Kommentszűrés
’14 máj
25
22:05

Mekkorát bukott az MSZP? – EP-választási gyorselemzés

Írta: TuRuL_2k2

ep_mszp_listavezetok_szanyi_ujhelyi_veres_560.jpg

Bár az eddigi eredményekben van némi látszólagos vagy valós ellentmondás (a Mandiner által ismert budapesti részeredmények alapján az MSZP még a dobogóra sem fér fel, a – más forrásból származó – országos számok pedig azt mutatják, hogy a harmadik hely azért megvan), az látszik, hogy az MSZP az előzetes mérések és várakozások alatt szerepelt, míg a Kormányváltók két (három) másik szereplője, a DK, illetve az Együtt-PM hozta azt, amit mértek nekik, sőt.

Ami a Fidesz szereplését illeti, a dolgok jelen állása szerint 2004 és 2009 után a harmadik magyarországi EP-választáson is a párt szerezte meg a legtöbb mandátumot. És ami ennél sokkal nagyobb teljesítmény, könnyen lehet, hogy a Fidesz 2014-ben egész Európában a legjobb listás eredményt érte el (lásd: centrális erőtér) – míg az Európai Néppárt legtöbb tagszervezete veszített korábbi támogatottságából, addig a Fidesz még növelni is tudta a párt mandátumszámát. 

Ahogy Török Gábor írja, a baloldali pártok összeredménye szinte pontosan egyezik a Kormányváltók április 6-i szavazatarányával. Ha az MSZP-ben ebből Mesterházy Attila megbuktatását vonják le következtetésként, lehet, hogy nagyot tévednek: ha úgy nézzük, elképesztő siker a szocialisták szempontjából, hogy nekik 30 29, míg az Együttnek és a DK-nak 4-4 mandátuma van a parlamentben, miközben a pártok támogatottsága közti különbség ezt – az EP-választási eredmények alapján – egyáltalán nem indokolná.

Címkék: MSZP Fidesz Mesterházy Attila DK Együtt-PM EP-választás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr66209804

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mekkorát bukott az MSZP? – EP-választási gyorselemzés 2014.05.25. 22:13:02

Könnyen lehet, hogy a Fidesz 2014-ben egész Európában a legjobb listás eredményt érte el.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.26. 00:05:44

@Virág et.: A Gyurcsánynak örülök, persze, hiszen ő a garancia hogy baller kormány soha ne legyen. Meg ő is mszp volt/van/lesz akárhogy hívjuk mostanában.

Szindbad 2014.05.26. 00:06:08

Őőő azért a látszólagos ellentmondásnak tűnő paradoxon a budapesti és az országos eredmények között furcsa kicsit. Valahogy az országos lista pont úgy néz ki, ahogyan a Fidesz megszerkesztette volna. Valahogy túlságosan olyan, hogy ideális legyen a Fidesznek.

Vajon a véletlenre bízták? Nem állítom, kérdezem.

Virág et. 2014.05.26. 00:10:58

@Kón Bandit: a politikában nincs olyan, hogy soha. Rekordpici részvétel mellett sikerült a közvéleménykutatásokon mért eredmény dupláját hoznia a Ferinek, pedig a kis részvétel soha nem a kis pártoknak kedvez.

Nehogy aztán meglepődjél 2018-ban.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.26. 00:15:59

@Virág et.: Ferinek az kedvez hogy a Maszop szopott.

A ballerek ugyanazon az 1 millió szavazón rágódnak 2010 óta minusz akik meghaltak. 2018ra még több hulla lesz, a baloldali győzelem sci-fi. Csak nagy gazdasági válság esetén lehetne a fideszt legyőzni, de akkor is 50-50, hogy a Jobbik v. a Ballib.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 00:19:01

Ati felajánlotta. ---> Atikám! Ez kevés! Itt már felajánlásokkal kitörölheted!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 00:20:29

@Kón Bandit:

Az elmúlt négy év parlamenti választásainak eredményét összevetve az látszik, hogy a fidesznek fogynak a szavazói, míg a bal többet kapott, mint négy éve.

Virág et. 2014.05.26. 00:21:29

@Kón Bandit: hát persze. Ugyanezt a szöveget hallottam 90-ben is, aztán jött a Horn-féle 2/3, aztán ugyanez ment 98-ban is, akkor is temették a baloldalt a hozzád hasonló okosok, aztán meg 8 év szoci kormányzás jött.

Reménykedhetsz, ha akarsz, de az igazság az, hogy bukott már ennél nagyobbat is a balodal, aztán mégis talpraálltak. Nem kell ehhez nagy gazdasági válság, elég csak az unortodoxiából még pár év és kipukkad a nemzetiszín lufi. Aztán jönnek a protestszavazatok és a menetrendszerinti narancsos bukta. A politika márcsak ilyen.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.26. 00:28:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: a 'fidesznek fogynak a szavazói, míg a bal többet kapott, mint négy éve.'

.....:))) Persze, szeretnéd. A fidesz szavazók a Jobbikhoz mentek, tehát még erősebb a jobboldal. Az LMP sem bal, sem jobb.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.26. 00:34:31

@Virág et.: 'bukott már ennél nagyobbat is a balodal, aztán mégis talpraálltak.'

Tényleg? Úgy gondolod hogy 2010 után talpraálltak?

Abban igazad van, hogy a politika inga, és egy jól teljesítő fidesz is megint pár %-kal kevesebbet kap majd 2018ban, mert 2018ra 2006ot, 2009et elfelejtik a választók. De az még mindig kevés lesz.

Nincs sem egység, sem karizmatikus vezető a baloldalon (csak Feri), a médiahelyzet nem nekik kedvez, mint 90-től a HirTV-ig mindig. Nem volt ilyen ellenfelük sem, mint ez a fidesz. A 'narancsbukták' ugye minimális vereségek voltak 2002ben is és 2006ban is, szó nincs olyasmiről mint ami a maszoppal történt 2010ben és 2014ben.

A rendszerváltáskori csodavárás utáni csalódottság soha nem tér vissza, és Horn sem támad fel, mert ő egy hulla.

_most_ 2014.05.26. 00:50:03

@Kón Bandit: azért a dolgok változnak, ügye Orbán is elég öreg már, meg elég kövér is, nem sokára meghal, nélküle meg szétesik a fidesz.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 00:51:23

@Kón Bandit:

Személyes tapasztalataim alapján a Jobbik több ex-MSZP protestszavazatot sepert be, mint ahány kiábrándult fideszes csapódott hozzá.

Egy egyesülő Európában botorság médiahelyzetről papolni. Lehet, hogy a Magyarországról sugárzott média többsége kormánypárti, azonban eljön majd az az idő, amikor a kormányoldal is rá fog jönni, hogy jobb a független média.

Amikor már nem leszel vakon hívő, akkor te is észre fogod venni, hogy jelenleg ami hírek címszó alatt fut a közmédiában, az mennyire nincs összhangban a világgal. Ehhez még az sem kell, hogy hazudjanak, hanem elég mindössze három hír egy hírblokkban Orbán Viktorról.

A műholdas televíziózás korában oktondi, aki még abban hisz, hogy el tudja hallgattatni az igazságot. Ha tovább romlik a helyzet, figyeld csak meg, hogy lesz egy külföldről sugárzott magyar nyelvű adó, ami roppant kellemetlen lesz a kormánynak (és ha rászolgál, akkor az ellenzéknek is.).

Megnézheted az írásaimat. Nem vagyok azzal vádolható, hogy szeretem a Fideszt. Mégis én voltam az egyik első, aki 24 órával április 6. után leírtam: Mesterházinak mennie kell.
És már a választás előtt is leírtam: Aki veszít, mennie kell majd. Akkor még bíztam benne, hogy Orbánnak kell menni, de Mesterházitól is elvártam, hogy menjen.

Orbán előletek is elzárja a híreket, az iskolákat, mert minél tájékozatlanabbak és tanulatlanabbak vagytok, annál kevésbé nyílik ki a szemetek a disznóságaik miatt, annál könnyebben vagytok fanatizálhatóak, hogy neki ikszeljetek.

Nem tűnt még fel, hogy Orbán mindig harcot hirdet valami/valaki ellen? Akkor, mikor a békét és megegyezést hirdető Híd/Most földbe döngölte a szlovákiai fideszes szatellitpártot. Ja ott szabad a sajtó és van normális oktatás. Lassan 20 éve.

