Horn és Orbán, kétharmadok és egyfordulók
2014. február 10. írta: TuRuL_2k2

Horn és Orbán, kétharmadok és egyfordulók

Horn_kormany_1994.png

„Horn Gyula, bármennyit kritizálták is, a több mint 70 százalékos parlamenti többség birtokában is demokratának bizonyult, Orbán ellenben, bármennyire is verje a mellét a rendszerváltozásban szerzett érdemeire hivatkozva, régen eljátszotta az akkor szerzett politikai tőkéjét. Mára elárulta az összes olyan demokratikus értéket, amelyekért a 89-es rendszerváltók küzdöttek.” – írja Mesterházy Attila a megváltozott választási szabályok apropóján.

A bezzeg az MSZP-SZDSZ kétharmada mondókához választhatott volna jobb ügyet is Mesterházy, mivel a választási rendszer átalakítása során 20 éve az akkori kétharmad kísértetiesen úgy járt el, mint a mostani – csak ők nem az országgyűlési, hanem az önkormányzati választásokat tették egyfordulóssá a korábbi kétfordulós rendszer helyett. Az 1994. június 28-án kezdődő parlamenti ciklus egyik első törvénye az 1994. évi LXII. törvény volt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról.

Néhány hónappal az őszi önkormányzati választások előtt teljesen írták a választási szabályokat. Hogy nézett ki akkor a politikai színtér? Az egyik oldalon egy erőtől duzzadó MSZP és egy szintén erős SZDSZ, a másik oldalon a tavaszi vereség súlya alatt megroppant, fragmentált ellenzék: FIDESZ, FKGP (és egyéb kisgazda formációk), KDNP, MDF, MIÉP. Mit léptek erre Horn Gyuláék? Egyfordulóssá tették a választási rendszert, azaz relatív többséggel is képviselői és polgármesteri mandátumot lehetett szerezni. Ismerős valahonnan ez a megközelítés?

Rövid távon bejött a dolog az akkori kormánypártoknak, 1994 őszén vörösbe (és némi kékbe) borult az ország. Hogy hosszú-, vagy akár középtávon jól jártak volna vele, azt illetően egyáltalán nem vagyok biztos. A kényszerű őszi együttműködés is hozzájárulhatott az új, '98-ra aztán kormányváltásig jutó jobboldali felállás kialakulásához. (Ugyanezért nem lehet megmondani, néhány év múlva nem úgy gondolnak-e vissza a Fidesz politikusai az új, mindenféle konszenzus nélkül, erőből elfogadott választási szabályokra, hogy hát, akkor jó ötletnek tűnt...)

A Horn-féle kétharmadot méltató Mesterházy '94-ben még nem volt az MSZP képviselője, a közös listán negyedik helyet kapó Fodor Gábor viszont igen, SZDSZ-es miniszterként a kormánynak is tagja volt. A Mandinernek adott interjúban ő is sérelmezte a Fidesz által elfogadott új, egyfordulós választási rendszert – sajnos csak utólag jutott eszembe, hogy meg kellett volna kérdezznem, '94 nyarán hogyan vélekedett a jobboldalt szívató új szabályok megszavazásáról.

Az egyfordulósított '94-es választásoknak nem csak szerintem lehetett komoly szerepe a magyar politikai paletta alakulásában. Tordai Csaba, a Haza és Haladás Alapítvány alapítója, az Együtt 2014 jogi képviselője nyilatkozta 2006-ban a következőket a Magyar Narancsnak: „a kétosztatúság kialakulásában az igazi főszerepet az 1994 óta érvényesülő, egyfordulós önkormányzati választási rendszer játssza.″

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr185807384

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Horn és Orbán, kétharmadok és egyfordulós választások 2014.02.10. 11:26:01

A bezzeg az MSZP-SZDSZ kétharmada mondókához választhatott volna jobb ügyet is Mesterházy, mivel a választási rendszer átalakítása során 20 éve az akkori kétharmad kísértetiesen úgy járt el, mint a mostani.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 11:19:36

A felvetés részben jogos, de azért a mostani választási rendszerrel nem csak az a gond, hogy egyfordulós. Azért akkoriban nem igyekeztek adminisztratív eszközökkel ellehetetleníteni az ellenzék kampányolási lehetőségeit, vagy az olyan szavazócsoportok szavazási lehetőségeit, akik vélhetőleg nem rájuk szavaznának, lásd. pl. a nem új állampolgár külföldi szavazók csuklóztatása.

