Erdélyi üdvtörténet – az RMDSZ újra kormányra megy
2014. március 04. írta: tempetőfi

Erdélyi üdvtörténet – az RMDSZ újra kormányra megy

ponta_hunor.jpg

Romániában tegnap kormányra ment az RMDSZ. Megírom. Merthogy ez pozitív történet, és Kerényi úr szerint a pozitív történeteket meg kell írni. Mi Erdélyben gyakorlatilag 1996 óta élünk ebben a pozitív történetben, azóta kisebb megszakításokkal vagy kormányon van az RMDSZ, vagy kívülről támogatja az aktuális hatalmat, bárki is gyakorolja éppen, hiszen az érdekvédelem nem ideológiai kérdés, amint arra a minap felhívták a tisztelt választópolgárok figyelmét. És meg kell őrizni az eredményeinket, így az érvelés másik része, ezt meg kifejezetten üdvözlendőnek tartjuk, mert az észak-erdélyi autópályának mind a 64 kilométerét megőrzésre érdemesnek találjuk.

Azért gyorsan skiccelnénk egy rövid történelmi áttekintést, csak hogy örömünket és vidámkodásunkat megértsétek. Romániában 1989-ben tetszettünk forradalmat csinálni, vagy legalábbis azt hittük, három hónapig tartott az eufória, 1990 márciusában Marosvásárhelyen már megmutatták nekünk, hol lakik a románok istene. Visszajöttek azok a komcsik, akik el sem mentek, újraaktiválták a szekusok jelentős részét, 1993-ban három magyar politikus – köztük Borbély László, róla később még lesz szó – mindenfajta felhatalmazás nélkül paktumot kötött a régi-új komcsikkal, mi választópolgárokként 1996-ig csak néztünk ki a fejünkből, hogy akkor ezt így hogy.

1996-ban kormányra ment első ízben az RMDSZ, és elkezdődött az üdvtörténetünk, lett mindenféle eredmény, amit most meg kell őrizni. Ezekből csak pár emlékezetesebbet sorolnék fel: négyszázezerrel kevesebb magyar él most már Erdélyben, mint 1990-ben, de sebaj, a románoktól alsó hangon hárommillióan léptek le. Romokban az oktatás, amiért néhány magyar államtitkárunk is felelős, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettesként felügyelte ezt a terrénumot. Az egészségügyet szétverték, ha jól számolom, akkor az elmúlt negyed évszázadban négy miniszterünk is dolgozott e vívmányon. Továbbá volt olyan környezetvédelmi és erdészeti miniszterünk, aki a verespataki zagytározó ciános vizéből akart kávét főzetni, emiatt nem ért rá a székelyföldi falopásokkal foglalkozni. Eredményeink legutóbbi fejleménye, hogy miénk a kulturális tárca, eminnen is köszönjük a magyar adófizetőknek, hogy forintjaiknak hála vanogat még magyar kultúra Erdélyben, mert az adólejeinknek e célra szánt kétharmadát magára költi a parlamenti képviselettel rendelkező magyar kisebbségi szervezet – és nem véletlen a kacifántos megfogalmazás, ilyen jogcímen kapják, nem csoda, hiszen ők fogalmazták meg ezt a jogszabályt, hatalomban, hol máshol. Közben beléptünk a NATO-ba és az EU-ba, bónusznak megkaptuk az IMF-et, azóta is áldásos kormányzásukat élvezzük, mármint az IMF-ét, Romániában a miniszterelnök egyszer jóváhagyást kér a bankároktól, utána mond bűt vagy bát.

