Kijevben orvlövészek lövik a rendőröket – Ilyen ország pedig nincs CCCXCV.
2014. február 21. írta: TuRuL_2k2

Kijevben orvlövészek lövik a rendőröket – Ilyen ország pedig nincs CCCXCV.

orvloveszek_Kijevben.jpg

Csütörtökön reggel kiújultak az összecsapások Kijevben a tüntetők és a rendőrök között. Számos forrás számolt be arról, hogy rendőrségi mesterlövészek éles lőszerrel lőttek a demonstrálókra és a sebesülteket szállító mentőkre. A Kossuth Rádió délután 2 órakor így adott hírt a fejleményekről (a felvételt a Vastagbőr tette közzé):

„Nem csitulnak az indulatok Kijevben. Orvlövészek lövik a rendvédelmi erők tagjait az egyik szálloda tetejéről. Az ukrán belügyminisztérium azt tanácsolja az embereknek, hogy ne menjenek az utcára, mert ott fegyveresek vannak. A rendvédelmi szervek megkezdték a terroristák felkutatását és ártalmatlanná tételét. Az ukrán titkosszolgálat volt első elnökhelyettese szerint a terrorellenes vizsgálat bármelyik ukrán állampolgárra vonatkozhat, és csak tovább súlyosbítja az országban kialakult helyzetet. A volt képviselő szerint a terrorellenes művelet gyakorlatilag egyet jelent a szükségállapot bevezetésével.”

A jóságos, az embereket védelmező Berkut esete a gonosz terroristákkal – nagyon szép történet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr955825374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A királyi média hazudik I. 2014.02.21. 22:14:52

A közmédia ismét érdekesen közvetít..... Ezen az egész internet felháborodik....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DezInf 2014.02.21. 12:21:45

Az MTVA-s elvtársaknál beindultak a régi kommunista reflexek.
A vezér nem nyilvánított véleményt a kérdésben, ezért megpróbálták kitalálni, mivel kedveskedhetnének neki.

Szervilis hazaáruló bagázs.

mikorkakalman 2014.02.21. 12:26:16

Semmivel sem rosszabb (de jobb se), mint a "jóságos, demokráciáért és igazságért küzdő szabadságharcosok esete a gonosz diktátorral" című mese...

Steppenwolf 2014.02.21. 12:32:19

Hát ez vérciki, ezen nincs mit szépíteni.

freehckr 2014.02.21. 12:33:21

Magyarországon a rendszerváltás hiánya miatt mindig is a hatalom szócsöveként működött az aktuális posztkommunista kormányzat embereivel kitömött közmédia, de amit a Fidesz-KDNP rendezett ezen a téren a 2010-es módszervált... khm, izé... kormányváltás óta, az a legsötétebb szocialista éveket idézi.

Mondjuk rádiót nem hallgatok, elég az a pár tucat botrány amiről olvashattam az elmúlt időkben, de a „királyi televízió” hírműsorai tiszta fejjel ma már egész egyszerűen nem nézhetőek végig, a Ma Reggel nevezetű fideszes pornót már nem is említve... Már csak szocialista mozgalmi dalok és egy recsegő orrhangú narrátor hiányoznak a belpolitikai híreikből... :)

A rendszerváltást megúszott Fidesz-MSZP posztkommunista bűnszervezetek teljesen tönkretették ezt a szerencsétlen sorsú kis országot.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 12:34:11

mert elképzelhetetlen, hogy a helyzetet fokozandó, nem a hatóságok mesterlőnek, ugye?
még a mindenre képes gyurcsány sem mesterekkel lövetett, hanem kard ki kard alapon.
miért kéne a hatalomnak mesterekkel, mikor megindulhatna a tömeg ellen, kitakarítaná a teret, lenne 10 halott, és nem hetven?
a tömeget a felbujtóik lövetik.

vantaan2 2014.02.21. 12:40:59

@Steppenwolf: Nem ez a vérciki hanem az egész tolvaj és hazug közmédia!
Tegnap reggel a MOMA-s Pusztai Erzsébet volt a közrádió "vendége" s bevezetésként arról szólt a felvezetés hogy mit csinált mondott Bokros Lajos 18 éve.
A média prosti szerkesztő ezt természetesnek vette, de amikor Pusztai Orbán két évvel ez előtti beszédét hozta szóba a szerencsétlen Kocsis Éva egyből lement kutyába.
A pojácaság szinte átsütött az éteren.

Steve the Great 2014.02.21. 12:42:44

Tényleg szeretném tudni, hogyan működhet ez a gyakorlatban: Van néhány kipróbált elvtárs szerkesztő, akik megpróbálnak a kormány (és különösen Orbán Viktor) fejével gondolkodni és aszerint szerkeszteni? (ebben az esetben: Orbán kedveli Putyint ÉS Putyin kedveli Janukovicsot TEHÁT Orbán kedveli Janukovicsot) Vagy esetleg érkezik néha közvetlen utasítás a kormánytól, hogy "gyerekek, ezt a témát emeljétek ki vagy azt hallgassátok el"?
Nagy kérdések ezek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2014.02.21. 12:47:32

Szerkesztő: Bártfai Kinga

Legyen meg a neve.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2014.02.21. 12:51:15

Azért ez nem egyértelmű. Egyrészt: egyetlen felvételen sem látszik, hogy rendőr lőne bárkire. Lőhet bárki bárkire. Legfőképpen orvlövészként. Felkelő a rendőrre, felkelő a felkelőre, rendőr a felkelőre, rendőr a rendőrre. Az viszont bizonyos, hogy volt pár napja egy videoanyag, amiből kiderült, ugyanaz a szereplő játszott az interneten keringő, indulatok keltésére alkalmas két különböző forradalmi sztoriban. Az is bizonyos, hogy ez ott nem egy tiszta, átlátható történet. Sajnos, akkora a világméretű szarkavarás az ügyben, hogy simán lehet az, ami Szíriában is történik, hogy ártatlanokat szednek le az ügy érdekében bizonyos ellenzéki csoportok vagy őket támogató valakik néhány jó híranyag kedvéért, ami a nemzetközi közvélemény befolyásolására alkalmas.
Szerencsére nem vagyok ott, így óvatosan kajálom, amivel a média etet.

Virág et. 2014.02.21. 12:52:22

@jose maria padilla: De a Kossuth nem ezt mondja, hanem hogy a fegyveres terrorista mesterlövészek lövik a rendvédelmi erők tagjait. Ehhez képest még csak olyan videókat láttunk, ahol a nagyon veszélyes kukafödővel meg fabottal felszerelt "terroristákat" lőtte halomba egy bátor és derék katona. A fordítottja egyelőre csak az MTV hírszerkesztőjének a fantáziájában létezik.

Virág et. 2014.02.21. 12:55:25

@Horgos Eszter: Igen, ezen a felvételen például egyértelműen civilnek álcázott rendőrökre lő az imperialista nyugat orvlövésze:

index.hu/kulfold/2014/02/20/egyesevel_szedik_le_a_mesterloveszek_a_tuntetoket/

Az egyik képkockánál Gyurcsány Ferenc is feltűnik egy pillanatra, kezében az AK47-essel.

tevevanegypupu 2014.02.21. 12:56:39

Jó lenne tudni, hogy végül is mi a franckarikát akar Klicskó..

