Kommentszűrés
’14 ápr
11
08:01

Új, hiteles baloldalt! − Mandiner jövőváró VI.

Írta: pinter.bence

kormanyvaltok_baloldal_valasztas_2014_aprilis_6_este_jokai_utca.jpg

Azt, hogy én mit várnék a harmadik Orbán-kormánytól, ha egy tündérmesében élnénk, már nagyon jól leírta helyettem Bakó Bea és Fekete Balázs. Magyarország azonban nem tündérmese: Orbán Viktor azt mondta, folytatják. Tehát se konzervatív kormányzásra, se a posztszocializmustól való elszakadásra nem számítok. A magyar választó nem ezt zabálja, hanem a rezsicsökkentést meg a háborút. Reménykedni azért lehet. Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy észhez tér-e végre magyar baloldal a következő négy évben. 

2010 akkora baloldali bukta volt, hogy minimum 2018-ig visszhangzik, pláne úgy, ha semmit nem változtat a felálláson. Az elmúlt négy évben néha már olyan érzésem volt, hogy a teljes ún. demokratikus ellenzéket Orbán Viktor mozgatja a háttérből, mivel ennél jobban nem lehetett volna a miniszterelnök kezére játszani. Teljesen felesleges volt átszabni a választási rendszert: lenullázták ezek magukat.

A választást ugyanis nem az unfair választási rendszer döntötte el, az maximum a kétharmadról határozhat. A tudatosan félőrült Gyurcsánnyal; az ebben a politikai környezetben reménytelen, színtelen-szagtalan Bajnaival; a miafenétkeresezmégmindigitt Fodorral felálló MSZP eleve esélytelen volt a győzelemre. A PM-eseket ki is felejtettem, nem véletlenül – aki ellenzékben ennyire le tudja nullázni magát úgy erkölcsileg, mint politikusilag, az nem éppen jó donor a vérfrissítéshez. Szóval a szereplők, az időzítések, a bizonytalankodás, a valódi üzenet hiánya a régi választási rendszerben is vereséghez vezettek volna.

Mesterházy azonban a több évig tartó bénázás, valamint a szárszói gerontokraták kezdeti zárótüze ellenére egészen kikupálódott, és gyakorlatilag nem is olyan rosszul hozta ki a pártot a ciklusból. Nem kellett lemondania, az öregek egy részét kiütötte, a pártot újraszervezte, az Együtt meg a DK pedig feltehetőleg frakció nélkül marad. Úgy tűnik, hogy mind Mesterházy, mind az MSZP megkerülhetetlen lesz, ha a baloldal végre valóban kész a megújulásra. Ehhez azonban először is el kell takarítani Gyurcsányt, mert legyen bármennyire is szórakoztató, és legyen néphülyítésben OV egyetlen igazi ellenfele, semmi szüksége rá a baloldalnak. Teher, súly, ami visszahúz; brand, ami többet visz, mint amennyit hoz. Ha Gyurcsány valóban felelősséget érezne az ország iránt, maga vonulna vissza.

Aztán záros határidőn belül nyugdíjba kéne vonulniuk a fent említett szárszói gerontokratáknak, valamint a Hivatásos Aláíróknak. Ez a két, egymást átfedő csoport anakronizmus, a Fidesz által – erőszakkal – újrarajzolt erőtérben be kellene látniuk, hogy a magyar baloldal megújulása érdekében itt az ideje elvonulni Farkasházy nyaralójába, és magukra zárni a kertkaput. Vihetnék Nagypál Anikót is például, meg Lovas Zoltánt és még sok mindenkit. Én még adóforintot is áldoznék e nemes célra: kapjanak ezek a kedves bácsik meg nénik valami kutatómunkát meg egy könyvtárat, aztán helló. Az elmúlt négy év egyik pozitív hozadéka a kevés közül pont az, hogy a választók jó részét nem befolyásolja már ez a fennhéjázó, jozefinista társaság. Igaz, a jobboldali konkurenciájuk sem jobb.

Itt kell kitérni Schiffer Andrásra és az LMP-re, akiket ugyanez a fenti társaság igyekszik egyre kétségbeesettebben a Fideszhez kötni, csak azért, mert nem feküdt be a doktrínáknak. Végigzongorázták ezt a játékot már egyszer, pont húsz éve egy másik párttal és vezetőjével is; olyan sikeresek voltak, hogy most ez a párt a második kétharmados kormányzására készülhet. Az LMP sem lehet azonban elégedett magával: a két tűz közötti kitartás arra volt elég, hogy a 2010-es baloldali protestszavazók behúzása, majd elfordulása után 2014-ben jobboldali protestszavazókkal jusson be a parlamentbe. Az ökopolitikának képviselete lehet a parlamentben, támogatottsága azonban aligha 5%-os: a kérdés az, hogy melyik térfélen van több esélye középpárttá válni Schiffer és Szél pártjának.

A magyar baloldalnak először is egy friss, új üzenetre van szüksége, ha meg akarja verni a Fideszt, az meg ezekkel az arcokkal nem fog összejönni. Szüksége lesz arra, hogy kilépjen a történelemkönyvek nyomán folytatott árokásásból, ha valamilyen területen felül akar emelkedni a Fideszen és változtatni a politizálás minőségén Magyarországon. Aztán persze szüksége lesz egy olyan vezetőre, akiben lehet hinni. Ez akár Mesterházy is lehetne, de két bukott választás után lehet, hogy érdemes lenne felépíteni valaki mást.

Egy életerős, hiteles baloldalra ugyanis annyira szüksége van az országnak, mint egy falat kenyérre. Nem kívánom azt az országot, ahol a Fidesz váltópártja (már ha van neki olyan) a Jobbik, és nem igazán reménykedem olyanban, ahol ez a párt önmagában az LMP. Belátás, vérfrissítés, generációváltás: sőt mi több, korszakváltás kell a baloldalon, hogy ne menjen tönkre végleg minden. Amíg ugyanis nincs ellenfél, Orbán Viktor azt tesz, amit akar, a választópolgárok pedig még csak nem is tiltakoznak ellene.

Egy kis segítség: a baloldali korszakváltás kezdődhetne például a Hócipőtől való teljes és végérvényes elhatárolódással.

Címkék: közélet baloldal ciklus 2018 választás 2014 jövőváró 2014-2018

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr235992335

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ballib hisztéria 2014.04.11. 08:23:41

A magyar ballib semmit sem tanul és semmit sem felejt. Ahelyett, hogy a választási vereség okainak elemzése kezdődne, azaz a válasz keresése a “vajon miért szavaz a nép így?” kérdésre, a hisztizés már be is indult teljes sebességgel. Rossz a nép! Ost...

Trackback: Schiffer antiszemita! 2014.04.11. 08:23:17

Most tudtam meg, hogy Schiffer, az LMP elnöke, rohadt antiszemita és fasiszta gazember! Remegek az indulattól!!! Közismert igazság ugyanis, természeti törvény, hogy a magyar politikában csak két oldal van: a felvilágosult fényes és tökéletes igazság o...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

caralho voador 2014.04.11. 10:58:26

@pinter.bence: kikérem magamnak a tömbösítést, csak a hozzátok, mandarinosokhoz hasonló retardáltak körében örvendett bármiféle megbecsülésnek Kámán Óga.

bz249 2014.04.11. 11:01:43

@TG69: a jobboldal az osszes hujesege mellett 44.5%-ot kapott... vagyis a valasztok tobbe-kevesbe visszaigazoltak a politikajukat. Emellett az orszag nincsen allamcsod allapotaban (vagyis meg az sincs, hogy Gorogorszaghoz hasonloan egy csodbiztos dontse el, hogy mi legyen) szoval relative keves okuk van valtoztatni.

A baloldal ellenben a masodik valasztason szerepel katasztrofalisan es ha lehet hinni a Median szamainak a 2010-14 ciklusban a teljes nepessegen belul ket alkalommal kerultek 6%-os kozelsegbe a Fideszhez (ami leginkabb a kormany nepszerusegvesztese es nem az o sajat jogu tevekenyseguk miatt volt) es egy pillanatra sem tudtak meggyozoen leszakitani a Jobbikot. Nekik elvileg van motivaciojuk megujulni.

Pelso.. 2014.04.11. 11:05:45

@unionista: A maastrichti kritériumok és némi konszolidációval övezett, remélhetőleg mérsékelt társadalmi igény között akad különbség bőven.

brokikrémleves 2014.04.11. 11:12:56

"Azt, hogy én mit várnék a harmadik Orbán-kormánytól, ha egy tündérmesében élnénk, már nagyon jól leírta helyettem Bakó Bea és Fekete Balázs. "

Szóval még egy ábrándos tekintetű hülye okoskodása jön.

" Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy észhez tér-e végre magyar baloldal a következő négy évben. "

Na még egy mandineres (kripto)ballibsi.

Elképesztő, mivé silányult a Mandiner.

