Vita helyett rezsifórum: a plebejussá lett polgári politika
2014. február 15. írta: pinter.bence

Vita helyett rezsifórum: a plebejussá lett polgári politika

fidesz_rezsiforum_szombathely.png

Rezsifórumokon gyakorolja a polgárinak indult Fidesz a virtigli plebejus politizálást. Aki még nem hallott róla: a rezsifórumokon az adott helyi képviselő és egy erős fideszes politikus kiáll a közönség elé, és nyom egy standupot a rezsicsökről és az ellenzék hét bűnéről. A hallgatóság túlnyomó többsége a beszámolók és képek szerint nyugdíjas választó. Az üzenetek egyszerűek, könnyen befogadhatóak. Három oldalról támadják Magyarországot. A Gyurcsány elvette pénzt, a Fidesz visszaadta. REZSI. CSÖKKENTÉS. Kérdezni általában nem lehet a fórumon. A siker garantáltnak tűnik.

Nem tudom, hogy a Fideszben ülő szuverénebb emberek, illetve a kormányközeli értelmiség hogyan éli ezt meg. Hogy érzi magát például Pokorni Zoltán egy ilyen fórumon? Plebejus szócséplés a polgári öntudat építése helyett?

De úgy tűnik, hogy így lehet választást nyerni. A Fidesz viszonylag könnyedén teremtette meg azt a légkört, amely nem követeli meg tőle, hogy például – ahogy annak rendje és módja lenne – leálljon vitatkozni politikai ellenfeleivel, akár helyi, akár miniszterelnök-jelölti szinten. Elegendőnek tűnik a politikai ellenfél veszedelmes ellenségként történt megjelölése. Na meg a rezsicsökkentés nevű abrakadabra mindenható, mindent elsöprő kulcsszóként, alfaként és omegaként, sőt, origóként való alkalmazása. A nyugdíjas nénik és bácsik pedig jelentkeznek a Magyar Csapatba, sérelmezik, hogy a baloldaliaknak miért jár a rezsicsökkentés, netán örömmel jelentgetnék fel a rezsicsökkentés-ellenes magatartást tanúsítókat.

Egy éve ilyenkor Gyurcsány győri fórumán jártam, ott is nyugdíjas nénik és bácsik ültek többségben. Gyurcsány lenyomta a szokásos műsorát. Ott mondjuk kérdezni is lehetett, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy láthatóan két dolog szorítja ma béklyóba Magyarországon a tudatos, felelős és önálló gondolkozást. Egyrészről ott van a mesterségesen fenntartott, huszadik századi árokharcokra alapozott, mindkét oldalról kívánt politikai kétosztatúság. Másrészről pedig az a nagy tömegű nyugdíjas választópolgár, akik privilégiumaik védelme miatt aktívak, a fent említett árokharcok alapján fanatizálhatóak, és még rá is érnek erre az egész őrületre. A Fidesz és az MSZP (valamint szatelitjeik) a nyugdíjas választókkal karöltve tartják fogságban az országot és egymást; elhitetve másokkal is, hogy csak ebben a felosztásban érdemes gondolkodni.

Ez az egész légkör nem kedvez a polgári öntudat 1990-ben – úgy, ahogy – elindult kialakulásának. Nem tudom, mások mit értenek ez alatt, ezért itt tisztázom: én azt, hogy az ember mer a maga értelmére támaszkodni. Önállóan gondolkozik, számba veszi a lehetőségeket, nem enged az erős érzelmi impulzusoknak. Felnőttként viselkedik, és nem vágyik vissza a meleg anyaölbe, a kádári világba; ahol a magukat szakértőnek mutatók takaros (bár abszurd) kis álomvilágban óvták a népet a döntések viszontagságaitól, közben meg eltapsolták hülyeségekre (pl. az álomvilág fenntartására) az ország vagyonát és lehetőségeit. Az ilyen polgár nem fél a döntéseitől és nem fél felelősséget vállalni: mondjuk kifizetni a hitelt, amit felvett. Nem hagyja magát. Nem hagyja magát megtéveszteni. Nem bízza a döntéseit kizárólagosan mások útmutatására. Kételkedik. Keresi és kihasználja a lehetőségeit. Számon kéri a választott képviselőit.

Egy rövid kitérő erejéig ide kell kötni az emlékmű-ügyet. Vári György azt írta a NOL-on, hogy „ez a hárítás a kormány múltszemléletének és önszemléletének lényege: mi nem tehettünk semmiről, a rossz dolgokat mások tették, mi ártatlan áldozatok vagyunk, akiket folyton bántanak. A kommunisták, a multik, a liberálisok, az EU. (…) Ez a kényszeres hárítás a legrosszabb jobboldali hagyomány, az, amelyik Trianont zsidó és szabadkőműves ármánnyal magyarázza. Szerintem ez nem jobboldali hagyomány, ez a magyar néplélek. Erről szól az emlékmű is.

És hiába álmodunk a polgári létről: már a rendszerváltozáskor sem voltak adottak a feltételek a polgári fejlődéshez, azóta pedig csak rosszabb lett a helyzet. A körülmények miatt nem mindenkinek van lehetősége akár csak megpróbálni eljutni erre a szintre. Abban az évtizedben, a kilencvenes években egyébként volt egy párt, ami ezt a célt, mármint a polgári Magyarország megteremtését tűzte a zászlajára. Aztán 2002-ben valami eltört, és odáig jutottunk, hogy ez a párt tart ma rezsifórumokat egybites üzenetekkel, azt sugallva: ember, bízva bízzál a Fideszben, küzdve küzdjél a rezsivel/EU-val/Gyurcsánnyal, és egyébként meg rendületlenül hallgass. A magát polgárinak, konzervatívnak tartó értelmiség pedig szó nélkül asszisztál ehhez az egészhez. Polgári Magyarország, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr895813839

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vita helyett rezsifórum: a plebejussá lett polgári politika 2014.02.15. 09:39:01

Az üzenetek egyszerűek, könnyen befogadhatóak. Három oldalról támadják Magyarországot. A Gyurcsány elvette pénzt, a Fidesz visszaadta. REZSI. CSÖKKENTÉS. Kérdezni általában nem lehet, a siker garantáltnak tűnik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maroz 2014.02.15. 09:29:09

"A magát polgárinak, konzervatívnak tartó értelmiség pedig szó nélkül asszisztál ehhez az egészhez."

Alakul, alakul. :)

maroz 2014.02.15. 09:36:50

@poszt:

Ez a bekezdés a legérdekesebb: "Nem tudom, mások mit értenek ez alatt, ezért itt tisztázom: én azt, hogy az ember mer a maga értelmére támaszkodni."...

Szóval az a bizonyos polgár, aki öntudatos, számba vesz, mer, önállóan gondolkodik, etc, ez a polgár hogy lesz? A tipikus, otthonról hozható szocializációs mintáink szerint jobbágy lesz és alattvaló, és aki von haus aus mégis mást hozna, azt a másodlagos szocializáció közege, az iskola töri be alattvalóvá. Hogy lesz ebből polgár? Valami varázsitaltól?

Pedró27 2014.02.15. 09:54:11

"Aztán 2002-ben valami eltört, és odáig jutottunk, hogy ez a párt tart ma rezsifórumokat egybites üzenetekkel,"

Mert őket is egybites üzenetekkel győzték le. És akkor meg a liberális értelmiség asszisztált ehhez.

Egyébként az egész nem akkor kezdődött. Elmondom, mi volt az ősbűn: a taxisblokád.

Egyébként akkor Orbán tartott egy "egyik félnek sincs igaza" jellegű beszédet a parlamentben, amiért természetesen mindkét oldal haragudott rá.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.15. 09:58:10

Nem kell egyik nagyra se szavazni, ez a megoldás.

Pedró27 2014.02.15. 09:58:52

"De úgy tűnik, hogy így lehet választást nyerni. "

A választás egy olyan focimeccs, ahol nem a bíró dönt, hanem a nézők. Ha pedig a nézők úgy döntenek, hogy egy egy sármos csatárnak többet megengednek, akkor előbb-utóbb minden csapat sármos csatárokat fog szerződtetni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 10:00:48

@pinter.bence:

1) A "rezsicsökkentés" nem azért működik, mert egybites üzenet, hanem azért, mert effektíve kevesebbet kell fizetni a vízért, a gázért, a villanyért stb.

2) Miből gondolod, hogy a rezsifórumok résztvevői nem a saját értelmükre támaszkodnak? Csak nem abból, hogy másként gondolkodnak, mint te? A polgári öntudat, a te fogalmaid szerint, az volna, hogy mindenkit lehülyézünk, aki másként gondolkodik, mint mi?

3) A "nyuggerezés", az idősekre irigykedés, az öregekből bűnbak-képzés, a te fogalmaid szerint, a fejlett "sajátértelem" jele? + A Vári Györgyre hivatkozás, a te fogalmaid szerint, a fejlett "sajátértelem" jele?

3+1) „ez a hárítás a kormány múltszemléletének és önszemléletének lényege: mi nem tehettünk semmiről, a rossz dolgokat mások tették, mi ártatlan áldozatok vagyunk, akiket folyton bántanak. A kommunisták, a multik, a liberálisok, az EU. (…) Ez a kényszeres hárítás a legrosszabb jobboldali hagyomány, az, amelyik Trianont zsidó és szabadkőműves ármánnyal magyarázza.”

Egyrészt, hogy lehet felelős valaki olyasvalamiért, amiben tevőlegesen még csak módja sem volt részt venni? Másrészt, még mindig jobb, ha hárít valaki, mintha kiválasztottságtudatától hajtva a legképtelenebb tébolyokat szabadítja-erőlteti a társadalomra (lásd: pld. progressziós ideológiák).

Pedró27 2014.02.15. 10:01:50

"A Fidesz viszonylag könnyedén teremtette meg azt a légkört, amely nem követeli meg tőle, hogy például – ahogy annak rendje és módja lenne – leálljon vitatkozni politikai ellenfeleivel, akár helyi, akár miniszterelnök-jelölti szinten."

Egyrészt nem a Fidesz teremtette meg ezt a légkört. Másrészt pedig egy ilyen vita szintén az egybites üzenetekről szól meg a sármosságról, tehát semmi köze a polgári gondolkodáshoz. Ezt ti is tudjátok.

TG69 2014.02.15. 10:02:15

@poszt: Tobbek kozt ezert szeretek mandit olvasni. Nekem ballib polgarnak sokkal tobb kapcsolodasi ponr van veletek, mint a ballib partokkal. Azert lassan el lehetne gondolkozni a 2002- es bukas nem masra haritasan is, a fidesz arroganciajan, alakulo Matolcsyzmusan es kirekeszto kokardazasan pl. Egy alomnak vege...

tevevanegypupu 2014.02.15. 10:04:28

Meg úgy tűnik egybites írásokkal akarják még egyszerűbbé tenni az amúgy is egyszerű dolgokat. És beszédekkel..elég Gyurcsány vijjogását és bociszemekkel árnyalt, súlyos szünetekkel tarkított szinielőadását hallani és nem nehéz a választás..Kérdezni egyébként nála sem lehet, nem csak azért, mert nem válaszol, hanem azért mert hang fennakad, mikor a becsületesen megszerzett vagyonáról beszél..a liberális értelmiség vezetőjeként. Gratulálunk, ez valóban szellemi magasságokba emeli a hallgatókat..kis antiszemitizmussl megfűszerezve már beszélhetünk intellektizmusról is.

kalhana 2014.02.15. 10:11:26

Most hogy van ez? A plebejusok a rossz fiúk, a polgárok meg a jók? Kinek szurkoljak?

