Az ukrán válságról, az értelemről és a politikáról
2014. március 04. írta: aristo

Az ukrán válságról, az értelemről és a politikáról

ukrajna_valsag_aristo.jpg

„Ha tudnád, mily csekélyke ész szükséges
a világ kormányzásához!”
(Axel Gustafsson Oxenstierna)

Nyugodtan hallgathatunk Oxenstierna kancellárra, hiszen rendkívül érdemdús és tapasztalt férfiú volt ő. Meghatározó figurája volt a harmincéves háborúnak, mint Svédország első számú diplomatája, majd később a régenstanács-vezetője, az erősen egzaltált Krisztina királyné koronázásáig. Ez idő tájt Svédország még nem a gender-ideológia, hanem a protestantizmus élharcosa volt, igazi európai nagyhatalom, a Habsburg-ellenes koalíció kulcsszereplője. A svédek ekkoriban hadakkal dúlták Európát, de legalább ekkora szerepük volt – éppen Oxenstierna munkássága okán – a diplomáciában is. Arról jutott eszembe a derék kancellár megvilágosító erejű mondata, amit mostanság az ún. „demokratikus” ellenzék művel az ukrán válság kapcsán.

Képzeljük el, hogy a Kossuth téren már hónapok óta lövöldözésekkel tarkított tüntetések zajlanak a fasiszta, oligarchikus Orbán-rezsim ellen. A téren körtáncot jár a hahásokkal a Betyársereg és a Fradi B-közép; Heller Ágnes babgulyást oszt a résztvevőknek. A Jobbikot a túlságosan puhának tartott Vona Gábor után vezető Zagyva György Gyula Mesterházy Attilával együtt követeli a kormány lemondását. A jogerősen elítélt Bajnai Gordon üzenetet küld a börtönből és támogatásáról biztosítja a tüntetőket. Az eszkalálódó események hatására a kormányt lemondatják, és Kerék-Bárczy Szabolcsot nevezik ki ideiglenes államfővé. Az új kormány első intézkedéseként a Jobbik követelésére betiltják a cigány nyelv használatát és a cigány kulturális egyesületeket. Viviane Reading rózsaszín szívecskékkel díszített üdvözlőlapot küld, melyben az időközben kiszabadult Bajnait Abraham Lincolnhoz hasonlítja. Colleen Bradley Bell nagykövetasszony fütyülős barackpálinkával kínálja a tüntetőket, és biztosítja őket Amerika támogatásáról. Orbán Viktor Felcsútra menekül a megerősített szőlőbányák védelmébe. El tudják képzelni? Mert valami ilyesmi zajlik a szomszédos Ukrajnában.

Két végtelen dolog létezik, írja a kitűnő Stanislaw Lem: az egyik a világegyetem, a másik az emberi butaság. E megállapítás helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, ami a mostanában felforrósodó ukrán válság kapcsán elhangzik a legkülönbözőbb „meghatározó” és „demokratikus” körökből.

*

Mert hát mi is történik tulajdonképpen? Újabb végvonaglását látjuk a Párizs-környéki békék által elfuseráltan összetákolt Kelet-Európának. Ezek a békék – melyeket azután Jaltában és Potsdamban is megerősítettek – önmagukban is az ostoba, tudatlan agresszivitás és hozzánemértés emlékművei. Etnikailag kevert, életképtelen államok sorát hozták létre, melyek mindegyike önmagában is egy tűzfészek lett. Persze voltak, ahol látták, hogy a dolog életképtelen, ezért szépen csöndben – a demokratikus Nyugat cinkos hallgatásától kísérve – etnikailag homogenizálták az országaikat. Így irtották ki/űzték el Poroszország lakóit, a szudétanémeteket, a délvidéki magyarok egy részét és még lehetne sorolni...

Ott azonban, ahol mindez nem történt meg, ketyegő pokolgépek maradtak. A véres kommunista diktatúrák ideig-óráig elfojtották ezeket, azonban a kommunizmus bukásával lekerült a fedő a fortyogó etnikai kotyvalékokról. Tetszik, nem tetszik: az emberek bizony többnyire idegenkednek az idegenektől. És nem segít az sem, ha én éppen nem vagyok az; bőven elég ha a szomszédom az. Az emberek többsége azt szereti, ha a szomszédjuk ugyanolyan színű, vallású, nyelvű és szexuális irányultságú mint ő. A jólét képes ideig-óráig elfeledtetni ezeket az idegenkedéseket, ám a tapasztalatok szerint a történelem hullámvasút: a fölfelé tartó pályákat lejtmenetek követik, katasztrófák, gazdasági válságok; és ilyenkor felébred a legmélyebben rejlő ösztön: az önzés.

A Párizs-környéki diktátumok bukása a csehek és a szlovákok szokatlan, békés kettéválásával kezdődött, majd folytatódott a délszláv háborúval. Azt már népirtások és kegyetlenkedések követték, ahogyan az lenni szokott. Most pedig sor kerül az utolsó, nagyon vegyes etnikai képet mutató országnak, Ukrajnának a szétszakítására. Ennek bekövetkezte épp olyan törvényszerű, mint amennyire egyesek meglepődni látszanak ezen.

*

Ukrajna – az ukránok szerencsétlenségére – egy sohasem létezett ország. Beszorulva a két nagy, ősi szláv állam, Lengyelország és Oroszország közé. Röpke történelmi pillanatoktól eltekintve sohasem volt független és értelemszerűen nincsenek kialakult etnikai-történelmi határai sem. Ukrajna térképét a nagyhatalmi – elsősorban orosz – érdekek szerint rajzolták át újra és újra. Az orosz külpolitika céljai Nagy Péter óta alig változtak, és ezek közül a legfontosabb a kelet-európai szupremácia. Nagy Péter álmának legsikeresebb beteljesítője a grúz Sztálin volt. A második világháború után – mikor is Lengyelországot egy bravúros mozdulattal néhány száz kilométerrel nyugatra tolták – a meglévő vegyes ukrán-orosz lakossághoz jelentős számú lengyel kisebbség csatlakozott, ráadásul odacsapták a Kárpátalját is magyar és ruszin lakossággal. Később egy váratlan ötlettől vezérelve Hruscsov, aki maga is részben ukrán volt, a Krímet Ukrajnának ajándékozta, ahonnan még Sztálin telepítette ki a renitens tatárokat. Ennek a döntésnek hátterében az állhatott, hogy a Szovjetunión belül a határoknak semmiféle jelentősége nem volt, a „köztársaságok” a demokratikusnak feltüntetett díszletek közé tartoztak csupán – feleletlen önkényességgel lehetett húzogatni a határokat. A határok változatlanságának elvei, a nagyhatalmak egyezségei pedig addig állnak fent, amíg az egyik meg nem gondolja magát.

Az pedig, hogy pont Amerika és Anglia kapaszkodik fel az erkölcsi piedesztálra, hirdetve onnan az országok szuverenitásának szentségét, Afganisztán és Irak és még számtalan eset után, különösen mulatságos. Obama – állítólag – másfél órát beszélt Putyinnal; én csodálkoznék, ha ezt nem kapta volna meg tőle. Egyébként, ha ez valakit vigasztal, Putyinnak sincs sok választása. Az Ukrajnához hasonlóan vad nacionalistáktól hemzsegő Oroszországban egyszerűen nem teheti meg, hogy nem tesz semmit a határokon kívül élő oroszokért. Putyin – bár ezt szeretik elfelejteni – nem cár, még csak nem is örökös elnök. Megválasztották, és egyszer vagy visszavonul, vagy megbuktatják, ha nem tesz valami határozottat.

A szerencsétlen ukránok úgy járnak, mint mi '56-ban. Az EU meg az USA biztatták, hogy piszkálja csak a medvét, aztán – mikor a medve dühbe gurul – széttárják a karjukat és azt kérdezik: csak nem gondoljátok, hogy háborút kockáztatunk értetek? Látjuk: az EU gazdaságilag óriás, külpolitikailag törpe, katonailag pedig szinte láthatatlan, a NATO pedig Amerika nélkül semmi. Kötve hiszem, hogy olyasmi tudna történni, ami ráveszi az USA-t, hogy tetszőleges számú ukránért végső soron egy nukleáris háborút kockáztasson. Egy dolog bombázni Szerbiában vagy Líbiában, megmutatva, hogy ki a legerősebb; de egészen más dolog szembenézni az orosz légierővel és rakétákkal, tudván: egy ilyen háború – a történelemben először – eljutna Amerikába is.

New York romjain siratni Szevasztopolt: nem túl valószínű kép, kinek van kedve Nyugat-Európában vagy Amerikában meghalni Harkovért? Az embargó sem járható út. Európának szüksége van az orosz gázra és kőolajra, de ha mégsem, ott van Kína a maga csillapíthatatlan energia- és ásványianyag-éhségével. Épülnek az infrastrukturális kapcsolatok a szibériai lelőhelyek és Kína között is. Ha Oroszország megszállja a Krímet és Ukrajna orosz-lakta részeit, lesz majd általános sírás-rívás, handabandázó felszólalások az ENSZ-ben – mint volt a magyar ügyben egykoron –, de más semmi. Ezt mindenki tudja, talán lelke mélyén még a magyar baloldal is.

*

Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat. Sem befolyásunk, sem eszközeink nincsenek az események befolyásolására, és nem szabad elfelejtenünk, hogy Ukrajnában túszként 150-200 ezer magyar él. Amikor Bajnai megafonon követeli, hogy az oroszok azonnal vonuljanak ki a Krímből, akkor az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Az a baloldal amelynek szépreményű képviselői hirtelen vadul oroszellenessé válnak, roppant lehangoló látvány. Amint lehangoló látvány a „nagy generáció” '68 óta kielégítetlen forradalmi láza is, mely mindig lángot vet bennük, ha nem ők vannak hatalmon. Most talán – kézen fogva a Fradi B-középpel lerombolhatnák az orosz katonai emlékművet Budapesten. Megható és tanulságos pillanat lenne.

Én sajnálok mindenkit, aki ebben az értelmetlen konfliktusban életét, otthonát, vagyonát veszítette vagy fogja veszíteni; és tartok tőle: sokan lesznek. Azokat kéne odaküldeni, akik Párizsban, Jaltában és Potsdamban megrajzolták Európa új térképét. Ha a konfliktus elfajul, számíthatunk a Kárpátaljáról vagy Ukrajna más részeiről menekülő tömegekre, a mostanában divatos kifejezéssel élve: a humanitárius katasztrófára. Azonban az mit sem számít, hogy mi kit-mit sajnálunk, ahogyan az sem, hogy kinek van „igaza” ebben a konfliktusban. A nagyszerű Gaius Julius Caesar – akinél kevesen tudtak többet az erőszak és a politika összefüggéseiről – mondta, a politika azt a célt szolgálja, hogy elfedje: semmi sem számít, csak az erő. A saját érdekünkben higgyünk neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr515841505

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ukrajna – térkép 2014.03.04. 09:56:33

Ukrajna területi fejődése   Fekete vonal = jelenlegi országhatárok   Piros vonal = Ukrajna jelenlegi határai Világoszöld: Ukrajna területe a XVII. században, az Oroszország általi bekebelezés előtt Sárga: Lenin által átadva Ukrajnának (...

Trackback: Az ukrán válságról, az értelemről és a politikáról 2014.03.04. 09:39:01

Én sajnálok mindenkit, aki ebben az értelmetlen konfliktusban életét, otthonát, vagyonát veszítette vagy fogja veszíteni; és tartok tőle: sokan lesznek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2014.03.04. 09:53:38

Kísérteties a hasonlóság a jugoszláviai NATO bombázások idején történtekkel.
Csak akkor egy magát demokratikusnak nevező erő hitte magát megfellebezhetetlennek, és az érdekei mentén szórta a délvidékiekre a lőporos, szegényített uránnal töltött demokráciáját.
Az írás egyébként telitalálat, majdnem minden sorával egyet tudok érteni. Nem tudom ki írta, de a szakértelme mellett látszik a józan paraszti gondolkodása is, ami eleve szimpatikussá teszi véleményét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.03.04. 09:54:48

Szerző egészen biztosan átgondolta a második bekezdésben vont párhuzamot Orbán Viktor és Viktor Janukovics között?

RoccoSIffredi 2014.03.04. 09:56:22

Hát, ez elég közhelyesre sikeredett.

WinterMute 2014.03.04. 09:59:09

Ha majd kérdezik a gyerekek, hogy mi az a cinizmus, akkor ezt a cikket fogom nekik megmutatni.

Az elején a különböző csoportok összefogását lekezelően, gúnyosan, frappáns kis képzettársításokkal a magyar valóságba rántó szösszenettel kb. a történelem összes forradalmát minősítette Aristo.

A párizsi béke emlegetésével is virtuóz módon játszik a szerző az arra fogékony közönség legnagyobb örömére. (Igaz, hogy most épp arról van szó, hogy az akkor méltatlanul megszívatott Ukrajnából egy szeletet nézett ki magának a Nagy Testvér)

Középen pár nagyvonalú ecsetvonással vázoljuk fel a képet, miszerint Ukrajna egy sosemvolt ország, kb. örüljön, hogy az elmúlt pár évben egyben maradt.

Ezt követően egy bravúros, az afgán és iraki akciókat az oroszok krimi bevonulásával egybemosó, valamint az egész nyugat romlottságát hangsúlyozó bekezdéssel kirántja minden az oroszok agresszióját kritizáló hang alól az erkölcsi alapot.

És végül a következtetés, a kormány a legbölcsebb széles e tájékon, mert kussol és nem nyilatkozik se pró, se kontra. Persze nyilván azért, hogy védje a magyar kisebbséget. Nem pedig azért, mert az elmúlt hónapok pro-orosz retorikája után, picit még túl korai lenne most hirtelen rosszakat mondani. Ja, meg ott van még a zsíros paksi cucc is.

Kár, hogy Deutch Tomeknek már megint nem szóltak:
www.hir24.hu/belfold/2014/03/03/deutsch-ruszkik-haza/

Közben a lengyelek:
www.facebook.com/jaroslaw.gizinski/posts/737278139638766

Meg a csehek:
fn.hir24.hu/gazdasag/2014/03/03/a-csehek-nem-kernek-az-orosz-atomeromubol/

Gratulálok a cikkhez.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 10:00:30

"A szerencsétlen ukránok úgy járnak, mint mi '56-ban."

