Megrekedt az ország − Kivonuló középosztály XII.
2014. május 15. írta: Redakció

Megrekedt az ország − Kivonuló középosztály XII.

kivonulo_kozeposztaly_13.jpg

PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink cikkeit vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Olvasónk írása. (Fotó: Fortepan)

*

Megrekedt az ország

T.Mandi!

Negyvenegy éves vagyok, '73-as évjárat. Általános iskolás koromtól kezdve közösségi ember voltam, nem politikailag. Középiskolában is, egyetemen is. A 2000-es évek elején az Index Polfórumon több mint hatezer hozzászólásom volt, két nicknéven. Mivel tartottam magam ahhoz, hogy a legádázabb nicknek sem írok válaszul olyat, amit nem mernék mondani a saját apámnak; elég jól kikupálódtam mind retorikailag, mind érveléstechnikában még akkor is, ha az egy nem hivatalos, álneves kocsma volt.

Kétszer álltam neki cikket írni erről a témáról, amit felvetettetek. 

És kétszer hagytam abba.

Nincs értelme.

Olvassátok el Ady Endre 1900-as évek elején írt tárcáit. Olvassátok el Faludy Pokolbéli víg napjait. Olvassatok Márait.

És rá fogtok jönni, hogy ez az ország milyen elkeserítően megrekedt egy avítt, poros, molyszagú gondolkodásmódban; mert Ady közel 120 éves cikkei, Faludy és Márai 60-70 évvel ezelőtti írásai tökéletesen leírják a mát is.

Vagy vegyétek elő Tölgyessy Péternek 2000 nyarán a Népszabadságban megjelent cikkét, aminek az a címe: „Háborús észjárás igazgat”.

Tizennégy éve írta, de csak pár nevet kéne benne kicserélni, és a 90 százaléka egy az egyben a máról szól.

Ebben az országban nem politikai pártok vannak, hanem vallási közösségek. A politikai pártok vezérei nem pártvezérek, hanem főpapok. Nem programjaik vannak, hanem dogmáik és hitelveik.

Így nem lehetsz más, csak hívő vagy hitetlen.

Ebben az országban a józan észt emlegetni olcsó bolsevista trükk, mert a hitelvek nem tűrnek meg kérdéseket.

Ebben az országban Kulcsár Attilát testőrök vigyázzák, a Molnár Csabákat pedig egy életre tönkreteszik egy váddal, ami sosem volt igaz, csak azért, mert komolyan vette a feladatát, és ez mindenkit megrémített.

Ebben az országban nézz meg egy politikai műsort, egy Újságíróklubot a HírTV-n és az ATV-n.

Leül a társaság, és a sajátjaitól körülvett akolmelegben egymást támogatva, egymás alá adva a lovat a paranoiáig hergelik magukat a MÁSIK szidásában. És ugyanez a másik oldalon az egyik felé, vica versa.

Tudod hogy megy ez a németeknél? Nézd meg a Pro7-en.

Egy asztalnál ülnek, baszod, és megpróbálják megértetni magukat a másikkal

Hülyék, mi? És – nagyon durva! – még azt is el tudják képzelni, hogy a másiknak is lehet jó ötlete.

Hát mi ez? Háteszhüllye…!

Ebben az országban a közpénzből fizetett közérdekű beruházások üzleti titkok.

Most olvassuk el ezt a mondatot még egyszer…

Ebben az országban a munka új törvénykönyvét olyanok állítják össze és szavazzák meg egy hét alatt, akik soha, de soha nem dolgoztak a versenyszférában, nem írtak önéletrajzot és motivációs levelet.

Ebben az országban a 12 éve halott, a nyolcvanas években fénykorát élt Hofi Géza poénjai újra aktuálisak.

Ebben az országban Kovács László még mindig bárkit lemosna a politika porondjáról, ha igazán akarná  és ez nagyon rémisztő.

Ebben az országban el fog jönni újra az a pillanat, amikor minimum az állami résztulajdonú vállalatoknál − amiknek a száma egyre gyarapodni fog − lényeges lesz, hogy melyik párt tagja vagy; sőt, bizonyos pozíciókban már most is.

És ebben az országban  épp ezért  egy ilyen írást csak ál e-mail címről mersz elküldeni.

Hát ezért.

Hát ezért kéne végre nagyon egy, a közéletbe BEVONULÓ középosztály.

Csak helyet kéne szorítani még 199 embernek a közmunkaprogramban…

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr936160245

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megrekedt az ország − Kivonuló középosztály XII. 2014.05.15. 17:52:01

Ady közel 120 éves cikkei, Faludy és Márai 60-70 évvel ezelőtti írásai tökéletesen leírják a mát is. Olvasónk írása.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2014.05.15. 17:08:39

„Ebben az országban a közpénzből fizetett közérdekű beruházások üzleti titkok.
Most olvassuk el ezt a mondatot még egyszer…”

5*

lüke 2014.05.15. 17:33:06

Na még egy:agent provocateur
igen a németek már megtanulták:PÁRTFÜGGETLEN

Alfőmérnök 2014.05.15. 17:39:07

"Leül a társaság, és a sajátjaitól körülvett akolmelegben egymást támogatva, egymás alá adva a lovat a paranoiáig hergelik magukat a MÁSIK szidásában. És ugyanez a másik oldalon az egyik felé, vica versa."