Pelso.. 2014.04.11. 11:13:32

@unionista: Hozzátéve, szerintem egy államháztartási reform kísérlete során elkerülhetetlen figyelembe venni jelentős kiadással járó, jelenleg lezáratlan kérdésként futó szektorokat, pl oktatás, eü.

gyalog.galopp 2014.04.11. 11:19:28

@Hidvégi Mihály:

Nem tudom , mikor születtél, de ha már megtanultál írni, azt is megtanulhattad volna, hogy sem a foglalkozás, sem az identitás nem öröklődik.
Te sem kurvának, sem magyarnak nem születtél, legfeljebb valami másnak....

tevevanegypupu 2014.04.11. 11:34:41

Lehetetlen feltételeket ne támasszunk..és egyébként is minek??

tevevanegypupu 2014.04.11. 11:41:10

@Virág et.:

Köztársasági elnökökkel eszméletlen tisztelettel beszélnek mindenhol, tett akármit..látott volna egy Mitterand vagy egy Sarkozy interjut amit a francia tv-ben adtak sztárriportereknek..akárki nem is kérdezhette őket..ugyan így van ez Hollande-nál is..és volt Chirac-nál, pedig egyik sem volt és van János vitéz.Göncz Árpád előtt hasra esik a balliberális oldal, és még mindig csontig benyalnak neki, pedig aztán előtte és utána is voltak vele problémák..Árpi bácsi..no hiszen..

S=klogW 2014.04.11. 11:53:09

@tevevanegypupu:

Pontosan:

MINEK? Eddig se volt a részükről semmiféle hitelesség, kezdve a 19-es vöröskatona nagypapival, ezután már minek?

Noch dazu, a ballibek mindig azt fújják, a Fidesz nem is igazi jobboldali. Akkor ki is van pipálva a dolog. :)
És épp ez a(z egyik) lényege Fidesznek: hogy gazdaságpolitikájában VALÓBAN ENGED szociális szempontokat érvényesülni

(miközben - és ez a másik lényeg - hajlandó a gazdaságpolitikát nemzeti érdekek szerint irányítani,

a párthatalmi érdeket szolgáló segélyezéssel való csőcselékvásárlás helyett).

Helyes Írás 2014.04.11. 12:04:33

"Fennhéjázó, jozefinista társaság" - ez találó, nagyon találó!!!

Nem egy-két elvesztett választás (ilyen megesik), hanem egy elbaltázott, sőt elb...ott rendszerváltozás írható a kontójukra. Mitől elbaltázott? Attól, hogy a társadalom 80%-ának, a széles alsó-középosztálynak és az ún. mélyszegénységben élőknek közel negyedszázad alatt nem hozott tartós felemelkedést. Miért tetszenek csodálkozni azon, hogy az, aki egy katasztrófa-kormányzás után borogatást tett a homlokukra, megnyerte a következő választást azokkal szemben, akik a katasztrófát előidézték?

"Baloldalon" minden készen állna arra, hogy egy friss, józan, értelmes új nemzedék átvegye a stafétát, csak éppen friss, józan, értelmes nemzedéket nem látni szinte sehol. Mindenfelé a "fennhéjázó, jozefinista társaság" tanítványai hisztériáznak.

"Jobboldalon" lenne friss, józan, értelmes új nemzedék, de ott a rendszerváltó keményfejűek még erejük teljében vannak, s az a fiatal, aki végigjárja az általuk kínált politikai tanösvényt, az út végére hozzájuk hasonlóvá válik.

tevevanegypupu 2014.04.11. 12:09:47

@S=klogW:

Erről van szó..a fidesz szemére vetik, hogy erős államot akar és hogy az állam szolgáltatásaihoz függővé akarja tenni polgárait, megpróbál levenni a lehetőségek függvényében terheket a zemberekről. A baloldal jelenleg sokkal inkább neoliberális politikát folytatna ami minden, csak nem "könyörületes" azokkal szemben akik képtelenek az olyanfajta öngondoskodásra amit nem is nagyon adnak meg nekik sem a multicégek, sem a bankok..A fidesz a körülményekhez képest éppen azokat a kispolgárokat (ez sem jobb szó mint a kisemberek de európaibb csengése van:) támogatná akiket a baloldal elengedett. A baloldal politikája eddig a leszakadó rétegeket még nyomorultabbá tette, lásd cigányoknak ész nélkül osztogatott segély például vagy az az elnézés, amivel a cigánygyerekek iskolakerülését kezelte..És még lehetne sorolni..A középosztály pedig - ami szintén messze van még mindig életszínvonalban az európai középosztálytól - remélheti, hogy ez a még négy éves szociálisan érzékenyebb jobboldal rendelkezéseivel hozzásegíti őket a kényelmesebbb élethez.

Virág et. 2014.04.11. 12:16:42

@tevevanegypupu: Senki nem azt kéri egy riportertől, hogy fődbunkó legyen. Tisztelettel is lehet keményen kérdezni, ha valakinek ez nem megy, akkor talán el kéne gondolkozni, hogy nem jó pályán van.
Amit Obersovszky csinált, az menthetetlen. Az egész interjú apropója a botrány volt, aminek igazát az idő bebizonyította. Minden maszatolás, ami ott ment és ami alá nagyrészt Obersovszky adta a lovat, arról kiderült, hogy hazugság. Nincs támadás, nincs igaztalan vád, nem perel és nem próbálja meg újra másképp sem.

Göncz nem plagizálta a diplomáját, nem szerzett valamit tisztességtelenül, csalással. Göncz-öt lehet kritizálni a döntéseiért, mint minden politikust, lehet vele egyet nem érteni, nem szeretni. De ez más dimenzió, mint ahol a Schmitt-botrány mozgott.

unionista (törölt) 2014.04.11. 12:21:42

@Pelso..:
a magyar jóléti rendszer túlméretezett, de nagyon nem lóg túl a maastricht-i határokon. nyugdíjat nem kell csökkenteni. a nyugdíjasok utazási kedvezményeit meg lehetne szüntetni. de az önkormányzatok éppenséggel adhatnak kizárólag csúcsidőn belüli, vagy csak azon kívüli utazásra félárú bérletet. de ezt már nem állami feladat. számítsa ki a főváros, hogy mire tud kedvezményt adni. mindenki helyi adóból beruházzon. budapesten abból jó sokat lehet beszedni. kozármislenyben kevesebbet. de ott a közfeladat is kevesebb. és uniós forrásokból a leszakadóknak több jut.

miért ne lehetne az intézményi reformokról önkormányzati szinten dönteni. egy megye azt mondja, hogy épít összesen 1 szuperkórházat. és azzal megoldja a fekvőbetegellátást. és hozzá a kiépíti a mentőszolgálatot. a másik megye azt mondja, hogy ezt 10 kisebb intézménnyel oldja meg. ezt döntsék el helyben. centralizálnak vagy decentralizálnak.

egy járás éppenséggel működhet úgy is, hogy összesen 1 általános iskola van. ami brutálisan fel van szerelve. csak épp átlagosan napi 1 óra buszozással jár oda bejárni. de lehet, hogy a népek mégis azt mondják, hogy legyen egy központi suli. és reggel, délben, este járjon busz. a lokális optimumokat találjuk meg.

vizipipa 2014.04.11. 12:24:37

Ahogy azt dicső(?) példaképünk(?) definiálta: a lé(t) határozza meg a tudatot. Amíg az emberek úgy érzik/hiszik, hogy nekik jó, addig rendkívüli dolog kell a kormányváltáshoz. Ha nem így érzik simán megy.

Márpedig a kilátások nem jók. A reál GDP nem nőtt az elmúlt 4 évben, elosztása viszont változott (Mészáros Lőrinc és társai). Ha ezt így csinálják még 4 évig, a Fidesz menni fog. Nem feltétlen úgy bukni mint az MSZP 2010-ben, de nem lesz többsége --> koalíció.

A mostani enyhe gazdasági fellendülés kevés. A Mercedes gyár 3. műszakja és az új Audi gyár belépése nem jelent lényegi változást. Az összeszerelő műhely bérrabszolgái nem elégedettek.
Lásd: Börtön az ilyen munkahely
index.hu/gazdasag/2014/04/08/samsung_riport/
Lásd: Éhbérért dolgozik a magyar
hvg.hu/kkv/20140328_Ehberert_dolgozik_a_magyar

Továbbra is százezrek vannak a devizahitelcsapdában és nagy részük még 4 év múlva is ott lesz. A bankok még mindig nyelik a (megérdemelt) veszteségeiket, tovább szűkül a hitelezés. Matolcsy ugyan nyomná a pénzt a Növekedési Hitelprogramban, de nincs kereslet.
Lásd: Négy nagy változás a Növekedési Hitelprogramban
www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/negy_nagy_valtozas_a_novekedesi_hitelprogramban.197587.html

Nem tudom Orbán mennyire hiszi el a saját (vagy Habony Árpád) sikerpropagandáját, de szerintem ez kevés lesz. Nem nekik persze, hisz ők jól ellesznek, hanem nekünk.

