Kommentszűrés
’14 feb
10
15:01

Mire mentünk az új alkotmánnyal? – Mérlegen a politikai kultúra

Írta: bakó.bea

alaptörvény.jpg

Mi az, hogy egy hónap alatt átnyomták a parlamenten? Nem kellett volna róla népszavazást tartani?  Miért ideologizál a preambulum? Minek ennyi sarkalatos törvény? Baj, hogy megszűnt az actio popularis? Ezek voltak a főbb kérdések, amelyek a közvéleményt is élénken foglalkoztatták az alaptörvény elfogadásakor, és még azután is. A Mérlegen az Alaptörvény című interjúkötet szerkesztői ezt is megkérdezték.

Meg kell hagyni, a szerkesztők nem voltak könnyű helyzetben, hiszen munkájuk alatt is folyamatosan változóban volt Magyarország új, gránitsziládnak szánt alkotmánya; és a körülötte dúló politikailag fűtött viták hevéből sem ők, sem a megkérdezett alkotmányjogászok nem mindig tudták kivonni magukat. Volt alkotmánybírók és nagy öregek mellett a közvélemény számára kevésbé ismert szakembereket is megkérdeztek. Ha az egyes jogintézményeket a válaszadók eltérően is ítélték meg, az mindenképp egyértelművé vált: az alkotmányozás elválaszthatatlan a politikai kultúrától, és annak a hiánya, vagy legalábbis sajátos jellege rányomta a bélyegét az új alaptörvényre is.

Az új alkotmány legitimációja kezdettől fogva heves viták tárgya volt, így a szerkesztők visszatérő kérdése, hogy kellett volna-e népszavazást tartani az alaptörvényről – ez persze annyiban pusztán teoretikus felvetés, hogy sem a régi, sem az új alkotmány alapján erre nem lett volna lehetőség. A megkérdezettek megosztottak voltak abban a kérdésben, hogy lehet-e ilyen kérdésben bízni a „nép” kompetenciáiban – annak ellenére, hogy számos országban bevett gyakorlat, sőt, előírás az alkotmányról való népszavazás.

A legitimáció kapcsán a Nyugat-Európából érkező éles kritikák mellett sem lehetett szó nélkül elmenni; ugyanakkor szemléletes, ahogyan Trócsányi László (volt alkotmánybíró, jelenleg párizsi nagykövet) megvilágította a kérdés másik oldalát is: „A legnagyobb gond az, hogy a Velencei Bizottság véleményeit, miután azok nem kötelező erejűek, nem lehet egyetlen fórum előtt sem vitatni. Magyarország esete azonban arra irányította rá a figyelmet, hogy a nemzetközi, politikai karakterű fórumok (Európa Tanács, Európai Parlament) a Velencei Bizottság jelentéseire alapítva alakítják ki álláspontjukat”.

Az alkotmány legitimációs deficitjét viszont nem a népszavazás elmaradása, de még csak nem is a külföldi fórumok kritikája vagy a gyors elfogadás okozza, hanem az a politikai „kultúrharc”, amely a két tábort jellemzi. Jól mutat rá erre a német professzor, Herbert Küpper, aki régóta foglalkozik a magyar közjoggal, de egy belpolitikától elrugaszkodott, külső nézőpontból fogalmazta meg kritikáit. „Egy demokráciában minden demokratikus párt minden más demokratikus párttal hajlandó legalább tárgyalni”, Magyarországon azonban nem csak a politikából, de a társadalomból is hiányzik a vita kultúrája – állítja.

Jól szemlélteti ezt a megosztottságot a kétharmados törvények intézménye is, amely gyakorlatilag egy kompromisszumot kényszerít ki a két szekértábor között és amely visszatérő kérdés az interjúk során. Nagy kérdés, hogy rá lehet-e erőltetni egy ilyen „demokratikus megoldást” a kompromisszumra nem igazán hajlandó pártokra? Sokan azzal érveltek, hogy eddig is sikerült kétharmados törvényeket hozni és alkotmányt módosítani, mások viszont teljesen megszüntették volna a kétharmados törvények intézményét.

A hazai politikai és alkotmányos kultúra fájdalmas állapotát leginkább talán az Alkotmánybíróság vesszőfutása jelzi, hiszen a testület ugyan csak ritkán állt a sarkára az utóbbi pár évben, de ilyen esetekben előfordult, hogy utóbb beleírták az alkotmányba az alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezéseket. A megkérdezett magyar alkotmányjogászok mind nagyon fontos, garanciális szerepet tulajdonítanak az Alkotmánybíróságnak; Herbert Küpper azonban rámutat: alkotmánybíróság nélkül is létezhet jogállam. Csak nem itt. Olyan országok vígan megvannak alkotmánybíróság nélkül, „ahol az emberek bizalma töretlen a politikai kultúrában és a politikai élet folyamataiban”, mert ezek az országok a jogállamiságukat inkább bízzák a parlamentre, mint egy alkotmánybíróságra.

