Kommentszűrés
’14 ápr
5
22:01

Fülketrianon (Tóta W. Árpád) − Mandiner négyévértékelő XXVI.

Írta: Redakció

A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult, rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.

*

tota_w_arpad.jpgTóta W. Árpád: Fülketrianon

Ennek a rendszernek a célja világosan látható, közismert. Éppen csak a feljegyzést nem találták még meg, mint L. Ron Hubbardét, aki előre kijelentette, hogy egyházat alapítani a világ legjobb biznisze.

A cél pedig a saját klikk gyarapodása. Minden ebből következik. Ékköve a felcsúti mandarinság stadionnal és játékvasúttal. Nem a Közgép: pártfinanszírozás és gazdasági háttér volt azelőtt is. Királyi birtokhoz nem volt pofája senkinek. Az intézményes, minden utcasarokig terjedő korrupciót tagadni már a leghívebbek sem merik – legfeljebb megpróbálnak örülni neki és remélni, hogy tőlük nem fognak zabrálni. Vagy igazodni, hátha kiutalnak egy nemzeti klotyót legalább, ahol a szarszag elviselése aprópénzre váltható.

A vagyon megőrzését és az elszámoltatás megúszását szolgálják a hatalom megtartására irányuló finom trükkök és brutális ormótlanságok. A médiára helyezett nyomás, a minden rendszerben segget nyaló álcivilek, a mandinerből adóztatás, amit végül az emberek fizetnek meg persze, de a telekomcég nyuszi ahhoz, hogy narancssárgával írja fel a különadót a számlára. Ezért osztanak szét százmilliókat kamupártoknak, ezért kushad az adatvédelmi biztos, erre hajt az egész választási rendszer, ezért lihegnek a közmédia csúszómászói – és persze azért, mert tudják, hogy nekik csak itt, ebben a rendszerben terem friss lószar.

És terem. Nemcsak frakcióvezetőnek és miniszternek, nemcsak Közép-Európa legnagyszerűbb gázszerelőjének, hanem az ő nadrágszárukat kefélő ölebek is szemrebbenés nélkül nyújthatják be a számlát. Egy házra való meg a hozzá tartozó aszfaltozás nekik is jár. Majd a jogászok elrendezik, oszt jó napot.

Nem cél, hanem a hatalom megtartásának eszköze lenne az a gejl nemzeti-keresztény romantika is, amit szoborba, nemzeti könyvtárba, barackfába foglalva szervíroznak nektek, kedves barátaim. Csodálkoztok, néha még örültök is, hogy alkalmat adnak az óvatos egyet nem értésre. De megeszitek végül jó étvággyal a rendszer termését. És odafenn ebből már csak az látszik, hogy ez kell nektek, ennyi az igényetek, akkora lószart nem tudnak tálalni, amitől hozzájuk vágnátok az étkészletet. Nem finom, de legalább meleg. Odabenn az akolban mindig meleg van.

És kibírjátok a szagot az akolmelegért cserébe. A hazugságért, hogy fideszesnek lenni, az önmagában érték, amitől jobbak és többek vagytok, amitől jogotok van megvetni mindenkit, aki nem az. Ennek a rezsimnek a legfájdalmasabb tulajdonsága, hogy néhány millió rossz ízlésű drukker kedvéért lemond a magyarok többségéről. Velük nem működik együtt. Rájuk zárja a selejt világát, alternatívákat nem ismer el sem kultúrában, sem hitben, életvitelben, iskolában, történelemértelmezésben. Azt sem bánja, ha elmennek vagy passzivitásba zárkóznak, és ezzel olyan öncsonkítást követ el, mint az iszlám világ, amikor megfosztja magát a nők tehetségétől. Csak egy maradhat – egy világnézet, egy versláb, egy színházi irányzat, egy tankönyv, egy lófasz minden seggbe. Ez a logikus végkifejlete az antiliberális pályának. Hiszen elviselni a különbözőséget, nem megtaposni kilencvenkilenc virágot, az már tolerancia lenne, és az a nyugati buziknak való.

Néhány millió nevében ki lehet jelenteni az ország kétharmadáról, hogy nincs rájuk szükség. Ha csak az magyar, aki velük szavaz, akkor nagyon kevesen maradnak a magyarok. Utoljára Trianonban veszített ennyi lelket a magyar állam. Gratulálok, nemzetegyesítők.

A szerző a hvg.hu publicistája.

Címkék: közélet ciklus választás 2014 Tóta W. Árpád négyévértékelő

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr555915586

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fülketrianon − Mandiner négyévértékelő XXVI. 2014.04.06. 00:00:11

Ennek a rendszernek a célja világosan látható, közismert.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACISAJT 2014.04.06. 09:32:02

@Dr.Bio74: ("És, akkor most mi a következtetés? ")

Elmondom röviden.

Mi azt már rég tudomásul vettük hogy ez egy háború.Ott pedig az a szabály hogy "ne kérj és ne kapj kegyelmet".
És főleg ne picsogj, ha szájon vágnak.

Idézném a ballibák fároszát, az öszödi böszme programját, mégpedig a hivatalos pártsajtóból:

"Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül."

(Népszabadság, 2004. február 9.)

Akkor meg?
Minek ez a mostani picsogás, ettársak?

