Kommentszűrés
’14 máj
13
13:01

Így osztódhat a baloldal az EP-választásokra

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

europai_parlament.jpg

Felszállt a veres füst, itt van az első közvélemény-kutatás a balos pártok egymáshoz viszonyított támogatottságáról; vagyis elsősorban arról, hogy is állnak a magyarországi pártok a népszerűség terén pár héttel az országgyűlési választások után − és szűk két héttel az EP-választások előtt.

A Nézőpont Intézet május 6. és 8. között végzett 1000 fős, reprezentatív telefonos közvélemény-kutatást az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban. A kutatás szerint a Fidesz-KDNP szövetség ebben a mutatóban messze vetélytársai előtt áll, a részvételüket biztosra ígérő szavazók 46 százaléka szavazna a kormánypártra. A Jobbik és az MSZP fej-fej mellett a második 15-15 százaléknyi szavazattal, míg az Együtt-PM és az LMP 10-10 százaléknyi szavazatra számíthat. A potenciális szavazók között jelenleg a DK 4 százalékon áll, ami alapján nem küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe.

A jelenlegi potenciális szavazatarányok alapján a Fidesz 11, az MSZP és a Jobbik 3-3, az Együtt-PM és az LMP 2-2 EP-mandátumra számíthatna a 21-ből.

Az Együtt-PM és az LMP viszonylagos jó szereplése a Nézőpont Intézet szerint annak köszönhető, hogy az európai parlamenti választási részvételi kedv elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban erős. Az intézet mérése szerint az összes megkérdezett 44 százaléka nyilatkozta, hogy részt venne az EP-választáson, a községekben csak 40 százalék volt ugyanez az arány, Budapesten pedig 50 százalék feletti. A korábbi EP-választások rendre 40 százalék alatti részvételi adatából kiindulva azonban nem zárható ki, hogy ezúttal az ígértnél kevesebben mennek el szavazni május 25-én. Márpedig a DK bejutása nagyban függ a részvételi aránytól. Alacsony, 35 százalék alatti részvétel esetén várhatóan 5 százalék fölé tud kerülni Gyurcsány Ferenc pártja, mivel a tábora nem túl nagy, de annál inkább elkötelezett a párt mellett.

A Nézőpont értékeléséhez nem nagyon lehet mit hozzátenni: valóban várható, hogy az európai, a nemzetközi témákra nyitottabb, elsősorban városiasabb választók fognak nagyobb arányban részt venni ezen a furcsa, esemény − vagyis az országgyűlési választás − utáni, szinte tét nélkülinek mondható választáson. Protesthangulat nincs, még kampánybéli vitatéma se, leszámítva B-kategóriás politikusok húsz évvel ezelőtti esetleges szkinhedségéről folytatott, előremutatónak igen kevéssé mondható vitákat. A Fidesz EP-választási első helyezése teljesen egyértelmű, annak pedig, hogy a listás szavazáson épp hány százaléknyi szavazattal fut sétál be az első helyre, különösebb jelentősége nincs. A Jobbikról is valószínűsíthető, hogy nem tud eltérni az elmúlt években mért 12-22 százalék körüli támogatottságától.

Az EP-választás legizgalmasabb kérdése a baloldali (nemfideszes-nemjobbikos) pártok önmagukhoz és egymáshoz képesti eredménye: mit ér egyedül az MSZP, mit ér el külön-külön a Bajnai- és a Gyurcsány-párt, és mit ér az LMP elvi különutassága az EP-választáson? A Nézőpont Intézet felmérése alapján máris meglepetésekről beszélhetünk: az MSZP a 15 százalékával a szintén önmagához képest gyengének tűnő Jobbik mellé süllyedt, a második erő elnevezésért küzdő baloldali és radikáljobbos párt a kormánypártoknak még a hátát sem látja az EP-versenyfutásban. Ellenben örömködhet az Együtt-PM és az LMP: ha mind a Bajnai-párt, mind az LMP kétszámjegyű támogatást ér el az EP-választáson, azt sikerként könyvelhetik el és kommunikálhatják majd a választóknak. Mindkét párt az MSZP-től és egy későbbi lehetséges baloldali összefogástól való távolmaradás szükségességeként értékelhet majd egy tíz százalék fölötti önálló eredményt. A DK-esetében viszont, ha egy várhatóan alacsony részvétel, valamint Bajnaiék és Schifferék sikere mellett még az öt százalékot sem képes elérni a Gyurcsány-párt, az hatalmas pofont jelenthet a hosszú hónapok óta a baloldalon sikeresen építkező, önmagát talán már újra megkerülhetetlen tényezőnek gondoló Gyurcsány Ferenc számára.