Ez viszont rossz párhuzam.

1956-ban Mo-n nem volt polgárháború, gyakorlatilag az egész lakosság elfogadta a forradalom utáni új hatalmat.

Ukrajnában pedig a puccsista vezetés elfogadottsága még az etnikai ukránok között sem teljes, nem beszélve az ország 30 %-át alkotó kisebbségekről.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 10:01:28

"Amikor Bajnai megafonon követeli, hogy az oroszok azonnal vonuljanak ki a Krímből, akkor az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen."

Én elneveztem Bárdossy Gordonnak. Ez a ember egy vicc.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 10:02:58

@WinterMute:

"És végül a következtetés, a kormány a legbölcsebb széles e tájékon, mert kussol és nem nyilatkozik se pró, se kontra."

Ez a helyes magatartás.

marko11 2014.03.04. 10:05:07

Pontos. Fontos. Okos. Sőt, szellemes! (Szokás szerint.)

szempontpuska 2014.03.04. 10:14:04

"Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat."
Még szerencse, hogy a csehek nem olvashatták aristót

tevevanegypupu 2014.03.04. 10:17:47

Hát ahogy itt fönt irva vagyon, kb. ez a helyzet.

pocaklakó minimanó 2014.03.04. 10:25:18

@WinterMute:

"...egy szeletet nézett ki magának..."

Mármint az ajándék visszavételére gondolsz?

Szindbad 2014.03.04. 10:26:10

@maxval a gondolkodó birca: Az oroszpártiak húzzanak ebből az országból. A gyerekeim jövője a tét, nem viccelek.

marko11 2014.03.04. 10:27:39

@Bácskai peregrinus:
OFF Az egyik korábbi hozzászólását itt (és most) idéztem - utólagos engedelmével!
mandiner.hu/cikk/20140304_tamas_ervin_marciusi_hajra
(2014. március 4. 10:23 )

Samott 2014.03.04. 10:31:51

"Képzeljük el, hogy a Kossuth téren már hónapok óta lövöldözésekkel tarkított tüntetések zajlanak a kommunista, oligarchikus Gyurcsany-rezsim ellen. A téren körtáncot jár a CÖF-ösökkel a Betyársereg és a Fradi B-közép; Bayer Zsolt babgulyást oszt a résztvevőknek. A Jobbikot a túlságosan puhának tartott Vona Gábor után vezető Zagyva György Gyula Lázár Jánosal együtt követeli a kormány lemondását."

Megjegyeznem a fenti meg akar elkepzelheto forgatokonyv is lehetne, mert ebben az orszagban a ballib oldal nem eppen a tunteteseirol hires. Ellenben a jobboldal... mintha lattunk is volna hasonlot. ;)

"A jogerősen elítélt Orbán Viktor üzenetet küld a börtönből és támogatásáról biztosítja a tüntetőket."

Na ilyen itthon viszont nem lesz, nem azert mert nem erdemelne meg barmelyik, hanem mert ebben meg az ukranok is elottunk vannak. Ok legalabb leultetik a bukott tolvajokat.

szempontpuska 2014.03.04. 10:35:23

@TuRuL_2k2: A linket csak Temelínről szól, ne terelj pls.
Arra gondolok, hogy vasárnap a cseh kormány elítélte Oroszország Ukrajnával kapcsolatos magatartását.

"Ahogy ott cselekedtek, az a nemzetközi jog és az ország szuverenitásának megsértése. Szorgalmazzuk, hogy mindkét fél mielőbb üljön tárgyalóasztalhoz" – jelentette ki Bohuslav Sobotka miniszterelnök a védelmi tanács vasárnap esti rendkívüli ülése után.

vizitor 2014.03.04. 10:40:07

ha a fidesz túltolja, simán ilyen véget tudok elképzelni, mint a bevezető :)

csak mondjuk a hírtv-t tiltanák be, nem a cigányokat

Bell & Sebastian 2014.03.04. 10:50:19

Adenauer Schuman és a többiek sem arról álmodoztak, hogy Európa ötvenegyik csillagként felmászik az amerikai lobogóra. Az alapgondolat a hárompólusú világrend, a tartás béke és multinacionális vállalatok elleni harc volt.

Ebből az is következik, hogy föderatív berendezkedésben gondolkodtak, továbbá az is, hogy Oroszország kihagyhatatlan az eredeti egyenletből.

Csakhogy azóta történt egy s más, többek között annyi, hogy Amerika magához láncolta Európát, amiben Anglia, mint előretolt helyőrsége készségesen a segítségére volt és van. Amerika puttonyában csak úgy hullanak az "ajándékai", például az izraeli befolyás itteni erősödése.

Ha végső soron Kínával akar birkózni az USA, sok haverra lesz szüksége hozzá. Abból a menetből most már garantáltan nem marad ki Európa.

Az orosz potenciál tovább fog nőni, ám az egyáltalán nem mindegy, hogy merre orientálódik a közeljövőben.

Az unió rossz irányba fordult (lásd legutóbbi válság és utórengései) és ezt nemhogy felismernék vagy felszólalnának ellene, tevékenysége kimerül abban, hogy, a lehető legmélyebbre engedi beépülni Obama felforgatóit, a mindig tettre kész cionnácikat.

Ugyanis a cionizmusnak sem csak az a lényege, hogy igyekszik az ígéret földjén összegyűjteni a -származásúakat (ahová egyébként már lepkehálóval fogdossák össze a kalandvágyó hitehagyottakat), hanem a diaszpóra számára is hegemóniát próbál biztosítani, nem válogatva az eszközökben. Amerika nem a szabadság malasztját teríti szét -abból nem ad-, hanem az adósságát, azaz a rajzolt pénzét a bankjain és azok vállalatain keresztül.

A látszat fenntartásához -egyre hajmeresztőbb kalandokba bocsátkozva- új világokra van szüksége és nem tűri a konkurenciát.

Az egyszeri ukránnak édes mindegy, hogy a helyi maffia fosztja ki pendelyre, vagy az amerikai polip valamelyik karja. Most az van belengetve, hogy enyhül a nyomor, ha nekik paríroznak.

Amerika házhoz viszi a forradalmi lófaszt, ha kérik - ha nem. Számla majd utána, csak győzzék fizetni!

Unió? Ugyanmá! Ez csak egy gyarmat, angol-francia-német kápóval.

Yossarian1 2014.03.04. 10:50:45

@maxval a gondolkodó birca:
De igen.
A közelünkből is takarodjon a KGB-s Putyin és ez a fél(?)ázsiai söpredék állam.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 10:58:09

@Yossarian1: Ha sokan tolnák, még akkor is marad, minket hamarabb radíroznak le a térképről Amerikában, mint amennyi idő leírni ezt. Álmodni persze lehet róla.

szempontpuska 2014.03.04. 10:59:39

@maxval a gondolkodó birca: A csehek magatartása a példa arra, hogy egy kisebb ország is tehet mást, mint kivár és hallgat...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.04. 11:00:48

@Szindbad:
"Az oroszpártiak húzzanak ebből az országból. A gyerekeim jövője a tét, nem viccelek. "

Szerintem meg az idegenpártiak húzzanak az országból. Nem viccelek.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/08/valasztas-10.html

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 11:01:35

@Bell & Sebastian:

nem lehet, hogy azok a "felforgatók" inkább Londonból indultak? :)

Fabian Freeway: High Road to Socialism in the U.S.A. -Digital Book
mises.org/document/4621/Fabian-Freeway-High-Road-to-Socialism-in-the-USA-Digital-Book

en.wikipedia.org/wiki/Fabian_Society

FoersteAndreTredjeMann 2014.03.04. 11:06:56

@WinterMute:
"az afgán és iraki akciókat az oroszok krimi bevonulásával egybemosó"

Ezen nincs mit egybemosni. Ugyanaz.
A nagyhatalmak törvényszerűen így járnak el.
Az USA marketing fölénye és rutinja persze tagadhatatlan, hiszen ELŐRE bejelentették pl, hogy vegyi fegyverek vannak Irakban és csak UTÓLAG ismerték el, hogy ürügyet generáltak.
Az Orosz Föderáció UTÓLAG próbálja igazolni a dolgot - Janukovics hívta be őket.

Az egyetlen eltérés egyelőre az, hogy az USA által Irakban és Afganisztánban generált hullahegyek és káosz szerencsére Ukrajnában hiányoznak - SZERENCSÉRE. És ez remélhetőleg így is marad.

A gyakorlat alapján egyértelműen inkább Putin tűnik az európai liberális értékek hordozójának :))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 11:09:51

@szempontpuska:

Kockázatos magatartás. Mo. már próbálta ezt, s sosem jött be. Jobb a semlegesség, a mérsékelt hangnem.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:10:25

@calabria007: Indiai, szingapúri és ausztrál vírusgazda, nem hinném, hogy próféta a saját hazájában. Alembereknek szocializmust hirdetni szükséges, de elégtelen.

szempontpuska 2014.03.04. 11:11:53

@maxval a gondolkodó birca: Kockázata ennek csak a jelenlegi vezetés számára van, nem az országnak

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:14:22

@szempontpuska: És miből vonta le ezt az elmés következtetést. Csak nem a NATO tagságból fakad? :)

Endrődy 2014.03.04. 11:14:54

A baloldal tényleg csak kampánycélra használja fel az ukrán válságot! Ha ez nem lenne, és a szocik lennének hatalmon, akkor ők már csontig benyaltak volna az oroszoknak...

szempontpuska 2014.03.04. 11:15:44

@maxval a gondolkodó birca: Azért nézz rá egy 1940-es Európa térképre mielőtt ilyeneket leírsz

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 11:17:04

@Bell & Sebastian:

nagyon tanulságos az a könyv...

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:17:20

@Endrődy: Veszélytelennek gondolják a nyelvnyújtogatást és a bátor, Amerika elleni kiállást.
Pedig a Medve nem az az amnéziás fajta.

Yossarian1 2014.03.04. 11:18:45

@Bell & Sebastian: Nem álmodok Amerikáról. Tudom,hogy egy tollvonást sem tennének miattunk, sőt még a kezükbe se vennék azt a tollat.
Viszont hányok az oroszoktól, Putyintól és országtól amit épített.
És nagyon jól emlékszem mi történt a nagyszüleimmel a "felszabadulás" alatt - után.
Szóval vegyünk tőlük gázt - mert ez van - adjunk el nekik amit tudunk (nem az országot), de amúgy keményen tartsuk a távolságot.

hoplita 2014.03.04. 11:19:02

@Szindbad:
Hahaha.....még akkor is, ha nem csípem az oroszokat.

A te gyerekeid jövője eldőlt, amikor egy ilyen kretén genetikai örökségét cipelik.:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.04. 11:19:13

"Az a baloldal amelynek szépreményű képviselői hirtelen vadul oroszellenessé válnak, roppant lehangoló látvány."

A roppant lehangoló inkább az, ahogyan a jobboldal egykor szépreményű képviselői hirtelen vadul orosz-, sőt, Putyin-baráttá és az autokrácia híveivé válnak. Lehet, hogy lélekben mindig is komcsik voltak. Van, amelyikről ezt biztosan tudni lehetett eddig is. Dajcstomi lett a Fidesz legnormálisabb arca, ide jutott a jobboldal.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:20:03

@calabria007: Láthatóan Churchillre is nagy hatással volt.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:26:01

@Yossarian1: Azt kellene megérteni, hogy közünk nincs hozzá, mi folyik az oroszoknál. A gazdasági befolyás meg színes-szagos valami, csak a fosztogatás mértéke számít. Árverésre is bocsátható a bőrünk, ha már annyi a jelentkező rá.

Szindbad 2014.03.04. 11:26:49

@hoplita: mondja ezt egy turbomagyar poloboltos? :)

aeidennis 2014.03.04. 11:28:50

@szempontpuska: Halkan kérdem: a csehek nem valami hasonlót csinálták velünk 1918-ban ?

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:29:16

@Holger Hartland: Dajcstompira rászabott szerepet osztottak. Ha majd olyan lesz, mint a főeszdéeszes (azaz kiélt buzi), nagymamákat kísér majd át a zebrán, ha akarják - ha nem.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.04. 11:29:41

ez elég korrekt írás.
a csehek: elmehetnek a picsába a genetikus-ostoba defetizmusukkal. ki a picsát érdekel, mi svejk álláspontja az ügyben.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:32:21

@aeidennis: Velünk? A cseheket bármikor bármire fel lehet fogadni. Csak a vértől irtóznak, harc esetén mindig felveszik a nyúlcipőt.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.04. 11:33:56

@Holger Hartland:
az autokrácia hívei kommunisták? ne butáskodjon! a fidesz, és hívei, mindig is falangisták voltak. persze, praktikus okokból, fedetten, és tartva mindig egy-egy lib díszidiótát.
a világ értelmes része számára napnál világosabb, hogy a demokrácia hülyeség. valójában, /agy/pusztító sunyi és emberellenes diktatúra.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.04. 11:35:58

@jose maria padilla: Falangista vagy kommunista, majdnem mindegy. :)

Szindbad 2014.03.04. 11:39:43

@Holger Hartland: egeszen hihetetlen ahogyan a jobbosok, akik eddig a holokauszt es a kommunista bunok egyforma merteku eliteleset koveteltek, milyen kussban vannak akkor, amikor a szovjet kommunista rezism jogutodjanak teruleti terjeszkedeset nem iteli el Orban Viktor.

Az oroszoktol, mint a tuztol. Mintha ez nem lenne kurvara nyilvanvalo. Hazaarulo, aki ezt maskepp gondolja.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:42:58

A csehekről annyit, hogy VSZ hadgyakorlaton, Veszprém belvárosában, talpig pisztolykában szólított fel egy bátor, rangban felettem álló tisztelgésre. Kapott egy klasszikus Ave Cézárt, talán még mindig ott áll, sómárvánnyá der medve.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.04. 11:44:49

@Szindbad: Nem az oroszoktól, hanem az orosz rendszertől. Persze jó kérdés, hogy abban a szerencsétlen országban eddig miért nem tudtak soha összerakni egy legalább úgy-ahogy normális rendszert.