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:32:38

@midnight coder: Pontosan. Ennek egyik legjobb példája az IBM Székesfehérváron, meg a IT Services az Infoparkban.
A valódi döntéshozó kulcs informatikusok maradnak kintiek, óriási fizetéssel, az üzemeltető középkáderek, akiknek kommunikálni kell az ügyfelekkel illetve az igazi rendszergazdákkal, azok vannak itt. A tucat programozó pedig az indiánoknál.
Mondjuk egy rémálom az indiánok által fejlesztett rendszereket üzemeltetni, ezen több nagy ügyfél szívott már.

hipokrita parazita 2014.04.06. 09:33:42

TWA fülketrianon fogalma nem csak publicisztikai bravúr, de sajnos, a lényeget is plasztikusan kifejezi. De ezért nem csak azok a felelősek, akik kibírják "a szagot az akolmelegért cserébe", hanem azok is, akiknek köszönhetjük, hogy áldásos tevékenységük eredményeként kétharmados többséget eredményezett az inga kilengése és akik nem akarnak vagy nem képesek tanulni ebből:
bukottnemzetek.blog.hu/2014/03/27/udvozlunk_a_blog_hu-n_27342

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:37:35

@MACISAJT: Akkor meg mit vagy oda hogy 2006-ban szétverték a gyújtogatókat?

lélekkel 2014.04.06. 09:39:05

Fidesz imádók! A Viktorotok volt Debrecenben, és ott elhangzott mellette/érte a színpadon a következő idézet:

A vers címe: Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled. Egy rövid idézet: Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled! / Úgy mentsenek ki a lángban álló házból! / Úgy húzzanak ki a vad, dühöngõ árból! / Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret! / Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Aki EMBER azt ez felháborítja.

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:39:10

@hipokrita parazita: Egy csomó ismerősöm szavazott a Fideszre 2010-ben. Volt aki kopogtatót is gyűjtött nekik. Olyan jó felhánytorgatni nekik. :-))
Már mind szégyelli.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2014.04.06. 09:39:55

Ez megint elment öncélú vallásgyalázásba.

MACISAJT 2014.04.06. 09:40:30

@hipokrita parazita: ("azok is, akiknek köszönhetjük, hogy áldásos tevékenységük eredményeként kétharmados többséget eredményezett az inga kilengése ")

Jellemző ilyenkor az értetlenség.
Pedig elő lehet venni a tükröt,s jó mélyen belenézni.
Kinek a hibájából került hatalomra Orbán 2/3-os többséggel??

Nem ismerős a TGM "nevü" jelszava ?( aki ugye 1990-ben azt volt képes mondani a választások előtt:" Vagy SZDSZ. Vagy lábszag és mucsa")

Tehát- szerintük- van két változat: mikor az mszp-szdsz győz, az maga a "demokrácia", a nép okos és értelmes,a nép akarata úgy döntött hogy stb.
És van az amikor(még kimondani és szörnyű)az mszp-szdsz nem győz...
akkor tombol a fasizmus,akkor a nép hülye és agymosott,nem látják hogy barna eső hullik, Europa aiúta, jöjjön kohn-bandita az EU-s tankokkal meg vonuljon heller ágnes a pucér köldökével, különben itt pusztulunk meg, ballibsi közgazdászok és véleményformálók ugrálnak naponta a Dunába,nem győzik őket kifogni Mohácsnál.(hajóvonták találkozása tilos.)

És még a tóta sem juthat a "közszolgálati"(muhaha) televízió közelébe, hogy "Modern képmesékkel" nevelje a nagyérdeműt, tízmilliókért....
Egészen odavagyok.

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:40:48

@MACISAJT: Helyette Kósák, Vitézik, Annyit is ér Lázár, stb. Gratulálok az erkölcsi színvonaladhoz!

biobender 2014.04.06. 09:41:52

@MACISAJT: Nyilvan igy gondolta minden balos 45 utan. Az arcedula meg 56-ban lett csatolva.

Dr.Bio74 2014.04.06. 09:43:08

@MACISAJT:

Én meg azt látom, hogy az emberek nagy többsége kényszert érez, hogy két méretes broki farokméret versengéséből, mindenáron az általa méretesebbnek ítélthez álljon, és hittel bizonygassa, hogy az általa választott pénisz bizony nem megalázó.
Ha ez mellé valaki még háborút is víziónál az vagy nagyon fiatal még (max 30-35), vagy alapvetően baja van az élettel, ha csak nem egy idióta megélhetési politikus.

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:43:12

@midnight coder: "Mert az előző, különadóktól mentes nagyon liberós 8 évben özönlött ide a külföldi működő tőke... Ja nem, bocs, a szlovákokhoz özönlött. Ide csak az jött, ami a szlovákoknak nem kellett, Pl. hankook. "
- Ja. Meg a Mercedes, meg az Audi. Mit szívtál így reggel? Abból én is kérek!

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:45:01

@Malachi: "ez mondjuk nem menti fel a könnyűipar eszetlen tönkretételét, ami az alapja lehetne egy erős gazdaságnak "
- A könnyűipar tipikusan alacsony képzettségű és nagy tömegű munkaerőt igényel, olyanokat akik egy tál rizsért dolgoznak egy napot. Ezt szeretnéd?

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 09:47:19

@MACISAJT:
Nagy szavak helyett :

A soralátétnyi adóbevallás helyett kivetett 40 !! kulonféle adó kozul 1 :
...a 4 év alatt 40.ooo ft - ot vett ki a zsebembol "biztosítási adó" címén a csuti ártány...
...és ez csak 1 a 40 - bol !

Orvbán takarodj !

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:47:24

@Bell & Sebastian: Hmmm.. neked a csuti ártányról a köcsög jut eszedbe? A pszichológusoddal beszéltél már róla?

Kim lr Szen 2014.04.06. 09:48:13

@dr kíváncsivagyok: Ja. Például a söralátét. A nagy ígéret.

Dr.Bio74 2014.04.06. 09:48:33

@Kim lr Szen:

1 tál rizs/fő nagyon versenyképtelen. Persze ha a tál rizst a cég földjén saját eszközeivel termeli meg a dolgozó, akkor meggondolandó.