Az egyik kutya másik eb, igaz, te kis szellemi éhenkórász?
Csakhogy az egyik a volt pártállam jogutódjának a holdudvara, a másik egy rendszerváltó párté.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.05.15. 17:53:20

@Alfőmérnök:
És milyen lényeges szellemi-etikai különbözőségek lelhetők fel közöttük?

Alfőmérnök 2014.05.15. 18:01:25

@Hepci: Pl. hogy az egyiknek nem szabadna léteznie.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.15. 18:04:03

@Olvasónk:

"Hát ezért kéne végre nagyon egy, a közéletbe BEVONULÓ középosztály." --- írod.

És mit csinálna az a középosztály, ha bevonulna a közéletbe? Mivel kezdené? Komolyan kérdezem!

Szúrófény 2014.05.15. 18:19:04

Sajtóbandita:

Mérget karmol a szívekre, gyilkolható hazugságokat köp a lelkekbe, gyilkol, de gyilkossága másoknak lesz tragédiája, rabol, de erkölcsbíró marad, hazudik, de igazság bajnokának ünneplik, s a tömegek népszerűsége öleli körül. Ez az ezerarcú véres bohóc, mérhetetlen arányú zsivány: a demokratikus tömegszerelem legcirógatottabb kedvence: a sajtóbandita!
Újságíróink igen nagy részének nincs meg a kellő kultúrája, s az ezzel járó morális felelőssége! Erkölcstelen, imfámis, és őrült dolog, hogy erre a pályára rászabadulhasson minden analfabéta, morális hulladék, bomlott idegzetű szerencsevadász. Szabó Dezső Virradat 1921. 02. 06.

kalhana 2014.05.15. 18:24:01

Nem lehetséges, hogy esetleg tisztelt cikkíró rekedt meg? Abban, amit egyetemista korában tanítottak neki. Vagy nem igazi könyveket adtak a kezébe? Talán még Bibót is olvasott.

Kovenant 2014.05.15. 18:27:23

"A két közösség két hermetikusan elzárt világban él, a találkozásnak még csak a lehetősége nélkül is, sőt, mivel párbeszéd sincs, nem is kíváncsi egymásra, egymás véleményére, értékeire, hiszen külső kényszerítő körülmény a tudatos elkerülésre nem áll fenn."

bal-jobb.blogspot.com/2014/04/3-halmazelmelet.html

___________________________ (törölt) 2014.05.15. 18:40:20

>Vagy vegyétek elő Tölgyessy Péternek 2000 nyarán a Népszabadságban megjelent cikkét, aminek az a címe: „Háborús észjárás igazgat”.

Van az úgy, hogy kibékíthetetlenek az ellentétek. De van olyan megoldása is, hogy az egyik győz. Ez történik most éppen.

Győzelem alatt azt értem, hogy lassan teljesen kiszorul a játékból az egész régi ballib elit, egy darabig nem lesz, aztán lesz valami új, valami másfajta, valami olyasféle baloldal, mint a Fent és Lent szerzői. Ők olyan emberek lesznek, akikkek lehet egymás tisztelete mellett nem egyetérteni, úriember módjára, és akkor utána nem lesz háborús hangulat.

Az "avítt, poros, molyszagú" sablonszöveget viszont el kellene felejteni, pont ez avult el.

Az a vicc, hogy elmondható volt 1900-ban, elmondható volt 1975-ben, de ma már egyre kevésbé mondható el, hogy van egy olyan általános fejlettség, aminek a szintje úgy London és Ulánbátor között szigorúan monoton csökken.

Ma viszont sokpólusú a világ, ahol az egyik legszebb városi terepjárót a Lada tervezi (Lada XRAY), aki még az európai fizetéssel sem elégedett, az az Emirátusokba megy dolgozni, a Szilíciumvölgy kurva jó hely de Detroit már nagyon nem, és nem mindig a legdemokratikusabb rendszerebbek fejlődnek a leggyorsabban (khm, Ázsia).

Úgyhogy ma már sokkal kevésbé egyértelmű, hogy mi és merre a fejlődés és mi számít elmaradottnak.

Röviden, nekünk szerintem csak pénz kéne és egy bizonyos fokú közösségi érzés.

Critic. 2014.05.15. 18:46:11

Magyarországon a vidék lassan egy teljesen külön ország! Mintha egy új világba csöppenne az ember. Semmi nem működik, egészen más gondokkal küzdenek az emberek, nincs munka, nincs kitörési lehetőség, földesuraké minden hatalom, klikkek uralkodnak ... stb!

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.05.15. 18:58:27

a középosztály bevonulását már megéltük az eszdéesszel. köszönjük, elég volt.
és persze, hogy vallási közösségek vannak. a magyar alapvetően spirituális lény. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.15. 19:23:18

"Kétszer álltam neki cikket írni erről a témáról, amit felvetettetek.

És kétszer hagytam abba.