Négy év persze nagy idő, lesz még egy, s más. Alap nélkül viszont nincs mire építkezni. Az illuzionista mutatványok hatása lecseng, a kártyavár dől.

Nem érdekel ha a Fidesz vele dől. Azonban az ország már igen. Mert az mi vagyunk.

unionista (törölt) 2014.04.11. 12:29:43

@tevevanegypupu:
hagyjuk már ezeket a hülyeségeket. schmitt pál orbán viktor szolgája volt. előtte samaranch szolgája. civilizált világban az ilyen ember eleve nem jut semmiféle vezetői szerephez. lehet bizottsági tag valahol. minden ilyen tele van könnyen irányítható, idomítható bábúkkal. schmitt pál típusú üresfejűek a civilizált világban nem vezethetnek semmilyen hivatalt. orbán viktor úgy képzelte, hogy az államfőt maga alá rendeli. csak ehhez egy hülyét választott. ez erről szól. ne keverjük már bele, hogy mi van franciaországban.

vizipipa 2014.04.11. 12:37:34

@unionista:

Tehát te megengednéd egy megyei önkormányzatnak, hogy - alkalmasint - elqrja az egészségügyet. Szerinted mit szólnának az emberek? Tüntetnének a megyei tanács (ami nincs is) leváltásáért? Vagy inkább a kormány ellen?

Oktatásügy dettó.

Nem olyan állami feladatok ezek, ahol nagyjából ugyanannak KELL lennie Piripócsón mint Karakószörcsögben?

tevevanegypupu 2014.04.11. 12:40:44

@vizipipa:

A botrányok, valósak vagy kitaláltak, nem mindegy, de ezt véve alapul, kirobbantak már elég régen ahhoz, hogy - maga szerint - a fidesznek mennie kelljen. Ezzel együtt nem ők mentek hanem a baloldal bukott megint oltári nagyot. És az ország is oltári nagyot bukott a baloldallal..azok a gazdasági zsenik pedig akik most a fideszt kritizálják, nyolc éven keresztül ontották tanáscsaikat az mszp-szdsz kormánynak..Az eredmény ismeretes, világgazdasági válság mellett négy év kevés a rendbe hozatalra.

@unionista:

Schmitt Pál is szolgált mint ahogy minden köztársasági elnök szolgál bevallva vagy kissé megjátszva magát valamiféle politikai irányzatot. Szolgálatkésznek igen, hülyének nem mondanám..a doktoriját elvették, megbüntették és le is mondott. Ami pedig azt illeti, hogy üresfejűek nem vezethetnek semmiféle hivatalt a világban..hát szerintem vizsgálja felül ezt az álláspontját még időben, nehogy csalódások érjék a jövőben.

egyetmondok 2014.04.11. 12:43:46

Miből gondolja, honnan veszi itt olyan sok értelmesebbnél értelmesebb véleményformáló, hogy "hiteles baloldalra" lenne szükség ? És az mit jelentene ?

Még annál is etatistább államot ajánlani a magyaroknak, mint a Fideszé ? Még magasabb állami jövedelemkoncentrációt, és állami újraelosztást kínálni,mint a Fidesz ? A hiteles baloldal el kéne tán induljon a magyar profitok brutális megadóztatása irányába, úgy, ahogyan a Fidesz megindult a nem magyar (és nem "termelő") cégek profitjainak brutális megadóztatása irányába ?
Vagy ez a hiteles baloldal esetleg tegyen arra ajánlatot, hogy terjesszük ki a különadók rendszerét most már a Mercire, Audira stb. ? Indokolt talán, hogy ők is elkezdjenek részt vállalni az arányos magyar közteherviselésben...

Vagy mi lenne itt a hiteles baloldal ? A miniszterelnök jelöltjük futkosson Szabó Dezső hamvaival, mint a Fidesz Nyirő Józsefével ?

Találja ki a Fidesznél is okosabban, hogy hogyan lehet tovább csökkenteni az adókat (tehát az állami bevételeket) úgy, hogy véletlenül se csökkenhetnek az állami kiadások ? Ez már így is a teljes képtelenség határán van, hova lehet ezt fokozni ?

Aki hiteles baloldalt akar, az úgy körülbelül fogalmazza is már meg, hogy az mi kéne legyen.

Tisztelettel: itt van a Fidesz mindenkinek és bárkinek. Úgy dalol Horn Gyula hangján a kádári kisembernek a rezsicsökivel, ahogyan senki, úgy versel a neolibeknek az egykulcsos adóval (sőt, hamarosan az egyszámjegyűvel), ahogyan senki, úgy adózatja az "idegenszívűt", ahogyan csak kell...

Azt kéne most sikerre vinni, amit Orbán 2010-ben elkezdett, s a magukat konzervatívnak tartó fiatal jobboldaliak inkább azon tűnődjenek, hogy ezt egyáltalán sikerre lehet-e vinni. Induljanak ki abból, ami van, a valóságból, és ez a Fidesz, úgy alakult, hogy nincsen semmi-senki más, de ne abból, hogy kiből, mi más pártból mi lehetne, ha így meg úgy.

pocaklakó minimanó 2014.04.11. 12:46:08

Új, hiteles baloldalt!

Így szól a cikk címe. De ha a baloldal ismét hatalomra kerülne, akkor eképpen szólhatna: Új hiteles baloldalt! Az IMF lájkolná. :)

Tündér_Lala 2014.04.11. 12:48:01

Kéremszépen, maguk tényleg azt hiszik, hogy egy országot a különféle izmusok dogmarendszere szerint lehet jól vezetni ?
Szerintem ezek csupán eszközrendszereket jelentenek, amelyekből a társadalom és a gazdaság pillanatnyi helyzete alapján kell kiválogatni a legcélravezetőbb megoldásokat és így sikerre vezetni az adott közösséget.
De egyáltalán mi az hogy siker ?
Szrintem az (és ez tökéletesen független a jobb vagy bal gondolattól), hogy az emberek mennél nagyobb hányada élhessen viszonylag jó körülmények között, teremthesse meg magának a reprodukcióhoz szükséges =anyagi és fizikai) feltételeket, hogy értelmes, munkás életet élhessen.

Nos ezekből az eszközrendszerekből minden berendezkedés (ha úgy tetszik modell) válogat egymáshoz illő elemeket. Az amerikai modell, az európai szociális piacgazdaság modellje, az ázsiai rendszer. Mindegyik működőképes lehet és sikeres is.

Egyet nem lehet tenni. Ösze nem illő elemeket válogatni egy rendszerbe, mert az hibás működést, gazdasági és társadalmi károkat okoz.

teknős 2014.04.11. 12:51:14

@Virág et.: Mi lenne, ha ti próbálnátok szembenézni valóság testvérrel?

Úgy, ahogy van, nem értitek a társadalmat. Nem azért szavaztunk a fideszre, mert tetszik, hanem azért, mert nem olt kire. Nekünk, a kemény magnak egy volt fontos, hogy a Kormányváltóknak nevezett szemetet eltakarítsuk az útból. Mi ugyanis nem felejtünk.

Nem felejtjük el, hogy a 80-as évek reformkommunistái, erős hátszéllel kimazsolázgatták azt, ami a magyar iparból használható és nyereséges volt, gyakorlatilag semmiért cserébe. Amikor rájöttek- mert rájöttek- hogy ez a szabadversenyes izé, azért nem olyan egyszerű, mint ahogy gondolták, el kezdtek visszaszivárogni a politikába és az állami csöcsökre. Miközben a féleszű nyuggerhadat folyamatosan trenírozták az általuk jól ismert módszerekkel.

Ezek nem a szabad piacban érdekeltek, hanem a szabad gazdagodásukban mindenek felett.

Igen, a fideszben is vannak jó páran, akik ezt eltanulták tőlük és ez nagyon nem tetszik, de az eredendő bűn a ballibé. És mi úgy látjuk elsődleges érdek eltakarítani őket az útból És Orbánnak elévülhetetlen érdeme, hogy megszüntette a polgármester képviselőket, valamint az alanyi jogon járó gyerekvállalást, mint megélhetést.

Ezért szavaztunk a fideszre.

TG69 2014.04.11. 12:53:53

@bz249: A többség ez esetben nem értékmérő vö 2006-al. Én csak egyetértek a poszt írójával, a jobboldal nem fog változtatni eddigi politikáján és akkor azért fognak a mandisok csalódni, ha meg nem lesz szerencséjük és jön egy komolyabb világgazdasági megrogyás, akkor megint mi founk először padlót és akkor meg azért. Kijózanodás így is úgy is lesz csak a matolcsyzmus nem fog változni :). Végülis neked is egyetlen reménységed marad, az pedig a baloldal :).

Virág et. 2014.04.11. 13:02:20

@teknős: Amit itt leírsz az utolsó betűig áll a jobboldalra is. Ha rendszerváltáson meggazdagodott oligarchákat keresel, akkor 10:1-hez nyert ebben is a jobboldal. A nyuggeresdivel is hazabeszélsz.

