Kommentszűrés
’14 ápr
4
07:01

A „két Magyarország” modell (Csizmadia Ervin) − Mandiner négyévértékelő XVI.

Írta: Redakció

A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat sorban közöljük.

*

csizmadia_ervin.jpgCsizmadia Ervin: A „két Magyarország” modell

Ezerféleképp ítélhetjük meg egy kormányzati ciklus teljesítményét. Még véletlen sem szeretném a leggyakrabban előhozott kritériumokat citálni itt a jogállam leépítéséről, az elbaltázott gazdaságpolitikáról vagy Magyarország borzalmas nemzetközi megítéléséről. Ezek az ellenzéki szavazóknak evidenciák. Fanatikusabb kormánypártiak persze azonnal felhorgadnának, s a mai jogállamot neveznék minden idők legjobbikának, az unortodox gazdaságpolitikát a gazdasági fellendülés forrásának, sőt még Joseph Daulnak, az Európai Néppárt elnökének minapi budapesti felszólalását is beidéznék annak bizonyítására, hogy Magyarország nemzetközi megítélése egyre kedvezőbb.

Ebben a dimenzióban, attól tartok, reménytelen előbbre jutnunk. Forduljunk is más irányba, s kérdezzük meg: az Orbán-kormány működése eredményeképp milyen politikai-társadalmi „együttélési modell” rajzolódott ki az előző években?

2014 tavaszán – bizton állíthatjuk – közelebb vagyunk a „két Magyarország” modellhez, mint az elmúlt 25 évben bármikor. Ez fontos belátás számunkra, különösen, ha az 1990-2006-os időszakkal vetjük össze. Az új magyar demokrácia első 15 évének az volt az egyik szemléletbeli kristályosodási pontja, hogy bármekkora eltérés is van a rivális politikai felek ideológiai álláspontjában, vannak közöttük bizonyos találkozási pontok. Nincs itt mód részleteznem, de Őszöddel egy ezzel ellentétes, dezintegrálódási folyamat indult el, ami mára lényegében befejezetté vált. Mára az az álláspont győzedelmeskedett (s ezt fejezi ki a négy éves Fidesz-ciklus), hogy a felek között reménytelen átjárást teremteni, ezért el kell mozdulni egy másfajta Magyarország, pontosabban „két Magyarország” felé.

Ez a változás persze kétségbe is ejthet bennünket. Ám energiát is adhat annak a kérdésnek a feltételére, hogy vajon nem mulasztottuk-e el körülbástyázni megfelelő intézményekkel a magyar demokráciát. Mert, ha az „egy” Magyarországból ilyen könnyű volt átmenni a „két” Magyarországba, ott valamit elmulasztottunk, legelsősorban is annak végiggondolását, hogy valójában mi is tart egyben egy társadalmat. Ez ugyanis nem egy eleve adott automatizmus. Nyugat-Európában társadalmi kohéziónak nevezik, s nyugati gondolkodók már a kilencvenes évek közepén jelezték, hogy a mi régiónk legnagyobb problémája a társadalmi kohézió hiánya. Megismétlem: a kilencvenes évek közepén! Pedig akkor még minden rózsaszínűnek látszott!

Ebből az olvasatból, a hiányzó kohézió felől nézve pedig semmi csodálkoznivaló nincs abban, hogy eljutottunk odáig: ha liberálisok, konzervatívok, szocialisták, nemzetiek nem tudnak dűlőre jutni egymással, akkor próbálkozzanak meg külön. A Fidesz nem lacafacázik, ezt vágja a képünkbe.

Ja, hogy ez ellentétben áll a nyugati kultúrában kifejlődött konszenzus-igénnyel? Nagyon is meglehet. Ám kellő tisztelettel emlékezetünkbe idézném a „legnagyobb magyart”, Széchenyi Istvánt, aki történetesen Kelet népe címmel írta meg egyik főművét.

Április 7-től, azt hiszem, az elemzőknek is lesznek új teendőik.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

Címkék: közélet ciklus választás 2014 négyévértékelő Csizmadia Ervin

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr355887714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.04.04. 08:13:36

Nekem nem világos, hogy tulajdonképpen kinek a nyakába varrná az ezeréves szembenállást? És ha sikerül eltüntetni a közbeszédből, attól megszűnik és egyszeriben együttműködés lesz?

A példa azt mutatja, hogy a középutas politizálás sem eléggé nyugatos, hát még keletes!