Nincs értelme."

te minek élsz? ez a híres retorika?
hatezer hozzászólás? ámátőr

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.15. 19:34:12

"Olvassatok Márait."

olvasunk, hogyne, majd ha alkoholisták leszünk.
m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/m%C3%A1rai%20kutya.jpg

ady, faludi, hát ezt inkább a vincentre kellett volna meneszteni.

amúgy igaza van a nagyobbik részében.
a munka törvénykönyve miatt én is nagyon haragszom ezekre a bolsevikok fattyaiból verbuvált fideszre

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2014.05.15. 19:37:09

A politika logikája olyan, hogy egyszerűen olyan pártra kell szavazni, aki nem a leirt problémákat képviseli. Csak ebből kaphat visszajelzést egy politikus.

Alfőmérnök 2014.05.15. 19:41:24

@Hepci: Maga szerint tényleg az lenne az ideális, ha a fidesz "párbeszédet" folytatna az MSZ(M)P-nomenklatura tagjaival?
Mert ez az idióta ezt hiányolja.

legeslegujabbkor 2014.05.15. 20:59:52

@Alfőmérnök:
"egyik a volt pártállam jogutódjának a holdudvara, a másik egy rendszerváltó párté."

Éljenek a rendszerváltó pártok! Aki esetleg baloldalinak vallja magát, az keresse fel Schmuck Andort.

Alfőmérnök 2014.05.15. 21:06:43

@legeslegujabbkor: Ne éljelek. (Már csak azért se, mert az egész un. rendszerváltás bűnben fogant, ami az ő felelősségük is.) Csak ne feledjük ezt a fontos különbséget.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 21:12:09

Külön-külön egyik írás sem ér semmit. No de így, együtt! A helyzet borzasztó, orrot földre horgasztó.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 21:18:44

@bbjnick: Valószínűleg ugyanezt. Ezek a maiak is csak prolik, félig-meddig kikupálódva. Csillapíthatatlan éhséggel vetik rá magukat mindenre, ami megszerezhető, megzabálható és hazahúzható. Látott ez az ország egyszer már ilyet, annak sem lett jó vége.

Száműzött Padillának abban igaza van, hogy az igazi közép az SZDSZ volt, ám ők sem annak születtek, megszállóként jöttek erre a földre.

Nincs is magyar közép, ahhoz kellene 3x25 év béke.
Faszkivan a permanencs forradalommal.

legeslegujabbkor 2014.05.15. 21:21:13

@Alfőmérnök:
"hogy az egyiknek nem szabadna léteznie."

Ezt írtad az MSZP-ről, akkor tehát csak a rendszerváltóknak szabad működniük, eltekintve a soraikban fellelhető régi káderektől.

Eldönthetnéd, mit is akarsz, mert akkor mégis jó lesz a DK, hiszen teljesen újonnan alakult.

Alfőmérnök 2014.05.15. 21:30:49

@legeslegujabbkor: Van egy olyan, hogy network science.
en.wikipedia.org/wiki/Network_science

Próbáld meg ennek segítségével értelmezni azt, amit írtam.

legeslegujabbkor 2014.05.15. 21:43:39

@Alfőmérnök: Egy szót sem találtam benne arról az ellentmondásról, hogy szerinted miért kell úgy felosztani a pártokat, hogy rendszerváltás előtti és utáni, miért nem fogadod el, hogy az MSZP is utáni, és miért jobb egy olyan utáni, mint például a MIÉP volt, vagy miért nem teszik neked a teljesen újak, mint az LMP vagy a DK.

Ezzel az álláspontoddal teljesen függetleníted magadat a pártokban megjelenő személyektől, akik szerintem sokkal fontosabbak, mint az alakulás időpontja.
Mert nem attól függ az alkalmasságuk, hogy hány évesek és hogy éltek-e 90 előtt. De mondjuk akkor ki, hogy életkorban határozzuk meg, ki lehet hazug, undorító, megalkuvó, önző mai politikus.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 21:59:27

@legeslegujabbkor: Igaza lehet magának, ugyanazzal a szemantikus emlékezettel ugyanannak a háló(zatnak) tagjai.

Ebből a Jobbik lóg ki kissé, marják is, mint a kutyák.

legeslegujabbkor 2014.05.15. 22:02:29

@Bell & Sebastian:
Én nem osztom az életkor szerinti felosztást, fiatalon is lehet valaki hű gyermeke Rákosi Mátyásnak.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 22:17:58

@legeslegujabbkor: Hoznak-e megújulást a kitárt kapuk, amin keresztül mindenki mehet, amerre lát és ugyanakkor jöhet bármilyen gyökér, aki még nyomokban sem magyar?

Kár ezen gondolkodni akkor, amikor a hatalom természete legalább hármas rétegződésű és ezekből csak egy látható, de még abba sem tudunk érdemben beleugatni.

Pártok? Ugyanmá. Bolhacirkusz nagyon buta népeknek, ebben a formában. A HATALOM hogyan van szétosztva, csak ez számít.

Itt momentán sehogy. Pedig nincsen háború. Igaz, már sokan szeretnének. Jó diktatúra? Köztörvényes bűnözőkből verbuválódott csapatokkal? Mesebeszéd.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.15. 22:19:00

@Bell & Sebastian:

Én meg azt mondom magának, hogy van magyar középosztály. Mindig is volt. Most is van. A magyar középosztály az én felfogásom szerint a nemzet azon része, ami szellemi-kulturális értelemben reprodukálja a nemzetet (ha már egyszer magyar középosztályról beszélünk:-)). Ahhoz, hogy ez a középosztály a feladatát elláthassa, ahhoz olyan kondíciókkal kell rendelkeznie, ami erre alkalmassá teszi. Nem feltétlenül gazdasági vonatkozásokra gondolok, mert nagyon csóró középosztály is lehet hatékony, szerintem a fő kérdés a középosztály szellemi-kulturális állapota, önképe.

