Orbán, Bede és Ukrajna – cselekvés és látszata
2014. február 23. írta: TuRuL_2k2

Orbán, Bede és Ukrajna – cselekvés és látszata

Ukrajna_EU_szomszedok_444.png

A 444 igazán kifinomultan értelmezi az ukrán eseményeket olvasói számára. Előbb csak Ukrajna EU-s szomszédai számláltattak meg és találtattak háromnak, majd maga Bede Márton térdepeltette kukoricára Orbán Viktort Az ember, aki a szomszédod hullájából is politikai hasznot próbálna húzni című mértékadó külpolitikai elemzésében (az url alapján az Az ember, aki anyád hullájából is politikai hasznot próbálna húzni változatból finomodott idáig a cím). Már a felütés is hibátlan: „Koszovó óta nem volt olyan súlyos a helyzet Európa határvidékén, mint az utóbbi napokban Ukrajnában.” Úgy látszik, Grúzia (Georgia) 2008-as megpróbáltatásai nem érik el egy ekkora gondolkodó ingerküszöbét.

Bede a magyar kormány, pláne Orbán Viktor lépéseit hiányolja, a helikopteres határszemléről készült filmmel pedig Orbán szerinte kampányol, pótcselekszik és 70-80 ukrán hullán gázol át. Hasonló krízishelyzetekben mindig kényes kérdés, hogy mit mond és mit tesz egy kormányzat, mivel – az európai államok túlnyomó többségéhez hasonlóan – Magyarországnak az eseményekre való bármiféle ráhatása erősen korlátozott. Egy ország vezetőitől viszont polgáraik ettől függetlenül elvárják a potens fellépést, így aztán cselekedni kell – és pláne a cselekvés látszatát kell kelteni. Ez lett volna az esetleges menekültáradat fogadására felkészítendő ukrán-magyar határszakasz helikopteres terepszemléje, ami vitathatatlanul látványos és jól fotózható (és míg szerintem a tavalyi árvízi védekezés során Orbán személyes közreműködése és szereplése jócskán túlment a mértékletesség és ésszerűség határain, ebben az esetben nem érzem ezt).

Ezzel szemben mi mindent tehetett volna még a kormány az operatív törzs felállításán, a határszemlén, a békés rendezés és a párbeszéd iránti vágy kifejezésén túl?

Kölcsönös kompromisszumokra és párbeszédre szólíthatta volna fel a t. feleket Kijevben, mint tette azt az Összefogás. (Örvendetes fejlemény, hogy a baloldal meghatározó szereplői, legyen szó Gyurcsány Ferencről vagy a szocialistákról, mára szakítottak az MSZP külpolitikáját évtizedeken át meghatározó merjünk-kicsik-lenni doktrínával).

Elítélhetett volna – „kivétel nélkül” – minden erőszakot, és hitet tehetett volna amellett, hogy a hatalom, ellenzék az és a tiltakozók között megbékélés egyetlen módja a párbeszéd.

Esetleg példát vehetett volna Catherine Ashtonról, az EU külpolitikai főképviselőjéről, és szorgalmazhatta volna az azonnali párbeszédet.

De ezeken túl? Theodore Roosevelt mondta egykor: „Speak softly and carry a big stick; you will go far.” A puha beszédben kevesen kelhetnek versenyre az EU-val, de ami a nagy bunkósbotot illeti, nos... hagyjuk.

És mi lett volna, ha valamiért úgy hozza a sors, hogy Martonyi vagy Orbán mondja el Sikorski két mondatát? Nagyszerű, erőtől duzzadó államférfi lett volna Bede szerint, vagy Janukovics és Putyin utolsó szekértolója? Mert Sikorskiról, aki kamerák és mikrofonok erdejében rendkívüli állapottal és az összes tüntető halálával gyakorolt nyomást a majdanistákra, a következő visszafogott értékelést készítette a magyar kreativitás és stratégiai gondolkodás Mozartja: „a teljes magyar államapparátusnak nincs annyi esze és hitelessége, mint például az Oxfordban végzett Sikorskinak, akinek a világon legfeljebb csak Vlagyimir Putyin nem nyit ajtót az első csengetés után”.

Tegyük fel, a magyar kormány lelkesen és egyértelműen a tüntetők oldalára áll, a nacionalisták (az egyéb ellenzéki erőkkel közösen) győzelemre viszik csodálatos forradalmukat, majd sikereiken felbuzdulva hozzálátnak a magyar-, román- és ruszinkérdés rendezéséhez Kárpátalján. Na akkor mi lett volna? Bevonulunk? Vagy Bede megírja, hogy a magyar diplomácia annyira ostoba, hogy még ezt sem látta előre? Vagy ha másként alakulnak a dolgok, elbuknak a tüntetők, Janukovics konszolidálja a hatalmát, akkor mennyit segített volna az Ukrajnában élő magyarok életén egy ilyen kiállás?

Mert az ukrán helyzetben a magyar érdekek legalábbis ellentmondásosak. A magyar kisebbség jogai jelentős részben az orosz kisebbségnek biztosított jogoktól függenek. Az EU-barát erők, különösen a nacionalisták hallani sem akarnak kisebbségi jogokról, egységes, ukrán nemzetállamban gondolkodnak, ami tudjuk, mit jelent Európa keleti felén. Az orosz orientációt választó Janukovics ellenben szélesítette ezeket a jogokat – nyilván nem a magyarok, hanem az oroszok kedvéért, de az eredmény szempontjából ennek nincs különösebb jelentése.