Másrészt meg nagyjából ez volt az egyetlen eset, amikor némileg visszaéltek az erőfölényükkel, egyéb ügyekben viszont kifejezetten gesztusokat tettek az akkori gyenge ellenzéknek, ott volt pl. a számon felüli parlamenti bizottsági helyek ügye, vagy a médiatörvény önként vállalt négyötödös elfogadása, hogy csak két példát említsek hirtelen. A mostani kormány ezzel szemben pont az ellenkezőjét tudja felmutatni.

Alvarez 2014.02.10. 11:23:50

Az MSZP-SZDSZ többség megszavazta, hogy felálljon a Tocsik ügyet kivizsgáló bizottság, a Fidesz minden eszközzel gátolta a NAV botrány vizsgálatát. Parlamenti bizottság sem alakult. Ez annyira tabu ügy, hogy még Turul sem írt róla posztot.

Csak ennyi jutott eszembe összehasonlításképp.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 11:33:55

@Alvarez: Ja tényleg: az a bizottság nem hogy felállhatott, hanem ráadásul ellenzéki volt a vezetője is, Tompika nagyjából akkor volt utoljára értékelhető politikus.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.10. 11:38:16

Az a legszebb, amikor a fideszes blog azzal magyarázkodik, hogy a szocik is azt csinálták. Vagy azért szavaztunk a Fideszre, hogy a szoci disznóságokat folytassák, csak még nagyobb méretekben?

freehckr 2014.02.10. 11:53:44

Az pedig ebben az őrületes demokráciában fel sem vetődik, hogy tulajdonképpen egy állítólagos rendszerváltás után hogyan kerülhetett kormányra egy olyan utódpárt mint az MSZP, és hogyan lehetett miniszterelnök egy egykori pufajkás... Na akkor most talán ennek tükrében is összevethetnénk az akkori és mai kormányzat hozzáállását... :) Ugye egészen másként szólna a nóta.

vizipipa 2014.02.10. 11:55:03

A poszt jogos, az eddigi kommentek szintén. Mégsem hiszem, hogy nagyon erőltetni kéne a párhuzamosságokat, mert az eltérések sokkal nagyobbak.

Az MSZP, melynek önmagában többsége volt, általános elszigeteléstől félt, hisz csak 4 éve volt a módszerváltás, és ezért állt össze az SZDSZ-el. A saját utólagos értékeléseik is nyíltan kimondják ezt.

Másrészt tessék emlékezni Sólyomra. Bármilyen is az alkotmány, az csak egy keret. A lényeg, a tartalom az az ahogyan kitöltik. És ezzel van az igazi probléma, minden eddigi kormánypártnál. Semmi következetesség, semmi irányvonal. Napi érdekek dominálnak. Aminek az eredménye a lejáratás, lejáratódás.

Egyik 19, másik...

Jack Torrance 2014.02.10. 11:57:35

Jogos, hisz nem az volt a bajunk a szoci rohadt dolgaival, hogy rohadt dolgok, hanem hogy nem mi csináltuk őket. Gratulálok, a Mandi ismét alulmúlta magát.

(ráadásul még rossz is az összehasonlítás, mert a szocik ebben lényegesen kevésbé voltak rohadtak)

tevevanegypupu 2014.02.10. 12:20:55

Nem is tudom..de azzal, hogy az szdsz összeállt az mszp-vel, szerintem nincs is mit tovább tárgyalni a dolgot..hogy megszavazták utána aD209-esnek és Gyurcsánynak a bizalmat miután kiderült ami kiderült, nincs nagyon miről tárgyalni abban az ügyben, hogy melyik kormány mit is csinált a hatalom érdekében.

hoplita 2014.02.10. 12:40:27

@Alvarez:
Hogy írt vóna....!!!

