Akácos ügy: ki ellen harcolunk és miért?
2014. május 20. írta: Redakció

Akácos ügy: ki ellen harcolunk és miért?

akac.jpg

Tényleg ki akarja irtani az EU a magyar akácot? Mi a célja az özönfajok visszaszorításáról szóló rendeletnek? Találhatnak-e kompromisszumot a méhészek és a természetvédők?

Az EU invazív özönfajok visszaszorításáról szóló rendeletjavaslata kapcsán gyorsan elterjedt a hír, hogy „az EU ki akarja irtani a magyar akácot”, aminek védelmében meg is alakult a méhészeket, egyetemi tanszékeket, gazdasági érdekelteket tömörítő akáckoalíció. Később kiderült, hogy a rendelet mellékletét képező lista, amely meghatározza, hogy a rendelet pontosan mely növény- és állatfajokra vonatkozik, még nincs kész, azt a Bizottság a tagállamok javaslatai alapján fogja összeállítani. Korai és kampányszagú lenne az akácügy? Kövér László egy 2002-es nyilatkozatában „rendkívül kártékony és agresszív növénynek nevezte az akácot,aminek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinketA házelnök utóbb azt mondta: nyilatkozatát fenntartja, azzal, hogy ne az EU, hanem mi döntsük el, hogy mit találunk kártékony növénynek és hogy lépünk fel ellene.

A lényegi magyar és uniós álláspontok nem is biztos, hogy annyira különböznek. Például az erdőtörvény egy végrehajtási rendeletének 3. melléklete jelenleg is invazív, idegenhonos fajként határozza meg az akácot és korlátozza a telepítésének a lehetőségeit. Mi változna tehát, ha EU szinten is rögzítenék ugyanezt? Ellehetetlenülnének a méhészek? Baltával nekimennének az összes akácosnak? Utánajártunk. 

Bakó Bea riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr386184850

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Még több idegenhonos fajt fogunk védeni! Biodiverzitás Napja 2014: Magyarország 2014.05.22. 15:16:33

Biodiverzitás Napja 2014. május 22. - Nem tűrjük az özönnövények kirekesztését! Köszönjük Magyarország! Megvédjük az agresszív adventív nem őshonos özönfajokat! Teljes méretű kép A TERMÉSZETES ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYVILÁGRA VESZÉLYT JELENTŐ INVÁZIÓS FAJOK J...

Trackback: A Magyar Akác állóháborúja 2014.05.20. 22:16:11

  Az akácnemzetség tudományos nevét arról a Jean Robin francia kertészről kapta, aki 1601-ben Európában meghonosította a növényt. Fajai Észak-Amerika keleti részén és észak-Mexikóban (az atlantikus–észak-amerikai flóraterületen) honosak. Magyarorszá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.05.20. 16:04:38

Holnap meg a nyírfácska a réten.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.20. 18:02:26

"Például az erdőtörvény egy végrehajtási rendeletének 3. melléklete jelenleg is invazív, idegenhonos fajként határozza meg az akácot és korlátozza a telepítésének a lehetőségeit."

Ez még az idén megváltozhat. Egy csomó újsütető birtokos teleültetheti a földjét akáccal, mert abból lesz hamar a pénz – mi, magyarok meg lassan utazhatunk Szlovákiába, a Bácskába meg Erdélybe magyar kultúrtájat nézni.

wantaan 2014.05.20. 19:31:54

@Bell & Sebastian: Nyírfácska ÁRCÉDULÁVAL! .... Magyarországon! Nem lopott , nem okosba megoldva .... csak úgy az árudába kifizetve , kivinni a rétre és saját kezűleg (nem közmunkással) elültetve. No akkor megemelem a kalapom.

Tündér_Lala 2014.05.20. 19:35:39

A cikk jó, baromságot baromságra halomznak (mindenki).
1. Az EU-nak semmi köze ahhoz, hogy itt milyen fák nőnek. Azt mi lerendezzük, ahogyan eddig is.
2. Glatzfelder hülyeségeket beszél. Nem kell átesni a ló túlsó felére, hiszen éppen arról van szó, hogy mi szabályozzuk a dolgokat ne más. Miért kellene eltörölni a magyar szabályozást ? A vállalkozók nem ültethessenek azt amit csak akarnak, igenis legyenek korlátok.

Bizzuk ezt azokra a szakemberekre, akik eddig is jól kezelték a problémát.

Bell & Sebastian 2014.05.20. 19:52:12

@wantaan:
Найдите собаку, найдите собаку,
Вернись поскорее, мой маленький друг!

Bell & Sebastian 2014.05.20. 19:53:52

@Tündér_Lala: Teret a homoknak, mert homokvárhoz lesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.20. 20:05:54

@Counter:
Es ha kiderulne, hogy az akac 3000 eve oshonos a Karpat-medenceben, csak a Nyugat kiirtotta? Ez esetben a magyarsag tortenelmi kuldetese lenne, hogy az akac visszakaphassa tortenelmi szerepet.

Ruprecht. 2014.05.20. 20:51:54

A szalonkák őshonosak Magyarországon?

kunzoo 2014.05.20. 21:49:09

Ez a Kövér Laca mekkora egy suttyó!
Azt hiszi talán hogy a veszélyes gyom vagy állatfajok megállnak Magyarország határainál és kérnek NER kompatibilitási vizsgálatot?

Minél nagyobb területre érdemes kiterjeszteni a vizsgálatot. A kukoricabogár és a parlagfű példája bizonyítja hogy az országhatárok semmit nem jelentenek, az a faj szempontjából nem létező fogalom.
Arra kellene inkább törekedni hogy a még EU n kívüli szomszédainkkal is működjünk együtt ebben a kérdésben, talán még pénzt is érdemes adni ilyen célra.

pocaklakó minimanó 2014.05.21. 11:58:07

Remélem, hasonló keménységgel lépnek fel az európai országok a nagy tömegben ültetett, és az egyik legjobb faanyagot biztosító, ámde eléggé invazív amerikai duglászfenyő ellen is.

Vagy sem.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.05.23. 11:39:13

Így akarták az elfajzást az egyetemesség elvévé tenni, így akarták tehát visszavezetni a létet a nem-léthez, és így is tért vissza hozzá végül. A panteizmusnak nem az a célja, hogy Isten valaki, hanem hogy minden legyen, hogy minden létező Isten legyen, és a harc Osiris és a hárpiák, Krisztus és az emberiség között ezen a ponton vette kezdetét. A harc korántsem ért véget, és azt hiszem, hamarosan földi díszletek között látjuk majd újabb fellángolását.
süti beállítások módosítása