Gazda Albert írta még decemberben a Mandiner számára az ukrán balhéról„Ha már magyarul elemezgetjük a témát, adódik még egy fontos kérdés: mi a jó/rossz ebben a kárpátaljai magyaroknak? Nem jó nekik ebben semmi. 2004-ben a narancsosok ígértek fűt, fát, virágot, és egyetlen ígéretüket sem tartották be, mi több, oroszellenes intézkedéseik jó része nem kis mértékben rajtuk is csattant, majdhogynem felszámolták az anyanyelvi oktatást is. Aztán jöttek a régiósok, és oroszbarát jogszabályaik egy részének mellékhatásait a magyarok is élvezhették. A paradoxon hibátlan: ki kellene állniuk Európa mellett, de nem tehetik. Hogy is tehetnék, amikor a Szvoboda például a legszívesebben még az országból is elkergetné mind a 150 ezrüket? Várni kell. Sokkal rosszabb hátha nem lesz.”

Hát a magyar miniszterelnök, akárcsak a magyar diplomácia, nagyjából ezt csinálta: szemlét tartott és várt.

Frissítés: Az ukrán parlament már vissza is vonta a korábbi, a kisebbségek számára előnyös nyelvtörvényt. Bármelyik percben megszülethet Bede Márton hivatalos állásfoglalása arról, hogy mit is kell gondoljon erről egy magyar demokrata.

 

(Közlemény: 2013 májusáig a szerző résztulajdonában álló vállalkozás biztosította a miniszterelnok.hu működésének technikai feltételeit.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr225826447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.02.23. 08:31:13

Nem szoktam ilyeneket leírni, de Bede inkriminált írása az aljasság minősített esete. Ha valaki hullákon gázolt át, az éppen a Bede nevű véglény, aki a harcos honi ballib felvilággal karöltve ott próbálja rátolni az ukrajnai helyzetet a magyar belpolitikára, ahol csak lehet.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.23. 08:36:36

Unalmas, hosszú. Előkerült valami bizonyíték, hogy Bede a bajnaigordon.hu-t vagy a gyurcsanyferenc.hu-t szerkeszti, esetleg Botka megbízta őt a szegedi önkormányzat weboldalának szerkesztésével? Ha igen, akkor valaki foglalja össze röviden. Ha meg nem...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.23. 08:40:37

@tauglich:
azért azt látnia kell magának is, hogy bede nincs is olyan a mandarin mostani szellemiségétől.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.23. 08:49:09

Aha, már mindent értek. Bede megnézte ezt a szart: www.facebook.com/photo.php?v=10152238244861093&set=vb.298090296092&type=2&theater (melyikőtök csinálta? :)), és annyira kiborult rajta, hogy paródia vagy gúnyolódás helyett azonnal, izomból írt egy mérges jegyzetet. Ti peig most mentek a jutalomfalatra. Megkapjátok, nyugi.

na ez azért mindennek a teteje 2014.02.23. 08:56:45

@Holger Hartland: maga már megint itt van? unatkozik a saját kis lukában?

Alfőmérnök 2014.02.23. 08:58:04

@tauglich: @jose maria padilla: Maguk között egyre nagyobb a feszkó, szerintem egy sörözéssel feloldhatnák. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.23. 09:01:53

@Alfőmérnök:
igazi feszkót nem érzek. talán az aggodalmamat érzi anak, miszerint a jóravaló tauglichot el fogja nyelni a mandarin mocsara. mert nem érzékeli új szellemi hazája alantasságát.
és igen, egy sörözés nem lenne rossz. persze te is jöhetsz, esetleg dumcsizhatnánk bellről, loxonról, gloárról.... :))))

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.23. 09:02:47

@Holger Hartland:
na, magát küldték ma reggel a vincentes gazdái?

na ez azért mindennek a teteje 2014.02.23. 09:04:37

@jose maria padilla:
vagy inkább a mandarin nincs messze bede személyiségétől - máshogy nehéz is lenne bejutni a Korvin(ottó)tetős kommunába
vajon van ennek köze ahhoz, hogy a pesti zsidókat nem vitték el 44-ben,
vagy ahhoz, hogy hülye Horthy nem akasztatta fel vagy likvidáltatta külföldön az összes bolsi főkolomposokat?

Célkereszt 2014.02.23. 09:06:56

Hosszútávú céljainkat nem egy, az Unióhoz csatlakozott Ukrajna szolgálná? A magyar diplomácia passzivitása és néhány egyéb ellenséges megnyilatkozás(ld. terroristának titulált tüntetők) nem éppen azt a gyanút támasztja alá, hogy az atomerőművel együtt valamiféle orosz érdekkiszolgálást is vállaltunk? Nem inkább ezek tehetik bűnbakká a magyarokat?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.23. 09:10:07

@jose maria padilla: Neked sokkal több közöd van a vincentesekhez, mint nekem valaha is, és ez nekem így nagyon rendben is van. Bárki más előtt megjátszhatod magad, előttem nem.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.23. 09:21:54

@Holger Hartland:

többedszer feszegeti. és nem érzi hogy illetlen?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.23. 09:23:29

@tauglich:
rondacsaj szerintem az orbádiktatúrát nyögi anyagilag, vonatra sem telik néki. kötcse van. :)

de holgert elhívhatjuk. addig szerzek vascsövet.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.02.23. 09:28:40

@jose maria padilla: Holgert? Szerintem a csávó az a szervilis fajta, aki csak pirospontért megy házhoz. :))

Alfőmérnök 2014.02.23. 09:28:55

@jose maria padilla: @tauglich: Bellről, gloire-ról leírtam, amit gondolok, nem hiszem, hogy sok beszélnivalónk lenne róluk.
De hívhatnánk inszeminátort is... esetleg pamocsnyikot. :D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.23. 09:37:03

Bede cikke egyszerűen ökörség. Nincs mit elemezgetni rajta.

Liquid_Night 2014.02.23. 09:37:41

Pedig a helyes az lenne, ha mindkét oldal barnázná a nacit, hogy tavasszal nálunk is ez lesz...ja bocs, az ukránoknak van még működő ellenzékük, nekünk már az se. Megy a marakodás a koncokon jobbról balról, az istenadta nép meg parasztcsatát vív a senki földjén.