A pm-képviselő kettősséget nem Orbánék hozták fel először, csak ők voltak annyian, hogy át is tudják verni.

Lényegében, amit a baloldalnak tulajdonítasz, azt már évek óta a Fidesz képviseli. Mi lenne ha legközelebbi választáson már azt is mérlegelnétek, hogy kire szavaztok, nem csak azt, hogy ki ellen? Mert a végén valahol az számít majd.

gyalog.galopp 2014.04.11. 13:13:01

@Virág et.:

Végül is mi a baj az oligarchákkal, ha termelő tevékenységet végeznek,, ha munkahelyeket tartanak fenn?

Ha valami, akkor az általad említett 10:1 arány igazolja a baloldal totális alkalmatlanságát.

Ha a multi odébb áll, vagy nem nekik fizet ott maradnak üres zsebbel, kezdhetik a koldulást meg a kiárusítást.

pocaklakó minimanó 2014.04.11. 13:25:18

Ha a jobboldali/patrióta művésznek nem jut (járni járna), akkor a mantra: Éljen meg a piacról!

Ha a ballib(kozmopolita művésznek nem jut (járni járna), akkor a mantra: Gyűlöletkampányos kirekesztés folyik.

Ez alap. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.04.11. 13:27:43

1. faszfejkém! a hiteles baloldalért sírás éppen olyan vicces, mint a komcsik hiteles jobboldalazása.
2. a hiteles baloldal, olyan, mint a hiteles sátán. nem van.

unionista (törölt) 2014.04.11. 13:35:05

@vizipipa:
nyilván kell egy egészségbiztosítási felügyelet. ami maga a minisztérium. felügyelje az intézményeket. az egészségügyi reformot hajtsák végre az önkormányzatok.

ez azt eredményezné, hogy az egyik megyében helyen lenne 300 forint vizitdíj. és ha ebből a többletből valamit javítanak az ellátáson, akkor nyilván jól járnak. ha nem, akkor rosszabbul. a másik megyében mondhatják azt, hogy ez egy hülyeség. egyszerűen nem éri meg ennyi pénzt beszedni. de ezt a vitát nem lehet eldönteni elméletben. az egyik megye ilyen lenne, a másik amolyan. és akkor mi van? egy megye működhet 1 óriás kórházzal is, de lehet, hogy lenne 5 kisebb. mindegyiknek van előnye, hátránya. abból, hogy mi magyarok vagyunk még nem következik semmi. nem a beszélt nyelv alapján kell erről dönteni.

az egyik régió egyetemén általános tandíj-kötelezettség lenne. a másikon teljes ingyenesség. elméletben nem lehet eldönteni, hogy melyik a jobb. lehet, hogy szegeden az orvosképzés fizetős lenne. mert ott ennek van hagyománya. a gépészeket ingyen képeznék. miskolcon esetleg fordítva. debrecen filózhatna, hogy mindkét képzést tegye ingyenessé, vagy fizetőssé. mindjárt kialakul egy kvázi piaci verseny. a tandíjért cserébe az intézmény milyen extrákat nyújt. persze ez csak kvázi verseny, mert az állam mindenki után mondjuk 21 éves korig betolja a normatívát. és kap a diák valamilyen alapilletményt. az intézmények autonóm módon találják ki, hogy ezek felül kitől mennyi pénzt szednek be, milyen ösztöndíjrendszert képzelnek el, milyen hitelkonstrukciókat nyújtanak. a kultuszminiszter dolga annyi lenne, hogy a rektori tanács döntéseit ellenjegyezze. ez nagyrészt mehetne automatikusan. úgy, hogy a minisztérium egyszerűen ajánlásokat tesz.

most mindent központilag akarnak megszabni. az összes dohányboltot sötétítsük el. hogy a gyerekek ne lássanak be. vagy az összes dohányboltról szedjük le fóliát, hogy a járókelők mégis csak beláthassanak. erről nem dönthetne mondjuk a helyhatóság?

Virág et. 2014.04.11. 13:37:38

@gyalog.galopp: Az oligarchákkal az a baj, hogy mind politikai okokból lettek gazdaságilag sikeresek, valós teljesítmény egyik mögött sincs. A többség, mint Széles vagy akár Csányi még a komcsi időkből hozta azt, aminek köszönhetően ilyen befolyásos ember lett (vezetői pozíció, jól sikerült privatizációk stb.). Simicska és társai pedig minden fillérüket közpénzből kapták.

A beszélgetés meg arról szólt, hogy a balosokkal az a baj, hogy a rendszerváltáskor összelopkodták magukat és úgy lettek sikeres vállalkozók. Erre az állításra válasz, hogy ez ma már jobban áll a jobboldal oligarcháira.

pocaklakó minimanó 2014.04.11. 13:39:13

@unionista:

Azért érdekes, hogy a nagy autonómia mellett mindjárt lehet találni olyan területeket, ahol az erős központosítás és az uniformizált nézetek megléte egyenesen kívánatos. :)

unionista (törölt) 2014.04.11. 13:40:19

@tevevanegypupu:
ne viccelj már. a miniszter szolga. az államfő nem az. te egy hierarchikusan szerveződő társadalmat képzelsz el. úgy gondolod, hogy mindenki a führer alembere, vagy annak egy alembere. franciaországban ezt a szélsőjobb sem gondolja. mert az ehhez képest egy szabad állam. sokkal kevesebb az ősember. ősmagyar, ősszékely, őscigány, amelyik ezen a szinten áll.

gyalog.galopp 2014.04.11. 13:53:45

@Virág et.:
A rendszerváltás arról szólt, hogy osszuk szét az állami vagyont, hogy aztán kiből lett jobboldali, meg akármilyen oldali, hagyjuk, mindenki balról indult.

Kérdésem az volt, mért baj, ha az oligarcha termel, működik és munkahelyet tart fenn, és itt teljesen mindegy, hogy milyen oldali.
Ezzel arra akartam utalni, hogy a rendszerváltás rákfenéje , hogy nem alakult ki egy hazai nagytőkés, nagyvállalkozó réteg mindkét oldalon.

A politika mindig a gazdaságról a pénzről szól, a politikát mindig a valamilyen tőke támogatja. ( tán Obama a konyhapénzt csórta el az asszonytól a kampányához?)
A mai baloldalban pont az a potenciális veszély, hogy nincs saját tőkés háttere, lényegében csak külföldi.

Jobb lett volna, ha a bal nem a sublót fiókba, meg a párna alá dugdossa a pénzét, hanem befekteti a gazdaságba. Majd akkor lesz hiteles, ha erre rá jön.

unionista (törölt) 2014.04.11. 14:09:37

@pocaklakó minimanó:
nem mindegy, hogy te országosan uniformizálsz, vagy megyénként. de mondjuk a megyei uniformizálás is olyan, hogy abból egy járás kilóghat. és a járás is olyan, hogy abból egy község kimaradhat. akkor az elég liberális. és persze a másik oldalról elég konzervatív. mert nyilván így őrizhetők meg hagyományok.

mert lehet olyan község, ahol szinte kötelezővé válik a néptánc és a népzene. hollókő környékén a legbénább is álljon be a tánckarba vagy a zenekarba. mert ott valamiért a népi kultúra fontos. legyen kvázi kötelező húsvétkor vödörrel locsolkodni. aztán akinek nem tetszik az elköltözik onnan.

de most az van, hogy minden gyerek félötig napköziben. legyen kötelező néptáncóra. és tánctanár honnan lesz? esetleg táncterem? ezekről nyilván helyben kellene dönteni. csak nyilván a törvényi céloknak megfelelően, az alkotmányos kereteken belül.

Virág et. 2014.04.11. 14:11:26

@gyalog.galopp: Az nem baj, ha termel és működik, csak ott hibádzik a dolog, hogy ehhez feltétlen kéne az oligarcha is. Itt nem Bill Gates-ről vagy Zuckerbergről beszélünk, akik kitaláltak és végigvittek valamit és abból lettek sikeresek. Ezek olyan emberek, akik politikai okokból jó helyen voltak 90-ben és már évtizedekkel korábban is és ezért az ölükbe hullott a tuti.
Az OTP akkor is megmaradna, ha nem Csányi lenne a tulajdonosa, hanem kisrészvényesek. A Széles birodalom sem omlana össze, ha nem lenne Szélesé minden, hanem külön működnének - na jó, talán a MH így nem mehetne tovább, de azért talán nem is kár.

"A politika mindig a gazdaságról a pénzről szól, a politikát mindig a valamilyen tőke támogatja."

Itt arról van szó, hogy a politika támogatta a tőkét. Erről szól a Közgép.

"( tán Obama a konyhapénzt csórta el az asszonytól a kampányához?)"

Pont Obama volt az első elnök, akinek a kampányát többségében kis adományokból finanszírozták a nagy támogatók helyett.

