Ahogy pár napja napvilágot látott, a Fidesz újra elővette a reklámadó tervét. Az egyéni képviselői indítványok előző ciklusból megismert szép hagyományának megfelelve ezúttal L. Simon László vállalta magára a jogszabályalkotás fáradságos, ámde szép feladatát.
A tervezet szerint a reklámbevételek adómértéke a következőképpen alakulna:
- az adóalap 0,5 milliárd forintot meg nem haladó része után 0%,
- az adóalap 0,5 milliárd forintot meghaladó, de 5 milliárd forintot meg nem haladó része után 1%,
- az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó, de 10 milliárd forintot meg nem haladó része után 10%,
- az adóalap 10 milliárd forintot meghaladó, de 15 milliárd forintot meg nem haladó része után 20%,
- az adóalap 15 milliárd forintot meghaladó, de 20 milliárd forintot meg nem haladó része után 30%,
- az adóalap 20 milliárd forintot meghaladó része után 40%.
Az indoklás szerint a törvényjavaslat célja az arányos közteherviselés elvének érvényesítése. A beterjesztő itt arra a közkeletű tévképzetre épít, hogy a média akkora gazdasági jelentőségű, magas profitrátájú iparág lenne. Hogy ez mennyire nem így van, arra vegyünk csak két példát!
A legnagyobb online kiadó, az Origo Zrt. 2013-as árbevétele 3,82 milliárd forint volt, 420 milliós veszteség mellett – a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. ugyanebben az időszakban 9,7 milliárdos (azaz a legnagyobb hazai online médiacégéhez képest két és félszeres) forgalom mellett 1,6 milliárd forintos adózott nyereséget produkált.
A Magyar Reklámszövetség adatai szerint a televíziós reklámpiac 45,6, a rádiós 8,8 milliárd forintos reklámbevételt könyvelhetett el 2013-ban – ez összesen 54,4 milliárd. A közmédia állami támogatása ugyanebben az évben 68,1 milliárd forint volt, azaz többet költöttünk közpénzből a köztévére és a közrádióra, mint a teljes magyar tévé- és rádiópiac reklámbevétele.
Az arányos közteherviselésre vonatkozó magyarázatot tehát egész nyugodtan elvethetjük. Az adó kizárólag a Fidesz médiaháborús attitűdjével magyarázható, ami egy olyan, költségvetési szempontból nem túl jelentős piacon hozza még nehezebb helyzetbe a – magyar vagy külföldi tulajdonban lévő, de – hazai szereplőket, amit a gazdasági stagnálás mellett még a globális médiacégek, azaz a Google (ide értve az általa birtokolt YouTube-ot is) és a Facebook brutális mértékű bevételszivattyúja is sújt.
Miközben a Fidesz a sajtó kézben tartásával van elfoglalva – legyen szó állami hirdetésekről, politikai nyomásgyakorlásról vagy jogszabályokról –, óriási károkat okoz az országnak. A jól működő, magyar nyelvű nyilvánosság ugyanis a nemzeti kultúra része, legalább annyira, mint egy jól sikerült Wass Albert-szobor. A sokak által megvetett, a kereskedelmi médiát domináló popkultúra épp úgy, mint a magas- vagy éppen a népi kultúra. Nem kell szeretni az RTL Klubot, de összehasonlíthatatlanul többet költenek hazai tartalomra, illetve magyar munkavállalókra (és járulékaikra, adóikra), mint a Magyarországon nulla embernek munkát adó Facebook vagy az itthon talán kéttucatnyi embert foglalkoztató Google, akik – transzparencia iránti elkötelezettség ide vagy oda – még csak elárulni sem hajlandók magyarországi bevételeiket. Pedig a Google alighanem már ma is az egyik legnagyobb szereplője a hazai reklámpiacnak, ilyen bevételei alighanem meghaladják a TV2-ét.
Bár L. Simon egy kedd reggeli interjúban tett ugyan utalást a problémára, de hogy a kormánypárt számára ez egyáltalán nem központi kérdés, azt – a reklámadós előterjesztésen túl – például az is mutatja, ahogy a választási kampányköltéseket szabályozták. A hazai médiacégek számára előre meghatározott, publikus tarifákat, valamint a kampánybevételeikre vonatkozó beszámolási kötelezettséget írtak elő, nagyon helyesen. A baj csak az, hogy ezek az előírások se a Facebookra, se a Google-re (YouTube-ra) nem vonatkoztak. Az eredmény: sejtésem szerint nagyjából 3-5-ször annyit költöttek el a pártok ezeknél a globális cégeknél, mint a teljes hazai nyomtatott és online sajtóban.
Itt vannak tehát ezek a – kétségtelenül zseniális szolgáltatásokat kínáló, brutálisan hatékony – gigantikus multik, amik nagyon komoly nemzetbiztonsági és szuverenitási kérdéseket vetnek fel a nemzetállamokban. Gondoljunk csak bele: az igazi kapuőrök ma nem a nagy médiacégek, hanem ezek a technológiai vállalatok. És a magyar állam, ahelyett, hogy legalább azokon a területeken, amikre ráhatása van, érvényesítené a helyi szereplők érdekeinek védelmét, tovább növeli a versenyelőnyüket, vagy akár milliárdos többletbevételhez juttatja őket. Nem arról beszélek, hogy előnyben kéne részesíteni a magyarországi médiacégeket – a dolgok jelen állása szerint már az is nagy dolog lenne, ha legalább nem nehezítené az életüket olyan szabályokkal, amik a globális techcégekre de jure vagy de facto nem vonatkoznak.
