Erdoğan vs Twitter: így ne cenzúrázz 2014-ben
2014. március 23. írta: pinter.bence

Erdoğan vs Twitter: így ne cenzúrázz 2014-ben

Diren Kadikoy.jpg

Csütörtök este a török kormány, ezen belül is a Közlekedési Minisztérium alá tartozó Kommunikációs Technológiák Intézete (BTK) három bírósági végzésre hivatkozva blokkolta a Twittert az országban. A három panasztevő egyike sem kívánta az egész oldalt blokkolni, csak egy-egy felhasználó ellen tettek panaszt: az egyik rágalmazás miatt, a másik a neve jogtalan használata, a harmadik pedig engedélye nélkül róla feltöltött pucér képek miatt. Akkor kinek állt érdekében a teljes leállítás?

Természetesen Recep Tayyip Erdoğannak, az ország miniszterelnökének, akivel kapcsolatban a decemberi korrupciós botrány óta több hangfelvétel is felkerült a Twitterre, melyek minimum implikálták a miniszterelnök érintettségét a botrányban. Erdoğannak már a tavalyi tüntetések idején is baja volt a Twitterrel, csütörtökön nap közben pedig bejelentette, hogy kisöprik az országból a közösségi oldalt. Ez éjszakára meg is történt. Csakhogy nem igazán sikerült elérni a kívánt hatást. Sőt.

A népes török Twitter-közösség hamar rátalált azokra az egészen egyszerű utakra, amelyekkel egy ilyen blokkolást könnyedén ki lehet kerülni 2014-ben. Egyes hírek szerint a törökországi twitteres aktivitás megötszöröződött péntek reggelre.

Mások arra mutattak rá, hogy a független újságírók, ellenzéki politikusok mellett hamar feltűntek Erdoğanhoz hű twittelők, kormánypárti újságírók, sőt, nem sokkal később maga az elnök, Abdullah Gül is. Aztán a miniszterelnök-helyettes és Erdoğan pártjának néhány képviselője is. A blokkolás teljes kudarcba fulladt.

Az online cenzúra kísérlete csak egy újabb felvonás a december óta tartó törökországi tragikomédiában. Korábban írtunk a decemberi korrupciós botrányról és az azt követő tisztogatásokról, azóta pedig előkerültek az Erdoğan-hangfelvételek, valamint új, minden eddiginél szélesebb cenzúrázási jogköröket tartalmazó törvényt fogadtak el Ankarában.

Ennek az első kísérlete lett volna a Twitter blokkolása: ez most csúfos kudarcba fulladt. Még tíz nap van az önkormányzati választásokig: a szólásszabadságért vívott harc addig és azután is tovább folytatódik Törökországban.

*

(Fotó via louisfishman.blogspot.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr895872762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.03.23. 08:11:58

Nem hallom a törököket zúgolódni, tehát jó nekik így is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.03.23. 09:17:36

@Diorella Queen: Van ebben a mondatban néhány merész implikáció. Mutatok kettőt:

1. Diorella Queen mindenről tud. Ha ő nem hallja a törököket zúgolódni, akkor a törökök nem zúgolódnak.
2. Ha a törököknek valami nem tetszik, arról Diorella Queent kell értesíteniük. Ha nem értesítik, akkor tetszik nekik.

Urfang 2014.03.23. 10:26:13

@Diorella Queen:

Talán azért nem hallod őket, mert le van blokkolva a twitterük. Hallgatózz a facebook-on vagy a youtube-on.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 10:51:59

meg kell értenünk őtet is, nehéz a dolga az amerikai bábkormányoknak, ha a főnök nem elégedett vele, akkor úgy járhat mint egyiptomban mubarak, a hadsereg átveheti az irányítást
aztán akkor hogyan fog dollármilliókat keresni havonta?

Szindbad 2014.03.23. 15:01:16

@tesz-vesz: Amerikai bábkormány? Nem vagy te egy kicsit lökött?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 15:07:11

@Szindbad: nem hiszem. mubarak nem a jenkik embere volt?

mandiner.blog.hu/2013/08/30/bevezetes_sziria_gordiuszi_csomojaba

tudomásom szerint a török-kormány is ilyen, mégha ott speckó nincs is vonal, nézd meg ezt a posztot:

kkbk.blog.hu/2014/01/05/celkeresztben_sziria_a_haduzenet_nelkuli_haboru

wantaan 2014.03.23. 15:26:45

@Diorella Queen: Valami baj van a hallásoddal!

2014.03.23. 17:35:50

@Counter: Hát...néma gyereknek anyja sem érti a szavát..DD

unionista (törölt) 2014.03.23. 18:27:38

az álsemjént elfogták már?

zobod 2014.03.23. 21:20:12

Tweet again, like we did last summer,
Come on, Let's tweet again, like we did last year!!!!

ifsz (törölt) 2014.03.25. 14:48:53

Az török ellenzékiek nem is tévedhetnének nagyobbat, amikor azt hiszik, hogy túljártak Erdoğan eszén azzal, hogy megkerülték az egyébként igen bénán kivitelezett cenzúrát. A tévedés lényege abban áll, hogy félreértik az intézkedés célját, amikor hiszik, hogy a kormány azt akarta ezzel elérni, hogy elvágja az ellenzék fontos kommunikációs csatornáit. A valódi cél az volt, hogy a saját híveit tartsa távol a közösségi médiától, ahol a kormány számára igen kellemtlen dolgok látnak napvilágot mostanában. Ennek a törekvésnek csak egyik része a Twitter és egyéb nem kívánatos tartalmak blokkolása, a másik legalább ilyen fontos művelet, hogy a miniszterelnök minden alkalmat megragad, hogy ezeket a médiumokat befeketítse. Nem engedelmeskednek a török bíróság döntéseinek, megsértik a felhasználók magánszféráját, hazugságokat terjesztenek, hogy destabilizálják törökországot - ilyesmiket emleget Erdoğan a kampánybeszédeiben.

Ebben a tekintetben a közösségi média elleni kampány igen sikeres, az Erdoğan-támogatók jó része eltűnt a Twitterről péntek óta.

Egyébként Erdoğan ellenfelei gyakran elkövetik ezt a hibát, hogy hülyébbnek nézik őt, mint amilyen valójában.

ifsz (törölt) 2014.03.25. 15:00:10

@Szindbad: Simán össze lehet fogalni Törökország 2. VH utáni történelmét úgy, hogy török politikus (vagy egyéb befolyásos közéleti figura) bármilyen disznóságot megengedhet magának, kivéve azt, hogy US érdekeket sértsen.
süti beállítások módosítása