"A mai baloldalban pont az a potenciális veszély, hogy nincs saját tőkés háttere, lényegében csak külföldi."

Van neki, csak azok ellen megy a háború gőzerővel. Lásd pl. MAL államosítás.

"Ezzel arra akartam utalni, hogy a rendszerváltás rákfenéje , hogy nem alakult ki egy hazai nagytőkés, nagyvállalkozó réteg mindkét oldalon."

A jobboldal azért van ebben lépéselőnyben, mert Nyergesék, Simicskáék vagy éppen Orbán maga is úgy lett gazdag ember, hogy már a rendszerváltás után kapták a közpénzt, a megrendeléseket.

Ne haragudj, ha nem esek hanyatt az én meg a te adóforintjaidból meggazdagodott emberek sikerétől.

gyalog.galopp 2014.04.11. 14:34:15

@Virág et.:
Balzac: " minden nagy vagyon mögött bűn rejtőzik "
Bizony, már akkor is, meg azóta is.
Sarkozy mindenféle félvilági vagyonos alakokkal hajókázott a megválasztása előtt , Obama egy kiöregedett puncit akar hozzánk küldeni nagykövetnek, hálából a támogatásért

Na, ez a baloldal másik hibája a kicsinyes , sárga irigység.
Ja, még valami én vállalkozókról beszélek, nem , értéket elő nem állító korrupt szélhámosokról.

Mellesleg az OTP kb 30%-a magyar. Mit gondolsz Csányé mér vágott bele a disznó termelésbe?

egyetmondok 2014.04.11. 14:35:05

@gyalog.galopp:
Nemrég lehetett olvasni, hogy az állami tulajdonú MVM hathatós közreműködésével egy rövid évnyi ügyes működés után tavaly a MET Zrt tulajdonosai 55milliárd forint osztalékot vettek fel...,és vittek ki Magyarországról offshore cégekbe.
Annyit sikerült megtudnia a sajtónak az egészről, hogy az egyik tulaj Orbán Viktor családi ismeretségéből Garancsi úr, a Vidi tulajdonosa, a másik pedig Nagy úr, aki a Wallis - csoportnál működött. Olyan bonyolult offshore háló veszi körül a céget, hogy tovább nem is lehetett jutni a tulajdonosok után.

" Jobb lett volna, ha a bal nem a sublót fiókba, meg a párna alá dugdossa a pénzét, hanem befekteti a gazdaságba. Majd akkor lesz hiteles, ha erre rá jön. " --- tisztelettel, de ugye ez nem komoly ?

tevevanegypupu 2014.04.11. 14:50:53

@unionista:

Aha szolga..hozasson akkor vele egy pohár sört sóskiflivel..vagy szavaztasson meg egy törvényt amit nem akar. A hierarchia létezik, magát sem a VIP váróban szokták terelni.

Robinzon Kurzor 2014.04.11. 15:06:31

Az új, hiteles baloldal 2006-ban megszületett, bár akkor még nem tudott választást nyerni, mert még nem volt elég hiteles.

Azóta viszont 2x egymás után taroltak.

Ami fájóan hiányzik a politikai palettáról, az egy polgári, jobboldali, konzlib párt.

tevevanegypupu 2014.04.11. 15:23:48

@unionista:

De remélem nem ad ilyesmire pénzt..

gyalog.galopp 2014.04.11. 15:26:28

@egyetmondok:

Osztalékot vettek fel, tehát nem eladás, nem szerződés utáni jutalékot, azért a kettő nem ugyanaz .
Nem féltem én egyik oldalt se, és pláne nincsenek rászorulva a védelmemre. :)
Én a hazai gazdasági műveletekhez való viszonyukról beszélek. A sublót fiókot képletesen értettem.
Az adóelkerülés nem csak magyar népszokás, ezt a játékot játszák az egész világon. Pontosan azért lenne jó, ha a bal is kiépít magának egy saját hazai oligarcha hálózatot, mert eredményesebben figyelnék egymás disznóságait.

vizipipa 2014.04.11. 15:36:47

a blogmotor mindenáron lenyeli, megpróbálom több részben

@egyetmondok:

Van egy jó hírem. Az a bonyolult offshore háló egyre átlátszóbb és kapcsolódik össze az emfesz-MOL-INA szál. Néhány újságíró jól dolgozik.

Gázgate 1: index.hu/belfold/2011/09/21/emfesz-gate_olcso_gazbol_folyositott_titkos_milliardok_i._resz/

Gázgate 2: index.hu/belfold/2011/09/23/emfesz-gate_ausztriaban_osztottak_szet_a_titkos_milliardokat/

Gázgate 3: index.hu/belfold/2011/10/03/kozep-europai_csoda_gazbol_biodizel/

A Mol-vezér állítja, nem volt kapcsolata az Emfesszel
: index.hu/belfold/2011/09/22/a_mol-vezer_allitja_nem_volt_kapcsolata_az_emfesszel/

vizipipa 2014.04.11. 15:42:22

@unionista:

Lehet hogy neked nem tűnik fel, de ez az a liberális szemléletmód amiért Fodor-féléket elzavarták. Most már 2x.

Ettől még hihetsz benne. Nem vagytok sokan.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.11. 16:05:27

@Hidvégi Mihály: itt lenne az ideje hogy akkor a végső megoldással foglalkozz

capacete 2014.04.11. 16:19:26

"a két tűz közötti kitartás arra volt elég, hogy a 2010-es baloldali protestszavazók behúzása, majd elfordulása után 2014-ben jobboldali protestszavazókkal jusson be a parlamentbe"

Erre van bármilyen bizonyíték? A környezetemben - beleértve magamat is - csak olyannal találkoztam, aki azért szavazott az LMP-re, mert a szárszói gerontokraták beimádkozták Gyurcsányt is a közös listára. Jobboldalival még nem találkoztam, aki az LMP-re szavazott volna, csak olyannal, aki szimpátiáját fejezte ki, és azt mondta, hogy gondolkodott azon, hogy az LMP-re szavazzon. Aztán persze behúzta a Fideszre a köver x-et...

unionista (törölt) 2014.04.11. 16:24:58

@vizipipa:
nem értesz semmit. szerintem szűrjük ki egymást.

Bell & Sebastian 2014.04.11. 16:25:24

Poszt!

Ezt az ökröt! Hol élsz te? Elefántcsonttoronyban? Baloldali megújulás, mi? Te szerencsétlen.

Bell & Sebastian 2014.04.11. 16:28:37

@Hidvégi Mihály: Ne, még egy félkegyelmű plüssmaci.

legeslegujabbkor 2014.04.11. 16:47:44

@egyetmondok:
"Még annál is etatistább államot ajánlani a magyaroknak, mint a Fideszé ? Még magasabb állami jövedelemkoncentrációt, és állami újraelosztást kínálni,mint a Fidesz ? A hiteles baloldal el kéne tán induljon a magyar profitok brutális megadóztatása irányába, úgy, ahogyan a Fidesz megindult a nem magyar (és nem "termelő") cégek profitjainak brutális megadóztatása irányába ?"

Én nem vagyok baloldali, lehet hogy rosszul látom, de a baloldal nem tudja balról előzni a Fideszt sem a központosított állam témájával sem a populizmussal.
Viszont van néhány baloldali érték, amit képviselhetne. Például a társadalmi egyenlőtlenség csökkentése (több kulcsos adórendszer), vagy az egyenlő esélyek megteremtése (mindenkinek elérhető színvonalas közoktatás), meg még az egyenlő munkáért egyenlő bér (értve ezalatt azt is, hogy a tehetség kapjon teret és ne a haver).
Az egészségügyről meg nyugdíjrendszerről is lehetne beszélni.

Alfőmérnök 2014.04.11. 16:56:33

A fidesz baloldali párt.

Bell & Sebastian 2014.04.11. 17:09:42

@legeslegujabbkor: Vagy a valódi demokráciát akár, ha már annyit pofáznak róla és demokratának képzelik magukat. Fogalmazzák meg, mit értenek alatta és az miért lesz jó nekünk, ha valami csoda folytán egyszer mégis beütne.

Vagy ne tegyék. Senkit sem érdekel már az, hogy Marx mit gondolt a világról. Hogy Orbán és a keresztények (történetesen), az érdekesebb. Vagy bármi más, csak ezek az elnyűtt gumicsizmák kerüljenek be a szelektív konténerbe.

Ott tartanak, hogy Bibó és Lukács megmondta, csak Ti rosszul értitek. Még ezen a két géniuszon sem tudtak túllépni 50 éve, akkor mit várjunk.

Ezek nyalható segg nélkül dupla nullák. Washington - Tel-Aviv - Brüsszel (régebben Moszkva), oszt alázatos szolgája.

A mögöttük álló ideológiát öntenék tettekbe, ha volna nekik olyan. 1 db Nemlőttsenki -mammert tudnak fölmutatni és kismilló médiaszakmunkást, akik jól megmagyarázzák az igazságbeszédet, óránként hatszor.