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 09:48:44

@Kim lr Szen:

"- A könnyűipar tipikusan alacsony képzettségű és nagy tömegű munkaerőt igényel, olyanokat akik egy tál rizsért dolgoznak egy napot. Ezt szeretnéd?"

Valamelyest jobb , mint a szivárványt gereblyézni napi 8 órában...

tisztapista 2014.04.06. 09:48:57

Tótával vitatkozni kábé olyan mint Zuzu Petas-szal beszélgetni. Úgyhogy bele se kezdek.

Egy megjegyzés csupán: teccettek volna az elmúlt 8 évben (2002-2010) akolmeleget is adni a szarszag mellé, és akkor senki sem vágyna a Fideszbe. Mert, kedves barátaim, ahol a kötelező szarszag mellé legalább az akolmeleget megkapja a polgár, oda fog szavazni.

lavór 2014.04.06. 09:52:33

@tisztapista:

Csak nehezen bírom már az átható szagot. :)

Holle anyó 2014.04.06. 09:55:16

Való igaz, hogy a magyar Fidesz-szavazó nem a Fideszt szereti, hanem a szoclibet utálja.

Én eddig mindig a Fideszre szavaztam, pedig utálom a KDNP-s szenteskedését, az idióta élsport/stadion mániáját és az eszelős rendpártiságát.

Az idén először kényelmes helyzetbe kerültem. Miután a politikai centrifuga kicsapta az LMP-ből az szdsz-klónokat, számomra teljesen vállalható lett az elvek mentén politizáló, korrekt, senkivel össze nem fekvő, zöld, normális, mérsékelt, korrupcilovetta botrányoktól mentes és MSZMP gyökerekkel sem rendelkező LMP.

Az LMP-re fogok szavazni jó szívvel és nem kell emiatt szégyenkeznem. Remélem, bejutnak és elkezdenek fejlődni, ígéretes magja lenne egy kormányképes baloldali pártnak.

lüke 2014.04.06. 10:00:01

@midnight coder:
beszáll,
van olyan magyar cég, amely a kinaiaknak
vállal bérmunkát(pl MOMERT Dunaújváros)

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 10:03:42

Egy kis visszatekintés:
2010 - ben , mikor láttuk a csocik gyengeségét , hogy hagyták a csuti ártánynak ellenzékbol meghekkelni minden változtatási szándékot,...el sem mentunk szavazni , mert minek...
A Fideszesek bezzek motiválva voltak !
Most ?
Kurvára elmegyek , mert ha le is szarom a (most is gyenge) szocikat, de DEMOKRÁCIÁT nem hagyom, ez már meguti az ingerkuszobomet !
Hajrá kormányváltók !
( Délben megyunk , a kis , 4 tagú csádommal...)

Holle anyó 2014.04.06. 10:04:20

@MACISAJT: :)))) Ez mindent visz! Régen röhögtem ennyit!

tisztapista 2014.04.06. 10:05:09

@lavór: Pedig az mindig volt és lesz is.

A szarszag a politika szériatartozéka, ezt csak az nem érzi, aki elfogult. Van a kiöregedő komcsi elitünk, akik még marxista polgaztant tanultak, és pusztán azért szerelmesek a "NYUGAT" minden vívmányába, mert az iránt sóvárogtak a vasfüggöny mögül. Jó lenne már szembenézni azzal, hogy a volt vasfüggöny mögött ugyanolyan problémák vannak.

Amerikában szabadabb a légkör? Aha. Az elnök pedig bármikor drónt küldhet egy neki nem tetsző feje fölé, és megöletheti. Ja, egyébként mindenkit alapból figyeltet is.

Vagy nyugat-európában találja meg lelki békéjét az elméleti filozófus? Üdvözlet Londonból és Párizsból, iszlámország két új fővárosából! Itt az új európai kultúra, egyed, hamm, hamm!

A politikusok mindenütt lopnak, a pénzemberek mindenütt anyagi befolyásra törekszenek, csak máshol szerényen "lobbinak" és "alapítványi támogatásnak" hívják. Meg amit nem látunk innen, mi, a piramis aljáról.

Ha pedig ez így van, akkor arra szavazok, aki nekem többet ígér. A többi pedig nem érdekel, amíg az ordas nácik nincsenek szabadon eresztve.

lavór 2014.04.06. 10:11:02

@tisztapista:
Igaz, szarszag volt és mindaddig biztos lesz, míg a volt MSZMP és KISZ funkcionáriusok ülnek a Parlamentben. Talán arra szavazok, aki minimum megígéri, hogy néha kinyitja az ablakot. Az az igazság, hogy mindegy mit ígérnek, sosem mondtak igazat. Az se igaz, amit kérdeznek kategória. Szép lózungok, csodás beszédek. de az alapvető élni és életben hagyni szabály sem megy ebben az országban. Köszönjük, Emesék, hogy élhetetlenné tettétek az országot.

aleb19 2014.04.06. 10:14:43

ismet egy jol megirt egyoldalu hulyeseg, igazsag morzsakkal
az ujkadarista viktator a legkisebb kozos rossz...ez van a potyaleso, millas kamurokkant tarsadalom erre vevo, de legalabb nem kurta szet az orszag gazdasagat es megallitotta a 2005-ben kezdodo eroteljes leszakadast

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 10:14:55

@Holle anyó:
"Az LMP-re fogok szavazni jó szívvel és nem kell emiatt szégyenkeznem. Remélem, bejutnak és elkezdenek fejlődni, ígéretes magja lenne egy kormányképes baloldali pártnak."