Világszám 2014.02.15. 10:21:08

@Pedró27: Német választási eredmények 1932 novemberében: Nemzetiszocialisták 11 737 010 - 33,1%, Szociáldemokraták 7 247 956 - 20,4%, Kommunisták 5 980 162 - 16,86%

Lássuk be, nem kell mindent megtenni az ostoba nép kedvéért!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 10:24:27

@Világszám:

"Lássuk be, nem kell mindent megtenni az ostoba nép kedvéért!"

Ezt a kommunisták és a nácik is így gondolták: ahol és amint hatalomra jutottak mindjárt föl is számolták a többpárt-rendszert és szabad választásokat. Ők is úgy gondolkodtak, mint te: ők jobban tudják, mi kell a népnek, mint a nép maga.

Világszám 2014.02.15. 10:31:51

@bbjnick: Az a közeg amely ostoba populizmusból jobb vagy baloldali diktátort emel hatalomra a káros. Képzésre szorul. A szociáldemokraták akkor nem tudták megoldani a világgazdasági válságtól és jóvátételtől szenvedő Németország problémáit. Ez azonban a kisebbik rossz volt. Ami jött az felégette a világot. Ne érts félre, Ernst Thalmannt sem kívánnám. A nem kell megtenni az ostoba nép kedvéért azt jelenti, hogy a demokratikus erőknek nem kell feltétlenül a csordaszellemű lumpenprolik, nyugdíjaskommandók és eszmerabságban szenvedők kegyeit keresniük, mert ezek bizony ostobák. Felelősség nem jelent antidemokratizmust.

a-kjudíit 2014.02.15. 10:37:00

A rezsicsökkentésről egy mese jut eszembe: Hüp hüp hüp barbatrükk. És a végén nem marad más csak a hüp-hüp!

Urfang 2014.02.15. 10:55:57

Nem értek egyet azzal, hogy "már a rendszerváltozáskor sem voltak adottak a feltételek a polgári fejlődéshez". A feltétel és a lehetőség adott volt, sőt el is indultunk ezen az úton, elindultunk aztán megtorpantunk, megtorpantunk aztán visszafordultunk.

Megcsapott minket a verseny hideg szele, hogy szebbet, jobbat, vagy legalább olcsóbbat kell alkotnunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és hogy senki sem fog versenyelőnyt adni az évszázados, évezredes sérelmeink miatt, hanem itt és most kell helyt állnunk a versenyben. Ehhez nem volt elég önbizalmunk, ambíciónk, és kitartásunk, ezért ábrándultunk ki és ezért gyűlöltük meg a versenyt.

Lehetett volna olyan multikat építenünk mint a Nokia, de mivel nem sikerült inkább gonosz bálványt csináltunk a multikból, hogy ne kelljen szembenézni a sikertelenségünkkel, hogy minden miattuk legyen.
Lustaság és kishitűség vezetett ez a rezsicsökihez, hogy a csökevényes ambíciónk kimerüljön abban, hogy a főelvtárs csökkentse a rezsit és ez elég, elég ahhoz hogy kihúzzuk a hó végéig, többet pedig aligha akarhatunk, ilyen ellenségekkel a hátunkban mint az EU és a multik már az is teljesítmény ha túlélünk.

Eljutottunk oda, hogy permanens rezsicsökkentés van egészen addig amíg el nem jutunk a kommu... a polgári világba és ebben összpontosul nemzetünk jövőképe.
A verseny nehéz, a multik gonoszak, mi pedig nem akarunk gonoszak lenni, tiszta szível állunk mint Gábriel arkangyal a multik karmai közt, a versengés sunyi és idegtépő, mi pedig az erkölcsöt és szeretetet választottuk.

A rezsicsökkentés szeretet. Szeretetből adja a jó párt, nekünk meg csak annyit kell tenni, hogy rábólintunk a szeretetre. Vállalkozás? Öngondoskodás? Versenyzés? Frászt! Jó helyre kell húzni az x-et és akkor minden könnyebb lesz.

user792 2014.02.15. 11:13:15

Nagyon jó írás. Láthatja mindenki, hogy ezért rendkívül veszélyes ennyi ideig hatalomban tartani egyetlen embert. Ma a politika egyedül Orbán Viktor személyes pszichoterápiájáról szól. Nem az országról, nem az EU-ról, nem az "emberekről", még csak nem is a rezsicsökkentésről. Minden csak díszlet, ami egy szereplő köré lett berendezve.

A 2002-es elvesztett választás óta azon kattog a Fidesz, hogy hogyan tudná megynerni magának a választók nagyobbik részét. Nem számít, hogy a politikai ellenfelek azóta lenullázták magukat, a világ teljesen megváltozott, a lényeg, hogy kiküszöböljék azt az akkori csorbát, és meglegyen végre Viktorunk lelki békéje.
Igen, akkor ott a polgári politikát legyőzte a posztkádári proletariátus. De ez egyáltalán nem indok arra, hogy akkor végleg aláfeküdjünk neki!

Ha mondjuk 2006 után egy másik szereplő került volna a jobboldal élére, akkor már rég túllennénk az összes ilyen gyerekbetegségen, és egy friss arccal már rég lesöpörhettük volna az egyesült posztkomcsi baloldalt, és megújíthattuk volna az országot.
Így viszont maradunk a plebejus szinten -ki tudja még meddig-, mert "nem felejtjük, hogy 2002-ben mi történt"...

Bell & Sebastian 2014.02.15. 11:48:39

A legelső kampánygyűlésen, amin részt vettem, hivatásos színész szavalt hazafias verseket az elején és végén, sőt, még a Himnusz közös éneklését is abszolváltuk. A közbülső -intellektuális rész- profi módon szólt az értelemhez. A levező iszogatáson, minő véletlen, a helyi csoport főnöke, igazi, vaskalapos kollaboráns száján csúszott ki a vezérmotívum: miért ne lehetnének jó hazafiak a zsidók? Mondanom sem kell, ezt az SZDSZ bírta - így bírta előadni. Ez a mondat még sokáig kísértett, ennél a mondatnál fogtam először gyanút, hogy itt valami nincs rendjén, ha ezt kell gondolnom. Mivelhogy addig nem különösebben foglalkoztatott, melyik barátom hova jár a hétvégén.

Szóval, nem hiszek már a sírás-rívásban, fogak csikorgatásában. De ettől még igaz a megállapítás, hogy a politikai közbeszéd köznek szánt része a béka alsónadrágja alá süllyedt.

Állítólag folyamatosan hülyülnek a gyerekeink a pelenkacsere óta. Csak a gyerekek? Áá, dehogy!

F. A. Hayek 2014.02.15. 11:50:37

Ma Magyarországon semmi nem szorítja béklyóba "a tudatos, felelős és önálló gondolkozást." Csak éppen az a magát értelmiségnek tartó dologtalan társaság nem gyakorolja azt. Semmi nem illusztrálja ezt jobban a Vári György kontra magyar néplélek eszmefuttatásnál. Ugyanott tartanak, mint negyedszázada: "SZDSZ vagy Mucsa". A világ közben haladt tovább, meg nem értett gondolkodóinknak meg maradt az állandó sértettség.

freehckr 2014.02.15. 11:53:47

„A magát polgárinak, konzervatívnak tartó értelmiség pedig szó nélkül asszisztál ehhez az egészhez.”

Majd kíváncsi leszek arra a körkérdésre (ha lesz ilyen), hogy a mandineres bloggerek, akik többsége pontosan ehhez a „magát polgárinak, konzervatívnak tartó” fiatal értelmiséghez sorolja, melyik pártra/képviselőre fog szavazni áprilisban... és ezt mennyire hajlandó fel is vállalni... Mert a fenti szösszenettel nagy vonalakban egyet lehet érteni. Sokunk ugyan ezt pofázza évek óta, de lassan be kéne fejezni a pofázást, és végre tenni valamit az ellen, hogy további ciklusokon keresztül is ez a posztszocialista politika legyen meghatározó. Miközben a korosztályunk egy nagyobb része már nem is ebben az országban tervezi leélni az életét... sőt, kocsmaasztal-társaságunk már az elmúlt pár évben is alaposan megfogyatkozott, szinte havi rendszerességgel búcsúztatjuk külföldre távozó barátainkat.

HToma 2014.02.15. 12:00:30

Csak leírom, hogy hörögjetek:)
Két évig 80 ezer Ft felett nulla nyugdíjemelés. Az így felszabadult pénzt közalkalmazotti béremelésre kell költeni, különben néhány év múlva nem lesz aki ágytálazza az öregeket. Horn Gyula ajándékát megszüntetni. 65 év felett távolsági járatokon évi 12 ingyenes utazás a többire félárú, helyi közlekedésre 66 % kedvezmény.

freehckr 2014.02.15. 12:08:47

@HToma: „így felszabadult pénzt közalkalmazotti béremelésre kell költeni”

A rekord bürokráciát leépíteni; az egyes közigazgatási eljárásokat egyszerűsíteni és az államigazgatást modernizálni; a teljesen felesleges, nagyjából 200-300 ezer közalkalmazottat leépíteni meg ej, ráérünk arra még.... :)

Nem kevés probléma van az országban, amit legkésőbb közvetlenül az EU csatlakozásunk után illett volna megoldani. Összefoglalva talán úgy lehetne mondani, hogy Magyarországon végre a szocializmust kellene leépíteni. A jelenlegi szocialista Magyarország a büdös életben nem lesz sikeres egy alapvetően kapitalista szemléletű európai gazdasági közösségben.

Kandeláber 2014.02.15. 12:21:09

Azért lenne egy kérdésem.
Mennyivel értelmesebb egy virtigli gyurcsányista-maszopos baloldali választópolgár, mint egy ún. "jobboldali"?
A balosok anno itták a böszme baromságait, hogy "nagy a jólét" stb...
Meg persze Kóka Janiét is a pannon pumáról.
A műbőrkalapos párttitkár-utódoknál nincs lejjebb.

Pelso.. 2014.02.15. 13:03:53

@maroz: Sehogy se lesz. Bőven elég, ha adott politikai csoportosulás elhiteti a delikvenssel, hogy az ő programja erőteljes polgárosodást eredményez a társadalomban. Folytatás nincs.

tevevanegypupu 2014.02.15. 13:16:19

Nézem a mostani választási plakátokat, nagy betükkel Összefogás, a judeobolsevikok tényleg ellopták annak a kis pártnak a nevét..Az ész megáll, a pofátlanság valódi, kiplakátolt bizonyítéka..Nekem a Jobbikkal semmi bajom, még nem voltak kormányon, ugyan igy van tulajdonképpen az lmp is..De hogy ezt a bandát, amit Gyurcsány-Bajnai-Mesterházi-Fodor (Zuschlág, Hagyó, Hunvald, Demszky, Simon stb..)kvartett képvisel, még mindig akadnak akik bejuttatják a Parlametbe, attól megáll az ész. Inkább a rezsicsökkentés az biztos.