Megfagyott szellenet az egész.

==T== 2014.04.11. 17:45:27

Na, látom a kötelező Jobbiktól rettegés itt is megvan.

Folytassátok csak, legalább egyre többeknek lesz egyértelmű kik is vagytok.

gyalog.galopp 2014.04.11. 17:59:18

@vizipipa:

A MOL székhelye Magyarországon van, ide adózik, ennélfogva, minden , ami a MOL nyereségét csökkenti az nekem se jó.

Kandeláber 2014.04.11. 18:51:35

Kikkel?
Gyurcsánnyal, Szanyival, Meseházyval?
@==T==: Több, mint 900.000 ember szavazott a Jobbokra, az ötpárti összefosásra csak durván százezerrel többen.
Szerintem a rettegők csak rettegjenek, olyan jól tudok mulatni rajtuk.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.04.11. 20:26:55

Vicces, hogy mindig olyanok hiányolják a hiteles baloldali pártot, akik akkor sem szavaznának rá, ha egyszer megszületne.

Magyarországnak nem az a problémája, hogy nincs hiteles baloldali párt, ami a Fidesz váltópártja lehetne, hanem az, hogy a Fidesz állampárt, ami nem tűr meg semmiféle váltópártot a porondon. Nincs az a hiteles, megújult, szexi és az emberek valós problémái iránt fogékony baloldali párt, amit ne darálna le simán a pártállam törvényhozása, ügyészsége, médiája és a velük összefonódott gazdasági alvilág.

Az MSZP mostani frakciójában kevesebb ex-MSZMP-s van, mint az állítólag antikommunista Fidesz-kormányban (a Fidesz frakcióról már nem is beszélve). Az MSZP nem baloldali pártnak hiteltelen, hanem populista pártnak. A saját szavazóik sem hiszik el, hogy ne vezetnének be megszorításokat, ha hatalomra kerülnek. Simán meg lehet nyerni félmillió szavazót 19 ezer forintos nyugdíjjal, rezsicsokival meg a választás napján osztogatott meleg étellel, és ez eddig mindig elég volt valakinek a győzelemhez.

Ha egy jobbosnak problémája van azzal, hogy itt tartósan fideszes pártállam lesz, akkor ne a baloldalon keresgélje a megoldást, mert ott azt nem fogja megtalálni.

S=klogW 2014.04.11. 20:43:08

@Kettes:

"a Fidesz állampárt"

ugyan-ugyan, kár a hisztiért, élvezd a szekunda létet a ballibbel kéz a kézben :)

Pelso.. 2014.04.11. 20:44:07

@unionista: Lépjünk tovább a jóléti rendszer méretein, s mindjárt: inkább a megtermelt javak elosztása tűnik aránytalannak. Ez utóbbi elemzése persze rendkívül összetett, nem mentes akár egyéni, akár bizonyos társadalmi csoportok szubjektív valóságformálásáról, - hagyjuk.

Az önkormányzatok önállóságának növelésével egyetértek, csakhogy ez hosszú álom, mert:
Már a 90'-es évek közepétől az önkormányzatok szerepe fokozatosan az aktuálpolitikai csatározások (nemcsak helyi, hanem országos indíttatásból és érdekből) helyszínévé, valamint pénzszivattyúkká és kádertemetőkké váltak. A központi, főleg erősen centralizált hatalmaknak pedig nem érdeke az önkorik önállósága, még erőteljes pénzügyi korlátozás, marokban tartás mellett sem. Innen építkezni majd egy generáció....
Naná, jó lenne a szuperkórház, bár első lépésként a továbbra is a finanszírozási nehézségeket kellene enyhíteni, ez előbbi önmagában erre nem megoldás. A régiókban, megyékben egy szükségszerű centralizálást az eü és oktatás terén be kell nyeletni a jónéppel, nos, ilyesmit egyetlen politikai erő sem vállal fel.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.04.11. 21:01:59

@S=klogW: Már élvezem, be vagyok épülve. Most már felőlem jöhet az egyszámjegyű szja.

Alfőmérnök 2014.04.11. 21:29:36

@Kettes: "Az MSZP mostani frakciójában kevesebb ex-MSZMP-s van, mint az állítólag antikommunista Fidesz-kormányban "

Csak éppen a párt jogutódja.
(Egyébként szerintem nem is igaz, de lehet, nem számoltam össze.)

egyetmondok 2014.04.11. 21:31:34

@gyalog.galopp:
" Pontosan azért lenne jó, ha a bal is kiépít magának egy saját hazai oligarcha hálózatot, mert eredményesebben figyelnék egymás disznóságait. " ---

aztán tegyen ilyet a Jobbik is, az LMP is, esetleg majd még újabb pártok is...., és akkor majd jól kifigyeli egymást a mindenféle pártok oligarchiája, és kevesebb leend a mutykó. Valahogyan így ?

de ugye ez sem komoly ? :-))), tő ez tán még komolytalanabb, mint az előző kommented, ugye ? Légyszi mondjad , hogy igen, mert ez annyira rémes.

legeslegujabbkor 2014.04.11. 21:32:41

@Bell & Sebastian:
Miért akarod, hogy elvont ideológiai vitákkal töltsék az idejüket? Teljesen fölösleges támadási felületet adnának ezzel.
Néhány érthető mondat, ami lefordítható a mindennapokra. Mondjuk ilyesféle: Mindenki annyit ér, amennyije van. Ja bocs, ez az ideológia már foglalt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.04.11. 21:32:54

@Alfőmérnök: A DK nem jogutód, és ott még kevesebb ex-MSZMP-s van. Ideális hiteles baloldali párt. Ezt akartad, nem? :-DDD

egyetmondok 2014.04.11. 21:43:10

@legeslegujabbkor:
" Viszont van néhány baloldali érték, amit képviselhetne. Például a társadalmi egyenlőtlenség csökkentése (több kulcsos adórendszer), vagy az egyenlő esélyek megteremtése (mindenkinek elérhető színvonalas közoktatás), meg még az egyenlő munkáért egyenlő bér (értve ezalatt azt is, hogy a tehetség kapjon teret és ne a haver). Az egészségügyről meg nyugdíjrendszerről is lehetne beszélni. " ---

ezt nem pontosan értem. Jobb oldali érték lenne pl., hogy az egyenlő munkáért ne járjon egyenlő bér, vagy hogy a tehetség ne kapjon teret, vagy hogy legyenek csak akkora társadalmi egyenlőtlenségek, mint ami most (is sajnos) alakulóban van ? Jobboldali érték lenne, hogy ne legyen mindenkinek elérhető jó színvonalú közoktatás ? Vagy ezek attól baloldali értékek, mert a jobboldalt nem érdeklik, nem is kell érdekeljék ? Nem értelek, attól tartok.

Igen, az egészségügyről és a nyugdíjrendszerről is lehetne beszélni, de ez is, mitől a baloldal értéke, vagy föladata, stb ? Ja, hát azt látom, hogy a jobboldal erről nem beszélget, de hogy ez akkor baloldali munka lenne...Miért is ?

legeslegujabbkor 2014.04.11. 21:53:16

@egyetmondok:
Nem a jobboldali értékeket kerestem meg, mert úgy tűnik Orbánnak sikerült azokat közérthetően megfogalmaznia.
Mivel most nő a jövedelemkülönbség, leépítik a közoktatást, nincs egyenlő munkához jutás, és sorolhatnám, ezért ezek valószínű nem tartoznak a jobboldali értékekbe.

egyetmondok 2014.04.11. 22:13:02

@legeslegujabbkor:
Így már értelek, köszönöm.
Annyit tennék hozzá, hogy akkor nagyon nagy a baj.

Alfőmérnök 2014.04.11. 22:26:48

@Kettes: Kínodban kacagsz, pojáca.
Kibaszott nehéz éveitek lesznek.

Alfőmérnök 2014.04.11. 23:50:15

@Kettes: Nekem elég perverz élvezetnek tűnik, ha valaki abban leli örömét, hogy 300-nál is több Orbán-fikázó posztot ír. Gondolom a következő években is ez lesz a fő örömforrásod.
Persze ha pénzt kapsz érte, akkor minden érthető.

Bell & Sebastian 2014.04.11. 23:55:39

@legeslegujabbkor: Az ideológia arra való, hogy hosszútávon kiküszöbölje a hazudozást. Az egy darabig elmegy, hogy ad hoc mondanak mindenfélét, ennek azt, annak ezt, emennek meg az ellenkezőjét.

Amibe úgy belekeverednek, mint majom a házicérnába, és ott állnak, egyetlen szál ideológia nélkül.