Ezeket olvasva helyeselhetsz (Orbán imádattól fűtve), hogy ezaz! Ne legyen szabad a sajtó! csak akkor ne hívd magad demokratának, mert akkor ugyanakkora komcsi vagy te is, mint akik ellen Orbánod állítólagosan harcol, és akik közül mára nagyságrendekkel többen ülnek a Fideszben, mint a többi pártban összesen.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.26. 01:04:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 'Egy egyesülő Európában botorság médiahelyzetről papolni.'

- olyan hogy egyesülő európa nem létezik, a magyar pedig magyarul beszél, más nyelven nem, és nem is fog

'eljön majd az az idő, amikor a kormányoldal is rá fog jönni, hogy jobb a független média'

- olyan hogy független média nem létezik, nem létezett és soha nem is fog létezni. Az a kérdés hogy kitől függ.

'Amikor már nem leszel vakon hívő, akkor te is észre fogod venni, hogy jelenleg ami hírek címszó alatt fut a közmédiában, az mennyire nincs összhangban a világgal.'

- ez így igaz, a libbancs média ugyanígy hazudja a magáét, akkor is ha magát függetlennek hazudja. Miért kéne meglepődni?

'Ha tovább romlik a helyzet, figyeld csak meg, hogy lesz egy külföldről sugárzott magyar nyelvű adó, ami roppant kellemetlen lesz a kormánynak (és ha rászolgál, akkor az ellenzéknek is.). '

- kurucnak hívják

'Nem vagyok azzal vádolható, hogy szeretem a Fideszt. Mégis én voltam az egyik első, aki 24 órával április 6. után leírtam: Mesterházinak mennie kell.'

- qrvára elkéstél vele, persze más sem csinált volna oszló hullákból rohamcsapatot, nem Atesz a főbünös, nem ő az antikrisztus.

'Orbán előletek is elzárja a híreket, az iskolákat, mert minél tájékozatlanabbak és tanulatlanabbak vagytok, annál kevésbé nyílik ki a szemetek a disznóságaik miatt, annál könnyebben vagytok fanatizálhatóak, hogy neki ikszeljetek.'

- Egyre kíváncsibbá teszel. Kire szavaztál te áprilisban, aki Orbánnal szemben védhető alternatíva?

'Akkor, mikor a békét és megegyezést hirdető Híd/Most földbe döngölte a szlovákiai fideszes szatellitpártot.'

- Ja a Most épp ma szopott ki a fideszes szatellitpárt ellen. Figyelj jobban.

'Ja ott szabad a sajtó és van normális oktatás. Lassan 20 éve.'

- Ezért ma 13% volt a szavazáson a tót részvétel. Egyéb ökörség?

monddazigazatmar 2014.05.26. 01:19:17

Hehe. További hasonló sikereket kívánok az mszp-nek.
Azért abban bíztam, hogy egy mandátumot azért kapnak, és nem marad szanyikapitány itt a nyakunkon. Hát ezt túl is teljesítették.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 01:25:55

@Kón Bandit:

"'Egy egyesülő Európában botorság médiahelyzetről papolni.'
- olyan hogy egyesülő európa nem létezik, a magyar pedig magyarul beszél, más nyelven nem, és nem is fog"
-- Tehát aki idegen nyelveken beszél, és megérti az ARD, ZDF, ORF, SFB, SRG, SWF, RAI, BBC, NBC, CBS, TF1, stb által mondott tényeket, az nem magyar? Vagy hogyan?
-- Mellesleg: Európa egyesül, nyugodj bele. Egy darabig még a fasiszta csürhe tudja ezt a folyamatot késleltetni, de minél jobban ellene dolgoznak, annál nagyobb lesz az ellenreakció, és végül meg fog alakulni az EEÁ.

.

"'eljön majd az az idő, amikor a kormányoldal is rá fog jönni, hogy jobb a független média'
- olyan hogy független média nem létezik, nem létezett és soha nem is fog létezni. Az a kérdés hogy kitől függ."
-- Esetleg a vásárlóitól? Hiszen egy Heti Válasz már itthon is csak az állami hirdetésekkel való kistaffírozottsága miatt képes talpon maradni. Ahogy a TV2 esetében is ordító a dolog. Csökkenő reklámpiacon brutális mértékű részesedésnövekedéssel növelték meg a bevételüket ill. nyereségüket. Mindjárt az eladás után... Pénztalicska erre a megfelelő szó.

.

"'Amikor már nem leszel vakon hívő, akkor te is észre fogod venni, hogy jelenleg ami hírek címszó alatt fut a közmédiában, az mennyire nincs összhangban a világgal.'
- ez így igaz, a libbancs média ugyanígy hazudja a magáét, akkor is ha magát függetlennek hazudja. Miért kéne meglepődni?"
-- Kicsit jobban elmélyülve ebben az állításodban oda lehet kilyukadni, hogy te tudod, hogy az arcodba hazudnak/szarnak, és neked ez jó, mivel a tieid teszik ezt veled. Ízlés dolga.

.

"'Ha tovább romlik a helyzet, figyeld csak meg, hogy lesz egy külföldről sugárzott magyar nyelvű adó, ami roppant kellemetlen lesz a kormánynak (és ha rászolgál, akkor az ellenzéknek is.). '
- kurucnak hívják"
-- Az én értékrendemben a kuruc egy uszító náci szócső.

.

"'Nem vagyok azzal vádolható, hogy szeretem a Fideszt. Mégis én voltam az egyik első, aki 24 órával április 6. után leírtam: Mesterházinak mennie kell.'
- qrvára elkéstél vele, persze más sem csinált volna oszló hullákból rohamcsapatot, nem Atesz a főbünös, nem ő az antikrisztus."
-- Apa! Te nem érted mit jelent az, amikor a saját csapatod mondja azt, hogy viseld a következményeket. Demokraták tudják.

.

"'Orbán előletek is elzárja a híreket, az iskolákat, mert minél tájékozatlanabbak és tanulatlanabbak vagytok, annál kevésbé nyílik ki a szemetek a disznóságaik miatt, annál könnyebben vagytok fanatizálhatóak, hogy neki ikszeljetek.'
- Egyre kíváncsibbá teszel. Kire szavaztál te áprilisban, aki Orbánnal szemben védhető alternatíva?"
-- Erre a kíméletlen igazságra ennyi az érved? Kevés!

.

"'Akkor, mikor a békét és megegyezést hirdető Híd/Most földbe döngölte a szlovákiai fideszes szatellitpártot.'
- Ja a Most épp ma szopott ki a fideszes szatellitpárt ellen. Figyelj jobban.
'Ja ott szabad a sajtó és van normális oktatás. Lassan 20 éve.'
- Ezért ma 13% volt a szavazáson a tót részvétel. Egyéb ökörség? ""
-- Az alacsony részvétel mindig is az eszmei hulladékoknak kedvezett.

.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.26. 01:37:11

1. külföldi média az külföldi média, nem független.

2. lehet hogy lesz EEÁ, ez az EP választás azonban nem ezt mutatja. Azt mutatja, hogy minnél jobban tukmálják, annál kevésbé kell.

3. igy van a vásárlóitól függ minden médium. Szó nincs függetlenségről. Pl. ha a Raiffeisen Bank a TV hirdetője akkor nem a magyar családok érdekeiért dolgozik a TV, ez világos.

4. 'Kicsit jobban elmélyülve ebben az állításodban oda lehet kilyukadni, hogy te tudod, hogy az arcodba hazudnak/szarnak, és neked ez jó, mivel a tieid teszik ezt veled.'

Pontosan. Ahogy mondod, ez jó.

5. 'Az én értékrendemben a kuruc egy uszító náci szócső.'

Más ismert külföldi magyar nyelvü média nincs ( A kurucnak meg multinacionális háttere nincs. Nos, mire következtessönk ebből? Hogy a fogalmaid szerint független? Hehe. Nem is tetszik a maszopnak se meg a fidesznek se)

6. 'Apa! Te nem érted mit jelent az, amikor a saját csapatod mondja azt, hogy viseld a következményeket. Demokraták tudják.' - hagyjál már ballib meg a demokrácia = 25% elhitte listán, 10% egyéniben.

7. tök aranyos ahogy szégyelled akire szavaztál, mint minden balliberátor demokrata.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 02:10:57

@Kón Bandit:

"1. külföldi média az külföldi média, nem független."
- Szamárság. Külföldön a pártmédia nem él meg.