Pedró27 2014.02.15. 13:25:59

@Világszám: Én nem állítottam, hogy ez így jól van, csak hogy így van.

Lehetne úgy is, hogy mégiscsak van egy bíró, aki kiállítja azt, aki szabálytalankodik. Egy biztos: ha lenne ilyen,akkor nem a Fidesz lett volna az, akit leküld a pályáról, hanem azokat, akik a taxisblokádot szervezték.

líder máximo 2014.02.15. 14:27:30

Ócska, relativizáló fércmű ez, olyan tipikusan plebejus fideszes írás. Hánynom kell az ilyen szervilis seggfejektől.

Kandeláber 2014.02.15. 14:59:25

@tevevanegypupu: Én valszeg el sem megyek a választásra, de ha igen, akkor a Jobbikra szavazok majd.
Az Összefosás még a fidibusznál is hiteltelenebb.

toportyánzsóti 2014.02.15. 15:35:13

Gyagyagyakampány goebbelsi recept szerint,aztán meg vérig vannak sértve ha lenácizzák őkelméket.Mekkora baromnak kell ehhez lenni?!

G.Freeman 2014.02.15. 15:35:28

@Kandeláber: A bal-liberális oldal egyetlen egyszer mondott valami biztatót, felemelőt, jövőbe mutatót, az a pannon puma említése volt. Azóta is ezt dörgölik az orruk alá.
Igaz, az ipar húsz százalék felett teljesített, de az akkor az ellenzéki "minél rosszabb annál jobb" válságérzetkeltő kampány időszakában nem számított.
Eközben az orbánpárt a savanyaképű öregasszonnyal és a "rosszabbul élünk mint négy éve"- vel kampányolt, és roppantmód zokon vette amikor a Financial Times olyan címmel közölt le magyarországi riportot hogy sohasem élt ilyen jól a magyar- merthogy akkor lépte át az egy főre eső GDP az "utolsó békeév" szintjét.
Az orbánpárt úgy érezte hogy hátsón illette az ármány és rögtön belekötött a nagy tekintélyű pénzügyi-gazdasági lapba, és csak akkor kotródott vinnyogva vackára, amikor a F.T. perrel fenyegette meg.

Kandeláber 2014.02.15. 15:43:32

@G.Freeman: A "nagy a jólét" mantrát pontosan a böszme mondta: www.origo.hu/itthon/20040906gyurcsany.html#
Abban igazad van, hogy a kormányzati kommunikáció Orbán első kormánya idején és most is "sikertörténetekről", "tündérmesékről" és hasonló baromságokról szólt.
Egy plurális demokráciában teljesen természetes, hogy a mindenkori ellenzék támadja a kormányt.
Különben nem igazán lehetne ellenzéknek nevezni.
A jó magyar mondás szerint "egyik kutya, másik eb".
Ezért nem szavazok - ha egyáltalán elmegyek - sem a mostani kormánypártokra, sem a "baloldali összefogásra".
Mert ők már bizonyították az alkalmatlanságukat.

G.Freeman 2014.02.15. 15:44:22

A blogban megjelentetett jelenség legfélelmetesebb hozománya az hogy a politikusokat abba az irányba presszionálja hogy nem kell ide komoly programokat,óriási munkát igénylő átalakításokat kiötleni, elég a primitív embereket pár szögegyszerűségű hülyeséggel elbolondítani és övéké a húsos fazék, a jónép józanabb/intelligensebb és többre képesebb kisebbsége pedig csak asszisztál az őrülethez. Vagy mint reménytelen ökröket faképnél hagyja az egész elfuserált országot. Mert a demokrácia a többség hatalmát jelenti, ha egy országban a hülyék vannak többségben, akkor az okosak is azt kell eltűrjék.

G.Freeman 2014.02.15. 15:50:28

@G.Freeman: Köszi, teljesen azt hittem hogy Medgyessy.

maroz 2014.02.15. 15:57:16

@G.Freeman: Ha egy okos ember nem tud meggyőzni mondjuk tíz hülyét, akkor talán nem is okos az az ember annyira, mint azt sokan hinni szeretnék.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.02.15. 15:58:42

@poszt: "Szerintem ez nem jobboldali hagyomány, ez a magyar néplélek."

A poszttal nagyrészt egyetértek, a fenti mondattal nem. A felelősséghárítás nem magyar néplélek (nem is jobb- vagy baloldali hagyomány).

A magyar választók a populista ajnározás foglyai. Ennek az ajnározásnak, amit gyakorlatilag 1998 óta folytatnak a nagyobb pártok, nem tudnak ellenállni a választók. A légkört egyébként a Fidesz teremtette meg, az MSZP meg rátromfolt, meg az SZDSZ is rátromfolt, aztán a Fidesz bemondta a fedáksárit és vitt mindent. A "ki kezdte"-vita ugyanúgy a felelősséghárításról szól, mint a rezsiháború vagy a nyuggerezés.

Nem azért kerültünk ide, mert a felelősségelhárítás magyar néplélek lenne, hanem azért, mert nincsenek kollektív tapasztalataink a politikai ajnározás elutasítására. A cukrosbácsi cukorral kínál minket és mi nem tudjuk, hogy a cukrosbácsi a fütyinket (nuninkat) akarja.

Nem érdekel, hogy ez mennyire hangzik elitistának, de biztos, hogy polgári öntudattal ma nem tud az ember jó lelkiismerettel pártot választani magának: a nagyok veszélyes populisták, a kicsik hibbantak (de legalább veszélytelenek), nem szavazni meg önsorsrontás.

Láthatóan muszáj lesz végigjárni ezt a tanulási folyamatot. Ha egy argentin típusú fejreállás kell az észhez téréshez, akkor legyen úgy.

G.Freeman 2014.02.15. 16:02:43

@maroz:
Én még soha senkit sem láttam semmiről, senki által sem meggyőzni.

Kandeláber 2014.02.15. 16:11:22

@G.Freeman: hvg.hu/itthon/000000000059AA81
index.hu/belfold/bestofgyf/
Nyilván az erősen jobboldali origo.hu, hvg.hu és index.hu elfogult tudósítói meghamisították Gyurcsány beszédét.

maroz 2014.02.15. 16:12:19

@G.Freeman: Meggyőztél, tényleg így van.

tevevanegypupu 2014.02.15. 16:15:34

@Kandeláber:

nehéz eldönteni, hogy kire szavazzon az ember. Ezért hibáztatom a fideszt, 2010-ben olyan egyértelmű volt, hogy ők, de valóban nagyon sok hülyeséget csináltak: trafik, stadionok, kommunikáció, kultúra..és eléggé ijesztő, hogy ha baloldalról vagy mondjuk egy olyan szervezet mint a mazsihisz pisszent egyet, már visszavonnak rendelkezéseket, véleményt, mindent..

aranyláz 2014.02.15. 17:03:51

@bbjnick: 1) A "rezsicsökkentés" nem azért működik, mert egybites üzenet, hanem azért, mert effektíve kevesebbet kell fizetni a vízért, a gázért, a villanyért stb."

nagy lófaszt...nem kell kevesebbet fizetni, nekem 800FT-tal lett kisebb a villanyszámlám, de év elején meg kaptam egy csekket majdnem 10.000-ről, szóval ugyanott vagyok...olyan ez, mint az "ingyenes" pénzfelvétel-azt is veled fizettetik meg végül

Fulek 2014.02.15. 17:10:43

mno.hu/ahirtvhirei/munka-nelkul-juthattak-milliokhoz-gyurcsanyek-1211132

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.02.15. 17:32:42

@Kandeláber: "Azért lenne egy kérdésem.
Mennyivel értelmesebb egy virtigli gyurcsányista-maszopos baloldali választópolgár, mint egy ún. "jobboldali"?

Ha nem is értelmesebb, de az biztos, hogy a baloldaliak jóval kisebb részét teszik ki, mint a jobbereknek a vallásos agyhalott viktorfan.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.02.15. 17:33:12

részigazság...egy fórum az nem vitaterep hanem kampányfelület.

de szívesen olvasnék tőled akkor pl. egy posztot az ellenzék programjának kritikájáról.
ha majd megtaláltad a programjukat...szólj.

miva? 2014.02.15. 17:33:46

@TG69: @Urfang: @Kandeláber:

Részemről egy zsigerileg jobboldali, de a fideszre szavazni képtelen választópolgár volnék. Tg, Urfang, egyetértünk. Kandeláber, én kérek elnézést, amiért a jobboldali lét minimumának sem felel meg a mai politikai jobboldal. Nem tudok az ellenoldalra sem szavazni, mert a tisztesség látszata is elérhetetlen ábránd az összefogás listáját végignézve, de hogy 90 után épp egy magát jobboldalinak valló párt - ráadásul a kereszténydemokratákkal nagy egyetértésben - tegye tönkre mindazt az oktatástól a felelős pogári magatartáson keresztül a jogállamba vetett hitig bezárólag mindazt, ami egy magára kicsit is adó, kritikusan gondolkodó ember számára fontos lehet, na az botrány. Hogy "a haza nem lehet ellenzékben" csatakiáltással éppen a jobboldal kezdte a nemzet szétszakítását, hogy elnézi a mai napig a legszűkebb politikai elit érdekeit minden más elé helyezve, hogy a gyűlölet, és ne a párbeszéd legyen az igénye támogatóinak, az azt jelzi, hogy nincs jobboldali párt ma a választható alakulatok között. A rezsiháború ennek a legutóbbi győztes csatája csak, ahol nem a magántulajdon szentsége, a közösségünk tagjai iránt érzett valós áldozathozatal és felelősségvállalás, hanem a démoni többiek legyőzése és a kiválasztott csoportok érdekeinek érvényesítése a cél. Nem mondjuk, hogy ha teheted, ugyan tegyél már valamit egy hajléktalanért. A keresztyén eszmék letéteményeseként a szavazóink szeme elől a halálba küldjük inkább az elesetteket. Jobboldal?

Hálás vagyok a posztért, és minden kedves vásárlónknak azt kívánom, hogy úgy lássa a valóságot, hogy azt évek múltán is vállalni tudja.

Jolka40 2014.02.15. 17:40:56

Bizony úgy van, hogy a közéletben lassan már csak az öregek vesznek részt. A fiatalok tanulnak, dolgoznak, kivándorolnak, buliznak, csajoznak-fiúznak, nem érzékelik, hogy a jövőjük forog kockán. Tisztelet a kivételnek. Egyébként pedig az öregek is sokfélék, különböző képesítéssel, intelligenciával és saját gondolkodással rendelkeznek, ahogy a fiatalok és a középkorúak is.

Gunboat-Diplomat 2014.02.15. 17:41:35

Minden tömegdemokráciában egybites üzenetekről szól a kampány, mert egybites üzenetekkel lehet elnyerni a többség szavazatait. Ennyi.

miva? 2014.02.15. 17:43:56

@Gunboat-Diplomat: Ez konkrétan hülyeség. Elég a skandináv országokra tekinteni, hogy lássuk mekkora.