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.02.21. 12:56:56

az egyik balkéz nem tudja mit akar a másik

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 12:58:33

@Virág et.:
olyan videót nem láttam, ahol látszana a katonai állományban lévő mesterlövész.
és mondja, mi értelme lenne, hogy a hatalom mártírokat gyártson, torkon lőtt fehérnéppel hergelje a lázadókat?
inkább el tudok képzelni cia dollárral kitömött csecsenceket a tetőkön.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 13:01:11

@tevevanegypupu:
sportnépszerűségét kényelmes politikai pályára cserélni. külhatalmak szolgálatában.

Virág et. 2014.02.21. 13:03:56

@jose maria padilla: Nincs arányban a kettő, de hazai pálya: mi értelme volt úgy szétverni 2006. október 23-át, mint a mieink tették? Mi értelme volt arra sétáló civileket, turistákat is elverni, akiknek az egészhez semmi közük nem volt? Mi értelme volt gumilövedékkel fej magasságba célozni? Mártírokat gyártottak? Naná. Szemen lőtt szerencsétlennel hergelték az embereket? Már 8 éve folyamatosan.

Néha hülyék az emberek. Rendőrökre ez hatványozottan igaz.

Steve the Great 2014.02.21. 13:04:11

@Horgos Eszter: Elképzelhető minden és ezek ellentéte is. De a Kossuthon nem azt mondták, hoyg valakik lőnek valakiket, hanem hogy ellenzéki orvlövészek lövik a rendőröket.

Steve the Great 2014.02.21. 13:07:04

@jose maria padilla: Azért a végén az ukrán belügyminiszter is elismerte (különféle hihető és alig hihető indokokkal), hogy éleslőszert használtak a tüntetők ellen. Sajnos elképzelhető egy provokáció is, de azért azt nehezen hiszem, hogy a miniszter is a CIA beépített embere.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 13:08:50

@Virág et.:
2006, a haladó nyugat pecsétjével történt.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 13:09:58

@Steve the Great:
a mesterlövészeket nem vállalta.
azt meg simán elképzelem, hogy a cia embere lehet. :)

Virág et. 2014.02.21. 13:12:31

@jose maria padilla: Ez nem válasz, a miértre és a kinek az érdekére.

(Egyébként meg az EU legnagyobb pártja, a Néppárt nyilatkozatban ítélte el a szocikat okt 23-ért: természetesen Fidesz kezdeményezésre. Ennyit a pecsétről.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.21. 13:13:43

A lengyel TV riporternője a helyszínről felháborodva mondja, hogy a rend őrei a polgárokat lövik, miközben a védelmük lenne a feladatuk, eközben a kamera mutatja, ahogy ezek a polgárok sörösrekeszben viszik a molotovkoktélokat, hogy felgyújtsák vele ezeket a gonosz rendőröket! Ez demokratikus, ez rendben van.

Virág et. 2014.02.21. 13:16:32

@ArmaGedeon: Már a lengyelek se barátok? Mi lesz így a következő békemeneten?

Egyébként meg közismert tény, hogy molotov-koktélt csak a Gyurcsány rendőreire szabad dobni, esetleg a Baló kocsijára. Az már-már hazafias kötelesség.

panelburzsuj 2014.02.21. 13:18:29

@Steve the Great:
"Orvlövészek lövik a rendvédelmi erők tagjait az egyik szálloda tetejéről."

Ha ez itt fönn kellően gondos szó szerinti leirata az adásnak, akkor nem mondták se azt, hogy ellenzékei, se azt, hogy kormányzati, csak annyit, hogy "orv".

Az igazán "mesteri" ebben a híradásban az, ahogy a hírforrásait a saját ízlése szerinti történetté kanyarítja. Konkrétan minden forrásából az erős kéz hiányában kaotikussá váló állapot rémségére mutató vonásokat összemazsolázva. (Mert ugye ott hír második fele is: mindenki gyanúba keverhető....)

tevevanegypupu 2014.02.21. 13:19:42

@jose maria padilla:

Valószínüleg..és ettől kezdve..ugyan miben különbözik?

Steve the Great 2014.02.21. 13:27:35

@panelburzsuj:
"nem mondták se azt, hogy ellenzékei, se azt, hogy kormányzati"
Igen, végül is elképzelhető, hogy rendőrségi lövészek lőtték a rendőröket :)

@jose maria padilla:
Az újságíróknak mindenki orv- vagy mesterlövész, még akinél légpuska van, az is. Egy részüknél valószínűleg csak sima gépkarabély volt - ilyen videók keringenek is. Azt nyilatkozatát olvastam, ahol a "fegyvertelen rendőrök visszavonulását fedezeték, és eközben használtak éleslőszert" Ez nagyjából bármilyen tűzfegyver lehetett.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.21. 13:28:25

A hírt, hogy orvlövész 20 rendőrt lőtt le, az ukrán belügyminisztérium adta ki, itt pl. az orosz Pravda közölte:

english.pravda.ru/news/hotspots/20-02-2014/126883-kiev_sniper-0/

Hitelességét nem tudom ellenőrizni (A Pravda már nem kormányzati orgánum), az összes lengyel médium is leközölte tegnap. Nem a Kossuth Rádió találta ki a hírt.
Ilyen TuRuL_2k2 pedig sajnos van...

Vén Csataló 2014.02.21. 13:32:09

mandiner.hu/cikk/20140221_a_kaosz_kepei_kijevbol_18

1:28-nál tüntető egy 9x18-as Makarov pisztollyal lövi a... nem látszik kit.

Lehet, hogy a rendőröket.
Lehet, hogy egy vöröskeresztes kislányt.
Lehet, hogy más tüntetőket.
Lehet, hogy a tüntető nem is tüntető, csak annak van beöltöztetve.
Lehet, hogy kormányügynök és rendőrökre lő.
Lehet, hogy orosz ügynök és szintén rendőrökre lő.
Lehet, hogy CIA ügynök és tüntetőkre lő. Vagy vöröskeresztes csajokra.

Honnan a picsából tudja az itt is megnyilatkozó sok köcsög, hogy mi pontosan a fasz folyik ott? Elolvastátok az indexet és onnantól kezdve már minden világos?

panelburzsuj 2014.02.21. 13:33:27

@Steve the Great:
Vagy berkutos, vagy titkosszolgálati, vagy simán csak pénzért felfogadott provokátor.

KGB-hagyományokon felnőtt milliárdosok hatalmi harcaiba ne férne bele ilyesmi?

Takács Bálint 2014.02.21. 13:38:48

Talán a sok hozzáértőnek qrvára nem csak a 444, index és hasonló teljesen elfogult oldalak által, tendenciózusan válogatott és közölt videókat kellene nézegetnie, mert bizony nem kevés olyan is fenn van már a YouTube-on és más megosztókon, ahol egyértelműen az ellenzékiek lőnek éles lőfegyverrel, valakire.

a. rendőrökre és akkor a hír igaz
b. más tüntetőkre, akkor pedig egyértelmű provokációról van szó

panelburzsuj 2014.02.21. 13:43:29

@Takács Bálint:
Egyik szálloda tetejéről lövöldözőket mutató videók?

BaliTibi 2014.02.21. 14:14:13

Miért, mit vártatok a szervilis, közpénzből hízlalt fideszes férgektől a rádiónál meg az MTI-nél? Teljesen természetes hogy Orbán elvtárs szolgái Janukovics elvtársat támogatják.