Remélem bejutnak, bár én a kormányváltókra szavazok ...ha a náciknak lesz képviseletuk - nagy szégyenunkre !- a parlamentben,..legyen a zoldeknek is... anélkul ,hogy egy fajsúlyúnak titulalnám oket ...

Hajrá kormányváltók !

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 10:19:25

@aleb19:
" legalabb nem kurta szet az orszag gazdasagat es megallitotta a 2005-ben kezdodo eroteljes leszakadast "

Tudod , hogy ez komplett hazugság ?!
Pont a gazdaság szétkúrása a másik ok , ami miatt el kell zavarni a csuti ártányt !
2010 - ben egálban voltunk a lengyelekkel , a szlovákokkal és eloztuk románokat...
Most egálban vagyunk a románokkal és eloznek a tobbiek !

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2014.04.06. 10:20:17

@Sapika: Nálunk a körzetben indul egy női képviselőjelölt. A neve nincs rajta a 4 oldalas(!) szórólapon, hanem, hogy ő az Egyetlen Női Jelölt. Elfért viszont egy csokitorta receptje a 4. oldalon. A nevét valami apróbetűs lábjegyzetben az e-mail címből ki lehetne silabizálni, de annyira elkeserítő ez így, hogy még női szolidaritásból sem teszem. Ha a következő 4 évben milliárdossá válok, egyéb fontos ügyek mellett egy női kampányközponthoz is odateszem majd a pénzem... persze az is csak tüneti kezelés lesz, de négy év alatt ennyire futja majd.:)

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 10:23:59

@MACISAJT:
"Kinek a hibájából került hatalomra Orbán 2/3-os többséggel??"

Korrigáljuk....most...

Hmmm... 2014.04.06. 10:26:48

Elég pontos a helyzetértékelés, de nem mond semmit arról, ahogy idejutottunk... Annak, aki erre kíváncsi, javaslom, hallgassa meg a Gyurcsánnyal a Klubrádióban, április 4.-én készített interjút... persze ez se teljeskörű, de Tölgyessyé mellett a másik legjobb analízis(zanza). A cikk a szép jövővel kapcsolatban is csak utalásszerűen, példázatokon keresztül foglalkozik, pedig... én azt látom (történelmi példázatokkal egybevetve), hogy már egy öngerjesztő folyamat kellős közepén vagyunk... és a mai nap az utolsó ennek a megállítására (de nem vagyok túl optimista, az emberek nagy része becsukja a szemét, és farok-behúzva vagy csak kilátástalanul pörög a neki rendelt mókuskerékben.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.06. 10:33:06

Tóta W a Mandineren? Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát neki. És még mindig igaza van. :-)

aleb19 2014.04.06. 10:34:04

@dr kíváncsivagyok:'2010 - ben egálban voltunk a lengyelekkel , a szlovákokka'
rosszul tudod, csak nezd meg a Keuropai terseg GDP adatait az elmult 10 evben
viktator meghozta az orszagnak a gazdasagi-stagnalast
es lehet ezert fanyalogni, de mar ez is eredmeny es kozben emelkedett a realber, csokkent az inflaco...stb

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.06. 10:39:04

@Szúnyog: Én kíváncsi vagyok rá. Meg még másik pár-százezer is.
Ha te meg nem vagy rá kíváncsi, akkor takarodj a picsába. Én sem járok a MNO-ra sem olvasni, sem kommentelni, mert leszarom, amit ott írnak. Minek menjek? Ti meg jöttök az index blogokra (mind a 3-an 25 nicknévvel), mi a szarnak?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.06. 10:40:51

@alfacharlybravo: "Ha vissza jönnek a liberók az egy totális katasztrófához fog vezetni pont úgy mint 2002 után."

Bérrettegő vagy.

Pelso.. 2014.04.06. 10:48:30

@tisztapista: Amennyiben valakinek, elég a szarszag és az akolmeleg ahhoz, hogy pl polgár szerepbe képzelje magát, hát szavazzon oda, semmi gond...:)

paráznabillegető 2014.04.06. 10:52:49

mindenki rövidtávon gondolkozik.
jaj, mi lesz ma!...
nagy semmi.
ahogy hosszútávon is. végkimeneteltől függetlenül megy tovább lefele a lejtőn az ország.
csak párat kérdezek: akik elhagyták a hazát, és más tehetségükkel más országokat gyarapítanak, azokaz hogyan csábítjátok vissza? vagy majd jön helyettük más?
még egy: hogyan lesz teremtve az országban versenyképes munkahely százezerszám?
nem is kell többet kérdezni, végülis csak ez a kettő fontos.
tudom a választ: ööö, izé, blablabla, meg sehogy (az őszinte bevallja).
hogy is volt csak, ide a végére?
mevvan.
"a holló mondja: soha már."

MACISAJT 2014.04.06. 10:56:08

És a "trianonozóknak" ajánlom a klasszikus idézete:

2009. 02. 27. 12:44
Kuncze Gábor szabad demokrata képviselő, az SZDSZ volt elnöke , volt rádiós műsorvezető, a DK képviselőjelöltje a Klubrádió műsorában azt mondta:

"(...) nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon."

Előre.

kranführer 2014.04.06. 10:58:58

Néhány éve még nem vágott ilyen élesen a tollad te bértollnok fasz, amikor gyurcsány és tettestársai rabolták ki az országot.

fvipera 2014.04.06. 11:07:53

nem adtam oda a manyup megtakarításomat. nem adom a gyerekeim lelkét orbán/hoffmannak. halálos ellenségei ezek a gyerekeink jövőjének.

fvipera 2014.04.06. 11:08:53

@kranführer: TótaW nem tehet arról, hogy funkcionális analfabéta vagy. ugye?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.06. 11:10:43

@kranführer: És, akkor nincs is igaza?