@jose maria padilla: Értékelem az udvariasságát, hogy kérdő mondatban mondja.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:45:04

@Holger Hartland: Az is elég, ha már nem marxista.

tarackos 2014.03.04. 11:45:08

Nem vágom hogyan jutunk el az ellenzéktől a háttérhatalmakig de ha már ellenzék nekem ez ugrott be:

"Az egész régióban csak a magyar kormány nem itélte el egyértelműen az oroszokat azért amit Ukrajnában müvelnek. Szégyellje magát Orbán úr..."

www.facebook.com/jaroslaw.gizinski/posts/737278139638766

Másnak is szaglik ez a narancs...

Egyébként az ember gyarló. Most akkor mindenki örökre fogja be a pofáját?

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:46:28

@Holger Hartland: Ha az oroszoknak tetszik, majd maga jól megmondja nekik, hogy de nem, mi?

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:48:55

@tarackos: Ne fogja be, csak minden, hasonló esetben nyissa ki. Ne úgy legyen, hogy a leveskénél még nem szóltam, de ez a rántott hús már tényleg sós.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.04. 11:50:21

@Bell & Sebastian: Nem, én legfeljebb sajnálom őket, hogy soha egy normális rendszer nem jutott nekik. De ha nekik tényleg ez kell, akkor dehogy szólnék bele. Csak ne hozzák ide nekünk is a rendszerüket.

(Persze, tudom, hogy ez nem így megy. Értem én a reálpolitikát, csak nem szeretem.)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2014.03.04. 11:51:21

Köszönöm az építő kritikákat.
Miután több szinten is folytatok felforgató munkát, javaslom:
www.megminden.hu/2014/02/24/gmo-pro-kontra/
illetve
aristo.blog.hu/2014/03/03/l_a_rendszervalto_harc_a_kommunistakkal_iii

tarackos 2014.03.04. 11:51:37

"Az egész régióban csak a magyar kormány nem itélte el egyértelműen az oroszokat azért amit Ukrajnában müvelnek. Szégyellje magát Orbán úr..."

www.facebook.com/jaroslaw.gizinski/posts/737278139638766

Ha a narik komolyan vennék az antikommerséget nem kezdene szaglani ez a narancs már Lengyelországban is.

Sokadik dolog ez már amit levizeltek. Van vmi amit nem?

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:54:20

@Holger Hartland: Wikingektől mit vár? Európa is ilyen, hát még Amerika! Bepattan a hajójába, rabol egyet, oszt visszahúz. Ha megtetszik, marad és beolvad.

Létformája az arany begyűjtése, rosszul van, ha másnak több van.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 11:56:43

@aristo: Már génmanipulált vetőmaggal is tele minden zacskó, próbáljon meg második évben magról vetni, majd megtudja. Az ellenség kapukon belül.

Alvarez 2014.03.04. 11:58:15

@jose maria padilla: egy hetiválaszos lengyel is elküldte a Vezéredet a fenébe. Akkor ki fog majd a békemeneten felvonulni?

Magnifico 2014.03.04. 11:59:17

Finoman megjegyezném, hogy a csehek és a lengyelek kiálltak Ukránok mellett, és azok sem nagyhatalmak.

Ahhoz pedig nem kell orosz katonai annekció, hogy az Ukrajnában elő oroszok letudjanak válni és csatlakozni tudjanak Oroszországhoz.
Orbán azért hallgat, mert szeretné nyélbe ütni az orosz hitelből épített atomerőművet.

FoersteAndreTredjeMann 2014.03.04. 12:01:23

@Szindbad:
"szovjet kommunista rezism jogutodja"

Az egyenlő mérce jegyében akkor a mai Németország a hitleri III. Birodalom jogutódja.
Mitől is jobb bárkinek a volt nácik mint a volt komcsik mellett kardoskodni?
Nem nagyon van ennek értelme szerintem.

"Hazaarulo, aki ezt maskepp gondolja."
Ezt a kijelentést fiatal koromban nagyon sokat hallottam pont a komcsiktól. Édesapám meg a náciktól.

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 12:03:32

@Holger Hartland:

ez relatív, pl. a XVIII. században és a XIX. század elején jobban éltek a cár atyuska - felettébb tágas - birodalmában mint Európa jó részén

ezt nem nehéz belátni az igen jelentős Oroszországba irányuló migráció alapján

Germans in Russia
en.wikipedia.org/wiki/History_of_Germans_in_Russia,_Ukraine_and_the_Soviet_Union#Germans_in_Russia_and_Ukraine

Swiss emigration to Russia
en.wikipedia.org/wiki/Swiss_emigration_to_Russia

még a XX. század elején is javában ment a németek a nyugati expanziója

Mennonite settlements of Altai
en.wikipedia.org/wiki/Mennonite_settlements_of_Altai

mellesleg 1890 és 1913 között Oroszország rendkívül gyorsan fejlődött

en.wikipedia.org/wiki/List_of_regions_by_past_GDP_(PPP)#Europe_1830.E2.80.931938_.28Bairoch.29

Robinzon Kurzor 2014.03.04. 12:03:49

aristo meglepően jól látja -- persze kicsit kiszínezve adja elő --, hogy a NER hogyan fog véget érni.

Meg hát azért észre kellett volna venni, hogy mást is tehetne a kormány a kussoláson kívül, de ha tilos leírni a P betűs dunaparti kisváros nevét, akkor persze inkább úgy kell tenni, mintha sunyi lapítás valójában mérhetetlen bölcsesség lenne.

tevevanegypupu 2014.03.04. 12:05:00

@Magnifico:

Nem. Orbán azért hallgat mert Kárpát-Ukrajnában sok magyar él. Egyébként a most olyan nagy ukránmagyar barátok hogy hujjogtak arra a gondolatra, hogy ezek a magyarok esetleg kettős állampolgárok lehetnek..És mekkora kuss volt ballib oldalon, mikor a vereckei emléművet állandóan megrongálták ukrán nacionalisták, akik most ki tudja honnét jött vezetőjükkel kerültek kormányra?? Ja igen, puccsal..mert az EU sem ugrált túlzottan a gondolattól, hogy Ukrajnával szerződést kössön..csak hirtelen most jutott eszükbe.

Alvarez 2014.03.04. 12:06:24

@aristo: a hozzád hasonló seggnyalók miatt ciki ma Magyarországon jobboldali értelmiségnek lenni. Aki a Vezér álláspontját védi, az pont most árulja el az 56-os forradalmunkat. Neked ez gond nélkül megy, vannak néhányan azon az oldalon, akinél komoly erkölcsi dilemmát okoz.

tevevanegypupu 2014.03.04. 12:07:11

@Alvarez:

A hetiválaszos lengyel leírt egy hülye mondatot, ami neki semmibe nem kerül, csak egy kis népszerűséget akar..maguktól. Elég furcsa ízlése van..

Alvarez 2014.03.04. 12:10:11

@tevevanegypupu: ezt most komolyan nem értem, hogy jön ide a kárpátaljai magyar kisebbség. Attól félsz, hogy az oroszok bosszút állnak rajtuk Orbán Ukrajna integritását védő állásfoglalása miatt? Ezt hogyan tudnák megtenni?

Szindbad 2014.03.04. 12:10:15

@FoersteAndreTredjeMann: ez termeszetesen egy szelsoseges politikai allitas volt reszemrol, vitatkozni lehet vele, de felesleges, en ugyis ezt fogom szajkozni. Kb mint az "egyebkent karthagot el kell pusztitani". Arra jo, hogy tematizaljuk a kozeletet, legyen bajnai a nyugatbarat, orban meg az oroszbarat.

Alvarez 2014.03.04. 12:13:09

@tevevanegypupu: szóval nem azért írta le, mert úgy gondolná, hogy Oroszország agressziót követ el egy másik állammal szemben és ez ellen minden demokratikus országnak fel kell szólalnia.

Ugye te még egy párttitkáros viccet se mertél elmondani az átkosban?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2014.03.04. 12:19:47

@Alvarez: Honnan tudja maga, hogy milyen jobboldali értelmiséginek lenni - bármit jelentsen is ez? Maga se nem jobboldali, se nem értelmiségi.

FoersteAndreTredjeMann 2014.03.04. 12:20:34

@Szindbad:

Tisztelem a fiatalkori buzgalmat - és ködösen még emlékszem is rá :)

Szerintem Bajnai és Orbán csak a saját érdekeinek barátja szerintem - mint minden politikus. Én semmi lényeges eltérést nem látok.

A két említett egyén esetében ez a látszólagos kelet-nyugat barátság volt fordítva is, és persze lesz is majd.

tevevanegypupu 2014.03.04. 12:24:18

@Alvarez:

Ukrajnában megdöntötték puccsal a hivatalos kormányt, lett légyen az akármilyen. A megdöntött kormányfő segítséget kért Oroszországtól, a puccsal hatalomra kerülők (ukrán nacionalisták meg nem tudni kicsodák) meg Amerikától..Na..persze Amerika segítsége demokratikus. Erről Irakban heteket tudnának mesélni. Sziria nem sikerült Amerikának, ott is Putyin lépett közbe, most Ukrajnában jó lenne nekik valamiféle kis győzelem. Orbánnak nincs miért szégyellnie magát, hiszen az Európai Unió szellemében cselekedett, martonyi ott tárgyalt az ukrán helyzetről a többi külügyminiszterrel..Csak persze a liberálisok eszük nélküli gyűlöletükben próbálkoznak..hátha hoz nehány szavazatot valami tájékozatlan társaságtól.

tevevanegypupu 2014.03.04. 12:25:43

@Alvarez:

Nem, az átkosban Kohn és Grün vicceket meséltünk. Most nem lehet.

Helyes Írás 2014.03.04. 12:25:44

@Szindbad:
Mert mit csinálsz az oroszokkal? Feltálalod őket a gyerekeidnek vasárnapi ebédre?
Egyébként oroszpárti a fene. Csak az a helyzet, hogy ebben az esetben igazuk van. Amikor osztották a birodalmat éppen gyengék voltak és nem tudták visszaszedni az Ukrán Szocialista Köztársasághoz tapasztott orosz többségű területeket. Most viszont erősek és nem hagyják, hogy egy életképtelennek bizonyult államban az oroszokon vezesse le a frusztrációját a többségi társadalom. Épp mi magyarok követeljük tőlük, hogy hagyják sorsukra a közösségüket? Ebből a szempontból csak annyi a különbség köztünk, hogy mi nem tudjuk megvédeni a leszakított közösségeinket, se ott, se Erdélyben, se a Vajdaágban, se északon. Más szempontból rengeteg a különbség az oroszok és köztünk, indokolt az óvatosság, csakhogy éppen ezért indokolt a jó viszony megtartása is. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország nagy és fizetőképes piac és jó lenne üzleteket kötni velük.
S, hogy még bonyolultabb legyen az összefüggés, a kárpátaljai magyarok érdekében az lenne jó, ha maradnának oroszok Ukrajnában, mert akkor áttételesen továbbra is Oroszország védené a mieinket helyettünk is. Mert, hogy lesz mitől, az nyilvánvaló. Lehet persze, hogy neked nem, mert te azt hiszed, hogy ott most győzött a forradalom. Pedig valószínűleg nem győzött, s ha mégis győzött, az még nagyobb baj, mert az nem a mi 48-as és 56-os fogalmaink szerinti forradalom.

Robinzon Kurzor 2014.03.04. 12:26:37

@Alvarez:

Konkrétan a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak garantálásáért cserébe nagyon is zajosan kiállhatna a magyar kormány az ukrán függetlenség mellett, elítélve Putyint.

De a Lajos már betervezte azt a pár száz milliárdot, ami PaksII-ből neki leesik, tehát ezért ez mégsem opció.

FoersteAndreTredjeMann 2014.03.04. 12:27:13

@Alvarez:

Csak egy tipp:
Például úgy, hogy a jelenleg hatalmon lévő kormány részét képező ukrán militáns "ultrajobb" a kiirtandónak deklarált lengyelek, oroszok és zsidók mellé elég nagy kuss esetén talán elfelejti felvenni azt a pár ottani magyart.

Érdemes utánaolvasgatni a neten, hogy miért is vakarja a fejét annyira a "nyugat".

Zebrateve 2014.03.04. 12:36:25

Stanislaw Lem az nem Albert Einstein volt?

Magnifico 2014.03.04. 12:45:16

@tevevanegypupu:

Majd az oroszokat érdekelni fogják a magyar kisebbségi jogok? Miért? Szegény csecsenek sokat tudnának erről mesélni.

TG69 2014.03.04. 12:51:44

@TuRuL_2k2: Egyetlen kérdés! Ti mit tettetek volna, ha ezt a szerződést így köti meg Gyurcsány? Ezután mondjuk jönne az ukrán felkelés? aristo szokásos hülyeségeit most felejtsük el egy pillanatra...

WhyCantITouchIt? 2014.03.04. 12:51:59

@szempontpuska:
Ha a közép-európai térség Magyarországból és Csehországból állna még megérteném a felháborodást, de mivel ebben a térségben van rajtuk kívül még van vagy 10 ország, így azért már kicsit sántít ez a bezzeg a csehek dolog.
A szlovákok, vagy a románok például hogyan jártak el a mostani ukrán helyzettel kapcsolatban?

hoplita 2014.03.04. 12:58:44

@Szindbad:
Ne igyál, ha nem bírod, bazmeg.

Ki a faszommal keversz te engem, balfasz?:)

Helyes Írás 2014.03.04. 13:02:08

Aristo Úr!

Annyi pontosítást azért érdemes tenni, hogy az ukrajnai válságnak nem sok köze van a Párizs környéki békéhez. Mindent azért nem lehet a rövidlátó nyugati politikusokra fogni. Ez a problémakör a kelet-európai társadalomfejlődés ezeréves ellenmondásaira vezethető vissza. A Hajnal István és Szűcs Jenő által felvázolt európai társadalomfejlődési különbségek érvényesek, az általuk megrajzolt regionális határok ma is léteznek. (Sajnos Kárpátalja átkerült Kelet-Európába, szerencsére Órománia és Bulgária megteheti az első tétova lépéseket egy eltunyult Nyugat felé, miközben ismét sajnos Erdély és Partium nagyokat lépdel hátrafelé ugyanezen a járművön, stb.)

tevevanegypupu 2014.03.04. 13:02:25

@Magnifico:

Mert az EU-t érdekli..nagyon.