Gunboat-Diplomat 2014.02.15. 17:44:46

@Kettes:

" nem szavazni meg önsorsrontás"

Az én sorsom egy szemernyit sem lesz rosszabb attól, hogy szavazás helyett a gyereket viszem játszótérre. Sőt.

Gunboat-Diplomat 2014.02.15. 17:51:14

@miva?:

Mekkora? Mi volt a legutóbbi svéd választások fő témája? Az 'ingyenélő' bevándorlók. A dáné? A megszorítások. A norvégé? Bevándorlás, munkanélküliség, adócsökkentés.

A demokrácia gyakorlatilag (jobbára) erőszakmentes mob rule.

Berzengő 2014.02.15. 17:53:17

@Pedró27: Erre mondta Kosa: Vadbarmok ne szavazzanak.

____________
A Fideszben felmerült a 'vadbarmok' kizárása a voksolásról

A kormányerők intellektuális cenzusról beszélnek
Gulyás Gergely egy a Political Capital által rendezett konferencián a múlt héten szükségtelennek nevezte, bár tudott érvelni mellette, hogy a választójogi törvényt kidolgozó

Áder János tavaly nyíltan utalt rá: nemcsak a külhoni magyarok, illetve a kisebbségek kapcsán, hanem a magyarországi választóknál is bevezethetik az előzetes regisztráció intézményét.

Csuhaj Ildikó| NOL| 2012. május 22. |175 komment

Mivel a választások napja előtt meghatározott idővel kellene regisztrálni, ez azt feltételezi, hogy azok járulnak az urnákhoz, akik józan, tudatos megfontolások alapján voksolnak a nemzet jövőjére, „és nem a választási kampány finisében az ellenfelet démonizáló, lebutított kampányszövegekre vevő vadbarmok” – fogalmazott meglehetősen brutálisan az egyik fideszes politikus.
___________

miva? 2014.02.15. 17:54:03

@Gunboat-Diplomat: Tudod, hogy a svédeknél minden középiskolás n. időt tölt kötelezően azzal, hogy egy svéd nyelvet nem beszélő bevándorlót/családot svéd nyelvre oktasson? Ott az általad leírt téma egészen mást jelent, mint amit itt közölni szeretnél.

Pelso.. 2014.02.15. 17:55:25

@tevevanegypupu: Hogy ki s kit juttat a parlamentbe, az magánügy, ugyan lehetne vitázni erről, de abszolút értelmetlen. De hogy neked ettől áll meg az eszed, - több megközelítésben is megmosolyogtató.

HToma 2014.02.15. 17:57:15

@freehckr: "A rekord bürokráciát leépíteni; az egyes közigazgatási eljárásokat egyszerűsíteni és az államigazgatást modernizálni;" Igazad van ez is kéne. A bürokraták egyébként köztisztviselők:) Szociális munkások, egészségügyi dolgozók, bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozók, tanárok, könyvtárosok, népművelők (ha vannak még) stb. én ezekre gondoltam.

Kandeláber 2014.02.15. 17:57:24

@miva?: Tiszteletben tartom a véleményedet, de:
Véleményem szerint a "nemzet szétszakítását" annak idején - talán '93-ban _ Göncz, az ex-eszdéeszes paktum-köztársasági elnök kezdte meg.
Az olasz "La Stampa" c. lapnak adott interjújában a "Demokratikus Charta" elnevezésű képződmény szövegét visszhangozva feketítette be az első demokratikusan megválasztott magyar kormányt, többek között a "sajtószabadság szétverésével" vádolva.
Persze ezt is megelőzte '90-ben az szdsz által szított taxis-blokádnak titulált puccskísérlet, amelyet Göncz teljes mellszélességgel támogatott.
És ugye az úgynevezett "liberálisok" egyik ikonja, bizonyos Kornis Mihály találta mondani azt, hogy "mi jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket".
Soha nem tudták megbocsátani azt, hogy a magyar választók már '90-ben ítéletet mondtak róluk, 2010-ben pedig kihajították őket a parlamentből.
Ezekre én akkor soha nem szavaznék.

Berzengő 2014.02.15. 18:02:07

@G.Freeman: "Az orbánpárt úgy érezte hogy hátsón illette az ármány és rögtön belekötött a nagy tekintélyű pénzügyi-gazdasági lapba, és csak akkor kotródott vinnyogva vackára, amikor a F.T. perrel fenyegette meg. "

Kesobb pedig mar Orban buszken mondta Kerinek, hogy o nem is akart gyozni akkor!

_______________
hirszerzo.hu/hirek/2008/5/22/66976_sokaknak_sok_minden_fog_fajni_nagy_vihart_k

Gunboat-Diplomat 2014.02.15. 18:03:30

@miva?:

Nem, nem jelent más, a svéd kampány fő témája a családegyesítés és politikai menedékjg-kérés címszó alatt folyó bevándorlás korlátozásáról szólt - még hozzá gazdasági okokból.

Az, hogy a skandinávoknál minden nyakon van öntve valami bizarr ultraliberó-neomarxista szósszal, az csak a skin.

Ott is faék-egyszerűségűek a kampányüzenetek, egyszerűen azért, mert egy demokráciában faék egyszerűségű üzenetekkel lehet választásokat nyerni.

Ezen siránkozni legfeljebb amolyan szemforgató bölcsésznyafogás, jellemzően szigorúan a lelátóról.

Kandeláber 2014.02.15. 18:05:01

@miva?: Többek között ezeket mondta Göncz, alatta pedig a "168 Óra" 2010-es kommentárja:
„A rádió és a televízió, valamint az MTI a kormány szócsöve... Az ellenzék nem tud a néphez szólni. A kormányon levő konzervatív párttal ellenkező minden hangot elnémítanak... Újra cenzúráznak... Európa segíts! Az információ rab, mint a kommunista időkben.”

Ezek a köztársasági elnök vészkiáltásai. Mondanom sem kell, ezek se 2010-ből valók: Göncz Árpád 1993 novemberében nyilatkozott így a La Stampa című olasz lapnak. A kormánynak fél éve volt hátra a biztos vereségig s a távozásig – a miniszterelnök haldoklott."
Persze nem igazán ekkor utáltam meg Gönczöt, hanem amikor sértett és riadt fenségként pislogott a Kossuth-téren, amikor néhányan bele merészeltek fütyülni a beszédébe.

Gunboat-Diplomat 2014.02.15. 18:07:02

@Kandeláber:

"Véleményem szerint a "nemzet szétszakítását"..."

Miféle nemzet, miféle szétszakítás? Az elmúlt száz évben itt semmiféle nemzeti egységről nem lehet beszélni.

Kandeláber 2014.02.15. 18:10:03

@Gunboat-Diplomat: Részben ezért is tettem idézőjelbe.
Egyébként pedig egy hsz-re reagáltam.
Egyébként valóban, a '19-es patkányforradalommal kezdődött a hasadás.

Gunboat-Diplomat 2014.02.15. 18:23:04

@Kandeláber:

És a kádári 'konszolidációval' be is fejeződött. Azóta egy hasadt társadalom töredékei mutogatnak egymásra, mint a puszta együttműködés kizárólagos akadályaira.

nu pagagyí 2014.02.15. 18:32:45

Szerintem megvoltak a feltételek a polgárosodáshoz. A politikai osztályunk mondott csődöt.

Elszúrtuk a privatizációt. Ahelyett, hogy mindenki egyforma útravalóval indult volna útnak (hasonlóan a cseh kuponos rendszerhez), nálunk reprivatizáltak. Így egy percig sem volt meg az az élmény, hogy mindenki saját tehetségével boldogulhat az új világban. Előre kódolták a vállalkozók és vállalkozások iránti gyűlöletet és irigységet. A reprivatizáció sem jött be. Elvileg a volt tulajdonosokat kárpótolták, de helyettük rablók kezére került a vagyon. A földek nagy része azok kezébe kerül, akik nem művelik, csak más munkájának hasznát teszik zsebre.

Elszúrtuk a demokráciát. Az iskolákban nem tanították meg a gyereket a demokratikus döntéshozatal módjára, egymás tiszteletére. Most tanulhatnak kötelező hit- és erkölcstant, az alattvalók egyszeregyét.

Nem éltünk a személyi szabadság és autonómiák lehetőségeivel. Hagytuk, hogy polgármestereink helyettünk a pártjukat szolgálják. A iskolák és tanárok önálló tantervek kimunkálása, kreatív munka helyett központi parancsok után sóvárogtak. A szakszervezetek, dolgozói érdekképviseletek nem a dolgozók érdekeit védték, csak vezetőik hatalmi ambícióit szolgálták ki. Legszebb példa erre az előző ciklusban minden szír-szarért őrjöngő Liga , vagy az orvoskamara. Most igazán lenne miért szólni, de kussolnak. Vezetőik extra fizetéssel terpeszkednek bőrfoteljaikban.

Elszúrtuk a köztársaságot. Az adófizetésnek itt sosem volt tisztelete, csak az ügyeskedésnek és csalásnak.A politika megszállta az államot. Az ügyészség már időtlen-idők óta a politikai korrupció védbástyája. De már az Alkotmánybíróságban is kivénhedt, korrupt politikusok ücsörögnek. Mára talán csak a bíróság őrzi valamennyire a tisztességét, de az ő nyakukon is szorul a hurok.

A csődben nem egyetemleges a politikusok felelőssége. Egyesek hibáztak, mások szándékosan okoztak kárt. Azok, akik most hatalmon vannak, teljes bizonyossággal a károkozókhoz sorolhatók. Ők azok, akik éretté nyilvánították és konzerválnák ezt a torzszülöttet, amit összehoztunk a rendszerváltás óta.

Kandeláber 2014.02.15. 18:38:48

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nem tudom...
Az atv-s betelefonálók/sms-küldők szellemi színvonala nem tűnik magasabbnak, mint az echosoké.
Az ikonjaik vallásos imádatában nincs különbség köztük.
@Gunboat-Diplomat: Nagyjából így van.

maroz 2014.02.15. 18:44:21

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Egy vitában hogyan érvelnél az állításod mellett? Hogyan definiálnád az "értelmesség"-et ebben a kontextusban, hogyan tennéd mérhetővé, hogyan, miként jönne ki neked, hogy egyik hivatkozott csoport "értelmesebb", mint a másik?

Alfőmérnök 2014.02.15. 19:06:52

@tevevanegypupu: "De hogy ezt a bandát, amit Gyurcsány-Bajnai-Mesterházi-Fodor (Zuschlág, Hagyó, Hunvald, Demszky, Simon stb..)kvartett képvisel, még mindig akadnak akik bejuttatják a Parlametbe, attól megáll az ész."