Így értük meg a 2012-es esztendőt, amikor egy kormánybukást követően (abban is benne voltunk mi, magyarok) a választók úgy döntöttek, hogy egy szociálliberálisnak nevezett koalíciót (román betűszóval: USL), illetve csatolt részeit kétharmados hatalommal ruháznak fel. Nos, az USL villámháborúval elfoglalta a demokratikus intézményeket, lenullázta a fékeket és ellensúlyokat, megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, leváltani az államfőt, ellehetetleníteni a korrupcióellenes hatóságok munkáját, alkotmányellenes bányatörvénnyel beindítani a verespataki cianidos aranykitermelést, kivonni a honatyákat az igazságszolgáltatás hatálya alól, egyéb ilyen finomságok, mindezt vehemens és állandó magyarellenes kampánnyal keretezve. Egy feszt belénk voltak akadva, de ennek köszönhetően legalább most már minden román tudja, hogy néz ki a székely zászló, és mettől meddig tart Székelyföld. Két nagyobb projektet is elbukott ez a kétharmad, az egyik a regionalizációnak nevezett újratervezési kísérlet, a másik az alkotmánymódosítási tragikomédia, utóbbiról itt írtam a múlt héten.

Az RMDSZ meg ellenzékben volt, jajj, setét felhők gyülekeztek Erdély egén, valahogy el kellett tölteni az időt, így hát meséket találtak ki. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a tulipánosok nekikezdtek erdélyi szórvány-, oktatási- és kulturális stratégiákról beszélni, az Erdély 2020 nevű gazdasági stratégiát nem szívesen említem, mert a közgazdász barátaim azóta is röhögnek, amióta felkértem őket, hogy véleményezzék a cuccot. Egyébként értékelem az erőfeszítést, jobb később, mint soha, kár, hogy az én nemzedékemnek le kell tagadnia huszonöt évet az életéből, ha nem akar szégyenkezni majd az utódok előtt.

Nos, ebből a kétharmados sötét társaságból szappanoperába illő sokfordulós bohózat után kiváltak a liberálisok, mondjuk értük nem kár, csak töketlen minisztereket tudtak adni, ráadásul az elnökük, Crin Antonescu retorikában kenterbe veri az összes sovén nagyrománt. Maradtak a szocik, Iliescu megannyi kis tanítványa, éltanulóként egyelőre még a börtönből ad tanácsokat a korrupcióért lecsukott Adrian Năstase volt szoci kormányfő, Medgyessy Péter haverje. És ennek a Năstasénak a famulusa a jelenlegi miniszterelnök, Victor Ponta, aki a doktori disszertációját plagizálta. Illetve maradtak még a szekusok, és ez nem vicc. Ugyanis Victor Ponta ráérzett az új idők új szeleire, gyakorlatilag tévéstúdiókból kormányoz, és a legbefolyásosabb kereskedelmi hírtelevízió (illetve médiatröszt) tulajdonosa egy igazolt szekusbesúgó, Dan Voiculescu, alias Felix, aki anno gründolt egy zsebformációt is Konzervatív Párt néven, ami a kivénült, nyugdíjas, kirúgott szekusok gyűjtőpártja. Ők a másik koalíciós partner.

Ezt a Dan Voiculescut nevezte Kelemen Hunor „a román politikai élet rákfenéjének”, és ezzel borult most össze leendő miniszterelnök-helyettesként, illetve kulturális miniszterként, ezen a szinten erősíti őt még Korodi Attila környezetvédelmi miniszterként, és lesz még tucatnál is több államtitkárunk, illetve egyéb kormánytisztviselőnk, új hajnal hasad. Vagy legalábbis pitymallik, no, ha hihetünk az aláírt protokollumoknak.

Két csavar van még a történetben. Az egyik, hogy alkotmányjogi megfontolásokból az USL eredeti kormányprogramját folytatják, és számomra nagyon kérdéses, hogy amihez nem volt elég a kétharmad, azt hogy oldják meg törékeny többséggel? A másik, hogy ennek a kormányprogramnak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó fejezetét – saját bevallásuk szerint – eredetileg is az RMDSZ írta. Ki lehet találni, hogy szerepel-e benne az autonómia szó.