Ez az, amitől mi nagyon messzire vagyunk: hogy a parlamentben megbízzunk. Valahogy egy fokkal jobban bíztunk eddig az alkotmánybíróságban, de látni kell, hogy sajnos az is egy – ugyan szakmainak álcázott szánt – politikai szervezet, és alapvetően az volt korábban is. Miben bízhatunk akkor? Talán abban, hogy – mint arra Jakab András utal a könyvben – a történelem során az alkotmányok általában jogszerűtlen módon születtek, így kétharmaddal sincs bebetonozva ez a mostani? Valószínűleg, ha a politikai elitünk nem kulturálódik, egy új – törvényesen vagy törvénytelenül elfogadott – alkotmánnyal sem lennénk előrébb: alkotmányok irkálása helyett ugyanis azt kellene megtanulnunk, hogy hogyan tartsuk be a már meglévőt anélkül, hogy utóbb aktuálpolitikai kedvünk szerint toldozgatnánk.

A mostani alkotmány mérlege a kezdetekkor jóval pozitívabb volt, mint azt a heves, gyakran ideológiailag fűtött kritikák sugallták. Azonban a két év alatti öt módosítás negatívba fordította ezt a mérleget: és ez nem az alkotmánynak, hanem a magyar „politikai kultúrának” köszönhető – összességében erre mutat rá ez a kötet is.

*

Molnár Benedek, Németh Márton, Tóth Péter (szerk.): Mérlegen az Alaptörvény – Interjúkötet hazánk új alkotmányáról (HVG-Orac, Budapest, 2013)

A megkérdezett alkotmányjogászok: Sólyom László, Kukorelli István, Trócsányi László, Herbert Küpper, Jakab András, Patyi András, Tordai Csaba, Tölgyessy Péter.

Címkék: politika könyv jog parlament demokrácia alkotmány politikai kultúra jogállamiság alkotmányozás interjúkötet Mérlegen az Alaptörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr785796069

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így fogadtuk az alkotmánymódosítást 2014.02.10. 20:55:45

Túl vagyunk az alkotmánymódosítás “társadalmi vitáján”, mégis az eljövendő viták miatt érdemes áttekinteni és vitatni néhány álláspontot. Áder aláírta: Ne szidjuk Áder Jánost, az aláírás volt a realitás. Ez kicsit olyan, mint a sport, hogy az igazi si...

Trackback: Az alkotmányos népszavazás szükségességéről 2014.02.10. 20:49:39

Kedves szavazótársaim, kezdjük azzal, hogy az alkotmányról szóló népszavazás lényegét illetően korábban nem tájékoztattak minket kielégítően sem a politikusok, sem a politika egyéb szakértői. Gyakori volt az az érvelés, hogy alkotmányról szóló népszava...

Trackback: Mire mentünk az új alkotmánnyal? – Mérlegen a politikai kultúra 2014.02.10. 15:39:01

Az alkotmány legitimációs deficitjét nem a népszavazás elmaradása, de még csak nem is a külföldi fórumok kritikája vagy a gyors elfogadás okozza, hanem az a politikai „kultúrharc”, amely a két tábort jellemzi.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2014.02.10. 15:19:42

"Jól szemlélteti ezt a megosztottságot a kétharmados törvények intézménye is, amely gyakorlatilag egy kompromisszumot kényszerít ki a két szekértábor között"

Melyik országról beszél a T. Szerző?
Mert hogy nem Magyarországról, az biztos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.10. 15:34:33

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/vilag-bulvar/orban-az-europai-ember-nem-tud-kibujni-kereszteny-borebol
"Kérdés fogalmazódott meg az új alkotmányról is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, Magyarország egy olyan ország, amely esetében nem merné azt állítani, hogy az emberek többsége ideológiailag egy keresztény alaptörvényt szeretett volna, de egy demokratikus közegben mégis lehetséges volt, hogy megnyerjék az emberek többségét egy keresztény értékeken nyugvó alkotmánynak. "

Ezt persze nem Magyarországon mondta Orbán, hanem Portugáliában, egy katolikus konferencián.