"2. lehet hogy lesz EEÁ, ez az EP választás azonban nem ezt mutatja. Azt mutatja, hogy minnél jobban tukmálják, annál kevésbé kell."
- Valóságban pedig egyre többször használod az előnyeit. Útlevél nélkül mehetsz át a határon, nincsen vámvizsgálat, sőt, lassan maga a határ is csak egy vonal lesz a térképen. Ugyanazt a pénzt használhatod a határ másik oldalán is (Speciel ez sajnos a mi határunkra nem igaz). Vámok nélkül zajlik az áruforgalom. "Cukrászdád lehet Bécsben."

"3. igy van a vásárlóitól függ minden médium. Szó nincs függetlenségről. Pl. ha a Raiffeisen Bank a TV hirdetője akkor nem a magyar családok érdekeiért dolgozik a TV, ez világos."
- Pártmédiában hirdetni sok helyen nem sikk, mert az illető cégre rásül a bélyeg. Fejlett országokban ezért pl a Raiffeisen megnézi, mennyire hiteles az a média, és csak akkor hirdet benne, ha a média nem elfogult. A kurucon hirdet a Raiffeisen?

"4. 'Kicsit jobban elmélyülve ebben az állításodban oda lehet kilyukadni, hogy te tudod, hogy az arcodba hazudnak/szarnak, és neked ez jó, mivel a tieid teszik ezt veled.'

Pontosan. Ahogy mondod, ez jó."

- Gratulálok!

"5. 'Az én értékrendemben a kuruc egy uszító náci szócső.'
Más ismert külföldi magyar nyelvü média nincs ( A kurucnak meg multinacionális háttere nincs. Nos, mire következtessönk ebből? Hogy a fogalmaid szerint független? Hehe. Nem is tetszik a maszopnak se meg a fidesznek se)"
- Majd lesz. Anno SZER is lett.

"6. 'Apa! Te nem érted mit jelent az, amikor a saját csapatod mondja azt, hogy viseld a következményeket. Demokraták tudják.' - hagyjál már ballib meg a demokrácia = 25% elhitte listán, 10% egyéniben."
- Mikor Orbán bukott, lemondott? Gondolkozz!
bunkobrendelmatyi.blog.hu/2013/04/01/23_jubileumi_gondolatok
bunkobrendelmatyi.blog.hu/2013/07/24/28_ertem_en_a_humort_es_szeretem_is

"7. tök aranyos ahogy szégyelled akire szavaztál, mint minden balliberátor demokrata. "
- A magyar választójog lehetővé teszi, hogy megtartsam magamnak, kire szavaztam. Nem szégyellem, pusztán nem kiáltom ki.

Arra a pártra szavaztam egyébként, amely az értékrendemhez legközelebb áll. Gondolom te is. A te értékrended a kommentjeid alapján számomra eléggé elfogadhatatlan, főleg a 4-es pont miatt. Vígasztal a tudat, hogyha az arcodba kívánnék vizelni, ahhoz mindösszesen egy narancsos pólóra lenne szükségem, és te már térdelsz is le..... Ilyen emberekre van szüksége a Hazának! Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

.

Jó éjszakát!

Hefe 2014.05.26. 02:56:07

Ha a fidesz szavazok rajonnek hogy orban mennyire atveri oket (kiveve a mutyis sleppet, persze), az ellenzek meg rajon hogyan szolitsa meg a szavazastol tavolmaradokat, akkor orban a hatralevo eveit bortonben fogja majd eltolteni.

Steve the Great 2014.05.26. 06:36:59

@Virág et.: " és végre az lmp ellenzékként és nem az ellenzék ellenzékeként fog politizálni. "

Az LMP nagyjából mindenki ellenzékeként próbál politizálni. Az EP-választásokon nekik "normális" EU-s témáik voltak (lásd pl: www.facebook.com/media/set/?set=a.10152183984758668.1073741872.266574218667&type=3 ), míg pl. Gyurcsány az EP-választások kapcsán "Orbán legádázabb ellenzéke" kíván lenni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 06:39:59

@Steve the Great: Az LMP egyik üzenete sem jutott el hozzám.

Ellenben a DK-ról tudom, hogy felveti egy európai ügyészség felállítását, a korrupt politikusok ellenei harc érdekében (vö. Polt Péter).

Steve the Great 2014.05.26. 06:53:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
" Az LMP egyik üzenete sem jutott el hozzám."

Ez kétségtelenül nagy hibájuk.
A DK kapcsán nálam az Európai Egyesült Államok csapódott le (ami nekem perpill semleges üzenet), meg a "több pénzt a zembereknek". Most végignéztem a FB-oldalukat egy pár napra visszamenőleg, és ezt is csak nagy nehezen tudtam előkeríteni, jobbára arról szóltak a hírek, hogy ők demokratábbak, mint bárki.

Ad Dio 2014.05.26. 06:54:52

@Virág et.:

Nem tudom mi dönti el hogy valaki "baloldali-e" számodra vagy sem, de az LMP értékei, célkiűzései kifejezetten baloldaliak. Annyi van mindössze, hogy a régi magyar baloldallal nem állt össze. De vajon ez dönti el a baloldaliságot? Kétlem.

toportyánzsóti 2014.05.26. 07:04:23

Méreteset bukott a maszop ami qrva rossz hír a csuti pocakos hazaáruló putinpincsikutyunak,hiába kímélte Atillát a böszme mégis talpra állt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.26. 07:13:33

@Ad Dio:

Az a baloldali párt, ahol a vörös segélyt osztják. Ilyen ma Magyarországon nincs. Az LMP, ahogy a Együtt-PM is, globalista pártok, nem mellesleg mindkettőt az amerikai nagykövetség gründolta.

Ad Dio 2014.05.26. 07:18:57

@bbjnick:

Ha már itt tartunk, Bajnai eleinte kifejezetten igyekezett jobboldali lenni - legalábbis szavak és elvek szintjén. Hamar letett róla.

Virág et. 2014.05.26. 07:51:19

@Ad Dio: Az LMP programja, célkitűzései zöld és liberális. Az LMP által folytatott politika (ami ellenzékből lényegében a nyilatkozatok, megnyilvánulások, szimbolikus szerepvállalások szintjére korlátozódik, mivel a program megvalósítására nincs lehetőség) viszont a jobboldali térfélre vitte őket. Legalábbis a szakadás óta.

Nem, Schiffernek nem kellett volna beállnia a baloldali összefogásba, a szakadásos hiszti után furcsa is lett volna. De ebből nem következik egyenesen, hogy Selmeczit és Zsigót megszégyenítő módon kellett volna álbaloldaliznia, gyurcsányoznia, meg a többi üres fideszes lózungot ismételgetnie. A bizonytalan szavazóknak elegük van már éppannyira a Feriékből, mint az elmúltnyolcévezésből, ott az utóbbival az LMP-nek nincs keresnivalója: nem is volt, lásd eredmények és a rezgő léc áprilisban és most is. Az LMP a két kampányban többet kritizálta a baloldalt, mint a kormányt. Egy ellenzéki pártnak nyilván lehet véleménye a többi ellenzéki pártról, de vélelmezhető, hogy nem őket akarja leváltani, hanem végül is a kormányt szeretné, ezért politizál, nem melegedni ment a parlamentbe. Az ilyen retorika csak egy valamire jó: a fidesz-lepattanók gyűjtésére. Azaz az olyan szavazók megnyerésére, akik fidesz-szimpatizánsok, de a 4 év simplicity, meg Lézer Jani és Rogán önálló életet élő házának ügye elijesztette őket, de annyira azért nem, hogy balra szavazzanak (gyurcsányfóbia) és nem szenvedtek maradandó agykárosodást sem, hogy a jobbikra. Ebből szűk 5% kijön, több nem.
Ha a fidesz egyszer elkezd látványosan gyengülni és nem lesz új szereplő, akkor az LMP erősödése figyelhető majd meg. Az LMP most amolyan liebling-párt, lényegében a kampányban az egyetlen olyan mandátumot szerzett párt volt, amelyiket a Fidesz nem támadta. Ez se tűnt fel? Bajnairól minden héten kiderül, hogy micsoda gazember, Gyurcsány már lassan tíz éve maga az ördög, a szocik meg ugye mind bűnözők, a Jobbik az oroszoknak kémkedik, de az LMP valahogy még patyolat maradt.