Ez az elemző most nagyot lőtt mellé, mivel pontosan ez az, amit nem lehet(ne) a Fikusz szemére hányni!
Az Ossi / Wessi ellentét is van ilyen mély. Tudják kezelni? Hát nem. És akkor mi van?

Tündér_Lala 2014.04.04. 08:32:47

Hát ez csak olyan politika elemző semmitmondás.

Bell & Sebastian 2014.04.04. 08:37:01

Átírnám a végét, ha lehetne.

A szembenállást nem kikezelni kell, hanem megtanulni kezelni. Hogy a valódi vetődés hol húzódik az alaplemezek közt, arról máris különvéleményt jelentek be, mert szerintem az alapvető különbség a társadalomfelosztási elvben van.

A kelet azt mondja, mindenki egyenlő, a segédnépek kivételével, a nyugat meg azt, mindenki egyenlő, de a segédnépek még egyenlőbbek. Abból meg túl sok van.

A trianoni szeletelés hintette el az újkori viszály mustármagját, nagyon helyes, hogy Orbán, ha nem is tépte ki a tyúkhúrt tövestől, valamicskét visszahozott Nagy-Magyarországból.

Most már csak a rántott húst kellene, bécsi borjúból.

S=klogW 2014.04.04. 09:49:53

"vannak közöttük bizonyos találkozási pontok ... ezzel ellentétes, dezintegrálódási folyamat indult el"

Mert nincsenek találkozási pontok.

Ebben az országban két nemzet van:

Az egyik vállalja és vallja az 1100 évet és a 2000 évet, legalább üzenetében, illetve az ezekből eredő magyar identitást

a másik tagadja.

HToma 2014.04.04. 09:52:28

Ki állította meg az órát? Nehéz idők jönnek, Másik Magyarország, Félek tőled. (Hobo)

S=klogW 2014.04.04. 10:14:27

"vannak közöttük bizonyos találkozási pontok ... ezzel ellentétes, dezintegrálódási folyamat indult el"

Mert nincsenek találkozási pontok. Ebben az országban két nemzet van:

Az egyik vállalja és vallja az 1100 évet és a 2000 évet, legalább üzenetében, illetve az ezekből eredő magyar identitást,

a másik tagadja.

tarackos 2014.04.04. 10:33:48

Hát, figyelembe véve, hogy mindegyik párt keményen etatista és a kapitalizmust se nagyon szeretik eléggé véleményes ez a két Magyarország modell. Szvsz a vörösöknek fogalmuk sincs mit akarnak, a narancsok meg a harmadik utat keresik. Most éppen az ázsiával való versengésben vélik megtalálni viszont narancslandon gyorsan változnak a dolgok, elég ha holnap nincs kivasalva a Nemzeti Sport...;)

bozon 2014.04.04. 10:48:40

A kettészakadás történetében az őszödi beszéd nem jelent semmiféle töréspontot. Már a Bokros-csomag is azoknak volt logikus, akik baloldaliak voltak, és azoknak hülyeség, akik jobboldaliak. Aztán ottvan például a D-209-es ügy, ami eszméletlen morális kérdés volt a jobboldalon, de "Na, és?" a baloldalon. Csupa ilyen értelmezéspár uralta a közbeszédet 1990 óta. Az őszödi beszéd esetében a kérdés lehet, hogy nagyon nagy volt, azonban a válasz minősége semmiféle újat nem hozott. Kis kérdés, kis hülye válasz, nagy kérdés, nagy hülye válasz.

Az egyetlen minőségi lépcső, ami a rendszerváltás óta megfigyelhető volt a hazai politikában, a Fidesz viszonya 2010 óta a jogállamhoz, a demokráciához. Ez persze nem biztos, hogy azért van, mert ők rosszabbak, hanem azért, mert nekik van kétharmaduk.
Mondjuk, Horn Gyulának is volt -- kérdés, hogy őt mennyire a saját jóérzése, és mennyire a koalíciós partner vagy a heterogénebb párt (nem jóságból, csupán ellenérdekből) ellenállása akadályozta meg az ámokfutásban.

Egy tanulság azért van: csak a fékek és ellensúlyok jelentenek bármire garanciát, semmi más.

S=klogW 2014.04.04. 10:48:58

@tarackos: " mindegyik párt keményen etatista és a kapitalizmust se nagyon szeretik "

tell me lies, tell me sweet little lies

www.youtube.com/watch?v=rcjpags7JT8

gyalog.galopp 2014.04.04. 11:12:01

Már maga a "két Magyarország" kifejezés egy magyar részéről elég árulkodó.
Nekem pl. csak egy Magyarországom van, benne egy rakás mindenféle emberrel.
Akkor is magyar voltam, mikor nem volt munkám, meg most is, akkor is magyar voltam, mikor a másik nyert, meg most is, mert nekem csak egy Magyarországom van, több mint 1000 éve.