Hajrá barmok!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.23. 09:43:54

@tauglich:
pirospont? tetováljunk rá köcsögpontot. mint a sitten. :)

Tündér_Lala 2014.02.23. 09:46:23

Az ukrán helyzetet az amerikaiak, az EU és az oroszok állították elő és kizárólag ők tudnák megoldani is valamilyen kompromisszummal.
(Az amik szeretnének az oroszok hasában egy nátó tagot, Az EU szeretné lenyúlni az ukrán erőforrásokat, az oroszok pedig geostratégiai érdekeiket szeretné fenntartani, érvényesíteni. Pénzt eddig egyedül az oroszok lennének hajlandóak áldozni, a többi pedig a jól bevált propaganda háborúval manipulál, amit az ottani eszközként használt emberek egy része be is kajál. )
Ovi nagyon helyesen kussol. Nem oszt, nem szoroz, ha elhelyez egy újabb nyelvcsapás sorozatot a nyugat seggén (rásdásul nem is értékelik), viszont az ottani véreink kárát láthatják. Elefántok harcában arra kell ügyelni, hogy ne kerüljünk a lábuk alá, mert eltaposnak.

(Külön röhej, hogy a birkázó ballib milyen végtelenül primitív, egybites módon tud felfogni bonyolult problémákat, ahol nyerni nem tudunk, de veszíteni nagyonis.)

Vidéki 2014.02.23. 09:59:01

"az európai államok túlnyomó többségéhez hasonlóan – Magyarországnak az eseményekre való bármiféle ráhatása erősen korlátozott. "

Ezt nem képes felfogni a 444 szerkesztősége és a nagyotmondásban érdekelt cikkírója Bede Márton.

Ezek az urak és elvtársak úgy tüntetik fel magukat, mintha az igazmondás bajnokai lennének, valójában a figyelem megragadása érdekében akármilyen gaztettre képesek.

Valójában ők azok az emberek, akik "anyád hullájából is politikai hasznot próbálnak húzni". Mostanában, a választási propaganda harcban a Bede Márton féle alakok szövegeire fizet a Bank!

Bede Mártonnal azonos erkölcsi színvonalon álló újságírók régen is léteztek:

Mikor a híres amerikai író, Mark Twain Európában utazgatott, otthon a lapok halálhírét költötték.

A hír visszaszivárgott Nagy Britanniába is, ahol az író éppen tartózkodott.

Mark Twain ezért összehívott egy sajtókonferenciát és rezzenéstelen arccal bejelentette:

„Uraim, a halálomról szóló hírek erősen eltúlzottak.”

Később kiderült, hogy az amerikai sajtóban megjelent álhírt egy amerikai újság londoni tudósítója költötte. A tenger alatti távírókábel akkor már az USA és Nagy Britannia között le volt fektetve.

Főnökétől ilyen utasítást kapott: „Az a hír járja, hogy a híres író súlyos beteg. Ha csak beteg, küldjön egy tízszavas tudósítást, ha meghalt, küldjön egy ezerszavast”.

Mivel a tudósítót az elküldött cikk hosszúságával arányosan fizették, és a pénzre is sürgősen szüksége volt, elküldte az álhírt, a tudósítást Mark Twain haláláról.

S=klogW 2014.02.23. 10:13:49

@Tündér_Lala:

primitív? hazaáruló inkább, még ha szimpla ostobaságból is.

S=klogW 2014.02.23. 10:26:48

@jose maria padilla: @tauglich:

már vártam mikor kerül elő a vascső :D
végeztem némi felszínes online kutatást a vascső mint az interperszonális kontaktus metakommunikációs eszköze kultúrtörténetét illetően

"Jewish-American organized crime arose among slum kids who in pre-puberty stole from pushcarts, who as adolescents extorted money from store owners, who as young adults practiced schlamming

(wielding an iron pipe wrapped in newspaper against striking workers or against scabs) –

until as adults they joined well organized gangs involved in a wide variety of criminal enterprises boosted by Prohibition."

en.wikipedia.org/wiki/Jewish-American_organized_crime#19th_Century_.E2.80.93_early_20th_Century

S=klogW 2014.02.23. 10:37:56

@jose maria padilla:
oda én is elmennék, egyszer megnézném magamnak ezt a dízses kompániát. :)
bbj mitől lett rondajcsaj?

Alfőmérnök 2014.02.23. 10:46:11

@S=klogW: Arról ne is álmodj, dokikám. :)
Rondacsaj, akivel megbeszélsz egy randit, oszt nem megy el rá.

Doberdo 2014.02.23. 11:35:44

Miközben Orbán a határt szemlézte- árgus szemekkel sebesült menekültek után kutatva, a szakértők lenyilatkozták, hogy mit is kellett volna tennie.
Nevezetesen az ukrán csatazajból kifelé igyekvő
ott ragadt magyar honpolgárokat kellett volna felderíteni
és lehetőség szerint kimenteni. Ennyit Felcsúterdély
miniszterelnökének előrehaladott bölcsességéről.

Bell & Sebastian 2014.02.23. 11:47:54

Nem kellene a saját, elsumákolt elitváltásunkat másokba belevetíteni, máshol megpótcselekedni.
Az állítások igazságát nem tudom ellenőrizni, mivel az eredeti írás elérhetetlen.

@tauglich: Javaslom a Hétkert, majd kiintegetek elhaladtamban, mint Brezsnyev elvtárs az úttörőknek.

Bell & Sebastian 2014.02.23. 11:49:27

@Tündér_Lala: Lemaradt az eseményektől, mára már lebegteti Rehn a zsozsót az új kormánynak.

S=klogW 2014.02.23. 11:53:57

@Doberdo:

"kifelé igyekvő ott ragadt magyar honpolgárok"

hol, kik? vagy csak hazudozol?

vizipipa 2014.02.23. 11:55:11

Bedét kb. 2010 óta nem olvasok. Bőven elég ami így közvetve eljut hozzám róla.

Egy sport témájú cikkel sikerült úgy kiakasztania, hogy B listáztam. Egy felszínes, beolvasós, a háttér ismeretek teljes hiányát nélkülöző, blikk (kis b-vel) szintű firkálmány volt.