Ráadásul választási évben vagyunk, és a választási évek nem a következetes reformokról, munkáról, miegyébről szólnak. Ennek a választásnak viszont nagy tétje van: az idei év végén tíz évnyi kihagyást követően a szocik újra megkaparinthatják az államfői széket is. Márpedig Romániában az államelnöknek komoly mozgástere van, ezt használta ki eddig Traian Băsescu, aki két mandátum után nem indulhat újra, más potens kihívó egyelőre nem látszik. Hogy még bonyolultabb legyen a történet, egyes vélemények szerint a korábban a nagy öregek által kinézett utód, a szélsőjobblibi Crin Antonescu is taktikai okokból játssza most az ellenzékit, az a cél, hogy az államelnöki választás második fordulójára biztosan ebből a brancsból maradjon két jelölt, onnantól kezdve övék a teljes hatalom és dicsőség.

Akkor meg minek, kérdezné az egyszerű gyalogmagyar, minek legitimálja az RMDSZ a kormányralépéssel ezt a korrupt, magyarellenes bandát? Hát a verestóyk és borbélylacik miatt. Előbbit „a Hargita fodrászának” nevezik a székelyek, „Isten druzsbájának” a románok. Utóbbi jelenleg az RMDSZ egyik legbefolyásosabb embere, politikai alelnökként nagyon megerősödött, amióta Markó Béla fél lábbal visszamászott a költészetbe, és itthagyta nekünk a klónját, Kelemen Hunort utódnak. Borbély László jelenleg azért nem áll korrupció vádjával a bíróság előtt, mert a régi paktumos szocialista elvtársak nem járultak hozzá a mentelmi joga megvonásához, holló a hollónak, ugye. És a kör itt bezárult.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr935842327

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Erdélyi üdvtörténet – az RMDSZ újra kormányra megy 2014.03.04. 12:52:01

Mi Erdélyben gyakorlatilag 1996 óta élünk ebben a pozitív történetben, azóta kisebb megszakításokkal vagy kormányon van az RMDSZ, vagy kívülről támogatja az aktuális hatalmat, bárki is gyakorolja éppen, hiszen az érdekvédelem nem ideológiai kérdés, amint…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2014.03.04. 13:06:59

Külön gyönyörű, ahogy a magából kifordult MPP nyomorultul törleszkedik az RMDSZ-hez.

maroz 2014.03.04. 13:49:51

@SontPent: Majd feldolgozza valahogy, ha Angela Merkelnek sikerült talán az RMDSZ sem fog belepusztulni a kérdésbe. :)

vizipipa 2014.03.04. 14:06:38

Az jó, hogy felteszed a végén a kérdést: ezekkel?

Csak éppen nem felelsz. Pedig van egy másik kérdés is: tudsz jobbat?

A válaszokat, javaslom, fontold meg annak függvényében is, hogy a PSD is, az RMDSZ is, teljesen demokratikusnak nevezett eljárás keretében került oda, ahol van.

Persze lehet hogy ez nem tetszik vagy nem jó (kinek?), de ez van. Le is lehet(ne) váltani őket, teljesen demokratikusan. Rajta!

Bloodscalp 2014.03.04. 14:31:27

@SontPent: szerinted van olyan szabály hogy jobb-bal párt nem alkothat koalicíót?

Bloodscalp 2014.03.04. 14:39:03

temeptőfi elvtársnak írok pár dolgot, azt hiszem NEKI újak lesznek.

25 év alatt a kommunisták váltásban leépitették az oktatást&egészségügyet teljesen. Már a szocializmus szintje alatt vagyunk. Falopásban a mi Viktorunk jobban teljesít! A család besegít ugyanis. Tavasszal népszokás lett gátat építeni homokzsákból, ennyit a környezetről&vízekről. Ja, a ki lopott többet verseny még zajlik, és lehet a célfotó sem segít majd hogy eldöntsük a győztest, és persze echte magyarokról van szó:) A kommunistákkal meg kár jönni...