Lekike 2014.02.21. 14:15:46

Tegnap néztem videókat. Különböző médiák, különböző képpen vágják. Volt egy videó, ahol rendőrök, ellátták a sérültek, közben elkezdték őket leszedni a tetőről. Közben rájuk dobáltak molotov koktélokat. Erre a rendőrök visszalőttek. A TV-ben csak azt mutatták, hogy a rendőrök lőnek. Valahogy túl jó volt az időzités. Pont elkezdődött a téli olimpia. Pontosan tudták, hogy ez időszak alatt, az oroszok nem tudnak beavatkozni. A "felkelők" többségét, idegen érdekből, jól megvezetik. Szíriában ugyanez volt a forgatókönyv, de ott bizonyos hárombetűs szervezet amatőr hibája miatt, magukra hagyták a sok idegen származású felkelőt. Most akkor az most már legitim, ha nem tetszik egy kormány politikája, egy kisebb ellenzéknek, akkor kimegyünk az utcára és szétromboljuk a fél várost? Ha Washingtonban történt volna ez, akkor elfogadjuk hogy terroristák a felkelők?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 14:46:14

Éles lövedékek szállnak, de nem félek, Viktor
őrzi álmomat, keze csendesen reáborul a tájra
védi a határt, védi magyarságot, Kárpátalja fattyú népe
reszkess, korcs hontalan bitang senkiháza
mocskos hajadat én nem simizgatom

Tán ne tudná a magyar ki a magyar?
Ki félti vakbuzgón hős honát? Ki nem térképről őrzi a tájat, mert gépen száll fölé
S lőn beszerveztek, majdnem, de elkapodott a rendszer
Rozsdás fenegépagyát Viktor lőtte ki helyibül, s most,
mint a gáton az ember, vagyonát megigazgatja,
és talál székelyt az út szélén, hólavinát görget igazi szkarabeuszként, sajtóját igazsága nyögi
tárja szét a szárnyát és megölel. Beh jó határontúli magyarnak lenni!

Pofazacskóm rázza a sűrű repedő levegő, de Viktor áll már a vártán.
Ó Viktor, bárcsak Feri is Táncsics-dalokat járna. De tudjuk: kiskapuk fájnak, jogállam hátránya megszenvedi rendszered. Igazi magyarként te sose lőnél élesben a népedre, s él még nini a navember is, de jó vagy Viktor, szeretlek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 14:46:56

egyébkéntmeg:

Václav Klaus volt cseh államfő szerint Ukrajnának Oroszországhoz kell tartoznia, az Európai Unió és az Egyesült Államok nem veszi figyelembe a valóságot és felelőtlenül viselkedik, amikor támogatják az ukrán radikálisokat, azt az illúziót keltve, hogy lehetséges Ukrajna nyugati orientációja.

:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 14:50:16

@zero: jól mondod. tartsuk már számon mi őket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 14:54:43

emlékszünk még a tibetiekre a kínai látogatás előtt?
kkbk.blog.hu/2012/08/12/orban_fides_kina_tibet

kicsit olyan lehet ez a kossuth rádiós hír is.
reflexből a csicska betompult?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.02.21. 15:06:37

Mi van?! Most az orvlövészek kik? A mesterlövészek, vagy a tüntetők? A rádió szerint elvileg az utóbbiak, akkor viszont tényleg gáz amit mondott, miszerint a tüntetők a terroristák. Csak mert előbb úgy értelmeztem az idézetet, hogy az orvlövészek biztosan a mesterlövészek lennének, akkor viszont értelme nem lenne az egésznek.
Rendvédelmi szerv, rendvédelmi erők, ez gondolom ugyanaz.
Hát kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy ki hova tartozik...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.02.21. 15:08:05

@Nyekenyóka:

Már csak azért is azt hittem, hogy orvlövész=kormánypárti mesterlövész, mert szálloda tetején vannak...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 16:40:49

@Steve the Great: mindegyik lehet, azért az orosz mentalitás tűri annyira a kritikát, a kínai nem.
tehát én ezért mondom, hogy ez valszeg túlkompenzálás volt, de simán lehet hogy leszóltak, illetve a nagyfőnök nélkül egy fejes túlkompenzált, tehát, dehát a túlkompenzálás akármelyik hatalmi szinten létrejöhetett

@zero: amúgy te meg csak vigyázzál az átlátszóval, a komcsi, mszp-s média is ugyanilyen volt, attól még hogy nem visítoztak ennyire, tartsuk számon azért őket is, gavra gáborral, mong attilával az élen ugye.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 17:01:40

@Vén Csataló: most amúgy eszembejutott, ha felfegyvereznénk a tüntetőket, kérhetnénk kárpátalját cserébe, ez is lehet opció, amit meg leheten vitatni szuverén magyar kormány esetében

tehát nem muszáj putyint támogatni, lehet a felkelőket is, és akkor még a gyomrunk és tisztességünk is megmaradna

Bloodscalp 2014.02.21. 18:25:40

Pravdára hivatkozni?

Az viszont tény hogy vidéken sorban állnak át a rendőrők a tünetők oldalára.

@zero: hír24.hu-un is van egy érdekes cikk a MÁV-tól

Bloodscalp 2014.02.21. 18:34:19

Eközben egy magyarország nevű, aprócska boldog gondtalan kis rezsivel megáldott szigeten:

444.hu/2014/02/21/az-ember-aki-anyad-hullajabol-is-politikai-hasznot-probalna-huzni/

Steve the Great 2014.02.21. 21:10:23

@Bloodscalp: Nyíltan az ukrán elnök mellé állni azért nem menő Európában manapság, elítélni meg Paks II és az egész "keleti nyitás" miatt nem nagyon akarja/meri. Meg talán a mélyen hívők gondolatait sem szeretné összezavarni. De valamit csak kéne csinálni, így ez lett belőle: elment megnézni, megvan-e még a határ...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 21:15:20

nol.hu/belfold/nyilvanos_az_oszodi_jelentes___itt_a_titkosszolgalati_jelentes_

gyurcsány szivárogtat rózsán keresztül. aztán a csávót a magyar szolgálatok kivégeztetik boliviában.

azér' a választások után csak el kéne kapni ezt a férget.

zrx8 2014.02.21. 21:19:50

Mégis mi a halál faxának lehet nevezni azt, aki a háztetőről lövöldöz (akár rendőrre akár civilre) ?

Igazságosztónak ?

Azért itt már talán jogosabb a szóhasználat, mint amikor a haza bölcse en bloc leterroristázta a szaudiakat.

Steve the Great 2014.02.21. 21:23:10

Bár manapság mindenki mesterlövészeket vél látni Kijevben, azért nem tűnik valószínűtlennek, hogy ezen a képen a srácok nem gitárt vagy horgászcuccot visznek a vállukon: twitter.com/BSpringnote/status/436876721531273217

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.21. 21:26:06

@Steve the Great:

hát persze. így lazán sétálgatnak a mesterek a mester cuccokkal az utcán. így megy ez.

különvélemény 2014.02.21. 21:34:03

A rádió nyilván elbaxta a riportot.

De azért az ide való, hogy egyenlőre nem tudjuk, hogy ki lő kire, vannak a kormány emberei, akik állítólag lőnek a civilekre, ami nyilván igaz, de lehet pár provokátor/agitátor/szemétláda aki szintén a tüntetőkre lő. Valamint ott vannak a felkelők, akik a kormány embereire lőnek.