No már most, ami ma nálunk a fő probléma, hogy az elitünk szar (nem annyira, mint mi azt szeretjük gondolni, de azért mégiscsak elég szar:-)). Amikor az elitünk nem volt olyan szar, mint mostanság, akkor középosztályunk is egész tisztességesen produkált. Például a Horthy-korszakban vagy a Kádár-korszakban (hogy nem menjünk nagyon vissza az időben) az elitek sokkal jobban felismerték a magyar középosztályban rejlő potenciált és az adott viszonyokhoz mérten sokkal jobban éltek is vele.

Van ez tovább is; igény szerint folytatom:-)

Bell & Sebastian 2014.05.15. 22:38:08

@bbjnick: Senpen azt fejtegette, hogy a középosztály marad, csak alóla és felőle mennek. Nyilván a szocdem, állami alkalmazott tömegre gondolt, arra is anyagias szempontból.

A maga szellemi középosztályával az a baj, hogy nem elég annak lenni, annak is kell látszani. Ugyanis, ha megszakad a reprodukció, vissza a startkőre az egész.

Szóval, ha nem bírja taníttatni a kölyköt -hogy csak egyetlen példát hozzak-, vége a dalnak.

Ezért gondolom azt, ha még egy kicsit erőltetik ezt a nihilt, az írmagját is kinyírják a szemüvegeseknek, mint a vörösök Lenin alatt.

Onnan feltámadni újabb 75 év.

Engem nagyon aggaszt, hogy mostanában alig adnak ki említésre méltó könyvet, nem épülnek zseniális közösségi terek, ... hadd ne soroljam.

Mindenhonnan a cigány-zsidó szar ömlik és nincsen, aki odabasszon. Még azt sem tudtuk elérni a törvény erejével, hogy ordítsanak a tévéreklámok az RTL -en.

Hát akkor? Miben reménykedik? Tudja mit gondolok? Ugyanazt, amikor nem jut krumplifőd. Ki kellene békülni az őrangyallal és kikergetni az összes farizeust. De nem vagyok nagyravágyó. Elég lenne a magamutogató buznyákokat, legalább a közízlés formálásából.

És ne bazmegoljanak a tévében, még akkor sem, ha maga a Nagy Fábri Sándor táskahordozó (stand up ) mikiegereiről is van szó.

Putyin ezt jobban csinálja. Egy nemzetet felemelni nem cicavíziós köcsögök szoktak.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 22:48:41

@bbjnick: @Bell & Sebastian: Ma a magyar középosztály, ami valóban létezik, nagy bajban van, és ezt ráadásnak másra sem kenheti. Bbj-nek van igaza, a szellemi attitüdöt a fizikai készül megsemmisíteni, és még csak törekvés sem látható arra, hogy ez ne így legyen.
Annál inkább kell igyekezni rajta :-D Uff! (persze azon, hogy ne így legyen :))

kalhana 2014.05.15. 23:09:33

@Bell & Sebastian: "nincs is magyar közép".
És nem is várható. Nem lehetne valamit összeguberálni a felsőből? Végül is időnk van.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 23:29:00

@Mihint: Istenuccse, megoldottam, de nem ment könnyen. Hát a többi?

@kalhana: Azt lehet. Akit nem csuknak le / lincselnek meg, az mehet vissza oda, ahonnan jött. Nagy idők jönnek, ha megéljük. Bolydul a kas, nem smakkol az Amerikai Egyesült Államok.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 23:41:39

@Bell & Sebastian: A többi még nagyobb bajban van.

Il Legale 2014.05.15. 23:42:03

Legyen már vége ennek a sorozatnak, a csávó meg menjen vissza a Zsindex-fórumra!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.05.15. 23:49:25

@Alfőmérnök:
Szerintem a Fidesz azzal nyomta le a bal(faszoka)t, hogy olyan g*ci lett, amit azok már el se tudtak képzelni, tehát saját terepükön alázta le őket.

No most, ahová így eljutottunk, ez itt a heppinessz?

Bell & Sebastian 2014.05.15. 23:49:51

@Mihint: Már mondja is a róka, hogy szorul a hurok, csiga! (annyira emlékezett az áldozat, akit hátulról lepett meg a szatír, hogy két olyan nagy izé volt a fején)

Bell & Sebastian 2014.05.15. 23:52:17

@Hepci: Háát, nem tejben-mézben úszunk, az tuti. Meg nem kóstolnám, mi lehet ez? :)

Alfőmérnök 2014.05.15. 23:54:25

@Hepci: Nem heppinessz. Csak fontos, hogy lássuk a különbségeket.
Ahogy az is fontos, hogy lássuk, ki az akit ok nélkül náciznak le és ki az, akit okkal.

Bell & Sebastian 2014.05.16. 00:46:17

@Alfőmérnök: Méltányolom a kitartásodat. Kitartás!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.16. 02:07:31

@Alfőmérnök: Aki egyenlőségjelet von a két oldal közé, az ökör. Jó estben.