Bloodscalp 2014.03.04. 14:41:19

Az is érdekes hogy a romániai magyarok rendre az RMDSZ-re szavaznak, még most is hogy vannak már fiók pártok, mégis nyer-rommá verte az MPP-ugye.

Most amikor mennek a "fogjunk össze szlogenek" ezerrel savazzák őket mindenhol.

Tehéntőgy 2014.03.04. 19:09:45

"legalább most már minden román tudja, hogy néz ki a székely zászló"

Tényleg egész szép sikert futott be, mióta tíz évvel ezelőtt kitalálták.

MACISAJT 2014.03.05. 00:07:20

A "neptunosok" már évtizedek óta viszik vásárra az erdélyi magyarok ügyét.
Ez a tavalyi fejlemény, aminek ismeretében a mostani összeborulás már-már törvényszerü volt:

MTI| 2013. január 5.

A román kormányfő tanácsadója lesz Frunda György
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik legismertebb politikusa jogi, kisebbségi és külpolitikai kérdésekben lesz Victor Ponta segítségére.

Frunda György, aki a decemberi választásokon nem jutott szenátori mandátumhoz, az MTI-nek elmondta: a kormányfő már a választások után felajánlotta neki a posztot, amelynek elfogadásáról az érintett az RMDSZ elnökével is egyeztetett.

Az MTI kérdésre, hogy módja lesz-e új tisztségében befolyásolni a 2005 óta elfogadásra váró kisebbségi törvénytervezet ügyét, Frunda György azt mondta: a jogszabály kialakítása a parlament hatásköre.

"Mindaddig, amíg nem fogadják el az alkotmánymódosítást, nem hiszem, hogy a kisebbségi törvényről lehetne tárgyalni Romániában" - mondta a politikus. Egyúttal kifejezte reményét, hogy Ponta kormányfő igénybe veszi majd tanácsait, amikor az alkotmánymódosítást készítik elő, hiszen az alkotmányjog terén jelentős tapasztalattal rendelkezik.

Frunda még a jobbközép Boc- és Ungureanu-kormányzat idején - amelyben az RMDSZ is részt vett - több ízben nyilvánosan szorgalmazta, hogy a magyar szövetség lépjen ki a kormánykoalícióból, és kössön kormányzási megállapodást az USL-lel.

Frunda György évek óta vezette a román parlament küldöttségét az Európa Tanácsban. Szenátori mandátum nélkül azonban nem folytathatja munkáját az Európa Tanácsban sem, jelentéstevői megbízatásait, egyebek mellett az Orosz Föderációról szóló jelentést, mások veszik át - közölte a politikus az MTI-vel.
--

Lehet tippelni hogy azóta elfogadta -e azt a fránya alkotmánymódositást a román parlament?

Aminek hiányában ugye "nem hiszem, hogy a kisebbségi törvényről lehetne tárgyalni Romániában"...

is 2014.03.05. 00:31:51

"Nos, az USL villámháborúval elfoglalta a demokratikus intézményeket, lenullázta a fékeket és ellensúlyokat, megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, leváltani az államfőt, ellehetetleníteni a korrupcióellenes hatóságok munkáját, alkotmányellenes törvénnyel ... (bármit), kivonni a honatyákat az igazságszolgáltatás hatálya alól, egyéb ilyen finomságok, "

Nem tudtam, hogy a FIDESZt Romániában USL-nek rövidítik....