Veder1 2014.04.12. 04:27:50

Rettentő ostobaságra vall ha a magyar oligarchákat bármilyen pozitív szerepben gondoljátok. A magyar oligarcha jellemzője, hogy a piaci ár tizedéért jut állami vagyonhoz és a piaci ár duplájáért szolgáltat az államnak. Ez aztán a pénzügyi zseni ismérve! De komolyan, ti tényleg ilyen embereket ajnároztok?! Erre Győzike is képes, miért nem neki adjátok a százmilliárdokat?

gyalog.galopp 2014.04.12. 05:50:49

@egyetmondok:

Természetesen annyira komoly, mint az egész poszt a hiteles baloldallal, meg a hiteles jobboldallal, meg a buta néppel, aki mindezen hiteles szereplők ellenére a rezsicsökkentést zabálja.

Tisztában vagyok az oligarcha kifejezés pejoratív értelmével, de már ott tartunk, hogy nálunk mindenki oligarcha, aki nem rezsicsökkentésből él, ezért használtam ezt a kifejezést.

A lényeg mellett azonban Te is elsikkadtál , soha nem volt, soha nem is lesz semmilyen hiteles politikai oldal hiteles gazdaság nélkül. Itt visítozik az ellen a 2/3-on, amikor pl. Merkel 80%-os koalíción csücsül. A német gazdaság nem adhatja alább. Ha Merkel úgy viszonyulna gazdasághoz mint ahogy a ballib nálunk már rég baleset érte volna.

A poszton , de különösen a kommentek jó részén átsüt a posztszocializmus, a gazdagság bűn, akinek pénze van az lop, csal , hazudik.
Ami különösen bájossá teszi az egészet, hogy ugyanazok mélységes szervilizmussall csókolgatják a külföldi tőkét.

2014.04.12. 06:20:54

Új, hiteles baloldalt! De mégis kivel vagy kikkel? :D

Bell & Sebastian 2014.04.12. 08:39:50

@gyalog.galopp: Ha hármas hatalmi rétegződés van, mindhármat el kell foglalni. Az alvilágot, a felvilágot és a középet (ami a "demokratikus" politika) is. Ezt diktálja a hatalomtechnika logikája.

A félmegoldás nem tartós.

egyetmondok 2014.04.12. 10:32:44

@gyalog.galopp:
Merkel Németországa ?
Bármely elemi részecskéjével pont hibatlanul az ellentéte annak, mint ami itt kb. 2000-2001 óta létezik.
Orbán elmúlt négy éve a tragikusan elrontott kétezres évtizedet betonozza ránk,de kegyetlenül, különösen a gazdaságot illetően.

Bell & Sebastian 2014.04.12. 11:26:36

@egyetmondok: Ez nem igaz. Az orbáni rendnek egyetlen gyenge pontja: a likas törvénykezés. Az sincsen rendben, hogy mindent a gyevi bíróra szabnak, de az főképpen, hogy informális (háttérhatalmi-) alkukon dől el minden.

Ám ez egy nagyobbacska nyugat-európai nagyvárosban is pontosan így megy (ne felejtsük, csak tízmillióan vagyunk), állami vagy uniós méretekben még inkább, csak nem szerkeszti ki a helyi Lúdas Matyi következő kiadása.

Lehet itt háborogni, mert jog és kötelesség egyszerre, de hogy a hetvenes évektől elmozdulást (figyelem, csak elmozdulásról van itt szó, és még csak nem is dinamikus ugrásról) más eddig produkálni nem tudta, az ténykérdés.

És itt nem csak a jövedelem vásárlóértékéről van szó, hanem a néplélek mentalitásáról. Arról, hogy a lopás-csalás-hazudozás akkor rögzült tartósan. A nyakló nélkül felvett hitelekből finanszírozott jóléttel és a differenciált, hármas véleménnyel együtt.
(Egy nekem, egy a családnak, egy a közösségnek.)

Ezt a sárkányt megülni eddig senki sem tudta -még maga Kádár sem-, nemhogy betörni, vagy munkára fogni.

Lássuk be, ez egy sokkal hosszabb folyamat lesz, mint azt bármelyikünk is elképzelte, legvadabb lázálmaiban. Alig tartunk az elején és hol van még a vége?

Könnyű a németeknek, mert a hercegségek városállami gondolkodását előbb a tartományi, majd a föderalista váltotta, amelyek bármelyike magasabb szintű, mint a magyar.

Erre -a történelmi búcsújárásra- egyszerűen nincs idő. Negyven év jégkorszak után kiolvasztani a dús legelőket nem is olyan egyszerű, mint ahogyan azt Móricka elképzeli.

Azt meg nem mondhatja Orbán, hogy még egy darabig szopni fogtok -lássuk be-, mert ezzel a dumával van tele a padlás, választást nyerni nem lehet vele.

A "szabadság" megkurtítása könnyen igazolható, mert egyrészt itt ragadt slendriánság formájában egy nemkívánatos rész, amiben mindenki kiélheti magát, másrészt a nemes cél felülírja a normál állapotra kitalált szabályokat.

Érdekes, arról senki sem cikkez, hogy mennyire velejéig rohadt az igazságszolgáltatás. Pedig annak megtartása rózsadombi vívmány.

Ha a posztkommunistákban felbuzogna a tenni vágyás, tegyék azt ott, ahová a gólya éppen pottyantotta őket. Kezdjék azzal, hogy ne a baksis legyen a keleti mozgatórugója a nyugati életszínvonaluknak.

Szóval, az össznépi kupeckedés ennyire volt képes, egészen eddig. A jövő felzabálására, a gyerektelen Future meg igazán nem lehet csábító alternatíva.

Szurkolni könnyű, focizni nehéz. Az köpködéssel, belemenéssel és féltérden pisiléssel jár együtt, csak ezeket nem szokta észrevenni a kamera.

De mivel nem értek túlzottan a focihoz, ezért fogadni sem szoktam. A szurkolók és a piac kiválóan beárazza, melyik csapat mennyit ér.

Mi hát itt a hiba? Hogy nincs balhé, talán az. Milyen meccs az olyan, amelyik nem egy jó kis verekedéssel ér véget?

A viszonylagos nyugalom a legirritálóbb a ballib számára, ez készteti egyre nagyobb marhaságok kinyilatkoztatására. Nem is értik, mi történik itt valójában. Én megmondom. Visszatérés Trianonig, új játék, új leosztás.

egyetmondok 2014.04.12. 11:46:44

@Bell & Sebastian:
" likas törvénykezés " -- írod, s talán törvényhozásra gondolnál, nemde. Mert már hogy annyi lenne csak a bibi, hogy a bíróság "likas" ?
Nem mondom, az látszik, hogy a Fidesz inkább a tiszta népfelség elvén áll, abban meg nem nagyon van értelme elválasztott hatalmi ágaknak, de azért jó lenne tisztázni, hogy ez akkor most törvénykezés vagy törvényhozás.
---
" Könnyű a németeknek, mert a hercegségek városállami gondolkodását előbb a tartományi, majd a föderalista váltotta, amelyek bármelyike magasabb szintű, mint a magyar. " --- írod, és ezzel egyetértek, csak ne feledjük, hogy a föderalista gondolkodást megelőzte a németség nácizmusba történő "belehuppanása", amely pedig pont a hercegséges, városállamos németség szörnyű társadalmi szákutcájának az eredménye, sokkal inkább azé, mint a marha marxista történelemírás tételei a lemaradt gyarmatosításról, stb.,stb.
---
Orbán rendje azért népszerű, mert a 70 utáni és 90 előtti nagy (nagyon hamis) konszolidált magyar világ egész szabálykerülő magatartását emeli állami szintre,ha tetszik alkotmányos szintre (nekem nem tetszik), ettől népszerű, s a torta habja, hogy ezzel a hamis, sehova se vezető társadalmi működési mintával úgy tud operálni, hogy minden erővel igyekszik a társadalmat felmenteni a történelmi lelkiismereti kérdésekkel való szembesülés kötelessége alól: az, hogy az alaptörvényi hitvallás nem létezőnek tekinti a magyar állami szuverenitást 44 márciusától egészen 90-ig, nem csak a Magyar Királyság 44es szörnyűségei alól menti fel az országot, de a kommunizmus bűnei alól is.
----
Igen, abban egyetértünk, hogy ez egy új játék, és visszatérés van Trianonhoz, hogy új leosztás legyen. Ám tényleg csak játékokban lehet visszatérni a történelemben bárhova is, bár az biztos, hogy egyelőre Orbán kezében villog a joystick és egyelőre mindenkit eltalált...a képernyőről ez látszik.

A németek abbahagyták a háború után a játékot, meg lehet nézni hova jutottak kb 25 évvel azt követően. Mi nem hagytuk abba, meg lehet nézni, hova jutottunk a komcsi rendszer eltűnését követően ugyanannyi idő alatt. És még mindig játszunk, sőt, tényleg most lett ebben a leggyorsabb kezű joystick-bajnokunk.

Bell & Sebastian 2014.04.12. 11:59:03

@egyetmondok: Nem véletlenül balladai homályban maradt ugyan a szó pontos jelentéstartalma, de az utána következő mellékmondat megvilágítja, hogy mint a törvényhozás, mint az alkalmazás "likas". Hogy melyik jobban, arra ki se tértem.