Alfőmérnök 2014.05.16. 05:48:14

@Mr Falafel: Elpet-i méretű balfasznak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa, milyen ocsmányságokat művel a Fidesz-kormányzat. (Tényleg, talán nem véletlenül kussol egy ideje a japán magnók szerelmese.)
De a nyíltan hazaáruló, magyarokba belelövető MSZPSZDSZ-bagázzsal ne említsük már egy lapon.

Tündér_Lala 2014.05.16. 07:42:01

@bbjnick: @Mihint: Maguk is pontosan tudják, hogy ez nem véletlenül van így. Az elmúlt 25 évben hatalmas erők dolgoztak ennek a rétegnek az elsősorban anyagi, de a szellemi kivégzésén is.
Ahogyan a Rákosi és Kádár rendszerekben és a diaszpórában, ha másképpen nem lehetett, az otthonok mélyén adták át a mentalitás és identitás legalább egy részét utódaiknak. Ezt kell tenni ma is.

alfacharlybravo 2014.05.16. 08:23:56

A dicsőített Németországról írja Timur Vermes "A válasszal mind a mai napig adós, mert
az úgynevezett
kancellár asszony
is tudja:
A német földet beszennyezte
a nagytőke mérge,
a nemzetközi pénzügyi körök mételye!
A német földet hulladék borítja,
a német gyerekeknek hosszú lábú székeket kell
gyártani,
hogy egészségesen ülhessenek,
a német férfi, a német asszony,
a német család menekül, ha csak tud,
a felhőkarcolók legfelső emeleteire,
a kis-termetű német eb,
nevezzük, mondjuk, Schnauzinak,
érzékeny tappancsával söröskupakba lép,
vagy dioxint nyalogat,
és kínok kínjai közt pusztul el!"

torró 2014.05.16. 09:02:22

Az ami itt van, az sajnos a negyven év kommunista /?%, már ezt is meg lehet kérdőjelezni, mondjuk valamilyen diktatúra, mert ezek egymást is kötélre húzták. Nos egy ilyen katyvasz után, amibe az embereket belevitték, sőt a mai napig tart, mégis mi a túróra számítottál?Kedves poszt író . Ennyi évig tartó, zavaros eszmék közé szorított embereket nehéz kirángatni a posványból.Már mindenki szinte gyűlöli a másikat, pedig csak szépen át kellene váltani, a tiszteld felebarátodat használatára. A baloldal is rájött, hogy szakítani kell a Ron Webber-i módszerekkel, mert sehová nem vezet. A FIDESZ is még csak keresgéli önmagát, és próbálkozik valamilyen politikai eszmerendszerbe helyezni magát. Nem kell elfelejteni, hogy a nyugati demokrácia, hány év alatt fejlődött ki, ami mostanság szintén megingott. Látszik a globális pénzügyi világ profit hajhászó ügyködése. Mi meg még a normális nyugati szinthez is 100 évre kullogunk. Itt lenne a felelőssége egy normális médiának.De hogyan tud az kialakulni, amikor a pénz beszél? Azt hiszem, mi is kóvályoghatunk még a pusztában 40 évet!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.16. 09:14:06

@torró:
"A baloldal is rájött, hogy szakítani kell a Ron Webber-i módszerekkel, mert sehová nem vezet."

Dehogynem, ilyen módszerekkel nyert a fidesz is.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2014.05.16. 09:20:49

Nálunk szerintem az a típusú középosztály hiányzik, ahol
- az emberek valamilyen felsőfokú végzettséggel a kezükben normális körülmények közt dolgozva eleget keresnek ahhoz, hogy legyen idejük gondolkodni is
- meg van oldva a lakhatás (pl. normális bérlakás-rendszer)
- meg van oldva a gyerek mellett a rugalmas munkavállalás
- a család tisztességes úton szerzett bevételének egy része kultúrára/utazásra/stb. költhető
- normális, stabil körülmények közt vállalkozhat, akinek ehhez van kedve
- normális, nyugodt körülmények közt lehet alkalmazott, akinek ehhez van kedve
- normális, nyugodt körülmények közt, tempósan intézhet ügyet az, akinek épp erre van szüksége
- aki akar, az politizál, aki nem, az nem, ettől egy bizonyos szintig semmi nem függ (és ha valaki át akarja lépni ezt a szintet, még mindig nem biztos, hogy azonnal elnyeli a pöcegödör)
- a hírekből esetleg a hírekről értesül az ember, a tankönyvekből meg a tananyagról.

Egyszóval: az a középosztály hiányzik, amelyiknek van mozgástere és választási, gondolkodási lehetősége.

lavór 2014.05.16. 09:27:50

Bizony, semmi nem változott. És a szomorú hír: nagyon nagy valószínűséggel nem is fog. Agyhalottak országa, de lehetne: Zombi land is.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 09:30:10

Semmi sem változik. Lehet a GDP emelkedés -7%, vagy +3,5%, a sírás örök. A szerencsétlenségnek mindig van publicitása..:)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.05.16. 09:46:05

Mi ja fasz van veled Mandi, hogy ilyen "cikket" jelentetsz meg, most már többedjére...??!?!?!
Habonyék elzáratták a pénzcsapot??