Szerinted ez véletlen? Ne vicceljünk már.

Kandeláber 2014.05.26. 07:52:06

A teljesen független Tóth Zoltán már a Mandinert támadja kínjában...
Ja, különben good night, left side!

Virág et. 2014.05.26. 07:52:38

@Ad Dio: Bajnai soha nem igyekezett jobboldali lenni. Bajnai egy centralista, globalista, tőkebarát, nyugatos liberális politikát folytat. Az, hogy Bajnai egyes ötleteit átvette kormányon a fidesz, az nem azt jelenti, hogy Bajnai jobboldali politikát folytatott, hanem hogy a fidesz baloldalit.

SadBoobie (törölt) 2014.05.26. 07:59:04

@Steve the Great: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az LMP-vel az a legnagyobb baj, hogy tulajdonképpen jól akarják csinálni, de valahogy sosem sikerül.Szerintem csak azért jutnak be minden választáson épphogy, mert sokan látják bennük azt a logikus gondolkodást, ami a felelős döntésekhez szükséges következetesség alapja lenne - a többi párt esetén ez nem látható.Ma kijön egy őrült törvényjavaslat vagy rendelet, az biztos, hogy az LMP megtámadja logikus érvekkel és akár feljelentést, bejelentést, indítványt tesz, stb., hogy megakadályozza vagy normális irányba terelje az adott témát és ezt lehet tudni anélkül, hogy híreket olvasnánk.Ez jó, ebben lehet bízni illetve azonosulni.A többi párt ezt nem csinálja, pedig semmi más dolguk se lenne...a többi párt látványosan gondolkodik, egyeztet, nyilatkozik, de effektíven nem tesz semmit, meg sem próbál valamit tenni.
A szavazási statisztikákban "bizonytalan"-nak vagy "távólmaradó"-nak cimkézett halmazba tartozóak közül sokan szimpatizálnak az LMP-vel, azonban mégsem szavaznak rájuk.Miért ? A logikus gondolkodást és cselekvést beárnyékolja az LMP-nél is megfigyelhető egyre erősődő showelemek tendenciája.Világos, hogy erre a sajtónyilvánosság "kiérdemlése" miatt van szükség, ám ennek módozatai sokszor erős ellentmondást generálnak a Lehet Más a Politika kifejezéssel.Néha nehéz azonosulni Schifferrel, mikor felszólal a parlamentben....jó dolgokat pedzeget, de egy ponton kibújik belőle Torgyán doktor szarkasztikus szelleme - amikor minden témába kis választási szöveg is keveredik vagy egy kis reklám, esetleg 20-szor újrafogalmazza ugyan azt - és akkor a viszontválasznál mindig csak legyintenek az ellenfelek,10-20-30 másodperces válasszal elintézik ...aki tényleg biztos abban, amit mond, aki tényleg fontos dolgokat, kérdést feszeget, aki bölcs és megfontolt,annak szükségtelen indulatosnak lennie és persze nem kell elhasználni a rendelkezésre álló időtt.Na meg persze, ha kivonjuk a "Torgyán szellem faktort", akkor kiderül, hogy 2-10 mondattal elintézhető lenne a felszólalás...
Egy csapattal, amely a jó gondolatokat konkrét adatokkal, tényekkel még jobban megtámasztaná és kitölthető lenne az idő,több arccal a pártból 2018-ban komoly esélyük van.Ha másért nem, a többi párt addigra teljesen eljátsza majd a hitelét a napról-napra politizálással és semmitmondással és akkor majd tényleg más lesz a politika.

MosoMasa 2014.05.26. 08:02:50

Akár Megyót hallanám ... elképesztő sikernek beállítani valamit, ami nyilvánvalóan nem az ... háááát!
Ha úgy nézzük ... hát persze. Ha úgy nézzük én vagyok az amerikai király.
Erőköggyünk még, erőköggyünk, hátha még össze is fossuk magunkat.

Virág et. 2014.05.26. 08:06:42

@MosoMasa: A teljes szoci elnökség még az este lemondott. Mit kell ahhoz szedni, hogy ezt elképesztő sikernek való beállításnak értelmezzük?

Ha a Jobbikra gondoltál, akkor igazad van. 5%-ot veszítettek egy hónap alatt, de megy a kommunikáció, hogy ők a második erő, pedig lényegében csak annyi történt április óta, hogy a baloldali pártok nem közösen, hanem külön indultak.

Ad Dio 2014.05.26. 08:09:05

@Virág et.:

Ez egy érdekes érvelés, csakhogy az LMP már 2010-ben bekerült a parlamentbe, és azóta is ott van. Akkoriban hol voltak a csalódott fidesz szavazók?

Az LMP jelenleg az egyetlen olyan párt, ami nem forog szélkakas módjára.

Nem az én érdekeimet képviselik, de a respektemet ezzel elnyerték maximálisan.

Nekem mint jobbernek jelenleg az LMP a legszimpatikusabb baloldali párt. Bajnai is lehetett volna elvileg, mert ők kifejezetten jobboldali programmal indultak, de aztán egy nagy katyvasz lett belőlük.

program készítő 2014.05.26. 08:12:32

Mikor alakul már meg egy normális,becsületes balodali párt?,az önkormányzati választásokra szükségem lenne egyre.Ez az utolsó esély,hogy legyőzzem a fideszt,és eljárjak ellenük.

Tündér_Lala 2014.05.26. 08:14:23

Ez a választás eredmény azért nagyon csalóka a részvételi arány miatt.
A DK szavazói a legfanatikusabbak, táhát ők - aki csak tud - elmennek szavazni. A csalódott mszp-seket nem sikerült aktivizálni. Elsőre megdöbbentett ez az eredmény, de itt a magyarázat. A dk szavazói két- háromszoros részvételi arány mellett is ugyanennyien vannak vagyis az a 10% 3% valójában.

Virág et. 2014.05.26. 08:14:58

@Ad Dio: A 2010-es LMP az lényegében a PM és Schiffer András. Aki még ott ült a frakcióban és nem ment át a PM-be, az távozott a politikából. Az akkori LMP baloldali-liberális-zöld párt volt. A mai LMP nem az.

Igen, tudom, hogy neked és a többi jobboldali szavazónak szimpatikus az LMP. Épp erről írtam, köztetek próbál szavazatokat vadászni a párt magának. Egyelőre nyilván nem nagy sikerrel, mert ti inkább a fideszre szavaztok, de ha ez a támogatás megroppan, akkor Schifferék lesznek az elsőszámú alternatíva.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.26. 08:16:53

@program készítő:
Normális, becsületes párt az utópia, nekem elég lenne egy akármilyen jobboldali párt is, mert az meg régóta hiányzik a hazai politikai palettárol. Itt baloldali pártok vannak csak, amelyek két dologban térnek el egymástól, a nacionalizmusban és az arcokban.

Ad Dio 2014.05.26. 08:17:25

@Virág et.:

Nekem úgy is lehet szimpatikus egy párt, hogy ha sohasem szavaznék rá.

Mint mondtam, az LMP nem az én érdekeimet képviseli, nem akarom hogy kormányozzon. De ha már nem az a párt kormányoz ait én választok, akkor kormányozzon olyan, akit lehet tisztelni. Egyelőre az LMP az egyetlen ilyen.

Virág et. 2014.05.26. 08:18:04

@Tündér_Lala: Ez kényelmes érvelés, de semmi bizonyíték nincs rá, mivel a DK nem indult még soha külön. A közvéleménykutatók egyébként 4-5%-ra hozták ki a DK-t, ebből lett aztán 10 és hozzá kell venni, hogy a kis részvétel mindig a nagy pártoknak kedvez és nem a kicsiknek.

A lényeg: fogalmunk nincs per pillanat, hogy mekkora a DK szavazótábora. Én sem gondolom, hogy ennél a 10%-nál sokkal nagyobb lenne, de abban biztos vagyok, hogy nem 3%. Egyébként a májusi eredmények szépen letükrözték az áprilisiakat. Az arányok kb maradtak, a legnagyobb mozgás a jobbiktól volt a fidesz felé a kgbéla ügy miatt nyilván.

Ad Dio 2014.05.26. 08:20:46

@Tündér_Lala:

Ez valószínűleg így VOLT eddig. Eztán viszont minden bizonnyal változik a leosztás, mivel a DK be fogja vonzani az MSZP bárányait, és tényleg látványosan megnő majd.