Amúgy meg gondolkozz el, hogy milyen értékrended van neked, hogy egy politikus miatt így kikelsz magadból. Remélem, nem visz el egy szívroham.

És a kérdésem: miért nincs Gyurcsány börtönben, ha tettestársaival kirabolta az országot? Erre válaszolj, különben minden szavad hiteltelen!

fvipera 2014.04.06. 11:12:09

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: tényleg meglelő. tótaw egyetlen írásával nagyot csökkentett a mandiner intellektuális deficitjén a vége felé

fvipera 2014.04.06. 11:15:43

fülketrianon

tótaW zseni

midnight coder 2014.04.06. 11:18:42

@dr kíváncsivagyok: 2002-ben meg megszakadtunk volna a röhögéstől, ha valaki olyan hülyeséget mond, hogy a szlovákoknak lesz eurójuk, nekünk meg nem.

alfacharlybravo 2014.04.06. 11:18:47

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Én totál be vagyok szarva, miután megígérték a totális rendőrterrort a 2006 tos az egy békés majális volt ahhoz képest ami hatalomra jutásuk után lesz, lámpa vasra akasztás felkoncolás és egyebek véres bosszú a jó isten mentsen meg tőlük.

aleb19 2014.04.06. 11:19:04

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: 'És a kérdésem: miért nincs Gyurcsány börtönben, ha tettestársaival kirabolta az országot? Erre válaszolj, különben minden szavad hiteltelen!'
mert az intezmenyesitett, milliardos lopasokhoz alakitottak a torvenyeket-ezt viktator es bandaja is eltanulta a szadesz-maszoptol

midnight coder 2014.04.06. 11:20:44

@paráznabillegető: Persze. De tegyük hozzá, hogy ehhez a kiáramláshoz a balfékek aktívan hozzájárultak az egykulcsos adó elleni kampányukkal.

midnight coder 2014.04.06. 11:25:29

Itt egyébként nem az a kérdés, hogy a FIDESZ nyer-e, vagy hogy 2/3-a lesz-e. A kérdés az, hogy a Jobbik lesz-e a második legerősebb ellenzéki erő, vagy az MSZP. Ha a Jobbik, az egyben az MSZP végét is jelenti. Ami mindannyiunk legfontosabb érdeke.

Ha Orbán eltűnne, jönne helyette más - az MSZP léte kiprovokálja egy hasonló kategóriájú ellenlábas felemelkedését. Az MSZP eltűnése viszont Orbán vitorlájából is kifogná a szelet, már nem ő lenne a legkisebb rossz.

Robinzon Kurzor 2014.04.06. 11:34:02

@midnight coder:

Az MSZP eltűnéséhez szerintem az kellene, hogy ne érjék el a bejutási küszöböt (15%).

Rajtam nem fog múlni ...

lavór 2014.04.06. 11:36:28

@midnight coder:

De pont ez a kérdés. Ki mondta, hogy Orbán a legkisebb rossz? Pont olyan rossz, mint a már leszerepelt baloldalinak hívott gárda.

paráznabillegető 2014.04.06. 11:41:23

@midnight coder: és az mit számít, most már?
ragadsz a múltban te is, koma. mert árpád hibája, hogy nem ment nyugatabbra. aztán az arany horda hibája, a portáé, a habsburgoké, a ruszkiké! ja meg a ballibeké, persze.
na és akkor? szar mindig lesz, jó tudni, ki a felelős, de még jobb lenne a megoldás.
neked sincs, mi? :D
csak mikroszinten...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.06. 11:51:39

@aleb19: Igen, csak jobban örültem volna, ha a fidesszoponc mondja ki, akit megszólítottam.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.06. 11:52:35

@alfacharlybravo: Bizony-bizony. Lehet, hogy a bajt megelőzendő ki kéne ugrani az ablakon, nem? :-)

Bell & Sebastian 2014.04.06. 11:56:19

@Kim lr Szen: Ki az a ti? Verescsillagot Spirálisan Körbelegelők? A gumi jól jönne? Huszonhatos vagy nyolcas?

Nekem Orbánról egy csendélet jutott az eszembe, a csuti ártány nem egy akvarell, ezt lássa be maga és Freud, továbbá az összes köcsög.

alfacharlybravo 2014.04.06. 11:57:56

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: A tömeges öngyilkosság marad csak a lassú kínhalál helyett, de esetleg menedékjog Oroszországba, van felsőfokú orosz nyelv vizsgám, ivritül nem tudok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.06. 12:03:50

Persze,hogy viktor és csapata egy rakás lószar!
De a volt maszoposokat sem akarják látni.
Mondjuk listán nálam jobbik volt,egyéniben egy összefogásos csávó,mert őt bírom.
Ez van.

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 12:09:25

@midnight coder:
"2002-ben meg megszakadtunk volna a röhögéstől, ha valaki olyan hülyeséget mond, hogy a szlovákoknak lesz eurójuk, nekünk meg nem. "

2020 - ban meg buszkén mondogatjuk majd MAGUNKNAK , HOGY ÉRDEMES VOLT A CSUTI ÁRTÁNYRA SZAVAZNI , HOGY KIVITTE AZ ORSZÁGOT AZ EU - BÓL...ÉS LÁM-LÁM MÁR KENYERET IS LEHET KAPNI JEGYRE , NEM CSAK WC - PAPÍRT....

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 12:14:32

Szavaztunk...
A családom és a szomszédaim is...ugyanarra...
Hajrá kormányváltók !