Vagyis ő is tudja, hogy olyan alaptörvényt fogadtak el, amit nem szavaztak volna meg az emberek. Nem is véletlen, hogy nem volt népszavazás. És ez innentől kezdve korántsem jogtechnikai kérdés.

Robinzon Kurzor 2014.02.10. 15:41:58

@Doomhammer:

Igen, konkrétan egy demokratikus közegben úgy volt lehetséges, hogy "megnyerjék az emberek többségét", hogy nem kérdezték meg őket, de helyettünk eldöntötték.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.10. 16:09:43

@Robinzon Kurzor:
Nem, itt a nemzeti konzultációra utal.
Az helyettesítette a népszavazást.

Én inkább azt a motívumot tartom érdekesnek, hogy Orbán is világosan látja, hogy ez az alaptörvény nem felel meg a választópolgárok értékválasztásának. Nem is kértek rá felhatalmazást. Vagyis ez az alaptörvényezés puccsszerűen történt.

Van is rá ideológia, miért lehet ilyesmit megtenni.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2010/12/tarsadalom-es-kasztjai.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.10. 20:20:37

sólyom lacát meg még pár embert nem kéne szerintem beszéltetni.
ha rendszerváltást szeretnénk

S=klogW 2014.02.10. 20:25:33

HOL AZ ELSZÁMOLTATÁS?!

NE LÉGY RÖVID EMLÉKEZETŰ, Ó MAGYAR!

liberális demokrata gyerekek, kommunista ávós apák

www.youtube.com/watch?v=GsgUuQXf40E

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.10. 21:09:42

@S=klogW:
Én magát szeretném elszámoltatni.
Hol volt maga ez év január 30.-án este 8 és 11 óra között?

S=klogW 2014.02.10. 21:58:00

@Doomhammer:

Ilyesmit kérdezett Babarczy elvtársnő is vagy két hete a nyilvánosságtól.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.10. 22:30:38

@S=klogW:
Hagyjuk az érzelemkitöréseket.
Tehát akkor hol volt maga ez év január 30.-án este 8 és 11 óra között?
Ne várja meg, amíg Babarczy elvtársnő teszi fel a kérdést. A törékeny külseje már megtévesztett egy pár titkolózót.

tobeor 2014.02.11. 10:26:50

Ha már alkotmány, a 10 milliárd eurós hitellel épp most szegi meg a kormány a saját alkotmányának egyik fő tételét, hogy nem lehet növelni az államadósságot.

Ez talán beleférhetett volna még a posztba, ha úgyis ez a témája, ez itt nem Paks miatt érdekes, hanem annak fényes bizonyítéka, hogy a fidesz saját alkotmányát is leszarja.
És ha ők is leszarják, végképp miért is venné bárki komolyan?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.11. 10:34:37

Az új alkotmány fő célja: legyen egy alkotmány, melyről Orbán azt mondhatja az övé. Egyébként 95 %-ban azonos a régi alkotmánnyal, a maradék 5 % meg többnyire ökörség.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 10:34:53

Senkit sem érdekel az Alaptv., ahogy az előtte levőt se olvasta senki.

Az ellenzék duzzog, kit érdekel.

tarackos 2014.02.11. 10:46:16

Ez a rezsicsökkentés alkotmánya és ahogy a rezsicsökkentés sem ment egy lépésben az alkotmányt illetve alaptörvényt is hozzá kellett csiszolni a rezsicsökkentés újabb és újabb hullámaihoz.

Aki az alaptörvényt bántja az a rezsicsökkentés ellen van! Bea, gondold át újra...

dr kíváncsivagyok 2014.02.11. 10:59:57

Ez a Fidesz Alaptorvénye...
Volt ? Van konszenzus ?
Az 53 %- kal megválasztott , a Parlamentben 2/3 - os , jelenleg 37 %- o n álló Fidesz milyen felhatalmazást érez maga mogott ?
53% - ot ?
2/3 - ot ?
37 %- ot ?

EGYIK SEM HATALMAZZA FEL !!

Az Alkotmány NEM LEHET EGY PÁRT,...EGY POLITIKAI VILÁGNÉZET képviseloje !!

Éppen ezért én személy szerint nem is ismerem el ...

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 11:01:53

"Herbert Küpper azonban rámutat: alkotmánybíróság nélkül is létezhet jogállam. Csak nem itt. Olyan országok vígan megvannak alkotmánybíróság nélkül, „ahol az emberek bizalma töretlen a politikai kultúrában és a politikai élet folyamataiban”, mert ezek az országok a jogállamiságukat inkább bízzák a parlamentre, mint egy alkotmánybíróságra."