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.05.16. 09:50:30

@bbjnick:

"Mivel kezdené? Komolyan kérdezem!"

Esetleg szánthatna minimálbérért a Flier/Mészáros/Tiborcz/Zászlós zöldbárónál.

...zum Beispiel.

SMFB 2014.05.16. 10:09:40

@Kovácsné: ehhez azt tenném még hozzá, hogy és kell a privát szféra intakt volta. Amire nem mászik rá a politika és a szomszéd, az iskola vagy bármilyen vallás és párt. Nem kívülről mondják meg nekem, hogy hogyan és mire neveljem a gyermekeimet, mit tekintsek értéknek szüleim emlékéből és életéből, mivel egészítsem ki azokat, és miket adjak át leszármazottaimnak - mindaddig, amíg a törvényes és legális keretek között működöm.

A középosztályt véleményem szerint nem a politikusok teremtik, azok csak annyit tehetnek, hogy nem rombolják szét azt, ami lassan, de organikusan magától is kifejlődne, ha hagynák.

Blogger Géza 2014.05.16. 10:17:39

A posztoló nagyon el van tévedve szinte mindenben. Leginkább abban, hogy Kovács László itt bárkit is lemosna. Akit ugye szégyenszemre lemostak, amikor energiaügyi biztossá akarták kinyomni Brüsszelbe az elvtársak.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 10:28:14

Meghasonlott, elkeseredett ballibsi, ma 12 ebből egy tucat.

Próbálj meg te a német TV-ben pld az antiszemitizmusról egy értelmes vitát. Bár a magyaron sem lehetne, a németeknél még kevésbé.

Nem lemosni kell a vitapartnert, hanem 3.5% GDP-t elérni úgy, hogy mínuszról, egy kurva nagy IMF hitellel és egy 10%-os inflációval indultál.

Kovács László ezt nem tudja, ezért van most a kukában.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2014.05.16. 10:28:37

@SMFB: Igen, ez egy jó meglátás: a középosztályt (az ún. "polgárt" már ha nem reduklódott szarrá ez a kifejezés napjainkra (: ) nem lehet politikailag kifejleszteni, az vagy kitermeli magát, vagy ha túl sokat vegzálják, elmegy máshova.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 10:34:16

@Kovácsné: A ballib "hiedelmmel" ellentétben a polgárt nem vegzálják, ha csak az adóhivatal működését nem tartod annak. Azért megy el, mert nincs/rosszul fizető munkalehetősége van.

Ezért ment el a Gyurcsány korszakban is, ugyanis ott sem vegzálták őket.

SMFB 2014.05.16. 10:39:51

@♔bаtyu♔: ha már címkézni kell Kovácsné és köztem folyó üzenetváltást, akkor arra nem a "ballib", hanem a "konzervatív" jelző illik. Szerintem.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 10:48:48

@SMFB: Nem rá mondtam, hogy ballib, hanem arra a hiedelemre, hogy az emberek azért mennek el, mert a kormány "zaklatja" őket. Szerencsére 1987 óta nem nagyon van ilyen.

Vombatus Ursinus 2014.05.16. 11:19:21

@♔bаtyu♔: Már amennyiben nem vagy trafikos, kocsmatulajdonos, játékgépes, földtulajdonos, kisboltos, szarért-húgyért dolgoztatott állami alkalmazott (akinek illik politikailag lojálisnak lenni), pedagógus, orvos, nem sorolom. A "vegzálás" nem csak azt jelenti, hogy jön érted az autó este, zaklatásról meg szó sem esett.

gh14 2014.05.16. 12:02:53

@Shenpen:
Az a baj, hogy a kormánypárt szövege is sajnos "avítt, poros, molyszagú". Az egész gondolkodásmódjuk múltbarévedős-siránkozós. Szerintem. Olyan mintha a II. vh. előtti magyarországot akarnák visszaállítani, földesurakkal, csendőrséggel, kúriával, stb.

"Röviden, nekünk szerintem csak pénz kéne és egy bizonyos fokú közösségi érzés."
Az a baj, hogy nagyon sok olyan dolog van ebben az országban, amihez nem kellene pénz, de mégsem működik. (pl. hogy szemetet nem dobok el az utcán, az erdőben, sehol.)

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:07:07

@Vombatus Ursinus: Itt a szomszédban a kisközértes és a trafikos sem zárt be. Miért is tette volna, a közértes odáig is csak mutatóba tartott cigit, a trafikos pedig 15 éve ajándékbolt lett.

Nézd már meg mennyi volt régen a egy doboz cigin a haszon. Valami hülye azt mondta neked, hogy eltartott 30 ezer embert és te elhiszed, mert fideszfika.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:09:33

@guti.haz14: Azért az már működik. Elég sokat mászkálok, bringázok és alig van már eldobva szemét.

Inkább az a gond, hogy kimegy autóval és az erdőben rakja le. Persze 30.000 Ft a bírság és csak akkor működik, ha tetten éred. (A rendbe tétel pedig 300.000 Ft, tehát az autóját simán el lehetne zálogba kobozni).