Old Shatterhand is Dead 2014.03.05. 06:36:28

Na mi van, te kis bobebaba? Tokes panaszkodik a gazdadnak o meg csibeszeltet?
Mandiner? Undorito tragyadomb.

yatumux 2014.03.05. 06:49:18

@is: ducc azonkívül valamit, hogy merafidesz esetleg merazorbán? Off. A határon túli magyarokról van szó. Mutasd meg a fajtád és szépen románozd le őket! Mert hogy életedben nem szorult össze a szíved értük az biztos. Ugye elvtárs ? :/

yatumux 2014.03.05. 06:52:07

@Old Shatterhand is Dead: old shatterhand él és lenyomna neked egy nagyot. Ha nem bírsz el 100 balos blog között egy néha jobbost akkor megérdemelsz egy nagy jobbost. Kapsz is egy bazi nagyot áprilisban. Jobbost ! :)

nu pagagyí 2014.03.05. 07:00:29

Remélem az ottani magyarok tanulnak a magyarországi helyzetből. Az RMDSZ alternatívája ugyanaz a cinikus, korrupt szennyláda társaság lenne, akik itthon lopják szét az országot és járatnak le minden tisztességes elvet és embert.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.05. 07:10:13

Szerintem jól teszi az RMDSZ. Egy kisebbségi pártnak ez a sorsa, nem ugrálhat, s nyitottnak kell lennie minden irányban a kormánykoalícióra.

vantaan2 2014.03.05. 07:19:51

Az erdélyi magyarságnak nem barátai és ellenségei vannak hanem érdekei! Nagyon helyes hogy az RMDSZ kormányra kerül. ...... csak még a magyarországi viszonyok közt is ismerje fel érdekeit a haza és a nemzet üdvéért!

rinaldo-rinaldini 2014.03.05. 07:41:48

Elkepeszto, hogy az RMDSZ milyen pofatlanul szetverte a Caucescu altal kiepitett vilagszinvonalu roman oktatast es egeszsegugyet :) Lehet kritizalni a roman kormanyokat, de teny, hogy Romania 1989 utan sokkal jobban teljesitett, mint Magyarorszag. Romania eseteben ma sem ervenyes az allitas, hogy Magyarorszag jobban teljesitene. A romanok IMFes gazdasagpolitikaja lenyegesen sikeresebb volt az elmult evekben, mint az Orban fele koklerkormany szabadsagharca altal hajtott unortodox gyorsnaszad.

Az RMDSZ lehet, hogy tele van korrupt alakokkal, de az alternativa sokkal rosszabb: Szasz Jenci es Tokes sokkal pofatlanabb tolvajok, mint barmelyik eremdeeszes. A magyar adofizetoknek nem koszonetet kell mondani, hanem inkabb elnezest kerni toluk a Tokes es foleg Szasz Jenci altal felzabalt adoforintokert.

in Tyler we trust 2014.03.05. 07:48:37

jó írás! meglepő ez itt.

barsled 2014.03.05. 08:08:09

Elég sok korrupciót felemleget a poszt írója, és nyilván van benne igazság is. De az Orbán-barát Basescu korrupcióját valahogy kifelejtette.
Pedig ő sem kispályás.
Hogy is volt a Román Népköztársaság szinte teljes kereskedelmi flottájának "privatizálása"?

A Magyar Közgéptársaságból nézve egy szomszédos ország kormányváltása kapcsán egy-két párt korrupcióját bíráló vehemens poszt legalább is megmosolyogtató.

A kérdés: jobb-e az ottani magyarságnak, ha vannak magyar kormánytagok, vagy nem? Sokkal? Kicsit? Mindegy? Rosszabb? Sokkal rosszabb?

♔bаtyu♔ 2014.03.05. 08:46:17

@barsled: A románoknál a nagyméretű korrupció teljesen természetes, így ezt akár ki is ejthetjük a képletből.

Marad a magyarellenesség. A jelenlegi kormány kifejezetten magyarellenes, így az RMDSZ-nek semmiképp nem szabadott volna összeállni velük.

in Tyler we trust 2014.03.05. 08:50:58

@barsled: hülyeség egyelőre korupcióról beszélni Basescu kapcsán a flotta ügyben. Lehet benne volt, szerintem igen, de annyira ügyesen és ésszel játszott, hogy nem lesz soha rábizonyítva, másokkal ellentétben.
Ja és Basescu egyáltalán nem orbánbarát. Csak nagyon jól jön neki (meg a románságnak) a törpe szabadságharc-hisztije, meg az , hogy regnálása alatt magyarország átvette romániától az eu feketebáránya címét. Végre már ne őket vegzálja a fél civilizált világ a szomszédságpolitikától a kissebbségügyekig.