Az MSZP legjobb húzása az lenne most, ha felkérné a Ferit hogy foglalja el újra az MSZP-s trónt. Még úgy buknák a legkevesebbet.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.26. 08:20:50

@Virág et.:
A PM azzal, hogy lefeküdt Bajnainak, megszűnt politikai tényezőnek lenni, pont Schifferék csinálják jól, ők nem feküdtek le senkinek. Egyébként az LMP elsősorban baloldali, azért nem szimpi nekem, de legalább nem szélsőbalos, mint a Fidesz, de az összefogás pártjaitól balra áll.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.26. 08:26:33

@Virág et.:
A kis részvétel nem kicsi vagy nagy pártoknak kedvez, hanem a szavazótábor összetételétől függ. A DK, Együtt-PM, de az LMP üzenetei egyáltalán nem jutnak el a falvakba, kisvárosokba, ahol most jóval alacsonyabb volt a részvétel, ez pedig nekik kedvezett. Ráadásul Fletó miatt a DK szavazótábora felülről korlátos, tehát ha többen szavaznak, rájuk akkor is alig többen.

Mészáros Laci 2014.05.26. 08:27:58

Nagyot buktak, de sajnos későn. 25 éve kellett volna feloszlatniuk magukat.

Virág et. 2014.05.26. 08:36:01

@Narancskommunista: Százalékra pontosan ugyanaz az eredmény jött ki most, mint áprilisban. A baloldal 26 helyet 27 és fél, a fidesz meg +5%, ami lement a jobbiktól, az lmp pedig megint az utolsó pillanatig ingázott az 5%-os küszöbön.

Nincs itt semmi meglepő, meg agyalni való.

Ami meglepő, hogy a közvéleménykutatók alulmérték a DK-t és az E-PM-et is. A szocikat meg fölül. Ennyi történt. Ezt majd a baloldal lemeccsezi egymással.

"A kis részvétel nem kicsi vagy nagy pártoknak kedvez, hanem a szavazótábor összetételétől függ."

Senki nem tudja, milyen az összetétele egy olyan párt szavazótáborának, amelyikre külön most lehetett először országosan szavazni.

"A PM azzal, hogy lefeküdt Bajnainak, megszűnt politikai tényezőnek lenni"

Majdnem másfélszer annyi szavazatot kapott, mint az eredeti és önálló LMP.

Alick 2014.05.26. 08:48:56

Messzemenő következtetést azért ne vonjunk le az eredményekből, a szavazók alig több, mint negyede ment el csak választani.

Tündér_Lala 2014.05.26. 08:49:27

@Virág et.: Azt gondolom, hogy Ferenc gondosan vigyáz is arra, hogy ne legyen bizonyíték a valós támogatottságára. Nem véletlen, hogy pont az EU választáson - ahol többnyira a fele , harmada a részvételi arány - indultak önállóan a balos pártok.
Ha a számítása beválik, elfoglalhatja ismét az mszp-t, amely viszont igy valószínűleg nem tud megerősödni.
Van olyan gyanum, hogy az LMP-t szemelték ki az új váltópártnak, Schiffert a többség számára elfogadható emberré igyekeznek felépíteni. Természetesen nagyon sok muka kell hozzá, pártépítés, pártépítés.

Meglátjuk.

Steve the Great 2014.05.26. 09:05:19

@Virág et.: "Az LMP most amolyan liebling-párt, lényegében a kampányban az egyetlen olyan mandátumot szerzett párt volt, amelyiket a Fidesz nem támadta."

Azért a Lázár-féle Norvég Civil Alap elleni offenzíváról ne feledkezzünk már meg. Hogy Lázár kedvenc államtitkárát idézzem: "párthoz kötődő, szélhámos gittegyletek" osztják a civil pénzeket.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.26. 09:10:18

Az eredmény komoly esély az MSZP számára. A baloldalon így szakadás lesz a szoclibek és a hagyományos bal között. Az egyik oldalt a DK képviseli, szerintem eleve a liberális csoporba fognak beülni, nem a szociba. Így az MSZP egyetlen logikus esélye a balra tolódás. Tulajdonképpen pont az MSZP nem eléggé baloldali jellege szokott lenne a fő panasz sok törzsszavazó részéről. Mst kénytelenek lesznek ennek az igénynek megfelelni, ellenkező esetben tovább szivárognak az MSZP-szavazatok a Jobbik felé.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2014.05.26. 09:11:45

@Virág et.: de nagyon okosnak képzeled magad, te biztos reggelente megsimogatod a fejedet a tükör előtt. Honnan veszed ilyen biztosra hogy a Kovács-ügy miatt nem kaptak több szavazatot a jobbikosok? Gyors közvélemény kutatást végeztél? Elmondom neked, mert jobbik szavazó vagyok, hogy előttem nem tudták lejáratni a jobbikot ezzel a kamu váddal, olyannyira hogy nem is éreztem szükségét elmenni szavazni, mert biztosra vettem a támogatottságukat. Másik pedig ha ismernéd a jobbikot akkor tudnád, hogy lefossák az úniót, és ezért nem mennek el szavazni.

gyalog.galopp 2014.05.26. 09:16:39

Egy pártvezér a párt arca, amit ez az arc sugároz, azt gondolják a pártról.
Schiffer arca sajnos szürkeséget, unalmat sugároz, nem kis munka lesz izgalmassá faragni.
Az LMP -nek lehet más véleménye a politikáról, de ez olyan, mint a perpetuum mobile. Az örökmozgó soha nem készült el, nem is fog, de a barkácsolása közben sok hasznos találmány született.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.05.26. 09:49:35

Nyert a Fideszke, a többi meg megy a levesbe. Ez kell a magyar népnek, imádják Orbánt, hát ennyi.
Dzsobbiknak betett a Fidesz titkosszolgálat akciózása, a Maszop kivérzett a DK-val szemben, Gyurcsány ropja a táncát, testvérharc volt ez, hiába finomkodik Gyurcsány, hogy nekik a Fidesz az ellenfél, azért először rituálisan le kell vágni az MSZP-t és le kell engedni a vérét, hogy a teteméből, megmaradt szavazóiból lakmározhasson a DK. A "baloldal" olyan szűk réteg által támogatott ma, hogy teljesen értelmetlen ennyi kis pártot rájuk építeni.

A Fidesz azért ilyen erős most, mert ő ezt a testvér és anyagyilkosságot már évekkel ezelőtt meglépte, amikor legyilkolta a többi jobbos, polgári, faszomtudja milyen pártokat.
Most Gyurcsánynak kell ezt megtenni a baloldalon.

Az LMP jólfésült, no bullshit, normális karakterére nem kíváncsi senki, csak 5% körüli európai gondolkodású eltévedt magyarka. A zsidó Schiffer nem lehet nyerő a zsidók szemében, mert nem elég holobiznisz párti, a magyarok meg nem értik, miről beszél, amikor azt mondja, hogy a szobor ügy az álvita. Schiffer a baloldalon antiszemitának van kikiáltva, a jobboldalon meg zsidózzák.
A többi Fidesz által képviselt és működtetett mutyi, korrupció, csúszópénz, urambátyám, szólj-már-oda-a-Pistának-hogy-nyomják-be-a-gyereket stílusú parlagi, de évszázadok óta bevált rendszert preferálja. És itt gondolok az összes semmihez sem értő közszolgára, alkalmazottra, seggnövesztő állásokban tespedő senkiháziakra, pedagógusokra, lófaszjóskákra.
Ők azok, akiknek nem fáj, hogy meglopják őket, a jövőjüket, a manyup pénzüket lerabolják, mert annyira szolgalelkűek, hogy még bólogatnak is hozzá.
Ezért nem lehet már párt kormányon, csak a Fideszke.
Nem a manipulált választási rendszer meg a média túlsúly miatt! Hanem mert a magyar emberek Fidesz-lelkűek, a Fidesz érzett rá, hogy mi kell a zembereknek: nemzeti pántlikás lófasz a seggükbe.

A PM egy áruló, gerinctelen banda, hosszú távon remélem felszámolódnak. Bár a magyarok az ilyeneket szeretik, rájuk hasonlítanak, ez a néplélek...

Balt 2014.05.26. 09:52:11

@Virág et.: Ez marhaság. Áprilisban a baloldal fillérre ugyanannyi szavazatot kapott, mint 2010-ben. Utána lehet számolni, most lusta vagyok megint hozni: MSZP + SZDSZ-MDF + LMP PM-esség váló fele. (Ha a felével számolnunk, nem csak harmadával, még rontottak is a böszmefogás 2010-hez képest.)