Inkább attól áll meg az ész, hogy a fidesz kormányzás alatt gyakorlatilag egyetlen egy embert sem vontak felelősségre az előző ciklusból.
Maguk tapsikoltak, mikor valami filozófusokat bepereltek, hogy hűha, most aztán végre kinyírják a ballibeket, és csak most kezdődik a vérfürdő. Én szóltam akkor, hogy ez tkp. koncepciós per és az a célja, hogy elterelje a figyelmet a valódi elszámoltatás elmaradásáról. Nem hittek nekem, köpködtek rám a jósdán, pedig akkor is nekem volt igazam, mint az esetek minimum 90%-ában.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 19:08:32

@aranyláz:

1) Ha a havi villanyszámlád 800 forinttal volt kevesebb és év végén 10000 forint különbözetet fizettél az azt jelenti, hogy, a tavalyihoz képest magasabb fogyasztás mellett is, kevesebbet fizettél, mint előző évben:-)

2) Havi két pénzfelvétel valóban adómentes; ha több alkalommal veszel föl pénzt, akkor valóban fizetned kell a tranzakciós adót; sőt, a bankok (egyike-másika) még mindenféle extra kezelési költséget is mellécsap az adónak, de ez ne a kormány sara, hanem a bankoké.

miva? 2014.02.15. 19:10:17

Én csökönyös vagyok. Úgy tudom, hogy a politikusokat azért küldjük a parlamentbe, hogy szót értsenek a másik pártokra voksolókat képviselő politikusokkal, és együtt mozdítsák előbbre az egy darab közös hazánk ügyeit. Van persze rengeteg kiindulópont, lehet a szakadást Csurkával kezdeni, vagy egészen Gyurcsányig idillnek tekinteni a közéletet, de nekem a Haza nem lehet ellenzékben jelszó jelenti a szakadást. Lehet jó lelkiismerettel szavazni Orbánra? Hogy az ellenpont meglegyen, nyilván az MSZP-re nem. De Orbán a számomra megtestesíti mindazt, ami a gyalázat, a gátlástalanság és az inkompetencia. A poszt témaválasztásával, mondanivalójával és hangnemével a legmesszebb menőkig egyetértek. És teszem ezt úgy, hogy az én oldalam az, amit ma a Fidesz bitorol. És pont úgy bitorolja, ahogy a magyar, a haza, az igaz, a nemzeti, a kokárda, a keresztény, ahogy a ... jelzőket. Semmi közük a magukra aggatott díszek egyikéhez sem. Egy gyalázatos demagóg, populista, korrupt, gonosz, erkölcstelen nagyvállalat. Semmi több.

Ja és a jobbik mindannyiunk közös szégyene.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.15. 19:18:37

Nem az a baj a magyar politikai "elittel", hogy a nyugdijasokra tamaszkodik, hanem az, hogy nincs igazi verseny. Itt van a rezsicsokkentes is. Miert nem teszi fel senki a valodi kerdeseket? Peldaul azt, hogy miert csak 20% a rezsicsokkentes, miert nem 40?
www.investor.hu/news/trading/20140214-csodbe-ment-bill-gates-cege.html
"Az Optim beszámolója szerint az elmúlt 5 évben 40 százalékkal estek az árak, 2008-ban még 63,24 dollárt fizettek a cégnek az áramért megawattóránként, míg 2013 decemberében már csak 38 dollárt."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.15. 19:20:19

@miva?:
"Ja és a jobbik mindannyiunk közös szégyene. "

Es az, hogy a kufaristak a Torok Birodalom ota fosztogatjak a magyarsagot, az kinek a szegyene?
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/02/birodalmak-tere.html

nu pagagyí 2014.02.15. 19:57:48

@Kandeláber: Hézagosak az emlékeid. 1993-ban is megszállta a a jobboldali kormány a közmédiát. Náhlik és Csúcs, ki az aki nem emlékszik rá, miket műveltek. Sikerült a rájuk testált független intézményeket a hatalom talpnyalójává tenniük. És akkoriban még kereskedelmi televíziózás, rádiószolgáltatás sem volt.

A jobboldal egyébként mindig újra elkövette ugyanezt, ahányszor csak hatalomra jutott. Valami miatt úgy gondolja, hogy ami közös, az az övé. Beteges tolvaj mentalitás jellemzi őket.

egyetmondok 2014.02.15. 19:59:00

@maxval a gondolkodó birca:
Nem egyszerűen nem kell, Max. Nem szabad egyik nagyra sem szavazni.

nu pagagyí 2014.02.15. 20:03:49

@bbjnick: A bankok azokat a különadókat számolják fel, amit kormányunk kizsarol belőlük. Amíg nem voltak különadók, nem okozott különösebb költséget sem a pénzfelvétel, sem a számlavezetés. A rezsivel ugyanez a helyzet. A korábbi fogyasztói támogatást megszüntették és helyette kötelező árcsökkentést rendeltek el. A fogyasztó nem biztos, hogy jól járt, mert ha békén hagyták volna a szolgáltatókat a csökkenő olaj és gázár miatt lehet, hogy a jelenleginél is kisebb lenne a rezsi. A "rezsicsökkentés" úgy tűnik arra való, hogy mesterségesen a piaci ár felett tartsák az árakat, különben nem nyerészkedhetne Orbán strómanjaként Garancsi és bandája a gázon.

Kandeláber 2014.02.15. 20:24:13

@nu pagagyí:"Elszúrtuk a privatizációt. Ahelyett, hogy mindenki egyforma útravalóval indult volna útnak (hasonlóan a cseh kuponos rendszerhez), nálunk reprivatizáltak. "
Hol reprivatizáltak?
A komcsik által elzabrált tulajdon töredékét juttatták a károsultaknak "kárpótlási jegy" formájában.
Az ex-KISZ-titkár Csepi által vezetett ÁVÜ pedig nem fogadott el kárpótlási jegyet, amikor magyar vállalkozók szerették volna megvenni a növényolajgyárakat. Ehelyett elkótyavetyélték külföldieknek, akik pár éven belül lezüllesztették az ágazatot, és bezárták az üzemeket.
Ja, és a cseheknél volt reprivatizáció, szerencsétlen.
"Magyarországon megtarthatta vagyonát a kommunista párt, a cseheknél elvették ezt a vagyont.
Magyarországon senkit nem ért hátrányos megkülönböztetés azért, mert ügynök volt, Csehországban igen.
Magyarországon és Csehországban sem lett teljesen független az igazságszolgáltatás, de mi ebből a szempontból még jobbak voltunk.
A külföldi hiteleinket nem engedték el, kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, Csehországban alacsonyabb volt az adósság.
Csehországban reprivatizáció, Magyarországon privatizáció volt. A cseh kuponos privatizációval létrejött egy cseh tulajdonosi réteg, akik aztán később meghatározóak lettek. Mi külföldieknek adtunk el nagy vagyonelemeket, rajtuk kívül csak néhány ügyeskedő ember gazdagodott meg, ők is járadékvadászattal."
Amúgy itt a teljes cikk, tudatlan:
index.hu/gazdasag/2013/11/21/orbankrisztian/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 20:24:23

@nu pagagyí:

"ha békén hagyták volna a szolgáltatókat a csökkenő olaj és gázár miatt lehet, hogy a jelenleginél is kisebb lenne a rezsi" --- írod.

Az elmúlt húsz év szolgáltatói árképzési gyakorlatából valóban erre következtethetünk:-D (...) :-D (...) :-D ...

P.Freddy 2014.02.15. 20:29:09

@Pedró27:

"Mert őket is egybites üzenetekkel győzték le. És akkor meg a liberális értelmiség asszisztált ehhez."

Ugyan-ugyan, ne terelgessünk meg finomkodjunk.

Képzeljük el, hogy egyszer egy tajparaszt seggfej azt mondaná, hogy a "Haza nem lehet ellenzékben". Képzeld, ezzel minimum ÖTMILLIÓ magyar emberről azt HAZUDJA, hogy nem tartozi ka HAZÁHOZ, hiszen csak Ő ÉS SEGGNYALÓI tartoznak a hazához.

Ha valaki ilyenre vetemedne, arra szerintem mindenki azt mondaná, hogy utolsó, patkány, kirekesztő, hataloméhes, sértődött csótány.

Ha valaki ilyenre vetemedne, a MINIMUM az volna elvárható, hogy bocsánatot kérjen ÖTMILLIÓ magyar embertől.

Ha nem tenné meg, akkor takarodjon a picsába.

tevevanegypupu 2014.02.15. 20:40:18

@Alfőmérnök:

Koncepciós volt a nyavalyát. Csak nyilván valami formai hiba végett nem lehetett őket elítélni meg ugye a haladó demokraták is felemelték szavukat értük, túl nagy lett volna a botrány. De abban igaza van, és ezt nem is lehet kétségbe vonni, hogy elszámoltatni azt nem tudtak, nem akartak..valószínüleg inkább nem akartak.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2014.02.15. 20:42:03

Srácok, ennek nem lesz jó vége, egyre balrább tolódik a mandiner....

Alfőmérnök 2014.02.15. 20:46:46

@tevevanegypupu: " Csak nyilván valami formai hiba végett nem lehetett őket elítélni"

Azért nem lehetett őket elítélni, mert nem volt miért.
Teljesen szabályos volt a pályázat és forintra pontosan el tudtak számolni az összeggel.

Tudom, hogy ez magának elképzelhetetlen, de ez az igazság. Maguk, gyűlöletbeteg birkák beszopták, mert vért akartak látni.

P.Freddy 2014.02.15. 20:48:48

@bbjnick:

Érdekesen azt sugallod, mintha a Fidesznek igaza lenne, de akkor miért fizetek most UGYANANNYIT a gázért, mint 2010-ben?

Hogy a fenébe lett most, 20% rezsicsökkentés, valamint 20% világpiaci árcsökkenés után, ugyanannyi az ára, mint négy éve?

Kinél van a 40%? Csak nem Kajmán-szigeteken, a Videoton edző, Simicska, valamint Orbán és bűntársai offshore vagyonában?

Kandeláber 2014.02.15. 20:51:33

@P.Freddy: Szóval José Gomes, a Videoton portugál edzője is benne van a buliban?
Jó tudni, tehát nemzetközi bűnszövetkezettel állunk szemben. :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 20:53:07

@P.Freddy:

Én nem azt sugallom, hogy a Fidexnek igaza van, hanem azt állítom, hogy a közüzemi szolgáltatások árai csökkentek:-)

aszekelyek 2014.02.15. 20:57:10

@maroz: komolyan azt várnávalaki, hogfy a +polgári értelmiség lesajnálja a nyugdíjasokat ?
Az aktívak épp nem értek rá. De ők sem akartak polgári értelmiségként olyan rezsiszámlákat, ráhagyni a nem kimondottan korrekt szolgáltatókra, amiket megengedtek nekik előbbiekben. Akik esetleg , polgári értelmiségi nyugdíjasok , miért is ne lennének pl a magyar csapat részei? Mi abban aplebejus, ha MAgyarországi életnívót véd egy választóóó és egy párt. nem pedig a külhoni energiaszolgáltatók zsebein aggódik. Hogy esetleg az nem lesz tele?
Mikor aggódott azon a polgári értelmiség vagy a FIDESZ közeli ?
? Mennyit kell inni a mandinál ahhoz, hogy egy ilyet leközöljetek? Hosszú volt a Valentin éj ?

