáért "küzdő" szervezet sem lesz soha procsojsz, mert nem a választás jogáért, hanem az abortusz jogáért küzd."

A "pro choice" az abortusznak mint választási lehetőségnek a jogáért küzd.

A "pro life" meg azért, hogy ezt ne lehessen választani. (Illetve persze stikában, ha az ő kicsi szeme fénye lányukat csinálták fel, akkor persze diszkréten igen, csak másoknak nem.)

Gézás hasonlatoddal: a "pro life" nem az abortusz (Géza) mellett, hanem a választás lehetősége mellett kampányol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 21:20:37

@Robinzon Kurzor:

Nem csak ideszarsz (hazudsz), de még be is kened vele magad. Gratulálok!

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 22:07:09

@bbjnick:

Nyomathatod még itt az anális fixációd, de kiderült, hogy egy online analfabéta vagy: nem tudod, hogy mi a különbség egy Google-találat és egy fizetett hirdetés között.

Akkora ostoba lúzer vagy, hogy azt elképzelni sem tudod ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 22:27:00

@Robinzon Kurzor:

Ezt a műsort már néhányszor előadtad, kakisszájú!:-) Kisstílű, ügyetlen hazugságaidat üres fölényeskedéssel nem tudod elleplezni.

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 22:40:08

@bbjnick:

Nyomikám, ha egyszer fogalmad sincs arról, hogy egy keresőben mi a különbség a találat és a fizetett hirdetés között, akkor hiába kakizol meg hazugozol.

Ezzel az ostobaságodon kívül csak azt bizonyítod, hogy beteg lelkű nyomoronc vagy, aki képtelen önmagától szembenézni a valósággal és dührohamot kapsz, ha ezt mégsem tudod elkerülni.

Na, gyerünk, kakizz még!
Mást úgysem tudsz ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 22:54:37

@Robinzon Kurzor:

Főj csak a mocskos levedben, troll!:-)

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 23:08:01

@ALFI:

Én ennél valamivel többet tudok a témáról, bébéjét meg már üzemi hőmérsékletre fűtötte magát, őt innentől úgysem győzi meg semmi ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 23:57:54

@ALFI:

Erről beszélünk:

"A történet mögött a NARAL nevű abortuszpárti szervezet áll, amely elérte a Google-nél, hogy hónapokra eltávolítsa a találati listákról a pro-life hirdetéseket, amelyeket krízisterhességgel foglalkozó szervezetek helyeztek el az interneten."

Robinzon Kurzor 2014.09.29. 14:30:28

@bbjnick:

Ez még attól, hogy idézőjelek közé teszed (mert valami portálon így jelent meg) még hülyeség.
A találati listában nincsenek hirdetések, a találat és a hirdetés fogalmilag kizárja egymást.
süti beállítások módosítása