Gyurcsány amúgy az örök Orbánia záloga. Bajnai már pedzegeti (meg az MSZP is, későn: 2006-ban kellett volna...), de aligha tudja hitelesen, amikor az ő köpenyéből bújt ki.

Balt 2014.05.26. 09:54:40

@Szindbad: A butapesti eredményeket is bajos lesz orbitális baloldali sikernek eladni...

Balt 2014.05.26. 09:55:26

@Szindbad: @Balt: (Még áprilishoz mérten is...)

Balt 2014.05.26. 09:57:14

@Virág et.: Számoljunk a kedvenc játékotokkal (ehhez képest: inforadio.hu/hir/belfold/hir-640041 "Kelet-Európában a magyarok voltak a legaktívabbak")!: :))

részvétel: 28,92%
DK: 9,76 - súlyozva: 2,82%

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.26. 10:01:53

A Fidesz 51,49%-ot kapott, de övék a mandátumok 57,14%-a.
Mikor futnak az MSZP-sek panaszkodni az USA-hoz, hogy az EP választási rendszere torz és ezért nem nyertek? Meg az EU a Fideszt támogatja?

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.05.26. 10:05:53

@maxval a gondolkodó birca: a vidék nagy részén már a Jobbik és Fidesz lenyúlta az MSZP szavazatokat
a maradék szavazóikra a DK és a többi kis gittegylet vetett szemet, elsősorban Budapesten
Az MSZP-nek nehéz lesz balra tolódni, egyrészt inkább libsik ők, mint balosok (Horn Gyufa óta már nem sok balos van az MSZP-ben, inkább bársonyszékbe kapaszkodó opportunisták), másrészt a baloldalt is foglalja a Fidesz
ez a populisták sajátossága: balos jelszavakkal, atyáskodó állam képével Kádár-nosztalgiába révedő prolikat, nemzeti, EU-ellenes, keresztény mázzal a nacionalistákat vonzzák
közben meg egyiket se gondolják komolyan, csak jól válogatnak a jelmezek közt, egymás közt röhögnek is a zembereken, akik ilyen maszlagokra vevők

A Fidesznél nehéz szélsőbalosabbnak lenni, még Thürmerék is emelik kalapjukat Viktor előtt
az egykulcsos adó az egyetlen, ami jobbos intézkedésük, de mellette ott a rezsiháború, EU köpködése, nem leszünk gyarmat, bankok rosszak, kapitalizmus rossz, külföld rossz, nyugat rossz, multi rossz, állam jó stb.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.05.26. 10:47:03

szanyi zseniális: már ő sem bír senkit a pártjából, és most elintézte, hogy szinte egymagában mehessen brüsszelbe ebből a csürhéből, nem kell majd senki miatt szégyenkeznie.
na jó, visz egy fegyverhordozót. újhelyi szintén zseniális, öt évre kényelmes talonba tette magát, itthon kivégzik egymást az et.-k, ő meg majd hazajön és beül a maradék kis tutiba és ő lesz az új thürmer, nyugdíja koráig.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.26. 11:50:20

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: 'A Fidesznél nehéz szélsőbalosabbnak lenni, még Thürmerék is emelik kalapjukat Viktor előtt
az egykulcsos adó az egyetlen, ami jobbos intézkedésük, de mellette ott a rezsiháború, EU köpködése, nem leszünk gyarmat, bankok rosszak, kapitalizmus rossz, külföld rossz, nyugat rossz, multi rossz, állam jó stb.'

Nem irigykedni kell, hanem jobban csinálni!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.05.26. 12:09:51

@Ad Dio: Olyan ez, mint az öreg, kivénhedt, szocialista nagyvállalatok sorsa volt. Amit kellett volna: roló időben lehúz, a használható maradékból meg beindítani egy kisebb, de ütőképes céget. Ott sem sikerült, itt sem fog, marad a teljes csőd. (Annyi különbséggel, hogy az új, kis cégek már ott vannak a piacon. Aztán, hogy melyik fut be, majd kiderül.)

Virág et. 2014.05.26. 12:42:18

@Steve the Great: Az a norvég alap ellen szólt, nem az LMP ellen. LMP részéről nem is volt nagy felháborodás, azzal csak előkészítette Lázár az okot a birkáknak, hogy miért nem jön majd pénz. Támadással ment a kudarc elébe - szokásos fideszes manőver.

@ʇʇǝן dɯoʞ ɯǝu ǝʞıʇsıd (Elsőházy István): Nem képzelem magam okosnak, de nehéz mással magyarázni, hogy most miért lett itt -5%, a fidesznél meg +5%, amikor a minden más pártnál jött ugyanaz az arány. De miattam azt hiszel, amit akarsz. Nyilván nem tudom én sem, csak gondolom. A fórum meg a véleményről szól.

@Balt: Ja, ha mindenkit hozzáadsz, akkor biztos kijön. Adjuk hozzá az osztrák baloldalra Ausztriában leadott szavazatokat is a biztonság kedvéért.
Ehhez képest a valóság az, hogy több választó mellett 980 ezer volt 2010-ben és 1.2 millió 2014-ben.

Ad Dio 2014.05.26. 12:43:10

@Csokis:

Hajszálra. Pont az is fog történni itt is mint az ócska szoci nagyvállalatoknál. Eladják ami eladható, majd utolsóként felveszne egy valag hitet és bedöntik a céget. Ilyet már láttunk nemrégiben ugyebár a politikában is. MA lemondását elfogadják, de csak ideiglenes elnököt választanak, mondjuk mondván hogy szeptemberben majd a nagy sereggyűlésen választanak "rendeset", de addigra bedöntik a boltot. A hívek mennek a DK táborába, vagy teljes passzivitásba.

Ennél ugyan minden egyéb forgatókönyv okosabb volna, de nem hiszem hogy van bennük annyi...

Virág et. 2014.05.26. 12:43:52

@Balt: Engem pont nem érdekel a DK aránya, de a 3%-kal számolni, az önbecsapás.

@sárospataki lány: Nem micsoda? Lusta vagyok linket olvasgatni.

közösperonos átszállás 2014.05.26. 13:44:02

@Tündér_Lala: " Nem véletlen, hogy pont az EU választáson - ahol többnyira a fele , harmada a részvételi arány - indultak önállóan a balos pártok."

Nem bizony, hanem gondoskodott róla a Fidesz az új választási törvénnyel.

@Csokis: "Amit kellett volna: roló időben lehúz, a használható maradékból meg beindítani egy kisebb, de ütőképes céget. "

Volt ilyen, manapság úgy emlegetik, hogy "szétlopták a céget". Amit esetleg mégsem, azt aztán eladták Hornék, a maradékot meg elmutyizták Orbánék.

@Ad Dio: " Ilyet már láttunk nemrégiben ugyebár a politikában is."

Az SZDSZ-re gondolsz? Mert ha igen, akkor rosszul gondolod."

közösperonos átszállás 2014.05.26. 14:28:38

@Ad Dio: "Az MSZP legjobb húzása az lenne most, ha felkérné a Ferit hogy foglalja el újra az MSZP-s trónt."

Nem hiszem, hogy ebbe másodszor is belemenne, az első sem sült el túl jól. :-)

Ad Dio 2014.05.26. 15:17:06

@közösperonos átszállás:

"Az SZDSZ-re gondolsz? Mert ha igen, akkor rosszul gondolod."

Lehet. És remélem akkor most majd megtudom az Igazságot. Szóval, ha nem úgy, akkor hogy?

Ad Dio 2014.05.26. 15:20:08

@közösperonos átszállás:

Az MSZP jelenleg egy nagy rakás szerencsétlenség politikailag. Viszont azért csinos kis vagyonkája van. Illetve azért megvan még az országos szervezetének a romja is. E két dolog jól jönne a DK-nak. Komoly kísértés volna ha felkérnék. De mint írtam szerintem nem fogják. Eladják ami mozdítható és csók. Roló le. Vagy esetleg fenntartják a létezés látszatát balszélen (miután eladták ami eladható "racionalizálás" címszóval persze).

közösperonos átszállás 2014.05.26. 15:45:18

@Ad Dio: "Komoly kísértés volna ha felkérnék."