TG69 2014.03.04. 13:07:32

Az Orbán kormány sunnyogása számomra a nettó kádárizmust jelenti, az elvtelen "kompromisszum" keresést, a legyen mindenkinek jó, majd mi megtaláljuk a megfelelő formulát, amivel a helyzet "megoldódik", ez a páratlan gerinctelenség ami a 'megoldjuk okosba' taplósága jelenti. Ez egy nagyon szánalmas rezsim, sok átvert jobboldali támogatóval...

Alfőmérnök 2014.03.04. 13:10:43

@jose maria padilla: Még mindig jobbak a csehek, mint a szolgalelkű magyarok. Ők már rég kipicsázták a komcsijaikat.

Szindbad 2014.03.04. 13:17:54

@hoplita: Várjál, lehet, hogy Sodikával keverlek.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2014.03.04. 13:19:28

@Helyes Írás: Attól függ, hogy mit értünk a "nem sok" kifejezésen. Én a Jaltai és a Potsdami békét - mely Ukrajna határait és részben etnikai összetételét is kijelölte, legalábbis nyugaton - a Párizs-környéki békék egyenes folytatásának tekintem. Sztálin, akinek "jóindulatára" bízták kelet-Európát ezt tekintette zsinórmértéknek, meghagyta az ott meghúzott határokat. Egyedül Lengyelországgal tett kivételt.

hoplita 2014.03.04. 13:22:09

@Szindbad:
Azt nem'tom kivel keversz, de ebből is láccik, hogy nagyonhülye vagy.

vantaan2 2014.03.04. 13:25:41

@Alfőmérnök: Huuuu Te most 9.870.000 embert akarsz kipicsázni????

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:32:22

@Helyes Írás:

Órománia már a dualizmus korában olyan jól állt azokkal a "nyugat felé irányuló tétova lépésekkel" hogy tízezrével ömlöttek oda pl. a székelyek...

Székelyek migrációja a dualizmus korában
tortenelemportal.hu/2010/04/szekelyek-migracioja-a-dualizmus-koraban/

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:33:48

@Helyes Írás:

pedig nagyon benne voltak abban a rövidlátó nyugati politikusok is

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:35:39

@Robinzon Kurzor:

minek? rendezzék ezt le az érintettek

Ppix 2014.03.04. 13:36:49

Nagyon hasznos lenne arról is értekezni hogy a kivárás és hallgatás mellett orbán mennyire akar betagozódni az orosz érdekszférába.
Iszonyú gáz ez a kivárás és hallgatás, ha mellé teszük az elmúlt 4 év polgári demokrácia ellenes autoriter tendenciáit.
Gyakorlatilag Putyin a példakép, ezért kussol a kormány.

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:38:28

@aristo:

"melyeket azután Jaltában és Potsdamban is megerősítettek – önmagukban is az ostoba, tudatlan agresszivitás és hozzánemértés emlékművei. "

a "hozzánemértéssel" csínján bánnék, lehet hogy pont ez volt a cél...

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:39:53

@Ppix:

mi már az EU érdekszférában vagyunk

az alkotmányunk neve: a Lisszaboni Szerződés

és kb. 100 EZER oldal közösségi joganyag szabályozza a mindennapi életed legapróbb részleteit is...

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:41:31

@aristo:

"Tetszik, nem tetszik: az emberek bizony többnyire idegenkednek az idegenektől. "

inkább az un erőltetett integrációtól idegenkednek

vizipipa 2014.03.04. 13:43:27

Nem rossz írás ez, csak folytatni kellett volna a Kossuth téri eseményeket, mondjuk így:

Románia bevonult Gyulára az ősi román föld és a több százezernyi román nemzetiség védelmére.

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:45:08

@aristo:

"a meglévő vegyes ukrán-orosz lakossághoz jelentős számú lengyel kisebbség csatlakozott"

az 1941-ben lenyelt lengyel területeken jóformán nem maradt lengyel lakosság...

Massacres of Poles in Volhynia and Eastern Galicia
en.wikipedia.org/wiki/Massacres_of_Poles_in_Volhynia_and_Eastern_Galicia

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:46:57

@aristo:

az 1930-as években azonban volt két lengyel autonóm körzet az akkori SZU-ban

Polish Autonomous District
en.wikipedia.org/wiki/Polish_Autonomous_District

1938-ban azonban felszámolták ezeket

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 13:52:14

@vizipipa:

a Krímben mintha tárt karokkal fogadnák az oroszokat...

Bell & Sebastian 2014.03.04. 13:59:52

@Ppix: Nem azért kussol a kormány, mert Vlagyimírovics a példaképe. Hanem azért, mert számol a rossz oldali beleugatás következményeivel és őrzi az esetleges tárgyalásra a pozícióit. Különben is, ki kíváncsi Oboama visszhangjára?

Vén Csataló 2014.03.04. 14:01:03

@WinterMute: Nem ártana, ha naprakészebben háborognál. A csehek már visszavettek az arcból, a miniszterelnök intette le a nagyszájúskodó védelmi miniszterét:

nepszava.hu/cikk/1012592-praga-nem-szuntetheti-meg-egyuttmukodest-oroszorszaggal/

Helyes Írás 2014.03.04. 14:03:58

@aristo:

Az orosz-szovjetorosz birodalommal kötött megállapodások nem vethetők a nyugatiak szemére, mert nem nagyon volt alternatíva. Lengyelországot sem tudták kimenteni, hiába egyeztek bele abba, hogy nyugat felé tolják. Lényegében mindegy, hogy az ukrán társadalom a történelmi Galícia területén vagy keletebbre bukott bele a demokratikus államszervezési kísérletbe. Sajnos belebukott, mert demokráciában a fegyveres forradalom önellentmondás. A demokratikus jogtechnikai rendszer lényege, hogy a békés hatalomváltás érdekében működtetik. A kelet-európai társadalmi modellben a fehérorosz diktatórikus és az orosz "demokratikus" államszervezés stabil és hatékony. Az orosz valószínűleg csak azért, mert az állam hatalmas erőforrásokat birtokol, illetve felügyel. Az ukrán állam működésképtelen, mert tőkehiányos, a társadalma európai értelemben kulturális deficittel terhelt, diktatórikus hatalomgyakorlás pedig nem tudott kialakulni, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy etnikai és mentális ellentétek feszítik. Szerintem ezek a lényeges összefüggések.

caralho voador 2014.03.04. 14:11:08

@szempontpuska: persze, mesélj inkább arról, Csehország határos-e Ukrajnával, illetve él-e számottevő cseh kisebbség Ukrajnában, te geci.
Pont ugyanaz a szitu, igaz?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2014.03.04. 14:11:09

@Helyes Írás: Mindez bizonyára igaz, ám én az Ukrajnai eseményeket nem tudom a kelet-Európaiaktól elkülönítve kezelni, megítélésem szerint ezek szorosan összefüggenek. Ezért igyekeztem nagyobb, európai összefüggésekben felvetni a dolgot.

Alvarez 2014.03.04. 14:18:12

@aristo: és te értelmiségi vagy, Aristo?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.04. 14:22:00

@Alfőmérnök:
gondoljon utána, miért nem lehetett bántani a mi komcsijainkat. kiindulásként nézzen az alsónadrágjukba! :)

Alvarez 2014.03.04. 14:22:42

@tevevanegypupu: ennyire féltél a kádár rendszer alatt, hogy még egy pártitkáros vicc se fért bele? Nem csodálkozom, hogy most is szükséged van egy vezérre, aki megóv téged a félelmetes külvilágtól...

calabria007 (törölt) 2014.03.04. 14:26:18

@Helyes Írás:

„Az orosz-szovjetorosz birodalommal kötött megállapodások nem vethetők a nyugatiak szemére, mert nem nagyon volt alternatíva. ”

A szovjet sztoriban mindig is kulcsszerepet játszott a nagyhatalmi sza@rkeverés…

Alvarez 2014.03.04. 14:29:15

@Robinzon Kurzor: sajnos én is úgy gondolom, hogy hazánk becsülete a baltás gyilkos kiengedése után most lett másodszor eladva a keleti milliárdokért.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.04. 14:29:53

@Alvarez:
magának jobban áll a szájában egy homeless kevéssé kimosdatott alteste, mint a "forradalmunk" szó.

Nátán Apfelbaum 2014.03.04. 14:30:25

"Heller Ágnes babgulyást oszt a résztvevőknek"
"Bajnai Gordon üzenetet küld a börtönből és támogatásáról biztosítja a tüntetőket"
"Jobbik követelésére betiltják a cigány nyelv használatát és a cigány kulturális egyesületeket"
"Viviane Reading rózsaszín szívecskékkel díszített üdvözlőlapot küld"

Végre kezdem érteni mi folyik Ukrajnában.
Most viszont az Összefogás prominenseit nem értem.

tevevanegypupu 2014.03.04. 14:30:35

@Alvarez:

A párttitkáros vicc mesélése a bátorság mértékegysége magánál? Ez komoly? Félek, hogy ez komoly.Nem volt maga párttitkár az elmúlt rendszerben? De.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.04. 14:31:18

egyébként putyin csak azért nem lövi halomra ukrajnát, nehogy elárasszák a paralimpiát az ukrán invalidusok.

Alvarez 2014.03.04. 14:37:40

@tevevanegypupu: hát aki csak zsidó vicceket mert elmesélni és erre még büszke is...

gonosz1hal 2014.03.04. 14:52:39

1. 88-ban fideszes voltam. hasonló "összeborulás" volt az az időszak - a kopaszok is segítettek szervezni a tüntetéseket, az MDF (benne az alelnök Csurkával) együtt tervezgetett a manapság ultrabaloldali TGM-ékkel.
2. szamárság, ami itt le van írva: az ukrajnai helyzetnek semmi köze a húszas éve párizskörnyéki békéihez! 54-ben sztálin kefélte ezt el, nem pedig potsdam és jalta. nem a kárpátalja lángol, hanem a krím.
3. hogy csendben meg kell húzni magunkat és hallgatni? nos, ebben igaza van a cikkírónak. egy 3 ezermillárdos titkos paktum után valószínűleg ez a legbölcsebb. de nehogy ettől menjen mennybe a kormány. ezt bizony elkefélték. valóban semmi erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy asztalt csapkodjanak.

zorki 2014.03.04. 14:53:11

Szerintem Riga sosem volt Párizs környékén.
Hogyan lehet az ukrajnai helyzet XX. századi közelmúltját úgy elemezni, hogy a lengyel-szovjet háborúról és a rigai békéről szó sem esik?
Véleményt bármilyet lehet formálni.
Az egy dolog.
Történelmi tényeket elhallgatni azért, hogy a véleményt alátámasszuk az hiba.

Elég nagy baj az, ha az orosz beavatkozás elleni diplomáciai jelzés elmaradását azzal kell igazolni, hogy a baloldalát neki!

"Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat. Sem befolyásunk, sem eszközeink nincsenek az események befolyásolására, és nem szabad elfelejtenünk, hogy Ukrajnában túszként 150-200 ezer magyar él."
Ha a magyar kisebbség helyzetét az ukrán államtól féltjük, akkor azt szövetségeseink -NATO, EU-segítségét kérve tudjuk megvédeni.
Azt nem is értem, ezt miért is Putyintól várnánk?
Még is miért kell nekünk Oroszországtól félnünk?

Szindbad 2014.03.04. 15:19:00

@tevevanegypupu: Zsidó vicceket ma is bátran lehet mesélni. Mondjak egyet?

"A rabbi, sok évi lemondás után elhatározza, hogy megkóstolja a disznóhúst. Bemegy egy étterembe, rendel egy sült malacot, ám miközben várja, hogy a pincér kihozza az ételt, hirtelen ismerőseinek egy csoportját pillantja meg. Azok is észreveszik és odaülnek az asztalához. Ekkor megjelenik a pincér, kezében egy hatalmas tálcával, amin egy egész sült malac fekszik, a szájában egy almával. Döbbent csend, ám a rabbi feltalálja magát:
- Ez igen! Az előbb rendeltem egy sült almát, és nézzétek, milyen tálcán hozták!"

Virág et. 2014.03.04. 15:20:06

@TG69: "aristo szokásos hülyeségeit most felejtsük el egy pillanatra... "

Egy hosszú-hosszú pillanatra. Mondjuk úgy örökre.

@gonosz1hal: A 2. és 3. ponttal egyetértek.

@caralho voador: Ugyan hegynyi nagy sudribunkó tajparaszt vagy, lóg ki a szádból a gumicsizma, de hátha van még olyan, aki nem tett szűrőre és olvassa a böfögésed, ezért ideírom:

A cseheken kívül elítéltek a lengyelek és a románok is. A lengyelek élenjárók voltak egyébként az új ukrán kormány segítésében, most is ott vannak Kijevben. Mindketten határosak Ukrajnával és a lengyel és a román kisebbség is 0.3%-át teszi ki az ukrán népességnek a magyarral együtt.

Szindbad 2014.03.04. 15:20:23

Ez is jó.

A zsidó gyerek rugdossa a templom falának a labdát. Kijön a pap, így szól:
- Fiam, ha tovább rugdosod a falnak azt a labdát, megkeresztellek.
Zsidó gyerek tovább rugdossa, kijön a pap, hóna alá csapja, megkereszteli. A gyerek szomorúan kullog hazafelé, otthon anyjának elmondja a hírt, erre az jól megveri. Hazajön az apja a munkából, ő is megtudja, majd jól elveri.
A gyerek kirohan az utcára, és így szól:
- Még csak fél órája vagyok keresztény, de már utálom a zsidókat.

Tündér_Lala 2014.03.04. 15:40:59

válasz erre

Tündér_Lala 2014. március 4. 14:55

1

Többnyire egyet értek. Az ukránok sorsát világhatalmi tényezők és az erő dönti el. Sehogy sem tudnak jól járni, kivéve, ha ezek az erők (szokásukkal ellentétben) valami kompromisszumra volnának hajlandóak az ukránok érdekében.
Néhány megjegyzés:
A sunnyogás nagyonis lehet hasznos. Legnagyobb nyertese romámia, akik ezt tökkélyre fejlesztve besöpörték Erdélyt. Történelmileg nálunk nincs hagyománya (nagyok vagy közepesen nagyok voltunk), ideje megtanulnunk.

Az oligarhák addig nagyon zavaróak, amíg a kisembernek súlyos anyagi gondjai vannak. Ennek hiányában kevésbé foglalkoznak vele az emberek.

Követelni akkor szokás, ha érdemben nem tudnak vagy akarnak tenni. Maga a szó vagy fogalom egy tanulmányt érdemelne.