Vombatus Ursinus 2014.05.16. 12:24:11

@♔bаtyu♔: A kisboltosokat most éppen az online pénztárgépekkel szopatják halálra, ha meg ajándékbolt lett a trafikból, akkor őt is. Nekem senki sem mondta, hogy önmagában a cigi eltartott 30 ezer embert, úgyhogy a felvetésed csak a szokásos hülyeséged.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:27:21

@Vombatus Ursinus: Az online pénztárgép miért szopatás? Ha pedig a cigánygyerek nem kapja meg az ingyenebédjét, mert nincs rá forrás, Orbán a náci.

Vombatus Ursinus 2014.05.16. 12:30:39

@♔bаtyu♔: Ne terelj, nem a cigánygyerekekről volt szó. Az online kassza körüli szerencsétlenkedésről meg nehogy én tájékoztassalak már, mert kiröhöglek. Amúgy is egy vitaképtelen fasz vagy, mert már megint egy valamire ráraboltál a felsorolásomból, mint tyúk a takonyra, aztán ezt görcsölöd.

paráznabillegető 2014.05.16. 12:52:30

én csak azt nem értem, milyen oldalakról beszél...
merhogy kéne lenni különbségnek.
csak én nem látom?

Száguldó gyorsnaszád 2014.05.16. 12:57:37

@Kovácsné:
Ezért a "sci fi" világért 260 km-t kell autózni és nem Záhony irányába.

eatpraylove 2014.05.16. 13:10:46

Kiváló írás, minden szavával egyetértek! 5*

sas70 2014.05.16. 13:21:09

@Alfőmérnök: És melyik, melyik, mert teljesen felcserélhetőek. Sőt a pártállami őskövületek éppen a rendszerváltó pártban vannak.

___________________________ (törölt) 2014.05.16. 15:09:41

@guti.haz14:

> (pl. hogy szemetet nem dobok el az utcán, az erdőben, sehol.)

Ez a közösségi érzés. Hogy azért nem baszom tele az országot, mert az enyém is.

>Az a baj, hogy a kormánypárt szövege is sajnos "avítt, poros, molyszagú". Az egész gondolkodásmódjuk múltbarévedős-siránkozós. Szerintem. Olyan mintha a II. vh. előtti magyarországot akarnák visszaállítani, földesurakkal, csendőrséggel, kúriával, stb.

Ez szerintem nem igaz, de mi több, ez még akkoriban se volt igaz, az az időszak is sokkal összetettebb, és modernebb, és sikeresebb volt. De még a megközelítés sem jó.

A jó megközelítés az, hogy egy országnak van egy organikus fejlődése, a dolgoknak egy saját menete, tehát hogy előre kell menni, de egy saját, illő pályán. A probléma ott van, hogy először a nácik, aztán a komcsik, és harmadszor meg a teljesen agyatlanul Nyugat-majmoló, tehát valami idegent és a képbe nem illőt kritikátlanul átültetni kívánó ballibkedés ezt a folyamatot kisiklatta. (Még csak nem is azt mondom, hogy a Nyugat nem oké, bár lehetne ezt is cizellálni, hanem lényegében azt mondom, hogy attól még hogy a banán finom, abból nem következik, hogy a tajgán is azt kell termelni.)

Azt kellene megérteni, hogy 1930 "földesúri" világa organikus, természetes fejlődés volt 1880 "földesúri" világához képest, és ma is úgy lehet fejlődni, hogy a megszakított láncot valahol újra összekapcsolni, és újra a saját útra térni és azon menni tovább.

Persze ha az ember hozzá van szokva a nyugatos dolgok átültetésének ballib tervéhez, akkor ez visszalépésnek tűnik, pedig nem erről van szó - nem vissza kell menni, hanem a másik útra, a saját útra, nem vissza 1930-ba hanem ugyanúgy 2014, csak egy olyan 2014, ami azon a sajátos, a körülményekhez illeszkedő magyar úton a 2014-es mérföldkő.

Nem tudom, hogy a Fidesz pont ezt csinálja-e, de valami ilyesmit kellene.

Nem lehet egyszerűen összevadászni a világból a sikeres modelleket, mert azok nem sajátok, nem a körülményekhez és a lélektani sajátosságokhoz illőek. Akkor sem kell szabad banánfát ültetni a tajgára, ha irigyli az ember, hogy az milyen sokat hoz, a natív növény meg milyen keveset.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.05.16. 15:22:33

Ezt akartátok, akkor egyétek is meg!

A hanyatló nyugat már a 2003-as uniós csatlakozáskor sem volt alternatíva, Akinek van egy kis esze, az keletre tekint, pl. Bulgáriára.

Jack Torrance 2014.05.16. 15:26:43

@Alfőmérnök: "Csakhogy az egyik a volt pártállam jogutódjának a holdudvara, a másik egy rendszerváltó párté. "

és?

Jack Torrance 2014.05.16. 15:34:20

@Shenpen: mondd, te elolvastad a többi mondatot is?

Jack Torrance 2014.05.16. 15:37:16

@Alfőmérnök: szerintem azt hiányolja, hogy SENKIVEL nem folytat párbeszédet. A régi nomenklatúrának nyilvánvalóan a szemétben a helye, de hogy az új rosszabb legyen, az nincs rendjén.

na4 2014.05.16. 15:41:58

Magyar ugar. Menekülni innen!