@nu pagagyí: Hogyne annyira szentek azok abankok, hogy ihaj, csuhaj... És nem is lennének becstelenek, ha mondjuk nem orbán kormányozna... és nem akarnának randa és törvénytelen dolgokat csinálni és kartellezni és svájci frankban elszámolni a nagymama álmát is az adósaiknak... Ugyan , ezt már ki eszi meg ? Többször konszolidáltunk már bankot, többet nem fogunk.

zobod 2014.02.15. 21:00:06

Kivel kellene vitázni, és miről? Bajnaival a némethez közelítő bérekről, és a garantált munkahelyekről? Gyurcsánnyal vagy Mesterházyval bármiről? Az mszp 2002-re kidolgozta azt a populista stratégiát, amivel választást lehet nyerni (1994-ben már sikerrel alkalmazta csak akkor még valahogy nem állt össze olyan szépen mint 2002-ben), a fidesz nem tett más, mint saját pályán veri meg őket. A ballib a mostani kudarcba bele fog roppanni, 2018-ra már szétesnek, nem lesznek sehol, nem fognak számítani. Akkor lehet majd másképp is.

P.Freddy 2014.02.15. 21:02:05

@Kandeláber:

Valóban legyünk pontosak: Garancsi az, aki Orbán számára birtokolja a Kajmán szigeteki céget, amelyik feltehetően azért van közbeiktatva, hogy oda lophassák el a magyarok pénzét, amennyivel olcsóbb lehetne a gáz ára.

Így Orbán Viktor egyik lekötelezettje Garancsi István tízmilliárdos vagyonú cég tulajdonosa lehet, és kérdés, hogy mit csinál ezzel a marha sok pénzzel?

Mert gondolom, Orbán Viktor nem kér belőle, hiszen ez már ránézésre is erkölcstelen, vagy mondhatni mocskos tolvajlás, ilyesmihez egy Miniszterelnök nemhogy a nevét, de a kacsintását se adhatná, sőt le kellene köpnie az ilyen gaz, csaló, magyar emberek pénzét ellopó, aljas kapitalista geciket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 21:02:45

@Világszám:

"Az a közeg amely ostoba populizmusból jobb vagy baloldali diktátort emel hatalomra a káros. Képzésre szorul. A szociáldemokraták akkor nem tudták megoldani a világgazdasági válságtól és jóvátételtől szenvedő Németország problémáit. Ez azonban a kisebbik rossz volt. Ami jött az felégette a világot. Ne érts félre, Ernst Thalmannt sem kívánnám. A nem kell megtenni az ostoba nép kedvéért azt jelenti, hogy a demokratikus erőknek nem kell feltétlenül a csordaszellemű lumpenprolik, nyugdíjaskommandók és eszmerabságban szenvedők kegyeit keresniük, mert ezek bizony ostobák. Felelősség nem jelent antidemokratizmust." --- írod.

És, nyilván, te vagy a felkent, annak megítélésében, hogy kit és mit kell (akár antidemokratikus eszközökkel is) korlátozni, negligálni (a demokrácia védelme érdekében!) és kit és mit nem:-)

aszekelyek 2014.02.15. 21:04:37

@P.Freddy: az úgy volt, hogy amíg nem vásárolta vissza Orbán az EON gáztározókat, addig, 2010-től sem a magyar kormány joga volt a magyarországi gázárakról tárgyalni, az oroszokkal, hanem a németek tárgyaltak róla. . Így aztánnnnnnnnnnnnnnnnnnnn, csak a jog viosszavásárlása után volt mód, hogy a lakossági árakat csökkentsék. egyébként a németek-oroszok közti tárgyalásokon mindig emeléték előtte. Van még kérdésed? ha az se világos, elmondom, hogy aha nem veszi vissza z EON- gáztározókat, akkor Te, szerencsétlen, sokkal de sokkal többet fizetnél, ma, mint 2010-ben fizettél.

P.Freddy 2014.02.15. 21:04:41

@bbjnick:

"azt állítom, hogy a közüzemi szolgáltatások árai csökkentek"

Mármint Orbánhoz képest valóban csökkentek, de Bajnai árainál még mindig magasabbak. Úgy könnyű csökkenteni, hogy először emelünk, ahogy Orbán tette.

Azt mondd meg, hol van a 40%, amivel Bajnai óta csökkent (tudod, világpiaci, pluszt rezsicsökkentés)?

Hiszen az ár Bajnai óta NEM CSÖKKENT.

Itt most valaki vagy hazudik, vagy lop. Vagy mindkettőt csinálja az a valaki:)

P.Freddy 2014.02.15. 21:07:32

@aszekelyek:

Aha, értem: tehát most, hogy 20%-al csökkent a világpiaci ár, örüljek Orbánnak, hogy ugyanannyit fizetek, mint amikor 20%-al magasabb volt a világpiaci ár.

Ez tényleg vaslogika, Fideszes Rezsifórumra javaslom, vagy békemenetre, imádni fogják a félbitesek.

aszekelyek 2014.02.15. 21:15:21

@HToma: miért kéne hörögni? most olvastam, hogy kevesli a populista ganajok valamelyike, a z aktuálisat. merazinflácijó... az nem is... pedig de. A 19 ezer forintosok, akik a magas nyugdíjaikat nem gondolták később megemelendőnek, vajon polgári értelmiségiek lettek volna? Amikor azt nyivákolták még sok évig és a szocik is, !, hogy azorbánelvetteja 19 ezer forintjukat... MERT A LEGKISEBB NYUGDÍJAKAT KLLETT FELHOZNIA , és ezt állítólag baloldaliak kritizáltájk a legjobban. Libareálisok és gyurcsányfanok..

tevevanegypupu 2014.02.15. 21:16:59

@Alfőmérnök:

Téma lezárva, úgy tűnik műsképpen tudjuk az esetet. Mindenesetre az biztos, hogy egy rendszerváltpzás után nem biztos, hogy Heller Ágnesnek és radnótinak kellene lennie az etalonnak, maradjunk ennyiben..hogy többet használtak és használnak saját maguknak mint a filozófiának és az országnak az biztos. De senki nem tiltja meg, hogy maga pédaképnek tekintse őket.

aszekelyek 2014.02.15. 21:19:10

@P.Freddy: nem tudni minek örülnél de arra , amit kérdeztél , ez a válasz. Tudni akartad , miért fizetsz most annyit , mint 2010-ben. Miután másoktól halvány reménye sem lenne annak , hogy a világpiaci árral mozgatnák a rezsiárakat itt , amint azt leírtam...- nekik nem érdekük.. Jobb ajánlat nem lévén , ha karsz örülhetsz ennek is , ami van de nem kell azt sem . Viszont ne akard megmondani másoknak , hogy örüljenek vagy sem.

aszekelyek 2014.02.15. 21:21:34

@P.Freddy: magas neked az a ló,... nagyon magas,... amire felcsimpszkodtál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 21:24:51

@P.Freddy:

Nem kell a rabulisztika!.-) Az emberek nem hülyék! Ha ők azt tapasztalják, hogy ma alacsonyabb a közüzemi számlájuk, mint Bajnai alatt, akkor a számlának fognak hinni és nem a te feltételezéseidnek:-)

aszekelyek 2014.02.15. 21:25:31

@P.Freddy: itt most valaki hazudik. Pontosan , Te. bajnai idején már nem volt a magyar hatáskörben a gázár lakossági meghatározásának joga magyar kézben. lassan mondom, hogy odaát is értsék...., azután sem volt Orbán hatásköre, ergo Ő nem is emelhette fel. ebből kitűnik, 98 IQ-val legalább bírók számára, ha nyugdíjasok, akkor is, hogy ki hazudik itt. Te. Aki hazugságot állítasz , mikor Orbáak tulajdonítod azokat az emeléseket. Ez egy ótvar HAMIS VÁD.

aszekelyek 2014.02.15. 21:33:11

@Alfőmérnök: ezeket az illetőket már a szoxik kormányzása idején szépen bevezették a rendőrségre, ügyészségre, hogy mind a nyomozati anyagot, mind a vádemelésit, melyből dolgozhat a továbbiakban az igazságszolgáltatás, ők tudják olyanra szabni, amiből nem is lehet majd rájuk bizonyítani semmit. vallomásokat pedig simán figyelmen kívül hagyott a tisztelt bíróság maga is. Amit kormányzat mmegtehetett, azt megtették és a többi azon a két másik, független--ebből is erősen látszik ,- hatalmi ágon múlt, ügyészség, bíróság, melyek úgy döntöttek, ahogyan, ezeknek az illetőknek az ügyeiben. GYurcsány meg, akit a csillagoszászlók mögül fedethettek..., alighanem..., még le is gorombította de csúnyám, az ügyészeket. Amikor csak kérdeztek tőle ezt azt. nekem nincs baj a memóriámmal. NYugodtan kérdezhetnek, hogy és mi tőrtént. Ahelyett, hogy ekkora marhaságokat terjesztenének, hogy nem is volt elszámoltatás , meg nem is akarták...

maroz 2014.02.15. 21:34:39

@aszekelyek: A poszttal sok mindenben nem értek egyet. Például ezzel a plebejusozással sem. Történetesen azért nem, mert én is az vagyok, és nem túl kedves a lelkemnek, ha lenéznek.

Amiben egyetértek az az, hogy mintha a szerző is kezdené felismerni, hogy ebben az országban nincs olyan vita, amit ne a pártpolitikai elit kezdeményezne, vagy ne ő lenne az, aki nulla másodperc alatt a saját szája ízére és persze az érdekeinek megfelelően átkeretezi. Nincs értelmiségi vita, például. Lassan már ilyennek a látszata sincs, tehát az, amikor egy jobboldali értelmiséginek tűnő, rajta a jobboldali párt árcédulájával, tízmillió forint, lelkesen mondja azt, amit a jobboldali párt hallani akar, és persze a baloldali pandanja, árcéduláján tizenhárommillió forint, ugyanúgy, csak az ellenkezőjét.

Ha a szerző ezt ismerte fel és ezt írta meg, akkor ebben egyetértek vele.

A rezsicsökkentés lényegéről, az energiaárakról, arról, hogy csak piaci szereplő működtethet jól egy természetesnek látszó monopóliumot nekem nincs véleményem, és azért nincs, mert ahhoz, hogy önálló véleményem lehessen nincs elég tudásom, ahhoz pedig, hogy más, tudással bíró ember véleményében megbízzak nincs elég bizalmam. Ezért inkább széttárom a kezem és bátran felvállalom, hogy fogalmam sincs.

Azt, hogy az emberek valamiért kevesebbet szeretnének fizetni egy legitim érdeknek tartom. Aki úgy gondolja, hogy a fidesz a rezsicsökkentése csak egy átbaszás, az győzze meg erről az embereket. Ha sikerül neki, akkor a fidesz gondban lesz, és még az is lehet, hogy rákényszerül egy másfajta diskurzus-stílusra, de én erre nem fogadnék komolyabb összegben.