Anselmo 2014.04.06. 12:16:54

Bizarr, amikor Tóta Trianonról ír. Nem kellett volna ma bekapcsolnom a számítógépet...

Anselmo 2014.04.06. 12:17:42

@dr kíváncsivagyok: a kormányváltókra szavaztál? hű de meglepődtem :)

wanekus 2014.04.06. 12:17:54

Az első olvasható írás a mandineren.

orgoványi erdőjáró 2014.04.06. 12:20:27

tótavé ismét ideböffentett egy moslékot. De nem baj, megint elküldjük őket a jó büdös francba. A kutya ugat, a karaván halad.

Anselmo 2014.04.06. 12:21:13

"amitől jobbak és többek vagytok, amitől jogotok van megvetni mindenkit, aki nem az"

Na ne! Olyan mintha Tóta a sajátjairól, vagy önmagáról írna. most hogy felidézem pár indexes cikkét, osztotta az észt rendesen, és mindenki hülye volt, aki másban hitt. Az ő értelmiségük a legokosabb értelmiség, ugyebár.

Anselmo 2014.04.06. 12:24:49

Tóta írása tipikus példája annak, hogy nem tudunk nem önmagunkból kiindulni. Az ellenfélben is önmagunkat utáljuk, de könnyebb másokat szidni érte, mint a fájdalmas önkritika. Az önkritika netán valódi változásokat is hozhat, és ebben - lássuk be - nem jó a baloldal. Már csak ha végignézem az Összefogás elő 5 listás jelöltjét, nem jók a változásban. De legalább magabiztosak.

Bell & Sebastian 2014.04.06. 12:25:53

@wanekus: Tetszik? Mert ilyen az ingerszegénység. Paralimpiai Pen Club -díjra benevezve.

Kritikus 73 · https://kritikusa.blog.hu/ 2014.04.06. 12:37:03

Az egyik legjobb cikk, amit mostanában olvastam! Ez a mondat az egész helyzet esszenciája: " ... Ha csak az magyar, aki velük szavaz, akkor nagyon kevesen maradnak a magyarok. Utoljára Trianonban veszített ennyi lelket a magyar állam." Tusé!
És nyernek a rohadékok. Mert hívők, mert elvakultak, mert megtévesztettek. Ahogyan megírtuk mi is: koznaplo.blog.hu/2014/04/04/miert_olyan_atkozottul_nepszeru_a_fidesz#more5921470

dtk74 2014.04.06. 12:37:56

@alfacharlybravo: közmunkával közértéket teremtettek, ami a termeléshez járult hozzá. autópályák, infrastrukturális beruházások, stb. a stadion nem hoz pénzt, csak viszi... másfelől a stadion nem közmunkában készült. piaci áron, cégek építik...
A közmunkának hívott segélyezés sem teremt szebb jövőt. fehér holló az értékteremtő, szerveztt, átgondolt, vezérelt közmunka. van ilyen, de sajnos csak elvétve. a többi csak parasztvakítás.

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 12:38:26

@czjanos:
Most voltunk...
Találkoztam pár ismerossel , mindannyian szeretnénk a csuti ártányt látni,...mint a "Haza ellenzékben" lévo Graz- i ápoltját...

dtk74 2014.04.06. 12:39:37

@mackensen: küldök neked szőrszálat. hasogatni.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.04.06. 12:42:14

Ez az írás tökéletesen megragadta a lényeget:
"Királyi birtokhoz nem volt pofája senkinek. "
Ez itt a lényeg, és ezt nem hajlandók észrevenni. A világ melyik felén lehetne ilyet megtenni?
Erre a szintű pofátlanságra, zabrálásra nincs magyarázat.
2002, 2006 ban is törzstag voltam a kossuth téren. 2004-ben Bs
2006.okt 23.-án a Madách téren nyeltem a könnygázt, és az 56.-ban elítélt idős barátommal menekültünk a lövések, és a lovasrendőrök elől.
Hát nem ezért!

ParaBello 2014.04.06. 12:46:09

Sajnos én nem szavazhatok, mert külföldön élek, és valahol megállt egy fogaskerék... Hogy rohadna meg, aki ezt a szisztémát kitalálta.
Úgyhogy most csak követem az eseményeket, és drukkolok, hogy a többség úgy szavazzon, hogy ne kelljen még jobban bosszankodnom amiatt, hogy a hatalom elvette ezt a jogomat. (is)

MACISAJT 2014.04.06. 12:55:09

Olyan ez a mai helyzet mint Klicskóék bokszmeccsei.
Az ellenfél előtte fogadkozik, sérteget, provokál
( Chisora esetében még köpköd is), bizonygatja hogy elkapom, az anyja is megemlegeti úgy elverem majd, kitépem a szívét stb....
Klicskóék meg ilyenkor hallgatnak és mosolyognak.
Aztán eljön a meccs napja.
Jön egy két pofon, a nagyszájúak lecsücsülnek és csend lesz.
Jöhet a következő nagypofájú.

Ilyen "chisora" most ez a Házmesteri és a Lakinger Béla Zsebcirkálója.(Összefogdosás, Hámán Kató Szervíz és Depó, whatever).
Estig még pofázhatnak. Szőhetik álmait az új alkotmányról(!), Paksról (de Lengyel Lacika a Szabad Nép Szabadságban már új kormányt is állított)..:)

Miközben április 6 még csak a kezdet abból a méregpohárból amit a ballibáknak fél éven belül fel kell hörpinteniük.
A következő időpont: május 25.
Amikor a népeknek elviekben azért kellene vonulniuk az urnákhoz, mégpedig hosszú tömött sorokban hogy szavazzanak szanyi "kapitány" brüsszeli kiküldetésére...Mert ha valami aztán kell ennek az országnak, hát az szanyi Brüsszelben.
Majd ezek után gyúrhatnak szorosan az októberi önkormányzatira is, ahol Horváth Csabával szeretnék visszaszerezni Demszkigrádot.