Yorg 2014.03.04. 16:10:40

@Alfőmérnök: A jelenleg legnépszerűbb cseh politikus, egyben pénzügyminiszter egy volt csehszlovák állambiztonságis (Andrej Babis).

Alfőmérnök 2014.03.04. 16:39:44

@jose maria padilla: Ez megúszós magyarázat. A magyar egy gyáva, szervilis birkanép. (Pontosabban azzá lett, miután felvette a kereszténységet. :)) )

Alfőmérnök 2014.03.04. 16:41:46

@Yorg: "A jogszabály elrendeli, hogy az államvédelem és a katonai kémelhárítás tisztjei, munkatársai, a volt magas kommunista funkcionáriusok, a munkásőrség vezetői stb. nem tölthetnek be magasabb tisztségeket az államigazgatás, a hadsereg, a rendőrség és néhány más testület soraiban. A lusztrációs törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette a nómenklatúra vezető rétegének a politikai túlélést. (Ellenpélda persze akadt: Miroslav Souf, az SSM központi bizottsága elnökségének tagja a törvény miatt a rendszerváltás után hivatalosan nem tölthetett be magas posztot. Milos Zeman volt miniszterelnök azonban tanácsadó testületének tagjává választotta, így Soufnak végül mégis komoly befolyása lett.)
A lusztrációs törvényhez hasonló horderejű lépés volt a Kommunizmus Bűneit Dokumentáló és Rendőri Nyomozó Hivatal, vagy ahogy a csehek emlegetik, az ÚDV létrehozása is. Az ÚDV 1995. január elsején jött létre, 2002 januárjától pedig a belügyminisztérium irányítása alatt – prágai és brünni székhelyekkel –, rendőri szervként működik. A hivatal hatásköre az olyan bűntettek utáni nyomozásra terjed ki, amelyek 1948 és 1989 között történtek, de politikai okokból nem kerültek bíróság elé, és amelyekben nem születtek jogerős ítéletek – olvasható (magyarul is ) internetes honlapjukon. "
mno.hu/velemeny/a-csehorszagi-lusztracios-torveny-es-a-nomenklatura-656058

Bell & Sebastian 2014.03.04. 16:46:50

@zorki: Logikus folytatása volt az I.VH utáni, európai békerendszernek a lengyel / bolsevik háború, ugyanis nem rendezték benne a szovjet-orosz / lengyel határt, amiről Churchill azt mondta, hogy az óriások viadala után következnek a törpék mérkőzései.

Lengyelország a Rigai békével vagy 20 évre megállította a forradalmi láng terjesztését.

Yorg 2014.03.04. 16:49:42

@Alfőmérnök: Látod, hiába ez a törvény, pénzügyminiszter, kormány erős embere simán lehet 2014-ben egy komcsi állambiztonságis. A cseh egy gyáva, szervilis birkanép??

Alfőmérnök 2014.03.04. 16:56:38

@Yorg: Biztos vannak kivételek. Ők legalább megpróbálták.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.04. 17:14:34

@Alfőmérnök: tudja nagyon jól, éppen elégszer leírtam, hogy mi a véleményem a magyarokról. a magáé, ahhoz képest, rózsaszín, buzis, simisimi :)

hajdú 2014.03.04. 17:23:02

@aristo
"A Párizs-környéki diktátumok bukása a csehek és a szlovákok szokatlan, békés kettéválásával kezdődött, majd folytatódott a délszláv háborúval."

Ez mondjuk igencsak nagy baki, ténybeli tévedés, mert időrendi hiba: Csehszlovákia szétválása 1993. január 1. (de legyen 1992, akkor egyeztek meg róla) míg a délszláv háború már 1991-ben elkezdődött.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 19:15:38

@hajdú: Maga az elejét mondja, Aristo meg a végét gondolta. Persze maga sokkal okosabb annál, hogy azt higgadtan végiggondolja, melyik gondolkodás az életszerűbb, ugye?
Egyszerűbb a szőrt tovább metélni. -valahogy így mondják a magyarok.

Mekk Meister 2014.03.04. 19:52:23

Nagyon jol sikerult, realista bejegyzes, keruli a felesleges maszlagokat. Koszi!

zorki 2014.03.04. 19:53:28

@Bell & Sebastian: Hát, pont erről írtam.
Logikus folytatásról nem beszélhetünk, hisz Varsót majdnem elfoglalták. Többféle végkifejlet is benne volt a pakliban. Valóban igaz, amit a lengyelekről írtál.
Ez még inkább arra int, hiogy nem szabad hagyni az oroszokat, de ezt a lengyelek pl. elég jól tudják.
Mi is tudtuk, csak most kezdenek sokan felejteni.

zorki 2014.03.04. 19:54:26

@Bell & Sebastian: Hát, pont erről írtam.
Logikus folytatásról nem beszélhetünk, hisz Varsót majdnem elfoglalták. Többféle végkifejlet is benne volt a pakliban. Valóban igaz, amit a lengyelekről írtál.
Ez még inkább arra int, hiogy nem szabad hagyni az oroszokat, de ezt a lengyelek pl. elég jól tudják.
Mi is tudtuk, csak most kezdenek sokan felejteni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 20:26:26

@Magnifico:

Csecsenia autonóm, kisebbségi jogok biztosítva.

J.László 2014.03.04. 20:27:12

Az 1772 után ide-oda darabolt, majd 1795-ben végleg megszüntetett Lengyelország 1918-19-ben alakult újjá és került fel ismét a térképre.

Mintegy 5 perc leforgása alatt kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusba keveredett valamennyi szomszédjával. A lengyel-szovjetorosz háború utáni béke a brit kormány által javasolt Curzon vonaltól (amely hozzávetőlegesen a mai határ) 200-300 km-re keletre húzta meg Lengyelország határait. A lengyelek ezzel egyáltalán nem voltak megelégedve, mert ők az 1772 előtti Nagy-Lengyelországot akarták helyreállítani, amely klasszikus értelemben vett nagyhatalom és egyúttal a korabeli Európa legnagyobb területű országa volt. Ennek érdekében szénné kavarták magukat Ukrajnában. Azonban ez sem elégíthette ki őket, mert a versailles-i békekonferencián közröhejt kiváltva bejelentkeztek a német gyarmatokért is.

Lengyel barátainktól nem áll messze a nagyzolás és a lélegzetelállító önáltatás. Most, hogy Ukrajnában a helyzet fokozódik, valószínűleg amerikai hátszéllel ismét beindultak az amerikából importált Sikorski irányításával. Az oroszok szemében Lengyelország 1772 óta nem tényező. A lengyelek Ukrajnában közutálatnak örvendenek. Akárcsak Oroszországban és Németországban. Nem biztos, hogy a javukra válik, ha nagyhatalmasosdit játszanak és babrálni kezdenek olyan dolgokkal, amik nem az ő kezükbe valók.

Így tessék szíves lenni példaként elénk állítani Lengyelország hősi kiállását a kijevi "forradalmárok", majd a Krím mellett. Természetesen nem a kedves szerzőre gondolok, ő egy figyelemre méltó cikket tett közzé.

tobeor 2014.03.04. 20:32:00

Ennyi eszement marhaságot, de végén elnyeri értelmét: "Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat."

Ja, hogy csak a szokásos Obersovszky-tempó... megideologizálni a sunyítást, miközben az összes Visegrádi ország kiállt rendesen, csak a mi pincsink csóválja a farkát...

Darkhorse 2014.03.04. 20:33:20

Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy csúnya dolog az agresszió, de.....
Kíváncsi lennék arra például, hogy az előttem felszólaló, OV hallgatását morális, erkölcsi, stb. stb. okokból elítélő emberkék jövő télen milyen elánnal ostoroznák a kormányt az oroszoknak való tökös beszólás miatt ami hatszorosára emelte a gáz árát, ha egyáltalán lenne gáz!

zobod 2014.03.04. 20:35:16

@J.László: Kelet-Európa két legértékesebb országa Lengyelország és Ukrajna. A kettő együtt 85 millió ember és majdnem egymillió km2, a Fekete-tengertől a Balti-tengerig terjedő övezet.

WLaci 2014.03.04. 20:36:08

A provinciális, gyáva, sunnyugó magyar fideszizmus velejét adja ez a cikk. 48, 56 hősei forognak a sírjukban. Szégyellje magát minden elsőgenerációs fideszparaszt, hogy ezt a "szellemi" irányzatot szabadította erre a szegény országra.

aszekelyek 2014.03.04. 20:40:58

@Endrődy: nagy mák , hogy nem bajnai van most hatalmon... Már régen lerohanta volna oroszországot.. de legalábbis bocsánatot kért volna a Sueztől.... ezért is... Az sírvaröhögős , valóban , tragikomikus , amit képes volt abba a hangosbemondóba kornyikálni.. MINDEN MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜLI ELŐADÁSMÓDJÁVAL .

seol 2014.03.04. 20:47:46

@Darkhorse:

Akkor ez a legújabb "indok", a 'nehogy Putyin átvágjon Ukrajnán és megbüntizze a kárpátaljai magyarokat' nincs már?

Tökös beszólás nem kell (az amúgy is csak akkor megy, amikor a környező országok idiótáit kell hergelni a helyi magyarok ellen), más 'gázérdekelt' országok vezetése valahogy tudott kulturáltan elítélni.

Na, vissza a 'védi a szentember Kárpátalját'-hoz?

seol 2014.03.04. 20:49:03

@aszekelyek:

Kihagytad, hogy még alacsony is.

vantaan2 2014.03.04. 20:49:05

@WLaci: A 48-as és az 56-os hősökhöz ezeknek semmi közük. Ezek csak rajzolják hogy magyarok!
Ezek a haza és nemzet árulók nem magyarok hanem csak magyarkodó turul tojta tikszarok. .

Balt 2014.03.04. 20:57:22

Fú, ez egészen kiváló cikk a témában! Sokat fogom még idézni. :)

Talán a vadabb hasonlat miatt én Mesterházy helyett mondjuk Vadai Ágnest küldeném Vonával a térre, MA lenne Kerék-Bárczy és a börtönből Gyurcsány üzenne, hogy egyszerre hihetőbb és abszurdabb legyen, de nem ismerem eléggé a jelen ukrán krémet a párhuzamhoz.

tobeor 2014.03.04. 21:04:59

Ha valakit érdekel hogy változtatták meg vérrel és vassal a ruszkik Krím etnikai viszonyait:

"Sztálin személyesen írja alá a tatárok Közép-Ázsiába való száműzéséről szóló – a kollaborálás vádját elfogadó és a deportáltakat becstelenséggel megbélyegző – (titkos) rendeletet. "

"A kitelepítés művelete, melyet az Államvédelmi Bizottság két tagjára, Kobulovra és Szerovra bízzák, 1944. május 18. éjszakáján kezdődik"

"Akárcsak előttük a csecsenek és az ingusok esetében, az áldozatoknak alig maradt idejük, hogy javaikat és élelmet vegyenek magukhoz. "

"A tatárokat a deportáltak által „mozgó gázkamraként” vagy „ambuláns krematóriumnak” lefestett piszkos és fojtogató bűztől áthatott marhavagonokba terelték. Ajse Sejtmuratova arról számolt be, hogy az utazás ”anélkül telt el, hogy megfelelő élelmiszert vagy orvosi segítséget kaptak volna. Még levegőt is alig kaptak, mert az ajtókat és ablakokat elreteszelték. Hosszú napokon keresztül ott feküdtek a holttestek az élők között. Csak a kazahsztáni sztyyeppékre érve nyitották ki az őrök az ajtókat, és terítették ki a sínek mentén a holttesteket.” Egy másik túlélő arról számolt be, hogy „a hermetikusan bezárt vagonokban az emberek – az éhség és a levegő hiánya miatt – úgy hulllottak, mint a legyek: sem enni, sem inni nem kaptak. /.../ Amikor a kazah sztyeppék közepén kinyitották az ajtókat, elrendelték, hogy a halottakat temetetlenül dobják ki a sínek mellé.”

Darkhorse 2014.03.04. 21:06:38

@seol:

"más 'gázérdekelt' országok vezetése valahogy tudott kulturáltan elítélni"

Mi miatt is?

hajdú 2014.03.04. 21:12:38

@Bell & Sebastian:
Nem értek egyet. 1991 volt az év, amikor Jugoszlávia - régi formájában - egyértelműen szétesett (Szlovénia és Horvátország leválása, amiből ráadásul a szlovéniai harcok gyorsan le is zárultak - a "Párizs-környéki diktátumok bukása" eseménysorozat első esemény/sorozata ez volt). Vége az csak a boszniai háborúnak volt később, de az meg jóval előbb el is kezdődött, mint a csehek és szlovákok ügye. Nekem egyértelműen furcsa volt ez az időrendiség, egyszerűen inkább nem is kellett volna sorba rakni. De persze gúnyolódjon csak. Maga beszélt indulatból, nem én.

seol 2014.03.04. 21:13:28

@Darkhorse:

Ja, semmi, semmi, ne is törődj vele, semmi gond. Mit szólsz, milyen enyhe telünk van?

Balt 2014.03.04. 21:27:34

@WinterMute: Igazi liberális cinizmus. I like it!

Kevéssé tisztelt Putyin úr!

Ezt a mérhetetlen agressziót (amiben még fel sem pofoztak senkit) határozottan visszautasítjuk! Azonnal állítsák le a civil lakosság fosztogatását és a nők szexuális inzultálását! (Felvételek dokumentálják: (a megfélemlített helyiek már az összes primőr vörös szegfűjét átadta, a nők csókkal köszöntik a katonákat.) Normális esetben, ahogy civilizált államok teszik mikor fegyverrel mennek másik országba, akkor azt használják is, ezért elfogadhatatlan az áldozatok eddigi száma!
A szabad világ nem nézheti tétlenül, amint Oroszország virágok és csókok mögé bújva veszélyezteti egész Európa békéjét azzal, hogy a történelmileg, befolyásilag és etnikailag mindig is hozzá tartozó területre úgy vonul be, hogy onnan soha ki sem vonult.

Felszólítjuk önt, hogy azonnal vonuljon vissza az Ob és az Irtisz közé, különben szörnyű haragunk lesújt és elzárjuk a gáz és olajvezetékeket, EU tagország se fűtőelemet, se atomerőművet nem vesz önöktől! Se szén, se vas, se semmi nem kell majd!