Meghámoznák a faszát....ha nem lenne késsel keresztelve.

Bell & Sebastian 2014.02.10. 12:45:38

A Maszopban alapállapot, hogy gyeplő a lovak közt.
Visszakapaszkodásuk mindkét esetben az úgynevezett jobboldal alatt fellendült gazdasági bűnözésnek köszönhető.

Ez úgy ment szépen, sorban, hogy a rákövetkező mindig rátett egy jókora szeneslapáttal az előzőre. A protest-szavazók kenték fel az összes királyunkat a pelenkaváltás óta.

Az összehasonlítgatás akkor lenne életszerű, ha azt elemeznénk, mikor-melyik mennyit lopott?

Ebben a vetélkedőben -véleményem szerint- az igazi jobboldal még szóhoz sem jutott, ezért nem tudjuk, mi lett volna, ha...

1989 -ben a párttagok véleménye volt, hogy a szóba jöhető arcok közül még a Kicsinek van a leginkább politikus -pofázmánya. Ezt a nem párttagok felülírták (csak többen voltak), majd ugyanezek belátták, hogy mégiscsak a párttagoknak volt igaza, majd (miután ez nem jött be) megtették Befutónak Orbánt, aki alaposan elkúrta, elnyegléskedte a puffatag műparaszttal.

D-209, Csörgősapi, Darabolós Gyilkos (a Felszámoló), majd ismét a Zsoldos Sereg következett.

Úgy sikerült a közvetlen demokráciát képviseletivé átszabni, hogy alaposan kilúgozták belőle a _valódi_ beleszólásnak még a halovány lehetőségét is.

Ez a kvázi-többpártrendszer rosszabbul teljesít, mint a Népfronttal kiegészített egypártrendszer.

No, hogy ez miért van így, az is megérne egy engesztelő búcsújárást. Úgy elvesztek a hatalomtechnikák gyakorlásának részleteiben, hogy teljesen elsikkadt a lényeg: a többség akarata.
Amiről már azt sem tudni, hogy mi fán terem, de annyira nem, hogy már fel sem vetődik, ki az - mi az és mit akarhat a többség?

Tényleg, mit akarhat? Feltehetően azt, hogy tűnjön már el végre mindegyik a balfenéken, amelyik leszerepelt! De nem fog, mert együtt fogunk megöregedni velük és kórusban szomorkodni, hogy mekkora egy lehetőség volt és mégis elszalasztottuk.

Tetszettünk volna nem félmunkát végezni, ha már egyszer a forradalom -érdeklődés hiányában- elmaradt. Elszabtuk, hát szabhatjuk! El is lehet menni.

Bloodscalp 2014.02.10. 13:30:11

@tevevanegypupu: miért, mi derült ki?semmi olyan a mi a későbbiekben még ne derűlhetne ki.

tevevanegypupu 2014.02.10. 13:32:36

@Bloodscalp:

Kétségtelen, hogy a sor meg a történelem meg a politikusok ismétlik önmagukat.

teknős 2014.02.10. 13:36:22

@Jack Torrance: Ez csak a ti emlékezetetek szerinti megközelítés. Annak a kértharmadnak sokkal súlyosabb bűnei vannak, mint amit Orbán nyakába szeretnétek varrni.

A privatizációhoz nem kellett ugyan kétharmad , akkor adtak el minden fontos stratégiai ágazatot, kiszolgáltatták az országot és (alanyi jogú GYES) hihetetlen minőségromlást végeztek az emberanyagban.Akkor alakult ki a mutyi világ( amit ti a fidesz nyakába akartok varrni, pedig ellenkezőleg, Orbán éppenhogy felszámolja a mutyi világot- bár ebben semmi öröm nincs, mert központosította a lopást. Most minden Simicskáéké).

A magánnyugdíjpénztárak megalkotása (ez is a fals baloldali gondolkodás szerint bűne az Orbánnak, pedig a valóságban érdeme) is idesorolható és szerintem jó néhány dolgot kifelejtettem. Ami pedig a demokrácia felfogást illeti, megágyaztak egy fasiszta államalakulatnak, a szélsőségesen liberális piacgazdaságnak (miközben a baloldalhoz kötődő tőkések bizony nagyon is szépen csüngtek az állami pézcsapokon)a felvirágoztatásával, erkölcsileg leírták a munkát és felpörgött az ingatlan biznisz is alattuk.