A mandinál én nem nagyon szoktam inni, mondjuk amúgy sem, arra meg pláne semmi ráhatásom, hogy mit közölnek le és mit nem.

aszekelyek 2014.02.15. 21:35:29

@P.Freddy: mindig a szolgáltatók zsebeiben keresgéld ezeket. Ott van.

aszekelyek 2014.02.15. 21:41:14

@maroz: Annyit tudok segíteni, hogy a magyarországi energiaszolgáltatásnak a piachoz a világon semmi köze nincs és ez tény. itt monopolhelyzetek vannak. nem tudsz szolgáltatót váltani, ami alapeleme lenne egy versenyhelyzet legalábbis megteremtésének. de az égész privatizációja ennek a szektornak nem piaci alapon működött. Ennél fogva , meg annál, hogy garantáltak egy magas haszonkulcsot is nekik, , ami piacgazdaságban és versenyben ismeretlen dolog,.. mert kiiktatja a kockázatot , úgy , mint aahogyan adevizahitel szerződésekben is ezt tették , demagógia egyáltalán piaci viszonyokról ebben az országban egyáltalán beszélni.

aszekelyek 2014.02.15. 21:57:15

@maroz: Mivel itt a rendszerváltás hozta szabadsággal sajnos nem lehet fizetni , még az alap megélhetési dolgokat sem, így ferikém is hiába hörgött ma erről. atv-ben. 25 évvel azután, hogy beígértek itt mindent , csóró és vadkapitalisták kezére adottaknak , -közben ócsójé eladva munkaerejüket -, mert apiac ugye azt kívánja meg.... , szerintem is legitim igény , hogy ezesetben ne kelljen a z európai szintű jövedelmekhez tűrhetőnek vélhető rezsiárakat fizetniük abból a töredék munkabérből.
meg aztán ez téma volt ugye a kampányban is, sőt elvárás is volt, ezzel akormánnyal szemben,m hogy amit lehetséges, tegyenek is meg azért, hogy vége legyen az állandó és kibírhatatlan emeléseknek.
51 %-a választásra jogosultaknak ezek szerint plebejussslenne vagy plebejussá tett polgári értelmiség , ugyanez nyugdíjasban vagy mi a szösz ?

Alfőmérnök 2014.02.15. 21:57:54

@aszekelyek: Balfasz, 2/3-os többséggel nem volt semmi ráhatásuk az ügyészségre?

Kandeláber 2014.02.15. 22:06:34

Ha jól emlékszem, a több mint kétharmados pufajkás-ciántablettás koalíció kótyavetyélte el az energiaszektort 8 %-os garantált profittal.

maroz 2014.02.15. 22:08:12

@aszekelyek: Mondtam az előbb is, hogy ezzel a plebejusozással nem értek egyet? Mondtam.

Értsd meg, nekem fogalmam sincs, hogy hogyan működik az energiapiac, és a gazdasági kérdésekhez sem értek annyira, hogy el tudjam dönteni ezt vagy bármilyen, komoly szakmai tudást igénylő vitát.

Én hiteles, megbízható civil szakértőket szeretnék látni, akik megküzdöttek a bizalmamért, és olyan kérdésben, amelyikről tudom, hogy nagyon nem értek szívesen hagyatkoznék az ő véleményükre. De nem látok ilyent, hanem csak érdekvezérelte pártpolitikusokat, azokról meg tudom, hogy ma ezt mondják, holnap az ellenkezőjét, amit az érdekük éppen megkíván, így rájuk úgy különösebben nem is vagyok kíváncsi.

Urfang 2014.02.15. 22:09:51

@miva?: Te vagy az én emberem. Az általunk leírtakból úgy tűnik szinte mindenben egyetértünk. Mégis zsigerileg jobbosnak mondod magad. Én zsigerileg antijobbos vagyok, bár mégsem vagyok balos, csak a jobb jobban taszít.

Ha levonod a jobból mint olyanból azt amit te is leírtál mint gátlástalan visszaélést, a nemzetimagyarnak, erkölcsöskereszténynek, polgárihazafinak, családoskonzervatívnak is hithűhagyományosnak is csúfolt pőre orbanizmust, akkor mi van még ott ami miatt megéri oda sorolnod magad?

Komolyan érdekel. Komolyan fogalmam sincs róla mi lehet.

P.Freddy 2014.02.15. 22:16:54

@bbjnick:

"...ma alacsonyabb a közüzemi számlájuk, mint Bajnai alatt..."

Dehát nem alacsonyab bakker. Ez itt a probléma: ótvar módon hazudoznak, hogy REZSICSÖKKENTÉS, meg CSOKISZÖKŐKÚT, ost közben minden ugyanannyi, sőt a kaja JÓVAL DRÁGÁBB, mint Bajnai idején.

Hová lopták el a pénzünket Orbánék?

Hol vannak a REZSIMILLIÁRDOK????

Honnanafaszból van OrbánViktornak 300milliós magánvagyona?

Összespórolta??? Ugyan-ugyan elvtársak. Fideszes kommunisták. Takaroggyatok a gecibe, mert ezt Kádár-Rákosi egyszer már elbaszta, ne próbáljátok meg mégeyszer.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.15. 22:21:17

@P.Freddy:

Csak szólok: egyre szánalmasabb, amit itt bemutatsz!

Alfőmérnök 2014.02.15. 22:24:52

@tevevanegypupu: Megint hazudik és rágalmazni próbál. Egyáltalán nem tartom példaképnek sem Heller Ágnest - őt kifejezetten utálom, ezt le is írtam többször is, visszaolvasható -, sem Radnóti Sándort, és nem is következik abból, amit írtam.

vizipipa 2014.02.15. 22:28:03

@G.Freeman:

A pontos szöveg így szól: "ma könnyebb az élet és nagyobb a jólét"

Gyurcsány, 2009. 09. 06.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=37&p_uln=161&p_felsz=2&p_szoveg=&p_felszig=2

P.Freddy 2014.02.15. 22:28:43

@bbjnick:

Bocs haver, engem is zavarna, ha a vakhitemmel szemben tények állnának. Szomorú, és egyben dehonesztáló ez a helyzet.

De ne félj, a Békamenet szereplőit egyáltalán nem fenyegeti ilyen degressziós veszély, hiszen alapból tökhülyék. Tehát folytassátok a szabadságharcotokat a libák ellen, mert megcsípnek, ti kis huncutok. Hacsak nem felhúzzátok: -

Na ne, nehogy elgondolkodj ezen, ezt csak viccből írtam, ennyire hülye még te se lehetsz, bocsi...:-)))

vizipipa 2014.02.15. 22:50:54

@P.Freddy: a tények kedvéért, ELMÜ árak

2004. jan. 1-től: 25,70+25%
2005. feb. 1-től: 26,80+25% (innentől: <110 kWh)
2006. feb. 1-től: 26,80+20%
2006. aug. 1-től: 30,20+20%
2007. feb. 1-től: 31,60+20%
2008. jan. 1-től: 34,70+20%
2009. jan. 1-től: 35,03+20%
2009. júl. 1-től: 35,03+25%
2009. aug. 1-től: 35,36+25%
2009. nov. 1-től: 36,25+25%
2010. júl. 1-től: 36,06+25%+0,32+alapdíj (havi 156+25%)
2011. feb. 1-től: 37,53+25%+alapdíj (156+25%)
2011. júl. 1-től: 36,31+25%+1,46+alapdíj (156+25%)
2012. jan. 1-től: 36,73+27%+1,46+alapdíj (160+27%)
2013. jan. 1-től: 32,91+27%+1,46+alapdíj (144+27%)
2013. nov. 1-től: 30,27+27%+alapdíj (128+27%)

vizipipa 2014.02.15. 23:07:08

@vizipipa:

később ez is van a szövegben: "De ma erős a gazdaság, stabil, és nagy a jólét."

P.Freddy 2014.02.15. 23:47:56

Ne felejtsétek:

ORBÁN VIKTOR mondta:

A HAZA NEM LEHET ELLENZÉKBEN

Vagyis: Rohadjon meg mindenki más, aki nem RÁM SZAVAZ, MERT ÉN VAGYOK a HAZA!!!

Szerintem meg inkább kevésbé éljen az ilyen degenrált, tetűpatkány fidezsgecivezér, mint a hajráfradi.

Egyúttal üdvözlök mindn Fidezs-szavazót, aki Örbán VIktor útmutatása szerint kizárja a hazája felét a HAZÁBÓL. Egészségetkre, és kellemes Békamenetet kívánok a következő, budapesti PARÁDÉS GYŰLÖLKÖDÉSETEKHEZ.

BÁYER: Előre, ELVTÁRS:! Éljenek a kommuniusták, akiknek a testéből származol, te kommunista kisgörény:)

P.Freddy 2014.02.15. 23:52:45

@vizipipa:

Most meg pláne ez van a szövegben: "a magyar gazdaság köszöni, jól van"

Hát, egy kicsit hányingeres a modorosság, pláne Varga Mihály hangján. De a tények ismeretében pedig: tőzsdén ilyenért 8-10 év letöltendő jár, amiért átbasszaa a pénzpiacot, bármelyik köcsög bróker vagy szereplő. Varga Mihály csak annyiban különbözik, hogy másképp áll az orra,. de ugyanúgy hazudik.

Világszám 2014.02.16. 13:04:00

@bbjnick: Igen, a politikusoknak az a dolguk, hogy olykor korlátozzanak a közjó érdekében. A közjót nehéz megítélni, általában a történelem igazolja. Vegyük pl. Anglia esetét. Összefognak Sztálinnal Hitler ellen. Majd fél évvel a háború után a legkíméletlenebb ellenségéve válik Anglia a Szovjetuniónak. Ezek nehéz ügyek. Le kellett győzni a nácizmust? Igen. Meg kellett állítani a szovjeteket? Igen.
Amúgy kedvenc politikusom II. József. AZ összes (visszavont) rendeletével...

lombozódó 2014.02.16. 19:11:49

@HToma:
Ebben látod a problémát, nagy kaliber vagy.
Most is kapnak a nyugdíjasok 16 kedvezményes utazást.
EU összes tagállamában van kedvezményes utazás.
Sőt a közalkalmazottak egy részének is jár, sőt még a parlamenti képviselőknek is jár, és még sokaknak jár bunkócska te drága :DDDDDDDDDD
Más nem jut eszedbe :-))))))))))))))) Mondjuk kellene gazdaság is ami termel és tud adózni.
Az nem lesz fejlődés, hogy mindent EU-s pénzekből építünk / tereket , térkövezéseket, stadionokat, stb / és a pénz egy részét meg nagyjaink lenyúlják.

Robinzon Kurzor 2014.02.16. 20:53:37

És akkor most ezt így hogy?

Ez valami paródia akar lenni?

Vagy a Mandi T. Szerzője a NER 4. esztendejében tényleg ráeszmélt, hogy jé, ez nem polgári kormányzás?

És akkor még azt tessék elmesélni a T. Szerző bácsinak, hogy akkor ebből most következik bármi is?
Vagy csak megint a Patyolat a hibás?

Robinzon Kurzor 2014.02.16. 22:53:24

@bbjnick: " Az emberek nem hülyék!"

Úgy általában az elmúlt mondjuk 25 év történései ennek kifejezetten az ellenkezőjét támasztják alá.