Úgy látszik stabil ember. Azóta is stabilan hozza a "bede" szintet.

Veridicus76 2014.02.23. 11:59:49

Az atlantista-cionista bértollnokok atlantista-cionista hűségesküt követeltek Orbántól. A miniszterelnök azt tette, amit tenni kellett: nem pofázott fölöslegesen. Sajnos a kártékony bilderberges Martonyi így is izgágáskodott eleget.

Tündér_Lala 2014.02.23. 13:02:40

@Bell & Sebastian: Az utolsó lebegtetésben még az IMF szerepelt ("természetesen"), ami a teljes és maradéktalan kifosztást és kiszolgáltatást eredményzné, szokás szerint. Ha azt meglépik, többé nincs választásuk, a diktátumok határozzák meg az életüket.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.02.23. 13:09:33

@Holger Hartland: Az az igazság, hogy én nem szoktam ilyen politikusok gyereksimogatós és gumicsizmában gátrakiállós képeit nézegetni, de szerintem ha Orbán gusztustalanul viselkedett azzal, hogy csinált egy ilyen kis kampányvideót ebből a határmenti szemléből, akkor ugyanezt tette Bajnai is, amikor gyertyagyújtós kampányvideókat csinált.

Igaziból képtelen vagyok felháborodni akár egyiken, akár másikon.

Tündér_Lala 2014.02.23. 13:10:03

@Bell & Sebastian:Rehn a pénzt az IMF-en keresztül lebegtette (mint hozzátette: "természetesen"). Ez pedig szokás szerint a teljes kifosztást és kiszolgáltatottságot jelenti. Ha ezt meglépik, elveszítik a választás lehetőségét és diktátumoknak engedelmeskednek.
Az oroszok 15 Md dollárt igértek és olcsobb olajat és gázt.
Kutyaszorító ez.

Tündér_Lala 2014.02.23. 13:15:27

@Bell & Sebastian: Rehn a pénzt az IMF-en keresztül lebegtette. (Mint hozzátette: "természetesen".) Ez pedig a teljes kifosztásukat és kiszolgáltatásukat eredményezné. Ha meglépik, elveszítik a választás lehetőségét és diktátumokat teljesítenek.
Az oroszok 15 Md dollárt ígértek és olcsóbb olaj, gáz árakat.
Kutyaszorító ez.

Tündér_Lala 2014.02.23. 13:16:35

@Bell & Sebastian: Rehn a pénzt az IMF-en keresztül lebegtette. (Mint hozzátette: "természetesen".) Ez pedig a teljes kifosztásukat és kiszolgáltatásukat eredményezné. Ha meglépik, elveszítik a választás lehetőségét és diktátumokat teljesítenek.
Az oroszok 15 Md dollárt ígértek és olcsóbb olaj, gáz árakat.
Kutyaszorító ez.

Doberdo 2014.02.23. 13:24:01

@S=klogW: A mai 11.53-ra. Azokra a magyar polgárokra kellett volna gondolnia, akik munkát végeznek, vagy átmenetileg tartózkodnak az ukrán veszélyzónában.
Ehelyett várta a sebesült menekülteket az ártatlan.....
(Ha ezt nem tudod felfogni, az esetben sajnállak nagyon.)

Tündér_Lala 2014.02.23. 13:26:10

@Bell & Sebastian: Rehn a pénzt az IMF-en keresztül lebegtette. (Mint hozzátette: "természetesen".) Ez pedig a teljes kifosztásukat és kiszolgáltatásukat eredményezné. Ha meglépik, elveszítik a választás lehetőségét és diktátumokat teljesítenek.
Az oroszok 15 Md dollárt ígértek és olcsóbb olaj, gáz árakat.
Kutyaszorító ez.

Tündér_Lala 2014.02.23. 13:39:09

@Bell & Sebastian: Rehn a pénzt az IMF-en keresztül lebegtette. (Mint hozzátette: "természetesen".) Ez pedig a teljes kifosztásukat és kiszolgáltatásukat eredményezné. Ha meglépik, elveszítik a választás lehetőségét és diktátumokat teljesítenek.
Az oroszok 15 Md dollárt ígértek és olcsóbb olaj, gáz árakat.
Kutyaszorító ez.

Tündér_Lala 2014.02.23. 13:41:12

Boccs, döglődik a az oldal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 13:46:12

Éles lövedékek szállnak, de nem félek, Viktor
őrzi álmomat, keze csendesen reáborul a tájra
védi a határt, védi magyarságot, Kárpátalja fattyú népe
reszkess, korcs hontalan bitang senkiháza
mocskos hajadat én nem simizgatom

Tán ne tudná a magyar ki a magyar?
Ki félti vakbuzgón hős honát? Ki nem térképről őrzi a tájat, mert gépen száll fölé
S lőn beszerveztek, majdnem, de elkapodott a rendszer
Rozsdás fenegépagyát Viktor lőtte ki helyibül, s most,
mint a gáton az ember, vagyonát megigazgatja,
és talál székelyt az út szélén, hólavinát görget igazi szkarabeuszként, sajtóját igazsága nyögi
tárja szét a szárnyát és megölel. Be jó határontúli magyarnak lenni!

Pofazacskóm rázza a sűrű repedő levegő, de Viktor áll már a vártán.
Ó Viktor, bárcsak Feri is Táncsics-dalokat járna. De tudjuk: kiskapuk fájnak, jogállam hátránya megszenvedi rendszered. Tudjuk: Igazi magyarként te sose lőnél élesben a népedre, s él még nini a navember is, de jó vagy Viktor, szeretlek.
S tán beférek én is egy kulákképző programba ;)

Tibetiek sírják ketté az utcákat, de nem hat meg, sas-behívó nékik
jogos jussuk! Kérték, hát megkapták! Ilyen a jó vezér.
Nem kell itt jogászkodni ingyen: a baltásember bűntelen, szeplőtelen
ma született bárány, a kazah kultúrnép árja hangja
még az orosz uránnál is szebben csilingel.