Nem tudom Herbert mit szólna, ha náluk még a náci alkotmány lenne, ráadásul a parlamentjük is tele magukat demokratának mondó nácikkal.

Állítólag Magyarország szakértő, de valójában fingja nincs arról mi zajlik itt.

dr kíváncsivagyok 2014.02.11. 11:03:34

Semmi komoly , csak eszembe jutott :

Van a Fideszben noi politikus ?

(Aki Selmeczi elvtársnot mondja , az menjen a picsaba...)
Nem sok , mi ?

vantaan2 2014.02.11. 11:11:13

Ez az egész alaptörvényesdi pár hülye gyerek alkotása sohasem lehet egy büszke nemzet alkotmánya! Egy igaz magyar ember számára annyit sem ér mint az a papír amire nyomtatták.

@S=klogW: Mióta bűn az ávós ősök léte a "nemzeti" alfélen???? Ott ahol a Tushek unoka "nagy magyarkodhat" vagy egy vörös-katona papis komcsik által futtatott házelnök lehet .... stb, ott nem lehet bűn, sőt!!!!

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 11:21:56

@vantaan2: Ja, inkább afféle reklám, lám mekkora demokrata vagyok, bemutatják a nyugatnak. Ez az egész a volt kommunisták önigazolási kényszeréből fakad.

Elég nyilvánvaló, ha itt valamelyik párt azt mondaná, hogy most akkor nem lesznek választások, aznap forradalom törne ki. Ezért nem merné egyik sem idegen haderő nélkül ezt megkockáztatni.

A többinek pedig nincs értelme, ahogy az alkotmánybíróságnak sincs. Ha egy kormány attól fél, hogy a következő felelősségre fogja vonni, akkor nyilván óvatos lesz.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 11:29:54

@dr kíváncsivagyok: Ez a "női politikusokat a pártba" egy baromság.

Ha több van, úgy lehet több, hogy mesterségesen benyomják, ami ugyancsak baromság.

Demokrácia van és nők is elindulhatnak, nincs diszkrimináció. Az pedig a pártok magánügye, hány női jelöltjük van.

Az egész kérdéskör eredetét nem is értem, feltételezik, hogy a politikus lop és azt akarják, hogy több nő lophasson?

Ha a nőnek előnyösebb lenne a politika mint valami más, nyilván sokkal több nő lenne. Ilyen alapon azon is lehetne problémázni, miért nincs több doktornő, vagy mérnöknő, vagy programozónő.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 11:44:07

@♔bаtyu♔: 'Ilyen alapon azon is lehetne problémázni, miért nincs több doktornő, vagy mérnöknő, vagy programozónő.'

Az EUnak már vannak ilyen haladó programjai, még a magánvállalatok vezetését illetően is.

Pedig nem állunk rosszul a női foglalkoztatás terén:

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-614350

ertelmetlensegi 2014.02.11. 11:44:15

Szóval ez az Alaptörvény nem érdemli meg, hogy alkotmánynak hívják. A Fidesz-KDNP mindent megváltoztat, csak kérdés, hogy működni is tud ezután.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:02:02

@Sírköves Slomó: Nem helyeslem. Miért jobb az a vállalatvezető, aki támogatásokból vegetál, de nő?

A nők ugyanolyan lehetőségekkel indulnak és ahol verseny van, meg állják a helyüket. Miért kellene őket támogatni?

Támogassák inkább azt a nőt, akinek 2 gyereke van és mellette akar tanulni.

Ebből kiderül, hogy nem a nők támogatása ellen vagyok, de ez családi és ne női támogatás legyen, tehát egyedülálló ffi-t is támogassanak, ha gyerekeket nevel.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:03:58

@ertelmetlensegi: Működni tud, hiszen most is működik.

Csak értelmetlen, nincs rá szükség. Természetesen balliberális változatára sem.

Az egész pártharcok áldozatává vált, pld. most az ellenzékben lévő balliberálisok a saját ideológiájukat akarják látni az alaptörvényben.

Ha egy kormány nem tetszik, úgyis leváltják.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 12:05:58

@♔bаtyu♔: Egyetértek.

Egyébként a női foglalkoztatás rontja a gyerekvállalási kedvet, tehát európa nem biztos hogy demográfiailag fenntartható lesz így. Legalábbis bevándorlás nélkül.

Tehát én a női foglalkoztatást sem tekintem elsőrendü célnak.