Ha nem enyhítik a feszültséget, örök sötétségbe és fagyba kényszerítjük fél Európát!

van Rompuy (vagy nincs?)

Darkhorse 2014.03.04. 21:31:01

@seol:

Ember!

Ukrajnában minden az oroszok kezén van! Minden!! Az összes gáz és olajvezeték, kőolaj finomítók, atomerőművek, vas és acélgyárak, kikötők, katonai bázisok. A jelenleg ott lévő orosz katonák nem most mentek oda, ezek eddig is ott voltak az ukránok beleegyezésével és jóváhagyásával. (Nem csoda jó kis pénzt kaszáltak ezen az eddigi ukrán vezetők Timosenko, Janukovics, stb.)
Ukrajna a jelen pillanatban életképtelen, csődben van (1-2 héten belül legalább 125 milliárd eurót kéne szereznie, hogy elkerülje a csődöt)
Ez nem tegnapról mára alakult így, ez egy szép hosszú évtizedek óta zajló folyamat eredménye. Ezt látta előre az EU, látta az USA és még sokan mások mégse tudtak, akartak tenni semmit.
Kíváncsi lennék hasonló helyzetben (az oroszok több ezer milliárdot fektettek be Ukrajnában és most ez mind veszni látszik) mit tenne az USA?
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármely független ország területének megsértésére irányuló agresszió ne lenne elítélendő dolog, de azért azt is meg kellene nézni mi vezetett a jelenlegi helyzet kialakulásához!

Balt 2014.03.04. 21:32:50

@szempontpuska: Csak a gázcsapot felejtették el a csehek elzárni. Egy remek, tárgyilagos cikk ukrán, orosz véleményekkel, benne a grafikon Európa orosz gázigényéről (Csehország 100%-on):
index.hu/kulfold/2014/03/04/krim

Balt 2014.03.04. 21:40:03

@szempontpuska: Ez cseh belpolitika:
Mégsem bővítik a Temelíni Atomerőművet?
Figyelő Online
2014.01.24 12:40

Mládek szerint a döntést 3-5 évvel kellene elhalasztani. A Hospodárské Noviny megjegyzi: nagy kérdés, hogy hajlandó lenne-e addig várni a két versenyben maradt pályázó, az amerikai Westinghouse cég, illetve a Mir.1200 orosz-cseh konzorcium. A két csoport által a cseheknek tett ajánlat 2015 júliusáig érvényes. A csoportok a vitát eddig nem kommentálták, de nyilvánvaló, hogy nincs az ínyükre."Már több tízmillió dollárt fektettünk be a Temelíni tervbe. Ha nem valósul meg, elveszítjük bizalmunkat Csehország iránt" - idézte a lap a Westinghouse meg nem nevezett képviselőjét.

figyelo.hu/cikkek/a-temelini-atomeromu-bovitesenek-elhalasztasat-merlegeli-praga

Az oroszokról nincs szó. Legfeljebb itt...:
444.hu/2013/07/30/a-cia-vagy-az-oroszok-buktattak-meg-a-cseh-kormanyt

Hmm, akkor talán mégse belpolitika...(?) Legfeljebb nem úgy kül~, ahogy látszik. :)) Ehh, de szép is ez a szabadpiac!...

burakefendi 2014.03.04. 22:00:02

Pedig egy szövetség a fradi b középpel akár kétharmadot is hozhatna a baloldalnak Volt már rá példa a történelemben...:)

Balt 2014.03.04. 22:03:32

@Alvarez: Torkához szegezett szuronnyal énekeltették az ukrán himnuszt a beregszászi presbiterrel
2014. február 28. 17:57

Balt 2014.03.04. 22:04:31

@Szindbad: "legyen bajnai a nyugatbarat"

Bárdossy Gordon. :))

szempontpuska 2014.03.04. 22:05:58

@WhyCantITouchIt?: te nem olvasol újságot?
Nézz utána!

Circus 2014.03.04. 22:06:11

Úgy tűnik, akik most nagyhirtelen az orosz medve barátságát támogatják, azok valahogy mintha elfelejtenék 1849-et, 1945-öt és 1956-ot, valamint a KGB-t (melynek Putyin megbecsült tagja volt) és az egész 40-45 évet, amikor országunkban állomásoztak ideiglenesen a Vörös Hadsereg dicső katonái, valamint azt az igazi felszabadulást, amikor végre kimentek.

Értem én, hogy a realpolitik-nak nagy a létjogosultsága, meg jóval biztonságosabb, de kompország hintapolitikáját lehet köpönyegforgatásként is értékelni.

Egyszer jó lenne már végre önállónak lennünk és nem folyton valaki (általában pont rossz) seggbe tugni a fejünket. Vagy hagyni, hogy mások beledugják a miénket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.04. 22:09:07

@Circus:
Talán nem kellene elfelejteni, hogy a nagy megszállás közepében, 1978-ban volt a legmagasabb a magyar nép létgyarapodása! Ezt a fene nagy demokrácia nem tudta elérni!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/01/az-en-igazsagom.html

billy reed 2014.03.04. 22:15:26

"Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat. Sem befolyásunk, sem eszközeink nincsenek az események befolyásolására"

Csak azok az elvek, és az értük való kiállás...az ne lenne a világban.
Érdekes, hogy a térségben mindenkinek volt mondandója az ügyről kivéve a magyar kormányt.

Persze most óriási mázli /nekik nem/, hogy lehet takarózni a kárpátaljai magyarokkal.

De mindenki tudja, miért nem szólal meg O.V. És miért lapít a magyar kormányzat.

"Most talán – kézen fogva a Fradi B-középpel – lerombolhatnák az orosz katonai emlékművet Budapesten. Megható és tanulságos pillanat lenne."

Elképesztő és szánalmas is, hogy a nagy Vlagyimir-Viktor összeborulás utáni kínos feszengést is megpróbálják Bajnaiék nyakába varrni.

Már elnézést, de eddig nem a jobboldal szemét szúrta az emlékmű? Most akkor hirtelen védeni kezdik?
Nem érez Ön ebben ellentmondást? (Nem. Kár.)
Ideje lenne, ha a kormány a nagy oroszbarátság okán visszanevezné a Moszkva teret...vagy most hogy is van ez?
Aki gyanús nem gyanús? Aki nem gyanús, az gyanús?

Mérges 1234 2014.03.04. 22:16:28

@Balt:

Abba teljesen igazad van, hogy minden Putyin oldalán áll, Eu gázfüggése, Amerikai tehetetlenséges, stb......

De akkor azt jelenti, hogy erősbb kutya baszik elv érvényesül a világpolitikában is????

Mondjuk az USA is így nyomta eddig, csak rájuk emiatt mindig kiakadtak a népek (joggal), most meg Putyin mellé állnak??

Nem csak én de ahogy látom fentebb sokan forgatjáka fejüket.

Rendben van, hogy az EU az USA érdekes csapat, aki velünk is rendesen kibaszott, ettől azonban Putyin még nem lesz jófej?

Khonsu 2014.03.04. 22:18:34

Putyinnak nem jött össze beterelni Ukrajnát a vámunióba (az épülő kis-SZU), és eldöntötte, hogy akkor ütköző állam lesz. Megmondta, hogy föderatív Ukrajnát látna szívesen és most (mivel jelenleg még mindig inkább orosz mint nyugati érdekszféra) gondoskodik róla, hogy az is legyen. Kierőszakol egy ukrán-orosz szövetségi államot, valami Boszniához hasonló kivitelben, aztán mindenki boldog. Szerintem erre megy ki a játék.
Az a Putyin aki az EU-val egyesülve létrejövő Eurázsiai Unióról mint minden tekintetben új szuperhatalomról álmodozik, nem hiszem, hogy hosszú távon magára akarja haragítani az EU-t. Azért fáj ennyire az usákoknak, mert tudják ők is mi lesz és az nekik nem jó üzlet, semmilyen téren. Egy szuperállam Európa gazdasági és az oroszok katonai erejével. Ebben a frigyben Ukrajna lesz a gyűrű, figyeljétek meg.

Mérges 1234 2014.03.04. 22:19:39

@Doomhammer:

Az nem a diktatúrának, hanem az abban teremtett létbiztonságnak volt köszönhető.

Amúgy a kádár rendszer sok szempontból emberibb volt, mint a mostani rendszer. De nem éltetem, ezek csak tények. Kevesebben fagytak meg az utcán (ha egyáltalán). Szociális háló erősebb volt, stb...

Balt 2014.03.04. 22:24:16

@Helyes Írás: Szó, mi szó: ez tényleg helyes írás.

@gonosz1hal: "54-ben sztálin kefélte ezt el"

Valószínűleg: azáltal, hogy '53-ban elpatkolt. :)

bgp 2014.03.04. 22:27:43

Janukovics nem a dácsájába menekült, hanem vissza a gazdájához. Tehát, Orbán se Felcsútra sietett volna, hanem ugyanoda ahova a másik Viktor.

Balt 2014.03.04. 22:29:41

@zorki: "Ha a magyar kisebbség helyzetét az ukrán államtól féltjük, akkor azt szövetségeseink -NATO, EU-segítségét kérve tudjuk megvédeni.
Azt nem is értem, ezt miért is Putyintól várnánk?"

Ehhez csak 2 feltételnek kell teljesülnie:
1. Hogy a NATO-nak és EU-nak nagyobb befolyása lesz mindig is Ukrajnára, mint Moszkvának.
2. Az ukrajnai orosz kisebbségnek így vagy úgy (földdel együtt) távoznia kell Ukrajnából, mert egyébként az oroszoknak legalább annyi jogot kell biztosítania a mindenkori ukrán államnak az oroszok részére, mint a kárpátaljai magyaroknak.

Krisz11 2014.03.04. 22:34:13

Nagyon jó írás egyébként.

Ha akkora egy csicska az EU mint amilyen, akkor már jobb lenne, ha hallgatna. Azzal legalább nem égetné magát.
Poén volt Nógrádi György ma reggeli interjúja. Abból tudtam meg, hogy néhány nyomoronc eurokrata megfenyegette Oroszországot, hogy vízumot vezethetnek be ellenük. Gondolom azok majd összehugyozták magukat ettől. Ez kb olyan, mint ha valaki a szádba hamuzna, aztán megfenyegeted, hogy nem adsz neki többet cigit. Szánalmas.
Mint ahogy az a fenyegetőzés is, hogy romba döntjük az orosz gazdaságot, mert majd nem veszünk tőlük gázt. Mert akkor mint csinál fél európa a gyáraival, bezárja hónapokra és lehúzza a rollót? Mintha az éhező fenyegetné a boltost, hogy nem vesz tőle kenyeret.

Balt 2014.03.04. 22:37:01

@hajdú: "míg a délszláv háború már 1991-ben elkezdődött."

Viszont legszűkebben is számolva '95 őszéig tartott, bár én ide számítanám Koszovót mindenképpen (a mai napig rendezetlen a státusza: www.kosovothanksyou.com ), ill. Montenegró kiválását, bár az kétségtelenül békés volt, de a dezintegráció része.

Darkhorse 2014.03.04. 22:40:25

@Mérges 1234:

"De akkor azt jelenti, hogy erősbb kutya baszik elv érvényesül a világpolitikában is????"

Igen ezt jelenti! Ott érvényesül csak igazán! Szerinted nem így van?

Nem láttam egyetlen hozzászólást sem ahol Putyint jó fejnek állították volna be .
Miért gond az, hogy ha egy nem mindennapi eseményt nem gondolkodás nélkül, nem zsigerből reagálunk le, bedőlve egyes, pillanatnyi politikai érdekeiktől vezérelt közszereplők lózungjainak.

Egyébként meg azt sem értem, miért mondják oly sokan, hogy nem fejezi ki a magyar vezetés az Ukrajnában folyó dolgok miatti rosszallását. Akkor ez mi?

index.hu/belfold/2014/03/04/bekerette_a_kormany_az_orosz_nagykovetet/

Jó, jó tudom most az jön, hogy megkésve, meg Putyin engedélyével, stb....

Blikknépe (törölt) 2014.03.04. 22:41:05

Nuland: Szóval mit gondolsz?

Pyatt: Azt hiszem játékban vagyunk. Klicskó a komplikált részecske itt, főleg mióta kinevezték miniszterelnök-helyettesnek.
Láthattad néhány feljegyzésemet e házasság (Klicskó-Jaszcenyuk) jelentette problémáról, tehát most minél gyorsabban meg kell tudnunk hogy áll ehhez a kérdéshez.
Szerintem következőnek őt kell felhívnod, és ugyanazokat az érveket kell felhozni neki, amiket Jaszcenyuknak is.
Amúgy örülök, hogy helyén kezeled őt és, hogy azt válaszolta, amit.

Nuland: Remek. Nem hiszem, hogy Klicskónak a kormányban lenne a helye. Nincs rá szükség, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

Pyatt: Egyetértek - nem kell a kormányba, maradjon ki belőle és csinálja csak a politikai házifeladatát. Úgy gondolom, hogy a dolgok előrehaladtával a mérsékelt demokratákat kell együtt tartanunk.
A probléma Tyahnibok (a szélsőjobb szvoboda vezére) és emberei lesznek, és biztos vagyok benne, hogy Janukovics is számol ezzel.

Nuland: Úgy vélem Jaszcenyuk az, akinek van gazdasági, vezetői tapasztalata, de Klicskót és Tyahnibokot kívül kell tartania (a kormányából), de azért heti 4x tárgyalnia kell velük. Úgy gondolom, hogy az nem működik, hogy Klicskó a Jaszcenyuk kormány tagja legyen.

Pyatt: Nem hát. Így van. Akarod, hogy következő lépésként összehozzunk vele egy telefonbeszélgetést?

Nuland: Ha jól értem, Jaszcenyuk azt ajánlotta, hogy a "3 nagy" (Klicskó, Jaszcenyuk, Tyahnibok) venne részt ezen a beszélgetésen.

Pyatt: Persze ezt javasolta, de ismerve a dolgok menetét, eddig Klicskó volt a falkavezér, tehát időbe kerül, hogy bármilyen találkozón részt vegyen, előtte egyeztetni fog a támogatóival. Ha felhívnád közvetlenül őt, az jót tenne a hiúságának és lehetőséget adna, hogy gyosan túllépjünk ezen a dolgon, mielőtt még ők külön leülnének tárgyalni és Klicskó kifejthetné miért nem tetszik ez neki.

