Kommentszűrés
’14 már
21
15:01

Ungváry Krisztián: Ma Magyarországon nincs igazán jobboldali párt

Írta: Redakció

ungvary_krisztian_1_1.jpg

Nem sikerült a kommunistáknak az elitváltás: nem tudták teljesen felszámolni a keresztény középosztályt, a jobboldali-konzervatív örökséget, nem tudtak mindenkiből munkást és parasztot csinálni. Mégis, Magyarországon ma nincs igazán jobboldali párt – mondja Ungváry Krisztián a Mandinernek. A történészt Búvópatakok című, a jobboldali csoportok Kádár-rendszer alatti működését vizsgáló, általa szerkesztett tanulmánykötet kapcsán kérdeztük emlékezetről, ideológiáról, rendszerváltásról – és tavalyi borterméséről.

„Hogyan éltek a jobboldali csoportok a Kádár-rendszerben?

Fontos, hogy szakítsunk egy illúzióval: bár a kommunista rendszer egy elitváltást szeretett volna elérni, saját maguk, az ávósok is rájöttek arra, hogy ez nekik nem sikerült. A hetvenes években volt egy vizsgálat, ami azt nézte, hogy az úgynevezett »volt elemek« kategóriájába tartozó emberekkel mi történt, és mennyire tudták kiszorítani őket a felsőoktatásból. S az derült ki, hogy semennyire. Hiába nem vették fel az embereket az egyetemre, akkor mégis elvégeztek máshol egy főiskolát, ha nem előbb, akkor utóbb. Az igaz, hogy mivel a középosztály létszámában jelentősen bővült ’45 és 1970 közt, a bővülés kívülről tudott jönni, és ez mobilizációt jelenthetett a kádárizmus nyerteseinek. De a keresztény középosztály meglepő módon meg tudta őrizni pozícióinak jelentős részét. Azért, mert mégiscsak az övé volt az a lakás, vagy ha kitették, szerzett másikat, működött a közösségi háló, az uram-bátyám világ is átmentődött valamennyire. Ez tette kevéssé szörnyűvé az életüket. Az Antall-család pozitív iskolapéldája annak, ahogy a kapcsolati háló segíti a tagjait, s részint meg is menti a legrosszabbtól. A keresztény középosztály megsemmisítésének politikai programja tehát nem volt teljesen sikeres, abban az értelemben pedig teljesen sikertelen volt, hogy mindenkiből munkást és parasztot csináljanak.

A ’90 utáni magyar jobboldali politikai elit mennyire kompromittálódott a Kádár-rendszerben? 

A legteljesebb mértékben. Ha pedig a személyében nem kompromittálódott, akkor sokat tett azért az előző húsz évben, hogy kompromittálja magát azokkal a személyekkel, akikkel körülvette magát.”

Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

Címkék: interjú történelem 1989 emlékezet jobboldal belföld keresztény kommunizmus konzervatív 1944 állambiztonság középosztály Ungváry Krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr515872387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.21. 15:10:04

Így van. Van szélsőjobb, van szélsőbal, van ballib. Más nincs. Valójában normál balközép se nagyon van.

BirkaFing Média 2014.03.21. 15:21:01

Jelenleg 8 jobboldali párt is van, akit választani lehet:

1. JóKöR (jobbról Középre Rendeződők)
2. (LJP) Lehet Jobb a Politika
4. (TEJBEPAPI) Tegyünk Együtt Jobb Bolgárországért Emberek Pártja Alapos Posztkommunista Irtással
5. Szövetkezve JOBBan Járunk
7. Baloldali Jobbosok

Kicsit jobban el kellene mélyedni a napi politikában (akinek szüksége van rá, nyugodtan kattintson a linkre, ahol összeszedtem a legfontosabb tudnivalókat: http:\maxell\valaszta-2019\partok\lista.xls

Aki pedig nem képes elolvasni egy szavazólapot, az jobb ha be sem megy a fülkébe!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.21. 16:08:09

Szerencsétlen Ungváry, folyton ballibezik, pedig rég tudni lehet, hogy akkora jobber, mint egy ház. Nem a szó "fideszes" értelmében. Jó interjú.