Azt ne mondja, hogy sehová sem vezet. A Jobbikba vezet (ha el nem szúrják), ettől vagyunk okosabbak a németeknél és idősebbek is (azóta 81 évvel).

egyetmondok 2014.04.12. 12:08:17

@Bell & Sebastian:
Hogy Orbán a Jobbikhoz vezet. Azt el tudom képzelni, elég megnézni a minapi választás eredményét.

Pelso.. 2014.04.12. 12:53:39

@Bell & Sebastian: Ugyancsak viszonylagos, mindössze két abszolút elvarratlan szálat hoznék fel: oktatás, eü.
Ezekkel visszatérni odáig s elindulni, - a lottón nagyobb az esély.

Bell & Sebastian 2014.04.12. 13:30:15

@Pelso..: Ami három, a jogszolgáltatással együtt. Egy partizán fészket már megpróbáltak kifüstölni. Majd eljön a többiek ideje is, mint kutyára dér.

bz249 2014.04.12. 17:22:39

@egyetmondok: "A németek abbahagyták a háború után a játékot, meg lehet nézni hova jutottak kb 25 évvel azt követően."

Nem hagytak abba, csak rajottek, hogy mas szabalyok szerint kell jatszaniuk... most kivetelesen arra mennek ra, hogy nyerjenek (ami melysegesen idegen a nemet gondolkodasmodtol, ugyanis az mindig is az "elvekhez szigoruan ragaszkodva elbukni" kimenetelt preferalta).

Taktikai szinten meg atvettek a tengeri hatalmak modszereit es soft powerrel tamadnak... de a cel meg mindig az europai hegemonia.

egyetmondok 2014.04.12. 17:27:14

@bz249:
Lehet, nem hagyták abba. Új a játék: a joguralom játéka. Na azt szabad játszani, de mennyire, s őszintén szólva, nagyon jól csinálják, vagy ahogyan szoktam mondani :
Németországot az ENSZ BT-be, de azonnal !

Pelso.. 2014.04.12. 18:27:24

@Bell & Sebastian: Ugye szándékos a jogszolgáltatás kifejezés igazság helyett...?)
Eljön az ideje, -az már eljött, 2010-ben. Csak nem a koncepció hiányzott?, mert idő-eszközök-hatalom rendelkezésre álltak. Mindkét szektor 10'-ig jelentős szavazatszerző harcmező volt a Fidesz számára, a szoci balfaszkodás is nekik segített akkor. Aztán, a választók kaptak egy Rózsát (saját táborban sem sikerágazat az oktatás), az eü-höz pedig kisujjal se nyúltak, szépen rohad tovább.

S=klogW 2014.04.12. 19:38:16

@Bell & Sebastian:

Az oktatásra gondol sok a ballib pedagoigosszal, Gallónékkal?
Azért ugyanez az eü-re nem áll. Ott egyrészt kiegyensúlyozottabban van jelen a két oldal, másrészt nem annyira indoktrináltak mint a pedagógusok.

Bell & Sebastian 2014.04.12. 19:55:02

@Pelso..: Ez sajnos így van, az orbánizmus lényege, megnyitásra tartalékkal áll ki, ha azt már kifütyülték, jön csak elő a farbával.

@S=klogW: Na, ne mondja. Ha maga osztályos orvos, nem egészen ugyanaz a súlya, mintha főorvos vagy intézetigazgató lenne. Az utóbbiakhoz -származásúnak is lenni kell. Próbálja csak ki! Hangoztassa csak fennhangon gesztikulálva az itt előadott nézeteit az ebédlőben és a hatás nem marad el, gyorsan szedheti a sátorfáját.

De ha esetleg nincsen is igazam, akkor mitől idegbeteg és frusztrált mindenki az állami egészségügyben? Nyilván a körülményektől.

Mi akadályozza meg a különben nem gyenge érdekérvényesítéssel rendelkező szakmai szervezeteket abban, hogy valami épkézláb ötlettel rukkoljanak elő, amire garantáltan miniszteri tárcát adna akármelyik kormány?

S=klogW 2014.04.12. 20:33:26

@Bell & Sebastian:
Jó, akkor részletesebben, hogy ércse. Az infiltráltságot nem vitatom, amiben egyébként felsejlik egy főváros-vidék diskrepancia. Akárhogy is ez a társaság nem az agymosottságot politikai öntudatosságnak hívő (:)) pedagóguscsőcselék, és a felső körei sem pazarolják az energiájukat ideológiai harcra pecsenyesütés helyett.

S=klogW 2014.04.12. 20:43:26

@Bell & Sebastian:

"De ha esetleg nincsen is igazam, akkor mitől idegbeteg és frusztrált mindenki az állami egészségügyben? Nyilván a körülményektől."

Igen, meg a minden hierarchikus munkahelyen jelenlevő klikkharcoktól, de nem valami belső politikai-ideológiai megosztottságtól: Egy megyei kórház sebészrezidense jobb gyakorlati képzést kap, mint a fővárosi nagynevű kórházak sebészetének kisdoktorai, mert vidéken a több beteg közt kevesebb a pénzes beteg és az idősebb kollégák hajlandók tanítani, sokféle műtétet adni a kicsiknek.

Bell & Sebastian 2014.04.12. 20:45:44

@S=klogW: Maga nyert, mert a pedagógusok deprimáltabbak. Maguknál meglehetősen ritka eset, hogy a máj helyet cserél a léppel, a vese leszáll a herezacskóba és a megnyílt harmadik szem telesírja az orrnyílást.

Ezt kapja, vigye.
www.youtube.com/watch?v=EzgZsC02ccU

Bell & Sebastian 2014.04.12. 20:50:08

@S=klogW: Ez megnyugtató, hogy nem kell feltétlenül Pestre utazni műhibáért, mert már helyben is kapható.

Boldogok a lelki szegények, mert azt hiszik, pont az ő hivatásuk van tele olyan kihívásokkal, amiknek semmi köze a szakmához.

S=klogW 2014.04.12. 20:54:06

A cinizmus szikés megoldása nyilván nem lenne népszerű az érintettek körében. A jelek szerint nem a preputium a fészke.

Bell & Sebastian 2014.04.12. 21:04:01

@S=klogW: Kedves magától, hogy lefitymál, így legalább ezt is tisztáztuk.

(Erről jut eszembe, mitől olyan kövérek a kórházi macskák? Az odavetett falatoktól?)

S=klogW 2014.04.12. 21:04:54

@Bell & Sebastian: Ne vegye magára ami nem inge. Azért gallónékat jóval nehezebben talál a fehérköpenyesek között, egy-egy havaszófia meg még a legjobb körökben is akad manapság.

"Boldogok a lelki szegények, mert azt hiszik, pont az ő hivatásuk van tele olyan kihívásokkal, amiknek semmi köze a szakmához."
Az elmúlt 25 évben évben inkább rálőcsöltek szociális feladatokat az eü-re mintsem levettek volna, úgyhogy még igazsága is van - bár azt gyanítom, maga nem erre akart célozni.

Bell & Sebastian 2014.04.12. 21:15:18

@S=klogW: Szereztem bizonyos negatív tapasztalatokat, mint többszörösen kitüntetett, okleveles betegkísérő és családtag. Az a szerencsém, hogy a főportás és a gyóntató atya is gyerekkori barátom, akik múlhatatlan érdemeket szereztek azzal, hogy alkalmanként eligazítottak mindkét oldali konfliktushelyzetek kezelése tárgyában. (Mi mennyi?)

És van egy arab haverom is (ő nem gyerekkori, hanem doki és a végstádium őrangyala), aki...

Na mindegy, ezzel a három segéddel elboldogulok. Azért a négy már kicsit sok lenne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.04.15. 03:00:09

2010-ig a mandiner a maszopszadeszt ekézte, mert az ellenzéket nem báncsuk, nem tehet róla.

2010-2014 között a mandiner az ellenzéket ekézte, és ahogy elnézem, ez a tendencia folyik tovább.

pocaklakó minimanó 2014.04.15. 14:41:54

@mavo:

Szerencsére te vagy az, aki elfogulatlan, aminek ezer és egy bizonyítéka van. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.04.15. 17:18:17

@pocaklakó minimanó:

ó, hát itt van a lehetőség, hogy a mandiner 2010 előtti kegyetlenül ellenzék kritikus írásait sorold. :) epedve várom. :D

pocaklakó minimanó 2014.04.23. 11:01:43

@mavo:

Ó, hát itt lehetőség, hogy bebizonyítsd, te már pendelyes purdékorodban is egyenlő mértékben vagdalkoztál a politikai oldalak irányába. Gondolom, beírások csilliói bizonyítják mindezt. Nehogy azt kelljen már olvasnom, hogy te csak a lelkedben vagy az Egyenlő Mérce Jedi Mestere. :)