GERI87 2014.02.23. 14:12:18

Ukrajnának 4 Eu-s szomszédja van.

444-et meg nem kell olvasni, mert gagyi szar.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.23. 14:21:31

@jose maria padilla: Il-let-len?? :) Miért írsz nekem?

@Siri Keeton: Szerintem ez az Orbán-videó az első ilyen, amit láttam, és ezt is csak az itteni poszt miatt. Magamtól nem jutna eszembe ilyet nézni... Bajnaisat egyet sem láttam, de ha vicces, akkor jöhet a link. Nekem egyébként mindegy, hogy kicsoda, tetszik ám az is, amikor a fletófanok védik az ikonjukat, csak ahol olyasmi történik, oda nem szoktam kommentelni.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.02.23. 15:06:34

@Holger Hartland: Igazad van, csak fényképalbum volt az oldalán.

www.facebook.com/media/set/?set=a.508094919308420.1073741889.278219632295951&type=3

De azért ez is kampányesemény ilyenkor, kampányidőszakban. Ahogy írtam, ez tök normális.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.02.23. 15:08:11

@GERI87: Szlovákia mit csinált, tényleg? A cseheknél Václav Klaus (nyugdíjas politikus) azt mondta, hogy Ukrajna az oroszoké, és hogy éppen ezért az EU-nak békén kéne hagynia.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 15:16:29

Turul, turul!!
Hatalmas vitorlás hajó van Janukovics elhagyott rezidenciáján !!!4!!!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.23. 15:41:13

@Siri Keeton: Kösz, de nekem ebben a témában legfeljebb véletlenül lehet "igazam", hiszen csak most ismerkedem a műfajjal... És igen, ahogyan Bajnai elhelyezi a gyertyáját Ukrajna békéjéért (jól értem, a hazai ukrán kisebbség önkormányzatának épülete előtt?), abban is ott van a nyálfaktor.

"Az ember, aki anyád halálából is politikai hasznot próbálna húzni" - már nem is tudom, a politikusoknál ez gyalázkodás, vagy munkaköri leírás. :)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.02.23. 16:13:22

„Tegyük fel, a magyar kormány lelkesen és egyértelműen a tüntetők oldalára áll, a nacionalisták (az egyéb ellenzéki erőkkel közösen) győzelemre viszik csodálatos forradalmukat, majd sikereiken felbuzdulva hozzálátnak a magyar-, román- és ruszinkérdés rendezéséhez Kárpátalján. Na akkor mi lett volna? Bevonulunk?”

A nagynemzeti idiotizmusnak még a csillagos ég sem szab határt. Akármilyen nemzetielnyomó hatalom lehet rosszabb egy olyannál, mint amelyik számolatlanul lő a tömegbe? Ilynkor tényleg nem tudom, hogy faszok vagytok-e, vagy „csak” szervilisek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 17:22:21

a helikopteres határszemléről készült filmmel pedig Orbán szerinte kampányol"

miért turul, szerinted nem kampányol? akkor miért vette videóra, lehet helikopterezni kamera nélkül is :) persze értem én h 21 század meg minden, dehát akkor is.
egy kis önfényezés sose árt. ez a kampány.

"Magyarországnak az eseményekre való bármiféle ráhatása erősen korlátozott."

a horvátoknak is szállítottunk fegyvert, raffay nagyonnemzeti elvtárs ekkor gazdagodott meg biztos.
az ukránoknak is lehet, akár a felkelőknek, akár a rendvédelmi erőknek, kinek milyen a gyomra meg az esze, a lényeg, h mi jó nekünk?

" jócskán túlment a mértékletesség és ésszerűség határain, ebben az esetben nem érzem ezt)."

én éreztem, ezért láttam szükségét, hogy megőrökítsem egy halhatatlan ódában az egészet, fent olvasható

"Kölcsönös kompromisszumokra és párbeszédre szólíthatta volna fel a t. feleket Kijevben"

igen, ezt megtehette volna orbán is, kár hogy nem tette meg, nagy hiba, nem itt tartanánk most!

"mára szakítottak az MSZP külpolitikáját évtizedeken át meghatározó merjünk-kicsik-lenni doktrínával)."

mert ezt mondták :D turul te hol élsz? EZ A MERJÜNK kicsik lenni mondat, az ellentéte fegyvereket szállít, vagy bevonul a hadsereeggel akármelyik oldalra állva, ez is lehet vita tárgya. ennyit érsz turul, ilyen milyemulya véleményket olvasok itt 6 éve. 6 éve! :)

"Martonyi vagy Orbán mondja el Sikorski két mondatát?"

:) martonyi meg orbán nem ilyett képzett, nem ilyen értelmes ember, nem ilyen dörzsöltek, ők csak kezet fogni tudnak, pénzt markolni, meg integetni, farkat csóválni. alkatilag képtelenek diplomáciai tárgyalásokat lefolytatni. ők ilyen janukovics értelmi színvonalon mozognak.
kkbk.blog.hu/2013/07/19/a_magasdi_fedonevu_martonyi

ki a magyar kreativitás és stratégiai gondolkodás Mozartja? nem tudom, de igaza van. sikorvski egy komoly ember mégha báb is, lehet az, nem tudom, ennyire nem ismerem.
ja bede. ő amúgy egy idióta ember.

"Tegyük fel, a magyar kormány lelkesen és egyértelműen a tüntetők oldalára áll, a nacionalisták ... hozzálátnak a magyar-, román- és ruszinkérdés rendezéséhez Kárpátalján. Na akkor mi lett volna? Bevonulunk?"

szuverén kormányok ezt előre megbeszélik turulom. tehát ha veszel valami tudod az árát, mert közlik veled, mi is előre kérnénk az árat, kárpátalját max, vagy min autonómiát.