Bell & Sebastian 2014.03.21. 17:51:04

Ő a mindenkori árengedmény a közeledés oltárán, a politikai LNKO. Ismét majdnem igaza van, kár, hogy csak ebben, az aberrális demokráciában.

szoja122 2014.03.21. 18:11:03

Magyarországon sajnos nemcsak igazi jobb oldali párt, hanem igazi baloldali párt sincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.21. 18:11:32

Ungváry K. a kádárkori értelmisiség legrosszabb hagyományainak egyik legállhatatosabb ápolója.

Bell & Sebastian 2014.03.21. 18:55:03

@bbjnick: Az apjához képest nem rossz a fiú. Szeretnék magával ellenkezni, de fals lenne az érvelésem, mert a történészkedés is a holokutatás mintájára van megszervezve.

Akinek nincsen pedigréje, azt be se engedik a szentélybe, ezért csak átkozódhat kívülről, aki pedig már bent van, az nem fog nagyot a márványra köpni.

U. Krisztiánról a hivatásos szivárogtató -mint fontos feladatkör- jut az eszembe. Mindig időben, jó helyen és a legjobbkor mondja, sőt, még a sajtó is lehozza.

Csak meg ne haljon, mielőtt felfedné a teljes igazságot! Onnan még ötven év, mire tanítani is kezdik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.21. 19:43:07

@Bell & Sebastian:

Mondom én, mint a kádárkorban! Én az ilyen arcokat jobban rühellem, mint azokat, akik nyíltan kiállnak és a pofádbaköpik az indulatukat és/vagy gyűlöletüket. U. K. folyton helyezkedik, csúsztat, manipulál, deklarál, majd az ellenkezőjét teszi; büdös nagy kavarógép az ürge, miközben szakmaiságra hivatkozik, aközben szája íze szerint kettős/többes mércézik.

toportyánzsóti 2014.03.21. 19:43:53

@maxval a gondolkodó birca: Te lettél az első kommentelő kapsz 1 libacombot.

toportyánzsóti 2014.03.21. 19:47:30

Saját elitje is aljanépként kezelte ezeket a jobbereket.Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935

toportyánzsóti 2014.03.21. 19:49:46

@szoja122: 100 napos program után feleslegesen dehonesztálod a ballereket,basztassad inkább moszkovityenkát és mutyipincsijeit.

2014.03.21. 23:07:35

@bbjnick: Sőt, Magyarországon pártok sincsenek,meg kormányzás sincs.A gyorsnaszád a hullámokra van bízva.D

2014.03.21. 23:09:28

@toportyánzsóti: A proliknál nem ennyire bonyolult.
A jobbosok a gazdagok zsebét tömik, a balosok több segélyt adnak és kb ennyivel le is zárult az egyszerű ember politikai agyalgása.

Bell & Sebastian 2014.03.21. 23:49:59

@bbjnick: Nevezzük is el Flastromos Embernek, aki ha hasad a bugyingó, tesz rá egy sallert, hogy ne jusson ki semmi, de be se a friss levegő. Kulcsfeladat a vártán.

Bell & Sebastian 2014.03.22. 00:03:05

@Diorella Queen: A szocdemek igazságosabb osztozkodást akarnak, a szocik másét maguknak, a keresztény-szociálisok meg azt, hogy mindenki elégedjen meg azzal, amije van, de előbb a szocik adják vissza a másét, hogy végre éhen dögöljenek.

Mivel ebben a példabeszédben mindhárom baloldali, egyedül csak az a nézet közös bennük; az számít lopásnak, ha ki is viszik az országból (by Kádár).

Ezért nem is fenyegeti őket az a csúfság, hogy bármelyiket is elrabolnák (terroristák) a hatalmas eszükért. Pedig alig várják, hiszen több jutna egyre, ha nem fizetnek váltságdíjat.

toportyánzsóti 2014.03.22. 06:33:42

@Diorella Queen: Szociopata nézi le ennyire felebarátait.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 09:37:39

először tisztázzuk, jobboldali, mint nemzeti keresztény?
vagy jobboldali, mint gazdasági jobboldali?

utóbbi van, előbbinek is van lenyomata a tesz-ben, jobbikban.
hát a fidesz , kdnp, mdf, jesz komcsik fattyainak játszótere. az igaz.

de miért ungvári akarja megmondani, ki a nemzeti keresztény, amikor se nem nemzeti, se nem keresztény?