Nuland: Jó, örülök. Miért nem lépsz vele kapcsolatba, hogy lássuk akar-e tárgyalni?

Pyatt: Ok, megteszem. Kösz.

Nuland: Mégegy dolog Geoff. Nem emlékszem, hogy már mondtam-e neked, vagy csak Washingtonnak, de amikor beszéltem Jeff Feltmannel(ENSZ főtitkár helyettes) ma reggel, említett egy új nevet az ENSZ-nél: Robert Serry-t. Megírtam ezt neked reggel?

Pyatt: Igen, meg.

Nuland: Jó. Feltman elintézte, hogy mind Serry, mint a főtitkár Ban-Ki-Mun beleegyezzenek, hogy Serry hétfőn vagy kedden talákozna velünk. Nagyszerű lenne, segítene összehozni ezt a dolgot, ráadásul ENSZ támogatással...az EU meg bassza meg.

Pyatt: Valamit tennünk kell, hogy összehozzuk ezt, mert abban biztos lehetsz, ha ez beindul, az oroszok a háttérben mindent megtesznek majd, hogy megtorpedózzák. Arra viszont még mindig nem jöttem rá, hogy Janukovics miért hagyja figyelmen kívül, hogy elindult ez a dolog. Mert közben egy Régiók Pártja frakciógyűlés van éppen, és biztos vagyok benne, hogy élénk viták folynak, de ha elég gyorsak vagyunk, akkor a vajas oldallal felfelé érhetünk földet.
Szóval hagyd, hogy dolgozzak klicskón: keríteni kell egy nemzetközileg ismert személyt, akit idehozhatunk és segítene elrendezni a dolgokat. A másik dolog kapcsolatba lépni janukoviccsal, de ezzel várjunk holnapig, nézzük meg hogy alakulnak addig a dolgok.

Nuland: Még csak annyit Geoff, hogy a feljegyzésre, amit írtam Sullivannek (amerikai elnökhelyettes nemzetbiztonsági tanácsadója), az a bizalmas válasz érkezett, hogy Biden (elnökhelyettes)meg fog dícsérni érte.

Pyatt: Nagyszerű. Kösz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.04. 22:43:23

@Mérges 1234:
"Az nem a diktatúrának, hanem az abban teremtett létbiztonságnak volt köszönhető."

No meg annak, hogy a Szovjetunió korántsem szivattyúzott annyi létjavat ki országunkból és nem vetette be ellenünk a demokráciát. A Szovjetunió is a Birodalom képviselője volt, de a létfosztásban éri el az USA szintjét.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/01/szamok-nyelven.html

Krisz11 2014.03.04. 22:43:57

@zorki: "Ha a magyar kisebbség helyzetét az ukrán államtól féltjük, akkor azt szövetségeseink -NATO, EU-segítségét kérve tudjuk megvédeni"

A nato/eu-t olyan szinten nem érdeklik a mi kéréseink, mint engem ott kint az utcán egy falevél. Benes dekrétumokkal, vagy a határon túli magyarok elleni attrocitásokkal foglalkoztak valaha is?
Mi Magyarok ezekben a szervezetekben 3-ad rangúak vagyunk. Elsők a gazdag nyugati államok, második a kisantant, és ott van még Magyarország csicskának. Már ahogyan én látom.

hajdú 2014.03.04. 22:46:00

@Balt:
Ez igaz, de a végpontok nem illenek aristo gondolatmenetébe, még egyszer: "A Párizs-környéki diktátumok bukása a csehek és a szlovákok szokatlan, békés kettéválásával kezdődött..." - nem, nem ezzel kezdődött: mire a csehek és a szlovákok búcsút mondanak egymásnak, Szlovénia és Horvátország kiválása már rég múlt idő (sőt Milosevic is azért hagyta békén a szlovénokat, hogy a többire koncentrálhasson) és javában dúl a délszláv háború a maradék feletti ellenőrzésért...

zorki 2014.03.04. 22:49:29

Csak kuncogok magamban.:DDD
A visegrádi négyek Ukrajnáért aggódnak, bekéretik az orosz nagykövetet Budapesten, ha késtünk is, de léptünk végre. Most akkor, hogy is van ez?:DDD
Mit tehet a magyar állam?
Szal, a kormány megtette, amit tennie kell.
Kérdés az, hogy az egyből megmagyarázók is megteszik-e, amit ilyenkor kell?
Hogyan lehet most akkor az ellenzéket azért bírálni, mert ugyanazt állítja mint a kormány?

"A visegrádi országok – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – kormányfői aggodalmukat fejezték ki Ukrajna területi épségének megsértése miatt. A visegrádi négyek miniszterelnökei elítélték és „súlyos eszkalációnak” nevezték, hogy az orosz parlament – az ukrán kormány akaratával szemben – felhatalmazást adott az orosz fegyveres erők bevetésére Ukrajna területén. Úgy értékelték, hogy mindez fenyegeti Ukrajna területi integritását és szuverenitását, és felszólítottak a kialakult feszültség párbeszéd útján történő enyhítésére, összhangban az 1994-es budapesti memorandumban foglaltakkal."

Darkhorse 2014.03.04. 22:49:44

@Balt:

"Ha a magyar kisebbség helyzetét az ukrán államtól féltjük, akkor azt szövetségeseink -NATO, EU-segítségét kérve tudjuk megvédeni.
Azt nem is értem, ezt miért is Putyintól várnánk?"

És azt se felejtsük el, hogy Szlovákiában és Romániában - melyek EU - NATO tagállamok - milyen szép rendben vannak a magyar kisebbség ügyes-bajos dolgai. (természetesen az EU - NATO közbenjárására) :)

Balt 2014.03.04. 22:54:04

@billy reed: "De mindenki tudja, miért nem szólal meg O.V. És miért lapít a magyar kormányzat."

Martonyi 1 hete éjjel-nappal Ukrajnával foglalkozik: Kijevben, Donyeckben, Beregszászon és Brüsszelben.
index.hu/belfold/2014/03/04/bekerette_a_kormany_az_orosz_nagykovetet
Na meg Orbán beszélt ma a V4-ekkel összehangoltan.

A többi csak kampányhabverés.

hajdú 2014.03.04. 22:54:46

@Krisz11:
Nem gondolom, hogy ez igaz lenne, hogy a "kisantant" előttünk, de valóban az a helyzet, hogy ezzel a problémával egyszerűen nem akarnak foglalkozni, több ok miatt sem, egyrészt púp a hátukon, másrészt sokaknak van a hátsó portájukon is mit rejtegetni (hadd ne soroljam), szóval mindenki a status quoban érdekelt, amíg nincs nagy balhé. A lényeg, hogy a határainkon túli magyaroknak maguknak kell kikaparni a gesztenyét, bármi változást akarnak.

Blikknépe (törölt) 2014.03.04. 22:55:47

végre egy objektív írás.

Nuland-Pyatt beszélgetésből is látszik, hogy az egész balhét az amerikaiak kezdték, ők követtek el agressziót: hisz ugye az agresszió, ha egy idegen hatalom képviselői lázadást szítanak, és megbeszélik ki legyen, és ki ne legyen a kormányban. magyarul az ukrán állam vezetőiről a fehérházban és nem a választásokon döntenek.

ami meg a 'Fuck the EU'-t illeti: az EU egy utolsó vazallus állam, aminek ez kibaszottul nem volt érdeke, elfogadta volna a status quo-t ahogy az oroszok is: éljünk és viruljunk egymás mellett, a jelenlegi helyzet minden félnek kielégítő. kivéve amerikát. nekik a vezető hely sem elég, ők kizárólagos hatalmi pólussá akarnak válni.

és hogy mi az EU esetleg nem hagyjuk jóvá, nem akarunk részt venni benne? fuck the EU.

az lesz, amit mi mondunk, ezt jelenti nuland mondata. a következményt meg tegnap el is mondta az egyik szenátor: akármibe is fáj ez, azt mi európaiak fizetjük meg. az eredmény az amerikai terjeszkedést szolgálja, de a cehhet mi álljuk.

és mi mint utolsó USA-pincsik, ugrunk és csaholunk a gazdi háta mögül, hogy megvédjük a területét. mármint amit ő annak gondol.

az EU teljes politikai és gazdasági kiszolgáltatottságban van az USA-val szemben. hosszú távon nekünk sokkal inkább egy önálló, vagy egy fehér európai EU-összorosz tengelyt kéne létrehoznunk.
vagy hagyhatjuk a következő amerikai-orosz érdekütközést is megvívni a területünkön.

mutassuk meg az oroszoknak! zárjuk el mi a gázt!
remélem a sok oroszellenes vicsorgó ma már nem netezik meg világít, nem fűt, főz stb a gonosz orosz atomból, olajból meg gázból nyert energiával.

hajrá!

jah arra sem jön ráa sok hülye európai, hogy a geopolitikai célok mellett két legyet ütnek egy csapásra: ha nem lesz emiatt déli áramlat és felmegy a gáz ára, lehet hozni az amerikai gáz hajón. ha nem épülnek meg a finn, cseh, bolgár, magyar, török atomerőművek - amit az amerikaiak is nagyon szerettek volna megépíteni - akkor mindjárt lesz piacuk ezen a téren is.

ráadásul kik ezek az EU-s vezetők? bohócok. az összes EU-s vezetőt odaadnám egy putyin-lavrov párosért.

Balt 2014.03.04. 22:59:13

@Mérges 1234: "De akkor azt jelenti, hogy erősbb kutya baszik elv érvényesül a világpolitikában is????"

Remek megfigyelés!
Persze ettől még nem kell Putyint szeretni. Üzletelni vele viszont alighanem muszáj. Ez meg valószínűleg nem fog nekünk sikerülni "erőnyerő" pozícióból.

Blikknépe (törölt) 2014.03.04. 23:00:22

amúgy az meg van, hogy a grúz sztálintól a SZU-nak 1 db orosz vezetője volt?
ukránok: Hruscsov, Brezsnyev
zsidók: Andropov, Csernyenko(ukrán)
orosz: Gorbacsov

56-ért ennyi erővel a szemét ukránokat is szídhatnánk.

a kommunizmus és a SZU legtöbb áldozata orosz volt.

Balt 2014.03.04. 23:03:13

@Krisz11: "néhány nyomoronc eurokrata megfenyegette Oroszországot, hogy vízumot vezethetnek be ellenük."

Várj! Ez egyelőre abban merül ki, hogy felfüggesztik a könnyített vízum megadásáról (7 éve...) folyó tárgyalásokat. :)

Darkhorse 2014.03.04. 23:07:23

@Balt: Hmmmm... Keményen a sarkára állt az EU!

Balt 2014.03.04. 23:08:30

@hajdú: OK, így igaz, Szlovénia elszakadása volt a legelőbb... bár nem is tudom, talán a két német állam egyesülése(?) - mint ellenkező irányú folyamat, amely szintén a párizsi békét negligálta...

Balt 2014.03.04. 23:13:47

@hajdú: Ez sajnos pontosan így van: a fentiek miatt minden status quot igyekeznek a végsőkig fenntartani, sok esetben nagyobb károkat okozva, mint az eszkaláció nélküli gyors rendezéssel. Van egy hosszú cikk Fejtőtől, amiben talán egy bekezdésben említi ezt is (a délszláv háború kapcsán), de mindenképpen tanulságos interjú egy OMM-t megélőtől, attól függetlenül, mit gondolunk egyébként róla:
beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg
(Hosszú, de érdemes elolvasni. Ezt szoktam a magyarellenesek orra alá dugni, a dotoho-ra vagy egy tucatszor beküldtem, mikor ilyen jellegű kérdés előkerült, természetesen egyszer sem jelent meg.) :))

tevevanegypupu 2014.03.04. 23:24:10

@lobaszopiatej:

Felőlem..de azért a fejét visszatehetné, már eleget volt magánál.

Khonsu 2014.03.04. 23:25:55

@Blikknépe:

Azért azt tegyük hozzá, hogy pl. Csecsenföldön az oroszok se voltak ennyire barátságosak. Ott könnyű jófejnek lenni, ahol nem akar minden 3. ember megölni. Teszem azt a helyi ukránok vagy tatárok elkezdenék ölni az oroszokat, meg a sajátjaik közül is aki nem ért velük egyet, akkor ott se így nézne ki a helyzet.

Épp ezért szerintem nem is vállalták volna be, ha egy Irak vagy Afganisztán lehetősége állna fenn. Azért mentek, mert tudták hogy valószínűleg megússzák szájkaratéval. A cél ugyanaz, érdekérvényesítés. Kierőszakolás helyett akkor mondjuk inkább, hogy kikényszerítik a föderatív Ukrajnát.

Medgar 2014.03.04. 23:29:57

Vicces olvasni a sok baloldali atomtudósból frissen átképzett geopolitikai szakértőt.

A mandinernek viszont elismerésem a posztért, csak a párizsi békét kár volt belekeverni.

zorki 2014.03.04. 23:44:51

@Krisz11: Magyarország egyetértése nélkül Ukrajnával kapcsolatban nem hozhat döntéseket az EU, ez lehetőség arra, hogy a magyar kisebbségek helyzetéről tárgyaljon velük az EU.

hajdú 2014.03.04. 23:55:42

@Balt:
Igen, a német egyesülés is előbb volt, sőt eszembe is jutott, de azzal nem érveltem, mert az nem igazán illik ebbe a logikai sorba, nagyon mesterséges kettéosztás volt, egyszerűen magától megszűnt, amint nem volt rá kényszerítő erő.

zorki 2014.03.05. 00:16:35

@Darkhorse: A Magyar Országgyűlés ratifikálta Románia csatlakozási szerződését, ott tessék reklamálni!

Tudva, hogy Szlovákia is társunk lesz az EU-ban Magyar Országgyűlés -népszavazással megerősítve- igent mondott az uniós tagságra, ott tessék reklamálni.

A csatlakozási tárgyalásokat egyébként Martonyi János külügyminiszter kezdte meg.

kvadrillio 2014.03.05. 00:25:39

...depressziós ez a blog.......

Bayer cikke sokkal derűlátóbb ! :)

"Ezek az itthoni politikai mikiegerek (co. by Antall József) pedig azt követelik a kormánytól, hogy sietve ismerje el az új ukrán kormányt. De 1.: nincs is kit és mit elismerni; 2.: ezek az új politikai erők legelőször is a nyugat-ukrajnai nemzeti kisebbségeken fognak majd bosszút állni – ruszinokon, lengyeleken, románokon, magyarokon. Hová és miért is kell rohanni az elismeréssel?