Az én cégemben meg senki ne mondja meg nekem, hány négert, cigányt, nőt kell foglalkoztatnom mint az USA-ban.

azbesztos 2014.02.11. 12:30:47

Annyit mindenképen elértünk, hogy nem égetjük magunkat egy bolsi szarsággal, ami ezelőtt volt.

vantaan2 2014.02.11. 12:37:33

@azbesztos: No azért a mostani bolsi szarság sokkal de sokkal égőbb mint a 90-es!

Sírköves Slomó 2014.02.11. 12:50:31

Váltsunk témát:

'Nem ment el a mentelmi bizottság hétfői ülésére Simon Gábor, és kaján magyarázatot adott a bécsi bankszámláján lévő százmillióinak eltitkolására. Azt állította: nem talált erre megfelelő rubrikát a vagyonnyilatkozatban. Eközben a Magyar Nemzet újabb rejtélyes szálat derített fel a Simon-ügyben: az MSZP bukott elnökhelyettesének 2012-es bevallásában egy 80 milliós budai luxuslakás tűnt fel a semmiből, és akkor még feleségének azonos címen lévő, azonos időpontban vásárolt ingatlanáról nem is beszéltünk.'

calabria007 (törölt) 2014.02.12. 11:48:23

@Robinzon Kurzor:

nem tökmindegy ?

úgy se mehet itt semmi szembe a Lisszaboni Szerződéssel:)

calabria007 (törölt) 2014.02.12. 11:49:45

@Robinzon Kurzor:

mintha a Lisszaboni Szerződés is erről szólt volna:)

calabria007 (törölt) 2014.02.12. 11:51:19

@maxval a gondolkodó birca:

a Lisszaboni Szerződés mellett ez nem meglepő:)

calabria007 (törölt) 2014.02.12. 11:52:00

@Sírköves Slomó:

a Lisszaboni Szerződést sem olvasta senki:)

calabria007 (törölt) 2014.02.12. 11:52:49

@tarackos:

a jelek szerint a rezsicsökkentés Lisszaboni Szerződés-kompatibilis:)

calabria007 (törölt) 2014.02.12. 11:53:46

@dr kíváncsivagyok:

a Lisszaboni Szerződéssel szemben is ilyen kritikus vagy?:)

(az a mi - de facto - alkotmányunk....)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.13. 06:08:44

én a simon ügyről szeretnék még 2-3 írást. felháborítónak tartom, hogy a maszop csupa ilyen simonokból áll, ellentétben a csupa ártatlanból álló fidesszel, és a mandiner ezt nem hangsúlyozza ki eléggé. mi az, hogy csak kétszer írtak róla? igazán példát vehetnének a közszolgálati televíziótól.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.13. 06:13:23

@tarackos:

magyarország legtehetségesebb gázszerelőjét ne tessék baszogatni! a simonnal ellentétben az ő vagyona csupa, csupa legális forrásból lett milliárdos. jóhogy nem már odáig menne a mandiner, hogy egy tehetséges és ízig-vérig becsületes kormánypárti politikus vagyonát piszkálgassa.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.13. 06:15:44

@Sírköves Slomó:

nagyon helyes! a magyar ember

a) nem veszi fel dolgozni a rohadt munkakerülő cigányokat
b) minden lehetséges helyen elmondja, hogy azok a rohadt munkakerülő cigányom nem dolgoznak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.13. 06:44:41

@tesz-vesz:

ez a sólyom, akiről te beszélsz ugye az a sunyi komcsi, akit a sunyi komcsik szavaztak meg köztársasági elnöknek?

vantaan2 2014.02.13. 07:22:48

@mavo: A magyar ember olyan mint az osztrák aki kiírja a falu határába "Magyarok ne lopjatok!"
S az igazi osztrák szintén nem veszi fel a lusta magyart, s minden helyen el is mondják hogy a magyar lop és munkakerülő!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.13. 11:54:35

@mavo: igen, meg az aki ab-elnökként elvetette a lusztrációt

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.14. 07:05:37

@vantaan2:

hát hogyne, osztrák faluban, te szerencsétlen elmebeteg hazudozó. és persze, auzstriában egy darab magyart sem alkalmaznak, mert rohadék rasszisták.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.14. 07:06:52

@tesz-vesz:

szegénykém, neked nagyon szar lehet az élet. ott van eleve az a sunyi, komcsi magyarellenes gravitáció.

vantaan2 2014.02.14. 07:43:45

@mavo: magyarok ne lopjatok! Ez így volt kiírva , még újságban is volt ilyen feliratos fotó. Mert bizony magyarok loptak s lopnak Ausztriában. .... nagy teljesítményű traktorokat loptak Burgenlandban. ...de loptak boltokban, házaktól, mindent ami mozdítható.