"Janukovics konszolidálja a hatalmát, akkor mennyit segített volna az Ukrajnában élő magyarok életén egy ilyen kiállás?"

ezek ilyen dolgok turulom, kockázat nélkül nincs élet.
persze lehet segíteni az oroszbarát erőket is, nekem nincs gyomrom mondjuk janukovics meg timosenko támogatásához.

"Hát a magyar miniszterelnök, akárcsak a magyar diplomácia, nagyjából ezt csinálta: szemlét tartott és várt."

turulom a magyar diplomácia nem csinál semmit, és nem is fog semmit csinálni, mondhatod te a rutinfeladatokra, hogy hősiesség, meg hogy ez nem kampány, de ez nem lesz így. a délszláv háborúban is csak a korrupció miatt segített, semmilyen nemzeti érdeket nem fog érvényesíteni a "majdnem beszervezett" orbán elvtárs.

"Érvénytelenítette a parlament a 2012-ben elfogadott nyelvtörvényt, amely lehetővé tette, hogy a kisebbségek nyelvei regionális szinten hivatalossá váljanak azokon a helyeken, ahol az adott kisebbség aránya eléri a tíz százalékot. Ez elsősorban az oroszajkúaknak kedvezett, de ennek nyomán Beregszászon is hivatalossá vált a magyar nyelv. Igaz, a gyakorlatban a törvény nem érvényesült – hívták fel korábban a figyelmet a magyar kisebbségek kárpátaljai képviselői."

ez már akkor a hatalomátvétel utáni turulom?

röhögő 2014.02.23. 17:31:39

Utálom Orbánt, de mit a szart kellett volna tennie? Az atomerőművet akkor szerződte le amikor még semmi sem volt Kijevben. Ha meg Janukoviccsal szembe megy, az nyeregben marad, akkor persze siratnátok a Kárpát-aljai magyarságot ugye?
Orbán nagyon helyesen nem foglalt állást se pro, se kontra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 17:33:36

amúgy igen, ha irtják a határontúli magyarokat, akkor bevonul a magyar hadsereg, ez egy műfaj nemzeti kormányoknál

aki nem bírja a vért, ne nézzen oda, bújjon el.

röhögő 2014.02.23. 17:36:10

Ja és gratulálok! Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia. Az szerintem négy.
Azért aki általános iskolai földrajz szintjét nem üti meg, az inkább Ablakzsiráfot színezzen, ne írjon posztot!
Eléggé égő ez így!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 17:37:32

@röhögő: hopp, ennyit a kontráról:

Martonyi János közleményben üdvözölte Julija Timosenko szabadon bocsátását

ebbe még véletlenül sincs benne az amerikaiak keze meg abba se hogy george clooney timonsenki pólóban feszít.

szegény naiv hülye dzsordzsi, fogalma nincsen a dolgokról, csak akkor miért szól bele? nagyobb az arca, mint az esze, értem én, de azért legyen már egy kis önkritikája. miért nem tanul egy kis politikát hogy ne tudják a jenki haverok félrevezetni? miért nem tanul Balzactól? Minden nagy vagyon mögött nagy bűn rejtőzik.

www.indavideo.hu/video/InfoRadio_-_Arena_-_Gereben_Agnes_-_1resz_1

www.indavideo.hu/video/InfoRadio_-_Arena_-_Gereben_Agnes_-_2resz_1

martonyi meg egy haszontalan idióta, azt támogatja aki többet fizet.

aranyos ez a tolószékes kép:
www.mon.hu/ukran-valsag-martonyi-janos-udvozolte-julija-timosenko-szabadon-bocsatasat/2487258

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 17:41:21

@Holger Hartland: bedénél nem találsz ilyet mert ők szakértők, ők a karáncsonyi prémiumba építik bele

röhögő 2014.02.23. 17:44:30

@tesz-vesz: Amikor Tyimosenkót szabadon bocsájtották, már lehetett tudni hogy Janukovics a múlt.
Ennek már nincs diplomáciai kockázata. Szombat este? Janukovics már úton van valahová messze, Tyimosenko jó eséllyel a következő vezető.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 17:55:05

@maxval a gondolkodó birca: dehogynem, lehet orbanviktor.hu-ra is felkerült majd

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 17:57:08

@röhögő: jójó, csak nekem nincs gyomrom timosenkó támogatásához. martonyinak van, na ez a ciki.
janukovics kap egy villát moszkvában, állatkertje nem lehet, de azért mégiscsak megéri a szép öregkort.

Hidegen 2014.02.23. 18:24:16

Miért nem tölti ez be a kommenteket?!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 19:26:32

@maxval a gondolkodó birca: hát akkor már nem dolgoztunk hiába elvtársak! egy újabb honlap, rengeteg a lehetőség

@Hidegen: gyurcsány a hibás!

Bell & Sebastian 2014.02.23. 19:52:26

@Tündér_Lala: Ilyen ez a hitelezés, akinek nem kell, csak az kap tisztességes feltételekkel. Az Ájemef akkor gyün a kancsukával, amikor Pusszirájot -diszkót akar látni, a Kozák meg akkor, amikor nem.

Mit jósoltam? Hogy a különböző erőterek legalább három részre szaggatják Ukrajnát, ami még a egy békés kimenet. Itt nem európai érdekek harcolnak az Orosszal, hanem a cionnácik próbálkoznak Putyin seggébe dugni a rakétáikat. Meg lennék lepve, ha szó nélkül hagyná.

Szindbad 2014.02.23. 20:12:46

Hinnye, az újságíró milyen ügyesen megvédte Orbán Viktort az ismert liberális újságíró nemtelen támadásaival szemben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.23. 22:47:37

@Bell & Sebasti: nem hagyja, kiszabadult lejla hercegnő

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.23. 22:58:06

@tesz-vesz: Hé takonygerinc! Magyarul nem lehetne ha már latinivitz az avatar?

Bell & Sebastian 2014.02.23. 23:09:32

@tesz-vesz: Kalászkoszorús Leia hercegnőre a jó rendőr szerepét osztották, ezért csak az érem másik oldala.