Sajnálatos és rettenetes, ami Ukrajnában és Ukrajnával történik. És egyetlen logikus és érthető momentum van benne: Oroszország viselkedése. Ami legalább annyira idegesítő és félelmetes, mint az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint Izrael viselt dolgai a Közel-Keleten.

Úgyhogy maradjon mindenki csendben. Senki nem vethet a másik szemére semmit sem. A magyar diplomácia pedig legyen fölöttébb óvatos. A kárpátaljai magyarok sorsa a tét. Akkor pedig a legkevésbé az ellenzék idiótáinak és gazembereinek óbégatása számít."

...az oroszok győzni fognak..., mert a fenekükön ott a piros pötty ! :)

zorki 2014.03.05. 00:41:47

@kvadrillio: Mindenesetre az megnyugtató, hogy szemben Bayer véleményével a visegrádi négyek miniszterelnökei -köztük Orbán Viktor- nem tartották érthetőnek Oroszország lépését, mert elítélték azt.

Circus 2014.03.05. 08:26:23

@Doomhammer: értek én sokmindent, kicsi voltam akkor (6), de anyám szerint tényleg így volt. Mindazonáltal, arról lehet beszélgetni, hogy melyik a jobb: ha lehetne, de nem szabad, vagy ha szabad, de nem lehet, illetve ha van piros váza, mint választék, amit megvehetsz a pénzedből, vagy ha van a ezereféle színű váza, de nem igazán van rá pénzed, hogy megvedd. Szerintem sem az, sem ez.

Van egy nagyon szép magyar mondás, miszerint egyik kutya, másik eb, meg egy másik, miszerint egyik 19, a másik egy híján 20 - ez jutott eszembe az USA kontra Oroszország összehasonlításról. Meg egy harmadik, amit itthon is művelnek: oszd meg, és uralkodj.

A problémám ezzel az egész helyzettel annyi (mint másoknak is), hogy kb 2 héttel ezelőttig akik teli véres szájjal szidták a szovjet/orosz birodalmat és az itthoni baloldalt többé-kevésbé jogosan minden rosszért, azok nagyhirtelen szinte teljes mellszélességgel most mellettük állnak...?!

MÁS:
gondolom, többeknek is mond valamit itt a Tom Clancy név. 1-2 'ötlete' már bejött, ez lesz a következő???
És akkor még hátra van a medve és a sárkány tusája, ami jelenleg azért messze van a valóságtól - habár, ha megnézzük, Kína mit lépett eddig, akkor el lehet gondolkodni, hogy ez az egész hajcihő kinek használ... Kinek lehet érdeke, hogy a nyugati civilizációt egymásnak ugrassza?

Balt 2014.03.05. 09:03:58

@kvadrillio: "...az oroszok győzni fognak..., mert a fenekükön ott a piros pötty ! :)"

Esetleg az orrukon. A vodkától. :) Bár ettől még tökéletesen igaza van Bayernek. Nem olvastam, kösz, hogy hoztad!

Balt 2014.03.05. 09:07:58

@zorki: @Circus: Ki áll az oroszok mellé? Kevesen. Talán. De hogy tényleg abszolút érthető és kiszámítható, amit csinálnak (és ezzel nyilván számoltak is Langleyben - ha Brüsszelben nem is), és hogy Koszovó, Irak stb. után épp az amcsiknak nincs semmi erkölcsi alapjuk ezt bírálni, az elég egyértelmű.

Balt 2014.03.05. 09:10:48

@Circus: Igen, Kína érdekes állat, és talán most dől el, hogy ki is kapja a Nagy Világversenyben az aranyérmet. Az immár bizonyos, hogy az EU a dobogóra sem állhat fel sajnos...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.05. 09:29:04

@Circus:
"Szerintem sem az, sem ez."

Az az ország, amelyik nem a saját nemzeti útját követi, úgy jár, mint Ukrajna.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/12/oh-those-russians.html

Magyarországnak is a sajátos kelet-európai útját kell követnie és olyan Birodalom védelme alá kell helyeznie magát, amelyik a legtöbbet adja. A technokütyük, a Gorenje hűtőládák kora lejárt, a nép már igazán látja, mik a valódi értékek. A víz, a termőföld, az energia. Az első kettő van nekünk, a harmadikhoz kellenek az oroszok. Természetesen kölcsönös előnyökön alapuló, egymás érdekeit és önbecsülését (!) komolyan vevő megegyezésre gondolunk. Nem akarunk többé tiszteletlenül, lenéző módon beszélő, velünk hülyegyerekként, másodrendű emberekként bánó Nyugatot. Én azt gondolom, Putyin ezt inkább megérti, mint a Nyugat.

"A problémám ezzel az egész helyzettel annyi (mint másoknak is), hogy kb 2 héttel ezelőttig akik teli véres szájjal szidták a szovjet/orosz birodalmat és az itthoni baloldalt "

Az u.n. "baloldal" lejáratta már magát ebben a történetben. Nem véletlen, hogy az orosz követ a Jobbikkal exponálja magát. Tudja, hogy ők a jövő tényezői.

gonosz1hal 2014.03.05. 10:20:15

@Balt: óbazz, oké, ez így félreérthető. a jogi aktus megtörténtekor Hruscsov elvtárs volt már a góré, de az ajándékozást még Sztálin készítette elő - nagyon kedvelt a Krímmel foglalkozni ugyanis... erről a krími tatárok például sokat mesélhetnének.

zorki 2014.03.05. 12:50:47

@Balt: Akkor ezek szerint Irak is abszolut érthető. Mind1 is.
Azért mert nekik nincs mit egymás szemére vetni, a beavatkozás nem lesz elfogadható.

Balt 2014.03.05. 15:27:55

@zorki: Persze, hogy érthető: (nagy)hatalmi logika.

Ez viszont friss. Még szerencse, hogy a többség jóoldali... :)
(Emlékeztetőül: a magam részéről nem állok senkién, max. a kárpátaljai magyarságén.)

A lehallgatott beszélgetés nagy bomba lehet
Nyilas Gergely márc. 5. 14:40

"Egyre inkább nyilvánvaló, hogy az orvlövészek mögött nem Janukovics állt, hanem valaki az új koalícióból" – mondta Catherine Ashtonnak az észt külügyminiszter annak a telefonbeszélgetésnek a során, amelyet a még Janukovicshoz hű erők hallgattak le. Urmas Paet szerint különösen aggasztó, hogy az akkor már hatalomra készülő ellenzék jelezte, hogy ebben az ügyben nem kívánnak vizsgálódni. "Érdekes, folytassa" – mondta az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa. Paet arról is beszámolt, hogy a tüntetésen nagy elismerést szerzett Olga Bogomolec főorvos olyan bizonyítékokat mutatott be, amelyek igazolták, hogy a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, vélhetően ugyanazok az emberek.

Paet szerint a nyomozás hiánya azonnal diszkreditálja az új vezetést.

A beszélgetés nagy része Paet benyomásáról szólt, arról, hogyan viszonyulnak az emberek az új koalícióhoz, amelyre sokan bizalmatlanul tekintenek. Ashton pedig elmondta, hogy az emberek valóban változást akarnak Ukrajnában és az új vezetés nem teheti kizárólag a Majdan tüntetőire építve. "Ha csak barikádokat építenek, akkor nem tudunk pénzügyi segítséget nyújtani, hiszen nekünk partnerekre van szükségünk" – mesélte Ashton Paetnek, hogy mit mondott az ellenzék vezetőinek.

calabria007 (törölt) 2014.03.05. 15:36:01

@Khonsu:

az 1940-es évek végén több SZU katona halt meg az ukrán pacifikálásban mint később Afganisztánban...

en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_Insurgent_Army#Spring_1945.E2.80.93late_1946

csak 1950 tájékán tudták felszámolni az ukrán ellenállást...

en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_Insurgent_Army#End_of_UPA_resistance

Circus 2014.03.05. 16:03:22

@Doomhammer: semmilyen szempontból nem tartom jó megoldásnak, ha betolatunk akár az USA, akár Oroszország, akár Kína szoknyája alá - egyikben sem bízom. Magam részéről megmaradnék naív európainak.

Tévedsz, ha úgy gondolod, hogy Putyin jobban megért, mint a 'nyugat'. Egyrészt, mert neki mi is nyugat vagyunk és nemcsak az égtáj miatt, másrészt ő is csak birodalmat épít, ahová kellenek alattvalók.

Emlékszel még a Szovjetunióra? Amikor szovjet katonák mászkáltak Magyarországon? Én igen, és innen a balközépről csak annyit szeretnék, hogy soha többé.

Circus 2014.03.05. 16:11:04

@Doomhammer: még egy dolgot - csak mosolygok magamban azon, ahogyan elmozdult a kormányzó magyar jobboldal az orosz kérdéssel kapcsolatban, és ha a korábbi retorikát vesszük alapul, mely szerint Oroszország=Szovjetunió, akkor jelenleg már ebben a kérdésben is inkább baloldali, mint az Összefogás bármely pártja...

Már írtam, értem én, hogy realpolitik, csak nem szeretem :)

calabria007 (törölt) 2014.03.05. 17:07:42

@Circus:

egy felettébb érdekes telefonbeszélgetés...

"Behind The Kiev Snipers It Was Somebody From The New Coalition" - A Stunning New Leak Released
www.zerohedge.com/news/2014-03-05/behind-kiev-snipers-it-was-somebody-new-coaltion-stunning-new-leak-reveals-truth

Circus 2014.03.05. 21:42:07

@calabria007: ... amit azóta cáfolt az orvos, akit beidéztek.

Megy a kavarás a háttérben. Van egy nagyon jó mondás: 'kinek használ?'. Nézdd azt, én is azt teszem.

calabria007 (törölt) 2014.03.05. 22:42:16

@Circus:

annak sincs sok értelme, hogy egy hivatalban lévő, megválasztott politikus orvlövészeket küldd - egyenes adásban (!!!) - a tüntetőkre

mondhatni __hülyeség__ az egész...

Apeiron (törölt) 2014.03.06. 00:27:48

@Zebrateve:

"Two things are infinite: the universe and human stupidity; and I'm not sure about the universe."

Általában Einsteinnek szokták tulajdonítani, a helyzet azonban ennél bonyolultabb:

quoteinvestigator.com/2010/05/04/universe-einstein/

Ugyanakkor mit is várhatunk valakitől, aki önmagát "jobboldali konzervatív"-nak tartja, miközben egy anarchista filozófust citál tudományellenes kirohanásai közben?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.06. 06:40:09

"Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat."
Na nem, ez akkor is gyakorlatilag jóváhagyása annak, amit az előző ukrán vezetés, meg Putyin csinál.

Az összetákolt káeurópával igza van, a többivel olyan különösebben nincs. Ennyi erővel az oroszok elfoglalhatnák egész Európát, mert senki nem merne beszólni nekik a gáz miatt? Ez így sehogy nincs rendben.
Itthon max. a balfasz poltikusainkat kellene fellógatni, akik miatt még mindig az orosz gáztól függünk.
Ja, meg nem mellesleg valóban egyáltalán nem kéne az oroszokhoz dörgölőzni - már tudjuk, miyen az. Üzletelni velük, az más, de leginkább úgy, hogy mi adjuk a jó magyar terményeket, ők meg pénzt... (Nem úgy, hogy ők adnak reaktort...)

Circus 2014.03.06. 11:54:42

@calabria007: olyat azért már hallottunk, hogy a hatalom lövet mesterlövészekkel, mondjuk 1956-ban, nem?
Mondom, amúgy a hír cáfolata is kijött, csak ez megint kabátlopási ügy, mert aki magyarázkodik, az rögtön nincs jó helyzetben...

calabria007 (törölt) 2014.03.06. 12:19:36

@Circus:

1956 nem egy demokratikusan megválasztott elnökről szólt + nem _egyenes adásban_ ment a lövöldözés...

CIA-izű ez a történet...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.03.06. 12:31:33

@calabria007: Az információ forrása a Janukovics-pártiak által lehallgatott beszélgetés.
Megbízható.

És persze semmi baj, hogy lehallgatták az észt külügyminisztert és Ashtont. Akkor lett volna baj, ha az USA teszi azt.

Circus 2014.03.07. 18:13:09

@calabria007: nekem nem hihető jobban, sőt :)

Pont annyira megbízható, mint a szándékosan utómunkával kihangosított börtönt nemrég (félreértések elkerülése miatt én visszautasítottam volna, hibának tartom, hogy nem történt meg, de ne offoljunk ezzel itt), vagy mondjuk Kassa bombázása, de felhozhatnák ezer más példát, amit te is ismersz.

Messze nem személyeskedésnek szánom (veled legalább kulturáltan lehet vitatkozni, inkább általánosan a jobboldalra), de úgy marha nehéz valakivel beszélni, ha az éppen aktuális nézőpontja szerint változtatja a véleményét - ha nekem használ, akkor az árulás vagy hazugság is jó, ha nem, akkor az igazmondás is rossz... erre mondtam, hogy realpolitik, csak ezt könnyű szélkakaskodásnak meg köpönyegforgatásnak érezni, esetleg szimplán megbízhatatlanságnak. Nyilván, változhatnak a vélemények, de gyökeresen, néhány hét alatt bonyolult kérdések esetén, hát, mondjuk úgy, véleményes.
Szerintem.

calabria007 (törölt) 2014.03.07. 19:44:43

@Circus:

mióta van nekem közöm a jobboldalhoz?

picur3ka 2014.11.26. 21:41:02

Ez a remek korai írás ma is igencsak megállja a helyét.

Sőt:

"Képzeljük el, hogy a Kossuth téren már hónapok óta lövöldözésekkel tarkított tüntetések zajlanak..."

Most már nálunk szervezik.

Érdekes volt olvasni a vitán kívülről. Teljes bizonyítéka, hogy nem vagyunk nyugatiak, nem értjük a nyugatot és a politikát.

Vagy csak az intelligentsia retardált? A lakósok 2/3-a azonnal beolvasta a Nem szankciók és Nem katonai beavatkozást a konfliktusra.

Tessenek tanulmányútra enni az egyszeri józan észhez az elvi ábrándozások helyett!
süti beállítások módosítása