Muhaha.

Én már csak egy kávét kérek.

Dr.Bio74 2014.04.06. 13:06:05

@MACISAJT:

"Vlagyimir Klicsko vereséget szenvedett Lamon Brewstertől a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú címmérkőzésén Las Vegasban. Az ukrán öklöző most szerezhette volna vissza tavaly márciusban elveszített elsőségét, de az ötödik menetben előbb rászámoltak, majd padlózott, ezek után hirdette ki a mérkőzésvezető a technikai KO-t."

sportgeza.hu/boksz/klicsko0411/

MACISAJT 2014.04.06. 13:17:47

@Dr.Bio74:

Ismerem azt a 2004-es meccset.És annak történetét is.(érdekes módon, az is hajaz a Fidesz 2002-es váratlan választási vereségére.)

Csak hát azóta eltelt 10(illetve a Fidesz esetében 12 év).
Klicskóék is vigyáznak a bekészített jégkockákra,ahogyan a Fidesz is a ronwerberi alternatív számítógépes szavazatszámláló rendszerre...

Ad Dio 2014.04.06. 13:30:41

"A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult, "

Nagyon helyes. Csak hogy jön ide Tóta W. Árpád?

csi szi 2014.04.06. 13:37:56

@dr kíváncsivagyok:

" de a népnek 2002 - ben is volt annyi esze , meg most is lesz"

Hát az szomorú lenne, ha a nép semmit sem tanult volna 2002-ből.
És tetszik vagy nem tetszik, Gyurcsánnyal és Kunczéval, Fodorral a listán most nem lehet megverni OV-t. Túl sokan még túl jól emlékeznek a kormányzati tevékenységükre.
Bajnai meg olyan mint Bokros, megszorítások szimbolikus megnevesítője lett, amelyeknek amúgy nem megtervezője, csak engedelmes végrehajtója volt (Bokros legalább közgazdász, Bajnai max. egy menedzser). És nem az a típus, aki egy szűk értelmiségi körön kívül sokakat meg tudna szólítani, el is bukott a nagy terv a Bajnai köré felépülő 2014-es új kormányváltó erőről. Még 2 éve én is elhittem, hogy össze fog állni a dolog, Bajnai miniszterelnökjelölt lesz, annyira tolták. Bár az is lehet, szándékosan engedte maga elé Mesterházyt, hogy a vereség ne az ő fejére hulljon elsősorban. Így jobb eséllyel készülhet 2018-ra, de Gyurcsány el fogja lopni előle a show-t szerintem.
Na de persze még semmi sem dőlt el, ne jósolgassunk.

mackensen 2014.04.06. 13:40:55

@dtk74: Mi bajod? Alapvetően semmi gondom a cikkel és a mondanivalójával. Viszont nehogy művelt embereket, akik a karrierjüket a tudásuk révén érték el ilyen szintre alacsonyítsunk.

csentecsa 2014.04.06. 13:51:38

Ez a cikk összefoglalója az összes szánalmas ostobaságnak, amit a ballibek gondolnak a jobboldalról.
Soha egyetlen korrupciós vádat nem sikerült bizonyítani, holott 8 évig voltak hatalmon.
Ellenben saját oldaluk hemzseg a botrányoktól: Hagyó ügy, tábornok perek (whiskys és nokiás dobozok..) Simon ügy , és még sorolhatnám. Számukra az a demokrácia, amikor nyugodt körülmények között csereberélhetik whiskys és Nokiás dobozaikat..

Holle anyó 2014.04.06. 14:01:56

@MACISAJT: "..Mert ha valami aztán kell ennek az országnak, hát az szanyi Brüsszelben. .."

Úristen! Beszarok a röhögéstől! :)))))))))))))))))))))

biobender 2014.04.06. 14:09:40

@csentecsa: "Soha egyetlen korrupciós vádat nem sikerült bizonyítani, holott 8 évig voltak hatalmon."

Lam mit tesz ha a hazi pincsi a legfelsobb ugyesz...

1918.07.16 2014.04.06. 15:22:16

Ez a tóta (w????:D:D) nagyon szimpatikus ember amúgy. A színtiszta jóindulat sugárzik az arcáról már ránézésre is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.04.06. 16:14:02

@Ad Dio: Nos, igen, én sem tudom, mióta magyar Tóta W.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.04.06. 16:17:49

@futobolond a kozeleti paranoiás: Minek mentél a Kossuth-Madách térre, hülye zsidó? Azt hitted maceszt osztogatnak, faszkalap?

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.04.06. 16:24:31

Semjén te vagy az? Oly keresztényien beszélsz?
Siess a bálnába vagy cetbe, vagy hogy a rákba hívják, hátha megsimogatják a buksidat te Náci pöcs

lavór 2014.04.06. 16:46:22

Na most akkor lesz bukott jobboldal vagy mi van? :D

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.04.06. 18:23:14

Ha a te felfogásod szerint te vagy a jobboldali akkor inkább leszek én zsidó is meg cigány meg libsibolsi is.
Azért mentem oda, mert 1989-2006 novemberéig felnéztem a kedves vezetőre, csak utána kiderült, hogy csak egy piti tolvaj akinek csak a hozzád hasonló agyatlan csicskákra van szüksége, és nem a gondolkodó emberekre. Nézzél körbe egyetlen önálló gondolkodású embert nem találsz köztük aki a versenyszférában megállná a helyét. Ezért kell a kisemberektől elvenni a trafikot, ezért kellenek az állami pénzek.
Az ilyen férgek láttán mint te szégyellem magam, hogy valaha ehhez a politikai közösséghez tartoztam, akik az értelmes érvek helyett csak zsidózni meg félrebeszélni tudnak.