Tudom, hogy ez túl bonyolult az agyhalottak számára, de a világ sajnos forradalmárokról és ellenforradalmárokról szólt és szól a mai napig is.

Itt néha a szerepek felcserélődnek.

mackensen 2014.02.21. 21:37:57

Leningrádban Volgákat osztogatnak...
:)

zotyesz11 2014.02.21. 21:56:05

@Virág et.: És ezt a Zindexes (AFP) képet láttad-é:
galeria.index.hu/nagykep/2014/02/20/ukrajna/10
A zöld kukafödő stimmel, a fabot is...
... a vadászpuska már nem annyira.

ob.szerver 2014.02.21. 21:57:48

Szerintem ha megszámoljuk a két oldal halottait, akkor nagyjából megtudjuk, hogy kik a terroristábbak.

Megjegyzem a tüntetők már akkor is dobáltak molotov koktélokat, amikor még nem fajultak el ennyire a dolgok. Akkor még nem voltak halottak, csak pár égő rendőr. Demokrata tüntető biztosan nem dobál molotov koktélt. Azt a csőcselék csinálja mint 2006-ban Bp-en és most Kievben.

A közszolgálati média (közszolgálati, naggyon jó) pedig ösztönösen igazodik. Mióta Azerbajdzsán után Oroszország is nagy barátunk lett, nem fogják ekézni Putyin ottani emberét.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.02.21. 22:00:11

A Mandiner repostolja a Vastagőrt, és ezt kiteszik az Indexre. Nem semmi. Ilyen ország nincs.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.02.21. 22:00:11

A Mandiner repostolja a Vastagőrt, és ezt kiteszik az Indexre. Nem semmi. Ilyen ország nincs.:)

Rodolfo63 2014.02.21. 22:00:33

@jose maria padilla:

"és mondja, mi értelme lenne, hogy a hatalom mártírokat gyártson"

a félelemkeltés, hogy aki a téren van, az veszélyben van és bármikor lesúlythat rá láthatatlanul a halál, ezért ne lázadozzon, inkább menjen haza

Nick Leeson 2014.02.21. 22:07:24

@ArmaGedeon: Te mekkora naiv szerencsétlenség vagy! Az a helyzet, hogy így működik egy forradalom!
Nem csak a tüntetők, hanem a rohamrendőrök is az életükkel játszanak! Ha egy lövés eldördül, akkor onnantól korlátlan az adok-kapok. Ilyenek ezek a fránya játékszabályok...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.21. 22:18:14

@Nick Leeson: Te seggfej, felfogom, hogy hogy működik és ocsmány dolognak tartom. A lakosságnak semmi jót nem hoz a "forradalom". Nekünk se hozott soha.

Thyb 2014.02.21. 22:20:06

@panelburzsuj: Beletapintottál. :) Bizonyos külföldi ország speciális egységei lettek a feladatra vezényelve. Ki emlékszik a hírre, hogy milyen nyelven kommunikáltak az illetők akik az ellenzéki politikust elrabolták Decemberben és megkínozták, s vajon milyen nyelvű kommunikációt rögzítettek a mesterlövészek között .... Kinek lenne a legkínosabb Janukovics bukása?
Majdnem 56-ot írunk újra, csak senki nem engedte volna meg a tankok bevonulását, valamint a nyílt katonai akciót.
1-2 rendőr bőven megéri a bársonyszéket.

zobod 2014.02.21. 22:29:22

@ArmaGedeon: ne legyél már faék. A majdanos brigádnak vannak 5-10 méteren hatásos molotov-koktéljai, a berkut meg fedezékből és háztetőkről, 50-100 méterről lődözgeti őket. Inkább sajnáld ezeket a szerencsétleneket, akiket behülyítenek, és akár életük adják ki tudja milyen belpolitikai vagy nagyhatalmi játszmában amiben ők csupán feláldozható gyalogok.

bloggerman77 2014.02.21. 22:29:51

Ééérdekes, a nagy forradalompárti média nem mutogatja a pisztollyal, puskával lövöldöző, horogkeresztszerű ábrával díszített karszalagos, háromdiplomás tisztalelkű forradalmárokat.

Ha ezek győznek, a kárpátaljai magyaroknak szar lesz. Nagyon. Azért hallgatnak odaát. Meg itthon is.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.21. 22:35:22

@zobod: Arról írtam, hogy a lengyel TV ahelyett, hogy semleges nézőpontból tudósított volna két egymást öldöklő fél harcáról, az egyik gyilkolását magától értetődőnek tartotta, a másikét bűntettnek.

vizipipa 2014.02.21. 22:50:00

Halottnak tűnő rendőrt csak 1 képen láttam. Őt nem lelőtték, hanem elkapták a tüntetők, még 19-én (vagy 18-án), és meglincselték.
Egyébként hajlamos vagyok elhinni, hogy nem csak ez az 1 volt, de a többiről csak kormánybejelentések vannak, más tanúk, fotók, sérülés típusa nincs.
A rendőri pajzsok legfeljebb egy átlagos marokfegyver (pisztoly) normál lövedékei ellen védenek meg, ha a távolság >30 m. Persze nem ismerem őket közelről, de biztos vagyok abban, hogy az AK-47 géppisztolylövedék (7,62 mm) 100 m-ről is simán átviszi. Az orvlövészek puskái szintén. A rendőrök viselkedésén viszont nem látszik, hogy ilyesmi miatt aggódnának. Márpedig nem így álltak volna ott még 20-án is, ha tudnának ilyesmiről.

Szóval sok mindenről nem tudunk, és amiről tudunk annak egy része sem igaz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.21. 22:58:44

Semmi gond, aki fidesszoponc, az terroristázza a tüntetőket, mert Janukovics Putyin embere ugyanúgy mint Viktor (már a miénk, Putyin gyűjti a Viktorokat). Ebben semmi meglepő nincs. A szovjet elvtársak ismét barátaink. Csak ne kommunistázna annyit a fidesz és a szoponcok. Így azért eléggé fura.

sutyerák 2014.02.21. 22:59:25

www.youtube.com/watch?v=069yeOBFi3Y

az EuroMaydan Falcon tv-n épp misét tartanak.

zobod 2014.02.21. 23:01:12

@ArmaGedeon: '56-ban ávósokat öltek a harcokban a magyar felkelők, '89-ben securitatesokat a román forradalmárok. 2014-ben berkutosokat öltek az ukrán felkelők. Ez ilyen.

A molotov koktéllal nem igazán lehetne amúgy sem megölni senkit, főleg nem a dobótávolság 10x-esére lévő mesterlövészeket.

sutyerák 2014.02.21. 23:13:07

"Nem csitulnak az indulatok Kijevben. Orvlövészek lövik a rendvédelmi erők tagjait az egyik szálloda tetejéről. A rendvédelmi szervek megkezdték a terroristák felkutatását és ártalmatlanná tételét.”

Hála a magasságos internetnek én pont az ellenkezőjét láttam. Meg rajtam kívül több milliónyian szerte a civilizált világban. És nem tudok azóta sem mást nézni. Abba a generációba tartozom, akiknek az apjuk magyarázta el 1989 decemberében a tv-képernyő előtt, hogy kik azok a bácsik, akik lőnek a tetőkről, és kik azok, akik a golyókat kapják odalenn a téren. Sokan emlékeznek az olvasók közül a romániai eseményekre, ugye? És akkor még egy állami tv volt kishazánkban, nem voltak kamerák, okostelefonok, internet meg alternatív valóság. Mégis korrektebben tálalták az eseményeket mint ma, 25 évvel, meg egy demokratikus rendszerváltással később. Bravó közszolgálat, bravó Kossuth Rádió, bravó Philip, bravó Viktor!