Sajnos az rmdsz is a saját korruptjai foglyává vált és ez is lesz a veszte, nem tőkés, vagy szász jenci, nem orbán és még csak nem is a románok... sajnos.

in Tyler we trust 2014.03.05. 08:57:14

@♔bаtyu♔:
van az a pont ahol a sovén széljobber nacionalista román (bár szvsz náluk a balosok inkább hajlamosak a magyargyűlöletre) együtt szavaz az rmdsz-el: amikor a bőrüket kell menteni :)

Physim31419 2014.03.05. 09:25:34

Kevés politikát olvasok, ezért azt írom, végre valaki megírta ezt.
Erdélyben éltem vagy harmincöt évet, az utóbbi hat-hét évet Budapesten, de most is sűrűn hazamegyek. Teljes őszinteséggel leírhatom, nem találkoztam egy, egyetlen-egy erdélyi magyarral, aki szimpatizálta volna az RMDSZ-t, mióta az létezik. Nem az utóbbi időben, mióta létezik. És akik személyesen ismerték/ismerik a politikusaikat, még jobban utálják őket.
Markó Bélának nem emlékszem olyan mondatára, amelyben nem mondott volna két egymásnak ellenkező dolgot, jó politikushoz méltóan. El tudom képzelni, ha mi ennyire nem bírjuk őket, mennyire utálhatják a románok? Mert mit látnak ők? Van egy magyar párt, amely szinte minden, Minden kormányban benne van. Egy gerinctelen, értéktelen nulla.

nu pagagyí 2014.03.05. 09:39:46

@Physim31419: A szavazati arányok azt mutatják, hogy az RMDSZ ellen létrehozott és lélegeztetőgéppel életben tartott viccpártoknak még annyi szimpatizánsuk sincs. Az pedig szerintem nem baj, ha benne vannak az ottani kormányban, amíg azzal jobban lehet képviselni a magyarok érdekeit, mint kívülről való bekiabálással.

dr kíváncsivagyok 2014.03.05. 09:41:46

@♔bаtyu♔:
" A románoknál a nagyméretű korrupció teljesen természetes, így ezt akár ki is ejthetjük a képletből.

Marad a magyarellenesség. A jelenlegi kormány kifejezetten magyarellenes, így az RMDSZ-nek semmiképp nem szabadott volna összeállni velük.2

1.) A románoknál nagy a korrupció ?
Nálunk meg nincs ?
Ebben elozzuk a Románokat !

2.) Tényleg magyarellenesek...ha még a kormányba is beveszik...

dr kíváncsivagyok 2014.03.05. 09:45:36

@Physim31419:
"Teljes őszinteséggel leírhatom, nem találkoztam egy, egyetlen-egy erdélyi magyarral, aki szimpatizálta volna az RMDSZ-t, mióta az létezik. "

Akkor valószínuleg a pirosfaszú erdei manók miatt vannak kormányon...
Rommá verték az Orvbán altal támogatott másik magyar pártot, az MPP -t...
Hol élsz te csicska ?

dr kíváncsivagyok 2014.03.05. 09:47:54

@in Tyler we trust:
"hülyeség egyelőre korupcióról beszélni Basescu kapcsán a flotta ügyben. Lehet benne volt, szerintem igen, de annyira ügyesen és ésszel játszott, hogy nem lesz soha rábizonyítva, másokkal ellentétben."

Bányái nincsenek ?

Physim31419 2014.03.05. 09:56:33

@dr kíváncsivagyok:

Azért mennek szavazni a magyarokra, mert magyarok.
Ennyi ostoba vagy?