Andráska8 2014.04.06. 22:04:28

Egyre kevesebben mennek rájuk szavazni, de egyre nagyobb a hatalmuk.
Itt választáson nem lehet a maffiát legyőzni :(

2014.04.06. 22:30:58

Fiúk! Ez rendkívüli teljesítmény volt tőletek! Messze felülmúltátok a legpesszimistább elképzeléseinket. Az Összefosás legalább 20 képviselőt be tud juttatni a parlamentbe, én titokban abban bíztam, hogy még a parlamenti küszöb megugrásáért is vért kell izzadnotok.

Ami ennél is sokkal nagyobb baj, hogy hajszállal ugyan, de az LMP is bent lesz. Ez a politikai entitás önmagában megtestesít mindent, amiért a fideszre vagy a jobbikra szavazunk.

Gratulálunk, jó meccs volt, bár őszintén szólva a nemzeti oldal sokkal jobb ellenzéket érdemelne. Mert most sem intellektuálisan, sem morálisan nem veszitek fel a versenyt. Csak egy tanács jobbról: zavarjátok végre el ezeket a bohócokat, akik már annyi kárt okoztak nektek és még mindig itt vannak. A Gyurcsány mást se tud, mint viral videókat készít, meg napiferit céklás receptekkel, egy olcsó bohóc. Vicces figura ugyan, az igaz, és trollnak is elsőrangú, de komolyan ezekkel a fejekkel indultok csatába 2014-ben? Kukázzatok már valahonnan pár vállalható, fiatalabb arcot, akik még nem kompromittálták magukat, és kezdjetek mindent elölről. Ugyan kinek a hibája, hogy az úgynevezett baloldal egyetlen ilyet se tud kitermelni?

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.04.06. 23:10:13

@Mr Falafel: Az IQ teszted milyen lett? Negatív! gondoltam. Na felejts el náci féreg.

borzimorzi 2014.04.06. 23:32:58

@MACISAJT: Örülök, hogy örülsz. Majd ne felejts el akkor is nagyon örülni, amikor a bajok beköszöntenek. Mert be fognak.
Orbán nem abba fog belebukni, hogy nem lesz képes a hülyéket hipnotizálni, ebben már ma is professzor. Legnagyobb eséllyel megint kétharmada lesz.
Orbánisztán gazdaságilag nem lesz fenntartható, és ez ki fog derülni még mielőtt lejárna a 4 év. Persze, én azt kívánom, hogy ne legyen igazam. Mert ha így lesz, az nagyon csúnya földet érést fog jelenteni. Ezt pedig nem kívánom a hazámnak.
Üdv:
b

tintamin 2014.04.07. 01:01:28

Ez itt lemehetett?
Minden szava igaz.
Csak hát narancs szemüvegen ez elég szarul látszik...

Ma a szavazás nem értékrend, hanem hit kérdése.

Mert jobboldali értékrenddel nem lehet a fideszre szavazni.
(Ki az, aki személyiséghasadás nélkül a tükör előtt meg tudja magának magyarázni az orosz paktumot, pl. vagy a mindenre kiterjedő államosítási hóbortot? Amit 10-20 évvel ezelőtt ocsmány kommunista módszereknek tartott....)

A fidesz most a munkáspárttól lopja a szavazótáborát, kedves elvársak.

1918.07.16 2014.04.07. 04:36:51

Most olvasom a szöveget újra, és a következő szürreális szóösszetételre lettem figyelmes: "ANTILIBERÁLIS"(???) El sem hiszem, hogy ezt komolyan leírta. :) Röhejes vagy inkább szánalmas próbálkozás a liberális eszmét tiszteletreméltó irányzatként beállítani, de főleg ezt a szót megalkotni. Nevetséges.

Csak pár ismertetőjel a cikkből, ami a szélsőséges liberális vonulatot képviseli:

"nemzeti klotyó"(sic!), "gejl nemzeti-keresztény"(sic!) - Tényleg ez a fajta másikhoz való hozzáállás jelenti önnél a TOLERANCIÁT, ELFOGADÁST? Tényleg ezek jelentik önnél a kölcsönös TISZTELETET, kedves Tóta W. Árpád Úr? Nyilván Ön sem gondolja így.

Az írás inkább, mint egy igazi liberális ámokfutás, egyrészről minden logikát nélkülöz, másrészről pedig önön eszméjét meghazudó módon próbálja a vallási, nemzeti értékeket gyalázni, elbagatelizálni. -Márpedig ennek köze nincs a toleranciához, elfogadáshoz, a másik feltétel nélküli tiszteletéhez, ugye?

Pedig én soha nem ártottam neki, és mégis gyalázkodik. És a fenébe is, a vallásomról és a Nemzetemről beszél. Tényleg megteheti ezt? Mégis honnan veszi ezekhez a gyalázatos sértegetésekhez a bátorságot? Tényleg simán megteheti ezt??? Egyáltalán milyen ember az ilyen?? De tényleg, milyen??

És ami már a hazai média szégyene, hogy a cikk írója állítólag "meghatározó magyar véleményformáló." Ha ez tényleg igaz, akkor ez egy nagyon szomorú tény. Borzasztó. Gratulálok, nemzetellehetetlenítők.

vazzup 2014.04.07. 14:20:33

@csentecsa: azt remélem azért tudod, hogy a nokiás doboz egy ordas nagy hazugság?!

Oh wait!