-index-

Thyb 2014.02.21. 23:23:08

Ne bántsátok Viktort, sem Janukovicsot. Én sajnálom mindkettőt. Elég szomorú lehet egy harmadik diktátor hungarocell, vagy inkább russiacell tábláján gombostűvel feltűzve végezni mint a rovaroknak.
Azért egyszer kíváncsi lennék arra a gyűjteményre.

Useless Junk 2014.02.21. 23:54:23

Azért ha rendőrségi mesterlövészként az ember meglát egy figurákat, az a minimum, hogy mellbe lövi.

galeria.index.hu/nagykep/2014/02/20/ukrajna/10

www.globalpost.com/sites/default/files/imagecache/gp3_full_article/photos/2014-February/ukraine_kyiv_clashes_feb_20_4.jpg

http://lovingenergies.spruz.com/gfile/75r4!-!GJMDEK!-!zrzor45!-!PLFHISQH-LKML-HEGF-MPQI-GMOFEMFOGIHO!-!72y1nq/kiewwaffeneinsatz.jpg

cdn1.spiegel.de/images/image-660414-galleryV9-iaww.jpg

Nem tudom, kint hogy van, de itt Magyarországon azért egy ilyen esetben a Terrorcselekmény bőven megállna a bíróságon (ha addig nem kap a szeme közé golyót)
BTK Terrorcselekmény: 314. § (1) Aki abból a célból, hogy
a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, (...)
a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Useless Junk 2014.02.22. 00:16:32

Látom. Viszont kint nincs 7.5 Joule-ra limitálva a légpuskák torkolati energiája. Ez egy magyar hülyeség, amitől azt hiszik az emberek, hogy a légpuska játékszer. Máshol simán elérheti egy gyengébb .22 kispuska erejét, ami már bőven halálos eszköz

Thyb 2014.02.22. 00:25:40

@Useless Junk: :D a torkolati sebesség nem fogja a légpuskalövedéket halálos fegyverré változtatni. Erre a kaliber képes. Súlyosbíthat a sebzésen, de halálossá nem fog válni.

bloggerman77 2014.02.22. 00:51:51

@Thyb:

Tökmindegy. Fegyver. Nem békés tiltakozó aki használja.

Elég türelmesek az ukránok, hogy csak most lőtték a népet. Az USÁ-ban elég egy félreérthető mozdulat és szitává lőnek a zsaruk.

Nemzetközi hónajlmodell 2014.02.22. 00:58:21

@bloggerman77: Magyarországon meg jönnek a szemkilövetők ilyentájt. Akik jelen konteksztusban ugyebár... na. Te kétkulacsos faszkalap.

Szúnyog 2014.02.22. 01:09:08

@Vén Csataló: teljesen igazad van.
Itt senki sem tudja, ki lőtt.
A "cui prodest" (kinek az érdekében) alapján a valószínűbb esetek, hogy orosz ügynök lő, vagy CIA/MOSZAD/más nyugati szervezet ügynöke lő. Olyan valaki által felbérelt ember, akinek érdekében áll a minél nagyobb felfordulás.
Ennyi.
Ebből következően a poszt egy szar.

kód 2014.02.22. 01:15:06

A légpuskák akkor kezdtek megjelenni a tüntetőknél, amikor megszaporodtak náluk a halottak. Vagyis önvédelem volt. Használjuk néha a memóriánkat...

Hogy az orvlövészek kik voltak, azt nem tudjuk. Pedig legfőképpen őket kellene elkapni. Van amit tudunk: rendőr mesterlövészt láttunk képen. Halott ellenzéki mesterlövészt nem. Pedig a rendőrök leszedhették volna. A leginkább elképzelhető, hogy a rendőrök tudtával legalábbis hallgatólagos jóváhagyásával működő kormánypárti önkéntesek vagy importált oroszok voltak.

Bloodscalp 2014.02.22. 01:21:48

@Useless Junk: bocs, ilyen alapon 3-4000 ezer terroristát miértnem basztak börtönbe 2006-ban? És ez magyar törvény ugye-nem ukrán!

Kárpátaljai ismerösöm mondta, hogy ilyen Majdani esethz hasonlóban, az ukrán rendőrnek van joga megtagadni a fegyverhasználatot ha ráparancsolnak, nem csoda hogy tömegesen álltak át időközben a "CIA-bérencek" oldalára.

Bloodscalp 2014.02.22. 01:26:21

@Szúnyog: baromi érdekes hogy ott ilyen-olyan ügynökök vannak és lödöznek hol tüntikre hol rendőrökre, csak itthon lőttek a csúnya rendőrők maguktól.

Szúnyog 2014.02.22. 01:56:43

@Bloodscalp: itthon "csak" gumilövedék volt.
Itthon is felmerült az alapos gyanúja a külföldi részvételnek.

béla a görög (törölt) 2014.02.22. 02:26:46

Nice :D :D :D

Valaki már szóljon nekik, hogy az internet korában nincs értelme az ilyesminek.
És már a nyugdíjas szüleim is internetről vagy külföldi tv-csatornáról tájékozódnak.

Vagy szüntessék be a híreket - az a legegyszerűbb

Veder1 2014.02.22. 03:12:00

Hihetetlen ez a mennyiségű wishful thinking amit itt a kormánynyaloncok előadnak. Nektek tényleg csak egy segg kell, amit nyalhattok, hát hova lett a gerincetek?!

maskep 2014.02.22. 03:46:53

Köszönöm, kedves mandineres kommentelők! Ahogy az elmúlt másfél nap hozzászólásait végigolvastam, sikerült néhány percre elfelejteni, milyen véres dráma is folyt Kijevben. Örülök, hogy megtudtam: A kijevi rendőrök jók, csak a budapestiek voltak rosszak 2006-ban. Az egy darab gumilövedékes szemkilövés, noha az is eggyel több a soknál, de nagyságrendekkel több és gonoszabb, mint több tucat halott és több száz sebesült. Megtudtam, hogy az ukrán rendőrök és parancsnokaik full racionálisak, vagyis logikusan levezethető, hogy nem érdekük provokálni a tömeget, szemben a magyar rendőrökkel, akik puszta perverzióból támadtak civilekre... Nem sorolom, mennyi-mennyi tudást sikerült így kora reggel magamba szívni, és ehhez még csak be sem kellett kapcsolni a közrádiót, vagy a köztévét! Szerencsére, attól ugyanis mindig lehányom a monitort... De hogy valójában melyik oldalon harcolnak a gonosz terroristák, és melyik oldalon a fehérkesztyűs grál-lovagok, arról mindjárt belinkelek egy videó-összefoglalót. Köszönöm, elvtársak! Éljen a Szovjetunió, éljen Orbán, Putyin és Juscsenkó elvtárs!...

maskep 2014.02.22. 03:54:25

És íme, a videó:

m.hir24.hu/hirek/kulfold/A-legjobb-video-amit-eddig-lattunk-a-kijevi-pokolbol

És ha valaki mégeccer azon sopánkodna, hogy miért maradt el 1990-ben a forradalom, az Menjen ki a Majdan-térre! Bármelyik oldalon, bármilyen ruhban is lenne ott, nagy eséllyel lőnék le innen vagy onnan, vagy rugdosnák a fejét, a földön fekve...

maskep 2014.02.22. 04:15:39

Pillanatnyilag egyébként ott tartanak Kijevben, hogy Janukovics gránitszilárdságú alaptörvényét hatályon kívül helyezték, és visszaállították a 2004-es parlamentáris alkotmányt. Nagykoalíció alakult, amit az ellenzéki pártok, a katonai terror fenyegetése árnyékában aláírtak. Ám a tömeg elutasítja ezt, és Janukovics végleges és maradéktalan távozását követelik. Ottani idő szerint reggel tízig szól az ultimátum, utána újra támadnak...