Az EP-választás eredménye tehát a második veresége romjain ülő baloldal hosszú távú jövője szempontjából lesz izgalmas: merre indul majd a meghasonlott, töredezett balos tábor az élesben történő EP-választási szint- és erőfelmérő után.

Címkék: közélet választás baloldal Jobbik MSZP LMP Fidesz KDNP DK Együtt-PM EP-választás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr346159649

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egykutya? 2014.05.17. 11:38:32

Úgy tűnik az Együtt-Korszakváltók-PM-Izé eljutott a kampány teljesen agyhalott állapotába. Nagyon helyesek, trendik, fiatalosak és újszerűek vagyunk, csak politikai mondanivaló nem tud kerülni. Azt se bírjuk eldönteni két éve, hogy mégis, most balolda...

Trackback: Így osztódhat a baloldal az EP-választásokra 2014.05.13. 13:26:02

A második erő elnevezésért küzdő baloldali és radikáljobbos párt a kormánypártoknak még a hátát sem látja az EP-versenyfutásban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2014.05.13. 13:33:20

A második négyéves NER számára az első érdemleges csapás az lenne, ha Fletó csúnyán bebukna.

És az is érdekes kérdés, hogy a Gyurcsány-mentes MSZP-re vagy Együtt-PM-re nem szavaznának-e "át" olyanok, akik április 6-án jobb híján az LMP-re szavaztak, de mondjuk így Fletó nélkül már jó nekik Bajnai, esetleg Mesterházy.

NWolf 2014.05.13. 13:42:31

vagy fordítva, az Együtt-ben az Összefogás miatt csalódott ex-LMP-s szavazók visszamennek saját pártjukhoz, az Együtt pedig a csalódott MSZP-seket szívja fel

Bloodscalp 2014.05.13. 13:42:40

Megható a mandi rendszeres aggódása a bal megéhetési embereiért:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.13. 13:57:28

@Bloodscalp: A jobboldal megélhetésijeiért nem kell aggódni... ;-)

Bell & Sebastian 2014.05.13. 15:47:05

Tökmindegy ki jut ki, csak szexbolsi legyen. Ha még bolsi is, az már duplán jó. Szakállas nőt is akarok a parlamentbe, továbbá faszorrú majmokat, Kovács-Veres személyében!

Ennyire megjött a választási kedvem.

vizipipa 2014.05.13. 16:43:54

Azt írja a Nézőpont (= Fidesz), hogy MSZP&Co. = 15+10+4, vagyis 29%, LMP meg 10%, Fidesz +1,5%, Jobbik -7% (két utóbbi ápr. 6.-hoz képest).

Nem stimmel. Az ápr. 6-i eredmények szerint, ahogy haladunk kifelé Budapestről (országos eredmény-Budapest, országos eredmény-Budapest-Pest megye), úgy erősödik a Fidesz és a Jobbik, gyengül az MSZP&Co meg főleg az LMP.

Megeshet persze, hogy Budapesten 50% lesz a részvétel azon kívül meg 25%, de ez még akkor sem jön ki. Különösen az LMP-nél, miközben még a többi bal(?) is erősödik. Netán a jobbikosok egyik része nem megy el, másik része meg Schiffer+Bajnaira szavaz?

Komoly?