2014.03.22. 09:42:57

@toportyánzsóti: Én soha nem nézek le senkit.Ez egyszerű ténymegállapítás volt.Hiszen én magam is proli vagyok.

2014.03.22. 10:56:59

@Bell & Sebastian: Neszóljálmárbe!D

Veridicus76 2014.03.22. 11:42:42

Gyomorforgató, hogy a jobblib média állandóan ezt a magyargyűlölő seggfejet futtatja.

Veridicus76 2014.03.22. 11:45:36

A magas labda és annak kéjes lecsapása - talán el is élvezett ez a majom.

"A ’90 utáni magyar jobboldali politikai elit mennyire kompromittálódott a Kádár-rendszerben?

A legteljesebb mértékben. "

Az egykori történészből ócska kis ballib propagandista lett. A jobblib Mandiner meg dobbantót ácsol neki a köpködéshez.

Veridicus76 2014.03.22. 11:48:27

Ungváry egyre jobban hasonlít Woody Allenre. Ugyanazok a fóbiái és a monomániái is. Ezért pontosan úgy is kell kezelni, mint Woody Allent.

Bell & Sebastian 2014.03.22. 18:38:56

@Veridicus76: Háát, ha egy gigantikus csecs üldözi álmában, az mindent megmagyaráz.

Alfőmérnök 2014.03.22. 21:18:16

"Az Antall-család pozitív iskolapéldája annak, ahogy a kapcsolati háló segíti a tagjait, s részint meg is menti a legrosszabbtól. "

Kíváncsi lennék én arra a "kapcsolati hálóra".

Kandeláber 2014.03.23. 11:40:56

Már hogyne lenne.
Az ex-maszopos Bokros kijelentette, hogy az ő pártja az igazi jobboldal.
Mint ahogyan néhány éve a Dávid-Herényi-Kerék-Bárczy-féle MDF is azt harsogta, hogy ők az igazi jobboldaliak.
Csak éppen senki sem hitt nekik.

Alfömérnök 2014.03.23. 13:04:50

@Alfőmérnök:
"Ha nem hiszed, teszteld a gyerekeiden. :-D :-D :-D Azta, de humoros vagyok! Érted? A gyerekeiden teszteld a Cyklon B hatását! B&S-től biztos tudsz beszerezni. Muhahahahaha. :-D :-D :-D Jaj, szétszakadok a röhögéstől, annyira humoros vagyok! Cyklon B-t a gyerekeidnek! :-D :D :-D :-D :-D :-D Érted? Ez az igazi humor! :DDDDDD )"

mandiner.blog.hu/2014/03/16/haz_a_magasban_igy_pusztul_egy_klasszicista_budai_villa/fullcommentlist/1#c21942518

Sértett beteg lelkű alember

Alfőmérnök 2014.03.23. 20:16:23

Ezt csak a teljes interjúban lehet olvasni, de ez alapján nyilvánvaló, hogy Ungváry egy szarházi:

"Az orosz emlékművet elvinné onnan, például egy temetőbe, ha nem lenne diplomáciai akadálya?

Nem, mert az ország eltöltött ötven évet a kommunizmusban. Nagyobb építészeti ízléstelenséggel is együtt kell élnünk: a városközpontban épült plázák rosszabbak. A szovjet emlékmű történelem: nem látok mögötte egy olyan pártot, ami vissza akarná hozni ezeket a borzalmakat. Ha volna ilyen párt, én lennék az első, aki követelné az emlékmű azonnali eltüntetését. De nincs. A Várban lévő Kapisztrán-emlékmű is történelmi emlékmű, s nem az jut róla eszembe, hogy Kapisztrán Szent János inkvizítorként háromszáz zsidót megégetett Breslauban. A szovjet emlékmű megfelelő kontextusba került a Reagan-szoborral, ráadásul nem messze tőle ott van Nagy Imre megrázó szobra."

Bell & Sebastian 2014.03.23. 20:42:42

Ellen-obszervánsként uzsorakamat -párti Ungváry. Mily meglepő.

lényeglátó 2015.10.21. 15:17:01

@Holger Hartland: A "gerinces pártját aszerint választja, melyikbe lesz, a hatalom támogatott állatja!"
Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én. 90 éve rágjátok a lóleányka ezen álmát!