Nick Leeson 2014.02.22. 04:39:07

@ArmaGedeon: Vannak politikusok, akik istenné avatják magukat. Őket nem lehet eltávolítani közönséges szavazással, ugyanis addigra már a választási törvény sem úgy működik ahogy kéne (mint nálunk), meg a csalás is borítékolva van (mint nálunk). Tehát előfordulnak helyzetek, amikor az emberek a nyomor és az éhínség helyett a harcot választják... Hogy jobb lesz-e utána? Azt senki sem tudja, de van rá esély!
Ja! És anyád a seggfej!

lobster thermidor 2014.02.22. 04:40:16

@jose maria padilla:

Ha az M1 -et nézed, ott ilyet nem is mutatnak az biztos.

De miért vagy arról meggyőződve, hogy ha te nem látsz valamit, vagy nem tudsz valamiről, akkor az nem is létezik, ellenben ha fantáziálsz valamit, azt kikiáltod valós történésnek.
Érdekes módon én a BBC-n láttam olyan felvételt, ahol rendőrök fedezete alatt távcsöves messze hordó puskával célzott, és lőtt egy egyenruhás mesterlövész, de hasonló videót akár az Indexen, vagy az Origón is találhatsz ha körülnézel egy kicsit.

lobster thermidor 2014.02.22. 04:44:57

@maskep:

Ez minden Ukrajnáról szóló hírnél így megy.
Úgy látszik a tartós tudathasadás állapot, és az ezzel együtt járó kettős mérce a fidesz pártolói köreiben alapvető követelmény.

lobster thermidor 2014.02.22. 04:49:20

@bloggerman77:

Eszednél vagy ember?
Hol láttál te olyan felvételt, hogy az USA -ban egy tömegtüntetésen a tömegbe lőnek?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.22. 07:11:08

@lobster thermidor:

miért, a másik kedvenc urban legendjük szerint meg naponta sok ezer embert lőnének le a rendőrök, mert csúnyán néztek. :)

midnight coder 2014.02.22. 08:09:29

@maskep: Az ami Ukrajnában ma van teljesen más, mint ami itt volt 2006-ban. 2006-nak annyi tétje volt, hogy másnap nem attól szól a híradó a CNN-ben, hogy 1956 50. évfordulóját azok a komcsik ünneplik akik anno behívták a vörösöket. De egy pillanatig sem volt opció, hogy ettől megváltozik az ország vezetése, pláne az irányultsága.

midnight coder 2014.02.22. 08:10:57

Ukrajnában most valóban elég nagy a tét. Ebbe már simán belefér némi "baráti tűz" is a feszültséget fokozandó, illetve a média figyelmét felkeltendő.

Földi halandó 2014.02.22. 08:30:41

tudjátok mit? rohadjon meg az egész magyar média úgy ahogy van! a narancsosok szerint rendőröket lőnek le egyesével, a piros-szivárványosok szerint meg épp fordítva.
és ezért is képesek vagytok egymást szidni! merrt mást láttok a tévétekben, mást olvastok az újságotokban.

szánalmasak vagytok! betegek.

röhögő 2014.02.22. 08:33:00

@Thyb: Hmmm... általános iskola? Newtoni mechanika?
E=1/2mv2 ???
Melyik növelése is nyom többet?
Szerintem próbáld ki! Állj elé egy teniszlabdának, meg egy 1000 m/sec sebességű légpuska golyónak!

chepunk 2014.02.22. 08:40:25

@Lekike:

"Ha Washingtonban történt volna ez, akkor elfogadjuk hogy terroristák a felkelők? "

Óhéber szöveg! Ilyen elutasítottság láttán előbb mond le az elnök mint, hogy idáig fajuljanak az események. Ott hamar visszanyalna a fagyi már csak tömérdek polgári kézben lévő fegyver miatt is. A NG-t is csak katasztrófák után a fosztogatók, meg pár biblia övi eszement prádikár és csapata ellen vetik be ha elgurul a gyógyszer...

bgp 2014.02.22. 09:01:08

@tevevanegypupu: Szerintem parlamenti demokráciát.
De lehet, hogy naiv vagyok.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.22. 09:32:39

Pedig ez az igazság. Állig felfegyverkezett fasiszta keményfiúk lövöldöznek többek között a rendőrökre.

to:rppapa 2014.02.22. 09:55:22

@Steve the Great: Nincs nagy kérdés. Amikor létrehozták az MTVA-t, amibe beolvasztották az MTI-t is, megmondták, hogy mostantól egyetlen központi hírszerkesztőség van, az adja ki a híreket a közmédiának nevezett kormány-szócsöveknek.
Ehhez képest különösen cinikus az MTVA védekezése, hogy "ők nem szólnak bele a hírek szerkesztésébe", másrészt, hogy ahogy adott esetben mondjuk az Obama-kormány véleményét is beolvassák, úgy ismertethetik az ukrán kormány véleményét is. Persze! Csak azt elfelejtették jelezni, hogy "az ukrán kormány álláspontja szerint"!
Mocsok, hazug banda!

martineden 2014.02.22. 09:57:39

@jose maria padilla: azt meg simán elképzelem, hogy a cia embere lehet. :)
....Ki nem szarja le mit kepzelsz fideszkocsog.Mosdatod a ket hazaarulo viktor kozul az egyiket.Felsz hogy a masik is ugy jar ,aztan uszik a trafik mi?

martineden 2014.02.22. 10:04:18

@Lekike: Most akkor az most már legitim, ha nem tetszik egy kormány politikája, egy kisebb ellenzéknek, akkor kimegyünk az utcára és szétromboljuk a fél várost? ...Persze,2006 is legitim volt a fidesz szerint

redriot77 2014.02.22. 10:44:32

Most akkor hogy is van ez? Be kell fejeznünk a rendszerváltást, Magyarországnak saját kezébbe kell vennie a sorsát, a magyar embereknek senki nem diktálhat sem az európai- sem a Szovjetunió, fel kell számolnunk a kommunizmus utolsó terhes örökségeit is stb. Ilyeneket hallunk évek óta minden Orbán beszédben.

És most mi történik? Minden jel arra mutat hogy a közmédiában kiadták az ukázt, hogy hírt szerkeszteni csak óvatosan, nehogy Moszkvában kiverje a biztosítékot. Nemsokára az lesz mint 1972-ben, mikor a Pravda megírta hogy mi hangzott el az MKP 856. kongresszusán - ami két nappal a cikk megjelenése után következett...