Mondom, Ferire teljesen igaz, hogy been there, done that. Elég energikusan verte az asztalt a cipőjével anno, hogy ha őt akarják kampányarcnak, akkor diktálhassa ő a szabályokat, de végül csak nem jött össze. Hülye lenne, ha még egyszer belemenne ebbe az utcába.

közösperonos átszállás 2014.05.26. 15:46:25

@Ad Dio: "Szóval, ha nem úgy, akkor hogy? "

Cégbedöntéseknél a vagyon nem szokott fedezetet nyújtani a tartozásokra, az SZDSZ-nél meg nyújtott. Ha narancsék (bocs, az állam) engedték volna nekik, hogy eladják az ingatlanok egy részét, már nem is lenne hitel.

Ad Dio 2014.05.26. 16:08:28

@közösperonos átszállás:

Először is nem volt rá fedezet. Másfelől vajon mi vihette rá ezt a pártot arra, hogy 2008-ban, amikor ugyebár már nem kellett jóstehetség a jövőt illetően, egy félmilliárdos állami garanciavállalású (!) hitelt vegyen fel? Nem tollas a hátam...

Ez kb olyan, mint amikor a kirúgás szélén lavírozó vezető nagy összegű céges hitelt vesz fel... aham... nem szoktak tapsolni...

Ad Dio 2014.05.26. 16:09:42

@közösperonos átszállás:

A pénz/hatalom nagy kísértés. Ferink csinált már egy pár kapitális politikai hibát. De egyikőnk sem jós. Meglátjuk mit hoz a holnap.

közösperonos átszállás 2014.05.26. 16:21:24

@Ad Dio: "Először is nem volt rá fedezet."

Értem. Forrás? (MNO.hu, Fidesz/kormányszóvivő, ÁSZ stb. nem érdekel.)

"Másfelől "

NINCS másfelől. Megvan a pénz vagy nincs meg a pénz? (2008-ban azért még nem volt ennyire tiszta a helyzet, mint utólag látjuk, például még Feri állt a kormányrúdnál.)

közösperonos átszállás 2014.05.26. 16:26:28

@Ad Dio: Egyébként persze mire is kellett volna, ha nem irodavásárlásra, amire adták? Pl. nol.hu/belfold/20131104-szabad_ingatlanok-1423689

közösperonos átszállás 2014.05.26. 16:27:52

@Ad Dio: Én sem mondom, hogy nem fogja meglépni; azt mondom, hogy minden oka meglenne rá, hogy ne tegye.

Persze a seggén ülni, azt tud a legkevésbé. :-)

Ad Dio 2014.05.26. 17:52:02

@közösperonos átszállás:

Akkor legyen a NOL:

"Ráadásul az SZDSZ már korábban is veszteségesen gazdálkodott: 2007-ben, 2008-ban is évi mintegy harmincmillióval költöttek többet, mint amennyi bevételük volt. "

Nincs egy picit sem olyan érzésünk, hogy 22-re húztak lapot, mi?... Mi sem racionálisabb, mint 30M éves mínuszra hitelt venni fel. Ráadásul volt egy valag hitelük azelőttről is (a teljes hitelállományuk kb. fele volt a 2008-as hitel).

Ne mosdasd már a szerecsent...

2008-ban az SZDSZ népszerűsége gyakorlatilag mérhetetlen volt. Nem véletlen játszották a kilépünk-belépünk játékot.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 18:34:27

@SadBoobie:

Az LMP 2010-ben bezsebelt egy rakás protestszavazatot, de nem találták a helyüket a politikában.

Mint amikor egyik kanadai esős versenyen az abszolút esélytelen kétes időjárási viszonyok között esőgumival rajtolt, míg a többiek köztes gumival.
Második körben leszakadt az ég, és az esélytelen, kinek esőgumi volt a kocsiján, hirtelen 30 mp-es előnnyel vezette a futamot.

Noha nem nyerhette volna meg, de egy dobogó akár benn lehetett volna, ha lett volna elképzelésük, mit kezdjenek a megszerzett pozícióval.

Nos ilyen az LMP is. bejutott, hatalmas várakozás övezte őket, és tényleg csak tisztességgel kellett volna politizálniuk, de nem jött össze nekik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 18:40:19

@Tündér_Lala:

Személyes meggyőződésem (és tapasztalataim is alátámasztják), hogy sokan átszavaztak az MSZP-től a DK-ra, mindezt Atesz elmaradt lemondása miatt. Innentől Gyurcsányék felelőssége, hogy élnek a lehetőséggel. Jól, vagy vissza.

Részvételben pont a Jobbikot és a Fideszt tartom a legfanatikusabbnak.
A Kubatov lista működését elsőkézből látom. Éva néni, aki Viktorkámozott még 80 éves korában is (Ráhel ballagására is elment) kapja a levelet, melyben "Újra össze kell fognunk, hogy a brüsszeli bürokratáktól megvédjük a rezsicsökkentést" és egyéb zöldségek vannak beleírva.
Érdekes egyébként, hogy Éva néni házában kizárólag a nyugdíjasok kapnak ilyen aktivizáló leveleket.

A DK szinte meg sem fordult a postaládában.

közösperonos átszállás 2014.05.26. 18:42:37

@Ad Dio: Foglaljuk össze, mit tudunk. 2008-ban az SZDSZ, mint (eltérő mértékben) a többi párt is, kedvezményes hitelt vett fel irodavásárlásra, amikből irodákat vásárolt. A párt de facto megszűnésekor megvolt a hitel is, meg az irodák is.

Nézd, én hallottam azért már elég sok "felszámolás előtt kilopják a pénzt" sztorit, de ilyen speciel egy se volt köztük. Vegyük még hozzá, hogy mikor látták, hogy ennek annyi, de találtak vevőt egy-két irodájukra jó áron, az állam nem volt hajlandó belemenni az eladásba -- egyértelmű, hogy ebből csak az jöhet le, hogy abcúg SZDSZ! (Sőt, már előtte is veszteségesek voltak, ami ebben az átlátható, a pártműködéshez elegendő forrást adó rendszerben egyértelműen példátlan.)

közösperonos átszállás 2014.05.26. 18:43:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Érdekes egyébként, hogy Éva néni házában kizárólag a nyugdíjasok kapnak ilyen aktivizáló leveleket."

Nyilván rámozdult a Fidesz a DK-fanokra, máshogy nem is lehet!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 19:00:11

@Ad Dio:

"Az MSZP legjobb húzása az lenne most, ha felkérné a Ferit hogy foglalja el újra az MSZP-s trónt. Még úgy buknák a legkevesebbet. "

- Ez olyan lenne, mint amikor a malac megszökik a böllértől, majd a gazda felajánlja neki két hétre rá az üre s ólt.

Ad Dio 2014.05.26. 19:02:42

@közösperonos átszállás:

Rendben. Foglaljuk össze.

De azért ha már összefoglaló, akkor jó volna az általam felhozott tényeket is mellétenni. Megadurva mélyrepülésben, eleve deficitesen kibanagy hitelt veszünk fel. Mercsak. Ingatlanokra, amiket valakiktől megveszünk valamennyiért. Kitől és mennyiért minden bizonnyal érdekes lehet :-). Hallottunk már olyanokat, hogy drágán és ismerőstől. Főleg olyankor amikor már minden bizonnyal úgyis mindegy, mert dől a mutatvány. Aztán felajánljuk hogy eladunk egyet-kettőt, de ez a galád bank meg nem fogadja el az ajánlatunkat. A szemét. Még szerencse hogy kifizettük az eladóinkat és hát az is szerencse, hogy nem derül ki hogy mennyit érnek az ingatlanok, mert ez a galád bank nem hajlandó eladni őket. Meg hát persze itt a válság is ami amúgy is leveri az ingatlanárakat... És akkor jöhet a pingvintánc.

Csumpi bá’ 2014.05.26. 19:05:57

Nem történt semmi különös. Az alacsony részvétel a zsidóknak (DK) kedvez.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 19:06:15

@ʇʇǝן dɯoʞ ɯǝu ǝʞıʇsıd (Elsőházy István):

"Elmondom neked, mert jobbik szavazó vagyok, ..... nem is éreztem szükségét elmenni szavazni,"
- Akkor te passzív szavazó vagy.

"ha ismernéd a jobbikot akkor tudnád, hogy lefossák az úniót, és ezért nem mennek el szavazni. "
- De akkor miért akarnak oda beülni a Krisztina és társai? Csak nem a pofátlanul magas költségtérítések, napidíja, pótlékok és fizetések miatt?