S=klogW 2014.04.04. 11:25:56

@tarackos: Ne dicsérje túl az áruját: tücsök és bogár az.

S=klogW 2014.04.04. 11:33:52

@bozon:

Ott van értelme féksúlyokat emlegetni, ahol azt hajlandók is alkalmazni:
az mszpszdsz sosem igyekezett az idegen tőke-(és mögöttük állam-)érdekeknek zablát vetni a szájába

wantaan 2014.04.04. 11:53:27

@bozon: Az öszödi beszédre való hivatkozás hazug és félre vezető. Szerény meglátásom szerint nagyon sokan hivatkoznak az öszödi beszédre olyanok akik nem is olvasták az öszödi beszédet vagy felültek arra a hecckampány-vonatra amelyet a Fidesz csinált az eccerűeknek.
Úgy látom Csizmadia Ervin is megkapta a helyjegyét ezen a vonaton. Nem első osztály de nem is állóhely a peronon. Kár érte.

tarackos 2014.04.04. 12:04:53

@S=klogW: Érdemben válaszolj, pl. sorold melyik nem etatista, szereti a kapitalizmust. Én nem találtam ilyet de nyilván tévedhetek.

Bell & Sebastian 2014.04.04. 12:20:13

@tarackos: A fékekre-súlyokra mondta. Ez már ott sem működik, ahol feltalálták. Ami persze nem jelent semmit, csak annyit, hogy kijátszható.

gyalog.galopp 2014.04.04. 12:37:46

Na, itt vannak a fékjeitek, meg az ellensúlyaitok:

mandiner.hu/cikk/20140403_onszantabol_segiti_az_ellenzek_dolgat_a_nemet_parlamenti_tobbseg

Meg lehet hágni.
Van ember , aki ezt 6 éves kor fölött el is hiszi?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 13:50:43

eddig volt két magyarorzág, két oldal, lassan az emberek belefáradnak, legalábbis az értelmesebbje, hogy képtelenek a hiv. pártok, médiák, izék, lefektetni az alapot, ami mindkét oldalnak mmegfelel. pl gyilkosokat akkor se lehet futni hagyni, ha azok kommunisták (biszku), vagy fasiszták. vagy aki tolvaj, azt el kell távolítani a prtából, akárhová is tartozik. ha nem számoltatják el egymást, miközben tolvajozzák egymást, logikailag következik, hogy mindkettő bűnös.

ez mindkét oldalnak hangsúlyozni kéne az emberek szintén, a nagypártok szintjét nem történik meg, mert ugyanúgy tolvajok és posztkommunista árulóak. emellett mesterségesen a megosztásra törekednek. a piti gumicsontjaikkal.

"A Fidesz nem lacafacázik, ezt vágja a képünkbe."

ez most miről beszél? mit vág a képünkbe? és mi van Széchenyivel?

erősen hiányos írás

most már nem Nemzeti Érzelmű Magyar 2014.04.04. 15:25:17

ORBÁN VIKTOR TEREMTETTEMEG AZ EGGYSÉGET! PERSZE EZT A BAL LIBSI MÉDIÁK NEM AKARJÁK MEG ÉRTENI MERT ŐKET AZ MEGOSZTÓ EU PÉNZELI AKIKNEK AZÉRDEKE A MAGYAR NEMZET TÖNKRE TÉTELE DE EZT MINDEN IGAZ MAGYAR LÁTJA! MONDJUK CSALÓDTAM A MANDINERBEN MERT AZT HITTEM LEGALÁBB EZ A WEB KÉPES FÜGGETLEN MARADNI, DE MÁR LÁTOM HOGY TÉVEDDTEM!

S=klogW 2014.04.04. 20:28:34

@Bell & Sebastian: Köszönöm, hogy igyekezett kiállni távollétemben, de most iagaz van a ballib kommentársnak.

@tarackos:
Horn,
Gyurcsány,
Bajnai
jó mélyen belenyomta az országot a megszorítós-privatizálós neolibsi kapitalizmus latrinájába

bozon 2014.04.04. 21:50:39

@S=klogW: A fék és az ellensúly nem az, amit a fékezendő és ellensúlyozandó szereplő hajlandó alkalmazni vagy nem. Ezek tőle függetlenül vagy vannak, vagy nincsenek.