Röhögök rajtatok fideszesek, mikor jobboldalinak nevezitek magatokat: háborút indítotok a piacgazdaság ellen, államosítotok mindent amit csak tudtok, hemzsegnek a soraitok volt MSZMP, KISZ és Hazafias Népfront tagoktól, most pedig eltűnik a nyelvetek az oroszok hátsó felében. Igen, mind nemzeti, konzervatív, jobboldali erények ezek. :D

lobster thermidor 2014.02.22. 10:45:06

@jose maria padilla:

Nem értem a megszólítást!
Ez valami önépítő formula?

Vagy inkább valami kétségbeesett kísérlet annak a leplezésére, hogy képtelen vagy valami említésre érdemes dologgal előállni.
Tájékozottabbak számára persze érthető ez a magatartásforma, mert tudjuk, hogy a sarokba szorított patkányokat is óvatosan kell megközelíteni...

Húsleves 2014.02.22. 10:48:27

Turul lett az új Balavány 2.0.
Tudod az nem baj (sőt, nagyon helyes), ha valaki kritikus szemmel viszonyul a saját oldalához is, de aki korábban kritika nélkül aszisztált a főnöke minden nevetséges propagandájához, aztán meg hirtelen 100%-os fordulatot vesz, azon nagyon meglátszik, hogy nem kritikus, gondolkodó ember, hanem bérelhető biorobot.
Attól, hogy a Kossuth rádió egyoldalúan tudósít, még tudjuk ezer más forrásból, hogy a másik oldalon is vannak fegyverek, fegyveresek. Még az indexen is írtak "megható" lincselésről, szélsőségeseknél is szélsőségesebb neonácikról, akik most valamiért együtt süteményeznek két holokausztmegemlékezés között hozzájuk látogató nyugati diplomatákkal, stb.
Ez természetesen nem menti Janukovicsot, csak azt mutatja, hogy a hozzád hasonlók mindig éppen olyan "értékekkel" fossák tele a médiát, amiért valakitől cukorka jár.

chepunk 2014.02.22. 11:37:15

@maxval a gondolkodó birca:

"Pedig ez az igazság. Állig felfegyverkezett fasiszta keményfiúk lövöldöznek többek között a rendőrökre."

Légpusekkal, meg ott engedély nélkül kapható gumis revolverrel, pisztollyal. Muhahahaha! Egyre inkább elgurul a gyógyszered! És a börötnökből kiengedett rendőrök által odavitt, pénzelt ruszki náci csürhéd? Ja azok ártalmatlan báránykák. Komcsi pártitkár lehettél "szebb" időkben ez egyértelmű!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.22. 11:55:28

@midnight coder:

"De egy pillanatig sem volt opció, hogy ettől megváltozik az ország vezetése, pláne az irányultsága. "

no, ezen most kurva jót derültem. :-DDDDDDDD

zobod 2014.02.22. 12:06:02

@lobster thermidor: ami nekem eszembe jut hirtelen:
1967 Detroit 12.-ik utcai zavargások
1970 Kent Állami Egyetemi mészárlás ahol fegyvertelen egyetemistákat gyilkoltak meg
1992 Los Angeles

Veder1 2014.02.22. 12:53:17

@jose maria padilla: dehogy kell neked link, nagy ívben szarsz te a tényekre, de legyen jó napod:

indavideo.hu/video/Kiyev-4

vizipipa 2014.02.22. 13:04:07

@maskep: "csak a budapestiek voltak rosszak 2006-ban. Az egy darab gumilövedékes szemkilövés"

Ami 7 volt. Esetleg többet kéne olvasgatni. Mondjuk itt:

A 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság üléseinek jegyzőkönyve

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_biz.keret_frissit?p_szerv=&p_fomenu=30&p_almenu=20&p_ckl=39&p_biz=A339&p_rec=&p_egys=&p_nyelv=HU

Bloodscalp 2014.02.22. 13:37:32

@Szúnyog: a zsidó-rendőr legendára gondolsz?:) máshol mindig a tömeget szervezték-nálunk meg az istenadta nép állt ki a hazáért? Aha.

Elsült állitólag éles is, a levegőbe. Nem csak oda kellett volna.

Baldrick68 2014.02.22. 13:38:32

Nem tudom feltűnt-e de ukrajnában az egyház is a felkelőket támogatja.

galeria.index.hu/kulfold/2014/02/22/orthodox_papok_a_barikadokon/

Vagy az ottani ortodox papok is brüsszeli libsibolsik lennének????

Veridicus76 2014.02.22. 14:31:55

Kibírhatatlan ez a gennyes atlantista nyáladzás.

Bell & Sebastian 2014.02.22. 14:32:56

@Baldrick68: Ukrajnában a vidéki ortodoxia dél-amerikanizálódott, de ez még nem jelenti azt, hogy ismét előhozzák a Kazanyi Szűz ikonját és megindulnak alatta Berlinbe fel, nőket erőszakolni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.22. 15:08:24

@Vödör:
kire lőttek? sörösdobozra? kedélyes jövés-menés közben egy lefekszik, céloz, fehérnép torkincán lő, egy magát domboldalnak álcázó szállodatetőről?
ez pont olyan mint az utcán mesterlövész szettet cipelők.
idióta

Bell & Sebastian 2014.02.22. 15:27:28

@jose maria padilla: Jut eszembe, mi hír a Gyurcsány által rendfenntartásra behívott izraelita harcimarcikról? Itt vannak még? Tudja, Révészmártíriusz és Kuncze idejében volt az eset.

lobster thermidor 2014.02.22. 16:06:57

@jose maria padilla:

Mit linkeljek egy félmajomnak, aki csak makogni tud.
Nyilván az erdőben csak az M1 -et tudod fogni, ezért feleslegesen nem fárasztom magam a linkelgetéssel.

lobster thermidor 2014.02.22. 16:12:52

@zobod:

Azért azt te sem gondoltad komolyan, hogy ezeket az eseteket össze lehet hasonlítani a kijevi vérontással.

Esetleg ha vennéd a fáradtságot, és az áldozatok számát összehasonlítanád...

Mellesleg a kenti egyetemen történt eseményekről emlékezett meg az Eper és vér című film, de ez neked valószínűleg nem sokat mond.

lobster thermidor 2014.02.23. 05:05:06

@calabria007:

Idézgethetnéd ide akár a Gettysburgi csatát is, de a mindenféle zavaros összeesküvésekről kitalált elméleteknek csak azok szoktak felülni, akik önértékelési problémákkal küzdenek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.23. 09:26:33

érdekes ez az arany vécékefe motívum, ami minden diktátor cia-moszat megdöntésekor előkerül. lehet, hogy ugyan azt a kefét hurcolják körbe a világban az ügynökök?

pretty 2014.02.23. 13:39:01

@ob.szerver: Nálunk az szerint ítélik meg ki a tüntető és ki a terrorista,hogy hova tartozik.A nekem nem tetsző emberek lőnek azok terroristák,ha olyan akivel szimpatizálok,akkor békés tüntető,a magyar újságíró már csak ilyen.Én is láttam olyan fölvételt ahol rendőrökre lőttek és négyen rugdostak egy földre rántott rendőrt,de nem magyar híradásokban.

hoplita 2014.02.23. 14:43:27

@röhögő:
Nincs ezer méter per secundumos légpuskalövedék.
A legjobbak tudnak 340-60 körül, ez lövedékfajtától is függ. És azok PCP rendszerű jószágok, kicsit komolyabbak, mint a képen látható Ruger koppintás, ami jó ha tud 15 joule-t.
Viszont azok elé már tényleg nem érdemes 150 méteren belül eléállni, mert pontosak és földhöz is vágnak, akár végleg.