Ami pedig a konkrét példádat illeti: ha az egyszeri Fidesz-törzsszavazó kezébe veszi a 2009-es rezsiszámlát és ott egy alacsonyabb összeget lát, mint a mostanin, akkor felteszi magának a kézenfekvő kérdést: most akkor a szememnek higgyek vagy Orbánnak?
A válasz pedig magától értetődően az lesz, hogy Orbánnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.16. 23:26:37

@Robinzon Kurzor: Nem tudom, mivel én sem fidesztörzsszavazó nem vagyok, Orbánnak pedig még azt sem hiszem el, amit kérdez, nemhogy, amit mond.

A számláknak viszont hiszek. A feleségem alapos háziasszony, fóliás gyűjtőmappákban gyűjti a számlákat, megvannak legalább 5-7 évre visszamenőleg. Felütöttem az egyik mappát, abban a következőket csekkeket találtam:

gázszámla, 2009. dec.: 18842 Ft
gázszámla, 2013. dec.: 14702 Ft.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.16. 23:27:52

@bbjnick:

abban a következőket csekkeket találtam:=abban a következő csekkeket találtam:

Robinzon Kurzor 2014.02.16. 23:52:29

@bbjnick:

Pedig veled milyen könnyű dolga lenne Orbánnak: még azt sem nézed meg, hogy hány köbméter gázért fizettél ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.16. 23:59:51

@Robinzon Kurzor:

Veled sincs nehéz dolga a szolgáltatóknak, mert még azt sem tudod, hogy nem köbméter után fizeted a gázszámlát, hanem fűtőérték után, amit MJ-ban adnak meg:-) Nem volt hangulatom szétbontani a mappákat, hogy előkeressem a részletes számlákat, a csekkeken álló összegeket másoltam be ide. Az állításod az volt, hogy alacsonyabb összeg szerepel a 2009-es számlákon, mint a 2013-2014-eseken; tájékoztatlak: nem szerepel alacsonyabb összeg.

Bloodscalp 2014.02.17. 03:07:01

@Robinzon Kurzor: ne ettesd, csak élvezi a figyelmet

hoplita 2014.02.17. 08:27:57

@bbjnick:
"...Veled sincs nehéz dolga a szolgáltatóknak, mert még azt sem tudod, hogy nem köbméter után fizeted a gázszámlát, hanem fűtőérték után, amit MJ-ban adnak meg..."

Itt a kutya elhantolva, öreg.
Köze nincs a valós fűtőértéknek a számlán feltüntetetthez, csak erről gőzöd nincs, ahogy nekem is csak sejtéseim, amikor pirosan látom pislogni a konvektort.Most, hogy rákényszerítették a szolgáltatókat az árcsökkentésre még keményebben "felütik" drogos szakkifejezéssel a lakossági gázt....magyarul kutyulják hozzá az ipari gázt, meg nem kevés levegőt....hadd pörögjön az a kibaszott gázóra.
A fogyasztóvédelem meg azért van, hogy legyen a csókosoknak jól fizető melegedőhelye.
Tudtad, hogy még ennek a simliskedésnek a feltárásához szükséges mérőrendszerekkel sem rendelkeznek?
A szolgáltatók vizsgálják be a maguk által értékesített gázt...na erre varrjál gombot, rezsiharcos.:)

Ja...és ehhez annyit, hogy a hagyományos fűtésnél meg fordítottra sikeredett a rezsiharc.
Egy mázsa akác már 3 ezer, vagyis olyan 20 százalékkal drágább, mint tavaly.
És a vidéki családi házakban egyre kevesebb gáz fogy...nekik magyarázz.

Robinzon Kurzor 2014.02.17. 08:35:18

@bbjnick: "Veled sincs nehéz dolga a szolgáltatóknak, mert még azt sem tudod, hogy nem köbméter után fizeted a gázszámlát, hanem fűtőérték után, amit MJ-ban adnak meg:"

Én konkrétan nem fizetek gázszámlát, szóval ilyen nem kerül a kezembe.
A lényegen ez nem változtat, hogy ha csak a végösszeget nézed, az önmagában nem mond semmit.

@bbjnick: "Az állításod az volt, hogy alacsonyabb összeg szerepel a 2009-es számlákon, mint a 2013-2014-eseken"

Tájékoztatlak, hogy nem volt ilyen állításom.
De nem lep meg, hogy ezt nem tudod felfogni, hiszen szemmel láthatóan nem tudod megkülönböztetni a kijelentő módot a feltételestől.

Robinzon Kurzor 2014.02.17. 08:38:04

@Bloodscalp:

Nyugi, akkor a legviccesebb, amikor beletolják az orrát abba, amit odarondított.
Akkor előtör belőle igazi énje, csak figyelj ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.17. 09:17:55

@hoplita:

1) A rezsicsökkentés előtt nem ütötték fel a gázt a szolgáltatók? Nem a szart! A fogyasztóvédelem erősítése pedig a rezsicsökkentéstől függetlenül is fontos feladat volna. Nagyon úgy néz ki, hogy a mi piacgazdaságunk csak akkor működik, ha az állam folyamatosan a töküket tapossa a piaci szereplőknek.

2) Nyilván, minél nagyobb a kereslet a fára, annál drágább lesz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.17. 09:30:42

@Robinzon Kurzor:

"Én konkrétan nem fizetek gázszámlát, szóval ilyen nem kerül a kezembe." --- írod.

Akkor miért nyitsz róla vitát?:-)

"A lényegen ez nem változtat, hogy ha csak a végösszeget nézed, az önmagában nem mond semmit." --- írod.

A végösszeg mond valamit:-) Mondom, hogy az emberek (állításoddal ellentétben) nem hülyék! Ugyanis a számlák végösszegének csak egy része a fogyasztásod díja, a szolgáltatók igen kreatívak voltak abban is, hogy a legkülönlegesebb fantázianevű díjakkal és átalányokkal pakolják meg a számlát (de, nyilván, te nem csak gázszámlát, hanem semmiféle számlát nem láttál még, úgyhogy ezzel megintcsak újat mondok:-)). Többek között azért is lehet ma alacsonyabb a számla (mert az!:-)), mert ezen ténykedésükben is visszább lettek fogva.

Robinzon Kurzor 2014.02.17. 12:19:51

@bbjnick:

Nem én nyitottam róla vitát, hanem te hoztad fel a gázszámlát.
De nyugodtan tagadd le, amilyen gyenge képességű vagy, meg is fogod tenni.

Miközben pontosan igazolod a tételemet, hogy az emberek jó része (te is, ezt most bizonyítottad) menthetetlenül hülye, nem gondolkodik semmin, csak bemeséli magának a rezsifórumon (Klubrádióban stb.) kapott maszlagot.
Pontosan ahogy te is bemutattad: csak a végösszeget nézted, de hogy amögött milyen tartalom van, az már nem érdekes.

Bloodscalp 2014.02.17. 12:30:30

@Robinzon Kurzor: látom igazi rezsiharcos, Magyar Csapattag szerintem, mivel keresztény is, biztos tart egy kis sósavat magánál mindig

@bbjnick: ha nem gázzal fűt, akkor már nem is beszélhet róla nyilván?Én fával fűtök és biztos vagyok benne hogy nem azért drágul mert nőtt iránta a kereslet.

Robinzon Kurzor 2014.02.17. 13:12:40

@Bloodscalp:

Az a vicc, hogy bébéjé még csak nem is fideszes.
De, mivel a "liberálbolsevik" ellenzék kérlelhetetlen ellenzéke, a végén jobban beleáll a rezsiharcba is, mint egy hivatásos Kubatov-legény.

Bloodscalp 2014.02.17. 13:20:54

@Robinzon Kurzor: te sem leszel ott amikor behúzza az ikszet..de mindegy is. egyikből lett a másik. És én is letagadnám a dolgot

vantaan2 2014.02.17. 13:33:12

Ez a rezsiharc lesz a végső csak összefogni hát .....
S nemzetivé válik az egész világ!
Föl föl Ti rezsiharcosai a földnek .....

Orbán pácse! Orbán peszere! (P.C.R.)!
Orbán pácse! Orbán pecsere! (P.C.R.)! Hajrá Viktor! Hajrá magyarok! Éljen Viktor és Nicoláe megbonthatatlan barátsága!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.17. 23:55:41

@Bloodscalp:

"ha nem gázzal fűt, akkor már nem is beszélhet róla nyilván?" --- kérdezed.

Beszélni beszélhet, de ha fogalma sincs róla, akkor minek?

"Én fával fűtök és biztos vagyok benne hogy nem azért drágul mert nőtt iránta a kereslet." --- írod.

Hanem miért?

Bell & Sebastian 2014.02.18. 00:01:00

@bbjnick: Például azért, mert megváltoztak a körülmények, megszűntek a fabeszerzés szinte ingyenes forrásai. De mivel sokon átálltak, attól is drágul.

Figyu, Fekete lovag, egyezzenek ki döntetlenben!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.18. 00:06:59

@Robinzon Kurzor:

"Nem én nyitottam róla vitát..." --- írod.

Te nyitottál róla vitát. Olvasd vissza a kommentsort:-)

"Miközben pontosan igazolod a tételemet, hogy az emberek jó része (te is, ezt most bizonyítottad) menthetetlenül hülye, nem gondolkodik semmin, csak bemeséli magának a rezsifórumon (Klubrádióban stb.) kapott maszlagot." --- írod.

Az emberek többsége nem jár rezsifórumra és nem hallgat klubrádiót, ellenben fizet számlákat. És ha azok a számlák kevésbé terhelik meg a családi költségvetést, akkor azt pozitívumként éli meg. Épp te vagy az, aki (bármiféle ismeret, tapasztalat és utánajárás nélkül) ideológiai(?) vagy érzelmi(?) indíttatásból támadsz egy olyan rendelkezéssorozatot, amiről fogalmad sincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.18. 00:11:26

@Bell & Sebastian:

Hát, az csak jó hír, hogyha sikerül valamelyest megfékezni az eszement erdőpusztítást, a féktelen falopásokat! Vagy nem? Én ezt semmiképpen nem tekinteném negatívumnak.

Bell & Sebastian 2014.02.18. 00:18:38

@bbjnick: És gondolja, hogy ez vigasz szegény Skalpnak? Most állhat vissza gázra, míg Orbán rá nem jüan, hogy a Tüzépen azért áztatják be a fát, hogy többet nyomjon, aztán gründolhat Nemzeti Rönkhasítót, ahol kínai, hidraulikus ékkel hasítunk majd a végtelen csillagösvénybe.

Csaba királyfi után, összeszedni a lószart.

Bloodscalp 2014.02.18. 21:45:40

@Bell & Sebastian: nem tudom ki az aki még súlyra vesz fát-te?

@bbjnick: úgy olvasom neked se sok közöd van a fatüzeléshez, mégis beszélni akarsz róla:)

Robinzon Kurzor 2014.02.19. 00:35:39

@bbjnick:

Terelsz, csúsztatsz, menekülsz.

Azt állítottad, hogy pusztán a számla végösszegéből, függetlenül a mögötte álló tényleges fogyasztástól, el tudtad dönteni, hogy milyen jót tett veled a kormány.

Még le is írtad, hogy nem néztél bele a számlába.

Pontosan demonstráltad az egyszeri idióta pénzügyi értékelő és döntési folyamatát.
süti beállítások módosítása