Szóval, ha levesszük, a demokráciát, mint üres szóvirágot, az a kétharmad jóval károsabb a mostaninál.

Jack Torrance 2014.02.10. 13:44:26

@teknős: én nem beszéltem a mutyiról és egyebekről, kizárólag arról, hogyan használták a kétharmadot.

Az egyéb kártékonyságról meg nem vitázom, mindkettőnek meg van a maga bűne, nem méricskélek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.10. 13:45:57

egy sima, egy fordított - azergé-taktika

Robinzon Kurzor 2014.02.10. 13:53:08

Ja, ha a Horn is csinálta, akkor minden rendben van.

Hát miért nem ezzel kezdted, Turulkám?

Tényleg, milyen érzés egy pufajkásra hivatkozva mentegetni a Fideszt?

Úgy látszik, létezik az az összeg ...

Bell & Sebastian 2014.02.10. 14:18:24

@teknős: Mondok ellenpéldát, amiben Orbán sasszézott egy nagyot. A kötelező kamarai tagság kérdése. Másodszorra ellátta a kamarákat mindenféle jogosítványokkal, kötelező fizetni, valódi hatalmuk még sincs, mint például a nyomatékos érdekképviselet ágazati kérdésekben. Nem önszerveződés és nem választott a vezetése. Előnye nincs, hátránya annál több, lehúzás az egész. Sokadik állami csápja a polipnak.

Bell & Sebastian 2014.02.10. 14:26:16

@teknős: Az ingatlanlufi nem speciálisan magyar volt, ami unikum, hogy a miénket Izraelből is fújták, ezért nagyobbat durrant. Méghozzá akkorát, hogy máig nem tért magához!

Ez is kormányzati döntés, hogy hagyták rohadni, sem a bérlakások, sem a rekonstrukciók, sem állami megrendelések, sem semerre nem húzták ki a slamasztikából.

Egy legényt hoztak helyzetbe, a többinek nyasgem!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.10. 15:28:03

horn gyula 56-ban is demokrata volt, a törvényes rendet védte. az olajszőkítéseknél, privital.nál is demokrata volt.

ezért is emlékezett meg a halálakor a "majdnem beszervezett" orbán vikike is róla.

amikor interjút csináltok fodor gabival, akkor nem illik megkérdezni tőle, hogy mit gondol horngyuszkónk 56-os szerepléséről?
a mandiner amúgy mit godol? valljunk már színt gyerekek, mert én még a mai napig nem értem, hogy lehetett a komcsiknak ilyen vastag bőr a pofáján, h egy "rendszerváltás" után, beraknak egy 56-os harcost miniszternelnöknek!

Bell & Sebastian 2014.02.10. 15:53:46

@tesz-vesz: Hornrgyuszkóban a kisebbik rossz, hogy pufajkában kergette a frídómfájgtereket, a nemzeti kommancsok élén.

A nagyobbik az, hogy tág teret nyitott és nyújtott a dögevő hiénáknak. Saabban érte el a végzete (vadászrepülő) és garantált 8% -ot a rezsirokkant keselyűknek, ugyanazt az olajos csöcsöt rángatta, mint Sanyi bácsi, onnan a soha el nem évülő.

Másik nagy haverja Józsi bácsi - hegedűs a petrencén.
Hogy ezek miként jutottak bíbor palásthoz? Kérdezze azokat, akik felhizlalták és odatették őket.

Vagy nézze meg, milyen részvényekben tartják a lóvéjukat, svájci trezorban, persze.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.10. 16:22:41

@Alvarez: pont elég is.

@Fedor: tompika sose volt értékelhető, mert világéletében egy kivakart proli volt.
de milyen ellenzék ? most lenne ellenzék, az internettel, meg Ángyánnal, meg tán az lmp-jobbikkal, de akkor milyen ellenzékről beszélünk könyörgöm már.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.10. 16:24:31

@Bell & Sebastia: a kérdés nem ez, h miként, hanem az h hogyan hihetik emberek tömegei el a hazugságot?