S=klogW 2014.02.23. 16:03:06

@pretty: "Nálunk"

és mindenhol máshol

S=klogW 2014.02.23. 17:04:02

most se vesszük vissza munkácsot, de még beregszászt se

S=klogW 2014.02.23. 17:17:28

@Baldrick68:

a szláv ortodox egyházak elsősorban a rasszizmus és sovinizmus egyházai,

népirtások ideológusai és apologétái

Alfőmérnök 2014.02.23. 20:52:04

Lenin mauzóleumának lelinóleumozása.

na ez azért mindennek a teteje 2014.02.23. 20:53:22

Így kefélte biszex gyakornokát plenáris ülések alatt Szanyi, miközben menyasszonyával babát vártak (16+)

További részletek: kuruc.info/r/53/124224/#ixzz2uAy5nYpX

lobster thermidor 2014.02.24. 03:19:13

@calabria007:

Te éppen pont azt bizonyítod, hogy ahol a legnagyobb a demokrácia, ott sokkal több lehetőség van a megengedő törvények áthágására. Egyes néprétegek az USA -ban bizony alaposan vissza is élnek a szabadság nyújtotta lehetőségekkel.

calabria007 (törölt) 2014.02.24. 09:39:38

@lobster thermidor:

A belinkelt grafikonok mindössze két dolgot illusztrálnak:

1. az USA egyre inkább egy elcseszett rendőrállam lesz…
2. az USA egyre inkább az un. „military-industrial complex”-ről szól

a börtönlakók többsége pedig az alábbinak köszönheti a beutalót…

www.huffingtonpost.co.uk/dr-peter-ferentzy/war-on-drugs-is-genocide-_b_1006555.html

lobster thermidor 2014.02.25. 03:23:43

@calabria007:

Ez a Ferenczy - féle dolog egy vélemény a sok közül, mert éppen csak a Huffington Post blog rovatára tették fel. Könyvet pedig még Magyarországon is bárki kiadhat, ha van hozzá támogatója, vagy van rá mondjuk 4 millió forintja. Ezért a link pontosan annyit ér, mit egy a Blog.hu - n megjelent poszt, nem tekintendő hivatalos publikációnak.
Tehát hivatkozni lehet rá, ahogy te is teszed, csak éppen nem kell túl komolyan venni.

lobster thermidor 2014.02.25. 03:35:28

@calabria007:

Akkor ha ezt valami bizonyítéknak szántad, légy oly okos, és kedves, legalább ilyen szorgalmasan keress linkeket, és grafikonokat arról, hogy hogyan növekedett 1920 óta az USA népessége, és milyen arányban változott meg az elmúlt közel 100 évben a bevándorlók összetétele.
Ráadásul azt sem állíthatjuk, hogy a korábban mélyen konzervatív USA az 1920 -as években a liberalizmus mételyében fetrengett, tehát leginkább az a helytálló következtetés, hogy a szélesebb szabadságjogok, és a lakosság megváltozott etnikai összetétele okozhatja a nagyobb arányú bűnözést. Természetesen a széles körben elterjedő drogfogyasztás problémája, és a romló gazdasági helyzet is erősen közrejátszik a bűnözés rohamos növekedésében, de a dolgokat illik összefüggéseikben vizsgálni, mert az nem vezet sehova sem, ha egyes nekünk tetsző részleteket kiragadva teóriákat próbálunk felállítani.

calabria007 (törölt) 2014.02.25. 09:00:58

@lobster thermidor:

direkt __fajlagos__ indikátort kerestem neked...

és a sztori akkor lenne igazán érdekes, ha 1910 elé is visszamenne a longitudinális idősor... (akkoriban robbant először a börtönnépesség)

calabria007 (törölt) 2014.02.25. 09:06:46

@lobster thermidor:

jó vicc:)

PS.: mikor indul az a "történelem"? :) 1990-ben? :)

calabria007 (törölt) 2014.02.25. 09:08:54

@lobster thermidor:

apropó, nem értem a Lincoln-os linkekkel kapcsolatos problémáidat, nincs azokban semmilyen összeesküvés-elmélet, pusztán a mainstream történészek véleményét foglalták össze pl a BBC dokuban...

calabria007 (törölt) 2014.02.25. 09:10:05

@lobster thermidor:

az USA igazán az I vh előtt volt szabad...

calabria007 (törölt) 2014.02.25. 09:20:44

@lobster thermidor:

ez csak egy terv, ami lényegében semmi

a kiadási oldalról pedig semmit sem mond a létszám...

az USA ma majdnem annyit költ a hadseregre, mint az összes többi ország együtt...

calabria007 (törölt) 2014.02.25. 14:13:38

@lobster thermidor:

''az USA igazán az I vh előtt volt szabad... "

jav:

jóval szabadabb volt mint az I vh után

persze a déli államok polgárháborúnak becézett függetlenségi háborúja után már egyértelművé vált néhány tabu

vantaan2 2014.02.25. 14:19:39

@jose maria padilla: ..s most kinek a kakáldájában leledzik az az arany kefe? Ez itt a kérdés!

Persze Magyarország jobban teljesít! Rákosinak csak 1 aranyat tojó tyúkja akadt ,ha egyáltalán volt neki. ..... de arany WC kefét még az sem tudott tojni.
Lehet hogy most valamelyik mai potentátnál van ....mondjuk a lelőtt aranyat tojó tyúk mellett?

tevevanegypupu 2014.02.25. 14:45:01

@jose maria padilla:

Nyilván ez lehet az aranyfedezet..

lobster thermidor 2014.02.28. 22:07:15

@calabria007:

Én már csak azt nem értem, hogy te mit iakarsz bizonyítani.
Ha csökkenti az USA a katonai költségvetését, akkor az a baj, ha növeli, akkor az a baj.
Ha az USA ölbe tett kézzel nézné, hogy az iszlám, és a parlagon hagyott kelet - európai újnácik kedvük szerint válogatva irtanák a világ népességét, akkor az volna a baj.
Ha valami értelmezhető mondanivalód akad, akkor az ECHO Tv Szaniszló Ferenc - féle műsorainál komolyabb érvekkel kellene alátámasztanod.

calabria007 (törölt) 2014.02.28. 22:39:45

@lobster thermidor:

OMG! Eljutottunk az iszlám-náci mumushoz:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.03.05. 15:36:09

""Egyre inkább nyilvánvaló, hogy az orvlövészek mögött nem Janukovics állt, hanem valaki az új koalícióból" – mondta Catherine Ashtonnak az észt külügyminiszter annak a telefonbeszélgetésnek a során, amelyet a még Janukovicshoz hű erők hallgattak le. Urmas Paet szerint különösen aggasztó, hogy az akkor már hatalomra készülő ellenzék jelezte, hogy ebben az ügyben nem kívánnak vizsgálódni. "Érdekes, folytassa" – mondta az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa. Paet arról is beszámolt, hogy a tüntetésen nagy elismerést szerzett Olga Bogomolec főorvos olyan bizonyítékokat mutatott be, amelyek igazolták, hogy a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, vélhetően ugyanazok az emberek.

Paet szerint a nyomozás hiánya azonnal diszkreditálja az új vezetést."
süti beállítások módosítása