Mi lesz a sorsuk a cápáknak, akik ezeket trónra ültették, ez a kérdés.
Hogy ki fogja móresre tanítani őket, az teljesen mindegy, vagy az, hogy kinek az oldalára állnak a túlélés reményében, az is.
Felzabálják őket - méghozzá két oldalról. Majd mindenki kimarja a részét Ukrajnából. Akár törvényes választással is elképzelhető, bár kevésbé valószínű.

Jugoszlávia jóval nagyobb potenciál volt és mégis, egyetlen Milo ügynök teljesen szétcincálta, szinte pillanatok alatt. Ennek az uniónak ekkora falat sok egyszerre, majd szépen elosztják a koncot Putyinnal, mert neki is sok.

Ekkor jöhetünk mi.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.23. 23:15:33

@Bell & Sebastian: Teccettek volna nem szétbaszni egy valaha jól működő mechanizmust, akkor ma nem lenne szükség a szétbaszottak okolására saját balfaszságra mentségkeresés okán.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.23. 23:17:02

@biboldó: Meg hazug balfaszokkal szövetséget kötésre sem.

Bell & Sebastian 2014.02.23. 23:27:26

@biboldó: Üssön pár szóval többet, mert fogalmam sincsen róla, mit basztam szét többedmagammal?

Utoljára pár tuskót a kertben, vagy többet menjek vissza? Nagy-Magyarországig?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.02.23. 23:36:56

Miért akar minden hülye érteni az ukrán helyzethez? Én naponta tárgyalok 5-10 ukrán-kárpátaljai-orosz ügyféllel, és még ők sem tudják, mi történik. Pedig többen Kijevből jönnek hozzám, és a nap végén vagy másnap oda térnek haza.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.23. 23:42:20

@Bell & Sebastian: A Horthy éra nemzetre nézve előnyös oldalát teccetek szétbaszni. No nem személyesen, de akkor nem kéne az érdemekre sem személyes vonatkozásban hivatkozni.

Bell & Sebastian 2014.02.23. 23:43:51

@Mr Falafel: Mindenesetre pilótajátékot ne szervezzen a pénzükön, mert másképpen köszönik meg, mint amit a magyar igazságszolgáltatás általánossá tett az elmúlt, 24 évben.

Bell & Sebastian 2014.02.23. 23:55:16

@biboldó: Jó uram, gondolja csak el, hogy mi marad itt, ha minden marad változatlanul? Maga Armának még azt sem hiszi el, hogy a cionizmus veszélyes fegyver és halált okoz. Azt értem, hogy honfoglalás -párti.

Ugyanezt előadhatná Izraelben is, meglátná, mekkora sikerrel.
Szóval, mi is történt itt, amire hivatkozom? A független bíróságról akar beszélni? Vagy a korrupció előnyeiről? Esetleg a monopóliumok szerepéről a nemzet felemelésében? Tőkekoncentráció, hitel, anyám tyúkja?

Az előnyös oldalát szétbaszták? És mi lett volna az?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.24. 00:10:29

@Bell & Sebastian: Nem kell az armás körítés, az olyan natúratlan linkes.
Szét lett baszva egy jól működő gazdaság, ami anno nem adós, hanem hitelkihelyező pozícióba vezette az országot. Snassz dolog manapság a szétbaszottakat okolni az eladósottságért.

Bell & Sebastian 2014.02.24. 00:26:57

@biboldó: Aha. Hitelkihelyező. És hová / kibe helyezték azt a hitelt. No meg, hogyan keletkezett, de ezt már meg sem kérdezem.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.24. 00:28:37

@Bell & Sebastian: Pozitív szaldó. Ennyi a lényeg, hogy ne kelljen hivatkozni mindenféle armás faszságra.

Bell & Sebastian 2014.02.24. 00:38:08

@biboldó: Nagy szégyen lenne, ha onnan idézne? Nos, kinek hiteleztek a jól menő manufaktórák? Mibe fektettek? Államkötvénybe vagy fegyvergyártásba. Esetleg a kettő ugyanaz?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.24. 00:48:10

@Bell & Sebastian: Példának okáért bornagykereskedők hiteleztek termelőknek, hogy biztosítva legyen a szüret, valamint hiteleztek külhoni kiskereskedőknek, hogy majd legyen aki értékesítsen. Pörög a verkli, van elfoglaltság, van állami adóbevétel, a piárnak köszönhetően van hungarikum. Normál esetben így működik a gazdaság, semmi szükség armás faszságok belemagyarázására.

2014.02.24. 01:07:56

Nem elég vezetőnek lenni, annak is kell látszani.

Bell & Sebastian 2014.02.24. 01:09:31

@biboldó: Idilli helyzet lehetett, nagy kár, hogy nem mindenki így emlékszik vissza. Például a boldogságos hitelfelvevők.

Itt az alkalom, lehetne duplázni a nemzeti fellendülést, ha már se színe, se szaga a tőkének. Vagy mondjuk a béreket, hogy ne legyek telhetetlen legelsőre.

2014.02.24. 01:14:01

Szegény Bede alig egy éve van itthon, de már be van csavarodva.

Bell & Sebastian 2014.02.24. 01:38:26

@biboldó: Javasolnám hogy fussa át maga is a világháborúk közti gazdaságtörténetet, mert ebben az országban csak addig volt konjunktúra, amíg el nem verték a tiszaeszlári, akarom mondani a Népszövetség kölcsönét, ami úgy három évig ki is tartott, a termelés pont ekkor érte el a háború előtti szintet, ahonnan ismét visszaesett.

Egyébként közepesen fejlett, mezőgazdasági országnak számítottunk (GDP 60% -án a nyugati átlagnak), nyersanyag nyista, mivel azt lenyirbálták.

Hogy a városi ipar megfutott, az a mezőgazdasági bevételek csökkenésével járt, amit meg az amerikai import Európába özönlése okozott.