Vombatus Ursinus 2014.05.16. 15:50:15

@Shenpen: "A probléma ott van, hogy először a nácik, aztán a komcsik, és harmadszor meg a teljesen agyatlanul Nyugat-majmoló, tehát valami idegent és a képbe nem illőt kritikátlanul átültetni kívánó ballibkedés ezt a folyamatot kisiklatta."

Aham. tehát nem mi vagyunk a hibásak a saját hülyeségünkért, hanem a nácik, a komcsik, meg a ballibsik. Nem gyenge... Azt elárulnád, hogy mondjuk ki lépett be a nácik oldalán a II. Világháborúba, aminek köszönhetően jöttek a "komcsik"? Az általad emlegetett "ballinkedés" meg számomra teljesen értelmezhetetlen baromság, miután a renszerváltás után nem csak a "ballibek"voltak kormányon.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.05.16. 15:51:31

Pooooont akartam írni,hogy hol vannak a fideszbarmok,akik kérdezik,hogy mi itt a probléma,hiszen minden jólmegy,de látom már megérkeztek
Akkurvaanyjukat!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.16. 15:55:45

@Vombatus Ursinus:

"ki lépett be a nácik oldalán a II. Világháborúba, aminek köszönhetően jöttek a "komcsik"?" --- írod.

Ez történelmietlen kérdés. Azok számára is jöttek a komcsik, akik nem léptek be a nácik oldalán a II. vh-ba! Attól, hogy valaki ballibbant, még nem kell töktudatlannak és kőostobának is lennie. Vagy igen?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.05.16. 15:56:19

@Blogger Géza:
@♔bаtyu♔:
Azért fecó még mindig lemosná a beszari viktorotokat.

Jack Torrance 2014.05.16. 17:42:46

@bbjnick: "Azok számára is jöttek a komcsik, akik nem léptek be a nácik oldalán a II. vh-ba!"

ez igaz, de mi köze ennek az okokhoz? hol az összefüggés?

Jack Torrance 2014.05.16. 17:51:02

@bbjnick: áruld már el, mitől lenne trollkodás az, hogy kérdezek valamit, ami szerintem logikátlan az állításodban?
Vombatus azt mondja, szerinte azok miatt jöttek a komcsik, akik beléptek a vh-ba. Erre mondasz egy olyat, hogy ez marhaság, hisz a következmény másokat is sújtott.
Lásd be, sok marhaságot mondasz, aztán besértődsz mint egy hisztis liba.

Vombatus Ursinus 2014.05.16. 18:17:33

@bbjnick: Magyarországról beszélünk, ha jól emlékszem. Minek erőlködsz, ha vitaképtelen fasz vagy, mert egy párbeszédben csak 2 hozzászólásig terjed az emlékezeted?

Alfőmérnök 2014.05.16. 18:44:44

@Jack Torrance: Neked is javaslom a network science tanulmányozását. ( barabasilab.neu.edu/networksciencebook/ )
A (számomra elfogadhatatlan) Jobbik kivételével az összes ellenzéki párt a szoci network része.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a fidesz-network jó, de sok szempontból mégiscsak jobb, elfogadhatóbb, mint az mszp-s. (És persze az, hogy a fidesz körül legyeskednek volt mszmp-tagok is, nem jelenti azt, hogy a két network azonos.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.16. 19:07:46

@Vombatus Ursinus:

A komcsik nem azért jöttek a háború után nálunk sem, mert Magyarország belépett a nácik oldalán a II. vh-ba, hanem, mert a háború utáni nagyhatalmi leosztásban Magyarország a szovjet érdekszférába került. Lengyelország a nácik ellen harcolt a II. vh-ban, mégis a komcsik jöttek a háború után náluk is, míg például Olaszország a nácik oldalán harcolt a II. vh-ban (többek között a keleti fronton is) és náluk mégsem jöttek a komcsik. Ez van.

Blogger Géza 2014.05.17. 05:21:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Igen??? Őőő, hány %on is áll? Pofázni azt tud, de már soha nem lesz az, aki volt...

Jack Torrance 2014.05.17. 18:38:21

@Alfőmérnök: "de sok szempontból mégiscsak jobb, elfogadhatóbb, mint az mszp-s"

Én legjobb esetben is csak úgy fogalmaznék, az mszp-s még elfogadhatatlanabb, mint a fideszes. Mármint a hálózat. Más szempontból a Fidesz szerintem rosszabb, mert aljasabb.
A jobbik pedig hálózattól függetlenül elfogadhatatlan.

Alfőmérnök 2014.05.17. 18:42:34

@Jack Torrance: Szerintem nem aljasabb.
De abban megegyezhetünk, hogy a fideszes is aljas.

Blogger Géza 2014.05.19. 10:34:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ja, ahogy minden normális ember fél egy futóbolondtól. Bevallom neked, még én is egy kicsit. Nem tudom, hány %os eredmény kéne a DK-nak az EP-választáson, hogy végre eltűnjön, de szerintem mindegy, akármilyen pocsékul fog szerepelni, ő akkor is megmagyarázza, hogy neki kell megmentenie a magyar népet. De azért bízom benne, hogy soha nem kerül már hatalom közelébe. Egyelőre elég reménytelen a helyzetre, hála a magyar nép bölcsességének...
süti beállítások módosítása