Bell & Sebastian 2014.02.10. 16:46:07

@tesz-vesz: Elveszi az eszüket a média és az urbanizált környezet. Aszfaltparaszt egyre több van, mint tradicionális.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.10. 17:11:36

de ha már interjút készítetek fodorral, akár ezt is megkérdezhetitek, ez mi ha nem hazaárulás?

index.hu/belfold/2013/04/25/stratfor_izraeli_katonak_is_reszt_vehettek_a_2006-os_rendorattakban/

teknős 2014.02.10. 17:59:45

@Bell & Sebastian: Én nem erre gondoltam. Magyarországon a vagyonok szinte kizárólag ingatlan spekulációból keletkeztek, valódi értéket nem állítottak elő, akik gazdagodtak belőle. A termelő vállalkozói szféra, pedig halálra lett szekálva. A magyar gazdasági szereplők iszonyatos arányban alkalmatlanok a versenyre és ez a politikai környezetnek köszönhető javarészt. Amit az a kétharmad alakított ki, igaz a többi sem tett ellene semmit. ideértve a fidesz kormányokat is.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.02.10. 18:11:42

@teknős:
guttentág szépasszony! visszaborult a jobbik kebelére?

Bell & Sebastian 2014.02.10. 19:05:38

@teknős: Tud rajta változtatni? Főleg utólag. Ettől a kormánytól elvártam volna, hogy kiegyenlíti a különbséget a versenyszféra szereplői közt, mert szeretek versenyezni, de leginkább győzni. Nem ez történt, pedig azóta még Írország is kijött a bombatölcsérből.

Ha ingatlanfejlesztőkről beszél, mondjon nyugodtan bankot, tök ugyanaz. Azt mi nem tudhatjuk, hogy ebből a nagy rakásból mennyi a Nemzetvezető sara, de ha jól emlékszem, nem ő hegyezte ki a tétet gazdasági mutatókra, úgymint GDP -re, adósságrátára és egyéb faszságokra. Megoldotta. Hogy mire ment vele? Egy nagy semmire.

Kinek Isten a barátja, az könnyen üdvözül! -tartja a mondás. (Kinek meg az ördög, azt előreveszik a pedikűrösnél.)

Addig vagyunk szarban, amíg nem jön vissza a lé. Hogy nem kellett volna annyit lopni? Nekik már fel sem tűnik, annyira természetes, hogy egy magyar politikus könyékig vájkálhat a kasszában - teljesen büntetlenül.

Gyurcsány rá a legjobb mementó, hogy ennek már sose lesz vége. Ördögé a lelke mindnek.

Robinzon Kurzor 2014.02.10. 20:48:15

@teknős: "A magyar gazdasági szereplők iszonyatos arányban alkalmatlanok a versenyre és ez a politikai környezetnek köszönhető javarészt. Amit az a kétharmad alakított ki,"

Ezt kivételesen nem írnám a Kedves Vezető számlájára.

Ez abból adódik, hogy a "gazdasági szereplők" legnagyobb része a "maszek" világ egyenesági vagy mentális leszármazottja.

Nem entrepreneur, hanem a hiányon alapuló géemkás-cimmerferis univerzumból jön, olyan minták alapján szocializálódik (vállalkozóként).
A bordóöltöny-makkoscipő kombó már a múlté, de a mentalitás az itt sem változik gyorsabban, mint tizenharmadikhavinyugdíj-vizitdíj-recsicsökkentés háromszögben.

teknős 2014.02.10. 22:20:51

@jose maria padilla: Sosem voltam a jobbik kebelén. Most sem. :) Ennek ellenére az EU-ba jobbikos képviselőt fogok küldeni. Mert kapják be! :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.11. 11:50:19

Ja igen, a Horn kormány 1db 2/3-os törvényt módosított az ellenzék hozzájárulása nélkül, az OV kormány meg kismilliót, tehát döntetlen.
Köszönjük Turul, azt majd várjuk a következő ilyen ország nincs is írásodat.
süti beállítások módosítása