Nem éppen gazdasági aranykor volt. A többségnek semmiképpen.

tevevanegypupu 2014.02.24. 07:05:44

Na, máris eltörölték azt a jogot a most már nagyon szabad Ukrajnában ami Europához közelítene, hogy mindenki nyugodtan beszélhessen az anyanyelvén. Szeretném tudni, hogy a magyarok vagy akár az ott lakó oroszok ugyan miért ne beszélhetnének a demokrácia nevében saját nyelvükön, hanem csakis ukránul?

maskep 2014.02.24. 07:46:41

Fekete-fehér, igen-nem: Azért Janukovics seggének a kinyalása és a vérengzés kritikátlan méltatása között lennének árnyalatok... De hát, a mi Viktorunk megévértékelte, hogy az egyfelől-másfelől beszéd nem kívánatos az egybites rezsiharcosoknak...

Orbán azzal, hogy Putyin csatlósa lett és Janukovics utolsó támogatója maradt, rendkívül sokat tett azért, hogy a kárpátaljai magyar kisebbséget az ukránok élesen megkülönböztessék a Janukovicsért rettegő orosz kisebbségtől... De lehet, hogy ez ugyanannak a zseniális győzelmi stratégiának a része, aminek a mentén megverette nagygyűlésének résztvevőit a rendőrséggel 2006-ban az Astoriánál?...

Helyes Írás 2014.02.24. 09:46:58

Azért sem lett volna értelme belebeszélni az ukrajnai politikába, mert ez a mostani nem az első gazdasági és politikai felfordulás, illetve „forradalom” volt, s jó eséllyel nem is az utolsó, jut a következő évekre is bőven. A társadalmi feszültségeket mérsékelné ugyan, ha Ukrajna kettéválna, de Nyugat-Ukrajnában az „EU-partnerség” mellett várhatóan gyorsan előállna a mai Boszniaihoz hasonló helyzet, s visszakívánkoznának az oroszok ölébe. De nem csak a középtávon kezelhetetlen politikai feszültség miatt nem szabad eszmei alapon megítélni, illetve kormányszinten értékelni az eseményeket, hanem azért sem, mert nekünk ott túszaink vannak, akiket nem tudunk kimenteni.
Ha nem ketté, hanem három részre válnának szét, az lenne az ideális, de sajnos Kárpátalja nem mutat hajlandóságot és képességet az önálló államiságra. Legjobb tehát, ha résen leszünk és befogjuk a pofánkat, bárki is kerül nálunk kormányra.

2014.02.24. 10:25:53

Érthető, hogy az ember első reflexből a kárpátaljai magyarokat félti, de lassan ezen túl kellene tennie magát a mandinernek.
Tízmillió itthoni magyar érdeke _sokkal_ fontosabb, márpedig az oroszok épp most kerültek egy (de minimum fél) Ukrajnányival távolabb tőlünk. Ez még gázostul, atomostul és ukrán nacionalizmusostul is tökegyértelműen jó fejlemény.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2014.02.24. 18:09:02

@trbnt: szerintem ez hülyeség. semmi, de semmi jó nincs ebben az egészben. egyrészt azért döglöttek meg az utcán az emberek, hogy egy másik bűnöző társasághoz kerüljön a hatalom. az IMF hitelről jól tudjuk, mit jelent, oligarcha ellopja, lejattol belőle, a nép pedig törleszti, miközben eldöntik helyette a dolgokat a világbanknál. ettől függetlenül ez a meccs még nem ért véget. elnyiszálja ez a törő-zúzó banda az övéi nyakát, amint legközelebb fázni kezd. véget ért az olimpia, most fognak először lépni az ügyben a ruszkik.

2014.02.24. 18:32:03

@Horgos Eszter: pillanat, én nem arról beszéltem, hogy az ukránoknak jó-e, hanem hogy nekünk (Magyarországnak). Természetesen az oroszok ettől még nem szorultak ki, de _vissza_ igen.

az oroszok _nem_ fognak keménykedni, annál pragmatikusabbak. meccset vesztettek, ennyi. szép lassú építkezéssel visszaszerezhetik, amit elbuktak, de az időbe fog telni. ezt az időt nyerte Ukrajna és mi is.

arra azért kíváncsi lennék, hogy ha az IMF hitel ilyen pokoli, akkor mit gondolsz, az orosz milyen? :P

maskep 2014.02.25. 05:46:40

@Horgos Eszter: "Az IMF hitelről jól tudjuk, mit jelent..." - Igen tényleg kéne tudnunk. Olyan hitel, aminek a felhasználása gazdasági ésszerűséghez van kötve. Izland nem kapott mástól, csak az IMF-től, mára ott gyakorlatilag vége a válságnak. Lettország nem akart orosz baráti hitelt (csak ők tudhatják, miért nem), idén január elsején vezették be az eurót. Leszögezném, hogy 2009-ben mindkét ország nagyobb válságban volt, mint Magyarország...

Pont ugyanolyan idétlen demagógia az IMF-ezés, mint az, hogy a kárpátaljai magyarok érdekeit szolgálja egy önkényúr seggének az utolsó pillanatig való feltétlen kinyalása... Azaz nem egy, hanem kettő önkényúr, ha Putyint is beleszámoljuk. És akkor a magyar egybites rezsiharcosok Orbánját még meg sem említettük, aki a magyarok érdekeiért kész harcolni a fél világgal az utolsó csepp véremig, de a magyarok érdekeiért kész tövig szétnyalni diktátorok bűzös seggét. És ebben nincs semmi esztelen ellentmondás egy rezsiharcos számára..,

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.25. 11:08:07

És mikor fogja Turul kiszerkeszteni Spanyolt?

Bluemotion 2014.03.02. 10:03:03

Bede legalább felvállalja a nevét (ha esetleg az írása nem is megfelelő minden szempontból), de ki a faszom az a TuRuL_2k2?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.02. 20:07:07

@Bluemotion:

TuRuL_2k2 is vállalja a nevét.

"Főszerkesztő:
Balogh Ákos Gergely (TuRuL_2k2)"

mandiner.hu/impresszum
süti beállítások módosítása