- Tudod, én is lefosom az ING biztosítót, de nem is pályázok hozzájuk!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 19:14:10

@Ad Dio:

Feri tagadhatatlanul rossz miniszterelnök (volt), de egy iszonyat jó, és főleg türelmes politikus (noha türelmetlenül indult még Meggyesi ellen).

Ad Dio 2014.05.26. 19:25:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem tudom. Nekem nem szimpatikus. Érdekes hogy éppena türelmét emled ki. az egyik legnagyobb hiányosságának találom. A másik a ritmusérzék. És jelenleg nagyon megosztó ember. Rövid távon kétlem hogy meg tudná szólítani a többséget.

De attól tartok a baloldalon nem maradt más talpon. Ígyhát...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 19:39:34

@Ad Dio:

A türelmet hosszú távra értettem. Rövidtávon türelmetlenebb mint a kutyám, ha hallja a konzerv nyílását.

Beszélgess emberekkel. Sokan eddig nem szavaztak rá, mert esélytelennek tartották. Most kiderült, hogy vállalható, akár még nyerhet is (hosszútávon, nem önállóan), és meg tud szólítani embereket, mindig érvekkel vitázik, a DK nyilatkozataiban pedig csak annyi orbánozás van, ami még nem visszataszító, és Molnár Csaba például mindig érthetően nyilatkozott.

Ad Dio 2014.05.26. 20:06:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Maradjunk annyiban hogy ezt másképp látjuk. De én nem akarok hinni benne, így nem esik nehezemre nem tenni :-). Attól tartok, eszi nem eszi nem kap mást alapon ő lesz a baloldal vezére.

Szindbad 2014.05.26. 21:25:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Feri nem tud megszervezni egy politikai maffiahálózatot, vagy ha úgy tetszik, politikai "vállalkozást", ami szükséges ahhoz, hogy hosszútávú sikereket érjen el.

teknős 2014.05.26. 21:58:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Itt vidéken , ahol ismerik egymást az emberek, nagyon jól látszik:

- hogy a DK szavazói a pufajkás, munkásőr nénik és bácsik, akik borzasztóan elkötelezettek, ezért arányaiban egy kis részvvételű választáson felülreprezentáltak. Az összes elment.

- ami a Kubatov listát illeti, nem kell, hogy létezzen. Utca felelősök vannak, akik kézben tartják a szavazókat. Nem ő, de én is tudom, hogy ki hogy szavaz az utcából. Beszélgetni kell velük. Az emeszpének van listája. Pl a keresztanyámat minden szavazáson mozgósítják, anélkül, hogy meggyőződtek volna arról, hogy hová is szavaz. A lista önmagában kevés, ha nincs olyan, aki karbantartsa.

Szindbad 2014.05.26. 22:28:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Sokan vagytok, de messze nem elegen. Török Gábornak teljesen igaza van, a politikai teljesítmény egy jól szervezett politikai vállalkozás eredménye. Lehet, hogy eddig nem így volt, de Orbán Viktor szintet lépett a magyar politikában, és ez most már így van.

Folyamatosan figyeltem az elmúlt években, hogy az ellenzék legalább eljut-e eddig a következtetésig, de nem. Feri egy performer. Abban jó, elismerem, de ez kevés. Minimum a Fidesz szintjéig kellene aljasodni, de egyrészt ezt Feri nem tartaná etikusnak, másrészt a Fidesz ellenében ez ma már kevés, a Fidesz bármikor előhúz a tarsolyából egy orosz kémet, vagy egy gyilkos ultra kidobóembert. Ezzel Feri nem tud mit kezdeni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 22:36:35

@Szindbad:

Nem azt mondtam, hogy mi DK-sok sokan vagyunk, hanem azt, hogy sokunknál ez jön be.

A politikusaink meg olyanok, amilyeneket választunk.

Szindbad 2014.05.26. 22:43:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez passzív, "elszenvedő" hozzáállás, eleve hátrányban van egy harcos, állandóan mozgó, konfliktuskereső politikával szemben.

Mit tesz Feri azért, hogy még többeknél bejöjjön az, ami neked, nektek? Ez kulcskérdés.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.05.26. 22:57:35

@Szindbad:

Jó kérdés! És van is benne igazság!

Hisz magam is (Igaz, nem úgy), de harcolok a Jobbik és a Fidesz ellen. De én nem akarom őket megsemmisíteni, mindössze a szavazóikat szeretném meggyőzni róla, hogy az egy rossz út, és ott nem lesz jobb az életünk.

közösperonos átszállás 2014.05.27. 10:33:29

@Ad Dio: "Megadurva mélyrepülésben"

Kábé mint az LMP vagy a DK 2012-ben.

"eleve deficitesen"

Ezt pont nem hagytam ki, írtam, hogy ez mennyi mindent jelent (semmit).

"kibanagy hitelt veszünk fel. Mercsak. Ingatlanokra, amiket valakiktől megveszünk valamennyiért. Kitől és mennyiért minden bizonnyal érdekes lehet :-). "

Általad linkelt cikket olvastad? Parancsolj:

>>>Információink szerint a III. kerületi pártirodára vonatkozóan (Tímár utca) hamar érkezett is egy érdemi ajánlat egy ingatlanfejlesztő cégtől, amely 106 milliót fizetett volna az 532 négyzetméteres épületért. Szintén érkezett konkrét ajánlat a XI. kerületi Ecsed utcai ingatlanra, amely 98 milliós vételárat tartalmazott. Ezt az értékes ingatlant korábban az SZDSZ még 48 millióért vette.

A két összeg a fennmaradó hitel közel felét fedezte volna, az MFB azonban – miután az SZDSZ képviselői jelezték nekik az ajánlatokat – visszautasította azokat, mondván, a kéttucatnyi ingatlant csak együtt, egy csomagban lehet eladni. <<<

(Eleve elmebaj egyébként csak egy csomagban eladni huszonkét, az országban és Pesten össze-vissza levő ingatlant, ez egyszerű józan ész.)

"Hallottunk már olyanokat, hogy drágán és ismerőstől."

Ja jó, ha hallottunk, az más, az tényleg megérdemelt helyre kerül a tényeid felsorolásában. :-) (Amúgy nézd meg az idézetet, vannak benne ún. számok.)

"Aztán felajánljuk hogy eladunk egyet-kettőt, de ez a galád bank meg nem fogadja el az ajánlatunkat."

Mert ő csak egyben hajlandó az egészet.

"és hát az is szerencse, hogy nem derül ki hogy mennyit érnek az ingatlanok, mert ez a galád bank nem hajlandó eladni őket."

Megjegyzem, az MFB csak igen mérsékelten szolgál rá a "bank" megnevezésre, az általad használt értelemben meg még kevésbé. :-) (De persze nyilván ez az államapparátus egyetlen nem kézivezérelt intézménye, és nem az a célja a határozott nemnek, hogy 1) téged győzködjön, 2) a végén valamelyik szobatárs cége jelentkezzen az ingatlanpakkra, mert más ajánlat valahogy nem jött.)

"Meg hát persze itt a válság is ami amúgy is leveri az ingatlanárakat..."

Itt van, yeah so? Ilyenkor ha jön ún. vevő, oszt venne egy-két ingatlant (esetleg két vevő egyet-egyet), a vételár duplájáért, ami fedezné a hitel felét, akkor a racionális magatartás nyilván az, ha odavetjük neki, hogy csak ha a többi huszat is viszed, aranyapám? :-)

Balt 2014.05.27. 10:34:58

@Virág et.: "Ehhez képest a valóság az, hogy több választó mellett 980 ezer volt 2010-ben és 1.2 millió 2014-ben."

OK, akkor számoljunk!
MSZP: 990428 (19,30%)
SZDSZ-MDF: 136895 (2,67%)
LMP: 383876 (7,48%) Ennek számoljuk a felét a PM-hez, bár Bajnai színre lépésével a maradék LMP nem a felére esett a kvk-ban, hanem 1% alá...)
sum: 1319261 (25,71%)
64,2%-os részvétellel súlyozva: 16,5%

Ehhez képest 2014, böszmefogás (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP-MoMa):
1290806 (25,57%)
61,24%-os részvétellel súlyozva: 15,25%

Ha jóindulatú vagyok, fillérre ugyanannyi.