2014.03.05. 09:59:45

@Tehéntőgy: Cél a Coca Cola márkaértéke :)

2014.03.05. 10:03:23

@is: "Ne is tagadja, egy brancs maguk!"
Ugyanazt a "nevelést" kapták, csak más-más nyelven. Az egyik bikkfanyelven, a másik limbaj de lemn-en.

2014.03.05. 10:05:03

@rinaldo-rinaldini: Hát igen, Jenő. Akkor már inkább Cherestoy.

2014.03.05. 10:06:27

@in Tyler we trust: No meg azok a hajók csak a telejurnalban mutattak jól, egyébként qva szarok voltak.

Physim31419 2014.03.05. 10:58:19

@SontPent:
"Csak akkor az kérdés, kik szavaznak 25 éve az RMDSZ-re? Talán a románok? "

Nem gondoltam, hogy ez ennyire meglepő. Gyűlöletszavazás. Két ok miatt. Nincs más aki képviseljen minket és ne ők legyenek. Nekünk muszáj elmenni szavazni.

Neked is biztos van egy csomó ismerősöd, aki nem azért megy szavazni, mert szereti azt akire szavaz, hanem hogy a másik ne legyen. Ez a gyűlöletszavazás.

tarackos 2014.03.05. 11:36:57

@Physim31419: De legutóbb lehetett volna Szászra vagy tökös Lacira szavazni de a kutya sem szavazott rájuk...

Physim31419 2014.03.05. 12:14:37

@tarackos:
"De legutóbb lehetett volna Szászra vagy tökös Lacira szavazni de a kutya sem szavazott rájuk... "

Hát ezt nem tudom, gondolom megszokásból szavaztak. Az is benne lehet, hogy az autonómia abszurd, úgy ahogy van. Meg az is, hogy Tőkést sem szíveli senki. Mindhárom magánvélemény.

Öcsi Tarsoly 2014.03.05. 21:14:06

Atolvastam a komenteket es par dolgot szeretnek megjegyezni !!!! Mindenki nagyvonaluan vadolja az Rmdsz-t hogy igy meg ugy !!! De vajon elgondolkodtunk azon hogy a valtozas utan ha nem lett volna egy magyar part a hatalmon vagy az ellenzekbe aki kepviselje a magyarsagot romaniaba mi lett volna ?? Tudott dolog hogy mennyire szeretnek minket a "testverek" mindent megadtak volna keres nelkul kepvidelet nelkul ugye??? Mivelhogy romaniaba elunk az orszag torvenyei szerint kell elnunk es betartanunk oket nem amit a hataron tuliak kernek !!! Mi nem akarunk "fegyvers beket" hanem megertest es osszetartast es egy kozos celt hogy tudjunk eggyutt ervenyesulni !!! Es ebben a dologban a vezeto politikusaink jobban tudjak szerintem a dolgaikat mint mi a koznep akik sokszor felre vagyunk vezetve a "szoszoloktol" !!!!Nem kellett volna tobb magyar part csak egy aki kepviseli a romaniai magyarsag erdekeit csak a bokkeno az hogy ha van egy par nem kivanatos szemely a vezetesben az rogton megprobal partot alakitani szethuzast a magyarsag kozt es innen indul a baj !!!!Nem vesszuk eszre hogy nap mit nap kevesebben vagyunk ????Nem vesszuk eszre hogy a magyarsag kozul szitjak a parazsat kozottunk ????Ideje volna kinyitani szemeinket es nem felulni a felhordott vadaskodasoknak amik szitjak a tuzet a megmaradt keves magyar kozott itt romaniaba??? A mi gondjainkat csak mi helyi szinten tudjuk megoldani ne varjunk segitseget kintrol !!! Mi romaniai Magyarok fogjunk ossze es legyunk eggyek -erossek !!
süti beállítások módosítása